Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Túlélők podcast a Képmás magazin műsora. Tóth-Fazekas Andrea műsorvezető negatív fordulatok túlélőivel beszélget, akik tragédiájuk által erősödtek meg. Gyakran bosszankodunk azon, hogy az élet nem mindig felfelé ívelő változás. Ezért is fontos olyanokkal találkozni, akiknek egy-egy válsághelyzetben is megtalálták a lehetőségeket.
Az egyes epizódok meghallgathatók ill. visszahallgathatók a Képmás Túlélők rovatában, a YouTube és a Spotify csatornáinkon és a legnépszerűbb podcast-applikációkban. Ha tetszik a podcast, kövesd a Facebook-oldalunkat.

 

 

Ebben az időszakban, 1635-ben, amikor Galilei már visszavonta a tanait, és házi őrizetben is megszakítás nélkül folytatta kutatásait, megszületett Robert Hooke. Az apja anglikán pap volt, de őt sokkal inkább a mechanika, a matematika és a rajzolás érdekelte; már gyerekkorában összerakott egy működőképes fa óraszerkezetet.
Amikor tizenhárom éves volt, apja meghalt, ő pedig örökölt egy viszonylag jelentős összeget, amit késlekedés nélkül fel is használt a tanulmányaira. Londonba ment, és sok mindent tanult, például festeni és orgonálni, miközben az általa hivatalosan látogatott Westminster Schoolban állítólag nem sokat látták, inkább magánórákat vett, mivel órásmester vagy illusztrátor akart lenni. 1653-ban egyik magántanára javaslatára Oxfordba utazott, ahol vegyészeti asszisztensként kezdett dolgozni egy bizonyos dr. Thomas Willis nevű tudós laboratóriumában, és két évvel később már a híres természetfilozófus, Robert Boyle asszisztense volt. Ekkor már önálló kutatásokat is végzett, majd 1663-ban megszerezte a diplomáját is.

Ez volt az az időszak, amikor Európa kreatív műkedvelő kutatóinak száma átlépte a kritikus tömeget.

Szinte naponta bukkantak elő új szenzációk, ezért 1660-ban Londonban megalakult a Royal Society, a Királyi Társaság. Ennek a szervezetnek a legfőbb célja az volt, hogy lépést tartson a tudomány fejlődésével, és ennek érdekében hetente hajtson végre jól dokumentált kísérleteket az izgalmas új felfedezések vizsgálatára.

Hooke hamarosan a Királyi Társaság kurátora lett, méghozzá életfogytig tartó kinevezéssel. A kísérletei és kutatásai olyan széles tudományterületeket öleltek fel, ami ma már teljesen elképzelhetetlen lenne. Akárhová nézett vagy nyúlt, csodaszámba menő új jelenségeket talált. Jól példázza ezt az a folyamat, amihez a szivattyúk és pumpák iránti érdeklődése vezette. Rájött, hogy a tüdő nem sokban különbözik egy levegőpumpától, viszont érdekelte, mi az, ami ebben a láthatatlan gázban fontos az élethez, és még az égést is táplálja.

Miközben nagyon közel került az oxigén felfedezéséhez, kegyetlen kísérleteket végzett kóbor kutyákon: az egyiknek például felnyitotta a légcsövét, és a levegőt egy pumpával keringette az állat tüdejében. Eközben még ötleteket kapott a légnyomás vizsgálatához is, miközben a vénás és az artériás vér közötti különbséget is felfedezte.

Hooke persze teljesen más területeken is élvezettel forgolódott, nem is akármilyen eredménnyel. A mikroszkópok korabeli csúcstechnológiát képviselő világa is vonzotta, már csak azért is, mert a holland Leeuvenhoek korábban megépítette magának a Föld talán legfejlettebb mikroszkópját, és rövid idő alatt több száz levelet írt a Királyi Akadémiának az újabbnál újabb felfedezéseiről. Az egészet azért kezdte el, mert textilkereskedő volt, és közelebbről akarta látni a szálak minőségét, csakhogy hamarosan szinte függővé vált. Egysejtűek hadait fedezte föl egyetlen csepp vízben, a világon ő látott először vörösvértestet és hímivarsejtet. Hooke belevetette magát ebbe az új univerzumba is, és felfedezéseit részletes ábrákon örökítette meg. 

1665-ben kiadott egy könyvet is a rajzairól, amelyek cérnaszálakat, kristályokat, hatalmas szörnyetegekké nagyított bolhákat, tetveket és más apró élőlényeket ábrázoltak.

A méretskála túloldalán éppen ilyen aktív volt. Természetesen távcsövet is szerkesztett magának, amivel az elsők között pillantotta meg a Szaturnusz gyűrűit, felfedezte az első kettőscsillagok egyikét, a Gamma Arietist, és megpróbálta megmérni a Gamma Draconis nevű csillag Földtől mért távolságát.
A felfedezései szinte követhetetlen sűrűségben követték egymást. Rájött, hogy az emlékeink valamiféle fizikai formában rögzülnek az agyunkban; gyanította, hogy a megkövesedett fosszíliák nagyon ősi eredetűek, és a földtörténeti korok alatt vulkanikus, geológiai hatásokra jöttek létre; a méhkaptárakra asszociálva megalkotta a sejtekre ma is használt cell szót az angol nyelvben, felfedezte a hajszálrugót, amely nélkül egyetlen zsebóra vagy karóra sem működhetett volna a legmodernebb időkig, megalkotta az első ingaórát, illetve azt javasolta, hogy az addig szinte felfoghatatlan hosszúsági fokokat nagy pontosságú kronométerek segítségével határozzák meg.
A legfontosabb felfedezése talán egy kissé unalmasabb témában történt: megalkotta a rugalmas testek alakváltozásának törvényét, ami a mai napig az ő nevét viseli.

A felfedezését – mint a kor minden más tudósa – ő is nagyon féltette a konkurenciától, mivel akkoriban a plágium fogalma még nem létezett, 
és minden új ismeret szabad préda volt. 

Hooke titkosírással rögzítette a törvény lényegét, mégpedig így: ceiiinosssttuv. Ez egy anagramma volt, mégpedig az „ut tensio, sic vis”, azaz az „amekkora a megnyúlás, akkora az erő”‑szabály betűiből készült rejtvény.

A „nagyok” dolgába is késlekedés nélkül beleszólt, ugyanis gyakorlatilag Sir Isaac Newtonnal párhuzamosan ő is felfedezte a gravitáció szabályrendszerét. Hatalmas vita alakult ki közöttük a kérdésben, ami komoly személyes ellentétekhez vezetett.

