Honnan vehetjük észre, hogy baj van a Facebook-fiókunkkal?

Megjelennek furcsa posztok, amit „mi írtunk”, változik a képünk, adatlapunk, tőlünk kapott furcsa üzenetekről értesítenek ismerőseink… Ha ez így van, valószínűleg „feltörés” áldozatai lettünk. Miért törnék fel valakinek a fiókját, ha ő csak egy magánember, cuki cicák és mutatós torták posztolásával kapcsolódik ki? Mi lehet fontos az ő adatlapján? Nos, néhány személyes adatunkkal egy komplett személyazonosságot létrehozhatnak a digitális térben, és vásárolni, repülőjegyet rendelni ugyanolyan könnyen lehet ezekkel, mint akár céget alapítani. Tehát az adat az új „arany”, vigyázzunk rá!

Négy dolog, amit azonnal meg kell tenni:

• jelenteni kell a Facebooknak, a Help (Segítség) oldalon;

• azonnali jelszóváltoztatás, és minden készülékről (tablet, okostelefon, asztali gép, stb.) ki kell lépni;

• A legfrissebb vírusírtóval érdemes átnézetni a gépet, más kártevők után kutatva, és ezen az oldalon ellenőrizni lehet, hogy nincsenek-e vírusirtónak álcázott rosszindulatú programok (ún. Rouge-ok) a gépen;

• érdemes értesíteni az ismerősöket, mi történt, és azt is, hogy már folyamatban van a megoldás.

Nem szabad pánikolni. Minden megoldható, ezek gépek, kódok – van megoldás.

Nos, ha már ezen túl vagyunk, nézzünk még pár internetbiztonsági veszélyt és megoldást, hogy nyugodtabbak legyünk.

Ma ugyanis a felnőtt, szülői létünk feladatai közé tartozik digitális jóllétünk biztosítása és digitális környezetünk rendben tartása is. Ez az ún. digitális állampolgárság azonban egy folyamatos tanulást igénylő dolog. Gyorstalpalónkban a jelszavakról, az adathalászatról,  legközelebb pedig  az álhírekről és kamuprofilokról  tanulhatunk.

Jelszó karácsonyra és adathalászat
„Sokan gondolkodnak, mit adjanak párjuknak karácsonyra. Nos, adják meg egymásnak a Facebook- jelszavaikat, akkor lesz aztán meglepetés!” – ezt a viccet a Kiberbiztonsági hónap (október) egyik rendezvényén, egy internetbiztonsággal foglalkozó konferencián mondta el előadásának bevezetőjében a Kiberbiztonsági Hivatal egyik munkatársa.

Komolyra fordítva a szót: milyen is a jó jelszó?
Mint az alsóneműnk: gyakran cseréljük, nem adjuk oda másoknak, és elrejtve használjuk. Legyen legalább nyolc karakter hosszú, szerepeljenek benne különleges karakterek, kis- és nagybetűk, ne legyen értelmes szó, és főleg ne kapcsolódjon a személyünkhöz.

Adathalászok és adathalacskák
Mi, magyarok nem vagyunk túl adattudatosak. A fenti konferencián egy kutatásból idézve kiderült, hogy az „adathalász” kifejezést a magyarok 58 százaléka nem is ismeri. Gyorsan javítsuk ezt az arányt:

Adathalászat az, amikor egy hamis, becsapós módszerrel valakit rávesznek, hogy személyes, különleges adatait adja meg.

Ezzel később visszaélnek, bűncselekményeket követhetnek el, akár egy komplett személyazonosságot is alkothatnak a rosszindulatú „adathalászok.”

Nyerni lehet? Már írom is a jelszavam!

Az Új Nemzedék Központ és a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács nemrég egy közös kisfilmet készített. A film egy nemlétező cég adathalászatán keresztül világít rá a személyes adatok és jelszavak könnyű kijátszására. A megtörtént sztori szerint egy budapesti moziban egy cég harsány táblákon és kedves hostessekkel nyereményjátékára invitálja a moziba látogatókat, akik adataik megadásával tudnak részt venni a mesés utazással kecsegtető játékban. Megkérdezik az e-mailcímüket, telefonszámukat, jelszavukat is, amit sokan valós adatokkal meg is adnak! A jelentkezési lapokat kitöltőket azzal, hogy „nyertek”, a kitalált cég rejtett kamerával felszerelt álirodájába invitálták, amit ők gyanútlanul el is fogadtak. Ott aztán meglepődve tapasztalták, hogy a kelleténél több személyes információt tudnak róluk. Fokozzák a feszültséget: egy álrendőr szembesíti őket tettük következményeivel, majd a kellően megijedt fiataloknak megkegyelmeznek, és elmondják, hogy ez csak „játék” volt.

Az eredmények tanulságosak: legyünk óvatosak, ha adatainkat kérik, győződjünk meg arról, ki és mire fogja használni, ne adjuk meg személyes adatainkat, ha nem ellenőrizhető az adatkezelő személye.

A weboldalakon a címsorban a httpS – jelzés a „secure”, vagyis biztonságos oldalra utal, amit egy lakat ikon is jelez.

Hol lehet adathalászokba botlani?

• nyereményjátékok

• kvízek, pl. „mi az indián neved, milyen Disney figura lennél, megmutatjuk, milyen a fotód hollywood-i szépségként” –itt minden esetben a Facebook-fiók adatait kérik. Gakorlatilag ismeretleneknek adják át a játékosok a legszemélyesebb adataikat.

• az ún. „kardigános kadétok” – a legtöbbször egyedülálló középkorú nőkkel romantikus udvarlásba kezdő, amerikai katonák profilképét használó csalók.

Az internetbiztonság komoly dolog, ne feledjük: szerepmintát mutatunk gyerekeinknek. Tehát ha meg akarjuk védeni őket a kibertér veszélyeitől, akkor nekünk, szülőknek kell jó „digitális szülőként” jó példát mutatni.

A szerzőről:
Fülöp Hajnalka, újságíró, Digitális Család-szakértő, programigazgató, Inforum – Információs Társadalmi Érdekegyeztető Fórum

A házasság intézménye a biztonságot, stabilitást, az elköteleződés nyílt felvállalását jelenti. Mára természetessé vált az esküvő előtti együttélés, amely akár éveken keresztül tarthat. Mégis, sok nő érez vágyat a hófehér ruha felöltésére, amint megfogalmazódik benne a gyermekvállalás igénye.

Pétert egyre jobban idegesíti, amikor Zsófi célozgatni kezd. Eleinte nem is érti, aztán bolondos hóbortnak tekinti, majd amikor rádöbben, mit szeretne a párja, pánikba esik. „Mi ütött belé? Végre olyan jól megvagyunk, kevesebbet vitázunk, kényelmesen telnek a napok… Minek ezt felkavarni? Hogy tudja bámulni azokat a visító csecsemőket! Most meg azzal jön, hogy a Lili már várandós! A múltkor megállt egy kirakat előtt habcsókszerű menyasszonyi ruhákat meg idétlen szmokingokat csodálni. Azt hittem, dobok egy hátast! Papírról eddig szó nem volt!”

