A magányos méhek és néhány darázsfaj ujjnyinál nem vastagabb költőüreget készítenek, ahová aztán a nőstény méhek nektárt és virágport, a darazsak megbénított hernyókat halmoznak fel. A rovarok erre petéznek, majd a bölcsőket sárdugóval zárják le. A kikelő lárva a felhalmozott táplálék elfogyasztása után bebábozódik, majd a kikelő kifejlett rovar kirágja magát a sárdugón, és megkezdi felnőtt életét.

Ezek a rovarok mindenhol ott vannak, ahol virágokat találnak: a városi kertekben, parkokban lakótelepeken, még a sokadik emelet magasságában is. A löszfalak, vályogházak, nádtetők hiányában azonban egyre jobban kiszorulnak a városokból, hiszen modern tégla- és betonépületeinkbe nem tudnak költőüregeket vájni. Nyugat-Európa számos területéről már el is tűntek – szerencsére a természetvédők kitalálták az egyszerűen elkészíthető megoldást: a méhecskehotelt!

A méhecskehotelt vagy darázsgarázst kihelyezhetjük bárhova a kertbe, ahol virágokat nevelünk, de az erkélyre vagy az ablakpárkányra is. Csípésektől nem kell tartanunk, a keskeny bölcsőkamrákat használó méh- és darázsfajok nem támadók; a támadó, fájdalmas szúrású darazsak pedig nem tudnak beköltözni ezekbe a szűk járatokba.

Sőt, egészen közelről megfigyelhetjük a rovarok tevékenységét; sem az embertől, sem a háziállatoktól nem zavartatják magukat és nem támadnak rájuk.

Méhecskehotelt készíthetünk tűzifa kugliba vagy farakásba, sűrűn átlyuggatva a rönköket 3–10 cm mély lyukakkal, de készíthetjük szorosan összecsavart, 10–20 cm vastag nádszövetből vagy hüvelykujj vastagságú bambusznádszálakból. Néhány üveg kémcsővel pedig láthatóvá is tehetjük, mi zajlik a zárt ajtók (sárdugók) mögött. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján részletes leírásokat találunk a különböző típusok elkészítéséről.

Ha a márciusi ifjak idejében lett volna Facebook, akkor Petőfiék valószínűleg becsekkoltak volna a Pilvaxban, szelfiztek volna a Landerer nyomdában, és Kossuth Lajos is a falán üzente volna meg, hogy elfogyott a regimentje.

Mára a közösségi média a politikusok, forradalmárok és aktivisták kedvenc hadszínterévé vált, ahol a népszerűség a legfontosabb stratégiai cél. Az amerikai elnök Twitteren kormányoz, a brazil elnök a WhatsAppal nyert választást, az Iszlám Állam pedig a Facebookon toboroz terroristákat. A harácsoló celebek és a hatalom stratégái korán felismerték a web 2.0-ban rejlő lehetőségeket és gyorsan alkalmazkodtak a kommunikáció aktuális trendjeihez. Ám amíg Kim Kardashian a megosztásaival „csak” pénzt keres, a politikusok arra használják a virtuális közösségi tereket, hogy szavazatokat gyűjtsenek.

Hatalmas a versengés a figyelmünkért

Merkovity Norbert politológus szerint a sztárokkal ellentétben a politikusok folyamatosan arra törekednek, hogy ne csak egy-egy rövid időre irányítsák magukra figyelmet, hanem folyamatosan magukon tartsák azt. Ez nem is olyan egyszerű feladat, mint gondolnánk, hiszen a figyelmünk ugyanolyan véges erőforrás, mint a kőolaj. Sokan akarják, vérre mennek érte, de előbb utóbb kimerül, mert túl sok információ vesz minket körül. Ma megpróbáltam összeszámolni, hogy hányféle cég, politikus, jótékonysági szervezet bombáz a hirdetéseivel, amíg lesétálok egy megállót a Körúton, hogy valami sokkoló számot írhassak ide. Kezdtem egy túró rudis autóval, beleszámoltam a kormányplakátokat, az akciós csirkefarhátat hirdető posztert és a fehérneműmodellt a megálló üvege mögött, de harminc körül feladtam. Zsongani kezdett a fejem, mert elvesztem az információtömegben, pedig csak az első keresztutcáig sétáltam.

Szakértők szerint nem meglepő, hogy a politikusok virtuális sávra váltottak az információs szupersztrádán. A tömegkommunikáció az elmúlt évtizedekben hihetetlen gyorsasággal alakult át. Az internet elterjedésével párhuzamosan a nyomtatott sajtó piaca összezsugorodott, a televízió a maga rugalmatlan, időhöz kötött tartalomszolgáltatásával nem tud lépést tartani az alkalmazásokkal, amelyek gyorsan igazíthatók az új generáció igényeihez.

Belátható időn belül az online tér jelenti majd a tömegkommunikációt, a politikusok éppen ezért egyre több fronton ostromolják a jövő választópolgárait a saját közegükben: a neten.

A hagyományos tömegkommunikációs eszközökkel (tévé, rádió, újság) ellentétben a Facebook és társai képesek aktivizálni a közönséget. Megosztásainkkal, kommentjeinkkel sokszor akaratlanul is politikusok és üzletemberek szendvicsemberévé válunk, és befolyásoljuk a közvéleményt. A politika világában használt két legfontosabb közösségi oldal a Facebook és a Twitter. Utóbbi legnagyobb hangú huszárja az Amerikai Egyesült Államok elnöke, aki maga is egyfajta celebként került a politikába.

A Twitter-huszár archetípusa

Donald Trump a politika világában szokatlanul gyorsan, magabiztosan és közvetlenül kommunikál Twitter-fiókján keresztül, amelyet a mai napig saját maga kezel. Merkovity Norbert úgy véli, az USA elnöke számára az volt a fontos, hogy a nyilvánosság színterén zajló kommunikáció róla szóljon, csökkentve ezzel az érdeklődést ellenfelei irányában.

A politikusok között egyedülálló módon Trump olyan digitális jellé vált, akinek üzenete vagy álláspontja mémszerűen terjed. Provokatív bejegyzéseit néhány óra alatt tízezres nagyságrendben osztják meg követői, illetve a média is foglalkozik velük.

Nem gondolnánk, hogy a posztjainkban használt írásjeleknek nagy jelentősége van, de elemzők szerint nem véletlen, hogy éppen az az elnökjelölt lett a legnépszerűbb, amelyiknek tweetjeiben lényegesen több a felkiáltójel. Kilenc év alatt a Twitter- huszárok legnagyobbika 9261-szer használt felkiáltójelet a közösségi médiában megosztott üzenetekben (pl.: „Hol van Hillary? Alszik!!!!!”).

