| Képmás Ugrás a tartalomra
Képmás Magazin
  • Előfizetés
  • Támogatás
Toggle navigation
  • English
  • magyar
  • Hírlevél
  • Termékek
  • Videók
  • Támogatás

Fő navigáció

  • Család
  • Életmód
  • Köz-Élet
  • Kultúra
  • Vélemény
  • Dunakavics
  • Podcast
  • Képmás-est
  • Előfizetés
  • Hírlevél
  • f_logo_RGB-Black_1024
  • yt_icon_rgb
  • Shape
  • linkedin_logo
  • Család
  • Életmód
  • Köz-Élet
  • Kultúra
  • Vélemény
  • Dunakavics
  • Podcast
  • Képmás-est
  • Előfizetés
  • Hírlevél
  • English
  • magyar
  • Hírlevél
  • Termékek
  • Videók
Előfizetés Támogatás
  • f_logo_RGB-Black_1024
  • yt_icon_rgb
  • Shape
  • linkedin_logo
hirdetés

Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább (Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa)
Kiemelt kép
batthyany1.jpg
Lead

Batthyány-Strattmann László származása alapján politikus vagy birtokai jövedelméből fényesen élő, pompakedvelő, művészetpártoló főrend is lehetett volna, élete azonban másként alakult.

Rovat
Köz-Élet
Címke
Batthyány-Strattmann László
orvos
herceg
boldoggá avatás
Magyar példaképtár
Szerző
Horváth Pál
Szövegtörzs

A szem a lélek tükre, ha valakinek sikerül a szeme világát visszaadnom, akkor rendszerint a lelkére is tudok hatni. Batthyány-Strattmann László

Göröngyös úton

Batthyány László 1870-ben gróf Batthyány József és Batthyány Ludovika hatodik gyermekeként Dunakilitiben látta meg a napvilágot. A família, amelyben született, egyike volt Magyarország legősibb és legelőkelőbb, időről időre fontos történelmi szerepet játszó katolikus arisztokrata családjainak, ám László gyermekkora nem volt felhőtlen. Édesapja elhagyta őket, majd, hogy új házasságot köthessen, evangélikus hitre tért. A gyermekeivel magára maradó anya 1882-ben meghalt; az akkor tizenkét éves Lászlót rokonai nevelték. Több jezsuita gimnáziumban is megfordult, rakoncátlan, nehezen fegyelmezhető ifjú volt. A bécsi egyetemen kémiát, filozófiát, zenetörténetet hallgatott, közben egy futó kapcsolatából lánya született, akiről élete végéig lelkiismeretesen gondoskodott. Végül rátalált igazi hivatására, és magánélete is rendeződött.

1896 és 1900 között a bécsi egyetem orvosi karán tanult, közben feleségül vette az osztrák arisztokrata családból származó Marie Theresie von Coreth kisasszonyt, akivel boldog házasságban élt, tizenkét gyermekük született. Felesége képzett nővérként asszisztens volt férje műtétjeinél.

Orvos a hercegek és herceg az orvosok között

Batthyány László sebészi, majd pedig szemészi szakképesítést szerzett. Köpcsényben, a családi birtokon 24 ágyas magánkórházat rendezett be, ahol szembetegeket kezelt. Szemsebészi tudásának és a szegény betegeket ingyen gyógyító hivatástudatának hamar híre ment. 1916-ban feleségével együtt belépett a ferences harmadrendiek közösségébe. Közben, 1915‑ben, nagybátyja halálával megörökölte a család hercegi címét, és felvette a Batthyány-Strattmann nevet.

Trianon után, amikor a Várvidéken, azaz Burgenlandban fekvő családi birtokok zöme, így Köpcsény is Ausztriához került, hazájának Magyarországot választotta, és családjával a körmendi kastélyba költözött. A kastély egyik szárnyát kórházzá alakíttatta, ahol szembetegek sokaságát kezelte, operálta a következő évtizedben. Szinte teljes vagyonát ennek a célnak a szolgálatába állította. Ingyen gyógyította a rászorulókat, a szemüvegrendeléskor, ha kellett, az optikusok munkáját is fizette. Tudását, sebészi technikáját a bécsi és a pesti kollégák is nagyra becsülték. Emberek ezrei köszönhették neki a szemük világát. Ugyanakkor elméleti, tudományos babérokra nem tört: megelégedett azzal, hogy a gyakorlatban, a mindennapokban adja vissza vagy mentse meg a hozzá fordulók látását. Tette mindezt anyagi érdek nélkül, sőt, egyenesen vagyona kárára, keresztényi könyörületességtől és szeretettől vezettetve, amiért már életében is úgy emlegették, hogy Batthyány-Strattmann László a szegények orvosa.

 

Úgy érezte, szolgálatával hitének, embertársainak, nevének tartozik, és így felelhet meg a legméltóbban a családi címerbe foglalt jelmondatnak: „Hűséggel és szeretettel”.

Körmendi működése során 1921-ben súlyos magánéleti tragédia érte: Ödön nevű legidősebb fia váratlanul meghalt, ám ez sem tudta eltántorítani orvosi praxisa rendületlen folytatásától. Kortársai néha különcnek tekintették, ám akik ismerték, úgy fogalmaztak, hogy orvos a hercegek és herceg az orvosok között. Szerető apaként gondoskodott gyermekei neveltetéséről, igazán otthon azonban a betegei között érezte magát. Sokan keresték fel gyógyulásuk után is hálálkodva, a háta mögött pedig már életében szentként emlegették.

Ám a korán jött betegség őt, az orvost sem kímélte. 1929 végén hólyagrákot diagnosztizáltak nála. A bécsi klinikán ápolták, ám segíteni nem tudtak rajta. Hosszú, alázattal és türelemmel viselt szenvedés után 1931-ben, alig hatvanegy esztendősen távozott az élők sorából.

Egy jó ember emlékezete

Németújváron, a mai Güssingben, a ferences templom Batthyány-kriptájában helyezték örök nyugalomra. Alakja körül hamar spontán kultusz alakult ki, és 1944-ben a bécsi érsekség és a szombathelyi püspökség kezdeményezte szentté avatási eljárásának megindítását. A háború vége, majd az ezt követő politikai állapotok miatt a hivatalos procedúra csak 1982-ben, László István kismartoni (eisenstadti) püspök kezdeményezésére éledt fel. A ’90-es években a magyar egészségügyi kormányzat évente odaítélendő Batthyány-Strattmann-díjat alapított az áldozatos orvosi munka elismerésére. 1987-ben a Szenttéavatási Ügyek Kongregációja egy közbenjárására történt rendkívüli gyógyulást hiteles csodaként ismert el.

A formai akadályok elhárultával II. János Pál pápa 2003. március 23-án a boldogok sorába emelte Batthyány-Strattmann László herceget, akinek tiszteletére azóta kápolna és templom is épült, a magyar hívők pedig remélik, hogy ezt a nagyszerű embert rövidesen már a teljes egyház a szentjeként tisztelheti.  

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Háttér szín
#dcecec

A házimunka hamis valósága - Munkától megkímélt gyerekeink milyen jövőt építenek?

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább (A házimunka hamis valósága - Munkától megkímélt gyerekeink milyen jövőt építenek?)
Kiemelt kép
munkamegosztas.jpg
Lead

A villamosmegálló, ahol a gyerekekkel ácsorogtunk, egy nagy építkezés mellett van. Olyan nagy az építkezés, hogy mellette még a munkások lakókonténerei is emeletesek. A konténerteraszon pihenő melósok nézelődtek és beszélgettek derűsen. Ukránul. Esetleg valami más szláv nyelven. Furcsa érzés volt odalent, a megállóban magunkra nézni, a filléres eleganciánkra: hát mi nem tudjuk felépíteni magunknak a házainkat?

Rovat
Család
Címke
házimunka
takarítás
otthon
család
nevelés
Szerző
Gerzson Éva
Szövegtörzs

Ez az enyhe kellemetlen érzés hamar összekapcsolódott egy másik, otthoni élménnyel. Nem mintha otthon is vendégmunkások teregetnének ki helyettem, de ott is van egy közösség, amelynek a tagjai az elvégzendő fizikai munkákról nem nagyon vesznek tudomást, megnyugszanak abban, hogy valaki más megcsinálja.

Az a valaki más, jobb híján, én vagyok.

A következő sorok nem arról fognak szólni, hogy milyen jó lenne nekem, ha valaki más is kipucolná néha a vécét. Sokkal inkább arról a takarítás közben megszületett felismerésről, hogy mindannyiunknak sokkal jobb lenne, ha minden családtag magáénak érezné az otthon fenntartásához szükséges feladatokat, így a gyerekek otthon szereznének tapasztalatot a munkáról. Majdnem biztos vagyok benne, hogy nagyobb eséllyel mentjük meg akár a Földet is, ha a legkisebb közösségben, a családban megtanuljuk tisztelni a munkát. Minden munkát. Ha ezt nem tesszük, akkor kiszolgáltatottságba taszítjuk a gyerekeinket, a társadalmunkat, végül az egész világot.

Hamis valóságképet festünk, ha nem mutatjuk meg, mennyi idő, energia, tudás- és anyagigénye van a házi és ház körüli munkáknak.

Én magam is beleesem ebbe a hibába, amikor nem írom a magam javára mindezeket. A gyerekek pedig úgy érzik, nem éri meg beszállni a közösbe, mert nélkülük is megoldódik, és csak a maguk tevékenységeitől vennék el az időt. Rengeteg a tanulnivalójuk, sportolnak, zenélnek, felvételiznek, nem érnek rá egész szombaton szőlőt kötözni, tüzelőt hordani vagy ruhákat hajtogatni. Mi magunk tesszük megkerülhetővé számukra a szükséges feladatokat, és kondicionáljuk őket arra, hogy amin nem látszik meg, hogy ki csinálta, az nem annyira fontos, mint a szignált teljesítmény.

Amin nem látszik meg, hogy ki csinálta, azt majd más csinálja.

Pedig sok bajunk származik abból, hogy aránytalanul nagy jelentőséget tulajdonítunk az egyedi teljesítménynek, sőt sokszor magának az egyediségnek, teljesítmény nélkül. Holott a szükségletek nagy része – köztük azok is, amelyek igazán boldoggá tesznek – nem kötődnek egyéni képességekhez, tehetségekhez, mégis nagyon személyesek tudnak lenni.

A család ideális hely, hogy fontos tapasztalatokat szerezzenek a gyerekek arról, milyen is a munka. Például ki kell menni apával kerítést javítani. Az osztálytársak focizni mentek, kint kellemetlen, szeles idő van, a drót és a szerszámok fájdalmasan marnak a gyerekkézbe. Már éhes vagy, de nem mentek be, különben nem készültök el sötétedés előtt. Apa ássa az oszlopok helyét, feszíti a drótot, neked mondja, hova állj, mit adj oda. Az aktív önsajnálat és szenvedés lassan átvált figyelmes jelenlétbe. Már egyszerre együtt és egymás mellett dolgoztok. Beszélgettek kicsit, de a tevékenység elfoglalja a szavak helyét. Este, vacsoránál jóleső fáradtság és elégedettség tölt el. A hétfői fizika dolgozat, az a félreértés a barátoddal, hogy nem hívtak meg arra bulira, mindez elhalkul benned. Semmi nem oldódott meg, mégis túljutottál valamin, már máshol vagy. Épp olyan a vacsora, mint mindig, de most másképpen esztek együtt. Ez a munka öröme. Csak tapasztalatból tanulható. Pedig nem is érdekelt az a hülye kerítés.

Persze nem csak ilyen nagy „megcsináltam” munkaélmények adódnak. Átszövi az életet és személyessé teszi a tárgyakat, hogy azt a poharat már legalább százötvenszer törölted el. A testvéred pólója legalább négyszer ment át a kezeden mosás–teregetés–vasalás–hajtogatás során, mielőtt ma felhúzta, és fogalma sincs a láthatatlan ujjlenyomatokról. Szüleid elejtett, örömteli félmondatai, amelyek azt sugallják, hogy te is tényező vagy, lehet rád számítani.

De ha anyukám mindent megcsinál, amíg alszom, játszom vagy hegedűórám van, akkor nem fogom számításba venni, hogy mindez mibe kerül.

Ha mentesítenek minden következmény alól, amikor szétszórom a holmimat, kilocsolom a vizet, összekenem a padlót, hogyan várhatnánk, hogy később számításba vegyem a tetteim következményeit? Ha otthon sosem hajoltam le egy elhányt fél zokniért, miért jutna eszembe olyan munkára jelentkezni, amire nagyobb szükség van, mit amilyen jól fizet?

Egyáltalán, baj ez? Amíg találunk valakit, aki felszolgálja az ételt, dolgozik az építkezéseken, kell-e aggódnunk? Biztosan van a munkaerő-mozgásnak egy optimális mértéke. De nem gyengíti-e meg a közösséget, ha nincs meg az önellátás képességének tapasztalata? Nem válik-e kiszolgáltatottá, aki nem látja át, mitől működik a mindennapi élet? És nem utolsó sorban: nem boldogabb, kiegyensúlyozottabb-e az az ember, aki képes örömét lelni az anonim munkában, mint az, akit csak az individuális siker lakat jól?

Háttér szín
#dcecec

Lélekkarcolat – Irányíts elengedett kézzel!

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább (Lélekkarcolat – Irányíts elengedett kézzel!)
Kiemelt kép
iranyits2.jpg
Lead

Milyen a személyiséged? Mered önmagadat adni, vagy szerepeket játszol, hogy mindig megfelelj másoknak? Balkuné Szűcs Emese pszichológus cikksorozatában egy-egy tipikus jellemrajz és életút felvillantásával tükröt tart: szembesülj valódi egyéniségeddel, rejtett vágyaiddal, és amennyire csak lehetséges, legyél önmagad!

Rovat
Életmód
Címke
irányítás
kontroll
pánikroham
Pszichológus
Szerző
Balkuné Szűcs Emese
Szövegtörzs

Petrára makacs, öntörvényű kislányként emlékeztek szülei. Anyja nevetve jegyezte meg anekdotázás közben, hogy életében először a „nem” szót mondta ki.

A rácsos ágyból minduntalan kimászott, és amint elérhetővé váltak számára ruhái a kis fiókos szekrényben, maga szerette eldönteni, mit vegyen fel aznap. Hároméves kora körül komoly kihívást jelentett vele a vásárlás, mert arcpirító hisztiket vágott le a boltban, ha nem az általa választott cikkek kerültek a kosárba. Az utcán százméternyire szaladt anyja előtt, így a nagymamák nem vállalták közterületen a levegőztetését.

Önállósága óriási akaraterővel és kitartással párosult.

Négyévesen két keréken biciklizett, ötévesen magától megtanult olvasni, első osztályban elintézte a különórái beosztását, és mire szülei észbe kaptak, már minden délutánjára szervezett valamilyen elfoglaltságot. Több területen is tehetségesnek bizonyult, nagy lendülettel vetette bele magát a zenélésbe, sportolásba, kézműves tevékenységekbe, miközben tanárai nem győzték csodálni állhatatosságát.

Petrával nem volt könnyű kijönni, mert szerette magához ragadni az irányítást, amit nem minden társa kedvelt. Mégis talált csendes, befolyásolható, általában hozzá képest kevésbé rátermett barátokat. A többiekhez leginkább valamilyen közös tevékenység vonzotta. Otthon órákig elbíbelődött saját projektjein, szívesen időzött egyedül.

Serdülőkorában vágyni kezdett kortársai közelségére, és csalódottan vette tudomásul, mennyire nehezen találja meg velük a hangot.

Képes volt ugyan alkalmazkodni a társasághoz, de minduntalan kívülállónak, csodabogárnak érezte magát közöttük.

Gyakorta tapasztalta, hogy a többiek nem kapcsolódnak az általa felvetett témákhoz, mintha nem lenne mondanivalójuk, mintha egyáltalán nem figyelnének rá. Próbálkozott, ám akarattal itt semmire sem ment.

Tehetsége és kitartása jó iskolákhoz, majd állásokhoz juttatta. Egyik nap váratlanul rosszul lett, mentővel szállították kórházba. Halálfélelmet élt át, úgy érezte nem kap levegőt, szívrohama van. A vizsgálatok nem igazolták aggodalmát, azonban ettől kezdve rettegett a következő rosszulléttől. Érthetetlenül állt az események előtt, hiszen eddig egész életében a kezében tartotta a gyeplőt, most pedig saját teste hagyta cserben.

Egy kerékpártúra közben eszébe villant gyermekkori emléke: szeretett biciklizni, és csodálattal nézte az úton elengedett kézzel száguldó bringásokat. Nem merte kipróbálni. Ettől fogva valami különös sóvárgást tapasztalt: szerette volna könnyedén kitárni a karjait, és kapaszkodás nélkül suhanni két keréken.

Évekkel később, amikor gyermekét tanította biciklizni, a kislány álmélkodva felkiáltott: „Anya, nézd, a bácsi nem fogja a kormányt, és mégis gurul! Te is tudod ezt?” „Nem kicsim, sosem volt bátorságom elengedni a kormányt. És te se tedd, veszélyes!”

Amint hangosan is kimondta a korábban annyiszor megfogalmazott gondolatot, már tudta, miként szabadulhatna meg félelmeitől.

Kiment egy csendes, kissé lejtős útszakaszra. Először csak hagyta egyenesen gurulni a biciklit, érezte az egyensúlyát. Majd kissé kiegyenesedett, óvatosan lazítani kezdte a kormányt markoló ujjait, míg csak kettővel érintette azt. Nem is nehéz, gondolta, és elengedte az egyik kezét. Aztán… itt elakadt. Újra és újra megpróbálta. Többször is kiment, de mégsem jutott tovább. Végül feladta.

Kislánya felcseperedett. Szárnypróbálgatásait figyelve, Petra éppen tanulta útjára engedni. Félelmei lassan megszelídültek. Még mindig szívesen pattant nyeregbe, bár nem kísérte útjain gyermeke. Közös kirándulások emlékét idézve tekert éppen, amikor egyszerűen csak megtörtént. Kezei önkéntelenül elengedték a kormányt, lassan a magasba emelkedtek, és ő kitárt karokkal repült az aranyszínű őszi erdőben.

Háttér szín
#dcecec

Tárcák a dzsungelből 7. – A rizses csirke, avagy gondolatok a latin konyháról

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább (Tárcák a dzsungelből 7. – A rizses csirke, avagy gondolatok a latin konyháról)
Kiemelt kép
tarcaka1.jpg
Lead

Kislányunk első születésnapját – mint rendes Costa Rica-i család a sátoros ünnepekkor – mi is rizses csirkével, azaz arroz con pollóval ünnepeltük. Úgy éreztem, ezzel egyszerre adózunk a tömegízlésnek és fejezzük ki hálánkat az országnak, hiszen mégis csak itt született meg a lányom.

Rovat
Életmód
Címke
Costa Rica
Karib-tenger
gasztronómia
helyi ételek
Tárcák a dzsungelből
Szerző
Ivády Nóra
Szövegtörzs

A latin-amerikai nép rokon lehet a kínaival, hiszen a három főétkezés alapja itt is a rizs. Négyféle Costa Rica-i rizsétel van, amelyeket ha el tudsz egymástól különíteni, akkor nem vagy zöldfülű a helyi kulináris viszonyok között. Legelsőként a casadót említeném, magyarul a házasságot, amely meglepő módon a rizs és a bab házasságát jelenti. Ezek azonban nem egyesülnek testben és lélekben, hanem inkább úgy vannak egymás mellett, mint a régi házasok; az ágy közös, a takaró nem. A casado ugyanis nem más, mint főtt rizs, főtt bab, mellettük valamilyen hús, jellemzően hagymás szószban. Aztán ott van a gallo pinto, a pettyes kakas, amely a rizs és a bab magasabb szintre vitt egyvelege, itt már szoros kötelékben, összekeverve különféle fűszerekkel. Gallo pinto mehet reggelire a tojáshoz, édes sült banánnal, vagy ahogy én szeretem, egy kis tejföllel. Ebédre is megállja a helyét, bármilyen hússal vagy zöldséggel. Aztán következik a rizses csirke, amely a spanyol paella egyik távoli, szegről-végről való rokona, amely végsősoron nem más, mint csirkedarabok és zöldségek összekeverve rizzsel. Haladóknak végül ott van a karibi partvidék rizsétele, a rice and beans, amely kókusztejben és egyéb fűszerekben főtt rizs és bab.