Ráadásul Hooke-nak annyi előnye volt a kor összes többi tudósával szemben, hogy ő nem fogadta el a mindent átható, mindenhol jelen lévő éter létezését. Ez pedig a korát évszázadokkal meghaladó dolog volt, mivel kétszázötven évvel később egy időre még maga Albert Einstein is megingott ebben a kérdésben.
Hooke végül nem kapta meg a sorstól, amit több mint negyven év kutatás és munka után megérdemelt volna. Valószínűleg a féltékeny és bosszúálló természetű Newton próbálta kitörölni a nevét a tudománytörténetből, miután Hooke halála után átvette a helyét mint a Királyi Társaság kurátora. Úgy tűnik, az őt ábrázoló egyetlen festményt is Newton semmisítette meg. Ma azonban már a legnagyobbakkal együtt emlegetik a nevét.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. decemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Szerencsés vagyok, mert a munkámat itthonról is végezhetem, az ellátásunkhoz szükséges alapanyagokat pedig többnyire be tudom szerezni online. Szigorúan betartom a korlátozásokat, és megpróbálom megteremteni a legjobb körülményeket a családom számára az otthonmaradáshoz. Tudatosítanom kellett magamban, hogy a hosszútávú bezártság és a járvány mentális terhet jelent, amivel célirányosan foglalkoznom kell.

Először ösztönösen a szórakozásba menekültem, de nem vált be!

A karantén elején nehezen ment a munka, próbáltam minél több dopamint termelni, csupa olyan dolgot csináltam, ami boldoggá tett, hogy úrrá legyek a szorongásomon: egész nap játszottam a gyerekkel, nagyokat ettem, elolvastam egy görög drámát az erkélyen. A rendszer kezdetben jól működött, egy idő után azonban egyre furcsábban éreztem magam, mintha kihúzták volna a talajt a lábam alól, szétfolytak a napjaim, elhanyagoltam a feladataimat, és a szórakozás is monotonnak tűnt. Éreztem, hogy változtatnom kell, ezért aztán hol az edzést toltam túl, hol a munkába menekültem és úgy próbáltam elterelni a figyelmemet.

Miután sorra kudarcot vallottak a „megküzdési stratégiáim”, arra gondoltam, hátha a boldogságom kulcsa a megfelelő arányokban rejlik!

A karanténban is vannak igényeim, társaságra van szükségem, programokra vágyom, és meg kell találnom bezárkózva is az egyensúlyt. Így hát tervezgetésbe kezdtem, átgondoltam a hetemet, határidőket szabtam a munkában, beépítettem a mindennapi edzést az életembe, megszerveztem a családom ellátását.

És írtam egy karantén-bakancslistát!

Olyan célokat kerestem, amelyek egy kis energiabefektetéssel teljesíthetők a négy fal között, és sikerélményt okoznak. Például verseket tanulok, erősítek, vaktérképek segítségével próbálom feltornászni hiányos földrajztudásomat, foglalkozom azokkal a nyelvekkel, amelyeket egy időre félretettem, táncfigurákat tanulok a YouTube-ról, és talán a karantén végére még a szennyeskosár alját is megláthatom!

Kókuszbikinit készíteni vicces!

A karantén elején mindig, amikor belenéztem a tükörbe, egy mackónadrágos, kopott inges, copfos nő nézett vissza rám, ez nyomot hagyott az önértékelésemen, és a közös családi programok is nagyon hiányoztak.

Elhatároztam, hogy minden héten tartunk legalább egy tematikus estet, amikor „kicsinosítjuk magunkat”, és csinálunk valami különlegeset.

Legutóbb például arra döbbentünk rá, hogy a kókuszdió feltörése jó csapatépítő foglalkozás, a folyékony ragasztó odatapasztja a kókuszhéjat a textilhez, levágott fenyőgallyakból pedig egészen pofás fűszoknyát lehet készíteni celluxszal. A hawaii este nagyon hangulatosra sikerült, előtte sokat olvastunk az országról, belevetettük magunkat a történelembe, kultúrába, gasztronómiába, a barkácsolás közben sokat nevettünk, ukulele szólt a hangszórókból, és hula táncot lejtettünk a nappaliban. Nem azt várjuk ezektől az estéktől, hogy élethűek legyenek, hanem hogy olyan élményeket gyűjtsünk itthon, amelyekből töltekezhetünk. Tartottunk már amerikai hot dog napot, voltunk „olasz tavernában”, „balkáni micsezőben”, sőt, egyszer még egy „ókori görög poliszban” is tiszteletünket tettük.  

Egy külső szemlélőnek talán mindez őrültségnek tűnik, de sok olyan hétköznapi apróságot pótolhatunk ezekkel a programokkal, ami most hiányzik az életünkből. Közösen kigondoljuk a témát és a dekorációt, készülődünk, várakozunk valamire, és új dolgokat próbálunk ki. Emellett sokat használjuk azokat a varázsszavakat, amelyeket Kowalsky meg a Vega is megénekeltek: „sajnálom”, „bocsáss meg”, „köszönöm” és „szeretlek”.

Tejesdobozokból és pelenkázóból is lehet várat építeni!

Mivel a férjem is itthonról dolgozik, és a kislányunk is egyre aktívabb, még jobban oda kell figyelnünk arra, hogy a szorongásainkat ne egymáson töltsük ki. Ahhoz, hogy ez sikerüljön, és elkerüljük a súrlódásokat, sokat beszélgetünk az érzéseinkről és a nyomasztó gondolatokról is beszámolunk.

Igyekszünk ezt az időt arra használni, hogy erősítsük a köztünk lévő köteléket.

Rendszeresen tartjuk a kapcsolatot szeretteinkkel az online térben, ennek ellenére a hiányuk sokszor elviselhetetlennek tűnik. Ezzel a „közel s távol” érzéssel talán a legnehezebb megbirkózni a karanténban.

Egy hároméves gyerek energiáit lekötni komoly kihívás a négy fal között, de igyekszünk felhasználni minden eszközt, amit itthon találunk. Reggel közös tornával és tánccal indítjuk a napot, bújócskázunk, fogócskázunk a társasház kertjében, és építettünk egy kis játszóteret a gyerekszobában. Színesre festettük a tejesdobozokat, és hol építőkockának használjuk őket, hol várost emelünk belőlük az autópálya köré, a régi pelenkázóból egy kisebb csúszdát emeltünk, a bölcsődei foglalkozások helyett pedig igyekszünk gyerekdalokat, készségfejlesztő játékokat és kézműves programokat beépíteni a napirendbe, hogy felkészítsük Csengelét a szeptemberi ovikezdésre. 

A tudósok már kiderítették, nekünk csak alkalmaznunk kell!

Már Püthagorasz is hárfajátékkal pihentette diákjait, mert rájött arra, hogy a zene matematikailag is leírható harmóniát rejt magában, ami jótékony hatású az emberi lélekre. A klasszikus zenét gyerekkorom óta szeretem, és amióta a zenehallgatást tudatosan beépítettem a napjaimba, sokkal nyugodtabb vagyok, és a teljesítményem is jobb lett. A közösségi médiát elárasztó motivációs üzenetektől, életbölcsességektől és tanácsoktól könnyen csömört lehet kapni, de vannak olyan információk, amelyeket tényleg érdemes begyűjteni. Nekem segítenek az izolációval foglalkozó szakmai(!) kutatások, hogy megértsem, mi zajlik bennem, elfogadjam, hogy a rossz érzéseim is természetesek, és megpróbáljak felülkerekedni rajtuk. Beváltak a különböző mindfulness módszerek, meditációs gyakorlatok is, amelyeknek köszönhetően figyelmemet a jelen felé fordíthatom, a tapasztalatokat, érzéseket pedig tudatosíthatom.

