,,A hely, ahol félelmet oszlatnak.” Így jellemzik magukat a 2011-ben alakult gyermek­hospice-ház dolgozói. A házat – amely semmiképpen sem kórház – az életet veszélyeztető, illetve rövidítő betegségekben szenvedő gyermekeknek hozták létre. A családi házból átalakított intézmény alapítója és fő támogatója Galambos László. A Tábitha otthon több mint 100 családnak segített már: amikor a legnagyobb szükség van rá, megfogják a szülő, a család kezét.

Amikor csöngetnék, nyílik a kapu, és két kedves, mosolygós hölgy lép ki rajta. Az egyikükön élénk narancssárga tábithás póló. Miután meglát, kedvesen behív és megkér, hogy hagyjam az előszobában, amire most nincs szükségem, és vegyek egy zsákot a cipőmre. Mielőtt belépnék, hirtelen nyílik az előszobaajtó, és egy West‑szindrómás, központi idegrendszeri betegségben szenvedő nagylány jön felém nagy lendülettel. Máris ott terem két nővér, és elnézést kérve betessékelik a szobába. „Semmi gond – mondom –, nem ijedtem meg.” Tényleg nem.

Mert ahogy megérkeztem ebbe az otthonba, nem a kézmosók és a bekötött oxigén ragadta meg a figyelmemet először, hanem a megnyugtató, családias légkör. A nappali tele társasjátékkal, könyvekkel, videókkal, a kanapén ülve először fel sem tűnt a terasznál lévő tolókocsi.

Miközben körbejárom a szobát, megérkezik Tuza Erika. „Kicsit eláztunk – mosolyog –, de főleg Frida” – a vele érkező cocker spániel. A másik kutyus, Maya, kimenőt kapott, ,,esőnapja” van. A két nővér nagyon örül az érkezőknek. Erikának és nekem kávét, Fridának pedig egy hajszárítót hoznak, és miközben kedves történeteket mesélnek a kutyákról, megvitatják a napi eseményeket.

Kép: Páczai Tamás

Erika azt mondja, mindig tökéletes állapotban kell lenniük az állatoknak, hiszen ezzel is a tiszteletet jelzik a betegek iránt. Bevonulunk beszélgetni az orvosi szobába. Ez az otthon egyetlen kórházi szeglete. Kórlapok, gyógyszerek, betegágy. Leülünk az asztalnál, Frida letelepszik gazdája mellé. Jó rájuk nézni, jó, hogy a tekintetükből árad a jókedv, a szeretet, így belőlem is eloszlatják a szoba hatására előtörő furcsa, vegyes szomorú-ijedtséget.

Erika a nővérekről és önkéntestársairól mesél.

„Mindenkinek itt van a szíve, tudod? Hihetetlen, mire képesek.”

Ő nyolc éve járja a kutyaterapeuták útját, a házban négy éve dolgozik. Bármilyen furcsán hangzik is, úgy gondolja, a Tábitha az életről szól, arról, hogy minél több pozitívumot nyújtsanak a gyerekeknek. Munkája kapcsán elmeséli, hogy mindenki eredendően úgy áll hozzá a kutyákhoz, mint segítő lényekhez. Készítettek nekik saját kekszes dobozt, rögtön hozzák a hajszárítót…

Ide tartoznak.

„Azt gondolom, hogy egy kívülállónak a kutyák segítségével sokkal könnyebb megemészteni és elfogadni a halált és beszélni róla, ami eleve egy tabu.”

Kép: Páczai Tamás

– Olyan sokan hárítunk, ha ez a téma szóba kerül, kevesen tudnak jól reagálni. Talán pont a gyerekekben van meg az a nyitottság, hogy mernek beszélni a halálról?
– A gyerekeknél nincs tabutéma, nem gondolják, hogy nem illik róla beszélni, hogy ne beszéljünk róla, mert bevonzzuk. Vannak olyanok, akik például évek óta ismerik Mayát, és bizony észreveszik, hogy öregszik. Ilyenkor megkérdezik: mi lesz, ha a Maya nem lesz?

Erre azt válaszolom nekik őszintén: sírni fogok, sokáig, egész életemben hiányozni fog, de amikor elmúlik a nagy szomorúságom, örömmel fogok arra emlékezni, hogy megosztottam vele az életemet.

– Mi a kutyák jelentősége a terápiában?
– A kutya pozitív felületet nyit. A kezelések során a gyerekek és a szülők is hihetetlenül mély sebeket tudnak szerezni. Emlékszem egy nagyon megható élményre. Egy kislány életvégi ellátáson volt itt, és halála előtt 2–3 nappal szeretett volna találkozni a kutyákkal. A terápia alatt a kislány anyukája sírva mesélte nekem, hogy egy nővér már nem akart fájdalomcsillapítót adni a gyerekének, hiába kérte. Ekkor a kislány nagyon erélyesen rászólt: ,,Anya, nem sírsz, megbeszéltük!” Olyan mértékű erő és kitartás volt benne kiskamasz létére, ami megrendítő. Pár nap múlva volt Maya szülinapja, és az anyukájától kaptam egy e-mailt. Most veszítette el a lányát, és felköszönti a kutyámat!

Sok esetben a kutyás terápia az utolsó közös pozitív élménye együtt a családnak.

Nem velem, a kutyákkal. Én csupán a csatolt hozzátartozójuk vagyok, ezt szoktam mondani.

– Van, aki elutasítja a terápiát?
– Gyerekeknél nincs, maximum nem foglalkoznak vele. A felnőtt hospice más kérdés. Úgy gondolom, hogy a hospice ellátásban a kutyának van helye és van szerepe, de nem mindenáron és mindenkinek. Nagyon fontos, hogy mindkét fél élvezze a munkát, szeretem, hogy a kutyák sokszor intuícióból dolgoznak. Ekkor alakul ki egyfajta lélektől lélekig tartó energetika. Minden terápia személyre szabott, mindenben a betegekhez igazodunk.

Kép: Páczai Tamás

– Amerikában döntöttél az állatasszisztált képzés mellett. Mi motivált?
– Igen, a tanárom vitt el egy hospice-házba, ahol a három golden retrieverrel való munka azonnal meghozta a kedvem. Azelőtt nem is nagyon hallottam ilyesmiről, nem is vágyódtam hasonló helyre. Amikor tíz évvel ezelőtt hazajöttem, még gyerekcipőben járt itthon a képzés, de bejelentkeztem egy alapítványnál, és 2009‑ben kiválasztottam Mayát.

– Mi alapján választottál kutyát?
– Ez a „hogyan ne válasszunk terápiás kutyát” kérdése… Fényképről. (nevet) Megkaptam az egynapos képét, és tudtam, hogy ő az. Frida már egy jóval tudatosabb választás eredménye volt. Igazából az ide érkezőknek nagy meglepetés a kutya jelenléte a hospice-ban. Meghökkent, a jelenben tart. Általuk én is rengeteget tanultam. A legfontosabb erényük a képzett terápiás kutyáknak, hogy nyitottak (ekkor felugrik az ölébe Frida), de be tudják tartani azt a határvonalat, amit az önkénteseknek is kell.

Akkor tudod jól végezni a szolgálatot, ha láthatatlanul tudsz jelen lenni a család életében.

– Ők a jelenben tartanak téged, ti pedig közösen a jelenben tartjátok a gyerekeket. Ha innen kilépsz, le kell zárni mindazt, ami itt történik?
– Pontosan. Jól kell tudni ,,zsilipelni”. Amikor egy beteg mellett jelen vagyunk, utána haza kell mennünk a saját életünkbe. Hasonlóan az otthoni problémákat sem vihetjük a betegekhez. A magánéletemben nagyon tudatosan ügyelek arra, hogy feltöltődjek, pozitív élményekkel vegyem körül magam és a kutyákat is.

– Mindenkinek lehet rossz napja, nehéz időszaka, amikor esetleg pont a te lelkednek van szüksége támogatásra. Előfordult már, hogy le kellett mondanod egy foglalkozást?
– Amikor az én családomban történt haláleset, két hétig nem jöttem, hogy úgy érkezzek vissza, ahogy kell. Egyébként csak akkor, ha én vagy a kutyák betegek voltunk. Az önkéntesség többek között arra tanított, hogy átértékeljem a problémákat. Hol kezdődik a baj? Mi az, amiért panaszkodsz, kell-e egyáltalán? Tudod, minden haldokló tanít minket valamire. Akkor tudjuk igazán élvezni az életet, ha szembenézünk múlandóságunkkal, hiszen véges időre jöttünk, ebből kell kihozni a legtöbbet. Sajnos a betegség és a baj derült égből villámcsapásként jön. Lehet, hogy elcsépelt spirituális frázisnak hangzik, de hálásnak kell lennünk, minden egyes napot meg kell élnünk örömmel.

Nem olyan rég egy beteg azt mondta nekem, nagyon szép élete volt. A vége nehézkes, de így legalább kiegyenlítődik. Ez egy hatalmas figyelmeztetés és felkiáltójel, hogy úgy éljünk, hogy a végén mi is ki tudjuk mondani ezt.

Nem kell ehhez lottó ötös, itt a megélés számít.

Esterházy-kastély – Kép: Páczai Tamás

Mesecsomag a lurkóknak

A már-már rokokósan gazdag programkínálattal „nem éri be” a helyi Tourinform iroda, júniustól ugyanis egy átfogó mesecsomagot vezetnek be a térség szállodáival együttműködve. „Városunkban az elmúlt időszakban sok új fejlesztés volt, ami a gyermekeknek nyújt felejthetetlen élményeket, hogy ne csak a felnőttek bővelkedjenek varázslatos programokban” – mondta lapunknak Kovács-Gazdag Nikolett ügyvezető. A családosok szállásfoglaláskor automatikusan megkapják a városi mesecsomagot, amivel ingyen látogathatják a Macskakőmúzeumot, előre egyeztetett időpontban részt vehetnek a kétórás tündérösvénytúrán, amely a történelmi belvárost övező zöld tereket, parkokat, kerteket fűzi össze a tündérvilág hangulatával.

A gyerekek érkezéskor varázsdobozt kapnak ajándékba, benne olyan kellékekkel, mint nagyító, varázspálca, varázspor, és a különböző túrákon ebbe gyűjthetik a soproni emlékeket.

Nagyon hasznos lesz a doboz az áprilisban megnyílt Boszorkány tanösvényen is: a 900 méteres túra a Károly-magaslati parkolótól a Károly-kilátóig tart, a gyerekek egy térkép segítségével eredhetnek a helyi legendák és boszorkánytörténetek nyomába. Útközben ügyességi feladványokat teljesíthetnek, az állomásokon pecséteket gyűjthetnek, hogy a végállomáson jutalmat kapjanak.

Boszorkány tanösvény – Kép: Páczai Tamás

Autómentes ötletek

Kifejezetten ajánljuk, hogy Sopron belvárosát gyalogszerrel, a város környékét pedig kerékpárral járjuk be, a város méretei miatt még a Lőverekbe is fel lehet biciklizni csupán fél óra alatt. Budapestről vonattal három óra az út Sopronba. Kedvezményes kerékpárjegyet is válthatunk a Fertő-tóhoz, ez 420 forintba kerül, és az érvényességi időtartamán belül korlátlan kerékpárszállításra jogosít. Az Esterházy-kastélyhoz Fertőszentmiklósnál szálljunk le a vonatról, a vasútállomástól három kilométer Eszterháza. A belépőjegy felnőtteknek 2000, gyerekeknek 1000 forint, a családi jegy ára 4000 forint. Érdemes délelőtt érkezni, így lesz időnk akár tematikus kastélysétára vagy egy piknikebédre a kastélypark gyönyörű, gömbölyűre nyírt tiszafái között. ­(eszterhaza.hu)

Kisgyerekkel és kerékpárral érdemesebb vonattal továbbutazni Sopronba, a nagyobbak viszont válasszák a Fertő-tavi kerékpárutat, amely Fertőd, Hegykő, Balf érintésével kalauzol el a várkerületig. A táv 25 km, pihenőkkel, falulátogatásokkal együtt érdemes 4–5 órás futamidővel számolni.

Az Eszterházy kastély hátsó kertje – Kép: Páczai Tamás

Történelemre épült város

Sopron műemlékekben a második leggazdagabb városunk, felfedezését nemcsak a szakszerű segítség miatt érdemes a helyi Tourinformnál kezdenünk, hanem mert az iroda nemrég költözött a Vasalóháznak nevezett épületbe (Szent György u. 2.), amelyet a római kori Forum Scarbantiae tíz méter mélységben feltárt romjai fölé építettek. Az ókori komplexum így kuriózumként az irodából látogatható, a belépő becsületkasszás.

A kötelező látnivalók (Tűztorony, római kori romkert, várfal, Kecske-templom) mellett mi a Fő tér ékességét, a Storno-házat látogattuk meg. A kétemeletes, palotaszerű barokk lakóház a 15. században Haberleiter Miklós és családja tulajdona volt, náluk vendégeskedett Mátyás király 1482–83 telén, amikor Bécset ostromolta.