Kép: Designed by natanaelginting / Freepik

A mediaQuant és az SMG Delta New York Timesban közölt számításai alapján Trump 2016 februárjáig a közösségi médiának köszönhetően kb. 2 milliárd dollárt érő ingyenes médiafelületet kapott, miközben 10 millió dollár értékben vásárolt médiamegjelenést. Ellenfele, Hillary Clinton ezzel szemben hozzávetőlegesen 750 milliót érő ingyenes felületet kapott és 30 millió dollárt költött a nyilvánosság figyelmére. Ezeknek az adatoknak azért van jelentőségük, mert a közösségi média felhasználóinak száma évről évre drasztikusan emelkedik. A Pew Research szerint míg 2005-ben az amerikai választópolgárok alig 7 százaléka használta a social mediát, jelenleg több mint 62 százaléka vallja, hogy ellenőrzött sajtótermékek helyett a közösségi médiából szerzi ismereteit. Ez riasztó adat, ha figyelembe vesszük, hogy az ostobaság mennyivel gyorsabban terjed, mint a valóság. A Massachusetts Institute of Technology kutatói kimatekozták:

Az álhírek átlagosan hatszor gyorsabban érnek el 1500 embert, mint az ellenőrzött információk.

Itthon is rajongunk a Facebookért

A hazai hírek alatt tobzódó kommenteket olvasva sokszor érzek ingerenciát arra, hogy fogjak egy szappant és kimossam a balos és jobbos véleményezők száját egyaránt (sokszor még az újságíróét is.) A vitakultúra hiánya azonban csak a probléma egyik része. A legnagyobb gondot nálunk is a propagandacélokat szolgáló álhírek okozzák, amelyekre a hazai közönség is fogékonyabb, mint az igazságra.

Az Eurostat adatai szerint Magyarországon a közösségi médiára regisztrálók száma és a felületen zajló aktivitás (elsősorban politikai témában) meghaladja az Európai Uniós átlagot.

Ezeket a számokat a tavalyi országgyűlési választás is alátámasztja, ahol jóval nagyobb szerepet kapott a „Facebook-harc” mint a négy évvel korábbi kampánycsatában.

Lehet, hogy számunkra a közösségi média még mindig az ártalmatlan kacsaszájú szelfikről, nyaraló Aperol Spritzekről és vitatott esztétikájú rántott parizerek fényképeiről szól, de az igazság az, hogy a közeljövő legfontosabb politikai csatái már a virtuális térben dőlnek majd el.

– Sok olyan esettel találkozunk, amikor a serdülő érintett az ún. szubklinikai evészavarban: ekkor még nem diagnosztizálható például az anorexia, de már jelen van a folyamatos testképzavar, a fogyókúrázás. Szomorú, de már óvodás korban is tapasztalható a testről alkotott kép torzulása.

– Ha egy négyéves kislány azt mondja, hogy nem eszem fagyit, mert cukor van benne és hizlal, abban észre kell vennünk a veszélyt.

Nyilván otthon, a reklámokból, a környezetétől hall ilyet egy gyerek. Ma soványságkultusz van, ilyen világban élünk, ezzel nem tudunk mit kezdeni. De azzal a predesztináló tényezővel már igen, hogy milyen a család működése, mennyire tud rugalmas lenni amellett, hogy határokat is képvisel. Azt látjuk, hogy az érintett családokra jellemző a differenciálatlan működésmód: mindenkinek ugyanúgy kell éreznie magát és mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Ez a dinamika hoz létre egy olyan érzelmi környezetet, amelyben nem megengedhetők az eltérő érzések.

Ha például anyu rosszkedvűen jön haza, akkor a gyereknek sem szabad jól éreznie magát.

Ezekben a családokban jellemzően nem lehet megfogalmazni a haragot vagy egyéb negatív érzelmet a szülő felé, mert csak a család működéséhez passzoló érzések az elfogadottak. Sokszor elmondják, hogy náluk nincs konfliktus, nincs hangos szó vagy veszekedés, a betegség kezdetéig minden rendben volt. Ilyenkor szokott a pszichológus nyelni egy nagyot… Hisz ilyen nincs, ez ellenkezik az emberi természettel! Ez arról szól, hogy nem adnak teret a konfliktusnak. A társadalmi és családi nyomás mellett az egyéni karaktervonások is alakulhatnak szerencsétlenül, például ha a kamasznak valaki vagy valami azt sugallja, hogy neki mindenben jól kell teljesítenie, mindenben tökéletesnek kell lennie, nem hibázhat. Az evészavar is teljesítmény lesz. „Együtt kezdtük a barátnőimmel, akik már rég feladták, de én nem. Legyőztem magam, hisz éhes vagyok, mégsem eszem. Valamit uralok a saját testemen belül, ha már mást nem tudok uralni.”

– Hogyan alakul ki egy gyerekben a megfelelési vágy?

– A perfekcionizmusnak mint személyiségjegynek vannak genetikai alapjai, de egyértelmű a mintakövető, tanult rész is. Például, ha azt látja a gyerek, hogy a szülei a saját szakterületükön nagyon sikeresek, mert anya még éjjel is dolgozik a laptopján, és reggel az óvodába menet tárgyal a főnökével, akkor az az üzenet jön le, hogy az életet úgy kell élnem, hogy mindig mindennek megfeleljek. A szülők sokszor állítják: ők sosem mondták, hogy a gyereknek csak ötöse lehet. Ez igaz is, de az elvárásoknak nem kell explicit formában elhangozniuk, azok legtöbbször rejtve jelennek meg.

– Ezt a szülői hozzáállást hívhatom normális ambíciónak is.

– Igen, de nem árt, ha ebbe a viselkedésmintába belefér az is, hogy fontos a munkám, de a kedvedért félreteszem kicsit. Az se baj, ha kimondjuk, hogy elrontottunk valamit, nem így kellett volna.

A szülő azzal tanít legtöbbet a gyerekének, ha megmutatja, hogy ő is esendő.

A célorientáltság, a perfekcionizmus, a kitartás lehetnek jó tulajdonságok is, egy céltudatos serdülőből nem feltétlenül lesz kényszeresen megfelelni vágyó tinédzser. Csak jó, ha látjuk, a baj előjelei már a serdülőkor előtt észrevehetők. Ha azon szorong a gyerekem első osztályban, hogy hány piros pontot kap, és erre a környezete rá is erősít, akkor nem árt odafigyelnem.

Kép

dr. Csenki Laura – kép: Páczai Tamás

Térjünk vissza a négyévesünkhöz. Az ő szemében az édesanyja a leggyönyörűbb nő a világon, akivel azonosulni szeretne. Képzeljük el azt a lélektani helyzetet, amelyben ő csodálattal tekint az anyukájára és nem érdekli, hogy narancsbőrös-e a combja vagy puha-e a hasa, vagy karikás-e a szeme, mert neki ő a legszebb, miközben ez az anyuka sóhajtozik, becsmérli magát és megvon magától ételeket. Ez egy kisgyerek számára érthetetlen. Közben az olyan mondatok, hogy „ilyet nem eszünk, mert ebben cukor van” beépülnek, mint valami mantra, hisz a számára tökéletes édesanya mondta. Ha már a gyerek szájából hangzik el, hogy nem eszik fagyit, mert nagy a hasa, azt nagyon fontos meghallani. Mondhatjuk azt is, hogy cukros fagyi ide vagy oda, meleg van, gyere, együnk egyet!

Az sem megy, hogy megveszem a gyereknek a fagyit, én meg rágcsálom a zellerszárat. Helyes, ha a hétköznapokban kerülöm a cukrot és igyekszem egészségesen főzni, de egy-egy ilyen helyzetben nem ezzel nyerem a legtöbbet. Úgy leszek hiteles, ha én is beszállok a buliba. A veszélyeztetett családok tagjaira jellemző, hogy nehezen alkalmazkodnak, nem tudnak elengedni bizonyos kényszereket.

Az evés nem csak létfenntartó funkcióval bír, annak van egy társadalmi, kulturális beágyazottsága. Az étkezés egy aktus, az ételem megosztása az elfogadásom és szeretetem jele. Ha valakinek elfogadom az ételét, őt magát is befogadom. A társas étkezés, az osztozkodás egy közös élmény – ha örömforrásként tud megnyilvánulni egy családban, az nagy pozitív lelki tartalommal bír. Fontos, hogy mit és hogyan tanítunk a gyerekeinknek.

Az egészségtudatos életmódra fel kell hívni a figyelmet, de nem mindegy, hogy görcs nélkül tesszük-e, vagy úgy, hogy bűntudatkeltő tartalmakat társítunk az ételekhez.

– Nem lehet, hogy a szigorú szabályokhoz ragaszkodó szülők valahol maguk is áldozatok?

– Az evészavaros gyerekek szülei rendszerint jóindulatúak, gondoskodók és felelősségteljesek, akik saját szorongásaik mentén alakították ki azt a rendszert, amitől úgy gondolták, hogy jól működik a család. Sokáig működik is. De aztán eljön a kamaszkor, ami mindent felborít. Ez egy hirtelen és erős változás, amikor minden, amit gondoltunk a gyerekünkről, eltűnik. A serdülő gyerek provokálja a szülőket természetes hibáik és nehézségeik terén, ráadásul rapszodikus. „Tegnap még együtt röhögcséltünk és válogattuk a sminkeket a plázában, most meg én vagyok számára a világ legkibírhatatlanabb szülője.” Ennek az elviseléséhez nagyfokú rugalmasság kell, valamint az, hogy bízzak saját magamban, a gyerekemben és abban, hogy bár ez a változás most pokoli, de pár év múlva visszakapom majd őt. Meg kell engednem magamnak és neki is, hogy hibázzunk, és azt is, hogy sem őt, sem magamat nem akarom tökéletesnek látni. A kapcsolatunknak el kell bírnia a konfliktust, szabad dühösnek lenni. Mindez a tökéletességre törekvő, konfliktust kerülő családokban egyszerűen nem valósítható meg – hiszen, ha nálunk minden rendben van, akkor miért ordibálok két órája a gyerekemmel? És ezen a ponton torpan meg a kamaszkori váltás, illetve nem is következik be. Az anorexia ugyanis arról is szól, hogy serdülőkorban elindul a biológiailag meghatározott testi fejlődés, amelyet egy pszichés kényszer lestoppol – és kapunk egy klimaxos tüneteket mutató 13–15 éves lányt. Hisz az éhezés következtében nincs hormontermelés, nincs menstruáció. Vegyük észre: ez konfliktuskerülés. Ha a 16 éves lány nem serdül, akkor úgy tűnhet számára, hogy nincs konfliktus.

Kép

Kép: Freepik

– De amint jön a betegség, valószínűleg kezdődik a veszekedés is. Öngól ez a kamasz számára?

– Hosszú évek alatt megtanulta a gyerek, hogy nem balhézhat, mert azt anyáék nem tudják kezelni. Igen, paradox módon pont az anorexia lesz az a felület, ami körül mégis kitör a balhé.

A feszültség a nemevés és a kilók körül jelenik meg a családban, pedig az indulatoknak nem ezen a fronton kéne felbukkanniuk, hanem ott, hogy hányra jössz haza este, és ki ez a tetovált fiú, aki hazakísért. Megindul a bűnbakképzés is, hisz a szülők azt hiszik, hogy a családban minden rendben, csak az anorexiás gyerek miatt áll a bál.

A helyzet megoldásához családi erőforrás kell, ám egy szorongó, teljesíteni akaró, minden helyzetben megfelelni vágyó szülőnek ez nagyon nehéz feladat.

– A mindennapos, sokszor felületes találkozások mellett észre lehet venni az evészavarra utaló apró változásokat, intő jeleket?

– Nem könnyen. Bár vannak jelek, amelyek könnyen észrevehetők, például a testtel, kilókkal való állandó foglalkozás, nagymértékű súlyvesztés, lányoknál a menstruáció elmaradása, túlzott testmozgás, megváltozott evési magatartás, étkezés utáni azonnali fürdőszobahasználat, eltünedező kortársak. Azért csapdás az evészavar, mert bár számtalan jele van, ezeknek a jelentős része láthatatlan a hétköznapokban. Egy tinédzserről már nem feltétlenül tudják a szülei, mit evett.

Szinte csak a közös családi étkezések során bújhat ki a szög a zsákból, de vigyázat: egy anorexiás nagyon tud úgy csinálni, mintha enne!

Sok internetes fórum van, amin erre tippeket is kap. Rengeteg trükk létezik, amivel be lehet csapni a szülőt. De az evészavarnak lehetnek olyan tünetei is, amelyek nem kapcsolódnak az étkezéshez: feszültség, irritáltság is kísérheti, ami más, mint a serdülőkori rapszodikus hangulatváltozás. A kamaszkorban minden megtörténhet, és annak az ellenkezője is. Addig beszélünk harmonikusan fejlődő tinédzserről, amíg látjuk a hangulati állapotok közti változást. Az evészavarban ez nem így van, ott állandósul a hangulati nyomottság. Hangsúlyozom: a legfontosabb ebben a kérdésben, hogy mennyire tudok ráhangolódni a gyerekemre. Ha látom a jeleket, legyen tere, hogy kibeszéljük, és ne az legyen életünk első komoly beszélgetése. Ahhoz, hogy meglássuk, mi van a jelek mögött, szülői érzékenység kell és egy valódi, érzelmileg megerősített kapcsolat, amibe belefér, hogy ezeket elmondhatom. Visszakanyarodunk az elejére: olyan-e a család működése, ami megengedi, hogy beszélgessünk a problémáról?

Ha egy szülő lelkiismeretesen, szeretettel próbál gyereket nevelni, számos hibát fog véteni, de ez nem baj. Az, hogy a gyereke beteg lett, nem az ő hibája, hanem egy helyzet, ami sok tényező szerencsétlen együttállásából fakad.

Az evészavarok leghatékonyabb gyógymódja a családterápiás megközelítés. Abban kell segíteni, hogy az érintettek megértsék: a rugalmatlanság nem visz sehova, próbáljanak meg nyitni, és látni fogják, a változás nem is lesz olyan ijesztő.   

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT.

Kapcsolódó cikkeink:

Tiltólistás ételek, túlevés, bűntudat - ördögi kör

A műszaki, tudományos és informatikai területeken dolgozók 90%-a férfi, vezető pozícióban pedig szinte egyáltalán nem találunk nőt. A fiatal lányok már az iskolában is kevésbé merik próbára tenni magukat a „fiús” tárgyakban és nehezebb érvényesülniük ezeken az órákon. Pedig a lányoknak is van helye a műszaki tudományokban, és szükség is van rájuk.

A rendezvény célja megmutatni a szakmának: érdemes a nők oktatását és karrierjét is támogatni a kutatás-fejlesztés és innováció területén, valamint inspirálni, bátorítani a fiatal lányokat, hogy felfedezhessék szunnyadó tehetségüket a STEM területekhez (természettudományok, technológia, mérnöki tudományok, matematika) közel álló szakmákban.

Idén a Lányok Napjára jelentkező diákok április 30-án látogathatják meg azokat a gyárakat, laborokat és műszaki egyetemeket, amelyek programot kínálnak számukra. A fogadóhelyek a nyílt nap során bemutatják, hogy miért érdemes náluk tanulni vagy dolgozni, ezzel is ösztönözve a lányokat arra, hogy olyan pályát válasszanak maguknak, amelyen nem csupán kiteljesedhetnek, hanem szükség is van rájuk.

Tizennyolc városban – Budapesten, Cegléden, Debrecenben, Dunaharasztiban, Egerben, Gyöngyöshalászon, Győrben, Kalocsán, Kecskeméten, Nyíregyházán, Makláron, Miskolcon, Siófokon, Százhalombattán, Székesfehérváron, Tatabányán, Tiszaújvárosban, és Veresegyházán – lesznek programok, amelyekről részletesen a kezdeményezés weboldalán lehet olvasni, és amelyekre ott is lehet regisztrálni – olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Lányok Napja pályaorientációs kezdeményezést a világ számos országában megrendezik, a rendezvényt Magyarországon a Nők a Tudományban Egyesület koordinálja. Célja, hogy informálja a lányokat a természettudományos, műszaki és informatikai pályák előnyeiről, a Lányok Napja Programiroda pedig ezzel párhuzamosan szakmai segítséget nyújt a fogadóhelyek számára a minél érdekesebb és informatívabb programok megszervezéséhez.

Az angoltanárom tanácsa szerint, ha belebonyolódom egy gondolat kifejtésébe idegen nyelven, akkor képzeljem el, hogy egy ötévessel beszélek, és rögtön egyszerűsíti az agyam az összetett mondanivalót. De mit tegyek akkor, ha maga a gondolat, amiről beszélni szeretnék, már idegen nyelven van? Olyan nyelven, amelynek a szavai számomra is hosszú évek alatt telítődtek tartalommal. Mit tegyek, ha sem az óvodás, sem a kiskamasz nem nyitott egy otthoni hittanórára, de mégis szeretném megosztani velük az ünnep tartalmát, valahogy együtt készülni velük a tojásfestésen kívül is? Két lehetőségem van ebben az esetben: vagy néma maradok, vagy nem arról beszélek, amit már tudok, hanem újra nekifogok velük együtt, tapasztalati úton a megértésnek.

Érvek a némasági böjt mellett:

1. Elég a példa, a saját meggyőződés. Egy hittantanár mesélte, hogy magabiztosabban megy be tanítani, amióta kapott egy egyszerű tanácsot: Nem baj, ha nem tudja megértetni a gyerekekkel, miért fontos hittanra járniuk, elég, ha ő maga szilárdan hiszi, hogy fontos, hogy a gyerekek hittanra járnak. A mi nemzedékünk kényszeressége, hogy azt akarjuk, a gyerekeink értsék, miért úgy neveljük őket, ahogy.

A példa mellett bevonhatjuk őket a szeretet cselekedeteinek gyakorlásába: beszállhatnak az adománygyűjtésbe, együtt látogathatjuk a magányos rokonokat, és mellesleg részesülnek a böjti asztal hiányaiból – ennyi lehet, hogy elég is.

2. Elég az utolérhetetlen mester, Jézus szava az evangéliumokban. Nála tökéletesebben úgysem lehet csinálni. Nekünk csak az a dolgunk, hogy annyit elmondjunk: most a Bibliából fogunk olvasni. Jézusnak olyan dolgokat kellet megértetnie az egyszerű emberekkel, amiket csak ő látott: az Atyáról és a mennyek országáról beszélt. Mesélt az apáról, aki levágatja a hizlalt borjút, amikor hazatér a tékozló fiú; beszélt a szőlősgazdáról, aki ugyanazt a bért fizeti annak, aki egész nap nála dolgozott, és annak is, aki az utolsó fél órában tért be hozzá. Talán elég, ha elolvassuk azt is, hogy ugyanez a Jézus böjtölt és imádkozott, és képes volt ellenállni a sátán kísértésének. És természetesnek vette, hogy tanítványai böjtölnek majd és imádkoznak, mert a böjt és az ima a vele való kapcsolattartás része. Csak addig nem böjtölt a násznép, amíg vele volt a vőlegény.

Magyarázat helyett: a tapasztalás útja:

Miért jó az Istennek, ha nem kapok csokit? – kérdezi az ötéves. Miért jó az Istennek, ha pénteken nem kerül sonka az uzsonnába? Picit röhejes lenne egy óvodásnak azzal jönni, hogy megtanul szabaddá válni a csokoládétól.

Kép: Designed by Freepik 

Meg lehet próbálni – Jézus nyomán – példázatokkal élni. Nem is példabeszéddel, hanem cselekvéssel. Olyan alkalmakat teremthetünk, ahol kiderül, hogy ha valamit elengedünk, ha helyet csinálunk neki, akkor Isten kitölti azt a helyet. Ehhez a bizalmunkra és a nyitottságukra van szükség, de nem kell a gyerekeknek megmagyarázni. Elindulhatunk egy kirándulásra autó és költőpénz nélkül uzsonnával, kulacs vízzel. Megvárjuk a menetrendszerinti járatot, és onnan gyalogolunk, ahol a megálló volt. Megbeszélhetjük, hogy most nem érdekel minket, hol találunk büfét, nem érdekel, hogy árulnak-e guszta hűtőmágnest. Ha csak annyit mondunk, hogy ma így akarunk kirándulni, akkor a gyerekeknek már valószínűleg feltűnik a különbség, és nem kell elmagyarázni, hogy pontosan hogyan hívjuk meg ezáltal Istent erre az együttlétre.

Megtehetjük, hogy mi szülők nem internetezünk otthon, vagy megmondjuk, hogy ezen a napon nem megyünk boltba akkor sem, ha mégis hiányzik valami otthonról. Rengeteg hasonló helyzetet lehet teremteni, ahol mi, szülők tudatosan választunk, tudatosan csinálunk helyet Istennek, tudatosan vagyunk jelen, de a gyerekeknek nem rágjuk szájba, nem értelmezzük, nem mondunk tanmeséket, csak bevonjuk őket a szituációba.

Amikor ezen gondolkodtam, és próbáltam minél egyszerűbb képet találni, hogy én is jól értsem, amit át akarok adni, akkor beugrott egy kétéves forma gyerek, aki mindkét kezében valami számára kedves és éppen nagyon érdekes játékot szorongat. Ha egy ilyen kisgyereknek odadobunk egy labdát, akkor tudatosan elejti, ami a kezében van, és a labda után nyúl. A kisgyereknek ehhez a gesztusához kell az egyidejűség, hogy ő már lássa a labdát, amikor helyet készít neki.

Számomra a böjt nagyon hasonlít ehhez a szituációhoz, azzal a különbséggel, hogy előbb elengedem, amit szorongatok, és tudom, várom, remélem, hogy Isten megcéloz valamivel.

Egy nagy múltú nemesi család, a Sándor család tagjai számára mindig is fontosak voltak erdélyi gyökereik. Habár 1944-ben hazájuk elhagyására kényszerültek, a világ minden pontjára szétszóródtak, soha nem felejtették el, honnan származnak. „Családunk életében generációról generációra mindig jelentős szerepet töltött be a társadalmi felelősségvállalás egykori szülőföldünkön. Ezért indítjuk most útnak közösségépítő kezdeményezésünket Székelyföld szívéből, a Medve-tó közeléből, Szovátáról” – mondta el Sándor Béla, Magyarország egykori belügyminiszterének és Szovátafürdő fejlesztőjének, Sándor János - a nagyvilágból visszaszármazott - dédunokája.

A Rengeteg névre hallgató színes és széles spektrumot felölelő programsorozattal szeretnék fellendíteni a térség kulturális életét, építenék, erősítenék az erdélyi és magyarországi magyar közösségek közötti kapcsolatokat. A kezdeményezés abban is egyedülálló, hogy nem témaspecifikus, a kulturális vagy gasztronómiai jellegű találkozóktól kezdve a nemzetközi vívótalálkozóig bárki megtalálhatja majd a kedvére való programot Erdélyben.

Az első rendezvényre, a Rengeteg Népzene c. hagyományteremtő népzenei szimpóziumra 2019. május 3-5. között kerül sor Szovátán, Székelyföld szívében. Az eseményre erdélyi és magyarországi vendégeket is várnak. A magyarországi résztvevőket a Budapestről induló Góbé Gyors busz viszi a helyszínre, akik tehát jegyet váltanak az útra, a hétvége sztárfellépőjével, a Góbé zenekarral együtt utazhatnak majd a méltán híres erdélyi üdülővárosba.

Az érdeklődők workshopok és előadások segítségével ismerhetik meg a gazdag helyi és kárpát-medencei népzenei hagyományokat. A hétvége altémája Felső-Nyárádmente tánc- és énekhagyománya. A programot szabadtéri akusztikus előadás, tábortűz, kóstolók, népdalozás és nyárádmagyarosi táncház is színesíti. Tőkés Lóránt táncoktató Nyárádmagyarós táncanyagából tart majd bemutatót és táncházat, míg Samu Imola megismerteti a résztvevőket Nyárádremete és Nyárádköszvényes népdalkincseivel. Az eseményre a Rengeteg weboldalán lehet regisztrálni.

„Egyszer utaztam a buszon, és hirtelen rám tört egy rosszullét, azt hittem, meghalok; szúrt a mellkasom, kapkodtam a levegőt, gyorsan le is kellett szállnom” – meséli Enikő. Körülbelül egy éve tapasztalta magán a pánikbetegség első jeleit, amelyeket azóta pszichiáter, pszichológus, illetve gyógyszerek segítségével kezel. „Eleinte nagyon nehéz volt: ha jött a pánikroham, gyorsan leültem egy padra, felhívtam a barátomat vagy az édesapámat, hogy azonnal jöjjön értem. Mozdulni sem mertem. Végül odáig fajult a betegségem, hogy a házból is alig mertem kimozdulni, szinte egész nap csak aludtam, nem jártam be dolgozni.”

Enikő időben lépett, még mielőtt elvesztette volna a munkáját: szakemberhez fordult, akitől gyógyszereket kapott. Azóta jobban van, már nem jelentkeznek olyan erősen a tünetei, megtanulta kezelni a helyzetet, és pszichológushoz jár, hogy feltárja az okokat.

„Szinte mindannyian elszenvedtünk már egy-egy pánikrohamot az életünkben, mégis, csak az emberek töredékéből lesz pánikbeteg. Utóbbi onnan ismerhető fel, hogy a rohamok mellett megjelenik az úgynevezett anticipált szorongás, amely azt jelenti, hogy az illető elkezd félni egy újabb pánikrohamtól, ezért számos helyzetet elkerül, folyamatosan figyeli magán a tüneteket, ezután pedig sokkal könnyebben jelentkezik nála a pánikroham” – ezt már dr. Purebl György, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese mondja.

A pánikroham tulajdonképpen egy szorongásos roham, ami egyszer csak a semmiből jön, és nem tudjuk az okát. Teljesen ugyanaz játszódik le a szervezetben, mint amikor valakit hirtelen megijesztenek.

„Ugyanúgy szívdobogásunk lesz, kapkodjuk a levegőt, leizzadunk, hideg-meleg hullámok jöhetnek. A pánikroham ugyanígy jelentkezik, azzal a különbséggel, hogy látszólag nincs oka, de egyszer csak érezzük a tüneteket. Mivel nincs mögötte konkrét, kézzelfogható kiváltó ok, az illető elkezd rajta gondolkodni, és sokszor arra jut, hogy ez valamilyen betegség jele. Persze a pánikbetegség sem ok nélkül váltódik ki, csak az ok nem annyira látványos, vagy nem azonnali” – hangsúlyozza dr. Purebl György.

Majd’ kiugrik a szívem

Dóri egyszer egy este azt tapasztalta, hogy nem tud elaludni, mert annyira dobogott a szíve, hogy képtelen volt lenyugodni, attól félt, ennek sohasem lesz vége. „Szédültem, fájt a fejem, főleg a halántékom, és azt éreztem, hogy majd’ kiugrik a szívem”. Azóta ezek a tünetek többször is jelentkeztek, Dóri azt gondolta, hogy vérnyomásproblémái vannak. „Sokáig azt hittem, hogy ez valamilyen fizikai betegség, aztán megfigyeltem, hogy ha számomra ijesztő helyzetbe kerülök, akkor előjönnek ezek az érzetek. Például a metrón egy férfi elkezdte a földhöz vagdosni az öngyújtóját. Rajtam pedig halálfélelem lett úrrá, le kellett szállnom. De olyan is előfordult, hogy ültünk egy konferencián, kint az udvaron pedig néhány férfi szórakozott, mutogatott befelé. Ekkor is megjelentek a tünetek.”

Kép: Pxhere

Dóri azóta felkeresett egy neurológus-pszichiátert, aki megállapította, hogy kezdődő pánikbetegsége van. Azt is kiderítették, hogy valószínűleg a munkahelyén jelentkező problémák, a bizonytalanság váltotta ki a pánikot. Ugyanis hónapokig nem lehetett tudni, hogy megszűnik-e az állása vagy sem. „Gyógyszert kaptam, és ma már próbálom tudatosítani magamban, hogy ez egy ilyen helyzet, nem fogok meghalni, nem lesz semmi baj. Szerencsére még csak kezdeti szakaszában volt a betegség, ezért talán könnyebb kezelni. Ma is vannak rohamaim, de sokkal gyorsabban vége lesz és talán nem olyan erősek a tünetek.”   

Csak két módszer hatása bizonyított

Egyelőre nem lehet tudni, ki válik pánikbeteggé. Szerepet játszhat a genetika, de a rossz megküzdési technikák, akár egy szorongásos kulcsélmény is állhat a háttérben.

A szakember azt javasolja, ha valaki a pánikbetegség jeleit tapasztalja magán, elsőként forduljon a háziorvosához, hogy kiderüljön, tényleg lelki eredetű-e a probléma. Ma már minden orvos tudja diagnosztizálni a pánikbetegséget. Egy-egy roham sok esetben mellkasi fájdalommal jár, ezért gyakran előfordul, hogy az adott személy azt hiszi, szívrohama van.

Szerencsére ma a pánikbetegség jól kezelhető. Maga a páciens dönti el, hogy milyen kezelés felel meg az igényeinek.

A pánikbetegséget vagy egy bizonyos típusú gyógyszeres kezeléssel, vagy a pszichoterápia egyik speciális formájával, a kognitív viselkedésterápiával lehet kezelni. Eddig csak ennek a két módszernek bizonyították a hatását.

„A pánikbetegség kognitív viselkedésterápiával már 10–12 alkalom alatt gyógyítható. A gyógyszerek két hét után kezdik kifejteni hatásukat, de körülbelül egy-másfél hónapra szükség van ahhoz, hogy a beteg tünetmentessé váljon, hat hónap után pedig elhagyhatók. A betegek olyan gyógyszert kapnak, amit használunk szorongások, illetve hangulatzavarok kezelésére is. Azonban ezek nem nyugtatók, mert azok csak átmenetileg tudják elnyomni a pánikbetegség tüneteit, az okot nem oldják meg” – mondja a szakember.

Nagyon ritka, hogy valaki önerőből le tudja küzdeni a pánikbetegséget. A pánik egyszerű magyarázatával a legtöbb beteg nem győzhető meg arról, hogy ezek a rosszullétek egyszerűen csak a szorongás jelei. Folyamatosan választ keres rá, irracionális magyarázatokat talál és fél a jövőbeli rohamokból. Ezen a szinten már szükség van a kezelésre.

Kép: Pxhere

Mint minden betegség esetén, a pánikzavar esetében is sokan sokféle megoldást javasolhatnak a gyógyításra. Dr. Purebl György felhívja a figyelmet, hogy tudományos bizonyíték csak a két fenti kezelési módszerrel kapcsolatban érhető el.

A mozgás csodaszer

Akad olyan módszer, amivel ugyan a betegséget nem gyógyíthatjuk meg, de sokat tehetünk magunkért.

„A mozgás az egyetlen olyan testi és lelki bajok kezelésére is alkalmas »csodaszer«, amit az orvostudomány is használ.

A rendszeres mozgás csökkenti számos mentális betegség kialakulásának kockázatát, jelentősen segít a pánikbetegség tüneteinek karbantartásában, kiegészítő kezelésként is kiváló. A testedzés jótékony hatásának pontos okát még nem ismerjük, az biztos, hogy mozgás közben úgynevezett neurotropinok termelődnek, amelyek segítenek az agy regenerációjában, karbantartásában, sőt, talán még idősödést késleltető hatásuk is van”. A szorongások megelőzésében és a stresszkezelésben tehát a mozgás az egyik leghatékonyabb eszköz. 

– A Pretty Woman fiatalkorom egyik legnépszerűbb romantikus filmje volt. Csak pár éve döbbentem rá, milyen hamisan rózsaszínre is festi a prostitúcióba keveredő lányok életét. Hisz a sztori szerint végül is ki lehet bírni, ha szerencséd van, nem is feltétlenül kell megtenned, amit az „ügyfél” kér, és előbb vagy utóbb úgyis jön a királyfi, csak addig kell kibírni, és akkor még a barátnődön is segíthetsz majd.

– Ez nagyon jó példa arra, hogyan normalizálják a kulturális termékek a prostitúciót, sok hasonló film ugyanezt teszi a pornóval. Ha pedig a csapból is ez folyik, könnyen hessegetjük el a rossz érzéseinktől azzal kapcsolatban, hogy nőket szexre használnak, és mi magunk is körbe vagyunk véve szexualizált képekkel. Az ipar kemény munkát és nagyon sok pénzt fektet abba, hogy mindezt normálisnak lássuk.

– Ahogy mondtad, leginkább távol akarjuk tartani ettől, mintsem beleásni magunkat a témába. Te hogyan határoztad el, hogy mégis ezt teszed?

– Huszonévesen, amikor Gail Dines feminista szociológus pornóról szóló könyvét becsuktam, döntöttem el, hogy harcba szállok a pornóiparral. Az erőszakkal szembesülni, azt átélni traumatizál. Ösztönösen eltávolítjuk magunktól, ahogy az áldozatok is teszik egyébként.

Azt a mértékű fájdalmat, amit már nem tudnak befogadni, úgy élik túl, hogy leválasztják magukról, úgy magyarázzák, hogy mindez nem velük, csak a testükkel történik. Ezt aztán a kereskedelmi lobbi fel is kapja és kihasználja: azt állítják, hogy itt nem a nőket használják, csupán a testüket, és ez egy önkéntes szolgáltatás, nem arról szól, hogy napi 15 szexuális erőszakon mennek át.

– A test sok hivatásban, az előadó‑művészetben, a sportban valóban munkaeszköz. Érdekes módon épp ezeken a területen a legtöbb a szexuális zaklatás. Mintha nem lenne egyértelmű a társadalom számára sem, hol kezdődik a hatalommal való visszaélés.

– Nyilván nem véletlenül ezekről a területekről hallunk a legtöbb hírt ezzel kapcsolatban. Gyakran kérdezik tőlem, hogyan tudják a nők megvédeni magukat, de az a véleményem, hogy az erőszakot akkor lehet biztosan megakadályozni, ha nem követik el. De tény, hogy azzal, hogy folyik a képernyőkről a nők szexuális használata, sok olyan képességet veszítenek el a lányok, amivel jobban meg tudnák húzni a határaikat. Az átláthatóság és a számonkérhetőség nagyon fontos. Bevallom, hogy számomra a sportban maga a verseny is nehezen elfogadható. Talán erős, amit mondok, de az történik a mozgás élményével a versenysportban, ami a szexszel a pornóban: azokat az értékeket, amelyek benne lehetnének – a kapcsolódás, öröm, szenvedély, együttműködés – fölülírja a hierarchia, a győzelem, a teljesítménykényszer, a siker, a pénz. Ez nem csak az élsportra jellemző, egy sportegyesület ugyanis normál esetben akkor kap támogatást, ha sikeresek a versenyzői. Tudom, hogy ez radikális állítás, de szerintem a versenysporttal baj van.

– Hogy kapcsolódik az iskolás gyerekeknek szóló felvilágosítás a pornóellenes mozgalomhoz?

– Kardos Bogi vezeti a Kapcsolódj be! projektet, amiben korábban én is dolgoztam. A projektet az a tény hívta életre, hogy a pornóipar az elsődleges szexuális felvilágosító eszközzé vált világszinten. A pornográfia és a prostitúció egyre inkább a gyerekek felé fordul, a hatalommal való visszaélés két nagy iparágának ők a legkiszolgáltatottabb tárgyai. A prostitúcióba való belépés átlagosan 13 éves korban történik!

Az ingyenes pornóval nagyon korán megtalálják a fiúkat, hogy mire majd rendelkeznek pénzzel, már elkötelezett fogyasztók legyenek.

Ennek a későbbiekben nemcsak a párkapcsolatokra, de a társadalomra nézve is nagyon súlyos következményei lesznek. Tapasztalataink szerint alig van olyan fiatal fiú, aki még nem találkozott pornóval. Ha egy tízéves gyerek ilyet lát, az egy hatalmas szexuális trauma! Az agresszió sokkoló, a nyögések ijesztők, fél, szégyent érez, közben szexuális izgalmat is, nem tudja a testét kontrollálni, az érzelmek mérgező keverékében szenved – teljesen magányosan. És ez még csak egyetlen alkalom. Még azok a gyerekek is néznek pornó jellegű tartalmakat, akik nem jártak pornóoldalon, hiszen voltak moziban, láttak videoklipet. Az, hogy aki nem akarja, ne nézze, olyan félrevezető tanács, mint hogy ne vegyél levegőt, ha bánt a légszennyezés. A kisgyerek is lát ilyet, csak mert végigtotyog egy bevásárlóközponton. A tizenéves lányokat a mai kultúra arról győzi meg, hogy legnagyobb értékük a szexuális vonzerejük, és az, hogy akarják-e őket a férfiak. A tinisztárok megjelenése a médiában már gyerekkorban szexualizálja őket. Ezt nem szabad szó nélkül hagyni, bár engem rendszeresen leprűdöznek emiatt.

Kép

Halász Sári – Kép: Csóti Rebeka

– Mivel tudtok segíteni a gyerekeknek?

– Amit bárki tenni tud ezzel kapcsolatban, az az, hogy kérdéseket tesz fel nekik, elindít egy beszélgetést, teret ad a káros normák megkérdőjelezésének, például, hogy szerintük mik a jó okok a szexre. Milyen korkülönbség oké szerintük két ember között, és miért? Honnan jön az az üzenet, hogy másmilyen nők vannak ezeken a filmeken, mint te vagy én? Miért hisszük, hogy nekik nem fáj az, ami neked fájna? Lehet-e, hogy neki nem megalázó, ami neked az lenne? A lányokat nagyon meg szokta erősíteni az, ha látják, hogy a fiúkat számonkérik, amikor jogosultságot fejeznek ki a szexre vagy például kívánatosként írják le a lány megszégyenítését. Lényeges, hogy elvessük azt a téves nézetet, hogy a szex fölött nem szabad ítélkezni, ítéleteinkről pedig vitatkozni. Szerintem nagyon fontos, hogy a szex fölött ítélkezzünk, mert onnantól kezdve, hogy azt mondjuk: ez magánügy, elveszítjük annak a lehetőségét, hogy megnevezzük az erőszakot és a visszaélést, illetve a pornóipar befolyását arra, mit tartunk szexnek. Döbbenetes, hogy a fiúk ezeken a beszélgetéseken olyanokat mondanak, hogy „a dupla anál teljesen oké”. Más országok kutatásaiból pedig tudjuk, hogy a sürgősségi osztályokon rohamosan növekszik az anális sérüléssel jelentkező lányok száma. Mert a fiúk ezt látják, fogalmuk sincs, hogy a szexnek nem így kellene kinéznie, azt hiszik, a szüleik is ezt csinálják, hogy így viselkedik „egy igazi férfi.” A lányok pedig olyan kultúrán nőnek fel, hogy a fiúkat ki kell szolgálni, nekik meg kell felelniük. Ez a kényszerítő kultúra sajnos, ma már nagyon él a fiatalok között. A szex tabusítása, magánügyként keretezése vagy mocskosként való említése nagyon káros, mert így a szex­iparra marad a gyerekek szexuális felvilágosítása.

– Nem könnyű a szülőnek a szexuális nevelés, ha lépéshátrányban vannak. Te is készülsz a szülőségre?

– Ez a lépéshátrány nagyon elkeserítő, sok kétségbeesett pedagógussal és szülővel beszélgettem. Egy pornográfiával foglalkozó szociológus mondja – és én is ezt élem meg, ha előadást tartok –, hogy amikor elkezd beszélni, akkor még szakemberek, újságírók, pedagógusok ülnek vele szemben, de mire a végére ér, már mindenki szülő a teremben, és csak arra tud gondolni, mi lesz a gyerekével, akit szeret. Nincs gyerekem, de vannak az életemben gyerekek, akiket nagyon szeretek, szerintem a kiegyensúlyozott élet egyik feltétele, hogy legyen az embernek tartalmas kapcsolata gyerekekkel.

Kép

Kép: Freepik

– És hogy látod? Elég a szülői beszélgetés? Elég elmondani, hogy a pornó nem normális szexuális kapcsolat férfi és nő között?

– Semmiképp nem becsülném le a beszélgetést, bár a százmilliárd dolláros iparhoz képest apróságnak tűnik. Ennek a beszélgetésnek nyitottnak és a gyerek számára biztonságosnak kell lennie. Például nem vagyok híve, hogy büntessük a gyereket, amiért pornót néz, mert egyrészt nyilvánvalóan nem az ő hibája, másrészt a büntetést nem tartom építő pedagógiai módszernek. A szülők összefogása is sokat jelenthet, mert közösségben erősek vagyunk. Például el tudják érni, hogy az okostelefonokat tiltsák ki az iskolából, meg tudnak hívni szakembereket, hogy foglalkozzanak a gyerekekkel vagy tartsanak előadásokat a szülőknek. Szeretném, ha lenne annyi felháborodott szülő, hogy ne vegyük alapnak, hogy a pornográfia létezik. Mert, ha emberi életet szeretnénk élni, akkor pornó és prostitúció nem létezhet.

És nem igaz, hogy mindig volt pornóipar, ilyen formában az ötvenes években kezdődött, és azért zajlott le így, mert Amerikában nem korlátozták a piac növekedését.

De például Angliában most vezették be, hogy az online oldalakon kötelező legyen a korhoz kötött beléptetés, Malajziában pedig letiltották a pornóoldalakat. Én terapeutaként, lelki támogatással és oktatással próbálok elérni valamit, de örülnék, ha megjelennének informatikusok, jogászok, közgazdászok, akiknek van ötletük, milyen korlátozásokat lehetne bevezetni, hogy ne maradjanak a szülők egyedül.

– Feministának tartod magad?

– A reklámipar, amelynek elsődleges célja a fogyasztás növelése, a nők helyzetével kapcsolatos társadalmi mozgalmakat is elrabolta. Azt a gondolatot használja fel ugyanis, hogy a nők versenyezzenek és érvényesüljenek, legyenek dominánsak, hogy minden, amitől egy nő szerintük jól érzi magát, az jót tesz a világnak, mert csak az egyén számít, nem a közösség. Szomorú vagyok, hogy mindenre rárakják a feminista címkét. Én igyekszem a nők helyzetének javulásáért tenni, és sokakat ismerek, akik hasonlóan tesznek, de amikor árucikkeket kezdünk feministának nevezni vagy azt gondoljuk, ma attól fogják jól érezni magukat a nők, ha minél több felsővezető lesz köztük, azzal nem tudok azonosulni. Azt gondolom, ezek nem állnak igazán kapcsolatban a nők helyzetének javulásával, sőt ellenkezőleg. Viszont az például óriási gond, hogy társadalmi szinten evidensnek vesszük, hogy a háztartási és gondozási munka az ő feladatuk.

És hiányolom, hogy nincs erős pornóellenes férfimozgalom; ha én férfi lennék, mélységesen felháborodnék azon a férfiképen, amelyet a pornóipar közvetít, bár léteznek ezzel is foglalkozó fórumok, kezdeményezések.

De a technológiaipar is ludas, maga ez az online lét is a mi generációnk jelentős problémája. Kattintásokban, képernyők előtt élünk.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. áprilisi számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő!

Kapcsolódó cikkeink:

10 tévhit a pornóról, amivel eddig nem mertél szembenézni

Mit tegyünk, ha a gyerekünk pornóoldalakat néz?

A női lét e kitüntetett időszakát legsemlegesebben talán épp a „másállapot” kifejezés írja le. Tényleg más ez az időszak, minden szépségével és nehézségével együtt, szerintem ebben mindenki egyetért, aki már átélte.

Testileg, lelkileg addig át nem élt folyamatok indulnak el bennünk, de még szeretteinkben is. Más érzékenységeket tapasztalhatunk meg: az ételundortól az indokolatlan sírógörcsig és a legyőzhetetlennek tűnő álmosságig. De más örömeink is lesznek: a baba mozgásának érzése, a magzati szívhang ritmusa vagy egy 56-os rugdalózó kivasalása olyan húrokat pendíthet meg bennünk, amiken még más nem játszott korábban.

A „másállapot” kifejezés összefoglalja ezt az időszakot, ami sokszorosan is más, mint a többi. Egyszerre áldott állapot, várandósság és terhesség is – egyenként mind plasztikus nyelvi kifejezései a babavárás egy-egy aspektusának, ezért nem bántanék senkit a szóhasználatért. A másállapot minden aspektust egyesít, mint három az egyben fejezi ki ezt a különleges kilenc hónapot.

Mert a másállapot természetesen áldott állapot is – hogy is lehetne másképp?

Gondoljunk csak azokra, akik hosszú éveken át küszködnek azért, hogy kisbabájuk születhessen, mekkora öröm és áldás a várandósteszten felsejlő két csík ilyenkor! A növekvő kis emberke áldás akkor is, ha spontán „összejön” vagy ha petricsészében „keverik ki”, de az új élet csoda akkor is, ha nem várt időben, nem optimális élethelyzetben érkezik.

És persze a másállapot várandósság is: egyfajta különös viszony az idő dimenziójához.

Ahogy régen a sorkatonák vágták a centit, az állapotos nő is úgy pergeti az időt a baba születéséig. Egyfajta hosszú adventtel készül a reménybeli találkozásra kisbabájával. Kilenc hónap nem kis idő, olykor végtelennek tűnik, a türelmetlenség – s közben a „csak legyen minden rendben!” aggodalma is – érthető velejárója ennek a több-kevesebb negyven hétnek.

Fizikailag sokkal megterhelőbb is lehet ez az állapot, mint a „normális”, ezért sokszor valóban terhesség is.

Kinek mikortól, s hogy épp mennyire, az nagyon különböző. Előfordul, hogy már az első hetektől terhes a létezés, mert örökké úgy érzi magát a kismama, mintha tajtékos tenger dobálná hullámról hullámra. Másoknál csak jóval később, a harmadik trimeszter végére alakul ki szaggató derékfájás a növekvő súly cipelésétől, vagy jönnek hasi görcsök. Sokféle itt-ott felbukkanó testi kellemetlenség jelzi, hogy ez a kegyelmi állapot nem kényelmi állapot, nem rózsaszínre festett idill: igenis meg kell szenvedni azért a csöppségért! Sokszor mindez nem egyszerű, de alázattal és a babára vágyakozó lélekkel könnyebb a teher.

Áldott állapot, várandósság és terhesség; örömteli hála, türelem és alázat – ezek hármas egysége rajzolja meg test és lélek valódi másállapotát és annak három arcát.

Magam is négyszer vagdostam azt a centit, és túl a termékeny időszakon mindenkit, aki még előtte áll, arra bíztatok: ki ne maradjon ebből a csodából!

„…Azért a dal lantkísérettel (azt hiszem) minden másnál  örvendetesebb,
mert a szónak annyi bájat és erőt ad, hogy az már önmaga egy csoda.”
 Castiglione : Az Udvaronc c. könyvéből (1528)

Népköltészeti válogatásunk műfajilag igen sokszínű, szerepel benne egyházi népének, zsoltár, ballada, szerelmi és virágének, mulattató, lakodalmi és szokásdal. Köztük bőven találunk olyanokat, amelyeket korabeli, írásos forrásokban fellelhetünk (Peer-, Paix-, Kájoni-, Vietorisz-kódexben, 17. századi kéziratos énekeskönyvekben, Vásárhelyi Daloskönyvben, zsoltárgyűjteményekben, Pálóczi Horváth Ádám Énekes poézisében) .

Bognár Szilvia (ének)

Kónya István (lant)

Vendég: 

Bede Péter (furulya)

Galán Géza (vers)

2019. április 11., csütörtök, 19:00–21:00

Helyszín: Hagyományok Háza (Budapest 1011 Corvin tér 8.)

Jegy: hagyomanyokhaza.jegy.hu