Mindfulness ide vagy oda, előfordul, hogy nem úgy jönnek ki a dolgok, ahogy szeretnénk.

Ilyenkor tudatosítom magamban, hogy most egy nehezített pályán mozgunk, így talán az is természetes, ha nem érezzük magunkat mindennap a csúcson. Számomra most az elsődleges cél az, hogy odafigyeljek azokra az arányokra, amelyek megtartásával kiegyensúlyozottabbá tehetem az életünket.

– Mi éreztél először, amikor meghallottad a hírt, hogy bezárnak az iskolák, és digitális formában folytatódik az oktatás?
– Először megijedtem, mivel kicsiket, elsősöket tanítok. Nem tudtam elképzelni, hogyan tudok majd hatékonyan dolgozni velük. Fogel Zsolt igazgató úr rögtön az első héten bővített vezetői értekezletet hívott össze, hogy megbeszéljük, hogyan folytatódjon az oktatás. Tagozatonként kidolgoztunk egy kezdetleges órarendet. Blokkosítottuk a tantárgyakat, csökkentettük az óraszámot és a tananyagot, hogy ne üljenek a gyerekek annyit a számítógép előtt az elkövetkezendő időszakban. Két héttel később az egészet újragondoltuk, átalakítottuk az addigi tapasztalatok alapján, azóta gördülékenyebben működik.

– Milyen utat választott a Talentum Iskola? Hogyan valósítja meg a digitális oktatást?
– Egy korábbi dániai szakmai útnak köszönhetően iskolánk már korábban is foglalkozott a digitális oktatással az Office 365 program segítségével. Belső továbbképzést is tartottunk a programról, és néhány tanár már használta is tanulócsoportjaival. Sőt, amikor egy volt diákunk tartósan beteg volt, az osztályában tanító kollégák már bevonták őt online a tanórákba. Így már volt benne némi tapasztalata az iskolának. Az egymás közötti kommunikációban és az online oktatásban a Teams nevű alkalmazást használjuk.

Az óra elején mindenki bejelentkezik a felületre, ahol látjuk és halljuk egymást a gyerekekkel. Az órai munkát és a házi feladatot a szülők feltöltik a programba, hogy ellenőrizhessem és értékelni tudjam. A nagyobbaknak ez már egyedül is megy.

Technikából, rajzból, testnevelésből heti feladatot kapnak, mert fontos számunkra, hogy a napi szellemi tevékenység mellett szabadon alkothassanak, mindennap mozogjanak. Mivel két tanítási nyelvű általános iskola vagyunk, most is fokozott figyelmet fordítunk az angolórákra. Ezek szintén online zajlanak, ugyanis a nyelvnél elengedhetetlen az élőbeszéd. Hogy még hatékonyabb legyen a nyelvtanulás, a tizenhat fős osztályokat két csoportra bontottuk, így minden kisgyermeknek több lehetősége van az egyéni megnyilvánulásra.

– Bedobták a tanárokat a mély vízbe, egyik napról a másikra kellett átállnotok egy új tanítási rendre. Hogyan sikerült alkalmazkodnod az új helyzethez?
– Jól, annak ellenére, hogy eleinte féltem. Tudom, hogy vannak hiányosságaim – fiatalabb kollégáimmal szemben – a számítógép felhasználásában, így nagyobb erőfeszítésembe került a program megismerése, a felület kezelésének elsajátítása, de folyamatosan tanulom és szerencsére boldogulok vele. Rendkívül sok lehetőséggel bír, egyre több mindent fedezünk fel a kollégákkal, szülőkkel egyaránt. Úgy gondolom, jó úton haladunk, jól választott az iskola.

– Nem úgy tűnik a szavaidból, hogy most sokkal könnyebb lett a tanároknak, csak elküldik online a tananyagot, aztán hátradőlnek.
– Nagyon megnőtt a leterheltségünk az elmúlt hetekben. Több órát vesz igénybe, amíg felkészülök az órákra, átgondolom, hogyan tudom online hatékonyan átadni a tananyagot úgy, hogy a legtöbbet hozzam ki a gyerekekből. Online óra közben ott van mellettem az osztálynévsor is, mert igyekszem mindennap mindenkit külön-külön és ugyanannyiszor megszólítani, de így is előfordult már, hogy valakit kihagytam, és elnézést kellett érte kérnem. Óra után a következő napra készülök, aztán sorban ellenőrzöm a visszaérkezett órai munkákat, illetve a házi feladatot. Mindegyikre egyesével reagálok, mert nagyon fontos a gyerekeknek a személyes visszajelzés.

Tulajdonképpen ugyanúgy tanítok, mint az iskolában, csak jóval többet készülök az órákra, és hosszabb időt vesz igénybe az ellenőrzés.

Az egyik vasárnapom például teljesen ráment arra, hogy kidolgozzak egy értékelési rendszert az írás, olvasás tantárgyakhoz, valamint a szorgalmi feladatok végzéséhez. A matematika és az ének még hátra van. Hét közben ilyesmire most nincs idő. Az osztályomban tizenhat kis nebulót tanítok, mellette egy másikban ugyanennyinek éneket. Ez is sok most, de a felsőben tanító kollégáknak, akik magyart vagy matekot tanítanak négy osztályban nap mint nap, még inkább embert próbáló feladatuk van, hiszen négyszer annyi gyermeket tanítanak, és mindenkinek napi szinten kell ellenőrizni a munkáját. Van még mit csiszolnunk a munkánkon, de fejlődünk, igyekszünk a legjobbat kihozni ebből a helyzetből.

– Mi most a célod: a szinten tartás vagy hogy átadd év végéig az elsős tananyagot? Lehet-e most ugyanaz az elvárás, mint ha iskolába járnának a gyerekek?
– Szinten tartás, illetve a meglévő ismeretek megszilárdítása. Én is, és a kollégáim is faragtak a tanagyagból. Tanítok újat, de nem haladunk olyan léptékben, mintha az iskolában lennénk. Nem látom értelmét annak, hogy siessünk. Most van idő megállni, ki kell ezt használnunk. A cél a biztos alaptudás elsajátítása, amelyből később építkezni tudunk. Ha nem arra koncentrálunk, hogy leadjuk az előírt anyagot, hanem arra, hogy elmélyítsük a meglévő tudásukat, akkor a gyermekek könnyebben veszik majd az akadályokat később. Az esetleges elmaradást pedig be tudjuk hozni a következő tanévben, ez nem fog problémát okozni.

