„A neve: hollandusul hangzik. Foglalkozása: építész, aki elméleteket termel. Tartózkodási helye: Weimar, a Goethe-város. Felekezeti viszonyai: rendezetlenek. Megbízhatatlan elem fajilag és világnézetileg” – írta a Pesti Napló 1924 júniusában Walter Gropiusról. A Bauhaus-alapító szakmai és emberi kvalitásait is kétkedve kezelő beszámoló a becsületes akadémiai oktatás felforgatóját látta Gropiusban, és „cellaházaival”, valamint „vasbeton-köpűivel” riogatta az olvasókat, őt magát pedig a modern világ „kancsal ábrándosának” kiáltotta ki.

Az I. világháborúban lovastisztként szolgáló Gropius 1919-ben vette át Weimarban az Iparművészeti Iskola, a Képzőművészeti Iskola és a Képzőművészeti Akadémia igazgatását, hogy aztán Állami Építőház (Bauhaus) néven történő egyesítésükkel az építész- és művészképzés új modelljét alkossa meg.

Gropius, aki a Nagy Háborút megelőzően építészeti stúdiumokat folytatott Peter Behrens berlini irodájában, saját vállalkozása keretein belül pedig tömeggyártásra szánt tapétákat, bútorokat, autóvázakat és egy dízelmozdonyt is tervezett, az ipar, az élet és a művészet közös metszetét kereste.

„Ez a világlátott kozmopolita rengeteg embert ismert. Nagysága többek között abban állt, hogy elképesztő érzékkel válogatta ki a munkatársait és terelt össze egymástól markánsan eltérő karakterű, egyaránt zseniális elméket” – mondja a Bauhaus első igazgatójáról Nagy Iván Ybl-díjas építész. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Gropius – mint valami világháború utáni romeltakarítást vezénylő csúcsmenedzser – értelmiségi „networköt” épített ki egy összművészeti projekt keretében. Személye védőernyőt vont az általa igazgatott intézmény fölé, hogy annak működésébe a politika lehetőség szerint ne szólhasson bele. Olyan környezetet teremtett így, amelyre minden kreatív vágyik.

A Weimarból előbb Dessauba, majd Berlinbe költöző iskola falai között annak 14 éves működése során 1200-nál is több diák fordult meg. „A weimari Bauhaus (…) ábrándos kollektivizmusának ködében – ahogy Kállay Ernő a „Tér és forma” 1928-as 8. számában fogalmazott – a legbogarasabb, legkülöncködőbb szekták tenyészhettek.”

Különben maga Gropius is tiltakozott a Bauhaus egységes stílusként értelmezése ellen, művére inkább életszemléletként gondolt.

Gropius iskolájában tanított Josef Albers, Breuer Marcell, Lyonel Feininger, Paul Klee, Johannes Itten, Moholy-Nagy László, Oskar Schlemmer és Vaszilij Kandinszkij is. Pontosabban nem tanítottak, inkább mentorálták a hallgatókat, hiszen a művészet a Bauhauslerek felfogása szerint nem tanítható, a mesterség ellenben igen, az oktatást ezért a középkori céhes struktúrához hasonló mester–legény–inas szisztéma szerint képzelték el. Kézművességgel, kerámiával, szövéssel és üvegfestéssel is foglalkoztak Weimarban, és bár Gropius kezdettől azt tartotta, hogy minden művészeti és iparművészeti tudás az építészeti praxisban összpontosul, a Bauhaus tanrendjébe csupán az 1920-as évek második felében kerültek be ilyen irányú stúdiumok.

Walter Gropius 1922-ben a Chicago Tribune tower pályázaton

A Weimarban felépült, az iskola gondolkodásmódját és termékeit is bemutató, Haus am Hornnak nevezett első, valódi Bauhaus-ház viszont nem Gropius tervei szerint készült. Az oktatók között megversenyeztették ugyanis a tervezésére kiírt pályázatot, és a tenderen az építészeti tanulmányokat sosem folytató festő, Georg Muche elképzelései találtattak a legjobbnak. Igaz, a terveket mégiscsak Gropius irodájában véglegesítették.

Habár a Bauhaus iskola nyomott hagyott az iparművészetben is, elsősorban építészeti stílusként vonult be a köztudatba. Követői minimum négyzetmétereket, belmagasságokat és szerkezeti vastagságokat igyekeztek meghatározni a költséghatékonyság jegyében, ám olykor túlzásba vitték a kísérletezést. Míg egyesek boldogan vették használatba az általuk tervezett napfényes, modern otthonokat, voltak, akik pár hónap után fejvesztve menekültek a „szűk skatulyákból”.

Geometrikus, tiszta és ragyogó – ezek a működő Bauhaus kulcsszavai. Ám mivel a dessauiak jó néhány, a tervezőasztalon működőképesnek mutatkozó kísérlete kudarcba fulladt, számos elképzelésük használhatatlannak bizonyult, így aztán bőséggel hagytak támadási felületet.

„A Bauhauslerek mindenben a tömegtermelést elősegítő célszerűséget keresték. Kétségkívül naiv idealisták voltak, amiért azt gondolták: az általuk kínált sallangmentes tárgyi környezetet, illetve lakásviszonyokat mindenki számára elő lehet teremteni. Kicsit túlozva azt is mondhatnánk, hogy az IKEA mint gondolat, Dessauban született meg” – mondja Nagy Iván, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Ipari és Mezőgazdasági Épülettervezés Tanszékének oktatójaként az utóbbi években jó néhány európai helyszínt bejárt hallgatóival Milánótól Wroclawig, Breslautól Zágrábig. A két háború közötti építészet nyomait bemutató, készülő kötetük fontos kiegészítésekkel szolgálhat a 20. század építészettörténetéhez.

Kíváncsi vagyok, hogy Gropius elképzelései mellett milyen más áramlatok kavarogtak az I. világháborút követő évek levegőjében, Kovács Dániel művészettörténészt ezért a Bauhaus szellemtörténeti riválisairól kérdezem. „A berlini Haus der Kulturen der Weltben nemrég nyílt bauhaus imaginista című tárlat éppen a Bauhaus-szal párhuzamosan mutatkozó törekvéseket járja körül, és elképesztően izgalmas dolgokat tár fel – meséli a Kortárs Építészeti Központ kurátora. – Megtudhatjuk például, hogy Indiában működött egy, Rabindranath Tagore által alapított, a Gropius-éhoz nagyon hasonló elveket valló művészeti és dizájniskola, Moszkvában pedig, az 1917-es forradalmat követően egy a Bauhausnál is avantgárdabb műhely született, bár ez a sztálini terror miatt nem volt hosszú életű. Később aztán – részben a weimari kísérlet hatására – az Egyesült Államokban és Japánban is alakultak hasonló kezdeményezések. Hogy mindezek közül mégis a Bauhaus emelkedett ki, ahhoz a német építészeti és formatervezési hagyomány, valamint a német ipar ereje is jelentősen hozzájárult.”

A calcuttai Bauhaus 1922-ben

A nemzetközi modernizmus áramába tartozó Bauhaus elsősorban az I. világháború borzalmaira kínált válaszokat, a német politika azonban más feleletek irányába kezdett tájékozódni. Weimarból, majd Dessauból is muszáj volt továbbállnia a Bauhausnak a helyi vezetés jobbra tolódása miatt. Az új igazgatók érkezésével az iskola politikusságának mértéke is változott, ám bármennyire kicserélődtek is az oktatók, a Gropius által az alapításkor lefektetett elvek érvényben maradtak egészen az 1933-as felbomlásig. A Bauhaus körül már az erősen baloldali elkötelezettségű Hannes Meyer idején is fogyni kezdett a levegő, úgyhogy hiába szerette volna az intézményt harmadik igazgatója, Mies van der Rohe Berlinben, magánintézetként fenntartani, a nácik által elfajzott művészetet terjesztőnek bélyegzett iskola nem működhetett tovább.

Paradox módon azonban a Bauhaus éppen a nácik hatalomra kerülése következtében vált globális jelenséggé. Az egykori diákok és oktatók ugyanis az iskolára nehezedő politikai nyomás hatására hagyták el Németországot, hogy a magukkal vitt elméleti és gyakorlati tudást a világon mindenfelé elterjesszék.

