– Az agresszióval való bánás és a konfliktuskezelési technikák előzhetik meg az iskolai zaklatásokat?
– Inkább azt mondanám, hozzájárulhatnak a jó iskolai légkörhöz, ami már önmagában prevenció. De a bullying konfliktushelyzet nélkül is kialakulhat. A konfliktus nagyon leegyszerűsítve azt jelenti, hogy két fél között van egy szembenállás, egy vélemény- és/vagy érdekellentét. A zaklatás, bántalmazás beindulásához ez nem szükséges. A bullying azt jelenti, hogy az elkövetőnek vagy elkövetői csoportnak szüksége van valakire, akit viszonylag kis kockázattal bánthat, megalázhat, nevetségessé tehet és kiközösíthet. Ezzel tudja a saját frusztrációszintjét csökkenteni, és a hatalmi helyzetét erősíteni a csoportban. Ehhez az áldozatnak nem kell tennie semmit! Éppen elég például, hogy bármilyen dimenzió mentén kicsit kilógjon a sorból, vagy hogy újként kerüljön be egy már kialakult hierarchiájú csoportba. A bántalmazó jellemzően kiszúrja a leggyengébb láncszemet, és hogy ki a leggyengébb, az sokszor előítéletek mentén dől el.
– Mit lehet tenni ezeknek a folyamatoknak a megelőzése, illetve kezelése érdekében?
– Egy toleráns, elfogadó légkörben, ahol nemcsak üres frázis, hanem a hétköznapi valóság, hogy minden gyerek egyenlő, kevesebb eséllyel válhat valaki áldozattá.
Az alap az, hogy legyen mindenki számára egyértelmű és elfogadott, hogy a mi iskolánk egy olyan hely, ahol nem bántjuk egymást. Senki, senkit!
Ez a nagyon egyszerű szabály azonban nem is olyan egyszerű. Mit jelent a bántás, bántalmazás? Mit jelent az, hogy senki nem bánt senkit? És akkor megint a példamutatásnál tartunk… Meg olyan kérdéseknél, amikre saját válaszokat kell találni, és ehhez beszélgetni kell – a tanári karban, aztán a gyerekekkel is. Konszenzusra kell jutni abban, hogy hol kezdődik a verbális erőszak, meddig tart a humor. Mi számít megalázásnak („Gyere ki, fiam, a táblához, hadd nevessünk egy kicsit!”)? Mi számít kínzásnak („Akkor most neked még 100 fekvőtámasz!”)? Mi számít iskolai történésnek – hol vannak az iskola határai? Mi történik, ha a suli mögötti téren vernek meg valakit, vagy ha online felületeken fenyegetik?
Tehát először is kell az iskola részéről egy elszánás, akarat, hogy foglalkozik a témával. A következő lépés, hogy mi a következménye, ha mégis bántalmazás történik. Ha nincs következmény, nincs értelme a szabályalkotásnak. Következményre gondolok, ami messze nem egyenlő a büntetéssel! Nem a büntetés, nem az elrettentés a lényeg, csak annak a jelzése, hogy itt ez nem megengedett. Legyen átlátható a diákoknak, hogy mik a szabályok, azok megszegése estén mire számíthatnak, illetve az is, hogy ha áldozattá válok, vagy szemtanú vagyok, kitől kérhetek segítséget, kihez forduljak, és mi fog utána történni.
– Következményekről akkor lehet beszélni, ha kiderül, hogy mi történt. Hogyan segíthetjük, hogy az áldozatok kérjenek segítséget?
– Ehhez egy élő, bizalmi kapcsolat, állandó kommunikáció kell gyerek és felnőtt között. Otthon mindennap legalább egy őszintén érdeklődő kérdés arról, hogy van, hogy telt a napja. Az iskolában is tér és idő, ahol a tanárok megszólíthatóak személyes dolgokkal.