– Melyik tantárgyat a legkönnyebb tanítani, és melyiket a legnehezebb?
– Mindegyiket ugyanolyan nehéz ebben a formában. Eleinte el se tudtam képzelni, hogyan tartok majd online ének- és furulyaórát. Első alkalommal zúgott a fejem, mint a méhkas. Amikor elkezdődött az online oktatás, túl sok volt a külső inger. Nagyon nehéz volt hozzászokni, hogy folyamatos alapzaj van a háttérben. Ha ez így folytatódott volna, én is és a kollégáim is rövid időn belül megőrültünk volna. Tanulás szempontjából elengedhetetlen a rendezett, nyugodt, harmonikus légkör biztosítása. A szülőket is meg kellett tanítani arra, hogy ne legyen óra közben evés-ivás, ki-bejárkálás, pakolászás. Nyilván, ha segítség kell a program kezeléséhez, akkor tudják a gyermekek, hogy a háttérben ott a segítség, de nem kell a kisgyermek mellett ülni, hiszen az iskolába sem járnak velük, ülnek mellettük.

Nem a szülő tudására vagyok kíváncsi, hanem a gyermekére. Mindig mondom és kérem, hogy ne javítsanak bele a munkájukba, hiszen a hibáinkból tanulunk, és csak akkor tudok segíteni, ha látom, mi az, ami nem megy.

Semmi értelme, hogy fals képet kapjunk, és a szülő becsapja önmagát, hiszen így a nemtudás ott marad, és azzal sokkal nagyobb hibát követünk el. A szülők ezt megértették, partnerekké váltak ebben is. A kicsik pedig ügyesen megtanulták kezelni a mikrofonjukat, kikapcsolják, amikor én beszélek vagy mást szólítok.

– Oda tudsz-e figyelni külön-külön a gyerekekre online óra közben?
– Igen, igyekszem. Most úgy tudom ezt megvalósítani, hogy például olvasásórán sokszor önálló írásmunkát adok a tanulóimnak, közben pedig egyenként szólítom őket hangos olvasásra. Minden gyermeknek fontos az önálló megnyilvánulás, és hogy napi szinten megkapja a megerősítést, támogatást, értékelést. Én is akkor vagyok a leghatékonyabb, amikor egyénileg vagy kisebb csoportokban foglalkozom velük.

– Hogyan viszonyulnak a gyerekek az új oktatási formához?
– Tetszik nekik, még mindig az újdonság erejével hat rájuk. Ugyanakkor az első pillanattól kezdve látom, hogy hiányoznak egymásnak. Az iskola és a közösség nagyon, a tanulás nem annyira. Nagyon helyesek, mert mindennap iskolai pólót vesznek fel és abban tanulnak. A személyes kapcsolat megvan köztünk, mivel nap mint nap együtt vagyunk másfél-két órát online, így ennek nem érzik hiányát. Hétfő reggelente megtartjuk a szokásos beszélgetőkörünket, így folyamatosan tudjuk, hogy kivel éppen mi történt. Nemcsak ezen a fórumon, hanem iskolán kívüli időben is szívesen beszélgetnek, chatelnek, keresik a kapcsolatot egymással.

Mindenkire máshogy hat a digitális oktatás: van, aki felbátorodott, önállóbb lett; van, aki csöndesebb lett, mint máskor, alig mert megszólalni, túl sok volt neki az új inger.

De lassan mindenki „beér a célba”, és megtanulnak együtt élni ezzel az új helyzettel. Csodálatos, ahogyan kezelik az online felületet.

– A hét-nyolcéves elsőseidnek még több szülői segítségre, támogatásra van szükségük a digitális tanuláshoz. Mennyire partnerek a szülők?
– A szülők maximálisan segítenek a gyermekeknek, sőt egymásnak és nekem is. Nagyon hálás vagyok nekik. Két hét után már beállt a rendszer, mindenki tudta, hova kell bejelentkeznie, hova kell feltölteni az órai munkát és a házi feladatot. Napi szinten tartom a kapcsolatot a szülőkkel, van egy Messenger-csoportunk is, amelyben én is látom az észrevételeket, és egyből tudok reagálni. Látom, mennyire megterhelő szülőként egy vagy több gyermek tanulását figyelemmel kísérni, naprakésznek lenni, betartani a határidőket, ezért ezeket rugalmasan kezelem, ahol tudok, alkalmazkodom hozzájuk, és eleget teszek a kéréseiknek. Több helyen van kistestvér, főzni kell a családnak, eközben sokan még dolgoznak is otthonról, ezért például csökkentettem a házi feladat mennyiségét, a 13 órakor kezdődő órát előrébb hoztam, hogy ne ütközzön a kisebb testvérek délutáni alvásával. Ugyanúgy elfáradnak a szülők, mint mi pedagógusok, szerintem már ők is nagyon várták a tavaszi szünetet, hogy kicsit fellélegezzenek.

– Mivel új oktatási rendről van szó, amely még csak alakulóban van, elengedhetetlen, hogy az iskola, a tanárok és a szülők megvitassák, és az esetleges hibákat kijavítsák. Úgy tudom, a Talentum ebben élen jár.
– Nagyon jó az iskolavezetés, a tanárok és a szülők kapcsolata, folyamatos a kommunikáció közöttünk. Most is alakítjuk a digitális oktatást a gyerekek és a szülők igényeihez igazodva, hogy ne legyen annyira megterhelő az otthon tanulás. Redukáltuk a tananyagot, és fontossági sorrendet állítottunk fel. Igyekszünk csak olyan feladatot adni, amely minden család életében könnyen kivitelezhető, például már nem adunk előre kinyomtatandót, a meglévő tankönyveket és munkafüzeteket használjuk, ezenkívül különböző linkeket csatolunk be, amelyek még színesebbé teszik az oktatást. Hetente több fórumon megvitatjuk az oktatás menetét. Az igazgató úr a szülők véleményét is kikérte, nagyon sok pozitív visszajelzés érkezett, a kritikákat pedig megfogadtuk, igyekszünk változtatni rajtuk.

– Tanultál-e új módszert az elmúlt hetekben, amelyet a későbbiekben is szívesen használsz majd az oktatás során?
– Az iskolában eddigi is használtunk digitális tanagyagot, de nem ilyen mértékben. Látom a gyermekeken, mennyire szeretik és könnyen is kezelik. A jövőben biztosan több linket csatolok be a tanításba, amelyből a gyermekek is profitálnak, én meg még színesebb, változatosabb órákat tudok tartani.

– Szerinted mit nyerünk az otthon tanulással és a vírus okozta helyzettel?
– Azt mindenképp, hogy a szülők jobban rálátnak a gyermekeik munkájára. Családösszehozó erővel is bír a jelenlegi helyzet, mélyül a szülő–gyermek kapcsolat, a gyermekek jobban számíthatnak a szülőkre, akik most ott vannak a háttérben, odafigyelnek, segítik, támogatják őket.