Amint az Weyer Béla remek cikkéből kiderül, a II. világháború után az indiai Ahmadábádban működő National Institut of Design is a Bauhaus módszereit vitte tovább, míg a japán Jamavaki Ivao és Micsiko pedig, akik 1930 és 1932 között tanultak Dessauban, a felkelő nap országába vitték haza a Bauhaus napfényes eszméit. Az egyik leglátványosabb Bauhaus-hagyaték a nigériai Ife városában található: az Obafemi Awolowo Egyetem épületét tervező Arieh Sharon valaha maga is Bauhaus-diák volt. A fiatal Csehszlovákiában aztán valóságos nemzeti mozgalommá vált a funkcionalista építészet: fürdők, óvodák, iskolák, rendőrőrsök és kórházak is épültek a szellemében. Ahogy azonban azt már Gropius is megfogalmazta, kizárólagos Bauhaus-stílus sosem létezett. Hiszen a modernizmus sokszínű, a Bauhauslerek által tervezett „fehér kockák” pedig többségében színes, aszimmetrikus kompozíciók voltak valójában.

(A magyar Bauhaus-hagyatéknak egy következő cikkben eredünk nyomába.)

Kezdő tanítóként gyerekesen örültem a naplónak, lelkesen töltögettem a rovatokat. Biztosan sokan emlékeznek erre az érzésre!

A kis keretecskék néha szűknek bizonyultak, parányi helyre kellett az osztályzatokat benyomorgatni. Külön színnel a témazárókat, mással a „mezei” jegyeket. A hiányzó gyerekek neve mellé minden tanóra alkalmával vonalka került, ezt bekarikáztuk, ha a gyermek hozott igazolást. Ezek a miniatűr sorminták próbára tették a szemem, amikor meg kellett számlálni. Egy járvány esetén különösen! A helyettesítéseket színessel jeleztük, és az erre rendszeresített nyomtatványba is beírtuk. Ma már kissé kacifántosan hangzik, de így volt.

Ha egy gyermek rossz fát tett a tűzre, ezt intő formájában kellett bejegyezni a napló erre rendszeresített soraiba. Bizony voltak ifjak, akiknél ez a rész betelt a naplóban.

A dicséretek is ebbe a rovatba kerültek, ezeket mindig lelkesebben írtam és írom a mai napig. (Gyorsan megjegyzem, hogy az elektronikus naplóban erre a célra korlátlan mennyiségű hely van…)

A napló kistestvére, az ellenőrző könyv jó esetben hazavándorolt gazdájával, hogy a család is találkozhasson az osztályzatokkal és egyéb üzenetekkel. Az üzeneteknek, másnéven beírásoknak egész irodalma alakult ki, amely időről időre felbukkan az interneten is.

„Értesítem a kedves szülőket, hogy gyermekük tornazsákja annak teljes tartalmával hetek óta igazolatlanul hiányzik. Kérem, haladéktalanul keressék meg!  K.N. of.”

„Tisztelt Szülők! Karcsi gyümölcsök dobálásával próbált kedvező színben feltűnni a lányok előtt, de a narancs engem talált el. Figyelmeztetésben részesítem. T.Z.”

Ilyen és ezekhez hasonló gyöngyszemek születtek ebben a műfajban. A gyermek vagy bemutatta otthon, vagy nem. Az ellenőrzőt pedig vagy aláírta apu, anyu, vagy nem.

Előfordult, hogy az ellenőrző eltűnt, elveszett, szétázott, megette a macska, elragadták a griffmadarak.

Az osztálynapló és a helyettesítéseket gyűjtő vastag füzet mellett vezetnünk kellett még napközis csoportnaplót és szakköröset is, mind más nyomtatványt igényelt.

A papíralapú naplóra néha nosztalgiával gondolok. Szép, hímzett borítókat készített kolléganőm, amelyet tanévkezdéskor cserélgettünk – hiányzik ez a szertartás is. Nagyon szeretek szép, kerek, kiírt betűkkel és színessel írni. Statisztikát készíteni viszont mindig utáltam! Amióta elektronikus napló van, megszabadultam ettől!

Emlékszem a napra, amikor egy értekezleten igazgatóhelyettesünk finoman adagolva közölte a tényt: a következő tanévtől e-naplót kell használnunk. Nekünk, maroknyi kisebbségnek, akik nehezen barátkoztunk meg a számítástechnikával, nagy falatnak tűnt a dolog. SOHA nem tanulom meg, gondoltam. Minek ez?

E-napló és papírnapló értékelési felülete - Kép: Kucserák Orsolya

Az átállás az egyikről a másikra nem ment könnyen. Párhuzamosan vezettük a hagyományos naplót az elektronikussal.

Már lángolt a fülem, annyiszor kellett segítséget kérnem ifjú kolléganőimtől, úgy éreztem, én vagyok az univerzum legügyetlenebb teremtménye.

Ezt az egész rendszert csak olyan ember tudta velünk megkedveltetni, aki örömét leli az effajta újításokban: Arany Sándor, a mi igazgatóhelyettesünk pont ilyen. Ő választotta ki a mi rendszerünket. Feladata hónapokig tartott. Szinte a nulláról kellett felépítenie, hogy minden fontos dolog szerepeljen benne. Biztosan szeretett legózni gyermekkorában, no és a türelme is végtelen. Mindent úgy kellett megoldania, hogy a fentebb említett ősi naplótömeg egy helyre kerüljön, áttekinthető, könnyen elérhető legyen, és a statisztikákat is a napló végezze! Az egésznek tükröznie kell az iskolában tanítók és ott tanulók munkáját, eredményét, tájékoztatást adva mindenről, ami a gyermekek hozzátartozóit érinti. Mindemellett áttekinthetőnek kell lennie azok számára is, akik ellenőrzik munkánkat. Ez az egész egy rendkívül bonyolult rendszer! A szülők egy részéhez egy osztályzat és üzenet okostelefonos „pitty” formájában jut el, vagy egy kattintással pillanthatnak a naplóra. Nem is sejtik, hogy hónapok munkájának eredménye tárul eléjük.

Emlékszem, még az őskorban történt, hogy egy felsős napló elveszett. Aznap hat tanár nem tudta beírni óráit és a hiányzókat. Végül kiderült, hogy valaki az első tanítási óra után a munkalapokkal összefogva lerakta a tanáriban az asztalára. Ott lapult a napló a kupac alján – szerintem vigyorogva, és élvezte, hogy kétségbeesetten keresik.

Ilyen gond most már nem fordulhat elő, az e-naplót bárhol megnézhetjük, csak térerő és gép kell hozzá.

Sándor mindenre gondolt. Amikor bevezettük, felmértük, melyik családnak nincs internetes hozzáférése. Ők nyomtatott formában havonta kapták meg a napló bejegyzéseit. Most, hogy már mindenkinek van kapcsolata a világhálóval, egy kód segítségével akár Prágában is megnézheti gyermeke adatait a család.

Amikor ennek a cikknek a megírására készültem, Sándor hozzám fordult:
– Mutatok valami érdekeset!
A kíváncsi szemektől elzárt irattárba mentünk. A jól őrzött termet Orsi nyitotta ki, valahogy úgy, mint egy bankigazgató a páncéltermet. Döbbenetes volt a látvány. Iskolánk osztálynaplóit láttam a mennyezetig érő polcokon. Naplóhegy, amely iskolánkról mesél az alapítástól az e-napló bevezetéséig.
– Meg akartam mutatni neked – mondta –, hogy ezek a naplók, a hozzájuk tartozó helyettesítési naplók, tájékoztató füzetek (azaz ellenőrzők) milyen sok papírt használtak el. Az új napló bevezetése óta a keletkezett adminisztrációt lemezen és más védett módon tároljuk. Rengeteg papírt takarítottunk már meg.

Az irattár - Kép: Kucserák Orsolya

Megkérdeztem néhány tanítványom apukáját, anyukáját, elégedettek-e a tájékoztatással. Mindenkinek tetszik. Van, aki csak azt nehezményezi, ha a bejegyzések kicsit később kerülnek be, mint ahogyan ő szeretné. Tény, az adminisztrációval gyakran csak a munkaidőnkön túl tudunk foglalkozni, így az a tanító, aki délután ötig dolgozik, csak ezután fog hozzá órái bejegyzéséhez.

Pisti apukájának kérdése is van: „Gabi néni, hatásos-e, ha azt mondja a tanító, hogy ha rossz leszel, édes fiam, beírok az e-naplóba? Az ellenőrző azért fenyegetőbbnek tűnt.”

Az apukának igaza van. Az e-naplót nem nagyon látják a gyerekek. Van, akinek a szülei megmutatják otthon, de olyan tanuló is van, aki csak az iskolában tekint bele. Ugyanis megmutatom nekik.

Aki szeretné, azt odahívom az asztalomhoz, és megnyitom a nevénél a naplót. Nem ugyanazt látja, mint apu és anyu, hiszen az enyém tanító nénis hozzáférés, de a lényeg ugyanaz.

Furcsa érzés, mert ilyenkor magamat látom gyermekként, amikor alsós tanítóm egyszer megmutatta nekem a papíralapú napló egy oldalát.

Érdekes kérdés, hogy megnézik-e a szülők. Ezt is jelzi ám a csudanapló! Van, aki hosszú ideig nem vet rá egyetlen pillantást sem, ilyenkor feltételezem, hogy elégedett a munkámmal. Nem akarok arra gondolni, hogy nem érdekli, hogyan halad tanulmányaival gyermeke. Finoman jelzem, ha találkozunk, hátha csak elfoglalt, feledékeny szülőről van szó. Hátha. Van olyan is, aki napi rendszerességgel látogat meg virtuálisan. A hagyományos ellenőrzővel hasonló volt a helyzet.

Klaudiának már negyedik gyermeke lesz iskolánk tanulója: „Nagyobb gyermekeimnek még hagyományos ellenőrzője volt, a kisebbeknek már csak elektronikus. Tény, hogy egyszerűbb így megnézni az eredményeket, és a ‘véletlenül’ elfelejtett jegyekről is tudomásom van. Helyes, hogy haladunk a korral, de azért a régi ellenőrzőket szép emlékként őrizzük.”

Az elektronikus napló megkönnyíti az életünket.

Azok számára, akik már ebbe születtek bele, teljesen természetes. Akik pedig még a hagyományos naplót is használták, néha sóhajtanak egyet, majd nagy szusszanás után bepötyögik az aznapi adminsztrációt.

Csókolom, Doktor Bori néni!

Csongi vagyok, és a 14. évemet taposom.

Tökéletes családban élek: mindenki kedves és megértő velem. A szüleimmel iszonyatosan jóban vagyunk, anyukámmal mindig minden érzésemet megbeszélem, apukámat nagyon tisztelem. Összes családtagom, beleértve két kisebb tesómat is, beszéli a szeretetnyelvemet (ami az ajándékozás – ma is kaptam egy drónt!!!). Más gyerekek szülei mindig azt mondogatják: „Jaj, ez a Csongi egy igazi kis felnőtt!” Csakhogy én ennek a bóknak nem örülök: szerintem nem feltétlenül jó dolog kihagyni egy fejlődési lépcsőfokot.

Már tavaly megpróbáltam elkezdeni kamaszodni, de nálunk egyszerűen nem lehet! Pedig a barátaimmal, osztálytársaimmal már régen csomó probléma van a suliban és otthon is, tahók a szüleikkel, bunkók a tanárokkal és kezd romlani a tanulmányi eredményük.

Nagyon adnám, ha tanácsokkal tetszene ellátni ezügyben! Mit csináljak? Sajnos nem vágom, hogy kell kamaszodni.

A pozitív válasz reményében:

Csongi

Kedves Csongi!

Nagyon dicséretes, hogy fejlődni szeretnél, és már keresed is a megoldásokat! (Azt is rendkívül zsírnak és kúlnak tartom, hogy figyeled a kamaszok nyelvi megnyilvánulásait, és használod az így szerzett tudást!)

De! Ami az előnyöd, az a hátrányoddá válik. Kamaszként te túl konstruktív vagy: megbeszéled anyukáddal a problémáidat, és a megoldásra törekszel? Értsd meg, neked ebben az életkorban most nem ez a feladatod!

Tudatosítanod kell magadban, hogy a Felnőtt Ember nem a barátod! Most pár évig ő a legnagyobb Ellenség. Hát nem veszed észre, mi a célja? Örökké gyereksorban akar tartani, és ha így folytatod, meg is teszi, valóra váltja ördögi tervét: egy pelenkás kis hülye maradsz egész életedre! Ezt nem engedheted meg neki.

Nagyon fontos, hogy ne mindig csak a jót keresd a szüleidben! Vedd észre végre a hibáikat! Hogy édesanyád nem egy aranyos, minden vágyadat teljesítő tündér, hanem egy erőszakos némber (óvakodj attól, hogy „Anyukám”-nak nevezd, mostantól csakis így: „Anyám”), aki még mindig meg akarja mondani, mit és mennyit egyél, hogyan öltözz, totál rád van szállva, és állandóan nyálas puszikkal akarja illetni egyre férfiasodó arcodat. Édesapád pedig („Apám”!) nem egy istenség, hanem csak egy felfújt hólyag, aki el akarja veled hitetni, hogy fontos, amit a munkahelyén csinál, hogy ő egy humoros ember, és hogy tud uralkodni anyád felett.

Mondd ki bátran: ezek a vénemberek hülyék, fogalmuk sincs az életről, nincsenek fent a Viberen, Instagramon, és még a Messengert se tudják rendesen kezelni!

Szánalmas, amikor anyád egy házibuli kellős közepén ezt írja neked: „Na, mi a pálya, nagyfiú? Éltek még? :))))”

(Ha a Facebookon fent vannak, haladéktalanul tiltsd le őket, és a barátaidnak se engedd, hogy visszajelöljék anyádat, különben majd nekik fog írogatni a házibuli közben, hogy „Zsiga, a Csongival minden oké? Nem ír vissza az üzenetemre :((((( Bocs a zavarásért, további jó mulatást, Csongi-mama”)

Ezenkívül meg kell változtatnod minden gyerekkori szokásodat:

– NE örülj az ajándékoknak többé!

– NE mosolyogj, soha, soha! Vágj helyette állandóan olyan arcot, mintha köpni készülnél! (Gyakorolj a tükör előtt!)

– NE tanulj! (Vigyázz, egyszerű utasításnak hangzik, de nehéz betartani annak, aki már rászokott!)

– HAGYJ FEL minden hobbiddal: tedd le a hangszert, amit nyolc éve tanulsz, utáld meg a kung fut / a röpit / a teniszt / a néptáncot, amiket eddig szerettél, de most kiderült róluk, hogy gáz.

– HALLGASS elviselhetetlen zenét elviselhetetlenül hangosan!

– NE menj moziba anyáddal!

– csakis EGYSZAVAS válaszokban felelj a szüleid által feltett kérdésekre! (Úgy mint: „Jó.” – „Semmi.” – „Aha.” – „Ja.” – „Haverokkal.” – „Senki.” stb.)

És általában: fejlessz gomolygó ködöt a személyiséged köré, és vigyázz, hogy a ködből ne szivárogjon ki információ!

Soha senki nem tudhatja meg, hogy te ott, a köd közepén, láthatatlanul néha még mindig egy kisgyereknek érzed magad, és halálosan jólesne egy drón, egy puszi, vagy szeretnél megnézni egy 6-os besorolású animációs filmet any(uk)áddal!

Ha így teszel, kajakra meg fogsz kamaszodni!

(Ui.: És, Csongika, arra még figyelj oda, hogy hűvös van februárban! Öltözz melegen!)

Puszit küld:

Doktor Bori néni

Kedves Olvasó! 
Kérem, írjon ímélt nekem! Panaszolja el, ha túl jó az élete! Ha boldog, ha rendben van minden!  
Segítsen rosszabb hellyé tenni a világot! 
Előre is csalódottan várja leveleit  
a [email protected] címre:  
Doktor Bori 

A cikk a Képmás magazin 2019. februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Előző pillanatfelvételünk szereplőitől, Pétertől és Vikitől akkor búcsúztunk el, amikor Viki egy másnapi előadására készülve ruhát keresgélt magának, és éppen kezdtek volna belemelegedni egy veszekedésbe. Ne kerteljünk: ahogy kezdhették volna másképp, úgy folytathatták is volna másképp, végül mégis csúnyán összevesztek. Így utólag nézve, mintha nyílegyenesen tartott volna a vita a végkifejlet felé. Tanulságos megnéznünk, hogyan léptek bele szinte minden csapdába, melyet egymásnak állítottak.

Viki tehát éppen – már egy kicsit idegesen – tovább keresi a megfelelő alkalmi ruhadarabot, majd hirtelen Péterre néz.
– Egyszer legalább te is eljöhetnél!
– Nem tudom, édesem, hogy holnap oda tudok-e érni. Hánykor is lesz?
– Kettő.
– És hol is?
– Látod ez az! Két hete erre készülök, de te azt sem tudod, mikor, hol…

Ennek a csapdának a neve: „Hogyan kérdezhetsz ilyet? (Most rajtakaptalak!)” Pedig gyerekkorunkban még azt tanították nekünk, ha kérdeznek, válaszoljunk. Persze a felnőttekre ez már nem volt mindig igaz, ezért mire felnövünk, elfelejtjük, hogy a kérdezés joga mindenkit megillet. Pétert is. Viki lehet dühös amiatt, hogy Péter nem tudja a helyszínt, de mintha most ez csak ürügy lenne, hogy leckéztesse Pétert. Péter besétál a csapdába, mentegetőzni kezd.

