Nem csupán egészségügyi hatása van egy szabályos fogazatnak, de esztétikai és pszichés előnyökkel is jár. Mosolyogni jó és egészséges. Magabiztosságot ad, örömöt és nyitottságot sugároz. Európai és amerikai vizsgálatok egyaránt azt bizonyítják, hogy a mosoly annál megnyerőbb, annál tetszetősebb, minél nagyobb benne a „fehér” arány, azaz minél több fog látható. Manapság a fogszabályzásnak igen nagy szerepe van az arc harmóniájának kialakításában. A fogak sorba állításán túl lehetőség van a csontos arc és a lágyrészek (úgy mint orca, ajkak, áll) finom harmonizálására is. A fogszabályozást nem lehet elég korán kezdeni, de kinőni sem lehet.

Cumi, tea, ujjszopás

Az egészséges arcfejlődést és szabályos fogív kialakulását gyermekkorban tudjuk befolyásolni. Csecsemőkortól négyéves korig leginkább a megelőzésnek, a helyes életvitelnek van nagy jelentősége. Helyes életviteli szokásnak, vagy megelőzésnek minősül például a csecsemő szoptatása, a kisbaba arca a szopó mozgástól edződik, izmai erősödnek és az izmok növesztik a csontokat. A tejfogazat épségének megőrzése kisgyermekkorban kezdődik, szerencsére manapság kezd kiszorulni a divatból a cukros vagy cukor nélküli tea itatása, amely ugyan rövidtávon megnyugtatja a kisbabát, de hosszú távon súlyos következményekkel jár. A fogak az állandó csersavas, vagy cukros közegben felmaródnak, és néhány hónap alatt kilyukadnak, súlyos esetben az íny szintjéig letöredeznek. Fontos ebben az életszakaszban a vitamin és ásványi anyagokban gazdag táplálkozás. A megelőzés része mindezeken kívül még az ujjszopásról vagy cumizásról megfelelő időben való leszoktatás. Fogszabályozási szempontból a hároméves kor a vízválasztó, ha ekkor elhagyja a gyermek ezt a szokását, akkor maradéktalanul és spontán visszarendeződnek a kifelé dőlő fogak és a csontokon sem lesznek maradandó deformitások. Óvodáskorra már általában megérnek a gyermekek arra, hogy elengedjék ezt a megnyugtatási formát. Mindenképpen komoly támogatással, akár jutalmazással kell segítenie a szülőnek gyermekét. Négyéves kor után azonban már súlyos, maradandó eltérést okoz a cumizás, az arc csontjai nem tudnak szabályosan növekedni, és torzulhatnak. A fenti eltérések már spontán nem rendeződnek, és következményként kialakulhat beszédhiba és légzési eltérés. A cumitól vagy egyéb cumizásra alkalmas tárgytól az első fogak kifelé dőlnek, az elülső fogak nem tudnak érintkezni és rés lesz közöttük, így sok gyermeknek a harapás is problémát jelent. Az ujjszopásról és cumiról való leszokásban sokszor egy külső személy, nagymama, nagypapa, óvónéni vagy gyermekfogorvos tud hatékonyan segíteni. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a gyermeknek ez egy nagy és nehéz lépés, megértést és támogatást, ugyanakkor nagy következetességet igényel.

Tejfogakkal

Óvodás gyermekeknél általában nincs szükség konkrét fogszabályozó készülék hordására, ez az időszak még mindig a megelőzésről szól. Fontos a gyermek szabályos légzését és a beszédfejlődését támogatni, valamint a jó szájhigiénét biztosítani. A légzés- és beszédfejlesztésben a fogszabályozó orvos mellett még fontosabb talán a logopédusok szerepe. A szájhigiéné, a rendszeres fogmosás ebben az életkorban már nagyon fontos napi tevékenységgé válik, kialakul egy fogmosási rutin. Az iskolaérettségig fontos segíteni a gyermek fogmosását, a keze ilyenkor még nem eléggé ügyes, hogy fogait minden felszínen megtisztíthassa. Tejfogazatú gyermeknél a száj öntisztulása még igen hatékony, a nyelv és a nyál nagyon jól tisztán tartja a fogakat. Ennek viszont az a feltétele, hogy a szájüregnek legyen ideje napközben kétszer 3 óra a megtisztulásra, ez úgy érhető el, hogy csak napi öt alkalommal étkezzen a gyermek és az étkezések között semmiféle nassolnivalót ne egyen, és kizárólag vizet igyon. Éjszaka sem javasolt az evés, és inni is csak vizet lehet. A fentiek betartása mellett a fogszuvasodás kialakulását megelőzhetjük.

A tejfogaknak nem csupán a rágásban van feladatuk, de fontos, hogy helyet adjanak, és helyet tartsanak a maradó fogaknak, valamint szerepük van a helyes csontnövekedésben és a beszédfejlődésben is. Ha szuvas lesz egy tejfog, akkor törekedni kell arra, hogy minél tovább teljes értékű fogként a szájüregben megmaradjon. A tejfog vezeti a maradó fogakat szabályos helyükre, ezekért van ilyen nagy jelentősége már a tejfogazatnak is. Egy ép tejfogazat nagyban megnöveli annak esélyét, hogy szabályos felnőtt fogsora legyen a gyermekünknek.

Nem megy egy csapásra

Az iskolás korú gyermekek arca és állcsontjai éppen úgy nőnek, mint a lábuk vagy a testmagasságuk, ez az időszak az, amikor a fogszabályzó készülékekkel leginkább befolyásolni lehet a növekedést. Manapság a fogszabályozás nem csak a fogak sorba állításával foglalkozik, nagyon jó eredményeket lehet elérni az arc harmóniájának kialakításában is. 8–13 éves korban jön el az ideje annak, hogy a csontnövekedést lassan, de hatékonyan irányítsuk, ezzel lehet támogatni egy alulfejlett állcsontot a növekedésben vagy éppen egy erősen fejlődőt visszafogni. Ez sok türelmet és nagy szorgalmat igényel. Ilyenkor ugyanis kivehető készülékeket kapnak a gyermekek, és a kezelés sikerét a gyermek és a szülő munkája döntően befolyásolja. A kivehető készülékek igen nagy tárháza áll rendelkezésre, mindegyik másképpen hat. Ahhoz hogy a készüléket pontosan megtervezhesse a fogorvos, többféle vizsgálaton kell átesnie a gyermeknek, valamint legtöbbször röntgenfelvételekre is szükség van.A vizsgálatok általában könnyen elvégezhetők, talán a legnagyobb odafigyelést és törődést a fogászati lenyomatvétel igényel. Itt tapasztalja meg először a kis páciens, hogy neki is türelmébe és munkájába kerül majd a fogszabályozó kezelés. A lenyomat vétel során a gyermek fogairól egy puha anyaggal mintát készít az orvos, amelyhez a gyermek közreműködésére is szükség van, aktívan együtt kell dolgoznia az orvossal. A fogszabályozó kezelés sikere is közös siker, ahol szerepe van a páciens mellett az orvosnak, sőt még a gyermek környezetének is.