Egy átlagos rohanó hétköznapon a gyermekek több időt töltenek velünk, mint a szülőkkel, de most ez megfordult.

Remélem, az is hozadéka lesz az online oktatásnak, hogy a gyermekek kevesebbet fognak a számítógép előtt ülni, amikor nem muszáj. Azt gondolom, nem véletlenül kapta az emberiség ezt a vírust, ideje volt kicsit megállnunk, egymás felé fordulnunk és elgondolkoznunk azon, mi fontos igazán.

Tárgyak, amelyek körül vesznek bennünket. Tárgyak, amelyek beszélnek. Tárgyak, amelyeknek története van. Egy tárgy, amely egy egész korszakot szimbolizál. Egy tárgy, amely érzéseket, emlékeket hív elő. Nektek is van ilyen?

Az Evangélikus Országos Múzeum számos tárgyat őriz, amelyek egy-egy kivételes történelmi eseményt idéznek fel. Az 1838-as pesti árvízről és a Deák téri gyülekezet példás segítségnyújtásáról egy ezüst kehely tanúskodik, amelyet egy a templomban menedéket találó hálás izraelita csináltatott a katasztrófa elmúltával. A trianoni békediktátum sújtotta idők elevenednek meg a besztercebányai evangélikus iskola magyar zászlójában, amelyet a testére csavarva csempészett át a határon a líceum egyik elűzött diákja.

A múzeumi tárgyakon kívül egy-egy otthon őrzött relikvia is számunkra fontos eseményeket hozhat elénk. A nagymama recepteskönyve, egy régi íróasztal, egy levél…

Most is kivételes időket élünk. Ma ebben a bezárt helyzetben milyen tárgyak értékelődnek föl? Milyen tárgyak kapnak különös jelentőséget?

Két kategóriában pályázhattok:

1. Irodalmi pályázat

A bezárt múzeumokban a tárgyak is karanténba kényszerültek. Keltsük őket életre! Mit mondanak most számunkra? Összegyűjtöttünk 13 tárgyat az Evangélikus Múzeum gyűjteményéből, illetve az elmúlt évek időszaki kiállításain látható művekből. Melyik az közülük, ami kifejezi számodra a mostani karantén-létet?

Írd le prózában vagy versben max. 3000 karakter terjedelemben.

2. Fotópályázat

Rendezzünk kiállítást olyan tárgyakból, amelyek a karantén időszakot jelképezik! Szerinted mit fognak őrizni erről az időszakról a múzeumok? Mit fogsz mutogatni unokáidnak, amivel kicsit átélheti, mit jelentett a karantén? Van-e olyan tárgy, ami megmutatja a nehézségeket vagy éppen rámutat arra, hogy mivel gazdagított ez az időszak?

Várjuk fényképeiteket olyan tárgyakról, helyszínekről, illetve életképekről, amelyek a karanténban töltött heteket jelképezik számotokra. Adj címet vagy csatolj rövid leírást hozzá!

Ki pályázhat?

10 éves kor felett bárki.

Hogyan pályázhat?

Várjuk írásaitokat és/vagy fényképeiteket  az [email protected] címre. A tárgy mezőbe írd bele, karaténpályázat.

Add meg

• neved
• életkorod
• e-mail címed
• telefonszámod

Díjak: A beérkezett pályamunkák jutalomban részesülnek. A legjobb pályamunkákat digitális katalógusban kívánjuk megjelentetni és közönségszavazásra bocsátjuk.

Határidő: 2020. június 1.

Nagyszüleimnek és dédszüleimnek nem volt könnyű életük: rengeteg megpróbáltatáson és nehézségen mentek keresztül, nem egyszer kellett nélkülözniük és áldozatot hozniuk azért, hogy életben tartsák családjukat. A háború idején dédtatám a fronton harcolt, miután ez véget ért, hat évet töltött fogságban, ahol nap mint nap küzdenie kellett a saját életéért. Eközben dédanyám otthon tartotta a frontot: kora hajnalban kelt, késő estig dolgozott, egyedül nevelte gyermekeit és kereste meg a mindennapi betevőre valót. A folyamatos kimerültség ellenére türelemmel és alázattal viselte sorsát, várta haza férjét. Nem tudta, mikor látja őt viszont, egyáltalán viszontlátja-e valaha.

Félelmetes, rémisztő és kétségbeejtő idők jártak akkor, sokaknak mégis sikerült túlélni ezeket. De vajon mit tudtak ők és a hozzájuk hasonló emberek, amit mi még nem? Hogyan tudták átvészelni a nehéz élethelyzeteket, elviselni a rendkívüli megpróbáltatásokat?

Nagyszüleim és dédszüleim élettörténeteiből én ezeket a válaszokat és tanácsokat kaptam, amelyek erős kapaszkodót nyújthatnak a járványhelyzet idejére (és nem csak akkor).

A nehézségek megoldásában a jelenre koncentráltak. Az adott nap kihívásaival és problémáival foglalkoztak, nem nagyon töprengtek vagy rágódtak azon, hogy mi lesz egy nap, egy hét vagy egy hónap múlva. Az aznapi teendők sora amúgy is kevés lehetőséget adott arra, hogy elmerengjenek a jövő bizonytalanságán, így mindig az előttük álló akadályokat próbálták meg először leküzdeni – ha ez megvolt, akkor jöhetett a következő lépés. „Elég minden napnak a maga baja”, mondogatták.

Elfoglalták magukat munkával. Ha dolgozunk vagy elfoglaljuk magunkat valamilyen tevékenységgel, akkor az segít elterelni a gondolatainkat, kikapcsol és jobb kedvre derít bennünket – nagyon jól tudták ezt felmenőim is, akik igyekeztek minden napot produktívan tölteni. Fizetett munkájuk mellett sok minden mással is foglalkoztak (például állattartással, mezőgazdasággal), a megélhetésért pedig egyéb kötelezettségeket is elvállaltak. Kora reggeltől késő estig dolgoztak, így nem volt idejük panaszkodni vagy azzal törődni, hogy mások mit és hogyan csinálnak.

A folyamatos munkától hasznosnak érezték magukat, ez pedig örömmel töltötte el őket.

Kialakították a napi rutinjukat. Rendszeresség jellemezte az életüket: szinte mindig ugyanabban az időpontban keltek és feküdtek, a fő étkezéseket is a megszokott órákban fogyasztották. A reggelinek, ebédnek és vacsorának kiemelten fontos szerepe volt, ezek nemcsak a falatozásról, hanem a közös együttlétekről is szóltak. A nap nagy részét a munka tette ki, és ha akadt egy kis idő a pihenésre, nem unatkoztak, mindig találtak maguknak valamilyen elfoglaltságot, a tennivalókat pedig ügyesen rangsorolták.

