A legszebb magyarországi zarándokutak lelki megújulásra is hívnak

A koronavírus hitéletünk közösségi eseményeit, tereit sem kímélte, sokáig voltak zárva a templomok és imaházak, elhalasztották a búcsúkat, a szervezett zarándoklatokat. Eközben a bezártság, az aggódás és a kényszer szülte magány sokunkat lelki életünk elmélyítésére késztetett, amely nem múlt el nyomtalanul a járványhelyzet oldódásával sem. A zarándokutak kínálják most a legjobb lehetőséget arra, hogy - a mindenkori biztonsági előírások betartásával - testi és lelki egészségünket javítsuk, gazdagítsuk, felejthetetlen túrázós és hitéleti élményeket szerezzünk. Bátran fedezzük fel szűkebb és tágabb környékünk „El Caminóit”, hiszen Magyarország zarándokutak és kegyhelyek tekintetében világhatalom, bárhol is élünk az országban, szinte „karnyújtásnyira” találunk egy kegyhelyet, vagy becsatlakozhatunk egy jelzett zarándokútba.

Kép: Páczai Tamás

A Szentszék szóvivője április végén jelentette be, hogy a koronavírus okozta helyzet miatt 2021 szeptemberére halasztják a keresztény világ egyik legnagyobb eseményének számító 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust, amelyet Budapesten rendeznek. Az eseményhez kapcsolódó zarándoklatokat, amelyek Csíksomlyóról, az ausztriai Melkből és a lengyelországi Czestochowából érkeznek majd, szintén egy évvel elhalasztották. A csíksomlyói pünkösdi búcsút is hívek nélkül rendezték meg.

Kép

A szekszárdi Kisboldogasszony-kápolnát a Mária-út és a Magyar Zarándokút is érinti ​​​​​​​Kép: Páczai Tamás

Jelenleg egy zsúfolt strand helyett sokkal biztonságosabb és egészségesebb kilométereket sétálni, ami az immunrendszerünket erősíti, zarándoklatként teljesítve pedig lelkünket is pallérozza. Az alábbiakban a teljesség igénye nélkül szemlézzük hazánk főbb zarándokútvonalait, valamint az országon áthaladó, nemzetközi útvonalakat is. Több zarándokútvonalhoz igazolófüzetet is vásárolhatunk. Alapszabály, hogy teljesítés közben és szervezéskor az épp aktuális veszélyhelyzetnek megfelelően, az operatív törzs ajánlásai szerint járjunk el, fokozottan figyeljünk egymásra és idősebb családtagjainkra.

Mária Út

Közép-Európa összes szent helyét túrautak kötik össze. A legnagyobb ezek közül a Mária Út, ez népünk Máriához kötődő szent helyeit (kegyhelyeit, kápolnáit, forrásait) csatolja be az európai zarándokutak vérkeringésébe. Az útvonal kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, hossza körülbelül 1400 kilométer, amelyet gyalogosan 60 nap alatt lehet bejárni. Ez a 2007-ben indult kezdeményezés első és legfőbb útvonala, azóta viszont több, az egész országot átszelő útvonalat is kiépítettek a szervezők, többek közt Máriagyűdöt, Hercegszántót és Máriapócsot is bekapcsolták a főútvonalba, budapesti végponttal.

Kép

A szekszárdi Kisboldogasszony-kápolna kálváriája Kép: Páczai Tamás

A Mária Út honlapján interaktív térkép segítségével részletesen megtervezhetjük zarándoklatunkat, az adatok telefonra is letölthetőek, hogy túrázás közben se tévedjünk le a keskeny útról. www.mariaut.hu.

Magyar Zarándokút

Az Esztergomtól Budapest, Kalocsa, Szekszárd, Pécsvárad érintésével a Harkány melletti Máriagyűdig tartó útvonal teljes hossza mintegy 431 km, kitérőkkel együtt 600 km is lehet. A szervezők március végétől novemberig ajánlják teljesítését, főleg egyénileg vagy kisebb csoportokban, jó tempóban minimum 16 nap szükséges a teljesítéséhez. Zarándokútlevelet igényelhetünk (helyek listája a honlapon). Ha pedig egy 100 kilométeres szakaszt igazolunk, akkor zarándok-oklevelet kérhetünk. Részletes útvonalleírások és egyéb infók: www.magyarzarandokut.hu.

Kép

A nagyari református templom 1500 körülre datálható falképciklusa - Kép: Páczai Tamás

Via Margaritarum, azaz a Gyöngyök Útja

Folyamatosan járható, jelzett útvonal, teljes hossza 760 km és főleg azon középkori országutak vonalát követi, ahol egykor elődeink zarándokolhattak. Lelki ívét az útvonalon található történelmi és szent helyek, valamint Az élet gyöngyei elnevezésű elmélkedésfüzér adják. A Via Margaritarum összeköti a 2006-ban nemzeti szentéllyé nyilvánított Mátraverebély-Szentkutat és Mariazellt. Mindkét irányba járható, a Budapestről Mátraverebélyre vezető közel 180 kilométeres útvonal önálló zarándokutat képez. Helyszínek, útvonalterv és zarándokútlevél beszerzése: www.viamargaritarum.info.

Szent Erzsébet Út

Az északi országrészben lakók számára közeli zarándoklat Sárospatakról Kassáig. Az itthoni szakasz olyan csodálatos helyeket is érint, mint a regéci vagy a füzéri vár és a Zempléni-hegység háborítatlan vadonja. Hagyományosan a pünkösdhétfői szentmisét követő áldással indul az öt napig tartó zarándoklat, de természetesen ezenkívül is bármikor bejárható a középkori hagyományból 2007-ben felelevenített útvonal. www.szenterzsebetut.hu.

Kép

  A lajosmizsei pusztatemplom romjai - Kép: Páczai Tamás

Szent Jakab zarándokút

„A Szent Jakab zarándokút úgy született, hogy elindultunk rajta. Jelzések, útleírások és térképek nélkül, csupán a vággyal a szívünkben, hogy el szeretnénk jutni Lébénybe, a Szent Jakab-templomhoz. Eljutottunk. Maga a kijelölt út csak ezután kezdett kiépülni” – írja bevezetőjében Dukát Csilla, a 2009-ben civil kezdeményezésként induló útvonal egyik megálmodója. Az elmúlt több mint tíz évben a Szent Jakab utat hozzákapcsolták az El Camino mozgalomhoz, a szervező Szent Jakab Baráti Kör által kiadott zarándokútlevél ezért érvényes az Ibériai-félsziget Camino útvonalain is, egyszeri zarándoklatra. Magyarországon a Budapestről induló Camino Hungaro, valamint a Tihanyból induló Camino Benedictus útvonalon érvényes. Részletes útvonal‑ismertetések, tippek a sikeres zarándoklathoz itt: www.szentjakabut.hu.

Középkori Templomok Útja

Varázslatos kirándulásra ad lehetőséget hazánk fővárostól legtávolabbi részén, Szabolcs, Szatmár és Bereg többszáz éves, egyedülálló értékeket rejtő templomainak megismerésével. A teljes útvonal érint kárpátaljai és máramarosi helyszíneket is, de a legtöbb látnivaló Magyarországon van, gazdagon fennmaradt román és gótikus freskókkal, fa haranglábakkal, festett kazettás mennyezetekkel és faragott szószékekkel. Az útvonal honlapján részletes leírásokat találunk az egyes templomokról és kápolnákról, falvakra lebontva. Szabolcs-Szatmár-Bereg zegzugos folyói és gondosan karbantartott árvízvédelmi töltései, gyér forgalmú mellékútjai miatt kiváló terep, hogy zarándoklatunkat kerékpárral vagy vízitúrával teljesítsük. Info: www.temple-tour.eu.

Kép

Nagyar, református templom Kép: Páczai Tamás

A zarándoklás azonban nem egyszerűen utazás, túra vagy kirándulás. A zarándokút lépései elsősorban belső lépések az emberi szív szentélye és Isten irgalmának élő forrása felé.

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. 

 

 

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>