Ijesztő lehet az elköteleződés házasságkötés formájában. A fiatal érzi, ezzel vége a könnyed életformának: elbúcsúzhat a gyermeki gondtalanságtól, kiszakad a származási család védelmező öleléséből. A pár tagjainak komoly felelősséget kell ezentúl vállalniuk egymásért is, ám nem csupán az anyagi háttér biztosítása rémisztő. Házastárssá válni új, ismeretlen, eddig kipróbálatlan készségeket igénylő életfeladat, olyan szerep, amellyel azonosulni komoly változást jelent a személy társas környezetében.

Minek a papír, ha szeretjük egymást?

Az egyik szélsőséges hozzáállás, amikor a pár valamely tagja a közös életet az éppen aktuális érzelmekre szeretné alapozni. Korábbi tapasztalataiból sejtheti, ezek mennyire nem állandóak, mégis az érzésekre hivatkozik, amikor elutasítja a formaságokat. Az érett, nemcsak érzést, hanem akaratot és elhatározást magában foglaló szeretet képes egyben tartani egy kapcsolatot, önmagukban az érzelmek azonban nem. Viszont aki magabiztosan döntött a szeretet mellett, az akár megpecsételheti kapcsolatát a társa óhaját is figyelembe véve. A szeretjük egymást, minek a formaság a felelősségvállalástól megriadt, arra még éretlen ember védekezése.

Ultimátum és halogatás

A másik véglet, ha az önmagában és így társában sem bízó személy mindent egy lapra, vagyis a házassági anyakönyvi kivonatra tesz fel. Sürgeti, erőlteti a házasságkötést, amellyel a menekülésig frusztrálja a másikat. Érdemes megjegyezni, hogy bár a forró szenvedély a legszebb időszaka minden párkapcsolatnak, házasságkötésre nem ez a leginkább alkalmas fázis. Döntést hozni az életünkről tiszta fejjel érdemes, amikor már képesek vagyunk mérlegelni, és meghallgatni a józan ész szavát. Ha mindkét fél a másik kezdeményező gesztusára vár, a pár tagjai valószínűleg éppen saját határaik tisztázásával vannak még elfoglalva, és nem jutottak túl ezen a krízisen. Ha ez túl sokáig tart, a közös élet terve könnyen dugába dőlhet.

Egyik családból a másikba

A fiatal pár egyik legfontosabb feladata leválni a származási családokról, és azok mindkettejük számára integrálható nézeteit elfogadva, a többit elutasítva új, saját maguk által megfogalmazott értékbázist teremteni. Amennyiben ez a lépés kimarad, az a későbbiekben súlyos kríziseket idézhet elő. Milyen bölcsen fogalmaz a Szentírás a házasságról: „elhagyja anyját és apját”. Nem a különköltözés ebben a meghatározó pont, hanem a lélekben leválás, majd feleséghez, férjhez csatlakozás. Mennyi vita elkerülhető lenne, ha a fiatal kiállna társa mellett generációk közötti nézeteltérések esetén!

Néha a rosszul működő származási családból a fiatal egyenesen választottja karjaiba menekül. Így talál a részeges vagy bántalmazó szülőtől megszabadulni kívánó személy alkoholista vagy durva társat, újratermelve az eredeti problémát. A menekülés nem jelent valódi leválást, csupán a nehézségek elodázását.

A házasság segít a szülőkkel való kapcsolat átrendezésében is. Immár két, teljes jogú család áll szemben egymással, és a fiatalok felnőtt–felnőtt pozícióban tárgyalhatnak az előző generációk tagjaival. Kölcsönösen támogatják egymást a másik családján belüli új pozíció, illetve szerep megtalálásában és kialakításában is, egyengetve a mennyé, vővé, sógorrá és sógornővé válás folyamatát.

Akkor most már tényleg jöhet a baba?  

A cikk a Képmás magazin 2018. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

– Ha egy-két mondatban kellene meghatároznotok a Pure Program lényegét, mi lenne az?

Kis Brigitta: A Pure Program a kamaszoknak nyújt segítséget a tudatos életvezetés kialakításában, a nőiesség mindennapi megélésében. A kamaszkor jellegzetes kérdései: Ki vagyok? Szerethető vagyok? Milyen értékek fontosak számomra? Mihez kezdjek az életben? Kikkel barátkozzam? Hogyan döntsek? Az erre adott válaszok meghatározzák későbbi életútjukat. Ebben a válaszkeresésben segítjük a lányokat.

Hegyesi Zita: A kétéves, havi egy szombatot jelentő program 14–16 éves kamaszoknak szól, de a külsős előadásaink során a 20–30 éves korosztályokkal is találkozunk. A témák, amelyekkel foglalkozunk: a külső-belső szépség, nőiesség, szabadság, döntések, felelősségvállalás, érzelmi intelligencia, egyedi stílus, kommunikáció, női alakok a Bibliában, önbecsülés-önbizalom, szerelem-párkapcsolat, konfliktuskezelés, hitelesség-önazonosság – ezek közül néhányba bevonjuk az idősebb korosztályt is, előadások keretében.

– A program négy pillérre épül: élmény, közösség, lelki élet és személyiségfejlesztés. Miért pont ezeket tartjátok a legfontosabbnak?

Hegyesi Zita: Ez a négy pillér a szemléletmódunkat is meghatározza. Azt látjuk, hogy ezek segítik legteljesebben a lányok fejlődését egyéni és közösségi szinten.

Kis Brigitta: A Pure Programba bevonjuk a szülőket is. Fontosnak tartjuk, hogy meghatározó élmények által segítsük a fiatalok családi kapcsolatainak erősödését. Ezért is szervezünk anya-lánya teaházat és apa-lánya napokat.

– Mennyire elméleti, illetve gyakorlati ez a tudás?

Kis Brigitta: A lányok ebben a korban nagyon szeretnek eszményekről beszélgetni, ezekről lelkesen vitatkozni, mi viszont abban is próbáljuk segíteni őket, hogyan jelenhetnek meg adott értékek a mindennapok szintjén. Például egy hétfő reggel, amikor iskolába mennek, hogyan kommunikál napközben az iskolatársaival, a tanáraival, az este folyamán a szüleivel? Hogyan tölti a délutánját? Milyen értéket közvetít napközben például az öltözködésével?

Kép: Antal-Ferencz Ildikó

– Egyik fő üzenetetek: nőnek és férfinak lenni Istentől kapott hivatás. Mit jelent ez számotokra?

Kis Brigitta: A Pure az ember Istentől kapott méltóságára hívja fel a fiatalok figyelmét. Ennek mentén foglalkozunk az önismeret és a nőiesség kérdéskörével. Ebből kiindulva azt gondoljuk, nem véletlen, hogy valaki nőnek vagy férfinak született, mert Istennek ezzel terve volt. A hivatás szó is erre utal: abból fakadóan például, hogy én nőnek születtem, bizonyos dolgok az életemben – akár biológiailag, akár lelkileg vagy szellemileg – kijelölnek számomra egy utat.

– Mennyire erős a hitélet a programban? Jelentkezhetnek nem hívők is?