– Nem tudtam, hogy neked ilyen fontos. Annyi előadást tartasz, neked ez szerintem nem nagy ügy.
– Persze. Nekem semmi nem az. Én mindent kirázok a kisujjamból…
– Na, ne morcoskodj, nekem tényleg ilyen szuper feleségem van! – húzza Vikit magához Péter. 

Ellencsapda: „Vegyük lazára, vicceljük el!” Ezzel Péter megpróbálja elhessegetni a közeledő vihart. Hátha nem komoly az egész, ki lehet még bújni, meg lehet szökni. Közelségről persze szó sincs, a testi közelséget itt a problémák elfedésére használná Péter. Úgy tűnik, hiába, ugyanis Viki elhúzódik. Az ellencsapda üresen csattan, elrepül a madárka.

– Csak ne kelljen nagyon foglalkozni vele, igaz? Minden ismerősöm és barátom, meghallgatott már, aki fontos nekem, csak te nem.
– Nem is igaz, hogy soha nem mentem el. Csak éppen észre sem vetted, hogy ott vagyok. Tudomást sem vettél rólam.
– Én olyankor nem tudok veled foglalkozni, mert muszáj a szünetekben is beszélgetnem a résztvevőkkel. Ennyi megértés lehetne benned.

Finoman szövődik a folytatás: „Általánosíts! Általánosíts! Általánosíts!” Valóságos háló készül ezekből a szavakból: mindenki, soha, muszáj, ennyi lehetne. Amikor a vitákban elszaporodnak a „(te) mindig” vagy a „(te) soha” kifejezései, amikor személytelen erők uralják a cselekedeteinket (kell, muszáj, nem lehet másképp), akkor egymás megértésének az esélye hirtelen csökkenni kezd. Ez a háló bekerítené, ezért Péter ismét szabadulni szeretne.

– Akkor meg nem mindegy, hogy ott vagyok-e?
– Látod? Ez az, amit sohasem tudsz megérteni. Te nem tudsz csak jelen lenni, nem tudod csak úgy egyszerűen éreztetni velem, hogy mellettem állsz. Te csak a középpontban tudsz lenni.
– Az nem támogatás, hogy két hete én fektetem este a gyerekeket? Nehogy már azt mondd, hogy féltékeny vagyok rád!
– Nagy dolog! Hat éve minden este én csináltam.

Ezek viszont már a kemény eszközök: „Minősíts mindent negatívan! (És ami pozitív, kicsinyeld le!)” Viki nem válogat az eszközökben. Mindent bevet, hogy Pétert belekényszerítse a rosszfiú szerepébe, aki semmit nem tud, ami fontos lenne, aki csak magára gondol, és akinek a segítsége, ha mégis előfordul ilyen, nem sokat ér. De ez is csak egy csapda: ha Péter elkezdi bizonygatni a saját igazát, jóindulatát és védekezik, akkor Viki úgy fogja érezni, hogy nem értette meg. Miközben nem is mondta el, hogy mi bántja igazán most. Ha pedig ellentámadásba megy át…

– Ha ennyire hálátlan vagy, akkor legközelebb csináld egyedül!
– Egyedül. Igen, ez az! Melletted állandóan egyedül érzem magam… (elsírja magát) 

Igen, ez az! – mondja Viki, mintha már régóta várt volna erre a szóra. Mintha nem is lett volna más célja, mint hogy ezt a szót és a hozzá tartozó érzést megtalálja, kimondhassa. Most megérkezett a bánata közepébe – ő maga esett végül abba az érzelmi csapdába, amit saját maga építgetett. Látszólag Pétert kerítette körbe, de önmaga lett saját áldozata.

Vikit gyerekkorában szinte biztosan érték olyan csalódások, amikor egyedül hagyták, elszigetelődött, hiába próbálta magára felhívni a figyelmet. Lehet, hogy ez életének egyik nagy témája, ezért játssza újra és újra fontos kapcsolataiban – ahogy most Péterrel is.

Nem Péter feladata, hogy megoldja ezt a gubancot, és Vikire se legyintsünk cinikusan: hát igen, aki másnak vermet ás… Mi mindannyian Vikik és Péterek vagyunk: hordozzuk régi sérelmeink és fájdalmaink nyomát és újra meg újra létre is hozzuk azokat. Ezért jó, ha észrevesszük, amikor éppen kezdjük kedvenc csapdáinkat építgetni, ha nem vigyázunk, még beléjük is esünk. 

Van szabadságunk, hogy ne ássunk vermeket se másoknak, se magunknak – ha egyedül nem megy, akkor támogatással. Viki, Péter! Szabad egy párterápiára?

A cikk a Képmás magazin 2012. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

1. Lássunk túl jelenlegi, kisgyermekes élethelyzetünkön, hogy a ház később is élhető legyen!

 Például tervezhetünk nagy gyerekszobát két ajtóval, amelyet idővel, ha a gyerekek saját szobát szeretnének, szétválaszthatunk. Akár egy-, akár többszintes házat tervezünk, jó, ha két elkülöníthető részből áll: ha elköltöznek a gyerekek, az egyiket le is zárhatjuk, és fűteni se kell.

2. Ha a telek adottságai megengedik, tervezzünk inkább egyszintes házat!

Nem kell lépcsőznünk, és a család is jobban együtt van. A szomszéd szobában még hallani a kisgyerekeket, egy-két szinttel feljebb már nem. Ha nincs belső lépcső, elkerülhetjük a leggyakoribb otthoni gyerekbaleseteket, és a gyerekzsúrok „legélvezetesebb” pillanatait, amikor tíz-húsz gyerek le-föl rohangál rajta. Ne feledjük, a lépcső alapterülete megegyezik egy kisebb szoba méretével, amely egy emeletes ház esetében is veszteségnek számít!

3. Bőven elég százhúsz-százharminc négyzetméteres lakótér egy háromgyerekes családnak, nem kell túlzásokba esni!

Alacsonyabb rezsiköltséggel számolhatunk, és takarítanunk sem kell annyit, mint egy kétszáz négyzetméteres házban. Nem beszélve arról, hogy a játékokat is csak kisebb területről kell nap mint nap elpakolnunk.

4. Legalább tíz négyzetméteresek legyenek a gyerekszobák, hogy kényelmesen be tudjuk rendezni, és még játszani is lehessen a földön!

Ne feledjük, a kicsik pár év múlva iskolások lesznek, akiknek íróasztalra is szükségük lesz, sőt játékaik, sportszereik is egyre több helyet foglalnak el. Nem kell rögtön külön szoba minden gyereknek, kiskorukban még szívesebben alszanak és játszanak együtt, ezért ideális lehet a fent említett kettéválasztható szoba. A legtöbb időt pedig úgyis a nappaliban, konyhában töltik, a szülők közelében.

5. Alaposan gondoljuk át, milyen szobákra, funkciókra van ténylegesen szükségünk!

Mennyire kell például külön dolgozószoba? Lehet, hogy elég egy dolgozósarok a nappaliban, vagy egy megfelelő méretű étkezőasztal. Jellemzően átgondolandó helyiség a szauna, amelyet építtetője legtöbb esetben nem használ ki.

6. Ne legyenek a gyerekszobák a nappali, az étkező vagy a konyha közvetlen szomszédságában!

Különítsük el jobban, hogy ha lefektetjük a gyerekeket, nyugodtan tudjanak aludni, és nekünk se kelljen suttogni! Sőt, a vendégek is tovább maradhatnak, a beszélgetés, zenehallgatás, tévénézés sem zavarja így az alvó piciket. Ha felnőnek a gyerekek, akkor sem fogjuk bánni, hogy kicsit távolabb van a hálószobájuk, és nem halljuk a maximális hangerőre tekert zenét.

7. Ne hagyjuk ki az előszobát!

Nagyon praktikus, hiszen nem lesz huzat, ha valaki belép a házba, és a gyerekek sem hordják be a sarat. Akkora legyen, hogy egyszerre többen is tudjanak ott öltözni-vetkőzni, és a kabátok, cipők tárolására is legyen elegendő hely.

8. Ha belefér a büdzsébe, legyen egy használható méretű, külön háztartási helyiségünk, ahol elhelyezhetjük a főbb gépészeti berendezéseket, valamint a mosógépet és a teregetőt.

Mivel a kazánból, melegvíztárolóból kiáramló hő gyorsítja a ruhák száradását, ez ideális hely a teregetésre. Az sem utolsó érv a külön helyiség mellett, hogy nem botlunk bele a kiteregetett ruhákba a nappaliban és az étkezőben.

9. Úgy alakítsuk ki a konyhát, hogy lehetőleg rálássunk a nappalira, étkezőre, ahol legtöbbet játszanak a kisgyerekek.

Praktikus az amerikai konyha, így az édesanya (vagy édesapa?) sincs elzárva a családtól, amikor főz vagy mosogat. Ebben az esetben mindenképp tervezzünk be szagelszívót, lehetőleg szabadba kivezethetőt.

