Húsvétkor aztán kiderült, hogy a molyok sem tudtak ellenállni neki, de akkorra Anya már kipakolta a kamrát, meg minden szekrényt, hogy megkeresse, honnan repkednek ki, Apa meg közben vagy százszor elmondta, hogy „Jaj, mit molyolsz annyit?!” Én se bántam, hogy bolti ajándékot kapok, és nem megint saját készítésű gyertyát, mert van már angyalkás, hóemberes, fenyőfa meg Mikulás, alig férnek a fiókomba. Sajnálom őket meggyújtani, mert egyszer kipróbáltam, és elég rosszul nézett ki, ahogy az angyalka leolvadt. Apa azzal vigasztalt, hogy húsvétra még jó lesz kiscsirke gyertyának, mert annak is van szárnya.

Erről jut eszembe, meséltük a Nyuszimikulást? Laura egyszer kapott a suliban egy Mikulást, és tudod, ő mindig dugdossa a csokijait. Húsvétkor Anya azt mondta, tovább nem lehet tartogatni, és bele akarta rakni a sütibe. És amikor kibontottuk: nyuszivá változott! Öcsi felkiáltott, hogy varázslat, és igazából tényleg olyan volt, fehéren csillogott rajta a varázspor, de Apa mondta, hogy biztos megmaradtak a húsvéti csokik az üzletben és Mikulásnak öltöztették őket, hogy el lehessen adni. Végül kidobtuk, mert Anya szerint nem a varázspor miatt foszforeszkált, hanem azért, mert már nem először változhatott mikulásból nyúllá vagy nyúlból Mikulássá.

Mindenesetre, ha az ember például mikulásokat vesz az unokáinak, érdemes úgy is választani, hogy el tudná-e képzelni nyuszinak, mert ha igen, akkor nem szabad megvenni.

A szomszédban már kivilágították a fenyőfát a kertben. Ilyenkor nem szoktam behúzni a függönyt este sem, mert nem olyan félelmetes, hogy fekete az ablak, nem lehet látni rajta az a manófejet, amit néha szoktam. Anya a múltkor azt mondta, hogy higgyem el, nincs ott semmi, csak képzelem, csak az én fejemben van. De hát épp ez az ijesztő.

Már nagyon várjuk a karácsonyt. Anya gyakran jön haza nagy szatyrokkal, és ilyenkor Apa behív a számítógéphez, hogy nem akarunk-e gépezni (ilyet máskor soha nem csinál!), közben kint meg mindenféle zacskók meg papírok zörögnek.

Öcsi állandóan bújócskázni akar, mert tavaly megtalálta azt a kukásautót a szekrényben, és reménykedik.

Ha lesz hó, jó lenne egy új szánkó, mert nyáron, bográcsozáskor kevés volt a pad, négyen ültünk rá, és azt már nem bírta, úgyhogy a következő tűzrakásnál, amikor kevés volt a fa, elégettük (Öcsi nem is tudja). Szóval hármunknak pont jó lenne egy szánkó…

Puszi,

Katka

Mindenki kicsit másképp ünnepelne

Olykor a házaspár tagjai tejesen különböző módon képzelik el a karácsony megünneplését, mivel az eredeti családjukból eltérő mintákat és hagyományokat hoztak magukkal. Ezeknek az eltéréseknek az összecsiszolását még tovább nehezítik a személyiség és temperamentumbeli különbségek, továbbá a család többi tagjának (gyerekek, anyósok, apósok, távolabbi rokonok) az igényei. Az életkori sajátosságok, a különböző életciklusokból fakadó és generációs különbségek még tovább bonyolíthatják a mindenki számára tökéletes, békés karácsonyi ünnep megszervezését.

