De hol is van ez a sok jó ember? – kérdezem alig egy órával később a Nyugati téri villamosmegállóban, miközben épp egy belőtt, magatehetetlen férfit húzkodok vissza a sínek mellől. Végül egy másik, hozzám hasonló súlycsoportú nő áll meg segíteni, látja, hogy egyedül nem boldogulok az ernyedt testtel. Ketten várjuk meg a hasonló esetektől elfásult mentőket. A tömeg – már az a fele, amelyik egyáltalán észrevesz – undorodva kikerül minket. Hol vagytok ti, akikkel néhány órával ezelőtt még együtt sírtam az örömtől, mikor megláttam, hogy összejött a pénz, és hálásan sóhajtottunk fel, hogy ez az, sikerült, megcsináltuk?

A közösségi média egyik pozitív hozadéka, hogy már csak egy gombnyomás választ el minket attól, hogy segítsünk. Egy friss, globális felmérés szerint tavaly minden ötödik magyar jótékonykodott. A CAF (Charities Aid Foundation) World Giving Indexen 146 ország közül a 83. helyen állunk. A tanulmány szerint főképp karácsony környékén nyílik meg a szívünk, és többnyire gyerekeken és állatokon szeretünk segíteni. Tavaly Indonéziában voltak leginkább jótékonyak az emberek, az ötéves átlagot figyelembe véve pedig Mianmar teljesített a legjobban. Itt az emberek 81 százaléka adományozott jótékony célra. Ezt a szakértők annak tudják be, hogy ezekben az országban az iszlám, illetve a buddhista szokásoknak megfelelően rendszeresen adományoznak a vallásgyakorlók. A kereszténységnek is az egyik legfontosabb alapja a felebaráti szeretet – nagy kérdés, hogy ezt miért ültetjük át kevésbé a gyakorlatba.

Önkéntes munkáim során döbbenten tapasztaltam, mekkora jó szándék lappang az emberekben, legyenek akár cégvezetők, árufeltöltők, kamaszlányok vagy nagyapák.

Bár Indonézia vagy Mianmar messze van tőlünk, a helyzet egyáltalán nem reménytelen. Bizonyítja ezt számos sikeres akció is, gondoljunk csak a vörös­iszap-katasztrófa után összegyűlt adományokra, vagy a Notre Dame felújítására összegyűlt rekordösszegre.

Hogy mennyire fontos a jó cél, arról tavaly egy Indexnek adott interjúban nyilatkozott Amy Wrzesniewski, a Yale Egyetem szervezetpszichológusa, aki csapatával együtt azt vizsgálta, hogy mitől lesz valaki elégedett a munkahelyén. Wrzesniewski döbbenetes következtetésre jutott: szerinte az embereknek a karrierjükben az a legfontosabb, hogy segíthessenek másoknak. Ez még azoknak is kulcsfontosságú, akik nem kifejezetten segítő munkát végeznek. Mégis lényegesebb számukra a tudat, hogy valakit támogatnak, mint az, hogy sok pénzt keressenek vagy más mérték szerint sikeresek legyenek.

Néhány évvel ezelőtt azon kaptam magam, hogy bár remek marketingszöveg‑írói állásom van, mégsem látom semmi értelmét. Sőt, az egész életnek nem igazán látom így a célját. Egy komolyabb önismereti munka elindításával párhuzamosan önkénteskedni kezdtem: készítettem hajléktalanoknak szendvicset, táboroztattam gyerekeket, szelídítettem csivavákat és így tovább. Fantasztikus élményekkel gazdagodtam, és sok értékes emberrel találkoztam, de ami a legfontosabb, megtapasztaltam azt, amit a nagyvárosi hajtásban nem igazán lehet: nem vagyok egyedül a jó szándékommal.

Az adományozás felemelő érzés, de még jobb élmény, ha közvetlenül a rászorulónak juttatjuk el a felajánlásunkat, kapcsolatokat építünk általa.

A lehetőségek tárháza végtelen. Mehetünk vidéki ételosztó körutakra vagy Costa Ricára teknőst menteni, születésnapunkra szervezhetünk adománygyűjtést a Facebookon. Rengeteg csodás út áll előttünk, akár el is veszhetünk a lehetőségek között, pláne, ha a jó szívünkről az internet is tud. A világháló a korábbi kereséseinkhez hasonló tartalmakat kínál nekünk, az örvénylő segítségkérések közül az győz, amelyik leginkább megszólít minket a fogalmazásmódjával. Észre sem vesszük, és marketingcélpont lesz a segítőkészségünk, nem csoda, ha egy idő után lelkifurdalásunk van, hogy még ennek és ennek sem adtunk.

De akkor hol is vannak ezek a kedves emberek? – kérdezem magamtól újra, miközben a velem egyidős férfi maga alá vizel. Hol van az, aki beszennyezi a kabátját, aki lehajol ide a jobb sorsra érdemes mellé? Talán a telefonját nézi, épp átutal valakinek ötszáz forintot Indiába ivóvízre. És jól teszi. Mert ez az igazi gazdagság, adni, önzetlenül. De aztán tegyük le a telefont, ha kell, piszkoljuk össze a kezünket, szóljunk a másikhoz egy jó szót, legyen az akár a demens nagyszülőnk, akár a szomszéd, akinek nincs tűzifája, tiszta ruhája, kenyere, sőt, Facebook-profilja sem! Lássunk, érezzünk, cselekedjünk karnyújtásnyi körben is!

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. decemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A szervezetbe természetes úton bejutott kórokozó elleni immunitás általában 1-2 hét alatt alakul ki. A szervezet először egy nem-specifikus immunreakcióval válaszol a vírusra, amely lassítja a vírus terjedését, és megakadályozhatja a tünetek kialakulását is. Ez az immunválasz velünk született, nem igényel a kórokozóval való előzetes találkozást, és percek alatt beindul.

Ezt követi a specifikus immunválasz néhány nappal később, melynek részeként olyan fehérjéket (antitesteket) termel a szervezet, amelyek kifejezetten az adott vírushoz kötődnek és elpusztítják azt. Ezek az ún. immunglobulinok (Ig), melyeknek a vérben való jelenlétét mérik a gyorstesztek. A betegség elmúltával az immunrendszer megjegyzi mind a kórokozót, mint az ellene használt antitestet, így a kórokozóval történő újbóli találkozás esetén sokkal gyorsabban és célzottabban tud reagálni, akár meg is előzve az újrafertőződést.

