„Ha valamit nem látok, az nem tetszhet”

– Mióta van meg ez az üzlet?
– 1968-ban mestervizsgáztam, és 1969 óta vagyok ezen a helyen. Ez már történelem. (nevet).

– Hogyan került a mesterség közelébe?
– Volt egy barátnőm, akivel mindent együtt szerettünk csinálni. A szülei egy ismert kalapos házaspárral nyaraltak együtt a Balatonon, és ez a pár beszélte rá a barátnőm szüleit, hogy ez a világ legjobb szakmája. Az ötvenes évek vége felé még nagyon sok kalaposüzlet volt, és mindegyik nagyon jól ment.

– Abban az időben az emberek öltözködési kultúrája igényesebb volt.
– A két világháború között szépen öltöztek az emberek. Sokat adtak a részletekre. Kalap, kesztyű, táska. Akkoriban kalap nélkül szinte nem lehetett kimenni az utcára. A háború után sokáig élt még ez a generáció, illetve ezeknek a szülőknek a lányai, akik ezt látták otthon.

– Hol kezdett tanulni?
– Az egyik legjobb helyre kerültem, Fürst Irén szalonjába. De nem terveztem, hogy a szakmában maradok. Kinyílt előttem a világ, hirtelen nagyon sok mindenhez kedvem lett. De dolgozni kellett, mert nem voltak jó anyagi körülményeink. Anyám egyedül nevelt, apám hadifogságban halt meg. Azt terveztem, hogy majd munka mellett tanulok, viszont dolgozni nem tudtam, csak kalaposként. Fürst Iréntől a Kézműipari Vállalathoz mentem. Ott normában készítettünk mindent, ami nem igazán szeretteti meg a szakmát.

Kép: Pátzai Tamás

– Úgy tudom, az Operában is dolgozott.
– Igen, az már jobban tetszett, de ott is mindig másnak az elképzeléseit kellett megvalósítanom.
Aztán egy kalapos kolléga, akinek bedolgoztam, ajánlott egy lehetőséget itt, a Katona József utcában. Akkoriban csodaszámba ment egy ilyen tanácsi üzletbérlet megszerzése, éltem az adódó lehetőséggel. Letettem a mestervizsgát, és kikértem az iparengedélyt. Alig egy évet voltam ott. Egy fiatal nő, aki a tanácsnál dolgozott, és emlékezett rám, amikor az iparengedélyügyemet intézte, bejött, hogy ismeri a környéken az üzleteket, és szerinte az enyém egy rossz hely. Viszont megüresedett a Fürst Sándor utcában (mai Hollán Ernő utca) egy sokkal jobb. Adjak be egy kérvényt a cserére, azt majd ő bírálja el, és támogatni fogja. Így is történt.

A mesterséget aztán itt szerettem meg igazán. Az emberi kapcsolatok csináltak kedvet hozzá. Akkor indult meg az agyam, akkor kezdett igazán érdekelni, amikor rá is voltam kényszerülve, hogy kitaláljam, kinek mi áll jól, milyen karakterhez, milyen alkalomra, milyen stílust lehet ajánlani. Majd jöttek a sikerélmények.

– A szakma engedi, hogy kicsit beleláss a vevők életébe?
– Igen. És ma már nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy nem lettem filmrendező vagy jogász, vagy bárki más. Az ascoti derbyre készített kalapkölteményeinktől az onkológiai kezelés alatt álló hölgyek turbánjáig, a pápai audiencián megjelenő közéleti személyiségek számára készített fátylas tokkalaptól a biciklis sapkáig sok mindent készítünk, és igyekszünk örömet szerezni a munkánkkal.

– Milyen technikákkal és anyagokkal dolgoznak?
– Itt minden kézzel készül. A nyúlszőr- és a filckalapok hagyományosan faformákra készülnek.

Kép: Pátzai Tamás

– Előfordul, hogy egy régebbi kalapot visszahoznak, és változtatást kérnek rajta?
– Ó, igen, sokan. Egy dísszel vagy egy hajtással teljesen át lehet alakítani egy kalapot. Változik is mindenkinek az arca néhány év alatt. Ami korábban jól állt, később már nem biztos. És a kalapot lehet igazítani hozzá.

– Olyan is van, hogy javítani kell?
– Igen. Bár ma már a fiatalabbak eldobnak mindent, nem is gondolnak javításra. Legfeljebb arra, hogy átdíszítsük, de még azt is nagyon bátortalanul. Régen pedig a munka egy jelentős része ilyen volt. Amikor én önálló lettem, adózás szempontjából sokkal jobb elbírálás alá esett az, akinél a javítás és az alakítás nagyobb százalékban fordult elő, mint az új áru elkészítése. Az emberek gondolkodásában is jobban benne volt, hogy nem kell újat venni, hanem vigyázni kell arra, ami van. Ezt vissza lehetne hozni most, amikor egyre környezettudatosabbak vagyunk. Egy pulóverből például lehet egy kalapot vagy egy sapkát készíteni.

– Hogyan ajánl kalapot egy új vevőnek?
– Amikor belép egy vevő az ajtón, abból vonok le valamilyen következtetést, hogyan van felöltözve, és ahhoz a stílushoz tudok valamit ajánlani. Alkalmi rendeléseknél kérjük, hogy hozza be azt a ruhát, amihez a kalapot szeretné. Nagyon sok türelem kell hozzá, a megrendelő részéről is. Főleg az első darabnál, amíg egymásra hangolódunk. Az önismeret is nagyon fontos ahhoz, hogy tudja az ember, mi az, amiben jól érzi magát. Hogy egyáltalán ő maga milyen. De hát ezt ki tudja? (nevet) Kevesen.

– Ma mi a tendencia?
– Szerintem a fiatalok szeretnének szépen és másképp öltözni, mint amit a gyenge kínálat nyújt. Szeretnének másmilyenek lenni, de mégsem elég bátrak felvállalni, hogy megnézik őket. Pedig a lelke mélyén talán mindenki vágyik erre. Mennyi játéklehetőség van egy kalapban, sapkában, fejdíszben! Az igény megvan rá, csak néha a bátorság, néha meg a kínálat hiányzik. Illetve az, hogy ismerjék. Mert ha valamit nem látok, az nem tetszik.