Sohasem késő

Kamaszkorig befejeződik az arc csontjainak növekedése, ami azért fontos, mert fogszabályozni innentől kezdve már csak a fogakat lehet, a csontok terelésére már nincs mód, nem lehet a növekedésüket befolyásolni. A pubertástól kezdve a kialakult helyviszonyokkal kell gazdálkodni. Ez azt jelenti, hogy a fogszabályozó orvosnak azt kell pontosan kiszámítani, hogyan tudja a rendezetlen fogakat az adott fogívben sorba állítani. Sok pácienst és szülőt először megrémít, ha például kettő, vagy akár négy foghúzást javasol a fogorvos. Az előnyöket és a hátrányokat kell mérlegre tenni ilyenkor, hogy kiderüljön mit érdemes választani: egy kevesebb fogakból álló, ám szabályos fogazatot, vagy egy több fogból álló, ám rendezetlen fogsort. A szabályos fogazat mellett szól, hogy jobban tisztítható, kevésbé fordulhat elő az egyes fogakon túlterhelődés, a fogágy épebb, a fentiekből adódóan hosszabb élet jósolható a szabályosan álló fogaknak, a mosoly is szebb, a viselője pedig magabiztosabb.

A korábbiakhoz hasonlóan a kamasz- és felnőttkorban, a maradó fogak mozgatását is igen sokféle fogszabályozó készülékkel lehet elérni: úgy, mint a fogakra ragasztott tappancsos/brackettes fogszabályzó rendszerek, melyek lehetnek fémből vagy esztétikus anyagból (fehérek vagy átlátszók). Léteznek speciális, láthatatlan készülékek is, ezek lehetnek a nyelv felől ragasztott tappancsos fogszabályozók, vagy „láthatatlan” fóliákból is készülhetnek. Készülékből is számtalanféle van, és mindegyik a maga hatásterületén képes a legnagyobb sikert elérni. Éppen ezért van igen nagy jelentősége, hogy a fogmozgatást, az eredményt előre megtervezzék, így megfelelő eszközt lehet kiválasztani a közös munkára.

Felnőttkorra tolódik annak a megoldása, ha mégis szükséges a csontokon is állítani, ilyenkor olyan deformitásról van szó, amely nem csak a fogazatra terjed ki, illetve nem megoldható kizárólag a fogak mozgatásával. Az arc csontjai olyan méret vagy formabeli különbséggel rendelkeznek, hogy csak a csontok műtéti mozgatásával lehet ideálisan összeilleszteni őket. A fogszabályozó kezelés során együtt dolgozik a szájsebész a fogszabályozó orvossal. Hosszú fogszabályozó előkezelés után szájsebészeti műtéttel be lehet állítani az állcsontokat is, majd a fogszabályozó kezelés befejező szakaszával harmonizálják az arcot és a fogakat.

Általában a fogmozgatások, a fogszabályozó kezelések hosszú időt vesznek igénybe, mert csak optimális erővel lehet a fogakat a csontszövetben mozgatni, ez legtöbbször éveket jelent. A kezelés pedig nem akkor fejeződik be, amikor elérték a fogak a megfelelő pozíciójukat, hiszen ez még egy instabil állapot, a kezelés ezen szakasza után jön a stabilizálás. A csontban rögzülnie kell a fogaknak, az arcnak meg kell szoknia az új egyensúlyi helyzetet. A stabilizálás már passzív készülékekkel történik, ezek lehetnek fixek, azaz a fogakra ragasztottak, vagy kivehetőek is. A stabilizálásnak tehát legalább akkora jelentősége van, mint magának a fogmozgatásnak.

„Ikergyerekeim vannak, egy fiam és egy lányom. A lányomon nagyon korán észrevettem a női vonásokat, már rendkívül pici korában is nagyon szerette a csecsebecséket, mindent le akart szedni, ami rajtam volt: fülbevalót, gyűrűt, mindent magára aggatott. Ez egyfajta érzelmi azonosulás, amit a pszichológia anaklitikus azonosulásnak nevez, és ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy az ember a szeretett személy dolgait magáévá akarja tenni, be akarja kebelezni. Ilyet a fiam sosem csinált, pedig mint említettem, ikergyerekek. Ő már nagyobb volt, amikor egyértelmű jelek látszottak rajta. Talán kiscsoportos óvodás lehetett, amikor kinyitotta az ajtót, majd azt mondta a testvérének: menj be, te kislány vagy! Nála tehát a férfias viselkedés egy udvariassági gesztusban jutott először kifejezésre. Mivel pszichológus szülő vagyok, ehhez azt is hozzátenném, hogy ez utóbbi olyan típusú azonosulás a fiúszereppel, ami már a szocializáció miatt, a tanulási, tanítási folyamatok eredményeként történik. Spontán módon a fiam talán akkor viselkedett először férfiként, amikor leválasztott az apjáról, akinek épp puszit adtam, lévén a puszit ő akarta. Ez egyfajta férfi rivalizálás, hiszen két férfiről van szó, puszi pedig mindkettejüknek jár.”

Egy kisgyermek ösztönösen sportol, mindenhova felmászik, ha zenét hall táncol, ugrál, szaladgál amíg a lába bírja, aztán kicsit pihen és kezdi elölről. A mozgás örömöt okoz neki. Ha később keretet is adunk ennek egy általa választott sportággal, egész életében elkíséri. Ez pedig önbecsülését, önuralmát erősíti, s az iskolai eredményeire, emberi kapcsolataira is jó hatással van.

Első edzésem margójára

Felmérést tartottam néhány általános iskolában, tanítottam néhány szökkenős lépést, s utána papírokat osztogattam, amit haza lehetett vinni a szülőknek, amelyen az állt, hogy a gyereküket szívesen látom az akrobatikus rock and roll edzéseimen. Kétféle cetlim volt, egyiket a tehetségesebb gyerekeknek kellett adnom, a másik pedig általános tájékoztató volt az edzések helyszínéről, időpontjáról, áráról. Mindenkinek tehetséges lapot osztogattam. Hiszen szabad-e már ebben a korban „leírni” őket?

Nem hiszek a tehetségtelen gyerekben, még ha látszólag nehézkesebb mozgású is. Fontos viszont, hogy olyan sportot találjunk neki, amelyik érdekli, lelkesíti, s nemcsak a mi kedvünkért jár. Látható jelei például a lelkesedésének, ha otthon is gyakorol, vagy csak sokat mesél róla.

Anyaszemmel

„A sport a gyerekben már korábban kialakítja a kitartást, a küzdés megalapozza a jó állóképességet, elfogadásra tanít. Családunkban az úszással kezdődik a „hivatalos” sportolás, ezt mindenkinek ajánlott megtanulni bombabiztos módon. Azokban a családokban, ahol a szülők maguk is sportolnak, vagy jobban figyelnek a gyerekek helyes táplálkozási szokásainak kialakítására, szinte minden esetben sportolnak a gyerekek. A szülői példamutatás rendkívül fontos és meghatározó, ha azt látja a csemete, hogy a szülők életmódjának szerves része a mozgás (bármi), akkor ő is jobban, nagyobb kedvvel fog edzésre menni. Ha másként nem megy, iktassunk be hétvégére közös családi túrázásokat, gyalog, vagy biciklivel, így a közös élményen kívül a természetet is megszerettetjük, megismertetjük gyermekünkkel. s ez a környezettudatos gondolkodását is megalapozza.

Sportoló gyerekeknél a szabadidő eltöltése minimális gondot jelent a szülőknek, hiszen a hét közbeni edzések nem engedik az órákon át tartó tévézést, vagy a számítógép előtti ücsörgést. Aktívan töltik az edzésre járók a nyarat is, hiszen legtöbb esetben az egyesületek nyári edzőtáborokat szerveznek, és ezek költsége általában elenyésző a többi táborok árához képest. Sajnos, nem csak szabadságot, de korlátokat is jelent a gyerek edzése. A hétköznapokban a dolgozó szülőknek nem egyszerű ezt megoldani. Az egyesületek a versenyeken indulók létszáma alapján kapnak támogatást, így, aki csupán örömből, versenyzés nélkül szeretne sportolni, annak nehezebb dolga van.” (Hegedűs Zsuzsa 4 gyerekes édesanya, hosszútávfutó)

„Szerintem egy gyermeknél korán észre lehet venni, hogy mi az amit szívesen csinál, mihez van érzéke. Mennyire tud csapatban gondolkodni, csapatjátékosként, vagy mennyire vezéregyéniség, aki inkább irányítani akar. Bírja a monotóniát, amely bizonyos edzések velejárója, vagy inkább a változatosság kell neki, szeret-e zenére mozogni?

Mi mindenképpen abból indulunk ki, hogy ő válasszon, ha többet kipróbált, s valamelyik sportág megtetszik neki. De nem szeretnénk, ha versenyezne, mert ezt túl nagy tehernek, kötöttségnek tartjuk, s egyfajta stresszként nehezedik gyerekre is, szülőre is. Mi a férjemmel azt gondoljuk, hogy a sport a gyermeknek addig jó, amíg örömöt talál benne, de hogy milyen sportág, az másodlagos.

(Somogyi Eszter, közgazdász, édesanya)

„A sportolás az élettani hatások miatt is fontos egy kisgyermek életében. Mindamellett hogy erősödik a csontrendszer, hatással van az idegrendszeri fejlődésre, elválaszthatatlan része a lelki, pszichés fejlődésnek is. A csoportos sportnál a csapatjáték során együttműködést tanul, fejlődik a koordinációs készsége, jó hatással van az önbizalmára. A legfontosabb szempont a választásnál, hogy mindenképpen örömét lelje abban, amit csinál. A túlsúlyos vagy kevésbé mozgékony gyermekeknél nem biztos, hogy a csapatjáték lehet a megoldás a sportolásra. Ha azt vesszük észre, hogy egyik sport sem ragadja magával annyira, hamar megunja, nem köti le, akkor a szülőnek kell jó példát mutatni, s együtt sportolni a gyerekkel. Kerékpározni, görkorcsolyázni, futni együtt is mehetnek, ha pedig már kamaszodik a gyerek, a szomszédokkal, barátokkal összefogva lehet mozgásra serkenteni őket (pingpong, lábtenisz, tollaslabda).” (Rózsás Zsófia pszichológus)

Mit válasszunk?

Hat-nyolc éves korban a mozgáskoordinációját szükséges fejleszteni, fokozatosan szoktatva a gyerekeket az állóképesség növelésére. A labdasportok nyolc éves kor után ajánlottak, de ez persze az egyéni képességektől is függ.

Ha a gyerek szeret táncolni, keressük a látványra, ritmusra épülő sportokat pl. balett, ritmikus sport gimnasztika, rocki, jazztánc, korcsolya, stb. Utóbbi valójában több sportágból áll: egy jégtáncosnak tudnia kell a korcsolyázás mellett balettozni, tornázni, akrobatikus elemeket végrehajtani. A szinkronúszás is hasonló elven alapul, az úszás mellett tornázni, balettozni is meg kell tanulni.

Ha a gyerek mindenre felmászik, fejen áll, bukfencezik, érdemes kipróbáltatni vele a szertornát, az akrobatikus tornát, vagy akár felkeresni a Magyar Cirkusz artistaképző stúdióját. Jó ötlet a falmászó edzés vagy lehet a műugrás az ő sportja, persze, ha már megtanult úszni.

A hízásra hajlamos, túlsúlyos, de jó megfigyelő képességű gyerekek sportja lehet az asztalitenisz, a kerékpározás, az úszás, a vízilabda.

Ha örökmozgó gyerekünk van, állóképességre építő sportokban is gondolkodhatunk, pl. kajakozás, futás, gyorskorcsolyázás, atlétika, kerékpározás.

Egy izgága, nehezen fegyelmezhető gyereket küzdősport edzéseken lehet jól fejleszteni, ahol állóképesség erősítés mellett önfegyelemet is tanulnak. A tevékenység jó hatással van a koncentrációs készségére, hiszen páros gyakorlás közben ki kell védeni bizonyos ütéseket, rúgásokat, s ehhez figyelni kell.

Zárkózott gyerekeknek segíthet a tájfutás vagy a lovaglás. Utóbbi mindamellett, hogy erősíti az izmokat, az állóképességet, növeli a felelősségérzetet az állatok szeretetére, a róluk való gondoskodásra is megtanít.

Félős gyereknek a páros és csapat sport kiváló kedvcsináló, hiszen a csapatban el lehet vegyülni – viszont érdemes odafigyelni arra, hogy a társak hogyan reagálnak, ha valamelyik csapattag ügyetlenebb vagy visszahúzódóbb, mert ez is stressz faktor lehet kevésbé agilis gyerekeknél.

Ha kevés a lehetőség

Nagyobb városokban bőven van választék, de a kevésbé eszközigényes egyesületek a kisebb településekre is szívesen kijönnek, ha megkeressük őket. Főleg, ha többen vagyunk, s felkészültünk a részleteket illetően, például hogy a helyi művelődési házban, iskolában, óvodában befogadnák-e a foglalkozást, van-e szabad óra, mennyibe kerül a terembérlés, stb. Így az edzők is készségesebbek, hiszen számukra is új lehetőséget jelent az edzés megtartása, tehetségek kinevelése.