A fentiek közül egyedül a rizses csirke az, amelyik megállja önmagában a helyét főételként. Azonban valószínűleg az én hibám, hogy nem tudom annak értelmezni, mert számomra kevés – mind tartalomban, mind gondolatban. Kell mellé valami, legjobb talán egy orosz saláta, ensalata rusa, amely párolt krumpli és cékla majonézes egyvelege. Persze mondanom sem kell, hogy ennek a salátának is annyi köze van Oroszországhoz, mint a franciáknak a mi francia salátánkhoz.

A rizses csirke – épp úgy, ahogy a zsidó konyhában a flódni – maradék étel. A latinok nyilván nem állnak neki nulláról arroz con pollót készíteni, csak akkor, ha maradt a háztartásban kevés csirke és valamennyi zöldség, mert akkor nem is kell gondolkodni, hiszen minden adott egy nagyszerű rizses csirkéhez. Azt gondolná az ember, hogy nincs szabály, mindent hozzá lehet adni, ami az ember gusztusa szerint való. Nem így Costa Ricában!

A jó rizses csirke nem hivalkodó. Nem tűnik ki a többi középszerű Costa Rica-i étel közül.

Kép: Flickr/lenazun

 

Ha úgy szeretnél főzni, ahogy a helyiek, fontos, hogy visszafogottan, kevés fűszerrel és minden fantáziát mellőzve főzzél. Ne variáld túl a zöldségeket, elég lesz a hagyma, újhagyma, répa, paprika, kukorica, esetleg zellerszár. Ne tegyél a rizses csirkébe gombát! Ragaszkodj az alap fűszerekhez: só, bors, paprika. Lelki távolságtartással főzz, ne akarj kitenni magadért! Légy kimért, légy unott! A fűszerezés egyébként is mindegy, hiszen a végén úgyis nyakon öntik csilivel.

Sokszor gondolkozom, hova tűnt a sztereotip latin életszeretet, amely magával hozza a kulináris izgalmakat. Azt gondolnánk, milyen színes a trópusi konyha, hiszen az alapanyagok széles kínálata kecsegtető ételsorokat diktálhatna. Valahogy mégsem ez történik. A kulinária és kultúra kéz a kézben jár. Ahogy haladunk Mexikótól délre a keskeny latin-amerikai földhídon, úgy párolog el valamennyi, s mire Panamába megérkezünk, nem marad más, mint a tömény, lélektelen nihil. Ami Mexikóban még virágzik, Panamába érve teljesen elveszik.

Talán mindez összefügg az emberek mentalitásával.

Costa Ricában az emberek nyugodtak, semmi nem téríti ki őket ebből a nyugalomból. Történelmük is ezt tükrözi.

Se nagy háborúk, se nagy nélkülözések. A hadseregüket is feloszlatták, hiszen tudták, ha háborúra kerül a sor, úgyse lenne semmi esélyük.

Talán a jó ételekhez kell egy csipetnyi zaklatott történelem. A gyomornak jót tesz a hányattatott politikai helyzet. Ha az ember nem tud kifele élni, akkor befele él. Befelé, a gyomrába. Hiszen tudjuk, hogy a jóllakott gyomor a legjobb bánatűző.

De lehet a hőség az oka és a páratartalom, amely egyre emelkedik, ahogy közeledünk az Egyenlítő felé. Néha olyan nehéz az élet, hogy az ember csak túlélni akar. Nem akarja megváltani azt, ami eleve elrendeltetett, csak gyorsan összeüt valamit. Ha éppen megmaradt egy kis darab csirke és valamennyi zöldség, hát főz hozzá egy kis rizst. Minden más fantázia csak felesleges fáradság lenne, amely növeli a személy hőérzetét. Tehát, mint ilyen, teljesen felesleges.

Pici lányunk születésnapi menüjéből a tortán kívül én az orosz salátát vállaltam. Jack óvatosan megkérdezte, biztos vagy benne?

Kép: Wikipédia

 

Nem voltam biztos benne, ezért szinte remegő kézzel mostam a krumplit és a céklát. Éreztem a hátamon a latin világ kétkedő szemét. A kétféle zöldséget egészben kell megpárolni, addig, míg puhák nem lesznek, majd apró kockákra vágni, összekeverni majonézzel és citromlével, sóval, talán kis borssal. Ennyi. Se több, se kevesebb. Nem szabad semmi mást hozzátenni. Jó egy nappal előbb elkészíteni, a hűtőben összeérnek az ízek.

Amikor elérkezett a nagy nap, mindenki elégedetten lakmározta a rizses csirkét és a salátát. Az étkezés fénypontja az volt, amikor apósom halkan odaszólt anyósomnak: Minden nagyon finom. Anyósom erre halkan megjegyezte, hogy az orosz salátát én készítettem. Apósom rám se nézett, annyira meglepődött. Elismerő arcát a tányér felé fordította, és inkább az ételnek mondta, mint nekem: Pedig az orosz salátát nem könnyű elkészíteni.  

Valóban, gondoltam magamban.

Háttér szín
#f2dac7

„Sári csak pislogni tud, de érezzük a szeretetét”

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább („Sári csak pislogni tud, de érezzük a szeretetét”)
Kiemelt kép
sarikank1.jpg
Lead

„Amilyen nehéz az életünk, annyi öröm forrása is!” – mondták el annak a sződligeti fiatal lánynak a szülei, aki két és fél éve szenvedett súlyos balesetet, és azóta is folyamatos ápolásra szorul. A falu plébániáján egy megrendítő és különleges, kettős könyvbemutatón jártunk, ahol a lány szüleivel, Balkovics Sándorral és Mártával beszélgettünk.

Rovat
Család
Címke
Ásó
kapa
varánusz
Csillagnyuszi
verseskötet
gyermekápolás
Szerző
Máthé Zsuzsa
Szövegtörzs

– Milyen volt a világotok a 2016-os nyár előtt, és hogyan fordult fel ebben a tragikus évben?

Márti: 2016. július 4-ig éltük a kétgyermekes családok boldog mindennapjait, dolgoztunk, a gyerekek iskolába jártak. Aztán egy váratlanul bekövetkezett baleset következtében nagyon nehéz élethelyzetbe kerültünk. Kislányunk, Sári a tizedik osztályt járta ki a Váci Piarista Gimnáziumban. A nyári szünetben a szomszédos település egyik zebráján ment át, amikor egy autó elütötte. Onnantól kezdve minden megváltozott. Mentőhelikopterrel szállították a Honvéd Kórházba, nagyon komoly fejsérüléseket szenvedett. Csókay András idegsebész-főorvos úr műtötte, aki közben bennünket is támogatott lelkileg, nagyon sokat köszönhetünk neki. Többször műtötték Sárit, de az állapota orvosi értelemben nem ígért javulást. Később hazahozhattuk, az otthonunkban – támogatás segítségével – alakítottunk ki számára egy „kórházi” szobát, amelyben gépek, speciális eszközök segítik az életét. Azóta mi gondozzuk. Ellátása két ember folyamatos jelenlétét igényli.

Amíg nem történt velünk ilyesmi, el sem tudtuk képzelni, mit jelent ez: látni, hogy a gyermekünk szenved, és hogy nem képes mozdulni, beszélni, kommunikálni, a légzését is könnyítenünk szükséges. A pislogás a legtöbb, amit visszajelzésként várhatunk tőle. De itt van közöttünk, és érezzük a szeretetét, azt, hogy ő akar erősíteni bennünket.

Amióta ilyen nehéz élethelyzetbe kerültünk, megszűnt számomra a külvilág, csak Sári létezett. Ennek a két kötetnek a megszületése az első bizonytalan lépésem a világ felé, de ez is sok vergődéssel járt: jó-e egyáltalán, ha mással is foglalkozom, mint vele? De aztán rájöttem arra, hogy mi ezt a lehetőséget Sáritól kapjuk, ő segít bennünket még ebben az állapotban is – a tőle jövő ajándékokat pedig el kell tudnunk fogadni. A férjemmel, Sanyival úgy hisszük, a maga néma, tehetetlen állapotában is megmutatta számunkra, hogy merre lépjünk tovább. Így kerülhetett sor erre a könyvbemutatóra is.

– Most pedig itt van az asztalon ez a két gyönyörű kötet, amelyeknek a megjelenése ennek a tragédiának az egyik – áldott – következménye. Hogy jött az ötlet, hogy egy ilyen közös vállalkozáson kezdjetek dolgozni?

Sándor: Karosszéria-lakatosként végeztem, de voltam szakács, cipőkészítő és műszaki eladó is. Mielőtt Sárival a baleset történt, művezető voltam, de fel kellett adnom a munkámat, mert naponta haza kellett sietnem Sárihoz, akinek epilepsziás rohamai voltak, a feleségem az ellátását nem tudta volna egyedül megoldani. Márti ápolási szabadságon van itthon, de én is arra kényszerültem, hogy elhagyjam a munka világát, egyszerűen muszáj volt más elfoglaltság után nézzünk…

– Hogy lettetek író-illusztrátor házaspárrá?

Sándor: Annak idején a vagongyárban dolgoztam, és amikor egy olyan hajlítógépre kerültem, amelyiken egyedül kellett tevékenykednem, hirtelen nagyon sok időt töltöttem egymagamban. Akkor jutott eszembe, hogy hangoskönyveket fogok hallgatni – ez a műfaj huszonéve még nem létezett, csak a vakok számára voltak kazettára felvéve olvasmányok. Ezeket kezdtem hallgatni, és újra közelebb kerültem az irodalomhoz. Rengeteget kölcsönöztem könyvtárakból, a „Háború és béke” például 72 kazettán volt meg. Aztán magam is megpróbáltam írni egy nyáron, amikor kevés munka volt, először csak unalomból. Egy barátomnak olvastam fel mindig műszak vége előtt, tetszett neki, amit írtam. Ez tizenhárom éve volt. Aztán jöttek más munkahelyek, építkezés, gyerekek – feledésbe merült az egész. Úgy terveztem, hogy majd nyugdíjas koromban visszatérek rá. Ez most előre jött, kényszernyugdíjban vagyok…

Részint a szellemi elfoglaltság miatt, részint a motiváció miatt veselkedtem neki újra az írásnak. Így született meg a P.G. Wodehouse stílusától ihletett „Ásó, kapa, varánusz” című könnyed, angol miliőben játszódó regény, amelyben a fiatalkori, romantikus énemet írtam ki magamból, és egy gyermekvers kötet, „Csillagnyuszi” címmel. Tudtam, hogy Mártinak nagyon jó a kézügyessége, és szerettem volna, ha ő is részt vesz ebben a munkában, ami, úgy érzem, terápiának sem utolsó, ezért vontam be őt a munkába.

Kép: charlottekonyv.hu

 

– Saját kiadásban jelent meg a két kötet, de nehéz helyzetetek mellett másoknak is segítetek a bevétel egy részével. Kinek szól ez a felajánlás?

Sándor: Márti anyukája érezte a bennünk munkáló alkotókedvet, ezért segítve minket kiadta a könyveket. De mindenképp szerettünk volna a Bethesda Kórháznak visszaadni valamit abból a sok jóból, amit az ott dolgozó orvosoktól, ápolószemélyzettől kaptunk, amíg Sárikánk ott feküdt. Ezért ajánlottuk fel a bevétel 25 százalékát a kórháznak, mi ezzel tudjuk viszonozni valamennyire az áldozatos munkájukat.

– A regény olvasmányos és humoros, a verseskötet kedves és vicces, a remek illusztrációk pedig azonnal szembeötlenek. Márti, ezek a Te műveid. Csak így, a semmiből?

Márti: Bőrdíszművesnek tanultam, gyerekként is mindig fúrtam-faragtam, de nem igazán rajzoltam. Apai nagymamám varrónőként jó kézügyességgel volt megáldva, ezt a nővérem is örökölte, az unokatestvérem pedig hivatásos illusztrátor lett. Egyébként Sárikánk is nagyon szépen rajzolt, rajzszakkörbe is járt. Amikor Sanyi nekiveselkedett az írásnak, elkezdte rágni a fülemet, hogy próbáljak rajzolni mellé. Még nem is olvastam a könyvet, csak elmesélt belőle egy-egy jelenetet, amikhez leskicceltem rajzokat. Megszenvedtem, amíg kitaláltam a karaktereket, de Sanyinak tetszett, és másoknak is. Ez nagy erőt adott nekem, és belendültem. A verseskönyvnél már sokkal könnyebben ment, különösen azért, mert a rajzokból Sárika köszönt vissza, ami nagyon jó érzés. Volt neki egy kedvenc nyuszija, az is ott látható a lapokon, és a kötet címe is Sárit idézi. Mindig becézgetjük őt, a Csillag és a Nyuszikám megszólítás összeolvadásából született a cím. Apa fel is szokta olvasni neki a verseket, talán eljut hozzá a hangunk…

– Van kedvenc versed közöttük?

Márti: Igen. A legutolsó, amely szomorú nagyon, mert arról szól, hogy mi lesz, ha már nem lesz Sárika… De a többi vers vidám, tele van humorral, kedvességgel.

– Nemcsak nektek van művészi vénátok, hanem nyolcadikos fiatok, Áron is nagyon tehetséges.

Sándor: Amihez csak nyúl, abban nagyon ügyes, valóban. Országos sikerei voltak kilencévesen asztaliteniszben, de lépett már fel az Operaház színpadán is bűvészprodukcióval, most pedig gitározni tanul. A Váci Vigalomban egy Deep Purple-számot el is játszott már színpadon. Hogy mi lesz belőle, nem tudjuk még, de fel-felcsillan a tehetsége.

– A regény főszereplőjének, egy romantikus fiatalembernek a könyvbeli szerelme Martha – gondolom, nem véletlen… A kapcsolatotoknak adott valami pluszt ez a közös alkotó tevékenység?

Márti: Az ápolás lassan két és fél éve rettentően kimerítő fizikailag és lelkileg is. Az ember persze mindig a hozzá legközelebb állókra zúdítja a benne lévő feszültséget. Vannak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, de túllendülünk rajta, és húsz év után most lettem végképp bizonyos abban, hogy akármilyenek is vagyunk, ha megbántjuk is olykor egymást, Sanyi az én másik felem, és csak együtt, összekapaszkodva tudjuk ezt az egészet végigcsinálni. A könyvben nemcsak a főhősnőt mintázta rólam, hanem több szereplőből is visszaköszönök – az életünk ezer szállal olvadt össze. Embert próbáló sors jutott nekünk, de – a Jóisten kegyelméből – amilyen nehéz az életünk, annyi öröm forrása is.

Kép: Balkovics Sándor és Márta

 

Akik kedvelik Wodehouse-t és értékelik a stílusteremtő zseni előtti főhajtást, akik szeretik a versírók őszinte, póztalan munkáit és az igényesen illusztrált köteteket, és akik át tudják érezni egy közeli családtag gondozásának nem múló szomorúságát és fáradságát, keressék a két kötetet a könyvesboltokban! Megvásárlásuk komoly segítséget jelent nemcsak a Balkovics családnak, de a Bethesda Kórház kis betegeinek is. A Charlotte Kiadó gondozásában megjelent „Ásó, kapa, varánusz” és a „Csillagnyuszi” című kötetek megvásárolhatók a Líra és a Libri könyvesboltokban, vagy megrendelhetők a www.charlottekonyv.hu weboldalon.

Háttér szín
#dcecec

A nő, aki nagyregény volt – Frida Kahlo

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább (A nő, aki nagyregény volt – Frida Kahlo)
Kiemelt kép
profimedia-0187630700.jpg
Lead

„Régen azt hittem, én vagyok a legfurcsább ember a földön, de aztán arra gondoltam, hogy csak létezik valaki más is, aki hasonlóan különcnek és tökéletlennek érzi magát, mint én. Elképzeltem őt, és az merült fel bennem, hogy valahol ő is most éppen rám gondol.”

Rovat
Kultúra
Címke
Frida Kahlo
kiállítás
élet
művészet
festmény
Szerző
Szabó Borbála
Szövegtörzs

Vajon baj-e, hogy Frida Kahlo élete legalább olyan izgalmas, mint a művei? Megállnának-e a lábukon ezek a művek az életrajz vagy az alkotó személyisége – szépsége, mosolya, betegsége – nélkül?

Ezen gondolkoztam, ahogy néztem ezt a csodálatos (nemrég bezárt) kiállítást a Magyar Nemzeti Galériában. Ez volt az utóbbi évek legsikeresebb tárlata, több mint 220 ezren látták, és még az utolsó hétvégén is kígyóztak a sorok a bejárat előtt! Én, mivel nem igazán szeretek kígyózni, majdnem le is maradtam róla – szerencse, hogy könyveim kiadója, a Pozsonyi Pagony közös vezetést szervezett lusta, otthonülő íróinak.

Az első termekben még nehezen hangolódtam rá a portrékra, korai festményekre. Őszintén szólva meglepett, hogy némelyik kezdeti rajza milyen ügyetlen és tökéletlen – még úgy is, ha figyelembe vesszük, hogy a „naiv festők” közé tartozott.

De ahogy teremről teremre haladtunk, egyre jobban beszippantott ennek a nőnek a varázsereje!

Egyre kevésbé érdekeltek már a pallérozott művészi szempontok. Az egyik kanyarban végre sikerült leráznom művészettörténész férjemet, aki olyasmiket sugdosott a fülembe, hogy: „Ez ezért nem annyira ügyesen megfestett kép… ”, meg: „Egyetlen képet látok, ami technikailag rendben van, és kiderül, hogy azt se ő festette.”. Nem hallgattam rá! Csak követtem Fridát!

Hogy mi lehet a titka? Talán az a félelmetes

őszinteség?

Igen, biztos, hogy ez is lefegyverző benne! A testi-lelki lemeztelenedés, ahogy mindig bátran kiszolgáltatta magát az érzéseinek, a művészetnek, egy férfinak – vagy akár nekünk, a képek nézőinek. Bájos volt, őszinte, néha gyermeki.

Beleborzongunk, ha önarcképei szemébe nézünk, vagy ha megnézzük a felvételeket, amelyeken férjével, Diego Riverával szerepel együtt:

Háttér szín
#dcecec

„Butító” okostelefon, az új bűnbak

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább („Butító” okostelefon, az új bűnbak)
Kiemelt kép
okostelefon.jpg
Lead

Divatos lett szidni az okostelefont, és mostanában engem is arról próbálnak meggyőzni lépten-nyomon az emberek, hogy mennyire haszontalan, butító. Legutóbb például egy idős bácsi szidott le a vonaton, mert éppen telefon volt a kezemben, de számos olyan cikket is olvastam, amelyik az eszköz káros hatásait taglalta. Tényleg ennyire sötét a szerepe?

Rovat
Életmód
Címke
okostelefon
mobil
technológia
káros hatás
Szerző
Gergely-Baka Ildikó
Szövegtörzs

Nos, én azt látom, hogy ezen az „agysorvasztó” eszközön a férjem már több szakkönyvet és regényt olvasott el; napi agytornaként kínaiul tanul egy remek nyelvi program segítségével; időnként online kurzusokat vásárol, mert feltölti őt az autodidakta tanulás; a nyaralás előtt kezdőknek szóló videókat néz a fotózásról; néhány naponta megnézi a számára inspiráló személyi edzők Instagramját vagy blogját; és hallásfejlesztő appot tölt le a feleségének, aki nem tud, de nagyon szeret – csak úgy kedvtelésből – énekelni.

A fentiek közül egyedül ez utóbbinak nem igazolt a hasznossága, vagyishogy mégis, mert az önismeretemet fejlesztette: rájöttem például, hogy könnyen elveszítem a lelkesedésemet az éneklés mint hobbi iránt, ha több hét után sem sikerül teljes magabiztossággal eltalálni, hogy a hallott hangköz terc volt vagy oktáv. Mellékhatásként az is kiderült, hogy kitűnő zenei hallással rendelkező férjem türelme véges a hallásfejlesztéssel foglalkozó emberekkel szemben, különösen azokkal, akik ötödszörre sem hallják meg, hogy ez egyértelműen és összetéveszthetetlenül egy oktáv volt.

Én tehát úgy tapasztalom, hogy a sok időrabló mobiljáték és a gyerekek fejlődésére nézve veszélyes weboldalak és appok mellett rengeteg hasznos, fejlesztő dologra és szuper szabadidős tevékenységre is lehet használni az okostelefont.

A Google Maps, az útvonaltervezők, az egészségesebb életmódra nevelő appok, a teendőkezelők, a MÁV és a BKK alkalmazásainak hasznosságára külön nem is térnék ki, hiszen ezeket sokan ismerjük.

Biztos, hogy ha valaki vagy valakinek a gyereke haszontalan vagy épp káros dolgokra használja az okostelefont, az az eszköz hibája? Biztos, hogy a lustaságért a tévé, az online bűncselekményekért az internet a felelős? Nem lehet, hogy az ember?

Háttér szín
#dcecec

Ölelésben – interjú Tordai Terivel és Horváth Lilivel

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább (Ölelésben – interjú Tordai Terivel és Horváth Lilivel)
Kiemelt kép
tordaithorvf1.jpg
Lead

Az anyák napi számba szerettem volna interjút készíteni Tordai Terivel és Horváth Lilivel, de bemutatói miatt Teri nem ért rá. Nemrég a „Nőből is megárt a nagymama” című darabban láttam őket. Az anya-lánya duett az elszakadás, a „kiürült fészek” és az „önálló életkezdet” konfliktusait mutatja be sok humorral, ismerősen csengő mondatokkal, és van a darabban valami a színházi kapcsolatterápián, a szórakoztató görbetükrön túl is. Amit talán a legnehezebb színpadra vinni, sőt, megélni sem könnyű. Segítő, de nem tolakodó, elfogadó, de nem vak – szeretet. Ami nem csak színészi kellék.

Rovat
Társalgó
Címke
Tordai Teri
Horváth Lili
interjú
színház
Szerző
Szám Kati
Szövegtörzs

Követem, ahogy az interjúhoz Lili heteken át egyezteti velünk Teri programját, gondoskodó, tiszteletteli, de nem humortalan odafigyeléssel. Hallgatom, ahogy Teri beszél a lánya tehetségéről – amíg ő nem hallja, mert sminkelik –, arról, mennyire becsüli azért, hogy három gyereket vállalt. Látom, hogyan maradnak benne mindketten otthonosan és jóleső nyugalommal a címlapfotózáshoz beállított ölelésben.

Teri nem kér sminket és fodrászt, maga szereti megoldani. Ezért, amíg Lili készül, beszélgetni kezdünk. Percről percre meglep. Azzal, hogy nemzetközi karrierrel a háta mögött, friss Kossuth‑díjasként legfeljebb csak önironikus megjegyzéseiben jelenik meg a maníros művésznő. Hogy közvetlen és figyelmes: név szerint emlékszik a stylistra, akivel húsz éve dolgozott egyszer, és interjú közben is módot talál rá, hogy megdicsérje a külsőmet, a műveltségemet, sőt, amikor egy kollégája valahogy szóba kerül, mint nem túl kedves interjúalany, érzékenyen megvédi őt, a színésznői rivalizálás árnyéka nélkül: „Biztosan a betegsége miatt volt ilyen. Nem tudnám ezt, ha nem történik meg velem tavaly a csípőprotézis-műtét. Ilyenkor olyan mértékben kell magadat összeszedni, annyira magadra kell koncentrálni, hogy nem tudsz osztogatni. Soha annyi helyes férfi nem szólított meg, mint amikor elkezdtem mankóval járni, hogy milyen bátor vagyok, hogy ezt vállalom.” Amikor megkapta a Kossuth-díjat, egy villáminterjúban azt mondta, a mosolyát tudja adni a fiataloknak. Erről kérdezem.

– A mosoly és az odafigyelés nagyon fontos a fiataloknak, és az is, hogy meghallgasd őket. A tudálékos öregeket, akik állandóan nagy életbölcsességekkel traktáltak, én sem szerettem annak idején. Ráadásul engem nagyon érdekel, mit mesélnek. Mert megöregszel, de a kíváncsiság nem múlik el, legbelül tudni akarod, mi történik. Olyan érdekes ez a világ! Az öregség ajándék, lehetőség, hogy még mindig rácsodálkozhass a világra. Egyetlen dologban van bennem irigység: ha látok házaspárokat 30–40–50 évig együtt élni. Csodálom őket, hogy milyen szépen meg tudták csinálni a közös életutat. Én Lilire vagyok büszke. Szerintem az nem semmi, hogy egy ilyen világban három gyerek számára meg tudja teremteni azt a szeretetet és honi meleget, hogy szabadok is lehessenek, és mégis megmaradjanak a gyökereik. És ezt ő tudja.

Kép: Páczai Tamás

 

Én Egerben nőttem fel, minden alapdolgot, a természet, a virágok, az emberek szeretetét, a pontosságot abból a kisvárosból hozom. Nekem már Pest is távol volt, és akárhol fordultam meg a világban, hiába voltam sikeres, hiába szerettek, elveszettnek éreztem magam, mert nem volt meg a sarki hentes, a tanító nénim, az uszoda, ahol megtanultam úszni… Egy ilyen kis országban talán nem fér el ennyi tehetséges ember, menjenek hát ki, hódítsák meg a világot, szerezzenek tapasztalatot, adjon nekik lendületet a szabadság tudata, a választás lehetőségének öröme! Ha ez megvolt, később nem irigykedünk, nem sóvárgunk mások élete után, hogy mi lett volna, ha… Minden döntésben benne vagyunk mi magunk is. Felelünk az életünkért.

– A Kossuth-díj is egyfajta visszajelzés, hogy érdemes volt hazajönni?
– Világpolgárként érezhetjük magunkat boldognak, de olyan mélyek a gyökereink, hogy bárhol vagyunk a világban, soha nem felejtjük el. Nagy öröm a díj, mert nem egy szerepnek vagy produkciónak szól, hanem lassan 56 évnek, hiszen 20 éves korom óta dolgozom. Lili hívott fel telefonon, mert ő fogadja az e‑mailjeimet. „Ó – mondom –, viccelsz!” Remélem, hogy a mennyből anyukám is látja, és örül neki, de ilyenkor az ember már visszafelé gondolkodik, nem a felmenői jutnak eszébe. Lili volt ott velem a Parlamentben, és az járt a fejemben, hogy egyszer majd az unokáimnak is fontos lesz.

Nem most, mert a kamasz gyerekek még a saját sikereikkel vannak elfoglalva, ez így természetes. De egyszer majd megértik, hogy mennyi munka van benne, amíg valaki megkap egy ilyen díjat. Át kell adnunk nekik azt az üzenetet, hogy olyan pályát kell találniuk, amelyben örömet lelnek, és amiért lelkesen és sokat tudnak dolgozni. Nagyon jólesett, hogy a díjátadó után Törőcsik Mari is felhívott – ez az egyik fontos dolog, amit tőle lehet megtanulni: ő figyelt mindig a legszebben a kollégákra, fiatalra, idősre, az öltöztetőnőtől a világosítón át mindenkire. Ő volt szociálisan a legérzékenyebb. Eszembe jutott a szakmai tanárom, Pártos Géza, és Vámos László is, aki beszédet tanított. Az, hogy milyen óriási műveltséget kaptunk a főiskolán, akár színházból, akár zene- vagy művészettörténetből. Mindenki más akolból jött, én nem voltam pesti, nem vittek az Operaházba, de jó emberekre tudtam figyelni, szívtam magamba mindazt, amit megtanulhattam tőlük.

Kép: Emmer László

 

Tisztában vagyok vele, hogy amit én képviselek, ma nem feltétlenül trendi, én már kimentem a divatból. De szórakoztató érzés, hogy azért még hatással vagyok a környezetemre. Mint amikor találsz a szekrényben egy régi ruhadarabot: a gallérja tetszik, az öve nem, ezt megtartod, ezt már nem hordom – az én figurámban is találnak talán olyasmit, amit követni lehet. Ha például a hároméves unokám meglátja, hogy veszek egy könyvet, ő is elővesz egyet.

– Mostanáig azt hittem, hogy a filmekből ismert arisztokratikus, kicsit hideg szépség közel áll az igazi Tordai Terihez. Egy tévés beszélgetésben hallottam, hogy ez a nagymamától ellesett karakter. Az életben is fontosak ezek a női minták, vagy inkább a szerepekbe épülnek be?
– Az élet a legizgalmasabb színház, mindenki számára játéklehetőség. Minél több hatást engedsz át magadon, annál inkább benne maradsz az igazi életben. Nemcsak a divatban igaz ez, hanem így van ez észben, dinamikában, lélekben. A környezetemben élők mindig erőt adnak, szeretek köztük közlekedni, figyelni, tanulni. Persze, időskorban az őszinteséggel sem árt vigyázni, de a kapcsolat borzasztóan fontos. Én sosem akartam királynő lenni, legfeljebb második vagy harmadik udvarhölgy. Ha balett-táncos lettem volna, nem szólót szerettem volna táncolni, hanem pa‑dö‑dőt.

– Ha már a divatot összehoztuk a lelki attitűddel: mindig magát sminkeli, ahogy most is, a fotózáson, nem kér fodrászt sem. Miért?
– Ebben öntörvényű vagyok. Mert meg kell szokni egy arcot. Ismerem a lefelé álló szemem, tudom, mit érdemes kiemelni és mit eltakarni. Ezt nagyon megtanultam, ez is a szakmámhoz tartozik.

Ahogy az öltözködés is. Nagy szemeket meresztünk, amikor két beállás között Teri közli, hogy most kockás inget veszi föl egy virágos kendővel. És működik!

Kép: Emmer László

 

– Színészként is öntörvényű?
– Nem, a karakteremet úgy gyurmázhatja a rendező, ahogy akarja, bírom a kritikát, és rugalmas vagyok. Igyekszem nyitottan élni, odafigyelni másokra és az apró örömökre. Korábban arra számítottam, hogy bolond nagynéniket fogok játszani idős koromra, de most más a divat. Esztergályos Cilivel játsszuk például a Zserbótangót, élvezzük, hogy két teljesen különböző színésznőkaraktert alakítunk, akik vitatkoznak, gyűlölködnek, de nagyon szeretik egymást. Fantasztikus, hogy egyszerre kaphattunk Kossuth-díjat is.

– Mintha az utóbbi szerepei közelítések lennének egy-egy kapcsolatra, kevés szereplővel. A Zserbótangó mellett ilyen A Szkalla lányok, a Nőből is megárt a nagymama…
– A Szkalla lányok azért jött létre, mert Béres Ilivel együtt végeztünk a főiskolán, és korábban csak a Csütörtöki hölgyekben játszottunk együtt, szerettünk volna valami mást is. Radnóti Zsuzsa, Örkény özvegye ajánlotta a Macskajátéknak ezt a „házikoncertesített” változatát, amelyet Berényi Gábor írt át. A darab a két nővérre fókuszál. Szeretjük nagyon, és a közönség is. Aki olyan sokat filmezett, mint én, annak nem csak a nagy színházi távolságok léteznek, nyugodtan nyújtja a ráncait, a könnyeit. Én is szeretek igazán közel menni. De például A kőszívű ember fiait is játsszuk, teltházzal. Jókai-szöveg gyönyörű lányokkal, izgalmas fiúkkal, vívással, harccal, Tolcsvay zenéjével. Az első sorokban kilenc év körüli fiúk ülnek, akár a középső unokám. És ezek a fiatalok, akik valószínűleg egész nap a telefont nyomkodják, a végén 15 percig állva tapsolnak, mintha csak beatkoncerten lennének.

Nagyon értékes előadás, Baradlaynét játszom, és a legfontosabb mondatom ez: „Azt nem engedhetem, hogy mindhárom fiam hazájától elidegenedjék.” Ez a mondat még a ’60-as években sem szólt ekkorát! A mi színházunk, az Újszínház, arra esküdött föl, hogy csak magyar darabokat játszik, és látható, hogy ennek van közönsége. A színészek elismerik egymást, jó bemenni a munkahelyre. Közben pedig szeretem, amit a többi színház csinál, izgatnak az érdekes kísérletezések, de hiszek abban, hogy Picassót akkor érted és élvezed, ha előtte Munkácsyt is megértetted és megszeretted.

– Nem lenne kedve egy kis Picassóhoz is?
– Az elsők között voltam benne Jancsó darabjaiban, ráadásul férfiszerepet játszottam, én voltam a Hasfelmetsző Jackben Watson. Sherlock Holmes, vagyis Major Tamás mellett, tolószékben mondtuk a párbeszédeket. Gaál Erzsivel, aki jóval megelőzte a későbbi Zsótér-vonulatot, sokat dolgoztam, például az Éjjeli menedékhelyben, lila patkányokkal a színen. Szóval, benne voltam az alternatív produkciókban, tudom, hogy mit akarnak a fiatalok, és értem is a törekvéseiket. Mostanában azonban inkább azt szeretném – talán hiúság ez –, hogy egy jópofa, idős hölgyet lássanak bennem, nem vágyom annyira az alternatív színházi szerepekre. Megvolt az a szerelem is. Most már fontosabb, hogy inkább nevessenek rajtam, és legyek szerethető, idős ember.

Kép: Páczai Tamás

 

– Hiúságnak nevezi, de nem lehet, hogy valójában az is fontos Önnek, hogy értéket, ideálokat és reményt adjon a közönségnek, ne csak kérdéseket, kételyeket?
– Ezt okosan mondod. Nem akartam kritizálni az alternatív szemléletet, de az az igazság, ha engem fölidegesítenek, és rosszkedvvel megyek haza, én már nem tudom ezt visszabillenteni magamban, mert túlságosan mélyen érint. A fiatalok tomboljanak, keresgéljenek, de az én generációmnak már nem ez a feladata.

– Mi ad erőt ehhez a feladathoz?
– Sok nehézség volt az életemben. A magam sikertelenségének éltem meg, amikor szétment a házasságom. Válás után teljesen gyökér nélkül maradtam. Anyám már nem élt, a családom szétesett, Lilire sem akartam terhelni a problémámat. A ferenceseknél, a pasaréti közösségben nyertem vissza a lelki békémet. Gyerekkoromban megkereszteltek, Egerben elsőáldozó voltam, aztán bérmálkoztam, de nem voltam igazán hívő. Mégis, amikor szükségem volt rá, az Isten csinált rendet az életemben. Ez ajándék, senkire nem kényszerítem rá, de nekem tartást ad, megkönnyíti a hétköznapjaimat. Mintha lenne az életemben egy családfő, akihez mindig fordulhatok a gondjaimmal. Emellett anyámmal, nővéremmel, mindenkivel beszélgetek gondolatban a mai napig, emlékszem rájuk, a gesztusaikra, a mondataikra. Azt szeretném, ha majd 120 évesen – ennyit adok magamnak – meghalok, rám is emlékezzenek az unokáim, hogy jaj, a Teri ezt mondta, neki ez az előadás tetszett. Most valahogy kerek az életem, és kérem a Jóistent, hogy tudjak adni a környezetemnek.

Arra gondolok, hogy a szokásos hatoldalnyi interjú már szinte kész, és Lili még szóhoz sem jutott. Persze nem kizárt, hogy ebbe nőtt bele, hiszen egy sikeres színésznő – bármennyire is jó anya – valószínűleg akkor is árnyékot vet a lányára, ha az ugyanolyan szép és tehetséges. Lili leül mellénk, és miután biztosítja Terit, hogy majd elkéri tőlem a szöveget és átolvassa, kettőjük új darabjáról kezdünk beszélgetni.

– Tart még az életetekben is az az elszakadás, amiről a darab szól?
Lili: Én ezt nem nevezném elszakadásnak, hiszen a kapcsolat tovább él, csak változik.
Teri: De bizony, ez elszakadás, és tart, nagyon sokáig. Ugyanezt fogod érezni te is, amikor a három fiókád kirepül a fészekből…
Lili: De aztán visszajönnek…
Teri: De az már nem ugyanaz. Egyszer csak azt veszed észre, hogy hú, de hátrébb kell lépni! Hú, de nem szólhatok bele a lányom döntésébe!
Lili: Az már előfordult velem is, hogy mondtam: kisfiam, hívj föl mindennap a táborból! Tudom, nem szép dolog, hiszen minek is hívna, ha jól érzi magát, de nekem jólesik.
Teri: Ha egy gyerek elköltözik otthonról, az hirtelen kupán veri az embert. Viszont ne is várd, hogy majd valaki azt mondja, milyen jó anyuka voltál, milyen jókat főztél! Csak az a fontos, hogy milyen anyuka vagy most.

Kép: Emmer László

 

– Lili, először két fiad született egy olyan családban, ahol a női vonal a meghatározó.
Lili: Nők között nőttem föl, meg kellett tanulnom a férfivilágot, meg kellett szoknom, hogy másképp kell szólni, kérni, dicsérni. Az is nagy ajándék volt, hogy a harmadik kislány lett.
Teri: Lili a gyerekek születése után határozottabb lett. Nehéz egy ismert ember mellett fölnőni, ennek nem örülnek a gyerekek, amióta viszont három gyereke van, megerősödött az önbizalma.

– Édesanyád hivatásán keresztül szeretted meg a színészmesterséget?

Lili: Nem a művészöltözőben nőttem föl, nem voltam szereplős kislány. Egyszer megkértek, hogy szinkronizáljak egy egymondatos szöveget, azt sem akartam. Szépen mondtam verset, ezért elvittek Földessy Margithoz, és ott mindent megtanultam, de későn döntöttem el, hogy színésznő leszek, mintha a gének efelé löktek volna. Nagyon sikeresen indult a pályám, hamar Jászai-díjat kaptam. Talán az utolsók voltunk, akik még ugyanúgy ismertük meg a szakmát, mint Mamáék. Hamar leszerződtünk egy színházhoz, izgatottan néztük a próbatáblát… kicsit fájlalom is, hogy mindez megváltozott.

Teri: Egy színész szülő sem örül annak, ha a gyereke színész akar lenni, mert egy harcos élettel kell szembenéznie. De ha Lili boldog, akkor le fog küzdeni minden akadályt, mert tehetsége, az van. Ha együtt játszunk, el is felejtjük, hogy anya és lánya vagyunk, egymásból tudunk játszani. Lili Földessy Margitnak rögtön a kedvence lett, hívta is tanítani. Hihetetlen adottság az, ha valaki hatással tud lenni a 6–12 évesekre, és meg tudja erősíteni őket abban, kik is valójában.

Lili: Mindig sokat terelgettem az unokatesóimat, és volt érzékem a pedagógiához, láttam, hogy hatással tudok lenni a gyerekekre. A gyerekeim és később a tanítás sokat hozzátett a kommunikációmhoz, a színészethez is. A tanítás is genetikai örökség lehet, hiszen Lili mami, a nagymamám is tanított. A Lili Suliban fölszabadulnak a gyerekek, mert azt érzik, hogy itt nincs jegy, lehet viccelni. A teljes elengedettség, az önfeledt játék kulcsélmény. Fantasztikus az a szabadság, amit ez a szakma adni tud! Játszom, ha a színpadon vagyok, ha a gyerekekkel foglalkozom, most pedig éppen fotózást játszunk. Színes, mindig változó feladat ez, amit nagyon szeretek, még ha hiányzik is belőle az a biztonság, amit egy nyolcórás munkahely ad.

– Anya–gyerek kapcsolatban magasan van nálatok a mérce. Úgy érzed, lehet ilyet három gyerekkel is fenntartani?
Lili: A kicsi lányom még nagyon kötődő, a fiúk közül hol egyik, hol másik van közelebb. Szerintem az anya–lánya kapcsolat nagyon szoros lehet, nem tudom, a fiúkkal ez hogy alakul, de remélem, ugyanúgy.

Kép: Emmer László

 

– Mi a kiskamaszokhoz a kulcs?
Lili: A beszélgetés. Bármennyire fáradt vagyok előadás után, nagyon igénylik. Mindig meg kell hallgatni őket, és ugyanolyan fontosnak érezni a gondjaikat, mint a sajátjainkat. A tanításban küzdök a digitális világgal, a fantázia és a kreativitás eszközeivel. Azok, akik sokat játszanak telefonnal, számítógéppel, le vannak ragadva, nem szárnyal úgy a fantáziájuk.

– Az „érzelmi házimunka” női feladat?
Lili: Nem feltétlenül, ez attól is függ, hogy például ki a szigorúbb a családban. Mi mindketten beszélgetősek vagyunk. Tudjuk azt is, hogy fontos a gyerekek művészeti nevelése, az önkifejezés megtanítása. Ez nem minden anyának egyértelmű: a müpás Ringatón tapasztaltam, hogy vannak anyukák, akiket meg kell tanítani a gyerekmondókákra, dalokra. Szeretném a Lili Sulit kibővíteni, találni egy helyet, ahol a szülők és a gyerekek a kezdetektől 10–11 éves korig szellemi-lelki megerősítést kaphatnának. Zene, mozgás, anya–gyerek kapcsolat… Annyi jó embert ismertem meg, akik a család, a gyerek, a fejlesztés témában hozzá tudnának tenni ehhez.

Terire pillant, aki közben magunkra hagyott, hogy beszélgessünk, de Lili érzi, hogy már menne. „Folytathatjuk később?” „Persze” – de sejtem, hogy ez nem mostanában lesz, hiszen bőven megvan már a nyolc oldal is. Lili egyáltalán nem csalódott, bár szívesen beszélne még a szórakoztató színházról, és arról, hogy szeretne egy monodráma-bemutatót. Biztos vagyok benne, hogy mindezt meg is fogja valósítani. Erről eszembe jut az is, hogy egy hete egy fellépése előtt a színpadra készülődve a tűzpiros álommagassarkút visszatette a dobozba, mert a partnere farmerban érkezett és nem akarta túlöltözni. Irigylésre méltó képesség, ha valaki érzi, mikor minek van itt az ideje.   

A cikk a Képmás magazin 2018. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Háttér szín
#dcecec

Elemtől a mágnesig: a gyerekek mindent lenyelnek

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább (Elemtől a mágnesig: a gyerekek mindent lenyelnek)
Kiemelt kép
elemtolamagnesig1.jpg
Lead

Apró játékalkatrészek, csitt-csattok vagy éppen az anyuka elcsent medálja. Tárgyak, amelyeket a gyerekek szemrebbenés nélkül lenyelhetnek. Igazán nagy gondot viszont nem ezek, hanem a hegyes tárgyak, az elemek és a mágnesek okozhatnak. De mikor kell valóban megijedni?

Rovat
Család
Címke
gombelem
mágnes
pénzérme
kisgyermek
veszély
Szerző
Szabó Emese
Szövegtörzs

Nemrég söpört végig az interneten egy anyuka felhívása, aki arról számolt be, hogy gyereke majdnem meghalt amiatt, mert gombelemet nyelt le. Kislányát azonnal orvoshoz vitte, de a balesetet főképp azért vette komolyan, mert pár hónappal korábban egy olyan esetről olvasott, amely tragédiába torkollott. Ott egy kétéves kisfiú lett rosszul minden előzmény nélkül, a kórházban pedig már nem tudták megmenteni. Csak a boncolás során derült ki, hogy halálát egy játékból kiszedett gombelem lenyelése okozta, amit viszont a szülők nem vettek észre.

A történettől sokan megrettentek, hiszen az ilyen baleseteket biztosan megelőzni nem lehet: a miniatűr elemek a játékok mellett sok eszközben használatosak, könnyen elkallódhatnak, a gyerekek akár a földön is találhatnak ilyesmit. Kezükbe akadhat egy játszótéren elpottyantott elem is. Mielőtt azonban mindenki halálra rémül: ilyesmi komolyabb problémát csak akkor okoz, ha a kicsik félrenyelik, vagy emésztőrendszerükből természetes úton nem távozik.

Röntgennel követhető

„Ha a gombelem bekerül a gyomor savas közegébe, olyan vegyi agyagok oldódhatnak ki belőle, amelyek mérgezőek lehetnek. A tényleges veszélyt ez adja. Emiatt kiszedésével nem szerencsés több órát várni. Ha ezt teszik, akkor beindulhatnak nem kiszámítható folyamatok. A gombelemnek ugyanakkor megvan az a nagy előnye, hogy röntgenkontrasztot ad, emiatt meg lehet nézni, hogy a bélrendszerben hol tart a vándorlásban” – mondja dr. Hidvégi Edit, gyermek gasztroenterológus, csecsemő- és gyermekgyógyász. A főorvos hozzáteszi, hogy ha már a végbél felé halad, akkor bent lehet hagyni, hiszen nagy eséllyel ki fog jönni magától. Annak érdekében, hogy ez kiderüljön, a kicsi székletét egy ideig nagyon alaposan át kell nézni, és megbizonyosodni arról, hogy az elem távozott.

Ha az elem hosszabb ideig a gyomorban marad, még nem ment tovább, akkor ki kell szedni. Ezt jellemzően endoszkóppal végzik, de csak akkor, ha tényleg a gyomorban van. Ha lejjebb akad el, például a vakbél környékén, vagy valamilyen bélkiboltosulásnál, már hagyományos műtétre van szükség.

Nyelőcsőben veszélyesebb

Ha az elem a torokban akad el, akkor viszonylag egyszerűen kiszedhető, a gyerek gyakran ki is köhögi. A félrenyelés – tehát amikor az elem a légutakba kerül – jóval veszélyesebb, az már nem csak a káros hatás, hanem a légúti elzáródás miatt is gyors beavatkozást igényel.

Nagyon ritkán, de előfordulhat az is, hogy a gombelem a gyerek nyelőcsövében akad el.

Ilyen esetről dr. Novák Hunor számolt be, az általa bemutatott helyzet azért volt veszélyes, mert ilyenkor tartósan egy helyen ázik az elem, és marja a nyelőcsövet. Ha a kórházban endoszkóposan eltávolítják, jól látszódik a szétfolyt, szétrohadt szerkezet. Mindez elég hamar, akár órák alatt is okozhat bajt. Volt például olyan gyerek, akit heteken át gyomorszondán keresztül kellett táplálni, mert az elem maró hatása miatt nyelőcsőszűkület alakult ki nála. Ha tehát az elem a nyelőcsőben akad el, extrém sürgősen el kell távolítani.

Kép: Pexels

 

Segíthet a kenyérbél

Bajt nemcsak az elemek, hanem a szúrós, hegyes tárgyak, például a kinyílt jelvények vagy egyszerű szálkák lenyelése is okozhat. Hidvégi Edittől megtudtuk, hogy ezek távozását nagyobb mennyiségű puha kenyérbél elfogyasztásával lehet segíteni. „Ezek úgymond becsomagolják a hegyes tárgyakat, segítve, hogy keresztül tudjanak haladni a bélrendszeren. Ugyanez a helyzet az üvegszilánkokkal is, amelyeknek kiürülését kenyérbél fogyasztásával szintén lehet segíteni” – emeli ki a főorvos. Hozzáteszi, hogy ilyen esetekben hashajtással nem szabad próbálkozni, mert az csak tetézheti a bajt, hiszen a bél a hashajtás miatt elkezd görcsölni.

Ahhoz, hogy egy lenyelt tárgy bajt okozzon, még csak hegyesnek vagy mérgezőnek sem kell lennie, elég, ha rosszul akad el. A gasztroenterológus erre egy érdekes példát is fölhoz. „Elképesztő, hogy a gyerekek miket tudnak lenyelni. Előfordult például, hogy a kicsi pénzérmét vett a szájába, lecsúszott a torkán, majd elakadt a nyelőcső és a gyomor határán. Miatta a gyerek állandóan hányt. Amikor megröntgenezték, a pénzérme nem nagyon látszott, mivel éppen az élén állt, azt hitték, hogy csak egy úgynevezett röntgen műtermék. Mivel a helyzet nem változott, a kicsi állapota pedig nem javult, gyomortükrözést kellett végezni, annak során derült ki, hogy a bajt az érme okozza” – mondja a főorvos. A fémpénzt endoszkóppal el is tudták távolítani, így a helyzetet sikerült megoldani.

Az endoszkópos beavatkozásokat a gyerekeknél mindig altatásban végzik. Annak során a nagyon vékony eszközzel – léteznek gyerekendoszkópok is – alaposan körbe tudnak nézni a nyelőcsőben és a gyomorban, ki tudják emelni a benne lévő tárgyakat. Ha nem tudják kiszedni, tovább is tudják tolni, hogy a bérrendszeren keresztül a széklettel ürülhessen.

Veszélyes mágneses vonzerő

A gombelem és a hegyes tárgyak mellett jelenthet veszélyt az is, ha a gyerek mágnest nyel le. „Persze ha csak egy darabról van szó, akkor nem kell megijedni, viszont abból már lehet baj, ha többet nyelnek le a kicsik” – mondja Hidvégi Edit. A gondot ilyenkor az okozza, hogy a mágnesek maguk közé csíphetnek egy béldarabot, ami emiatt elhalhat és kilyukadhat. Ha ez történik, akkor a béltartalom a hasüregbe kerülhet, ahol súlyos gyulladást, szepszist is okozhat. Ez nagyon veszélyes állapot, emiatt kell figyelni arra, hogy a kicsik közelében ne legyenek kisebb mágnesdarabok, az ilyesmit tartalmazó játékokban pedig garantáltan jól legyenek rögzítve. Ha megtörtént a baj, először képalkotó vizsgálatokat végeznek, majd eltávolítják a lenyelt idegentesteket.

Háttér szín
#dcecec

Falatkaforradalom – Ízek, illatok, innováció

2018. 11. 16.
Megosztás
  • Tovább (Falatkaforradalom – Ízek, illatok, innováció )
Kiemelt kép
fourbites1.jpg
Lead

Hétfő reggel, futás a villamos után, indul a heti mókuskerék. Munkába be, értekezleten túl, a felgyülemlett e-mail-hegyeken átrágott állapotban, majd jön az óramű pontossággal érkező gyomorkorgás… máris 12 óra, ebédidő. Kiszaladás a közeli térre, nézzük, mi is a kínálat… amerikai típusú gyorsétterem, ott az éjjel-nappali kebabos, és lássuk csak… a főzelékes, ahol rejtélyes okokból a mártástól legutóbb órákon át küzdöttünk az életünkért. Majd végül a kebabnál döntünk, ott kisebb a sor, 15 perc múlva már az irodában kell lennünk.

Rovat
Életmód
Címke
Fourbites
falatka
étel
étkezés
vállalkozás
Szerző
Koltay Anna
Szövegtörzs

Ez a történet sokunkkal megesik. Sietünk, ezért azt esszük, ami a leggyorsabban és legkönnyebben elénk kerül, nem törődve azzal, hogy ezzel a napi rutinnal mekkora kárt tehetünk a szervezetünknek, a fizikai és mentális teljesítőképességünknek. Ezt elégelte meg egy fiatal, ambiciózus lány. Pólya Bernadettet két dolog zavarta, az egyik, hogy nehezen talál olyan gyors kiszolgálású street food éttermet, ahol valóban egészséges, friss és még finom is az étel. Ám van itt egy másik probléma.

Magam is sokszor futottam bele a helyzetbe, hogy sajtóeseményeken a szervezők kedveskedni szeretnének az újságíróknak egy kis fogadással. Ilyen rendezvényeken az esetek 90 százalékában száraz, rossz minőségű sajtos vagy tepertős pogácsa áll rendelkezésre, amelyet a sajtómunkatársak ennek ellenére két pofára falnak be. Hányszor hallottam kollegáktól fél órával később: „Hú, de megfeküdte a gyomrom!” Hisz ez nem az a bizonyos hamuban sült változat volt a nagyi konyhájából. Bernadett a Budapesti Műszaki Egyetem Innovációs Laborjában dolgozott, start up vállalkozásokkal és projektek koordinálásával töltötte mindennapjait, és ezzel összefüggésben számtalan kerekasztal-beszélgetésen, konferencián vett részt.

Itt figyelt fel arra, hogy a szünetben a kávé mellé azt a bizonyos pocsék, száraz pogácsát vagy az előre csomagolt vegyes desszertet kínálják a vendégeknek, amit az éhség miatt mindenki csendben elmajszol, de valójában senkinek sem ízlik igazán.

Ekkor jutott eszébe valami, amellyel megreformálhatná az egészségtelen vendégváró falatokat, és átalakíthatná a rendezvényszervezők szemléletét.

Funkció, egészség és esztétika  

Bernadett innovációs vezetőként és tanácsadóként gasztroötletét is projekt alapon fogta fel, összekötötte a főzés szeretetét a vállalkozási ismeretekkel. Akadtak segítői is abban, hogy leszámolhasson az egészségtelen csipegetnivalókkal, így csatlakozott hozzá három társa, akik mind-mind más területről érkeztek: Pauer Vivien műszaki beállítottságú, Török-Nagy Fanni HR-, marketing- és termékfejlesztői feladatokban jártas, Hartl-Beck Zsuzsa pedig a látványtervezésben, a fotók készítésében érzi otthon magát. Négyes közösségük alapfilozófiája: gasztronómiai értékteremtés az egészséges életmód jegyében. A FOUR BITES célja, hogy rohanó életünkben legyen biztos pont a sport és étkezés harmóniája, a rendszeresség, a környezettudatosság és a jó közérzet. Ehhez szeretnének a hozzájárulni étkeikkel.

Balról: Pauer Vivi, Török-Nagy Fanni, Hartl-Beck Zsuzsi, Pólya Bernadett - Kép: Fourbites

 

Kezdetben Bernadett munkahelyén a kollegákkal és az ügyfelekkel tesztelték az ízkombinációkat, majd ha átment a rostán, a nagyközönség felé is nyitottá vált a rendelés lehetősége.

Lazaccsíkok a zablisztes palacsintába, nyírfacukor a háztáji túrógolyókhoz és rukkolás-fetás krém a palacsintatekercsbe: eddig több mint 80 féle egyedi falatkareceptet állítottak össze.

Egyedi kísérleteik során saját kreatív receptjeiket valósítják meg. Sokszor adódik külső inspiráció, egy érdekesen hangzó recept, egy jó ízélmény vagy éppen egy kényszerhelyzet, amikor nem kapni valamiből friss árut. Innen aztán továbbgondolják, ötletelnek, mindenki „csavar” még egyet rajta. Így olyan ízeket alakítanak ki, amik igazán a sajátjaik. A legnépszerűbb a gyerekek által is kedvelt minihamburger, amelynek tésztáját teljes kiőrlésű lisztből sütik, húspogácsáját pedig friss marhahúsból készítik.

Rendületlen járják a termelői piacokat minőségi alapanyagok után kutatva. Az ételek – vagy ahogy ők hívják: falatkák – friss, egészséges és ellenőrzött, kistermelőktől beszerzett áruból, változatos ízekben készülnek. Fontos a funkció és a stílus: a falatkák könnyen szállíthatók, evőeszköz nélkül fogyaszthatók, ráadásul jó rájuk nézni. A hab a tortán, hogy csökkentett zsír- és szénhidráttartalmú hozzávalókkal dolgoznak, és van vega, valamint vegán összeállításuk is.

Fenntartható konyha

Az ügybe vetett hit is fontos volt. Hiába mozogtak otthonosan a vállalkozásfejlesztés területén a korábbi munkáik matt, anyagi és megvalósításbéli nehézségbe ütköztek, amelyek mindig új irányokba terelték őket, és még inkább megerősítették elkötelezettségüket.

Kép: Tomhauser Tamás

 

Három évnyi kemény és veszteséges munka után dönteniük kellett: marad az egész egy jó hobbi, vagy kockáztatnak egy nagyot, feladják addigi munkájukat, és csak az egészséges falatkakészítésre fókuszálnak.

A lányok a rizikókkal teli ösvényt választották, és fél éve megnyitották első saját konyhájukat a Kosztolányi Dezső téren.

A „csináld magad!” jegyében maguk, párjaik és nagypapáik segítéségével újították fel a helyiséget, így született meg a kicsiny, de otthonos főzőműhelyük. Jól tették: organikusan és dinamikusan fejlődik a vállalkozás, a legkülönfélébb rendezvényekre szállítanak egészséges és esztétikus falatokat. Leggyakrabban esküvők, családi események, bulik miatt csörög a telefon, e mellett az ötlet kiindulópontjának számító rendezvényszervezők is sűrűn jelentkeznek: egyre több helyen csipegetik falatjaikat konferenciák és sajtótájékoztatók szünetében. Bernadett büszkén meséli, hogy nemrégiben a Felelős gasztrohős weboldal csapata őket is fenntartható vendéglátóhellyé minősítette. A FOUR BITES-nál ugyanis minden tudatos és egyben funkcionális, a lányok a minimális feleslegtermelés jegyében, saját termékfejlesztés eredményeképp dolgozták ki a csomagolást is. Így olyan egyedi papírdobozokban szállítják a falatkákat, amelyek esztétikus kínálóként is működnek. Az újszerű gondolkodás a munkafolyamatok minden fázisára kiterjed, ezért szívügyük, hogy az elkészítés során minél kevesebb hulladékot termeljenek és kíméletes vegyszerekkel tartsák tisztán a konyhát.

A legújabb, adventi kínálatban olyan újdonságokat találunk, amelyeknek már a hallatán összefut a nyál a szájban. Ilyen a kecskesajtburger sütőtökpürével, a hagymachutney-s marhaburger, a vörösáfonyás mákmuffin vagy a karácsonyira varázsolt céklás-zelleres saláta. A négy mosolygós lány önerőből, nagy lelkesedéssel, egy jó vezérgondolattal és az étkezés szeretetével lett vendéglátós. A falatok pedig magukért beszélnek.

Háttér szín
#dcecec

Oldalszámozás

  • Első oldal « Első
  • Előző oldal ‹ Előző
  • …
  • Oldal 742
  • Oldal 743
  • Oldal 744
  • Oldal 745
  • Jelenlegi oldal 746
  • Oldal 747
  • Oldal 748
  • Oldal 749
  • Oldal 750
  • …
  • Következő oldal Következő ›
  • Utolsó oldal Utolsó »
Képmás

Lábléc

  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Hírlevél
  • Médiaajánló
  • ÁSZF előfizetők
  • Adatvédelem
  • Erdélyi előfizetés
ESET
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET biztonsági programokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
MagyarBrands - Kiváló fogyasztói márka Média kategória, Az Év Honlapja, Minőségi Díj

© 2014-2025 Képmás 2002 Kft. Minden jog fenntartva. Szöveg- és adatbányászatot nem engedélyezünk.

Barion logo