1. Kiegyensúlyozottság és aktív pihenés

A közgazdászként dolgozó Juti férjével és a pár hónapos Nimróddal Parádsasvárra készült egy baráti kirándulásra. „Akkor próbáltuk ki először, hogy magamra kötöttem a kisfiamat, és 10 km-t kirándultunk az erdőben. Legnagyobb meglepetésemre Nimród végigaludta az utat. Annyira jó volt, hogy végre kint vagyok a természetben! Nimród is teljesen kiegyensúlyozott volt, amikor felkelt, körülnézett, evett, visszakötöttem, visszaaludt. Így indult az egész: volt egy »váó« érzés, hogy milyen jó gyerekkel kirándulni.”

2. 1164 kilométernyi motiváció

Az Országos Kéktúra hazánk északi tájain végighaladó, az Írott-kőtől Hollóházáig tartó turistaút. Hossza 1164 km, amelynek teljesítését a Magyar Természetjáró Szövetség teljesítői jelvénnyel ismeri el. A teljesítők hivatalos igazolófüzetbe beütött bélyegzéssel tudják igazolni az adott szakasz bejárását, így a Kéktúra teljesítését. Juti a Mátrában tapasztaltak után a közösségi oldalon talált még pár anyukát, akikkel önszerveződő módon elindultak túrázni. Vettek egy Kéktúra pecsételős füzetet, amely céllá és motivációvá vált: „Nagyon jó hétközbeni elfoglaltság volt, amíg a férjem dolgozott, addig mi elmentünk a kisfiammal, és feltöltődtünk a természetben mind a ketten.”

3. Kell egy jó hordozó

Minden túrázó alapkelléke az időjárásnak megfelelő réteges öltözet, esőálló kabát, bakancs, elemózsia, innivaló. Amire itt nincs szükség, az a hátizsák, van helyette kendő, illetve babahordozó. „A hordozást a legtöbb gyerek szereti. Kendővel is nagyon kényelmesen magunkra lehet kötni a babát. Sokkal jobb érzés egy gyereket vinni háton, mint egy ugyanilyen kilós hátizsákot, mert rád simul, a gyerek odabújik, átölel, később pedig beszélnek, kommentálják az eseményeket.”  Aztán kell még pelenka, váltóruha, popsitörlő, pelenkázólap, és az elengedhetetlen pecsételőfüzet, mert ha nem pecsételünk, akkor nem is túráztunk.

Kép: Potyautassal a Kéken blog

Ezen felül Jutiék mellé állt egy magyar cég, amely egy túrázásra kifejlesztett csatos hordozót gyárt. Az túrákra ráadásul ingyenesen lehet kölcsönözni tőlük hordozót vagy kendőt. Egy övtáskatervező is szponzorálja őket, mert ha a háton van a gyerek, akkor övtáskában az összes holmit praktikusan magunkra lehet csatolni.

4. Hátibabával és nagytesóval is elindulhatunk

Juti a túrák során megtapasztalta, hogy kisbabával, úgynevezett „hátibabával” 10–15 km az ideális táv. „A 10 km alatti azért nem jó, mert mire elalszanak a gyerekek, vége van.” Ha több gyerekkel vágnánk neki az útnak, akkor vannak ovisokkal is bejárható túrák, amelyek rövidebbek. „Ezt totyogós tempónak hívjuk, úgy szerveztem meg, hogy legyen mindig valami attrakció nekik, szikla, kilátó, tó, vízesés, bármi, ami motiválja őket. Ezek nem hosszabbak 5 km-nél, a babák fel vannak kötve, a nagyobbak pedig mellettünk totyognak. A Turistamagazin honlapján és a Potyautassal a Kéken Facebookján osztom meg az élményeimet és hogy merre jártunk, ami talán másnak is meghozhatja a kedvet. Bárki csatlakozhat, jöhetnek újabb anyukák, volt olyan rekordtúránk, ahol 40 felnőtt volt és ugyanannyi gyerek.” A kirándulásokra csatlakozhatnak férjek, nagyszülők, kutyusok is. Minden túra ideje és helyszíne elérhető a Potyautassal a Kéken közösségi oldalán.

5. Para-mami mentes övezet

Zágon Orsolya tavaly nyáron talált rá a Potyautassal a Kéken közösségre. Orsi mindig is sportolt, igazi örökmozgó, aki nem bír egy helyben otthon ülni, és ez kislánya, Hanga születése után sem változott. „Nagyon megörültem az oldalnak, végre nem egyedül kell kirándulnom! A Vértesbe mentünk először, forró augusztusi nap volt.” Juti: „Igen, amikor egy kisebb csapattal lemaradtam, mert Nimródot megcsípte egy darázs!” Orsi: „Én meg nem álltam meg, mert Hanga olyan jól aludt…” Juti: „Utána milyen jót fürödtünk a Velencei-tóban!” – Ezekből a szavakból is érezhető, hogy a fiatal anyukákból összetartó közösség alakult ki. Juti: „Amikor a Vértesben voltunk, akkor Komárom és Tata környékiek jöttek velünk, a Fóti-Somlyó tanösvényen meg a gödöllői babahordozó klub tagjai csatlakoztak. Örülünk minden új túrázónak.”

Kép: Potyautassal a Kéken blog

Orsi hozzáteszi: „Nem nagyon bírtam azokat az anyákat, akikkel előtte találkoztam. Ide para-mamik nem járnak. Nagyon rugalmas és nyitott a társaság, sokfélék vagyunk, de közben összeköt a túrázás és a természet szeretete. Segítek a túrák szervezésében is. Juti visszament dolgozni, így ő a hétvégi túrákat szervezi, én meg még otthon vagyok Hangával, így van időm a hétköznapiakra. Számtalan csodálatos hely van Magyarországon, amikből válogathatunk. Van, hogy csak a Hármashatár-hegyre megyünk, de próbálok olyan helyre is szervezni, ahol még én sem voltam, például a Jági tanösvényen, Pilisszentivánon vagy a Börzsöny, a Mátra egyes részein.”

6. Négy évszakos program 

Azért nem mindig minden rózsaszín. Juti nagyobbik gyereke a dackorszakban mintha ráunt volna a kirándulásra: „Amikor Nimród kétéves volt, felmászott volna mindenhova, minden falevélnél és kőnél megállt, bemászott az árokba… Viszont nagyon muzikális gyerek, és ha énekeltem neki, akkor minden gondja elszállt. Most négyéves, imád kirándulni, így ez az ellenállás szerencsére csak ideiglenes volt. Barnus, a pici már beleszületett a hordozásba... a szülés napján már rám volt kötve és két hetesen vittem először a Kékre. Persze előfordul, hogy fúj a szél, szitál a köd, ordít a gyerek – de mi mást is tenne, ilyenkor én sem élvezem. Összességében viszont biztos, hogy kevesebb a nyűgösködés túrázás közben, mint egy-egy itthon töltött napon.”

