Ahogy a várandósság alatti egészséges étkezésről, úgy szerencsére a kismamák szükséges testmozgásáról is egyre több szó esik. Az én figyelmemet már az első terhesgondozási viziteken felhívta védőnőm és a szülész-nőgyógyászom, hogy a pocakos időkben is maradjak aktív, és napi szinten figyeljek a rendszeres testmozgásra. Heti egy-két kismamatornát, illetve napi 30 perc sétát javasoltak. A várandósság idején ugyanis növekszik a trombózis kialakulásának kockázata, de a szív- és érrendszert a szülés alatt jelentkező extra terhelés miatt is érdemes edzeni. A megfelelő étrend mellett végzett kismamatorna pedig a hamar felszaladó kilókat is kordában tudja tartani, ami kényelmesebbé teszi az utolsó hónapok nehézségeit (pl. reflux, derék- és hátfájdalom, vizesedések), illetve a szülést és a gyermekágyi időszakot, a regenerációt is nagyban megkönnyíti.

A mérsékelt testmozgás ráadásul a magzat oxigén- és tápanyagellátására is pozitív hatással van, hiszen fokozza a méhlepény vérkeringését.

A várandósságom a pre-COVID időszakára esett, úgyhogy én hetente párszor egy edzőteremben elliptikus trénereztem, otthon online kismama-tornáztam, illetve amikor csak tudtam, sétáltam a szabadban. Szerencsére ez utóbbi kettőt a jelenlegi korlátozások között is lehet végezni – és érdemes is! Most pedig következzenek a legfontosabb tudnivalók a várandósság alatti testmozgásról:

1. Maradj mozgásban!

Ahogy arra Fülöp-Rákóczi Anna védőnő is rámutat, a várandósság egy teljesen természetes élettani állapotnak, és semmiképpen sem egy betegséghez hasonló, fokozott kímélést igénylő helyzetnek tekinthető. A pocakos időkben tehát ugyanúgy érdemes hangsúlyt fektetni a rendszeres testmozgásra, mint annak előtte – ezzel ugyanis nemcsak a saját, hanem a babánk egészségét is szolgáljuk.

Természetesen fennállhatnak olyan kockázatok, amelyek esetén a kismama testének kímélése elengedhetetlen (pl. extrém magas vérnyomás, szétnyílt méhszáj), de egy egészséges, normál lefolyású várandósság alatt – bizonyos sportok, gyakorlattípusok és intenzitások kivételével – nyugodtan lehet sportolni. Ha azonban újdonsült kismamaként aggódunk, vagy nem vagyunk biztosak a megváltozott testünk terhelhetőségét illetően, mindenképpen konzultáljunk a kezelőorvosunkkal és a védőnőnkkel!

2. Lassan, fokozatosan!

A terhesség egyik legkockázatosabb időszaka az első trimeszter, ilyenkor ugyanis a legnagyobb a vetélések esélye. Ebben az időszakban érdemes tehát kicsit visszavenni a megszokott ritmusból, de erre az általában este 9-kor ágyba kéredzkedő testünk amúgy is emlékeztetni fog. A rendszeresen mozgóknak a II. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika adjunktusa, dr. Sobel Gábor azt javasolja, hogy az első 12 hétben az edzés megszokott intenzitását vegyék vissza kb. 40%-ra, majd ez az első trimesztert követően fokozatosan emelhető 60%-ig.

További fontos infó, hogy ilyenkor tilos gerinccsavarással, komoly előre dőléssel, rázkódással járó gyakorlatokat vagy sportokat végezni!

3. Kerüld a rázkódással, esés veszélyével járó mozgásformákat!

A magzat védelme érdekében nem biztos, hogy kismamaként kell a maratonfutásra készülnünk. Ráadásul ilyenkor a relaxin nevezetű terhességi hormonnak köszönhetően az ízületek is meglazulnak, a növekvő pocak miatt pedig áthelyeződik a súlypont, és így megváltozik a mozgásérzékelés és koordináció is. Várandósság idején ezért nem ajánlott olyan sportokat végezni, amelyek extrém terhelést rónak az ízületekre, vagy amelyeknél nagy az esélye sérülésnek. Továbbá a rázkódás és az esés veszélye miatt érdemes kerülnünk a lovaglást, a síelést, a korcsolyázást, a legtöbb labdajátékot, illetve a küzdő- és extrém sportokat is. 

Kép

Kép: Freepik

4. Ügyelj a pulzusszámra!

Nem véletlenül kell a rendszeresen sportoló nőknek is a terhesség idején némiképp visszavenni a megszokott intenzitásból. Ilyenkor ugyanis a szervezet – és így a méhlepény és a magzat – megfelelő oxigénellátása különösen fontos. Érdemes tehát a tornák ideje alatt mérsékelni a kardiót és odafigyelni a pulzusszámra, ami nem emelkedhet 140 fölé – ahogy erre dr. Sobel Gábor is rámutat. Ez ugyanis már veszélyezteti a méhlepény működését.

Az sport intenzitásának teszteléséhez egy remek gyakorlat a beszédteszt: a kismamaként olyan mozgásformákat válasszunk, amiknek a végzése során megerőltetés nélkül tudunk beszélni.

Ha azonban biztosra akarunk menni, beszerezhetünk egy aktivitásmérő okosórát is. Emellett a koraszülést elkerülendő érdemes odafigyelni a hőháztartásunkra is: az edzést nem ajánlott melegben, vastag öltözékben végezni, kerülni kell az extrém izzadást (pl. hot jóga, kánikulában sportolás). A folyamatos folyadékpótlás hűs, szénsavmentes víz formájában történjen!

5. Jógázz, tornázz, sétálj sokat!

Ha nem lenne a jelenlegi járványhelyzet, egyértelműen az úszást vagy az aquafitnesst javasolnánk, ez ugyanis az egyik legkíméletesebb és legbiztonságosabb mozgásforma a várandósok számára. De emellett számos további, kifejezetten várandósokra szabott sportolási lehetőség is létezik: a kismamatorna, -jóga, -tánc és -pilates mind ilyenek. Bár tény, hogy a terhesség lelki megélése szempontjából is az a legjobb, ha ezeket a mozgásformákat kismamák közösségében végezzük, ez mostanában sajnos nem lehetséges. Viszont online számos olyan kurzust, tornaprogramot, sőt, akár támogató közösséget is találunk, amelyek között biztos akad az ízlésünknek megfelelő. Ha viszont várakozik esetleg otthon egy szobabicikli, elliptikus tréner vagy akár fútó-/gyaloglópad, egy nyugodtabb tempó mellett érdemes lehet eltölteni rajta egy-egy órácskát – akár a kedvenc sorozatunk társaságában is (én így néztem végig a Black Mirror-t).

Különösen fontos, hogy napi szinten kiszellőztessük a fejünket, azaz beiktassunk némi sétát: én például a munkából hazafelé menet két megállóval korábban leszálltam a HÉV-ről, és onnan inkább gyalogoltam. De ugyanígy vonzó lehet egy közeli park vagy hétvégénként akár egy nagyobb séta a természetben.

Egy biztos: kismamaként a testmozgásnak nem a teljesítményről, hanem a kikapcsolódásról és a feltöltődésről kell szólnia.

Figyelnünk kell testünk jelzéseit, jól érezni magunkat a bőrünkben, és közben a lehető legtöbb pozitív gondolatot sugároznunk a születendő gyermekünk felé. Ebben már csak azért is nagy segítségünkre lehet a sportolás, mert ilyenkor endorfin termelődik, ami a boldogságérzetért felelős egyik hormon.

+1 Azok a bizonyos „huncut” gyakorlatok

Bár szintén napi szintű gyakorlást és a testünk közreműködését igényli, mégsem tekinthetjük klasszikus értelemben vett testmozgásnak a Kegel-gyakorlatokat. A medencefenéki izomcsoportot edző rutinnak már egy külön cikket is szántunk, nem is véletlenül, hiszen számos pozitív hatással bír. Az anyukákat a terhesség végén jelentkező inkontinencia elkerülésében, illetve a szülés megkönnyítésében, a gátvédelemben segítheti. Ha tehát tehetjük, kismamaként érdemes a fenti mozgásformákon túl ezt a pár perces gyakorlatsort is beillesztenünk a napirendünkbe!

