Mit vigyünk a kórházba? – Amit szükséges és amit nem ajánlott

A koronavírus-járvány idején különösen fontos kérdés, de békeidőben sem árt tudni, mik azok a tárgyak és kellékek, amelyeket magunkkal kell vinnünk, ha kórházba megyünk, és mi maradjon inkább otthon. A kérdés bonyolultabb, mint elsőre gondolnánk, a válaszokat most egy ápoló segítségével adjuk meg.

kórházi csomag
Kép: Freepik

Kórházba senki nem megy örömmel, de ha muszáj, akkor ezt jó a lehető legfelkészültebben tenni. „Ez fontos kérdés, de sajnos keveset beszélünk róla, pedig bárki bármikor kórházba kerülhet, akár tervezettem, akár váratlanul. A téma most, a koronavírus-járvány idején végképp aktuális, de a kórházi lista most sincs a fókuszban” – mondja Németh Franciska, aki a Szent János Kórházban dolgozik ápolóként. Az első és legfontosabb, hogy tanuljunk meg szelektálni, és tényleg csak a legszükségesebb dolgokat csomagoljuk össze. A kórházakban egyszerűen kevés a hely, ráadásul az sem zárható ki, hogy a kezelés alatt az egyik kórteremből át kell költöznünk egy másikba. Erre például operációk után kell számítani, amikor az intenzívről vagy a szubintenzívről (így hívják azokat a szobákat, ahová a betegek a műtét után kerülnek megfigyelésre) visszakerülünk a sima kórterembe.

Emiatt alapszabály, hogy a kórházba vitt csomag férjen be egy sporttáskába.

Erre sokan nem figyelnek, pedig a kórházi dolgozók munkáját nagyon megnehezíti, ha a beteggel együtt kistáskát, nagytáskát, kisebb-nagyobb csomagokat, zacskókat is költöztetni kell. A sporttáskányi méret azért is fontos, mert úgy a beteg is tudja, mi van nála, mindent észben tud tartani. Nagyobb értéket – például ékszereket, drága elektronikai berendezéseket –, nem szerencsés behurcolni a kórházba, ahogyan személyes tárgyakat és nagyobb készpénzösszeget sem.

Praktikus a rövid ujjú

Azokat a kellékeket mindig jó vinni, amelyek a kényelmet szolgálják. Ilyen például a hálóing vagy a pizsama, aminél szempont, hogy könnyű legyen le- és felvenni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy például ne legyen rajta sok gomb. Mivel a betegek gyakran kapnak intravénás kanült, és azon keresztül infúziót, szerencsés az is, ha a viseletük rövid ujjú. „Így elkerülhető, hogy az infúzió esetleg beakadjon, és egyszerűbbek a vérvételek is. Persze kell kardigán vagy köpeny, köntös is, amit szükség esetén föl lehet venni. Fontos a törölköző, aki pedig több napra fekszik be, annak érdemes olyan kényelmes öltözetet is vinnie, amiben akár a kórház kertjébe is ki lehet menni sétálni, ha az állapot lehetővé teszi. Ha valaki igényli, bevihet párnát is” – mondja az ápoló. Fehérneműből és zokniból mindig többet kell csomagolni, és elengedhetetlen a papucs is. Fontos, hogy legyen olyan zsák is, amibe a szennyes kerülhet. Figyelni kell a személyi higiéniai eszközökre, ami mindig személyre szabott: előfordul, hogy valakinek a műfogsorához kellenek eszközök, míg másnak elég a fogkrém és a fogkefe. Hasznos lehet egy doboz zsebkendő is.

Füldugó és jegyzetfüzet

A tisztálkodási szerek mellett nőknek szükségük lehet betétre és tamponra, emiatt érdemes mindig követni, ki hol tart a ciklusában. „Mivel a kórház alapvetően világos és hangos, azoknak, akik nem alszanak könnyen, érdemes füldugót és szemmaszkot vinniük. Ilyenkor nem okoz gondot, ha például a kórházban van hajnali vérvétel, amihez fölkapcsolják a lámpát, vagy ha a szobatárs valamiért hangos” – emeli ki Németh Franciska. A telefont általában viszi magával mindenki, de mellette a töltőről sem szabad elfeledkezni. Mivel a pandémia alatt minden osztályon látogatási tilalom van, érdemes előre gondoskodni arról is, hogy a kórházba vigyünk olvasnivalót, magazinokat, könyveket. Szerencsés, ha a beteg készül papírral és tollal, amire napközben összeírhatja azokat a kérdéseket, amelyeket a viziten föl akar tenni. Nem egyértelmű, hogy hány maszkkal kell kórházba indulni, szükség van-e tartalékra. „A helyi szokásoktól függ, hogy bent használható-e saját maszk, de a kórházak mindig tudnak adni olyan védőeszközöket, amelyre egy adott járványügyi helyzetben szükség van” – mondja az ápoló.