Orsi hozzáteszi: „Most itt a tavasz, ébredezik a természet, gyönyörű kint, de szerintem télen a legszebb az erdő, hóban. Januárban elmentünk egy túrára, ami elég durva lett, mert tükörjég volt az erdőben, ráesett a hó, nem láttad előre a csúszós utat, és arra is vagy tízen jöttek. Meg is lepődtem, milyen bátor mindenki. Volt esős túránk is, amikor kicsit eláztunk, a gyerekek ugráltak a pocsolyában – de kit érdekel? Ez egy hobbi, feltöltődés, kikapcsolódás, imádunk az erdőben lenni. Nagyon hiányozna, ha nem lenne.”

Ugye, az ember nem állat, az állat meg nem ember, és rávágnák erre sokan, hogy hát állat olyat nem is tenne, mint némelyik ember. Meg hogy az oktalan állatnak soha eszébe sem jutna kizabálni alólunk a földgolyót, mi meg teledobáljuk szeméttel az óceánt, kondommal a trópusi tavakat, csikkel a popstrand homokját, hadd szóljon, hiszen mulatási van meg bulizási, mit érdekel a világ nyavalyája, eldobom az agyamat, forgatom a páromat, ihajja.

Mondják azt is, hogy az emberi faj lépte meg azt a szintet, ahol már az egyed fennmaradása a mindenek feletti cél, és nem a fajé – kivételt képeznek ez alól a honvédő háborúk, ahol a közlegény apró fogaskerék a gépezetben. Valahogy sehogy sincsen szükség az Ismeretlen Tábornok szobrára, mert mindig a kisembert darálja be a kataklizma, a vezérkar vállapja pedig csak úgy szikrázik, mint a csillagos ég.

Vajon vannak-e még nekünk, emberszabásúaknak, az állatkerti rács innenső felén ténfergőknek közös fájdalmaink, mint a szőrét borzolva nyervogó macskahadnak a tetőn? Vagy amilyen agyalós lények vagyunk, politikai jelszavak kellenek, hogy egyszerre lépjük, ugyanazt skandáljuk? Partik és stadionok lüktetése képes ugyanígy extázisba röpíteni bennünket! Éjau-óu, csak a Fradi, csak az Újpest, dögöljön meg, földet rá!

Anno a gyapotföldön vagy kukoricafosztáskor a munka okozta kimerültség meg az éjszaka tudatmódosító hatása megszülte mindenki énekét, hogy aszongya, vúúú, vuvúúú, engem anyám megátkozott, bébi, ne hagyj el, a szerelem sötét verem, gyere, hugi, lobbants lángra...

De most hová menjen, merre fusson, aki beleölné saját bánatát a közösségi bánatba, mint ahogy a kicsi patak fut a kicsi folyóba, kicsi folyók a nagy folyamba, az pedig a nagy Óceánba?

Ahogy tűzoltáskor hordták régente vedrekkel a vizet a kútról, és sokak vize oltotta egyvalaki tüzét. S nem ugyanígy volt-e a tűzzel? Amíg a tűzszerszám ritkaságszámba ment, egy faluban elég volt, ha egyvalakinél izzott a kemence parazsa, jutott ennek is, annak is, még a harmadik szomszédnak is. Az ószövetségi zsidók fejükre tett parázstartóval mentek zsarátnokért, s aki a tetőteraszán ült, és elég jó fej volt, csippentett pár lobogó fadarabot, adakozott vele, így gyűjtött parazsat a más fejére.

Én viszont ülök, fejemen a magam parazsa, és emészt a láng, míg porig nem égek, míg bele nem kattanok – mit tehetnék? Telefonáljak be a műsorba, mert a betelefonálók meghallgattatnak, és mondjam, hogy küldöm Robinak azt a számot, hogy sosem múlik el, pedig tudom, hogy elmúlik, és nem jön vissza többé.

Látom Robit kicsi gyerekként, girhesen a Balaton-parton, lapockái kidudorodtak a hátán, ahogy magyarázott, mert mindig magyarázott, mindig mindent jobban tudott, aztán mégis lenullázta magát valahogyan, minden nagy terve kútba hullott, minden álma füstté porlott, pedig álmai, azok aztán voltak. Látom őt egyetemistaként, szívjuk a füstöt kegyetlenül, és csak úgy sistereg a jövő szavainkban, izzó tekintetünkben. Mind így kezdjük, nem? S csak aztán lesz belőlünk nyugdíjas főkönyvelő vagy unott árufeltöltő...

Zakatoló tervekkel volt tele, egyik vállalkozásból a másikba vetette magát, légkondikkal üzletelt majd csokiautomatákkal majd műtrágyával, mert most abban van a biznisz, soha el nem szakadó hegymászókötelekkel, hihetetlenül olcsó, minden vegyi behatásnak ellenálló gumikesztyűkkel, itt van egy pár az asztalomon, világít foszforszínben. Hogy lehet, hogy a tárgyak túlélnek minket? Ötszázezer gumikesztyűből kellene máglyát gyújtani Robi emlékére, de hiszen még él, vagy mit tudom én, él-e, hal-e.

Vajon írjam ki minden betonfalra és minden autópálya-hídra, hogy MIÉRT NEM TUDTALAK MEGMENTENI, ROBI? Ahogy más azt írja ki, MEGHALOK ÉRTED, VIVI vagy azt, hogy STOP TERROR! vagy hogy MAGYAR ÁRUT VÁSÁROLJ!, vagy hogy A SÁRGA MELLÉNY GYŐZNI FOG. Magamra tetováltassam, mint azt, hogy AZ ÉLET KEMÉNY, DE TE KEMÉNYEBB VAGY!, esetleg MADE IN HUNGARY vagy AKARSZ-E JÁTSZANI HALÁLT?

Meg tud-e menteni bárki bárkit? Már ha nem számítjuk a vízimentőket és tűzoltókat, akiknek ez a szakmájuk.

Kép: Unsplash

Többnyire még magamat se tudom megmenteni semmitől, anyám halála, válás ejtőernyő nélkül, tápászkodás, munkahelyi zűrök, segély, rendszer újraindítása.
Ültem volna abban a kocsiban Robi mellett, és húztam volna meg azt a kéziféket, mielőtt bekövetkezik a jóvátehetetlen? De hát ha mentőangyalkodni akarok, honnan tudom, hogy melyik nap melyik barátom kocsijába kellene beülnöm, miféle balesetet elhárítanom? És ha elkapom a kormányt, akkor legalább nem egy kisgyereket üt el, hanem mondjuk egy felnőttet? Mert úgy jobb a helyzet? Egy élet, az egy élet, nem? Mégis mintha nem lenne szörnyűbb, mint egy kölköt elütni, mintha ez lenne a legkibírhatatlanabb teher. Puszta statisztika? Mert ő többet élhet még, mint egy harmincas, egy ötvenes, egy hetvenes? Vagy mert egy gyerek annyira cuki és annyira védtelen, hogy a legnagyobb gazemberségként szárad a lelkünkön halála?

Vajon igaz, amit más barátok rebesgetnek, hogy Robi meg sem állt, amikor látta, hogy a gyerek halott, rögtön a reptérre hajtott, és a következő géppel suhant Pekingig? És hogy ott sem állt meg, beljebb merészkedett, és egy névtelen tartomány mélyén él bambusznádak, vízi bivalyok és apróra aszalódott csíkszemű parasztok között? Állítólag néha jön egy levél kalandos úton az édesanyának.

Robi a bíróságon nem jelent meg, távollétében életfogytiglani börtönre ítélték cserbenhagyásos gázolásért.

Vajon hová menjek kínomat a magyar égre, kínomat a kínai égre vonítani keservesen?
Vajon hol vonítanak annak a gyereknek a szülei, hol vonít Robi édesanyja?
Vajon milyen kutyafalka, milyen baromfiudvar, milyen siratóasszony-kórus fogad be engemet?

A kutatócsoportok nyílt napján az érdeklődők rövid előadásokon és interaktív bemutatókon keresztül nyerhetnek betekintést a fejlődéslélektan kérdéseibe és módszereibe, a legfrissebb kutatásokba. Az eseményen 12 fővárosi babakutató labor, kutatócsoport mutatkozik be.

A látogatók szombat délután előadást hallhatnak többek között a kognitív babalogikáról, a babák szókincsfejlődéséről, a baba-mama kapcsolat egyéni mintázatairól, de az előadók arra is megpróbálnak választ adni, hogy tudnak-e a babák számolni, vagy hogy hogyan hat a gyerekekre a „kütyüzés”, mit gondolnak a csecsemők az animációkról. Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

A kutatási központokban azon dolgoznak, hogy többet megtudjanak a csecsemők és kisgyermekek gondolkodásáról, beszédfejlődéséről – mondta el az MTI-nek Háden Gábor, az MTA Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet tudományos munkatársa, az esemény szervezője.

Mint fogalmazott, a fejlődéskutató központokban folyó munka fontos szerepet játszik abban, hogy megismerjük, milyen előzményei vannak felnőttkori viselkedésünknek. A csecsemőkutatásokon keresztül többet megtudhatunk arról, hogyan működik a beszéd, hogyan alakul ki a gondolkodás, vagyis hogyan érjük el azt az összetettséget, amelyet felnőttkorban látunk – tette hozzá.

Emellett vannak olyan gyerekek, akiknek valamilyen probléma van a beszédfejlődésében. „Ahhoz, hogy ezeknek a gyerekeknek még korai időpontban segíteni tudjunk, tisztában kell lennünk azzal, hogy mi az a normál fejlődési menet, amitől ők eltérnek” – fűzte hozzá a szakember, aki elmondta azt is, hogy laborjukban újszülött kortól hároméves korig követik a csecsemők, kisgyermekek fejlődését. A kutatásokban való részvétel önkéntes, a szülők, általában az anyukák részvételével folynak a vizsgálatok, amelyekre fórumokon, hirdetéseken keresztül toborozzák a családokat.

Egyfajta krízisállapottal néznek szembe azok a várandósok, akik megtudják, hogy születendő gyermeküknek Down-szindrómája lehet, és azok a szülők is, akiknek Down-babájuk születik. Hazánkban is elérhetők olyan szervezetek, akiknek küldetése elmondani és megmutatni a krízisbe került szülőknek, hogy Down-szindrómás gyermeket nevelve is lehet boldog, teljes életet élni. Ilyen például a Down Alapítvány Down Dada sorstársi segítő szolgálata, ahol sorstárs szülők segítenek azoknak, akik Down-baba érkezésével szembesülnek.

A prenatális szűrés hibájaként róják fel, hogy megteremti a genetikai szelekció esélyét, mivel „lehetőséget ad az előnyösebb, szerencsésebb genetikai adottsággal rendelkező magzatok kiválasztására egy idealizált emberkép nevében”

– olvassuk az Orvosi Hetilap 2000-ben megjelent, Down-szűrések etikai vonatkozását körüljáró számában. Mivel napjainkban a Down-szindrómával kiszűrt magzatok 80-90%-át abortálják Európa-szerte, ez a felvetés a gyakorlatban beigazolódni látszik. Dr. Métneki Julianna, az OEK Humángenetikai és Teratológiai Osztálya vezetőjének és munkatársainak 2011-es kutatása szerint 1970-től 2002-ig 668 kiszűrt babából csupán 15 Down-szindrómás gyermek születhetett meg, a többiek életét abortusszal kioltották. Steinbach Éva, a Down Dada Szolgálat vezetője így nyilatkozott a szűrővizsgálatokról Szőnyi Szilárd „Isten hozott! Vallomások apaságról, anyaságról” című interjúkötetében: „Már a kifejezést sem szeretem, hiszen egy szűrővizsgálat általában arra irányul, hogy kimutassák a problémát és aztán meggyógyítsák. Itt viszont, ha kiderül egy magzatról, hogy Down-szindrómás, azt nem lehet meggyógyítani, csak a születését megakadályozni, vagyis idejében megölni.” 

Számos szakember és fogyatékos emberekért dolgozó civil szervezet rója fel a szűréseknek, hogy felerősítik a fogyatékos emberekkel szembeni negatív előítéleteket és elnyomó tendenciákat, mivel életlehetőségeikről negatívan ítélkeznek.

Pedig pont arra lenne szükség, hogy a Down-szindrómás és fogyatékos gyermekek felé irányuló előítéleteket csökkentsük. Hogyan küzdhetünk viszont ezért, ha megszületésük előtt minden eszközzel megpróbálunk megszabadulni a Down-szindrómás emberektől? Ha többen megtapasztalnák és megértenék, hogy a Down-szindrómás gyermekek is ugyanolyan értékesek, mint bármelyikünk, nekik is szeretetre van szükségük, a velük töltött idő pedig rengeteg örömet rejt magában, vélhetően többen adnának életet nekik.

Aggasztónak mondható az a sokak által tapasztalt jelenség is, mely szerint a prenatális szűrések széleskörű elterjedésével társadalmi elvárás lépett fel a szűréssel kapcsolatban.

A szűkebb és a tágabb közösség felelőtlennek tarthatja a szűrést visszautasító szülőt, ezzel természetszerűleg korlátozva az egyén független döntését

– folytatják az Orvosi Hetilap említett számában. Ha Magyarországon valaki nemet mond a szűrővizsgálatra, nyilatkozatot kell aláírnia az átlagostól eltérő választásáról. Erre azért van szükség, mert félnek attól a kórházak, hogy beperelik őket a szülők egy „hibás” gyermek megszületése után.

A következő nyomásgyakorlás a Down-szindróma megállapítása után érheti a gyanútlan szülőt. Singer Magdolna mentálhigiénés szakember szerint „nagy nyomás nehezedik a szülőkre, hiszen az a társadalmi elvárás, hogy a beteg gyermektől meg kell válni, mivel életük terhet ró a társadalomra, és aki mégis vállalja, felelőtlen és önző.”

Ráczné Almási Beáta 38 éves volt, amikor férjével kislányukat, Etust várták. „Minden alkalommal próbáltak rábeszélni minket az amniocentézisre, de mi nem vállaltuk, mivel tudtuk, az esetleges eredménytől függetlenül szeretjük a kisbabánkat, és nem vennénk el az életét” – mondta el az édesanya. Az amniocentézis az a „hasba szúrós” módszer, amely száz esetből egynél vetélést okoz, így kockázatos a baba életére nézve. „Ezután minden vizsgálat alkalmával megkérdezték, hogy biztos nem végezzük-e el a szűrővizsgálatot, még a szülőszobán is alá kellett írnunk egy papírt, hogy mi döntöttünk így” – mesélte Ráczné Almási Beáta. Etus mára már nagylány, tizenhat éves, gyönyörű, boldog fiatal.

Etus – Kép forrása: Ráczné Almási Beáta

A gyakorlat viszont sajnos nem javult. A Down Dada Szolgálat vezetőjének az a tapasztalata, hogy ha kiderül a Down-szindróma a szűrővizsgálatok során, kivétel nélkül erős nyomás nehezedik a kismamára, hogy fejezze be ezt a terhességet, és gyakorlatilag ez az egyetlen alternatíva, amit felajánlanak neki.

„Ha mégis úgy dönt, hogy megtartja a babát, akkor sem fogadják el a döntését, nem segítik ebben, hanem folyamatosan minősítik, és próbálják rábeszélni a döntése megváltoztatására.”

Éva gyakran találkozik olyan emberekkel, akiknek kifejezetten küzdeniük kell az orvosukkal a gyermekük életéért. „Engem az orvos győzködni próbált, és dühös volt rám. Azt mondta, széllel szemben pisilek, és ő még ilyen makacs embert nem látott. Minden alkalommal mondta, hogy nem lesz jó ez így, és vetessem el. Nem tudott meggyőzni, most sem vetetném el, ha várandós lennék!” – osztotta meg tapasztalatát a szakemberrel egy hozzá forduló édesanya, akinek kisfia ma már hároméves.

A magyar törvények szerint a 20. hétig – a diagnosztikus eljárás elhúzódása esetén 24. hétig – végezhető abortusz, ha a magzat genetikai, teratológiai ártalmának valószínűsége az 50%-ot eléri. Tudjuk azt is, hogy egyik módszer sem 100%-os hatékonyságú. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan magzatok, akik teljesen egészségesek, de egy gyanú miatt bőven a 12. hét (az egészséges gyermekek elvetetésének az időhatára) után vetetik el őket.

Meggyőződésem szerint nem szabad különbséget tennünk az egészséges és a valamilyen genetikai rendellenességgel vagy betegséggel fejlődő emberek életének védelme között.

Minden embert védenünk kell életének teljes időtartama alatt, tehát már a méhen belül is. Remélem ezért, hogy a jövőben meg fog változni az a gyakorlat, hogy a szülők – sokszor külső nyomás hatására – Down-szindrómás magzatuk abortálása mellett döntenek. Úgy gondolom, hogy ehhez a szemlélet és a szabályozás radikális változására van szükség, illetve arra, hogy a társadalom tudatára ébredjen: egy Down-szindrómás gyermek is ugyanolyan értékes, mint bármelyikünk, és a vele töltött idő is ajándék.

Nemrég ellátogattam Krisztinához, hogy ne csak a végeredményt, hanem a munkafolyamatot is láthassam. A kertvárosi ház falai tele vannak a képeivel, a komód fiókjai a színes kendőivel-sáljaival, a műhely az eszközeivel: egy keretre kifeszített, narancssárga-szürke pálmaleveles félkész kendő és egy cicafejekkel előrajzolt sál, egy állványon sokféle színű festékflakon. Krisztina csuklóig festékfoltos kézzel, széles mosollyal nyitott ajtót. Legszívesebben azonnal beálltam volna mellé festeni.

A gimnázium után elvégezte a Kisképző textil szakát, ahol a batik technikában mélyülhetett el jobban. Az egri Eszterházy Károly Tanárképző Főiskola hallgatójaként kikerült Németországba, egy nemzetközi keresztény ifjúsági találkozóra, ahol az egyik foglalkozáson selymet festettek. „Arra emlékszem, hogy az összes pénzemet selyemfestékre költöttem. A selyemhez sem lehetett akkoriban könnyen hozzájutni Magyarországon, de a festék teljesen hiánycikk volt. Később, a ’90-es évek elején egy rokonom Németországba költözött, és onnan küldte az anyagokat. Azóta is onnan rendelem.”

Kép: Silk&more

Németországból hazaérkezve a szakdolgozatát is selyemre festette, de akkor még nem foglalkozott vele komolyabban, hiszen angol és rajz szakos tanárnak készült. Egy évet tanított a Szentendrei Ferences Gimnáziumban, majd gyors egymásutánban megszületett három gyermeke, ő pedig – amíg a gyermekei aludtak – rengeteget kísérletezett az anyaggal. Tíz évig kiállításokat szervezett munkáiból, évente kettőt. Az iskolába nem ment vissza, angoltanítást vállalt egy esti gimnáziumban, majd később egy nappali iskolában rajzoktatást is.

Akkoriban több családi nehézséggel kellett szembenéznie, így Krisztina elkezdett üzleti lehetőségként is gondolni a selyemfestésre – így jött a képek után a kendők festésének ötlete.

Hamar megkapta az első pozitív visszajelzéseket, de a három párhuzamos munkával alaposan túlvállalta magát, így amikor a kiégés tüneteit kezdte érezni, a selyemkendőket választotta, amit azóta sem bánt meg. „Folyamatosan éreztem a Gondviselés jelenlétét a döntésemmel kapcsolatban. Ahogy abbahagytam a nappali iskolát, megkaptam az összes angolórát az esti gimnáziumban, ami anyagilag és időben is segített abban, hogy napközben nyugodtan tudjak a selyemfestéssel foglalkozni. Nem sokkal később pedig meghívtak a Paloma Művészudvarba, ahol bérleti díj fejében a művészek állítják ki alkotásaikat – ez nemcsak bemutató helyszínt, hanem erős kapcsolati tőkét is jelent számunkra.”

