Az asztal nemcsak a közösen elköltött étkezés és a fontos ünnepek színhelye, a párkapcsolatban kitüntetett szerepe lehet a hétköznapokon is. Ha a reggeli indulás előtt, és az esti hazaérkezéskor mindig van idő közös reggelire, vacsorára, vagy akár csak egy kávézásra, teázásra, akkor ez a kis rituálé fontos kommunikációs helyszín is a pár számára. Persze nem mindegy, hogyan kommunikálunk, mit mondunk ki, és mit gondolunk.

A férj és a feleség este az asztalnál ül egy üveg bor mellett. Nemrég értek haza a színházból.

Feleség: Hogy tetszett?

Férj: Hát, nem igazán szeretem az ilyen vontatott történeteket. Az egészet negyed órában elő lehetett volna adni.

Feleség: Hát ebben nem is a sztori volt a lényeg! Hanem az, hogy ebben a helyzetben nincs jó döntés. Tudod, ez egy dráma volt.

Férj: Hát nekem legalábbis eléggé tragikus.

Feleség: Ha ennyire szenvedtél, minek jöttél el?

Férj: Mert megkértél. Tudod, hogy egyébként sem rajongok a színházért.

Feleség: Hát, ekkora szívességet nem kellett volna tenned!

Férj: Nem foglalkozhatnánk inkább valami mással? A gyerekek alszanak...

Feleség: Nekem szükségem van arra, hogy valakivel megbeszéljem az élményeimet! Egész nap mást se csinálok, csak pelenkázok, bébipapit főzök, mosok, rohangálok az ovi meg a játszótér között, olvasni is maximum a szakácskönyvet meg a porszívó használati utasítását tudom abban az öt percben, ami néha adódik. Szükségem van valami szellemi kikapcsolódásra!

Férj: Nekem meg elég a dráma a munkahelyemen. Abból izgalmasabb darabot is lehetne csinálni.

Feleség: Inkább mentem volna anyuval vagy valamelyik barátnőmmel!

Férj: Hát akkor legközelebb majd elmész velük.

Feleség: És akkor ennyi? A közös beszélgetés számunkra már csak a annyi, hogy mit főzzek, ki megy a gyerekért, hol a tiszta pizsama? Meg hogy gyerünk, most alszanak a gyerekek?

Férj:

„Ez egy baromi unalmas darab volt. Nem értem, mi szükség van ilyenekre. Nem jelentett semmi élményt. Én kizárólag azért mentem el rá, mert megkértél. Ha neked ez kell, én megteszem, de azt ne várd el, hogy még örüljek is neki. Van nekem elég bajom azon kívül, hogy még örülnöm is kelljen a kellemetlen dolgoknak. A munkahelyemen van ilyenből elég... Hát miért nem elég, hogy elmentem, miért jössz megint a barátnőiddel?”

Nő:

„Hihetetlen, hogy nem vagy képes semmi olyan programot élvezni, ami nekem jó lehet. Végre kiszabadultam a négy fal közül, nekem igazából az is teljesen mindegy lett volna, hogy tragédia vagy komédia, csak végre kikapcsolódhassak egy rövid időre… Ennyi áldozatot azért igazán megtehetnél értem, a házasságunkért… megint a munkahely… néha én is szívesebben „drámáznék” máshol… úgy látom, hogy teljesen meddő ez a vita is…”

Vitából veszekedés

Ez a jelenet egy tipikus esete annak, amikor egy pár elmegy, vagy másképpen „elszeret” egymás mellett. Amikor véletlenül, fáradtságból, vagy éppen megszokásból nem együtt küzdünk a felmerülő problémákkal, hanem célt tévesztve a másik ellen küzdünk, pont azzal, akivel a legkevésbé kellene. Ebben a helyzetben a csatározás közben észre sem veszik a felek, hogy mire vágyik a másik, mivel tudná őt boldoggá tenni, hogyan tudná szeretni. A feleség valószínűleg nem veszi észre, hogy a férj most túlságosan feszült és fáradt ahhoz, hogy mély dolgokról beszélgessenek, de a sok hétköznapi teendő között nem jutott eszébe, hogy a férjét olyan „állapotba” hozza, hogy lehessen vele igazán beszélgetni, például egy kis nyugodt, csendes idő, vagy egy finom vacsora után. A férj pedig, úgy tűnik, hogy csak a mártírszerep eljátszására képes, arra nem, hogy meglássa, a feleségének nem az a baja, hogy a darab nem volt egy főnyeremény, hanem a felszabadult férje hiányzik, akivel kettesben lehet, beszélgethet akár a nem túl jó darabról, akár bármiről a napi ügyeken kívül.

Mindig figyelmeztetnünk kell magunkat egy markáns különbségre a vita és a veszekedés között. Akkor kezd elhomályosodni mindkét fél, amikor már nem is arról vitáznak, amiről eredetileg szó volt. Ebben a párbeszédben a nő hiába emlegeti az otthoni teendőit, a férfi fejében még mindig az jár, hogy egy unalmas darabot kellett végigszenvednie a kedvéért. Jó trükk lehet, ha egy egyezményes jelet találunk ki arra az esetre, amikor valamelyikünk azt érzi, hogy eltértünk a vita tárgyától. Ez erősíti az összetartozás érzését és megment a sokszor keserű szájízű beszélgetésektől. Ha jelezzük, hogy úgy érezzük, veszélyes pontra jutott el a beszélgetés, van esély visszafordulnunk az eredeti témához.

Hibás szemlélet napjainkban a sokszor feltétlen önérvényesítés. A jó házasság egyik sarokköve, hogy mindig, mindenféle körülmények között tudatosan törekszem arra, hogy a szeretetemet kifejezzem a másik számára. Lehet ez egy unalmas színházi darab utáni fecsegés, vagy éppen esténként figyelemmel végighallgatni a másik munkahelyi élményeit, még akkor is, ha közben a gondolataim egy része a család vacsoráján jár.

– Mit szeretnél csinálni egy hónap múlva, mire ez az interjú megjelenik?
– Nekem az a pihenés, ha nem kell terveznem, időre elkészülnöm valamivel, nem kell témákat forgatnom az agyamban, nem kell döntenem. Ha egy kicsit úgy mehetnek a napok, ahogy hozza az élet, azt csinálhatom, amihez aznap épp kedvem van. Persze ezek inkább vágyak, hiszen a lányom, Emma ilyenkor is tervezi a programom, menni akar, állandóan kérdez, feladatot ad. Szeretnék először aludni, aztán aludni meg olvasni.