Azt azonban eddig egyetlen vizsgálat sem igazolta, hogy azok akikben kimutatták az új koronavírus elleni antitesteket, biztosan nem fertőződhetnek meg újra. A WHO már többször figyelmeztetett arra, hogy a gyorstesztek pontossága és megbízhatósága megkérdőjelezhető. A pontatlan tesztek téves negatív vagy téves pozitív eredményt is adhatnak, azaz vagy nem mutatják ki a meglévő fertőzést, vagy olyanoknál is kimutatják, akiknél nem volt jelen. Ez súlyos következményekkel járhat a járvány megfékezésére, ezért semmiképpen sem javasolja a WHO koronavírus-immunitás igazolások, szabadjegyek kiadását. A Világszervezet attól tart, hogy az ilyen igazolással rendelkező emberek elhanyagolnák az egyéb óvintézkedéseket, mint a távolságtartás és a kézmosás/-fertőtlenítés, ami újra felgyorsíthatná a járvány terjedését.

„Misi fiammal karácsony óta terveztünk egy kirándulást Skóciába. Egy volt skót kollégám idegenvezetésével jártunk volna be néhány szép helyet hét nap alatt. Nem vagyunk egy »utazós család«, tizenkét éves fiamnak ez lett volna az első repülése. Úgyhogy ez az út igazi mérföldkő lett volna sok szempontból, még külön angolórára is járt Misi, ezzel is készülve a nagy attrakcióra. Már januárban megvettem a jegyeket, lefoglaltam a szállást, napi szintre lebontottuk az úti tervet. Aztán jött a vírushelyzet, a járatunkat és a foglalásainkat törölték.

Nem szerettem volna, ha ez a nagy rákészülődésünk csak úgy nyomtalanul elenyészik, ezért gondoltam, hogy ha már igazából nem mehetünk, legalább virtuálisan utazzuk ki magunkat.

A képek készítése elég nagy móka volt. Néha vártuk a napsütést egy-egy kép miatt, néha vártuk a borult időt. És igyekeztünk ruházattal és a kiegészítőkkel is következetesen bánni. Volt, hogy lezuhanyoztam magam esőkabátban, hogy minél hitelesebb legyen az ottlét.

A képeket az utunk állomásaira időzítve tettük fel a Facebookra, az egyórai ágyúlövésnél még az időeltolódásra is figyeltünk!

Röviden ennyi. Ja, és ha visszagondolok az elmúlt hetemre, a rengeteg készülődés és képválogatás miatt néha úgy éreztem, mintha tényleg ott lettünk volna. Szóval az emlékeimet is sikerült manipulálni, nem csak a fotókat.”

Képek forrása: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Kép

Kép: Bóna László

Dr. Jakubovits Edit aneszteziológus orvossal, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének adjunktusával beszélgettünk a lélegeztetőgépre tett betegek lelkiállapotáról és arról, hogyan támogathatjuk biztonságosan járvány idején is a kórházban fekvő, súlyos állapotú hozzátartozóinkat.

– Sokat dolgozott intenzív osztályokon. Milyen állapotban vannak lélegeztetés közben a betegek?
– A mostani lélegeztetőgépekkel már finomra lehet hangolni a nyomástól a frekvencián át több tényezőt is annak érdekében, hogy a mesterséges légzés a beteg saját levegővételi ritmusához a lehető legjobban illeszkedjen. Ha valaki már annyira beteg, hogy nem képes az önálló levegővételre, akkor az agyi oxigénhiány miatt elveszti az eszméletét, vagy az orvosok – a könnyebb kezelhetőség miatt – mesterséges kómába „helyezik”. Olyan is előfordulhat, hogy a beteg tudata éber marad, és át tudja élni a gépi lélegeztetés nyújtotta segítséget. Ebben az esetben a lélegeztetés alatt is lehet kommunikálni vele, kérdéseinkre természetesen nem beszéddel, hanem jelekkel vagy az orvosokkal és a nővérekkel kialakított jelbeszédet használva reagál.

Ha nem is ilyen egyértelműen és látványosan, de az eszméletvesztéses, altatásban lévő betegekkel is lehet kommunikálni, és bár a kommunikáció egyoldalúnak tűnik, sok beteg beszámol arról, hogy érzékelte, amit a külvilág neki üzent, hallotta, ami kint zajlott.

– Milyen állapot a kóma, hasonlítható egy mély alváshoz?
– Az emberek tévesen gondolják úgy, hogy bármit lehet beszélni afelett, aki alszik, mert a hallási csatorna ebben az állapotban is nyitva van. Eszméletvesztés vagy mesterséges kóma esetén is megmarad a hallás. Bár a beteg reagálásra képtelen, a gyógyulása szempontjából nagyon nagy hatású, hogy mi jut be az elméjébe a külvilágból. Ezt a problémát szinte sehol sem kezelik kellő súllyal, pedig külön elnevezése is van a kórképnek, ami az intenzív osztályon töltött idő után támad a gyógyult betegekben: poszt-intenzív terápiás szindróma, amely visszatérő rémálmok, emlékezetzavar, gyengeség, megmagyarázhatatlan testi tünetek, fájdalmak, emlékezet- vagy gondolkodási zavarok, depresszió, szorongás, hirtelen betörő emlékképek formájában jelentkezik. Amerikai adatok szerint ezek az intenzív osztályon kezelt betegek 50-70%-át érintik. Nem mindegy tehát, hogy az ápoló nővérek milyen hangulatban és miről beszélgetnek, sőt, még azt is meg kellene válogatni, hogy mi szólhat a rádióban. Egy beteg felépülése után elmesélte, hogy amikor ébredezett a kómából, azt gondolta, egy muszlim kórházban van, mert abban az időben a kórteremben sokszor szólt a rádió, a nővérek hallgatták a híreket.

Létezik információfelvétel akkor is, ha az emberek látszólag nincsenek maguknál – ezt számos szakmai esettanulmány és szakirodalmi adat támasztja alá.

– Ha érzékelik a külvilágot, akkor szeretteik látogatása nagyban segítheti a gyógyulásukat.
– Bebizonyosodott, hogy a kómás betegek a maguk módján reagálnak szeretteik hangjára: szaporább lesz a szívritmusuk és a légzésük, vagy éppen megnyugszanak, rendeződik a vérnyomásuk. Amikor bemehet látogató az intenzív osztályra, javasolni szoktuk, hogy hagyják magukon a parfümöt, vagy akár fújjanak egy kicsit többet belőle, mert az illatokról nagyon sok emlék felidéződik, és az érintés és a bíztató szavak mellett ez is nagy segítséget jelenthet a betegnek. Magyarországon is kutatócsoportok vizsgálják a kedvező élettani és lelki hatásait azoknak a segítő szavaknak, amelyeket pszichoterápiás szuggesztió formájában a műtétek előtt és közben adtak, majd a módszereket tanfolyamokon oktatják.

Kép

Dr. Jakubovits Edit

Ezek a lelki gyógymódok megmozgatják a beteg képzeleti világát, és felszínre hozzák rejtett erőtartalékait, képességeit.  

– Most nem mehetnek be a hozzátartozók az intenzív osztályra, így a betegek semmilyen kommunikációs segítséget nem kaphatnak. Miből meríthetnek erőt?
– Németországban töltött gyakorlati időmön azt tapasztaltam, hogy ott az intenzív osztályon dolgozó nővérek számára természetes volt, egyfajta rutinként működött, hogy a lélegeztetőgépen lévőknek mindennap köszönnek, elmondják nekik, hogy aznap ki lesz velük. Szerencsére hazánkban is folyamatosan terjed ennek a kultúrája, a mostani orvostanhallgatóknak, ápolóknak ezt már tanítjuk. Akár naponta el kellene mondani a súlyos állapotban fekvő embertársainknak, hogy mi történt velük, mert amikor valaki hetekig ilyen tehetetlen és kiszolgáltatott marad, elvész a tér, az idő érzékelése, és már arra sem emlékszik, hogy mi történt vele.

Nemrégiben kapcsolatba kerültem egy intenzív osztályon dolgozó kolléganővel, és neki jutott eszébe, hogy milyen jó lenne, ha a rokonok hangját felvételen be tudnánk vinni a koronavírusos betegeknek az intenzív osztályra.

Hasonló módon már segítettünk egy Németországban élő férfin is, aki súlyos tüdőgyulladása miatt került lélegeztetőgépre. Készítettünk egy rövid szöveget a lányával, amiben személyes elemeket, biztatásokat, szép emlékeket idéztünk fel, de szó volt benne a megbocsátásról, a szeretetről és az elfogadásról is. Az ottani nővér bevitte hozzá a telefont, amin kihangosítva a lány felolvasta a megírt szöveget. A beteg rögtön aznap jobban lett, harmadnap már az orvos vitte a telefont, talán látni akarta, mi történik. A férfi hamarosan el is hagyhatta az intenzív osztályt.

– Milyen személyes üzeneteket készítsenek a hozzátartozók?
– Fontos, hogy olyan szempontok érvényesüljenek ezekben a személyes szövegekben, amiket a kutatások is jótékony hatásúnak igazoltak.

Ahhoz, hogy elérjük a kívánt hatást, meg kell találni a megfelelő hangnemet: kerülni kell a sírást, zokogást, mert azzal csak rontunk a helyzeten.

Idézzenek fel olyan alkalmakat, amikor jól érezték magukat együtt a beteggel, és említsenek meg az életéből olyan nehéz időszakokat, amiken már túl tudott lendülni – ez megmozgatja az ilyen típusú megküzdési kapacitást. Bár sokan ódzkodnak tőle, nem tesz rosszat, ha ebben a helyzetben egy-két konfliktust is szóba hozunk. A betegeken nagyon szépen lehet látni napról napra, hogy hasznukra van-e a külvilágból érkező inger vagy sem.

Kép

Kép: Unsplash

Szerveink működésére aktuális érzelmeink is hatnak. Ismerjük a mondást a májról: az embert dühében elönti a sárga epe. A tüdőt a szomorúság szervének tartjuk, és biztos mindannyian észrevettük már, hogy amikor szomorúak vagyunk, nagy sóhajtások szakadnak fel belőlünk, vagy ha valaki megijed, még a lélegzete is eláll, „szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik”. Ezért érdemes átgondolni, hogy a súlyos állapotba került betegnek, különösen, ha a tüdő érintett a betegségben, lehet-e valami régóta el nem rendezett konfliktusa, nagy bánata az életében, ami esetleg a hozzátartozó szavaival feloldható, enyhíthető lenne, így segítve a szó szoros értelmében vett fellélegzést.

Mindig jótékony a megbocsátás oldaláról közelíteni ebben a helyzetben is, hangozzon el, hogy senki sem tökéletes, voltak ugyan a múltban problémák, de ezeket, majd amikor hazatér a beteg, együtt megoldják.

Hozzájárulhatunk ahhoz is, hogy emberi legyen szeretteink elköltözése a világból. Ha egy idős, sok járulékos betegséggel küzdő embernek üzenünk, nem baj, ha azt is elmondjuk, hogy bárhogy is alakul majd ennek a helyzetnek a vége, mi mindig szeretni fogjuk, és velünk lesz a szívünkben. Önmagában már az is hatalmas dolog, hogy valaki végigküzdötte az életét, elérte az idős kort, ezért érdemes megdicsérni, elmondani neki, hogy remekül csinálta, fontos nekünk, és nagyon szeretnénk, hogy visszajöjjön, de legyen úgy, ahogy mindenkinek a legjobb.

– Sikerült megteremteni a gyakorlati feltételeit a hangüzenetek bejuttatásához az intenzív osztályokra?
– A COVID-os zónába nem lehet saját telefont bevinni, de vannak olyan telefonok, amiket ott kell tartani, ezeket lehetne használni a mi céljainkra is. Igyekszünk régi mp3-lejátszókat, mobiltelefonokat szerezni, amiket a kórteremben a bútorokkal együtt lehetne alkalmanként fertőtleníteni.

A hangfelvételt elég lenne interneten elküldeni, vagy a család is beküldhet erre a célra egy lejátszót, amin már rajta van a felvett anyag.

