Borsod szívében Szendrőlád utcáit járjuk Béres Lászlóné Erikával, akit itt mindenki csak tanár néninek szólít. „A kétezer lakosú településen több mint 1800 roma származású ember él, a 16 éven aluliak száma 600 körül van, így 2016-ban az ország legfiatalabb települése volt Szendrőlád” – mondja Erika a Nemadomfel Ház irodájában. A faluban született, majd a sárospataki tanítóképző elvégzése után a helyi iskolában tanított 36 éven keresztül, 12 évig önkormányzati képviselő is volt. Egy testületi ülésen találkozott Dely Gézával, a Nem Adom Fel Alapítvány ügyvezetőjével. „Gézáék olyan hátrányos helyzetű települést kerestek, ahol mélyszegénységben élő gyerekeken segíthetnek. Az alapítvány szervezésében megrendezett első Jobb velünk a világ! jótékonysági koncert teljes bevételét a dévai Szent Ferenc Alapítványnak ajánlották fel 2009-ben, ekkor jött az ötlet, hogy Magyarországon is ki kéne alakítani egy hasonlóan működő rendszert, mint amit Csaba testvér csinált Erdélyben. Így jutottak el végül hozzánk, és én igent mondtam a felkérésükre” – mesél a kezdetekről. „Géza azt mondta, hogy úgy gondolkozzak, mint egy édesanya és egy nagymama, a többit teljes egészében rám bízza.” Erika kidolgozta a programot, meglátogatta Csaba testvér házait, majd a 2010-es Jobb velünk a világ! koncert 5 millió forintos bevételéből elindult Szendrőládon a Nemadomfel Ház. Kezdetben az épületet az önkormányzattól bérelték, a falu pedig közmunkásokkal járult hozzá a kis háztáji gazdaság működtetéséhez. „A családi életre nevelés a célom, és úgy gondoltam el, hogy ezt az egészséges életmóddal kell kezdenünk.

Pedagógusként pontosan tudom, hogy itt sok negyedikes gyereknek is el kell mondani, hogy használj papírt a mosdóban, moss kezet utána. Itt a Nemadomfel Házban megmutatjuk, amit otthon nem mindig láthatnak: sepregetünk, lemossuk az asztalt, segítenek megteríteni és mosogatni, együtt fejtjük a borsót, gereblyézzük össze a füvet, gondozzuk az állatokat.

Persze minden napra jut sok játék és rajzolás is, más alapítványokkal is együttműködve időnként eljutunk olyan országokba, mint Dánia, Portugália, Svájc, mert nagyon fontos, hogy ezek a gyerekek lássák a másik világot is.”

Kép

Kislányok a Nemadomfel Ház udvarán. Kép: Páczai Tamás

A ház nyolcéves működése alatt sokat változott Szendrőlád is. „Volt olyan anyuka, aki úgy jött oda hozzám, hogy tanár néni, képzelje, a gyerek megtanított engem imádkozni!” – meséli mosolyogva Erika.

„Mi mindig elmondjuk nekik, hogy anyukáékat arra neveljék, hogy ültessenek, mutassák meg nekik, hogyan kell gazolni, ritkítani, locsolni. Nem biztos, hogy csak ennek hatására – a közmunkaprogram keretében is hasonlóval foglalkozik az önkormányzat –, de egyre többen ültetnek kertet.

Ezenkívül nagyon sok gyerek kezdi meg a középiskolát, de fél-egy év után otthagyják, a mieink közül viszont eddig még egy sem hagyta ott. Jól tanulnak és nem adják fel, pedig mi a házban velük sohasem tanulunk.”

Erika tapasztalatai szerint a 2013-tól bevezetett délután 4-ig kötelező tanítás sajnos nehezíti munkájukat. „Az első csoportjaink már délután egytől nálunk voltak este 6–7-ig, ezért többet tudtunk velük foglalkozni, és meglátni a különbséget. A mostaniaktól szeretnék többet elvárni, de naponta csak 2–3 órát tudunk velük foglalkozni, ami nem elég.”

„Sokat tanultunk ottan – mondja Etelka és Dzseni –, az első csoportban kezdtünk odajárni, mindennap sokat játszottunk és énekeltünk. Nyolc évig jártunk a házba, és azalatt annyira hozzám nőtt az egész Nem Adom Fel, hogy már el sem tudom képzelni az életem nélkülük.” Etelka jelenleg varrónőnek tanul, de érettségizni fog, és szakács szeretne lenni. Dzseni cukrász lesz, a tavalyi X-Faktor középválogatójáig jutott. Idén még többet fog gyakorolni, mert szeretne bejutni a tehetségkutatóba.

Mindketten rendszeresen turnéznak a Nem Adom Fel együttes sérült zenészeivel, ők segítenek öltözni, enni, közlekedni, legutóbb az erdélyi turnéra kísérték el a zenekart.

Kép

Káló Dzsenifer és Rácz Etelka. Kép: Páczai Tamás

Ahogy a virágzó akácok alatt beszélgetünk, gondolatban visszatérek Juliannáék portájára. Jelenleg ők vannak a legrosszabb helyzetben, a házukat husángokból és sárból építették. Fényképezés közben Julianna egyszer csak azt mondta: „Látom, hogy meg akarod kérdezni, mi történt a szememmel.” – „Igen, de nem akartam udvariatlan lenni” – válaszolok. Kisgyerekként elesett, és a szeme körül sérült meg. A szülei nem foglalkoztak vele, így a seb elfertőződött, ennek eredménye az arcát elváltoztató bőrkinövés. „Megvizsgált orvos, alatta teljesen ép a szemem, látnék vele. Még a tébé is támogatja a műtétet, de így is kéne fizetni 100 ezer forintot. Hát ezért ilyen a szemem.”

Kép

Rézműves Julianna férjével, házuk előszobájában. Kép: Páczai Tamás

Elindulunk a tanár nénivel egy következő családhoz. Közben a sötét viharfelhők közül kisüt a nap, és megüti a fülem Erika megjegyzése: „Ez az eső nem akar minket, pedig most nagyon kéne. Szoktam is mondani, hogy a Jóisten nem szeret minket, kikerüli Szendrőládot.” 

A szendrőládi Nemadomfel Házat ezen a bankszámlaszámon keresztül lehet támogatni: CIB 10700206-43547104-51100005

Kép

Kutyák sétáltató fiúk a Petőfi Sándor utcában. Kép: Páczai Tamás

Kép

Antal bácsi mindennap egy köteg rőzsét visz haza a falu széléről. Kép: Páczai Tamás

Kép

Rézműves Julianna érkezik haza kisfiával a Szabadság utca végén épült házukhoz. Kép: Páczai Tamás

– Nemrég jelent meg „Mesetréning” című könyved, amely mesékkel és azok gyógyító erejével foglalkozik. A témában már számos művel találkozhatunk. Ez miben különbözik a többitől?

– A meseterápia angol és német nyelvterületen is virágzó módszer. Számos irányzata, ágazata létezik, mint ahogyan a mesemondásnak is. Az a közös bennük, hogy minden irányzat a mesék lélekhez szóló gyógyerejére épít. Hajdanán a mesemondók a felnőtteknek meséltek, történeteikkel az ő lelkük sebeit gyógyítgatták. Mára ez a hagyomány virágzott ki újra a meseterápiában – én is ezzel foglalkozom. A mesék nyelvezete és a lélek kapcsolata nekem irodalmárként még nem volt világos, ennek mélyebb megértéséhez az is kellett, hogy alternatív terápiás módszereket tanuljak. A Mesetréningben már benne van az a szemlélet, hogy a mesék hatóereje és a legkülönfélébb gyógyító erők összekapcsolhatók. Gyógyerőről és terápiáról itt a lélek építésének értelmében  beszélünk, amely –a tapasztalati tudás szerint – igen sokszor kedvező testi változásokat is hoz. Vagyis a mesékhez én egyfelől úgy közelítek, mint a lelkünket megszólító különleges szövegekhez, másrészt mint olyan erőforrásokhoz, amelyek párbeszédben állnak a természetgyógyászat és a tudatos életmód által kínált úttal.

Kép

Végh-Fodor Mónika

– A bevezetőben azt írod, hogy a Mesetréning végigvezet egy 31 napos önismereti programon. Sokszor éveken keresztül járunk terápiára, hogy megoldjuk a problémáinkat, ennek fényében szerinted tud segíteni akár egy könyv is?

– A Mesetréning cím is mutatja, hogy ez a kötet nem vállalkozik terápiás folyamatra, ezt nem is tehetné. Hiszek azonban abban, hogy az életünkben érnek minket kiemelten fontos impulzusok, amelyek rövid idő alatt irányváltoztatást eredményeznek a gondolkodásunkban, aztán a cselekvéseinkben is.

Ez a könyv, szándéka szerint, egy ilyen impulzus kíván lenni. Az eddigi visszajelzések szerint erős hatása van.

A Könyvfesztivál és a Könyvhét óta sok tévés és rádiós beszélgetésben mutathattam meg ennek az önismereti programnak a lényegét, és az olvasók a nekem küldött levelekben beszámolnak arról, hogy az ő személyes életükben milyen megértést hozott a könyv, vagy éppen milyen közösségi cselekvésre indította őket. Nagyon fontos, hogy a történet nem zárul le a 31. nap meséjével. Mindaz, amit az olvasók a kötet meséit olvasva és a gyakorlatokat végezve megtanulnak, megértenek, az továbbvihető és továbbfejleszthető.

– A könyvben szerepelnek népmesék és műmesék. Egyesek azt állítják, hogy valójában csak a népmeséknek van terápiás hatása. Neked erről mi a véleményed?

– A 31 napos programban 28 népmese és 3 műmese szerepel – úgy gondolom, hogy ez az arány magáért beszél. A népmeséket sokrétegű, fantasztikus kincsesbányának tartom, amelyekben ott van a kollektív tudás bölcsessége. Ugyanakkor egy jó, egyedi irodalmi alkotás is több szinten olvasható és befogadható, és az inspirációs erői szintén jöhetnek az emberiség kollektív tudásából. Ez lehet a magyarázata, hogy a meseterápia különböző irányzatai a legkülönfélébb szövegekkel dolgoznak, attól függően, hogy az adott kliensnek vagy csoportnak melyik szöveg segíthet.

– Mi alapján válogattad össze a 31 mesét? Hogyan építetted fel a tematikát?

– Arra törekedtem, hogy a fejezetek az önismeret alapvető témáira kérdezzenek rá. Akár a magánélet, akár a hivatás felől jön az olvasó kérdéssel, tud majd a könyv meséihez kapcsolódni. De akkor is, ha a kérdése már a transzcendenciát érinti. Sok ember számára, akik korábban nem gondolkodtak a hit dimenzióiban, a találkozás a népmesékkel revelációszerű felfedezése annak, hogy az életnek a fizikai és a lelki síkon túl szellemi dimenziója is van, ami az istenihez vezet.

A népmesék számára nemcsak a vízszintes, földi világ létezik, hanem a függőleges, transzcendens világ is érdekes.

Az a mesehős tudja megtalálni a harmóniát, aki a vízszintes és a függőleges világban is otthonosan mozog.

Kép

– Ha nehezebb élethelyzetbe kerülsz, előfordul, hogy előveszel egy mesét?

– Folyamatosan a mesék vonzásában élek. Azt tapasztalom, hogy segítenek megtalálni és megőrizni az egyensúlyom.

Az ideális reggel nálam kávéval és mesével kezdődik. Itthon is, de például a balatoni nyaralás során is. Akkor érzem, hogy elindult és jól indult a nap, ha olvastam mesét.

A Balaton környékén megvannak a bejáratott kis kávéházaink, ahová reggelizni megyünk: ilyenkor családilag együtt olvasunk mesét, közös meséléssel indítjuk a napot. Hétköznapokon viszont, mire keltem a gyerekem, már bennem van az aznapi népmese ereje. De napközben is sokszor gondolkodom meséken: buszra várva, a boltban sorban állva is egy-egy motívum forog bennem. Nem tudnék úgy mesékkel dolgozni, ha nem önmagamon szűrném át a történeteket, és nem találnám meg a kapcsolódó pontokat a saját életemmel.

– Van egy kislányod, neki „célzottan” olvasol meséket? Ő választ vagy Te?

– Olvasunk és mondunk is meséket, mindenféléket. Mivel ő már négyéves, az ismert mesékből választani is szokott. Most nyáron például van egy „triász”, amit folyton meséltet velem, amint autóba szállunk és hosszabb útra indulunk: a Piroska és a farkas, A három kismalac és A négy kecskegida meséje mostanában nagyon fontos neki. Nekem ez sokat mond, különösen, hogy kétnyelvű környezetben növekszik, amelyben az itthoni nyelv a magyar, a külvilágé a német, és ez sok szorongással jár. Ennek feloldásában is segítenek ezek a mesék most, hogy a magyarországi nyár után újraindul az osztrák óvoda. Nem kell tehát „célzatosnak” lennem, mert a sok mesélt meséből spontán kiválasztja, ami neki erőt ad és segít.

– Meseterapeutaként hogyan zajlik egy munkafolyamat?

– Nagyon szeretem a mesékkel végzett egyéni és csoportos munkát is.

A mesecsoportban különleges erőtér keletkezhet: mindenki hozzá tudja kapcsolni a maga élettörténetét az aktuális meséhez, és nagyon gyakorlatiasan a meséken keresztül valójában önmagunkról beszélünk.

Nagy felismerések, feloldódások, megkönnyebbülések történhetnek.

Az egyéni mesemunkában viszont az intimitást szeretem. A mese felfejtése ilyenkor egy kétszemélyes bizalmi légkörben történik.

A kliens hozza a maga problémáját, elakadását vagy kérdését, én pedig egy vagy több mese világán keresztül segítője vagyok, hogy kibogozza az életét.

Van, aki motivációért, friss erőért jön; van, akinél komplett szemléletváltás lesz az eredmény. Lehet, hogy például valaki „csak” egy párkapcsolati problémát hoz, de egy hosszabb folyamatban elkezd másként ránézni az életére, és ettől olyan változások is beindulnak, amelyeket nem is tervezett, nem is remélt. Ilyenek a mesék: csodákat indukálnak…

De vajon mikor és hol jönnek ők, a vágyott gyermekek valóban?

Évek óta sok a hír arról, hogy későn jönnek. Már ha jönnek egyáltalán. De ha tényleg jönnek, akkor abban egyet kell értenünk, hogy soha nem lehet elég későn, csak jöjjenek. Amíg a test és a körülmények engedik, és vágyunk is rá, addig soha nem késő gyermeket vállalni. Ez legyen alapvetés.

Beszélhetünk-e arról, hogy jöhetnek-e ugyanezek a gyermekek korán?

Létezik-e egyáltalán a korán, az időelőttiség, amikor gyermekvállalásra gondolunk? Nem könnyű ezt felhoznom férfiként, főleg egy tradicionális közösségből érkező cigány férfiként. Tabu maga a témakör, miközben bántó leegyszerűsítés fogadja sok helyen, ha szóba kerül, hogyan is állnak a hátrányos helyzetű, konkrétan a cigány közösségek a gyermekvállalás kérdéséhez. Egészen méltatlan, sőt, néha visszautasítandó az a hangvétel, ami felbukkan ilyenkor, miközben maga a téma nagyon komoly súllyal bír, és ha nem foglalkozunk vele végre úgy, ahogyan szükséges, az komoly következményekkel jár. Sőt, sajnos azt kell mondanom, hogy járt már eddig is, még ha sokan nem is akarják észrevenni vagy felfogni a hatását, a jelentőségét.

Persze változnak az idők, egy évszázad akár évtizedekkel is hátrább tolja a gyermekvállaláshoz társított ideális kort a társadalom nagy részében.

Miközben a megváltozó körülmények sokszor pont azokra nem hatnak, akikre pedig szükséges lenne. Furcsa dolog azt kimondani, hogy a nagyszüleink, a dédszüleink sokkal rosszabb körülmények között, egy sokkal kényelmetlenebb, nehezebb, több küszködést kínáló világban vállalták el a nagyszüleinket és a szüleinket – sokan valóban 20 éves koruk előtt még. Azaz volt időszak, amikor a korán fogalma nem igazán – illetve csakis mai mércével tekintve – volt értelmezhető a társadalom egészében. Aztán kényelmesebbé vált a világ, az élet, helyet kapott a nő és az anya is a munkaerőpiacon, illetve maga a szükség lett egyértelmű, hogy kétkeresős családok kellenek, ami aztán magával hozta, hogy az elmúlt évtizedekben a gyermekvállalás ideje mind későbbre került – de elsősorban a többségi társadalomban. A hazai cigány közösségek jelentős részében ez nem sokat változott az évtizedek alatt, de nem a hagyomány vagy éppen a régi értékek, a folklór vagy a belső kulturális értékek miatt. Teljesen más, és nagyon is a modern korhoz kapcsolódó okokat találunk, amelyeket ha meg merünk vizsgálni, egészen közel kerülhetünk a korán vállalt gyermekek gondolatához is.

Sokan tudják, de megint egyértelművé kell tenni, hogy a hazai cigányközösségek túlnyomó része a vesztese volt a rendszerváltozásnak.

A munkájukat a privatizáció folyamatában elsőként elvesztő cigányok – főleg az ország keleti és északi megyéiben – a gyárkapukon kívülre kerülve azt vették észre, hogy a szocializmusban ugyan valóban munkát adtak sokaknak (hol valósat, hol csak az illúzióját), de egyben el is vették saját identitásukat, saját közösségeiket, elvették a kultúrájukat – és ennek következtében rohamtempóban estek szét a vidéki közösségeik. Több száz éves értékek kérdőjeleződtek meg a teljesen tanácstalanná váló és magukra maradt közösségekben, ahol sok helyen a természetes racionalitás is eltűnt. Ennek a nehéz, súlyos folyamatnak a lassítása és megállítása hosszú időt, rengeteg munkát, számos elbukó, de jó szándékkal megindított kezdeményezést, folyamatos újrakezdést és korrekciót követel meg mindannyiunktól és a mindenkori kormányoktól.

Közben nyilván számos dolog összefügg.

Mert például a rossz lakhatási körülmények között nem lehet jól tanulni, aki pedig nem tanul jól, annak kevés az esélye arra, hogy megfelelő munkát találjon, munka nélkül viszont megélni nem lehetséges, és így a szülei nyomorát örökíti tovább a gyermek is. Ezek az összefüggések csak nagyon lassan bonthatók meg, egészen aprólékos és nehézkes munkával lehet minden területen javítani egy keveset. Ugyanakkor az egyik legfontosabb kérdés, amely talán az egész felzárkózási kérdéskörnek az origója, a demográfia kérdése, és azon belül is a gyermekvállalás.

Gyermeket vállalni lehetőség, felelősség, öröm, kiteljesedés, folytatás, új szintre lépés... 

...azaz általában valami olyan dolog, ami megköveteli, hogy emberek egy kisebb-nagyobb csoportja vállaljon tudatos magatartást és tudatos döntéseket. Rengeteg az ösztönösen, a biológia által hajtottan megélhető élmény, de közben nagyon is kell a tudatosság, a felelős döntés, a rákészülés vagy éppen a közösség támogatása. Ha a soha nem későn elvállalt gyermekek esetében támogató körülményként említettük meg azt, hogy engedje a test, akarja a lélek és adottak legyenek a baba megszületéséhez és felneveléséhez a megfelelő körülmények, akkor azokat miért is ne követelnénk meg a korán érkező kisdedek esetében is? Ha megvannak mind, akkor azzal gyakorlatilag maga a korán kifejezés veszti értelmét, hiszen a megfelelően felkészített, egészséges testben egészségesen gyarapodhat minden magzat; a megfelelő lélek örömmel és szeretettel fogadja majd, illetve a megfelelő körülmények is segítik a felnevelését.

Általában ez az a pont, ahol a munkám során megtartott előadásokon ezt az idilli képet kettészakítja egy otromba megjegyzés – amely ugyanúgy érkezhet a helyi cigány közösségből, mint a többségi társadalomból.

Ilyenkor döbbenek rá, hogy idealisztikusnak látom a babavárás időszakát, és hogy mennyire vakon hiszek abban, hogy a tudatos gyermekvállalás egy olyan téma, amelyről nemcsak kell, de lehet is beszélni ma Magyarországon. Sajnos nincs így. És éppen ezért fontos minden olyan megszólalási lehetőség, ahol teljesen atipikus módon én, a cigány férfiember szólhatok egy olyan dologról, amelyről nagyon sokat kell még beszélnünk, és nagyon sok mindent kell teljesen más megvilágításba helyeznünk.

Néhány éve a miskolci kórházban történt több haláleset világított rá igazán arra, mennyire fontos és társadalmi hatású a koraszülöttek kérdése.

Akkor, 2013 nyarán nyolc koraszülött csecsemő halt meg néhány napon belül. Sokan akkor úgy vélték, hogy a kórház nem biztosította a megfelelő higiéniás feltételeket, és valamilyen fertőzés okozhatta a haláleseteket. Ám több helyi szakember is úgy ítélte meg, hogy a koraszülés kérdése nem kizárólag egészségügyi téma, hanem abban megjelennek benne a szociokulturális körülmények is, ami nagyon egyszerűen megfogalmazva azt jelenti, hogy ahol a gyermekvárás időszakában nincsenek biztosítva a szükséges feltételek, vagy nem támogató a környezet, és/vagy nem kellően tudatos maga a várandós kismama és a családja sem, akkor azzal megnő a koraszülés veszélye. Kis súly, gyengébb immunrendszer, könnyebben elkapott betegségek. A köraszülés országos magyar átlaga sajnos közel kétszerese az Európai Unióban mért átlagnak, ami azt jelenti, hogy nálunk 100 megszülető babából akár 6–8 is idő előtt jön a világra. Ugyanakkor megyékre lebontva a számok éppen azt mutatják, amit sokan sejtünk: a hátrányos helyzetű, a cigányok által átlagosan nagyobb számban lakott megyékben vannak a legmagasabb értékek, amelyek sajnos igenis összefüggenek egymással.

Most vetem papírra a legnehezebb gondolatokat, és kérem a társadalom felelős részét, hogy gondolkodjon róluk támogatóan, és segítse, hogy változhasson majd a helyzet.

Fiatal korban, nem megfelelő életkörülmények között, a várandósságra felkészületlenül vajon mennyi jut az idealizált babavárás élményéből egy olyan cigányleánynak, aki minden segítségre, minden támogatásra rászorul? Vajon mit kell nekem vagy bárki másnak tennie azért, hogy a terhesgondozásra eljussanak a 20 év alatti cigány kismamák, és lehetőleg ne egyedül? Vajon hogyan érhetem azt el, hogy ne gyújtson rá, hogy próbáljon tudatosabban enni, vagy hogy elkerülje a cukorbetegséget? Vajon hogyan juthatunk el oda, hogy nem kioktatni akarjuk ezeket a fiatal kismamákat, hanem jó szándékot felmutatva segíteni nekik abban, hogy tudatosabbá váljanak? Vajon hogyan érhetem el a cigány közösségekben, hogy kevesebb legyen az „asszony-dolog”, és hogyan vonjam be a férfiakat is mindazokba a folyamatokba, amelyektől eddig irtóztak, hiszen azok a „nőknek valók”, és vonták ki magukat számtalan dologból erre hivatkozva? Vajon eljön-e az az idő, amikor az apás szülés a roma közösségben is tiszteletre méltó, majd teljesen természetes lesz? Nem, egyáltalán nem felesleges kérdések ezek, és nem szabad azzal elintézni, hogy az csak a cigányok ügye. Változás kell, egyértelmű változás.

Mindehhez én ebben a pillanatban annyit tehetek, hogy rengeteget beszélek erről a dologról velük. A cigányokkal.

Nem mondhatom meg, hogy ki mennyi gyermeket és mikor vállaljon, ez legyen egyéni elhatározás kérdése. De azért igenis tenni szeretnék, hogy tudatos döntések szülessenek, amelyek utána valós jövőképet adhatnak a megszülető gyermeknek, a családjának, a helyi közösségnek. A tudatosság pedig el fogja hozni azt az időt, amelyben a vállalt gyermek nem lesz korán, hanem pont akkor érkezik meg, amikor az a legmegfelelőbb. Akkor csökkenhet a koraszülöttek száma, illetve nőhet a jobb esélyekkel és egy tudatosabb közösségbe megérkezettek száma. Ez társadalmi felzárkózást kínálhat, ami pedig az egész ország kiemelt érdeke. És mielőtt bárki félreértené, nem arról szólnak a fenti sorok, hogy a hazai cigányság kollektíven úgy vállal gyermeket, hogy azzal saját sorsát és a nemzet egészét döntené romba. Arról szólok, hogy az ország jól meghatározható részeiben számos roma közösségben komoly gond a tudatos gyermekvállalás kérdésének, felvetésének hiánya, és ez komoly nehézségek elé állítja az állami ellátórendszert, a közösségeket és magukat a családokat is. A változásnak bent, a közösségekben kell megjelennie először, de ehhez szükséges, hogy a többségi társadalom is nyitottan álljon a kérdéshez, és a közbeszédnek arra a szintjére emelje, ahol már megkerülhetetlenül foglalkozni kell vele.

Gyerekeket várunk. Mindannyian. Segítsük egymást benne!

Képek forrása: burst.shopify.com

– Miért ezt a helyszínt választottátok?

– Ennek az az egyszerű oka, hogy az egyik főszervező kolléganőm a szomszéd városban lakik, ő találta ezt a helyszínt, és segített az idei fesztivál megszervezésében. Tavaly Vas megyében rendeztük, de idén sajnos nem volt rá anyagi keret.

– Mi a fesztivál fő célja? A már hulladékmentes közösséget összehozni egy nagy találkozóra, vagy új embereket bevonni?

– Is-is. Az előadók szívesen találkoznak egymással, ilyenkor új tervek, projektek születnek a következő évre. Emellett az is fontos, hogy megmutassuk az embereknek, így is lehet élni. És az, aki így él, láthatja, hogy nincs egyedül. Azt szeretnénk, hogy lássák: a hulladéktermelés felesleges. Még akkor is, ha elkerülhetetlen, sokat lehet tenni ellene. Itt találkozhatnak termelőkkel, képzőművészekkel, szakemberektől hallgathatnak előadásokat.

– Láttam, hogy tényleg nem raktatok ki kukát sehova. Ez nem túl kirekesztő? Úgy értem, annak, aki most kezd csak erre az útra lépni, lehet, hogy még lenne igénye egy kukára, ahova mondjuk a kisgyereke pelusát ki tudja dobni.

– Igen, sokat beszéltünk erről, de sajnos ebben radikálisan kellett dönteni. Ha kitettünk volna kukákat, nem lett volna hulladékmentes a fesztivál. A tavaly felmerült problémákra – leginkább a tisztasági betétekkel, pelenkákkal volt gond – megpróbáltunk idén alternatív megoldást ajánlani. A fesztiválon lehet vásárolni mosható textilbetéteket, menstruációs kelyhet, és a pelenkáknak külön kitettünk egy kukát, a cigarettacsikkeket pedig összegyűjtötték és újrahasznosították.

– Min változtattatok a tavalyi fesztiválhoz képest?

– Emelkedett a létszám. Több előadó jött, mindenki hozta a maga ügyét. Örülnek, hogy itt azokhoz szólhatnak, akiket valóban érdekel a témájuk. És több látogató is jött.

– Mik a terveitek a jövőben?

– Szeretnénk egy olyan online közösségi teret létrehozni, amely, mint egy virtuális térkép, összefogná azokat az embereket, akik bármilyen módon a környezettudatosságot képviselik. Akár hulladékmentes életmóddal, akár vállalkozással. Szeretnénk összekapcsolni őket. Ahogy azt az egyesület neve is mondja: Minden együtt megy.

„Szeretek rendszeresen számot vetni magammal, az életemmel, és azt sem fogom soha elfelejteni, hogy micsoda mennyiségű szeretetet és segítséget kaptam kicsi gyerekkorom óta. A családom, a tanáraim, osztálytársaim, zeneiskoláim, a zenésztársaim, kollégáim, barátaim, engem és a zenémet kedvelő embertársaim! Nagyon sok szeretettel gondolok rátok, egytől egyig. Ezt szeretném meghálálni nektek ezzel a születésnapi koncerttel! Gyertek el minél többen, és ünnepeljünk együtt!”

Boggie dalszerzői stílusa az elmúlt öt év alatt igazán különlegesre érett. Ez alatt az idő alatt elképesztően sűrű élményekkel gazdagodott a zenekar: idén öt éve, hogy a „Parfüm” elindult világkörüli útjára, felkerült a Billboard-listára, majd a második nagylemezért Fonogram-díjat kapott, és jött az Eurovízió. A harmadik nagylemez megjelenése után pedig az SXSW fesztiválon is fellépett. Többször koncertezett Amerikában, és Európában is turnézott már zenekarával.

A 2017 szeptemberében megjelent „3” című harmadik nagylemeze páratlan énekes-dalszerző munka eredménye. A dalokban a klasszikus zene, a kortárs francia pop és még világzenei hatások is vissza-vissza köszönnek. A nyelvi sokszínűség – a Boggie-tól megszokott módon – az új albumot is jellemzi, csak úgy, mint korábbi lemezeit. Dalainak témái az énekesnőhöz hűen továbbra is elgondolkodtatnak minket, tükröt tartanak saját szerelmeinknek, barátságainknak, családunknak.

Boggie zenekara egyedi. Olyan zenekari munka, barátság szövődött közöttük az elmúlt években, ami minden koncerten tetten érhető. A zenésztársaival közösen hangszerelt „3” című nagylemez dalai lesznek fókuszban az 5. Születésnapi Koncerten, de természetesen a kihagyhatatlan nagy slágerek sem fognak hiányozni a koncertről!

„Szeretnénk meghálálni nektek ezt az elmúlt öt évet! Ne hagyjátok ki!”

Zenésztársak:

Antal Gábor – zongora

Simkó-Várnagy Mihály – elektromos cselló

Szakonyi Milán – gitár

Szabó Tamás – dob

A Hadik egyike Budapest nagy irodalmi kávéházainak, mely az 1920-as években élte fénykorát. Bár a kávéjáról az a hír járta, hogy rossz, a hely még így is legendássá vált, elsősorban azoknak köszönhetően, akik ide jártak. A Hadik törzsvendége volt többek között Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Móricz Zsigmond és Déry Tibor.

A Hadik fénykora után 2010-ben nyitott ki újra, majd 2016 óta teljesen átalakítva, új belső térrel és új programokkal várja vendégeit.