– Nagyapa!

– Itt vagyok, Gergely!

– Látom, hogy ott vagy, de gyere ide!

– Pihenek egy kicsit, te Gergely. Miért kéne odamennem?

– Lökjél meg!

– Hiszen tudod hajtani magad, majdnem az égig repülsz most is…

Kis csönd. Erre most mit mondjon egy ilyen tüskehajú szeplős, ötéves Gergely.

– De nekem jó, ha itt vagy.

Az ezüsthajú, szemüveges férfinak láthatóan jól esik ott ülni a padon. Vagy csak játszik, mert nevet… A hinta röpül.

– Nincs közöttünk öt méter se, te Gergely!

Kis csönd, föntről a hintáról kis idő után jön a válasz.

– Az pont annyi, ahány éves múltam.

– Tényleg, pont annyi.

– Akkor gyere ide!

– És mi lesz, ha odamegyek?

– Meséljél!

– Te, Gergely, hintázás közben az ember hintázik. Nem lehet két dolgot csinálni egyszerre.

– A nagymama tud. Többet is.

– Hja, Gergely, a nagymamák már csak ilyenek. Ők nők. Több dolgot csinálnak egyszerre. A nagypapák mások.

A hintán megint csönd van. Talán a Gergely el is felejti hajtani. De nem sokáig. Megint lendül az ég felé, magasra.

– A nagypapák csak egy dolgot csinálnak?

– Egyszerre csak egyet.

– Hogy csak ülnek a padon?

– Meg nem tudnak hintázás közben mesélni.

Megint csönd. Föl, le, száll a hinta föl, le. Gergely odafönt meggondolja magát.

– Nagyapa, már nem is kell mesélni. Csak gyere ide…

Az ezüsthajú, szemüveges nagyapa elnevette és megadta magát. Otthagyta a padot, kilépte az öt métert, és odaállt a hintához. Megfogta a láncot, és megsimogatta a szeplők fölött a tüskehajat.

– Na, kapaszkodj, te Gergely… Mondjad, meddig akarsz repülni, a házak ablakáig, fák tetejéig vagy a csillagokig?

Gergely persze a csillagokig akart repülni. A nagyapa pedig lendítette a hintát, lendítette és mesélni kezdett a kisfiúról, aki a csillagokba érkezett.

Pár nappal a Klasszikus kedvencek címet viselő Zeneakadémiai koncert után találkoztunk Szekeres Adriennel. A műsorban népszerű operaáriák csendültek föl, de mint az első kérdés után kiderül, nem Szekeres Adrien hangján...

– Egy énekesnek ez a rémálma. Bármikor megeshet, hogy hazahoz egy vírust valamelyik családtag vagy akár ő maga, és két nappal a fellépés előtt nem tud énekelni. Nehéz ilyenkor jó döntést hozni, mert nem tudni, merre tart egy ilyen betegség. Az embernek ott van a vállán a teher: készül a közönség, készülnek a zenészek, ráadásul nem csak egy alkalomról dönt ilyenkor, hiszen jönnek egymás után a fellépések, és ha betegen végigkínlódsz egy koncertet, az nem csak egy este sorsát döntheti el. És olyan is van, hogy az ember mégis elvállalja, és aztán nem tudja az előadást végigénekelni...

– Erre is volt példa az életedben. Ezért is nem vállaltad most?

– Nem, ez sokkal egyértelműbb helyzet volt. Ha az ember hurutos, azt még lehet technikailag kezelni, de ha nem zár a hangszalag – és most ez volt a helyzet – egyszerűen nem szól a hang. Ráadásul itt operaáriáknál nincs olyan, hogy nem kötöm vagy nem tartom a hangot. Három oktávon éneklek, de a popdalaim az alsó másfél kettőben vannak, így ha előfordult, hogy alul nem zártak a hangszalagjaim, akkor megoldottam úgy, hogy följebb énekeltem. Most viszont fönt nem zárt. Szerencsére ez nem a saját dalaim előadása volt, beugrottak helyettem.

– Egy ilyen döntésnél is sokat tanul az ember magáról, a helyzetről, a többiekről. És nyilván a lányaid is figyelik, anya hogyan reagál ilyenkor. Mit szeretnél nekik megtanítani az ilyen helyzetekről?

– Jázmin és Emi azért azt látja, hogy ha nem a lehetetlent súrolja a feladat, akkor csinálni kell. Ha például nem akarnak balettozni vagy zongorázni, annak ellenére, hogy ők választották annak idején, akkor megbeszéljük, hogy ezt az évet végigcsináljuk, és akkor majd eldönthetik, hogyan tovább. De az ellenkezőjére is volt példa. Ritmikus gimnasztikáztak a lányok, és egy versenyt ide-oda rakosgattak, az egyikük például ezért nem lett B tagozatos zongorából, mert ütköztek az időpontok. A tervezett verseny előtt aztán pár nappal kiderült, hogy módosul, és akkor lesz, amikor mind a kettőjüknek osztálykirándulás van. Akkor azt mondtam, hogy ezt nem lehet megcsinálni sem a gyerekkel, sem a szülővel, egy ilyen csapatba, ahol ennyire nincsenek szabályok, nem akartunk tartozni. Hiszen ez csak egy szelete az életüknek. Persze akkor sírtak két órát, de biztos, hogy akkor is sírtak volna, ha nem mennek osztálykirándulásra. Az ilyen döntés mindig nehéz.

– A te életed döntései nehezebbek vagy a gyerekeid életéről hozottak?

– Én csak akkor beszélek a saját életemben problémáról, amikor az már csakugyan az, ezért ezek a döntések általában nagyobb volumenűek. Szerencsére az ő életükben még nem voltak olyan nagy horderejű választások. Egyébként, ha egy döntés előtt teljesen tanácstalan vagyok, az a taktikám, hogy először kizárom azt, amit nem szeretnék. Könnyebb tudni, hogy mit nem szeretnék a gyerekemnek vagy hogyan nem szeretnék élni x évesen. Így egyre közelebb kerülsz ahhoz, amit valóban szeretnél.

– És hogyan nem szeretnéd magad látni x évesen?

Folytatás a Képmás magazin júniusi számában!

Vacsoránál

Nő: Drágám, jövő szerdán lesz a szokásos céges vacsora, amire már múltkor sem jöttél, tudod.

Férfi: Már eltelt egy negyedév?! Mindig ezek a céges vacsorák…
Nő: Tudom, hogy nem szereted, de néha muszáj a munkahelyemen megjelennünk. Rajtunk kívül szinte mindig ott van mindenki. Olyan rossz lenne megint egyedül mennem!
Férfi: Hát, nem tudom, megnézem, hogy érek rá a jövő héten.
Nő: Úgy örülnék, ha el tudnál jönni velem, nem lennék egyedül… Nekem sincs túl sok kedvem az egészhez…

Férfi: Oké, akkor megpróbálok elmenni, jó?
Nő: Köszönöm. Értékelem az áldozatot.

Szerda, reggelinél

Nő: Melyik inget vasaljam ki neked estére, Drágám?
Férfi: Miért is?
Nő: Tudod, a múltkor megbeszéltük, hogy ma van a céges vacsora, ahova elmegyünk. Megfeledkeztél róla?
Férfi: Hú, igen, de nem is tudnék elmenni, mert egy határidős feladatot kaptam, holnap kell leadnom, ne haragudj!
Nő: Ezt nem hiszem el… Miért most derül ez ki?! Úgy számítottam rád, azt mondtad, eljössz velem!
Férfi: Ezt mondtam volna?! Akkor biztos emlékeznék rá… De mindegy is, mert muszáj befejeznem, amit a főnök kért. Jól fogod érezni magad nélkülem is!
Nő: De én nem akarom magam jól érezni nélküled, mert már elterveztem, hogy együtt megyünk! Semmi kedvem sincs egyedül elmenni!
Férfi: Sajnálom, legközelebb elmegyek, de most nem tehetem.

A Nő a vacsoránál

„Mindegy, előbb, vagy utóbb muszáj megkérdeznem, hogy eljön-e végre egyszer, essünk túl rajta! Látszik, hogy utálja az egészet… Olyan jó lenne egyszer végre nem egyedül lenni, a cégnél lehet, hogy egyre többen hiszik azt, hogy nem is élünk már együtt. Azzal csak sikerül meggyőznöm, hogy nekem ez mennyire fontos. Olyan, mintha nem is tudná, és nem is akarná tudni, hogy érzek ezzel kapcsolatban. Na, de jó, végre rábólintott, eljön!”

...és a reggelinél

„Eddig nem akartam újra felhozni a ma estét, mert tudom, hogy ilyenkor mindig bepánikol, és még meggondolja magát. De most már valahogy utalnom kell rá, mert a végén még elfelejti. Ha már ilyen áldozatkész volt, segítek neki azzal is, hogy gondolok a ruhájára, annyival is kevesebb legyen a gondja. De mi az, hogy elfelejtette?! Már megint?! Pedig megígérte! Megint egyedül kell mennem? Egyáltalán, fontos Neki, amiket megbeszélünk, és hogy mi történik velem? A saját programját bezzeg nem felejti el sosem…Ha csupán feleannyi időt fordítana a közös programjainkra, mint a munkahelyi teendőire, nem itt tartana a kapcsolatunk…”

A Férfi a vacsoránál

„Hogy mi? Milyen céges izé? Ja, igen, már a múltkor is mondott valamit. Ott van mindenki? Pont ez a baj… Azt sem tudom, kik azok az emberek! Most még honnan tudjam, hogy ráérek-e, majd kiderül. Ha neki sincs hozzá túl sok kedve, akkor nekem honnan legyen?! Jól van, meglátjuk hogy lesz, különben is sietnem kell most dolgozni. Még van időm átgondolni.”

...és a reggelinél

„Inget? Milyen vacsorához? Már beszéltünk volna erről? Valami rémlik… De mindegy, muszáj megcsinálnom a mostani munkát holnap reggelre, mert a főnök leszedi a fejem! Én ilyet mondtam volna, hogy tuti elmegyek? Szerintem azt mondtam, megpróbálom. De hát az fontosabb, hogy rendben legyenek a munkahelyi dolgaim, mint holmi esti szórakozás. Elvégre a család pénzügyeiről van szó… Nem is magamért csinálom… De Ő csak menjen nyugodtan, én addig nyugodtan dolgozom itthon, annál hamarabb befejezem. Miért nem tud egyedül menni?! Jól van, na, legközelebb már tuti elmegyek, csak most ezt zárjuk már le!”

Értjük egymást?

Sajnos elég sokszor láttunk, hallottunk már ilyen és ehhez hasonló félreértéseket, amikor a nő és a férfi teljesen elbeszélnek egymás mellett, másként értik a kapott üzenetet, mint amilyen értelemben a feladó küldte. Ugyanazt a mondatot könnyen lehet másképp érteni, más szándékot tulajdonítani hozzá. Mintha két különböző nyelven beszélnénk, és egy rossz fordítóprogrammal próbálnánk megfejteni a másik céljait. A hatékony, helyes kommunikáció az egyik legfontosabb kulcsa a jól működő kapcsolatoknak. Nem csak párkapcsolatban, hanem egyéb emberi viszonyokban is sokszor tapasztalhatjuk, hogy siklanak ki érzések, gondolatok, vágyak pusztán a rossz kommunikációnk miatt.

Egy hatékony kommunikációs technika lehet segítségünkre a hasonló félreértések kikerülésére. Eszerint meg kell tanulnunk pontosan beszélni azokról az érzésekről, amelyeket mi most éppen átélünk az adott helyzetben. Thomas Gordon ezt nevezi énközlésnek. Ez azért tudja megkönnyíteni a kommunikációt, mert – például egy vitában – mindkét fél sokkal tisztábban láthat a segítségével: tudom, hogy mit élsz át, mit vált ki belőled ez az adott szituáció, és nem az én gondolataimat, érzéseidet ítéled el. Cserébe arra is számíthatok, hogy én is biztonsággal elmondhatom azt, ami bennem van. A fenti párbeszédben például egy hatékony énközlés az, hogy „úgy örülnék, ha el tudnál velem jönni (erre a vacsorára)”, vagy a másik oldalról az, hogy „bánt, hogy nem tudok elmenni veled ma este sem, de úgy gondolom, muszáj befejeznem a feladatomat”.

A hatékony énközlés segíthet bennünket, hogy elkerüljük az ehhez hasonló félreértéseket, segítségével nyílegyenesen, a másikat minél kevésbé megbántva tudunk kommunikálni.

További segítség lehet a visszakérdezés a párunk mondatára, pontosan úgy érti-e a mondanivalót, ahogyan szántuk. Tanuljuk meg a másik „nyelvét”: milyen, amikor teljesen ránk figyel és milyen, amikor csak részben, felületesen fókuszál ránk, és igazából máshol jár az agya. A párkapcsolati kommunikációnak is kettős célja van: hatékonyan, félreértés nélkül tudjam közölni gondolataimat, érzelmeimet, vágyaimat, de emellett fontos arra is törekednem, hogy pontosan azt értsem társam mondanivalóján, amit ő üzenni akar. Ez az egyik legnagyobb kihívása a párkapcsolatoknak, de ha foglalkozunk vele, jól fejleszthető.

Nem bírtam tovább, egy este rákérdeztem: „Boldog vagy?” Na mármost a rákérdezésnek eme direkt formája valahogy még mindig nem működik. „Persze” – vágta rá, és idegesen fészkelődni kezdett, mert sejtette, hogy ez a kérdés egy hosszabb, mély lelki társalgás bevezetése, ami számára megterhelő lehet. Gyorsan felismertem a hibát, és korrigáltam. „Ki az a pasi a videón, és mit csinál?” Még élt benne némi gyanú, és kurtán annyit válaszolt, csak egy netes kisfilm egy extrém sportolóról. „Megnézhetem?” Erre megmutatta nekem a teljes felvételt, és már kommentálta is, mi meg hogy, és miért szenzációs az egész. „Lenne bátorságod ilyesmit kipróbálni?” – kanyarodtam vissza a személyes vonalra, mire őszintén megvallotta, ha nem is pont így, mindenesetre él benne a vágy, hogy amúgy férfiasan próbára tegye az erejét és a bátorságát.

Aznap este lefekvés után sokáig nem tudtam elaludni, azon gondolkodtam, hogy tán nem elég neki a mi hétköznapi életünk, aztán meg, hogy mi van, ha tényleg nekiáll egy ejtőernyős tanfolyamnak, vagy bejelenti nekem, hogy elmegy megmászni a Himaláját.

Szorongva és kicsit sértődötten merültem álomba. Másnap, kipihenten újra gondoltam az egészet, (ez egyébként már sok más helyzetben is bevált, és mindig jobban festenek a dolgok ébredés után).

Elgondolkoztam azon, hogy nekem van-e olyan, ami eddig kimaradt az életemből, de egyszer nagyon szeretném megtenni. Arra jutottam, hogy csöppet sem izgat a bungee jumping, és ha kapnék egy hét kimenőt az élet monoton részéből, biztos nem teljesítménytúrára mennék, de azért egy félmaraton lefutása, vagy egy nagyobb hegymászó túra még beleférne az elképzeléseimbe, és mondjuk, szívesen megnézném a Grand Canyont. Ezeket el is mondtam neki. Így aztán elindult egy újabb beszélgetés arról, hogy együtt milyen nagy kalandba vághatnánk a fejszénket, például körbe biciklizhetnénk a Balatont, vagy túrázhatnánk egy nagyot Észak-Olaszországban.

Aznap este valamivel nyugodtabban aludtam, de harmadnapra megint új fényben láttam a dolgokat. Este nyitottam két sört, és elmondtam neki, hogy bármily közhelyes is, nekem az egész élet vele egy nagy kaland, a hétköznapok éppen úgy, mint az ünnepek, és még ha nem is mondok le a közös utazási tervekről, nem akarom tőle elrabolni az ő álmait. Nekem is voltak, lesznek ilyenek, és nem kizárt, hogy egyszer élni akarok velük.

Szóval, ha komolyan veszi a vágyait, végiggondolja a kivitelezhetőség szempontjából is, és megígéri, hogy (a) nem töri ki a nyakát, (b) nem marad távol túl soká, és (c) nem kell eladni az otthonunkat cserébe, akkor büszkén és boldogan engedem útnak egyszer, és annál is büszkébben várom majd haza azt a nem hétköznapi embert, aki nem mond le csak úgy az álmairól. Erre közelebb húzódott hozzám a kanapén, és azt mondta: „Igen.” „Mi igen?” – kérdeztem vissza. „A válasz a tegnap előtti kérdésedre. Igen, boldog vagyok.”

A kötelező védőoltások napjainkban gyakran állnak a viták kereszttüzében, sokan megkérdőjelezik a szükségességüket, vagy éppen a szövődményektől való félelmeiket fogalmazzák meg. Álláspontunk megválasztásához elengedhetetlen a tények ismerete.

A fertőző betegségek évszázadokon át láthatatlan ellenségként tizedelték a Föld népességét, ellenük szinte semmi fegyverünk nem volt. A 20. században azonban egyre inkább fel tudtuk venni a harcot az antibiotikumok segítségével és a védőoltásokkal. Utóbbi még a fertőző ágenssel való találkozás előtt védettséggel ruházhatja fel az embert, és a lakosság magas arányú átoltottsága olyan nagymértékben csökkenti a fertőzésre fogékony egyedek számát, hogy gyakorlatilag teljesen eltűnhet az adott fertőzéses kórkép.

Az elmúlt században a súlyos következményekkel járó betegségek ellen bizonyos területeken kötelezővé tették a védőoltásokat, és a WHO által irányított, világméretű összefogás révén 1977-re sikerült először a himlőt globálisan megszüntetni. Ezután a járványos gyermekbénulás következett, mely 2002-re eltűnt Európában (az elmúlt évben az egész világon már csak 291 esetet jelentettek). A WHO legújabb jelöltje valószínűleg a kanyaró lesz, mely ellen 1963-ban vezették be az oltást. A mortalitás csökkentése mellett, a védőoltások alacsony ára – szemben a megbetegedések és szövődmények kezelésének költségeivel – gazdasági szempontból sem elhanyagolható.

Hol mi a kötelező?

A világon különböző oltási rendszerek léteznek: ezeket alapvetően WHO ajánlások és az adott régió epidemiológiai helyzete határozza meg. Bizonyos országokban (pl. as USA-ban) csak ajánlottak az oltások, viszont az oltás feltétele lehet például iskolai beiratkozásnak. Magyarországon (és más európai országokban) törvényileg szabályozott módon van egy kötelező oltási séma, amely folyamatosan frissül, és évente az Egészségügyi Közlönyben leközölt Módszertani Levél formájában hozzáférhető. Az oltási rend alapján nálunk megkülönböztetünk életkorhoz, megbetegedési veszélyhez, munkakörhöz kötött vagy külföldi utazással kapcsolatos kötelező vagy ajánlott védőoltásokat.

Hogyan hat az oltás?

Az immunizálást alapvetően két fő csoportra oszthatjuk: van passzív formája, amikor kész ellenanyagokat juttatunk a szervezetbe, ezzel azonnali, de átmeneti védettséget érünk el. Immunglobulinokat alkalmazunk például a hepatitis B pozitív kismamák újszülöttjei esetében, így kivédendő magát a fertőződést.

A másik, elterjedtebb forma az aktív immunizálás, amely során élő, legyengített vagy elölt kórokozót, vagy az általa termelt toxinból készült toxoidot, vagy a fertőző ágens tisztított kivonatát adjuk be, amely a szervezetben specifikus immunválaszt vált ki. Erre példa az MMR, BCG, illetve az összes életkorhoz kötött kötelező vakcina.

A vakcinációs stratégiánál alapvető szempont a fertőzésnek leginkább kitett korcsoport vagy egyéb kockázati tényezők (pl. lépeltávolítás, immunszuppresszív terápia). Fontos a hatékony immunválasz eléréséhez szükséges életkor ismerete is, bizonyos esetekben például az újszülöttekben keringő ellenanyagok csökkentenék a védőoltás hatásosságát. A cél a megfelelő típusú tartós immunológiai memória kiváltása, amely segítségével az immunrendszer a természetes fertőződés esetén gyorsan és hatékonyan tud reagálni. Ennek eléréséhez olykor emlékeztető oltásokra van szükség.

Veszélyek

A védőoltásokkal összefüggő szövődményeket alapvetően 3 nagy csoportra osztjuk: oltási baleset következhet be nem kellő körültekintés, pl. lejárt oltóanyag, nem megfelelő adag, a sterilitás hiányossága, helytelen oltási technika esetén. Ezek az ÁNTSZ felé jelentendő, elkerülhető esetek, ilyenkor gyakran újraoltás szükséges.

A második csoportba tartoznak az oltási reakciók, melyek gyakorlatilag az oltottak többségén előfordulhatnak, nem kerülhetőek el, ezeket az oltómikróba szaporodása, az oltóanyag maradék toxicitása okozza. Két típusa van: a lokális reakció, mint például az oltás helyén jelentkező bőrpír vagy duzzanat, illetve az egész szervezetet érintő, ún. szisztémás tünet, pl. láz, izom- vagy ízületi fájdalom, bágyadtság, hányinger. Ezek akár 3-4 héttel az oltást követően is előfordulhatnak. Az ún. oltási betegség, mely pl. MMR vagy bárányhimlő elleni oltás esetén ismert, tulajdonképpen a fertőzés enyhe, rövid lefolyású formája, azonban az oltás a kialakult védettség révén megakadályozza a későbbiekben a súlyos szövődmények, pl. tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás kialakulását.

Az utolsó csoportba soroljuk a rettegett és ritka oltási szövődményeket, melyek gyakorisága egyes források szerint 1:100000 vagy 1:1000000. Az ok legtöbbször ismeretlen marad, vagy csak utólagosan igazolható. Ez a védőoltások nem elkerülhető következménye, a szervezetnek a vakcinára adott átlagostól eltérő reakciója, melynek hátterében ugyanúgy állhat az oltott személy immunrendszere, mint ahogyan maga az oltóanyag is. Ide tartozik az anaphylaxiás allergiás reakció, vagy bizonyos idegrendszeri elváltozások. Az oltások után azért fontos a megfigyelés, mert az említett tünetek nagy része az első 15-20 percben, illetve pár órán belül jelentkezik. Az ezekért felelőssé tett tartósítószereket vagy járulékos anyagokat nagyrészt már kivonták az oltóanyagokból, azonban az ismert allergiás hajlamról mindenképpen tájékoztassuk az oltó orvost (pl. anaphylaxiával járó tojásallergia).

Az utóbbi évtizedekben az oltást ellenzők többféle összefüggést véltek felfedezni az oltások és bizonyos betegségek (pl. autizmus, sclerosis multiplex) között, azonban ezek nem tudományosan bizonyított tényeken alapulnak.

Akár a pro vagy kontra érvelők táborához tartozunk, nem felejthetjük el, hogy a védőoltások eddig több százmillió ember életét mentették meg.

„Szicília nélkül nem lehet igazi képünk Itáliáról: itt van a kulcsa mindennek” – Goethe elhíresült mondatának igazságtartalma persze vitatható, ám hogy a sziget kulcs mindenki szívéhez, nem vitás. Nemcsak a mélykék tenger, füstölgő vulkánok, kacskaringós utak, cikázó autók, erkélyen száradó ruhák, jó borok, ellenállhatatlan ételek, azaz a „dolce vita” sztereotípiájának felel meg, sokkal több ennél: él – a ráaggatott közhelyekkel együtt.

Még mielőtt azt hinnénk, Szicília elérhetetlen, gyorsan le kell szögezni: a Budapestről induló fapados járatokkal már 30 ezer Ft alatt lehet (oda-vissza) jegyet foglalni Catania Fontanarossába, és alig két óra alatt már landolhatunk is. Akkor se szomorkodjunk, ha nincs időnk/pénzünk huzamosabb időt tölteni a szigeten: a „feeling” egy perc alatt magával ragad, és látnivaló bőven akad akkor is, ha csak Catania és környékén maradunk.

Ha utazásunk során nem akarjuk folyamatosan „kézzel-lábbal” magyarázni legegyszerűbb kérésünket is, feltétlenül tanuljuk meg az alapvető kifejezéseket olaszul, mert a helyiek többsége nem beszél angolul, bár ezt kedvességgel és segítőkészséggel kompenzálják.

„Fekete város” az Etna lábánál

Palermo után Szicília második legnagyobb városa Catania, hétszer temette el az Etna, ezért a házak nagy része, néhol az utak is, lávakőből, bazaltból épültek. A város szimbólumát, a piazza közepén álló, Etnától védelmező elefántot, a Liotrut is lávakőből faragták. Ezen a téren található a város védőszentjének szentelt katedrális, a Sant'Agata Basilica, melynek kupoláját a Porta Garibaldin át is láthatjuk. A templom méreteivel kitűnik, viszont Cataniában minden második utcában betérhetünk egybe, még akkor is, ha ott éppen esküvő zajlik. Persze csak fedett vállal, és térd alá érő szoknyában mehetünk be, de a helyieknek nem okoz gondot mise közepén kiszaladni egy telefont elintézni. A város gyalog is könnyen bejárható, nem lehet betelni az épületek szépségével, bár sok helyen potyog a vakolat, és az utcán szemünkbe fújja a szemetet a szél. Megnézhetjük a 13. századi Castello Ursinot, amely ma a Városi Múzeumnak ad helyet, a botanikus kertet, a római amfiteátrumot, a Teatro Bellinit, vagy esetleg Dél-Olaszország legnagyobb halpiacát (szagokra felkészülni!). Nézelődés közben pedig biztosan megismerjük Szicília emberi oldalát is, minket például egy bácsi szólított meg a legnagyobb természetességgel, kedvesen érdeklődött, honnan érkeztünk, pár mondat után naspolyával kínált, aztán ment is tovább, miközben jó időtöltést kívánt.