Bizonyára mindnyájan szembetaláltuk már magunkat azzal a problémával, hogy bármennyire is szeretnénk, lehetetlen mindenkinek megfelelni. A férj nyugodt, szűk családi körben töltött ünnepre, a feleség nagy családi együttlétre vágyik. Az anyósok-apósok szeretnék, ha a család náluk töltené a szentestét, a felnőtt gyermekeik viszont a saját otthonukban, magukban szeretnének ünnepelni, és csak karácsony másnapján látogatnák meg a szüleiket. A kamasz gyermekek lazább programra, a kisebbek a biztonságot nyújtó szokások ismétlődésére vágynak. A különböző érdekek ütközésének a személyiségünktől és a család vérmérsékletétől függően számos kimenetele lehetséges. Míg egyes családoknál a véleménykülönbség szinte azonnal zajos veszekedésbe torkollik, addig másoknál a felszínen minden tökéletesnek látszik, de egy idő után a feszültség utat tör magának, és a hallgatás hirtelen dühös összecsapássá, értelmetlen civódássá válik, tönkretéve a meghittnek induló pillanatot. Ugyanakkor vannak olyan családok is, ahol bár egyetlen hangos szó sem hangzik el, a konfliktus feszültsége rányomja a bélyegét a karácsonyi békére, s az ünnepek után a családtagok kimerülten, csalódottsággal és keserűséggel telve tekintenek vissza rá, és már előre félnek a következő családi együttléttől. Miként kezelhetjük megfelelően ezeket a helyzeteket? Mit tehetünk azért, hogy a különböző érdekek, kívánságok és elvárások keltette konfliktusok ne rabolják el a békés karácsonyt a szívünkből?

Gyerekjátszmák felnőttfejjel

Az ünnepek alatt talán még nehezebb a játszmák nélküli, helyes konfliktuskezelés megvalósítása, mivel az ízek, illatok, színek a gyermekkor emlékeit idézik. Lélekben mindnyájan egy kicsit újra gyerekké válunk, és nézeteltéréseinkben fokozottan hajlamosak vagyunk az érett konfliktuskezelési stratégiák helyett különböző éretlen, gyermekkori megoldásokhoz, manipulációhoz vagy játszmákhoz folyamodni. Emellett a gyermekkori emlékek felidézése számos megoldatlan konfliktust is felszínre hozhat. Sok felnőtt küzd azzal, hogy a szüleivel szemben nehezen tudja érvényesíteni az érdekeit, mindenben meg akar felelni nekik, mivel nem tanulta meg felvállalni a véleményét, és úgy érzi, még mindig engedelmességgel tartozik nekik. Mások viszont csak a saját igényeik, kívánságaik kielégítését hajszolják, megfeledkezve arról, hogy tisztelettel és szeretettel forduljanak az idősebb generáció felé. A leválási, függetlenedési folyamat kudarca nem csak a szülőkkel való kapcsolatra van hatással, hanem más módokon is megnehezíti a konfliktusok kezelését. Ha nem történt meg a szülőkről való érzelmi leválás, majd az újraközeledés, az gyakran az egyenrangú partnerkapcsolatban is bonyodalmakat okoz, illetve a szülői szerepkör felvállalását is problémássá teheti. Tovább bonyolítja a helyzetet az ünnep körüli teendők listája, amelyekre gyakran nem tudunk kellő figyelmet, időt és energiát fordítani, mégis úgy érezzük, hogy maradéktalanul teljesítenünk kell őket. Az utolsó pillanatra hagyott ajándékvásárlás, főzés, takarítás, díszítés felemészti energiánkat, türelmünk utolsó morzsá, az ebből fakadó fáradtság, stressz pedig megnehezíti a konfliktusok helyes kezelését. Mindazonáltal a nézeteltérések, valamint a véleménykülönbségek megfelelő kezelése elsajátítható, és módunkban áll változtatni a kialakult, sok esetben reflexszerű reakcióinkon.

Hogyan beszéljük meg?

Gyakran félünk felvállalni a konfliktusokat, mert úgy gondoljuk, hogy helytelen, illetve káros lenne, ezért inkább nem nézünk szembe a kapcsolatainkban felmerülő problémákkal, amelyek így megoldatlanok maradnak. Az egészséges konfrontációnak azonban az a célja, hogy a problémákra megoldást találjon, illetve hogy jó irányba változzunk/változtassunk. Miközben megőrizzük és elmélyítjük a köztünk lévő szeretetkapcsolatot, közelebb kerülünk egymáshoz,  elkezdünk reálisabban tekinteni önmagunkra, a másikra, illetve a feszültséget okozó helyzetre egyaránt. Éppen ezért, mielőtt tisztázó beszélgetésbe kezdenénk, lényeges, hogy tudatosítsuk magunkban indítékainkat. A konfrontáció soha ne legyen a másik fél megváltoztatására tett kísérlet, vagy akaratunk mindenáron való érvényesítésének eszköze. A helyes konfrontáció során, nem saját magunk, hanem a kapcsolat kerül a középpontba – a kifejezés ugyanis odafordulást, szembenézést jelent, így a hangsúly azon van, hogy odafigyeljünk a másikra.