Sokszor a jelzések nem az áldozattól érkeznek, hanem egy szemtanútól, de ennek a kultúráját is feladat megerősíteni. Az „árulkodni csúnya dolog” mondat már az ötéveseknek is bevésődik, sokszor anélkül, hogy megtanulnák, megértenék, mi a különbség árulkodás és segítségkérés között. Segíteni kell a gyerekeket abban, hogy felismerjék és differenciálni tudják a saját motivációikat. Miért is akarom én elmondani ezt anyunak vagy a tanítónéninek? Magam számára kérek segítséget? Segíteni szeretnék valakin? Vagy csak jól kiszúrni azzal, akit beárulok? Mi történhet, ha nem szólók? Van-e valaki veszélyben?
Remek módszer az iskolai légkör javítására, a bántalmazás prevenciójára és a mégis áldozattá váló gyerekek megsegítésére a kortárs segítés módszertana. A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársai egy finn–észt–svéd–magyar együttműködés keretében, három budapesti középiskolával szorosan együttműködve segítik kortárs segítő csoportok megalakulását, képzését és mentorálását. A program alapgondolata egyrészt az, hogy a tanulók könnyebben kérnek segítséget kortársaiktól, illetve, hogy a kortárs csoportok el tudnak indítani olyan folyamatokat, aminek a végeredménye, hogy az iskola közösségének jelentős része nem az elkövetőt fogja erősíteni, hanem az áldozat mellé áll.
– Így már nem éri meg a bántalmazás?
– Pontosan! Egy osztályközösségben gyakran van egy-két olyan diák, akiket egy előítélet mentén, valamilyen típusú „másságuk” miatt kiválasztanak az áldozat szerepére, és van egy-két bántalmazó, akik sokszor az értelmi szerzői az ő megalázásuknak, megfélemlítésüknek. Mellettük ott van még huszonegynéhány másik gyerek! A leghatékonyabb bullyingellenes programok ezeket a semleges szemlélőket szeretnék megszólítani, és arra hívni, hogy álljanak az áldozat mellé. Ezt lehet segíteni különböző érzékenyítő foglalkozásokkal, és nem győzőm hangsúlyozni, hogy azzal, ha ezt a magatartást látják a diákok a felnőttektől is: figyelnek azokra, akik nehezebben találják meg a helyüket a közösségben, nem hagynak szó nélkül bántó vicceket, csúfolódásokat, és ami nagyon fontos: soha ne az áldozatot hibáztassák!
Soha ne az áldozatot hibáztassák!
Sokszor tűnhet úgy, hogy X vagy Y kiprovokálja, hogy bántsák. Sőt, olyan dolgokat is lehet hallani, hogy ha csúfolódnak a súlyod miatt, fogyjál le (vagy hízzál meg)! A „pápaszemes” miért nem kér kontaktlencsét, a dadogós miért nem jár logopédushoz? Ha nem akarja, hogy leribancozzák, miért öltözik így? Ha többet gyakorolna, nem nevetnék ki, amikor felel stb. stb. Ez a gondolatmenet megengedhetetlen! Amíg ilyesmit hallanak a gyerekek, ne csodálkozzunk, ha nem tudjuk megfékezni az erőszakot. Természetesen lehet beszélni az ideális testsúlytól kezdve az iskolában elvárt öltözködésen át, a fejlesztő pedagógia indokoltságáról – de ne keverjük össze dolgokat! Semmi nem indokolhatja az erőszakos, megalázó vagy félelmet keltő viselkedést!
– Sokat lehet hallani arról, hogy a gyerekek ma már nem is az iskolában vannak leginkább kitéve a zaklatásnak, hanem az online térben. A segélyvonal tapasztalatai is ezt igazolják?
– Mind a mi tapasztalataink, mind a felmérések azt mutatják, hogy a két dolog szorosan összefügg. Az esetek többségében nem idegenek jelentik a veszélyt a tizenévesekre az interneten, hanem az offline térben is ismerős kortársak, leggyakrabban iskolatársak. Akár tetszik, akár nem, a tizenévesek közösségi életében az online és offline terek már nem választhatók szét egymástól. A folyamatoknak nem vett véget az utolsó kicsengetés, a szóban elkezdett beszélgetés már hazafelé a buszon folytatódik a chaten, és az egymás közötti online interakciók tartanak villanyoltásig – vagy a paplan alatt még tovább.
– Tehát a cyberbullying sokszor ugyanaz az iskolai zaklatás, csak egy technikai eszközön?