Tervezünk előre elkészített sablonszöveget, ami direkt szuggesztiókat tartalmaz a test és az elme számára. Szeretnénk férfi és női hangon felvenni meséket vagy szép verseket is, és pszichológus kollégák fognak mesélni olyan történetek, amelyekben a hős megküzd a fájdalmakkal, esetleg légzési nehézségei is vannak, de végül győzedelmeskedik. Szerencsére a kezdeményező kolléganő egyre lelkesebb, legutóbb egy haldokló férfi esetében felhívta a feleségét, és odavitte a telefont a betegnek, hogy a nő elköszönhessen tőle. A feleségnek nagyon jólesett ez az emberi gesztus. Tehát erre a kommunikációra nemcsak a betegeknek, hanem az egészséges hozzátartozóknak is hatalmas szükségük van.

Nekem is van egy ilyen gyerekem, „saját tenyésztés”, kettőnk génjeit hordozza, meg a kettőnk őseiét, vicces is figyelni, melyikünkre üt ebben, melyikünkre abban. Egyedi darab, az értéke felbecsülhetetlen. Kisfiunkból nagyfiunkká nőtt, felnőtt partner a beszélgetésekben, döntésekben, családi dilemmákban. A kamaszévek hátrahagyásával együttműködő, felelősséget vállaló, okos, sokszor egészen új szempontokat behozó tagja a családi mikroközösségünknek.

A mi fiunk és az összes többi vele egykorú most érettségire készül. Máskor ez nem lenne hír, de most napok óta tízmillió oktatásszakértő országa vagyunk, mindenki hozzászól az érettségi kérdéséhez.

A járványügyi vészhelyzet keretében a kormányzat úgy döntött, hogy csak írásbeli érettségik lesznek májusban, néhány speciális szabály betartása mellett. Sokadik cikket és kommentet olvasom arról, hogy ez miért felháborító. Egészségügyi kockázatnak tesszük ki a gyerekeket, nem lehet így rendesen felkészülni, nem várhatjuk el a pedagógusoktól, nem lesz elég hely, nem lesz elég felügyelő tanár, hülyeség a maszk, kell a maszk, és a többi…

Az a fajta szülő vagyok, aki a gyerek kezébe adja a bicskát, hogy tanuljon meg bánni vele, nem pedig elveszi tőle, hogy meg ne vágja magát.

Nagyon örülök, hogy lesz érettségi! Örülök, mert azt üzenjük ezzel a 18 éves, felnőtt gyerekeinknek, hogy bizony vannak dolgok, feladatok, kötelességek, amelyekbe nehezített körülmények között is fegyelmezetten bele kell állni és meg kell csinálni.

Vannak feladataink, adott esetben olyanok, amelyek újszerűek, amelyek szorongást keltenek bennünk, amelyek nehéznek tűnnek, sőt, amelyek igazságtalanok, már a létezésük is problémás esetleg – és amelyeket mindezek ellenére rendesen tejesíteni kell. És néha bizony úgy kell feladatokat teljesíteni, hogy azok sokkal nehezebbek, mint ahogy eredetileg hittük. Vagy egyszerűen csak másmilyenek.

Azt kívánom a gyerekemnek, hogy olyan felnőtt legyen, aki nem ijed meg, nem futamodik meg csak azért, mert nehezebbek a körülmények. Vannak hegyek, amikre mások könnyű hátizsákkal mennek fel, mi meg nehezebbel. Ennek az érettségiző évfolyamnak ez a vizsga talán – de még ezt sem tudjuk biztosan! – nehezebb lesz. Összetettebbek lesznek a mentális, pszichés körülményei, mint más évfolyamok érettségi vizsgáinak. (A fiam édesapja éppen abban az évben írta az érettségit, amikor kiszivárogtak a tételek, ezért matekból az évvégi jegyeket kapták érettségi jegyként is. Azok is, akikhez nem jutott el előre, hogy mi lesz a feladat. Ez a híres eset szerepel a Moszkva tér című filmben is.)  

Az érettségi az érettségi. Erre készül minden iskolás 12 éven keresztül, ez a kifutása a közoktatásnak. Az utolsó pillanatban elvágni ezt a célszalagot, ahelyett, hogy hagynánk, hogy a versenyzők szakítsák át, nagy hiba lenne.

Rossz az üzenete egy évfolyamnyi fiatal felnőtt számára, akiknek szerencsére nem háborún, óvóhelyen, munkaszolgálatban, gettóban, börtönben, kitelepítésben, kommunizmusban kellett megtanulniuk azt, hogy vannak dolgok, amiket ki kell bírni, mert a kibírásuk erősebbé tesz minket, meg mert a rosszat leginkább a kibírásával, a túlélésével lehet legyőzni.

Miért nevelnénk megfutamodásra a 18 éveseinket? Miért nevelnénk őket a könnyebbik út választására, a nehézségek kikerülésére, a kivételezésre, az úgynevezett „kreatív megoldásokra”?

Milyen jól fog jönni nekik ez a tapasztalat, amikor megszületik a saját gyerekük, és nem lehet visszacserélni egy nem-hasfájósra, hanem végig kell vele csinálni a sírós éjszakákat. Amikor majd a választott hivatásuktól egy hülye főnök sem téríti el őket. Amikor erőfeszítéseket tudnak majd tenni barátságok vagy párkapcsolatok megjavításáért, újraépítéséért, ahelyett, hogy lemondanának róla, eldobnák és újat keresnének. Amikor majd karanténba kényszerítik őket három hónapra, és még csak igazi járvány se lesz, csak lehetne.

Használjátok ki a maradék napokat, heteket, tanuljatok sokat, és tegyetek sikeres érettségit ebben a furcsa 2020-as évben! Sokat fogtok majd mesélni erről a gyerekeiteknek és az unokáitoknak. Minden rendben lesz!