Amennyiben különböznek az igényeink, elvárásaink az ünneplés módjával, annak megszervezésével, lebonyolításával vagy akár a munkamegosztással kapcsolatban, ne söpörjük szőnyeg alá a problémát, mert a nehezteléssel terhes hallgatás megkeseríti a meghitt együttlétet. Ugyanakkor a hangos veszekedés, zsörtölődés, szemrehányás, vagy érzelmi zsarolás sem vezet célra, inkább kezdeményezzünk párbeszédet a vitás kérdésekben.

• Forduljunk empátiával a másik felé, képzeljük magunkat az ő helyzetébe, így nem csak saját igényeinkkel, elvárásainkkal és elképzeléseinkkel leszünk elfoglalva.
• Tisztázzuk magunkban igényeinket és elvárásainkat! Olykor hajlamosak vagyunk áldozatként tekinteni önmagunkra, és félünk megfogalmazni, illetve kifejezésre juttatni szükségleteinket, kéréseinket, vágyainkat. Sokszor olyan dolgok miatt hajszoljuk túl vagy emésztjük magunkat, amelyeket valójában senki nem vár el tőlünk, illetve olyan dolgokat várunk el a környezetünktől, amelyeket soha nem fogalmaztunk meg konkrétan.
• Tisztázzuk magunkban a saját érzéseinket! Feszültség vagy konfliktus esetén a kavargó érzelmek megnehezítik, hogy tisztán lássuk a kialakult helyzetet, és olykor még azt is tévesen ítéljük meg, hogy mit is érzünk valójában. Ilyenkor könnyebbnek tűnhet arról beszélni, hogy mit gondolunk, ahelyett, hogy arról beszélnénk, mit érzünk. Lényeges, hogy vállaljuk a felelősséget az érzéseinkért, és ne vádoljuk a másikat azzal, hogy ő okozza azokat.
• A konkrét konfliktusról beszéljünk! A régi sérelmek felhánytorgatása soha nem viszi előbbre a probléma megoldását, ezért ne engedjük, hogy a kialakult párbeszéd ebbe az irányba menjen el!
• Ne akadjunk fenn minden apróságon, illetve ne szenteljünk túl nagy figyelmet a lényegtelen dolgoknak! Vannak olyan kérdések, amelyek miatt nem érdemes konfliktusba bonyolódni. Ha úgy érezzük, hogy minden apróság miatt felmegy bennünk a pumpa, érdemes tisztázni magunkban, hogy valójában mi kelt bennünk rossz érzéseket. Lehetséges, hogy egy másik, eddig kezeletlen és megoldatlan probléma húzódik meg a háttérben, amellyel viszont foglalkoznunk kell. Amennyiben eldöntöttük, hogy az apró-cseprő frusztrációkat nem fogjuk felhánytorgatni, ne tekintsünk mártírként magunkra, akinek mindig mindent el kell viselnie.

A fenti tanácsok minden konfliktushelyzetre érvényesek, de érdemes a karácsonyi időszak alatt is figyelmet fordítani rájuk, hogy az ünnep valóban ünnep lehessen, s az eltérő igények, a véleménykülönbségek, a nézeteltérések, illetve az esetleges konfliktusok ne lopják el az év legmeghittebb, legszebb napjait.

Dalauzi – erdélyi örmény csemege. Ezen a címen találtam rá egy 1900-as évek elejéről származó szakácskönyvben arra az édességre, amelyet ha egyszer megkóstoltunk, örökké ennénk.

Nagyon alapos a régi helyesírású recept: „fél liter mézet tegyünk langtűzre pörkölni. Miután a méz folytonos keverés közben sötetbarnára megpörkölődött (de el ne égjen, mert akkor nem jó, ha jól meg nem pörkölődik, akkor meg nem lesz kemény), tegyünk bele egy tányérnyi héjatól megtisztított, de meg nem tört dióbelet es két deci mákot, amelyet előbb szárazon, kávépörkölőben kissé megpörköltünk. Kavarjuk jól össze, és kezeljük gyorsan, hogy meghűlve keményre ne váljék. Egy deszkát vizezzünk be, és a dalauzit arra rakjuk ki, nem igen nagy, legfölebb ökölnyi csomókba. A csomókat vizes kézzel nyomjuk össze, csinos kerek alakunkba, azután tegyük hideg helyre.”