A Hadik küldetése, hogy fejet hajtva a múlt előtt folytassa az irodalmi hagyományt, ám nem szeretne megfeledkezni azokról a kortárs művészekről, akik máig a törzsvendégeket képzik. Így került a Hadik falára a Saul fia forgatókönyvének első két oldala, amit Nemes Jeles László azért ajándékozott a kávéháznak, mert a könyv nagy részét itt írta. A céljuk, hogy az irodalmat, a művészetet és a klasszikus kávéházi kultúrát kortárs környezetbe helyezzék. Évente több száz művészeti eseményt - irodalmi esteket, kiállításokat, koncerteket - szerveznek, melyeken rendszeresen száznál is több vendég jelenik meg.

Az átalakítással egy időben született meg a Hadik Brunch – művészetet reggelire! ötlete, mely egy havi egyszer, szombat délelőtt jelentkező programsorozat. A legjobb beszélgetések mindig az étkezőasztal körül zajlanak, így ezeken a művészeti programokon a vendégek együtt reggelizhetnek a meghívott művészekkel, miközben egy pódiumbeszélgetés zajlik, a megszokottnál sokkal kötetlenebb stílusban. A program egyedi ötvözete a minőségi gasztronómiának és a művészeti élményeknek.

A Hadik Brunch eddigi vendégei Szily László, Kepes András, Palya Bea, Závada Péter, Nádasdy Ádám, Závada Pál, Török Ferenc, Szöllősi Mátyás, Fluor, Tariska Szabolcs, Péterfy-Novák Éva, Szentesi Éva, Borbély Alexandra, Trokán Nóra, Pálmai Anna, Szabó Győző, Rezes Judit, Totth Benedek, Tompa Andrea, Korniss Péter, Mátyássy Áron voltak.

Fotó: Hadik

Szeptemberben a Brunchot A Pál utca fiúknak szentelik, amit szeptember 29-én, 11 órától tartanak. A Vígszínházban 2016 óta töretlen sikerrel játsszák az előadást, a Brunch vendége lesz Vecsei H. Miklós, aki Nemecseket játssza az előadásban és Grecsó Krisztián, aki színpadra írta Molnár Ferenc klasszikusát.

Októberben Nemes Jeles Lászlóval beszélgetnek az új filmje apropóján, novemberben Simon Márton legújabb kötete lesz a téma, decemberben pedig Barabás Zsófi, Faur Zsófi és Oltai Kata lesznek a vendégek. A Hadik Brunch szerkesztője Ott Anna, a Hadik művészeti vezetője.

A Hadik, ahogy az már hagyomány, idén is megtartja, ez évben már harmadszor a Hadik Utcabált, aminek keretén belül szeptember 7-én délutántól egészen zárásig olyan zenészek váltják egymást a színpadon, mint a Barbi és Jancsó (Blahalousiana), Kodachrome  (Simon and Garfunkel számok), Henri Gonzo és Daniel (Fran Palermo akusztik), Parno Graszt és Ábáse DJ set.

A Juhász Anna vezette Hadik Irodalmi Szalon már nyolcadik éve, így idén is havi egyszer várja vendégeit.

A Szatyor Bár Buda romkocsmája, egy darabka a bohém, szabadelvű, hipszter városi létből, aminek történetesen még múltja is van, hiszen Karinthy is itt poharazott száz éve.

A Szatyor Bár képzőművészeti programjai a Bartók Béla út másik oldalára a Szatyor Art Space-be költöztek át, szeptembertől kéthavonta új kiállítások nyílnak együttműködve a Bartók Béla Boulvard Egyesülettel.

Az élőzene már szinte hagyomány, így kéthetente szombaton a legújabb és legizgalmasabb zenei formációkkal találkozhatnak az érdeklődők.

www.hadik.eu

"Régebben herbáriumom is volt, de elhagytam, mert ez inkább csak múzeum." - Hamvas Béla: A virágszedés lélektana

A Szombathelyen látható tárlat a herbáriumok és a szépirodalom virágos világainak találkozását idézi. A Savaria Múzeum több mint 104 000 tételes növénygyűjteménye (az ősnövények, faminták, magok és termések mellett) 1825-től napjainkig gyűjtött, mintegy 67 000 szárított-préselt növény herbáriumi lapját őrzi.

A közel két évszázadból megörökölt példányok közül kiválasztott növények a hasonló vagy egyidőben született, rájuk vonatkozó verses és prózai szöveg(részlet)ek segítségével mintegy költői térben kelnek új életre, jelenkori fényképeiken élő színeikben is tükröződve. Ez eddig nem létezett alkalmat teremt az egykor élt, de sosem hervadó virágok és szépirodalmi szövegkörnyezetük aprólékos megfigyelésére, üzenetük értelmezésére, alkotó feldolgozására.

A kiállítás kurátora: dr. Balogh Lajos, botanikus

A kiállítás irodalmi szerkesztője: Ambrus Lajos, József Attila-díjas író

Akik szép növényfényképeik rendelkezésre bocsátásával gazdagították a tárlatot, segítették a kiállítás létrejöttét: Farkas Sándor, Keszei Balázs, dr. Kulcsár László, dr. Pinke Gyula, Exner Tamás, Havas Márta Katalin, Máthé András, dr. Pál Róbert, Salamonné dr. Albert Éva. 

A kiállítás 2018. december 21-ig tekinthető meg.

www.savariamuseum.hu

Idén a programok a TEST és TECHNOLÓGIA témák köré épülnek – a fesztiválon többségében táncelőadások, valamint az új technológiákból merítő projektek szerepelnek.

Peckers

A Shapers c. köztéri táncelőadást Budapesten szeptember 3-án este, a Rákóczi téren láthatják az érdeklődők és az arra járók.  A francia Ex Nihilo társulat két rendező-koreográfusa két-két fiatal pályakezdő táncművészt választott ki nyílt pályázat útján négy országból: Franciaországból, Spanyolországból, Egyiptomból és Marokkóból, akikkel közösen hozták létre az előadást. Az alkotás, valamint a helyi adaptációk során a fiatal táncművészek a két koreográfus vezetésével elsősorban a különböző országok kortárs tánctendenciáit, „táncnyelveit”, az emberi test, a táncos és a tánc, valamint az épített környezet egymásra hatását kutatták. Az előadásnak helyet adó városok emblematikus vagy éppen rejtett szépségeket rejtő helyszínein a tánc erejével és segítségével igyekeznek azok szépségét és költészetét megragadni és láthatóvá tenni a közönség számára. Az előadást beszélgetés követi az alkotókkal, valamint magyar közreműködőkkel.

A test, a mozgás áll a szeptember 14-én és 15-én látható magyar Ziggurat Project és a Vass Imre-Somló Dávid duó helyszínspecifikus produkciói középpontjában.

A technológia pedig olyan külföldi és magyar projektek gerincét alkotja, mint az olasz Marco Barotti „techno-harkályai” vagy a magyar Meetlab audiosétája. 2018-ban két egyetemmel is együtt dolgozunk: a budapesti Magyar Képzőművészeti Egyetem, valamint a prágai DAMU (Előadó-művészeti Egyetem) hallgatói Cristina Maldonado Prágában élő mexikói művész vezetésével hozták létre videóinstallációkból álló performatív „ikerkiállításukat”.

Ziggurat Project ​​​​​​​

PLACCC 2018 PROGRAM:

Ex Nihilo: SHAPERS (köztéri táncelőadás)
2018. szeptember 3. 18.00 (helyszín: Rákóczi tér)

Ziggurat Project: Légszükséglet (helyspecifikus táncelőadás)
2018. szeptember 14-15. 19.00 (helyszín: Csepeli Papírgyár egykori uszodája)

Meetlab: How to Disappear Completely (interaktív városi hangjáték)
2018. szeptember 14-16. 16.00-20.00 (találkozóhely: Meetlab, 111 Budapest, Stoczek utca 11.)

Marco BAROTTI: The Woodpeckers (audio-vizuális installáció)
2018. szeptember 17-20. (minden nap más helyszín, online követhető térképen)

Magyar Képzőművészeti Egyetem (MKE) / Cristina MALDONADO: Körkérdés (performatív kiállítás)
2018. szeptember 20-22. (helyszín: Kubik coworking)

Divadelní fakulta Akademie múzických umění (DAMU) / Cristina MALDONADO: The Mirror Will Make Our Living Room Look Bigger (performatív kiállítás)
2018. szeptember 20-22. (helyszín hamarosan)

SOMLÓ Dávid – VASS Imre: It comes it goes (helyspecifikus táncelőadás)
2018. szeptember 22. 17:00, 18:30, 20:00. (helyszínek hamarosan)

PICTURE Budapest-Østfold Project filmbemutató (alkotók: Dér Asia, Haragonics Sára)
 

Bővebb információ: www.placcc.hu

Facebook: https://www.facebook.com/placccfesztival

Instagram: #placccfesztivál

Kép: Páczai Tamás

– Az egyetem után, amikor közéleti érdeklődése felébredt, belefért a jövőjéről alkotott elképzeléseibe, hogy akár egy országos hatókörű kulturális intézmény élén is állhat?

– Soha, semmilyen karrierterv nem járt a fejemben. A szüleim által gazdag lehetőségeit ismertem meg annak, hogy mi mindent lehet csinálni az életben, így a pályaválasztásom is dilemmák sora volt a bőség zavara miatt: a zenei pálya lehetősége, a bölcsészeti-nyelvi érdeklődés és ennek a különböző keverékei vezethettek volna még a jogi pálya vagy a zenetudomány felé is. A magyar-német szak elvégzése után benn maradtam az egyetemen, és rengeteget fordítottam. Ennek köszönhetően ért 1992-ben a politika felől az első kísértés, amikor a német Friedrich Naumann Alapítvány felkért, hogy vezessem a budapesti irodájukat. Bárhol is dolgoztam, az alapítványnál, később a kulturális minisztériumban vagy a diplomáciai pályán, sosem tűnt el a kulturális perspektíva az életemből. 1993-ban kerültem először szoros kapcsolatba a Petőfi Irodalmi Múzeummal, akkor szerveztük „A szabadság dzsungelében” című konferenciasorozatot, amely a rendszerváltás és az irodalom egymásra hatását elemezte. Akkor még persze el se tudtam volna képzelni, hogy valaha megpályázom ennek az intézménynek a vezetői posztját.

– A sajátos diplomata-gondolkodásmódját félre kellett tennie, amikor a múzeum főigazgatója lett, vagy ebben a helyzetben is használni tudja?

– Van egy olyan hiedelem, hogy a diplomáciai tevékenység különös észjárással párosul, leegyszerűsítve: „úgyse azt mondja, amit gondol”, „azt is el tudja adni, amit maga se venne meg”.

A diplomácia rengeteget változott az utóbbi évtizedekben, leginkább annak köszönhetően, hogy a hírek terjedése, a kommunikáció eszközei nagyon sokat fejlődtek. Valóban előnyös lehet, ha egy diplomata képességeihez csavaros észjárás, jó megfigyelőkészség társul, mert úgy esetleg ki tudja következtetni a másik fél lépéseit, annak tudatában kommunikálhat vele. De sokkal inkább él ma a diplomácia a nyilvánosság eszközeivel, mint akár csak húsz-harminc évvel ezelőtt. Tehát a gondolkodásmódomat nem kellett megváltoztatnom.

Viszont ha valaki külföldön teljesít diplomáciai szolgálatot, vagy akár csak egyetemistaként tanul más országban, a külföldön gyűjtött tapasztalatok segítik, hogy a hazai problémákat, jelenségeket nemzetközi perspektívából szemlélje. Ezt nagyon fontosnak tartom, és külföldi tapasztalatszerzésre biztatom a gyerekeimet is.

 

– A kiemelt kulturális intézmények vezetői nem kerülhetik ki a politikát, és mint közszereplőknek számítaniuk kell rá, hogy kemény bírálatokat kapnak. Ön olyan ember képét nyújtja a médiában, aki nem roppan össze a személyét és döntéseit érő kíméletlen bírálatoktól, és nem indulatoskodik, hanem higgadtan képviseli a meggyőződését. Példaértékű ez a reagálás a mai közéletben.

– Politika és kultúra összefüggése folyamatos dilemmasorozat.

Hála Istennek olyan családból származom, ahol dédszüleim, nagyszüleim és szüleim lakásában jól megfértek egymás mellett a halinakötésű Nyírő József-kötetek, a teljes Herczeg Ferenc-sorozat, a Nyugat újranyomott példányai és az 1970–80-as évek kortárs irodalmi termése.

Soha egy pillanatra se merült fel bennünk, hogy választani kellene, hogy csak egyiket vagy másikat lenne szabad olvasni. Ma egyre erősebb a kísértés, hogy a politikai hovatartozás mentén alakuljon ki az irodalmi kánon, a minőségi besorolás. Ezzel a nyomással, ezzel a feszültséggel kell együtt élni.

Kép: Páczai Tamás

– Marad a minőséghez ragaszkodás?

– Igen, de ha a minőségre hivatkozva indoklom a döntéseimet, tetteimet, az sokak számára mellébeszélésnek hat. Mert ki mondja meg, mi a jó irodalom? Amikor 1999-ben a Frankfurti Könyvvásár magyar súlypontjának voltam az egyik felelőse, akkor robbant be a németországi könyvpiacra Márai Sándor. Voltak korábban is németre fordított kötetei, de akkor sikerült ezeknek a műveknek az induló divathullámba bekerülni és később egészen magasra jutni.

– Ki vagy mi gerjesztette ezt a Márai-divatot?

– Az új Márai-kultusz voltaképp Olaszországból indult el, onnan került Európa más országaiba. De mivel a magyar irodalom nemzetközi megismertetése szempontjából a német nyelvnek különös jelentősége van, a német könyvpiac érdeklődése sokat nyom a latban. „A gyertyák csonkig égnek” hihetetlenül népszerű lett, Jeremy Irons főszereplésével színre vitték Londonban, és ennek a visszahatása is fokozta a divatját. Folyamatosan jelentek meg a naplói is.

Egy nagy autómárka katalógusában észrevettem egyszer egy képet, amelyen egy lakóautóban ülő anyuka ábrándos tekintettel nézi az autó mellett futballozó férjét és fiacskáit, miközben egy Márai-kötetet tart a kezében. Akkor éreztem, hogy „benne vagyunk a trendben”.

Márai Sándor kiváló szerző, de azt nem lehet állítani, hogy jobb, mint Móricz Zsigmond vagy Kosztolányi Dezső – és mégis, Móricznak vagy Kosztolányinak nincs ekkora olvasottsága. A népszerűség néha kiszámíthatatlan, néha megmagyarázhatatlan, és nem mindig mutatja meg egyértelműen az irodalmi értéket.

Kép: Páczai Tamás

– A Petőfi Irodalmi Múzeum fennállásának évtizedei alatt hihetetlenül nagy fejlődésen ment át, lépést tartva a muzeológia nemzetközi alakulásával. Közép-európai kulturális centrummá nőtt, amely befolyásolni tudja az ország kulturális arculatát. A legváltozatosabb irodalmi témákkal és élményt adó kiállításokkal találkozhat itt a közönség. Nyilván úgy állt ennek az élére, hogy a jó hagyományokat folytatta.

– Az az intézmény tud igazán fejlődni, ahol nem különböző vezetői koncepciók csapnak össze, hanem egymásra épülnek a jó kezdeményezések. A magyar szervezeti kultúrában sajnos gyakran előfordul, hogy „hátrafelé szitkozódnak”, előrefelé fényezik magukat”. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy elődömmel, Csorba Csillával és férjével, Erdődy Gábor professzorral régóta jó kapcsolatban voltam, így amikor ő nyugdíjba ment, és én megpályáztam ezt a posztot, elsőként vele egyeztettem. Tehát nem volt konfliktus a vezetőváltás során, hanem valóban építhettem az elődöm munkájára.