10. Ha két fürdőt tervezünk, akkor jobb, ha az egyik vécét külön helyiségbe tesszük!

Így párhuzamosan is tudjuk használni, és a vendégek se mennek be a fürdőszobánkba, ha nem szeretnénk.

11. Milyen burkolatot válasszunk?

Manapság divatos hidegburkolatot – greslapot, kerámiát – tenni a nappaliba, főleg ha padlófűtés van, ám ez a fűtési szezonon kívül hideg, így nem éppen a legkomfortosabb. A padlószőnyeget is inkább kerüljük, mivel nehezebben tisztítható, és életteret ad a poratkáknak. Válasszunk jobb minőségű parkettát vagy az egyre divatosabb és igényesebb PVC-t, ezek tartósak és könnyebben tisztíthatók.

12. Divatosak a mélyen üvegezett, földig lemenő, nagy nyílászárók, erkélyajtók. Ha ilyet választunk, figyeljünk oda a biztonsági üvegezésre!

A kert az egyik legfontosabb!

A családi ház lényeges eleme a kert, annak ellenére, hogy a házépítésnél mindig a kert marad utoljára, és itt szorít majd minket legjobban a költségvetés. Páll Ákos ezzel kapcsolatban is ad néhány jó tanácsot:

1. Legyen harmonikus kapcsolat a ház és kert között, ugyanis a kert is kicsit a ház része.

Gondoljuk át a kijutást és a kilátást! Szerencsés elrendezés, ha egy szintben vannak, és ha az étkezőből, konyhából is ki tudunk jutni, főleg, ha a teraszon terítünk vagy a kertben grillezünk. Még a gyerekek is jobban szem előtt vannak.

Kép: Bodonovich Ágnes

2. Ha teljesen üres, frissen parcellázott területre építkezünk, érdemes rögtön néhány nagyobb fát ültetnünk.

Igaz, hogy drágábbak, de nem kell éveket várnunk, hogy megfelelő árnyékot és intimitást adjanak.

3. Alakítsunk ki fedett, árnyékot adó vagy árnyékolható teraszt!

Jó időben a családi, baráti összejövetelek központi színtere lehet.

4. Törekedjünk arra, hogy könnyen fenntartható legyen a kert!

Kisgyerekes szülőként mindenképp kerüljük a mérgező, szúrós növényeket! Hagyjunk nagyobb, füves területet a játszásra, és alakítsunk ki napos és árnyékos részt is!

5. Kerti tó építésével várjuk meg, míg nagyobbak lesznek a gyerekek!

Ha azonnal szeretnénk, kerítsük körbe, vagy lássunk rá a házból. A víz ugyanis vonzza a gyerekeket, mindenki halat akar fogni vagy kavicsot dobálni, és ilyenkor sajnos könnyen megtörténhet a baj.

6. Találjuk ki előre, hol fogjuk tárolni a bicikliket, fűnyírót, kerti sütögetőt, szerszámokat stb., ezekkel ugyanis mindenképp számolnunk kell egy kertes háznál.

Ha a garázsban szeretnénk tartani ezeket, akkor hagyjunk annyi helyet, hogy a bent parkoló autó mellett is hozzájuk férjünk, és kényelmesen ki tudjuk vinni.

Mielőtt belevágunk az építkezésbe, ne feledjük: egy családi ház jóval több munkával, feladattal jár, mint egy lakás, hiszen folyamatosan karban kell tartani, szépítgetni, újítani, ugyanakkor jóval több örömet lelhetünk benne.

Jó házat tervezni és egy építkezést levezényelni nem kispályás feladat, kisgyerekekkel nekivágva viszont egyből a haladó pályán találjuk magunkat, és azt vesszük észre, már mi adunk másoknak tanácsot.

Táborozni nemcsak jó, de kell!
A táborozás lehetőség arra, hogy kilépjünk a mindennapi életünk kereteiből. Hirtelen mások lesznek a szabályok és a feltételek, más a társaság, mások az erőiviszonyok. Van, akit megrémít, van, akit lelkesít ez a lehetőség, de mindenkinek jót tesz. Önismeretre, felelősségre, önállóságra nevel.  Megmutatja, hogy más körülmények között mások vagyunk, és más a közösségben elfoglalt helyünk is. Kipihenhetik nemcsak a tanulást és a munkát, de a szociális rutinokat is.  Fontos, hogy a gyerekek szülők nélkül, önállóan elboldoguljanak, és a szülőknek is fontos, hogy bizalommal el tudják engedni a gyerekeiket.

Egy átlagos, tematikus tábor heti költsége egy gyereknek 30-40 ezer forint közé esik. Ezért a pénzért lehet a gyerekünk a Zemplénben fizikatáborban, a Bakonyban természetjárókkal, vagy akár egy Budapesti műhelyben kreatívkodhat, napközis jelleggel.

Napközis táborok

A napközis táborok legolcsóbb változata, amit az iskola vagy óvoda vagy az egyházközség szervez. Érdemes már év közben érdeklődni ezekről a lehetőségekről, mert jellemzően májusban le kell adni a jelentkezést. Ha csak mostanában kaptunk észbe, hogy lyukak vannak a naptárban, akkor sem kell elkeseredni, nézzük meg a környéken elérhető közösségi terek ajánlatait. Minden olyan hely, amely év közben szervez gyermekprogramokat, nagy eséllyel nem hagyja ki a nyarat sem.

„Ottalvós” táborok

Az ottalvós tábor hátránya, hogy a gyerekünket, akit év közben elnyeltek az intézmények, ebben az időszakban egyáltalán nem látjuk. Előnye, hogy ő viszont teljesen kikapcsolódik, kénytelen áthangolni magát valami egészen másra.

Az igazi tábori élmény valójában csak az otthoni ágyat (és a telefont) elhagyva születhet meg.

Mi pedig annak örülhetünk, hogy nem kell minden reggel és délután időre rohanni, mintha a suli nem is ért volna véget.

Edzőtábor

Általában szintén pénztárcakímélő lehetőség, ha egyesületben sportol valaki. Jellegzetes, belterjes hangulata van, a gyerekek induláskor húzzák a szájukat, de aztán nagyon jól érzik magukat, ha egy kicsit is szeretik a sportot, amit űznek, és találnak legalább egy barátot.

Vannak sportok, ahol szinte egész nyáron lehet edzőtáborozni napközis jelleggel. Ez egy kicsit „szadista”, mert tábori fíling nélkül széthajtják a gyereket. Valószínűleg csak vacsoránál lesz együtt a család, mert este kilencre a tíz éven felüliek is simán kidőlnek. Ha meg akarsz szabadulni a porontyodtól, akkor küldd el vízilabdázni: az alsósokat is megszórják 6-8 hét edzőtáborral. Durvább helyeken „kötelező”, van, ahol megelégszenek részleges teljesítéssel.

Ha még nem tartoztok semmilyen egyesülethez, csak kipróbálnátok egy-egy sportot, akkor is érdemes körülnézni, több egyesület hirdet nyári sporttábort kezdőknek.  

Nagyobb egyesületek, vízitelepek honlapján érdemes körülnézni.

Lélekedző táborok

Nyáron az egyházak is szerveznek olyan alkalmakat, ahol a hívők vagy épp az Istent keresők közösségben lehetnek. Itt is igaz, hogy hogy a napi rutinból kiszakadva, az elkülönített idő „csodákra képes.” Közhely és titokzatos is egyben, hogy az Isten-kapcsolat leginkább emberi közösségekben tud megerősödni. Nem véletlen, hogy újra felfedeztük a zarándokút műfaját is. Sok kereső és hívő indul el, csak hogy úton legyen másokkal. Akár családi program is lehet egy kisebb vagy nagyobb zarándokút, de nagyobb gyerekeknek korcsoportos utat is lehet szervezni.

Kép: Pexels

Ha van olyan közösség, amelyhez tartozunk vagy vonzó számunkra, akkor nagy lehetőség részt venni a nyári táborokon.

Az is jó, ha a gyerekek látják, hogy a vallásuk nemcsak családi örökség, hanem sokan, sokfélék vallják ugyanazt.

Lehet ez „csak” a helyi gyerekekkel egy hittanos tábor, vagy akár népes nemzetközi találkozó egy spirituális központban.

Ha együtt lenne a család: fesztivál, táborozás, önkéntesség

Kicsit több fejtörést igényel, ha a családi nyaralást tervezed tábori körülmények közé. Kevés olyan lehetőség van, ahol nem csak a gyerekeket várja szervezett program és közösség, pedig milyen jó, ha a családi nyaraláson élvezhetjük mások társaságát is. Év közben egyre több a felnőtteknek is szóló interaktív program, reménykedjünk, hogy ezek megjelennek majd a nyári kínálatban is.

Ha idegenkedsz a kötött együttlétektől, mégis társaságra vágysz, a lazább fesztivál-műfaj lesz neked megfelelő. A fesztiválozás már nem csak a tinik és huszonévesek privilégiuma, és nem csak gyerekkínzás árán hallgathatsz meg egy jó koncertet. Keressetek kisebb, családias fesztiválokat, ahol szép a környezet, van tér, lassabb a tempó. Ezek a kisebb rendezvények azért jók, mert nincsenek kifejezetten gyerekesítve, egyszerűen csak természetes a gyerekek jelenléte.

Ha van egy határozott érdeklődési körötök, akkor talán az sem jelent problémát, hogy tényleg együtt táborozzatok más családokkal. Vannak olyan egyesületek, civil szervezetek, akik felismerték, hogy a felnőttek is szeretnek felfedezni, tanulni, alkotni szabad idejükben, együtt énekelni, tábortüzezni, közösségben lenni. Ha kifejezetten családi tábort kerestek, találtok természetbarát, népművészeti vagy akár vízi táborokat is.

Ééééés, van még valami egészen más! Önkéntesként beutazni a világot már családdal sem lehetetlen!

Keresd Family Workcamp címszóval ezeket a lehetőségeket. Észtországban erdészkedni, Skóciában epret szedni, a világ minden tájáról érkezett családokkal együtt a nyár legnagyobb élménye lehet. Ha érdekel a lehetőség, találsz magyar egyesületeket, akik kapcsolódnak a nemzetközi önkéntes szervezetekhez.

Önkéntesség mindenkinek

Önkéntes munkát végezni lehet helyben, de lehet egy távoli földrészen. is. Támogathatsz nagy ügyeket, de kis helyi célok megvalósulását is szolgálhatod. Az önkéntes munka során általában a szállás és az ellátás biztosított. Amennyiben gyakorlat vagy végzettség szükséges, arról előre tájékoztatnak, de a legtöbb helyen nincs előfeltétel. Arra viszont számíthatsz, hogy a munka előtt részt kell venned tájékoztató alkalmakon, esetleg egy rövid képzésen.

Már középiskolásként kipróbálhatod, milyen jó valamilyen hasznos munkát végezni, például nálad elesettebbeket támogatni, de 18 éves kor felett még több lehetőséget találsz, szinte minden típusú kompetenciára szabva.

Lehet, hogy épp egy szuper nyári táborhoz, keresnek önkéntes segítőt, lehet, hogy éppen téged várnak!

Szeretettel üdvözlöm a kedves Olvasót!

Dr. Szabó Borbála vagyok, vagy ahogy a barátaim szólítanak: Doktor Bori. Hivatásszerű önsorsrontással foglalkozom immár közel negyven éve. Azt hiszem, bátran mondhatom, hogy valóságos művésze lettem a hivatásomnak: ma már nincs az az előnyös helyzet, amelyből én ne tudnék hátrányt kovácsolni!

Hosszú évek gyakorlásával sikerült eljutnom oda, hogy egy termálfürdő kellemesen meleg vizében, egy díjkiosztó gálán, ahol én vagyok a díjazott, vagy akár szeretteim ölelő karjában is képes vagyok egy nyomorult, szánalmas és boldogtalan senkinek érezni magam.

És hogy mire jó ez nekem?

Nos, egyszerű a válasz: soha nem érhet kellemetlen meglepetés! Én ugyanis mindig a legkellemetlenebb dolgokra számítok. A „boldogság” eszméje, amelyre a legtöbb ember felteszi az életét, csupán csalogató délibáb. Legjobb, ha el sem indul az irányába – vagy ha már elindult, gyorsan távolodni kezd tőle, mielőtt még beszippantaná. Hiszen mi következhet a boldogság után? Csakis valami rosszabb állapot. Csalódás. Zuhanás. Fájdalom.

Amint erre az alapigazságra rájöttem – úgy hároméves korom körül, mivel nagyon érett gyermek voltam –, máris hozzáfogtam tudományos kísérleteimhez. Az oviban elkezdtem magam azon frusztrálni, hogy nem tudok lemenni hídba, mint a többi lány. Általánosban direkt rövid hajat vágattam magamnak, hogy fiúnak nézzenek, és ne legyen belém szerelmes senki; a gimnáziumban pedig két tárgyból megbuktam év végén, hogy ne mehessek nyaralni, és egész nyáron egy kövér különtanárhoz jártam ki Kőbányára.

A legbüszkébb mégis a tizennyolcadik szülinapi bulimra vagyok, amit sikerült több mint ötven, engem őszintén szerető ember gyűrűjében egy sarokba húzódva, keserűen és magányosan eltöltenem.

De nem akarok dicsekedni: tudom, hogy nem mindenki ilyen született tehetség. Mégis azt mondom, egy kis gyakorlás csodákra képes! Ha mindennap csak egyetlen kis problémát nagyít fel, ha naponta csak egy bolhából csinál elefántot, már azzal is szépen halad a kitűzött cél felé. Egy a lényeg: ne nyomja el magában egészséges öngyűlöletét! Használja ezt az ősi energiát!

Persze néha előfordul, hogy hirtelen, borult égből csap le ránk a boldogság. Olyan váratlanul és agresszíven süt ki a nap, hogy az ember teljesen tehetetlen.

Egy percig nem figyelünk oda, és máris azon kapjuk magunkat, hogy férjhez mentünk egy remek fickóhoz, csodálatos gyerekeink születtek, és vészesen kezd szorulni nyakunk körül a hurok…

A múltkoriban sétáltam családommal, remek férjemmel és három minőségi gyermekemmel, amikor a legkisebb felnézett rám és így szólt:

– Mama! De hát én már tízéves vagyok, és ti még nem is traumatizáltatok! Nem hanyagoltok, nem terrorizáltok, nem vetítitek ki rám elrontott életetek minden frusztrációját. Mi lesz így belőlem?!

Elfutotta a könny a szememet. Istenem, hiszen igaza van a kis ártatlannak! Milyen önző is voltam eddig! Csak magamra gondoltam, csak a saját boldogtalanságomat tartottam szem előtt!

Ekkor határoztam el, hogy felhalmozódott tudásomat közkinccsé teszem. Nemcsak az önsorsomat, de az Ön sorsát is segítek elrontani!

No de hol is kezdjem el a missziómat? – tűnődtem. Ekkor jutott eszembe a Képmás, ahol mindig olyan életvidámnak, csinosnak és sikeresnek tűnnek a munkatársak, és amelynek a borítóján még én is egész jól néztem ki tavaly szeptemberben.

Felhívtam Szám Kati főszerkesztőt, aki egyetértett velem abban, hogy náluk tényleg nagy szükség lenne páratlan tudásomra. Neki is vészjóslóan jó napja volt, így rögtön beleegyezett, hogy legyen egy boldogtalanító tanácsadó rovatom a lapban. (Engem hirtelen elfogott az aggodalom: mi lesz, ha sikeres lesz a rovat, és ez az érzés megemeli majd az életminőségemet? De Kati megnyugtatott, hogy ez az egész egy akkora nagy emeletes hülyeség, hogy a kutya se fog levelet írni, és a végén majd a szerkesztőknek kell ál-íméleket összetákolniuk a rengeteg más dolguk mellett, úgyhogy mindenki teljesen meg fog utálni engem.)

Megnyugodva indultam haza. Szerencsém volt: esett az eső, húsz percig nem jött a busz, aztán nyakig befröcskölt sárral, így üdítően keserű szájízzel térhettem meg rendkívül régen felújított hajlékomba.  

Kedves Olvasó! 
Kérem, írjon ímélt nekem! Panaszolja el, ha túl jó az élete! Ha boldog, ha rendben van minden!  
Segítsen rosszabb hellyé tenni a világot! 
Előre is csalódottan várja leveleit  
a [email protected] címre:  
Doktor Bori 

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. novemberi számában jelent meg. Fizessen elő a lapra!

– Igaz, hogy a nők általában hamarabb vágynak gyerekre, az „apai ösztön” pedig inkább csak később, a születés után kezd éledni a férfiakban?

– Ennek sokféle mintázata van apáknál, anyáknál egyaránt. Az, hogy egy férfi mikor jut el odáig gondolatban, vágyakban, hogy gyereket szeretne, nagyon összetett kérdés. Függ az adott társadalom szokásrendszerétől, de nyilván a saját családi tapasztalataitól is. Férfiak és nők között lehet ezen a téren valamiféle különbséget tapasztalni, de tudományosan nem egyértelműen bizonyított, hogy a nők hamarabb vágynának gyerekre. Inkább arról lehet szó, hogy fiatal nők körében ez sokkal inkább beszédtéma, mint a férfiak között. De a vágyak szintjén ugyanúgy jelen lehet, sőt, nem egyszer tapasztalom a munkám során, hogy a férfiban előbb érkezik meg a vágy, mint a nőben.

– A nőket a babavárás kilenc hónapja alatt hormonális változások is segítik, hogy átálljanak az anyaszerepre. A férfiakat mi segítheti az apává válásban?

– A nőknél sem evidens, hogy önmagában a hormonális változások magukkal hozzák az anyaság új szerepkörének kialakulását. Rendkívüli jelentősége van itt is a tanult, „otthonról hozott” mintáknak.

A férfiaknál azt látjuk, hogy akik a várandósság ideje alatt testi-lelki közelségben vannak a párjukkal, azoknál szintén megjelenik ez a fajta hormonális változás.

A párválasztás során még az emelkedett tesztoszteronszint segíti őket, a gyermek fogantatásával viszont ez lecsökken, és megemelkedik a prolaktin- és cortisolszintjük, amelyek a válaszkész gondoskodás, az utód gondozásának alapvető hormonjai. Az ún. feromonok által a szagláson keresztül tudják „levenni” a férfiak ezeket az impulzusokat a női test változásáról, ami aztán a tanult mintákkal együtt segíti őket abban, hogy már a várandósság alatt gondoskodjanak születendő gyermekükről. Ezt a kedvező, válaszkészséget segítő hormonális szintet aztán a kisbaba illata, az a bizonyos „babaszag” és a vele való szoros kapcsolat segít majd szinten tartani. Ezért is nagyon fontos teret hagyni az apáknak, hogy minél előbb bevonódjanak a gyerekkel kapcsolatos teendőkbe.

– Akinek rendes, szerető apukája volt, az maga is jó apa lesz? Ilyen egyszerű a képlet?

– Inkább azt mondanám, hogy akinek jó minták lebegnek a szeme előtt, annak nem lesznek hatalmas küzdelmei. Sokkal nehezebb helyzetben vannak, akik csak a tagadásból tudnak elindulni, és csak abban biztosak, hogy mit nem akarnak úgy csinálni, mint a szüleik.

– Fordítsuk akkor meg a kérdést. Akinek nem volt rendes, szerető apukája, abból is lehet kiváló édesapa?

– Természetesen. Akár egy nagypapa, egy nagybácsi vagy egy családi jóbarát, de egy edző, egy pedagógus is közvetítheti az apamintát. Több olyan páciensem is volt, akik előtt korábban nem járt elöl egyetlen férfi sem jó példával, ők mégis meg akarták alkotni a saját maguk által definiált apaszerepet. Számomra ők igazi hétköznapi hősök, mert ez egy nagyon nehéz, rengeteg belső munkát igénylő folyamat. Egy jó párkapcsolat, egy após vagy egy kellő tapasztalattal rendelkező barát is sokat tud ebben segíteni.

Andrek Andrea – Kép forrása: Andrek Andrea

– Mitől lesz valaki jó apa?

– Nagyon lényeges, hogy a szülő el tudja fogadni: bizony nem tökéletes. Az egyik legfontosabb dolog, ami a gyerek biztonságos kötődéséhez szükséges, a szülők érzékeny, válaszra kész jelenléte.

Az a fajta érzékenység, amivel a szülő oda tud fordulni a gyerekéhez, és lehetőleg minél gyorsabban, és pontosabban képes „olvasni” a szükségleteit, érzéseit, majd ezekre kielégítő választ is tud nyújtani. Egy „elég jó” apa elég jól tudja értelmezni a gyermeke jelzéseit. Ami még nagyon fontos, az az, amit a pszichológia „elmeolvasási képességnek” nevez. Egy jó apa úgy játszik a gyerekével, hogy bele tud helyezkedni a kicsi gondolatvilágába. Na, ezek a pillanatok fantasztikusak egy gyerek számára: azt tapasztalja meg, hogy pontosan érti a szülő, hogy benne éppen mi zajlik. Így lesz képes aztán később ő is az emberekre figyelni.

– Az anya–gyerek kapcsolat fontosságáról rengeteget lehet olvasni, az édesapák szerepének jelentősége koránt sincs ennyire hangsúlyozva. Miért alakult ez így?

– Ennek nagyon prózai oka van: az iparosodás időszakától a férfiak eltűntek a családokból, egyszerűen „kivonódtak” a gyereknevelésből, az anyákra hárult a továbbiakban ez a feladat. Bár ezen a régi családmodellen sok lazulás, változás történt az elmúlt huszonöt évben, még ma is gyakran hallom anyukáktól, hogy „olyan kedves a férjem, segít a nevelésben”. Még mindig nem evidens sok családban, hogy apa és anya együtt gondoskodnak. Rengeteget lendített ezen a folyamaton, hogy a kilencvenes évektől kezdve már az apukák is bent lehettek a szülésnél. Aki már a kezdetekben bevonódik, az jó eséllyel később is aktívan részese kíván lenni a gyerekek életének.

– A munka–magánélet összehangolása nekik is akkora nehézséget okoz, mint az anyukáknak? A férfiakkal kapcsolatban erről megint csak kevesebbet beszélünk.

– Az ő életükben is komoly probléma, különösen azoknál a férfiaknál, akik igazán szeretnének jelen lenni a családban. Amíg ugyanazt a munkát a férfiaknál jobban megfizetik, addig az lesz a racionális döntés, hogy apa dolgozik, anya pedig otthon van a gyerekekkel. Sokkal mélyebbre ható gazdasági, társadalmi átalakulásra van szükség ahhoz, hogy ezen a téren jelentős változás történjen.

– Léder László pszichológust idézve ma „csendes apaforradalom” zajlik. Mi a jelentősége annak, ha mindkét szülő aktívan részt tud venni a gyereknevelésben?

– Azoknak a gyerekeknek van optimális fejlődési pályájuk, ahol mindkét szülő támogatóan jelen van.

Már a legkisebbeknél is érezhető a mindennapos apai jelenlét pozitív hatása. Jó hatással van a mozgásfejlődésre, az érzelmi és a kognitív fejlődésre, ha egy kisgyereknek szoros a kapcsolata az apukájával. Nagyon más az az ingervilág, amit a férfiak tudnak nyújtani.

Egy apa teljesen máshogy gondoskodik a gyerekéről, mint egy anya. Egyre több olyan kutatás van, ami azt igazolja, hogy az „elég jó” apáknak komoly protektív, védelmi szerepük van gyermekeik fejlődésében. Azok a lányok például, akik aktívan jelen lévő apákkal nőnek fel, később kezdenek menstruálni, később válnak éretté nemileg, és ez is védelmezőleg hathat rájuk.

– Vajon apák napján mire vágynak az „elég jó apák”? Elismerő szavakra, apró figyelmességekre, vagy egy jó sörözésre a barátokkal?

– Midig van abban valami faramuci, ha egy nő akarja megmondani, hogy mi lenne jó a férfiaknak. Őket érdemes megkérdezni, hogy mire vágynak! Ez a fajta törődés szerintem férfiaknak, nőknek egyaránt nagyon jólesik, és nem csak egy-egy jeles napon.

Nemrég zárult kutatásomban is foglalkoztam azzal a témával, hogy az anya és az apa a várandósság idején akkor tud leginkább odafordulni a magzatához, ha a párkapcsolatában észleli a másik gondoskodását.

Feltételezem, hogy ez később is megmarad. Közhely, de nagyon igaz, hogy boldog gyereket csak boldog szülők tudnak nevelni.

Ahogy nekünk is jólesik az anyák napi figyelmesség, az apák napja is jó alkalom arra, hogy külön is elismerjük az édesapák értünk és gyermekeinkért tett erőfeszítéseit, úgy, ahogy az nekik a legkedvesebb.

Az APA-füzet innen letölthető.

Nehéz feladat ez, hiszen részinformációk, első benyomások alapján kell döntenünk. Könnyű mellényúlni, ezért csakis olyan könyvet célzok meg, amiből olvashattam már részletet, vagy amit megbízható ismerősök ajánlottak. Így kevesebb az esélye annak, hogy a reklám, a marketing, a dizájn határozza meg a döntésemet. Erre azért is van égető szükség, mert idén is több mint 300 új kiadvány jelent meg a 90. Ünnepi Könyvhétre.

Anyakönyvek

Ha Tóth Krisztinának új kötete kerül piacra, akkor a feleségemnél mindig ő az első a listán.

Az írónő új könyvéről, a Fehér farkasról (Magvető Kiadó) ráadásul azt suttogják egymásnak az oktatók a szegedi bölcsészkar folyosóján, hogy „ez a nő ilyen jó könyvet még sosem írt”.

