Expressz hirdetéssel az új cél felé

„Mindig is szerettem saját kezemmel készíteni dolgokat. Édesanyám megtanított kötni és horgolni, tinédzser koromban ruhákat varrtam magamnak, és bonyolultabb tárgyakat is készítettem makramé technikával.” Zsuzsa férje is meglepődött, amikor az egyetemi évek alatt váratlanul közölte vele, hogy szeretne egy szövőszéket.

„Hetekig unszoltam a férjem, hogy vegyünk egy Expressz újságot, hátha találunk benne ilyen hirdetést. Végül csak vettünk egy lapot, amiben találtunk egy 1890-ben készített, sárközi szövőszéket, amihez jutányos áron jutottunk hozzá.”

„Hazahoztuk, majd a Néprajzi Múzeumban folytatott előtanulmányok után indulhatott a térbeli puzzle, mert szétszedve vettük. Azóta is ezen a széken dolgozom a legtöbbet.”

Miután Zsuzsa végzett az egykori Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, a Magyar Művelődési Intézet népi játszóház vezetői és szövő szakmunkás képzésén Pintér Piroskától tanulta meg a szövés alapjait. Azóta sokat tanult Lőrincz Péter pápai szövőszékkészítő mestertől is, valamint a hazai kéziszövés legnagyobb élő alakjai közül Fodorné László Máriától és Lőrincz Eteltől.

Fonalhiány, odafigyelés, extázis

Zsuzsa elsősorban vásznakat, vékonyabb anyagú szőtteseket készít. Asztalterítői, kenyeres kendői, szádái (fényáteresztő függöny) a legnépszerűbbek, de babahordó kendőt, törülközőt, különböző méretű zsákocskákat, tarisznyákat, illetve ágytakarókat, sötétítő függönyöket, vállkendőket is sző. Kizárólag természetes alapanyagú, leginkább pamut- és lenfonalakkal, ritkábban gyapjúval, díszítéshez kenderrel vagy jutafonallal dolgozik. „Magyarországon szinte megszűnt a fonalgyártás. A kéziszövőket kiszolgáló néhány kereskedő készlete sokszor esetleges, így egyre nehezebb a bevált fonalak beszerzése. Hiába találok ki valamit, azt addig tudom abban a formában készíteni, amíg van hozzá megfelelő fonal. Az, hogy egy munkadarabon meddig dolgozom, a mérettől, a szálvastagságtól és a minta összetettségétől függ. Előnyt jelent a kétkezességem is, de egyrészt ez nagyfokú odafigyelést igényel, másrészt két évtized gyakorlat van mögöttem és nem kevés kínlódás. Kis hibákkal is tönkre lehet tenni több napi munkát. Aztán ahogy telik az idő, a tanulságoktól, az anyagok ismeretétől, a technikai fogásoktól válik valóban kézműves mesterré az ember.”

A sok gyakorlás nemcsak arra elegendő, hogy nagy tapasztalatra tegyünk szert, hanem arra is, hogy kialakuljon az iparművész saját, egyedi stílusa.

 

Zsuzsa legkedvesebb mintáiközé egy széki, piros csíkos terítő tartozik, de más erdélyi és sárközi mintákat, illetve ezek natúr színekre átírt, len–pamut felesvászonként szőtt változatait is szívesen készíti. „A különböző csíkritmusok mindig foglalkoztatnak, sokat merítek hagyományos motívumokból. Inspiráló tud lenni egy-egy fonal is, ami az anyaga, színe vagy jellege miatt megtetszik. Előfordul az is, hogy egyedibb megrendelői igények késztetnek új kompozíció kitalálására.”

Stílus és elhivatottság

Mennyire van manapság divatja a kézi szőttesnek? – teszem fel a kérdést. „Úgy látom, itthon és külföldön is van kereslet az igényes, kézi szövésű textilekre. Az emberek szeretik a szép, kellemes, harmonikus szőtteseket, legyenek azok teljesen hagyományosak vagy modernek. A műfaji sajátosság okán a kéziszövő nem tud tömegesen termelni, a portékáik ezért talán nem is tudnak divattá válni, de igény van rájuk. Többnyire hazai vevők keresik a munkáimat, de külföldiek is jelentkeznek a saját honlapomon és Facebook-oldalamon keresztül.

Kevés vásáron veszek részt, mert amíg vásározom, addig sem tudok dolgozni.

Itthon a Mesterségek Ünnepén az Iharos Népművészeti Egyesület tagjaként van lehetőségem árusítani a munkáimat. Idén másodszor is meghívást kaptam az USA-ba, a világ egyik legnagyobb nemzetközi tárgyalkotó népművészeti fesztiváljára, az International Folk Art Marketre, az új-mexikói Santa Feben. Ha az ember népi iparművészként a két keze munkájából él, kulcskérdés a vásárlói igények ismerete, az egyéni stílus és az elhivatottság is.”

Zsuzsa azonban nemcsak a vásárlóktól kap pozitív visszajelzést. A szakma több díjjal is elismerte már munkásságát. A népművészet ifjú mestere talán a Kis-Küküllő-menti cifra szövésére a legbüszkébb. „Nehezen találtam ki, hogyan kell ezt a mintát befűzni. Napokig tartott, amíg az 1200 szál mindegyike a megfelelő nyüstszembe és bordarésbe került. Ez a terítőm is szerepelt a Magyar Művészeti Akadémia 2018. évi Nemzeti Szalonján a Műcsarnokban. A mintának egy felnagyított változatát korábban ágytakarónak is megszőttem két, egymásra válaszoló díszpárnával, ami egy egyedi megjelenésű, izgalmas, rusztikus kompozíciót adott, és amellyel két díjat is nyertem.”

A siker titka: a család, akikre mindig számíthat

A szakmai sikerek persze mit sem érnének, ha nem állna egy támogató család a kéziszövő mester mögött.

Zsuzsa hat gyermek édesanyja, a legnagyobb és a legkisebb között 16 év a korkülönbség. A férje kertészmérnök, sokrétű munkája mellett neki is sokat segít.

„A legidősebb gyermekünk tavaly megnősült, így ő már nem él velünk, a többiek viszont igen. A hétköznapokon mindenki elfoglalt, de hétvégente gyakran rendezünk nagyobb családi összejöveteleket. Most, hogy a gyerekek kezdenek kirepülni, óhatatlanul marad egy űr, amit ki kell tölteni, hogy ne érezzem úgy, már nincs rám szükség. A szövés erre is megfelelő lehetőséget nyújt.”

A férjem nagymamája nálunk a család középpontja. Nála szelídebb, szeretettelibb embert nehezen tudok elképzelni. Pedig egy határozott, a világ dolgai iránt a legutóbbi időkig érdeklődő 93 éves (!) hölgyről beszélünk!

Nyugodtan képzeljen az Olvasó maga elé egy elegáns frizurájú, fehér hajú, gyöngyházfényű körömlakkot viselő, mosolygós idős hölgyet. Valakit, aki mindig tud a körülötte lévőkre figyelni, aki igyekszik mindig a legjobbat feltételezni, aki meghallgat, aki pogácsát süt a dédunokákkal, máktortát a családi ünnepekre. Valakit, aki 90 évesen még képes volt arra, hogy végigzötyögje velünk fél Európát a night jeten, hogy még egyszer meglátogathassa a svájci barátnőjét, akivel sok évtized óta tart a barátságuk.

A csodanagyink pár hete beteg lett. Ingadozó vérnyomással kezdődött, mára pedig nem tudja elhagyni a lakását. Ő, akivel nemrég még nagy sétákat tettünk, templomba, színházba mentünk, most egy-két lépést is csak nagy erőfeszítéssel tud megtenni. De a gondolatai változatlanul tiszták!

Amikor a fájdalomcsillapítótól elhalkulnak a fájdalmak, és könnyebb órák jönnek, akkor megint csillog a szeme, és mesél, rengeteget: egy élet történetei jönnek elő 1926-tól máig.

Kronológiai sorrend nélkül, az érzelmektől fűtve, néha csapongva. Személyes történelem. A II. világháború idején az orosz tisztekről, akik az ő szülőfalujába, Szigetbecsére is betelepedtek. A férje börtönéveiről, akit koholt vádak alapján öt évig tartottak bebörtönözve a kommunisták, és azt sem lehetett tudni a szabadulásáig, hogy életben van-e.  A munkahelyi angoltanfolyamról, amely a szocializmusban egy különleges sziget volt, és ahol megismerte élete nagy szerelmét. Fekete Istvánról, a Tüskevár, a Vuk és megannyi más sikerkönyv írójáról, aki a család barátja volt.

Egymás után bukkannak fel a történetek, a Nagyit láthatóan felkavarja a felidézésük, de ugyanakkor látszik a szemében, hogy nagyon jó neki újraélni – legalább a szavak által – a sok megélt évtizedet. Nekem pedig különleges ajándék hallgatni őt. A történeteiből érzékenységet, figyelmet, bölcsességet, nőiességet tanulok. Igen, a 93 éves Nagyitól nőiességet is! Miközben lakkozom a körmét (most is gyöngyházfényűre), azon gondolkodom, ő tudja a helyét a világban.

Számára a női identitás nem elemezni való bonyolultság, hanem maga a megélt élet. Amikor a hajába csavarókat teszek, a dédunokákról mesél.