Az elmúlt másfél év legnagyobb eseményei az Arany János-emlékévhez kapcsolódnak. A bicentenárium méltó megünneplésére soha nem látott anyagi és szervezeti erőforrásokat szabadított fel a kormányzat.

Az „Önarckép álarcokban” című Arany János-kiállításunk nagy volumenű, ám még így is csak töredékes – mennyi résztéma vár még kibontásra a költő életéből! Innen jött az ötlet, hogy a nagy kiállításhoz kapcsolódva kamarakiállítás formájában fejtsünk ki egy-egy kisebb, de Arany életét kísérő témát: az Országh Antal fényképész tevékenységét megidéző tárlat abból az alkalomból jött létre, hogy megvásároltuk az Arany családot ábrázoló Országh-fotót. Szintén kapcsolódik az Arany család életéhez a 19. század második felében divatba jött spiritizmus, ez a mostani kamarakiállításunk témája. Tagintézményeink közül az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet bábtára „Toldi a bábművészetben” című kiállításával kapcsolódik az Arany-bicentenáriumhoz. Hozzánk tartozik még a Mesemúzeum, a Kassák Múzeum, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum és Kazinczy-emlékkert, a Bajor Gizi Színészmúzeum – törekszünk arra, hogy hálózatosság alakuljon ki a tagintézményeink között.

– Tavaly nyáron utaztam el Széphalomra, és lenyűgözött.

– Ez is azok közé a vidéki, rejtett kincsek közé tartozik, ahová ritkán jutnak el az emberek, kevesen csodálkoznak rá, pedig nagy figyelmet érdemelnének. A Kazinczy-emlékkert felújítására nyertünk 400 millió forintos európai uniós támogatást. Ott állt valaha Kazinczy háza, a kertjének a tervét a börtönben, vérével rajzolta papírra. Soha nem készült el teljesen, az épület rommá vált, végül Ybl Miklós tervei alapján épült fel a ma látható emlékcsarnok 1873-ban. Mellette van a Magyar Nyelv Múzeumának modern épülete. A megújulás lehetőséget biztosít arra, hogy valóban egységgé álljon össze ez a többfunkciós emlékkert, s a középpontban valóban Kazinczy Ferenc legyen.

Nagyon sikeres a „Balatoni nyár” című kiállításunk, amely 1950-es, '60-as és '70-es években készült fotókkal mutatja be, hogyan nyaraltak a magyar írók. Izgalmas, társadalomlélektani vonatkozásokkal is rendelkező tárlatunk volt a Szabó Magda-életműkiállítás. Hatalmas irodalmi életműről van szó, hiszen meseíró, drámaíró, novellista és regényíró, sőt, pályája kezdetén költőként is indult, és óriási a rajongótábora. Növelték népszerűségét a filmes adaptációk is, amelyek közül az „Abigél” valóságos kultuszfilm lett, generációk számára jelentett élményt. Tömegek jöttek el a közönségtalálkozóra, amelyet a film egykori szereplőivel szerveztünk.

– Általános iskola felső tagozatában mi is „abigéles” szerepjátékot játszottunk: cédulákon begyűjtöttük az iskolatársaink kívánságait, és titokban válaszoltunk rájuk, meg is próbáltuk teljesíteni a kéréseket, ahogy a filmben láttuk.

– A kiállításban az Abigél-szobor fényképe szerepelt – az eredeti szobor ma egy pesti bérház udvarán áll –, és a fénykép elé kitettünk egy urnát. Emlékszünk, ugye, hogy a szobor kancsójába tehették bele a kollégium lakói a kívánságaikat, amelyeket a titokzatos Abigél teljesített?

A mi kis urnánkba is beletették az emberek a leírt kívánságaikat, és valóságos kis társadalomrajz bontakozik ki, amikor ezeket a kéréseket olvassuk. Több ezer ilyen levelünk van, és érezhető, hogy nem vicceltek, akik írták.

Keresztény hitem, evangélikus egyházi szerepvállalásom miatt is elgondolkozom, hogy milyen, a transzcendencia utáni vágy hajtja ezeket a hitbéli fogódzót kereső, saját sorsukkal, vágyaikkal szembesülő embereket, akik egy fénykép elé helyezett edénybe dobják be a kéréseiket… Ez az urna száz év múlva olyan lesz, mint egy időkapszula. Nyilván egyoldalú képet mutat majd, hiszen az ember az örömeit kevésbé akarja így letenni, mint a vágyálmait, keserűségeit. A nemrég bezárt Szabó Magda-kiállítás egyébként is nagy siker volt, tömegeket mozgatott meg, többször meg kellett hosszabbítani.

Kép: Páczai Tamás

– Már-már közhely, hogy a kulturális intézményeknek küzdeniük kell a fiatalok figyelméért. A Petőfi Irodalmi Múzeum korosztályokra szabott programokkal fordul a közönség felé: a kisgyermekes családok, a fiatalok és a kultúrakedvelő idősebbek is megtalálják itt a nekik szóló rendezvényeket.

– Rangos nemzetközi díjat nyert egy saját fejlesztésű, fiatalokat célzó applikációnk, amely a nagyszalontai Arany-emlékhely, a Csonka-torony felújításához kapcsolódik. A kiállításainkban elhelyezett számítógépes játékokkal nem a felnőtteket akarjuk infantilizálni, hanem a gyerekeknek közvetítünk komoly tartalmakat játékos formában. Sok szülő szembesül azzal, hogy a gyereke kezéből nem tudja kivenni az okostelefont – de talán nem is mindig kell, ha szabályozottan, szülői és pedagógusi odafigyeléssel hasznos ismeretek szerzésére is lehet használni.

– Irodalmi műhelyként is működik a PIM, hiszen például a visegrádi országok írói, költői, műfordítói számára biztosít hátteret alkotómunkájukhoz.

– Kortárs irodalommal foglalkozni nem mindig hálás feladat, mert míg a régi irodalomban már letisztult egy minőségi kánon, a kortársak megítélése bizonytalan, és könnyen politikai csatározások kereszttüzébe kerülhet az ember. Ki számít írónak, ki a jó író? A szakmai minőség megítélése egyéni ízléseken alapszik sok esetben. Fontos feladatunk viszont a magyar művek más nyelvekre fordításának támogatása – ebben nehézséget okoz, hogy csak a kiadóval rendelkező művek fordítását támogathatjuk. A külföldi kiadókkal általában a fordítók állnak kapcsolatban, ők tudják befolyásolni, hogy egy kiadó mely magyar szerzők műveire lesz kíváncsi.

Ezért rendeztünk 2017 nyarán – harminc év után először! – fordítótalálkozót, amelyre a világ összes, magyarról idegen nyelvre fordító szerzőjét meghívtuk. Százharmincan fogadták el a meghívást.

Idén a visegrádi országok nyelvére, illetve még franciára és németre fordítóknak rendeztünk találkozót. Ha segítünk nekik, hogy megismerhessék az új irodalmi termést, ha megbeszéljük velük, hogy a klasszikus magyar irodalom mely műveinek van esélye elkelni az idegennyelvi piacon, akkor tudunk a legtöbbet tenni a fordításokért.

Kép: Páczai Tamás

– A világban érzékelhető, kultúrák közötti harccal kapcsolatban pesszimista vagy optimista?

– Alapvetően optimista vagyok, mert azt látom, hogy lehet cselekedni a kultúránk fennmaradása érdekében. Ha a szűkebb környezetemben – családomban, az általam vezetett intézményben – odafigyelek a fiatalokra, és segítek nekik belenőni a mi európai identitásunkba, amely nagyszerű gyümölcsöket termett az elmúlt évszázadokban-évtizedekben, akkor ez ad bizonyos ellenállóképességet más civilizációk törekvéseivel szemben. A hitbéli és a kulturális identitásbeli megerősödést nem szabad elhanyagolni, mert ezek nélkül hiába építünk kerítést. Ez nem azt jelenti, hogy beszélni meg cikkezni kell csak róla – na persze azt is.