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Öt, néha hat emberre főzök, nagy mennyiségeket. Minden egyes alkalommal azt hiszem, hogy ez két napra elég lesz – de ez csak (olykor) a levesekre igaz. Levest eleve azért főzök mindennap, hogy kevesebb második fogást kelljen készítenem. A családunk nagyobb része tejfehérje- és gluténérzékeny, amit tehát itt látni fogtok, azt mind teljesen tej- és tejtermékmentesen, valamint gluténmentesen készítettem el. A mentes étrend miatt mi ráadásul kétszer eszünk meleget egy nap. A fagyasztóládánkban számtalan kincs rejtőzik – disznóvágáskor kapott hús, vadászó unokatestvér ajándéka, gombaszakértő nagypapa terményei, erdélyi beszerző körutak eredményei. A kamra is tele, főleg a saját kertünk zöldségeivel és gyümölcseivel. A karantén-idők elején elhatároztam, hogy ha már be kell zárnom a gyerekeimet, legalább jól tartom őket.

Megfőzöm a kedvenceiket és – bocsi – sok süti lesz. Ezek tükröződnek tehát a lenti menüsoron. Semmiképpen nem javaslom diétázóknak…

Vasárnap: tyúkhúsleves (dupla adag), töltött dagadó köles-körettel és salátával, diós szuflé.

Dagadót gyerekkoromban nem ettem otthon soha, édesanyám nem készített és felnőttként sem álltam neki korábban, macerásnak tűnt. Aztán egy disznóvágásról hazakerült egészben a dagadó (ahelyett, hogy kolbász lett volna belőle), én pedig Borbás Marcsi barátnőm egy videója alapján elkészítettem életem első májjal töltött dagadóját, és azóta is nagy kedvencünk. A kölesre akkor szoktunk rá, amikor átálltunk gluténmentes életmódra – nagyon egyszerű elkészíteni: sós vízben megfőzöm, kis olívaolajjal átkevergetem, és lila hagymát, apróra vágott kápiapaprikát, zöldpetrezselymet keverek hozzá. A diós szuflét a Magyar Konyha márciusi számában megjelent süteményes füzetből sütöttem, tejföl helyett szójajoghurttal, nagyon finom lett.

Kép

Kép: Molnár-Bánffy Kata

Hétfő: előző napi leves és dagadó maradéka, este sonkás-lilahagymás penne.

Kedd: burgonyakrémleves pirított sonkakockákkal, csilis bab. Este rizsfelfújt.

A csilis babbal az a nagyszerű, hogy a gyerekek maguknak is el tudják készíteni, így olyan napokon szokott az asztalra kerülni, amikor én nem vagyok itthon ebédidőben. Ez a karantén időkben egy héten egyszer fordul elő, ilyenkor bemegyek az irodába „aláírni”.

Szerda: zöldborsóleves nokedlivel, sült csirkecombok velesült krumplival, rácsos linzer, este lecsós tökfőzelék grillkolbásszal.

A lecsós tök (és a lecsós zöldbab) egy nagynéném leleménye volt gyerekkoromban. Magában a tökfőzeléket meg a zöldbabfőzeléket sok gyerek nem szerette, de lecsósan sokkal többen megették. Sok lecsót teszek el augusztusban-szeptemberben, ezek a készletek mindig kitartanak következő nyárig. (És megelőzve a kérdést, én a karikára-vágók táborát erősítem.)

Kép

Kép: Molnár-Bánffy Kata

Csütörtök: előző napi maradékok (ebédről és vacsoráról), este rakott krumpli.

Péntek: gombaleves, spenót sült krumplival és tükörtojással, hideg vacsora (cápakrém).

Van egy barátunk, aki rendszeresen készít a közös étkezésekre szardíniakrémet, családi nevén cápakrémet. Ezt a gyerekeink nagyon szeretik, lelkesek voltak, hogy reprodukáltuk. A szardínián kívül mustár, kemény tojás, citromlé, bors és eredetileg vaj van benne, én a vaj helyett tejmentes margarint használtam.

Kép

Kép: Freepik

Szombat: gyömbéres sárgarépa-krémleves, ragacsos oldalas batátával és zöldsalátával, diós-csokis süti. Este cukkinis-baconos, medvehagymás quiche.

A kedvenc mentes diós-csokis sütink receptjét itt találjátok.

A quiche-t eredetileg egyszerű linzertésztából készítik: liszt, víz, zsír, só. Félkész levelestésztából is finom lesz, mivel ebből kapható volt régebben gluténmentes is, lefagyasztottam egy párat, és most egy ilyet kaptam elő, ezzel béleltem ki a tűzálló tálat, a bacont, lilahagymát megpirítottam, a cukkinit is megpuhítottam egy kicsit, ezt terítettem szét a tésztával kibélelt tálban. Egy nagy csokor medvehagymát apróra vágtam, hozzákevertem. A tetejét kiraktam félbevágott koktélparadicsomokkal. Ezt öntöttem nyakon végül felvert tojásokba kevert (vegán) tejföllel. Alul-felül sütve hamar készen van, alaposabbak külön süthetik kicsit a tésztaágyat, és utána tölthetik a quiche-t, de leveles tésztából így is átsül és finom lesz.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

A gyógyultak vérplazmáját felhasználó passzív immunizálás lényegével és esélyeivel már korábbi cikkünkben foglalkoztunk, most azonban újabb biztató hír érkezett a magyarországi eredményekről.

Az ITM által támogatott erre vonatkozó projektet Dr. Lacza Zsombor, a Testnevelési Egyetem tudományos rektorhelyettese, az OrthoSera ügyvezetője vezeti.

A hírek szerint a Semmelweis Egyetemmel és a Pécsi Tudományegyetem virológiai központjával együtt kifejlesztették a már engedéllyel is rendelkező szérumot, amelynek beadása a héten megkezdődhet.

A program teljes megvalósításához, ahogy már cikkünkben is írtuk, több szereplő szoros együttműködése szükséges: a gyógyultak önkéntes plazmaadományozásától kezdve egészen a kutatási eredményeket értékelő statisztikusokig. A kutatók fő partnere az ellenszérum előállításában a KEDPLASMA Magyarország és az Országos Vérellátó Szolgálat, a betegek kezelése pedig a Semmelweis Egyetem segítségével valósulhat meg.

A projekt az eddigi 40 jelentkező mellé újabb gyógyultakat keres, akik szívesen megosztják védettségüket a legyengült állapotban lévő súlyos betegekkel.

Az erre önként vállalkozókat az Operatív Törzs segítségével a vérplazmaadás helyszínére szállítják. A gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését az [email protected] e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon várják.