Később a Festetich családhoz került, majd tőlük vásárolta meg a házat 1872‑ben Storno Ferenc, aki kéményseprőből lett restaurátor és festő, és fiai is folytatták ezt a munkát. A kiállítás ennek a művészcsaládnak a gyűjteményét mutatja be azokban a szobákban, amelyeket a család 1875‑től 1984‑ig lakásként használt.

Cikkünkben a soproni régió egy kis szeletét mutathattuk be, azonban ennyiből is látható, hogy leghűségesebb városunk megér egy látogatást idén nyáron is.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. 

Sopron, Fő tér – Kép: Páczai Tamás

Sopron, Storno-ház – Kép: Páczai Tamás

Sopron, Parkerdő - Kép: Páczai Tamás

Kilátás a Károly kilátóból, – Kép: Páczai Tamás

A könyvbemutatóval egybekötött sajtóbeszélgetést Győri Virág, a Family Magazin főszerkesztője vezette.

Dr. Herjeczki Kornél, a Harmat Kiadó igazgatója elmondta, hogy a Házasság Hete szervezőinek körében készített idei felmérés szerint az eseménysorozattal megszólított csoportok között az utóbbi években egyre határozottabban jelenik meg a 35-40 éves korosztály. Vagyis azok érdeklődnek leginkább a párkapcsolati könyvek és rendezvények iránt, akik a kapcsolatukban megfáradva változást szeretnének. Erre ad jó alternatívát ez a kötet, amely a meglévő kapcsolat minőségének változtatására épít.

A magyarok egyre jobban szeretnek házasodni, és egyre kevésbé szeretnek válni

Dr. Makay Zsuzsanna, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet demográfusa elmondta: a házasságkötések száma Magyarországon 2010 és 2016 között mintegy 46%-kal nőtt. A közvélemény elfogadja az élettársi kapcsolatot, azonban továbbra is a házasságot tartja ideális párkapcsolati formának; tízből kilencen ezt az életformát tartják követendőnek. A házasság népszerűségének növekedése nem magyar sajátosság, ez máshol a világon is így alakul. A demográfus hozzátette:

míg a házasságok száma nőtt, a válások száma csökkent.

A rendszerváltás utáni években 22–25 ezer között mozgott a számuk, 2016-ban már nem érte el a húszezret. A válás elfogadottsága is csökkent – tette hozzá. Azzal a kérdéssel, hogy „a házasság élethosszig tartó kapcsolat, és nem érhet véget” 2005-ben a férfiak 30%-a, 2016-ban viszont már 41%-a értett egyet. A nők körében az egyetértők aránya 28%-ról 35%-ra emelkedett az elmúlt tíz év alatt.

A szakértő felhívta a figyelmet egy másik érdekes jelenségre is: növekszik a házasságok időtartama, azaz a házastársak egyre később válnak el. 2016-ban a válással végződő házasságok átlagosan 14,7 éve tartottak, és a közel egyharmaduk húszéves vagy még hosszabb házasságnak vetett véget.

Szívügyekben nem szabad a szívünkre hallgatni!

Dr. Mihalec Gábor párterapeuta, a könyv szerzője is megerősítette: míg a terápiás gyakorlatban néhány évvel ezelőtt a fő téma a megcsalás volt, addig ma elsősorban a 15–20 éve házasságban élő negyvenes vagy idősebb párok keresik fel a kapcsolatuk kiüresedése miatt.

Sokan azt hiszik, hogy a szeretet csak érzelem; de nem így van: az érzelmek irányításra szorulnak, és ha döntéseket hozunk és kitartunk bennük, egy idő után az érzelmek újraszerveződnek, és beállnak a döntéseink mögé – figyelmeztetett.

„Szívügyekben nem szabad a szívünkre hallgatni” – foglalta össze a szakember, hozzátéve: a vizsgálatok szerint a párok 69%-a három év múlva is ugyanarról vitatkozik ugyanazon a módon, csak erről nem tudnak. Ha a jellemző vitakoreográfiák helyett konstruktívabb változatokat tudnak kialakítani és begyakorolni a párterapeuta segítségével, akkor egy olyan tudatos szintre léphetnek a kapcsolatban, amikor a pár hatalmat nyer a saját kapcsolati sorsuk irányítása felett – magyarázta az érzelmi fókuszú párterápiából vett módszer lényegét.

Azok a párok dolgozzák fel sikeresen a traumájukat, akik szembenéznek a valósággal, és vállalják a felelősség rájuk eső részét.

Emellett újraépítik a kötődésüket egymáshoz, új konfliktuskezelési mintákat sajátítanak el. Nem a rossz párválasztástól, a szerencsétől vagy a szülőktől kapott mintáktól függ tehát a kapcsolatunk sorsa, hanem tőlünk – összegezte. Így olyan konstruktív viselkedési mintákat tudunk továbbadni gyermekeinknek, amelyek generációs családi átok helyett sok generációra kiható családi áldássá lehetnek – tette hozzá. A könyvben megszólalnak azok a párok is, akik a módszerrel megújították házasságukat.

Vajon saját élmény alapján is írta a Házasság 2.0-át?

A szakértő elárulta: náluk a házasság 2.0-hoz vezető út viszonylag hamar bekövetkezett: 3-4 éves házasok voltak, amikor mélypontra jutottak.

„Nem kell harmadik szereplőre gondolni, egyszerűen az történt, hogy abban a módban, ahogyan mi gondoltuk, hogy működtetni kell egy házasságot, kudarcot vallottunk, és ennek nagyon súlyos következményei lettek egészségügyi téren. Azt kellett átgondolnunk, hogy ebből a már-már életveszélyes helyzetből hogyan tudunk kilépni, és arra jutottunk: vagy megtanuljuk jól csinálni, vagy elgondolkodunk azon, hogy kell-e ezt a kapcsolatot erőltetni még ezen az áron is.”

Végül az első mellett döntöttek, és külső segítséggel megtanulták, hogyan újítsák meg házasságukat. Mihalec Gábort ez a helyzet inspirálta arra, hogy segítsen másoknak is megmenteni a házasságukat. Lesz Házasság 3.0 is? – kérdeztük a párterapeutát, és ő így válaszolt: a kapcsolat kiüresedése esetén mindkét félnek tennivalója van, és akik a válságot egyszer túlélték, vannak működő megoldókészleteik, azokat később is elővehetik és használhatják.

Mindkét félnek van tennivalója, de mi van akkor, ha csak az egyik fél nyitott a házasság megújítására? – kérdeztünk tovább.

Szerinte ez az „egy kézzel tapsolás esete”; egy nehezített pálya. Egyetlen lehetőség van: amikor az egyik fél viszonyulása megváltozik, annak kényszerítő ereje van a másik félre nézve is, aki hozzászokott olyan kapcsolati reakciókhoz, amelyek már nem működnek tovább. Amikor erre rájön, akkor van rá esély (de garancia nincs), hogy ő is változtat a viselkedésén. Ezt mindenképpen érdemes lenne kihasználni – tette hozzá.

Van hely, de nem egy ambiciózus, versenyszellemű, vezetői szerepre törő kislánynak.

Aki egyébként bizonyítványát tekintve kitűnő – kivéve magatartásból, mert a túlzott ambíciók hangos és erőteljes kergetését a jelenlegi iskolában sem értékelik példásra, csak jóra, ami szerintem a fenti tünetegyüttes helyén kezelése. Úgy hívják az ilyen magatartást, hogy „jó”. És ennél többet ugyan ki kívánhat? A gyerek nemcsak kitűnő, hanem számos versenyt is megnyert az iskolájának járási és megyei szinten, egyéniben és csapatban, mindenféle tantárgyban. Még sok más tulajdonsága is van, például segítőkész, empatikus, szőke, kék szemű, hiú, drámakirálynő, apaimádó, barkácstündér, fahangú, táncos lábú, számos komplexust nevelgető, harcias, érzékeny, a világ felé bizalommal forduló, nyitott, vicces, álmodozó, figyelmetlen, romantikus, kíváncsi, és sorolhatnánk.

Egy osztályfőnök, aki egy ilyen gyereket nem akar felvenni, az nem is érdemli meg ezt a gyereket.

A jelenlegi elutasításnál rosszabb lehetőség lenne, hogy ugyanezt gondolja, mégis felveszi – ami a gyereknek a következő együtt töltendő években biztos kínszenvedés lett volna. Szóval pont olyan ez, mint az esküvő előtt utolsó pillanatban szakító párok esete – még épp időben kiderült, hurrá!

De túltekintve a konkrét eseten – azért ez gáz, nem? Vezéregyéniségnek, versenyszelleműnek és ambiciózusnak lenni ugyanis nem bűn.

Ezek nem rossz tulajdonságok. Ha azok is lennének, ez akkor is egy diszkriminatív döntés volt az iskola részéről. De nem vagyok én oktatási ombudsman, nem ez fáj. Csak azt gondolom, hogy ő egy lusta és kényelmes pedagógus, akinek egyszerűbb, ha kevesebb aktív, véleményvezér gyerek van az osztályában. (Azt mondta, mármint a pedagógus, hogy ebben az osztályban tizenhat dudás van egy csárdában, és nem kell neki egy tizenhetedik. De ebben nem volt igaza, mert az én lányom már az első héten mondjuk az ötödik lett volna, és valószínűleg hónapokon belül az első. De maximum a második.)

Ami igazán bosszant, az az úgynevezett konzervatív lánynevelés, amin azt hittem, hogy túlhaladtunk végre.

A mi időnkben a két működő katolikus lányiskolában négy éven át azt hallgattuk, hogy hogyan leszünk jó anyák, és negyedik végén mindenkit egy szinttel lejjebbi iskolákba küldtek, mint ami a képességétől tellett volna. Azt mondták, lefaragják a szarvainkat – de a szárnyainkat nyesték vissza. Túléltük, ki így, ki úgy, de a terheit cipeljük a mai napig egyéni döntéseinkben, pályafutásunkban, családi döntéseinkben és a gyereknevelésben is. És ezek szerint a gyerekeink is cipelik. Eltelt harminc év, és ugyanott tartunk.

Nagy szükség van jó vezetőkre. Jó vezetőkre éhes a világ.

Azokat a gyerekeket, akiknek vezetői ambícióik vannak, meg kell tanítanunk arra – nekem szülőként, az iskolának pedig velem szövetségben –, hogy ne csak vezetők, hanem jó vezetők legyenek. Nem azt kell mondani nekik, hogy vezetőnek lenni hiba, olyannyira, hogy ilyen gyereket egy katolikus iskolába fel sem veszünk. Minél több ilyen gyereket a katolikus iskolákba! És foglalkozzunk a személyiségükkel ilyen tekintetben is. Ha egy gyerek a nyílt napon egy számára idegen, de egyébként egymást ismerő gyerekközösségben akkor bizalommal tud lenni, hogy a tevékenységeibe beleadja az egyéniségét – azonnal, fenntartások nélkül, őszintén –, akkor ezt értékelni kell. Egy csoportos munkát az a gyerek fog irányítani, aki átlátja, hogy mi a feladat, és hogy lehet azt gyorsan és eredményesen megoldani. Egy ilyen gyereket bosszant, hogy a többi gyerek lassabban látja át ugyanezt, vagy egyáltalán nem veszi észre. Lehet, hogy mivel csak kilenc éves, ezt még nem tudja okosan és empatikusan kifejezni; lehet, hogy nem jó a stílus, amivel egy idegen csoportban megpróbál rámutatni a jó megoldásra – de egy iskoláról beszélünk, és egy gyerekről, aki a személyiségfejlődésének még csak az elején van.

Attól tartok, a lányom, aki önkéntelenül is az anyja szerepeit veszi le egyetlen lánygyerekként a családunkban, és azt hiszi, hogy muszáj neki határozottnak, irányítónak, aktívnak lenni, mert egy nő ilyen – az ő világában ilyen –, most kemény leckét kapott az élettől. Feltehetően olyat, ami nyomot hagy a személyiségfejlődésén. Nem a tanulmányi eredményei, hanem a személyisége alapján utasították el egy iskolai közösségben. Nincs gyerek, aki ezt érdemli.

Meg is van ijedve szegény, nő benne a szorongás, bár igyekszünk ezt, ahogy csak lehet, gyógyítani. És szorongok én is, hogy ne fussunk bele még több ilyen pedagógusi gőgbe.

Ehhez sajnos kell a Gondviselés meg a szerencse, mert az én szárnyavisszanyesett generációm tagjai tanítanak ma a katolikus iskolákban, és örökítik tovább, amit kaptak. És véletlenül se gondoljuk, hogy a nem katolikus iskolák jobbak.

De költözünk, ezért muszáj megtalálni az új iskolát. Biztosan meg is fogjuk találni, és az az iskola jól jár majd a lányunkkal, aki gőzerővel tolja azt a szekeret, ami mögé beállítják, pláne, ha ráérez, hogy szükség van rá, hogy segíteni tud másoknak, mert előre viszi a közösséget az ő rátermettsége. Ha az erejét, az energiáit, a bátorságát befogják a megfelelő szélvitorlába, és megsokszorozzák.

Legyél nagyon jó vezető, kislányom! Legyél hasznára a világnak, mert minden közösségnek, amibe tartozol – nagy szavak jönnek itt: haza, egyház, család – szüksége van ambiciózus, bátor, erős és stabil lelkű vezetőkre. Vezető nőkre. Ebben segítsenek a tanáraid, az iskolád, a szüleid és mindenekelőtt a Jóisten!

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

A programsorozatban kiemelt szerepet kapnak a fiatal amatőr és hivatásos fővárosi művészek.

- Napjainkban az egyik legfőbb kérdés, hogyan tudjuk a fiatal előadókat fellépésekhez, kiállításokhoz, bemutatkozási lehetőségekhez juttatni – indokolta a rendezvény koncepcióját Marsi László, a Budapesti Művelődési Központ igazgatóhelyettese. - Úgy gondoljuk, hogy a 30 év alatti fiatal generációval együttműködve egy olyan programot készítettünk, amely méltán képviseli a Budapesti Művelődési Központ elmúlt 40 éves fennállásának művészeti tevékenységét.

A rendezvénysorozat első fellépői Mihó Attila és barátai. Ők május 31-én, csütörtökön 19 órától muzsikálnak. Tavaly ősszel jelent meg a hegedűművész első önálló népzenei lemeze, Melyik úton... címmel, amely ezidáig még csak egyszer volt hallható Budapesten.

Tímár Sára és zenekara június 7-én, csütörtökön 19 órakor lép színpadra. Tímár Sára első szólólemezét ez év elején mutatta be a Zeneakadémián, telt ház előtt. Ebből az anyagból ad ízelítőt az énekesnő együttesével. Különleges koncertnek ígérkezik, hiszen lemezelőzetes is lesz egyben: Sára ősszel jelenteti meg következő albumát, amelynek témái a református népénekek lesznek.

A Budapest Főváros Bartók Táncegyüttes bemutatójára június 11-én 18 órakor kerül sor. Az idén 60 éves együttes megalakulása óta meghatározó szereplője a hazai néptánc mozgalomnak. A Bartók Kulturális Táncegyesület által fenntartott táncegyüttes rendszeresen részt vesz szakmai megmérettetéseken, versenyeken: a Szolnoki Országos Néptánc-fesztiválon, a Zalai Kamaratánc Fesztiválon és a Néptáncosok Országos Bemutató Színpadán. Számos díj és kitüntetés birtokosa, 2010-ben örökös kiváló minősítést szerzett, melyet 2012-ben, 2014-ben, majd 2016-ban ismételt Kiváló minősítéssel erősített meg.

A Kulturális Szakemberek Nemzetközi Klubja a főváros kulturális intézményeiben nemzetközi rendezvényeket, projekteket szervező kollégákat hívja eszmecserére a „Nemzetközi tapasztalatok a zenei fesztiválok területén” címmel. Meghívott vendégek: Lengyel Dóra, David Gerneš (CZ), Bóna Márk „Marka” és Érsek Gábor „Érsi”. A beszélgetés június 21-én 14 órakor lesz.

A programsorozat másnap, június 22-én zárul az Ultra című magyar-görög dokumentumfilm vetítésével. Még előtte a Budapesti Művelődési Központ animációs szpotjának bemutatója zajlik.

A rendezvényekre a belépés díjtalan. A rendezvény támogatója a Nemzeti Kulturális Alap.

2006-ban páratlan nemzetközi sikerrel, két elsöprő erejű Parsifal-előadással kezdődött a Budapesti Wagner-napok története, amely kitüntetett rangú Wagner-kultuszhellyé avatta a kiváló akusztikájú, kivételes színpadi adottságokkal és dimenziókkal rendelkező Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet. Az elmúlt 12 év során a Wagner-rajongók ünnepévé vált eseménysorozat az úgynevezett teljes „bayreuthi kánont”, vagyis a szerző életében a Zöld Domb tetején álló Festspielhausban bemutatott mind a tíz operát színre vitte, évről-évre különleges kísérőprogramokkal – dalestekkel, beszélgetésekkel, filmvetítéssel, kiállításokkal – egészítve ki az élményt.

„Az egyik művészi cél az volt, hogy felfedezzük a Wagner-drámákban rejlő zenei és színpadi finomságokat. Wagnerről azt hiszik, hogy bombasztikus a zenéje, és minden érzelme túldimenzionált. Meg akartam mutatni, hogy ez nem igaz. Érzésem szerint a túlságosan hősies és bombasztikus előadásban elvesznek az apró emberi reakciók, amik nagyon fontosak Wagnernél” – fogalmazott egy interjúban az eseménysorozat sorozat egyediségéről Fischer Ádám karmester, a Budapesti Wagner-napok művészeti vezetője.

A nemzetközi rangú fesztivál a 2018–19-es évadtól önálló arculatot kap: Richard Wagner újító szellemisége jegyében az alkotók egy igazán 21. századi, modern vizuális világot képzeltek el, amihez a digitális technológiát hívták segítségül.

„A kreatív koncepció alapjául a wagneri életmű egyik legjellegzetesebb sajátosságát, a vezérmotívum-rendszert választottuk, mert úgy éreztük, ez egy olyan egyedi jellemzője a zeneszerző munkásságának, amelyre lehet és érdemes is építeni. Ezeket a vezérmotívumokat szerettük volna képpé varázsolni, megjeleníteni egy modern, dinamikus arculatban” – emelte ki Tóth Andrea, a Geometry cégcsoport kreatív igazgatója.

Az audiovizuális szakemberek és kreatív mérnökök által megalkotott speciális szoftver alapja a hangképelemzés, amely a vezérmotívumokban megszólaló különböző hangszereket, hangszercsoportokat egy-egy vonalnak felelteti meg. Ezek a vonalak különböző színű és irányú vektorokból épülnek fel, amelyek valós időben kapcsolódnak össze a képernyőn, így hozva létre azt a látványos animációt, amely az arculat alapját képezi.

Újító és modern megközelítésekkel a Budapesti Wagner-napokon természetesen nemcsak az arculatban, hanem a színpadon is találkozhatunk. A rendezvénysorozat 2018-ban a szerző három nagyszabású zenedrámáját vonultatja fel: Trisztán és Izolda lenyűgöző szerelmének történetét ezúttal új előadásban élvezhetjük, amit az olasz színház kiválósága, Cesare Lievi állít színpadra olyan énekesekkel, mint az elismert Wagner-énekes Anja Kampe és a keresett német hőstenor Peter Seiffert. A szerelem és a szenvedély központi eleme a Tannhäusernek is: Matthias Oldag a ma emberéhez szóló rendezésében Erzsébetként újra a lenyűgöző Szabóki Tündét hallhatjuk, a címszerepben pedig a kitűnő amerikai hőstenor, Stephen Gould gondoskodik a katartikus élményről.

