„Sári csak pislogni tud, de érezzük a szeretetét”

– Milyen volt a világotok a 2016-os nyár előtt, és hogyan fordult fel ebben a tragikus évben?

Márti: 2016. július 4-ig éltük a kétgyermekes családok boldog mindennapjait, dolgoztunk, a gyerekek iskolába jártak. Aztán egy váratlanul bekövetkezett baleset következtében nagyon nehéz élethelyzetbe kerültünk. Kislányunk, Sári a tizedik osztályt járta ki a Váci Piarista Gimnáziumban. A nyári szünetben a szomszédos település egyik zebráján ment át, amikor egy autó elütötte. Onnantól kezdve minden megváltozott. Mentőhelikopterrel szállították a Honvéd Kórházba, nagyon komoly fejsérüléseket szenvedett. Csókay András idegsebész-főorvos úr műtötte, aki közben bennünket is támogatott lelkileg, nagyon sokat köszönhetünk neki. Többször műtötték Sárit, de az állapota orvosi értelemben nem ígért javulást. Később hazahozhattuk, az otthonunkban – támogatás segítségével – alakítottunk ki számára egy „kórházi” szobát, amelyben gépek, speciális eszközök segítik az életét. Azóta mi gondozzuk. Ellátása két ember folyamatos jelenlétét igényli.

Amíg nem történt velünk ilyesmi, el sem tudtuk képzelni, mit jelent ez: látni, hogy a gyermekünk szenved, és hogy nem képes mozdulni, beszélni, kommunikálni, a légzését is könnyítenünk szükséges. A pislogás a legtöbb, amit visszajelzésként várhatunk tőle. De itt van közöttünk, és érezzük a szeretetét, azt, hogy ő akar erősíteni bennünket.

Amióta ilyen nehéz élethelyzetbe kerültünk, megszűnt számomra a külvilág, csak Sári létezett. Ennek a két kötetnek a megszületése az első bizonytalan lépésem a világ felé, de ez is sok vergődéssel járt: jó-e egyáltalán, ha mással is foglalkozom, mint vele? De aztán rájöttem arra, hogy mi ezt a lehetőséget Sáritól kapjuk, ő segít bennünket még ebben az állapotban is – a tőle jövő ajándékokat pedig el kell tudnunk fogadni. A férjemmel, Sanyival úgy hisszük, a maga néma, tehetetlen állapotában is megmutatta számunkra, hogy merre lépjünk tovább. Így kerülhetett sor erre a könyvbemutatóra is.

– Most pedig itt van az asztalon ez a két gyönyörű kötet, amelyeknek a megjelenése ennek a tragédiának az egyik – áldott – következménye. Hogy jött az ötlet, hogy egy ilyen közös vállalkozáson kezdjetek dolgozni?

Sándor: Karosszéria-lakatosként végeztem, de voltam szakács, cipőkészítő és műszaki eladó is. Mielőtt Sárival a baleset történt, művezető voltam, de fel kellett adnom a munkámat, mert naponta haza kellett sietnem Sárihoz, akinek epilepsziás rohamai voltak, a feleségem az ellátását nem tudta volna egyedül megoldani. Márti ápolási szabadságon van itthon, de én is arra kényszerültem, hogy elhagyjam a munka világát, egyszerűen muszáj volt más elfoglaltság után nézzünk…

– Hogy lettetek író-illusztrátor házaspárrá?

Sándor: Annak idején a vagongyárban dolgoztam, és amikor egy olyan hajlítógépre kerültem, amelyiken egyedül kellett tevékenykednem, hirtelen nagyon sok időt töltöttem egymagamban. Akkor jutott eszembe, hogy hangoskönyveket fogok hallgatni – ez a műfaj huszonéve még nem létezett, csak a vakok számára voltak kazettára felvéve olvasmányok. Ezeket kezdtem hallgatni, és újra közelebb kerültem az irodalomhoz. Rengeteget kölcsönöztem könyvtárakból, a „Háború és béke” például 72 kazettán volt meg. Aztán magam is megpróbáltam írni egy nyáron, amikor kevés munka volt, először csak unalomból. Egy barátomnak olvastam fel mindig műszak vége előtt, tetszett neki, amit írtam. Ez tizenhárom éve volt. Aztán jöttek más munkahelyek, építkezés, gyerekek – feledésbe merült az egész. Úgy terveztem, hogy majd nyugdíjas koromban visszatérek rá. Ez most előre jött, kényszernyugdíjban vagyok…

Részint a szellemi elfoglaltság miatt, részint a motiváció miatt veselkedtem neki újra az írásnak. Így született meg a P.G. Wodehouse stílusától ihletett „Ásó, kapa, varánusz” című könnyed, angol miliőben játszódó regény, amelyben a fiatalkori, romantikus énemet írtam ki magamból, és egy gyermekvers kötet, „Csillagnyuszi” címmel. Tudtam, hogy Mártinak nagyon jó a kézügyessége, és szerettem volna, ha ő is részt vesz ebben a munkában, ami, úgy érzem, terápiának sem utolsó, ezért vontam be őt a munkába.