A történet

A történet főszereplője a 9 éves Benni (Helena Zengel), akiben első látásra nincs semmi különös. Szőke haj, csillogó szemek, élénk rózsaszín ruhák, szeretetre méltó külső és éleslátás. Közelebbről megismerve Benni mégsem hétköznapi gyermek. Édesanyjától és két kisebb testvérétől távol, a német ellátórendszerben sodródik nevelőszülőtől nevelőszülőig, intézménytől intézményig. Bárhová kerül, felforgatja a körülötte élők mindennapjait, mert olyan súlyos és erőteljes dührohamokkal küzd, hogy felnőtt legyen a talpán, aki nem ijed meg tőle.

Dühös az egész világra, úgy érzi, senki sem akarja megérteni, hogy csupán egyetlen dolgot szeretne: visszakerülni az édes­anyjához, és vele tölteni a mindennapjait. Kritikusan áll mindenféle szabályhoz és házirendhez, az iskolát gyűlöli, és amikor a feszültségtől elpattan benne a húr, akkor kő kövön nem marad körülötte.

Mivel veszélyezteti a környezetét és önmagát, már sehol sem látják szívesen. 
A nevelők, szociális munkások, pszichiáterek kedvesek, de a szakmai etikának megfelelően tartják a három lépés távolságot, nehogy túl szoros kötődést alakítsanak ki a kislánnyal. A türelmüket próbára teszi a bántalmazó kapcsolatban élő, gyenge, kereteket adni képtelen és nevelésre kevéssé alkalmas anya, aki állandóan hitegeti a gyermeket. Minden erejüket felemészti, hogy Benninek stabil otthont találjanak végre, mert a traumafeldolgozás és a pszichoterápia csak akkor kezdődhet, ha van némi talaj a gyermek lába alatt. S ezennel el is érkeztünk a huszonkettes csapdájához, hiszen megfelelő kezelés nélkül Benni képtelen bárhová is beilleszkedni, így mindenhonnan hamar elküldik. 
Ekkor tűnik fel a színen Micha, az új kísérőtanár, aki formabontó ötlettel áll elő: erdőterápia. Heteket töltenek el ketten mindenféle komfort és kényelem nélkül az erdő közepén, ettől remélve változást. A néző végig bizakodik: valahogyan sikerülnie kell ennek az egésznek. A történet azonban tovább bonyolódik, mert Micha annyira bevonódik, hogy a végén már nemcsak a szakmaisága, hanem a családi kapcsolatai is veszélybe kerülnek.

Kép

Kép: Imdb

Biztonságos kötődési kapcsolat nélkül

Az ember a kezdetektől fogva társas lény, és a nagyon korai, szenzitív időszakban teljes mértékben másoktól függ az életben maradása és a jólléte. Igényli a kötődést, az odafordulást és a támogatást, amelynek mezsgyéjén, de legfőképpen az anya tükröző figyelmén keresztül kialakul az ősbizalom, ami aztán megalapozza azt, hogy mennyire lesz nyitott, odaforduló és kíváncsi a külvilágra, mennyire lesz képes segítséget kérni. Nagy Péter szerint a kereteket és a szabályokat is a biztonságos kötődési kapcsolaton keresztül sajátítjuk el. 

Amikor anyukánk kér tőlünk valamit, akkor a bizalom, a kötődés és a kapcsolat miatt hisszük el, hogy az adott dolgot valóban úgy kell csinálni. Ha ez az elsődleges kapcsolat sérül, akkor hiába kérik a gyermeket szépen csendben vagy hangosan üvöltve, hiába könyörögnek vagy fenyegetőznek, hogy viselkedjen jól, nem fog szót fogadni, hiszen soha nem volt arra lehetősége, hogy elsajátítsa ennek a módját és érzelmi hátterét. 

Megrázó és egyben kijózanító azzal szembesülni, hogy a család, a szülők, akik az elsődleges kötődési személyek, nemcsak védelmi faktorként és biztonságos háttérként funkcionálhatnak, hanem rengeteg kárt és feldolgozatlan traumát is tudnak okozni, ha nem megfelelő mederbe terelik a gyermek életét, ha a legfontosabb és legelemibb szükségleteit sem sikerül kielégíteniük. Szívszorító tapasztalat, hogy a veszélyeztetett gyermekek minden kötődési sérülésük és velük történt szörnyűség ellenére lojálisak maradnak az édesanyjukhoz, és reménykednek abban, hogy egyszer valamikor elnyerik a szeretetét, odafigyelését és ölelését. Benni helyzetét tovább nehezíti, hogy édesanyja folyton ígérget, újabb és újabb reményt tápláva a lányában, de az ígéreteit egyszerűen képtelen betartani.

Kép

Kép: Imdb

Az agresszió mögött

Benni kiüresedett érzelmi élete, érdektelensége, agressziója és kapcsolódási nehézségei (nevelőit sem szólítja a nevükön) korai kötődési problémát sejtetnek. A film utal a korai, súlyosan elhanyagoló szülői magatartásra, és a bántalmazásra is. A bántalmazott gyermekek esetében gyakori a dezorganizált kötődési minta, mivel a szülő egyszerre jelenti a megnyugtatás és a veszély forrását, így a szülővel való kapcsolódás fokozott és ismétlődő stresszt jelent a gyermek számára. Richter Júlia felhívta a figyelmet arra is, hogy az érzelmi-szociális nehézség kialakulásában nemcsak azok a körülmények játszhattak közre, amelyek megtörténtek Bennivel, hanem azok is, amelyek nem történtek meg, amiket nem kapott meg (ölelést, megnyugtatást, gondoskodást, biztonságot).

Neurokémiai kutatások bizonyítják, hogy a gyermekkori bántalmazás módosítja a stresszre adott válaszreakciót. A tartós gyermekkori trauma hatására fokozott készenléti állapot alakul ki, megjelenik a fenyegetés téves észlelése, és már az enyhe, semlegesnek tűnő ingerek hatására is beindul egy túlzott, pánikszerű, „harcolj vagy menekülj!” válaszreakció.