– Így van. Ugyanaz, és mégis nagyon más. Egyrészt térben, időben kiterjedt, és sokkal nagyobb közönség előtt zajlik. A cyberbullying része sokszor olyan nehezen vállalható képek, videók terjesztése, amik évek múltán is felbukkanhatnak. Az arctalanság, névtelenség a bántalmazókat agresszívebbé, az áldozatot védtelenebbé teheti. A virtualitás megnehezíti az együttérző reakciók beindulását. Az elkövető nem látja, hogy a másik képletesen már a földön fekszik, így belerúg még egyet, amit szemtől szemben már nem tenne. A tanúk szerepe is egészen más. Egy folyosói verekedést, hangos szóváltást hamarabb leállít valaki, de a zárt csoportok dinamikája más. Itt különösen fontos szerep juthat a kortárs segítőknek (akár erre a feladatra képzett diákokat értünk ez alatt, akár „csak” spontán az áldozat mellé állókat), mert a felnőttek esetlegesen látnak bele a tizenévesek online életébe.
– A Kék Vonal hogyan tud segíteni, ha valaki segítséget kér, aki cyberbullying áldozata?
– A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány tagja az uniós Safer Internet Plus program magyar konzorciumának, a segélyvonal funkció betöltését vállalva. Ez azt jelenti, hogy kiemelten is foglalkozunk ezzel a témával – de nem is lehetne nem foglalkozni vele, mert a célcsoportunk közösségi életének nagy szelete a neten zajlik. A netes zaklatások áldozatainak meghallgatással, érzelmi támogatással, együttgondolkodással, és szükség esetén személyes segítség szervezésével segítünk.
Nagyon fontos, hogy itt elmondhatják a történetet, anélkül, hogy áldozathibáztatással, ítélkezéssel találkoznának.
Az anonimitás védi a gyereket, az ő kezében van végig a kontroll, biztos lehet benne, hogy a megoldás folyamatában az fog csak történni, amit ő is szeretne. Elismerjük, hogy érthető, ha fél, hogy jogos a haragja, hogy teljesen emberiek az aktuális érzései. Megerősítjük, hogy milyen jó, hogy segítséget kért, és hogy teljesen mindegy, mit csinált, senkinek nincs joga megalázni, megfélemlíteni, fenyegetni. Sokszor azért kérnek nehezen segítséget a gyerekek, mert félnek, hogy a felnőttek őket fogják hibáztatni. Túl sokszor hallanak olyasmit, hogy miért mentél oda, miért barátkoztál vele, miért regisztráltál fel, miért adtál meg adatokat… Nagyon fontos beszélgetni a biztonságos internethasználatról, minden esetből le lehet vonni tanulságokat, de ha valaki zaklatás, bántalmazás áldozata, az nem a kioktatás ideje!
Ügyelőinknek az is feladata a lelki segítségen túl, hogy praktikus információkat adjanak arról, hol lehet jelenteni egy zaklatást, hogyan lehet eltávolítani az engedély nélkül közzé tett képeket, vagy hogy mi számít bűncselekménynek, hogy hova fordulhat jogi vagy technikai segítségért.
Mivel a cyberbullying hátterében sokszor iskolai zaklatás áll, arról szoktunk a hívóval együtt gondolkozni, hogy az iskolában hogyan tudna segítséget kérni, akár személyesen, akár a szüleit bevonva. Ha ez nem látszik járható útnak, és a gyerek szeretné, mi is felvesszük a kapcsolatot az iskolával, konzultálunk osztályfőnökkel és (ha van) az iskolapszichológussal. A telefonos, illetve online segítségen túl tartunk pedagógusoknak és szülőknek workshopokat és rendkívüli osztályfőnöki órákat a tanulóknak, ha az iskolának erre igénye van.
Minden témára igaz, hogy a Kék Vonallal való beszélgetés sokszor előszobája tud lenni egy személyes segítségkérésnek, ha itt pozitív tapasztalatot szerez a gyerek a felnőtt reakciójáról. Nagyon jó hatású lehet a bátorítás, megerősítés, hogy joga van a segítséghez, a felnőttektől érkező védelemhez.
(Vége)
Első rész
