Gary Chapman: „A házasság alapja egy egészséges függés”

– Általában a szüleink szeretetnyelve az elsődleges minta, vagy éppen az, amit gyermekként hiányoltunk?

 – Nem tudjuk megmondani, hogy szeretetnyelvünk a természetünkből adódik, születésünk óta velünk van, vagy a korai fejlődési szakaszban válik részünkké. Azt viszont tudjuk, hogy egy gyermek szeretetnyelve négyéves koráig kialakul, a viselkedéséből rájöhetünk. Az én egyik fiam szeretetnyelve például a fizikai érintés, gyermekként is mindig rám ugrott, megérintett, ölelgetett. A szülőknek azt tanácsolom, hogy a gyermek által igényelt nyelvet nagy dózisokban adagolják számára, ugyanakkor a másik négyet is beléjük kell csepegtetnünk, mert ezáltal tanulják meg, hogy hogyan adjanak ők maguk is szeretetet a többi embernek.

 – A szeretet másik arca Ön szerint a harag. Ma azonban a pszichológia mindenekelőtt a szeretet és a félelem viszonyáról beszél. Hogyan látja e három fogalom kapcsolatát?

 – A félelem kapcsolódik a haraghoz, ám az utóbbi sokkal több mindent foglal magába. Ha félelmet érzünk, az veszélyt jelent, félünk attól, hogy valaki megsebez bennünket. A harag az erre adott válaszreakciónk. A harag azonban mást is jelent, így ha az igazunk szenved csorbát, akkor is előtörhet belőlünk. A harag pozitív üzenete, hogy cselekvésre késztet bennünket az igazságért. Minden társadalmi változás haragból születhetett meg, az igazságért tett lépésekből. A haragnak azonban két arca van, az egyik a jogos, a másik pedig az indokolatlan. Az előbbinél valós sérelem miatt érzünk dühöt, az utóbbinál viszont csak saját önzésünk miatt, mert a másik nem az elvárásaink szerint cselekszik.

Fiatal házasként én is sokat mérgelődtem amiatt, hogy a feleségem a mosogatógépbe nem úgy pakolta be az edényeket, ahogy azt én szoktam, dühös voltam a rendetlenségért.

Idővel azonban rájöttem, hogy ez csak az én általam támasztott követelmény, hagynom kell, hogy a másik önmaga lehessen.

Fel kell nőnünk, és engedni, hogy különbözhessünk egymástól. Ha pedig jogosnak érzünk haragot, próbáljunk kérdezni, és kifejezni a másik felé a haragunk okát, mert lehet, hogy csak félreértésből származik. Ha nem kiabálva vagy agresszíven, hanem nyugodt hangnemben beszélgetést kezdeményezünk a haragunkról, akkor nem engedjük, hogy a harag uraljon minket, hanem mi tudunk uralkodni rajta.

 – A félelem fogalma azonban mégis sokkal gyakrabban kerül elő manapság.

 – Talán amiatt van ez így, mert a mai kultúrában nem szeretünk a helyes és a helytelen fogalmak mentén gondolkozni. Szinte minden igaznak és helyesnek tűnhet, manapság nem szeretünk ítélkezni. Általában a haragnak csak egy aspektusára koncentrálunk, a félelemre adott válaszreakcióra, ami egy másodlagos érzelmi válasz. A modern pszichológia elsősorban erre a félelemhatásra koncentrál. Viszont, ha tágabb perspektívából nézzük a helyzetet, akkor a háttérben valamilyen hibás, helytelen cselekedet áll.

 – A XXI. század népszerű szlogenjei: Légy boldog! Valósítsd meg önmagad! Élj a mának! Gondolja, hogy ez az énközpontú tendencia megváltoztatható?

 – Mindannyian boldogok akarunk lenni, és szeretnénk valami fontosat megvalósítani az életünkben. Ez a vágy arra inspirál, hogy képezd magad, tanulj, fejlődj, tehát van jó oldala is. A világ legboldogabb emberei azonban nem azok, akik kizárólag önmagukra koncentrálnak.

Albert Schweitzer a Nobel-díj átvételekor a következőket mondta: „Nem tudom, mi a sorsod, de egy dolgot tudok: csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresték és megtalálták, hogyan lehet másokat szolgálni.”

És én ezzel maximálisan egyetértek. Egy házasságban is ez történik: akkor működhet jól, ha mindketten a másik boldogságát keressük.

 – A média az ellenkezőjét közvetíti: sokan úgy próbálnak boldogok lenni, hogy saját érdekük és vágyaik kielégítésére használják fel a másikat. Elegendő lehet-e egy könyv egy ilyen hamis boldogságkép megváltoztatására?

 – Minden egyes nap, tudatosan vagy tudattalanul hozunk egy döntést: ma segíteni fogok az embereknek, vagy ma valami olyasmit teszek, ami a magam számára hasznos. Az utóbbival sincs semmi baj, hiszen szükségünk van nekünk is feltöltődésre, azonban ha valaki életében ez a főmotívum, sohasem fog rátalálni a boldogságra. Igen, szerintem egy könyv is segíthet abban, hogy megváltoztassuk az attitűdünket.

 – Eric Berne az „Emberi játszmák” című nagy sikerű könyvében olyan helyzetekről ír, amelyekben a szereplők manipulatív játszmákat űznek egymással. Gondolja, hogy egy húszéves, játszmákra épülő házasság is megmenthető, vagy a játszma eleve kizárja egy szeretetre épülő kapcsolat lehetőségét?

 – A jó hír az, hogy az emberek folyamatosan változnak lelkileg, testileg, szellemileg, így a gondolkodásuk is változik. A sok-sok konfliktus és küzdelem sokakat végül Isten felé fordít, mert szükségük van a segítségre. Talán betérnek egy templomba, elolvasnak egy könyvet, előveszik a Bibliát. Isten mindig kész a segítségnyújtásra, s ha mi jó irányba akarunk változni, akkor a segítség megérkezik.

Bármit megváltoztathatunk, ha úgy döntünk.

 – Mai társadalmunk egyik divatos fogalma a társfüggőség. Ön hogyan látja ezt a jelenséget: problémaként, félreértett kapcsolatként, esetleg túlreagált modernkori tünetként?

 – A házasság alapja egy egészséges függés, mert csak így tudunk egymásnak segíteni. A társfüggőség azonban egy negatív fogalom, ami azt jelenti, hogy a pár egyik tagjának destruktív viselkedése káros a házasságra nézve, és a függő, másik házastárs pontosan e helytelen viselkedés fenntartásában támogatja. Ha van például egy férj, aki ittas vezetésért börtönbe kerül, a felesége pedig pénzzel kiváltja őt a büntetéséből, akkor hibát követ el, mert a férjnek felelősséget kell vállalnia a tettéért, a börtönben kell maradnia. Sokan azonban, elsősorban azok a nők, akiket a férjük tart el, és anyagilag függnek tőlük, csapdahelyzetben találják magukat, és nem látják a kiutat. Ilyenkor egy lelkipásztor, egy tanácsadó sokat segíthet. Időnként arra kényszerülünk, hogy kimondjuk a következőket: „Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy ne tegyek érted semmit. Látom, ahogy magadat bántod, a gyerekeket, engem. Megváltoztatni nem tudlak, de nem vagyok köteles ezt tűrni. Elköltözöm, és ha segítségre van szükséged, hozzám fordulhatsz, de a következményeket most neked kell vállalnod.” Természetesen nehéz egy ilyen beszélgetést kezdeményezni, ezért inkább az érintetteket egy közvetítő bevonására szoktam biztatni.

 – Antropológusként, lelkipásztorként, illetve pszichológiai tanácsadóként hogy vélekedik arról, melyek a legnagyobb kihívások egy mai házasság vagy család számára?

 – Az elfoglaltság. A munka, a számítógép, a sport, a szociális tevékenységek. Mindig mennünk kell valahová, és nincs időnk leülni egymással vagy a gyerekeinkkel beszélgetni vagy játszani. De megvan a képességünk arra, hogy ezen változtassunk, és

eldönthetjük, hogy mondjuk a tizenkét programból csak hármat hajtunk végre, a maradék időben pedig elmegyünk a parkba sétálni vagy a templomba, vagy csak beszélgetünk.

A másik kihívás a média által sugallt üzenet, hogy az élet értelme csupán önmagunk boldogsága, ami szintén téves felfogás.

 – Egy korábbi interjúban a következőket mondta: „Nem vagyunk természetünk szerint szerető emberek, természetünk szerint önzők vagyunk. A szeretet egy spirituális kegyelem, amit Istentől tanulunk”. Hitetlen párok is képesek lehetnek harmonikus kapcsolatra?

 – Mindenkiben megvan a szeretet képessége, hiszen Isten mindenkit a saját képmására alkotott, nem véletlenül szerepel a Bibliában, hogy Isten a szeretet. Igen, sok nem keresztény házaspár él szeretetben és kiegyensúlyozott kapcsolatban, a keresztény házasságoknak azonban megvan az az előnyük, hogy van egy külső segítőjük: Isten és a belé vetett hit. Erről szól részben az „Öt szeretetnyelv – Istenre hangolva” című könyvem is.

 – Mi jelent a küldetés szó Gary Chapman számára?

 – Elsősorban azt, hogy Istenhez közel legyek, és a kapott képességeimet, talentumaimat jóra használjam, ami az esetemben a kapcsolatok segítése: hogy hozzásegítsem az embereket az általuk megálmodott kapcsolathoz, ami a szereteten, támogatáson és egymásra figyelésen alapul. A házaspárokat azért választottam, mert általuk tudom a gyerekek életét is segíteni. A családok pedig egy nemzet alapját adják, a kultúránkat.