„A karrierjének már befellegzett, nem is akar dolgozni” – egy munkába visszatérő édesanya története
Timár-Sneider Zita marketing- és kommunikációs szakember három évig volt otthon a kisfiával. Munkába való visszatérése annak ellenére, hogy elfogadó, támogató környezet várta vissza, nem alakult zökkenőmentesen. Depresszióhoz közeli állapotba került, onnan építette újra önmagát. Előadás keretében több száz kollégájával megosztotta történetét, hogy hangot adjon azoknak a nőknek, akik gyermekvállalás után szorongva, félelmekkel tele térnek vissza a munka világába. Arra is szeretné felhívni a munkáltatók és a kollégák figyelmét, hogy ha segítenek egy anyának megtalálni a munka és a magánélet közötti egyensúlyt, akkor az szárnyalni fog, és a leglojálisabb munkavállalóvá válik. Bodonovich Ágnes írása.
Milyen érzésekkel tértél vissza a munkahelyedre?
Az otthon töltött három év alatt cégünk rengeteget változott: új épületbe költöztünk, 400 kollégával többen lettünk, bővült a csapatom, új feladatokat kaptunk. A csapattársaim interjúján már ott voltam szülés előtt, én tanítottam be őket, és bármit kérdezhettek tőlem, csípőből tudtam a választ. Amikor visszatértem, én voltam ugyan a rangidős köztük, mégis újoncnak éreztem magam, akit mind tapasztalatban, mind tudásban felülmúlnak a többiek. Maximalista ember lévén ilyen kérdések kavarogtak a fejemben: „El tudom-e látni ugyanazt a feladatot úgy, mint szülés előtt? Fogok-e ugyanúgy pörögni? Mi lesz, ha hibázom? Mi lesz, ha észreveszik, hogy hibázom? Elég jó vagyok-e? Össze tudom-e egyeztetni a munkát a családi élettel? Ugyanazokat az eredményeket kell-e produkálnom, mint korábban? Mit gondolnak majd rólam a kollégák?” Nagyon féltem és izgultam, az átlagnál is bénábban kezdtem.
Képes voltam félórát ülni egy levél fölött: minden információ benne van-e, jól fogalmaztam-e, nincsenek-e helyesírási hibáim?
Úgy éreztem, mindazzal a tudással, tapasztalattal, helyismerettel, amelytől korábban biztonságban éreztem magam, már nem rendelkezem.
Milyen visszajelzést kaptál a kollégáktól? Hogyan láttak téged?
Nyitottsággal és kíváncsian fogadtak, bár bennük is voltak kételyek, hogyan fog ez működni, ugyanis én voltam az első a csapatban, aki szülést követően tért vissza. Nagyon toleránsak voltak velem, biztattak, támogattak, de egy idő után úgy éreztem, hogy már terhes lehetek nekik, mert elég rendesen feszegettem a határokat. Kapkodtam, szorongtam, minden apró döntésnél megerősítésre vártam, olyan dolgokra is rákérdeztem, amiket tudtam.
Mi segített átlendülni a kezdeti nehézségeken?
Idővel megbíztak egy nagyobb céges rendezvény megszervezésével. Ezt korábban a kisujjamból kiráztam, most mégsem hittem el, hogy képes vagyok rá. Ahogy közeledett, egyre jobban szorongtam, éjjel nem tudtam aludni, feszült voltam a férjemmel és a gyermekemmel is. Mindenkinek bizonyítani akartam, miközben egyre lejjebb csúsztam lelkileg, és egy újabb depresszió küszöbén találtam magam. Szülés után már volt benne részem, nem akartam ismét olyan állapotba kerülni. Éreztem, hogy muszáj tennem valamit, különben tényleg nem tudom megszervezni a rendezvényt. Összeszedtem magam, tudatosan figyeltem arra, hogy ne kérdezzek, egyedül hozzak döntéseket. Az apró eredményektől aztán jöttek a sikerélmények, és szépen lassan elkezdtem újra hinni magamban. Rájöttem, hogy sem a tudásom, sem a tapasztalatom nem veszett el azzal, hogy anya lettem. A rendezvény végül sikertörténet lett a cég életében. Én pedig idővel pszichológushoz fordultam, és elkezdtem újraépíteni magam.
Sokat segített az is, hogy csapatomnak és a felettesemnek őszintén elmondhattam a gyöngeségeimet, félelmeimet.
Megoszthattam velük azt is, hogy én már nem tudok 120 százalékon pörögni, mint korábban (hozzáteszem, ezt sosem várták el tőlem), mert azzal, hogy édesanya lettem, megváltoztak a prioritások. Megértették, és olyan feladatokat kaptam, amiket könnyen össze tudok egyeztetni a családi élettel. Elfogadták azt is, hogy nem tudok ott lenni minden 17 óra után kezdődő rendezvényen, csak, ha sikerül megszerveznem a gyerekvigyázást. Olyan biztonságos, elfogadó környezetet teremtettek, amelytől azt éreztem, hogy újra idetartozom.
A tied sikertörténet, sok kismamát azonban nem így fogadnak vissza a munkahelyére.
Tudom. „Felette már eljárt az idő, elavult a tudása. Vele nem lehet másról beszélni, csak a gyerekről. Tuti, nem akar már dolgozni. Ma itt van, de holnap beteg lesz a gyerek, és elmegy táppénzre. Az ő karrierjének már befellegzett. A kisgyermekes kollégákra nem lehet komolyan számítani” – sokat hallottam ezeket én is férfiaktól, nőktől, kollégáktól, főnököktől. Korábban az én számat is hagyták el ilyen mondatok egészen addig, amíg végig nem jártam azt az utat, amely során sikerült bebizonyítanom, hogy ezek az állítások nem igazak. Ha egy kismama támogató, elfogadó, rugalmasságot biztosító környezetbe térhet vissza, nemcsak szárnyalni fog és jó eredményeket produkálni, hanem meg is hálálja, a leglojálisabb munkavállalóvá válik. Tudom, hogy nem mindenkit fogadnak úgy vissza, mint engem. Rengeteg negatív példát hallok, épp ezért is mesélem el a történetemet. Szeretném felhívni vele a munkáltatók figyelmét is arra, hogy így is lehet. Legyenek nyitottak, fogadják megértéssel a kismamákat. Ha segítenek nekik abban, hogy megtalálják az egyensúlyt a munka és a magánélet között, akkor szívvel-lélekkel fogják végezni a feladataikat.
Sok kiaknázatlan érték van bennük, ugyanis számos plusz képességre tesznek szert az anyaság által, amelyekre erőforrásként tekinthetnek a munkáltatók.
Te miben érzed, hogy fejlődtél azáltal, hogy anya lettél?
Stresszkezelésben, problémamegoldásban mindenképp. A gyerek nem úgy működik, ahogyan mi szeretnénk vagy eltervezzük. Nap mint nap történnek váratlan helyzetek – például megbetegszik –, amelyek borítják a programot, és hirtelen újra kell tervezni mindent. Időgazdálkodásban is elég jó lettem. Anyaként az egyik legnagyobb kincsem az idő, folyamatosan időnyomás alatt kell teljesítenem. Megtanultam előre tervezni, hosszú távú stratégiákban gondolkodni. Nem lehet, hogy csak az utolsó pillanatban kezdesz el azon gondolkodni, hova teszed a gyereket nyáron, vagy melyik óvodát, iskolát választod neki. Projektmunkánál, projektfeladatoknál ennek nagy hasznát veszem. Az anyaság nagyon sokat segített abban is, hogy fókuszáltan, koncentráltan végezzem a feladataimat. Az érzelmi intelligenciám is rengeteget fejlődött, sokkal toleránsabb, empatikusabb lettem. Mielőtt állást foglalok egy ügyben, sokkal több információt gyűjtök össze. Kompromisszumot is könnyebben kötök kollégákkal, és kevésbé akadok ki szélsőségesebb emberi megnyilvánulásokon.
Mit üzensz azoknak a kismamáknak, akik a visszatérés előtt állnak?
Teljesen normális érzés, hogy valaki fél a visszatéréstől. Ritka az, hogy valaki becsukja az ajtót, elmegy szülni és három, öt vagy hét év múlva ugyanazt az ajtót nyitja ki. Bízzanak magukban, higgyék el, hogy meg tudják csinálni, a tudásuk, tapasztalatuk nem veszett el! Teljesen természetes dolog, hogy valaki szül, és utána visszatér. Attól kezdve, hogy elkezdtem újra hinni magamban, minden sokkal könnyebb lett.
Ha egyedül nem megy, merjenek segítséget kérni! Adjanak időt maguknak a visszaszokásra! Nem megy egyik napról a másikra, hozzá kell szokni az új élethelyzethez, meg kell tanulni újratervezni a napot, beosztani az időt.
Ahhoz is idő kell, hogy több évnyi otthonlét után újra fel tudják venni a fonalat. Épp ezért is mi hírt adunk a közösségi médiában a cég életéről, eredményeiről és nagyobb történéseiről. Most azon dolgozunk, hogy ezekhez az információkhoz bármikor könnyen hozzáférhessenek a kismamák is az otthonlétük alatt, ezáltal megkönnyítsük a visszatérésüket is. Igyekszünk arra is megoldást találni, hogy tarthassák a kapcsolatot egymással, nemcsak azért, hogy ne szigetelődjenek el, ne távolodjanak el a munkahelyüktől és a kollégáktól, hanem azért is, hogy elősegítsük a gyermekeik közti barátkozást.
Nem tartottál attól, hogy másképp fognak rád nézni a kollégáid, miután megosztottad velük a történetedet?
Az előadást önös érdekből vállaltam, azért, hogy én jobban legyek. Három évig készültem rá lélekben. Bennem is fölvetődött, hogy normális vagyok-e, hogy a saját gyöngeségeimről beszélek több száz embernek, de nem bántam meg. Átment az üzenetem, rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, nemcsak olyan anyáktól, akik visszatérés előtt állnak, vagy épp túl vannak rajta, és hasonlóan éreztek, de nem mertek róla beszélni, hanem férfiaktól is. Van olyan egyedülálló kollégám, aki a magányosság érzésével tudott azonosulni. Ha már magamért megtettem, akkor úgy érzem, tartozom annyival másoknak is, hogy megpróbálom minél több helyen elmondani a történetemet. Ha valaki erőt tud meríteni belőle, vagy egy cég ennek hatására másképp fogadja a visszatérő kismamákat, már megérte.
Zita előadása itt tekinthető meg:
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
„Karrierista vagy? Akkor miért szültél?” – A magyar nők kevésbé ambiciózus vállalkozók, mint férfi társaik
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