Kis Brigitta: Ha szeretetkapcsolatban vagyok Istennel, az a legapróbb cselekedeteimre is hatást gyakorol: hogyan terítek meg egy asztalt, hogyan fogadom reggel a lányokat, hogyan fordulok oda egy másik ember felé, hogyan tartok előadást egy önismereti, egy egészséges életmód vagy egy nőiességről, férfi-női különbségekről szóló témakörnél. Előadóink és önkéntes csapatvezetőink mind hitüket gyakorló emberek, ezért úgy gondolom, hogy a keresztény hit a program minden területét áthatja. De a jelentkezésnek nem feltétele, hogy valaki hívő legyen. A lányok többsége keresztény családból érkezik, ugyanakkor vannak olyan fiatalok, akik azért jelentkeztek, mert tetszett nekik a program, a témáink. Ők azt fogják tapasztalni, hogy minden alkalmunkon van egy közös imádság, és egyes szakmai részekhez tartozik egy keresztény antropológiai előadás, ahol közösen gondolkodunk, beszélgetünk az emberi életet érintő kérdésekről, és ahol bátran feltehetik a kérdéseiket, megfogalmazhatják véleményüket.

– Nem származik abból hátrányuk, ha kiderül: Istennel nem teljesen „rendezett” a kapcsolatuk?

Hegyesi Zita: Figyelünk arra, hogy egy olyan közösséget teremtsünk a lányoknak, ami biztonságos, befogadó légkört biztosít számukra, ahol levehetik álarcaikat, feltehetik kérdéseiket és lehetőségük van megismerni egymást és ezen keresztül önmagukat is. A közösség így megmutatja az Istentől távolabb állók számára azt is, hogy a hit megélése egyáltalán nem furcsa, hanem teljesen természetes dolog. A keresztény háttérből jövők között is vannak olyanok, akik éppen küzdenek ezzel a témakörrel, és ők is feltehetik a kérdéseiket. Szóval egyáltalán nem biztos, hogy egy nem hívő családból származó résztvevő fogja feltenni a „legkényesebb” kérdéseket.

Kis Brigitta: A kamaszkor arról szól, hogy a fiatalok újraértékelik azt az értékhalmazt, amit otthonról kaptak. Az újraértékelés után pedig kialakítják azt az értékhalmazt, amivel azonosulni tudnak, és jó esetben elköteleződnek benne. Ezt a keresést nehezíti, amikor sok minden relatívvá válik, nincsenek tiszta utak, egyértelmű kapaszkodók. Mi egyfajta védőhálót próbálunk nyújtani a kamaszok számára, hogy miközben újragondolják az otthonról kapott értékeiket – és ezt már nem a szüleikkel teszik –, legyen egy hely, közösség számukra, ahol ezt tiszta értékek és keretek mentén, biztonságban megtehetik.

Kép: Antal-Ferencz Ildikó

– Kik azok, akik az egyes témákat kidolgozzák, és kik az előadók?

Kis Brigitta: A képzési anyag kidolgozásában több szakember személyesen is segítségünkre volt, egyes témáknál pedig olyan szervezetekkel működünk együtt, akiknek az adott téma a szakterülete. Így például az életvédelemről szóló alkalmunkkor a Keresztes Ilona rádiós műsorvezető által koordinált Fiatalok az Élet Szolgálatában (FÉSZ) mozgalom fiataljai beszélgetnek a lányokkal, de állandó előadónk Hortobágyi Ágnes is a családi életre nevelés témában. A talentumokról szóló alkalom délutánján Stumpf Kata, a Konnekt Mentorprogram egyik alapítója vezet műhelyt a résztvevőknek.

Hegyesi Zita: Mivel több helyszínen vannak csapataink – Budapesten, Székesfehérváron és Győrben –, mindig törekszünk arra, hogy helyi szinten vonjunk be szakembereket. Az önismereti alkalomnál egy mentálhigiénés tanácsadót vagy pszichológust hívunk, a stílusegyediségről szóló alkalomnál egy stylistot, a külső-belső szépség témakörnél pedig egy kozmetikust vagy sminkest.

– A tizenéves lányok elfoglaltak, számos alternatív programlehetőségük van. Miért mennének hozzátok?

Kis Brigitta: Olyan témákkal szólítjuk meg a lányokat, amelyek tényleg érdeklik őket, és amelyekről szívesen beszélgetnek. Élményekkel tűzdelt közösségi alkalmakon vehetnek részt. Mivel ebben a korban a barátságok a legmeghatározóbbak – nagyon vágynak rá, és általuk ismerik meg önmagukat is –, sokat jelent számukra, hogy van egy jó lányos közösség, ahol nincs kirekesztés, ahol jól érezhetik magukat. Láthatják, hogy nem csak bennük fogalmazódnak meg bizonyos gondolatok, kérdések. Megtanulják azt is, hogy egy közösség tagjaként felelősséggel tartoznak egymásért is.

Hegyesi Zita: Az őszinte beszélgetést, megnyílást segíti, hogy lányos közösségben vannak. A nyári táborunk nyitott.

– Mi történik a két év után?

Kis Brigitta: Szoros barátságok születnek a lányok között, sokan a program befejeztével is találkozgatnak egymással. Majd 4-5 év után eljön az idő, amikor újra egy női közösséghez szeretnének tartozni, értékeket átadni, segíteni másoknak – ekkor szoktak jelentkezni nálunk önkéntes csapatvezetőknek. Vannak közöttük közgazdászok, pedagógusok, hitoktatók, mérnökök – számunkra egy a fontos: tudjanak azonosulni a programban képviselt értékekkel, és azt hitelesen át is tudják adni a kamaszlányoknak.

– Hányan vagytok most, és hogyan jelentkezhetnek az újak?

Hegyesi Zita: A Misszió a teljes értékű felnőttségért Alapítvány által szervezett Pure Programnak most körülbelül százhúsz résztvevője és negyven önkéntese van. 14–16 éves lányokat várunk résztvevőnek, az önkéntes képzésünkbe pedig a 20 évet betöltött nőket. Jelentkezni mindkettőre a honlapon keresztül lehet.

Borítókép: yourecalled.hu

A Kettő az egyben sorozatban ezúttal bekukkanthatunk a magazin kulisszái mögé: a Képmás címlapfotózásainak állandó szereplői, Somogyvári Dóra sminkes és Emmer László fotós kapcsolatukról, közös szakmai életükről és házasságukról mesélnek.

Csak a tökéletes nőknek jár a boldogság? - teszi fel a kérdést a pszichológus szerzőpáros A túl szexi lány című filmet boncolgatva. Írásukban önbecsülésről, teljesítményről, elvárásokról olvashatunk a legújabb elméletek tükrében.

Lassan túlvagyunk az iskolakezdés praktikus kihívásain, jöhetnek a hosszútávú lelki feladatok. Kinek nehéz az iskolatáska? A gyermekpszichológus sorozata ebben a hónapban ahhoz ad segítséget, hogyan engedjük el gyermekeinket a teljesítménycentrikus iskolarendszer falai közé.

Halogén izzót vagy LED-et vegyünk? A Képmás újságírója a fény körül keringve utánajárt, vajon környezetvédelem és takarékosság vagy üzleti érdek áll-e a legújabb ajánlások és a halogénizzók betiltása mögött? 

Lapozz bele!

Ennek okai persze változóak, és hasonlóan a többségi társadalom egészségügyi állapotához, itt is megjelennek objektív és szubjektív szempontok arról, hogy ki és mennyit tehet önmaga a saját egészsége megőrzése érdekében, és mennyire van kiszolgáltatva a saját természetes és mesterséges környezetének, társadalmi helyzetének, hozzáférési lehetőségeinek az egészségügyi szolgáltatásokhoz. A felelősség kérdése elsősorban az államra hárul természetesen, de sokszor kell azt is megtapasztalnunk, hogy az állam elköteleződése hiábavaló, ha az egyén önmaga nem kíván élni azzal. Éppen ezért kell minden olyan kezdeményezést örömmel fogadni és támogatni, amely során az állam megpróbálja cselekvővé, önmagáért is felelősséget vállalóvá tenni azokat, akiknek sokszor az átlagosnál is nagyobb szükségük van arra, hogy a felkínált lehetőségekkel éljenek.

Két héttel ezelőtt járt le a jelentkezési határidő arra, hogy a 12. életévüket betöltött 7. osztályos lányok számára ingyenes HPV vakcinát lehessen igényelni. Az egészségügyi vezetés a jelek szerint kimondottan elkötelezett ebben a kérdéskörben, hiszen az elmúlt évek során folyamatosan felkínálta ezt a lehetőséget, és jó arról olvasni, hogy nagyon sokan éltek és élnek is vele. Ugyanakkor bennem, a cigány közösségekkel folyamatosan együttdolgozó emberben óhatatlanul is felvetődik ilyenkor a kérdés: vajon elérte-e a meghirdetett kampány a cigány családokat és a cigány leányokat, eljutott-e mindenhova a tanárok, családsegítők, szociális munkások szava? Tudtak-e felelősen dönteni erről a cigány közösségekben, ahol még komoly tabukkal is szembe kell nézni, amikor kényes témákat kellene megérteni és azokban döntést hozni?

2018 őszén járunk, és a nemi érés kérdése a társadalom alsóbb rétegeiben sajnos még mindig olyan témakör, amellyel sokszor nem jól és nem eleget foglalkoznak a szülők és a családok. Beszélni kell arról is, hogy a legtöbb cigány közösségben egyfajta idegenkedés kísérte és kíséri mindezt, amelyet sokáig kulturális sajátosságnak tekintettek. Nem vitatható, hogy a változás mindenképpen szükséges lesz, főleg akkor, ha a buta, maradi gondolkodás elveszi annak az esélyét, hogy valaki az állam által kínált segítséggel – jelen esetben a megelőző oltással – élhessen. Maga a téma viszont annyira intim, annyira egy adott család belső ügye, hogy olyan diszkrét, finom megközelítést követel meg, amely sokszor egyáltalán nincs jelen ezekben a közösségekben és az őket körülvevő környezetben. Nagyon nehéz úgy témává, beszélgetés vagy eszmecsere tárgyává tenni ezeket a gondolatokat, hogy hasonlókkal korábban még nem találkoztak, vagy ha igen, akkor elfordulás, elzárkózás lett a reakció. Pedig sajnos ezzel kell szembesülni. És ez az, amit meg kell haladni, amin változtatni szükséges.

Több vidéki pedagógussal, családsegítővel, szociális munkással is beszéltem az elmúlt hetekben. És bár féltem a válaszaiktól, titkon mégis abban reménykedtem, hogy akadnak olyan települések, olyan cigány közösségek és olyan cigány családok, akik értik és tudják, hogy miről van szó, és saját akaratukból helyes döntést is hoznak. Ha így lenne, akkor az ő példáik odaállíthatók más települések, más cigány közösségek és családok elé. A kapott válaszok szerint nem is hiábavaló ebben reménykednem.

Kiderült, a tanárok többsége örül annak, hogy ajánlhatja a lányoknak, illetve a családjaiknak a HPV elleni védőoltást, és egyöntetűen támogatják a programot. Több roma civil szervezetet és roma nemzetiségi önkormányzatot is találtam, akik szintén tájékoztatnak a kampányról, támogatják a bizonytalanokat, vagy éppen kisegítik a tanárokat abban az esetben, ha a szavuk nem jutna el a cigány szülőkhöz. Leginkább azok a szervezetek érezték át, mennyire fontos erről szólni, amelyeket nők vezettek. Megtudtam, hogy ma már nem teljesen újdonság a cigány közösségekben a HPV-ről és a nemi éréssel kapcsolatos bármilyen más dologról beszélni (pl. a biztonságos szexről), viszont a megfelelő döntéseket még mindig csak kis számban hozzák meg, és sokszor döntenek úgy, hogy azt később megbánják. Mindezeket a folyamatokat én magam is látom a munkám során, és mások is visszaigazolják, akik szintén cigány közösségekkel dolgoznak. Ez is mutatja, hogy tenni, cselekedni kell a témakörben, mert ha lassan is, de el lehet érni valamilyen változást.

Nincsenek számaink, mennyi cigány leány családja kérte a védőoltást. De azt biztosan érezzük a tanárok és szociális munkások véleménye alapján, hogy a számuk minden évben növekszik. Nekünk most csak annyi a dolgunk, hogy nagyon sokat és folyamatosan beszélünk erről, segítünk a köztudatban tartani, valamint megpróbáljuk elérni azt, hogy maguk a helyi közösségek döntsék le a saját tabuikat. Nekünk csak ennek az okát, értelmét kell szolgáltatnunk. A kormánynak pedig folytatnia kell a programot.

Borítókép: Profimedia - Red Dot

Óvodás korára egy átlagos kisgyerek több száz túlszexualizált, erotizált képpel találkozik (amelyek általában magukat kellető, árucikként „tálalt” nőket ábrázolnak), és több száz szexuális aktust lát mozgóképen (a szenvedélyes csókolózástól akár a legdurvább jelenetekig). Ezt csak részben tudja szabályozni, visszafogni vagy ellensúlyozni a családi környezet. Ezek a hatások elfelejthetetlenül beépülnek az ösztönvilágába. A pornóipar annak érdekében, hogy megteremtse, felnevelje a saját fogyasztóit, előkészítésként használja fel a reklámokat, a szépségkirálynő-vetélkedőket, a divatot, a sminktrendeket, a videoklipeket, a (tiniknek és felnőtteknek szóló) játékfilmeket, sőt, még a tudományosnak álcázott felvilágosító-ismeretterjesztő filmeket is.

2. „Aki nem szereti a pornót, az ne nézze! Senki sincs arra kötelezve, hogy pornót nézzen.” Tévedsz.

A pornó nem a hard pornnal, azaz kemény pornóval kezdődik. Ma már a játékfilmek nagy százalékában van olyan szeretkezésjelenet, amely a „lágy pornó” kategóriájába tartozik, ugyanígy jelen van a túlfűtött erotika a videoklipekben, amely fogékonnyá teszi a fantáziát és ébresztgeti az ösztönvilágot a „többre”. Két kattintással elérhetők a neten a legdurvább erőszakpornó-felvételek, akár teljesen jóhiszeműen és gyanútlanul is odatévedhet bárki ezekre. Ahogy ez a találó hasonlat is kifejezi: 

a felszólítás a pornó elkerülésére olyan hatásfokú, mintha szmog idején azt tanácsolnánk az embereknek, ne szívjanak szennyezett levegőt.

3. „Ha nem lenne rá kereslet, nem lenne pornó sem.” Ez tévedés.

Alapvető gazdasági elv, hogy ha létrehoznak egy új árucikket, akkor annak létrehozzák a piacát is. Teremtsünk keresletet! – ez a jelszó. Becslések szerint ma az internet egyharmadát (kb. 30 százalékát) teszik ki a pornográf tartalmak, ennek kb. egyötödét teszi ki a gyerekek ellen elkövetett szexuális visszaélés.