– A férjed ilyenkor nem tudja átvállalni a szülői örömöket?
– Nekünk épp ez most a legnehezebb, hogy hárman együtt legyünk, ez maximum nagyon gondosan megszervezett egy-két hetet jelent, egy téli kirándulást, egy közös nyaralást. Ő meg a filmesek hektikus életét éli.

– Egy interjúban a férjed, Kliegl Ádám operatőr azt mesélte, hogy szobrász szüleitől azt a férfi-női szerepmintát látta, hogy amikor az édesanyja egy munka végén a fizikailag nehéz részhez érkezett, az édesapja mindig segített neki az alkotásai befejezésében. Akkor azt mondta, ő is így szeretne téged támogatni.
– Ezt ő tökéletesen is csinálja, különösen régebben volt nagy segítség, amikor több szabadideje volt. Azokban az időszakokban van gond, amikor ő is úgy dolgozik, mint én, és mostanában ez a helyzet. Egy három-négy hónapos amerikai forgatás például nagyon fel tudja borítani ezt a szereposztást. Ha ilyen sokáig egyedül maradok Emmával, az neki is nagyon nehéz, mert hiányzunk neki, látja, hogy megfeszülök, és lelkiismeret-furdalása van.

– Két felnőtt fiad is van. Könnyű egyszerre felnőtt és kisiskolás anyukaként szerepben maradni?
– Ez inkább változatosság, mint nehézség. Persze némi plusz szervezést azért igényel, szorgalmazom, hogy a fiúkkal is legyen külön programunk, mert amikor rendszeresen átjönnek, Emma mindenkit leköt, mindenkit foglalkoztat. Ha tehetem, évente elutazom velük hármasban „baba-mama napokra”, vagy gyakran beülünk valahova beszélgetni. És persze az anyukám is igényt tart rám, én is őrá. Nagyon megfiatalította nagymamaként a későn jött unoka.

–  A fotózáson úgy tűnt, nem kedvenced a sminkelés, az öltözködés, csinálod, de nem különösebb élvezettel.
– Hát ebben elég nagy részem van mindennap, a megjelenés nálam munkaköri kötelesség, mert tartalom is társul hozzá, sőt, az utcán is közszereplő vagyok. Igyekszem ápolt lenni, de például magassarkú cipőt csak akkor veszek föl, ha dolgozom.

Mindez nem jelenti azt sem, hogy tökéletesen meg vagyok elégedve minden adottságommal, csak nem görcsölök rá. Soha nem voltam feltűnően szép nő vagy szexbomba, az idő így jobbat tett nekem. Másrészt soha nem voltam rákényszerítve, hogy a külsőmmel hívjam fel magamra a figyelmet. Az emberek nagy részének sok mindent meg kell tennie, ha fel akar tűnni, és néha túl sok mindent meg is tesznek ezért. A személyiségem egyik jellemzője, hogy könnyen felhívom magamra a figyelmet, a munkám miatt inkább az nehéz, hogy néha eltűnhessek, amikor szeretnék.

– A kislányod nevelésében fontos szempont, hogy ne tulajdonítson túl nagy jelentőséget a külsőnek?
– Ahogy minden korabeli kislány, csodálatosan elvan a ruháimmal, nagyon szépnek lát, és nagy fájdalma, hogy a műsorban nem ülhet az ölemben. Arra odafigyelek, hogy minden alkalommal a helyén kezelje az öltözködés szerepét, kiránduláshoz például a praktikus és célszerű viselethez ragaszkodom, néha emiatt van is vitám a férjemmel.

– Újságíróként voltak világmegváltó, nagy ügyeket felgöngyölítő terveid, vagy mindig is a beszélgetős, kulturális témák vonzottak?
– Dokumentumfilmes vágyaim nem voltak, de dokumentaristák igen. Kulturális újságíró szerettem volna lenni, 20 évvel ezelőtt ez még a televíziózáshoz tartozott riportokkal, művészinterjúkkal, ennek a műfajnak része volt a talkshow is. Korábban a Napköziben, a Reggelben, a dokumentum- és portréfilmekben pedig terepen dolgoztam riporterként. Akkor olyan ügyekkel is volt dolgom, amelyekben az volt a fontos, hogy felhívjam a figyelmet valamilyen visszásságra.

Kép: Emmer László

Aztán az ilyen műfajok megritkultak körülöttünk, helyére jött a politika, sokkal élesebben szétvált a hír-, a közéleti műsor és a szórakoztatás. Amikor a kereskedelmi tévében véget értek a kvízjátékok és a talkshow-k, két-három évig a Mokkában dolgoztam, a közéleti részben. Két választást végigasszisztáltam, nagyon izgalmas volt, de megkönnyítette a döntésemet, hogy nem akarok politikai műsort készíteni, jobban érdekel az élet maga.

– Talán rémálmaid is voltak?
– Abban az időben többször voltak utcai zavargások, és azokkal ültem be beszélgetni, akik résztvevői és elszenvedői voltak… Ezeket nehéz helyzetekként éltem meg, tudtam, hogy hiába kérdezek, az igazságot nem ott fogjuk megtudni.

Akkor vannak valakinek rémálmai, ha nincs a helyén.

Olyan viszont ma is rendszeresen előfordul, hogy álmomban is dolgozom, gyakran felébredek, forog az agyamban a feladat. Az a probléma, hogy olyan mennyiségű anyagot, interjút kell készítenem, ami miatt nem választható el a magánéletem a munkaidőmtől. Szükségem van arra, hogy egy-két napig dolgozzak magamban az anyaggal a felvétel előtt.

– És ezek szerint utána sem tudod könnyen elengedni…
– Persze, hogy nem.

– Mi egy jó Ridikül-adás titka? Megtartani az egyensúlyt a szórakoztató, de esetleg felszínes és a szakmailag is komoly, de talán száraz végpontok között?
– Tudod, mi a nehéz? Jó ritmusban kérdezni és más fejével gondolkodni. Nem mindenki azonos fajsúlyú mondandóval ül ott, és ennek a műsorban nem szabad látszania, viszont nekem mégis a legfontosabb, leghasznosabb hozzászólást kell kiemelnem. Nem szabad megbántani senkit, de össze kell hoznom négy embert egy baráti beszélgetésben, akik valójában nem barátok. És persze végső soron ki kell derülnie annak, amiért behívtuk őket, amiért a képernyőn néznek minket.