Mai ötlet: a deszkára tegyünk sütőpapírt, hogy könnyebb legyen a mosogatás!

Egy édesség, ami ott volt Mátyás király lakodalmán, később az erdélyi fejedelmi udvarban, majd a nemesek ünnepi asztalain. Egy édesség, amelyre már Zrínyi Miklósék szakácsa is gondot fordított, és amit mi is elkészíthetünk 21. századi konyhánkban. Készítsünk házilag marcipánt!

Mivel a marcipán receptje nélkül hosszú évszázadokig elképzelhetetlen volt egy szakácskönyv, rengeteg variánst találhatunk. Az alapokat azért mégiscsak a 16. századi Szakács Tudományból érdemes ellesnünk, hiszen ez volt az első. Eszerint főzzünk rózsavízzel szirupot, adjuk hozzá a mandulát, cukrozzuk meg, kicsit főzzük, majd gyúrjunk belőle tésztát, amelynek állagáról azt írja a recept: „legyen kezednél annak való formája, az mineműt szeretsz”.

Mai ötlet: a szirupot 12 dkg cukorból és 0,5 dl vízből készítettem, majd egy evőkanál rózsavizet tettem hozzá. Amíg ez készül, összetörünk 25 dkg mandulát (még jobb, ha ledaráljuk, mert akkor simább lesz), hozzáadunk 12 dkg cukrot. Ehhez a keverékhez folyamatosan hozzáöntjük a szirupot, és sima, formázható állagú masszát gyúrunk belőle. Ha a szirup nem volt elég sűrű, több mandulát felvehet. Csokoládéba mártva, levendulával megszórva házi szaloncukrot készíthetünk belőle.

Már csak pár nap van karácsonyig, de szeretnénk valami igazán házias, saját készítésű ajándékkal kedveskedni? Ilyenkor a legjobb megoldás az otthon ízét adni!

Régi szakácskönyveink szűkszavúbban szólnak az aszalványokról, hiszen ezeket a legegyszerűbb készíteni: vékonyra vágjuk a zöldséget, majd hőnek kitéve fokozatosan elvonjuk belőle a vizet. Az 1930-as évek háztartási lapja, a Nagyasszony a gombát, a répát, petrezselyemgyökeret, zellert ajánlja elkészíteni ezzel a módszerrel. Ha van rá egy-két napunk, sütőt se kell használni: elég szétteríteni egy tálcán a zöldségeket és radiátor közelébe tenni. Ha megsózzuk, szintén vizet vonunk el a zöldségből, így hamarabb elkészül.

Mai ötlet: keverhetünk hozzá zöldfűszert is, én lestyánt használtam. Szeretem rusztikusra hagyni a zöldséget, ám vághatjuk apróbbra, esetleg le is darálhatjuk az egészet, így szinte teljesen eltűnik majd az ételben. Levest, rizst, főzeléket ízesíthetünk vele.

Intenzív színházi élményt és garantált szórakozást ígér Pindroch Csaba első önálló estje, a „Segítség, megnősültem!” című egyszemélyes vígjáték. A hagyományos bohózat és a modern stand-up comedy stílusjegyeit egyaránt felvonultató előadás sajátos görbe tükröt tart az esküvő előtti és utáni hétköznapok legkülönbözőbb komikus vagy éppen keserű pillanatainak. A darabot a Thália Színház decemberben és januárban több alkalommal műsorra tűzi.

Mindannyiunk számára ismerős helyzeteket láthatunk, felszabadult nevetéssel ismerhetünk magunkra Pindroch Csaba sokoldalú és őszinte játékát nézve, aki a házasság témájában jártas és végtelenül szerethető színészként bravúrosan tálalja ezt a nem mindennapi színházi fogást.