A gyógynövények alkalmazása sok betegségnél hasznos, a teák, gyógynövénytartalmú készítmények egyszerűbb esetekben segíthetnek. Sok olyan növény van, amelyből gyógyszer is készül, hatékonyságát pedig klinikai vizsgálatokkal is igazolták. Az egyik legismertebb talán a fűzfa, amelynek vegyületeiből lázcsillapítókat, fájdalomcsillapítókat fejlesztettek, de kivonata hatékonyan csökkenti a menstruációs fájdalmat is. Sokan esküsznek a galagonyára is, amelynek virágzó hajtásvége az enyhe vagy középsúlyos szívelégtelenség kiegészítő kezelésére használatos. Teljes joggal, hiszen jótékony hatását kettős vak, placebokontrollos klinikai vizsgálatokkal igazolták. Terjednek ugyanakkor olyan hírek is, amelyek alaptalanul – vagy a tényleges hatást félremagyarázva – tulajdonítanak jótékony hatást gyógynövényeknek. Ilyen állításokkal keresték meg egyre gyakrabban dr. Csupor Dezsőt, akiről frissen tudományos fokozatot szerző farmakognóziai szakgyógyszerészként, egyetemi oktatóként elterjedt: ért a gyógynövényekhez. Az interneten fölbukkanó butaságok miatt egyre több kérdést kapott, egy idő után nem is volt képes rájuk egyenként válaszolni, egyszerűbb volt publikus felületen megtennie ezt. Így született a gyógynövényekkel, gyógyszerekkel, étrend-kiegészítőkkel kapcsolatos tévhitekkel foglalkozó Ködpiszkáló blog. Később munkatársaival az ezek dzsungelében történő eligazodást segítő Pirulakalauz oldalt is létrehozta, majd 2020 őszén kiadtak egy könyvet is. Ebben igyekeznek tisztázni, hogy az egyes gyógynövények és hatóanyagok mire jók ténylegesen, és mire nem. 

Tudományosan a fahéjról 

„Áltudományos állítások főleg olyan betegségek kapcsán kerülnek elő, amelyekkel az orvostudomány sem nagyon tud mit kezdeni, amelyek nem igazán gyógyíthatók. Ilyenkor érnek a legjobban célt a csodaszergyárosok ajánlatai. Klasszikusan ilyen krónikus betegség a reumatoid arthritis, a cukorbetegség, de egyes daganatos betegségek is. Vagy bármi, ami az idős embereket érinti” – emeli ki a szakgyógyszerész. Az idősek igazi kincsesbányát jelentenek a szélhámosoknak, hiszen sok krónikus betegségük van, viszont nehezen igazodnak el a hírek útvesztőjében, könnyű őket megfogni. Vevők lehetnek például arra, hogy a fahéj egy csodaszer a cukorbetegségre, pláne, hogy ennek van is alapja. „Jelentek meg tanulmányok arról, hogy a fahéj csökkenti az éhgyomri vércukorszintet, viszont hosszú távú hatásossága még nem igazolt. Az, hogy ez a növény csökkenti a vércukorszintet, nem jelenti azt, hogy fölöslegessé tenné a gyógyszeres kezelést” – mondja Csupor Dezső.

A fahéjjal az a legnagyobb gond, hogy nem ismert, milyen hatóanyagai fejtik ki a vércukorcsökkentő hatást: a vizsgálatokban vizes és alkoholos kivonatát, illóolaját egyaránt alkalmazták.

Ezzel összefüggésben az sem ismert, hogy pontosan milyen adagban kell alkalmazni a különböző termékeket ahhoz, hogy megfelelő mértékben csökkenjen a vércukorszint. Emiatt javasolják a készítményeket is inkább csak a terápia kiegészítésére. Másrészt bizonyos típusú fahéjaknak nagy dózisban májkárosító hatása lehet, ezért a korlátlan fogyasztás nem ajánlott. Sokkal jobb, ha nem csodát várnak tőle, hanem például cukorbetegek használják sütemények, desszertek ízesítésére. Hatóanyagainak ilyen esetben biztosan nincs negatív hatásuk, előnyük viszont lehet. Már csak azért is, mert a fahéj illóolaja bizonyítottan enyhíti az emésztési panaszokat. De használhatóak a kezelés kiegészítésére étrend-kiegészítők is, csak előtte érdemes a dózissal kapcsolatban egyeztetni szakemberrel, például gyógyszerésszel. 

Csodaszerek tárháza 

Sok rosttatalmú növényről is kimutatták, hogy az étrend részeként csökkenti a vércukorszintet. Ilyen például a görögszéna és az útifű maghéja, de ez sem jelenti azt, hogy az ezek készítményeit szedő 2-es típusú diabéteszes betegnek rendben lesz a vércukra. Kikiáltották már csodaszernek az oregánót és a csilipaprikát is amiatt, mert laboratóriumi körülmények között gátolják olyan enzimek működését, amelyeknek blokkolása hasznos lehet a cukorbetegeknél. Ugyanakkor a labor és az emberi szervezet két külön dolog: ami a kémcsőben működik, az nem feltétlenül válik be tényleges kezelésnél. Sokan magasztalják a kukoricabajuszt is, pedig esetében a vércukorszintet csökkentő hatásnak még elméleti alapja sincs: egyszerűen nincs megbízható információ e gyógynövény ilyen jellegű hatásáról.

Megesik az is, hogy az inzulinra szoruló 1-es típusú cukorbetegeket hitegetik csodaszerekkel, különböző gyógyteákkal, függetlenül attól, hogy az inzulint szájon át szedett készítményekkel – legyen az gyógynövény vagy akár gyógyszer – nem lehet kiváltani.

Náluk az egyetlen szerencse, hogy a nem megfelelő kezelés miatt hamar rosszul lesznek, így a vércukorszintjük észrevétlenül nem lehet tartósan magas. 

Az ízületek megmentője? 

Ismert autoimmun betegség a sokízületi-gyulladásként emlegetett reumatoid arthritis is, amellyel az orvostudomány sokáig nem tudott mit kezdeni. Ma már vannak rá hatékony terápiák, de gyógyítani ma sem tudják, egyedül kezelni lehet. „Erre a betegségre főleg külsőlegesen alkalmazott csodaszereket, különféle balzsamokat ajánlanak a sarlatánok. Ezek az illóolaj-tartalmú készítmények jellemzően fekete nadálytövet is tartalmaznak, összetevőik pedig külön-külön sok problémánál hatékonyak” – mondja Csupor Dezső. A fekete nadálytő hátfájást csillapító hatását például placebokontrollos kettős vak vizsgálatok is igazolták, és hasonlóképpen bizonyított az is, hogy ízületi gyulladásoknál és rándulásoknál enyhíti az ízületi és izomfájdalmat. Vizsgálatokkal bizonyították azt is, hogy húzódásoknál hatása megegyezik a diklofenákot tartalmazó gyulladáscsökkentő krémekével. Arról viszont szó sincs, hogy megszüntetné azt a gyulladást, amit a reumatoid arthritis esetében az immunrendszer hibás reakciója okoz.

Ráadásul ha az ilyen jellegű autoimmun betegségeknél az orvos által elrendelt bázisterápiát fölfüggesztik a hamis ígéretek miatt, a betegség fellángol, az ízületek pedig komolyan károsodhatnak.

A csalók aktivitását jelzi, hogy amióta szakértőnk a koronavírus miatt sokat van otthon, vonalas telefonján rendszeresen hívják ilyen cégek „tanácsadói”, bevezető áron kínálva a termékeket. Ez a módszer idős embereknél gyakran beválik, vagyonokat költhetnek hatástalan csodaszerekre. 

Sarokba szorított betegek 

A csodaszerek piacának legnagyobb részét a daganatos betegségekre ajánlottak teszik ki, de korábban ilyen volt a hepatitis C is. A fertőző májgyulladás ezen típusát főleg korábbi vérátömlesztések miatt kapták el a betegek (régen még nem ellenőrizték megfelelően a vérkészítményeket), pár évvel ezelőttig pedig menthetetlenek voltak az érintettek: a végkifejlet jó esetben májátültetés lehetett, rosszabb esetben halál.

A hepatitiszes betegeknek elsősorban a macskakarom készítményeit ajánlották, pedig annak ilyen jellegű hatása egyáltalán nincs.

Ajánlották a macskakarmot daganatos betegségek kezelésére is amiatt, mert a benne lévő alkaloidok laboratóriumi kísérletek során a leukémiasejtekben daganatellenes hatást mutattak. Viszont ilyen jellegű hatást egyetlen humán vizsgálat sem tudott igazolni. Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy a macskakarom másra sem jó: placebokontrollos vizsgálatokban például bizonyították, hogy enyhíti a porckopás miatti térdfájdalmat. Viszont mivel a macskakarom olyan hatóanyagokat is tartalmaz, amely nagy mennyiségben ártalmas a szervezetre, csak olyan készítményeit szabad használni, amelyek ellenőrzött forrásból származnak. 

Fogfájásra szegfűszeg?

A szegfűszegnek zsíroldó hatást tulajdonítanak, illetve ajánlják fogyasztószernek, pedig sok alapja ennek nincs. Jó viszont fogfájásra: végeztek vele olyan vizsgálatot, amely szájüregi fájdalomcsillapító hatását egy helyi érzéstelenítővel azonos mértékűnek találta. Ez persze nem jelenti azt, hogy kiváltható vele a fogorvos, de arra jó lehet, hogy néhány napra átvészelhetővé tegyen egy kisebb fogfájást, amit aztán fogorvos kezelhet. A hígítatlan szegfűszegolaj alkalmazása ugyanakkor nem javasolt, mert irritálhatja a nyálkahártyát, túladagolása pedig idegrendszeri tüneteket, májműködési zavart, görcsöket, akár kómát is okozhat. Emiatt szokás inkább egy-egy szegfűszegdarabot rágcsálni fogfájáskor. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

– Milyen körülmények között nőtt fel, és hogyan ismerkedett meg a színházzal?
– Szüleim tanárok voltak. Édesanyámtól az irodalom és a versek szeretetét, karvezető édesapámtól pedig a zenei tehetséget örököltem. Ötéves koromtól zongoráztam, tizennégy évesen kerültem a kolozsvári zenelíceumba, majd itt, a G. Dima Zenekonzervatóriumban végeztem a zenetudományi szakot. Ezt követően Sepsiszentgyörgyre kerültem zongoratanárnak, ahol kollégáimmal megalakítottam a Tambura régizene együttest, amellyel részt vettünk a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon, legutoljára a Szentivánéji álom című régizenére épülő produkcióval. Alapötletünk a zene színpadra alkalmazása volt, és az volt a célunk, hogy sajátos módon, játékosan, szabadon jelenítsük meg a zene drámaiságát. A valóság és művészet, zene és játék, kép és hang élő kapcsolatát próbáltuk megteremteni. Ez volt első „zenés színház másként” típusú próbálkozásom. Sok emlékezetes színházi élményben volt részem Kolozsváron Haragh György emblematikus előadásainak köszönhetően, de abban az időben indult a táncházmozgalom is, ami a klasszikus zenén alapuló zenei világképemet gyökeresen megváltoztatta.

Amikor sok évvel később elvégeztem Marosvásárhelyen a színházrendezői szakot, lehetőségem nyílt kipróbálni, hogyan lehet a színházi előadás kifejezőerejét gazdagítani a népzene, a néptánc által.

– A rendezői szak elvégzése előtt majdnem a képzőművészeti egyetemre jelentkezett festőművész szakra.
– Igen, annak idején választanom kellett a zongora és a festészet között. A képzőművészet örök szerelem maradt. Ezért is szeretem egymagam megtervezni az előadásaim képi világát – persze örülök, ha van, aki továbbgondolja.

– Ön szerint milyen egy jó díszlet?
– A díszlet akkor jó számomra, ha sikerül a legszükségesebbre szorítani, de képviseljen szimbolikus, üzenetértékű vagy rituális funkciót is, akár az életben, akár a valóságban.

– Rendezőként abból is inspirálódott, hogy magyar közösségbe született?
– Székelyföldön nem volt kérdés, hogy magyar közösséghez tartozom, de tény, hogy a tudatosítás folyamatában sokat gondolkoztam azon, miért van az, hogy nekem ez szívügyem, míg másnak, hozzám hasonló erdélyinek nem föltétlenül az.

Magyarságtudatom, székelységem tudata éppen a népzene és a néptánc kapcsán alakult felelősséggé és vált túlélési stratégiai módszerré, megtartó erővé – és mostanra már elkötelezettséggé.

– Hét évvel ezelőtt alakult meg Marosvásárhelyen a Spectrum Színház, amelynek ön az alapító-művészeti vezetője. Milyen célkitűzések mentén alkotnak?
– A Spectrum Színház egy nagyon kis színház, négy állandó és öt-hat vendégművésszel működünk. Szeretnénk az egyetemes színházkultúra örökérvényű alkotásait sajátos lelki szűrőnkön keresztül magunkénak vallani, életünk építő részévé tenni, megtalálni hozzájuk a kifejezésmódbeli helyi sajátosságokat. Újabban a Maros Művészegyüttessel közösen a színház és a néptánc közös kifejezésmódozatait építgetjük, hiszen ez még kiaknázatlan terület, amolyan aranybánya.

Kép

Vitéz lélek - Kép: Spectrum Színház

– Tamási Áron Tündöklő Jeromos című színművét két évvel ezelőtt mutatták be vendégként a budapesti József Attila Színház színpadán. A különleges produkció számos szakmai fórumon, a Magyar Színházak XXXI. Kisvárdai Fesztiválján, a mikházai Csűrszínházban, valamint a Gyulai Várszínház Összművészeti Fesztiválján is sikert aratott. Rendezőként mi foglalkoztatta a darabban, és miért érezte úgy, hogy a művet érdemes volna színpadra vinni?
– A Tündöklő Jeromos aktuális kérdéseket jár körbe. Tündöklő Jeromos a hamis ígéretekkel manipuláló, közösségromboló „mezei próféta”, aki próbára teszi a nehéz sorsú falu értékrendszerét.

De egyúttal előcsalogatja a megtartó erőket is, amelyek a székelységet jellemezték a történelem során. Ezek a költészet, a hit, a zene és a tánc.

– Miért vonzódik rendezőként ennyire a Tamási Áron-művekhez?
– Tamási Áron színpadi művei nemcsak a cselekmény és a történések szempontjából örökérvényűek, hanem az emberi karakterek, élethelyzetek, túlélési stratégiák és értékrendszerek megfogalmazásában is aktuálisak. Ugyanakkor Tamási egyedülálló költői és rituális világot jelenít meg, amely a mai napig meghatározza a magyar és szerintem az európai és a világ népeinek mindennapjait.

– A Vitéz lélek szintén Tamási-mű, ezzel is foglalkozott.
– Színpadra állítása az első próbálkozás volt arra, hogy a néptánc elemeit szervesen ötvözzük a szövegközpontú előadással. Úgy vélem, a Bekecs Néptáncegyüttessel sikerült megteremteni azt a költői világot a színpadon, amely tükre lehetett annak az életformának, amelynek a népzene, néptánc szerves része volt, az önkifejezés eszköze.

– Mit jelent az ön számára a magyar nyelv és a magyar kultúra?
– Az egyetlen módot és lehetőséget, hogy a népek tengerében és az egybeolvasztás folyamatában sajátos kifejezésmódunkkal gazdagítsuk a világ palettáját, és bebizonyítsuk, hogy a különbözőségeink ellenére sokban hasonlítanak a kultúrák egymáshoz, de nem kell feladni az egyéni színeket, tartalmakat. Ez azért is fontos, mert kis nép vagyunk nagy kultúrával, hittel, reménnyel és túlélési stratégiával, ami a leggazdagabb népzenei kincsben is megmutatkozik – és talán ennek ápolása az egyetlen útja, hogy megmaradjunk.

Egyke vagyok. Ez sok mindent meghatározott. Egyke kislányként nekem a világon csak a szüleim voltak. Édesanyám, aki tanítónő és édesapám, aki villanyszerelő, egy igazi ezermester. Falun éltünk, Heves megyében, Tarnaleleszen, ahol anyukám volt A tanító néni. Nagy köztiszteletnek örvendett, szerették és becsülték. Az a típus volt, aki követelt, de nagyon figyelt mindegyik kicsi lélekre. Ebben a közegben mindig úgy éreztem, hogy kivételezett vagyok. Én voltam a Barna bácsiék végtelenül megfelelni vágyó kislánya. Sokáig éltem úgy, hogy azt hittem, mindig olyannak kell lennem, amilyennek mások látni szeretnének. Magányos voltam. De azt hiszem, mind magányosak vagyunk, ha nem lehetünk önmagunk.

Egy idilli, de szűk, buborékszerű világban éltem. A legfőbb barátaim az állatok voltak. Különösképpen Csöpi, a kutyánk, aki egy keverék kutya volt és nagyon agresszív. Testőrként védelmezett, bárhová mentem, ő követett. A szüleim hamar rájöttek, nyugodtan elengedhetnek, mert ha a kutya velem van, semmi bajom nem eshet. Ugyanis bárki is állt szóba velem, Csöpi elém ugrott, vicsorított, morgott, és mindenkit eltántorított. A faluvégi ház, amelyben éltünk, maga volt a mesebeli kapu nekem: erdőre, mezőre, patakpartra, ahova egymagam indultam útnak, egy hű kísérővel, a kutyámmal.