Peter Seiffert

Idén új szereposztásban tér vissza Kovalik Balázs 2015-ben hatalmas sikert aratott, rendhagyó rendezése, A bolygó hollandi, címszerepben a népszerű svéd baritonnal, John Lundgrennel, Sentaként pedig a világ operaházaiban rendszeresen megforduló Elisabeth Striddel. A 2015-ös előadás kapcsán, amelynek DVD-változata május 29-én jelent meg, László Ferenc kritikus úgy fogalmazott:

„Kovalik Balázs mindenesetre most is nyugtalanítóan okos és imponálóan hatásos rendezéssel állt elő, s újfent bebizonyította, hogy az operai Regietheaternek változatlanul ő a leghivatottabb és egyetlen professzionális magyar művelője.”

Igazi ínyencségnek ígérkezik a finn Camilla Nylund Wagner-estje is, ahol a mester ritkábban hallható dalai mellett más 19. és 20. századi zeneszerzők – köztük Sibelius, Mahler és Strauss – művei is felcsendülnek.

Ha a Wagner-napokról van szó, sok idő nem telhet el a legendás tetralógia, A nibelung gyűrűje nélkül, amely egy év szünet után, 2019-ben frissített változatban tér vissza. A teljes ciklus két alkalommal lesz látható mások mellett olyan világsztárok közreműködésével, mint Johan Reuter, Albert Pesendorfer, Stuart Skelton, Catherine Foster, Stefan Vinke, Gerhard Siegel és Lauri Vasar.

A Budapesti Wagner-napok ideje alatt a BKK Müpához érkező hajójárata rendhagyó menetrend szerint, idén először az esti előadásokat követően is közlekedik majd, így akár a Dunán utazva is érkezhetnek és távozhatnak majd a nézők.

A Budapesti Wagner-napok új arculata és a tervezés folyamata az alábbi videóban látható:

Az immár hetedik évada tartó Orientale lumen sorozat 24. hangversenyén június 2-án, szombaton 19.30-kor Budapesten a Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébániatemplomban a bizánci egyházzene kiváló képviselőjét, a portlandi székhelyű Cappella Romanat látja vendégül a Szent Efrém Férfikar. Pünkösdnek, a Szentlélek kiáradásának, a Szentháromságnak fényes ünnepét magasztalja a koncert. A Cappella Romana az este során ősi bizánci liturgikus énekeket énekel, míg a Szent Efrém Férfikar a közép-európai bizánci hagyomány nagyszerű kompozícióival folytat „zenei és lelki dialógust” az amerikai együttessel. Alexander Lingasra és együttesére, mint mintaképre tekintett Bubnó Tamás, amikor megalakította a Szent Efrém Férfikart. Azért is oly nagy jelentőségű ez a hangverseny, mert a két „szellemi műhelyként” is működő énekegyüttesnek ez lesz az első, személyes találkozása.

Egy közös ének után a Cappella Romana először a Mennyei király című pünkösdi sztichirát adja elő, melyet Joannész Arklasz jambikus pünkösdi kánonjából az első óda követ. Ezután Romanosz Melodosz pünkösdi kontákja csendül fel, majd Majúmi Szent Kozma első pünkösdi kánonjából a IX. óda. Xenos Korones-től a Pünkösdi Triszagion lesz a következő műsorszám, majd egy pünkösdi Alleluját követően egy pünkösdi áldozási énekkel zárja műsorát az amerikai férfikar. Ezt követően a Szent Efrém Férfikar egy Szentlélek hívó himnuszt ad elő a Codex Sanblasianus-ból, majd Krzistof Penderecki ötszólamú zsoltár-motettáját és Romuald Twardowski: Sie ninye – prokimen című művét is hallhatja majd a közönség, amit többek között egy, az Eperjesi Graduálból való evangélikus pünkösdi ének és Zombola Péter ószláv nyelvű motettája követ.  A későbbiekben a Cappella Romana és a Szent Efrém férfikar közösen énekli el Boksay János ószláv nyelvű Triszagionját Aranyszájú Szent János Liturgiájából, valamint a Pünkösdi Térdhajtási Nagyvecsernye utolsó zsoltárát. Természetesen – a hagyománynak megfelelően – a közönség és az előadók közös éneklésével zárul a koncert.

A hazánkban most először fellépő Cappella Romana 1991-ben alakult. Nevüket az „Új-Rómától”, azaz Bizánctól kölcsönözték, hangzásukat pedig a konstantinápolyi hagyomány alapján alakították ki. Alapító-vezetőjük, a görög származású Alexander Lingas, kiváló énekes, karvezető és zenetörténész, a bizánci zenei kutatás vezető egyénisége. 25 CD-jük között számos meghökkentő zenei ínyencséget találunk, pl. finn ortodox muzsikát vagy Rimszkij-Korszakov veje, Maximilian Steinberg Nagyhét című kórusciklusát.

A Szent Efrém Férfikar 2002-ben alakult, azóta 4 földrész 22 országban lépett föl. Eddig 11 CD felvételük jelent meg. Supersonic-, Pro Cultura Minoritatem Hungariae-, Budapest Márka-, és Magyar Örökség-díjasok, alapítójuk és vezetőjük a Liszt-, valamint Artisjus-díjas és Érdemes művész Bubnó Tamás. Az együttes tagjai: Oláh Marcell, Orbán Domonkos, Balázs Edgár, Bubnó Lőrinc, Pechan Kornél, Nagy Bertalan, Tóth Péter és Bubnó Márk.

Szent Efrém Férfikar Fotó: Orbán Domonkos

A Szent Efrém Férfikar ortodox pünkösdi hangversenyére jegyek már kaphatók a Jegy.hu hálózatában, illetve a szentefrem.hu/orientale-lumen oldalon 4.000 és 2.000 forintos áron.

A Capella Romana a budapesti közös koncertet követően a Hajdúdorogi Görögkatolikus Metropólia székhelyén és támogatásával, Debrecenben az Attila téri Metropóliai Székesegyházban önálló hangversenyt is ad, június 3-án a Grottaferrata-i Kódex című műsorából.

A Keresztény Szigetet elindító, keresztény vállalkozókat és cégvezetőket tömörítő ÉrMe Hálózat elnöke, Tóth József úgy látja, a technológiai forradalom korában ismét számos erkölcsi döntés előtt áll az emberiség, ezeket a választásokat pedig nyilvánvalóan az értékrendünk és a világnézetünk alapján fogjuk meghozni. Mint a rendezvény megnyitóján elmondta, ha a keresztény emberek nem tudják kellőképpen hallatni a hangjukat, nem jut el a szavuk – éppen a legújabb hírközlési eszközökön is keresztül – a többi emberhez, akkor „nem a mi értékrendünk szerint fognak eldőlni a dolgok”. Többek között ezzel a céllal is indították útjára az évről évre május utolsó szombatján megrendezett programot.

Egyfajta keresztes háborút kell vívni mindazért, amit emberségnek nevezünk, nehogy feloldódjon istenképiségünk a digitalizációban – véli Makláry Ákos, a társzervező KÉSZ elnöke. A görögkatolikus parókus hangsúlyozza: a digitális világ csodás ajándéka Istennek és nagy érték az emberiségnek, de mint minden jót, ezt is képesek vagyunk rosszul alkalmazni. Fontos a családban és az oktató- és nevelőmunkában figyelmeztetni arra, hogy az internet eszköz, és nem cél. A virtuális kapcsolat sekély, az ember lelke éhes marad, ha csak a közösségi hálón él kapcsolatban a másik emberrel – tette hozzá Makláry Ákos.

Mitől keresztény egy iskola ma, mitől lesz az a jövőben? Mit üzen a kereszténység a mesterséges intelligencia és a robotok korában? Értékrendünk és világnézetünk milyen szerephez jut az ismeretszerzésben? Ezekre a kérdésekre keresték tehát a választ keresztény szakemberek – többek között egyházi iskolák vezető pedagógusai, mérnökök, pszichológusok, valamint olyan közismert személyiségek, mint Csermely Péter biokémikus, hálózatkutató; Hirling Zsolt világ- és Európa-bajnok evezős és Szekeres Pál, a Nemzetközi Kerekesszékesvívó-szövetség (IWAS) elnöke – négy tematikus beszélgetésen.

Több beszélgetésben is utaltak arra a résztvevők, hogy bár a korszerű technológiák korában sokkal könnyebbé vált az információk beszerzése, ez még nem azonos a tudással – ez utóbbi ugyanis az információk közötti válogatás, a hasznos, az igaz és az értékes kiválasztására való képességet is jelenti. Ha pedig az értékválasztások során tudunk igeneket és nemeket mondani, akkor ez nemcsak külső, intellektuális növekedésünket, hanem belső, lelki fejlődésünket is szolgálhatja.

A keresztény iskolákban oktató pedagógusok közül többen is hangsúlyozták: kevéssé hatékony, ha a tanár – vagy éppen a pap – csak annyit tesz, hogy saját tudását és meggyőződését közölve „megmondja a tutit” a diákoknak. A tudás ugyanis végső soron a diák fejében születik meg, és ehhez kell támogatást nyújtani, teret adni számára. A tudatos értékválasztás feltételezi a kritikus gondolkodást is, amit nem szabad elfojtani – fogalmazódott meg az egyik panelbeszélgetésben.

Többször elhangzott az is, hogy az új technológiák nem feltétlenül károsak, de az kétségtelen, hogy jelentős hatással vannak a diákok gondolkodására. A mai fiataloknak könnyebben megy az úgynevezett multitasking, a megosztott figyelemmel járó tevékenység, ugyanakkor az elmélyült gondolkodást igénylő feladatokkal gyakrabban vannak nehézségeik. A személyes kapcsolatok megteremtése egyrészt könnyebb számukra, másrészt a „kütyük” el is választhatják őket társaiktól, csökkenthetik a közösségben értelmesen eltöltött időt.

Az előadások mellett érdekes és izgalmas programok várták a gyerekeket is, akik kipróbálhatták a máltai ugrálóvárat és az arcfestést, kézműveskedhettek, falra mászhattak, tűzoltó-bemutatón, koncerten és bábelőadáson vehettek részt. Idősebbek és fiatalok egyaránt belekóstolhattak a parasportokba a Pető Sportegyesület versenyzői segítségével, megismerkedhettek a MotorkerékPálosokkal és a hagyományőrző rendőrszázaddal, a VeddEgyütt termelői jóvoltából családi hétpróba is várta őket nyereményekkel.

A mintegy ezernégyszáz kilátogató közül sokan felkeresték a keresztény civil szervezetek sátrát, ahol 16 kiállítóasztalnál lehetett beszélgetni e szervezetek képviselőivel, köztük Baritz Laura domonkos nővérrel, a Keteg (Keresztény Társadalmi Elvek a Gazdaságban) képzési program vezetőjével, valamint Kiss Ulrich jezsuita szerzetessel, az MbJ (Management by Jesus) szemináriumok gazdájával (ők az ÉrMe Hálózat régi szövetségesei).

Emellett a rendezvény keresztény szellemiségű vállalkozókkal, támogatókkal való találkozásra is alkalmat adott, utóbbiak jóvoltából tombolasorsolás is volt a Keresztény Sziget végén.

Az esemény védnökei Erdő Péter bíboros, prímás; Fabiny Tamás evangélikus elnök-püspök; Kocsis Fülöp hajdúdorogi érsek-metropolita és Steinbach József református püspök voltak, személyes támogató üzenetük a rendezvény honlapján (wwwkeresztenysziget.hu) most is olvasható.

Nagyon sikeresnek értékelték a résztvevők a keresztény szervezetek vezetőinek, képviselőinek délelőtti találkozóját. Az ÉrMe Hálózat azért kezdeményezte ezt a megbeszélést, hogy a jelen lévők egymás munkáját és személyesen egymást jobban megismerjék, ami akár a későbbi közös gondolkodás, tudásmegosztás és közös cselekvés alapja lehet. A meghívásra több tucatnyian jöttek el, és egyetértettek abban, hogy az együttműködésre a jövőben nagy szükség és számos lehetőség lesz. Sokan nyitottak voltak arra is, hogy a jövő évi Keresztény Sziget szervezésébe már a kezdetektől bekapcsolódjanak.

