Istenem, adj egy repülőgépet! – Cigányok a moziban
Amikor arról kérdez valaki, milyen filmek is azok, amelyek segíthetnek abban, hogy egy kicsit jobban belelássunk a cigány közösségek mindennapjaiba, akkor magam is csak óvatosan merek ajánlani filmeket.
Ennek oka leginkább az, hogy a film, a megalkotott mozgókép és az instruált színészi játék mindig is csak egyetlen embernek a szemszögéből készül, aki közben persze nagyon is reméli, hogy az ő szemével látnak majd nagyon sokan mások is, és azt élik át, annak lehetnek a részesei, amit ő maga szeretett volna. És ha ezt elfogadjuk alaptételként, akkor azt is meg kell értenünk, hogy mennyire nehéz és felelősségteljes kimondottan a cigányokról filmet készíteni, hiszen a néző a saját tapasztalását és nem kis mértékben az előítéleteit is oda ülteti a moziszékbe. Azaz, aki cigányos filmet csinál, azt becsülni kell a bátorságáért. És mivel nincsen sok mozi a cigányokról, az elkészülő néhány alkotásra komoly figyelem vetül.
Kusturica és „A film”
Az első cigány témájú film, amit láttam, nem magyar alkotás volt. Emir Kusturica „Cigányok ideje” című klasszikusa gyakorlatilag máig „A FILM” a cigányokról, tökéletes alkotás – miközben soha korábban és soha azt követően sem látott módon igazolja vissza az előítéleteket, történetesen azzal, hogy egészen valós dolgokat tesz elénk. Nyersen, hússal, vérrel és könnyel telve, de mégis úgy, hogy a néző számára izgalmas, szerethető legyen.
És bár elcsépeltnek hangzik ma már, ha valamit örökérvényűnek tartunk, de ez a film tényleg az. Biztos, hogy évek, évtizedek után is azt jelenti majd, amit most.
Aztán Kusturica bizonyította, hogy mást is tud mutatni a cigányokról. A realista romantika után jó néhány évvel elkészítette a sokkal többek számára ismertté vált másik klasszikust, a „Macskajaj”-t. Ezen a filmen nevetni kell. Becsukni a szemünket és menni képzeletben dél felé, végig a Balkánon, és érezni azt, hogy ott másfelől és máshogyan fúj a szél, más illata van a pipacsnak, és mást élnek meg az emberek. Egyfajta mesét látunk, amiben a jó elnyeri a jutalmát, a rossz bűnhődni fog, és az a legdöbbenetesebb, hogy elhisszük: ezek a szereplők és ezek a történések akár valósak is lehetnek. Az már csak döbbenet superior, hogy tényleg azok. Nekem elhihetik, jártam közöttük sokszor.
Egy hangot is lehet örökölni
Komoly érték még a külföldi filmek között a Tony Gatlif rendezte „Gadjo Dilo”, amiben a „Lakótársat keresünk” kedves főhőse keresi az apja által egyfajta örökségként ráhagyott női hangot, aki egy cigány énekesnő lehet valahol Románia kellős közepén. A hang amúgy a magyar Miczura Mónika hangja lesz, és borzongatóan gyönyörűen szól minden jelenetben, ahol megjelenik.
Szépen, mívesen vezetett történet a film, amelyben a hadrévi pogrom is előkerül, és egészen közelről enged bepillantást a romániai cigány közösségek mindennapjaiba.
Éppen csak annyit moralizál, amennyit szükséges – szomorú aktualitás, hogy évekig dolgoztam együtt valakivel, akinek férje meghalt a feldühödött helyi román többség haragjától.
Ha hazai filmekre kíváncsi valaki, akkor persze könnyebben talál cigányokkal foglalkozó történeteket, és talán közelebb is érezheti azokat a magyar, körülöttünk lévő valósághoz. Akinek a súlyosabb, nehezebb témák kellenek, az feltétlenül nézze meg Groó Diána „Vespa” című filmjét, amelynek izgalmas, sokat sejtető az alapgondolata. Kár, hogy sokat moralizál, és a nem engedi, hogy a néző maga érezzen bármit is, helyette azt szeretné, ha azt látnánk, azt éreznénk mi magunk is, amit a rendezőnő elvár tőlünk.
Ugyanígy nő, Goda Krisztina rendezte a szintén jó alapokkal bíró „Veszettek” című filmnek is, amely komoly állami támogatással dotált filmként és szinte tökéletes szereplőgárdával biztos sikerre volt predesztinálva, mégis megbukott – leginkább az elégtelen marketingje és a felvállalt „mellénézés” miatt, amit talán képviselni akart.
Sőt, azt is ki merem mondani, gyáván és bizonytanul megcsinált film, pedig nagyon sok lehetőséget kínáltak a forgatókönyv és a remek színészek egy komolyabb sikerhez is akár.
Valós társadalmi feszültségek kerültek végre egy filmbe, kár, hogy nem mondja ki őket, csak folyamatosan sugalmaz.
A 90-es években forgatott „Dallas Pashamende” egy magyar-román koprodukcióban elkészült film, amely nehéz, de elgondolkodtató alkotás, baráti társaságban érdemes igazán megnézni, hogy utána meg lehessen vitatni. Cigányok, szeméttelep, elszármazott és visszatérő, helyét kereső cigány értelmiségi…
Kedvcsináló magyar filmekhez
De hogy, kimondottan jó lett a 2005 végén bemutatott „Szőke Kóla”, amely egyfajta jutalomjáték Majoros „Majka” Péternek (kimondottan élvezi a szerepét), és kellően szórakoztató a kissé bugyuta forgatókönyv mellett.
Olyan film, amit ma biztosan meg lehet nézni a cigány és többségi kapcsolatokról, és utána bármilyen véleményt lehet alkotni róla bátran. Mert minden vélemény valós lesz majd.
És végül szólni kell a „Brazilok”-ról. Az M. Kiss Csaba nevével fémjelzett film igazi közönségmozi, gyakorlatilag nincs benne hiba, számomra ilyen az a film, ahol néző, rendező és színész egymásra talál. A Veszettekből hiányzó panorámaképek végre megjelennek egy olyan filmben, amely a magyar vidéken játszódik, és nagyon sok mindent kifejeznek. A noszvaji-szomolyai barlanglakásokban magam is jártam korábban, és amennyire hihetetlennek tűnnek innen a fővárosból, annyira valósak azok az emberek, akik tényleg ott élnek – nagyon örültem neki, hogy a film megtalálta őket, és bemutatja az életterüket mindenki számára. A szereplőgárda itt is annyira telitalálat, hogy még a távolsági buszt vezető, alig néhányszor feltűnő Anger Zsolttal, vagy az önmagát alakító Gáspár Lacival sem lehet betelni, a főszereplőkről nem is beszélve – Farkas Franciska, Dóra Béla és Nagy Dániel Viktor biztosan rengeteg filmben játszanak még a jövőben. A film zenéjéről is szólni kell: Bornai Tibor szerzeménye, a „Hajnaltájt” Jordán Adél előadásában az elmúlt évek egyik legszebb filmzenéje, megunhatatlan.
Nyilván számos filmről nem szóltam. De akkor azokról majd legközelebb. Addig tessék legalább hármat megnézni a fentiek közül, és megírni majd, kinek és mennyire tetszettek.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>