Krisztina négy éve kezdte el felépíteni saját vállalkozását, amiben Panyi Zsuzsi képzése rengeteget segített; elindulni és találni egy piaci rést. Sok virágos, igényes selyemkendő van a piacon, de a modern design – mint például a Budapest térképes – korábban nem volt jelen. Ez lett Krisztina védjegye, a másik pedig a pálmás minta; azt is Zsuzsi kérte tőle először. Három éve elindította a Silk & more honlapot és webshopot. Szeret fotózni, a honlap képeit is maga készíti, unokahúga a modellje. „Leginkább a selyem tapintását szeretem. Természetes, nőies, szeszélyes, öntörvényű anyag – minden egyes alkalommal, amikor dolgozom vele, elvarázsol. Szeretem, ahogy kezem alatt alakul át egy gondolat hordozójává. Alázatos, mert magába fogadja a festéket, ugyanakkor tiszteletet érdemel, mert ő dönti el, mit ad vissza a befektetett energiából.”

Kép: Silk&more

Az eredmény pedig sok külső tényezőtől is függ; mennyire híg a festék, mennyire sűrű szövésű az anyag, van-e benne egy szál, ami félrevezeti a festéket. Ahol a mintának nincs kontúrja, a festék könnyen szétfolyik, korrigálni csak minimálisan lehet, tehát nagyon konkrétan tudni kell, milyen hatást akar vele elérni a festő.

Egyesek szerint a minta megrajzolása is nehéz, Krisztinának viszont könnyen megy, szabadkézzel.

Gyakorlás közben elrontott munkák is keletkeznek; ezeket soha nem dobja ki: átfesti vagy karkötőt készít belőlük. A képeket még „vasalóval rögzíthető” technikával készítette, ezért a színvilág visszafogottabb, az anyag keményebb lesz. A kendőknél a 3-4 órás gőzölés hatására a szálakba kémiai kötéssel rögzül a festék; így az anyag lágyabb, színe ragyogóbb. A festés rögzítése után még bőven van vele utómunka is; kimosni, kivasalni, befotózni, becsomagolni selyempapírba, majd szép dobozokba, mellé tenni egy használati útmutatót és – legújabb ötletként – egy sampont, amivel tisztítani lehet.

Tanári végzettsége okán adódott a kérdés: nem szeretné tudását átadni? Tavaly ősszel volt egy workshopja Szentendrén. Magától nem kezdett volna bele, de barátnője megszervezte és őt kész helyzet elé állította. Nem bánta meg, mert nagyon jó hangulatú foglalkozás volt, így idén márciusban lesz a következő az Időnekem Stúdióban, és valószínűleg az évi kettő maradni is fog a jövőben. A selyemfestés drága és eszközigényes, így nem valószínű, hogy bárki otthon belekezd, ezért aki akarja, workshopon kipróbálhatja és egy saját festésű kendővel, sállal térhet haza.

Kép: Silk&more

Amikor családjáról kérdeztem, Krisztina arca megint csupa mosoly lett: „Nekem már nem is gyermekeim, hanem felnőtteim vannak.​​​

A tizenegyedikes, nagyon aktív és kreatív Julcsira még figyelni kell, de a nagyfiúk már nem igénylik az állandó jelenlétet. Bence a Corvinus Egyetem mesterképzésén tanul, Gergő a BME építészhallgatója – ő örökölte tőlem a „bütykölés” szeretetét, de időnként mindegyikük beszáll mellém egy kicsit festegetni. Sokat segítenek, ha nem is mindig maguktól, de kérésre biztosan”. A legnagyobb segítsége a férje, aki mindig mindenben támogatta a feleségét, és most a könyveléssel hatalmas terhet vesz le Krisztina válláról.

Balázs pedig nagyon büszke a feleségére, aki egyre közismertebb és sikeresebb, hiszen egyre gyakrabban vannak komoly megrendelései, gyakori a többdarabos rendelés, például pedagógusok számára tanév végi ajándéknak. Egyéni vásárlói pedig elsősorban „olyan magukra igényes nők, akik szeretnek kitűnni a tömegből egy-egy egyedi, kézzel készített, látványos, modern kiegészítővel, miközben igénylik és tisztelik az örök értékeket, az elegáns alapanyagokat. És azok a férfiak, akik mindezzel megajándékozzák a szeretett nőt és akár magukat is”.

Egy internetes hírportálon olvastam, hogy a tegnap iskolái nem készítenek fel a holnap kihívásaira. Dr. Rab Árpád, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa ezt azzal magyarázza, hogy a mai iskola az ipari forradalom eredménye, 200 éves múltra tekint vissza, amikor az oktatás célja az volt, hogy a tudás eljusson tömegekhez.

A gond az, hogy az információs társadalom oktatása még mindig az ipari társadalomnak szeretne megfelelni.

A digitális tananyag csiszolatlan gyémánt

Ma az iskolák többségében hagyományos módon folyik a tanítás. Érzékelhető, hogy a digitalizációs folyamatok elkezdődtek, de ezek különbözőképpen valósulnak meg. Az intézmények egy részében ez kimerül egy alapvető számítástechnikai ismereteket adó informatikaórában, mások használnak okostáblát, iPadet, és van, ahol az okoseszközök teljes arzenáljával felszerelve várják a holnap kihívásait.

Az egyetemi adjunktus szerint az oktatás digitális modernizálásának három szintje van. Az első a tárgyi eszközkészlet, információtechnológiai felszereltség; a második a digitális tananyag fejlesztése, az e-learning rendszerek; és ezekhez kapcsolódik harmadik szintként az újszerű gondolkodás. Az iskolai felszereltség pénz kérdése, a tananyag modernizálása esetében már inkább a stratégiahiány a probléma, pedig itt lehetne a legtöbbet változtatni.

„Egy klasszikus tananyag digitalizálása, hogy látványos legyen, nagy kihívás egy átlagos pedagógusnak” – mondja Rab Árpád. Ezért a tananyagok megosztása, cseréje és az oktatói együttműködések, diákok bevonása érdekében szükség lenne a szervezettségre. Szerencsére vannak elkötelezett, jó szakemberek Magyarországon, akik keresik a megoldásokat.

Elő az okostelefonokkal!