De a lényeg, hogy kézen fogjuk gyerekeinket, tanítványainkat, és úgy mutassuk meg nekik, hogy mennyi örömöt lelünk kultúránkban, hitünkben. A közösségeinket is meg kell erősítenünk, mert csak úgy leszünk képesek a belső modernizációból és a külső civilizációs nyomásból eredő veszélyeknek ellenállni.

Ebből a szempontból is kiemelkedően fontos a közoktatás, amelynek éppen az emberek közötti különbségek kiegyenlítése az egyik célja. Ezért is örülök, hogy a múzeumlátogatóink több mint nyolcvan százaléka iskolás, és vidékről is, határon túlról is jönnek. Az Arany János-emlékévben több mint 80 millió forintot költöttünk arra, hogy osztálykirándulások szerveződjenek Arany János megismerése jegyében. Fantasztikus, hogy 2018 első felében kétszer annyi múzeumpedagógiai foglalkozást tartottak a kollégáim, mint 2016-ban összesen. Négyszáz százalékos növekedés, amely biztató: azt jelenti, hogy nemcsak globalista bóvlikkal lehet nagyobb közönséget vonzani, hanem olyan értékes programokkal is, amelyekbe sok időt és energiát fektettünk, hogy valóban jók legyenek. Egyre inkább felismerik a tanárok, hogy a múzeumok az ő munkájuk segítésére hivatottak, és az új Nemzeti Alaptantervben ez már hangsúlyosabb szerepet is kap. Egyre szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat a Magyartanárok Egyesületével és az oktatási intézményekkel.

– Fontos szerepet tölt be az Evangélikus Egyházban is országos felügyelőként. Mit jelent a gyakorlatban ez a pozíció?

– A protestáns egyházak története során kialakult a kettős vezetés, vagyis a klérust és a laikusokat is képviseli egy-egy vezető az egyház minden szintjén, a gyülekezettől az egyházkerületen át az országos szintig. Onnan ered, hogy a türelmi rendelet időszakában a Habsburg-ház uralkodói nem voltak hajlandóak a protestáns klérussal tárgyalni, hanem csak azokkal a jómódú arisztokratákkal, akiket az egyházi közösség megválasztott világi elöljárónak, és akik „szalonképesek” voltak a császári udvarban.

A tisztség lényegében összekötő kapocs a nem evangélikus, sok esetben nem is hívő többség és az evangélikus közösség között.

Behozza a világ tapasztalatait az egyházi életbe, és bárhol is működik, mindazt a hitet és tapasztalatot, amelyet az egyházból hoz, megpróbálja eljuttatni a többségi társadalom felé. Lutheránusként hálás feladat ez itt, ebben az intézményben, hiszen például éppen nemrég vásároltunk meg egy olyan Petőfi-portrét, amelyet egy 18. századi szentkép keretébe raktak bele. Kissé viccesen azt szoktuk erre mondani, hogy Petőfi Sándor az első evangélikus „szent”, hiszen őt evangélikusnak keresztelték a kiskőrösi templomban. Szép emléke ez a Petőfi-kultusznak. Ha megnézzük, hogy az evangélikus hitközség a reformkorban akár csak Pest-Buda fejlődésében milyen kiemelkedő szerepet játszott, akkor nem nehéz a tágabb társadalom és az Evangélikus Egyház között kimutatni a kapcsolódási pontokat és megteremteni az összhangot. Nem is beszélve Johann Sebastian Bach kimagasló közvetítő szerepéről, akit úgy emlegetnek más felekezetű keresztények és nem hívők is, hogy „az ötödik evangélista”. Az egyházi zenekultúra a templomok falain kívül is sokakat megszólít, tulajdonképpen a misszió eszköze.

Kép: Páczai Tamás

Prőhle Gergely nős, négy gyermek édesapja. 1992-től 1998-ig a Friedrich Naumann Alapítvány igazgatója volt. 1998-tól 2000-ig, az első Orbán-kormány idején a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában közigazgatási államtitkár, majd 2000-től Berlinbe, 2003-tól Bernbe akkreditált nagykövet.

2010-től, amásodik Orbán-kormányban a Külügyminisztérium helyettes államtitkára volt, aki az európai uniós kétoldalú kapcsolatokért, sajtóért és kulturális diplomáciáért felelt. 2014-től, a harmadik Orbán-kormányban az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára volt.

2006-tól a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője. 2017-től a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója.

A látványos kiállításba lépve a látogatók egy képzeletbeli, elvarázsolt erdőbe érkeznek, ahol bátorságukat és ügyességüket próbára téve izgalmas kaland részesei lehetnek.

A lombok méregzöldjében kísérteties árnyak cikáznak, az erdei manók elhagyatott házai közt hűvös szél susog. Mohos tölgyfák strázsálnak hangtalan, baljós harmat szitál, a Boszorkányvár komor tornyából varázsfőzet kesernyés illata száll.

Vajon miféle küldetés vár? Ártó bűbáj vagy mesés varázslat lakozik a fák rejtekén? Aki vállalja a küldetést, felfedezheti a bűvös erdő titokzatos birodalmát, de vigyázat, az utazás meglepő kalandokat tartogat!

A Vajdahunyadvárban nyíló, új őszi kiállítás és játék egy képzeletbeli erdei utazásra, bűvös küldetésre hív. A mesebeli kaland során a látogatók megismerhetik a rejtelmes rengeteget, miközben megtévesztő feladványok, játékos fejtörők és megbűvölt erdőlakók teszik próbára bátorságukat, ügyességüket és érzékeiket.

Az erdei manók titokzatos birodalmát, a bűvös erdőt egy bajkeverő Boszorkány tartja uralma alatt.

A résztvevők küldetése, hogy az akadályokat legyőzve túljárjanak a nagyravágyó banya eszén. Aki megfosztja őt összes varázsfőzetétől és repülő boszorkányseprűjétől, kiérdemli a bátraknak járó jutalmat és a manók elismerését. A féltve őrzött varázseszközökhöz azonban mágikus megtévesztéseken, furfangos talányokon és izgalmas próbatételeken át vezet az út.

Óriásgombák közt barangolva a látogatók találkozhatnak egy behemót hídfoglalóval, egy titokzatos ladikossal, egy fullánkos szobrászmesterrel és az erdők-mezők számos különleges lakójával. A kiállítás és játék során a résztvevők kideríthetik, hogy képesek-e ellenállni az erdei varázsétkeknek, kifog-e rajtuk egy láthatatlan erdőlakó, vajon beleesnek-e az illatcsapdába, és meg tudják-e fejteni a Boszorkányvár végső rejtélyét, mely végleg kiseprűzi a betolakodót az erdőből. Az illúziók és megtévesztések leleplezéséhez jó orra, éles szemre és biztos fülre is szükségük lesz. Ám ha minden akadályt sikerrel vesznek, a jutalom sem marad el!

Belépéskor a látogatók szöveges játékfüzetet kapnak, mellyel lépésről lépésre kerülhetnek egyre közelebb a célhoz. A több mint 1000 négyzetméteren megvalósuló kiállítás és játék varázslatos látványvilággal, rengeteg felfedeznivalóval és ajándékkal várja a kalandvágyó látogatókat.

A BŰVÖS ERDŐ – BOSZORKÁNYOS KÜLDETÉS című kiállítás és játék 2018. szeptember 22-től november 4-ig látogatható a Vajdahunyadvárban.

Helyszín: VAJDAHUNYADVÁR

Nyitvatartás: H zárva, K–V 10–17 óráig (október 23-án nyitva)  

Korosztályi ajánlás: 4–99

A kiállítás és játék bejárása min. 1-1,5 órát vesz igénybe.

Bővebb információ: www.facebook.com/F.Exhibition

A kiállítás az f exhibition szervezésében valósul meg.