Az esperes álma: így született meg a Halimbárium gyógytea

Az esperes emlékházában és gyógynövénykertjében megtudtuk, hogy a papnak, akit 1947-ben helyeztek az Ajkától 13 kilométerre lévő községbe, régi vágya vált valóra: mindig szeretett volna olyan helyen élni, ahol szabadidejét a gyógynövényeknek szentelheti. „A békési születésű esperes érkezése előtt Lesencetomajon, Murakeresztúron, Ácsteszéren, Bakonyszombathelyen is szolgált, a gyógyfüvek és a népi gyógyászat iránti érdeklődését pedig még a középiskolából hozta magával. A budapesti piarista gimnáziumban végzett, ahol a füvek gyógyhatására természetrajztanára hívta fel a figyelmét” – tudjuk meg Imre Zsuzsannától, a gyógynövénykert vezetőjétől, aki kalauzol bennünket. Mint mondja, az esperes autodidakta módon fejlesztette növényekkel kapcsolatos tudását, papi szolgálata mellett rengeteg időt töltött szakkönyvek társaságában.

Halimbából a patikába

Amikor az esperes a településre került, alaposan föltérképezte a vidéket, 1949 és 1973 között herbáriumot is készített: 1139 fajt gyűjtött össze 1406 lapon. A növények azonosítását Jávorka Sándor és Csapody István ma is használatos határozójának segítségével, tudományos alapossággal végezte, és kivívta ezzel a kor botanikusainak elismerését. A gyűjteményt Boros Ádám egyetemi tanár, a budapesti Gyógynövénykutató Intézet igazgatója, a kor egyik leghíresebb botanikusa is ellenőrizte. Felkérték, hogy gyűjteményének legérdekesebb darabjairól készítsen cikket a Botanikai Közlemények folyóiratba.

A környék évtizedekkel ezelőtt dokumentált biodiverzitását máig megőrizte. A település alpolgármestere, Kovácsné Véber Eszter szerint, aki eredetileg biológia szakos tanár, a környék elképesztően változatos növényzete a terület geológiai és formai sokszínűségének köszönhető. Egészen pontosan annak, hogy a Kisalföld és a Bakony találkozásánál fekvő községet félkörben veszik körül pici dombok és völgyek.

Kép: Páczai Tamás

Az esperes gyógynövényekkel kapcsolatos tudásának akkor vette legnagyobb hasznát, amikor a háború utáni években nem volt a faluban orvos, a betegek pedig gyalog jártak Ajkára doktorhoz. Sokaknak egészségbiztosítása sem volt, így gyógynövényekből készült teákkal, egyéb házi szerekkel kezelgették. A plébános saját receptúrái alapján készült teakeverékei megbízhatónak bizonyultak kisebb bajaikra: derékfájásukra, ízületi betegségükre, gyomor- és epepanaszaikra. Az emlékházban több doboznyi olyan levél is látható, amelyben gyógyult betegek hálálkodnak az esperesnek. A szomszédos településekről is egyre többen keresték fel kisebb-nagyobb bajokkal. Az esperes a növényes könyvek mellett orvosegyetemi tankönyveket is beszerzett, a betegségek okát és tüneteit általuk próbálta jobban megismerni.

Teakeverékeket csak az enyhébb betegségekre, megfázásra, gyomorrontásra adott, a súlyosabb kórokat pedig csak orvosi diagnózis alapján kezelte, mégsem kerülhette el, hogy kuruzslással vádolják meg. A hagyomány szerint egy Halimbára küldött professzor – aki vizsgálódni érkezett – nemhogy elmarasztalta volna, hanem jó barátságba került vele azután, hogy a tőle kapott gyomortea meggyógyította gyomorfekélyét. Néhány év múlva ismét feljelentették, eltiltották tevékenységétől, de a tiltást hamar feloldották, mert a párttag nagyüzemi vezetők gyomorfekély-teája hamar elfogyott.

Az esperes teáinak összetételét évről évre finomította, a betegeket pedig megkérte, hogy számoljanak be a hatásról. A tapasztalatokat összegezve egyre jobb keverékeket állított elő. A hatvanas évektől már a falu lakóit bízta meg a füvek begyűjtésével, szárításával és aprításával. Amikor 1962-ben nyugdíjba vonult, minden idejét a gyógynövényeknek szentelte: keverékeihez évente körülbelül 200–250 nagy papírzsáknyi szárított füvet használt fel, a teát levélben kérőknek napi 70–120 félliteres csomagot küldött el, míg a személyesen érkezők 15–25 csomagot vittek el tőle.