– Volt már a vendégeid között kifejezett ellenszenv?
– Női műsorban? Ne viccelj! Gondold el, hogy akkor már együtt ültek a sminkben, az egyik esetleg aznap sokkal csinosabb, lefogyott, jobb napja van, szebb lett a frizurája. Mire belépünk a stúdióba, oldanom kell a hangulatot, leginkább humorral. Én vagyok a felelős azért is, ha ez nem sikerül.

– A nők másképpen beszélgetnek?
– Könnyebb velük beszélgetni, nyíltabbak, érdeklődőbbek, empatikusabbak. A férfiakat is érdeklik a témák, de ők nem beszélik ki a részleteket, rövidebben lezárják.

– És amikor a műsorba megérkezik a meglepetés férfivendég, kicsit úgy is fogadjátok be, mint egy földönkívülit.
– Azt vettem észre, hogy a nők hihetetlen odafigyeléssel és alázattal fogadják, amolyan kívülállóként, akinek kíváncsiak a véleményére. Érdekli őket, hogyan reagál egy férfi mindarra, amit eddig elmondtak.

– A vendégeid közül nem mindenki gyakorlott médiaszereplő, lehet, hogy valaki életében egyszer van képernyőn, és évekig hurcolja azt az esetleg számára rosszul sikerült egy órát. Ez külön feladat?
– Igen, van civil is a pályán. És onnan neki is úgy kell lejönnie, hogy jól érezte magát és el tudta mondani azt, amiért odajött. Aztán vannak emberek, akik nem adnak magukból, hátradőlnek és azt várják, hogy megkínálják őket a figyelemmel, nem érzik, hogy figyelem mindig arra összpontosul, aki sugárzik. Amit a konyhaasztalnál valaki három mondatban nagyon aranyosan elmond, az a műsorban nem állja meg a helyét, ezért fontos a szakemberek jelenléte is.

Kép: Emmer László

A műsor legszebb pillanatai azok, amikor olyan civil „gyöngyszemre” találunk, aki szakemberként is megállja a helyét. Ehhez empátia kell, gyakorlat és leginkább sok száz elkészített interjú. A talkshow-műsorvezetőnek kell, hogy legyen múltja, és személyesnek kell lennie. Sok ismert művész és közéleti szereplő érkezik a stúdióba, hiszen többek között miattuk nézik meg annyian az adást. Nagy előny, hogy nem először beszélgetek velük. Látom a folyamatot, ahogy változtak, a kortársuk vagyok, rálátok az életük fordulópontjaira, 5–10–20 évre visszamenőleg is. Erre építkezek.

– Egyszerű számodra a kamera előtt az olykor barátságig eljutó személyes kapcsolatokat szétválasztani?
– Olyankor nem lehet kétfelé figyelni.

Csak olyat kérdezek, amiről azt gondolom, a nyilvánosság előtt is megáll, olyat soha, amire én nem válaszolnék – és én szemérmes ember vagyok.

Még akkor sem teszek fel ilyen kérdést, ha tudom a választ. Azért a képernyőn könnyebb dolgom van, mintha cikket írnék, mert ott az interjúalany sokszor megriad, ha beszédben nem elég pontosan fogalmazott, és azt leírva látja.

– A műsor – ahogy egy női ridikül – sok mindent elbír. Mi az, ami viszont semmiképp sem fér bele?
– Például ami a jó ízlést sérti. Azt vallom, hogy jó ízléssel szinte mindenről lehet beszélni. A kereskedelmi médiával ízlésbeli problémák vannak, a közszolgálati csatornákon meg sokszor félnek a kényes témáktól. Nem fér bele a direkt politika sem, de erre nem is volt szükség soha. Minden reggel megjelennek a telefonomon a nézői levelek és a nézettség, ez jó visszajelzés. Nem szabad, hogy mindig csak arról beszélgessünk, ami engem érdekel. Előfordul, amikor a témával sem értek feltétlenül egyet, de ez egy napi műsor, bele kell férnie sok mindennek, a 400. adásnál vagyunk.

Sokszor kérdezik, hogy nem fogynak-e el a témák. Hogy fogynának el? Az élet alapkérdéseivel foglalkozunk, ebből végső soron nincs sok, 8–10 téma: szerelem, szex, válás, generációs különbségek, egészség, konfliktuskezelés, nevelés, munka. Ezek váltakoznak az életünk különböző szakaszaiban, de a műsorban mindig más a beszélgetőtárs, a mögötte lévő élet, a történet, vagyis végtelenül variálhatók.

– Van a privát életedben valamilyen előképe vagy napi gyakorlata az olyan típusú beszélgetéseknek, mint egy ilyen műsor?
– Nincs. Sokkal több időt töltök a munkámmal, mint a baráti körömmel, és inkább a munkából viszem a témákat a civil beszélgetésekbe, ott pedig előfordul, hogy továbbgondoljuk. Nekem a privát életemben élményekre és sok tapasztalatra van szükségem ahhoz, hogy töltekezzek a műsorhoz. Ez munkaköri kötelességem is, mert a legtöbb szellemi munkát, beszélgetést ez a műfaj követeli.

– Nem szeretnél utazós műsort készíteni?
– De, nagyon. Ám a lehetőségeink korlátozottak. Bízom benne, hogy – bár a kvíz és a talkshow az erősségem – a portré és az utazóműsor még visszajön az életembe feladatként.

– Mi volt az, ami „kiverte nálad a biztosítékot”?
– Hűséges típus vagyok, 7-8 évet dolgoztam a közszolgálati televíziónál, öt évet a rádiónál... a mi szakmánkban nagy döntés, ha csatornát váltasz vagy egy nagy nézettségű műsorból kiszállsz. Én ezt akkor teszem, ha nem becsülnek meg szakmailag, és olyasmiben kell részt vennem, amit nem tartok elég magas színvonalúnak vagy szakszerűnek.

Kép: Emmer László

– A férjeddel egy forgatáson ismerkedtetek meg. Van vele szakmai kapcsolatod ma is?
– Nincs. Ritkán nézi a tévét is, a filmes világ érdekli.

– És te?
– Szakmai szemmel. Odakapcsolok, megnézem a struktúrában, hogy mivel van párhuzamban, az új műsorokba belenézek a kollégák és a formátum miatt. Informálódni a netről szoktam, és egyébként főleg filmeket nézek.

– Augusztusban már ott állsz toporogva a rajtnál és várod az első adást?
– Rövid szabadság lesz ez. Viszont volt, hogy nagyon hiányzott, amikor egy-másfél évig szüneteltették a műsoromat, és vártam, mi lesz a következővel. Az olyan érzés volt, mint amikor egy versenylovat nem engednek ki az istállóból.

– És mit csináltál „az istállóban”?
– Rengeteg ötletem volt…

– Átrendezted a lakást, sportoltál, hiperaktív lettél?
– Azt is, lakást tataroztattam, házat építettem, bejártam A világ árváival a világot – dokumentumfilmet készítettem. Olyankor nagy tervező vagyok.

– Nem lehet, hogy a napi adás mókuskereke ilyen nagy tervek megvalósulását akadályozza?
– Nem. Nincs azért annyi kreatív ötletem.

Korán kelek, rögtön észnél vagyok, délelőtt dolgozom, esti műsort nem is vállalok, a napi ritmusban hiszek, és erre vagyok tervezve.

Mindig napi műsort készítettem, az életem részévé vált a hosszú távú, intenzív, változatos munka, ezt érzem a hivatásomnak. Azt gondolom, hogy az én dolgom ott az, hogy segítséget és megoldást adjak a nézőknek.

– Emellett kicsit pótolják az olyasfajta együttléteket, beszélgetéseket, amelyek régen kukoricamorzsolás meg hímzés közben zajlottak?
– Az emberi beszélgetésre nagyon nagy igény van. A közösségi tér az, ami annyira hiányzik ma. És vidéken még inkább, mert az ott élőket nem éri annyi impulzus, mint a fővárosiakat. Többször hívnak, és nagyon fontosnak tartom, hogy elmenjek. Ha egy műsor közösséget épít, kutyakötelessége a közösséggel találkozni. Ma ez a mi kukoricamorzsolásunk, ez a mi fonónk.

A cikk a Képmás magazin 2015. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

Stigmák és kultúrák

A magyar nyelvben a „bal” szó a rossz szinonimájává alakult, és számos szavunk utal rá, hogy a balkezes embereket ügyetlennek nézték. Ilyen szavak például a balsors, a baleset, vagy a balfácán. A megkülönböztetés emlékeit a többi nyelvben is felfedezhetjük, például az angol right nem csak a jobb kezet, illetve jobb oldalt jelöli, de azt is jelenti, hogy rendben, igaz, sőt a jogra is ezt a szót használják. A kulturális stigmák egészen messzire merészkedtek, és a középkori Európában a balkezesekről egyenesen úgy tartották, az ördöggel cimborálnak. Így kerülhetett kiváló festmények sokaságára a kardot bal kezében fogó Jean d’Arc, azt sugallva, hogy Szent Johanna a Gonosz szövetségese volt. Néhány természeti népnél azonban kifejezetten örültek, ha valaki balkezes. A régi eszkimók potenciális varázslót láttak bennük, míg egyes indián törzsek a szerencse fiának tekintették a balkezeseket.

Balkezes világ

A balkezességnek viszonylag kevés előnye van. Tulajdonképpen néhány sportot leszámítva, ahol meglephetjük az ellenfelet a „fordított felállással”, igazán csak néhány jobbról balra haladó írás elsajátításánál jelent előnyt, mint amilyen az arab vagy a héber. Felmérések szerint IQ-különbség nincs a jobb és balkezesek között, ám a balkezesek általában kreatívabbak. Balkezes volt Picasso, Jimi Hendrix, Petőfi és Newton is. Mivel az ollótól a fogóig minden eszköz a jobbkezesek világához van kitalálva, a balkezeseknek sokszor meg kell küzdeniük a mindennapi apróságokkal is. Hogy életüket megkönnyítsék, már léteznek kifejezetten az ő számukra kialakított tollak, hegyezők, és gyakorlófüzetek is, amelyet a balkezesek boltjában tudnak beszerezni. A balkezesek augusztus 13-án ünneplik világnapjukat, ilyenkor általában sokszínű program keretében tanítják a kicsi balkezeseket, és az érdeklődő jobbkezeseket.

Balról jobbra?

Még néhány évvel ezelőtt is hallhattuk az óvodákban: „a szép kezeddel egyél”. A „másik kéz” használata még a legutóbbi időkig is szégyennek számított. Ám a gyerekek „átszoktatása” ma már szigorúan tilos, ugyanis a változás súlyos következményekkel járhat. Hogy kinek melyik keze lesz a domináns, még a magzati korban dől el, így az átszoktatás dadogáshoz, diszlexiához, diszgráfiához, magatartászavarhoz, és lelki problémákhoz vezethetnek. Hogy kiszűrjük, ki melyik kezét preferálja, ahhoz az 1971-ben kifejlesztett Edinburgh Handedness Inventory nevű teszt ad segítséget. Az egyszerű teszt 10 kézzel végzett mindennapi tevékenységnél vizsgálja a kezek dominanciáját. A tesztet pontrendszer alapján értékelik ki, majd egy egyenlet segítségével állapítják meg az eredményt. Azt viszont fontos tudni, hogy senkinek sem azonos mértékben domináns a jobb vagy a bal agyféltekéje. Néhány egyszerű dologgal kiszűrhetjük magunk is, hogy miben melyik felünket preferáljuk. Ilyen lehet az ujjakon való számolás, a kacsintás, de még a hátvakarás is. Nagyon ritka esetnek számít, ha valaki mindent ugyanazzal a kezével csinál.

A várandósság alatt a kismamák testében keringő vér mennyisége megnövekszik. Az erek kitágulnak és a vér vénás visszafolyása a szív felé nehezítetté válik. A pangó vér visszeressé, teheti a lábakat, de az erek körüli izmok megfelelő tornájával, helyes légzéstechnikával a vérkeringés fokozható, így a kellemetlen tünetek is enyhülhetnek.

Gyakorlatok ülésben, hátsó kartámasszal (10x)

Húzzuk talpra egyik lábunkat, majd a másikat, lábaink nyújtott terpeszben, egyik lábunkkal nagy kört leírunk a levegőben, majd tartáscsere

Fordítsuk egymás felé a két talpunkat, majd kifelé

Integetés a lábfejekkel

Gyakorlatok oldalt fekvő helyzetben (10x)

Bal lábunkat emeljük a magasba nyújtva és a lábujjainkat karmoljuk be, majd lazítsuk el,

Bal lábunkat emeljük fel nyújtva, majd integető mozdulatokkal közelítsünk a föld felé,

Bal lábunkat emeljük a magasba, bokakörzés,

Kerékpározás a lábbal (térdet jól behajlítva, lábfejjel pedálozva, vigyázzunk a pocakra!),

Tartáscsere, a gyakorlatok ismétlése jobb lábbal is

Tanácsok:

amikor már nagy a pocak, oldalt fekvő helyzetben tornázzunk, így nem szorítjuk el a vénákat

a gyakorlatok között végezzünk hasi légzésgyakorlatokat

a várandósság betöltött 12. hetétől szabad a gyakorlatokat végezni, ha nincs orvosi ellenjavallata,

a torna mellett kerüljük a hosszan tartó ülést, vagy a lábakat polcoljuk fel

a forró fürdő tilos!

egészséges, rostdús étkezés

Sokak szerint manapság túlterheltek a gyerekek a rengeteg különóra miatt. Kéthónaposan babaúszás, egyévesen bébiangol és gyerektáncház – napjainkban a kicsik korán kezdik a tanulást. Az óvodások többsége már hetente többször jár sportolni vagy balettra és nyelvet tanul. „Ilyen még nem volt!” – mondják a napközis nevelők és a nagyszülők. Tényleg új jelenségről van szó? És vajon mi készteti a szülőt arra, hogy szabadidejében különórákra cipelje csemetéjét?

A XIX. században bekövetkező társadalmi változásoknak köszönhetjük, hogy ma már nem azt tartjuk mindent meghatározónak, hogy hová születik valaki, hanem azt, hogyan éli az életét. E kortól ismerjük a művelt polgárság fogalmát. Nem a születési előjogok a legfontosabbak, és még csak nem is feltétlenül a gazdasági erő. Jelentősége lett a társadalmi presztízsnek, a köz javáért való munkálkodásnak. Szemponttá vált az iskolázottság és megbecsülésre tettek szert azok, akik másokat segítve dolgoznak: az orvosok, jogászok és a tanárok, valamint azok, akik valami újat adnak: a művészek, zenészek vagy a mérnökök.

Aki emlékszik még a „Légy jó mindhalálig!” vagy az „Iskola a határon” világára, az tudja, hogy a gyerekek nem csak az utóbbi években találják magukat szembe nehéz kihívásokkal. A követelmények teljesítése, a versengés, a felelősségvállalás és az önfegyelem gyakorlása már generációkkal korábban elvárt viselkedésmód volt. Ami persze nem jelenti azt, hogy mindez jót tesz a gyermeki léleknek, csupán, hogy nem új jelenségről van szó.

Mióta a sikeres életet a szakmai előmenetel és a fizetés mértékével mérjük, szülőként mindennél előrébbvalónak látjuk gyerekeink iskolai pályafutását. Elmúltak már azok az idők, amikor minden nebuló a hozzá legközelebbi általános iskolába került, már a kiszemelt óvodába való bejutásért is kemény harcok folynak. Azért pedig, hogy a megfelelőnek tartott általános iskolába kerüljön a gyerek, szinte minden eszköz megengedettnek tűnik. A választás szempontjai között már ekkor szerepel a megálmodott egyetemhez vezető egyenes út, vagyis a majdani gimnáziumi felvétel esélye.

Változás és visszatérés

Manapság azt tartjuk nagyra, aki letesz valamit az asztalra, karriert épít, céget alapít és sok pénzt keres, s szülőként mindezek előfeltételeként tekintünk a jó jegyekre, a nyelvtudásra és a jól csengő nevű egyetem diplomájára. Nyugat-Németországban már a hetvenes években kongatták a vészharangot: az első közvéleménykutató intézetet megalapító Elisabeth Noelle-Neumann vizsgálatai alapján „Mindannyian proletárok leszünk?” címmel már írt arról, hogy kihalóban vannak az egykori polgári értékek. Már ekkor csökkent azok száma, akik fontosnak tartották azt, hogy udvariasságra, szerénységre, és vallásosságra neveljék a gyerekeiket. Nőtt viszont a megkérdezettek között azok aránya, akik azt gondolták, hogy az ember ne hagyja magát legyőzni, hanem érvényesüljön az életben. Noelle-Neumann szerint a társadalom egyrészt elveti a régi polgári értékeket, ugyanakkor nagy hangsúlyt fektet a középosztályra jellemző tárgyi világra. A tulajdon, a birtoklás vágya főszereplővé lépett elő.

Andreas Rödder történész szerint a polgárság a XIX. században sem volt olyan egységes és tökéletes, mint ahogy azt ma az idő távlatából gondoljuk. Nemcsak az iskolázott, művelt rétegeket számíthatjuk ide, hanem a profitért örökös versenyben élő kereskedőket és a sokszor saját zárt világukban élő kispolgárokat is. Akkoriban is sokan voltak, akik csupán a hivatali előmenetel ígérete miatt járták ki az iskolákat, de életvitelükre nem volt jellemző az értelmiségi lét.

Az első világháború sok mindent megváltoztatott Európában, a polgárság azonban igyekezett őrizni a régi rendet, a műveltség és a tudás tiszteletét. Szabó Magda ír arról a Für Elise-ben, hogy háromévesen már latinul társalgott édesapjával, aki nemcsak a holt nyelvvel, de az antik eposzokkal is megismertette kislányát, és napjainkban – pl. Ausztriában – ismét divatos a latin nyelv tanulása.

Kétféle elvárás

Sokan szeretnénk, hogy gyerekeink hozzátegyenek valamit ahhoz a világhoz, amit majd egyszer a saját utódaikra hagynak. Segíteni szeretnénk fejlődésüket és nem túlterhelni őket teljesíthetetlen követelményekkel. De nagyon nehéz meghúzni a határt a kettő között. Miközben a pszichológusok a stressz okozta betegségek okán óva intenek bennünket a túlzott elvárásoktól, felhívják a figyelmünket a mindennapi mozgás és a művészetek fontosságára és nem tagadják a nyelvismeret előnyeit sem. De ha mindezt meg akarjuk adni szemünk fényének, máris heti 3-5 különóránál tartunk…

Bátrak vagyunk vagy meggondolatlanok? Mit jelent a bátorság? Novodomszky Éva műsorvezetőt kérdeztük.

A bátorság, a szó talán leggyakrabban használt hétköznapi értelmében természetes velejárója volt Novodomszky Éva gyerekkorának. „Vidéken, Szarvason nőttem fel akkor, amikor a szülők még el merték engedni suli után biciklizni, »bandázni« a gyerekeket felügyelet nélkül. Mi pedig ezt ki is használtuk, bejártuk a környék minden zugát, bemásztunk a gyümölcsösökbe, a legmagasabb fákról ugráltunk a folyóba. Nem tudtuk, hogy bátrak vagy meggondolatlanok vagyunk, nem is foglalkoztunk vele. Természetes volt, hogy nem félünk semmitől. De nem csak az akrobatikus játékokban, nyíltak voltunk az élet más területein is.

Nem voltak tabu témák, ami érdekelt bennünket, meg mertük kérdezni és ki mertük mondani, persze nem tiszteletlenül, nyersen, csak olyan egyszerűen, őszintén. Nem is érzem magam bátornak, csak azt látom, hogy körülöttem néhányan sokkal több mindentől félnek, mint én. Én a családomtól hozom az optimizmust, azt, hogy a feladatoktól nem megijedünk, hanem megoldjuk azokat. Sokszor változnak meg a körülményeink, gyakran hoz új fordulatokat az élet, de ezeket, ha néha első pillantásra ijesztőek is, inkább új lehetőségként kell kezelni, mint problémaként. Merni kell beleugrani egy-egy szokatlan helyzetbe, új fejezetbe, mert ha mi magunk megpróbáljuk jól irányítani ezt az ugrást, talán a korábbi életünktől, szokásainktól nagyon eltérő, de jó dolgok sülhetnek ki belőle.

Persze beverhetjük az orrunkat is, de a koppanásokból tanulunk, megtanuljuk a saját korlátainkat, ugyanakkor azt is megtudhatjuk magunkról, hogy sokkal többet bírunk, sokkal többre vagyunk képesek, mint azt gondoltuk volna. Ezek a felismerések pedig nagyon nagy erővel motiválnak, komoly lendületet adnak ahhoz, hogy újabb kapukat merjünk megnyitni. A bátorság, vagy önbizalom szerintem önmagát gerjeszti, magából fejlődik tovább, és akkor a legjobb, ha észre sem vesszük, csak valahogy mindig ott van velünk, bennünk.”

Egyszer egy baráti vacsorameghívás során, az összegyűlt társaságból egy pár nagy körülményesen válogatott a kínált falatokból, és közben félhangosan próbálták eldönteni, hogy melyik milyen típusú tápanyag-osztályba sorolható. Kibuggyant belőlem a kérdés: Ti dietetikusok vagytok?

Ilyesmiről azonban szó sem volt, ehelyett az derült ki, hogy épp közös diétát tartanak. A „kilencven napos” verzióra esküdtek, és az volt a fő dilemmájuk, vajon felcserélhetik-e egy alkalommal a fehérje napot szénhidrát napra, mert így több mindenből válogathatnának a vacsorán. Végül úgy döntöttek, igen. A beszélgetésbe közben mások is belekapcsolódtak arról, ki melyik fogyókúrát tartja a leghatékonyabbnak. Én ámulatba esve hallgattam őket, oldalamon közel két méteres, több mint egy mázsás emberemmel.

Nem mertem volna megkockáztatni, hogy egy este, mikor nálam eszik, így szóljak: „Íme, drágám egy kis macedónia-saláta, ma gyümölcs-napot tartunk”. Ugyanakkor én sem vagyok egyszerű eset. Egyrészről szigorú diétát tartok az ételallergiám miatt, másrészről képtelen vagyok pár óránál többet étel nélkül kibírni. Egyszer nekiálltam egy léböjt-kúrának, de legközelebbi hozzátartozóim és kollégáim hamar letiltottak róla, mivel állításuk szerint elviselhetetlen lettem. Hites férjem egyenesen „agresszívnak” titulál ilyenkor. Ő ellenben képes egy egész napot átvészelni kaja nélkül, ami miatt nehezen indultak a közös utazásaink.

Szerinte megállni enni időpocsékolás, én viszont kifejezetten szeretek egy finom fogás mellett ücsörögni, pláne, ha nem nekem kell megfőznöm előtte és elmosogatnom utána. Este aztán szeret nagyot enni, és egy jó pofa sört legurítani rá. Én is szeretnék, de ha megteszem, nem tudok aludni, vagy olyan cifrákat álmodom, hogy aztán nem győzöm kibeszélni… ami további problémákhoz vezethet kettőnk között, de ez egy másik téma. Van, hogy ő diétázik, de ezt kicsit nehéz követnem. Tény, hogy van önuralma, és meglepő, hogy tudja tartani a kisebb adagokat. Csak az a baj, hogy ilyenkor éjjel gyakran fölkel, és reggelre lába kél egy-két dolognak a hűtőből.

Ő állítja, hogy csak egy kis szelet sajtot evett, mert sok volt a sava, én viszont úgy látom, hogy az egy napja vett fél kilós sajt szublimált. Van, hogy esténként csak salátázik, csak győzzem hazahordani nagy tételben az alapanyagokat. Azon pedig rendszeresen képesek vagyunk összekapni, hogy vajon mi mennyire hizlal, meg mihez képest. Szerinte az alkohol csak „lé”, és attól nem lehet meghízni. A kolbásztól sem, ha kenyér nélkül eszi, mert az meg paleo. Szerintem viszont alkoholnak és kolbásznak nem lehet helye egy diétában. A biosütitől persze rosszul van, és nem érti, hogy fér bele nekem a fogyókúrába. Hiába magyarázom neki, hogy a bio az más. Ilyen körülmények között nálunk gyakorlatilag elképzelhetetlen egy „páros” diéta, viszont nagy az egyetértés a vacsorameghívások elfogadásában, meg a közös éttermi kiruccanásban.