A megélhetésükről előre gondoskodtak. A tavasszal és nyáron megtermelt javakat igyekeztek elraktározni télre is. Akkoriban még nem voltak szupermarketek vagy plázák, ahova csak úgy besétálhattak volna, hogy leemeljék a polcokról a nekik tetsző árucikkeket. Ráadásul az elektronikai eszközök is csak később kezdtek forgalomba kerülni, így például az ételeket, húsokat sajátos módon tárolták. A zöldségek, gyümölcsök többségét igyekezték maguk megtermelni, önellátásra törekedtek.

Mindent beosztottak és előrelátóan tartalékoltak, hogy a nehéz időkben is legyen mit az asztalra tenniük.

Szerényen éltek. Egyszerű életvitelüket otthonuk kialakítása és berendezései is tükrözték. Ma nehezen tudnánk elképzelni, hogy a háló, a konyha és a fürdőszoba egy helyiségben legyen – akkoriban viszont ez egyáltalán nem volt szokatlan. A lakásban csak a legszükségesebb tárgyak voltak, kevéssel is meg tudtak elégedni, mi több, örültek neki, ha rendelkeztek az alapvető háztartási kellékekkel.

Leleményesek voltak. Nagyszüleim és dédszüleim szerteágazó találékonyságáról sokat lehetne mesélni.

A régi tárgyakat szinte sosem dobták ki, hanem megjavították.

Így évekig tudtak használni egy-egy cipőt vagy kabátot, és az sem volt ritka, hogy ezeket a gyermekek is megörökölték és viselték. Amit tudtak, elkészítettek házilag, például a tisztító- és mosószereket saját maguk állították elő, de sok más téren is feltalálták magukat.

A nehéz helyzeteket sokszor humorral kezelték. Nagymamám mesélte, hogy a háborút követően húsadó volt érvényben: disznót csak engedéllyel vághattak le, amiből bizonyos részt be kellett szolgáltatniuk az államnak. Történt egyszer, hogy levágtak egy malacot, és annak érdekében, hogy elkerüljék a húsadót, bejelentették, hogy az állat megdöglött. Már a kolbászt fogyasztották, amikor bekopogtatott hozzájuk az ellenőr. Szerencsére ismerték az illetőt, így hát leültették őt is az asztalhoz, és megkínálták a frissensültekkel. Az ellenőr evett-ivott, távozáskor pedig megjegyezte: „Azért finom a döglött disznó is.” Erre dédtatám nevetve azt felelte: „Hát élve elég nehéz lett volna megenni.” Egy bizonyos mennyiségű szappant azért be kellett szolgáltatniuk, bizonyítva, hogy a döglött állatból szappant készítettek.

A nagyszüleim és dédszüleim a kemény megpróbáltatások alatt sem vesztették el hitüket és abbéli reményüket, hogy egyszer jóra fordulnak a dolgok. Kitartásuk, gondolkodásmódjuk számomra jó példa, és nem csak járvány idején.

A csatorna vendégei ismert szakértők és kevésbé ismert, tettrekész mindennapi hősök – ami közös bennük, hogy mindegyikük a saját területének kiemelkedő alakja, jövőbe tekintő szemlélettel, példaértékű teljesítménnyel és laza stílussal. Az epizódokban velük beszélget Korpa Melinda és Mantz László, a Telekom tartalomszerkesztői. „Az új digitális platformunk kiválóan kiegészíti korábban indított, párbeszédre építő aktivitásainkat: a MOST Fórum rendezvény-sorozatot és a Pont.MOST blogunkat. Mindhárom csatornán olyan témákról beszélgetünk, amelyek mindenkit érintenek.

Azt szeretnénk láttatni, hogy a digitalizáció az élet minden területén segítségünkre van – a jelen helyzetben különösen.” – nyilatkozta Kutas István, a Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója.

A vállalat megítélése szerint a koronavírus okozta nehéz időszakban a digitális segítségnyújtás és a stabil hálózati összeköttetés biztosítása mellett fontos a jó minőségű, szellemes és inspiráló, fogyasztható tartalmak létrehozása, amelyek segíthetnek az otthon töltött idő színesítésében. A podcast díjmentesen, adatforgalmi terhelés nélkül hallgatható a népszerű applikációkon és desktop verzióikon egyaránt. A trailer és a televíziózás jövőjével, valamint női esélyegyenlőséggel és tudattalan előítéleteinkkel foglalkozó első két epizód az alábbi linkeken már elérhetőek: Spotify, Apple podcast, Google podcast.

Az aktuális epizódok témái pedig az alábbiak:

MOST FÓRUM - TÁRSADALMI NEMEK, DIGITÁLIS IGENEK?

Munkavégzésünk, információgyűjtésünk, tanulásunk, közösségi kapcsolódásaink nagy része áttevődött a digitális térbe, így ezúttal a MOST Fórum is teljesen digitálisan, hangban jelentkezik a podcast-csatornán. A hetek óta tervezett beszélgetést az eredeti fókusszal tartották meg a virtuális térben, de reagáltak a kialakult helyzetre is.

Az adás itt érhető el: https://open.spotify.com/episode/0O5ocZYZiuHGx1MoU0gaAf?si=lMcl7qXpQiuogj-kFvaHvA

OTTHONUNK AZ IRODÁNK

A koronavírus miatt a digitális tér fontosabb lett, mint valaha. Otthonról dolgozunk, sokan életükben először teszik ezt, videóhívásban beszélgetünk a családunkkal, barátainkkal, úgy próbálunk közösségként élni, hogy alig találkozunk. Az adásban arról beszélgettünk, hogyan történt az átállás egy többezer fős nagyvállalatnál, egy szerkesztőségben, és hogyan gondolta újra működését és terelte vendégeit, vásárlóit a digitális térbe egy edzőterem vezetője.

Az adás itt érhető el: https://open.spotify.com/episode/0O5ocZYZiuHGx1MoU0gaAf?si=lMcl7qXpQiuogj-kFvaHvA

MOST MINDEN FELADAT HÁZI FELADAT

Ebben a részben a digitális oktatás témakörét járják körül. Hogyan birkóznak meg a pedagógusok az új helyzettel? Hogy veszik az akadályokat a diákok? Elvégezhető-e így egy iskolai félév? És hogyan oldják meg a szülők a mindennapokat?

Az adás itt érhető el: https://open.spotify.com/episode/5tBSUjFda2zA8W2P7JrcZx?si=mm31PIbCT6KTOQJEBolmNg&t=0

GYEREKKEL OTTHON

Nemcsak gyerekkel nehéz most otthon lenni, hanem a gyereknek is. A bezártság, a digitális iskola a diákoknak is komoly kihívást jelent. Vajon hogy élik meg a gyerekek a járvány-helyzet miatti korlátozásokat? Mire van szükségük most a családban, a felnőttektől? Mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akiknek az otthon nem a biztonságot jelenti? És milyen túlélési stratégiájuk van a szülőknek, akik egyszerre próbálnak helytállni a home office-ban és a home school-ban? A Magenta Podcast harmadik extra epizódjában megszólalnak gyakorló szülők és segítők, és a kisgyermekes szülők tanácsokat is kapnak a napirend kialakítására.

