A távoli, egzotikus tájakról, ismeretlen emberekkel, idegen világokkal való találkozásokból vagy akár csak hazánk valamely kies tájáról hazatérő turista többnyire lelkesen számol be környezetének élményeiről, gondosan rendezi az útja során készített fényképeket, szelfiket, videókat, szorgosan helyet keres az emléktárgyaknak, amelyek a nyaralás emlékét hivatottak megőrizni a számára. Ám ha csak ennyit teszünk, világjárásaink pusztán évről évre ismétlődő társalgási vagy dicsekvési témák, a pihentető, de alapjában öncélú időtöltés alkalmai maradnak. Pedig az úton járó ember jó esetben új tudásra, ismeretre, tapasztalatokra, emberségre is szert tehetne, lelki élményekkel, emlékezetes emberi találkozásokkal, kapcsolatokkal, értékrendjét formáló benyomásokkal gazdagodhatna.

Utazni ma sokak szemében vágyott cél és óhajtott életforma, ám gyakran csak sznobizmus és divat.

Része annak a szellemi-lelki ürességnek is, amely egyre inkább uralkodik felettünk. Elég, ha csak az utazási irodák „két nap Párizs”, „két nap Róma”-típusú ajánlataira gondolunk, vagy magunk elé idézzük a Vatikáni Múzeumokon fél óra alatt libasorban végigdübörgő turisták áradatát, a műemlékek falára firkáló, idegen városok utcáin hangoskodó és szemetelő siserehadat. A vendégek számára színpadiasan berendezett, kényelmükhöz formált, merő díszletté és attrakcióvá alakított turistaparadicsomok valójában élhetetlenek, néhol pedig a környezet és a műemlékek védelmében már korlátozni kell az odalátogatók számát. Szomorú látni a teljesítmény-turizmus olyan eseteit, amikor a vendég csak keresztülrohan csodálatos tájakon, káprázatos műemlékeken. Nem jobb az sem, akikor a nyaralás csak testünk merő kényeztetése, értelmünk, lelkünk teljes kikapcsolása: strand, fürdő, masszázs, a hely pedig, ahová elutaztunk, puszta háttér a magunkról készített szelfiken. Az önközpontúságnak, az önzésnek sajátos formája jön így létre: fényképek, amelyek alá majd otthon odaírhatjuk, hogy „én és a Colosseum”, „én és az Adria” vagy éppen a Balaton.

Utazásunk célpontját elérve buzgón látogatjuk a kedvünkért felállított bazár-sort, ahol megvesszük az Eiffel-tornyot vagy a Szabadság-szobrot ábrázoló pólót, pápa-nyalókát, üveg vagy porcelán Buddha-szobrot, népviseletbe öltöztetett rongybabát.

Ha mondjuk Rómában járunk, megelégszünk azzal, hogy pénzt dobunk a Trevi-kútba, üldögélünk a Spanyol-lépcsőn, de a Trastevere sikátoraiba már a lábunkat sem tesszük be, nem megyünk ki a helyi piacra, és tudomást sem veszünk arról, hogy ahol járunk, ott egy idegen világ, idegen kultúra lüktet, hogy ott – bár a nyelvüket talán nem értjük, szokásaik idegenek, de – emberek élnek. Bosszankodunk, ha elvárásainkhoz képest rossz a koszt, a kvartély, gyanakodva figyeljük, hogy mikor vág át minket a pincér, panaszkodunk, ha gyatra a közlekedés, nehéz a parkolás, az üdülőhelyen tömeg van, pedig mi magunk is részesei és előidézői vagyunk megpróbáltatásainknak. A természet szépségét elhomályosítja, ha rossz időt fogunk ki, a múzeum unalmas, a boltok drágák, végül pedig levonjuk a sommás következtetést: itt is voltunk, ide sem jövünk többet.

Pedig a turistalét értelme messze több ezeknél.

Ha messze földön járunk, az idegen vidék megismételhetetlen szépségét, az ott élő emberek szokásait, viselkedését, jellemét kellene észrevennünk. Az épületek, romok, falvak és városok a történelem emlékeit, civilizációk, kultúrák lelkét hozhatják közel hozzánk, ha képesek vagyunk valóban észrevenni őket. Megtapasztalhatjuk azt, hogy más emberek milyenek, hogyan élnek, milyen hitek, értékek vezérlik őket, mikor vidámak, mikor szomorúak. Hiszen vándorútjainknak éppen az az értelme, hogy egy kicsit, szórakozva, könnyedén ugyan, de tanuljunk, ismerkedjünk azzal a világgal, amelynek csak egy apró szeglete a miénk, a mi hazánk, otthonunk. Aki megtanul így, szépen és okosan utazni, nem azzal érkezik majd haza, hogy ideje kipihenni a nyaralás fáradalmait, hanem az élmények mellett értékekkel is gazdagabb lesz, és sok olyan helyet talál, ahová időről időre visszavágyik. Akkor cselekszik jól, ha utazásainak nem a hordalékával, hanem a hozadékával kell számot vetnie a szezon végén, ha az, hogy világot látott, szebb, jobb, okosabb, megelégedettebb és megértőbb emberré teszi.

Helyette a Bridget Jones óta szlogenné vált forradalmi ellenpólusra gondolok: „Úgy vagy jó, ahogy vagy!” Le a bikiniszezonnal, a társadalmi elvárásokkal, a megfelelési kényszerrel! Én fontosabb dolgokra figyelek: befelé, másokra, nem önzőzöm a porhüvelyemmel. És szerethető vagyok, nem számít, milyen formájú testben cipelem a lelkemet. Fagyistul, kanapéstul, kockás takaróstul jó nekem. De most tényleg.

Ezek szerint tehát: vagyok én, és van a testem. Két külön entitás. Viszonyulásom ez utóbbihoz bikiniszezontól függetlenül is gyakran állásfoglalássá növi ki magát.

Nagyon úgy fest, a testből mint olyanból ügy lett; kimondott és kimondatlan ítéletek, rossz érzések apropója.

Eszembe jut, ahogy csattant régen a karomon, combomon, tornadresszemen a sok iskolaszagú gumilabda. Nem tudom már, miféle kidobóst játszottunk azon a régi tornaórán. Csak arra emlékszem, hogy tehetetlenül téblábolok, azt sem tudom, merre lépjek. Zúgnak felém a labdák.

Ugyanígy záporoznak az ítéletek. Elhagyja magát, nem csoda, hogy a házassága... ahelyett, hogy a gyerekeivel sólisztgyurmázna... ronda a fenekem... az én tébém bánja majd az ő cukorbetegségét... üresfejű konditerembubus... undorító, ahogy a farmerem belevág az úszógumikba... te ráérsz ilyen úri huncutságokra? Én mondjuk pénzt keresek és a családommal vagyok... tulajdonképpen miért bánt téged az a fehérneműplakát? Irigy vagy és... nem vállalod önmagad, konform vagy és gyenge... gyenge vagyok... és a felkarom is hájas…

Csípnek a labdák, érzem, hogy elég. Futni kezdek. Mozog mindenem, alig bírom szusszal, de megszületik bennem valami ősi tetterő. Aztán már nem elfutok, csak futok. Mert jó. Befelé figyelek, nem érdekelnek a labdák. Erős vagyok, visz a testem, viszem a testemet. A kettőből, belőlem és a testemből egy lesz.