Nagyi nem használ internetet, nem követi a közösségi médiát, nem igazodik el a számítógépes játékok világában, mégis az öt unoka és tizenegy dédunoka mindegyike rajong érte. Mert az, amit ő adni tud, nem korszerűség kérdése. A szeretni tudás és az, ahogyan odaszentelte magát az életfeladatainak, egyszerűen vonzó. Jó vele lenni, jó a közelében lenni: most is, amikor már nincs ereje pogácsát sütni, sőt, a poharába is mi töltjük ki az ásványvizet. Mégis. A történeteivel, a kitartásával ő ad erőt nekünk. Hallgatjuk őt – amíg lehet. Minden nap ajándék.

 

Régóta vezetett egy naplót, pontosabban egy páros naplót vezettek a Nagypapával, amit a megismerkedésüktől írtak egymásnak. A Nagypapa 1910-ben született, és gyerekkorától írta a naplóját. Angolul, németül, spanyolul, franciául, portugálul beszélt a magyar mellett. 2005-ben halt meg, naplója őrizte a 20. század személyes történelmét. Nagyi tegnap könnyek között mesélte el nekem, hogy a Nagypapa a halála előtt megígértette vele, hogy a naplókat nem adja oda senkinek, csak ők ketten olvashatják, és ha eljön az idő, időben megsemmisíti. Nagyi számára a Napló erőforrás volt; ha elgyengült, vagy valami nehéz volt, belelapozott, és onnan merített új erőt. De a fogadalom kötötte. Szilveszterkor úgy döntött, itt az idő. A lapokat, rajtuk a kincset érő mondatokkal megsemmisítette. Ahogy ezt kimondta, én is nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet.

Sok történet van, amelyekből a Nagypapát is (akivel személyesen már nem találkozhattam) megismerhettem. Minden elmesélt történet után úgy érzem: még és még jó lenne újabb történeteket hallani.

Ezek a történetek élni tanítanak. A családunk történetei. Semmilyen tudomány nem tudja a hatásukat pótolni.

Eddig is tudtam, hogy az idős emberek mellé oda kell ülni, mert olyat tudnak, ami pótolhatatlan. Az elvesztett naplók azonban arra ösztönöznek, hogy le is írjam: legyetek addig a család idős tagjaival, amíg lehet. Hallgassátok őket nagy figyelemmel és szeretettel, a jutalom ott lesz a meghallgatásban!

1944 és 1992 között Albánia történelmének talán legsötétebb korszakát élte Enver Hoxha (Enver Hodzsa) sztálinista diktatúrája alatt. Hoxha teljesen elszigetelte országát mind a keleti, mind a nyugati blokk elől, és ugyanúgy elzárkózott Tito nagyobb szabadságot engedő Jugoszláviájától, mint a Szovjetuniótól. A hajdan virágzó Albánia fényévekkel maradt le még szomszédai mögött is, gazdasági szempontból ugyanúgy, mint kulturális tekintetben.

1967-ben, alig egy évvel a kínai kulturális forradalom után, Hoxha is meghirdette saját kulturális forradalmát, különös figyelmet szentelve a vallások üldözésére. Pedig Albániában korábban békésen megfértek a muszlimok és a katolikusok.

Gjergj Fishta ferences szerzetes a XX. század elején élt, ő volt az egyik legnagyobb albán költő és egyben politikus is, aki részt vett a párizsi békekonferencián. A kommunista terrorral egyidőben pedig világhírűvé vált az albán származású Teréz anya.

Hoxha azonban úgy vélte, a vallások csak megosztják a társadalmat, és elszántan üldözött minden egyházat. 1967 februárjában elmondott egyházellenes programbeszéde után fiatalokból álló csoportok indultak el országszerte, hogy faluról falura járva kényszerítsék a lakosságot hitük, vallásuk megtagadására, legyenek bármilyen felekezetűek.

Csaknem egy év leforgása alatt bezárták vagy lerombolták az ország minden templomát, szerzetesi rendházát és mecsetjét – összesen 2169 intézményt. Még ugyanebben az évben – a világon elsőként – Albánia ateista állammá nyilvánította magát.

Az egyházak vezetői már a kommunizmus kezdetétől célponttá váltak, életveszélyben éltek. Papokat, szerzeteseket, apácákat vetettek börtönbe, kínoztak meg, végeztek ki, és nem kímélték a muszlim vezetőket sem, számos imám is áldozatul esett az egyházi tisztogatásnak. A muszlim vallás követéséért, a Korán olvasásáért ugyanúgy börtön járt, mint a Szentírás ismeretéért. A rezsimnek országszerte csaknem 80 hivatalos, egyházi hátterű áldozata van, többük éppen a mai múzeum épületében raboskodott vagy lelte halálát – abban az épületben, amelyet egyébként a ferences szerzetesektől foglalt le az állam, még 1946-ban. A megtekinthető cellák egy részét az ő emlékükre rendezték be, egy-egy feszülettel, fényképpel és sok-sok felajánlott rózsafüzérrel.

 

Zef Pllumi atya a veterán elítéltek közé tartozott. A kommunista hatóságok először 1946-ban, 22 éves fiatal ferencesként tartóztatták le amiatt, hogy a tengelyhatalmakkal együttműködő politikus (és ferences pap), Anton Harapi titkára volt. Három évet töltött a shkodrai börtönben, valamint különböző munkatáborokban. Szabadulása után visszament a szerzetesközösségébe, 1956-ban pedig pappá szentelték. Eközben a shkodrai múzeum érmetárában dolgozott technikusként. Az 1967-es egyházi tisztogatás sem kímélte őt, akkor már 23 évre ítélték, amit több különböző börtönben töltött le, 1989-es szabadulásáig. Ettől kezdve 1997-ig Tiranában élt, és a többi közt az albán ferencesség műveit katalogizálta. 2007-ben, Rómában halt meg.

Pllumi atyát többször is megkínozták, de – visszaemlékezései alapján – elszántan túl akarta élni a szörnyűségeket, hogy egyszer mindent elmondhasson – ez pedig sikerült isneki. Nem úgy, mint másoknak, akik nem élték túl a fizikai és lelki bántalmazást.

Maria Tuci apácának készült, és hittant tanított egy általános iskolában. 21 éves korában, egy 300 fős csoporttal együtt tartóztatták le, akiket azzal vádoltak, hogy részt vettek a mirditai kommunista párttitkár meggyilkolásában. Maria szépsége és fiatalsága felkeltette a helyi belügyi osztályvezető figyelmét, de miután a lány határozottan visszautasította közeledését, kegyetlenül megkínoztatta. Egy alkalommal egy zsákba varratta Mariát egy vadmacskával együtt, majd bottal kezdték ütni a zsákot. A macska a felismerhetetlenségig szétmarta Maria testét. Többszöri, hasonlóan kegyetlen kínzás után Mariát 1950. szeptemberében a helyi kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni. Haláláig megőrzött hitét és méltóságát a mai napig tisztelet övezi Albániában.

Mikel Beltoja atya már a kulturális forradalom idején lett mártír. Papsága alatt fáradhatatlanul látta el a híveket a falvakban, ismert volt arról, hogy sem eső, sem hó nem tántorította el attól, hogy a hegyi településekre elvigye az Oltáriszentséget. 38 évesen, 1973. áprilisában tartóztatták le Beltojában, és az első hetekben éjjel-nappal vallatták. A kínzásoknak végig ellenállt, kínzóival pedig kedves volt. Nem tudott haragudni azokra a civilekre sem, akiket a rendőrség kényszerített, hogy égő cigarettákat nyomjanak el a homlokán. Végül 1974. február 10-én kivégezték.

Zef Pllumi, Maria Tuci és Mikel Beltoja csak egy-egy példa arra, hogyan bántak az albán kommunista hatóságok az egyházak képviselőivel. A katolikus egyház 38 esetben igazolta, hogy az áldozat hite védelmében és a vallása iránti gyűlölet miatt szenvedett mártíromságot. Őket 2016-ban a „38 albán mártír” együttes néven avatták boldoggá. Köztük van Shkodra – egykor szintén ferences – érseke, egy püspök, több ferences és jezsuita szerzetes és egyházmegyés pap, valamint világiak is, albán, német, olasz és horvát nemzetiségűek egyaránt.

Az országban a történelem évszázadai során, és a kommunizmus óta is a többségben lévő muszlimok békésen megférnek a keresztény közösségekkel, a vallási tolerancia egyfajta nemzeti büszkeség tárgya is.

Albánia ma már nem ateista, inkább világi állam, szabad vallásgyakorlással, de Kalkuttai Szent Teréz mellett vértanúikat a mai napig köztisztelet övezi mind Albániában, mind a szomszédos, szintén többségében muszlim albánok lakta Koszovóban.

Kossuth Zsuzsanna – A „magyar Florence Nightingale”

Az V. kerületi József Attila utca legelején található árkádsor Kossuth Zsuzsanna emléktábláját őrzi, amelyet két éve, február 19-én, születésének 200. évfordulójára avattak. Ezt a napot ma már a Magyar Ápolók Napjaként tartjuk számon. Bár testvérét, Kossuth Lajost minden magyar ismeri, azt már jóval kevesebben tudják, ki is volt Zsuzsanna, aki a Kossuth család ötödik gyermekeként született, bátyjával, Lajossal pedig elválaszthatatlan testvérek voltak. Igazi rokon lelkek voltak, bizalmas viszonyuk életük végéig elkísérte őket. Zsuzsanna 1841-ben férjhez ment Meszlényi Rudolfhoz, akinek nővérét, Terézt, bátyja vette el feleségül. A házasságból három gyermekük született, de a boldogság nem tartott sokáig, mivel még harmadik terhessége idején elveszítette férjét. A tragédiát követő mély gyász és ekkor kezdődő tüdőbetegsége ellenére úgy határozott, hogy bátyja mellé szegődik az 1848-as szabadságharcban.

Látva az egészségügyi ellátás szörnyű helyzetét, a honvéd csapatok országos főápolónőjeként országszerte 72 tábori kórház felállítását szervezte meg.

Mindeközben maga is fáradhatatlanul ápolta a sebesülteket, és igyekezett számukra lelki vigaszt is nyújtani. Felhívásaival képes volt civil nők tömegeit mozgósítani és bevonni őket a betegápolásba, ezzel létrehozva az ápolást mint foglalkozást, egy olyan korban, ahol addig (apácákon kívül) nők nem vettek részt az orvoslásban.(Ráadásul még korábban is tette ezt, mint az angol Florence Nightingale, akit nemzetközileg a szakszerű betegápolás jelképeként tartanak számon.)

A szabadságharc bukása után Kossuth Lajos emigrációba kényszerült, és a család női tagjainak a gyerekekkel együtt menekülniük kellett. Orosz, majd osztrák hadifogságba kerültek, közben kisfiát is elveszítette. Hazaárulás vádjával börtönbe került, és az ítélet alól csak a mellette tanúskodó osztrák tisztek vallomása mentette fel: „Neki köszönhetjük az életünket, ő nem az ellenséget, hanem az embert látta bennünk!”. Később részt vett egy Habsburg-ellenes összeesküvésben, amelynek lelepleződése után végül Amerikába kényszerül családjával, ahol kemény munkával tartotta fent saját csipkeverő üzemét. 37 évesen New Yorkban hunyt el. „Egy legyen tehát bennünk is az akarat, felkeresni a szenvedést, és enyhíteni azt” – olvasható emléktábláján.

Beniczky Hermin, avagy Veres Pálné

Az V. kerületben továbbsétálva hamarosan eljutunk a Veres Pálné utcáig, amelynek elején az utca névadójának szobra található, aki Beniczky Herminként született 1815-ben. Szülei halála után nagyapja nevelte, azonban a szegényes iskoláztatása ellenére széleskörű érdeklődéssel rendelkező kislány már egészen fiatalon falta a könyveket. Nagynénje invitálása révén jutott fel Pestre, ahol szoros barátságot kötött Kossuth Lajossal és családjával, illetve megismerkedett Veres Pállal, Nógrád megye főjegyzőjével. A házasságkötésről Hermin így ír: „A házasságban a teljes boldogság a szerelem választásán múlik.” És valóban, 46 évig éltek boldog házasságban!

 

Már lányuk megszületésekor eldöntötte, hogy a legteljesebb oktatást fogja biztosítani számára. Saját maga tanította és magyar nevelőket is fogadott mellé, mivel ellenezte, hogy a nőket a magasabb szintű, intézményesített oktatásból kizárják. Még jó barátjával, Madách Imrével is szembeszállt a nők szellemi képességeit illető vitában, és többszöri elutasítás után végül 1865-ban publikálták első röpiratát, amelyet azóta a szervezett magyarországi nőmozgalom elindítójaként tartunk számon.

Létrehozta az Országos Nőképző Egyesületet, amelynek célja a haladás lesz: az előítéletek leküzdése és hogy a nők is hozzáférhessenek olyan minőségi oktatáshoz, amely számukra műveltséget és megélhetést biztosíthat.

Az egyesülethez nők sokasága csatlakozott, de az akkori politikai elit tagjai közül egy férfi sem segítette elő egy állami, női „főtanoda” létrehozását. Végül azonban 1869-ben, Deák Ferenc támogatásával mégis létrejöhetett az első állami iskola,a mai Múzeum körúton egy kétszobás lakásban, ahol az első évfolyamon 14 lány tanult. Az intézmény a mai Veres Pálné utcában egy mai napig gimnáziumként működő épületbe költözött. Itt nevelőnőket és tanítónőket is képeztek, és maga Erzsébet királyné is meglátogatta őket. Veres Pálné egészen élete végéig küzdött a nők szellemi felemelkedéséért. Legnagyobb elégtételként nem sokkal halála előtt megélhette, hogy napirendre tűzték a tudományos pályák nők előtti megnyitásának kérdését.

Erdős Renée – a legerotikusabb stílusú magyar írónő, aki Adyt is megihlette

Az irodalmi kávéházként elhíresült Centrálhoz érkezve szót kell ejteni Erdős Renée-ről is, aki a XX. század első felének egyik legolvasottabb magyar írónője volt, és aki kortársaival együtt rendszeresen megfordult itt.

Az 1879-ben, győri ortodox zsidó családban Ehrental Regina néven született költőnő alig múlt húszéves, amikor ünnepeltté vált merész, a nők testi szerelemhez való jogát minden szemérem nélkül vállaló verseivel. A tabukat ledöntő, női öntudatra ébredő nőt megszólaltató Renée Adyt is elismerésre késztette: „a zseniális poétalány” – mondta róla. „Ha küldelek százszor, / Százszor visszavárlak. / Amikor gyűlöllek, / Akkor is kívánlak" – írta Erdős Renée Bródy Sándornak. Bródyhoz, a kor ünnepelt írójához és férfiideáljához viharos, nagy botrányokkal tűzdelt kapcsolat fűzte, amelynek Bródy öngyilkossági kísérlete vetett véget, miután Renéé nem volt hajlandó feleségül menni hozzá (részben persze azért, mert Bródy nagy nőcsábász volt).

Miután Bródy magához tért, igyekezett ellehetetleníteni Renée karrierjét, aki ezután Rómába menekült sértett szerelme bosszúja elől. Nagy hatást tett rá a katolikus hit, áttért és zárdába vonult. 1911-ben visszajött Magyarországra, ahol regényeivel ismét sikereket ért el, annak is köszönhetően, hogy személyes hangnemben, bátran írt olyan témákról, mint a női szerepek, aszexualitás, a házasság és a szerelem kérdései, amelyekről addig nem volt szokás beszélni. Nők százai olvasták regényeit titokban, és kaptak belőle „felvilágosítást”. Rákoshegyi villája a mai napig emlékházként látogatható.

 

Renée közben férjhez ment először Fülep Lajos művészettörténészhez, akitől két gyermeke is született, majd a nála tíz évvel fiatalabb titkárához, aki azonban elhagyta őt a második világháborús vészkorszakban, amikor Renée-t zsidó származása miatt Slachta Margit bújtatta. („A környezet, az új életstandard nem volt számára megfelelő" – mondta erről cinikusan az írónő.) A háború alatt villáját kifosztották, később irodalmi karrierjét sem tudta már folytatni a megváltozott, kommunista világban.

Hugonnai Vilma – az első magyar doktorkisasszony

Ha továbbutazunk metróval a Nagyvárad térig, akkor a Heim Pál Kórháztól nem messze található Bíró Lajos utca 41. számhoz érve találjuk a ház falán Hugonnai Vilma emléktábláját.1847-ben, grófi családban szülelett, és már gyerekkorában is nagyon érdekeltéka tudományok, azonban a leánynevelő intézet elvégzése után sajnos nem tanulhatott tovább, hiszen a korszakban ez csak a férfiak kiváltsága volt. Így már 18 évesen férjhez adták, majd gyermeket szült, de a szellemi kihívás hiányzott az életéből, ezért úgy döntött, hogy orvosnő lesz belőle, ha törik, ha szakad.

Kiköltözött Zürichbe, ahol pár évvel korábban nyitották meg nők számára is az egyetemeket. 1880-ban tért vissza Magyarországra, ahol azonban nem voltak hajlandók elismerni orvosi diplomáját.

Bár az orvos szakma készen állt volna elismerésére, a kormány úgy tartotta, hogy a nők csak felforgatnák az államot, ha egyenjogúsítanák őket. Ezért szülésznőként kezdett el dolgozni, közben elvált iszákos, szerencsejátékos férjétől. Végül rátalált a szerelem dr. Wartha Vince vegyész személyében (a Zsolnay-gyárban ő fejlesztette ki a híres eozinmázat), akihez férjhez ment, és akitől kislánya született 44 évesen, nem kis megbotránkozást keltve ezzel. Ekkor már orvostudományi könyveket fordított, publikált, Veres Pálné nőképző iskolájában is oktatott, és a női egyenjogúsítási mozgalom élharcosa lett, amelynek nyomására 1895-ben végre megnyitották a nők előtt az orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti pályákat. Így lett Hugonnai Vilma országunk első orvosnője.

Kiemelt téma a nevelőszülőség és az örökbefogadás egy mozifilmen és egy magyar család példáján keresztül. Utánajártunk a nyárral kapcsolatos alaptalan és alapos félelmeknek, valamint a D-vitaminhoz kötődő tévhiteknek.

A túllövés napjának közeledtével több cikk is foglalkozik az életszerű és megvalósítható környezetvédelemmel, sőt az állatok ökológiai lábnyomával is. A júliusi Képmás 12 oldalas Erdély-mellékletet is tartalmaz csíksomlyói riportokkal.

Június 29-től már megtalálhatja a Képmást az újságárusoknál.

Keresse a fenti árusítóhelyeken vagy fizesse elő! 

– Hogy éled meg, hogy nem Pápai Józsefként, hanem Pápai Joci apukájaként ismernek?
– Örülök, hogy Joci sikeres, és hogy én vagyok az apukája. De ugyanilyen büszke vagyok a másik három gyermekemre és a négy unokámra is. Hálát adok Istennek, hogy segített Jocinak elérni az álmait. Minap, amikor sétáltam az unokámmal az üzletem felé, szembejött velem egy család. A fiú odahajolt az apjához, és azt mondta: „Ez Pápai Joci apukájának a régiségboltja.” Engem nem ismertek meg, de a boltról tudták, hogy Joci édesapjáé. Érdekes dolog ez. Úgy gondolják, mivel a fiam híres, sikeres, különleges, én is az vagyok, de én nem tekintem magam annak, és nem is szeretném, hogy annak tartsanak.

Apa vagyok, aki mindent megtesz a gyerekeiért: figyelem, miben tudom segíteni őket.

– Mit éreztél, amikor először meghallottad „Az én apám” című számot?
– Nehéz szavakba önteni, hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, hogy elsírtam magam. Akkor szembesültem azzal, mit jelentek a gyermekemnek, mennyire odafigyel rám. Elmondhatatlan, mennyi érzelem van a dalban, a szövegben. A csillagok közé repített!

– „Az én apám úgy nevelt, mint a szél. Halkan fújt, énekelt, úgy mesélt” – szól a dal. De hogyan képzeljük el ezt a nevelést?
– Tényleg énekelve tanítottam őket, jól megfogalmazta a fiam. A zene állandóan jelen van az életünkben, mindennapjainkban, örömünkben, bánatunkban. Mindig énekelve, szeretettel fordultam hozzájuk. Soha nem akartam, hogy csak azért cselekedjenek így vagy úgy, mert én azt mondtam. Senkinek sem szabad belegázolni a másik ember lelkébe, se egy gyereknek, se egy felnőttnek. Feleségemmel mindig elmondtuk a véleményünket, felhívtuk a figyelmüket az esetleges buktatókra, de hagytuk, hogy ők döntsenek. Édesapámtól is ezt láttam, ő se bántott minket soha, de ha rám nézett, tudtam, hol a helyem és mit cselekedtem rosszul.

– Mi történt, ha mégse megfelelően döntöttek a gyerekeid?
– Kicsiként inkább elfogadják a gyerekek a szülők tanácsait, hiszen mi felelünk értük. Hogy felnőttként mennyire fogadják meg, az már azon múlik, hogyan neveltük őket. A rugóhoz hasonlítanám ezt: amikor pici a gyerek, szorítjuk, óvjuk, vigyázunk rá. Ahogyan nő, engednünk kell a szorításon, de csak szépen lassan. Ha hirtelen engedjük el, elugrik. Ha mindig kicsit lazítunk rajta, akkor ott marad a kezünkben.

A gyereket is csak fokozatosan szabad elengednünk. Ha így cselekszünk, felnőttként is szoros lesz a kapcsolat, a közelünkben maradnak, és egy családként élünk a későbbiekben is.

Nekem az a célom, hogy ez így legyen, szeretném örömömet lelni a gyerekeimben, unokáimban, segíteni szeretném őket, ameddig csak tudom. Nincs annál nagyobb öröm, amikor az unokám azt mondja: „A papával szeretnék sétálni a tóparton!” Már előtte majd kiugrok a bőrömből, úgy várom!

– Meddig tart a gyereknevelés?
– Amíg élek, addig nevelem őket. Ha úgy látom, valami baj van, vagy nem jó irányba mennek a dolgok, például az unokák nevelésében, leültetem a gyerekeimet és beszélek velük.

– Nem mondják, hogy ne szólj bele?
– Nem, mert tudják, hogy a jóindulat és a szeretet vezérel. Ez nem fegyelmezés, hanem a család szükséglete. Oda kell figyelnünk egymásra, meg kell előzni a bajt, még idejében közbe kell lépni.

– Mi a legfontosabb érték, amelyet igyekeztél átadni a gyermekeidnek?
– Az istenhitet és az egymás iránti szeretetet. Ha nincs bennünk szeretet, akkor nem érünk semmit.

A szeretet olyan, mint a malter, nélküle nem lehet építkezni.

Minden családban van gond, ha nem oldjuk meg együtt szeretettel, akkor szétesik a család, széthúzás lesz.

– Azt mondják, elapátlanodott a társadalom. Az apák reggeltől estig dolgoznak, nem vesznek részt a gyermekeik életében, az elvált családokra pedig még inkább igaz ez, ahol sokszor csak kéthetente látják a kicsiket. Mit gondolsz erről?
– Nem az a baj, hogy kevesebbet látják a gyerekeiket, mint száz évvel ezelőtt, hanem az a probléma, hogy nem minőségi időt töltenek együtt. A technikai eszközök elrabolják a lehetőségét annak, hogy a családok együtt legyenek, beszélgessenek. A tömbházak megépülésével megszűnt a család, ugyanis ezekben a lakásokban nagyon pici konyhákat, étkezőket terveztek, ahol csak egy-két ember tud egyszerre leülni. Nem úgy, mint a családi házban, ahol az asztal köré gyűlt mindenki, az apa elmondott egy imát, és együtt ettek-ittak, beszélgettek. Hiába van otthon az apa, ha nincs lehetőség együtt leülni az asztalhoz. Arra szoktam buzdítani mindenkit, hogy menjenek ki a szabadba, szervezzenek közös programot, fogják meg egymás kezét, mondjanak egymásnak néhány szép szót, gyönyörködjenek a gyerekeikben, puszilják, öleljék, kapják fel, dicsérjék őket!

– Hol rontják el az apák manapság?
– Túl sok szabadságot adnak a gyerekeknek, hagyják, hogy az utca nevelje őket, pedig ez a szülők feladata. Ha a legkisebb egység, a család erős, akkor a társadalom is az lesz. Sokan tévesen pénzzel, anyagiakkal próbálják pótolni a szeretetet. Majd húsz-huszonöt év múlva rájönnek, hogy rosszul gondolkodtak, mert a gyerekeik nem látogatják őket, az unokákat meg se ismerik.

Egy törődő apa mindig jelen van a gyermekei életében, és ott segít, ahol tud.

– A fiad azt mondja, egészen különleges a kapcsolatotok, mindig ott voltál mellette, támogattad művészi törekvéseit, és bíztál abban, hogy egyszer valóban befut. Akkor is, amikor mások ebben nem hittek.
– Mivel én is zenész voltam, kicsit jobban hallom a zenét, mint az átlagember. Mindig is tudtam és hallottam, hogy tehetséges, ezért őszintén és bátran mellé tudtam állni. Sok kudarc érte, de nem az ő hibájából, ez később be is bizonyosodott az első nagy versenyén. Mások másképp látták az akkori zenei tudását, de figyelembe kell venni, hogy ők őszintén mondták ezt. Mivel tudtam, milyen erők vannak még benne, támogattam és buzdítottam, hogy ezek a csalódások ne törjék meg. Tovább kellett lépni, még többet kellett gyakorolni! Elvittem stúdióba, ott álltam mellette, és ha kellett, anyagilag is segítettem.

Mi kell egy gyereknek, ha nem az apja, akiben őszintén megbízik, aki kertelés, elfogultság nélkül megmondja, hogy még nem jött el az ő ideje, de sikerülni fog, ha így és így cselekszik?

 

Amikor aztán elérkezett, akkor messze ő volt a legjobb, mert időközben akkorát fejlődött zeneileg. A sok kudarc arra inspirálta, hogy még jobb legyen, még többet gyakoroljon. Amikor én is zenéltem, napi nyolc órát doboltam: két órát gyakoroltam, hat órát játszottam. Kivéve hétfőn, mert az szabadnap volt. A gyakorlás olyan fontos a zenésznek, mint a sportolónak az edzés. Liszt Ferenc mondta egyszer: „Ha egy nap nem próbálok, se én, se a közönség nem veszi észre. Ha két napig nem, azt már én észreveszem. Ha három napig nem, az már a közönségnek is feltűnik”. Ha bárki is azt mondja, fejlődnöm kell még, akkor át kell gondolnom, vajon miért mondta, és miben lehetne javítani.

– Hivatásos zenész voltál, mégis felhagytál vele. Mi volt ennek az oka?
– A vendéglátásban zenéltem, ahol azt láttam, hogy az idősebb zenészek, amikor befejezik a zenélést, elmennek egy másik szórakozóhelyre, kártyáznak, nőznek. Amikor látogatóban voltam náluk, szomorúságot láttam a feleségük, gyermekeik arcán, ezért úgy döntöttem, ha megtalálom életem párját, felhagyok a zenészélettel. Soha nem akarom így látni az én családomat! Majd megismertem Terikét, az én drágámat, és tudtam, hogy egy család leszünk, és nem akarok többé éjszakázni.

Szerelem volt első látásra. Még most, negyvenöt év után is ugyanazt a mosolyt látom az arcán.

Amikor abbahagytam a dobolást, kegyetlen fájdalmakon mentem keresztül, de amit egyszer kimondok, az úgy van. Egyik nap még művész úr voltam, másik nap már egy parképítő vállalatnál dolgoztam segédmunkásként, gumicsizmában pakoltam a trágyát a traktorra. Több évig be se mentem arra a helyre, ahol játszottam, féltem attól, ha leülök a dob mellé, senki nem tud elráncigálni; pedig még az országos zenész szakszervezettől is lejöttek és kérleltek, de én hajthatatlan voltam.

– Mekkora a Pápai család?
– A legszűkebb család tizennyolc fő, a tágabb fél Tata! Apámtól azt tanultam, hogy a sajátjaimra kell elsősorban koncentrálnom, értük tartozom felelősséggel, mindig a saját gyerekeim, unokáim a legfontosabbak. Fiam, Joci is pont ilyen, neki is az a leglényegesebb, hogy az övéi lelki, fizikai biztonságban legyenek.

– Négy unokád van, a legkisebb ötnapos. Mi a legmarkánsabb különbség az apai és a nagyapai szerep között?
– Évekig foglalkoztatott a kérdés. Egy török sorozatban kaptam meg a választ egy idős bácsitól. Azt kérdezték tőle: miért szereti jobban az unokáját? A következőt válaszolta: „A gyermekemért százszor feláldoznám az életemet, az unokámért ezerszer.” Megmagyarázhatatlan, de tényleg így van. Akkor vagyok a legboldogabb, amikor velük lehetek.

Számomra a legnagyobb kiváltság, amikor azt mondják az unokáim: „A papához akarok menni!”

Magától értetődő, hogy nyáron csak fényvédőkrémmel szabad napozni, arról viszont sok a tévhit, hogy egy-egy naptej meddig alkalmazható. A szavatossági idő, amin túl a termék elvileg nem használható, mindig rá van írva a csomagolásra. Viszont attól, hogy egy májusban lejárt naptejet még augusztusban is használunk, nem lesz semmi bajunk. Azért van ez így, mert a naptejek összetételének stabilsága a klinikai vizsgálatok szerint nagyjából három évig tart, ennyi ideig ugyanazt a fényvédelmet biztosítják. A tárolásukra persze figyelni kell: ha előző nyáron végig a tűző napon hagytuk, és télen sem raktuk hűvös helyre, akkor már nem tud úgy védeni. Ugyanakkor, ha többnyire árnyékban tároltuk, nem nyitottuk meg sokszor, és télen hűtőben tartottuk, ugyanazt nyújtja.

Túl a faktorszámon

Nem mindegy, hogy ki milyen típusú naptejet használ, önmagában ugyanis nem elegendő a faktorszámot szem előtt tartani. Emellett érdemes nézni azt is, hogy milyen hatóanyagok vannak bennük. Ezeknek alapvetően két típusuk van: kémiai vagy fizikai úton szűrik a fényt. A kémiaiak úgy hatnak, hogy kölcsönhatásba lépnek az UV-sugarakkal, energiájukat pedig hővé és rádiófrekvenciává alakítják. Ezáltal kiiktatják a napfény okozta pigmentációt, leégést, bőrgyulladást. A fizikai szűrők kis mikroszemcsék, amelyek sem a bőrrel, sem az UV-sugarakkal nem lépnek kölcsönhatásba, egyszerűen visszavetik a fénysugarakat.

Fontos tudni, hogy a kémiai szűrőket tartalmazó naptejekre az érzékeny bőrűek allergiásak, illetve túlérzékenyek lehetnek. Ez az oka annak, hogy az amúgy is kényesebb bőrű gyerekeknek a bőrgyógyászok kizárólag fizikai szűrőket tartalmazó fényvédőket javasolnak.

Általában a legtöbb fényvédő szer keverve tartalmazza a két hatóanyagot, mert így lehet teljes védelmet biztosítani. Persze a 11 és 15 óra közötti napozást lehetőleg még alkalmazásuk mellett is kerülni kell.

Fájdalmas bőrszárazság

Túl azon, hogy a leégés veszélyes, a napozást azért sem szabad túlzásba vinni, mert szárítja a bőrt. A kiszáradt bőr mindig védtelenebb, lipidrétege könnyebben sérül. Ilyenkor nagyobb eséllyel jelentkezik atópiás dermatitisz, illetve ekcéma okozta bőrirritáció, bőrviszketés is. Ezek a panaszok sok esetben könnyen enyhíthetők, kellő odafigyeléssel akár meg is előzhetők. Ha ilyesmit észlelünk, akkor érdemes a bőr külön ápolásáról is gondoskodni. Az egyszerű pirulások, illetve a nyári bőrszárazság miatt olyan bőrvédő, bőrgyógyító krémeket érdemes választani, amelyek gyorsítják a természetes gyógyulási folyamatot. Ezek a készítmények általában láthatatlan, légáteresztő réteget képeznek a bőrön, az irritáció elkerülése végett pedig mentesek az illatanyagoktól, tartósítószerektől, színezőanyagtól, illetve a parabéntól. Nemcsak nyugtatják és táplálják a bőrt, hanem segítik, gyorsítják a hámosodást is. A megpirult, kiszáradt bőrt házi módszerekkel – például tejföllel, káposztával vagy éppen paradicsommal – nem szerencsés kezelni, azok csak tovább tetézhetik a bajt.

Kímélő hatású szereket használjunk!

Az egyszerű ekcéma mellett nyáron fotoallergiás kontakt ekcéma is könnyebben alakul ki. Erre akkor kell számítani, ha a bőrünk bizonyos kozmetikai anyagokkal vagy tisztítószerekkel érintkezik – például fényvédőkkel, borotválkozás utáni szerekkel, egyes parfümökkel vagy olajokkal –, majd napsütés éri. Ilyenkor a legfontosabb teendő a tüneteket kiváltó allergén felkutatása, és ha az lehetséges, eltávolítása. Emellett szükség van helyi kezelésre is, amelynek célja a gyulladás csökkentése, másrészt a felülfertőzés megelőzése. Ha szükséges, a nedvedző, gyulladt területre első lépésként fertőtlenítő és hűtő borogatás is kerüljön! Ezt követően gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő ecsetelőket, kenőcsöket is tanácsos használni. Súlyosabb esetekben erősebb helyi gyulladáscsökkentő kezelés is indokolt, a kezeléshez pedig orvosi segítségre is szükség lehet.

Ahhoz, hogy az ilyen helyzeteket megelőzzük, érdemes arra is figyelni, hogy a tisztálkodószerek eleve semleges kémhatásúak és kímélők legyenek, ne távolítsák el a bőr természetes zsír- és faggyútartalmát.

Ezek mellett az alkalmazott krémeket, kenőcsöket is meg kell válogatni. Olyanokat kell használni, amelyek a bőrt hidratálják és helyreállítják védekezőrétegét. Különösen a kiszáradásra leginkább hajlamos bőrterületekre érdemes figyelni, így a lábra, a kézre, a könyökre és térdre, az arcra és a nyakra.

Női higiénia

Nyáron a nőknél az intim területek is nagyobb veszélyben vannak, ilyenkor könnyebben fölborul a hüvelyflóra természetes egyensúlya. Ennek rizikóját az növeli, hogy a nagy meleg kedvez a kórokozó baktériumoknak, szaporodásukat kifejezetten segíti a nyári kánikula. A strandokon a tömeg miatt is könnyebb intim fertőzéseket összeszedni.

Emiatt célszerű ebben az időszakban panaszok nélkül is olyan hüvelyi probiotikumot használni, amely a tejsavbaktériumok számának növelésével megerősíti a hüvelyflórát, így segít megelőzni a fertőzéseket.

Még akkor is, ha ezeket eredetileg fertőzések után, illetve antibiotikumkezeléseket követően érdemes alkalmazni. Ugyancsak célszerű figyelni arra, hogy ne viseljünk műszálas, szűk ruhákat és alsóneműket, kerüljük a nagyon forró fürdőket!  

Viszont a betűbankok szolgáltatásait illetően totális képzavar uralkodik a magyar fejekben. A legtöbb ember nem olvas apróbetűt, így fogalma sincs, mennyit tesz el a bankja havonta a rá bízott oldalakból, s csak akkor csodálkozik el, ha olvasnivalóra van szüksége, kiveszi az automatából mondjuk a Tamás bátya kunyhóját, és azt tapasztalja, hogy a bank az összes fekete szereplőt lefoglalta kezelési költség címén. Nagyon résen kell lennünk, mert a piaci szereplők közül mindenki (a boltostól a gumiszervizen át a bankokig) a profitszerzésre koncentrál.

Minthogy Magyarországon minimális azoknak a száma, akik új betűbankhoz pártolnak át, meg is könnyítjük a bankok dolgát, és hiába kapunk értesítést a költségek emeléséről az azt megelőző hatvan napon belül, csak utólag vesszük majd észre, hogy a Rómeó és Júliából levonták Júliát, A Pál utcai fiúkból hiányzik minden üveggolyó, a Kincskereső kisködmönből meg Küsmödi bácsit már az elején elvitte a markoláb. Vagy a kamatláb.

Ezért mindenkinek érdeke, hogy ne dőljön be a hangzatos akcióknak, és olyan helyen tartsa betűit, ahol áttekinthetően és megbízhatóan bánnak az írott szóval.

Legalább nyolc olvasó könnyebben vagy súlyosan megsérült, amikor szerda este tengelye körül megpördült, és a szemközti sávba vágódott egy egyenletes menetsebességgel haladó, jelentős városi könyvtár. A megfáradt munkavállalókat, elveszett pólójú férfiakról szóló regényekre sóvárgó nyugdíjas hölgyeket és böngészgető iskolásokat szállító könyvtár utasterében huszonheten tartózkodtak, a volánnál az igazgatóhelyettes ült, utaskísérőként három könyvtáros is jelen volt a baleset idején.

A mentésbe a rendőrök és a tűzoltók mellett a katonaság is bekapcsolódott. Egyelőre nem tudni, mi vezetett a tragédiához, mert a könyvtár előírt tempóban haladt az egyenletes betűforgalomban, és úgy tűnt, zárásig sikeresen leszállítja a Gutenberg-galaxist.

A jármű igazgatója nem tartózkodott a helyszínen, de megkeresésünkre elmondta, hogy az évtizedek óta elmaradó felújítás ellenére a könyvtár rendkívül jól őrizte ötvenes évekbeli formáját, amikor az épület még pártbizottságként funkcionált, és az alagsorban az ÁVO lőterme működött. A karosszérián itt-ott még látszanak is az államvédelmi fegyverek ütötte golyónyomok.