Csak hat hetes voltam, amikor anyukámnak vissza kellett mennie tanítani az iskolába, ezért én különböző dajkák mellett cseperedtem fel. Édesapám a születésem előtt TBC-s volt, akit az elsők között kezeltek ezzel a betegséggel – és amiről én sokáig semmit sem tudtam. Mielőtt megszülettem, azt mondták neki, hogy talán egy éve van hátra, de ez nem volt igaz. Szerencsére. A betegsége miatt a gyerekkoromat átjárta egyfajta megmagyarázhatatlan, rejtélyes félelem. Láttam, hogy az édesapám megállíthatatlanul köhög, hogy varratokat köhög fel a tüdejéből, hogy az oldalán van egy irtózatosan nagy heg, de nem értettem, miért, hogyan került az oda. Nem tudtam, mi történt és történik vele, és gyermeki fantáziával találgatni kezdtem. Kellett egy valóság nekem is.

Kép

Barcza Katalin

Kislánykoromban anyukám nagyon sokat mesélt nekem, együtt lapozgattuk a könyveket. Meg is tanultam egyedül olvasni, mert beazonosítottam a betűket. Gyakran előfordult, hogy amikor nem tudott rám vigyázni a dajka, anya bevitt magával az iskolába, és én ötévesen ott ültem az elsősök között. Leporellókat szerettem nézegetni, és az olvasás terén folyamatos mindenevő voltam. Egyetértek Péterfy Gergely író szavaival: „Az olvasás haszna, mint a bölcsességé vagy az erényé, önmagában van. Mert megadja annak a tudatát, hogy a világ több, mint aminek látszik. Belső kilátót épít az elmédben, ahonnan messzire látsz, míg a többiek lent bolyonganak a ködben.”

Szerettem a könyvek által adott más világokban lenni, olyankor enyhült a magányom.

Apukám nagy adomázó mester volt. Ő az élete történetét mesélte el nekem a nagy öblös kanapéján ülve, vagy épp villanykörtét beszerelve. Minden történetéből önálló világot kerekített, amit öröm volt hallgatni. A mesélés és a történetek szeretetét tőle kaptam.

Egyébként naplóíró kislány voltam, kamaszként pedig verseket írtam arról, hogy mennyire fáj a szerelem. (mosolyog) Később álnéven romantikus regényeket adtam ki, majd krimiket. De ha arról kérdezel, hogy mi szerettem volna lenni, egyértelmű válaszom van rá. Amikor anyukámnak el kellett szaladnia valahova ügyet intézni, akkor én boldogan vettem át tőle a gyerekek korrepetálását. Teljesen egyértelmű volt a számomra, hogy én is tanítani fogok. Bírom a kamaszokat. Szeretem, hogy kóstolgatnak, hogy kihívás elé állítanak. Anyu persze le akart beszélni: „Kislányom, csak ezt ne!” De akkor visszakérdeztem: „Miért, ha újrakezdhetnéd, mást választanál?” És erre mindig az volt a válasz: „Nem, csakis tanítanék!” Ma már több mint harminc éve oktatok magyart. Szeretek tanítani, sőt az iskolát is szeretem, ahol tanítok, a kollégáimat, a kopott falakat, a jól ismert folyosókat. Mégis, minden hivatásban éreztem: visznek valahová, úton vagyok.

Ötvennégy évesen éreztem először, hogy minden a helyére kerül, hogy megtaláltam, amire születtem. A kedvenc mesém egy Grimm-mese: a Bátyácska és húgocska. Durva történet. Életem mélypontján, ötvenegy évesen olvastam először cikket a meseterápiáról, ahol feltették azt a kérdést, hogy melyik kép marad meg benned a legerősebben egy meséből. Kíváncsivá tettek. Az én rajzomon egy lány volt, hosszú, gubancos hajú, rongyokba öltözött lány, aki egy fatörzs odvában él, bent az erdőben, elrejtőzve. Akkoriban nem voltam kiegyensúlyozott, sőt… Nem szerettem magamat, se az életemet. Más akartam lenni, mint amilyen vagyok, de nem tudtam olyan lenni, amilyen szeretnék. Látszólag mindenem megvolt, bennem, odabent mégis hatalmas űr tombolt.

Sophie Marceau mondta egy filmben: „Nem éri meg úgy élni, ha az ember halottnak érzi magát.”

Egy barátomnál voltam, akinek elmondtam a legbensőbb félelmeimet, kételyeimet, hogy nem látom értelmét a létemnek, és az élet nem jó. Majd egy nagy kerten keresztül elindultunk hazafelé. Nyár volt. Illatos nyár, meleg és holdfényes éjszaka. Útközben megállított. „Kati, csukd be a szemed! Szippants egy nagyot a levegőbe! Érzel valamilyen illatot?” „Igen! De jó, mi ez?” „Nem ismered fel, hogy minek az illata ez? Nahát! Akkor nyisd ki a szemed!” És a kezembe nyomott egy még éretlen zöld diót! „Úgy gondolod, hogy mindent tudsz az életről? És hogy nem érdemes megvárni a holnapot? Amikor még a zöld dió illatát sem ismered?” Nagy tanulság volt. Nem tudhatom, mi lesz holnap, mi vár rám, hogy milyen lesz az időskori arcom. Ma már nagyon is érdekel.

Kép

Barcza Katalin - Kép: Vavrik Dóra

A kíváncsiság tart meg. Megmaradni kíváncsinak isteni ajándék.

A Lelki Egészségvédő Alapítvány (LEA) és a Semmelweis Egyetem közös szervezésében Dr. Antalfai Márta pszichológus módszerét tanultuk hét-nyolc fős kis csoportokban: a Kincskereső Meseterápiás Módszert, amelynek alapja Jung pszichológiai rendszere.  Abból indulunk ki, hogy a mesék  ősképeket, archetípusokat, szimbólumokat tartalmaznak. A mese egy kódolt történet, amely bármelyikünkkel, életünk bármelyik pontján előfordulhat. Külföldi és magyar népmesékkel egyaránt dolgozunk, amelyek már az évszázadok során átrostálódtak az embereken, és e mesékben lévő ősképek a közös emberi tudattalan termékei. Ebben a meseterápiás módszerben mi a szimbólumokat és az ősképeket figyeljük, és azt, hogy akivel dolgozunk, annak milyen szimbólumokra lesz majd szüksége ahhoz, hogy a tudattalanjához kapcsolódhasson. A tudattalannal dolgozunk. A mese után relaxálunk, és relaxálva újra végigmondom a mese fontosabb állomásait, szimbólumait, helyszíneit. A relaxált állapotban ezek a képek a tudattalanhoz kapcsolódnak, amiből az egy saját képet hoz létre, amit mindenki papírra vet az előtte levő asztalon heverő színes porpasztellel. És a tudattalanunk ezen egyénileg megszületett rajzok útján beszél hozzánk.

A végzést igazoló tanúsítványnak az volt az egyik feltétele, hogy legyen egy végigvitt csoportunk. Nekem ekkoriban volt egy női olvasóköröm, illetve egy kreatív írás kurzusom kamaszoknak és felnőtteknek – őket kérdeztem meg először, hogy van-e kedvük meseterápiás csoportba jönni: „Nem tudjuk mi azt Kati, de ha te tartod, jövünk.” Így alakult ki az első csoportom, majd elindultak az egyéni terápiák is. Csodálatos felfedezéseket tettünk az önismeret útján. Nemrég jött egy hölgy, akinek szüléskor meghalt a kisbabája. Mondta nekem, hogy tudja, még nem dolgozta fel a vele történteket, sőt, az emlék egy kerülendő, fájó, érzékeny aknamezővé változott benne. Neki minden egyes mese erről szólt.

A mesék szimbólumai mindig megtalálják benned azt a pontot, amihez kapcsolódni tudnak.

Nála többször is eljutottunk addig, hogy a rajzában már jól látható volt, hogy miről is van szó, de amíg ő nem állt készen kimondani, én sem tettem meg. Amivel készen állsz szembenézni, az jön ki a meséből, amire nem vagy felkészülve, azt én ugyan látom, hogy ott van, de nem fogom szóvá tenni neked, megvárom, amíg te mondod  majd ki magadtól. Az említett hölgy egyértelműen azt a szimbólumot rajzolta le, ami az elvesztett kisbabához köthető. Amikor lerajzolta, és letette a krétát, higgadtan és kedvesen közölte: mindjárt visszajövök. És kiment. Vártam egy kicsit, majd utánamentem. Zokogott. Amikor visszajött a csoportba, bár mindenki látta, hogy sírt, senki nem kezdte el kérdezgetni tőle, hogy mi a baj… Megkérdeztem, hogy beszélhetünk-e a rajzáról. Ő nem hátrált ki, és belekezdett: „Volt egyszer egy terhességem…” A nők odamentek hozzá, átölelték, és vele együtt sírtak. A csoport egy nagyon támogató közeg tud lenni. A rajz egy üres vödröt ábrázolt. Az edények a formájuk miatt a női méhet is jelképezhetik, amelyben felcseperedik az élet. Az üres edény ekkor egy kiürült, eredményétől megfosztott termékenységi állapotot szimbolizált. 

