Otthona mintagazdaság, kormányzása Széll-csend volt – Magyarország „főbábája”, Széll Kálmán

Dukai és Szentgyörgyvölgyi Széll Kálmán a Rába menti Gasztonyban, Szentgotthárd közelében született 1843-ban. Nyugat-dunántúli előkelő nemesi családja címerét és kiváltságait 1639-ben III. Ferdinánd császártól és királytól nyerte, és rokonságban állt a régió szinte valamennyi nagy múltú történelmi nemzetségével. A Széll nemzedékek fontos közéleti, közigazgatási tisztségeket viseltek Vas és Zala vármegyékben. Kálmán apja, Széll József vasi főispán és országgyűlési képviselő volt, édesanyja, Júlia pedig a felsőőri Bartha családból származott, távoli rokonságban és közeli barátságban álltak Deák Ferenccel is. A családi háttérnek megfelelően az ifjú Kálmán is közigazgatási, politikusi pályára készült. Szombathelyen és Sopronban volt gimnazista, majd a pesti egyetemen jogot tanult, és 1866-ban doktorátust szerzett. 
A következő évtől már szolgabíró volt Vas vármegye közigazgatásában, a kiegyezés utáni esztendőtől pedig a Deák Párt színeiben Szentgotthárd képviselőjeként bekerült az országgyűlésbe. 

1867-ben megnősült, az atyai barát, Deák Ferenc gyámleányát, Vörösmarty Mihálynak és feleségének, Csajághy Laurának árván maradt Ilona lányát vette feleségül. 

A házasság révén a Széll család a magyar irodalom egy másik nagy alakjával, Bajza Józseffel és annak famíliájával is rokonságba került. A parlamentbe bekerülve Széll Kálmán a kormánypárt soraiban Deák szűkebb környezetéhez tartozott, éveken át viselte az országgyűlés jegyzői tisztét, előadója volt az országgyűlés pénzügyi bizottságának, tagja a horvát ügyek bizottságának és a hadügyi bizottságnak, de közben gazdálkodott is rátóti birtokán, ahol a Széll kúriában Deák Ferenc is gyakran vendégeskedett.

A gazdasági bajok tűzoltója

Jelentős fordulatot hozott életében és politikai karrierjében az 1875-ös kormányválság, a Wenckheim-kormány bukása. Átigazolt az ekkor alakuló Szabadelvű pártba, amely még abban az esztendőben Tisza Kálmán vezetésével alakított új kormányt. Alig harminckét esztendős volt, amikor Tisza felkérte kabinetjében a pénzügyek irányítására az ekkor már tapasztalt pénzügyi és gazdaságjogi szakembernek számító Széll Kálmánt. Mindössze három és fél évet töltött a Pénzügyminisztérium élén, 1878 őszén, Bosznia-Hercegovinának a Monarchia általi megszállása után, annak gazdasági és politikai hatásai ellen tiltakozva lemondott, de miniszterségének rövid ideje alatt igen jelentős eredményeket ért el. 
Ezek közül az első a költségvetés zilált ügyeinek rendbetétele volt, alighanem ennek köszönhette, hogy a kortársak némi tiszteletteljes iróniával Magyarország főbábájaként emlegették. 

A jelentősre duzzadt államadósságot rövid idő alatt sikerült szigorú fiskális politikával a korábbinak harmadára leszorítania, ami a 19. század második felében is nagy teljesítménynek számított Európa-szerte. 

Ezzel növelte az állam gazdasági fejlődés szempontjából nélkülözhetetlen külföldi hitelfelvételi lehetőségeit. Megfontolt adóemeléssekkel megnövelte az állami bevételeket is, átszervezte a pénzügyi adminisztráció és ellenőrzés rendszerét. Fontos lépése volt a magánvasutak állami tulajdonba vétele, az osztrák–magyar gazdasági kiegyezés tető alá hozatala. Miniszterelnökével, Tisza Kálmánnal is vitázva bábáskodott az Osztrák–Magyar Bank létrehozatalánál, ami az adott körülmények között előrelátó lépésnek bizonyult. 