A turistaparadicsom

Gyönyörű épületek, szép panoráma a tengerre, hangulatos utcácskák kávézókkal, éttermekkel, drága butikokkal, szuvenír-boltokkal, melyeken csak úgy hömpölyög a tömeg. A San Nicoló Dóm előtt igényes utcazenét játszanak, szikrázó napsütés, egy finom kávé vagy fagylalt, és már túl sok is a jóból. Menedéket a görög színház évezredes nyugalma és az angol Florence Trevelyan által a kilencszázas évek elején kialakított nyilvános kert kínál, vagy egy kis séta a szomszédos városkába, Castelmolaba. A körülbelül egy órás gyalogút végig felfelé vezet, de az emelkedőn haladva egyre szebb látvány tárul elénk, miközben a mediterrán flórával, és faunával (ennek részei a gyíkok és siklók is) barátkozhatunk. Ha lefelé már nem vállalkozunk erre a túrára, és kissé megfáradtan az autóúton ereszkedünk lefelé, nagy valószínűséggel fognak megállni mellettünk, felkínálva, hogy levisznek Taorminába. Ottjártunkkor mellettünk egy hatvan körüli néni[ZF1]  állt meg, akinek a kocsijából ráadásul félúton kifogyott a benzin, amin ő inkább csak meghökkent, és a motort leállítva bravúrosan kanyargott tovább lefelé, miközben mi csak szájtátva néztük a tájat, és irigykedtünk a rutinjára.

Az élő város

Messinát 1908 decemberében csaknem teljesen elpusztította egy földrengés, majd az azt követő cunami, de a következő évben egy modern és logikus terv alapján jórészt újjáépítették, a városkép a mai napig nagyjából ennek felel meg. Itt is, mint a többi városban: a robogók és autók uralják az utakat. (Nem csoda, hogy rengeteg az autószerelő műhely.) A legtöbb jármű ugyan „nyomott”, de nagyobb balesetek csak ritkán történnek, és a lámpák ellenére kaotikusnak tűnő közlekedés mégis működik, és ugyanúgy hozzátartozik a szicíliai életérzéshez, mint hogy az utcán utánunk kiabálják, hogy „ciao bella!”.

Ugyan Messinában is akad turistalátványosság (a Dóm mellett lévő Harangtorony, a Torre Faro, szép templomok, múzeumok), mégsem emiatt éri meg idelátogatni: ez egy igazi nyüzsgő város, ahol jól érezhetjük magunkat. Ha már unjuk az itteni strandot, a rendszeres hajójáratokkal hamar eljuthatunk a közeli Lipari-szigetekre, a Strombolira, vagy a szemközti félsziget városaiba pl. Reggio Calabriába, melynek kiépített tengerpartján napokat el lehetne tölteni, sétálóutcái márkás üzleteiben pedig vagyonokat elkölteni.

Mi szem szájnak ingere

Tipikus szicíliai reggeli a cappuccino és cornetto, illetve a meleg briós és a granita, melyből epres, kávés, csokis, citromos is kapható, de a mandulás a legautentikusabb. Az arancino Szicília egyik legnépszerűbb, a rizses alapú tésztába különféle töltelékekkel készített süveg alakú étele. Készíthetik raguval, mozzarellával, de van, ahol pisztáciával ízesítik a rizses alapot. Előfeltevésünk és eddigi tapasztalataink szerint Olaszország fagyiban verhetetlen, ami itt újabb megerősítést nyer. Ráadásul Szicíliában briósban is kérhetjük, mintha szendvicset ennénk. Az édességek királynője egyértelműen a cannolo, mely keményebb állagú képviselőfánk-tésztaszerűségbe töltött édes, ricottás töltelék, csokidarabokkal megszórva. Ugyan minden pasticceriában (cukrászda) kapható, mégis érdemes ellátogatnunk a messinai Dóm háta mögött meghúzódó szocreál hangulatú kis boltba, ahol egy idős cukrászmester készíti és kínálja az édességeket. A látszat ellenére elég borsosak az árak, ám itt találtuk belőle a legjobbat.

Rebarbaraszörp

Nem árt néha, ha kicsit felturbózzuk, továbbgondoljuk a megszokott limonádét, játszunk az ízekkel és a színekkel. A rebarbara tulajdonképpen zöldség, de mi általában gyümölcsként bánunk vele, péksüteményeink, pitéink és fagylaltjaink kedvelt alapanyaga. Most egy másik oldaláról ismerhetjük meg: szörpöt készítünk belőle, amely a nyári forróságban igazi frissítő ital lehet. Ezt a szörpöt a gyerekek is kedvelni fogják, hiszen meseszép rózsaszínű szomjoltó lesz belőle. Fontos azonban, hogy a rebarbara levelei egy oxálsav nevű vegyi anyagot tartalmaznak, ami mérgező. Így ezeket szedéskor rögtön távolítsuk el, és csak a szép, hosszú, rostos, rózsaszínes szárakat vigyük be a konyhába!

Hozzávalók: 1 kg rebarbara, 50 dkg cukor, 5 dl víz

A rebarbara szárait mossuk meg, és vágjuk 1-2 centis darabokra, majd tegyük fel főni egy nagyobb lábosba a cukorral és a vízzel együtt. Kb. 15-20 perc múlva a rebarbaradarabok szétesnek, és a cukor is feloldódik. Ekkor szedjük át gézzel vagy ritka szövésű konyharuhával kibélelt szűrőbe, és tegyük ezt egy tálra. Fél órán át hagyjuk csepegni! Kb. 7-8 dl szörp lesz belőle! Ízlés szerint hígítsuk!

Eper&cseresznyekompót vaníliával

Télen nyáridéző desszert vagy húsok körete, nyáron mindennapi édesség, amely fél óra alatt elkészül!

Hozzávalók: 1kg cseresznye, 40 dkg eper, 3 ek. cukor, 2,5 dl víz, 1 rúd vanília

A cseresznyét magozzuk ki, az eperről távolítsuk el a szárat és vágjuk negyedekbe! Tegyük a gyümölcsöket egy nagyobb lábosba a cukorral, a vízzel, a vanília kikapart magjaival, valamint az üres vaníliarúddal együtt! Forraljuk fel, majd közepes fokozaton főzzük még pár percig! Miután elkészült, vegyük ki belőle a vaníliadarabokat, és szedjük üvegekbe a kompótot! Zárjuk le, fordítsuk fejre néhány percre, és tegyük szárazdunsztba, vagy együk meg, ha kihűlt!

Tárkonyos gyöngyhagyma

Hozzávalók: 1 kg gyöngyhagyma , ételecet (10%), vagy tárkonyecet, 2-3 szál friss tárkony, víz, só, cukor, feketebors

A gyöngyhagymát mossuk meg alaposan! Tegyük egy nagy tálba, és öntsünk rá annyi vizet, amennyi éppen ellepi. Aztán vegyük ki a hagymákat, majd a megmaradt vízhez adjunk ízlés szerint ecetet, sót, cukrot, borsot és a tárkonyt, majd forraljuk fel! A tetején képződhet egy kevés hab, ezt szedjük le! Ha felforrt, adjuk hozzá a gyöngyhagymákat, és 5 percig főzzük! Forrón töltsük üvegekbe, de ne zárjuk le, fedetlenül hagyjuk kihűlni (ekkor tehetünk még bele néhány levél tárkonyt). Ha kihűlt, csavarjuk rá a kupakot! Sültek mellé kiváló!