A zabolátlan humor és irónia ellenére azonban ez az anekdota-szerű történetekből álló férfimonológ nem más, mint tisztelgés a nők, a szerelem és a házasság előtt.  „Bár tele van csípős megjegyzésekkel és humoros szituációkkal, mégis olyan ez a darab, mint egy szerelmi vallomás. Üzenet tőlem személyesen a feleségemnek, továbbá minden férfitól valamennyi nőnek, köszönetképpen azért a fontos, hihetetlenül boldogító, de olykor végtelenül bosszantó és így rengeteg humorforrást adó csodálatos emberi kapcsolatért, amit úgy hívunk, hogy házasság” – mondja Pindroch Csaba.

Az előadás egyike azon kevés színpadi produkcióknak, amelyek kortárs magyar szerző műve alapján készültek, bemutatva a mai magyar valóságot. Emellett külön érdekessége a főszereplő színész – Pindroch Csaba – egyszemélyes jelenléte, amely a hagyományos, többszereplős drámákhoz és vígjátékokhoz képest a közönségtől és a színésztől egyaránt fokozottabb figyelmet igényel, ezáltal egyedülálló színházi élményt nyújt. 2016 decemberében és 2017 januárjában a Thália Színház több alkalommal is műsorára tűzi a darabot, majd különböző vidéki helyszíneken is látható lesz az előadás.

Előadások: 2016. december 2., 17., 31., 2017. január 6., 20., 29.,

További információ a Thália Színház honlapján.

Ha van a családban vagy a rokonságban olyan gyerkőc, akinek még nem vettetek ajándékot, íme néhány gyerekkönyv, ami jó meglepetés lehet.

Fodor Veronika: Az állatok farsangja

Amikor egy birodalom uralkodója unatkozik, akkor alattvalói bármit megtennének, hogy szórakoztassák. Flamingó, a kancellár is igyekszik, és megszervezi az év eseményét az állatok földjén: egy farsangi mulatságot. Fellépnek ott többek között „kecses” elefántok, sőt kán-kánozó teknőcök is. Végül már nem csak a Fenséges Oroszlán érzi remekül magát, hanem a vidám és színes forgatag minden résztvevője.

Pusztai Ilona: A zöld lovag

Kóbor Andor a kóborlásnál semmit sem szeret jobban.  Kóborlásai során hű társával, Fifilóval, a beszédhibás vízilóval számos kalandba keverednek, melyek során kiszabadítják Habcsicsóka királykisasszonyt, találkoznak a rémséges Frászkari Karikással, és segítségére sietnek XI. Robi Tóninak, Robotónia uralkodójának. Kóbor Andor mókás történetei a sok kacagtató pillanat mellett tanulsággal is szolgálnak, segítenek megtanítani a legkisebb korosztály számára környezetünk megóvásának alapjait, fontosságát, mikéntjét.  

Legendák a Pannónia gőzhajó fedélzetéről

Anton Aulinger hivatása a legkevésbé sem hagyományos: utazó legendagyűjtőként telnek mindennapjai. Útitársai lesznek a segítségére, hogy megszerezze a célul kitűzött különleges, érdekes vagy meghökkentő történeteket, melyek régmúlt korok világát idézik. A történet végén az is kiderül, sikerül-e Antonnak összegyűjteni és dobozba zárni a különböző évszázadok ismeretlen legendáit: a repülés korának szereplőit, a bányavirágokat vagy éppen a mechanikus embert.

Keleties ízvilágú édességet is készíthetünk régi recept alapján, ráadásul nagy tapasztalat sem kell hozzá. Egy 1909-ben lejegyzett recept útmutatását követve csak összekeverjük a hozzávalókat, és megsütjük… 

A „fahajas tészta” ráadásul lisztmentes, a Divat Újság ugyanis ezeket a hozzávalókat sorolja: „250 g hámozott és kevés rózsavízzel finomra tört mandulát 26 g finom porcukorral, egy egész tojással és 10 evőkanál tejföllel, kevés tört fahéjjal és fél citromnak finomra vágott héjával habosra kavarunk.” Ezt a masszát nagyjából húsz percig sütöttem, 200 fokon. Tűpróbával ellenőrizhető a belseje.

Mai ötlet: a rózsavíz és a mandula nagyon jó együtt, így tényleg elég hozzá egy kevés fahéj, mással kár lenne túlbonyolítani a receptet. Esetleg a cukor egy részét helyettesíthetjük mézzel, ez az ízén és az állagán is éppen csak annyit javít, hogy tökéletessé váljon az édesség. Tálaláskor mandulával szórtam meg.