Az adás itt érhető el: https://open.spotify.com/episode/13ErDgksoq5DtNBlBRFj2U

 

A Boldogság Zrt. köszönti önt, telefonja nyomógombjai segítségével kérjük, válasszon az alábbi menüpontok közül:
Munkahelyi és üzleti sikerek – egyes gomb. 
Egyéb sikerek (Pilates, társasházi közgyűlés, parkolóhely stb.) – kettes gomb.
Párkapcsolatok – hármas gomb.
Felejthetetlen utazások – négyes gomb.
Új cipő, táska, ruha – ötös gomb.
Jóképű kolléga érdeklődése – hatos gomb.
Legalább egy kis édességet ehetnék – hetes gomb.

Ön a hármas gombot választotta.
Jól szituált, de kicsit idősebb – egyes gomb.
Magas, szexi – kettes gomb.
Izgalmas, de megbízhatatlan – hármas gomb.
Motoros, bőrdzsekis – négyes gomb.
„Megkérem a kezedet” – ötös gomb.
„Te pont olyan vagy, mint édesanyám” – hatos gomb.
Vissza a főmenübe – nullás gomb.

Ön a nullás gombot választotta.
Munkahelyi és üzleti sikerek – egyes gomb…

Legalább egy kis édességet ehetnék – hetes gomb.

Ön a hetes gombot választotta.
Kérjük, adja meg születési idejét: év/ hónap/ nap!
Kérjük, adja meg a fürdőszobai mérlegen mért legutóbbi testsúlyát, és nyomja meg a csillag gombot!
Sajnos minden kezelőnk foglalt. 
Kérjük, ismételje meg a hívását később!   

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. decemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Van olyan ember előtted, akinek az életútja valamiért példaszerű számodra? Akinek a dolgai úgy alakultak, ahogyan magadnak is kívánnád? Nekem például van a fejemben két írónő is, akiknek a szakmai útja olyan, amilyet magamnak is célul tűztem ki. Az a közös bennük, hogy olyanok, mint a népmesében Derék Jankó: kitartóan írtak, folyamatosan fejlesztették magukat, tágították a világukat, és hittek abban, hogy a világban íróként van helyük. Nem jött könnyen és gyorsan a siker. Sőt, sokáig abszolút úgy tűnt, hogy sem a kiadók, sem az olvasók nem fogadják lelkesen a megírt történeteket. Picike sikereik voltak, amelyekből nem lehetett arra következtetni, hogy el lehet majd jutni ahhoz az örömhöz, amit Derék Jankó érezhetett a mese végén, amikor hatalmas kitartásával elnyerte az elnyerhetőt: „No, hát mindent el tudnék én mesélni nektek, csak derék Jankó örömét nem. Örült világszép mátkájának, és hálával gondolt az édesanyja sütötte kemény cipóra.”

Az az ehetetlenül kemény cipó azért kellett, hogy megtanítsa Jankónak: a kitartás lesz a kulcs a vágyai eléréséhez. Hogy a cél felé haladva meg kell csinálni az elé jövő feladatokat. Keseregni, pityeregni, kifogásokat gyártani, mérgeskedni, duzzogni, apátiába esni nem használ. Ha igazán vágyik arra, amiért elindult, akkor egyetlen módon érheti el: kitartással csinálni kell. Ez a legbiztosabb módja. A saját kitartását, munkáját tudja befolyásolni – ha másoktól várja a szerencséjét, akkor csak kiszolgáltatná magát, és lemondana arról, hogy a saját sikerének a „kovácsa” legyen. Így viszont: kezében a lehetőség elérni, ami a célja.

„Jobb, ha elindultok szerencsét próbálni, mert aki nem próbál, nem nyer az semmit.”

Jankót és a testvéreit ezzel a mondattal indítja útjukra az édesanyjuk. Három testvér indul útnak, de csak Derék Jankó jut el a célig. A két nagyobb testvér annyit profitál az útból, hogy tanulhat a kudarcból. Talán, ha újra elindulnak, majd ők is célba érnek. Ha a kitartó munkát nem adják fel. De Jankó példája motiválhatja őket annyira, mint engem a két írónő, akikre gondolni szoktam, amikor választott pályámon nehézségek adódnak. Például most, amikor a járvány miatti gazdasági válság alaphangon nem kedvez a kultúrának. A legelső lépések között volt, hogy a hirdetők kivonultak a magazinok mögül – ez nyilván az én újságírói fizetésemet is érinti. De bízom benne, hogy a következő időszakban megtaláljuk a megoldást, és lesznek új utak is. Talán még a régieknél jobbak is. Addig is írok: mert kapcsolatban akarok lenni az Olvasóimmal, mert van mondanivalóm, mert hiszek benne, hogy a készülő regényeim, meséim, szövegeim ezután is el tudnak jutni az Olvasókhoz nyomtatásban és digitálisan is.

Ezt a járványt hatalmas értelmetlenségnek érezhetjük. Miért jött ez ránk? Olyan jó volt a régi életünk! – sóhajtunk most a karanténból.

Ezt az értelmetlenséget jól elénk adja Derék Jankó mesebeli feladata: a kútból kell kimernie a csillagokat: „Őt is megfogadta az anyóka, őt is elindította csillagokat merni. Amikor az esti harangszó után telehullott a kút csillagokkal, nekigyürkőzött a meregetésnek. Lehányt ujjast, mellényt, inget, patakzott róla a sós verejték, lihegett, lohogott, haja a szemébe hullott, szeme tüzes karikákat hányt, de csak nem hagyta abba.
– Nem és nem! Rajta, rajta! Ha felkötöttem a harangot, hát húznom is kell! – így biztatta, ösztökélte magát. – Azt mondta a kemény kenyér, hogy »kitartani, kitartani«. – És csak mert és mert.”

De aztán eljött a hajnal – a természet rendje szerint eljött a lehetetlen feladatra a megoldás. A feladatot teljesítette, az akadály feloszlott. Az égből a kút mélységében tükröződő csillagok: gyönyörű, szimbolikus kép. Ég és föld, mélység és magasság, sötétség és világosság ellentétpárjai az életünk a nagy küzdelmeiben mindig ott vannak.

És milyen ígéretes kép, hogy feljön a hajnal, elmúlik a sötétség!

A népmese – amely mindig az Élet Rendjét mutatja – a teljesített feladat, az elért és beteljesült kívánságból fakadó örömmel ér véget. „Mikor eljött a hajnal, ott állt a csillagmerő legény a kút előtt verejtékesen és diadalmasan. Nem volt egy fia csillag sem a kútban. No, hát mindent el tudnék én mesélni nektek, csak derék Jankó örömét nem. Örült világszép mátkájának, és hálával gondolt az édesanyja sütötte kemény cipóra.”