Andrejkovics Mónika A gyermekkori bántalmazás neurobiológai vonatkozásai című tanulmányában leírja, hogy ilyenkor belassul a kognitív fejlődés (végrehajtó funkciók zavara, figyelem- és memóriazavar), sérül az érzelmi szabályozás (többek között nehézséget okoz az agresszív impulzusok kezelése, ami megnöveli az agresszív és autoagresszív megnyilvánulások előfordulását), hiányosak a konfliktusmegoldási stratégiák, az önkontroll és az empátia, ami megnehezíti a társas kapcsolatokat. A gyakori, könnyen aktiválódó szomatikus stresszválaszok különböző testi és lelki tünetekhez, megbetegedésekhez, pánikrohamhoz és egészségkárosító magatartáshoz vezethetnek.
Nem minden bántalmazott vagy elhanyagolt gyermek válik automatikusan agresszívvá, a biológiai hajlamosító tényezők és a környezeti hatások együttesen érvényesülnek, vagyis az öröklött, genetikai és hormonális hatások is szerepet játszanak a magatartásprobléma kialakulásában.

Van kiút?

Magyarországon is nap mint nap emelnek ki gyermekeket az eredeti családjukból, és visznek intézetbe, vagy számukra idegen nevelőszülőkhöz, és minél több idő telik el, annál bizonytalanabbá és lehetetlenebbé válik a visszafelé vezető út. 

A kötődési sérülések gyógyítása nem egyszerű feladat. Bár az impulzuscsökkentő gyógyszerek segítségével a hirtelen dühkitörések valamennyire kontrollálhatóak, de a biztonságos kötődés, a belátás és a felelősségtudat nem adagolható tabletta formájában.

A kutatások szerint minél korábban kezdődik a magatartásproblémák kezelése, annál jobb eredményeket lehet elérni. Kiemelten fontos lenne a prevenció, vagyis azoknak a családoknak az azonosítása, ahol gyermekszületés esetén valószínűsíthetően probléma merül fel, hiszen ezeknek egy részét meg lehet előzni. Uray Gergely beszélt arról is, hogy a családi mintákból nehéz kitörni, aki bántalmazó családban nő fel, az gyakran felnőttkorában maga is bántalmazóvá, vagy éppen ellenkezőleg, bántalmazottá válik. A szakértők olyan program bevezetését javasolnák, mint az ausztrál PPP, Positive Parenting Program (Pozitív Szülői Nevelés Program), ahol már a korai időszakban a szülők oktatásával kezelik a problémás gyermekeket. Nagy Péter szerint igaz, hogy egy ilyen program költséges, de hosszú távon az egész társadalom számára kifizetődő lenne a bevezetése.
A filmben két lehetőség is felcsillan a kiútkeresés során, de mindkettőből hiányzik az átgondolás, a reintegráció megtervezése. Az erdőterápia során Benni megtapasztalhatta, hogy akkor is elfogadják, ha szétver dolgokat, de nem volt megtervezve a társadalomba való visszatérésének az útja. Pozitív tapasztalatok voltak a kórházban a viselkedésterápiás kezelés kapcsán is, amikor a kislány a viselkedésével pontokat gyűjthetett, amit aztán beválthatott olyan dolgokra, amiket szeret, de ezt a módszert sem alkalmazták a lakásotthonokban vagy az iskolában.

Kép

Kép: Imdb

Együtt a családdal

Gyakori tapasztalat, hogy a problémás gyermekek szüleivel nehéz az együttműködés, mert úgy érzik, hogy a csemetéjükkel foglalkozó szakemberek őket hibáztatják az összes nehézség miatt. Kioktatás vagy a szakemberek egyoldalú döntése helyett érdemes a Családi Döntéshozó Csoportkonferenciát (CsDCs) alkalmazni, mert ez lehetőséget ad az együttes problémafeltárásra, és a megoldási lehetőségek keresésére. A CsDCs-re a facilitátor meghívja a családot, a hozzátartozókat, a tágabb közösség érintettjeit (például szomszédok, barátok) és a szakembereket (például pedagógus, családsegítő, pszichológus, szociális segítő). A módszer abban különbözik az esetkonferenciától, hogy ez nem a szakemberek, hanem a család megbeszélése, ahol a szakemberek maguk is meghívottak. A facilitátor utánkövetése biztosítja, hogy a terv meg is valósuljon, vagy ha ez nem sikerül, újabb konferencián egyeztessenek a további lépésekről. A tapasztalatok szerint e módszer alkalmazásával a család motiváltabbá válik a változásra, és valóban történik is előrelépés, mivel nem egy külső szakember hozza meg a döntést a család helyett, hanem az összes érintett bevonásával ők döntenek saját magukról, saját fejlesztési tervet dolgoznak ki.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. decemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

– Olvastak önnek a szülei gyerekkorában? Milyen emlékei vannak erről? 
– Nagymamám és a mamám is sokat olvasott nekem, de sokszor meséltek fejből is. 

– Volt kedvenc története? Egy olyan mesekönyv, amit százszor is átlapozott és megnézegette benne a képeket? 
– Marie-Claude Monchaux „A sehány éves kislány” című könyvének képei a mai napig előttem vannak. Talán már akkor az anyaságra készültem. 

– Melyik volt az első könyv, amit már saját magának olvasott? Emlékszik, miért ezt választotta? 
– Tutsek Anna Cilike-sorozatát és a Pötyike-könyveket. Mamám antikváriumból szerezte be ezeket. Nagyon bele tudtam élni magam a főszereplő helyzetébe. Faltam őket. 

– Van kedvenc magyar írója? 
– Márai Sándor és Szabó Magda a két kedvencem.  

– Van kedvenc külföldi írója? 
– Milan Kundera és F. Scott Fitzgerald, akit felesége, Zelda Fitzgerald révén újra felfedeztem, ugyanis mostanában játszom az életéről szóló monodrámát.  

– Melyik a mostani kedvenc könyve? 
– Most sajnos kevesebb idő jut az olvasásra a munka és a gyerekek mellett, de gyűjtöm az elolvasásra váró könyveket. Most épp Náray Tamás regényeibe merültem bele. Meglepődtem, hogy mennyire magukkal sodortak. 

– A saját gyermekeivel a napi rutin része a meseolvasás? 
– A nagyfiaim bánatomra nem lettek olvasósak, annak ellenére, hogy kiskorukban rengeteget olvastam, meséltem nekik. A kisebb fiamnak azért szoktam még olvasni. Az Egy ropi naplója sorozat után most Bosnyák Viktória Tündérboszorkánya volt terítéken. A kicsi lányom szereti és nagyon is igényli az esti, összebújós olvasást. 

– Nekik mi a kedvenc meséjük? 
– Mind a három mást szeretett. A nagy imádta a népmeséket. A középső inkább a Tesz-vesz város felé hajlott. Janikovszky Évát mindketten szerették. Dorka ebbe most nő bele. Nála a lányos, királylányos mesék mennek, de az Anna Peti Gergő, Bogyó és Babóca után most Findusz és Pettson a favorit Sven Nordqvisttól. Miután olvastam neki, még hangoskönyvben is hallgat mesét: Bors nénit és Pöttyös Pannit. 

– Van olyan mesekönyv vagy olyan szerző, akitől szívesen olvas nekik, mert önt is szórakoztatja? 
– Janikovszky Éva örökérvényű humorát nagyon szeretem. 

– Fontosnak tartja-e, hogy ki illusztrálta a könyvet? Van valaki, akinek a képi világát különösen szereti? 
– A svéd Sven Nordqvist könyveinek képi világát. Például nagyon szeretem tőle a Hová tűnt a testvérem?-et. Nagyon megmozgatja a gyerek fantáziáját. A hazaiak közül Szegedi Katalin és kolléganőm, Oszter Alexandra illusztrációi is gyönyörűek. Fontos, hogy mit közvetít képileg is egy mesekönyv. A gyerekeim sokszor elalvás előtt maguk lapozgatták a könyveket csak a képek miatt. 

– Kérem, ajánljon egy könyvet szülőtársainak! 
– Boldizsár Ildikó „Királylány születik” és „Királyfi születik” című könyveit jó szívvel ajánlom. 

Csomagolva biztonságosabb

- Ha darabos termékekből, húsokból, felvágottakból, pékáruból, zöldségekből, gyümölcsökből előre csomagoltat vásárolunk, ezzel kivédhetjük, hogy esetleg szennyezett ételt vigyünk haza. Ezt a csomagolást viszont otthon ajánlott a lehető leggyorsabban eltávolítani, és helyette saját, tiszta tárolóeszközeinkbe átrakni a megvásárolt élelmiszert.

- A tartós ennivalókat, például a konzerveket, ha tehetjük, rakjuk félre, vagyis tegyük karanténba három napra, ugyanis nagyjából ennyi ideig életképes a vírus a különféle felületeken.

Amennyiben erre nincs időnk, minden előre csomagolt élelmiszert felbontás előtt törölgessük át a csomagolóanyagot nem károsító fertőtlenítőszerrel – pl. kétszázalékos hipós oldattal.

Piacra járóknak

- A nem csomagolt élelmiszerek felületén – ilyenek tipikusan a zöldségek és a gyümölcsök – jelenlegi ismereteink szerint alacsony a koronavírus túlélési esélye. Éppen ezért a gyümölcsök és zöldségek tisztítási gyakorlata nem változik a koronavírus miatt. Az alapos lemosás hideg vízzel és a súrolókefe használata a „földes” termékek esetében (mint például burgonya, sárgarépa, gyökér) megfelelőnek tűnik. De mindenképpen ajánlott az elővigyázatosság és az alapvető élelmiszer-higiéniai szabályok betartása.

- Csomagolatlan zöldségek, gyümölcsök vásárlásakor mindenképpen vegyünk igénybe egyszer használatos kesztyűt, zacskót, fogóeszközt, kerüljük a termékek kézzel érintését. Ne tapintással, hanem szemrevételezéssel válogassunk!

- A csomagolatlan gyümölcsöt hazaérkezést követően mossuk meg, majd szárítsuk meg.

Amely gyümölcsök és zöldségek esetében ez lehetséges, a leghatékonyabb tisztítási mód a hámozás. A salátaféléket bő vízben, rövid áztatással mossuk, hogy a rátapadt szennyeződéseknek legyen ideje leoldódni. Ezt követően helyezzük szűrőedénybe, és nagyon alaposan öblítsük le hideg víz alatt, majd ezután a megszokott módon, centrifuga segítségével vagy konyhakendőn távolítsuk el a fölösleges vizet. A külső néhány levelet érdemes eltávolítani. Jégsalátánál elegendő a külső levelek eltávolítása, a zöldség megmosására nincs feltétlenül szükség, mert a levelek szoros záródása miatt gyakorlatilag nem tud szennyeződés bejutni a salátafej belsejébe. A megmosott gyümölcsöket tiszta konyharuhára vagy papír törlőkendőre helyezve szárítsuk.

Kép

Kép: Freepik

- Ha a gyümölcs, zöldség felhasználási módja engedi, célszerű hőkezelést alkalmazni (párolás, főzés, sütés legalább 2 percen át tartó 72 °C-os maghőmérséklet megtartásával), hiszen ez elpusztítja a kórokozókat.

- A fagyasztás nem öli meg a mikrobákat, így a vírusokat sem, tehát „fertőtlenítésként” ezt ne alkalmazzuk.

- A zöldség és gyümölcs megmosása nem egyenlő a kézmosással. Ne felejtsük el, hogy két külön dolog a zöldségeket-gyümölcsöket és a kezünket megmosni. Más a cél, más a módszer. Így főzésnél az alapanyagok mosása nem helyettesíti a kézmosást!

És még pár apróság

- A pénztárca és a bevásárlótáska számos nem kívánatos, káros mikroorganizmust hordozhat. Tartsuk ezeket távol a munkafelületektől, edényektől, készételektől.

- A textiltáskákat rendszeresen mossuk ki. Járványos időben, hazaérkezéskor érdemes a pénztárcát is áttörölni fertőtlenítős törlőkendővel.

- Csöpögő étel a hűtőben, vagy kifröccsent maradék a mikrohullámú sütőben? A szennyeződésekben baktériumok szaporodhatnak el, ne várjunk vele – takarítsuk fel. Takarítsuk ki azonnal forró, mosogatószeres vízzel, hogy megszabaduljunk a nem kívánatos baktériumoktól.

- Ha betegek vagyunk, nem szabad másoknak főznünk.