Fiatal házasként és anyaként mindenből a maximumot akartam nyújtani. Az ünnepeknek is tökéletesnek kellett (volna) lennie. Bele is feszültem a lakás kitakarításába és feldíszítésébe, és hogy időben megvegyem az ajándékokat – persze mindenkinek a szíve óhaját –, hogy szép legyen a csomagolás, hogy sikerüljön titokban feldíszíteni a fát, ne vesszen el a gyerekek számára az ünnep titokzatossága; hogy előre minden főznivalót megvásároljak, ne később kapjak észbe, hogy „jaj, valami hiányzik”, és az ünnepi étkeket időben megfőzzem, és legyen legalább háromféle sütemény; hogy a kisgyerekeimmel kapcsolatos teendőkkel mindig időben elkészüljek az otthoni és a templomi ünneplés időpontjaihoz igazodva, és – nem utolsó sorban – hogy az ünnep lelki tartalma is előtérbe kerüljön: Jézust ünnepeljük, nem magunkat, nem egymást és főleg nem a Mammont.

Huhh, ez visszaolvasva is sok. Mondanom sem kell, soha nem tudtam maradéktalanul megfelelni a saját elvárásaimnak. Ez az első években bosszantott és letört, mert láttam a környezetemben olyan superwomaneket, akiknek látszólag minden sikerült: a lakásuk szemkápráztatóan fel volt díszítve, művészi díszítésű mézeskalácsaik és kézműves dísztárgyaik csodájára jártak az iskolai karácsonyi vásárban, különleges ételreceptjeikkel dicsekedtek egymás között, és a gyerekeik divatos ünneplő ruhákban feszítettek a templomban. Nekem ez nem ment, és még a jóval szerényebb ünnepért is nagyon sokat kellett dolgoznom. Volt olyan esztendő, amikor a testem és a lelkem fellázadt ellenem, vagyis a magam diktálta teljesítménykényszer ellen, és Szilveszter napjára lázas beteg lettem. Egyszerűen azért, mert csak ezzel az ürüggyel tudtam „behúzni a kéziféket” a rohanásban, végre megpihenni, magamra is figyelni.
A következő években beláttam, hogy jobb, ha nem betegszem bele az ünnepekbe, ezért először a lakásdekorációt, majd a takarítás egy részét hagytam el. Sikerült kialakítani egy olyan ünnepi rendet, ami teljesíthető és mindenkinek jó. Nem tökéletes, hanem élhető.

Ha most állnék a családos lét elején, biztos, hogy elengedném a külső és belső elvárások legnagyobb részét.

Az ünnepléshez elegendő egyetlen fontos vagy látványos mozzanat, ami nem megszokott, nem hétköznapi – ha pedig kettő ilyet meg tudsz valósítani, az már egészen nagy dolog! A határ és a fokmérő a társam tekintete: vajon örömöt és derűt sugároz-e vissza, ha ránézek? Ami az én tekintetemből, a lényemből feléje sugárzik, előbb-utóbb azt fogja ő is visszavetíteni felém. Ha a feszültséget, az elégedetlenséget árasztom magamból, akkor azt. Ha én boldogságot, hálát sugárzok a környezetemben élők felé, akkor ők is hamar levetik a hazahozott gondjaikat, és előbb-utóbb az ünnep angyalát is észrevesszük valahol a feldíszített karácsonyfa közelében. Vagy egymásban.

A dióval töltött szilva receptjével Németh Zsuzsána 1858-ban megjelent szakácskönyvében találkoztam először. Hamar kiderült, hogy ez a páros nemcsak nekem tetszett: számos, 20. századi receptgyűjteményben visszaköszönt az ötlet. Ha pedig továbbgondoljuk, napjainkban is megállhatja a helyét – akár karácsonyi ajándékként.

Itt tulajdonképpen nincs recept, Németh csupán annyit írt, az aszalt szilva készíthető úgy, hogy „hosszan kettévagdalják, a magját kiszedik, mandulát tesznek bele, avagy friss meghámozott diógerezdet vagy ánizsmagot”. 

Mai ötlet: áztassuk szilvapálinkába a gyümölcsöt, mielőtt megtöltjük, ha pedig megtöltöttük, mártsuk olvasztott csokoládéba!