A nátha megelőzése szinte lehetetlen közösségben élő gyermekek esetében, cseppfertőzés révén könnyen megbetegedhetnek. Az elhúzódó hurutos állapotok kezelése azonban akkor is gondos szülői figyelmet igényel, ha eleinte nem okoznak komoly panaszokat, mert középfül-, arcüreg- vagy homloküreg gyulladást okozhatnak. Ezeknek pedig súlyos szövődményei is lehetnek, ha elhanyagoljuk a kezelést.

Az orrmelléküregek belsejét csillószőrös hengerhám borítja, az ott termelődő nyákot a csillószőrök mozgása a kivezető nyílás felé mozgatja, így biztosítja az üreg légtartalmának folyamatos fennmaradását. A már csecsemőkorban is fellépő felső légúti hurutos betegségek fokozott váladéktermeléssel járnak. Ezeknek a kicsiny üregeknek a nyálkahártya-megvastagodása az üregek kivezető nyílásait beszűkíti és lezárhatja, megnehezítve a váladék kiürülését. Különböző baktériumok elszaporodása az orrüreg nyálkahártyáján kezdetben savós, majd nyákos váladékot, végül sűrű, gennyes orrfolyást eredményez, utóbbi az arcüregekben felhalmozódva arcüreggyulladást, rostasejtgyulladást okozhat. Az orrüregi váladék felszaporodásában az orrmandula gyulladása, megnagyobbodása is közrejátszik. A gyulladást elsősorban vírusok okozzák, a gyulladt nyálkahártyán aztán a baktériumok megtapadnak és gennyes gyulladást hoznak létre.

Figyelmeztető tünetek

A gyermekkori arcüreggyulladás tünete nemcsak az arcfájdalom lehet, hanem a köhögés, mely elsősorban lefekvéskor jelentkezik, kezdetben száraz, majd hurutossá, mind produktívabbá válik. Oka a hátsó garatfal gyulladása. A kínzó, ekkor még csak,„száraz” köhögés, kis folyadék ivására enyhül, majd a lecsorgó gennyes váladék, mely a gégén keresztül a légcsőbe, hörgőkbe is juthat, kiváltja a hurutos köhögést. Az így kialakult tünetegyüttest sinobronchitisnek hívjuk. Az orrgaratba jutott váladék a fülkürt szájadékához érve kezdetben savós középfülgyulladást, következményes vezetéses halláscsökkenést, majd gennyes középfülgyulladást okozhat. A főleg lefekvéskor, de könnyebb fizikai megterheléskor is köhögő, tompa hallásról panaszkodó gyermeknél gondolni kell az arcüregek gyulladására. Ehhez járulhat a gyermek levertsége, rossz közérzete, étvágytalansága, hiszen a váladék a gyomorba is lejuthat. A bronchitis kezelésében a gyermekorvosé a vezető szerep, arcüreg- és középfülgyulladásnál pedig a fül-orr-gégészé. A gyermekkorban a homloküregek még fejletlenek, így a homloküreg-gyulladások száma is csekély, de gyulladása rejtve maradhat, csak a kínzó fejfájás hívja fel rá a figyelmet. Ennek kimutatására CT szükséges.

Az alábbi tünetek észlelésekor fontos a gyermek fülészeti vizsgálata is:

– A garatképletek vérbőek, látható a hátsó garatfalon lecsorgó váladék,

– Az orrjáratokban gennyes váladék van

– Köhögéskor a gyermek nyákos gennyes váladékot köhög fel.

Hogyan kezeljük?

Az arcüreg gyulladásának diagnózisát az orrmelléküreg rtg. felvétel igazolja. A pontos diagnózis felállításához csökkentett dózisú computeres tomográfia (CT) vizsgálat szükséges, szövődmények esetén pedig kötelező. Szövődménymentes esetekben továbbra is a konzervatív kezelés javasolt, amit a szülők is el tudnak végezni. Nagyon fontos az arc kíméletes melegítése, ezt infravörös lámpával a legcélszerűbb végezni, naponta háromszor 8-10 perces időtartammal, a gyermek szemeit védve sötét napszemüveggel, a figyelmét pedig egy mese felolvasásával lekötve. A csak elalváskor végzett arcmelegítés véleményem szerint ritkán elegendő. Az orrváladék csökkentésére hatásosak az antibiotikum tartalmú orrcseppek, a váladék sűrűségének csökkentésére váladékoldók adandók. Antibiotikum adására szájon át, lehetőség szerint célzottan, a torok-, vagy orrváladék bakteriológiai tenyésztésének eredménye alapján kerüljön sor. A kiszáradt légutakba kerülő levegő párásítására párologtató készülékeket lehet használni, a párát célszerű Salvus víz párologtatásával előállítani.

Szövődményes esetekben magas láz, emelkedett vörösvértest süllyedés, esetleg szeptikus állapot jöhet létre, ilyenkor az aktív fül-orr-gégészeti beavatkozás nem tűr halasztást. A korábban rutinszerűen végzett arcüreg mosásokat háttérbe szorította a modern műtéti technika, az endoszkópos orr- és melléküreg műtét (az ún. FESS). Az antibiotikum adását kórházi körülmények között kezdetben vénán keresztül beadott injekcióval kezdjük, ha lehetséges – a kórokozók izolálása után – célzottan.

Életbevágó feladat

Ha a magyar konyhára gondolunk, pirospaprikás szaftban úszó, zsíros sertéscupákok jelennek meg lelki szemeink előtt, valamilyen nehéz burgonyakörettel, amit aztán a manapság igazi mumusnak számító fehér liszt és cukor alkotta sütemény koronáz meg. A 19. század előtti szakácskönyveinket felütve, meglepve tapasztalhatjuk, hogy ez nem egészen így volt: gyógyhatásukról is ismert fűszernövények, vadnövények, változatos húsfélék és halfajták sokasága, zöldségből készült köretek és gyümölcsös mártások bukkannak fel ezek lapjain. Ételkultúránk ezen régi korszakát éppen e változatosság miatt egyre többször emlegetik példaként: „bezzeg ekkor még tudtuk, mi a jó!” Bár a reneszánsz konyha tényleg nagyon jó lehetett, nem feltétlenül kell ennyire nagy időutazást tennünk, ha követendő mintát keresünk.