Amíg benne vagyunk az értelmetlennek tűnő vagy nehéz feladatban, ez a Derék Jankó-i öröm olyan távolinak, olyan elérhetetlennek tűnik. De ez a népmese perspektívát ad a kitartásunknak: ne boruljunk bele a mai nap nehézségeibe, hanem tekintsünk úgy rájuk, mint befektetésekre, amelyeket a jövőnkért hozunk. Ettől értelmet nyer a mai nap küzdelme, helyére billen a lelkünk.

A kedvencem a hálás bazsalikom, mert ahogy meglocsolom, azonnal megköszöni, és ontani kezdi az illatát. Végre nem szárított bazsalikom kerül az olaszos, paradicsomos ételekbe. Ha épp megkopasztottam egy-egy vendégeskedés után, akkor is lecsípek pár levélkét, hogy az ételek tetejét díszítsem vele, mert egészen más a hangulata egy bazsalikomágacskával koronázott fogásnak. Próbáltam már eperdzsembe is, nem aratott itthon osztatlan sikert, de ínyenceknek ajánlom. Viszont az epres túrótortára mindig teszek dísznek az eperszemek mellé. Az igazi reggeli kedvenc nálunk a bazsalikomos fetakrém (kismamáknak krémfehérsajttal is készülhet, az pasztőrözött tejből készül). Pár perc alatt kész, fetasajt, tejföl és/vagy joghurt és egy marék friss bazsalikomlevél kell hozzá, meg egy botmixer. Tetszés szerint készíthetjük hígabbra vagy sűrűbbre, ennek valójában csak a sajt sóssága szab határt, általában elég sós, ezért szoktam egy kis tehéntúrót is tenni hozzá. Friss paradicsommal (nagyobb erkélyen ebből is termeszthető saját), fejedelmi reggeli.

A szép, bokros oregano a bazsalikom haverja, ugyanúgy kedvelik a mediterrán és paradicsomos ételek, de a sültek is, vagy a tepsis burgonya (a citromos-oreganós krumplit én szívem szerint köretből főétellé léptetném elő egy jó salátával). A pizzatésztába, a chilis babba is tehetünk belőle, és a guacamole is szereti. A majoránna is sokféle paradicsomos ételbe kívánkozik, jól illik a sültekhez, pecsenyékhez, de rakott kel sincs nélküle.

Nálam tárkony és rozmaring is éldegél, kevésbé dekoratívak, mint a bazsalikom, a citromfű vagy az oregano, a konyhában azonban visszaszerzik a becsületüket.

Az előbbinek a tárkonyos raguk és ragulevesek, a gombás ételek, sőt a hétköznapi zöldbab és tökfőzelék is meghozza a dicsőséget, a rozmaring pedig a grillpartik sztárja, akár az olajba is dobhatunk egy ágacskát, amelyben a húst sütjük. De jól illik a sütőtökkrémlevesbe és a kenyértésztába, focacciába is, de az újburgonyát is különlegessé tehetjük vele.

A lestyán a levesek megmentője, ha nincs otthon petrezselyem vagy zeller: egyetlen szép leveles szál is elég belőle a krumplilevesbe, paradicsomlevesbe vagy húslevesbe. A kapor nemcsak tökfőzelékbe és töltött tökbe kívánkozik, felurasítja a töltött karalábét, a káposztát, a cukkinis ételeket, a palóclevest, a zöldbabfőzeléket is, és kis fokhagymával joghurtba keverve felpezsdíti az uborkasalátát vagy más vegyes salátákat. Tehetjük rántott zöldségekhez (padlizsán, patisszon, cukkini, tök) készített majonézes-joghurtos öntetbe is. És én a nagyi kapros-túrós réteséről sem feledkezem meg. És ne feledjük, hamarosan itt a kovászolni való uborka!

Az erkélyünk virágládáinak állandó lakója a menta is. Mindenki rájár a nyári melegben, hogy a limonádéjába vagy egyéb italaiba beledobjon belőle néhány levélkét, de nemrég valaki megosztotta velem, hogy a kedvenc borsókrémlevesembe is tehetem petrezselyem helyett, ha hidegen fogyasztom. Kipróbáltam, nagyon izgalmas. (Nálam petrezselyem szinte mindig van otthon, de álmaim gigantikus terasza kellene ahhoz, hogy a nekünk szükséges mennyiséget ott termeljem meg.)  A borsókrémleveshez olívaolajon kell dinsztelni egy felvágott fehérhagymát (ha nincs, a vörös is teljesen jó) és két gerezd felaprózott fokhagymát, rá a mirelit borsót (a frisset én sajnálom szétturmixolni, de persze az is tökéletes), felöntöm annyi vízzel, amennyi ellepi, sózom, majd ha puha, tejszínnel dúsítom és összemixelem. Még egy forralás, és negyedóra sem kell a borsókrémleveshez, csak még egy kis bors, és mehet bele a zöldfűszer.

A citromfű nemcsak teába való, illik a gyümölcslevesekbe, édeségekhez, és szívesen fürdik nyári hűsítő italokban, ahogy a menta is. Jégkockába is fagyaszthatjuk ezeket a levélkéket, így télire is eltehetünk belőle. És ha már az italokról meg az édességekről esik szó: sok erkélyen illatozik levendula, néha lecsíphetünk abból is egy-egy virágot italokba és édességekhez.

A metélőhagyma szupergyors kedélyjavító egy átlagos szendvicshez is, én a kőrözöttbe is jobban szeretem, mint más hagymaféléket, de a fűszervajhoz (én néha olívaolajat is készítek), sajt- és túrókrémekhez sokféle zöldfűszert kipróbálhatunk és szórhatunk bele egy kis reszelt parmezánt is, vagy dúsíthatjuk olajos magvakkal. (Hú, a diós sajtkrém a kedvencem, az sima krémsajttal készül, de ahhoz nem szoktam zöldfűszert tenni… eddig. Lehet, hogy érdemes kipróbálni.)

Ugyanilyen univerzális helye a fűszernövényeinknek a mártogatós, szinte bármelyik landolhat benne, ízlésünk szerint.

A fűszernövények tárháza ennél persze sokkal szélesebb, a fentiek elsősorban az én konyhámra vannak szabva, és tavasszal a piacon is beszerezhetők. Így nem kell a magról vetéssel kezdenünk a barátkozást a fűszernövényekkel. Elsősorban azt érdemes átgondolni, milyen szárított fűszereket szeretünk, és az nem termeszthető-e a saját balkonládánkban vagy akár egy szélesebb, napfényes ablakpárkányon is. A termesztéshez sok hasznos online tanácsot kaphatunk növényenként is.

És aztán szokjunk hozzá, hogy főzés közben nem a szárított fűszerekhez nyúlunk automatikusan, hanem a saját minikertünkből szedünk friss zöld, harsogó leveleket! Nagyon jó érzés!