Amikor miniszteri tárcájáról lemondott, akkor sem vonult ki teljesen a politikából. Továbbra is országgyűlési képviselő maradt, 1881-től Pozsony város színeiben, részese volt a költségvetési vitáknak, 1880-ban nagy beszédben figyelmeztetett a költségvetési fegyelem fellazulásának veszedelmére, sokat foglalkozott a jövedéki adók kérdésével. A miniszterség terhétől megszabadulva, saját birtoka fejlesztésére fordította a figyelmét, Rátóton mintagazdaságot szervezett, amely szarvasmarha-­tenyésztésben és -tartásban országosan is élen járt. De nem véletlenül volt rokona, barátja a magyar irodalom nagyjainak, maga is támogatta a kultúra ügyét, elnöke volt a Dunántúli Közművelődési Egyesületnek. 

Szakértelmét a Magyar Tudományos Akadémia azzal ismerte el, hogy tagjai sorába választotta. 

De mint pénzügyi szakember, a magánszférában is kamatoztatta tudását. Alapítója, elnöke volt a Magyar Jelzálog Hitelbanknak és a Leszámítolóbanknak, szorgalmazta, hogy a teljes bankrendszer álljon az ország gazdasági gyarapodásának szolgálatába.

Széll-csend és viharok

1887-ben, amikor romló gazdasági helyzetben ismét felkínálták neki a Pénzügyminisztérium vezetését, azt visszautasította, de szerepet vállalt a valutaszabályozási rendszer kidolgozásában és a milleniumi ünnepségek előkészítésében. Nem maradt el az elismerés sem: Ferenc József a gazdasági bajok tűzoltójának nevezte és kormánytanácsossá tette, 1893-ban pedig elnyerte a Lipót Rend Nagykeresztje kitüntetést. 
1897-től egyre súlyosabb gazdasági válság bontakozott ki Magyarországon, amely krízist okozott a politikában is. Az addig kormányzó Szabadelvű párt meggyengült, a parlamentben a folyamatos obstrukció lehetetlenné tette a munkát. Ilyen körülmények között bízta meg 1899-ben az uralkodó Széll Kálmánt mint a válságkezelés mesterét új kormány alakításával, amelyben miniszterelnökként magának tartotta meg a belügyi tárcát is. A következő időszakban Széllnek sikerült felülkerekednie a gazdasági válságon, átmenetileg a politikai viharok is elcsitultak, miniszterelnöksége a kortársak megfogalmazása szerint Széll-csend volt. 1901-ben így a Szabadelvű párt választásokat tudott nyerni, a következő esztendőben pedig miniszterelnöke eredményeit Ferenc József a Szent István Rend Nagykeresztje adományozásával ismerte el. 

Kormányzása alatt megújult a kúriai bíráskodás, új házszabályt fogadott el az országgyűlés, sikeresek voltak egy új osztrák–magyar gazdasági kiegyezést tető alá hozó tárgyalások. 

Mint belügyminiszter az úgynevezett lelenctörvény elfogadtatásával rendezte az árva gyermekek helyzetét, sor került a magyar korona alá tartozó kikötő, Fiume jogállásának szabályozására. Ám 1903 tavaszán az újoncozási törvény vitájában már nem csupán az ellenzék támadta őt. Parlamenti obstrukció miatt az éves költségvetés elfogadása lehetetlenné vált, Széll Kálmán bő négyéves kormányzás után benyújtotta lemondását. A politikától még nem távolodott el, képviselői mandátumát megőrizte, és miután 1904-ben kilépett a Szabadelvű pártból, 1906-tól négy évig az új Alkotmánypártban politizált, egy éven át pedig független képviselőként vett részt a törvényhozó munkában, a politika és a gazdaság alakulását kritikusan figyelve. Élete utolsó éveiben, már özvegy emberként visszatért rátóti birtokára, és csak annak ügyeivel foglalkozott, ott is halt meg 1915-ben. Nyughelye egy közeli faluban, Táplánfán, a Széllek családi temetkezőhelyén van, emlékét a nevét viselő budai tér mellett például Szentgotthárdon álló szobrai vagy a nemzeti konzervatív vitafórumnak szánt Széll Kálmán Alapítvány is őrzi. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>