Iratok és gyógyszerlista

Vannak olyan kellékek, amelyeket a betegnek mindenképp magával kell vinnie. Ilyen például a személyi igazolvány, a lakcímkártya és a tajkártya, de elengedhetetlen egy lista is, amelyen a rendszeresen szedett gyógyszerek szerepelnek. A receptköteles készítmények mellett fel kell sorolni azokat is, amelyek vény nélkül kaphatók, az orvosoknak ezekről is tudniuk kell. Gyerekeknél az sem mindegy, hogy valamit sziruposan vagy tablettában kapnak. A gyógyszer neve mellett oda kell írni a pontos dózist és a szedés gyakoriságát is. „A gyógyszereket a fő szabály szerint be kell vinni a kórházba, különösen akkor, ha valaki például asztmás és inhalátort használ, vagy fogamzásgátlót szed. Ez azért fontos, mert ezekből a szükséges típus nem feltétlen lesz kéznél az osztályokon, a beszerzésük pedig időt vesz igénybe. Cukorbetegeknél szintén fontos, hogy kéznél legyenek a szükséges gyógyszerek” – emeli ki Németh Franciska. A háziorvosoknál – pláne, ha olyan krónikus betegről van szó, aki sokféle gyógyszert szed – sokszor van olyan lista, amin minden szedett készítmény szerepel, ha lehetőség van rá, érdemes azt elkérni a doktortól.

Mappában a kórtörténet

Aki esélyt lát arra, hogy kórházba kerül, annak szerencsés összekészítenie a személyes kórtörténetét egy külön mappába. Ennek tartalmaznia kell minden fontos információt, például azt, hogy az érintett mire allergiás vagy érzékeny, mik voltak élete fő egészségügyi eseményei, volt-e bármilyen műtéte. Nők esetében mindig kérdés, hogy már szültek-e, és ha igen, akkor hogyan. Lehet jelentősége annak is, hogy a beteg milyen oltásokat kapott meg. Jó, ha a mappa tartalmazza a közelmúltbeli vizsgálatok eredményeit, orvosi szakvéleményeit is. Ezeket lehet akár telefonon, szkennelve is tárolni, de ilyenkor mindig kérdés, hogy azt odaadják-e a diszpécsernek vagy az adminisztrátornak. Jobb tehát, ha mindenből van nyomtatott másolat egy külön mappában. „Ezt a legjobb egyben átadni annak, aki a kórházi adminisztrációt indítja, legyen az orvos, ápoló, szakdolgozó vagy külön adminisztrátor, helyfüggő, hogy ezt a feladatot ki végzi” – emeli ki Németh Franciska.

Kórházi tiltólista

Vannak olyan kellékek, amit kórházba nem szabad, vagy legalábbis nem illik bevinni. Ilyenek az erős illatú parfümök, illatosított testápolók. Ezektől a szobatársak – főleg, ha műtét után vannak – könnyen émelyeghetnek. Lakkozott körömmel vagy műkörömmel sem szerencsés befeküdni a kórházba, méghozzá saját érdekünkben. Ha ugyanis monitorozásra van szükség, vagy bármi miatt ujjra csíptethető pulzoximétert kell használni, akkor a pontos mérést egy sötétebb körömlakk is  akadályozhatja.

Íme, egy jól használható lista a kórházban szükséges saját használati tárgyakról:

Iratok (egy irattartóba összegyűjtve):
Személyi igazolvány
Lakcímkártya
TAJ kártya
Rendszeresen szedett gyógyszerek listája (dózis, gyógyszer bevételének időpontja is) és a gyógyszerek
Személyes egészségügyi történet (allergia, korábbi műtétek, krónikus betegségek listája)
Korábbi egészségügyi dokumentáció Legfontosabb telefonszámok listája (család, közeli barátok)
Háziorvos elérhetősége
Öltözködés, higiénia
Pizsama (rövid ujjú)
Fürdőköpeny
Fehérnemű
Zokni
Papucs
Személyi higiéniai eszközök (fogkefe, fogkrém, fésű, borotva stb.)
Amennyiben használunk: szemüveg, kontaktlencse, műfogsor ápolásához szükséges kellékek, stb.
Zacskó/zsák a szennyes ruháknak
Papírzsebkendő
Törölköző
Ruha a hazamenetelhez
Kényelem, időtöltés
Telefon, töltő
Toll és papír jegyzeteléshez
Könyv, újság, keresztrejtvény (ha leköt ilyesmi)
Párna
Aprópénz automatákhoz

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti