Házasság kontra együttélés

Formalitás vagy tartalom?

Jól ismerjük a sokat hangoztatott házasságellenes érveket: elavult intézmény, felesleges hercehurca, csak egy papír, a belsőleg bizonytalanok pótcselekvése, látszatfenntartás a külvilág felé, válás esetén pedig bonyolult és fájdalmas jogi, vagyoni, láthatási viták végeláthatatlan folyamával jár. A házasság, mint intézmény sokat hangoztatott kudarcát a statisztikák is alátámasztják, hiszen három házasságból kettő válással végződik. A fentiek ismeretében felmerül a kérdés: Miért vállalkoznak rá mégis sokan? Jó volna, azt hinni, hogy minden döntés mögött jól átgondolt, tudatosan megélt és komolyan vett szándék, értékrend húzódik, de erről nincs mindig szó. Szintén túlzás volna azt állítani, hogy a legtöbben csupán a cukormázas-habos, esküvői felhajtás bűvöletében ragaszkodnak a formalitáshoz.

A szép, ünnepélyes és emlékezetes esemény mögött legtöbbször igenis nagy elhatározás áll, döntés, morfondírozás, kétségek és bizonyosságok számbavétele.

Bármilyen felületes is legyen a kiindulópont, a házasságra készülők óhatatlanul nagy döntéssel szembesítik magukat, hiszen országnak-világnak, de legalábbis a családjaiknak, rokonaiknak, barátaiknak, az államnak és – hívő emberek esetén – Istennek színe előtt is felvállalni készülnek egymást és döntésüket a közös élet mellett.

Ugrunk vagy sem?

Nézzük meg ezt az együtt élő párok szempontjából. Az együttmaradás kérdése tulajdonképpen a sors kezére van bízva. Még ha van is a döntés mögött tudatosság, hiányzik az érzelmi és gondolati megküzdési folyamat, ami a konkrét időponthoz fűződő végleges elköteleződést megelőzi. Ők eleve megspórolják maguknak az ezzel járó stresszt, és ezzel gyakran szeretnek érvelni is. Ami sántít a dologban, hogy legtöbbször a fő stressz faktor nem az ünnepléssel járó felfordulás, hisz ma már sokféle mód és lehetőség van arra, hogy ki-ki a saját szája íze szerint írja meg a maga esküvője forgatókönyvét, vagy válogassa meg a vendéglistáját.

A stressz megspórolása inkább az átgondolt és felvállalt döntési aktusnak szól.

Hogy mi ezzel a baj? Elmarad az a határélmény, amit talán a közösen tandemugrásra készülők izgalmával lehetne leírni: az ismeretlen áll előttük, de egymásban bízva belevágnak a nagy kalandba. Krízishelyzetben, ami még a legjobb párkapcsolatokban és házasságokban sem elkerülhető, sokszor nagy összetartó erő annak a lelki, érzelmi és tudatos munkának az emléke, melynek eredményeként a pár a házasság mellett döntött. Bármilyen triviálisnak hangzik, ehhez hozzájárul az ünnepnek, a rituálénak, az öröm és a felfokozottság pillanatainak, a tanúk előtt tett kölcsönös fogadalomnak az élménye is.

Az objektivitás tükrében

Persze, meg kell említenünk azokat az együtt élő párokat, akik házasság nélkül is kitartanak egymás mellett egy életen át, és vetnünk kell egy pillantást a házasságkötés ellenére megromlott sok-sok kapcsolatra. Ha azonban vissza akarunk térni a statisztikához, csalóka volna azt feltételeznünk, hogy a házasságot nem kötő párok között kevesebb az „elválás”, mint ellenkező esetben. Vagyis a mai párkapcsolatok tényleges krízise, zátonyra futása nem szűnne meg, és nem csökkenne a házasság intézményének eltörlésével sem, ugyanakkor – úgy tűnik – a házasság puszta ténye nem jelent feltétlen garanciát. Mindkét esetben adódhatnak olyan helyzetek, amikor az egyik fél, vagy akár mindkettő olyan abszurd helyzetet teremt, amire már valóban nincsen konstruktív megoldási lehetőség.

Minden más esetben azonban a tudatos és felvállalt döntést hozó párok – ami értelemszerűen nem abban merül ki, hogy szép ruhában bevonulunk a házasságkötő terembe –, a házasságot egy életre szóló szövetségnek tekintő felek nagyobb valószínűséggel kooperálnak sikeresen.

Fontos tényező lehet még a gyerekvállalás kérdése. Nyilvánvaló, hogy a közös gyermeküket nevelő párok házasság nélkül is komoly elköteleződést vállaltak. Ám itt jön be a ma szintén sokat hangoztatott másik érv: „Nehogy már a gyerek tartson össze egy kapcsolatot!” Az ilyen pároknak tehát még komolyabban kell venniük kapcsolatuk alapjainak és céljainak tisztázását.

Mit üzen a tudatalatti?

Ha azonban ennél is mélyebbre akarunk evezni, nemcsak azt érdemes megnézni, kinek milyen üzenetet hordoz a házasság, hanem azt is, vajon mi az üzenete a házasságkötés elmaradásának? Az érett személyiségben mélyen ott gyökerezik az igény a szeretett féllel való egységre, biztonságra, adott hivatás, értékrend és társ mellett való elköteleződésre, az életre szóló szerelemre, annak ünnepélyes megpecsételésére. A kivételek tiszteletben tartása mellett, melyet a kölcsönös elvárások tisztázása és mindkét fél részéről való elfogadása jelent, elmondható, hogy a még kiegyensúlyozottnak tűnő, meghitt élettársi kapcsolatban is szinte óhatatlanul jelen van a fentiek kimondatlanságából, a végső szándék tisztázatlanságából adódó bizonytalanság. A megkötött házasságok esetében is felmerül persze a sikerül vagy nem kérdése. A sikeresség mellett azonban az eltökélt szándék és az ez irányban tett erőfeszítés ígérete mindkét fél részéről egyértelműen megfogalmazódik, nem csupán négyszemközt, kinek-kinek a maga módján, hanem a világ számára is egyértelmű nyilatkozat és szimbólumok formájában.

Ennek hiánya burkoltan azt üzenheti a másik félnek, hogy „fenntartom a választás megmásításának lehetőségét”, vagy „jogom van bármikor meggondolni magam”.

Az ezzel járó, lappangó bizalmatlanság, ha nem is törvényszerűen, de nagyon könnyen sodorja krízisbe még a legjobb alapokról induló párkapcsolatokat is.

Tüneti kezelés helyett mélydiagnózis

Logikusan következik a kérdés: Ha a házasság a megoldás a problémára, miért nem működik oly sok esetben mégsem? A mai társadalom divatos témái között sok a hasonló problémafelvetés, ami az ember szabadságát hivatott védelembe venni: Miért ne védekezzünk a foganás ellen, ha egyszer túlnépesedés van a világon? Miért ne abortáljon az, aki képtelen megfelelő körülmények között felnevelni a gyerekét? Miért ragaszkodjunk a házassághoz, ha úgyis válás a vége? Ugyanakkor miért ne támogatnánk a melegek házasságát? A fonák ezekben a kérdésekben a tulajdonképpeni megfordított logika, és a korunkat jellemző gyors tűzoltás, a mély analízis és az okokat kutató, megelőző problémakezelés helyett.

Még a profitorientált, lelketlen üzleti struktúrák és intézmények is „tudják”, hogy egy jól működő szervezet hatékonyságának kulcsa nem a már kialakult problémákra adott vészreakcióban, hanem az előzetes, megfontolt tervezésben és az esetleges hézagok feltárásában és kiiktatásában van.

Ez éppúgy igaz a testi-lelki egészségünkre, ahogy a társadalmunk működésére is. Ha a fenti kérdéseket eleve a felelős és érett szexuális viselkedésre nevelés, a szociális és gazdasági egyenlőtlenségek kiküszöbölése, illetve a házasság és a család valódi jelentése és funkciója szempontjából közelítenénk meg, mindjárt egészen más szemszögből, más megvilágításban látnánk a rájuk adható válaszokat is.