Az országos sikerű trianoni szabadulószoba után ezúttal az ÁVH pincebörtönében kapunk izgalmas feladványokat a két szegedi piarista tanártól. Az új játéknak azonban több komoly...
„Szeretnék emlékezni, de nem megy, mert nincs mire.” Így foglalható össze annak a felmérésnek az eredménye, amelyet 12 és 16 éves diákok körében végeztem...
A franciák állítólag rákaptak Camus A pestis című regényére a koronavírus miatt, rengeteget adtak el belőle a betegség európai megjelenése óta. Ebből is látszik...
Sok tanárnak szüksége van legalább pár napra az átálláshoz, mások már eddig is csinálták, amikor hiányzásuk idején valamely online felületen küldtek feladatot a csoportjuknak...
A történelem olyan, mint az irodalom, csak egy kicsivel nagyobb a valóságalapja. Ezzel a kezdő mondattal a frászt hozom azokra, akiknek a magyar nyelvtan...
Néhány napja egy apróhirdetést adtam fel az egyik közösségi oldalon: „Vidéki, 35 év feletti, egy kötettel, számos novellával, esszével és kritikával, sok szépirodalmi ötlettel...
Léteznek-e még ezek a falusi kultúrházak, művelődési házak, vagy hogy a fenébe is hívják őket? – kérdezte félvállról az egyik tősgyökeres városi kollégám, akinek...
Látszólag az irodalomóra teljesen alkalmatlan arra, hogy a klímaváltozásról, a fenntarthatóságról és bármiféle zöld, globális kihívásról beszéljünk a diákokkal. Nem arra való. Megoldják ezt...
Az Időfutár színpadra alkalmazott változatáról kellene írnom, ezt ígértem a szerkesztőnek, de mégsem kizárólag ezt teszem. Nem mintha egyértelműen rossz lett volna a Szegeden...
Egy évtizeddel ezelőtt kollégám vérre menő vitát folytatott egykori főnökömmel, hogy magyar billentyűzetes laptopot vásároljon neki, és ne kelljen kényszermegoldásokkal, nehéz billentyűkombinációkkal küszködnie egy...
Furcsa hagyatékra bukkantak a szegedi bölcsészkar irodalomtanszékén: a 2006-ban elhunyt Faludy György költő dedikációjára bukkantak rá lomtalanítás közben egy íróasztal hátlapján, amely a fal...
Kevés olyan marhaságot termelt ki az oktatás története, mint a házi feladat. Ezzel a legális és népszerű büntetési formával évszázadok óta kínozzák a tanárok...
Jó ötlet-e a másodikosoknak szóló tankönyvben egy gyerekvers kapcsán a sarokba állításról beszélni? Az internet népe szerint nem, pedig talán éppen így lehetne szóba...
Két lányom éppen elaludt a hátsó ülésen, amikor a viharsarki puszta közepén megállított a rendőr. Jó napot kívánok, közúti ellenőrzés! – harsogta felém a...
Kihez beszél ma egy szépíró? Mi értelme a megszólalásának, ha celebek, influenszerek és arctalan, dühös kommentelők gondolata többet ér a szavánál? Adja magát a...
Egyike azon előadóknak, akit elég egyszer hallani, és utána könnyen rajongójává válik az ember. Weiner Sennyey Tibor élete és költészete is karizmatikus, mágikus, mégis...