4. „Ha én megfelelő szexuális felvilágosítást adok a gyerekeimnek, akkor ő nem az internetről, főleg nem pornóoldalakról fog tájékozódni.” Reménykedhetsz, de kicsi rá az esély.

A szülői beszélgetés nélkülözhetetlen, mert jó esetben ez a gyerek esélye arra, hogy a szexualitás örömteli, természetes, testet-lelket gazdagító gyakorlatáról szerezhessen tudomást. Ám ez sem garancia arra, hogy nem írja be kérdéseit a böngészőbe, és nem pornóoldalakra vezető válaszokat kap.

A kutatások szerint a fiúk átlagéletkora, amikor elkezdenek pornót nézni, 9–11 év.

5. „A pornó csak a fantáziára hat, és jól el lehet választani a hétköznapi szexuális gyakorlattól.” Nem lehet jól elválasztani.

A pornófilmeken látott egyesülési módok – durvaságukkal és extrémitásukkal együtt – beépülnek a tudatalattiba, és akaratlanul is meghatározzák az elvárásokat a szexuális partner felé. A mesterségesen megnövelt nemi szervek, az implantátumokkal formált testrészek, a természetestől eltérő közösülési módok látványa elégtelenné teheti a valóságban megélt testi kapcsolatok élményét. A pornófogyasztók többre és jobbra vágynak, ráadásul érzéktelenebbé válnak az erőszakra azáltal, hogy a pornó erotikussá teszi az erőszakot. A pornóiparban kitalált divattrendek átvándorolnak a popkultúrába a zene, a divat, a film, a szépségipar és a reklámok által, és formálják a lányok felé támasztott elvárásokat is, amelyeknek meg kell felelniük, ha nem akarnak kirekesztetté válni a kortárs csoportokból. Kislányoknak például push-up melltartót és tangát hordani „trendi”, a nagyobbak olyan videók alapján tanulják meg a sminkelést, amelyek a pornósztárok sminkjét utánozzák: az ajkaikat például olyan „csókosra” kell kifesteni (vagy feltöltetni), mint a Bretz-babáké. (Tudjuk, hogy a száj formája a szeméremajkakra utal, „ősi jelkép”.) És még mennyi nehezen teljesíthető elvárás, amelyek mind a szexuális tárgy-mivoltukat hangsúlyozzák! Ez pedig már nem popkultúra, hanem „pornókultúra”, vagyis a pornóipar érdekeinek megfelelően formált gyerekkor és társadalmi tér.

6. „Semmi erkölcstelen nincs a pornóiparban mindaddig, amíg a szereplők nagykorúak, tudatosan vállalják és még fizetést is kapnak érte. Pornószínésznek lenni egy foglalkozás.” Nem, ez többnyire a kizsákmányolás, kihasználás egyik formája.

A pornófilmek résztvevőit leginkább a szegény, rossz emberi és gazdasági körülmények között élő lányok (és fiúk) köréből verbuválják. Ők azok ugyanis, akik nincsenek felvértezve semmilyen kihasználással szemben. A pornóipar pedig kizsákmányolja őket: beleegyezésük legtöbbször a körülmények ismerete nélkül, kényszer hatására jön létre, a nagy profit pedig nem az ő zsebükbe vándorol. A szereplőknek – elsősorban a nőknek – sokszor kell elszenvedniük megalázást, testi bántalmazást. Maradandó fizikai (és lelki) sérüléseket szenvedhetnek az extrém helyzetekben.

A pornóipar rokon a prostitúcióval, amely lényegét tekintve emberkereskedelem.

7. „A pornófilmek forgatására is vonatkoznak jogszabályok, egészségügyi előírások. Szigorítsák azokat, tartassák be, és akkor normális keretek közé lehet szorítani ezt az iparágat is!” Tévedés.

A pornóipar nagyobbik része a szürke- vagy feketegazdaságban működik. Mint ahogy a pornóüzletek zöme is a világháló dark webnek nevezett, lenyomozhatatlan mélyrétegeiben zajlik. A fejlett államok persze kísérletet tesznek rá, hogy tiltsák vagy kontroll alá vegyék a pornóipart, de többnyire hiába. Nézzük például a gyerekpornó esetét! Mostohalány-, diáklány- és bébiszitterpornó – jobb esetben ezeket nagykorú lányok alakítják gyerekesnek maszkírozva, copffal, iskolai környezetben vagy gyerekszobában. Rosszabb esetben valóban kiskorúak azok, akiken a forgatás során erőszakot követnek el. Az Egyesült Államokban az utóbbi húsz évben több törvénycsomaggal és szabályozási tervvel álltak elő a törvényhozók (például a forgatási körülmények egészségügyi szabályozása – gumióvszer használata – és a szereplők életkorának nyilvántartása érdekében), de a törvényi erőre emelkedést megakadályozta a „Szövetség a Szólásszabadságért” (Free Speech Coalition) nevet viselő lobbiszervezet, amelynek 1973 óta az a dolga, hogy jogilag megfúrja a pornóellenes szövetségi törvényeket. Ezt az „emberjogi” lobbicsapatot a Mindgeek multinacionális vállalat pénzeli, amelynek szinte teljes monopóliuma van a pornóipari termékek terjesztésére a világon.

8. „Magyarországot kevéssé érinti a pornónézés és a pornóipar.” Tévedés.

Talán emlékszünk még, hogy két éve bejárta a hír a sajtót: pornófilmet forgattak egy budapesti, forgalmas utcában parkoló teherautóban, amelynek kívülről átlátszatlan, belülről átlátszó volt az oldala. Az ilyen véletlen(?) lelepleződések csak a jéghegy csúcsát mutatják. Magyarország mára pornónagyhatalom: a világ legnagyobb, élő közvetítésű és felvett videókat is lejátszó pornóoldala az egyik leggazdagabb magyar ember tulajdona. Magyarország azért is vonzó helyszín, mert minden pornógyártónak az az érdeke, hogy minél „minimalistább” körülmények között, minél kisebb befektetett pénzből forgasson, márpedig itthon sok a szegény lány, akik nemcsak a nyugat-európai prostitúció, hanem a helyi filmforgatások „munkaerő”-utánpótlását adják.

9. „Ha a pár mindkét tagja – közös megállapodással – nézi a pornófilmeket, az nem árt a kapcsolatnak, hanem még fel is dobja azt.” Aligha.

A közösen fogyasztott pornó a látottak utánzásának vágyát ébreszti fel sok esetben, ami hosszabb távon fizikailag ellehetetleníti a normális szexuális kapcsolatot. (Hasonlít ez a közös megállapodáson alapuló nyitott házassághoz, amely az esetek többségében végül egymás kínzásához vezet, lelki téren.)

10. Kárhoztatod a világhálót, amiért a pornográf tartalmakat robbanásszerűen elterjesztette? Fölösleges.

Pornó valószínűleg azóta létezik, amióta társadalmi normák korlátozzák a szexualitás szabad és parttalan kiélését. A múzeumok és könyvtárak korábban zárt anyagokként tárolták a régi korok pornográf műalkotásait, könyveit. (Ma már néha kiállításokon is bemutatják ezeket.) Nem új a műfaj, de kétségtelen, hogy ma már sokkal szélesebb körben és könnyebben elérhető. Ám valószínű, hogy az internet terjedését ugyanannyira segítette a pornográfia, mint viszont. Nem túlzás tehát az a kijelentés, hogy

a pornófogyasztás mérgezi a társadalom pszichéjét.

Mielőtt azonban végképp elkeserednénk, vagy tanácstalanul széttárnánk a kezünket, hogy „most akkor mit csináljunk?”, sietek leszögezni: az emberiség sok káros változást túlélt, kihevert vagy legyőzött már. Az önvédelmi mechanizmusok ugyanúgy ébredeznek egyéni és közösségi szinten is, mint például a környezetünk vegyi szennyezése vagy az elmagányosodás csökkentésének érdekében. A szeretetteljes, őszinte, elfogadó, ugyanakkor határokat szabó szülő-gyerek kapcsolat a legelső lépés. Az olyan fogalmak megtépett nimbuszának visszaállítása, mint „természetes”, „normális”, „erkölcs”, „elköteleződés”, „hűség” jelezhetik a pornómérgezés elleni védekezés – és egyben haladás – irányát.

A cikk forrásai és inspirálói:

Halász Sári: Megint szabadabb a vásár: gyerekpornót tessék!
Krúdy Tamás: A felizgatott agy "bosszúja" - A pornó fogságában
Szám Kati: Hogyan kommunikáljunk a kamaszokkal intimitás és szexualitás témában? Képmás magazin, 2017. 4. szám (április)
Philip Zimbardo: Nincs kapcsolat - Hová lettek a férfiak? Libri, 2016.
Mi a baj a pornóval? Előadás a kikapcsolt férfiakról
A prostitúció és pornó kapcsolatához: Beszámoló a Mennyit érsz? kiállításról
Kamaszok a pornóról: Válasz-utak: A pornó és a tizenévesek

Kockázat és felnőttség

A szakemberek szerint főleg a fiúk próbálják ki a szerencsejátékokat, ahogy minden más bizonytalan és kockázatos dologba könnyebben belevágnak, mint a lányok. „A játék alapvető szükségletünk, megélhetjük a versengést, az izgalmat, bizonyos tekintetben próbára tesszük magunkat. Serdülőkorban minden vonzó, ami izgalmas, kockázatos, kihívás, esetleg még illegális is, ezzel is fokozva az izgalmat” – mondja Demetrovics Zsolt klinikai addiktológiai szakpszichológus. – Egy kamasznak nem kellene szerencsejátékkal foglalkoznia – hangsúlyozza –, és nem csak azért, mert 18 év alatt ez tiltott. A szülőnek az is feladata, hogy segítse a gyermeket, hogy a játék iránti vágyát másfajta tevékenységben élje ki. Különösen, mivel a kamaszoknak nincs önálló pénzügyi egzisztenciája.”

A neveléssel összefüggő prevenció persze nem tinédzserkorban kezdődik. Dr. Tessényi Judit gazdaságpszichológus-közgazdász munkája során megdöbbenéssel tapasztalta, milyen elnézők a szülők és nagyszülők a gyermekeikkel, ha például egy sorsjegy kiválasztásáról vagy lekapargatásáról van szó.

„Pedig ekkor még az agy fogékonysága egészen más, sokkal meghatározóbbak ezek a gyerekkori élmények, mint gondolnánk. A példamutatás a legfontosabb. Egyik esetemnél az alkoholista apa maga szoktatta rá fiát a tippmixre, hogy legyen társasága meg fuvarja. Börtönvizsgálatunkban egyértelmű statisztikai kapcsolatot mutattunk ki az apai minta és a fogvatartott játékfüggősége között.”

Demetrovics Zsolt úgy fogalmaz, ha a nagymama kaparós sorsjegyet vesz az unokának vagy lottószámokat tölt ki vele, ez is egyfajta modell. Ilyenkor azonban legalább hangsúlyosan jelenjen meg a kontroll, hogy például havonta vagy hetente egy sorsjegy vagy lottószelvény, ne azt lássa a gyerek, hogy amikor nem nyert, vesz még egyet, aztán még egyet. Ahogy a dohányzás vagy az alkohol is válhat egy fiatal számára a felnőttség szimbólumává, úgy a szerencsejáték is, ha a számára fontos személyeknél ez meghatározó tevékenység vagy társalgási téma.

Játék a pénzért

A számítógépes játékok általában túl sok időt foglalnak el a fiatalok életéből, és az ezzel kapcsolatos szenvedélybetegségnek már tetemes irodalma van. Vajon ez táptalaja a szerencsejáték-függőség kialakulásának is? Demetrovics Zsolt azt feleli, bár nyilván mindkettő a függőségekhez kapcsolható mint pszichológiai jelenség, de nagyon fontos különbség a szerencsejáték pénzzel való kapcsolata. „Az anyagi lehetőségek persze meghatározzák, hogy jelent-e ez a szenvedély komoly egzisztenciális problémát is, de ha nem befolyásolja a megélhetést, mert annyira jó pénzügyi helyzetben van valaki, attól a függőség még létezhet.”

A szerencsejáték-függőség ugyanakkor mégis szorosan összefügg a pénzhez való viszonyunkkal. „A nyerni akarás és a nyeremény elérésének célja az egyik legerősebb motivációs tényező a szerencsejátékosok és a függők körében is – mondja Tessényi Judit. – A szerencsejáték-szenvedélybetegek életvitelét, napi viselkedését és életkörülményeit meghatározza a játék: erről beszél, csak ezzel foglalkozik, a többi tevékenysége csak mellékes számára, végül brutálisan eladósodik, amit persze a végsőkig titkol, és saját maga előtt is tagad. A játékfüggő pótcselekvésként játszik, igyekszik valamilyen hiányérzetét kielégíteni. Ehhez nyerni akar – bármi áron. A szerencsejáték elfogadható keretei jól meghatározhatók, sőt – némi túlzással – számszerűsíthetők. Fontos, hogy a havi szabadon elkölthető jövedelem erre fordítható részét a játékos előre meghatározza, és ez ne növekedjen hétről hétre. Aki egy számára megengedhető, fix összegben meghatározott kereten belül játszik, és azt sosem lépi túl, nem kerül bajba.”

A lélek veszteségei

Emellett az sem mellékes, hogyan hat a játék a kamasz életének egyéb területeire. Itt sokszor az anyagi veszteségnél jóval súlyosabb károkat okoz a probléma.

Maga a pénzszükséglet és a veszteség sodorhatja a fiatalt meggondolatlan döntésekbe, hazugságba, sőt, akár illegális vagy csak etikailag kifogásolható pénzszerzési lehetőségekbe.

Mindez magával hoz egyéb problémákat is, amelyek nyilvánvalóvá teszik, hogy valamit tenni kell. „Ha elszeparálódással, viselkedészavarral, tanulási nehézségekkel, súlyosabb esetben más pszichés problémákkal is együtt jár (öngyilkossági hajlam, depresszió, alkoholizmus stb.), mindenképp teendőt igényel! Azt is kimutatták, hogy a játékfüggők körében magasabb a dohányosok vagy a kábítószert rendszeresen fogyasztók aránya. Akkor is érdemes segítséget kérni, ha a szenvedélybeteg maga is elismeri, hogy nem ura az életének és játékszokásainak. A háziorvos is tisztában lehet az alapvető teendőkkel, de addiktológust is lehet találni minden nagyobb városban. A GA (Névtelen Szerencsjátékosok) a leghatékonyabb közösségi megoldás, a családi ráolvasás nem fog segíteni” – figyelmeztet Tessényi Judit.

A családból kilépve

Demetrovics Zsoltot arról kérdeztem, a családon kívül milyen szerepe van a függőség kialakulásában vagy a megelőzésben a kortárs közösségnek és az iskolának. „A szerencsejátéknál előfordul, hogy a fiatalok egymást viszik bele a fogadásba, de a közösség sokszor arra is képes, hogy figyelmeztesse azt, akinél ez a szenvedély elszabadul vagy kockázatossá válik. Nem gondolom, hogy a szerencsejáték-függőség prevenciója az amúgy is túlterhelt pedagógus feladata. Inkább az általánosabb programokat érdemes preferálni iskolai keretek között. Például fontos lehet foglalkozni olyan témákkal, mint a pénzzel való bánás, a kockázatvállalás, vagy a függőségek általában, amelyek során rendszeresen szóba kerülhet ez a téma is. Egy olyan világban, ahol a pénznek központi jelentősége van, sokkal többet kellene foglalkozni azzal, hol van a szerepe az életünkben. Mindez néha a tanórák kereteibe is beleférhetne, matematika órán sem lenne rossz banki ismereteket oktatni.”

Tessényi Judit szerint már kisgyermekkorban elkezdhetők az ezzel kapcsolatos énkép gyakorlatok, a mesefeldolgozás, a szerepjáték – ehhez számos pedagógiai módszertan létezik. Van pl. egy óvodai módszertani program (Bagi-Szappanos), amely az óvónőknek nyújt segítséget a szenvedélybetegségektől mentes életre nevelésben. Ez a füzet is úgy kezdődik, hogy „a prevenció akkor lehet sikeres, ha minél korábbi életszakaszban elkezdődik.”

Játék határokkal

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet hozta létre a Játék határokkal programot, amely kísérleti modellprogramként 2014-ben indult. „Azt a feladatot kaptuk, hogy dolgozzunk ki egy, a szerencsejáték-függőség megelőzésére szolgáló iskolai modellprogramot.” mondja Figeczki Tamás, a program szakmai vezetője.

Amikor a programot tervezték, még a félkarú rablók jelentették a legnagyobb veszélyforrást, azóta ezeket betiltották, azonban az okostelefonok robbanásszerű elterjedésével és a szinte korlátlan mobilinternettel ma már szinte állandóan a szerencsejátékok közelében lehetnek a fiatalok. Az online szerencsejátékok ráadásul jórészt ellenőrizetlen felületeken érhetők el, amelyeket épp ez a generáció tud a legotthonosabban kezelni.

„Az ilyen ellenőrizetlen játékokban a csalás lehetősége adva van. Ahogy rákattint a fiatal, azonnal ingyen próbajátékot játszhat, nyerhet, és máris beszippantja a nyerés élménye. Ugyanakkor tudjuk, hogy náluk életkori sajátosság a magas kockázatvállalás. A nyereség vagy a veszteség azonnal érzékelhető a bankszámlán, de másképpen működik, mint a készpénzes játék, ahol, ha elveszítem a pénzem vége a játéknak. A bankkártyával „mínuszban” is játszhatok tovább, nem kell kölcsönkérni, csak majd fizetni a hiteltartozást. A játékos el tudja titkolni a valódi életkorát, azaz a 18 év alattiak is hozzáférnek a szerencsejátékhoz.”

A Játék határokkal program elsősorban a kamaszoknak szól. „A drogprevenciós munka tapasztalatait használtuk fel a módszer kidolgozásához, a függőségmegelőzés problémakörét tehát nem a pénz felől közelítettük meg, hanem a függőségek felől – avat be Figeczki Tamás a részletekbe – arra helyeztük a hangsúlyt, hogyan tud egy egészséges személyiség úgy játszani, hogy abban legyen önkontroll, tudatosság, reális kockázatvállalás és mindenekelőtt egészséges önértékelés és önismeret. Ugyanis az ilyen típusú függőségek kialakulása jelentősen megnövekszik, ha önértékeléssel kapcsolatos személyiségproblémák jellemzik a fiatalt. A programnak része, hogy hat játékos, interaktív ismeretátadó órát tartunk a játék, a szerencse és a függőség problémaköréről. Ez egészül ki 12 délutáni szabadidős foglalkozással, ezek fakultatívak. Itt 15 fős csoportokban játszanak a diákok olyan közösségi játékokat, amelyekben központi kérdésként megjelenik a határok, szabályok, kapcsolatok, kockázat, nyeremény, veszteség, csalás és kívülállás problémaköre. A közös játék élménye felértékeli a valós közösségben való jelenlétet szemben a virtuális játékokkal, ez egyfajta attitűdváltozást indíthat el a diákokban és segít nekik abban, hogyan értékeljék a szerencsejátékok kockázatát és a függőség veszélyét. Jelenleg 12 iskolában folyik a program és 7 tanodában, mérésekkel is igazoltuk a sikerességét. A folytatást pályázati rendszerben képzeljük el.”  

A cikk a Képmás magazin 2018. márciusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Egy nagyon ismerős történet

Anna olasztanár, egy bölcsődés, egy óvodás és egy kisiskolás gyermek édesanyja. Ez a négy élettér, no meg a különórák helyszínei és a lakásuk közötti mindennapos, folyamatos ingázás nehézsége mellett anyagi gondok gyötrik: „ami bejön, az ki is megy” – mondja Csaba, a férj.

Mindemellett házasságuk válságának terhe is nyomasztja: férjével csak legfeljebb a napi rutinról beszélgetnek, kerülik a komolyabb témákat, nincs köztük intimitás, és felbukkan egy másik nő is.

Anna fásultan, szinte közömbösen végzi napi tennivalóit, délelőtt dolgozik, délután ide-oda fuvarozza gyermekeit; láthatóan nincs ideje gondolkodni, sem ereje tenni bármit is ezeken kívül. Férje reggelente és esténként – ugyanolyan fásultsággal – segít, de a napi logisztika alapvetően Anna feladata, aki szép lassan belerokkanni látszik mindebbe.

Gondolatai a hétköznapi tennivalóiról folyamatosan elkalandoznak, hiszen előző este találkozott Gabi nevű barátnőjével, akiről kiderül: veszélyt jelent a házasságára. Anna ebben a tudatban tölti a nap második részét. Tesz ugyan egy-két bátortalan gesztust (telefonhívást), hogy lebeszélje férjét egy újabb találkáról Gabival, de nem jár sikerrel. Onnantól kezdve Annával együtt tehetetlenül várjuk, hogyan ér véget ez a nap kettejük (és családjuk) számára.  

Adja magát az egyértelmű üzenet: a három gyermek körüli fárasztó napi rutin és az állandó anyagi gondok nem teszik lehetővé sem a házasság megmentését, sem az élet örömteli megélését, hiszen néhány önfeledt pillanat kivételével – beszélgetés a nagyfiúval, éneklés a lányokkal az autóban, összebújós nevetés a legkisebbel – állandóan férjén járnak gondolatai.

A házaspárok közötti kommunikáció hiánya és a közös örömök elszalasztott pillanatai sorsszerűen vezetnek vagy vezethetnek családi drámához.

Számomra legalábbis ez volt a film fő üzenete mindaddig, amíg részt nem vettem a filmet követő beszélgetésen.

Az együttérzéstől a csalódásig

Addig azt gondoltam: hú, de nagyon ismerős számomra ez a helyzet, hiszen nekünk is három gyermekünk van, és volt olyan év, amikor ugyanígy három különböző intézménybe jártak, és a délutánjainkat gyakorlatilag az autóban töltöttük. Ráadásul mi épp arra lakunk, ahol a filmbéli történet zajlik, így olyan érzésem volt, mintha magamat figyelném kívülről.

Tisztán láttam, Anna mit tesz jól és hol hibázik, ezért aztán ösztönösen is szerettem volna praktikus tanácsokkal ellátni, amelyek közül a legfontosabb: több humorral szemlélni az életet, több időt szánni magára és különösen egymásra a férjével.

A filmbéli anyós is épp ezt javasolta, sőt, felajánlotta, hogy vigyáz a gyerekekre, amíg Anna és Csaba kettesben elutaznak. Ők viszont mintha nem éreznék annak fontosságát, így ez is a halogatott dolgok listájára kerül, a komolyabb beszélgetések mellé. Engem viszont egyre jobban zavart a sok halogatás, és egyre többször gondoltam arra: a házaspár egyik tagja sem tesz meg mindent a házasságuk megmentéséért, próbálkozásaik túl gyengék, és így nem csoda, hogy nem érnek célt. Az utolsó jelenet számomra azt sugallta: Anna inkább elmenekül a valóság elől, mintsem küzdene a férjéért, házasságáért. A családos élet értelmének pozitív üzenete, a katarzis így elmaradt.

Sokunk kedvence, a világirodalom egyik legszebb szerelmes regénye, a Büszkeség és balítélet. A siker titka talán Jane Austen figuráiban rejlik. A Centrál Színház előadásában most két színész előadásában lépnek színre ezek a karakterek: a bájos és eszes Lizzie, a zord és titokzatos Mr. Darcy, az álmatag Jane, a kenetteljes Mr. Collins, az egymást gyötrő Bennet házaspár, a csacska Kitty és a még csacskább Lydia. A magyarországi ősbemutató rendezője Ujj-Mészáros Károly, a Liza, a rókatündér című film rendezője. Hamarosan X–A rendszerből törölve című új alkotását is láthatják, szintén Balsai Mónival és Schmied Zoltánnal a főszerepben.

Villáminterjú Schmied Zoltánnal:

Kamaszok a kilencvenes évek elején

A rendszerváltást követő évek közéleti pezsgése, egy új, tágasabb jövő tevékeny alakításába vetett gyerekes (?) hit volt jelen ebben a kamaszkapcsolatban. Otthonról ragadt át ránk ez a lelkesültség, egymásban pedig a hasonlóság örömét is ünnepeltük, mert korántsem volt ez természetes. Kicsit ki is lógtunk az osztályunkból, valamiféle bohókás-különös zárványt képezve a mi, másoknak nehezen megmagyarázható közéleti érdeklődésünkkel. (Az első fiúval például azért lett vége a kapcsolatnak, mert nem értette, miért kell nekem március 14-én fáklyás felvonulásra mennem a budai várba, amikor épp üres a lakás otthon. Vannak falak, amiket nem lehet áttörni, még a szerelemmel sem…)

Nem véletlen, hogy ebben a felfokozott lelkiállapotban – először és talán utoljára – léptünk be politikai alakulatba: az Ifjúsági Demokrata Fórum (emlékszik még valaki rá?) tagsági nyilatkozatát a legendás Ó utcai barakkban kellett kitöltenünk. Tüntettünk, plakátoltunk – és persze csalódtunk is –, de közben beszélgettünk sokat arról, hogy vajon milyen lesz ez a kis haza és benne mi és a barátaink tíz–húsz–ötven év múlva.

Egy belvárosi elitgimnázium padjait koptatva arról is merengtünk, hogy milyen iskolát csinálnánk egyszer majd mi – olyat, ahová nemcsak a bebiflázott tudást járnak felmondani, hanem a tárgyszerű ismeret mögött valami sokkal többet is tanulnak, keresnek – Istenről, emberségről, szépségről. Patetikusnak hathat, de tényleg így történt. Mai szemmel visszanézve a sok, időtlen beszélgetés volt mindebben az igazi csoda. Mi változott vajon azóta? Mi változtunk? Vagy a körülmények? Miért nincs erre mód most is?

Advent a Hargitán

Ebben a különleges, fogékony és történelemtől átitatott időszakban ért bennünket egy meghatározó kulturális élmény. A Nemzeti színpadán Sütő András „Advent a Hargitán” című darabját adták akkoriban, 1986-os ősbemutatója után is nagy sikerrel. Mi is jegyet váltottunk a Sík Ferenc rendezte kultikus előadásra, ami a székhez szögezte túlcsordult kamasz lelkünket.

A Kis és Nagy Romlás alatt nyögő, az önfeladás és a menekülés dilemmáját boncolgató dráma mondandójával, súlyos szavaival és a hiteles színészalakításokkal végigjáratta velünk a kisebbségi lét és az azt modellező személyes sorsdrámák könyörtelen útvesztőit. A Sütő András által formált szereplők, megfosztva a kiáltás jogától, múltjuk vétkeit cipelve a némán tűrték sorsukat, a szűnni nem akaró, magányos várakozást, és végül nem maradt más nekik, csak az emlékezés. Mégis, a szomorúságban fogant reménység ott élt bennük továbbra is, ahogy a darab tételmondata üzeni „… hinni szeretném, hogy aki keresi, megtalálja a másikat, még ha befújták is ösvényeit a Nagy Romlás porhavai”.

Levél Sinkovits Imrétől

A másnapra, harmadnapra sem kopó színházi élmény az én barátnémat arra ösztönözte, hogy tollat ragadjon, és levelet írjon a darabban Bódi Vencelt formáló színészóriásnak, Sinkovits Imrének. A Nemzeti Színházba címzett levélkére pedig néhány hét elteltével válasz érkezett. Kézzel írott, nem sablonos. És az újbóli megrendülés: egy igazi „Nagy Ember” komolyan vette, amit írt. A levéltitkot nem sértve álljon itt egy rövid ízelítő abból, hogyan bíztatta az én kedves barátnőmet Sinkovits Imre. Miután Széchenyit, a „legnagyobbat” idézte, a következőt írta: „…hiszem, hogy érzékeny és fogékony lelked ebben a marketizálódó világban megtalálja szellemi táplálékát éppúgy, mint a »nemzetért cselekvés« nem éppen sima, de tiszta útját.”

Isten áldását kérve ezután „nagyapai szeretettel” vett búcsút az ismeretlen lánytól. A nagy színész a tizenöt éves kamasztól.

Kép: Máthé Zsuzsa

És hogy milyen útravalót adott ez a gesztus nekünk?

Hitet abban, hogy vezethet út egymás felé, sőt, ez olykor sokkalta egyszerűbben járható, mint ahogy azt a körülmények sugallják. Hogy érdemes mozdulni akkor is, ha látszólag elérhetetlen távolságban lévő cél felé tartunk. És ha megkapargatjuk az azóta, a felnőttséggel ránk rakódott kérget, ez a hit nem veszett ki belőlünk azóta sem.

A nagyapai szeretettel felénk forduló Sinkovits Imre néhány napja lett volna kilencvenéves. Köszönet és hála az életéért!

Kép: mandabd.hu