Kép

Barcza Katalin - Kép: Vavrik Dóra

A Világszép Ilonka című mesének is nagyon érdekes szimbólumai vannak. Főszereplője egy lány, aki világszép. Ezen kívül csak annyit tudunk meg róla, hogy van egy apja. A király hírét veszi a szépségének, és felkér egy festőt, hogy fesse le neki a lányt. Amikor megkapja a képet és látja, hogy tényleg gyönyörű, elküld érte egy hintót, és feleségül kéri. Itt látszik az éretlenség a történetben. Van egy képem valakiről, akit nem ismerek, de ítélkezem. Az erdőn áthaladó út az élet útjának szimbóluma, az erdő pedig maga az élet sűrűje. A boszorkány lehet az én negatív arcom, mindaz, amit elzárva tartok magamtól, amit nem szeretek, amivel nem vagyok kibékülve, amit nem vállalok fel.

Az én rajzom, amelyet korábban említettem, az odvas fában megbújt lány, egy izolált lelkiállapot, a megmutatkozni nem merő, az önmagát felvállalni képtelen női lét jelképe. Ma már nem ezt rajzolom. (mosolyog)

Én sosem éreztem azt, amire minden nőnek, kislánynak szüksége van: hogy szép vagyok. Viszont nagyon vágytam rá. Aggódtam, hogy ha idősödöm, csak még kevésbé lesz bármiféle viszonyom ehhez a varázslatos szóhoz: szépség. De a mesében ott vannak a bölcs öregasszonyok, akik már őszülnek, és akiket nagyon tudtam szeretni. A történetekben egyre inkább velük azonosultam, inkább voltam a bölcs anyóka, mint a királylány. Szeretem azt, ahogyan öregszem. Már nem aggódom azon, hogy szép vagyok-e. Vagyok, aki vagyok, és végre tényleg az lehetek, aki vagyok. Ma már azt is bátran megmutatom és elfogadom, ami egykor nagyon nagy fájdalmat okozott: a sokízületi gyulladás a kezeimen. Sokat dolgoztam velük, írtam, kertészkedtem, gyerekeket cipeltem, simogattam… (mosolyog)

Sokan jönnek hozzám olyanok meseterápiára, akik úgy érzik magukat, ahogyan egykor én, hogy nem a saját életüket élik. Nem tudják pontosan megfogalmazni, miért nincsenek jól, de él bennük egy megmagyarázhatatlan hiányérzet. Tudod, ha látod magadat a mese tündérszép Ilonkájaként, kiszedett szemmel az árokparton gyöngyöket sírni, akkor ez jelezheti, hogy a gyógyulásod végbemegy. Mert ez a szimbólum, hogy kisírod a gyöngyöket, jelzi, hogy a kínlódásod, fájdalmad értékben fog megnyilvánulni végül. A tudattalanban keletkezett sérülések, az ott élő hiányok elkezdenek feltöltődni, begyógyulni.

Hatéves lehettem: homokvárat építettünk anyuval. Ő az egyik oldalon, én vele szemben a másikon. Elkezdtük ásni az alagutat. Izgalmas volt, bátran túrtam a nyirkos, hideg homokot. Fokozatosan toltam előre a kis kezem, nem tudva, mihez érek… Ahogy ástam, egyszer csak ott volt anyukám keze. Összekulcsoltuk az ujjainkat, és én akkor boldog voltam. A sötét, ismeretlen úton ott van egy puha, meleg kéz, amelyet megfoghatsz, amelybe belekapaszkodhatsz. Összeértünk. Mert végül mindannyian összeérünk.

Az online koncert érdekessége, hogy míg Leslie Mandoki és a zenekar egy része a németországi stúdiójából muzsikált, addig a 22 világsztár a Föld különböző pontjairól csatlakozott be a közös zenélésbe. Így a new york-i 52. utcából, egy dél-karolinai tengerparti strandról, sőt egy észak-angliai kastély pincéjéből is bejelentkezett egy-egy világhírű zenész, élő videókapcsolásban. De Los Angelesből, Londonból és Berlinből, Tokióból, Pekingből, Új-Delhiből és Moszkvából is volt fellépő a különleges másfél óra alatt.

A kreativitás mellett a zenészek társadalmi felelősségvállalásának fontossága is felerősödik a járványhelyzet alatt – mondta el az előadás kapcsán Leslie Mandoki. Hozzátette, a koncerttel szerettek volna visszaadni valamit a közönségük számára az évtizedeken át tartó szeretetért. A koncerttel jelképesen az egész földkerekségen átívelő hidat építve, minden szakadék felett, áthidalva a törésvonalakat falu és város, észak és dél, és ami a legfontosabb, a generációk között. „The music is the greatest unifier”, vagy ahogy magyarul fogalmazott: Zene az emberség szolgálatában – zárta Mandoki.

Oreo, Burberry, BBC, DreamWorks Animation, Ferrari, Warner Bros. – a nekik készült nyertes kreatív munkák mellett most a Lounge Group ügynökségének ügyfelei is felkerültek a Muse Creative Awards győzteseinek listájára. „Van az a mondás, miszerint „nem terem új a nap alatt” – kezdi Knjo Ong, a versenyt rendező International Awards Associate (IAA) vezérigazgatója. „Ez nem is állhatna messzebb az igazságtól. Minden évben akad valami új és izgalmas a versenyművek között.” – teszi hozzá.

A neves verseny 44 fős zsűrije 23 országból képviseltette magát. A bírák a digitális és kreatív szakma nagyágyúi közül kerültek ki, így például Alessandro Sciortino a McCann Worldgroup kreatívigazgatója, Daniel Lobaton a Saatchi & Saatchi NY Executive kreatívigazgatója, Renato Barreto a MullenLowe társ-kreatívigazgatója, Sebastiano Boni, a Huawei Head of User Experience szakértője mellett Min Lu, a Facebook marketing vezetője, valamint Frederick Rickmann, a DNgroup Aps igazgatója is az ítészek között szerepelt.

A Lounge Group megtisztelőnek érzi az elismerést, erről a cégcsoport kreatívigazgatója, Radovics Péter beszélt: „Elsősorban annak örülök, hogy a MUSE-on győztes munkáink most eljutnak olyanokhoz is, akik eddig nem ismerték őket, esetleg nem figyeltek még fel az ügynökségre. Azt gondolom, mindegyik olyan színvonalat képvisel, amellyel szívesen mutatnám be magunkat, a gondolkodásunkat, illetve a szakmai elképzeléseinket. Remélem, hogy ezekre a kampányokra más fesztiválokon is felfigyelnek majd.”

A Lounge Design a Muse Creative Awards díjait a következő munkákkal nyerte meg: MVM Csoport „Future Talks” (platinum és arany – print és online hirdetés kategória), Szerencsejáték Zrt. „Ötöslottó” image film (két platinum – film és kraft kategóriákban), MVM Csoport „MVM Edison 2020” film (két arany - film és kraft kategóriákban), Szerencsejáték Zrt. „Karácsonyi sorsjegy képeslap” kampány (arany – stratégiai program kategóriában), Magyar Telekom „Telekom x Ivan and the Parazol” (arany és ezüst – social media influencer kampány és márkázott tartalom kategóriákban).

A nemzetközi siker azért is nevezhető jelentősnek, mert a nevezett munkák már mind a pandémia idején születtek, így a kreatív szakembereknek újfajta kihívásokkal és nehézségekkel kellett szembenézniük. „Bár nehéz időszakban születtek ezek a kampányok, a kreativitásra, ilyen jellegű közös munkára nem feltétlenül hat mindez hátrányosan. Amit elveszítünk bizonyos területeken, azt visszakapjuk máshol, azaz szerintem, ha jól menedzseljük az új helyzeteket, akár előnyünkre is fordíthatjuk őket szakmailag.” – mondja Radovics Péter.

A Lounge Group kreatívigazgatója arra is válaszolt, mely nevezés állt szívéhez legközelebb. „Nekem az MVM Future Talks kampánya a személyes kedvencem. Az ötlet, a megvalósítás és a különböző kulturális utalások, vonatkozások rétegei egyszerre vannak jelen, és a célcsoport számára egyetlen pillanat alatt, egyszerre érthetőek meg. Pont annyi idő alatt,amennyi egy ilyen hirdetés megnézésére jut az életünkből. Szórakoztató és képes elgondolkodtatni, azaz akár képes arra is, hogy elérje a célját, és az érdeklődést akcióra váltsa.”

Az IAA vezérigazgatója, Knjo Ong kiemelte, hogy a jövőben is elismerik majd azok munkáját, akik a nehézségek közepette is kiváló helytállásról tesznek tanúbizonyságot: „Az éppen zajló világjárványt tekintve az IAA szakmai csapataként csodálattal tekintünk arra az akaraterőre, amellyel az emberek saját iparáguk akadályain felülkerekedtek.”

Négyszer felvételizett sikertelenül a Színművészetire, majd a magyar-történelem tanári szakkal próbálkozott, mielőtt a televíziózás felé vette az irányt, de az „újratervezés” kérdése azóta is többször felmerült az életében. Igazi „szuverén csapatjátékos” sportriporterként, műsorvezetőként és háromgyermekes családapaként is. Tiszteletben tartja mások szabadságát, azáltal maga is szabad emberként él. Boldog házassága lassan több mint 30 éve tart – megkérdeztük, hogy mi a titok, és hogy honnan merít lelkierőt a nehezebb időszakok átvészeléséhez és arról, hogy milyen hatással van a COVID-járvány a gondolkodására, terveire, családi életére.

A beszélgetés során megtudhatjuk, hogy a „Játék határok nélkül”, „Áll az alku” és a „Maradj talpon!” közkedvelt, egykori műsorvezetője mivel foglalkozik mostanság, és hogy a hatodik X-hez közeledve, tart-e az évek kíméletlen múlásától, az elfeledettség veszélyétől és készül-e a nagypapaszerepre. Hogyan éri el, hogy életének ebben a harmadik szakaszában és egyben fordulópontján mentálisan talpon maradjon? 

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

Spiritusz. Bátorító beszélgetések a lelki egészségért. A Képmás magazin pszichológiai podcast-műsora. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek életük legnehezebb és legörömtelibb időszakairól, küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. Tartsanak velünk!
A műsorvezetők, egymást váltva: Németh Szilvia rádiós műsorvezető, a Képmás magazin újságírója és Bóna Judit, a KarcFM műsorvezető-szerkesztője. 
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről. 

Református gyerekből jezsuita szerzetes

Apja bihari alispán volt, fiát református hitben nevelte. Ám felesége halála után katolikus nőt vett el, aki a gyermek Pázmányt megismertette a római egyház hitével. Tizenkét esztendősen az asszony és a jezsuita Szántó István hatására katolizált. A kolozsvári jezsuitákhoz került iskolába, ahol 1587-ben belépett a Jézus Társaság tagjainak sorába. Novícius Krakkóban volt, a filozófiát 1589 és 1592 között Bécsben, majd Rómában tanulta, 1597-ig a rend Római Kollégiumában olyan tanároktól tanult, mint a filozófus Francisco Suarez és a nagy hitvitázó, Roberto Bellarmini, a későbbi bíboros. 1897‑ben doktorált, pappá szentelték, letette örökfogadalmát, az osztrák provinciába helyezték. Grazban lett tanulmányi felügyelő, a város jezsuita egyetemén a bölcselet tanára. Ekkor születtek latin nyelvű tankönyvei a kor jezsuita szellemiségének jegyében. Traktátusai felölelték a dogmatikát az istentantól és a krisztológiától a hit, a remény, a szeretet elemzéséig, a kegyelem és a szentségek tárgyalásáig. 1601-ben került a felvidéki Vágsellyére rendi tanárként, közben Kassán és Nyitrán volt hitszónok, protestáns főúri családokat nyerve vissza a katolikus egyháznak. Ekkor született első magyar nyelvű hitvitázó munkája, a Felelet, amely Magyari István protestáns prédikátor történetteológiai írásával szállt vitába, magára vonva Forgách Ferenc nyitrai püspök figyelmét. Pázmány 1603-ban visszakerült Grazba, folytatta tanári működését, de hozzálátott a hazai protestáns irodalom tanulmányozásához is.

Ekkor készült az 1606-ban kiadott Imádságos könyv, amely nagy karriert futott be, egyes részletei ma is ott vannak a katolikus hívők imakönyveiben.

1607-ben Forgách, akkor már Esztergom érseke maga mellé vette. Az 1608-as pozsonyi országgyűlésen egyháza és rendje érdekében szólva tett szert országos tekintélyre, 1611-ben kezdeményezője volt a magyar ellenreformáció nyitányát jelentő nagyszombati zsinatnak. Közben, 1609-ben adta közre Öt szép levél című munkáját, amelyben Alvinci Pétert, Bocskai korábbi udvari lelkészét támadta meg. 

A hitvitázó, politizáló érsek

Ezt követően, miközben Pázmány már főművén, a Kalauzon dolgozott, hitszónoki tevékenységével pedig főúri családok egész sorát vezette vissza a katolikus egyházba, érseke utódának jelölte és 1616-ban túróci préposttá tette, Forgách halálával pedig ő lett Esztergom érseke, Magyarország prímása, a magyar királyság főkancellárja, az ország és a Habsburg Birodalom politikai életének egyik irányítója.

A birodalmi eszme és a magyar nemzeti, rendi érdekek védelmezőjeként lépett fel, ellenfele volt az Erdélyi Fejedelemség politikai törekvéseinek, személy szerint Bethlen Gábornak.

A protestáns rendek haragját is magára vonta, a besztercebányai országgyűlésen örökös száműzetését is kimondták, bár döntésüknek nem volt foganatja. Erdély dolgában később ő maga vizsgálta felül elmarasztaló véleményét, amikor leírta híres mondatát, amely szerint „tekintetünk csak addig durál az német előtt, míglen Erdélyben magyar fejedelem hallatik floreálni”, ám ha ez nem lesz, „azonnal gallérunk alá pökik az német.” 

Kép

A rekatolizálás motorja

Érsekként Pázmány feladatának a hazai katolikus egyház újjáépítését, az arisztokrácia és a nép Róma iránti hűségére való visszavezetését tekintette. Írásai, beszédei hatására az egyház szellemi, közéleti pozíciói megerősödtek. A képzett papokról való gondoskodás érdekében 1623-ban megalapította a máig nevét viselő bécsi Pázmáneumot, majd egy hasonlót Pozsonyban, és szorgalmazta, hogy a jezsuiták több házat és iskolát nyithassanak a királyi Magyarországon. Érdemei elismeréseképpen 1629-ben VIII. Orbán pápa bíborossá kreálta, 1632-ben pedig császári követként járt az Örök Városban, ahol igyekezett eltéríteni a Szentatyát egyoldalú franciabarát politikájától. A hit és a magyar kultúra érdekében kifejtett tevékenységére Pázmány 1635-ben tette fel a koronát a nagyszombati, később Pestre áthelyezett egyetem megalapításával, de ő bábáskodott az első teljes magyar katolikus bibliafordításnak, Káldy György munkájának az elkészülte felett is. Feltétlen egyház- és Róma-hűségén túl elkötelezett híve volt a Habsburg‑uralomnak, amelytől védelmet remélt a török ellen és a lázongó erdélyi és kelet-magyarországi protestáns rendekkel szemben, de a nemzet érdekében kapcsolatba lépett Bethlen Gábor és I. Rákóczi György erdélyi fejedelemmel is. A halál 1637-ben Pozsonyban érte, amikor a reformáció terjedése már megtorpant, és döntően az ő hatására az ország a rekatolizálás útjára lépett. 

Nyelv- és a stílusművész

Mint hitvédő és hitvitázó felismerte, a reformációval szembeni szellemi küzdelem anyanyelvi megszólalásokat, magyar műveket és fordításokat követel. Így lefordította Kempis Tamás művét, a Krisztus követését, évszázadokra adva olvasmányt a katolikus hívek kezébe, és ez a szándék vezette imádságoskönyvének összeállításakor is. Polemikus, hitvitázó irataiban hol hazai protestáns szerzőknek válaszolt, hol Kálvin teológiájának visszásságait állította pellengérre, magyar nyelven szólalva meg, briliáns érveléssel, szellemesen és gúnyosan, műveltségi fölénye biztos tudatában, szatirikus magabiztossággal utasítva vissza a katolikus egyházat érő támadásokat.

Írásaiban Pázmány egyszerre élt a racionális érvelés, a gúny, a humor, időnként a vaskos gorombaságok eszközével, előadásmódja gördülékeny volt, a korabeli magyar nyelv szinte minden eszközét felvonultatta.

