Remény a statisztika ellenében – Az öngyilkosságokról

Kutakodásom dr. Tóth Mónika Dittához vezetett, aki a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének munkatársa. Doktori értekezését is ebből a témából írta, azóta ennek a területnek a szakértője.

– Minden egyes öngyilkosság sok embert érint. „Vajon nem én voltam a hibás?” – kérdezzük magunktól. Egész önvádhullám söpör végig az öngyilkosságok partján.
– Igen, a bűntudat nagyon megnehezíti ilyenkor a gyászt. Angliában, ha öngyilkosság történt, azonnal egy segítő füzetet adnak minden érintett kezébe, és elmehetnek segítő csoportokba sorstársaikkal együtt, ahol ezzel a gyászfolyamattal foglalkoznak. Nagyon sok éven át kíséri az embert egy ilyen trauma. Hasznos ilyenkor beszélni pszichológussal.

– Lelkész ismerőseim között is több öngyilkosság történt az utóbbi években. Talán azért is, mert ezen a pályán sok a külső elvárás, aminek mindig meg kell felelni. A férfiakat ezek a szerepszemélyiségből adódó maszkok különösen kísértik.  
– Vannak olyan szakmai csoportok, amelyekben gyakrabban követnek el öngyilkosságot. Ők az átlagosnál még több nehézséggel küzdenek, még kevesebb idejük marad saját magukra. Ha szakmai szempontból nézzük, akkor a lelkész segítő. Ezekben a hivatásokban az emberek gyakran megfeledkeznek saját magukról, az „én időm” ilyen esetben megszűnik. Így szól a belső parancs: mindenkinek segíteni kell! Ugyanakkor a saját lelki békéjük nem kap szerepet.

A megfelelés az elvárásoknak folyamatos nyomást okoz, és ez a depresszió melegágya.

Legyen az egy multi vállalat vagy az egyház, a folyamatos teljesítménykényszer belehajtja az embert egy olyan állapotba, amikor elfeledkezik saját magáról. Aki segítő, vajon kitől kérhet maga is segítséget? Ha egy lelkésznek nincs olyan támogató családi háttere, ahol el tudja mondani a problémáit, akkor nagyon egyedül maradhat. Fontos, hogy legyen saját támasza annak, aki a közössége többi tagjáért sokat tesz. A pszichológusnak például van lehetősége arra, hogy szupervíziót kapjon a többi kollégájától. De a lelkész kihez menjen? Ráadásul a titoktartás őt is köti.

A fennálló problémára terhelődik rá egy életnehézség, például munkahelyi vagy párkapcsolati probléma, esetleg egy veszteség, amit már nem tud feldolgozni a meglévő megoldási stratégiáival.

– Nem mindig a depresszió áll az öngyilkosság hátterében?
– Nem mindig ez az ok. A depressziósok nagy százaléka soha nem lesz öngyilkos, viszont az öngyilkosok nagy százaléka depressziós. Az öngyilkosságok hátterében 90 százalékban valamilyen nem jól kezelt vagy kezeletlen betegség, pszichiátriai kórkép áll. Ezt az alapállapotot nehezítik még meg az úgynevezett pszichoszociális történések. Az is lehetséges, hogy valaki a családjában tanulta meg, hogy így is megoldhatja a nehéz helyzetet. Gyakori az öngyilkossági kísérletek esetében a családi halmozódás. Mindenképpen a megküzdési képesség elvesztése a gócpont. A kulturális és az eltanulás hátterét is kutatjuk, mégis az orvosi segítség elégtelensége az első, amit említenünk kell.

Egyszer ezt olvastam egy címlapon: Elhagyta a felesége, ezért öngyilkos lett. Ha mindenki öngyilkos lenne, akit elhagyott a felesége, akkor jóval magasabb lenne az öngyilkosságok száma. Ha azt nézem, hogy mennyi személyközti konfliktus van – sajnos több, mint amennyi régebben volt –, akkor sokkal több tragédiának kellene történnie.

Azonban az öngyilkosságok száma 2010 óta 30 százalékkal csökkent Magyarországon.

Akkor még 4330 ember döntött így, 2016-ban 1763 fő, 2017-ben 1634 volt a „szándékos önártalomban” elhunytak száma.

– Mi a csökkenés oka?
– Sokak szerint az, hogy a szakemberek egyre több mentális betegséget felismernek, bár ez még mindig nem elegendő. Esetleg a foglalkoztatottság növekedése is belejátszhat, de a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatot (116-123) is egyre többen hívják ilyen jellegű problémával. Nehéz a pontos okokat megmagyarázni, európai szintű jelenségről van szó. Az a nagy stigma megszűnni látszik, amely eddig az öngyilkosság és a depresszió velejárója volt.

Kép: Pixabay

Kis falvakban viszont még nem tartunk itt, még a körzeti orvosnak sem nagyon mesélik el, ha valamilyen pszichés zavarral küzdenek, hiszen esetleg kiderülhet a dolog. Nagy tehertétel az, ha valaki nem meri elmondani, hogy nem alszik jól éjszakákon át, hajnalban rendszeresen felébred, és nem tud visszaaludni… Amit érez, az már nemcsak egy sima rosszkedv, hanem annál mélyebb, de nem mondja el, mert még a végén bolondnak tartják.

– Még ezzel a csökkenő számmal is a statisztikák élén vagyunk, az 1980-as évek óta magas Magyarországon az öngyilkosságok száma.
– Erre keresik a szakemberek a választ.

Például a művészek öngyilkosságát sajnos egyfajta nimbusz övezi.

József Attila nevéhez kötődik a költészet napja, egyfajta heroikus küzdelem eredményének tűnik az, hogy ő öngyilkos lett. Ugyanúgy Latinovits Zoltán halálát is romantizálták. Japánban például kimondva-kimondatlanul el is várják, hogy ha valaki nagy hibát követ el, akkor vessen véget az életének. Cipruson viszont szinte nincs öngyilkosság, ott a legalacsonyabb az egész világon. Görögországra is ez igaz: egyszerűen nem opció az öngyilkosság. Litvániában ezzel ellentétben a világon a legmagasabb az öngyilkosságok száma. De azt az összefüggést is látjuk, hogy a kiemelt országokban az alkoholizmus által érintettek száma is nagyon magas. Az öngyilkosságok nagy részét alkohol vagy drog befolyása alatt követik el!

– Előttünk fekszik egy hatalmas táblázat, a Központi Statisztikai Hivatal kimutatása. Megdöbbentő látvány az adatok által kirajzolt képen az az olló, amely egyre szélesebbre nyílik a férfiak és a nők között.
– Ezt hívják gender-paradoxonnak. Mindenhol a világon, kivéve Kínát, a férfiak között háromszor-négyszer több befejezett öngyilkosság történik, mint a nők esetében. Viszont az öngyilkossági kísérletek tekintetében az ellenkezője az igaz. Magyarországon különösen nagy ez az eltérés évről évre. Az egyik magyarázat az lehet, hogy a férfiak gyakrabban választanak kegyetlen módszert.

– Lehet, hogy ez csupán az én intuícióm, de benne látom ebben azt a társadalmi jelenséget, amit így szoktak nevezni: „apátlan társadalom”.
– Ez is lehetséges, de az is, hogy a férfiak között több a kezeletlen pszichés beteg. A férfiak kevésbé mernek segítséghez folyamodni, mint a nők. Magukban hordozzák a fájdalmat, a krízist, a veszteséget, és gyakran a legtragikusabb megoldást választják.

Magyarországon a 60 év feletti férfiak körében a legmagasabb az öngyilkosok aránya.

Azt mondhatjuk, hogy a reménytelenség nagyobb rizikótényező, mint a depresszió.

– Mi a különbség aközött, hogy valaki depressziós vagy reménytelen?
– A reménytelenség a jövőre vonatkozó pesszimista gondolatokat, kilátástalanságot jelenti. Tünete is lehet a depressziónak. Az energiátlanság, önvád, örömtelenség, alvászavarok mind tünetei lehetnek a depressziónak. Megjelenik az öngyilkosság késztetése is, amire rá kell kérdezni – bár ezt nem szoktunk meg.

– Rendszerszintű tragédia az öngyilkosság jelensége?
– Ezt így nem mondhatjuk. Az öngyilkosság mégis csak elsősorban az egyén döntése. Mindent nem lehet a környezetre fogni: a baráti kapcsolatok ápolása, a támogató családi kapcsolatok fenntartása egyéni döntés is. Hiába akarja bárki azt, hogy mi állandóan dolgozzunk, nekünk kell meghoznunk azt az egyéni döntést, hogy mégis építünk kapcsolati hálót. Az egyén döntése, hogy a munka végeztével elmegy inni, mert annyira szorong, vagy hazamegy a családjához, esetleg a barátaival beszélget vagy orvoshoz fordul.

– Tehát az öngyilkosság esetében sok körülmény együttes hatásával számolhatunk.
– Igen, ezért mondjuk, hogy ez egy multikauzális, azaz sok okkal bíró jelenség.

Társadalmi, szociális, biológiai, kulturális, családi, személyiségi háttere is van annak, hogy valaki elveti magától az életet.

Ez egy folyamat, amelynek a vége az, hogy az utolsó szál is elszakad. Ha ezt senki sem veszi észre – pedig legtöbbször hosszan gondolkodnak ezen az emberek –, ha senki sincs, aki a kezét nyújtsa, akkor következhet be ilyen tragikus végeredmény.