Ma még igazi hősök azok, akik félretolva a krétaporos nosztalgiát, megragadják a technológia adta lehetőségeket. Nemcsak azért, hogy a mikroidőkben gondolkodó multitasking-generáció figyelmét megtartsák, hanem azért is, hogy mindezt a tudás megszerzése érdekében felhasználják. Ilyen szakember Király Sándor is, az Eszterházy Károly Egyetem Információtechnológiai Tanszékének vezetője, főiskolai docense, aki középiskolai tanárként is oktat. Király tanár úr nem az a típusú pedagógus, aki ha belép az osztályba, elteteti az okoseszközeiket. A digitális környezet szerinte nemcsak azt teszi lehetővé, hogy az órai anyag gyorsan megosztható és azonnal elérhető legyen – például Facebook, saját weboldal vagy blogok segítségével –, hanem hatékonyabbá teheti az oktatást azzal, hogy a tanár követheti diákjai tananyaggal kapcsolatos aktivitásait.

Az e-learning rendszerek (például a Moodle) támogatásával dolgozatot sem kell javítani, és látható, hogy egy-egy diák mikor, milyen tananyagrészt tölt le, milyen tesztekkel készül az órára, hogyan halad, hol van elakadva. Mindezek mellett demók és linkek segítségével ösztönzi a tudás elmélyülését, ez tulajdonképpen már a személyre szabott oktatás irányába mutat.

A digitális környezetnek és az automatizációnak van más haszna is Rab Árpád szerint: növeli az önkéntesség, az interakció és a motiváció mértékét. A diák szívesebben tölt le egy látványos, digitális tananyagot, és önként vesz részt a távoktatás modern formájában, a MOOC-okban (tömeges, nyílt online kurzusok), amelyek segítségével akár olyan egyetemekre is „járhat”, ahová egyébként nem lenne esélye bejutni.

Suli újratöltve

Bár még lassan körvonalazódik, de a modernizáció átalakítja majd a tanulási módokat, ezzel együtt meg fog változni a pedagógus szerepe és az iskolai szervezet is. Ideális esetben az iskola már nem nagy mennyiségű ismeretet közvetít, hanem miután tudatosította, hogy az interneten elérhető információ még nem tudás, megtanítja a gyereket ezt konvertálni.

Megtanítja, hogy az információval kapcsolatosan a diák hogyan kérdezzen, hogyan találja meg az összefüggéseket és hogyan legyen vele szemben kritikus. A pedagógus ebben mentorként működik majd közre.

A megvalósuláshoz arra van szükség, hogy a digitalizáció harmadik szintje, az újszerű gondolkodás elterjedjen: a tanári hozzáállás megváltozzon; hogy ha az intézményben a pénzügyi keret megengedi, fejlesszék az információs eszközparkot; hogy az e-learning és egyéb, hatékony tanítást segítő rendszerek megismerésére legyen érdeklődés a pedagógusok részéről is.

Rab Árpád 10 évet jósol ezeknek a változásoknak, ugyan hozzáteszi, hogy oktatás létezhet reformok nélkül is, ám akkor egyre jobban önmaga karikatúrájává válik.

Ellenkező esetben lépésről lépésre jelentősebb lesz a különböző tudásszerzések és hitelesítések rendszere, online és offline egyéni tanulás alakul ki, magániskolák jönnek létre, és elképzelhető, hogy bizonyos körökben egyre inkább lehet majd érvényesülni formális tudás nélkül is.

Természetesen az iskolai digitalizáció nemcsak nálunk probléma, hanem az egész világon az. Akik egy-két évtizeddel ezelőtt felismerték az információs társadalom kihívásait, ma már profitálhatnak belőle.

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. szeptemberi számában jelent meg. A lapot előfizetheted itt. 

Bérczi Linda, a Budapest Art Week igazgatója a program csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy az idei évben negyedik alkalommal megrendezendő eseményhez több mint 20 új helyszín kapcsolódott: többek között a Bajor Gizi Színészmúzeum, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, a Ráth György-villa és a Szépművészeti Múzeum. Olyan nagy kiállítóterekben is tartanak programokat mint a Pesti Vigadó, a B32 Galéria és Kultúrtér vagy a Mai Manó Ház – tette hozzá.

Kiemelte, hogy újdonság lesz az idén a Közelítő elnevezésű önálló művészetpedagógiai program, amelynek keretében csaknem 500 diák ismerkedhet meg a kortárs képzőművészettel és személyesen találkozhat az alkotókkal és galéristákkal. Az idei program több eseménye is kapcsolódik a Bauhaus centenáriumához, a Mai Manó Házban például Moholy-Nagy László fotográfiáival, míg a Ludwig Múzeum Bauhaus.100. című kiállításán az irányzat tevékenységével ismerkedhetnek meg az érdeklődők

Bérczi Linda a programok közül felhívta a figyelmet még a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Pszichiátriai Gyűjteményére, ahol tárlatvezetést tartanak, a Pesti Vigadóba szervezett séták során pedig az épületet fedezhetik fel a látogatók. Kifejtette, hogy a kiállítások mellett a legtöbb helyszínen tárlatvezetéseket, tematikus beszélgetéseket és workshopokat is tartanak.

Hagyományosan az esemény zárónapján lesz a Nyitott Műtermek Délutánja; ekkor hat helyszínen várják a látogatókat beszélgetésre a képzőművészek, köztük Horváth Lóczi Judit, a Budapest Art Factory, Esse Bánki Ákos, Majoros Áron és Rajcsók Attila.

Az igazgató elmondta azt is, hogy a Budapest Art Week nyolcvanoldalas részletes kiadványában a programokról és a helyszínekről tájékozódhatnak az érdeklődők, de cikkeket és interjúkat is olvashatnak képzőművészeti témákban.

Az Art Week központi kiállítása a Mikve Galériában nyílik április 7-én Nyomotokban – Inspiráló erők az orosz és a magyar kortárs művészetben címmel – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a Budapesti Tavaszi Fesztiválhoz kapcsolódóan a rendezvény idei tematikája az orosz és a magyar képzőművészet és azok kapcsolódási pontjai.

Vékony Dália művészettörténész, az orosz–magyar tárlat kurátora hangsúlyozta, hogy a kiállítás a két ország kortárs képzőművészeti helyzetére reflektál és olyan orosz alkotók munkáit mutatja be, akik a világ vezető múzeumaiban állítanak ki, például a Blue Noses Group, Oleg Kulik, Chto Delat vagy az AES+F alkotásait. A magyar művészek közül többek között Birkás Ákos, Szűcs Attila, Szabó Dezső munkáival találkozhat a közönség.

Mint mondta, a tárlat a két országból, a teljesség igénye nélkül mutat be néhányat a meghatározó művészek, a fiatalabb generáció és önszervező művészeti terek közül. A kiállítás ideje alatt kerekasztal-beszélgetésen, művészi és kurátori tárlatvezetéseken személyesen is találkozhatnak az alkotókkal az érdeklődők – tette hozzá a művészettörténész.

A sajtótájékoztatón bemutatták az esemény imázsfilmjét is, amelyet Kálló Péter fotográfus készített.

