Lackfi János: Az a kenu

Ott az a kenu a csónakházban, elegánsan ívelt teste a bakokra fektetve a félhomályban, egyszer beleülünk majd, siklunk a vibráló vizek felszínén, érzem a remegést, vállamban az evező húzását, a dolgozó izmok forró fáradtságát, lehunyt szemhéjam mögött a fények villódzását. Csak előbb még ez a nyomorult projektleadás, gyűrött ingek éjszakája, gyűlő savanyú nyál, pocsék kávék az automatából, émelyítően édes és sós csokik és rágcsák, melyekkel valahogy ki lehet húzni, a klíma őrjítően szárítja a nyálkahártyát, prüszkölünk, szemünk vörösödik, a mesterséges világítás az agyunkat eszi szét, gályapadon tölteni legszebb éveinket, lendül az ostor, tovább, tovább.

Kép: pixabay.com

Ott az a kenu, álmomban suhanunk, félrekapjuk a fejünket az ágak elől, de vigyázunk a kényes egyensúlyra, ha ugyanarra az oldalra dőlünk egyszerre, borul az egész, a hajó, az élet, jön a hidegzuhany. A cuccaink elúsznak, ha gondoltunk rá korábban, hogy műanyag hordóba pakoljuk őket, legalább fenn maradnak a vízen, prüszkölünk, röhögünk, szentségelünk, vigyázni kell a kenu visszafordításával, mert ha megtelik vízzel, az életben nem mozdítjuk meg többé, lesüllyed a fenékre, mint a kőbalta.

Csak még előbb haza kell érni fürdetésre, döbbenet, hogy lehet ennyire kicsi mazsola-keze, mazsola-lába valakinek, csupa hab és csupa vigyor, otthonosan pancsol, de néha megijed, kikapjuk sebtében a csuromvíz testet, lenyomata a pólón, az ingen, kicsi békám, kicsi békám, nyugi.

És előbb még hazafelé beugrom a boltba, viszek pelenkát, hintőport a köldökcsonkhoz, laktáz-enzimet, mely nélkül képtelen megemészteni az anyatejet, plusz HB-s ceruza, honnan szedik, hogy pont ilyen kell, megőrjítenek a tanárok a fontoskodásukkal, valami matekfüzet is a nagyobbiknak, együtt írjuk majd a matekleckét, azzal az anyja nem boldogul.

Ott van közben a kenu, a zsigereimben érzem, világító narancssárga mentőmellény lesz a gyerekeken, ámulnak mindenen, vicsorognak a szúrós napfényben, ijedeznek a böglyök miatt, fülelik a víz kotyogását az öblös hajótest alatt. Apa, ez milyen madár volt, mintha egy megkínzott ember sikítana, lehet, hogy vannak itt indiánok, mindig mozog a nádas.

Csak előbb anyát meg kell látogatni a kórházban, nem bíztatnak az orvosok, de nem is mondtak le róla, a szíve bírja, a szervei épek, csak talpra állni nem bír, elvileg bármeddig elélhet, az agya lassan elfolyósodik, eleinte sztorikat mesél, hogy járt Kínában, pedig sosem járt, hogy az apjával biciklizett, akit nem is ismert, hogy a piacon fura formájú körtét vett egy asszonytól. Aztán egyre katatónabb, azt ismételgeti, amit legutóbb mondtunk neki, férjhez ment, férjhez, ment a férjéhez, nyaralni drága, drága nyaralás, nyaralni, nyaralni, kitűnő tanuló, kitűnő, kitűnő. Kakaót, gyümölcslevet ne adjunk neki, kijön mind belőle, csak gond van a tisztába tevéssel, morognak a nővérek, nem csoda, elképesztő a munkájuk, egyikük hoz cukros málnaszörpöt, abból végre jóízűen iszik, nem is hajtja meg, hálásak vagyunk, ettől fogva csak málnaszörp.

Ott a kenu a csónakházban, milyen egyszerű lenne akár most, éjfélkor beülni a kocsiba, venni a kulcsot, levezetni azt a százhúsz kilométert, úgyis csak forgolódom az ágyon, túlpörögtem, a szívemet hallgatom, ha lenne valami szervi baj, hamar elvinne, de lehet, hogy évekig sorvadoznék, akkor már nem lenne visszaút, nem lenne kenuzás, nem engedem, hogy így legyen, most aludni kell, holnap koránkelés, de a jövő héten...

Csak a cégből nem lehet olyan egyszerűen kiszállni, végül is alapító atya vagyok, marasztalnak, mindent láttam a kezdetektől fogva, kedves tőlük, meg is könnyebbülhetnének, hogy végre azt csinálnak, amit akarnak. Riaszt az otthoni tétlenség, Mari abbahagyhatta volna korábban, mégis melózik, megszállottság vagy csak ő is félt az egyedülléttől? Meg kéne beszélni, hogy egyszerre hagyjuk abba, majd ha már nem élvezem, mert most minden nap ajándék a portás tisztelettudó köszönése, a kollégák modorában semmi sem változott, nincs arra utaló jel, hogy titokban a pokolba kívánnának, számítanak rám, számolnak velem. Jól jön a pénz is, vejemék építkeznek, segít az ember, amit tud, ha már lakást nem pakolhattunk alájuk, nem futotta, hazafelé menet beviszem kisunokámnak a zongorakottát, a céghez külföldről is meg lehetett rendelni, este salsázunk az asszonnyal, sose voltam egy parkett ördöge, de ha egyszer ebben leli a kedvét, inkább, mint hogy magába zuhanjon, és hirtelen megöregedjen.

Itt van ez a kenu meg a csónakházbérlet évtizedekre visszamenően, te érted, mi a fene ez? Még anya se tudott róla, nézett nagyokat! Most komolyan, el tudod te képzelni apát egy csónakban, mindig félt a víztől, strandra alig mentünk, vízitúrára soha, most meg itt ez a hajó, tisztára, mint egy koporsó.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti