Földön, vízen, levegőben

Minél távolabbi úticélt választunk, annál nagyobb mértékben járulunk hozzá a környezet-, ezen belül pedig a légszennyezéshez. A hazai helyett sokan választják a külföldi üdüléseket és a fapados járatokat. Nem is gondolnánk, de az olcsó repülőjegyekért valójában igen drága árat fizetünk: tízszer több ember veszíti ugyanis életét a repülőjáratok okozta légszennyezés miatt, mint repülőbaleset következtében. A repülőgépek az autókhoz hasonló káros anyagokat, kén-dioxidot és nitrogén-oxidot okádnak magukból.

A légszennyezéssel kapcsolatos halálesetek tíz százalékáért a repülőgép-üzemanyagok okolhatók. Ez évente legalább 10.000 ember halálát jelenti.

A helyzet akkor sem rózsás, ha gépjárművel utazunk, hiszen az autók, buszok, motorkerékpárok károsanyag-kibocsátása növeli a légkör szén-dioxid és egyéb, üvegházhatású gáz tartalmát. A nap melege így a légkörben marad, és tovább melegíti a Földet. A levegőszennyezés következtében pedig emelkedhet a daganatos, a szív- és érrendszeri, a légzőszervi megbetegedések (pl. asztma) és a születési rendellenességek száma.

Egy kellemes hajókázás alternatívát kínálhat a zöld utazáshoz – gondolhatnánk. Valójában viszont a hajóközlekedéssel együtt járó környezetszennyezés éves szinten 60.000 ember haláláért tehető felelőssé.

Félelmetes számok. Mégsem azt szeretnénk sugallni, hogy ezentúl ne mozduljunk ki szűkebb környezetünkből. Arra szeretnénk inkább felhívni a figyelmet, hogy utazás közben is szánjunk figyelmet a természet védelmére, az erőforrások kímélésére, a környezetszennyezés elkerülésére. Ehhez nyújt lehetőséget a fenntartható turizmus és a határainkon belüli úticél.

Figyeljünk a hazai értékekre!

„Egyre inkább előtérbe kerül az élet minden területén a fenntartható gondolkodás, így a turizmusban is – mondja dr. Tóth Éva, a Pannon Egyetem keszthelyi Georgikon Karának adjunktusa. – A fenntartható turizmus kategóriájába a gazdasági, társadalmi, környezeti hatások pozitív mérlegére törekvő turizmustípusok tartoznak. Ezen belül az ökoturizmus lehet vízi-, kerékpáros- vagy természetjáró turizmus, ha természeti területekre és azok kultúrájára irányul; oktatási elemeket tartalmaz; kis csoportos és alulról szerveződő; minimalizálja a természetre és kultúrára gyakorolt negatív hatásokat, támogatja a természeti területek védelmét.”  

Az ökoturizmus alapelveiben benne van az alulról építkezés és a helyiek társadalmi, gazdasági jólétének javítása, tehát fontos vidékfejlesztési eszközről beszélünk.

Tömegturizmus kontra ökoturizmus

Mivel jelenleg a tömegturizmus van többségben, adja magát a kérdés, vajon mennyire van igény az ökoturizmusra. A válasz nem olyan egyszerű. „A kereslet, a látogatók mérése fejtörést okoz a szakmának – magyarázza dr. Tóth Éva. – A turizmusban az számszerűsíthető, aki valamilyen fizetős szolgáltatást (belépőjegyet, szállást) vesz igénybe. Aki viszont ’csak’ kirándul a természetben és nem költ semmit, az nem mérhető, pedig ökoturista. Jóval magasabb tehát azoknak az aránya, akik ilyen típusú turizmusban vesznek részt, mint ahányat statisztikailag ki lehet mutatni. Amit biztosan tudunk, hogy 2018-ban 1,6 millió látogatót regisztráltak a hazai nemzeti parkokban, ami 25%-os növekedés a 2010-ben regisztrált látogatószámhoz képest.

Kép: Pixino

Egyre nagyobb igény mutatkozik a fenntartható turizmusformákra.

A diákok osztálykirándulásokon, erdei iskolai programokon, táborokban vesznek részt, a fiatal generációkat a kerékpáros, vízi, éjszakai csillagtúrák vonzzák, a családosok a nemzeti parkok rendezvényeit és kisvasutazást, az idősebbek pedig a lovaskocsis túrákat, madármegfigyeléseket kedvelik.”

Zöld nyaralás a gyakorlatban

Mit tegyünk tehát, ha a nyaralás alatt figyelmet szeretnénk fordítani a természeti értékek megőrzésére? Ötleteink segítségével bárki egyszerűen csökkentheti vakációja ökológiai lábnyomát.

- Ne vegyünk felesleges szuveníreket, hiszen ezek legyártása, szállítása többnyire jelentős szénlábnyommal jár. Bár a bazárok árui hívogatóan kínálják magukat, tanúsítsunk mértékletességet! Minden egyes pénzkiadás előtt gondoljuk végig, valóban szükségünk van-e az adott termékre!

- Kerüljük az egyszer használatos termékeket, például a PET palackos üdítőket, az elvivős kávékat! Vigyünk magunkkal termoszt, kulacsot, zacskót, szatyrot, edényt, hogy vásárlásaink során minél kevesebb hulladékot termeljünk!

- A svédasztalos és az éttermi étkezések hozzájárulnak korunk globális környezeti problémájához, az ételpazarláshoz, ezáltal pedig az üvegházhatású gázok keletkezéséhez. Ha nem vagyunk nagyétkűek, az éttermekben válasszunk zóna adagot, vagy készüljünk saját dobozokkal, hogy az ételmaradékot magunkkal vihessük, és ne kelljen azt kidobni!

- Keressük az adott régió specialitásait! Ezzel nemcsak a helyi termelőket támogatjuk, de még a szállítással járó környezeti szennyezést is minimalizálhatjuk. Ráadásul a helyi ízeken keresztül alkothatunk valóban reális képet az adott régióról.

- Részesítsük előnyben a környezetbarát közlekedési módokat! Egy túra, séta, evezés, biciklizés során vagy tömegközlekedési eszközökön igazán autentikus oldaláról ismerhetünk meg egy vidéket. Ráadásul a levegőszennyezettségi mutatókon is javíthatunk.

- Faragjunk le az igényeinkből! Ne akarjuk mindenáron a legtávolabbi, legexkluzívabb luxus szállodában, maximális kényelmi körülmények között tölteni a nyaralást! Próbáljuk ki a kempingezést! Válasszunk egyszerűbb, természetközelibb megoldásokat!

- Gondolkodjunk felelősen a környezetvédelemről! Attól, hogy nem mi fizetjük a számlát, ne folyassuk fölöslegesen a vizet a zuhanyban, ne járassuk fölöslegesen a klímát!

- Keressük a kimondottan fenntartható, környezettudatos vagy zöld vendéglátó- és szálláshelyeket! Indulás előtt tájékozódjunk a lehetőségekről! A Felelős Gasztrohős Alapítvány például a környezetbarát étkezést támogatja és Fenntartható Vendéglátóhely, valamint Fenntartható Kávézó minősítéssel jutalmazza azokat a cégeket, amelyek zölden gondolkodnak. A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége kétévente ítéli oda a „Zöld Szálloda” minősítést azoknak a szálláshelyeknek, amelyek működésük során a fenntartható vendéglátást támogatják.

A lehetőségek tehát adottak. Járjunk nyitott szemmel! Válasszunk felelősen!

Sopron

Sopron és környéke mindig jó választás, akkor is, ha csak egy hétvégi kiruccanásra vágyunk, és akkor is, ha a nyaralásunkat tervezzük. Bár a gyerekek számára a kanyargós utcácskák, a csodaszép műemléképületek önmagukban nem túl izgalmasak, mindjárt más a helyzet, ha a város legmagasabb épületének tetejére is fel lehet mászni. Megéri, mert az 58 méter magas Tűztoronyból Sopron belvárosának elbűvölő látképe tárul a szemünk elé.

A Macskakő múzeum egy igazán egyedi hangulatú, egyáltalán nem szokványos múzeum, amelynek interaktív kiállítása – a Múzeumok Majálisán 2018-ban „Az év kiállítása” díjat is elnyerte – a régi korok emberének mindennapi életét mutatja be, s ami igazán érdekessé teszi, hogy méreteiben a gyerekek életkori sajátosságait követi.

A tereket ugyanis úgy alakították ki, hogy a gyerekek akár el is bújhatnak, bemászhatnak az apró kiállítóterekbe.

Hogy a mai kor embere jobban érezze a régi, letűnt korok hangulatát, a kiállítás egymás mellé állítja a régi és a ma használatos tárgyakat. Így kerül a százéves bőrcipő mellé Converse tornacipő, a mécses mellé pedig halogén izzó.

Kicsik és nagyok nagy kedvence a szervezett Tündérösvény túra, amely a Tűztoronytól indul. A résztvevők tündérszárnyat és manósapkát kapnak, és egy igazi tündérmese szereplőivé válnak. Az életre kelt mesék helyszínei a belváros zöld terei és parkjai, a Botanikus kert és a Ligneum látogatóközpont.

Sopron – Kép: Wikipédia

Ha a város határain kívülre is merészkedünk, érdemes ellátogatni Európa egyik legnagyobb kőfejtőjébe, a Fertőrákosi Kőfejtőbe, amelyet már a rómaiak is használtak. A kőfejtő egykori barlangjárataiban egy izgalmas őslénytani bemutató látható. A miocén-kori tenger egykori élővilágának életnagyságú installációi jól érzékeltetik a terület múltbeli lakóinak méreteit.

Az életnagyságú ősbálna, őscápa és ősdelfin rekonstrukció, és a tátongó őscápa-állkapocs biztosan nagy sikert fog aratni a gyerekeknél.

Ha Sopron, akkor Lővérek! Az egész család, és főként az örökmozgók számára tökéletes helyszín a bobpálya és a Lővér Kalandpark, ahol különböző nehézségű gyerek- és felnőttpályák közül lehet választani, ezen kívül van egy izgalmas csúszó- és egy kötélpálya is.

Szarvas

A mesés fekvésű városban minden adott ahhoz, hogy kicsik és nagyok egyaránt jól érezzék magukat. A várost körülölelő holtág, a közeli Hármas-Körös, az arborétum, a Körös-Maros Nemzeti Park védett területei, a Vízi Színház és a Mini Magyarország önmagukban is megérnek egy utazást, hát még így együtt.

Az arborétum kikötőjéből egyórás sétahajó-túrára indulhatunk, s ha szerencsénk van, még a hajóskapitányi posztot is megkaphatjuk pár percre, és kipróbálhatjuk a hajó kormányzását. A vízpart tele van pici teknősökkel, érdemes megszámolni, hányat sikerül megpillantani, ahogy a vízen úszó fatörzseken napoznak.

Kihagyhatatlan élmény a Mini Magyarország, ahol megtalálhatók hazánk nevezetességeinek kicsinyített másai.

Megcsodálhatjuk többek között a mini Parlamentet, a Széchenyi fürdőt, a szegedi dómot, a gyulai várat, a Lánchidat és a Balatont is, a helyszínek között pedig kisvonatok közlekednek, amelyeket a látogatók gombokkal indíthatnak el. A park egyébként folyamatosan bővül, a tervek szerint a határon túli magyar területek nevezetes épületei is helyet kapnak majd itt, az idén pedig vonatokkal, autókkal és hajókkal gazdagodott.

Akik szeretik a különlegességeket, feltétlenül keressék meg a malmot Szarvason, amelyet annak idején nem a víz és nem is a szél működtetett, hanem lovak forgatták a meghajtókerekét. A Szárazmalmot 1836-ban építtette a Bolza család, időnként ma is tartanak látványőrléseket benne.

Szarvas különleges báját persze mégis csak maga a Holt-Körös adja.

Körbe lehet biciklizni, de akár kajakkal is be lehet járni. Persze nem az egészet egyszerre, mert a holtág 29 km hosszú, és a szomszédos faluig, Békésszentandrásig húzódik. Ha csak egy kis szakaszra jut idő, akkor érdemes a különleges szépségű híd melletti részhez evezni, ahol kajakkal be lehet menni a vízben álló, légzőgyökeres mocsárciprusok közé. Igazi felfedezőknek kötelező!

Gyula

Aki járt már a Gyulai Várfürdőben, biztosan visszavágyik, hiszen nem csak gyönyörű, de kicsiknek és nagyoknak egyaránt tartalmas kikapcsolódást nyújt. A fürdő közvetlenül az Almásy-kastély mellett található, így akár strandolás közben is megcsodálható az épület. A gyerekek nagy kedvence az Aquapalota, ahol ugródeszkáról ugrálhatnak a mély vízbe, különböző csúszdákon csúszkálhatnak, a legkisebbek pedig egy medencébe épített kalózhajón játszhatnak önfeledten.

Gyulai vár / Mini Magyarország, Szarvas / Almássy-kastély, Gyula – Képek forrása: Wikipedia / Pixabay

Gyulai látogatásunk nem telhet el a vár meglátogatása nélkül!

A gyerekek számára még izgalmasabbá tehetjük ezt a programot, ha elmeséljük a hozzá fűződő legendát. A történet szerint a Gyulai Vár régen elveszett kulcsát egy dobozban találták meg, amelyet rettenetes lények őriznek. A dobozba pedig mindenképp be kell nyúlni ahhoz, hogy a kulcsot kivegyék onnan, és ki lehessen vele nyitni a várkaput. Ha azonban ezt sikerül megszereznie a bátor vállalkozónak, akkor egy ajándékba kapott lila karszalaggal adhatja mindenki tudtára, hogy ő bizony kiállta a bátorságpróbát.

Ha a Várfürdőben túl nagy a tömeg – ami nyáron sajnos gyakran előfordul – kiváló alternatíva lehet a fürdőzésre a Fehér és Fekete Körös találkozásánál, csodálatos természeti környezetben fekvő Szanazug szabadstrandja. Gyulától kocsival mindössze öt perces útra található ez a hamisítatlan vízi paradicsom, ahonnan számos hajókirándulás indul, de akár vízi biciklit is kölcsönözhetünk a környék felfedezésére. Szanazug és az ágas-bogas holtágak azok számára ideálisak, akik szeretik aktívan – bringázással, evezéssel, túrázással – tölteni az időt. A Körösök mentén részt vehetünk vezetett biciklitúrán is, a négyórás út során olyan nevezetességeket láthatunk, mint a gyulavári kastély, a Dénesmajor, a Mályvádi erdő vagy Gyula üdülőterülete, a Városerdő.

Különleges attrakció – ami bizonyára nem csak a kicsiket hozza lázba – a mocsárjáró kipróbálása.

A szanazugi Nádas Kempingtől indul az a gépezet, amelyet 2009-ben Amerikából, az Everglades krokodiloktól hemzsegő mocsaras vidékéről szállítottak hazánkba darabokban, és itt szereltek össze. A mocsárjárónak elég akár egy centiméter mélységű vízfelület is, a 425 lóerős, 7500 köbcentis motor óránkénti 80 km-es sebességre képes, és hat utast tud biztonságosan szállítani.  

Munkavállalók és munkáltatók megkérdezésével keresik a választ arra, hogy

• milyen a közgondolkodás a kisgyermeket tervező/váró vagy nevelő szülőkkel kapcsolatban a munka világában,

• melyek a sikeres reintegráció kulcsmomentumai,

• mit várnak a munkavállalók, hol tartanak a munkáltatók attitűdben és cselekvés szintjén, és mik a visszatérés/visszafogadás kockázati tényezői?

A hazai kutatások mind alátámasztják, hogy a fiatal munkavállalók és leendő munkavállalók számára az egyik legizgalmasabb és legfontosabb kérdés a munka és magánélet harmóniájának megtalálása, illetve a rugalmas ki-be lépés a munkaerőpiacra.

A téma a munkáltatók számára is létfontosságú. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a kutatás tulajdonképpen a vállalatok részéről érkező igény, kíváncsiság alapján indult el. Az inaktív rétegek minél sikeresebb visszafogadása, a munkaerő tervezhetősége napjainkban a vállalat jövőjét biztosíthatja, sokan szeretnék tudni tehát, hol tart szervezetük, mennyire lehet vonzó ebben a tekintetben.

Ujvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom Balansz Programért felelős alelnöke elmondta, hogy a kutatás témájával, a reintegrációval foglalkozik a Nézőpont Kutatóintézet is, így a két szervezet az eredményeket közösen fogja bemutatni, várhatóan 2020 januárjában.

Három éve indult a program, amely ma már közel száz településen működik, 260–280 mentoruk pedig 1300–1400 roma lányt segít. Erősné Balogh Szilvia az Oktatási Hivatalnál képzi a szakembereket, Nagyecseden pedig szakmai vezetője a kezdeményezésnek. A roma asszony hamarosan harmadik diplomáját szerzi, így a lehető legjobb példa a fiataloknak. „A mi településünkön a program tizenöt lánnyal indult 2015-ben, majd a számuk tovább bővült: ma már harminc lányunk és hat mentorunk van. Magam is öt lánnyal foglalkozom, és már ott tartunk, hogy ketten le is vizsgáztak szakmunkásképzőben. Ők tizennyolc évesek, így a programból kikerültek, de érettségit adó esti gimnáziumba még beírattam őket. Hozzám nőttek, szeretnek, önkéntesként továbbra is maradnak mellettem” – mondja Szilvia.

Mindig kell segítség

Megesik, hogy a mentorokat igazán nehéz helyzetekbe is bevonják. „Az egyik lányom – aki idén májusban lett 18 éves, és épp a szakmunkásképzőt fejezte volna be – teherbe esett. Olyan viszonyban voltunk, hogy ezt velem is megosztotta, megkérdezte, mit tegyen. Mondtam neki, hogy ebben a kérdésben nem szeretnék állást foglalni, hiszen az ő életükről van szó. Azt tanácsoltam neki, hogy mindezt beszélje meg a szüleivel, akik tudtak is a barátjáról. Arról viszont biztosítottam, hogy amíg erre van lehetőségem, támogatni fogom” – meséli Szilvia. A lány idén februárban szült, a mentorprogramra az utolsó hétig járt.

„Amikor bement a kórházba, föl is hívott, és megosztotta velem, hogy hamarosan érkezik a kicsi. Utána egy hónapig nem jött, de a kapcsolatot tartottuk. Közben a szakmunkásképző elutasította, hogy ebben az évben levizsgázhasson, mert azt gondolták, a baba miatt képtelen lenne bejárni. Viszont meg tudtam győzni az intézmény vezetését és a mentortanárát arról, hogy engedjék tovább, hiszen mindig jó tanuló volt, ők is nagyon szerették. Mellette maradtam én is, ösztönöztem arra, hogy ne adja föl a tanulást.

Végül sikerült levizsgáznia négyes eredménnyel, így befejezte a szakmunkásképzőt. A gyereke most féléves, de ő már beiratkozott egy gimnáziumba is. Nekem ez jelenti a sikert.”

Központban a család

A lányok mentorálása mindig az egyéni fejlesztési tervek elkészítésével kezdődik, amihez felmérik, melyik fiatalnak milyen hiányossága van. A mentorok találkoznak a szülőkkel is, és amikor velük beszélnek, kiderülnek azok a konfliktusok és problémák, amelyek nyomasztják őket. Ezeket szintén kezelni próbálják. „Most olyan családom is van, ahol olyan jó kapcsolat alakult ki, hogy az apukában is megfogalmazódott: ő is tanulna. Ez régen is célja volt, de nem adódott rá lehetősége: szülei nagyon szegények, hátrányos helyzetűek voltak, nem tudták ezt biztosítani. Most, hogy a lányai beiratkoztak az esti gimnáziumba, maga is elgondolkodott a lehetőségen. Negyven év körüli, régen osztálytársak voltunk, tegnap pedig föl is hívott. Mondta nekem: Szilvi, emlékszel, én is jó tanuló voltam, csak lemaradtam tőletek. Folytatni szeretném a tanulmányaimat. Én pedig mondtam neki: Semmi akadálya, beíratlak téged is!”

Tanulni mindenáron

Szilvia mostani mentoráltjai közül hárman középiskolások, ketten felső tagozatos általános iskolások. Előbbiek Vásárosnaményba járnak, velük csak szombatonként találkozik, de Facebookon és telefonon folyamatosan tartja velük a kapcsolatot: bármikor felhívhatják, ha problémájuk van. Ha kell, egyeztet a szülőkkel is. Beszélgetésünk előtti napon épp az egyik tanárral konzultált amiatt, mert egyik lánya iskolát vált: rájött, a választott szakma nem neki való, inkább gimnáziumba járna. Nagyecsedre iratkozott be, Szilvia ebben is segített neki. Magát a mentorprogramot mindig szombatonként tartják, mert a lányok akkor vannak otthon.

„Az egyik héten Meséd program van, a másikon sima csoportfoglalkozás. Ez utóbbi három témára fókuszál: a prevencióra, a családi nőszerepekre, illetve az áldozattá válás megakadályozására. A foglalkozás részeként beszélünk a roma kultúráról, az identitásról, a cigány nyelvről és gasztronómiáról is” – mondja Szilvia.

A program két éve alatt összesen 44 csoportfoglalkozást tartanak, külsős szakértők bevonásával. Szoktak hívni védőnőt, de vannak olyan kollégák is, akik az áldozattá válás megelőzésében jártasak. Ez fontos, mert segít elkerülni, hogy a lányokat manipulálják, megfélemlítsék, rájuk telepedjenek, prostitúcióra kényszerítsék. Ennek lépéseit fontos időben felismerni. „A településünkre hazaérkezett egy lány, aki prostituáltként dolgozik, és megpróbálta behálózni két lányunkat. Győzködte őket, mennyire jó lesz nekik, ha táncosnak állnak Ausztriában vagy Hollandiában. Szerencsére felismertük a helyzetet, beavattuk a családjukat is, így időben tudtunk nekik segíteni.” Annak érdekében, hogy a lányok az ilyen szituációkat hamar átlássák, kisfilmeket is szoktak vetíteni.

Kellenek a jó példák

A Bari shej családi szerepeket tárgyaló foglalkozásaira szintén gyakran hívnak külső előadókat, ami azért fontos, hogy a lányok ne csak a mentorokkal találkozzanak, hanem másoktól is tanuljanak. „Volt például vendég Furugh Switzer kanadai-perzsa szociológus-tanár, a Meséd‑program ötletgazdája. Szoktunk hívni olyan roma asszonyokat is, akik minták lehetnek – legyenek akár egyszerű háziasszonyok is –, mert családcentrikusak, jól főznek. Volt vendég Balogh Mariann óvodapedagógus is, aki a településen él, és aki szintén remek példa a fiatal lányok előtt. Jött már hozzánk olyan szakkollégiumos fiú is, aki a szomszédos településről származik. Őt azért hívtam meg, hogy a lányok láthassák, milyen elegáns férfivá vált egy olyan gyerek, akit korábban ők is ismertek. Hogy teljesen más lett a viselkedése és az attitűdje, hogy a tanulással csak előnyére változott” – emeli ki Szilvia. A csoportfoglalkozások mellett vannak kiscsoportos mentorfoglalkozások is, amelyen a lányok közti kohézió kialakítása is cél.

A szintén kéthetente zajló Meséd‑módszerrel a lányok emocionális értékeit, önbizalmát és személyiséget próbálják erősíteni, általa sokféle témát fel tudnak dolgozni. Az egyik alkalommal például a lány vett részt rajta, utána az édesanyja, majd pedig ketten közösen. A foglalkozáson megismerhették egymás belső értékeit, érzékenyíthették őket egymásra. Ennek köszönhetően könnyebben le tudták zárni azokat a konfliktusokat, amelyek a mindennapokban adódtak.

Túl az otthonon

A Bari shej program mentoráltjainak kirándulásokat is szerveznek, ami azt a célt szolgálja, hogy változzon a szemléletük, táguljon a látókörük. Szilvia lányai voltak például Budapesten, ahol láthatták, hogy kell a metrón viselkedni, a mozgólépcsőn lemenni. Jártak színházban is, ami hatalmas élményt jelentett számukra. Ezek természetes dolgok azoknak, akik abban a közegben nőttek föl, de messze nem közismertek olyan fiatalok számára, akik egy vidéki kisváros szegénynegyedében születtek.

Volt például olyan kislány, aki Budapesten megkérdezte, külföldön vannak-e.

Szilvia szervezett látogatást Hajdúböszörménybe is. „A roma szakkollégiumba vittem el őket, hogy ha diplomát szeretnének, lássák, hogyan néz ki egy egyetem. Vannak a lányaim közt olyanok, akik már most tudják, hogy óvónők akarnak lenni vagy tanárok. Az egyik kislány gyerekorvos szeretne lenni” – meséli.

Volt olyan egyhetes táboruk is, ami tematikus napokból állt, része volt az identitáserősítés és a konfliktuskezelés, de tartottak kreatív foglalkozásokat is. Szerveztek már rendezvényeket és családi napokat, sportnapot, amelyre más településről hívták meg a Bari shej programosokat. Ennek célja az volt, hogy a kezdeményezés hálózatban is működhessen, a mentorok átvehessék egymás jó gyakorlatait, a lányok pedig megismerkedhessenek egymással.  

Hatalmas segítség a Meséd
A Meséd‑program nemcsak a Bari shej részeként fut, hanem önállóan is: ez a mélyszegénységben élők és hátrányos helyzetűek egyik legjobb módszere, komplex fejlesztő foglalkozás. Jellemzően olyan asszonyok mennek el rá, akiknek gyerekük van. Ők közösen olvasnak fel tanmeséket a barátságról vagy a szeretetről, azután – facilitátor közreműködésével – megbeszélik a mese üzenetét. A programon 15 asszony vesz részt, köztük alakulnak ki jó diskurzusok. Mindehhez személyiségfejlesztő tréning is társul. A foglalkozást hetente egyszer tartják kilenc hónapon keresztül. Van olyan, aki ezalatt írni is megtanul, az olvasási képesség pedig mindig sokat fejlődik. A módszer segít abban is, hogy a könyvek olyan otthonokba is eljuthassanak, amelyekbe amúgy talán sosem. A mesekönyveket mindenki megkapja, hazaviheti, hogy a gyerekeinek is felolvashassa, megbeszélhesse velük.

A cikk a Képmás magazin 2018. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Sokan álmodoztunk gyerekkorunkban arról, hogy milyen lesz, amikor szívünk választottja egy szép napon előhúzza zsebéből azt a bizonyos gyűrűt, amivel megkér egy életen át tartó közös útra. „Szabad tekintet, szabad szív, szabad szó, kézben kéz, szemben szem, minálunk így szokta a szerelmes”, ahogy Melinda gyönyörűen (és nagyon felvilágosultan!) megfogalmazza ezt Katona József Bánk bánjában.

A lényeg a két egyenlő fél, akik szabad akaratból választják egymást. Ez a világ egyes részein elképzelhetetlen luxusnak, mondhatni hiú ábrándnak számít kislányok milliói számára.

A 18 év alatti (kis)lányok házasságba kényszerítése nem csupán a gyerekkorukat vágja félbe, de a korai teherbe esés gyakran súlyos egészségügyi kockázatoknak is kiteszi őket, illetve elszigeteli a társadalom többi részétől, nem utolsó sorban kortársaiktól. Ezzel együtt – szinte törvényszerűen – minden tanulással és saját szakma megszerzésével kapcsolatos álmuk is szertefoszlik.

Ezek a fiatal lányok gyakran párkapcsolati erőszak áldozataivá válnak, és nincsenek eszközeik arra, hogy saját érdekeiket képviseljék, vagy megvédjék magukat. Emellett a gyermekmenyasszonyok gyakran a férj bővebb családjával élnek egy fedél alatt, ami újabb erőszakos visszaélések forrása lehet.

Minél fiatalabb, annál jobb

Majeda Begum egy tizenhárom éves bangladesi lány, akit a szülei egy huszonöt éves férfihoz kényszerítettek hozzá.  „A nagybátyám házában nőttem fel, mert a szüleim túl szegények voltak ahhoz, hogy felneveljenek. Amikor meghalt, kiházasítottak. Másodikosként hagytam abba az iskolát” – mesélte tragikus történetét egy riporternek a fiatal lány, aki ugyancsak tizenhárom éves korában adott életet kisfiának. Az orvos nem értette, hogyan eshetett teherbe, hiszen a teste nagyon fejletlen volt. A nőgyógyász császármetszést javasolt, de Majeda férje nem engedélyezte a műtétet, a kisbabának át kellett kínlódnia magát a gyermektesten, hogy megszülethessen. „Otthon szolgának érzem magam, a férjem terhesen is vert. Hiába gyűlölök vele együtt lenni, amikor szexelni akar, egyszerűen engedelmeskednem kell. Sokszor álmomban is megragad és megtámad” – mondta könnyekkel küszködve a kislány. 

A dokumentumfilmből kiderül, hogy Majeda esete távolról sem egyedi, a bengáli falvakban a legtöbb lányt generációk óta így házasítják ki (a riporternő nagymamája mindösszesen tízéves volt, amikor férjhez kényszerítették.)

A férfiak azért is választanak maguknak gyerekmenyasszonyt, mert ártatlanok, engedelmesek, és sokkal könnyebb kényszeríteni őket, mint a felnőtt nőket.

Bangladesben az 1980-as években lett illegális a gyermekházasság, ennek ellenére továbbra is Ázsia-szerte ott kötik a legtöbb frigyet. Ez azért lehetséges, mert az országban rengetegen hamisítják a lányok születési anyakönyvét, akiknek a valódi korát így lehetetlen bizonyítani.

Kép

Egy libanoni asszony két szíriai menekült lányt világosít fel a nők elleni erőszakról és a gyerekházasság veszélyeiről - Kép: Wikipedia

A gyermekházasságok mögöttes okai

Korábbi – a kiskorú lányokat érintő nemi csonkítással kapcsolatos – cikkünkhöz hasonlóan most a gyermekházasság kérdésében is az anyai ösztön holléte érdekelt minket. A kérdés megválaszolásának árnyalásához elsősorban a kulturális különbségeket szükséges figyelembe venni. Míg Európában jellemzően az ENSZ 1989 decemberében elfogadott Gyermekjogi egyezménye – mindmáig a legszélesebb körben elfogadott nemzetközi emberi jogi dokumentum – határozza meg a gyermekek jogairól való gondolkodást, illetve a gyermekkor végét jelző formális korhatárt (18 év), a világ más részein eltérően gondolkodnak a felnőtté válás mibenlétéről.

Afganisztánban egy 12 éves fiú már lehet családfenntartó férfi. Japánban a szexuális beleegyezési korhatár 13 év. Egyes afrikai országokban első menstruálásától már felnőtt nőnek számít a kislány.

A világ különböző térségeiben fellelhető mögöttes társadalmi okok leggyakrabban a család szociális helyzetéből – és az adott kultúra normáiból – fakadnak. A legtöbb eladósorba kerülő kislány mélyszegénységben él, ahol a biztonságosabb élethez hiányzó szociális védőhálók hiányában a szülők gyakran értelmezik a kényszerházasságot úgy, mint egy nagyobb biztonságot nyújtó jövőt. A gyermekházasság mindemellett a nők és kislányok életét és jövőjét iránytani akaró patriarchális akaratnak is a megnyilvánulása, ami részben ugyanarról a tőről fakad, mint a nemi csonkítás intézménye. A gyermekházasságok számát tovább növeli a háború és a konfliktus, amikor szintén biztonsági és gazdasági megfontolásból dönthetnek a szülők kiskorú lányuk férjhez adása mellett. Háborúban köztudottan emelkedik a nők sérelmére elkövetett erőszakos cselekmények száma, ezért is tekintenek egyes konfliktusövezetekben a kényszerházasságra mint egyféle biztonsági intézkedésre a kiskorú lányok védelmében.

A valóság ennél persze jóval sötétebb: a svéd Kvinna till kvinna („Nőtől nőig”) nevű civil szervezet szerint a férjhez adott 15 éven aluli lányok 50 százalékkal nagyobb arányban válnak az erőszak és a szexuális erőszak áldozatává. „Ha egy lány nem megy korán férjhez, a közösség a szájára veszi” – mondják a falu öregei, akik hisznek abban, hogy a gyermekházasság tényleg a lányok biztonságát szolgálja. A biztonságra való hivatkozás figyelhető meg például a menekülttáborokban is. A szíriai menekültek százezreinek otthont adó jordániai menekülttáborban drámaian megugrott a gyermekházasságok száma az elmúlt évek folyamán. A UNICEF adatai szerint csak 2011 és 2013 között 11 százalékról 25 százalékra nőtt azon házasságkötések száma, ahol a mennyasszony kiskorú volt. A biztonság mellett sokan azzal is érvelnek, hogy egy kiskorú meny a férfi családjának egy Nyugatra szóló jegyet jelenthet, amennyiben a lánynak sikerül (nyilván embercsempészek segítségével) valamelyik európai országban menedékkérelmet benyújtania.

A korai és gyakori terhességek aránytalanul megviselik az erre még felkészületlen gyerektesteket, ezért sem véletlen, hogy a 15-19 év közötti lányokra a terhességgel és a szüléssel kapcsolatos komplikációk és fertőzések jelentik a legnagyobb halálos veszélyt (az Egészségügyi Világszervezet 2017-es felmérése).

Ehhez adódik az a tény is, hogy a 20 éven aluli édesanyák gyermekei körében 50 százalékkal magasabb a korai csecsemőhalál veszélye.

Kép

Kép: Pxhere

Európai kitekintés

A gyermekházasság intézményét az illegális bevándorlás egyik negatív következményeként tapasztalhatjuk Európában. Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem az elmúlt néhány év alatt jelent meg földrészünkön, hanem egy, a migrációval importálódó, évtizedek óta velünk élő kihívás.  

Az egyik érintett ország a nagy muszlim közösségeket befogadó Svédország, ahol a jelenlegi törvényhozás – bár tiltja az országban köttetett olyan házasságokat, ahol az egyik fél kiskorú –, elismeri a külföldön kötött házasságokat az egyik fél kiskorúsága ellenére is. Csak 2016-ban 132 olyan kiskorú menedékkérő érkezett Svédországba, akik saját bevallásuk szerint házasságban éltek, de ez a szám vélhetően jóval magasabb. Többségük Szíriából, Afganisztánból és Irakból származott.

Hasonló kihívásokkal küzd Németország, Dánia és Hollandia is, bár a hollandoknak – a 2015 óta tapasztalt, növekvő menedékkérői létszám miatt – legalább a vonatkozó jogszabályi hátteret sikerült olyan irányban szigorítani, miszerint egy kiskorú feleség nem élhet férjével együtt a befogadó állomáson.

Mit tehetünk?

Ha ilyen jellegű gondokat észlelünk közvetlen vagy közvetett környezetünkben, érdemes azonnal értesíteni a szociális hatóságokat. Érdemes felkeresni a „Girls not Brides” című honlapot, ahol hasznos információk találhatók a gyermekházasság elleni küzdelemről.

Végezetül pedig – és ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni – adjunk hálát kiváltságos helyzetünkért, amiért mi is – Melindához hasonlóan, aki egyenlő félként, szerelemből és szabad akaratából mehetett Bánkjához – saját akaratunk és szívünk szerint dönthetünk, hogy kivel fonjuk össze életutunkat.

„Újabban mindenki a szamócapadicsomot keresi, pedig ilyen nem is létezik. Ez csak marketingfogás, amit valamelyik külföldi termelő talált ki” – vágja rá kérdésünkre Tóth Kamil kertészmérnök, a Rijk Zwaan szakembere, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának vendégelőadója. Tőle azt szerettük volna megtudni, manapság milyen paradicsom a divatos, mit keresnek a vevők, és egyáltalán: hova tűntek a régi időkből derengő ízletes fajták. A szakember kiemeli, hogy a szamócapadicsom névvel általában a szív alakú, nagyon pici, hihetetlenül édes paradicsomokat illetik, ez azonban nem jelent konkrét fajtát. Inkább azt, hogy kicsi és van íze. Viszont ezek a típusok sem azért finomak, mert különlegesek lennének, hanem azért, mert jól tárolják őket.

Alapvetően a paradicsomok java része ma is jó. Téli időszakban például megnézhetjük ugyanannak a marokkói termelőnek a paradicsomját egy francia és egy német boltban, és azt látjuk, hogy az előbbi helyen csodálatos minőségű a termék, az utóbbin silány szemét. Hozzánk pedig még silányabb minőségben érkezik, tisztelet a kivételnek.

A titok nyitja az, hogy a paradicsom Franciaországba hűtés nélkül érkezik, viszont amint behűtik, eltűnik belőle az összes íz és aromaanyag. 

A probléma innentől kezdve az, hogy ha a kereskedő kivárásos alapon dolgozik, akkor a zöldséget, amelynek ideális tárolási hőmérséklete 16–18 fok, berakja a hűtőbe a salátával vagy más zöldséggel együtt 4 vagy 5 fokra. Mire onnan a piacra kerül, már semmi íze nem lesz. Azt kevesen vállalják, hogy a paradicsomot hűtetlenül rendelik és tárolják, mert akkor a pultállósága rövidül – aki mégis ezt teszi, értelemszerűen drágábban adja a termékét. Másrészt vannak olyan paradicsomfajták, amelyek a mennyiségre mennek: sok bogyó terem rajtuk, de az nem a legjobb minőségű.

Nem csak a cukor számít!

A harmadik probléma, hogy a paradicsomnál általában csak a cukortartalmat jellemző brix-értéket figyelik, pedig lenne több más mutató is, amit illene nézni.

Ezek a roppanósságot, lédússágot, keménységet, húskeménységet, ízharmóniát, savasságot jellemzik, nem csak önmagában a cukortartalmat, amely ugyan jó iránymutató, de önmagában kevés. Tóth Kamil elárulja, hogy az idei „Zsendülés” kertészeti konferencián ez a téma elő is került: egy kérdező azt tudakolta, megérett-e a magyar társadalom arra, hogy egy prémium áruházlánc érkezzen az országba. A válasz egyöntetű volt: melyik lenne olyan eszement áruház, amely hozzánk csak prémium minőségű terméket hozna?

A hazai piacon ma is rengeteg paradicsomfajta van: ez nem feltétenül tűnik fel, de egyes áruházakban 22–24 féle paradicsom is kapható, a legkülönfélébb színűek, köztük pedig komoly ár- és minőségbeli különbségek vannak. Magyarországon is sokan keresik a jó minőségű termékeket, tehát nemcsak a közepeseket, hanem a prémium zöldségeket is. Erre már az olcsóbb áruházláncok is figyelnek, ahol a magasabb árfekvésű, jobb paradicsomok is megjelentek, noha télen jellemzően még így sem rendelnek drága, világított holland terméket.

Mindig jobb a hazai

Tóth Kamil kiemeli, hogy szezonban mindenképp megéri hazai termelő paradicsomját választani. Télen ez még nincs így, mert ugyan az üvegházas kertészetek egyre profibbak, de csak töredékük világított.

Hazai szabadföldi paradicsom nyáron sincs elég az országban, Magyarország paradicsomból még nyáron is importőr – ilyenkor a 30 százalék érkezik külföldről, míg télen előfordul, hogy minden termék import.

De nem azért, mert nincs elég termelő, hanem azért, mert az áruházak a rizikótényezők csökkentése miatt igyekeznek több forrásból beszerezni a tételeket. Ennek a húzóterméknek ugyanis mindig a pultokon kell lennie, nem kockáztathatják meg, hogy hiányozzon, ha például a termelők az árváltozás miatt nem nekik adják el, hanem elviszik nagybani piacra.

Viszlát, permetszer!

A profi hazai paradicsomtermelők ma már a holland szaktanácsadók vonalát követik: ugyanazt teszik, mint kint, gyakorlatilag nem használva semmilyen növényvédőszert. „Többségük biológiai növényvédelemmel dolgozik, de azt is csak akkor alkalmazzák, ha tényleg muszáj” – emeli ki Tóth Kamil. Hozzáteszi, hogy a termelők nevét érdemes megjegyezni – ez a zöldségeken mindig szerepel, de ha nem, akkor is meg lehet kérdezni –, és ha ízlett, akár célzottan keresni. A vásárlási helyek közül a nagybani piacok, a sarki zöldségesek és az áruházak a megbízhatóak, kisebb piacon viszont csak akkor érdemes vásárolni, ha ismert az eladó személye, és ő a tényleges őstermelő.

Önmagában az őstermelői igazolvány nem garancia, az ugyanis nem jelenti azt, hogy az árult portéka saját – emiatt érdemes beszélgetni is az árusokkal.

Ennek oka, hogy az országban rengeteg a nepper, aki például azért vásárol a nagybani piacon, mert valaki már nagyon szabadulni akar az árujától. A nagyobb piacon is megbízhatók a fix zöldségesek, ők is ellenőrzött forrásból szerzik be terméküket: például amint elindul a hazai paradicsom szezonja, a nagybani piacon azt vásárolják meg. Annak ízvilága sokkal jobb, mint például egy spanyol paradicsomé, amelynél a fő probléma szintén a túlzott hűtés.

A magyar paprika gyilkosa

A túlhűtés a paprika minőségét is rontja, bogyóit gumissá teszi, viszont ott a legnagyobb gondot a lecsópaprika dömpingje okozza. „Ha rajtam múlna, akkor a hazai pultokról kitiltanám ezt a terméket, és csak a lecsószezonban engedném árulni. Egyszerűen nem jut miatta piacra a normális paprika, mert az árat extrém módon lenyomja. Pedig rendszerint gyötrelmes a minősége, töppedt, nyomott, foltos, göcsörtös, besárgult, belilult, nem is sorolnám tovább. Ez egy ipari alapanyag, ami elvileg a konzervgyárba kerül be csumázva” – hangsúlyozza Tóth Kamil. Mint mondja, jómaga még a lecsóhoz is mindig jó minőségű paprikát vásárol, olyat, amelyik illatos és jó ízű.

„A lecsópaprika a magyar paprika gyilkosa” – állítja a kertészmérnök.

Salátákból már egyre szebbeket lehet kapni, a kínálat is egyre szélesebb. „Már szó sincs arról, hogy a fejes saláta lenne az úr, hiszen rengeteg helyen árulnak római salátát, mini római salátát, jön a batávia saláta, a jégsaláta. De már a »Baby Leaf« salátát is elkezdték itthon ipari méretekben termelni, így már nem kell a 15–20 napos olasz termékekkel szenvedni. És persze ott van a rukkola és a madársaláta is” – sorolja a lehetőségeket Tóth Kamil. Hozzáteszi, hogy a téli szezonban és a legforróbb nyári időszakban importálnunk kell bizonyos salátafajtákat, de inkább csak azért, mert a feldolgozóipar nem talál elég alapanyagot. Kiemeli, hogy szakemberként csak hazai salátát vásárolna, olyan salátát keres, amelynek torzsája egy vágással eltávolítható, mert azt sokkal könnyebb mosni. Salátára, hasonlóan a paradicsomhoz, nagyon kevés növényvédőszer engedélyezett. Műtrágyázni viszont muszáj, bár itthon is vannak olyan biotermelők, akik ezt mellőzik. Viszont ahhoz, hogy ez a zöldség friss, üde és zsenge maradjon, arra van szükség, hogy ne „szárazon tartsák” a kertben, mert keserű és rágós lesz.

A környező országokban már előtérbe kerültek a talajtól teljesen elszigetelve nevelt, vízkultúrás saláták is. Hamarosan nálunk is megjelennek majd ezek a termesztési módszerek a fóliasátrakban és üvegházakban, így 25 nap alatt kész saláta állítható elő, növényvédőszerek használata nélkül.  

Salátatőzsde

A hollandoknál a zöldségtermesztés már évtizede robotizált: a tulajdonos gyakorlatilag a kamionjára fölraklapozott salátákat viszi el a tőzsdére. Ott kirámolják, majd kanyarodik is vissza mosolyogva, hogy eladta az áruját. Ilyen jellegű tőzsde Magyarországnak is jót tenne, motiválná a minőségi termelést, hiszen a vevők az egyes tételekre licitálnának. A minőség pedig jobban tükröződhetne az árban is. Ráadásul azt is lehetővé tenné, hogy a gazdák 25 perc alatt minden portékájukat eladják.

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. júniusi számában jelent meg. A lapra ITT fizethet elő. 

Egyre „menőbb” dolog éttermet nyitni a múzeumban, erről tanúskodik például a San Franciscó-i MoMA vagy az amszterdami Rijksmuseum Michelin-csillagos étterme. De nem kell a szomszédba menni: a tavaly újranyitott Szépművészeti Múzeum étterme is példázza, hogy a múzeumi vendéglátás rég túllépett a kávé–szendvics–isler háromságán, és a felső középosztály kifejezetten igényli a művészeti és gasztronómiai élmények összekapcsolását. A legtöbb múzeum ráadásul ma már nem is egyszerű kiállítótér, sokkal inkább interaktív szabadidőközpont, ahol egész családok töltenek el hosszú órákat, félnapokat.

A Múzeum Café legújabb kiadványa útikalauzként is felfogható, amelyik a múzeumi gasztronómia világába vezető felfedezőúthoz ad támpontokat, emellett ugyanakkor – szokás szerint – tartalmas kulturhistorikus olvasmányként is forgathatjuk. Hiszen nemcsak arról esik benne szó, hogy mit együnk a múzeumban, mert a folyóirat elkalauzol minket az arisztokrácia asztalához, bekukkanthatunk a dolgozó nő háztartásába, és megismertet a világon egyedülállónak mondható Magyar Vendéglátóipari Múzeummal is.

Az „Étel, ital, múzeum” alcímű lapszámot stílszerűen a legendás Zwack család fűszerillatú múzeumában mutatták be, ahol éppenséggel az kelt megütközést, ha egy látogató nem fogyaszt. A Zwack Múzeum kiemelkedik a brandmúzeumok sorából például azzal, hogy a család működteti úgy a gyárat is, a múzeumot is. A kiállítótérben az üvegek, címkék és plakátok között egyedülálló módon érzékeny, személyes dokumentumokat is közszemlére tettek: munkakönyvet, a megmenekülést segítő iratokat is felfedezhetünk a kiállított tárgyak között.

A Múzeumcafé 71., Gasztro-száma 1390 forintért vásárolható meg.

– Hogy kezdődött ez a szerelem a levendulával?
– Egy angol lapban láttam meg egy levendulamezőt, elfogott a vágy, hogy valahogy így, ilyen környezetben szeretnék egyszer én is élni. Húszéves korom óta jártam a Balaton-felvidékre nyaralni, bennem volt ennek a vidéknek a szeretete, ahol nemcsak én, de a levendula is otthon érzi magát. Először utánanéztem a termesztés módjainak, a növény gyógyító hatásainak, elvégeztem egy gyógynövény-termesztési iskolát, aromaterápiás kurzusokon vettem részt, és a hajdani pannonhalmi főkertésztől is sokat tanultam.

– Fogorvosként dolgoztál, ami megbecsült, szép hivatás, ráadásul jól is lehet vele keresni. Miért váltottál?
– Sikeres voltam a szakmámban, a rendszerváltás után mi nyitottuk meg az első magánklinikát Magyarországon, három fogorvosi székkel, plasztikai rendelővel, menedzserszűréssel. Keményen dolgoztunk, szerettem a munkámat, a betegeket. Ugyanakkor mindig közel álltak hozzám a szelíd gyógymódok, a gyógynövények és a tradicionális gyógyászat is. Egy magánéleti változás adta meg a végső lökést: az első házasságom felbomlása után újraházasodtam.

A harmadik gyermekemmel voltam várandós, amikor eldöntöttem, váltani fogok; a Levendárium gondolata gyakorlatilag együtt fogant a legkisebb gyermekemmel.

A nagylányaim ikrek, így a kisebbiknek is lett egy „ikertestvére”.

– Hogy fogadta a fogorvosi szakma a döntésed?
– A kollégáim megbecsültek, érthetetlen volt számukra, hogy miért adom fel ezt a hivatást, a biztosat a bizonytalanért. A mai orvosképzésben sajnos háttérbe szorult a gyógyítás gyógynövényekkel, így a legnagyobb kihívás a levendula hatásának megértetése volt, az, hogy ez a növény nemcsak a nagymama szekrényébe való: számos jótékony hatása miatt ott a helye a házi patikában is. Ma már kollégáknak is ajánlom a levendulaolajat, mert remek ecsetelő ínygyulladásra, vízbe cseppentve pedig kiváló szájöblítő, a visszajelzések ezt igazolják. Antimikrobiális illóolajként a vírusok, baktériumok, gombák támadásait védi ki. A gyógyítást tehát nem adtam fel, hanem ebben a szelídebb változatban folytatom.

– És mit mondtak a dörgicseiek, amikor betoppantál azzal, hogy levendulát fogsz termeszteni?
– Csodálkoztak a környékbeliek, hogy egy budapesti fogorvosnő vajon miért akar bio gyógynövénytermesztéssel foglalkozni egy eldugott faluban. Időbe telt, míg elismerték a munkámat, azóta már hat hektáron virulnak a levendulatövek, rózsák, mandula és egyéb gyógynövények társaságában. 2012-ben pedig létrejött a Levendárium brand: a lila kupakos, bio levendulaolajjal, levendula virágvízzel, süteménnyel, szörppel jöttünk ki a piacra, elsőként az országban.

Kép: Dr. Demján Ildikó

– Mi e kis lila virág reneszánszának a titka?

– A levendula nagyon szelíd, sokoldalú gyógyító növény, amely egyszerre hat a testünkre, a lelkünkre, szellemünkre és a szépérzékünkre. Ott a helye a kertépítéstől kezdve egészen a gyógyításig.

Amellett, hogy gyönyörű, hasznos, még gyengéd is: az illóolajok édesanyjának nevezik, mert szinte minden apró-cseprő kis bajunkban segít. Jó az égési sérülésekre, napégés enyhítésére, görcsoldásra, fertőtlenítésre, feszültségoldó és számos egyéb, ma már kutatásokkal is alátámasztott hatása van. Nem tud ártani: a levendulát használhatjuk várandós nőknél, újszülött babáknál is, idősebb korban is biztonságos.

– Ha levendula, akkor még ma is elsősorban Provance jut eszünkbe, erre alaposan rá is játszanak a franciák. Hogy került a növény a Balaton-felvidékre?
– A középkorban a kolostorokban nagy gyógynövényekkel kapcsolatos tudás halmozódott föl. Európában a XX. század előtt az angoloknál volt e növénynek divatja, Viktória királynőnek még saját levendula-beszállítója is volt. A tihanyi őslevendulást az 1920-as években telepítette Bittera Gyula vegyészmérnök, aki 50 holdon termesztette a gyógynövényt – most százéves az ültetvény. Érdekes, hogy ezzel épp egyidőben történt a provance-i telepítés is, ahol az I. világháborút követő recesszió után kezdtek levendulát ültetni, mert az ottani földek nem voltak alkalmasak gabona termesztésére. A levendula illóolajának előállítása is a tihanyival egyidőben kezdődött, ám a korabeli dokumentumok szerint ez jobb minőségű volt, mint a francia.

– Ha mi is ültetnénk, mire érdemes figyelnünk?
– Nagyon meghálálja, ha megtaláljuk a helyét: olyan napsütötte földet, ahol a talaj vízáteresztő. Több öntözésre addig van szüksége csak, amíg a kis növényke megkapaszkodik a talajban a gyökerével, a pár éves növény már nem vízigényes. Négy-öt évesen adja a virág a legjavát, az idősebb növény elkezd fásulni; vannak fajták, amelyeket lehet ifjítani, másokat nem. Provance-ban például hétévente cserélik az ültetvényt.

– Vannak kártevői?
– Ha szereti a helyét, akkor nem jellemző. Provance-ban néhány évente nagy pusztulás következik be, de ebben az ottani monokultúra a bűnös, az, hogy száz hektárszámra egyetlen faj van, mindenütt csak a levendula.

Nemrég értettem meg a provance-i fotókat nézegetve, hogy miért nem jut el a látvány a szívemig: azért, mert mindent kiirtottak a levendula mellől, és ezzel a biodiverzitás semmisült meg.

Ilyen monokultúra csak a természet megerőszakolásával létezhet, úgy, mint a kaliforniai 50.000 hektáros mandulaültetvény, amelynek az amerikai méhek látják nagy kárát. Ahol nem avatkozunk be a természet rendjébe, ott egy négyzetméteren több száz faj él, flóra és fauna szép összhangban alkotnak lenyűgöző harmóniát.

Kép: Dr. Demján Ildikó

– Most június közepe van, teljes pompájában már a Levendárium?
– A bimbózás utolsó stádiuma zajlik, a kipattanás pillanataiban vagyunk.

A levendula a nyári napéjegyenlőségre a legszebb, két-három hétig ontja virágait, azután kezd magzani, elszíneződik.

 A Levendárium ajtaját már a Rózsa Napra megnyitottuk, mert a kis kolostori típusú kertünkben vannak csodálatos rózsáink is, de az elkövetkező hétvégeken már a levenduláé a főszerep. Lehet jönni aratni, megnézhetik a látogatók a lepárlás folyamatát, a gyerekeknek külön tartunk foglalkozásokat. Eljön hozzánk Halmos Mónika, az ehető virágok szakértője, aki a levendulaszörpünkkel varázsol majd. Az esemény koronája a koncertjeink lesznek: 15-én Kövi Szabolcs-koncert lesz, amikor a fűben elheveredve átadhatjuk magunkat a lila virágnak, a zümmögő méheknek és a meditatív zenei élménynek. Egy héttel később, a Levendula Napon Cseke Szabolcs és Manaman fog minket elvarázsolni a helyhez illő éteri muzsikával.

– A Levendáriumnak több kulturális vonatkozása is van…
– Valóban, szinte minden művészeti ág megjelenik a környezetünkben, ami elsősorban a hely szelleméből fakad: a dörgicsei nyári kulturális napokba bekapcsolódtunk mi is, az egyik lányom sok koncertet adott, zongorázott, énekelt. A férjem, aki jogász, de szíve szerint festőművész, a mai napig fest, az ő képei is jelen vannak, a szép kert pedig idevonzotta a szobrokat is. A művészet szerves része az életünknek. És ami a szakralitást illeti: közvetlenül a területünk mellett van egy iker templomrom, amelyről az első írott emlékek az 1100-as évekből származnak, de ásatások során már ennél jóval régebbi, 300 körüli római pénzérméket is találtak körülötte, és felismerhető az északi részén a rotunda forma is, ami Árpád-kori eredetre utal.

Ez a templom így romként is hatalmas erőt sugároz.

Nagyon sok és úttörő jellegű munka van mögöttünk, ami mostanra ért be. Elégedett vagyok, mert azt hiszem, sok emberhez el tudtuk juttatni a levendula tiszta üzenetét.

A reklámban viszont, amiben megjelent, meglepetést okozott. Nem csak azért, mert a filmecskében végig az apa szavait halljuk, amint bocsánatot kér a kislányától. Bocsánatot, mert gyerekkorában otthon is azt látta, a házimunka kizárólag a nők dolga. És megígéri, hogy ő is változtatni fog, hiszen soha nem késő. Látjuk, amint hazatérve maga mossa ki a ruháit, felesége pedig megilletődötten a mosógép használatára tanítgatja. „Miért lenne a mosás csak az anyák feladata?” – jelenik meg a képen a reklámszlogen, majd a termék. Nem annyira ismerős a jelenet, egy reklámban biztosan nem.

Különös, de miközben a nők életmódja jelentősen változott az utóbbi fél évszázadban – tovább élnek, később házasodnak és szülnek, a férfiaknál nagyobb arányban vannak jelen a felsőoktatásban és egyre elutasítóbbak a női reklámsztereotípiákkal –, a nekik-róluk szóló hirdetéseken mindez alig mutatkozik meg.

Ugyanúgy látjuk

1)            a megszállott háztartásbelit, aki ádázul küzd a WC pereme alatti baktériummal,

2)            az elhavazott családanyát, akire rázuhan az élet és a karácsonyi teendők,

3)            az önkínzót, aki dalolva szőrtelenít,

4)            a hangulatgyilkost, aki elrontja a jópofa sörözős pillanatokat,

5)            az elérhetetlen félistennőt, akire leginkább a nők akarnak hasonlítani,

6)            a szexobjektumot, akire a férfiak akarnak… nem hasonlítani.

Persze ne feledkezzünk meg a kardigános joghurt-nőről sem, hisz tudjuk, a joghurt a nők hivatalos eledele. Vagy az anya-lánya összetartásról, amelynek csomópontjában egy fájdalomcsillapító áll. És még ott van a nő, aki csak biodíszlet.

Régi kérdés persze, hogy a reklám tükrözze vagy alakítsa a valóságot: mutassa be a létező látásmódokat, vagy formálja azokat? Az új viszont ez: mi van akkor, ha már egyiket sem teszi? Mert a fenti típusokban aligha ismer valaki magára vagy aligha vágyik alakulni általuk.

Ezért amikor Indiában 2015 után megjelent a mosószeres film, nagy hatást gyakorolt. Egyrészt, több mint 70 százalékkal nőtt a termék eladásából származó cégjövedelem. Tehát megérte. Másrészt megjelentek olyan ruhatermékek, amelyek címkéjére kiírták: nő és férfi egyaránt moshatja. Közel kétmillió férfi vett részt az „oszd meg a terhet” kampányban. A reklám pedig minden szakmai díjat bezsebelt.

Az innováció korában érdemes felismerni, hogy a fő vásárló, a nő, összetettebb, mint ahogy eddig „tűnt”: érdemes őt meglátni, nem csak nézni. És érdemes végre észrevenni, hogy a férfiak is nagyon szerethetik a joghurtot. 

A cikk a Képmás magazin 2018. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Általában az első észrevétel után, hogy „milyen jóóó húsban van!” – és hogy én mennyire nem – következik, hogy milyen szép kék szeme van, egyesek szerint egészen pontosan „Maldív-szigetek-kék”. A forgatókönyv itt úgy folytatódik, hogy csodálkozva rám néznek, és megállapítják, hogy nekem nem kék a szemem, majd pedig felmerül bennük a kérdés, hogy „akkor kinek kék a szeme a családban?” Erre én azt válaszolom, hogy az apukájának. Itt jön a nagy megkönnyebbülés, hogy „Áááh, így már érthető.”

Ilyenkor szívesen elmesélném nekik a viccet, amikor a kismama a szülőszobán megkérdezi, hogy „Doktor úr, kislány?” – „Nem.” – „Hanem?” De inkább nem teszem, hanem szép napot kívánok, és tovább sétálunk.

Amikor még terhes voltam, a férjem egyik este elmesélte, hogy van egy visszatérő gondolata, ami nem hagyja nyugodni. Mi van, ha valahogyan összekeverik a babákat, és rossz gyereket hozunk haza a kórházból? Értsd: nem a sajátunkat. Ezen jót nevettem, és biztosítottam róla, hogy ilyen nem fordulhat elő, hiszen rátesznek egy kis karkötőt, amin rajta lesz a neve, meg hát egyébként is. Aztán amikor végül a császáros műtőben kötöttem ki, és távolodó babasírás utalt csak arra, hogy valaki kiköltözött a pocakomból – látni ekkor még nem láthattam –, akkor én is elgondolkoztam, mi van, ha… Elvégre se a férjem, se én nem láttam kisfiunkat születése pillanatában.

Sötétbarna szemem van. Az anyukámnak is, az öcsémnek és a húgomnak is. Soha nem gondoltam volna, hogy egy szőke, kékszemű kisfiú anyukája leszek. Bár tudom, hogy benne van a pakliban, de a sötét szemeket azért mégis dominánsabbnak gondoltam.

Ahogy teltek-múltak a napok, a hetek, mindenki mást vélt benne felfedezni. Az unokatestvérektől a dédszülőkig mindenki szóba jött. Valamiért csak a férjem meg én nem.

Mániákusan kerestük a jeleket, amíg egyik reggel felfedeztük, hogy kis pihék vannak az állán. „Szakálla van, pont mint az apukájának!” A hajszíne pedig egészen passzol az enyémhez – a szülés utáni hormonváltozásnak köszönhetően lassan a mennyisége is, de ez nem az ő dús hajának tudható be. Egyelőre azért még mindig az öcsémre és a férjem unokaöccsére hasonlít a legjobban.

Ha viszont a külsőtől elvonatkoztatunk, az, ahogyan ámulva hallgatja, amikor az apukája énekel neki; vagy ahogy hosszú időn keresztül nézi, amikor a tükör előtt készülök a délutáni táncórámra, mindent elárul: nyilvánvaló, hogy énekes-táncos vér csörgedezik az ereiben. Bár az előadóművészi pályára még gyúrnia kell, mert a rémisztő és vigasztalhatatlan sírást kiváltó dolgok listáján – az első koncertélménye óta – élen jár a taps, ez is épp elég bizonyíték arra, hogy megnyugodjunk: jó babát hoztunk el a kórházból.