– Korábbi interjúnkban arról beszéltél, hogy „a szociális nemi identitás zavarainak számos oka van, ebből csak egy lehet az anyaseb.” Mi lehet a többi ok?
– A szexuális biológiai fejlődés genetikailag programozott folyamat, ez fonódik össze a genderrel, azaz a társadalmi nemi önazonossággal. A gyermek nem csupán a szervei miatt fiú vagy lány, hanem természetes módon érzi odatartozónak magát.

A biológiai nem adott. A társadalmi nemet viszont rendkívül sok hatás formálhatja.

Az anya például lányt vár, egész várandóssága alatt lányról álmodik, de fiút szül. Fiához való viszonya csalódást hordoz, de a lányos megnyilvánulásoktól boldog, a lányos öltözékek, hajviselet a kedvére való, anélkül, hogy tudatában lenne viszonyulása következményeinek. Az elvárások és vágyak gyermekbe ültetése eleve deviálja – más útra tereli – a gyermek önképét, a másik nem jellemzőit preferálja a saját biológiai nemével szemben.

A homoszexualitásnak genetikai eredetű érzékenységei vannak, ezekkel születik a gyermek, amelyek benne vonzódásként, hajlamként mutatkoznak meg. Ezek oka lehet számos magzati hatás, amelyek közül többet is vizsgál a tudomány, így például az idegrendszer érzékenységét a nemi hormonokra, amelyek a magzat agyának androgenizációjáért vagy feminizációjáért lehetnek felelősek.

Nem betegségről van szó, hanem más fejlődési útról. De vio azt jelenti, hogy „más utat követni”, erre utal a deviancia kifejezés.

Az öntudatlan szexuális azonosulási fázisban, óvodáskorban már megjelenik a saját nemre irányuló pszichoszexuális érdeklődés, és általában hirtelen felismerés, rádöbbenés, ráébredés jelzi az egyénnek saját deviáns orientációját. Fontos kulcsingerek segíthetik elő vagy halványíthatják ezt a deviációt, de ez spontán törlődésre nem képes.

Be kell látnunk, hogy az önelfogadásban a szülői-felnőtti megerősítéseknek vagy vétóknak hatalmas szerepe van. Ezért a fordított szexuális orientáció kezdeteitől döntő, milyen családi, szülői, társas erőtérben bontakozik ki vagy blokkolódik le. Noha mindig újra felmerül az okok és okozók keresése, megpróbálják az anyai vagy apai oldal szerepét kinagyítani, de mégis a teljes szociális környezeti ráhatás lehet segítő vagy blokkoló a deviáns nemi viselkedésminták kialakulásában.

Tudásunk mai szintjén a fordított szexuális orientációt nem lehet megváltoztatni, csak blokkolni, bénítani, tiltani – de ennek számos további zavar a következménye. Ezért ne beszéljünk okkeresésről, hanem elfogadásról és toleranciáról. A másság tudata és a társadalmi intolerancia a legtöbb lelki krízis okozója.

– Nemrég nagy port kavart egy magyar tévéműsor, amelyben szexuális irányultságukat elfogadni nem képes melegek gyógyításáról beszéltek. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy egy sajátnak érzett indíttatás nem egy külső kényszer belsővé válása?
– Létezhetnek olyan emberek, akik lelki meghasonlással és talán elviselhetetlen szenvedéssel élik át szexuális másságukat, és szeretnének megnyugvást, békét. Nem kizárt, hogy külső nyomás is belejátszhat, de ezt nem tudjuk bizonyítani. El kell fogadnunk, ha a kliens maga kívánja a heteroszexuális orientációra váltást. Egyébként a homoszexuális lelkivilág szenvedéseiről a hétköznapi ember keveset tud. Ha ismerné, nagyobb volna az empátiája irántuk, hiszen „nem tehetnek a másságukról”.

Dr. Császár-Nagy Noémi

Magam sok homo-, biszexuális és transznemű klienssel foglalkoztam; mélyen ismerem, milyen nehéz is az életük eltérő utakon.

– Legutóbb ezt mondtad: „A transzneműek érzik, hogy a személyiségük rossz testben van. És ez olyan erős, minden életérzést meghatározó élmény, amit a pszichológiai vizsgálatok egyértelműen meg tudnak erősíteni, így esetükben jogos lehet a nemváltoztatás igénye.” Mi van, ha utólag kiderül: ettől sem lettek boldogabbak? Biztosak lehetnek abban, hogy a szexuális orientációjuk később nem változik (vissza)?
– A nemi hovatartozás megváltoztatása nem ruhacsere, hanem identitáskrízis. Kivételes, és a pszichés állapotra vonatkozóan is alapos vizsgálatot igényel, éppen a nemi gyökéridentitás kritikus volta miatt. Előző neme szerint már nem, új neme szerint még nem tud adekvátan viselkedni, ezért krízis, akkor is, ha vágyott a nemváltásra. Mivel pszichés állapot szempontjából a kóros személyiség esetén kizárt a műtét, vélhetőleg és remélhetőleg nem fogja kérni a „visszaoperálását”. Egyébként előfordulási arányához képest túl sok szó esik ma erről, és azok a szülők, akik pubertás előtt végrehajtatják kiskorú gyermekeiken a nemet megváltoztató műtétet, jelen törvények értelmében is bűncselekményt követnek el a megvalósító orvossal együtt.

– A téma egyik legnagyobb magyar szaktekintélye, a nemrég elhunyt Buda Béla professzor aggodalommal érzékelte, hogy egyes kutatási eredmények elutasítása gyakran nem tudományos, hanem politikai okokra vezethető vissza. Te is így látod? És mit gondolsz: hogyan lehetne értelmes párbeszédet folytatni úgy, hogy a társadalom „másik fele” ne csukja be a fülét?
– Magam a tudomány pártján állok. Csak remélni merem, hogy a politika soha nem fogja elnyomni a tudományt.

Ha releváns szakirodalmak, tudományos vizsgálatok jelennének meg közérthető módon, amelyek semmiféle érdeket nem képviselnek, vagyis a tudomány etikáját képviselik, az segítene a szakembereknek, a laikusoknak és a szexuális devianciákkal élőknek is.

A homoszexualitás természetes velejárója a gyanakvás a velük foglalkozókkal szemben. Ennek részben pszichoanalitikus magyarázatai vannak, amit már Freud is leírt, másrészt összefügg a társadalmi reakcióktól való félelemmel. Ezért az a megközelítés, hogy aki nem homoszexuálisként mer írni a témáról, csak ellenséges lehet – inkább gyanakvásos vonatkoztatás, mint tényszerű valóság.

Kabay Barna producer az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában elmondta, hogy Béres József gondolkodásmódja fogta meg, ennek a különleges embernek a szerénysége, odaadása, másokért való küzdelmei. Gyöngyössy Bence rendezővel és Petényi Katalin írótársával együtt azért is érezték magukhoz közelállónak Béres Józsefet, mert az életöröm és természetszeretet jellemezte. Ez a kettő végigkísérte életét és támaszt adott neki. "Ezt érzem nagyon mainak és modernnek. Ezt a fajta életszeretetet" - mondta.

A forgatókönyv alapját a Cseppben az élet című könyv adta. A sorozat mintegy tíz évet ölel fel a hatvanas évek derekától a hetvenes évek közepéig, a Béres Csepp megalkotójának drámai életszakaszára összpontosítva. A film a kutató hatalommal vívott, megalkuvást nem tűrő harcának bemutatása mellett látleletet nyújt a hatvanas-hetvenes évek Magyarországáról. 

A producer elmondta: fontosnak tartják, hogy a mai fiatalok, akik ezt a kort, a diktatúra ezen oldalát nem ismerik, lássák a történetet, megismerjék Béres Józsefet.

Béres József, a sorozat főhősének fia elmondta, hogy a család számára meglepetés volt, hogy film készül édesapjáról. Véleménye szerint a film jól szolgálja azt az ügyet, amelyért édesapja küzdött és jól szolgálja a magyarság ügyét is, hiszen pozitív példák kerülnek vászonra.

Felidézte, hogy Béres József 44 éves korában végezte el a gödöllői agrártudományi egyetemet, 52 éves korában alkotta meg a Béres-cseppet. "A tudásszomj jellemezte, valamint az ismeretek szintézisére való képesség, hogy felismerése nyomán nemcsak a diagnózist állította fel, hanem terápiás választ is adott rá, ez volt a Béres-csepp" - fogalmazott.

A sorozat négy 52 perces részből áll, az első rész szombaton 20 óra 30 perctől látható a Duna Televízióban. A címszereplő Gáspár Tibor mellett a film főbb szerepeiben Huszárik Kata, Für Anikó, Lukács Sándor, Seress Zoltán, Trokán Péter, Hatházi András, Székely B. Miklós, Bede-Fazekas Szabolcs és Trill Zsolt látható.

A mellettünk élő néninek márciustól ugyan leginkább csak a tomporát látjuk, mert örökké előrehajolva matat a növények között, de csodaszép is a kertje, veteménye! Ha tanácsra van szükségem a kerti ténykedés során, hozzá bizalommal fordulhatok, ő mindig tudja, melyik növény milyen gondoskodásnak örül, ráadásképp pedig – szezontól függően – valami csemegét is kínál: frissen szedett cseresznyét, egy tál málnát vagy méretes tököt is ad a „kicsiknek”. És tényleg egészen más ezt falatozni, mint a zöldségesnél vásároltat. Nekünk haszonkertünk nincs, a munka mellett erre végképp nem lenne időnk, bodza, néhány fűszernövény és paradicsomtő; pár megöröklött ribizlibokor és egy magoncból lett renitens diófa képezik kertünkben az ehető termésűek kis csoportját. De ezeknek meg is van a becsületük! 

Szépen beépültek az életünkbe és az étrendünkbe: a júniusban termő ribizli Apukám születésnapi tortájának múlhatatlan hozzávalója, a bodza- és mentaszörppel indul nálunk a nyári szezont, a dió pedig karácsonykor kerül a zserbóba, bejglibe.

Végre idén is előkerült a „kinti cipő”, újra kabát nélkül, pólóban vagdoshatom az elszáradt krizantémokat, gereblyézhetem a diófalevelek maradékát és egy macska áldozatául esett szegény gerle tollait, miközben a gyerekek sorra hordják ki a pincéből a „kincseket”:  pókhálós, ütött-kopott kerti játékokat, leeresztett labdákat. Összefutottunk az első bogarakkal, és ovisunkkal sorra megcirógatjuk a várva-várt, suttyomban már vagy tíz centisre növekedett tulipán- és nárciszhajtásokat.

Tizenöt éve élünk vidéken, a kert is „beállt” már, de ennyi idő után is mámoros állapotba kerülök attól a szabadságélménytől, amit egy ekkorka, szinte talpalatnyi természet nyújt.

Bár emlékszem, szüleim pesti lakásában is hasonlót éltem át a cseppnyi erkélyen virágokat ültetve – gyerekként egyszer még füvesítettük is bátyámmal az erkélyt, az „Égig érő fű” ihletett meg bennünket... A növényekkel való bíbelődés azóta sem múló örömét talán a biciklizés önfeledtségéhez tudnám hasonlítani, igazi flow-élmény, akkor is, ha olykor nekilendülve egy kiadósabb munkának, ki is döglik benne az ember.

Kép: Máthé Zsuzsa

Ebben a zsibongó jóérzésben a természetközelség mellett benne van a kétkezi munka öröme is. Amikor azonnali, kézzelfogható látszata van az elvégzett munkának: a visszametszett rózsatő hajtani kezd, a megtrágyázott fű napról-napra zöldül, a levágott díszfű élénkzöld leveleket hoz.

Megismertem már a kert lakóit, tudom, melyik bokor a leglustább s tetteti magát halottnak még április elején is. Kiismertem a virágzások egymásutánját, a kertünkben élő állatok szokásait.

Egyszerű és nagyszerű örömök. Tele van a szívem hálával, hogy újra átélhetem ezeket!

Tíz plusz egy fontos márciusi tennivaló a kertben:

1. A télre elzárt vízvezetékek ellenőrzése és újranyitása – a locsolás száraz időszakban már ilyenkor sem mellőzhető.

2. Talajelőkészítés: ásással, átforgatással, esetleg trágyázással.

3. Ha szeretnénk „szép, ződ gyepet”, itt az idő a gyepszellőztetésre is (lombseprűvel átfésülve a füvet vagy szellőztető géppel végighaladva rajta), az őszi, téli és kora tavaszi szeles időjárás okozta hulladékok összegyűjtése kulcsfontosságú a gyep megújulásához.

4. Örökzöld bokrok, sövények visszavágása – ha ilyenkor kerítünk sort erre a munkára, zöldebb, sűrűbb lesz a növény.

5. Téli növénytakarások eltávolítása az évelőkről.

6. Rózsák figyelmes metszése mellett a levendulát is érdemes alaposan visszavágni.

7. Átteleltetett muskátlik felébresztése átültetéssel, locsolással, fokozatosan melegebb, naposabb helyre tétellel.

8. A nyáron és ősszel virágzó évelők tőosztása is most esedékes.

9. Vágjuk vissza a díszfüveket is.

10. A fagytól károsodott növényeket vágjuk vissza közvetlen a föld felett!

+1. A tavasszal összeszedett növényi hulladékokat a levegőszennyezés elkerülése miatt sose égessük: ha elszállítják a zöldhulladékot, gyűjtsük szelektíven vagy komposztáljuk!