– Trianon 100. évfordulóján egyszerre gyászoltuk a veszteséget és ünnepeltük azt, hogy még itt vagyunk és összetartozunk. Kárpát-medence-szerte égett az ezt jelképező tűz. Ez szép dolog, de hogyan lehet az ablakokban világító mécsesekből élő közösséget formálni?
– Az egyik út, hogy az ember végiggondolja a családja történetét: van-e saját Trianon-kötődése. A férjemnek és nekem még vannak személyes élményeink, ismertünk határon túli rokonokat, de az idősek halála és az asszimiláció miatt ezt a személyes kapcsolatot a gyerekeinknek már nem tudjuk továbbadni. Ez új feladatot is ad nekünk, hiszen ha a családi szálak el is kopnak rajtunk kívül álló okok miatt, kereshetünk új kapcsolatokat, hogy ne csak történeteink, de élményeink is legyenek. Például a mi településünkön nagyon aktívak a határon túli testvérkapcsolatok, látogatjuk is egymást, így a családi kötelékeket mára felváltották a baráti kötődések.

– Egy közösség gondolkodását erősen befolyásolja az, hogyan emlékezik a közös történelemre. Amiről nem beszélünk, azt elfelejtjük. Milyen szerepe van a NEB-nek a kollektív emlékezet hiteles formálásában? 
– A 20. század traumái, különösen a kommunista diktatúra áldozatainak történetei választóvonalat jelentenek a történelemkutatásban, hiszen még él egy idős korosztály, akik elszenvedői voltak a kommunista rendszernek. Az ő személyes történetüket a rendszerváltásig tabusították, vagy csak a hivatalos kommunista ideológia szerinti narratívát lehetett továbbadni. Az a feladatunk, hogy ezeket a személyes történeteket hitelesen felgöngyölítsük, és amikor megtesszük, elképesztő traumákra bukkanunk. Az ’50-es években például egy tekintélyes alföldi gazdát, mivel az egyházközösség világi vezetője is volt, kulákká nyilvánítottak, és addig kínozták, amíg bele nem halt. Amikor interjút készítettem a fiával, arra készültem, hogy egy mártír fiához megyek, aki arról mesél majd, hogyan élte meg ezt a kegyetlenséget. Aztán kiderült, hogy korábban senkinek nem beszélt róla, és csak apránként állt össze a kép, hogy miért. Már felnőtt volt, amikor az 1950-60-as évek fordulóján a rendszer mindenkit belekényszerített a termelőszövetkezetbe, ha boldogulni akart, neki sem nagyon volt más választása, mint betagozódni.

Azzal a titkolt lelkiismeret-furdalással élte le az életét, hogy annak a rendszernek a haszonélvezője volt, amelyik az apját halálra kínozta.

Ez a történet azt mutatja meg, hogy a diktatúra miként tolta be a családi térbe az általa gerjesztett konfliktusokat, hogyan teremtett olyan csapdahelyzeteket, amelyekben sikeresen hárította át a felelősséget az egyébként is kiszolgáltatott emberekre, generációkon átívelő kibeszéletlen traumákat okozva.

– Sok ilyen történetet göngyölít fel a NEB. Emlékszik arra, hogy melyik érintette meg a leginkább?
– Brusznyai Árpád története talán nem ismeretlen sokak számára. Egy fiatal veszprémi tanár volt, tipikus vidéki értelmiségi, akit azért ítélt a Kádár-rendszer első fokon életfogytiglani börtönbüntetésre, mert 1956-ban, a törvényességet és a közrend biztosítását végig szem előtt tartva, kiállt a forradalmi követelések mellett. Letartóztatásától kezdve a felesége, egy 27 éves fiatalasszony egyedül nevelte hároméves kislányukat. A börtönidőszak alatt az asszony naplót vezetett azzal a céllal, hogy ennek segítségével fog majd beszámolni szabaduló férjének a kislányuk növekedéséről. Ez a napló fennmaradt, a Brusznyai Alapítvány a NEB segítségével adta ki. A megrendítő írás arról szól, hogyan imádkozik a kislány nap mint nap, miket üzen az édesapjának, hogyan ünneplik kettesben anyukájával a karácsonyt. Az elsőfokú ítélet után a feleség azt taglalja, milyen boldog, hogy a férjét – teljesen ártatlanul – „csak” életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, mert ez az életet, a reményt jelenti számára. Egyszer megengedték a házaspárnak, hogy a börtönben találkozzanak, ekkor arról beszélgettek, hogy ha a családfő férjként, apaként nem is állhat most mellettük, él a remény, hogy egyszer újra találkozhatnak.

Megrendítő úgy olvasni a naplót, hogy közben már tudjuk, nem ez volt a „dráma csúcsa”, hiszen az ítéletet másodfokon súlyosították, és Brusznyait felakasztották.

Rendszeresen viszem a naplót rendhagyó történelemórákra, iskolákba, rendezvényekre, kevés ennél megrázóbb dokumentumot ismerünk a megtorlás idejéből.

– Mit szólnak a gyerekek?
– Ez a történet mindenkit megérint, nemcsak azért, mert teszem azt az ő tanáruk is annyi idős, mint Brusznyai Árpád volt, hanem azért is, mert bele tudják magukat képzelni egy apját elvesztő gyerek helyzetébe, így válik számukra az ’56-os történésekből átélhető valóság. A NEB-ben dolgozó történészként feladatunk, hogy ezeket a történeteket feltárjuk, segítsük a traumák feloldását, és mindenkinek megmutassuk, hogy a rendszer milyen sokféleképpen tehetett valakit áldozatává.

– Nyugaton, ahol nem volt kommunizmus, sok olyan fiatallal találkozhatunk, akik kommunistának vallják magukat, és ezt „trendinek” is érzik. Mennyire alakítják a nemzetek különböző rendszertapasztalatai a politikai gondolkodást?
– A II. világháború vége Nyugat-Európa számára a választás lehetőségét hozta el, Kelet-Közép-Európának pedig egy újabb diktatúrát.

A náci diktatúra közös európai tapasztalat, a kommunista diktatúrát viszont csak a mi régiónk élte meg.

Számos tanulmány szól arról, hogy amikor a Nyugat, még 1945 előtt, hiteles információkhoz jutott a Szovjetunióban felállított Gulag-táborokról, a baloldali politikusok és értelmiségiek megpróbálták félresöpörni ezeket, mert nem akarták a Szovjetunió nimbuszát, illetve a náciellenes egységet megtörni. A kommunista rendszer bűnei a háború után még sokáig nem váltak a nyugati közbeszéd részévé. A kommunizmus pozitívabb megítélése emellett abból is fakadhat, hogy ’68 után felnőtt egy olyan generáció, amelyik a kapitalizmus alternatíváját a kommunista utópiában látta. Ezért történhet meg 2020-ban, hogy a Rajna-vidéken Lenin-szobrot akarnak állítani. Úgy gondolom, ha közös európai emlékezetről akarunk beszélni, fontos feladatunk, hogy ezeket a történeteket a nyugati országokban is elmeséljük. 

 

– Az USA-ban a demokraták és a republikánusok is szívesen lobogtatják az amerikai zászlót, nálunk viszont még mindig sokan összemossák az egészséges patriotizmust a szélsőséges gondolkodásmóddal. Mekkora felelőssége van ebben a kommunista diktatúrának?
– A kommunista diktatúra egy hamis internacionalizmus jegyében működött. A kommunisták 1956-ban megtapasztalták, hogy akár el is veszíthetik a hatalmukat, s a Kádár-rezsim levonta belőle a saját következtetéseit.