Egy 1938-as női magazin receptjei ugyanúgy megfelelnek napjaink – néha eltúlzott – szigorú követelményeinek.

A történelmileg nehéz idők ellenére ugyanis a háziasszonyok pontosan tudatában voltak annak, hogy a főzésnek mekkora a jelentősége.

Mert nem csupán a napi rutin része ez, nem csupán arról szól, hogy valamit muszáj az asztalra tennünk. A jól megválasztott étel biztosítja a megfelelő tápanyagokat szervezetünknek, amitől aztán az élet minden területén jól tudunk teljesíteni, egészségesek leszünk, ráadásul még örömet is okoz. Az alapanyag kiválasztása szintén nagy felelősség, nem elég csak összedobunk valamit a bolti akciókhoz igazodva. Az antibiotikummal teletömött, nagyipari körülmények között tartott, majd műanyagba csomagolt csirkehússal és a műtrágyával, vegyszerekkel agyonkezelt, hosszú ideig hűtőházakban tartott zöldség fogyasztásával olyan dolgok kerülnek szervezetünkbe, amelyekre semmi szükségünk. Érdemes a szezonnak megfelelő, helyi termesztésű árut vennünk (ami családunkon kívül az azt megtermelő ember életére is kihat, hiszen fizetőképes kereslet lévén biztosítjuk munkájának megmaradását).

Igényesség és sok-sok ötlet

Ahogy a férfiak a politikában vagy éppen a csatamezőn védték az otthont, a nők a konyhában tették ezt azzal, hogy a hagyományos ételeket minőségi módon készítették el. A régi női magazinok ennek ellenére nem egymást túllicitálva harsogták, hogy mától kezdve csak ezt a szuperzöldséget lehet enni, és kerülni kell mindent, amit korábban ettünk. A szenzációhajhász kinyilatkoztatások helyett évszázadok tudását és gyakorlati tapasztalatát osztották meg olvasóikkal. A Prágai Magyar Hírlap mellékleteként megjelenő Nagyasszony című, „társadalmi, szépirodalmi és háztartási lap” régi számait érdemes fellapoznunk.

Trianon után igencsak nehéz sorsa volt a felvidéki háziasszonyoknak, ám az újságban megjelent cikkek jól mutatják azt az igényességet és ötletgazdagságot, ami által méltósággal lehet helyt állni a tűzhely mellett. A májusi receptek például egy rövid kedvcsinálóval kezdődnek. Ebből kiderül, milyen fontos, hogy (a tavaszi fáradtság ellen) a konzervek után végre az idény első terméseivel is bevigyük a szükséges vitaminokat szervezetünkbe.

A szerző, Halmy Károlyné ezután végigveszi azokat a vitaminokat, melyekre a testünknek szüksége van – akár arcpakolás formájában – és ajánlja például, hogy gyermekünknek adjunk vajas kenyeret („amennyiben a tehén a táplálékát a napsütötte rét növényeiből szerzi”), hiszen ez is egészséges és segíti a vitaminok beépülését a szervezetbe. Az általános információk után pedig olyan recepteket közöl, melyek „szervezetünk minden porcikáját újjáélesztik, friss erőre keltik.”

Húsleves velősgombóccal, spárgapuding, borított tojás, mágnás szelet, tavaszi főzelék, rebarbara-tészta, mogyorótorta és narancslikőr.

A meghökkentő menüsorra természetesen van magyarázat, a rebarbarát például vértisztító hatása miatt, a narancsot pedig azért érdemes fogyasztani, mert serkenti az emésztést.

Egy régi recept

A borított tojás jól mutatja, az egyszerű alapanyagokból is lehet ínyencség: „Minden személyre egy tojást számítunk és annyi csésze nagyságú formát vajjal kikenünk, s egy tojást ütünk bele. A formában levő üres helyet megtöltjük spenótpürével, vagdalt sonkával, melyet reszelt sajttal és tejfellel vegyítünk el. Forró vizes lábasba állítjuk, befedjük, és 10-15 percig gőzöljük. Kiborítjuk és meleg hollandi szószt vagy paradicsommártást adunk hozzá.”

Nemcsak a kertben és a piacon találhatunk különleges hozzávalókat a különleges finomságokhoz, érdemes egy-egy kiránduláson is körülnézni, mi mindent rejteget a természet.

Réteges szeder-egres dzsem mentával

Hozzávalók: 1 kg egres, 1 kg szeder,1 kg nádcukor, néhány ág friss menta

Az egrest és a szedret mossuk meg, távolítsuk el a szárrészüket, majd fél-fél kiló cukor és egy kevés víz hozzáadásával főzzünk belőlük lekvárt külön-külön. A kész szederlekvárhoz adjuk hozzá az apróra vágott mentát! Vegyünk elő egy szép üveget, majd egymás után rétegezzük a két lekvárt!

Homoktövis szörp

Hozzávalók: 1 kg homoktövis bogyó, 50 dkg méz

A szárról eltávolított bogyókat alaposan mossuk meg, töröljük szárazra, majd botmixerrel pürésítsük! Szitán passzírozzuk át, az így kapott léhez adjuk hozzá a mézet, forraljuk össze, majd forrón töltsük üvegekbe!

Édes-savanyú mirabellamártás

Hozzávalók: fél kg mirabella (más néven: fosóka), 10 dkg nádcukor, 2 dl fehérbor, 3 ek. fehérborecet, 1 csilipaprika, 2 csipet só, 1 kk. őrölt fahéj, kis darabka gyömbér reszelve, 1 kk. kurkuma

A cukrot 4 ek. vízzel addig hevítsük, míg karamellizálódni kezd, majd öntsük fel a fehérborral és a fehérborecettel, végül a megmosott mirabellát is adjuk hozzá. Lefedve, takarékon főzzük negyed órán át! Ha már puha a gyümölcs, botmixerrel pürésítsük! 

A csilit mossuk meg, vágjuk finomra, keverjük el a többi fűszerrel, majd adjuk a mirabellához! Az így kapott szószt 30 percig főzzük, közepes lángon, folyamatos kevergetés mellett! Forrón töltsük üvegbe! Szabad tűzön grillezett húsokhoz kiválóan illik!