A megmenekült olvasók és könyvtárosok egyelőre sokkhatás alatt vannak, lelki felépülésük hosszabb időt, huzamosabb olvasásterápiát vesz majd igénybe.

A könyvtári állományt a tűzoltók próbálják menteni, de félő, hogy a kötetekre átharapózó tűz a jelentést is megkárosította. A szakácskönyvek receptjei például szétválaszthatatlanul összeégtek a filozófia klasszikusainak műveivel (az immanens szükségszerűséget zsíron pároljuk, és frissen őrölt szerecsendióval bolondítjuk meg), a politikai újságcikkek pedig a meséskönyvekkel (Róbert Gida, mondd, közéleti körökben csakugyan általános az a nézet, miszerint a szavazókörzetek területi eloszlásának elve befolyásolhatja azt a csekély értelmű választási eredményt?).

 

Egy neve eltitkolását kérő túlélő lapunknak azt nyilatkozta, hogy a baleset váratlanul érte, és rendkívüli megrázkódtatást okozott neki, ugyanis épp ott tartott könyvében, hogy az izmos mellkasú Mick Riley megszabadult valódi selyem boxernadrágjától, majd rávetette magát a tökéletes testű, sóvárgó Amandára, amikor dörömbölés hallatszott, és a féltékeny férj egy pisztollyal a hotelszobába rontott, ám ekkor a meztelen pár már a csíkokra hasogatott lepedőből csomózott kötélen siklott lefelé ég és föld között, perzselő ölelésben. A zavart lelkiállapotú olvasó szemlátomást elvesztette józan ítélőképességét, és attól tart, hogy sosem ismerheti meg a szenvedélyes történet folytatását.

Magyar könyvszállító Európa legjobbjai között.

Kerge Béla a negyeddöntőig menetelt a svédországi döntőben, de egy spanyol kolléga végül megállította.

Sofőröknek kitalált versenyből akad jó néhány Európában, de olyan nincs még egy, mint a Mercedes Book Transporters Competitions, amelyen egy százezer euró (kábé 32 millió forint) értékű, könyvekkel zsúfolásig megrakott nyerges vontatóért mérkőzhetnek meg egymással a résztvevők. Nem meglepő, ha a Mercedes gyár sofőrversenyén az elmúlt másfél évben összesen több mint százezer könyvszállító vett részt. A nemzeti válogatókat számos uniós, illetve azon kívüli európai országban tartották, és tavaszra meglett minden résztvevő állam legjobb könyvszállítója.

Kerge Béla munkatársunknak elárulta, hogy a mérleg nyelve akkor billent az ő javára, amikor egy nyugdíjas-otthonban élő kilencvenhat éves asszonynak a halála előtti napon sikerült kikézbesítenie József Attila szerelmes verseit.

Legnagyobb sikerei között említi még, hogy a Szabadság híd tetején, a Turulmadárról mobilneten megrendelt művet, amelynek címe „Az élet értelme”, sikerült még az ugrás előtt átadni az ügyfélnek, aki kártyáját lecsippantotta, majd a könyvvel együtt vetődött a mélybe.

A harminc különböző országból érkezett versenyző közül végül egy norvég sofőr vitte el a pálmát, aki sikeresen leszállított egy jégkunyhó-építő kézikönyvet Nigériába, illetve egy szépségápolási szakmunkát az Északi-tenger olajfúrótornyainak egyikére.

Akarsz-e bombázó alakot? 

A kérdés költői, nyugi. Beléd hasított már a gondolat, hogy Úristen, ideje lenne lefaragni pár centit innen-onnan, mert a jelenlegi alakoddal nem vagy elégedett, ha tükörbe nézel? Akkor megnyugtatunk, elég, ha kidobod a tükröt az ablakon. Jó, bocs, csak vicceltünk, tudjuk, hogy drága pénzen vetted!

Lazulj el, nem vagy egyedül! Emberek milliói érzik úgy, hogy bár nem bálnának születtek, jelenlegi körtérfogatuk mégis ahhoz teszi őket hasonlóvá. Tudtad, hogy röpke harminc év leforgása alatt az átlagos lapos tányér átmérője 23 centiről 33 centire emelkedett? Hát ezzel együtt növekedtek az ételadagok is, zabálunk, mint a patkányok. Na, jó, csak olyan Coccolinóval mosott szőrű, illatos tévéreklám-patkányokra gondolok, ne kezdj el öklendezni itten nekem.

Hát azt tudtad, hogy az olvasás karcsúsít? Ha nem, akkor itt az ideje, hogy megismerkedj a book-fitness mozgalommal, amely az egyesült államokbeli Utahból indult ki, s mára meghódította a világot. Hiszen az emberek a földgolyó négy csücskében ugyanazokkal a gondokkal küszködnek. Igaz, a golyónak nincsen csücske, de ez most nem lényeges, mert a Föld hamarosan úgyis lapos lesz, mint egy palacsinta.

Elégedetlen vagy a popsiddal? Fogd meg a Révai Nagylexikon első tíz kötetét az Aachen címszótól Kantig, és guggolj vele ötvenet mindennap. Farokcsontodat közben közelítsd a köldököd felé, nehogy sérvet kapj nekem!

Ha szép bicepszet szeretnél, A tiszta ész kritikáját emelgesd oldalbordához szorított könyökkel, vigyázz, hogy a lapockáid összeérjenek!

Csodás vállakra tehetsz szert, ha Hóman-Szekfü Magyar történetének négy kötetéből kettőt-kettőt megragadsz a gerincénél, és szép tartással, nyújtott karral lágyan a fejed fölé emeled azokat, halkan összecsattintva a fedlapokat.

Hidd el, pár hónap, és szemmel látható lesz az eredmény. A pasik megfordulnak majd utánad az utcán, és nem csak a szemüvegesek. És nem az olvasójegyed számát akarják majd elkérni. Vili?

– Ön hétgyermekes édesanya. Hogyan magyarázta el az uniós klímacsúcson történteket a gyerekeinek?
– Habár szoktunk környezetvédelemről, klímaváltozásról is beszélgetni, napi politikai történésekkel nem foglalkozunk a vacsoraasztalnál, így ez a téma most nem került terítékre. A legidősebb gyerekünk húsz-, a legkisebb pedig ötéves: ketten a nagyobbak közül önként, aktívan vesznek részt a környezetvédelemben.

– Tájfutóversenyről érkezett az interjúra. Verseny közben, a terepen foglalkozik legalább gondolatban az invazív, éghajlatfüggő állatfajokkal, például tigrisszúnyogokkal, kullancsokkal?
– De még mennyire! A baj az, hogy nemcsak a kullancsok szaporodnak el, hanem az általuk terjesztett betegségek is. Évtizedek óta űzöm ezt a sportot, rengeteg kullancs volt bennem, viszont tavaly kaptam először Lyme-kórt én is, meg a fiam is. Most már minden második kullancs fertőz. Egy nagyon kedves sporttársam pedig majdnem meghalt nyugat-nílusi lázban, pedig neki, lévén az ország egyik legjobb tájfutója, nagyon erős az immunrendszere.

Magyarország lesz a második legfertőzöttebb ország a nyugat-nílusi láz tekintetében 2025-re az Európai Unióban – ez az egyik előrejelzése az Európai Környezetvédelmi Ügynökségnek, amelyet jól ismertem, de nem gondoltam volna, hogy ennyire közelről érint!

És mindez csak ízelítő abból, ami még következik.

– Most egyfokos felmelegedésnél tartunk. Mit számít az az egy fok?
– Az ipari forradalom korához képest mérve, globálisan igaz ez az egy fok. Magyarországon most 1,6 fokos átlagos felmelegedésnél tartunk 1980-hoz képest.

– Pontosan hol is szeretnénk megállítani a felmelegedést?
– Másfél foknál – a globális melegedést, hiszen a hőmérséklet-emelkedés nem egyenletesen oszlik el. A kontinensek közepe, ahol Magyarország is található, másfélszer-kétszer jobban melegszik, mint az óceánok partvidéke. Hosszú távon tehát rosszabbul járunk, habár szerencsére minket még nem érintenek az igazán szélsőséges időjárási jelenségek.

Egy fok miatt hisztizünk?! – mondják sokan. Hiszen azt észre sem vesszük! Holott Budapesten az utóbbi másfél évtizedben már egész hónapnyi a hőhullámos napok száma. Tavaly még nagy szenzációnak számított, ha valahol lecsaptak egy tigrisszúnyogot, most pedig már megjelent a kertünkben is.

A poloska- meg a harlequin katicainvázió még csak kellemetlen volt, de mi lesz, ha olyan faj szaporodik el nálunk, ami elpusztítja az egész éves termésünket, vagy amelyik az egészségünkre veszélyes? Nem arról van szó, hogy az emberi faj halna ki, hanem a civilizációnk van veszélyben, ami nagyon finoman be van hangolva egy klímára, és még egy kis kilengés is nagy zavart okoz. Gondoljunk csak arra, hogy már januárban elfogyott a hazai burgonya. Sokan még kifizettük a négyszáz forintos kilónkénti árat káposztára, répára, hagymára, de mi lesz, ha már egyáltalán nem fogjuk tudni megtermelni azokat a növényeket, amelyeken az egész étrendünk, étkezési kultúránk alapul?

– Közben a pincér kihozta a limonádét: szívószállal, mert nem voltunk résen. Van-e értelme odafigyelni az ilyen apróságokra, amikor az igazi környezetszennyezést a repülés okozza?

– Ha mindenki csak egy műanyagpoharat dobna el Magyarországon naponta, abból minden egyes nap olyan magas tornyot építhetnénk, mint a Mátra harmincszor. Az ember fel sem fogja, sok kicsi milyen sokra megy. Ugyanakkor biztos, hogy az éghajlatváltozás szempontjából vannak fajsúlyosabb kérdések is.

–  Sokakat szíven ütött, hogy a visegrádi országok blokkolták a 2050-es zéró emissziós klímacélt a legutóbbi uniós csúcson, arra hivatkozva, hogy nincsenek kidolgozva a vállalás kompenzációs feltételei. Többen úgy látják, mindenre van pénz, csak a jövő védelmére nem. Ön szerint mekkora mozgástere van a kisebb országoknak?
– Azt remélem, hogy ez még nem a játszma vége. Nagyon bízom benne, hogy Magyarország akár még a klímavédelem élére is állhat bizonyos tekintetben. Abban, hogy nem vállaltunk most 2050-re kibocsátásmentességet, szerepet játszhatott az Unión belüli helyezkedés – ez már politika, nem az én asztalom. De szerepet játszhatott az is, hogy a magyar választók még nem várják el a politikától, hogy radikális lépéseket tegyen az éghajlatváltozás ügyében.

 

Másik ok lehet, hogy a gazdaságunkat nem a legjobb irányba kötöttük be, amikor az autóipar mellett köteleztük el magunkat, ugyanis azok az országok, akiknek fontos a hagyományos autóipar, könnyen válnak kerékkötőivé a kibocsátásmentességnek, ahogy néha Németország is. Európa lemaradt Kína, Japán, Dél-Korea, de még az USA mögött is az elektromos autógyártás tekintetében, és ezt a lemaradást már nem fogjuk tudni behozni.

– Ez lenne az oka annak, hogy a 2050-es kibocsátásmentesség mint cél teljesíthetetlennek tűnik?
– Nem egykönnyen teljesíthető cél, az biztos. Magyarországon nincsenek meg az ahhoz szükséges hatástanulmányok, hogy ezt hogyan lehetne elérni, mint ahogy Európa legtöbb részén sincsenek meg. Az IPCC (Éghajlat-változási Kormányközi Testület) elkészítette az erre vonatkozó elemzéseket. Nagyon sok kutatóműhely mutatott rá, hogy sokféleképpen el lehet érni ezeket a célokat – ám ezek a tanulmányok globális szinten maradnak, és nincsenek lebontva az egyes országok szintjére.

Akik most igent mondtak a karbonmentességre, azoknak a döntése is valószínűleg inkább csak politikai igen, nem egy kidolgozott, tudományosan megalapozott, gazdasági tervvel alátámasztott igen. Viszont az egész Párizsi Megállapodás ilyen: a dokumentumba úgy került bele a másfél fok mint plafon, hogy a tudomány akkor még nem is merte kimondani ezt a határértéket. Ha ezt bármelyik kollégám akkor kimondta volna, álmodozónak bélyegzik.

– Véletlenszerűen került volna ez határérték az egyezmény szövegébe?
– Nem, politikai cél lett belőle, mert azok a kis szigetállamok, amelyeket elönthet a víz kétfokos felmelegedésnél, erkölcsi döntés elé állították a világot – de akkor még nem tudtuk, hogy érdemes-e küzdeni a másfél fokért, és hogy mi a különbség másfél és két fok között. Emiatt kérte meg a klímacsúcs az IPCC-t, hogy készítse el azt a tudományos jelentést, amely tavaly októberben meg is jelent, és ezeket a kérdéseket megválaszolja: elérhető-e még ez a cél, ha igen, akkor hogyan, és mennyibe kerül? Érdemes-e fél fokon erőlködnünk?

– Foglaljuk röviden össze, hogy mire jutottak!
– Az első és legfontosabb megállapítás, hogy érdemes erőlködni, a vonat még nem ment el, másfél fok körül megállítható a globális felmelegedés. És nagyon nagy a különbség másfél és két fok között: például ez a fél fok megduplázza a vízhiányban szenvedők számát.

Rengeteg modell mutatta meg, hogy a felmelegedést meg lehet állítani, ráadásul sokféleképpen, úgy, hogy közben nem kell a barlangba visszaköltözni.

Habár mindegyik út nagyon nagy változást feltételez, az derült ki, hogy gazdaságilag sem rokkannánk bele: a kutatók szerint az évszázad közepéig a fogyasztás növekedésének hét százalékába kerülne a másfél fok tartása. Addig háromszáz százalékos globális GDP növekedést várunk, ebből kellene azt a hét százalékot erre fordítani – észre sem vesszük! Ennél a klímakatasztrófák jóval többet elvisznek, hiszen például a 2017-es hurrikánszezon az USA GDP-jének négy százalékába került.

– Május végén Szegeden tartották a készülő magyar nemzeti klímajelentés előkészítő konferenciáját, amelynek szervezésében ön is szerepet vállalt. A tanácskozás a Palkovics László által vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium égisze alatt jött létre. Mi ennek a jelentősége?
– A változások annyira gyorsak, hogy a tudomány alig tud velük lépést tartani. A kutatóműhelyek pedig olyan elszigetelten dolgoznak, hogy hatalmas élmény és óriási lehetőség, ha kapcsolódhatunk egymás munkájához: a filozófus, az etikus, az aszályszakértő és a klímafizikus végre leült egy asztalhoz. Így egy kicsit tudományosabban meg tudjuk alapozni egyrészt azt, hogy mi várható, másrészt, hogy mit tehetünk, mert ez a terület még bőven hagy feltárni valót. Például nem kutatták még igazán, hogy a városokban mi fog történni, és hogyan tudunk ellene védekezni, de leginkább: hogyan tudnánk a gazdaságot úgy alakítani, hogy akár nyertesei legyünk ennek az átalakításnak.

 

– Hogyan lehetnénk nyertesei a klímaváltozás elleni küzdelemnek?
– Sehol Európában nincs ekkora építőipari fellendülés, mint nálunk, és még az új építéseknél is több lehetőség rejlik az épületfelújításokban. Egész Európa szenved attól, hogy az épületállománya elöregedett, energiaigényes. Egyenként felújítgatni az épületeket drága és macerás. Hollandiában már elkezdtek ezen a területen szervezkedni, de azért még nem késő ötletelni azon, hogyan lehetne tipizálni az épületeket, és olyan megoldásokat kidolgozni, hogy a lakók kiköltöztetése nélkül megoldható legyen a nullenergiás felújítás. A panelek felújítása ebből a szempontból könnyebb. Csak az a baj, hogy jó részüket felújítottuk úgy, hogy 20-30, maximum 40 százalékos energiamegtakarítást értek el, ami probléma.

Ma már tudjuk, hogy a panelház felújításánál el lehet érni a 85 százalékos energiamegtakarítást is, sőt, akár még egy panelház is lehet energia-pozitív, vagyis szinte egy erőmű, ami több energiát termel, mint fogyaszt.

A dunaújvárosi Solanova lakótelep-felújítással világelsők voltunk: megmutattuk, hogy egy közönséges panelépület is képes 85 százalékos energiamegtakarításra, és ehhez nem kellenek szupertechnológiák, és nem kerül csilliárdokba sem. Budapest XIII. kerületében pedig több energiatakarékos önkormányzati bérház is épült, ahol alig párezer forint az energiaköltség – hol van az a rezsicsökkentés, ami ezzel versenyezni tudna? Hiszen épp a legalacsonyabb jövedelműeknek a legfontosabb, hogy passzív házban éljenek! Miskolcon is tudok olyan céget, amelyik nullenergiás sorházakat forgalmaz, egyáltalán nem luxus kivitelben: már a tervezőasztalon elfogynak a lakások.

– Kanyarodjunk vissza az országjelentéshez, amit 2020-ra terveznek elkészíteni: ha ez már most kész lett volna, lehet, hogy máshogy szavazunk a klímacsúcson?
– Nagyon bízom a tudományban, de azért nem hiszem, hogy ilyen nagy hatásunk lenne. 2050-re le kellene szoknunk az olajról, a gázról, szénről – nem csodálom, hogy a politika fél ettől. De talán, ha kidolgozzuk Magyarország szintjén, hogy ezt hogyan lehetne elérni, és esetleg megmutatjuk, hogy hol vannak a lehetőségek, kitörési pontok Magyarország számára, mely területeken vehetjük át esetleg a vezető szerepet – például a vízzel kapcsolatos technológiai területeken is a világ élvonalában vagyunk –, szóval,

ha egy ilyen jelentés ott lenne a kormány asztalán: lehet, hogy könnyebb lenne egy ilyen döntést meghozni, mint vaktában aláírni egy kötelezettségvállalást.

Jelenleg nincs meg az a tudományos alap, ami egy ilyen döntést országos szinten megalapozna.

– Elég sok ország aláírt mindenféle tudományos megalapozottság nélkül. Hiszen úgy sincs következménye, ha nem tudják teljesíteni a vállalásukat – viszont legalább jól hangzik, hogy elkötelezték magukat a klímavédelem mellett.
– Gondolom, másutt is elkezdtek gondolkozni a nemzeti forgatókönyveken, de inkább politikai szándéknyilatkozatként fogható fel az, hogy a karbonsemlegességet meg kell lépni. A már megtapasztalt migráció csak az előszele annak, ami akkor indul el, amikor egész országokat ér utol az elsivatagosodás. Szíriában 2006 és 2010 között a termőföldek 60 százaléka vált az aszály miatt terméketlenné, és emiatt másfél millió ember vándorolt az amúgy is zsúfolt városokba. Ez nyilván olaj minden tűzre.