Kép: charlottekonyv.hu

– Saját kiadásban jelent meg a két kötet, de nehéz helyzetetek mellett másoknak is segítetek a bevétel egy részével. Kinek szól ez a felajánlás?

Sándor: Márti anyukája érezte a bennünk munkáló alkotókedvet, ezért segítve minket kiadta a könyveket. De mindenképp szerettünk volna a Bethesda Kórháznak visszaadni valamit abból a sok jóból, amit az ott dolgozó orvosoktól, ápolószemélyzettől kaptunk, amíg Sárikánk ott feküdt. Ezért ajánlottuk fel a bevétel 25 százalékát a kórháznak, mi ezzel tudjuk viszonozni valamennyire az áldozatos munkájukat.

– A regény olvasmányos és humoros, a verseskötet kedves és vicces, a remek illusztrációk pedig azonnal szembeötlenek. Márti, ezek a Te műveid. Csak így, a semmiből?

Márti: Bőrdíszművesnek tanultam, gyerekként is mindig fúrtam-faragtam, de nem igazán rajzoltam. Apai nagymamám varrónőként jó kézügyességgel volt megáldva, ezt a nővérem is örökölte, az unokatestvérem pedig hivatásos illusztrátor lett. Egyébként Sárikánk is nagyon szépen rajzolt, rajzszakkörbe is járt. Amikor Sanyi nekiveselkedett az írásnak, elkezdte rágni a fülemet, hogy próbáljak rajzolni mellé. Még nem is olvastam a könyvet, csak elmesélt belőle egy-egy jelenetet, amikhez leskicceltem rajzokat. Megszenvedtem, amíg kitaláltam a karaktereket, de Sanyinak tetszett, és másoknak is. Ez nagy erőt adott nekem, és belendültem. A verseskönyvnél már sokkal könnyebben ment, különösen azért, mert a rajzokból Sárika köszönt vissza, ami nagyon jó érzés. Volt neki egy kedvenc nyuszija, az is ott látható a lapokon, és a kötet címe is Sárit idézi. Mindig becézgetjük őt, a Csillag és a Nyuszikám megszólítás összeolvadásából született a cím. Apa fel is szokta olvasni neki a verseket, talán eljut hozzá a hangunk…

– Van kedvenc versed közöttük?

Márti: Igen. A legutolsó, amely szomorú nagyon, mert arról szól, hogy mi lesz, ha már nem lesz Sárika… De a többi vers vidám, tele van humorral, kedvességgel.

– Nemcsak nektek van művészi vénátok, hanem nyolcadikos fiatok, Áron is nagyon tehetséges.

Sándor: Amihez csak nyúl, abban nagyon ügyes, valóban. Országos sikerei voltak kilencévesen asztaliteniszben, de lépett már fel az Operaház színpadán is bűvészprodukcióval, most pedig gitározni tanul. A Váci Vigalomban egy Deep Purple-számot el is játszott már színpadon. Hogy mi lesz belőle, nem tudjuk még, de fel-felcsillan a tehetsége.

– A regény főszereplőjének, egy romantikus fiatalembernek a könyvbeli szerelme Martha – gondolom, nem véletlen… A kapcsolatotoknak adott valami pluszt ez a közös alkotó tevékenység?

Márti: Az ápolás lassan két és fél éve rettentően kimerítő fizikailag és lelkileg is. Az ember persze mindig a hozzá legközelebb állókra zúdítja a benne lévő feszültséget. Vannak hullámvölgyek a kapcsolatunkban, de túllendülünk rajta, és húsz év után most lettem végképp bizonyos abban, hogy akármilyenek is vagyunk, ha megbántjuk is olykor egymást, Sanyi az én másik felem, és csak együtt, összekapaszkodva tudjuk ezt az egészet végigcsinálni. A könyvben nemcsak a főhősnőt mintázta rólam, hanem több szereplőből is visszaköszönök – az életünk ezer szállal olvadt össze. Embert próbáló sors jutott nekünk, de – a Jóisten kegyelméből – amilyen nehéz az életünk, annyi öröm forrása is.

Kép: Balkovics Sándor és Márta

Akik kedvelik Wodehouse-t és értékelik a stílusteremtő zseni előtti főhajtást, akik szeretik a versírók őszinte, póztalan munkáit és az igényesen illusztrált köteteket, és akik át tudják érezni egy közeli családtag gondozásának nem múló szomorúságát és fáradságát, keressék a két kötetet a könyvesboltokban! Megvásárlásuk komoly segítséget jelent nemcsak a Balkovics családnak, de a Bethesda Kórház kis betegeinek is. A Charlotte Kiadó gondozásában megjelent „Ásó, kapa, varánusz” és a „Csillagnyuszi” című kötetek megvásárolhatók a Líra és a Libri könyvesboltokban, vagy megrendelhetők a www.charlottekonyv.hu weboldalon.