Amikor autóban haladok egy közös úton, ahol többen vagyunk, nem a magánügyem, mikor kanyarodok vagy váltok sávot, hogyan előzök. Használom -e az indexet, és rendeltetésszerűen használom-e: ugyanis már a szándékot kell jelezni vele, nem csak a konkrét tettet, azért, hogy a többi autós fel tudjon készülni, legyen reakcióidejük az én manőverem előtt. Sokan úgy gondolják, ha kamiont előznek, semmi szükség kitenni az irányjelzőt közben. Pedig ha a szembesávban közeledő autós látná a villogó fényt, esetleg lassítana miatta, nem pedig azon kellene agyalnia, hogy a kanyarodó kocsisort látja-e ilyen furcsán, vagy tényleg szembe jön egy autó – és ha szembe jön, vajon ő tud-e róla?

Minden tettemnek következménye van, nemcsak a közlekedésben, hanem a családomban, a munkahelyemen is. A közlekedés az élet analógiája.

Vagy tudomásul veszem, hogy léteznek mások is rajtam kívül az úton, és aszerint viselkedem, vagy tragédia áldozata leszek és másokat is abba taszítok. Ez nem azt jelenti, hogy soha nem lehet hibázni és minden szabályt – akár azt is, ami fölött már eljárt az idő és átalakításra vár – mindig, minden körülmények között be kell tartani. De az olyan szabályokra mindenképp érdemes odafigyelni, amelyek elhagyása más testi-lelki épségét veszélyezteti.

Mert nem csak az én ügyem az, amikor az autómmal előzök egy hosszú kocsisort index-szel vagy anélkül, sem az, amikor vezetés közben szándékosan mással foglalkozom. 

Nem csak rólam szól, amit a gyerekemnek tanítok vagy nem tanítok meg (például, hogy hogyan kell az állatokkal bánni vagy hogy bizonyos szabályokat akkor is be kell tartani, ha nem kötelezők), és mégis minden rólam szól, vagyis rólunk, emberekről, az együtt „közlekedőkről”.

A liberális és baloldali sajtóorgánumokban, a pro choice aktivisták közösségi oldalain örömteli borzongásként futott körbe a jó hír: a keresztény konzervativizmus eddig bevehetetlennek bizonyult bástyája, Írország ledőlt. Meghajolt a „csendes forradalom” előtt, beadta a derekát a progressziónak.

Modern ország, modern alkotmány. Modern, vagyis progresszív európai. Ma az a „modern alkotmány”, amely lehetőséget teremt a társadalom többségi, erősebb érdekérvényesítő képességgel rendelkező tagjai számára, hogy likvidálhassák a számukra kényelmetlenséget, akadályt jelentő, önérvényesítésre képtelen kisebbséget: a nem kívánt gyerekeket. Magyarországon ez minden negyedik megszületni akaró gyerek.

Korábban sokszor vitáztak arról magzatvédő és választáspárti aktivisták, hogy mikortól tekinthető embernek az embrió. A viták meddőknek bizonyultak, mert értelmetlenek voltak: a határt bármilyen indokkal lehet bárhová tolni, de végül nem marad más egzakt határa az emberi létnek, mint a fogantatás pillanata. Mára azonban ez a vita tényleg teljesen elvesztette fontosságát. Az ír kormány ugyanis még a szavazás előtt nyilvánosságra hozta abortusztörvény-tervezetét, amely szerint a 12. hétig teljesen szabadon mehet bárki abortuszra, de ha a 6. hónapig áll fenn esély az anya egészségének (beleértve a mentális egészségét) károsodására, akkor is el lehet végezni a magzatgyilkosságot. A mentális egészség veszélyeztetésére hivatkozás egy horrorisztikus gumiszabály: Angliában és Wales-ben 2016-ban az összes abortusz csaknem 97%-át (közel 180 000 abortuszt) azzal az indokkal végezték el, hogy a várandósság veszélyezteti az anya mentális egészségét. De a törvényhozók előrelátása itt még nem ért véget! A törvénytervezetbe beraktak egy olyan pontot is, hogy amennyiben a terhesség azonnali kockázatot jelent – bármikor a kilenc hónap folyamán! – az anya életére vagy egészségére (amibe itt is beletartozik a mentális egészség), akkor nincs időkorlát az abortuszra. Nem a koraszülés megindításáról van szó ebben az esetben, hanem a magzat célzott elpusztításáról, akár a szülés utáni pillanatokban is.

Európainak és főleg modernnek lenni ma sokak fejében egyenlő a minél kényelmesebb, minél kevesebb áldozattal és lemondással járó életforma választásával. Ennek érdekében semennyi áldozat se drága.

Megkönnyíti a cél elérését, ha egy érdekérvényesítésre képtelen embertömeg élete árán lehet megteremteni a lehetőséget. Látjuk a szavazási eredmény kihirdetése után készült fényképeken, hogy nők tömegei egymás vállára borulva sírnak, örömkönnyekkel ünneplik, hogy ezentúl teljesen szabadon dönthetnek gyermekük elvetetéséről. Hogyan is fogalmaz az ír miniszterelnök (akinek nem fogom megjegyezni a nevét), az igazságot elleplező polkorrekt szóhasználattal? A nők helyes döntéseket hozhatnak „a saját egészségügyi ellátásukat” illetően. A magzatgyilkosság tehát számukra mindössze egészségügyi ellátás.

Életvédő aktivisták gyakran hasonlítják az abortuszt lehetővé tevő mozgalmat a holokauszthoz. A hasonlat nem túlzás.

Miben hasonlítanak az abortálásra ítélt embriók, magzatok – emberek! – a zsidókhoz, cigányokhoz, örményekhez, tuszikhoz, közel-keleti keresztényekhez? Adott egy népcsoport, akit akadálynak tekint a többség valamilyen törekvésében – kényelmesebb élet, társadalmi érvényesülés, gazdagság –, ennek érdekében meg akarnak szabadulni tőlük. Mivel a politikai-gazdasági hatalommal rendelkezőknek éppen nem áll érdekükben védelmezni ezeket a kisebbségeket, azok kiszolgáltatottá, kiirthatóvá válnak. Erről szól a méhen belüli vagy kívüli holokauszt.

És mi lesz ezután? Semmi, amire nem számíthattunk előre. Több gyerek nem kap jogot az élethez, immár Írországban sem.

De semmi sincs kőbe vésve ma már. Ami elindult, egyszer akár visszájára is fordulhat. Az életellenes szélsőségek nem életképesek sokáig. Amit ma siratunk, holnap örömre fordulhat, az örömükben sírók pedig holnapután már másképp értékelhetik az általuk írt történelmet.

Addig is tesszük tovább a dolgunkat: felvilágosítunk és érzékenyítünk, hogy minél kevesebb megfogant ember haljon meg. Védelmezzük a legkiszolgáltatottabbakat, akik nem számíthatnak rajtunk kívül más segítségre. 2018. május 26. miatt még többen lettünk.