Bár évente elhangzik ez a szófordulat, most talán újra igazzá válik, hiszen a Tóth Krisztina-könyvek fokozódó érzelmi brutalitása mindig olyan katartikus erővel hat a feleségemre, hogy bizonyságot nyer: a mi családunkkal minden rendben van. Más ember vagy a nemzet nagy traumái mellett eltörpülnek a mindennapok piszlicsáré zökkenői. Azt hiszem, hogy a Tóth Krisztinát olvasó nők megtanulnak befelé sírni és kifelé jobban örülni. A férfiak pedig jobban megértik a befelé síró nőket.

A Fehér farkas mellett szükség van valami könnyed és különleges újdonságra is, hogy az ember megtanuljon befelé és kifelé egyaránt mosolyogni. Már akkor tudtam, hogy feleségem rajong a modern festészetért, amikor udvaroltam neki. Klimt-, Salvador Dali- és Csontváry-plakátok díszelegtek a szobájában (sehol egy Bravo- vagy IM-poszter), a pólóján, a telefonja és a számítógépe háttérképeként. A nappalink most is a szecessziót idézi, de Csontváryt közös megegyezéssel levettük a falról. Nyomasztott. Ebből adódóan sohasem hittem volna, hogy ennyire szeretném megajándékozni őt vele.

Kálmán Áron viszont olyan képregényt rajzolt és szerkesztett Kosztka Tivadar önéletrajza alapján (a könyv címe: Csontváry, Scolar Kiadó), ami műfajilag, ötlet szintjén és remélhetőleg megvalósításban is kiemelkedik a hagyományos biográfiák közül.

Már csak azért is megveszem neki, hogy én is elolvashassam.

Kép: unnepikonyvhet.hu

Apakönyvek

Nekem nem könnyű könyvet választanom, mert szeretem a rendhagyó kísérleteket. Szeretem azt, ami nem divat, amit nem vesznek észre, ami feszegeti a határokat. Ezért is figyeltem fel Lackfi János Istennel történő beszélgetéseire a Facebookon, amelyek fontos kérdéseket tárnak elém a saját hitemmel kapcsolatban is. Mióta vallásos iskolában tanítok, nagyon hiányzott ez a kereszténységünkre rákérdező hang a kortárs megszólalások közül. Vagy csak nem jutott el eddig a fülemig? 

Ezt pótolja most Lackfi János Van tüzed? – Istenes versek című kötete. Ezért biztosan útnak indulok a legnagyobb forróságban is.

Istenes verseket írni egy hitehagyott korban? Szenzáció! Főleg úgy, hogy ezen kívül Lackfinak négy kötete debütál a Könyvhéten. Talán ez a legárvább közülük, amit örökbe fogadnék.

Prózából általában olyat olvasok, ami igényesen szórakoztat (pl. Fehér Béla regényei), vagy ami szétrobbantja a prózáról alkotott hagyományos elképzelésemet - utóbbiba gyakran beletörik a bicskám.

Most mégis esélyt adok a vajdasági Patócs László Vezeti a népet (Forum Könyvkiadó) című kisregényének, amelynek a híre múlt héten jutott el hozzám.

Azt írta levében az egyik ismerősöm: olyan ez a könyv, mintha „egy képernyők pulzálásától elgyötört, vizuális és virtuális hazugságoktól telített szem süvítene végig a városon, akár az éjszakába vaktában kilőtt golyó, különösen az említett első ötven oldalon, de a későbbiekben tempót váltó, helyenként akciófilmes, máskor kémdrámákat idéző zsánerelemekbe torkolló szöveget is ennek a sodrása tartja meg medrében”. Meggyőzött.

Kép: unnepikonyvhet.hu

Gyerekkönyvek

A legnehezebb gyerekkönyvet választani, mert kislányaink tudattalanját megpróbáljuk óvni mind a túláradó gonosztól, mind a megnyugtató csodáktól, mind pedig a stilizált hétköznapoktól. Szeretnénk, hogy a mese neveljen, a jelen problémáiról beszéljen.

Mészöly Ágnes A fiú, akit elvarázsolt a zene (Naphegy Kiadó) című könyve úgy mesél a tehetség kibontakoztatásáról, a művészet fontosságáról, hogy közben egy híres magyar életével ismerteti meg az 5-8 éves gyereket.

Hús-vér példaképeket, egykor élt, szorgalmukkal elismerést szerző hősöket mutathatunk így óvodásoknak, kisiskolásoknak, jelen esetben Bartók Bélát. Mészöly Ágnes mai nyelven varázsol mesehősöket híres magyarokból, akik nem fegyverrel vagy hatalommal, hanem a szellem erejével érvényesültek.

A szorgalmassá nevelés mellett a tudatossá formálás is fontos küldetés nálunk.

Ezért egészen biztosan beszerezzük Mészöly Ágnes és Molnár T. Eszter közös munkáját, amely Az Emberek Országa címmel jelenik meg a Pozsonyi Pagonynál.

2646-ba és egy olyan helyre kalauzolja el a gyerekeket a könyv, ahová a Harmadik Háború és a klímaváltozás után menekültek a túlélők. Mert valljuk be őszintén, ma a környezetszennyezés, a klímaváltozás az emberiség egyik legégetőbb problémája. A gyereket időben kell ráébreszteni arra, hogy ha felnőttként tovább pusztítja a Földet, akkor nem lesz itt nép vagy nemzet, nem lesz itt semmi. Mert nem lesz, ahol lehetne. Az Emberek Országa nálunk egyelőre egy fölső polcra kerül (talán a Csontváry-kép mellé), hiszen ehhez még nőni kell a gyerekeinknek.

A fenti hat friss könyvből válogatunk a családi nyaralásra, bár megeshet, hogy a tavalyi szüret termései kiszorítják majd őket az utazótáskából. Sebaj. Könyvet nem azért vásárolunk, hogy azonnal elolvassuk, hanem azért, mert most van itt az ideje. Aztán karácsonykor indul a következő kör.

Egy friss hír szerint a My Little Pony „Varázslatos barátság” című rajzfilmsorozatának egyik epizódjában (The Last Crusade) egy olyan „családmodellt” is megjelenítenek, ahol egy iskolába járó ifjú pónit két kanca nevelget, Lofty és Holiday nagynéni, akik nem két rokon póni asszonyság, hanem egy boldog, szerelmes kancapár.

A Pride időszakára ütemezett animáció valóban a szivárványos gondolat jegyében fogant, és a legifjabb, még a szexualitás felfedezése előtt álló generációt célozza.

A szélsőséges liberalizmus kottáját játszva ugyanis nem lehet elég korán kezdeni az „érzékenyítést”. Így készülhetett homoszexuális átirata klasszikus meséknek, ahol a hercegnő kegyeiért harcba szállva a két vetélytárs ifjú rájön, hogy mégis inkább egymást szereti, és így születhetett meg a póniipar e remeke is. De nem lehet ma már kamaszoknak szóló mesesorozatot, például Harry Potter-előzményrészt se forgatni meglebegtetett homoszexuális vonzalom nélkül.

A cél minden ilyen esetben a gyerekek s velük a szülők érzékenyítése a másság elfogadására, s ezzel együtt a hagyományos erkölcsi és társadalmi értékek, a „bigott konzervativizmus” utolsó csökevényeinek letörése – lassan már a szülőágytól kezdve.

A kérdés csak az: szülőként meddig tűrjük, hogy a gyerekeinket immár nem csak esztétikai érzékükben, de szexuális fejlődésükben is manipulálják úgy, hogy közben ezt a propagandagépezetet mi tartjuk fenn pénzünkkel, kattintásainkkal, pónis zoknik, csatok és műanyagpoharak megvásárlásával.

A normalitás (a természeti törvények, a teremtés rendje) létezik, akkor is, ha ez sokaknak terhes. A normalitástól eltérni lehetséges, de ez önmagában nem erény; ellenben a normalitástól gyerekeket eltéríteni: társadalmi bűn!

Egymás elfogadása sosem adhat felhatalmazást a propagátori szerepkörre, ahogy a gyerekek sosem lehetnének eszközei felnőttek ideológiai harcának, személyes frusztrációinak.

A póni-ügy nem játék, mert kislányaink szépérzékét még csak helyrebillentheti az idő és a következetes nevelés, de ha az ovi bokrai közt kipróbálják, milyen két lánynak csókolózni, mint a pónis mesében, az már akár életre kiható következményekkel is járhat.

A játékipar részvétlen moguljainak pedig mutassuk már meg, hogy ez nem játék – nem kéne eljutni a pónipornóig vagy a „2 Ponys’ And The Princess’ Journey to Sodomy” típusú lehetséges rémtettekig.