Magyari Istvánnal vitázva azt is kifejtette, hogy az ország romlásának nem a katolikus egyház, hanem a hitújítás felbukkanása volt a fő okozója. A régi egyház erkölcsi romlottságát illető vádakra azt felelte, hogy az erkölcsi vétségek kijavíthatók, a hit igazságát pedig nem érintik. Pázmány Alvici Péterrel folytatott vitája során volt igazán elemében. Az 1609-es első pengeváltás, az Öt levél után 1613-ban adta ki a prédikátor védekező iratára válaszul Az Alvinci Péter feleletirül rövid intés címet viselő munkáját, majd még néhány pamfletjét. A Kalauz megjelenése utáni támadásokra válaszolva is több munka került ki a keze alól, Az nagy Calvinus Jánosnak Hiszek-egy Istene című írásában pedig a genfi reformátor hitvallásos érvelését szedte ízekre. Pázmány az élőszónak is mestere volt. Prédikációi, beszédei vaskos köteteket töltenek meg, zömében morális jellegűek, az ember lelki hasznáról és lelki káráról szólnak. A dogmatikai betétek is a morális következtetések levonásához kínálnak alapot. Szóhasználata, stílusa ezekben volt a leggazdagabb. Érdekes apróságokból kiinduló, lírai és képi elemeket is magába foglaló, a gondolati teljesség érdekében bonyolult barokk körmondatokban megfogalmazott gondolatok ezek.

Kép

Pázmány 1613-ra készült el legjelentősebb, sok kiadást megérő hitépítő és hitvédő munkájával, az Isteni igazságra vezérlő kalauzzal, amelyben Bellarmini rendszerét követte, szembeállítva a katolikus egyház és a reformátorok tanítását. A mű még életében további két, átdolgozott és javított kiadás is napvilágot látott, 1623-ban és halálának évében, 1637-ben. A maga idejében nagy, ezres példányszámban megjelent munka élénk visszhangot keltett, hazai és külhoni prédikátorok ragadtak tollat, hogy cáfolják állításait.

A Kalauz a korabeli tudás és a katolikus világnézet enciklopédiája.

Egyszerre volt tudományos szintézis, a protestáns nézetekkel vitatkozó írás és a katolikus nagyközönségnek szánt hitépítő olvasmány, amely Pázmány hatalmas műveltségét, széles látókörét, nyelvi, stilisztikai leleményét igazolta. Eközben sorra vette az alapvető hittan, egyházfelfogás, szentségtan és a mindennapi vallásosság témáit, általános eligazítást, lelki-szellemi muníciót és nyelvi élményt is kínálva az olvasóknak.

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>> 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

A történelem szóról épp most tanultam meg Kő András Hermann Róbert történésszel készített interjújából, hogy Devecseri Gábornak, a huszadik századi ismert költőnek és műfordítónak a szüleménye. A történelemről a tantárgy, a tantárgyról a tankönyvek, a tankönyvekről a túl sok betű jut eszünkbe – ki szeret tankönyveket olvasgatni? (Én szerettem egyébként: amikor középiskolás voltam, a legtöbb könyvet szeptemberben elolvastam, mint egy regényt – törit, irodalmat, fizikát –, aztán persze emiatt év végéig unatkoztam az órákon. Lehet, hogy ezért volt a matek a kedvencem? Mert ott nem lehetett előre elolvasni a könyvet, ott muszáj volt használni az agyamat?)

Mostanában sok jó könyvet olvastam, ami érdekes, izgalmas, olykor letehetetlen volt, de mindenképpen élményszerű – és történelemről szólt. Néha irodalmi köntösben, vagy más formában, egyik sem tankönyvszerűen.

A legizgalmasabb persze a közelmúlt, minden, ami a 20. századról szól. Ezért is szeretem a Jaffa kiadó Modern magyar történelem sorozatát, ezek a kisméretű bordó kötetek többnyire egy-egy kortárs történésztől egy-egy erős, közelmúlthoz kapcsolódó témát tartalmaznak, inkább hosszabb tanulmányokat, de laikusok számára is olvashatóan (mégis sok hivatkozással, források feltüntetésével, tehát történészi alapossággal). Utoljára Hatos Pál könyvét olvastam az általános iskolai emlékeimből még könnyen előhúzható témáról, a Tanácsköztársaság „dicsőséges 133 napjáról” – a kötet címe Rosszfiúk világforradalma. De ebben a sorozatban jelent meg Pető Andrea Elmondani az elmondhatatlant című könyve is, a magyarországi nőket ért tömeges nemi erőszakról a II. világháború alatt, amely szintén fontos és sokat idézett forrása a tárgyban írt cikkeknek. A huszadik századról írni hálás téma: nagyon könnyen rákapcsolódik az olvasó érzelmileg, talál kapcsolódási pontot, és az érintettség miatt van egyfajta izgalmas bulvár-jellege is, olyasmi, mint a katasztrófa-turizmusnak.

Jó a kényelmes karosszékből ezt a borzongást átélni, és örülni neki, hogy nem velünk történik, amit olvasunk.

A huszadik század izgalmas jogtörténeti csomópontjáról, a nürnbergi perről is megjelent magyarul egy új könyv, a címe Kelet-nyugati utca, szerzője Philippe Sands, történész.

Ezt a könyvet nem tudtam letenni, pedig nem vagyok jogász, és ezt egy jogtörténész írta egy jogtörténeti problémáról. A populáris amerikai storytelling módszerével él – ettől lesz letehetetlen. A szerző ősei a mai Ukrajnában található Lvov, ismerősebb régi nevén Lemberg városából származnak. Feltűnt neki, hogy a nürnbergi per kapcsán bevezetett új jogi fogalmak (tényállások) fontos képviselői, megalkotói szintén lembergi származásúak. Az emberiesség elleni bűntett fogalmát kidolgozó Hersch Lauterpacht, a nemzetközi jog professzora, valamint a népirtás fogalma mellett kiálló Rafael Lemkin, jogász és ügyész egyaránt lembergi családból származtak, és mindhárom család sok emberi áldozatot hozott a világháborúban. Olyan érzése van tehát az embernek, hogy minden Lembergben kezdődött. A könyvben mindhárom család egykor élt tagjainak, sorsuknak utánajár a szerző, fejezetről fejezetre bomlik ki előttünk emberi történeteken keresztül azoknak a kormányzati rendszereknek, világrendszereknek a bűne, amelyek ezeket a családokat szétzilálták – legyenek ezek a bűnök népirtás jellegűek vagy emberiesség ellen elkövetettek. Izgalmas megérteni laikusként a jogi problémát is, amiben ez a két tényállás egymásnak feszül: az egyén védelme vagy a közösségek védelme az előbbre való vajon? Izgalmas a negyedik szál is, Hans Frank német miniszter családjáé, aki kormányzóként Lemberg és a nácik által megszállt Németország nagy része felett hatalommal bírt – és a másik három család tragédiáiért felelős volt.

De a legjobban talán az érintett meg, amikor a saját családja rejtett szövedékét próbálta felfejteni Sands professzor.

Bár igyekszik nem szolidárisabb lenni a saját felmenőivel, mint a kutatása tárgyát képező többi családéval, mégis mintha ezek lennének a legesendőbb, legemberibb, legszerethetőbb történetek. Történelem a családtörténetekben és fordítva.

Kép

Kép: Molnár-Bánffy Kata

A családtörténeti szálat folytatva egy az előzőeknél sokkal vékonyabb, kevésbé szívszorító, hazai történeteket mesélő kötetet is ajánlok, Saly Noémi Példabeszédek című könyvét.

Noémi is a saját családtagjairól ír, talán egyszerűen azért, hogy ne vesszenek el az ő történeteik. Ő aztán tényleg nagyon személyes, a történetek egy része a saját gyerekkoráról szól, szinte kézzel tapinthatóan megelevenednek képzeletünkben anyák, nagyanyák, testvérek, nagynénik, és persze itt-ott férfiak is, de azért a nők dominálnak. Mert a férfiakat lecsukták, háborúba vitték, betegek lettek, meghaltak – jellegzetes huszadik századi sors volt ez, asszonyként vinni tovább a családot, egyedül, kicsit megkeményedve, hagyományokba és olykor talán közhelyes tudásokba kapaszkodva, összeszorított fogakkal. Én bírom nagyon Saly Noémi őseit, ahogy a könyvből kirajzolódnak előttem: emlékeztetnek a sajátjaimra, a mondásaik is, a tárgyaik is, a viselkedésük egyéb mintázatai is. A „Nem kell mindent akarni!” meg az „Utálsz mosogatni? Szeresd meg!” mondásaik különösen. Az illusztrációként összeszedett családi fotók, tárgyak, emberek, enteriőrök meg egyenesen lebilincselőek.

Mindenkinek meg kellene írnia a maga „példabeszédeit”, amíg még tudjuk őket, amíg emlékszünk rájuk.