Sajnos még elég sok olyan politikailag instabil régió van, ahol egy klímaváltozással kapcsolatos katasztrófa egyéb problémákat is berobbanthat.

– Egy ilyen népszerűséget hozó, következmények nélküli kinyilatkoztatást tehettünk volna éppen mi is – vagy nem?
– A vállalást nem ezek a kormányok fogják majd megvalósítani. Azok az országok vállalták be most a karbonsemlegességet 2050-ig, ahol az európai parlamenti választásokon és előkészületeiken egyértelműen kinyilvánították a választók, hogy a klímaváltozás számukra az egyik legfontosabb kérdés. Azok a kormányok tudják, hogy a választóik elvárják tőlük, hogy ebben a kérdésben lépjenek. Nálunk ez nem volt jelentős szempont a választások és a kampány során, tehát itt majdhogynem politikai öngyilkosság lett volna ekkora vállalást tenni, amit a szavazótábor nem csak hogy nem vár el, de talán fél is a következményeitől. A klímacsúcs azt tükrözte vissza, amit az európai parlamenti választáson a szavazók kértek a meghatalmazott politikusaiktól. Azt sem mondhatjuk, hogy nincs következménye egy ilyen vállalásnak, hiszen ha megtesszük, szükséges a rövidebb távú energetikai terveket egy kicsit már ezekhez az új célkitűzésekhez igazítani. Szerintem nem kell messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy ilyen radikális változástól félve most még nem köteleztük el magunkat.

Azt is látni kell, hogy azok, akik ma döntéshozó helyzetben vannak, nagyobbrészt idősebbek, és azt gondolják, elég gazdagok ahhoz, hogy megvédjék magukat azoktól a hatásoktól, ami még az ő életükben bekövetkezik.

A fiatalok viszont, akik látják, hogy az ő jövőjüket éljük fel, kezdik a hangjukat hallatni.

Könnyű mindenért a kormányokat felelőssé tenni, de a nagyipari döntéshozóknak is számolniuk kell azzal, hogy a felnövő generáció előbb-utóbb a pénzével is szavaz.

A cöliákia, azaz a gluténérzékenység a kutatások szerint 100-ból 1 embert, a laktózérzékenység pedig a teljes lakosság 65 százalékát érinti. Tehát már csak ezek miatt is rengetegen szembesülnek gyakran azzal, hogy le kell mondaniuk egy közös baráti ebédről egy étteremben, mert nem találnak maguknak megfelelő helyet.

A Frezoon applikáció ötlete személyes indíttatásból indult. Rózsáné Illés Réka mesélt a kezdetekről:

„2016-tól ekcémás jellegű, el nem múló bőrtünetek jelentkeztek nálam. Bár a tesztek alapján nem igazolódott a gluténérzékenység gyanúja, a fórumokon hasonló témában olvasott tapasztalatok azt mutatták, sokak állapotán javított a gluténmentes diéta. Ezért gondoltam, hogy kipróbálom, hátha nekem is segíteni fog. Néhány hónapig szigorúan betartottam minden előírást, ez idő alatt ünnepeltem a születésnapomat, illetve ekkor voltunk egy wellness-hétvégén is.

Ott szembesültem azzal, hogy ha száz százalékig tartani akarom magam a diétámhoz, mennyi mindenről kell lemondanom. Az ’ugorjunk be egy sütire, menjünk el vacsorázni’ nagyobb előkészületet igényelt, hogy megtudjam, hol ehetek gluténmentesen.

A különböző csoportokban mindenféle lista kering a biztonságos éttermekről, de ezeket is úgy kellett összevadásznom. Annak ellenére, hogy nem vagyok cöliákiás, de diétázom, rengeteg munkát kellett belefektetnem egy-egy sütizésbe. Ekkor merült fel a kérdés, hogy egy ételérzékeny ember hogyan oldhatná meg egyszerűbben (akár naponta) azokat az étkezéseket, amiket nem otthon költ el. Kitaláltam, hogy készítsünk egy helykereső alkalmazást, és akkor már ne álljunk meg a gluténmentes ételeket kínáló éttermeknél, pékségeknél, cukrászdáknál, hanem keressünk még olyan diétákat, amelyek szintén szerepelhetnének benne.”

Közösséget építünk

Az applikáció megálmodója grafikusként, designerként dolgozik, nemrég ásta bele magát az alkalmazástervezésbe, elkészítette a vázat, majd feldíszítette. Férjének, Rózsa Dánielnek csak ezután mutatta meg az ötletet, aki leprogramozta az alkalmazást. „Hetekig-hónapokig gyűjtöttem hozzá a helyeket, együtt ötleteltünk az újabb designelemeken és funkciókon. A finisben pedig megszületett a kisfiunk is, volt, hogy vele és mellette is dolgoztunk.”

A helykereső alkalmazás olyanoknak szól, akik valamilyen ételintoleranciában vagy allergiában szenvednek. Egy folyamatosan bővülő, fejlődő és naprakészségre törekvő gyűjtőhely.

„Az alkalmazást a közösség építi. A felhasználók véleményezhetik és hozzá is szólhatnak minden helyhez, leírhatják a tapasztalataikat, fotókat is beküldhetnek. Emellett jelezhetik, ha bármilyen problémát találnak – például változást a diétás kínálatban, vagy egy hely új címét, telefonszámát. Új vendéglátóegységek beküldésére is biztosítunk lehetőséget, ahol a nyitva tartást, elérhetőségeket és képeket is feltölthetik a felhasználók. Egyszerre hatféle diétát is szerepeltet: glutén-, tej-, tojás-, cukormentes, vegetariánus/vegán és paleo. A benne szereplő éttermek nagy többsége egyébként nem kifejezetten ’mentes-hely’, de alternatívát kínálnak a diétázók számára is.”

 

Az alkalmazásban jelenleg több mint 2000 hely szerepel szerte a világból.

Biztonságossá kell tenni a konyhákat

Eszter kipróbálta az alkalmazást, nagyon örül a kezdeményezésnek, mert számos ételt nem tolerál a szervezete. „Sokszor oda kell telefonálnom egy-egy étterembe, hogy megtudjam, ami gluténmentes, az biztosan gluténmentes-e, illetve hogy van-e a választékukban olyan fogás, amit én is meg tudok enni. Ez az alkalmazás megkönnyíti a dolgomat, jól használható, egyre több étterem kerül fel rá, bár azt még nem jelzi, hogy melyek azok a helyek, ahol biztosan nincs keresztszennyeződés. Az egyelőre nehézséget okoz, hogy az alkalmazás csak androidos készüléken működik. Így ha a munkahelyi telefonomat szeretném otthon hagyni, akkor nem tudom használni az appot.”

Réka és férje folyamatosan fejlesztik az alkalmazást. Már dolgoznak az iOS elérhetőségen is. „Természetesen az elsődleges feladatunk most a közösség építése, a lista bővítése újabb és újabb helyekkel szerte a világban. A visszajelzések között szerepel egy megoldandó probléma is, a gluténmentesnek jelölt helyeket egyelőre óvatosan kell kezelnie a cöliákiásoknak.

Ha a normál liszteket és a gluténmenteseket egy helyen tárolják, vagy akár csak ugyanazzal a szivaccsal mosogatják el a főzéshez használt eszközöket, keresztszennyeződés lép fel, ami alkalmatlanná teszi a gluténérzékenyek számára az ilyen ételek elfogyasztását.

Sok étterem bár gluténmentes alapanyagokból készíti az annak jelölt ételeit, ezekkel a szabályokkal nincs tisztában, így jóhiszeműen jelölik gluténmentesnek az adott fogást. Ugyanakkor vannak olyan helyek is, ahol kiemelten figyelnek a biztonságra, külön konyhán és eszközökkel készítik ételeiket. Azt még ki kell találnunk, hogyan tudjuk kiemelni a ténylegesen biztonságos ételeket kínáló helyeket azok közül, amik egyébként szerepeltetnek a kínálatukban ilyen termékeket, de nem biztos, hogy megfelelő körülmények között készítik el azokat. Jelenleg annyit tudunk tenni az alkalmazásban, hogy az összes helyen felhívjuk a figyelmet, hogy aki ilyen diétát követ, fokozottan figyeljen oda, keresse fel az éttermet az elérhetőségein kérdéseivel, és ha kell, személyesen győződjön meg a konyhai körülményekről.”

Réka úgy véli, bizonyos mértékű edukációra van szüksége a vendéglátóhelyek üzemeltetőinek, annak ellenére, hogy sokuknál jóhiszeműen törekednek a mentességre. „A jövőben tervezzük, hogy dietetikusokat és étteremüzemeltetőket is felkeresünk, akár egy kerekasztal-beszélgetés keretein belül, hogy kigondoljunk valami könnyen végrehajtható megoldást, amellyel biztonságossá lehet tenni a konyhákat, illetve, ami egyfajta garanciát tud adni a tényleges gluténmentességre.”

A tervezők szeretnék bővíteni a Freezon alkalmazás funkcióit.  „Egy receptkereső, receptbeküldő felületet fejlesztünk, ahova képekkel, videóval bárki feltöltheti a saját mentes receptjét. Szeretnénk létrehozni egy blogot, ahova a felhasználók bejegyzéseket írhatnának, egymást támogató csoportok alakulhatnának, de kiemelt, releváns tartalmakkal is készülnénk, így népszerű influenszerek, dietetikusok tartalmai és cikkei is megjelennének.”