Kép: Páczai Tamás

A pap nevéhez fűződik a 2001-ig gyártott Halimbárium gyógyteacsalád is, amely gyógyszertári forgalomban is megvásárolható keverékekből állt, és műfajában az első volt. Az esperes ugyanis receptjeinek egy részét eladta a Szilasmenti Termelőszövetkezetnek, amely a megfelelő vizsgálatok után keverékeket gyártott. Saját teákat továbbra is készített, bevételeinek java részét pedig karitatív tevékenységre fordította. Gyógynövényes ismereteit, gyógyteáit a „Halimbai füveskönyv” című munkájában is átadta az utókornak. Házát, amelyben visszavonulásától haláláig élt, az egyházra hagyta, a megszépült kertet tíz évvel az emlékház felavatása után, 2010 augusztusában nyitották meg.

Látványosságok a kőfal mögött

Ma már termelésre és oktatásra is lehetőség nyílik az emlékházat körülölelő kertben, ahol a gyógynövényparcellák szomszédságában egyebek mellett üvegházak és palántanevelők, komposztálóhelyek találhatók. Az önkormányzat együttműködik a Növényi Diverzitás Központtal is, segítve a Kárpát-medencében régóta termesztett gyümölcsfajták megőrzését. Emiatt vannak a gyógynövényes kert hátsó szélén, illetve a község másik telkén almafák és körtefák. A megtermelt gyümölcsöket, gyógynövényeket és zöldségeket az óvoda főzőkonyhája kapja meg, amely az iskolásokat és a szociális étkezőket is ellátja.

A bemutatóhelynek külön látványossága az azt körülvevő fal: helyi kőzetből, nummuliteszes szőci mészkőből építették, ezért rengeteg ősmaradvány – például csiga és kagyló – látszik benne. Ebből az alapanyagból készült a kert szalonnasütője is, amelynek oldalán észrevehető egy tengeri sün váza. A kertben különféle természetes anyagokból olyan mezítlábas ösvényt is kialakítottak, amelyen a vendégek lépdelhetnek. Épült rovarhotel is, amelyben a növényvilág számára hasznos rovarok találnak búvóhelyet. A ház előtti udvarban a legjellegzetesebb gyógyfüvek mellett bemutatják a gyógynövényszárítás folyamatát is, amit napkollektoros berendezés segít. Ezeket nekünk is megmutatják, a burjánzó gyógynövényeket ízlelhetjük, szagolhatjuk is. Sétánkat gyógyteakóstolóval zárjuk: citromfűből, borsmentából és bodzából készült forrázatokat kóstolhatunk.

Dr. Szalai Miklós Gyógynövény Tankert és Oktatóközpont – Kép: Páczai Tamás

Teaismeretek

Az önkormányzat szeretné a teát forgalmazni is, azonban a füvek piacra dobása nem egyszerű. – Régebben ugyanis három termékcsoport volt: az élelmiszer, a gyógyhatású készítmény és a gyógyszer. A gyógyteák és a gyógytea-keverékek a másodikba tartoztak, viszont az a kategória megszűnt – mondja az alpolgármester. Emiatt a gyógytea vagy élelmiszer lehet (viszont akkor nem lehet ráírni a jótékony hatásokat), vagy pedig gyógyszer, de azok engedélyeztetése nagyon nehéz. Például, ha olyan teakeveréket készítenek, amely epebajokra jó, akkor kell olyan klinikai vizsgálattal rendelkezniük, amely a hatást igazolja. Egy ilyen viszont több millió forintba kerül, amit a település nem tud vállalni.

A gyógynövényes kert fő feladataként szeretnék meghagyni az ismeretterjesztést. Ahogy az alpolgármester fogalmaz: azzal egyrészt többet segítenek az embereknek, másrészt pedig igen nagy szükség van rá, hiszen az interneten rengeteg téves információ kering a gyógynövényekről.

A vörös kincs emlékére

Halimba a bányászat emlékét is szeretné őrizni, a nagyközönségnek bemutatni. Már az 1900-as évek eleje óta tudják, hogy a környék bauxitban gazdag: erre utalt, hogy az esők után a falu főutcáján végigömlő víz vörös volt. Akkor a bányák megnyitását megakadályozták a már működő bauxitlelőhelyek tulajdonosai, egészen 1926-ig kellett várni arra, hogy a környéken egy svájci tulajdonos bányát nyisson. A második világháború idején felgyorsultak a kutatások, amelyek eredményeként az 1951-ben feltárt bányát 1961-ben a második, majd 1973-ban a harmadik bánya megnyitása követte. Utóbbi évi 650 ezer tonna kitermelésével az akkori Európa egyik legnagyobb kapacitású bányája lett. Az üzemet 1983-tól bővítették, összevonták a második bányával.

Az öt évvel ezelőtt befejeződött termelésnek a településen már nem látni nyomát, csupán az önkormányzat pincéjében kialakított miniatűr múzeum őrzi emlékét. Bejáratától nem messze kisvasút is árválkodik az udvaron. A pincében látható egy bányavágat, amely a bányászok életébe enged bepillantást. Az önkormányzat geotúra-útvonalat is szeretne fejleszteni, kiépítésére már adtak is be pályázatot: ha elnyerik, akkor egyebek mellett az egyik eredeti formájában fennmaradt bányagödröt mutatnák be.  

A cikk a Képmás magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>