Ugyanilyen ismerős a környezet, a stílus meg a valóság összes szelete Bereményi Géza Magyar Copperfieldjében is.

A most Libri-díjra is jelölt kötetet jegyző szerzőt elsősorban mindannyian Cseh Tamás dalszövegeinek költőjeként ismertük, meg persze azt is tudtuk, hogy a zseniális, 1988-ban készült Eldorádót, a rendszerváltás időszakának egyik kultikus filmjét is az ő önéletrajzi novellája alapján készítették. Ebben a kötetben az Eldorádó világa bomlik ki, hosszabban és részletesebben: a pesti proletárvilág, a Teleki téri piac kiskirályai és katonái, a kommunizmust kiszolgáló és nem kiszolgáló emberek különféle közösségei. Mivel a saját életének az állomásait követjük nyomon, érezhetően változik az idővel a közeg is: a körülmények, a lehetőségek, az emberek érzései és félelmei. Ez a világ mindenkinek, aki emlékszik a kommunizmus és a gulyáskommunizmus éveire, ismerős, felismerhető, reális. Ennyi humorral szemlélni ezeket az évtizedeket és Magyarország történetét ezekben az időkben – nos, ez egészen egyedi, és lenyűgöző. Amit még nehéz tankönyvekből tanítani a kilencvenes és kétezres években születetteknek, amiről nehéz egzakt mondatokban beszélni azoknak, akik benne éltek, arról a korról egy ilyen szépirodalmi eszközökkel dolgozó kötet elképesztő érzékeny képet mutat.

Nálam biztosan ez a könyv az idei Libri-díjas, szurkolok is Bereményinek, hogy nyerjen.

Végül, teljesen rákanyarodva a szépirodalomra, egy egészen friss élményemet is meg szeretném osztani itt. Mara Zalite lett írónő könyvét, az Öt ujjat olvastam barátok ajánlására, Jávorszky Béla fordításában.

A könyv egy olyan kislány szemével festi meg az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Lettország képét, aki Szibériában született, munkatáborban, odahurcolt fiatal szülőktől. A szerencsések között van, akik hazatérnek és újra próbálhatják építeni az életüket a mesebeli hazában – ami persze nem bizonyul olyan mesebelinek, mint ahogy arról a munkatáborban álmodoztak. Az írónő saját gyermekkori emlékeiből, történeteiből építkezik. Minden nemzetállam történelemszemlélete szubjektív és öncentrikus, milyen is lehetne, és a miénkből teljesen kiszorulnak a balti államok. Amikor Közép-Kelet-Európáról beszélünk, bajtársainknak a lengyeleket, cseheket, szlovákokat érezzük, de ebbe a táborba tartoznak a fejünkben Románia és a volt Jugoszlávia utódállamai is – a Baltikumról azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Ez a második regény, amit ennek a térségnek a modernkori, szubjektív nézőpontú történetéről olvastam (az első Sofi Oksanen Sztálin tehenei című könyve volt, sokkal brutálisabb olvasmány, amelyben az észtek és a finnek drámájának utórezgéseit látjuk, szintén egy nő szemével, nagyon személyes történeteken keresztül).

Az Öt ujj azonban nem brutális, sőt, finom és törékeny.

Az elbeszélő csupán néhány éves, a történetvezetés ezt a töredezett, világot felfedező, arra rácsodálkozó gyermeki gondolkodást tökéletesen visszaadja. Minket is rácsodálkoztat a magunk történetére – erdélyi gyökerű magyaroknak szerintem különösen is ismerős lesz az alapszituáció: visszaköltözés a szétromboltba, a tönkretettbe és az újraépítésére tett kísérlet, összeszorított fogakkal, személyes drámákon keresztül. Elfogadni, mert nem tehetsz mást, mint hogy elfogadod, hogy amit einstandoltak, azt hagyják tönkremenni, elpusztulni. És közben megtanulni az álmokat meg a valóságot úgy szétválasztani a fejünkben, hogy a végén a valóságot is a sajátunknak tudjuk érezni, és megtaláljuk benne a helyünket, feladatunkat. Itt-ott még a szépséget is.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.

Szerencsés helyen lakunk: a város szélén. A kiskertek után a szőlők és a mezők végtelen sora csak egy saroknyira van tőlünk. Ide szoktunk kiszabadulni, mivel itt nem kell maszk az arcunk elé, és szabadon lehet mozogni a friss levegőn. Jönnek mások is, kutyasétáltatók, szerelmes párok, kirándulók és kisgyerekesek, mint mi. Szó sincs bandázásról, mindenki megy a maga útján, de jó, hogy itt vannak, érzem, hogy nem vagyunk egyedül.

A gyerekek nemrég „papírsárkányt” kaptak, így az első kellemesen napos ámde szeles délutánon kisétáltunk a legnagyobb mezőre sárkányt eregetni.

Ezúttal csak ők hárman és én. A sárkány már nem papírból, hanem valamilyen könnyű poliészter anyagból készült, elég, ha fut vele az ember, és máris felrepül. Szóval a sikerélmény viszonylag garantált, vagyis elméletben az lenne – de nem aznap. Ugyanis a szél valami különös módon nem egy irányból fújt, hanem összevissza kavargott. Hol fölkapta a sárkányt, hol pedig egész magasból is pillanatok alatt a földhöz csapta. Időjárásban és sárkányeregetésben jártasabb emberek bizonyára meg tudnák mondani, hogy mi okozta ezt a jelenséget, de engem csak simán bosszantott. Csalódott voltam, de kitartóan próbáltam jó példával elől járni: megfigyelni a széljárást, szaladni a sárkánnyal, hosszabbra hagyni, majd rövidebbre húzni a zsinórját, csak hogy megmutassam: én, a felnőtt, milyen szakértelemmel tudok sárkányt eregetni. Persze lebőgtem – újra és újra. Ahogy egyre elkeseredettebben harcoltam az elemekkel rájöttem, hogy vesztes csatát vívok, és már épp bosszúsan hazavonulót akartam fújni, amikor egy bonyolultabb zsinórtekerés megállásra kényszerített.

Így volt alkalmam megfigyelni a három fimat, hogy boldogulnak ők a széllel és a sárkányaikkal.

A legnagyobb hozzám hasonlóan bosszús volt: akárhogyan próbálta, nem sikerült a reptetés, és ez elkeserítette, többször föl akarta adni, de mégsem tette: újra és újra nekiindult, próbálkozott. Odakiáltottam neki: Menjünk haza? – Nem, még nem! – jött a válasz. – Megpróbálom újra! Legalább egyszer repüljön magasra! Tudtam, hogy komolyan gondolja: addig nem megyünk haza, amíg neki nem sikerül.

A középső fiam sárkányának zsinórja beleakadt egy tüskés bokorba, az erős szél pedig bele-belekapott a fennakadt sárkányba. Egy darabig rángatta, majd meglepetésemre széles, huncut mosollyal az arcán odaszaladt hozzám: Nézd, Anya, a szél fújja nekem a sárkányt, a bokor pedig tartja! Akkor én most megyek, futok egyet, jó? Hatalmasat kacagtam. Ez annyira ő volt! Ami mást elkeserítene, ő abból is képes nyertesen kijönni.

A legkisebb fiam hatalmas lelkesedéssel rohangált fel és alá a mezőn látszólag minden rendszer nélkül, és lám: mégis neki sikerült, ami nekünk nem: a sárkánya a levegőben maradt. Jószívű ötévesként lelkesen magyarázta a sárkányeregetés rejtelmeit csodálkozó legidősebb bátyjának és nekem, ami persze kevéssé járult hozzá a mi technikai fejlődésünkhöz, ám őt roppant büszkeséggel töltötte el.

Azért végül közös erővel feljuttattunk egy sárkányt mi is egy kis időre a magasba, és élveztük, hogy repül, de be kellett látnunk, hogy most ez volt a legtöbb, amit el tudtunk érni.
Vannak olyan helyzetek, amik szűkre szabják a választási lehetőségeinket. Bizony ezek a mostani embert próbáló idők is ilyenek.

Azt tanultam meg ezen a szeles délutánon, hogy van, amin nem tudunk változtatni – például az időjárás is ilyen –, amin viszont változtathatunk, az a hozzáállásunk.

A körülményeink lehetnek változékonyak, kiszámíthatatlanok, és ha nem segít a józan ész, a kitartás és a szorgalom, akkor is marad több választásunk: például megláthatjuk a jót az első ránézésre kellemetlen helyzetben, vagy úszhatunk az árral, és kihozhatjuk a legjobbat a pillanatból. De ha egyik sem megy, örülhetünk az apró sikereknek, amiket mégis el tudtunk érni.  Mert a jó érzés, az öröm végül is belülről fakad!