Azt is látták, hogy a Rákosi-diktatúra közel tíz kőkemény éve után is mozgósító erővel hat a nemzeti szabadság gondolata, emiatt mindenfajta nemzeti érzéstől féltek.

Nem véletlen, hogy a pártállam évtizedekig tudomást sem vett a határon túli magyarok sérelmeiről, és az sem, hogy ennek ellenére a rendszerváltoztatás egyik legszimbolikusabb eseménye éppen a Ceaușescu-féle falurombolás elleni tiltakozás volt. De említhetjük akár Csoóri Sándor híres előszavát, amelyet Duray Miklósnak a csehszlovákiai magyar kisebbség megpróbáltatásairól szóló könyvéhez írt, s amelyért utóbb a hatalom szilenciummal sújtotta. Vagy emlékezzünk csak az Advent a Hargitán című Sütő András-dráma megrendítő bemutatójára a Nemzeti Színházban, a táncházmozgalomra és az „Erdély-járásra” is! Mind arra példák, hogy a nemzeti érzés kifejezése, a törődés a határon túli magyarokkal fontos építőkövei voltak a rendszerváltáshoz vezető útnak, de amikor 1990-ben hirtelen ez a téma a pártok közötti küzdelem porondjára került, óhatatlanul átpolitizálódott. Hátrányból indulunk, de ennek ellenére úgy gondolom, hogy az elmúlt harminc évben változás kezdődött el ezen a téren, és ha csak a nemzeti összetartozás napjára gondolunk, mi is érezzük, hogy az egészséges patriotizmus és az összetartozás megélése szép lassan a helyére kerül. Történészként az a feladatunk, hogy a patriotizmus mögé hiteles, átélhető, de történetileg pontos tudást adjunk, és segítsük értelmezni a mögöttünk hagyott évtizedeket.

 

A híres borásznőnek sokan felteszik a kérdést, mi vonzotta őt, a festői Loire-völgyből származó és Bordeaux-ban borászmérnöki diplomát szerzett szakembert Tokaj-Hegyaljára, és mi az, ami itt tartja immár jó pár éve.

„Lenyűgözött a nagy múltú, világviszonylatban is különlegesnek számító borvidék egyedi szőlőfajtáival, ásványos, karakteres talajával, speciális borászati módszereivel. Gyakorlatnak indult, de a pár hónapból évek lettek. Itt ragadtam, és a férjemmel megalapítottuk a saját pincészetünket, amelynek azért lett Kikelet a neve, mert számunkra ez jelenti a tavasz robbanását, az újjászületést” – meséli Stéphanie. A mai napig rácsodálkozik a borvidék páratlan szépségére, és arra buzdít mindenkit, látogasson el a számtalan kincset rejtő Tokaj-hegyvidékre, amely nemcsak azoknak nyújt felejthetetlen pillanatokat, akik kulináris élményekre vágynak, hanem az érintetlen természetet, a túrázást kedvelőknek is. Persze a koronavírus-járvány hatásai ide is begyűrűztek, de szerencsére újjáéledőben van a vidék.

– Mennyire vetette vissza a munkájukat a koronavírus?
– A járvány előtt több budapesti étteremnek szállítottunk, valamint külföldre is exportáltunk borokat. Ezek a csatornák azonban bezárultak a COVID-19 megjelenésével, és a kóstoltatást, pincelátogatásokat sem tudtuk tovább csinálni. Mi magunk is féltünk, és se az alkalmazottainkat, se a vendégeinket nem szerettük volna veszélyeztetni, ezért két hónapra bezártunk.

– Mikor tudták újra megnyitni a vendégek előtt a pincészetet?
– Szerencsére az enyhítések lehetővé tették, hogy még tavasszal újranyissuk a csodálatos teraszunkat, amelyet az előírtaknak megfelelően – az asztalok közötti kellő távolságot biztosítva – rendeztünk át. Így biztonságos körülmények között tudtunk újra dolgozni. Többet foglalkozunk a fertőtlenítéssel, maszkban járunk, de boldogok vagyunk, hogy újra fogadhatjuk a vendégeket.

– Hogyan indult be újra a vendégforgalom?
– A korlátozások idején nem nagyon kaptunk érdeklődő hívásokat, nem volt bejelentkezés, az emberek óvatosabbá váltak. Aztán amikor megérkezett a tavasz, azt láttuk, hogy a teraszunk mellett vezető csodaszép túraútvonalon egyre többen kirándulnak. Az enyhítésekkel pedig már hozzánk is bemerészkedtek, később kisebb csoportok is bejelentkeztek.

Újra van igény a borkóstolásokra, és úgy tűnik, végre visszaáll a régi kerékvágásba az élet.

– Mire számítanak, nyárra visszaáll a megszokott forgalom?
– Turisztikailag nincs probléma, sőt, talán a belföldi turizmus idén még erősebb is lehet az előző években tapasztaltaknál, hiszen az emberek most szívesebben barangolnak itthon, mint hogy külföldre utazzanak. Hiányozni fognak viszont a külföldi turisták, akik miatt a fővárosi éttermek mindig nagyobb tételeket rendeltek tőlünk.

Egyelőre akadozik az export is. Bár épp a napokban kaptam meg hosszú idő óta az első rendelést, az egyiket Kínából, a másikat Németországból, de azért ezen a téren még mindig fokozott óvatosság jellemző. A borértékesítés számításaink szerint csak ősszel tér vissza a megszokott kerékvágásba, és az is kizárólag abban az esetben, ha nem lesz a járványnak második hulláma.

– Csodás vidéken élnek, szoktak kirándulni?
– A barátainkkal igazán csak tavaly kezdtünk belföldön kirándulgatni, de rákaptunk az ízére: az előző évben Dél-Magyarországot barangoltuk be, idén Eger és Noszvaj térségébe látogatunk majd el. Bár jó egy kicsit a borászattól elszakadni, nem hiszem, hogy ez Eger környékén sikerülni fog, hiszen mindig is érdekelt, mások hogyan vezetik a borászatukat, milyen módszerekkel dolgoznak. 

Nagyon szeretem Tarcalt és környékét is, maga a település is megújult az elmúlt években, a táj pedig csodaszép.

Nem hiába hasonlítják egyre többen a Tokaj-hegyaljai borvidéket Toszkánához. Számtalan különleges hely van a közelünkben: a Hernád völgyének peremén tornyosuló Boldogkőváralja, a háborítatlan szépségű Erdőbénye, a nyár elején tündérrózsa-erdővé változó Bodrogzug. Persze a listát még sokáig lehetne folytatni, az bizonyos, hogy ezen a vidéken nem lehet unatkozni. Nagyon jó lenne, ha ezeket az adottságokat ki tudnánk használni, és igazi gasztronómiai központtá nőné ki magát ez a vidék.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. 

 

Rita gyermekei születése előtt férjével, hátizsákkal járta a világot. Lakott már Oroszországban, Lengyelországban, Svédországban és Észtországban, jelenleg Franciaország a második otthona, de gyökerei mindmáig szülőföldjéhez, a Pécs melletti Hosszúhetényhez kötik, ahová minden hónapban visszatér.

– 2004 óta külföldön élsz. Miért döntöttél mégis úgy, hogy megmented a régi vízimalmot, amelyből létrehoztad az Almalombot?
– Ez a vízimalom végigkísérte a felmenőim életét, családunk történetének őrzője. A 2006-ban országos műemlékké nyilvánított, 19. század elején épült Dallos-Böröcz vízimalom a családi örökségem, hét generációra visszavezethető családfával. Ezer szállal kötődöm hozzá, ezért döntöttünk úgy a férjemmel, hogy a távolság okozta nehézségek ellenére megmentjük az enyészettől ezt a gyermekkori emlékekben gazdag, öreg malmot. A felújítás ötlete 2010-ben született, amikor a nagypapám meghalt.

Arról álmodtunk, hogy egy olyan helyet hozzunk létre, ahova szívesen járnak és térnek vissza emberek. Egy találkozóhelyről, amelynek méltó otthona lehet az újraélesztett családi malom.

– Egy műemléképület felújítása nem kis kihívás. Hogyan valósult meg?
– Az Ybl-díjas Pelényi Margit páratlan építészeti terve alapján, számos uniós és hazai nyertes pályázat segítségével 2012 novemberében kezdtük meg az építkezést. Az építészeti koncepcióban Margittal nagyon egymásra találtunk: mindketten olyan megoldást kerestünk, amelyben a régi és az új összhangban van. Minden, ami eredeti és megmenthető volt, gondosan megőriztük vagy korhűen felújítottuk. Cél volt az is, hogy a malom gépezetét autentikusan felújíttassuk, és része legyen egy élettel teli éttermi térnek, találkozóhelynek. Ennek eredménye, hogy a vendégeink a négy méter átmérőjű vizes kerék felett kialakított galérián ülhetnek, vagy a régi tisztaszobából családi könyvekkel és bútorokkal berendezett könyvtárszobában étkezhetnek. Időnként még a több mint 100 éves faszerkezet kattogását is hallhatjuk, amikor egy kis villanymotor segítségével beindítjuk a malmot.

Az Almalombnak eredetileg három „lábat” terveztünk: az étterem-rendezvényteret, a szálláshelyet és saját termékeink – füstölt só és paprika, kovászos rozskenyér és házi tészta – árusítását. Mint étterem és rendezvényhelyszín 2015-ben indultunk, a szálláshely megvalósítása azonban 2019-ig váratott magára, amikor is a szomszédos, helyi védelem alatt álló hagyományos parasztház felújítása elindult, majd idén tavasszal lezárult.

– Hogyan működtethető az Almalomb Franciaországból?
– Ez kizárólag egy kiváló csapattal lehetséges. Csaplár Juditot, az üzlet vezetőjét, az étterem „háziasszonyát”, egyben jobb kezemet még egyetemi éveimben ismertem meg, és az üzleti szálakon kívül szoros barátság is összefűz bennünket. Judit helyben vezette az építkezést, míg én külföldről irányítottam a projektet. Hosszúhetényben Judit személye biztosítja az étterem működésében a folytonosságot, és büszkén vallhatjuk, hogy kis csapatunk több mint fele falubéli.

– Milyen ízvilágra számíthat a hozzátok betérő?

– Rövid, gyakran változó étlappal dolgozunk, szezonális, friss, lehetőleg helybéli alapanyagokból.

Ugyan megjelennek hagyományos ételek is a választékunkban, de nem szorítkozunk a szűk értelemben vett magyaros konyhára. Folyamatosan kutatjuk, hogyan lehet a hagyományos alapanyagokat, ételkészítési és tartósítási technológiákat a mai korra adaptálni, újraéleszteni. Nem riadunk meg a szokatlan párosításoktól, sem más nemzetek ízeinek becsempészésétől.

– A koronavírus-járvány mennyire írta felül a terveiteket?
– Nem tagadom, a 2020. március végi korlátozások minket is súlyosan érintettek: március 26-án bezártuk az éttermet. Ám a kezdeti megtorpanás után úgy döntöttünk, hogy a problémát lehetőségként fogjuk föl, és mint mindig, előre menekültünk: nem állítottuk meg az életet, hanem a fejlődés lehetőségére koncentráltunk. Lett végre idő az Almalomb Apartmanok és környezetük szépítésére, az egykori nagyszülői kert helyén saját veteményeskert ültetésére. Megszerveztük az Almalomb nagyköveteiként számontartott saját tésztáink és kenyereink értékesítési láncát, ennek részeként saját webshopot nyitottunk. Mire a járvány lecsengett, elkészültünk mindennel, és júniusban újra megnyithattunk, az immár 16 fő befogadására alkalmas szálláshellyel együtt.

– Mik a tapasztalataitok, visszavetette a járvány a forgalmat?
– A szezon pozitívan indult, már most rengeteg foglalásunk van, és úgy látjuk, hogy az étterem, a rendezvényterem és a szállás kölcsönösen támogatják egymást. Bár azokat a rendezvényeket, családi eseményeket, amelyek április és június közé estek, a vendégeink törölték vagy halasztották, ám amikor kiderült, hogy június 15-től ismét lehetséges kisebb rendezvényeket szervezni, újra megtaláltak bennünket, és szeptember végéig betelt a naptárunk. Büszkék vagyunk rá, hogy az ország egyik legrangosabb családi és esküvői helyszíne lettünk, évente 15–20 rendezvénnyel.

– Mit gondoltok, milyen lesz a folytatás?
– A belföldi turizmus már most meglepően erős, a külföldi foglalások azonban eddig elmaradtak, és úgy gondolom, idén nyáron nem is nagyon számíthatunk rájuk. Az, hogy egy eldugott, elszigetelt helyen vagyunk, ahol nincs sok véletlenül betérő vendég, eddig talán hátrányunkként jelentkezett, ám a járvány miatt ez most egyértelműen előnyünkké vált.

Növeli a vonzerőnket az is, hogy család- és állatbarát szálláshely vagyunk, így minden feltétel adott, hogy a babával vagy kisállattal érkezők is kiválóan érezzék magukat nálunk.

– Milyen környékbeli látnivalókat szoktatok ajánlani a hozzátok betérőknek?
– Aki a nyugalmat, természetjárást kedveli, bejárhatja a Mecsek szebbnél szebb túraútvonalait, bájos, egyedi hangulatú kis településeit. Az aktív kikapcsolódás hívei lovagolhatnak a környéken található lovardák valamelyikében, vagy nagy kerékpártúrákat is tehetnek. A neves gyógyfürdők – Sikonda és Harkány – mellett vannak természetes vizeink is, nagyon népszerű úti cél például Orfű és környéke.

A kuriózumot keresőknek szól a helyi utazási irodával közösen szervezett „Ehető vadvirágok a Mecsekben” túránk. A szórakozást kedvelők pedig a tőlünk mindössze 10 kilométerre fekvő Pécset fedezhetik fel az UNESCO világörökségét képező látnivalóival, éttermeivel és sokoldalú szórakozási lehetőségeivel. És mivel a villányi és szekszárdi borvidékek sincsenek messze, oda is megéri ellátogatni.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. 

 

„Ez a kadarkaültetvény itt mellettünk nagyon idős. Stadler Feri bácsié – aki most 92-93 éves – és azt mesélte, hogy az 1950-es években újította fel a tőkéket úgy, hogy bujtással kiegyenesítette a sorokat. Bujtás az, amikor meghagynak egy vesszőt, kiásnak egy árkot, ebbe belehúzzák a vesszőt úgy, hogy az utolsó két rügyet kint hagyják. Ez a vessző begyökerezik, majd két év múlva leválasztják az anyatőkéről. A módszer tuti, és itt, a homokosabb területeken nagyon jól működik. Tehát ezek a tőkék, amiket itt látsz, bőven 100 évnél idősebbek, rég benőtte őket a moha, olyanok, mintha szobrok lennének”– vezet körbe Sziegl Balázs a Hajósi Pincefalu által körbenőtt Kolostor-dombon. Hajóson egyedül itt maradt meg a régi világra emlékeztető szőlőkultúra, ugyanis a dombot körülvevő több száz présház pincéje hosszan benyúlik a föld alá, így a szövetkezeti időkben lehetetlen volt traktorral művelni, megmaradhattak az apró, pár száz négyzetméteres parcellák. A fiatal hajósi borász és felesége 2012-ben örökölt meg itt egy pincét a hozzá tartozó szőlővel, később ajándékba kaptak területeket, de megtakarításaikból is bővítették a birtokot. A jelenleg 8,5 hektáros ültetvényeiket a kezdetektől teljes egészében organikusan művelik.

Ha kadarkáról van szó, akkor a Sziegl pince neve egyre gyakrabban előkerül, természetes boraik olyan gyorsan elfogynak, hogy a nagyközönség alig találkozhat velük a szaküzletek polcain. „Ha le tudod szüretelni, akkor megéri foglalkozni a kadarkával! Kevesen mernek hozzányúlni, mert nagyon nehezen termeszthető fajta: vékony héjú, rohad, elfagy és nagyon munkaigényes. Viszont ha sikerül eljutni a szüretig és bekerül a pincébe, akkor olyan bor lesz belőle, ami semmilyen más fajtához nem hasonlítható. Igazi jolly joker a gasztronómiában, egy kicsit vékonyabb kadarka fehér borokat is képes kiváltani.”

Balázs a pincéjük fölötti hangulatos kertben meséli el, hogy a pandémia első napjaiban nagyon aggódtak, mert boraik tekintélyes részét a magyar csúcsgasztronómia vásárolja, így az ő piacuk is a nullára csökkent egyik napról a másikra. Viszont pár nappal később dániai partnereik rendeltek egy nagyobb tételt. „Fiatal srácok, csak egy éve foglalkoznak borkereskedelemmel. Egy nap alatt összehoztak egy webshopot és vásároltak egy teherbringát. Annyira beindult nekik az üzlet pillanatok alatt, hogy az elmúlt két hónapban már több száz palackot adtunk el rajtuk keresztül Koppenhágában, de a svéd és a kaliforniai kereskedőink is nagy tételeket rendeltek”– mondja Balázs. Második gyerekükkel várandós felesége, Petra szól hozzánk két asztal kóstoltatása között: „Én mindig szoktam mondani Balázsnak, hogy ne aggódjon már annyit, amit a természet az egyik évben elvesz, azt a másikban visszaadja!”

Ifj. Heimann Zoltán édesapja korábbi cikkünkben úgy fogalmazott, „itt az ideje átadni a stafétabotot az új generációnak”. A fiú a külföldi tanulás után lendületesen kísérletezett új technológiákkal – például egész fürtös, szén-dioxidos erjesztéssel –, azonban kiderült, hogy nem lehet gyorsan letámadni a piacot az új felfogással készített borokkal. „Fel kellett ismernem, hogy a kulcs Heimann borok, mint a Birtokbor, a Barbár vagy a Franciscus klasszikus világkép szerint készülnek, és nem kell rajtuk óriási stilisztikai változást csinálni, mert a márkanevektől elvárja a fogyasztó, hogy hozza a korábban megszokott minőséget és ízvilágot.”

Zoltán az átállás éveiben megtalálta a saját útját, a kadarkához és a kékfrankoshoz bátran hozzányúlt. „Mindkettő még napjainkban is lesajnált fajta. A kadarkából nagyon kevés van (a hazai ültetvények alig egy százalékát adja), viszont van egy „hype-ja”, a kékfrankosból meg rettentő sok van, de csak olcsón lehet eladni, mert a fogyasztók fejében tömegfajtaként szerepel és a szakma is így kezeli. A Barbárnál barik hordókat használunk, amik nagyon izgalmas vaníliás-csokoládés, akár karamelles karaktert adnak a bornak a pörkölt fajegyek miatt. A kékfrankosnak viszont ez nem áll jól, csökkenti a fajta jellegét, túl nemzetközi lesz tőle, az igazán szexi a friss gyümölcs aromája. 2018-ra állt össze a megfelelő technológia, egy workshopon pedig azt a tanácsot kaptuk, hogy készítsünk egy új szortimentet a borainkból, ami csak a miénk, csak magyar fajtákról szól és nem igazodik a meglévő piaci igényeinkhez.” Így születtek meg a Heimann & Fiai borok, ezekkel idén, a koronavírus kellős közepén debütált a pincészet.

Bortúra két keréken

Szekszárd és Hajós családi pincéiben az a legvonzóbb, hogy személyesen a borászokkal találkozhatunk, persze csak akkor, ha előre bejelentkezünk. „Nem a vendég bokáztatása a célunk, hanem mi magunk szeretnénk tartani a borkóstolókat, ez pedig szervezést igényel”– mondja ifj. Heimann Zoltán, de Sziegl Balázs szerint is „megoldja a szőlő az unalomproblémákat hétfőtől szombatig.”

A két borvidék remekül felfedezhető kerékpárral. A szekszárdi Béla térről indulva 13 km tekerés után érjük el a gemenci kisvasút keselyűsi végállomását, ahol a nemzeti park modern fogadóépületének büféjében frissülhetünk. Innen a Sió csatorna zsilipje után az M8-as autóút melletti kerékpárúton tekerünk át a Duna felett, majd a gemenci töltéskoronán folytatjuk az utat, 3 km tekerés után egy aszfaltozott mezőgazdasági útra térünk, Sükösdig haladunk, majd az 54-es főúton 10 kilométert, ez a túra egyetlen forgalmasabb szakasza, Érsekhalmától kerékpárúton folytatjuk Hajós felé. A pincesor – több mint 1200 présházával Európa legnagyobb pincefaluja – bejárása után egészen a gemenci töltéskoronáig tekerünk vissza. Az érsekcsanádi Duna-parton álljunk meg a Rév csárdánál, ahol kizárólag frissen, fatűzön, bográcsban készült, szigorúan 50 percig főzött halászlét vacsorázhatunk – de csak előzetes bejelentkezés után, érdemes érkezés előtt 2-3 órával telefonálni (revcsarda.hu). Innen csak néhány kilométer Baja központja, ahol a Borbistro kitűnő borait és korcsolyáit ajánljuk levezetésként. A túra kb. 100 kilométer, ami korai indulással egy nap alatt is kényelmesen teljesíthető. Ha Szekszárdon van a szállásunk, az esti vonattal menjünk vissza, az 55-ös út Baja és Pörböly közötti szakasza nagyon forgalmas, de Pörbölytől újra a biztonságos gemenci gáton kerekezhetünk, ha maradt még energiánk.

Tippjeink:
Számos jó borászatot találunk mindkét vidéken, a szekszárdiak felfedezéséhez a szekszardibor.com, Hajóshoz a hajosbajaiborvidek.hu oldalakat nézzük.
Idén elmaradt a legendás Iván-völgyi Kadarka túra, azonban magánlátogatáson felkereshetjük az öt házigazda szekszárdi pincészetet (Heimann, Vida, Sebestyén, Tüske, Németh János). Ivanvolgyitura.hu
A 25. bajai halfőző fesztivál idén elmarad, de többek között a Borbistro és a Sziegl Pince szervezésében hiánypótló programok közül válogathatunk július 9. és 12. között halászlével, hajózással, borkóstolással és strandolással. Részletek a borbistro.hu és a szieglpince.hu oldalakon.
Fedezzük fel a környék kézműves, a slow living szellemiségében működő éttermeit, borászatait és kézműveseit: slowliving.hu
Szekszárd Európa egyetlen városa, ahol keresztül-kasul lösz­szurdokokat, helyi nevén szurdikokat találunk. A Béla király térről indulva két jelzett túrán is bejárhatjuk a legszebbeket. Részletek és térkép a helyi Tourinform‑irodában.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. 

 

A vendégház évek óta nagy népszerűségnek örvend. Tulajdonosa, Rabóczki Judit a járvány miatt bevezetett kijárási korlátozás időszakát lehetőségként fogta fel, és a teltház miatt eddig elmaradt felújításokba kezdett.

– Mennyire esett kétségbe a koronavírusról szóló hírek hallatán?
– Úgy gondolom, hogy minden negatív eseményt higgadtan kell kezelni, nem szabad pánikba esni, hiszen minden problémára van megoldás. Amikor azt tapasztaltuk, hogy a félelem és a bizonytalanság elhatalmasodott az embereken a vírus miatt, és a vendégek sorra mondták vissza a foglalásokat, úgy döntöttünk, bezárunk mi is, annak ellenére, hogy ránk nem vonatkozott ez a kötelezettség. Ezt az időszakot lehetőségként kezeltük, és arra használtuk, hogy az elmaradt felújítási munkákat, kertgondozást, a ház csinosítását elvégezzük az újbóli nyitásig. 

– A felújítási munkálatokon kívül hogyan készültek az újranyitásra?
– Ózongenerátort szereztünk be, speciális fertőtlenítő- és tisztítószereket rendeltünk, hogy a vendégeink számára biztosítani tudjuk a maximális biztonságot. Így garantálni tudtuk, hogy minden vendég után teljesen fertőtlenített szállás fogadja a következőket.

– Mikortól indult be újra az élet?

– Mi nagyon szerencsés helyzetben voltunk, mivel a vendégházunk a településtől távol, az erdő szélén helyezkedik el, befogadóképessége pedig maximum négy fő. Így ez nem jelentett kockázatot, hiszen az itt tartózkodás olyan, mintha otthon lennének a vendégek.  

Akik ismertek bennünket vagy jártak már nálunk, visszavágytak. De sok új vendég is ránk talált, folyamatosan csörgött a telefon, az emberek szerettek volna kiszabadulni az otthoni bezártságból, többen a home office adta lehetőség miatt kerestek meg, és szerettek volna rövidebb-hosszabb időt nálunk tölteni. Mivel higiénés szempontból mindent beszereztünk, amire szükség lehet, és a vendégház elhelyezkedése is ideális, úgy döntöttünk, hogy első adandó alkalommal kinyitunk. Természetesen figyelemmel voltunk a településen élőkre, megkértük a nálunk megszállókat, ne menjenek a faluközpontba, és eleve úgy érkezzenek, hogy előtte már otthon bevásároltak, hogy ezzel is csökkentsük a kockázatot, hiszen Zebegényben sok idős ember él.

– Nem tartottak a vendégeik a vírustól?
– Voltak, akik féltek, ezért lemondták korábbi foglalásaikat, de nem ez volt a jellemző. Nagyon sokan, akik a járvány előtti időszakban egyébként is aktív életet éltek, és ahhoz voltak hozzászokva, hogy szinte minden hétvégén kimozdultak, örömmel jöttek hozzánk. Viszonylag rövid időn belül újra megtelt a naptárunk, hiszen a jeles események, születésnapok, eljegyzések, családi események alkalmából – és „csak úgy”, pihenési célzattal is – sokan keresnek meg bennünket.

– Mit gondol, milyen nyaruk lesz?
– Ez az év szerintem a belföldi turizmusé lesz. A magyarok visszatalálnak a hazai lehetőségekhez, és nem külföldre utaznak. Az emberek sokkal óvatosabbak és megfontoltabbak lettek, ugyanakkor szeretnének kimozdulni, ezért inkább belföldi úticélok között keresgélnek. Lehet, hogy a járványnak köszönhetően új szemlélet és szokások alakulnak ki, hiszen Magyarországon millió csodaszép hely van, és még azok is, akiket alapvetően a távolság csábít, inkább itthon indulnak felfedező útra.

Én úgy gondolom, nem biztos, hogy többórás repülőútra van szükség ahhoz, hogy mesevilágba csöppenhessen az ember.

– Milyen lehetőségeket rejt magában Zebegény és környéke?
– A Dunakanyar a Börzsöny vonulataival egy csodavilág, egyedi atmoszférájú és páratlan kisugárzású hely, amely elvarázsolja és energiával tölti fel az ide látogatót. Megunhatatlan a panoráma, mindennap másmilyen a naplemente, az elszórt kis tanyákon pedig finom sajtok, tejtermékek, lekvárok, füstölt termékek készülnek, és mivel a háziak rendkívül vendégszeretők, így az arra járót finom ebéddel marasztalják. A Börzsönyt számtalan szemet gyönyörködtető túraútvonal szeli át, a Duna mellett kanyargó kerékpárút ugyancsak igazi élménnyé teszi a kirándulást, de akár kajakozhatunk a Dunán vagy a vadregényes Ipolyon is. Ezen a vidéken mindenki megtalálhatja a számítását, aki az aktív pihenés híve, ugyanakkor az is jól érzi itt magát, aki a csendet, az elvonulást és a nyugalmat keresi. Hamarosan elkészül a zebegényi strand és hajókikötő is, és egyre több, igazi gasztronómiai élményt nyújtó hely nyílik. Talán pont ez a legnagyobb kihívása a településnek, hogy hogyan tudja megőrizni értékeit, csendes kis varázsvilágát – ami az egyik fő vonzereje a környéknek – a növekvő turistaérdeklődés mellett. Reméljük, hogy a hegyek ölelésében meghúzódó Naphegy Vendégház még sokáig csenddel, nyugalommal és madárcsicsergéssel várhatja az ide érkezőket.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. 

 

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

 

A Tanárnő, kérem! podcast olyan emberekről szól, akik a jövőért dolgoznak. Innovátorokról, akik nem valamilyen jól menő vállalkozás formájában, hanem az oktatás és a pszichológia területén tesznek azért, hogy közös jövőnk olyanná váljon, amilyennek legszebb álmainkban látjuk. Joós Andrea  inspiráló, bátor és eredményes vízionáriusokkal beszélget a műsorban. Tanárokkal, pszichológusokkal, segítő szakemberekkel, akik egyre jobbá és jobbá teszik a világot – majdnem észrevétlenül. De most övék a mikrofon.
Az egyes epizódok meghallgathatók ill. visszahallgathatók a Képmás Podcast rovatában, a YouTube-, a Spotify- és a Soundcloud-csatornáinkon. A Képmás-podcast megtalálható a legnépszerűbb podcast-applikációkban is: Google Podcasts, Breaker, Pocket Casts, Radio Public. (Az applikáció letöltése után keressen rá a Képmás-podcastra, és iratkozzon fel a csatornára.) Hallgasson minket takarítás, főzés vagy kertészkedés közben, tömegközlekedésen, autóvezetés közben, vagy amíg a gyermekére vár a különóra vagy az edzés alatt!  

 

A nyári napfény feltölti szervezetünket D-vitaminnal, amire nagy szükség van, hiszen itthon a táplálkozás semmiképp nem biztosítja ebből a szükséges mennyiséget. Általános hiányára még 2013-ban mutatott rá a Semmelweis Egyetem I. számú belgyógyászati klinikájának felmérése, amelyből kiderült: a magyar felnőttek 94 százaléka D-vitamin hiányos, 69 százalékánál pedig annyira alacsony a szint, hogy még a minimálisat sem éri el. A helyzet egyedül nyáron jó nálunk, és ehhez még csak nem is kell a napon aszalódnunk, hiszen azzal csak növelnénk a bőrrák kockázatát. „A D-vitamin napi ajánlott dózisa 1500–2000 nemzetközi egység, ami ebben az évszakban már akkor is megtermelődik a szervezetben, ha valaki legalább negyedórát fedetlen karral szabad ég alatt tölt” – mondja dr. Podlovics Ágota reumatológus főorvos. Hozzáteszi, hogy korábban ez a dózis 600 NE volt, azt emelték meg jelentősen 2012-ben.

A csecsemőknél nyáron is kulcskérdés

A csecsemőknél nyáron is figyelni kell a D-vitamin bevitelére. Ennek oka egyrészt az, hogy az ő csontjaik intenzíven fejlődnek, másrészt testüket nem éri elég napfény, hiszen szüleik, helyesen, védik őket a naptól (egyéves kor alatt a D-vitamin ajánlott napi adagja 400-1000 NE, egyéves kor fölött 600-1000 NE). Arra ugyanakkor ügyelni kell, hogy a vitamin adagolása megfelelő legyen. Ennek fontosságára az is felhívta a figyelmet, hogy idén tavasszal csecsemők kerültek kórházba amiatt, mert szüleik születésüktől kezdve a javasoltnál veszélyesen nagyobb adagban adtak nekik D-vitamint (8000–16 000 NE-t). Emiatt az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet lakossági felhívást is kiadott. Az ominózus készítményt pumpás cseppentővel forgalmazták, adagolási útmutatója pedig hároméves korig egyértelműen 1 cseppben maximalizálta a napi adagot. Ugyan a készítmény címkeszövege is tartalmazta a figyelmeztetést, hogy az ajánlott adagot nem szabad túllépni, néhány szülő napi rendszerességgel 1 csepp helyett 1 pumpás cseppentőnyi adagot adott gyerekének. Ez 20–40 cseppnek volt megfelelő, így túladagolást okozott.

Ott lehet a fiókban

A pumpás cseppentős kiszerelés tavaly december óta nincs forgalomban, a termék csak hagyományos cseppentő-feltéttel kapható. Ha a korábban megvásárolt pumpás kiszerelés még ott lapul a fiókokban, ezeket mindenképp körültekintően kell alkalmazni.

A hagyományos cseppentő-feltét használatakor arra kell figyelni, hogy a folyadékos üveget függőlegesen lefelé tartsák, és úgy csepegtessék belőle a készítményt.

A D-vitamint a gyerekeknél elhagyni nem szabad, mert hiánya a csontképzés zavarát, a csontállomány elégtelen kialakulását eredményezi. Az adagolásnál minden esetben a gyermekorvos utasítását kell követni. Ha túladagolás vagy annak gyanúja merül föl, azonnali orvosi segítséget kell kérni. Az ilyen jellegű problémát rosszullét, hányás, rossz étvágy, hasfájás, székrekedés vagy éppenséggel hasmenés, gyakori vizelési inger jelezheti. Mivel a D-vitamin megnöveli a vérben a kalciumszintet, vesekövesedést, veseleállást okozhat, miközben a csontokból kivonja a kalciumot, gyengítve azokat.

Szívtől az izmokig

Míg a kicsiknél a csontfejlődés miatt kulcskérdés a kellő mennyiségű D-vitamin, addig felnőtteknél más szempontból fontos – és emiatt van szükség belőle a korábban gondoltnál nagyobb mennyiségre. „A törések megelőzését például nemcsak a csontok erősítése miatt segíti a D-vitamin, hanem izomerősítő hatása miatt is. Utóbbi időseknél csökkenti az esések rizikóját, és áttételesen a csonttörések számát” – magyarázza reumatológus szakértőnk. Megfigyelték azt is: hiába vannak rendben a csontok, ha a D-vitamin-szint alacsony, gyakrabban alakulnak ki szív- és érrendszeri problémák, bizonyos daganatos betegségek.

Magyarán kétféle D-vitamin‑szint van: az egyik a csontok egészségéhez kell, a másik a szervezet megfelelő működéséhez.

Elégtelen szintje hozzájárulhat például a magas vérnyomás kialakulásához, de fokozza az érelmeszesedés kockázatát is. Az is bizonyított, hogy elégtelen mennyisége nemcsak magzati, hanem csecsemő- és kisgyermekkorban is emeli az 1-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát, felnőttkorban pedig növeli a 2-es típusú cukorbetegség rizikóját. Hiányának szerepe van az autoimmun betegségek kialakulásában is, és kedvez a vírusos betegségek, például az influenza megjelenésének.

Kerülendő túlzások

Ezzel szemben a megfelelő D-vitamin-szintnek szerepe van például a vastagbéltumorok megelőzésében, és hasonló a helyzet az emlődaganatoknál. Hatással van az immunrendszerre is, javítja annak működését, emellett pedig csökkentheti egyes hematológiai daganatok rizikóját. Megfelelő mennyisége szklerózis multiplexnél enyhíti a rohamszerűen jelentkező tüneteket, és jó hatása van a szkizofréniára és a demenciára is.

Mivel kedélyjavító hatása van, segíti a depresszió megelőzését és kezelését is.

A mérték viszont fontos: ugyan van jó hatása a D-vitaminnak, szerepét túlbecsülni sem szabad. Sokat még akkor is csak óvatosan szabad belőle szedni, ha valakinek valamilyen betegség miatt kifejezetten nagy dózisban kell alkalmaznia. Emiatt van szükség arra, hogy amikor például a csontritkulásos páciensek D-vitamin-adagját meghatározzák, egyebek mellett megnézzék az érintettek D-vitamin-szintjét, veseállapotát, ionháztartását, kalciumszintjét és hormonszintjeit. Ha ezekkel minden rendben van, bátran szedhető nagyobb dózisban a D-vitamin. Viszont egészséges felnőtteknek plusz­bevitelre csak akkor van szüksége, ha a nyáron feltöltött készletek őszre kiürülnek. Nyáron elég a napsütés. 

Mit jelent az NE?
A D-vitamin ajánlott adagját nemzetközi egységben (NE) adják meg, amely egy olyan mértékegység, ami anyagmennyiséget mér biológiailag aktív hatás alapján. A D-vitamin esetében egy nemzetközi egység 0,025 μg kolekalciferolnak (D3-vitamin) felel meg. Ez alapján az egészséges felnőttek számára ajánlott napi 1500-2000 NE mennyiség 37,5‑50 μg D3-vitamint jelent.

A Mátra

Kétségtelenül hazánk fellegvára az ország legmagasabb pontjával, az 1014 méter magas Kékes-tetővel. Hozzáadhatjuk még a 196 méter magas tévétornyot, amelynek a középső részéről páratlan körpanorámában gyönyörködhetünk. A bárki számára látogatható teraszról tiszta időben látjuk a Tátrát, a Bükk-hegységet és a Cserhátot, a 964 méteres Galyatető mintha karnyújtásnyira lenne, az Alföldet pedig csak a végtelen látóhatár választja el az ég kékjétől. Szeles, hűvös időben az alsó szinten található kávézó üvegfalai mögül élvezhetjük ugyanezt a páratlan kilátást. A belépőjegy ára 700 forint, a kilátószintekre lifttel is feljuthatunk, és a kávé ára is baráti.

A Mátra azonban közel sem csak a Kékesről szól: a hegység az ország legnagyobb kiterjedésű egybefüggő zöldterülete, összesen 400 kilométer hosszan kiépített túraútvonalai régóta a biztonságos természetjárás lehetőségét kínálják.

A közelmúlt fejlesztéseinek köszönhetően azonban már az aktív kikapcsolódás modern formái is űzhetők itt, mint például a nordic walking, a segway vagy a hegyi kerékpározás, a hegyvidék panorámáját pedig felújított kilátók sorából élvezhetjük.

Míg Mátraháza a bakancsos turizmus egyik központja, ahonnan remek csillagtúrákon fedezhetjük fel a hegység legmagasabb részeit, és Galyatető nemrégiben bivakolásra is kialakított kilátójában tölthetjük az éjszakát, addig Mátrafüred az extrém sportok „fővárosa”. A Mátrai Hegyi Sportok Bázisából indulva például kipróbálhatjuk a terep-segwayt és a quadot, de akár hegyi rollerrel is száguldozhatunk a kiépített downhill pályákon. Innen nem messze találjuk az Oxygen Adrenalin Kalandpark legújabb attrakcióját, az 500 méter hosszú libegőt, amely a kalandparkot köti össze Magyarország legmagasabban fekvő tavával, a Sástóval.

A hegység északi lejtőinek tövében bújik meg Parádfürdő, amely egy rendkívüli természeti jelenségről, a mofettáról híres: ez vulkáni utótevékenységhez köthető, felszínre törő szén-dioxid gáz, a benne töltött fürdőnek kedvező értágító hatása van. Parádfürdőtől mintegy 5 kilométerre találjuk az ország legnagyobb és egyben legmagasabban fekvő természetes zuhatagát, az Ilona-völgyi vízesést, amely mintegy 10 méter magasból zuhan alá. A fürdőtől dél-keleti irányban induló zöld jelzésen érjük el, maga a túra útvonala is szemet gyönyörködtető.

Sirok várának via ferratája

Parádról Eger felé tartva esik útba Sirok, középkori várát vétek kihagyni, ha a környéken járunk. Az Árpád-korban, először 1320 körül említett várat az 1500-as évekre elhagyták, így a törökök ellenállás nélkül hódították meg, majd helyőrséget alapítottak itt, de kiűzetésük után nem tartotta meg jelentőségét, a Rákóczi-szabadságharc után már csak várromként tartották nyilván. 2010-ben elkezdődött felújítása nagyon gondosan történt, a régi idők viszonyait tiszteletben tartva, így idelátogatva igazi időutazásban lehet részünk, végigjárva a vár tömlöceit bemutató meredek lépcsőket, szűk folyosókat és tömlöcöket.

A földalatti járatokat a vasalt utakra (via ferrata) emlékeztető, falba rögzített láncos kapaszkodókon és meredek lépcsőkön érhetjük el.

Külön érdekesség, hogy a Magyar Honvédség légiereje heti rendszerességgel gyakorlatozik a vár környékén, látogatásunkkor például csapatszállító helikoptereket figyelhettünk meg.

Hajmeresztő élmény viszont a vártól 400 méterre található kaptárköveken ér minket. A Barát- és Apáca-sziklák függőleges tornyai a vulkáni működés során kiszóródott riolittufákból keletkeztek, a mellettük található Törökasztalra pedig akár fel is ülhetünk. Vigyázat, a pár négyzetméteres – egyes feltételezések szerint a Szent István előtti időkben az ősmagyar vallás áldozati szertartásaihoz használt – medence alakú tömb alatt közel 100 méteres mélység van, viszont a páratlan kilátás a Bükkel, Mátrával és a siroki várral szelfizésre csábít.

Eger, a magyar „Alpok” origója

Törökverő városunk abban a szerencsés földrajzi helyzetben van, hogy magashegységeink fővárosának tekinthetjük – bár Miskolccal folyamatos versenyben van a címért. Sok évszázados öröksége, kitűnő borai, 500 éves törökfürdője, környékének olyan emblematikus termálfürdői, mint Egerszalók vagy a demjéni termálvölgy, az egri vár, a Dobó tér és az Eszterházy Károly Egyetem épületében található Varázstorony – amely országunk legrégibb csillagvizsgálója – okán már régóta Magyarország egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja, hegyvidéki kirándulásunkhoz is tökéletes bázis a város.

Az ország teteje, a Bükk

Bár a Mátrában van országunk legmagasabb pontja, a Bükk-fennsík 900 méteres átlagmagassága és a hegység 100 ezer hektáros egybefüggő rengetege mégis hazánk legnagyobb vadonja. Különlegessé teszi az is, hogy a Bükk az Északi-középhegység egyetlen olyan hegysége, amely nem vulkanikus eredetű.

Talán legismertebb látnivalója Lillafüred a Palotaszállónak festői hátteret adó Hámori-tóval, hatalmas vízeséssel és barlangokkal.

A közeli Miskolcról az ország legszebb vasúti látványosságának tekinthető erdei vasúttal is elutazhatunk ide. Néhány kilométerre, a Garadna-patak völgyében találjuk a Lillafüredi Pisztrángtelepet, ahol kitűnő, frissen fogott halat ebédelhetünk, és a telep medencéiben belepillanthatunk a sebes sodrású patakokban élő halak életébe. Friss, jól elkészített pisztrángot a hegység túloldalán, a Szalajka-völgyben is kóstolhatunk.

Egerből indulva a hegység nagy része bejárható autóval is, de a Lillafüreden és Mályinkán át Szilvásváradig tartó autós túra kitartó sofőrt igényel, ugyanis a körülbelül 90 kilométeres táv végig szerpentines, így megállókkal együtt érdemes több órát, de inkább egy teljes napot szánni a kirándulásra, főleg, ha Bánkútra is betérünk autóval. A Bükk-vidék kiterjedt, sok egységből álló terület, több napra elegendő élményt tartogat a fennsík peremén található, pazar panorámájú látókövekkel, Szilvásvárad és Lillafüred nevezetességeivel vagy a miskolctapolcai barlangfürdővel.

Érdemes ellátogatnunk Mónosbélre is, ahol a Bükki Sajtmanufaktúrában az egyik legtapasztaltabb hazai sajtkészítő mester, Sándor Tamás hegyvidéki sajtjait kóstolhatjuk és vásárolhatjuk meg. Tamás a legtisztább, magashegyi környezetben legelő répáshutai tehenek tejéből készíti ízletes sajtjait, de a hegységben született emberként szívesen mesél kedvenc helyeiről és a sajtkészítés kulisszatitkairól is.