Szőrszálhasogatás

Kivel ne fordult volna már elő, hogy nő létére egy-két kellemetlen szőrszál nőtt ki az állán, vagy valahol az arcán. Ezek eltávolítását a többség csipesszel végzi, hiszen ez tűnik a legtermészetesebb beavatkozásnak. Ezzel azonban csínján kell bánni, mert a szőrszál csipesszel való eltávolítása könnyen megerősítheti a szőrtüszőt, így ha gyakran ismételjük, akkor a szőrszál vastagabban nő vissza, mint a szedés előtt. A legjobb megoldás ezért – már ha ragaszkodunk a házilagos megoldásokhoz – a szőrszálak levágása. Ezzel ugyanis elkerülhetjük, hogy a szálak erősödjenek.

De a leghatásosabb megoldás mégsem ez, hanem ha lézeres szőrtelenítéssel távolíttatjuk el őket, vagy keresünk egy olyan kozmetikust, aki elektromos kezeléssel tudja elérni, hogy a szálak növekedése a szőrtüszők károsodása miatt maradjon abba.

A haj látszata csalhat

Sokan gondoljuk azt, hogy ha a hajunk száraz, akkor csakis száraz hajra ajánlott sampont szabad használnunk. Pedig ez koránt sincs így, sajnos nagyon gyakori, hogy valakinek a haja kifejezetten száraz, miközben a fejbőre erősen zsíros. Ebben az esetben a pusztán száraz hajra való sampon már nem a legszerencsésebb választás.

Jobban járunk, ha a megfelelő sampont inkább a fejbőr típusa alapján választjuk ki (a típus meghatározásában fodrászunk tud segíteni). Már csak azért is, mert a fejbőr egészsége erősen befolyásolhatja a haj állapotát.

Ebből következik, hogy akár egy zsíros hajra ajánlott sampon is jó lehet a száraz haj problémáira. Ugyanez igaz fordítva is: a zsíros hajra sem feltétlenül a csak zsíros hajra való sampon való, mert soha nem a haj zsírosodik először, hanem a fejbőr válik zsírossá, ami végül megjelenik a hajon is. Vagyis a fejbőr igényli a nagyobb ápolást, magát a hajat pedig elég csak a szennyeződéstől megtisztítani.

Kép

Kép: Pexels

Tiltott pollentotó

Alapvetően jó dolog, hogy az allergiaellenes készítmények jó része recept nélkül kapható, az viszont már kevésbé, hogy sokan úgy hisszük, hogy ezeket diagnózis nélkül is be lehet szedegetni. Ezzel szemben a valóság az, hogy

az allergia diagnosztizálását még akkor is orvosra kell bíznunk, ha a panaszok kifejezetten pollenszezonban jelentkeznek. A túlérzékenység tünetei ugyanis nemcsak allergiára, hanem orrüregi daganatra, polipra is utalhatnak.

A vény nélküli gyógyszervásárlással tehát csak akkor érdemes élnünk, ha a túlérzékenység tényét már az orvos is megerősítette. És bár a visszatérő pollenallergiát viszonylag könnyű felismerni, hiszen a virágpor az évnek szinte mindig ugyanabban az időszakában szóródik a levegőbe, azért érdemes a dolgot ellenőrizni is. Ezt a Köpönyeg.hu oldalon található ANTSZ pollentérkép és pollennaptár segítségével könnyen megtehetjük, ott ugyanis látszik, hogy mely növény pollenje hol és milyen koncentrációban van jelen a levegőben. Gyógyszert pedig csak akkor érdemes szedni, ha a tüsszögés, orrfolyás, orrdugulás és viszketés valóban abban az időpontban jelentkezik, amikor lakhelyünkön ténylegesen magas koncentrációban van jelen az a pollen, amelyre allergiásak vagyunk. Ellenkező esetben látogassunk el egy kontrollra az allergológushoz.

Keresztbe tett lábak

Szakállas tévhit az is, hogy a keresztbe tett láb árt a keringésnek, és segíti a visszerek kialakulását. Már régen rossz lenne ugyanis, ha pusztán a lábunk súlya hatással lenne ereink viselkedésére. Ezzel szemben a visszerek kialakulásáért inkább genetikai hátterünk, és persze életmódunk felelős. Ezen belül érdemes tudnunk azt is, hogy a visszér kialakulásának kockázata ugyan nem csak anyai ágon öröklődik, ám mivel e probléma a nőket fokozottabban érintheti, öröklésére, családon belüli halmozódására nők esetében különösen számítani kell. Ennek hátterében egyszerűen az áll, hogy visszértágulat kialakulásának esélyei erősen függnek az érfalak vastagságától és ellenállóképességétől. Ezek öröklődő tulajdonságok.

Az ok, amiért ezek a problémák a nőket nagyobb valószínűséggel érinthetik, az, hogy a nők izomzata eleve gyengébb, és nehezebben tartják meg a szöveteket is.

De persze nem szabad mindent a nemre és a génekre fogni, hiszen a visszerek kialakulásának kockázatát a magasabb testsúly és az állómunka is erősen növeli.

Kép

Kép: Pexels

Ránctalanítva

A ráncok kialakulásáért elsősorban korunkat okoljuk, illetve azt, hogy bőrünk túlzottan száraz, és nem elég hidratált.

És bár az igaz, hogy a bőr szárazsága és vízhiánya nem használ a ráncoknak, sőt mélyíti azokat és öregíti a bőrt, azért a ráncok kialakulásának nem ez az elsődleges oka. A fő bűnös ugyanis a napozás és a mimika.

Ennek oka pedig az, hogy a ráncok megjelenését az UV-A sugarak erőteljesen segítik. Hatásukra a bőr a korához képest sokkal jobban öregszik. Ezt nagyon jól megfigyelhetjük akár úgy is, ha összehasonlítjuk a napon dolgozó idős nénik arcát és hasát: míg az előbbi hihetetlenül ráncos és pigmentfoltos, addig a hasuk, amit gyakorlatilag soha nem ér nap, egészen sima. Nem így azoké az akár fiatalabb éveikben járó hölgyeké, akik imádnak napozni és szoláriumba járni.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

 – „A Magyar Konyha több mint egy gasztromagazin – mondta Vinkó József a Magyar Konyha főszerkesztője, visszaemlékezve a 43 éves magazin elmúlt tíz évére – több mint receptgyűjtemény. A Magyar Konya egy gasztrokulturális magazin, hiszen jelen van benne az irodalo, –  Cserna Szabó András által szerkesztett Friss irodalmi húsok rovat –, valamint gasztrotörténet, gasztroturizmus, borászati témák, ezen kívül sorsok és inspiráló emberek. Minden és mindenki benne van a magazinban, de minden történet középpontjában az étel és az étkezés szerepel."

A főszerkesztő elmondta, hogy a Magyar Konyha az utóbbi tíz évben azért tudott aktuális maradni, mert önkéntelenül is a világnézetévé tette a gasztronómiában az elmúlt években végbement forradalmi változásokat; az újságban kezdetektől közvetítették a slow food, regionalitás, szezonalitás és minőség hívószavait: – „A gasztroforradalom első pillanatra egy divatnak tűnt, de nem erről van szó, ez egy közérzet, egy életérzés, egy jel. Vágy a minőség és a hiteleség után. A jó étel utáni vágy nemcsak a jó ételt, a jó életet jelenti" – mesélt Vinkó József a Magyar Konyha szellemiségéről.

A Magyar Konyha 15 fős csapata ebben a filozófiában szerkeszti immár hetedik éve a balatoni gasztrokalauzt; minden évben végiglátogatnak 1000-1500 helyet, mindenkinek megvan a saját régiója, amit figyelemmel kísér. Az ő lelkes munkájuk eredménye a hamisítatlan balatoni életérzést közvetítő „Balaton 2019 Gasztrokalauz – 333 hely ínyenceknek”.

Vinkó József – Kép: Sebestyén László

Amikor a szerkesztőbizottság 2013-ban először gyűjtötte össze a gasztronómiailag izgalmas helyeket, akkor csupán csak 170 említésre méltó lokalitást találtak. Ugyan szerették volna, ha ez a lista eléri a kétszázat, de hiába látogatták végig az összes pékséget, cukrászdát, sajtműhelyt, akkor még nem volt kétszáz olyan hely, mely megfelelt volna a minőségi kritériumoknak. Azóta a gasztroforradalom elérte a Balatont is, és egymás után nyílnak a borteraszok, gasztro-komcsmák, fine dining éttermek és kézműves cukrászdák. Új, sokszínű, igényes tóparti gasztronómia van kialakulóban, mely figyelembe veszi a helyi jellegzetességeket és igényeket. Virágzanak a házias jellegű családi éttermek, az új trendeknek megfelelő bisztró konyhák, és a jó minőségű strandbüfék is reneszánszukat élik.

– „A balatoni gasztronómia egy életérzés – mondta Lévai Anikó a Magyar Konyha szerkesztőbizottságának elnöke. – Mára sikk lett a Balaton partján a kifinomult kulináris élvezeteknek a felcsigázása és ezeknek az igényeknek a kielégítése. Olyannyira, hogy egy kalauzra lett szükség, hogy eligazodjunk az ízek kavalkádjában."

A szerkesztők idén úgy döntöttek, hogy egy szigorú minőségi limitet alkalmaznak, a tavalyi négyszáz hely helyett idén a listán 333 hely szerepel. A fejlődés óriási, sok az újdonság: sőrfőzdék, strandbüfék, mák- és csilitermelők kínálják finomságaikat.

– „Pár évvel ezelőtt csupán a Káli-medencét és Balatonfüredet emlegettük gasztronómiai központként, de mára egész régiók csatlakoztak a balatoni gasztroforradalomhoz, amihez kellett a háttérből a balatoni borászoknak, ínyenc boltoknak, piacoknak, a Balatoni körnek és más számos civilszervezetnek az összefogása, akik a minőség iránti megszállottságukat mindig és mindenben következetesen érvényesítették" – emelte ki Lévai Anikó.

Lévai Anikó – Kép: Páczai Tamás és Duba Máté

– „A világon az egyik legjobb dolog az evés, de talán ennél is jobb, mikor az ember ételt készít és másokat vendégül lát. Azt kívánom, hogy a nyáron sok ilyen élményben legyen részük!" – kívánta búcsúzóul.

Így, ha tehetjük, használjuk ki a nyarat és kóstoljunk pontyot, harcsát, fogast, keszeget a strandokon, kortyoljunk rizlinget, szürkebarátot, kéknyelűt a balatoni panorámához, csipegessünk kézműves sajtokat a mólón napnyugtakor. A jó nyaraláshoz nem kell más, mint jó társaság, jó ételek, no meg a Balaton és egy jó gasztrokalauz.

Szalay-Berzeviczy Attila az MTI-nek elmondta: 2014-ben indította el centenáriumi projektjét, amelynek részeként fotókat készített az első világháború helyszíneiről. Az elmúlt öt évben 59 országban örökítette meg a legfontosabb állami és helyi megemlékezéseket, katonai temetőket, háborús emlékműveket, valamint a hadijátékokat. A szarajevói kiállításon ezekből a fotókból látható válogatás. A képek időrendi sorrendben dolgozzák fel az eseményeket a 1914. június 28-ai merénylettől a versailles-i békeszerződés aláírásáig - mondta.

Hangsúlyozta: a kiállítás megnyitóját az első világháborút hivatalosan is lezáró versailles-i békeszerződés aláírásának 100. évfordulója alkalmából rendezik meg abban a városban, ahol Ferenc Ferdinánd trónörökös meggyilkolásával 1914. június 28-án kezdetét vette az első nagy világégés. 

Mint elmondta, világszerte több rendezvényen emlékeztek meg az elmúlt öt évben az első világháború száz évvel korábbi eseményeiről, a szarajevói kiállítás a nemzetközi sorozat lezárásának is tekinthető - emlékeztetett. 

Szalay-Berzeviczy Attila, – Kép: MTI/Fényes Gábor

Kifejtette, hogy az első világháborúról manapság sokkal kevesebb szó esik, mint a második világháborúról, pusztán azért mert az utóbbi még jobban él a kollektív emlékezetben. Ugyanakkor a Nagy Háború hatása a világra sokkal jelentősebb volt. Hagyatéka még ma is jelen van mindennapi életünkben, „hiszen azóta is az általa létrehozott világrendben és határok között élünk" - mondta. 

Szalay-Berzeviczy Attila hangsúlyozta, hogy a projektjének és a kiállításának célja az emberek emlékeztetése arra, hogy a béke nem adottság, hanem törékeny érték, amire nagyon kell vigyáznunk. Az első világháború eseményeinek megértése és emlékezetünkben tartása segíthet elkerülni a harmadik világháborút - fejtette ki.

Beszélt arról is, hogy a tervek szerint a kiállítás anyaga az év végén Budapesten a Millenárison lesz látható, az elmúlt öt évben készített képekből pedig magyar és angol nyelven könyv fog megjelenni decemberben. A könyv „nem a történész elitnek készül, hanem magunknak, a világpolitika és a történelem iránt érdeklődő embereknek" - tette hozzá.

Expressz hirdetéssel az új cél felé

„Mindig is szerettem saját kezemmel készíteni dolgokat. Édesanyám megtanított kötni és horgolni, tinédzser koromban ruhákat varrtam magamnak, és bonyolultabb tárgyakat is készítettem makramé technikával.” Zsuzsa férje is meglepődött, amikor az egyetemi évek alatt váratlanul közölte vele, hogy szeretne egy szövőszéket.

„Hetekig unszoltam a férjem, hogy vegyünk egy Expressz újságot, hátha találunk benne ilyen hirdetést. Végül csak vettünk egy lapot, amiben találtunk egy 1890-ben készített, sárközi szövőszéket, amihez jutányos áron jutottunk hozzá.”

„Hazahoztuk, majd a Néprajzi Múzeumban folytatott előtanulmányok után indulhatott a térbeli puzzle, mert szétszedve vettük. Azóta is ezen a széken dolgozom a legtöbbet.”

Miután Zsuzsa végzett az egykori Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemen, a Magyar Művelődési Intézet népi játszóház vezetői és szövő szakmunkás képzésén Pintér Piroskától tanulta meg a szövés alapjait. Azóta sokat tanult Lőrincz Péter pápai szövőszékkészítő mestertől is, valamint a hazai kéziszövés legnagyobb élő alakjai közül Fodorné László Máriától és Lőrincz Eteltől.

Fonalhiány, odafigyelés, extázis

Zsuzsa elsősorban vásznakat, vékonyabb anyagú szőtteseket készít. Asztalterítői, kenyeres kendői, szádái (fényáteresztő függöny) a legnépszerűbbek, de babahordó kendőt, törülközőt, különböző méretű zsákocskákat, tarisznyákat, illetve ágytakarókat, sötétítő függönyöket, vállkendőket is sző. Kizárólag természetes alapanyagú, leginkább pamut- és lenfonalakkal, ritkábban gyapjúval, díszítéshez kenderrel vagy jutafonallal dolgozik. „Magyarországon szinte megszűnt a fonalgyártás. A kéziszövőket kiszolgáló néhány kereskedő készlete sokszor esetleges, így egyre nehezebb a bevált fonalak beszerzése. Hiába találok ki valamit, azt addig tudom abban a formában készíteni, amíg van hozzá megfelelő fonal. Az, hogy egy munkadarabon meddig dolgozom, a mérettől, a szálvastagságtól és a minta összetettségétől függ. Előnyt jelent a kétkezességem is, de egyrészt ez nagyfokú odafigyelést igényel, másrészt két évtized gyakorlat van mögöttem és nem kevés kínlódás. Kis hibákkal is tönkre lehet tenni több napi munkát. Aztán ahogy telik az idő, a tanulságoktól, az anyagok ismeretétől, a technikai fogásoktól válik valóban kézműves mesterré az ember.”

A sok gyakorlás nemcsak arra elegendő, hogy nagy tapasztalatra tegyünk szert, hanem arra is, hogy kialakuljon az iparművész saját, egyedi stílusa.

Zsimond Zsuzsa 

Zsuzsa legkedvesebb mintáiközé egy széki, piros csíkos terítő tartozik, de más erdélyi és sárközi mintákat, illetve ezek natúr színekre átírt, len–pamut felesvászonként szőtt változatait is szívesen készíti. „A különböző csíkritmusok mindig foglalkoztatnak, sokat merítek hagyományos motívumokból. Inspiráló tud lenni egy-egy fonal is, ami az anyaga, színe vagy jellege miatt megtetszik. Előfordul az is, hogy egyedibb megrendelői igények késztetnek új kompozíció kitalálására.”

Stílus és elhivatottság

Mennyire van manapság divatja a kézi szőttesnek? – teszem fel a kérdést. „Úgy látom, itthon és külföldön is van kereslet az igényes, kézi szövésű textilekre. Az emberek szeretik a szép, kellemes, harmonikus szőtteseket, legyenek azok teljesen hagyományosak vagy modernek. A műfaji sajátosság okán a kéziszövő nem tud tömegesen termelni, a portékáik ezért talán nem is tudnak divattá válni, de igény van rájuk. Többnyire hazai vevők keresik a munkáimat, de külföldiek is jelentkeznek a saját honlapomon és Facebook-oldalamon keresztül.

Kevés vásáron veszek részt, mert amíg vásározom, addig sem tudok dolgozni.

Itthon a Mesterségek Ünnepén az Iharos Népművészeti Egyesület tagjaként van lehetőségem árusítani a munkáimat. Idén másodszor is meghívást kaptam az USA-ba, a világ egyik legnagyobb nemzetközi tárgyalkotó népművészeti fesztiváljára, az International Folk Art Marketre, az új-mexikói Santa Feben. Ha az ember népi iparművészként a két keze munkájából él, kulcskérdés a vásárlói igények ismerete, az egyéni stílus és az elhivatottság is.”

Zsuzsa azonban nemcsak a vásárlóktól kap pozitív visszajelzést. A szakma több díjjal is elismerte már munkásságát. A népművészet ifjú mestere talán a Kis-Küküllő-menti cifra szövésére a legbüszkébb. „Nehezen találtam ki, hogyan kell ezt a mintát befűzni. Napokig tartott, amíg az 1200 szál mindegyike a megfelelő nyüstszembe és bordarésbe került. Ez a terítőm is szerepelt a Magyar Művészeti Akadémia 2018. évi Nemzeti Szalonján a Műcsarnokban. A mintának egy felnagyított változatát korábban ágytakarónak is megszőttem két, egymásra válaszoló díszpárnával, ami egy egyedi megjelenésű, izgalmas, rusztikus kompozíciót adott, és amellyel két díjat is nyertem.”

A siker titka: a család, akikre mindig számíthat

A szakmai sikerek persze mit sem érnének, ha nem állna egy támogató család a kéziszövő mester mögött.

Zsuzsa hat gyermek édesanyja, a legnagyobb és a legkisebb között 16 év a korkülönbség. A férje kertészmérnök, sokrétű munkája mellett neki is sokat segít.

„A legidősebb gyermekünk tavaly megnősült, így ő már nem él velünk, a többiek viszont igen. A hétköznapokon mindenki elfoglalt, de hétvégente gyakran rendezünk nagyobb családi összejöveteleket. Most, hogy a gyerekek kezdenek kirepülni, óhatatlanul marad egy űr, amit ki kell tölteni, hogy ne érezzem úgy, már nincs rám szükség. A szövés erre is megfelelő lehetőséget nyújt.”

A férjem nagymamája nálunk a család középpontja. Nála szelídebb, szeretettelibb embert nehezen tudok elképzelni. Pedig egy határozott, a világ dolgai iránt a legutóbbi időkig érdeklődő 93 éves (!) hölgyről beszélünk!

Nyugodtan képzeljen az Olvasó maga elé egy elegáns frizurájú, fehér hajú, gyöngyházfényű körömlakkot viselő, mosolygós idős hölgyet. Valakit, aki mindig tud a körülötte lévőkre figyelni, aki igyekszik mindig a legjobbat feltételezni, aki meghallgat, aki pogácsát süt a dédunokákkal, máktortát a családi ünnepekre. Valakit, aki 90 évesen még képes volt arra, hogy végigzötyögje velünk fél Európát a night jeten, hogy még egyszer meglátogathassa a svájci barátnőjét, akivel sok évtized óta tart a barátságuk.

A csodanagyink pár hete beteg lett. Ingadozó vérnyomással kezdődött, mára pedig nem tudja elhagyni a lakását. Ő, akivel nemrég még nagy sétákat tettünk, templomba, színházba mentünk, most egy-két lépést is csak nagy erőfeszítéssel tud megtenni. De a gondolatai változatlanul tiszták!

Amikor a fájdalomcsillapítótól elhalkulnak a fájdalmak, és könnyebb órák jönnek, akkor megint csillog a szeme, és mesél, rengeteget: egy élet történetei jönnek elő 1926-tól máig.

Kronológiai sorrend nélkül, az érzelmektől fűtve, néha csapongva. Személyes történelem. A II. világháború idején az orosz tisztekről, akik az ő szülőfalujába, Szigetbecsére is betelepedtek. A férje börtönéveiről, akit koholt vádak alapján öt évig tartottak bebörtönözve a kommunisták, és azt sem lehetett tudni a szabadulásáig, hogy életben van-e.  A munkahelyi angoltanfolyamról, amely a szocializmusban egy különleges sziget volt, és ahol megismerte élete nagy szerelmét. Fekete Istvánról, a Tüskevár, a Vuk és megannyi más sikerkönyv írójáról, aki a család barátja volt.

Egymás után bukkannak fel a történetek, a Nagyit láthatóan felkavarja a felidézésük, de ugyanakkor látszik a szemében, hogy nagyon jó neki újraélni – legalább a szavak által – a sok megélt évtizedet. Nekem pedig különleges ajándék hallgatni őt. A történeteiből érzékenységet, figyelmet, bölcsességet, nőiességet tanulok. Igen, a 93 éves Nagyitól nőiességet is! Miközben lakkozom a körmét (most is gyöngyházfényűre), azon gondolkodom, ő tudja a helyét a világban.

Számára a női identitás nem elemezni való bonyolultság, hanem maga a megélt élet. Amikor a hajába csavarókat teszek, a dédunokákról mesél.

Nagyi nem használ internetet, nem követi a közösségi médiát, nem igazodik el a számítógépes játékok világában, mégis az öt unoka és tizenegy dédunoka mindegyike rajong érte. Mert az, amit ő adni tud, nem korszerűség kérdése. A szeretni tudás és az, ahogyan odaszentelte magát az életfeladatainak, egyszerűen vonzó. Jó vele lenni, jó a közelében lenni: most is, amikor már nincs ereje pogácsát sütni, sőt, a poharába is mi töltjük ki az ásványvizet. Mégis. A történeteivel, a kitartásával ő ad erőt nekünk. Hallgatjuk őt – amíg lehet. Minden nap ajándék.

Kép: Maxpixel

Régóta vezetett egy naplót, pontosabban egy páros naplót vezettek a Nagypapával, amit a megismerkedésüktől írtak egymásnak. A Nagypapa 1910-ben született, és gyerekkorától írta a naplóját. Angolul, németül, spanyolul, franciául, portugálul beszélt a magyar mellett. 2005-ben halt meg, naplója őrizte a 20. század személyes történelmét. Nagyi tegnap könnyek között mesélte el nekem, hogy a Nagypapa a halála előtt megígértette vele, hogy a naplókat nem adja oda senkinek, csak ők ketten olvashatják, és ha eljön az idő, időben megsemmisíti. Nagyi számára a Napló erőforrás volt; ha elgyengült, vagy valami nehéz volt, belelapozott, és onnan merített új erőt. De a fogadalom kötötte. Szilveszterkor úgy döntött, itt az idő. A lapokat, rajtuk a kincset érő mondatokkal megsemmisítette. Ahogy ezt kimondta, én is nehezen tudtam visszatartani a könnyeimet.

Sok történet van, amelyekből a Nagypapát is (akivel személyesen már nem találkozhattam) megismerhettem. Minden elmesélt történet után úgy érzem: még és még jó lenne újabb történeteket hallani.

Ezek a történetek élni tanítanak. A családunk történetei. Semmilyen tudomány nem tudja a hatásukat pótolni.

Eddig is tudtam, hogy az idős emberek mellé oda kell ülni, mert olyat tudnak, ami pótolhatatlan. Az elvesztett naplók azonban arra ösztönöznek, hogy le is írjam: legyetek addig a család idős tagjaival, amíg lehet. Hallgassátok őket nagy figyelemmel és szeretettel, a jutalom ott lesz a meghallgatásban!

1944 és 1992 között Albánia történelmének talán legsötétebb korszakát élte Enver Hoxha (Enver Hodzsa) sztálinista diktatúrája alatt. Hoxha teljesen elszigetelte országát mind a keleti, mind a nyugati blokk elől, és ugyanúgy elzárkózott Tito nagyobb szabadságot engedő Jugoszláviájától, mint a Szovjetuniótól. A hajdan virágzó Albánia fényévekkel maradt le még szomszédai mögött is, gazdasági szempontból ugyanúgy, mint kulturális tekintetben.

1967-ben, alig egy évvel a kínai kulturális forradalom után, Hoxha is meghirdette saját kulturális forradalmát, különös figyelmet szentelve a vallások üldözésére. Pedig Albániában korábban békésen megfértek a muszlimok és a katolikusok.

Gjergj Fishta ferences szerzetes a XX. század elején élt, ő volt az egyik legnagyobb albán költő és egyben politikus is, aki részt vett a párizsi békekonferencián. A kommunista terrorral egyidőben pedig világhírűvé vált az albán származású Teréz anya.

Hoxha azonban úgy vélte, a vallások csak megosztják a társadalmat, és elszántan üldözött minden egyházat. 1967 februárjában elmondott egyházellenes programbeszéde után fiatalokból álló csoportok indultak el országszerte, hogy faluról falura járva kényszerítsék a lakosságot hitük, vallásuk megtagadására, legyenek bármilyen felekezetűek.

Csaknem egy év leforgása alatt bezárták vagy lerombolták az ország minden templomát, szerzetesi rendházát és mecsetjét – összesen 2169 intézményt. Még ugyanebben az évben – a világon elsőként – Albánia ateista állammá nyilvánította magát.

Az egyházak vezetői már a kommunizmus kezdetétől célponttá váltak, életveszélyben éltek. Papokat, szerzeteseket, apácákat vetettek börtönbe, kínoztak meg, végeztek ki, és nem kímélték a muszlim vezetőket sem, számos imám is áldozatul esett az egyházi tisztogatásnak. A muszlim vallás követéséért, a Korán olvasásáért ugyanúgy börtön járt, mint a Szentírás ismeretéért. A rezsimnek országszerte csaknem 80 hivatalos, egyházi hátterű áldozata van, többük éppen a mai múzeum épületében raboskodott vagy lelte halálát – abban az épületben, amelyet egyébként a ferences szerzetesektől foglalt le az állam, még 1946-ban. A megtekinthető cellák egy részét az ő emlékükre rendezték be, egy-egy feszülettel, fényképpel és sok-sok felajánlott rózsafüzérrel.

Zef Pllumi cellája

Zef Pllumi atya a veterán elítéltek közé tartozott. A kommunista hatóságok először 1946-ban, 22 éves fiatal ferencesként tartóztatták le amiatt, hogy a tengelyhatalmakkal együttműködő politikus (és ferences pap), Anton Harapi titkára volt. Három évet töltött a shkodrai börtönben, valamint különböző munkatáborokban. Szabadulása után visszament a szerzetesközösségébe, 1956-ban pedig pappá szentelték. Eközben a shkodrai múzeum érmetárában dolgozott technikusként. Az 1967-es egyházi tisztogatás sem kímélte őt, akkor már 23 évre ítélték, amit több különböző börtönben töltött le, 1989-es szabadulásáig. Ettől kezdve 1997-ig Tiranában élt, és a többi közt az albán ferencesség műveit katalogizálta. 2007-ben, Rómában halt meg.

Pllumi atyát többször is megkínozták, de – visszaemlékezései alapján – elszántan túl akarta élni a szörnyűségeket, hogy egyszer mindent elmondhasson – ez pedig sikerült isneki. Nem úgy, mint másoknak, akik nem élték túl a fizikai és lelki bántalmazást.

Maria Tuci apácának készült, és hittant tanított egy általános iskolában. 21 éves korában, egy 300 fős csoporttal együtt tartóztatták le, akiket azzal vádoltak, hogy részt vettek a mirditai kommunista párttitkár meggyilkolásában. Maria szépsége és fiatalsága felkeltette a helyi belügyi osztályvezető figyelmét, de miután a lány határozottan visszautasította közeledését, kegyetlenül megkínoztatta. Egy alkalommal egy zsákba varratta Mariát egy vadmacskával együtt, majd bottal kezdték ütni a zsákot. A macska a felismerhetetlenségig szétmarta Maria testét. Többszöri, hasonlóan kegyetlen kínzás után Mariát 1950. szeptemberében a helyi kórházba szállították, de életét már nem tudták megmenteni. Haláláig megőrzött hitét és méltóságát a mai napig tisztelet övezi Albániában.

Mikel Beltoja atya már a kulturális forradalom idején lett mártír. Papsága alatt fáradhatatlanul látta el a híveket a falvakban, ismert volt arról, hogy sem eső, sem hó nem tántorította el attól, hogy a hegyi településekre elvigye az Oltáriszentséget. 38 évesen, 1973. áprilisában tartóztatták le Beltojában, és az első hetekben éjjel-nappal vallatták. A kínzásoknak végig ellenállt, kínzóival pedig kedves volt. Nem tudott haragudni azokra a civilekre sem, akiket a rendőrség kényszerített, hogy égő cigarettákat nyomjanak el a homlokán. Végül 1974. február 10-én kivégezték.

Zef Pllumi, Maria Tuci és Mikel Beltoja csak egy-egy példa arra, hogyan bántak az albán kommunista hatóságok az egyházak képviselőivel. A katolikus egyház 38 esetben igazolta, hogy az áldozat hite védelmében és a vallása iránti gyűlölet miatt szenvedett mártíromságot. Őket 2016-ban a „38 albán mártír” együttes néven avatták boldoggá. Köztük van Shkodra – egykor szintén ferences – érseke, egy püspök, több ferences és jezsuita szerzetes és egyházmegyés pap, valamint világiak is, albán, német, olasz és horvát nemzetiségűek egyaránt.

Az országban a történelem évszázadai során, és a kommunizmus óta is a többségben lévő muszlimok békésen megférnek a keresztény közösségekkel, a vallási tolerancia egyfajta nemzeti büszkeség tárgya is.

Albánia ma már nem ateista, inkább világi állam, szabad vallásgyakorlással, de Kalkuttai Szent Teréz mellett vértanúikat a mai napig köztisztelet övezi mind Albániában, mind a szomszédos, szintén többségében muszlim albánok lakta Koszovóban.

Kossuth Zsuzsanna – A „magyar Florence Nightingale”

Az V. kerületi József Attila utca legelején található árkádsor Kossuth Zsuzsanna emléktábláját őrzi, amelyet két éve, február 19-én, születésének 200. évfordulójára avattak. Ezt a napot ma már a Magyar Ápolók Napjaként tartjuk számon. Bár testvérét, Kossuth Lajost minden magyar ismeri, azt már jóval kevesebben tudják, ki is volt Zsuzsanna, aki a Kossuth család ötödik gyermekeként született, bátyjával, Lajossal pedig elválaszthatatlan testvérek voltak. Igazi rokon lelkek voltak, bizalmas viszonyuk életük végéig elkísérte őket. Zsuzsanna 1841-ben férjhez ment Meszlényi Rudolfhoz, akinek nővérét, Terézt, bátyja vette el feleségül. A házasságból három gyermekük született, de a boldogság nem tartott sokáig, mivel még harmadik terhessége idején elveszítette férjét. A tragédiát követő mély gyász és ekkor kezdődő tüdőbetegsége ellenére úgy határozott, hogy bátyja mellé szegődik az 1848-as szabadságharcban.

Látva az egészségügyi ellátás szörnyű helyzetét, a honvéd csapatok országos főápolónőjeként országszerte 72 tábori kórház felállítását szervezte meg.

Mindeközben maga is fáradhatatlanul ápolta a sebesülteket, és igyekezett számukra lelki vigaszt is nyújtani. Felhívásaival képes volt civil nők tömegeit mozgósítani és bevonni őket a betegápolásba, ezzel létrehozva az ápolást mint foglalkozást, egy olyan korban, ahol addig (apácákon kívül) nők nem vettek részt az orvoslásban.(Ráadásul még korábban is tette ezt, mint az angol Florence Nightingale, akit nemzetközileg a szakszerű betegápolás jelképeként tartanak számon.)

A szabadságharc bukása után Kossuth Lajos emigrációba kényszerült, és a család női tagjainak a gyerekekkel együtt menekülniük kellett. Orosz, majd osztrák hadifogságba kerültek, közben kisfiát is elveszítette. Hazaárulás vádjával börtönbe került, és az ítélet alól csak a mellette tanúskodó osztrák tisztek vallomása mentette fel: „Neki köszönhetjük az életünket, ő nem az ellenséget, hanem az embert látta bennünk!”. Később részt vett egy Habsburg-ellenes összeesküvésben, amelynek lelepleződése után végül Amerikába kényszerül családjával, ahol kemény munkával tartotta fent saját csipkeverő üzemét. 37 évesen New Yorkban hunyt el. „Egy legyen tehát bennünk is az akarat, felkeresni a szenvedést, és enyhíteni azt” – olvasható emléktábláján.

Beniczky Hermin, avagy Veres Pálné

Az V. kerületben továbbsétálva hamarosan eljutunk a Veres Pálné utcáig, amelynek elején az utca névadójának szobra található, aki Beniczky Herminként született 1815-ben. Szülei halála után nagyapja nevelte, azonban a szegényes iskoláztatása ellenére széleskörű érdeklődéssel rendelkező kislány már egészen fiatalon falta a könyveket. Nagynénje invitálása révén jutott fel Pestre, ahol szoros barátságot kötött Kossuth Lajossal és családjával, illetve megismerkedett Veres Pállal, Nógrád megye főjegyzőjével. A házasságkötésről Hermin így ír: „A házasságban a teljes boldogság a szerelem választásán múlik.” És valóban, 46 évig éltek boldog házasságban!

Veres Pálné szobra - Kép: Kővágó Veronika

Már lányuk megszületésekor eldöntötte, hogy a legteljesebb oktatást fogja biztosítani számára. Saját maga tanította és magyar nevelőket is fogadott mellé, mivel ellenezte, hogy a nőket a magasabb szintű, intézményesített oktatásból kizárják. Még jó barátjával, Madách Imrével is szembeszállt a nők szellemi képességeit illető vitában, és többszöri elutasítás után végül 1865-ban publikálták első röpiratát, amelyet azóta a szervezett magyarországi nőmozgalom elindítójaként tartunk számon.

Létrehozta az Országos Nőképző Egyesületet, amelynek célja a haladás lesz: az előítéletek leküzdése és hogy a nők is hozzáférhessenek olyan minőségi oktatáshoz, amely számukra műveltséget és megélhetést biztosíthat.

Az egyesülethez nők sokasága csatlakozott, de az akkori politikai elit tagjai közül egy férfi sem segítette elő egy állami, női „főtanoda” létrehozását. Végül azonban 1869-ben, Deák Ferenc támogatásával mégis létrejöhetett az első állami iskola,a mai Múzeum körúton egy kétszobás lakásban, ahol az első évfolyamon 14 lány tanult. Az intézmény a mai Veres Pálné utcában egy mai napig gimnáziumként működő épületbe költözött. Itt nevelőnőket és tanítónőket is képeztek, és maga Erzsébet királyné is meglátogatta őket. Veres Pálné egészen élete végéig küzdött a nők szellemi felemelkedéséért. Legnagyobb elégtételként nem sokkal halála előtt megélhette, hogy napirendre tűzték a tudományos pályák nők előtti megnyitásának kérdését.

Erdős Renée – a legerotikusabb stílusú magyar írónő, aki Adyt is megihlette

Az irodalmi kávéházként elhíresült Centrálhoz érkezve szót kell ejteni Erdős Renée-ről is, aki a XX. század első felének egyik legolvasottabb magyar írónője volt, és aki kortársaival együtt rendszeresen megfordult itt.

Az 1879-ben, győri ortodox zsidó családban Ehrental Regina néven született költőnő alig múlt húszéves, amikor ünnepeltté vált merész, a nők testi szerelemhez való jogát minden szemérem nélkül vállaló verseivel. A tabukat ledöntő, női öntudatra ébredő nőt megszólaltató Renée Adyt is elismerésre késztette: „a zseniális poétalány” – mondta róla. „Ha küldelek százszor, / Százszor visszavárlak. / Amikor gyűlöllek, / Akkor is kívánlak" – írta Erdős Renée Bródy Sándornak. Bródyhoz, a kor ünnepelt írójához és férfiideáljához viharos, nagy botrányokkal tűzdelt kapcsolat fűzte, amelynek Bródy öngyilkossági kísérlete vetett véget, miután Renéé nem volt hajlandó feleségül menni hozzá (részben persze azért, mert Bródy nagy nőcsábász volt).

Miután Bródy magához tért, igyekezett ellehetetleníteni Renée karrierjét, aki ezután Rómába menekült sértett szerelme bosszúja elől. Nagy hatást tett rá a katolikus hit, áttért és zárdába vonult. 1911-ben visszajött Magyarországra, ahol regényeivel ismét sikereket ért el, annak is köszönhetően, hogy személyes hangnemben, bátran írt olyan témákról, mint a női szerepek, aszexualitás, a házasság és a szerelem kérdései, amelyekről addig nem volt szokás beszélni. Nők százai olvasták regényeit titokban, és kaptak belőle „felvilágosítást”. Rákoshegyi villája a mai napig emlékházként látogatható.

Kossuth Zsuzsanna, Hugonnay Vilma, Erdős Renée

Renée közben férjhez ment először Fülep Lajos művészettörténészhez, akitől két gyermeke is született, majd a nála tíz évvel fiatalabb titkárához, aki azonban elhagyta őt a második világháborús vészkorszakban, amikor Renée-t zsidó származása miatt Slachta Margit bújtatta. („A környezet, az új életstandard nem volt számára megfelelő" – mondta erről cinikusan az írónő.) A háború alatt villáját kifosztották, később irodalmi karrierjét sem tudta már folytatni a megváltozott, kommunista világban.

Hugonnai Vilma – az első magyar doktorkisasszony

Ha továbbutazunk metróval a Nagyvárad térig, akkor a Heim Pál Kórháztól nem messze található Bíró Lajos utca 41. számhoz érve találjuk a ház falán Hugonnai Vilma emléktábláját.1847-ben, grófi családban szülelett, és már gyerekkorában is nagyon érdekeltéka tudományok, azonban a leánynevelő intézet elvégzése után sajnos nem tanulhatott tovább, hiszen a korszakban ez csak a férfiak kiváltsága volt. Így már 18 évesen férjhez adták, majd gyermeket szült, de a szellemi kihívás hiányzott az életéből, ezért úgy döntött, hogy orvosnő lesz belőle, ha törik, ha szakad.

Kiköltözött Zürichbe, ahol pár évvel korábban nyitották meg nők számára is az egyetemeket. 1880-ban tért vissza Magyarországra, ahol azonban nem voltak hajlandók elismerni orvosi diplomáját.

Bár az orvos szakma készen állt volna elismerésére, a kormány úgy tartotta, hogy a nők csak felforgatnák az államot, ha egyenjogúsítanák őket. Ezért szülésznőként kezdett el dolgozni, közben elvált iszákos, szerencsejátékos férjétől. Végül rátalált a szerelem dr. Wartha Vince vegyész személyében (a Zsolnay-gyárban ő fejlesztette ki a híres eozinmázat), akihez férjhez ment, és akitől kislánya született 44 évesen, nem kis megbotránkozást keltve ezzel. Ekkor már orvostudományi könyveket fordított, publikált, Veres Pálné nőképző iskolájában is oktatott, és a női egyenjogúsítási mozgalom élharcosa lett, amelynek nyomására 1895-ben végre megnyitották a nők előtt az orvosi, bölcsészeti és gyógyszerészeti pályákat. Így lett Hugonnai Vilma országunk első orvosnője.

Kiemelt téma a nevelőszülőség és az örökbefogadás egy mozifilmen és egy magyar család példáján keresztül. Utánajártunk a nyárral kapcsolatos alaptalan és alapos félelmeknek, valamint a D-vitaminhoz kötődő tévhiteknek.

A túllövés napjának közeledtével több cikk is foglalkozik az életszerű és megvalósítható környezetvédelemmel, sőt az állatok ökológiai lábnyomával is. A júliusi Képmás 12 oldalas Erdély-mellékletet is tartalmaz csíksomlyói riportokkal.

Június 29-től már megtalálhatja a Képmást az újságárusoknál.

Keresse a fenti árusítóhelyeken vagy fizesse elő! 

– Hogy éled meg, hogy nem Pápai Józsefként, hanem Pápai Joci apukájaként ismernek?
– Örülök, hogy Joci sikeres, és hogy én vagyok az apukája. De ugyanilyen büszke vagyok a másik három gyermekemre és a négy unokámra is. Hálát adok Istennek, hogy segített Jocinak elérni az álmait. Minap, amikor sétáltam az unokámmal az üzletem felé, szembejött velem egy család. A fiú odahajolt az apjához, és azt mondta: „Ez Pápai Joci apukájának a régiségboltja.” Engem nem ismertek meg, de a boltról tudták, hogy Joci édesapjáé. Érdekes dolog ez. Úgy gondolják, mivel a fiam híres, sikeres, különleges, én is az vagyok, de én nem tekintem magam annak, és nem is szeretném, hogy annak tartsanak.

Apa vagyok, aki mindent megtesz a gyerekeiért: figyelem, miben tudom segíteni őket.

– Mit éreztél, amikor először meghallottad „Az én apám” című számot?
– Nehéz szavakba önteni, hirtelen olyan érzés kerített hatalmába, hogy elsírtam magam. Akkor szembesültem azzal, mit jelentek a gyermekemnek, mennyire odafigyel rám. Elmondhatatlan, mennyi érzelem van a dalban, a szövegben. A csillagok közé repített!

– „Az én apám úgy nevelt, mint a szél. Halkan fújt, énekelt, úgy mesélt” – szól a dal. De hogyan képzeljük el ezt a nevelést?
– Tényleg énekelve tanítottam őket, jól megfogalmazta a fiam. A zene állandóan jelen van az életünkben, mindennapjainkban, örömünkben, bánatunkban. Mindig énekelve, szeretettel fordultam hozzájuk. Soha nem akartam, hogy csak azért cselekedjenek így vagy úgy, mert én azt mondtam. Senkinek sem szabad belegázolni a másik ember lelkébe, se egy gyereknek, se egy felnőttnek. Feleségemmel mindig elmondtuk a véleményünket, felhívtuk a figyelmüket az esetleges buktatókra, de hagytuk, hogy ők döntsenek. Édesapámtól is ezt láttam, ő se bántott minket soha, de ha rám nézett, tudtam, hol a helyem és mit cselekedtem rosszul.

– Mi történt, ha mégse megfelelően döntöttek a gyerekeid?
– Kicsiként inkább elfogadják a gyerekek a szülők tanácsait, hiszen mi felelünk értük. Hogy felnőttként mennyire fogadják meg, az már azon múlik, hogyan neveltük őket. A rugóhoz hasonlítanám ezt: amikor pici a gyerek, szorítjuk, óvjuk, vigyázunk rá. Ahogyan nő, engednünk kell a szorításon, de csak szépen lassan. Ha hirtelen engedjük el, elugrik. Ha mindig kicsit lazítunk rajta, akkor ott marad a kezünkben.

A gyereket is csak fokozatosan szabad elengednünk. Ha így cselekszünk, felnőttként is szoros lesz a kapcsolat, a közelünkben maradnak, és egy családként élünk a későbbiekben is.

Nekem az a célom, hogy ez így legyen, szeretném örömömet lelni a gyerekeimben, unokáimban, segíteni szeretném őket, ameddig csak tudom. Nincs annál nagyobb öröm, amikor az unokám azt mondja: „A papával szeretnék sétálni a tóparton!” Már előtte majd kiugrok a bőrömből, úgy várom!

– Meddig tart a gyereknevelés?
– Amíg élek, addig nevelem őket. Ha úgy látom, valami baj van, vagy nem jó irányba mennek a dolgok, például az unokák nevelésében, leültetem a gyerekeimet és beszélek velük.

– Nem mondják, hogy ne szólj bele?
– Nem, mert tudják, hogy a jóindulat és a szeretet vezérel. Ez nem fegyelmezés, hanem a család szükséglete. Oda kell figyelnünk egymásra, meg kell előzni a bajt, még idejében közbe kell lépni.

– Mi a legfontosabb érték, amelyet igyekeztél átadni a gyermekeidnek?
– Az istenhitet és az egymás iránti szeretetet. Ha nincs bennünk szeretet, akkor nem érünk semmit.

A szeretet olyan, mint a malter, nélküle nem lehet építkezni.

Minden családban van gond, ha nem oldjuk meg együtt szeretettel, akkor szétesik a család, széthúzás lesz.

– Azt mondják, elapátlanodott a társadalom. Az apák reggeltől estig dolgoznak, nem vesznek részt a gyermekeik életében, az elvált családokra pedig még inkább igaz ez, ahol sokszor csak kéthetente látják a kicsiket. Mit gondolsz erről?
– Nem az a baj, hogy kevesebbet látják a gyerekeiket, mint száz évvel ezelőtt, hanem az a probléma, hogy nem minőségi időt töltenek együtt. A technikai eszközök elrabolják a lehetőségét annak, hogy a családok együtt legyenek, beszélgessenek. A tömbházak megépülésével megszűnt a család, ugyanis ezekben a lakásokban nagyon pici konyhákat, étkezőket terveztek, ahol csak egy-két ember tud egyszerre leülni. Nem úgy, mint a családi házban, ahol az asztal köré gyűlt mindenki, az apa elmondott egy imát, és együtt ettek-ittak, beszélgettek. Hiába van otthon az apa, ha nincs lehetőség együtt leülni az asztalhoz. Arra szoktam buzdítani mindenkit, hogy menjenek ki a szabadba, szervezzenek közös programot, fogják meg egymás kezét, mondjanak egymásnak néhány szép szót, gyönyörködjenek a gyerekeikben, puszilják, öleljék, kapják fel, dicsérjék őket!

– Hol rontják el az apák manapság?
– Túl sok szabadságot adnak a gyerekeknek, hagyják, hogy az utca nevelje őket, pedig ez a szülők feladata. Ha a legkisebb egység, a család erős, akkor a társadalom is az lesz. Sokan tévesen pénzzel, anyagiakkal próbálják pótolni a szeretetet. Majd húsz-huszonöt év múlva rájönnek, hogy rosszul gondolkodtak, mert a gyerekeik nem látogatják őket, az unokákat meg se ismerik.

Egy törődő apa mindig jelen van a gyermekei életében, és ott segít, ahol tud.

– A fiad azt mondja, egészen különleges a kapcsolatotok, mindig ott voltál mellette, támogattad művészi törekvéseit, és bíztál abban, hogy egyszer valóban befut. Akkor is, amikor mások ebben nem hittek.
– Mivel én is zenész voltam, kicsit jobban hallom a zenét, mint az átlagember. Mindig is tudtam és hallottam, hogy tehetséges, ezért őszintén és bátran mellé tudtam állni. Sok kudarc érte, de nem az ő hibájából, ez később be is bizonyosodott az első nagy versenyén. Mások másképp látták az akkori zenei tudását, de figyelembe kell venni, hogy ők őszintén mondták ezt. Mivel tudtam, milyen erők vannak még benne, támogattam és buzdítottam, hogy ezek a csalódások ne törjék meg. Tovább kellett lépni, még többet kellett gyakorolni! Elvittem stúdióba, ott álltam mellette, és ha kellett, anyagilag is segítettem.

Mi kell egy gyereknek, ha nem az apja, akiben őszintén megbízik, aki kertelés, elfogultság nélkül megmondja, hogy még nem jött el az ő ideje, de sikerülni fog, ha így és így cselekszik?

Pápai Joci – Kép: Wikipédia

Amikor aztán elérkezett, akkor messze ő volt a legjobb, mert időközben akkorát fejlődött zeneileg. A sok kudarc arra inspirálta, hogy még jobb legyen, még többet gyakoroljon. Amikor én is zenéltem, napi nyolc órát doboltam: két órát gyakoroltam, hat órát játszottam. Kivéve hétfőn, mert az szabadnap volt. A gyakorlás olyan fontos a zenésznek, mint a sportolónak az edzés. Liszt Ferenc mondta egyszer: „Ha egy nap nem próbálok, se én, se a közönség nem veszi észre. Ha két napig nem, azt már én észreveszem. Ha három napig nem, az már a közönségnek is feltűnik”. Ha bárki is azt mondja, fejlődnöm kell még, akkor át kell gondolnom, vajon miért mondta, és miben lehetne javítani.

– Hivatásos zenész voltál, mégis felhagytál vele. Mi volt ennek az oka?
– A vendéglátásban zenéltem, ahol azt láttam, hogy az idősebb zenészek, amikor befejezik a zenélést, elmennek egy másik szórakozóhelyre, kártyáznak, nőznek. Amikor látogatóban voltam náluk, szomorúságot láttam a feleségük, gyermekeik arcán, ezért úgy döntöttem, ha megtalálom életem párját, felhagyok a zenészélettel. Soha nem akarom így látni az én családomat! Majd megismertem Terikét, az én drágámat, és tudtam, hogy egy család leszünk, és nem akarok többé éjszakázni.

Szerelem volt első látásra. Még most, negyvenöt év után is ugyanazt a mosolyt látom az arcán.

Amikor abbahagytam a dobolást, kegyetlen fájdalmakon mentem keresztül, de amit egyszer kimondok, az úgy van. Egyik nap még művész úr voltam, másik nap már egy parképítő vállalatnál dolgoztam segédmunkásként, gumicsizmában pakoltam a trágyát a traktorra. Több évig be se mentem arra a helyre, ahol játszottam, féltem attól, ha leülök a dob mellé, senki nem tud elráncigálni; pedig még az országos zenész szakszervezettől is lejöttek és kérleltek, de én hajthatatlan voltam.

– Mekkora a Pápai család?
– A legszűkebb család tizennyolc fő, a tágabb fél Tata! Apámtól azt tanultam, hogy a sajátjaimra kell elsősorban koncentrálnom, értük tartozom felelősséggel, mindig a saját gyerekeim, unokáim a legfontosabbak. Fiam, Joci is pont ilyen, neki is az a leglényegesebb, hogy az övéi lelki, fizikai biztonságban legyenek.

– Négy unokád van, a legkisebb ötnapos. Mi a legmarkánsabb különbség az apai és a nagyapai szerep között?
– Évekig foglalkoztatott a kérdés. Egy török sorozatban kaptam meg a választ egy idős bácsitól. Azt kérdezték tőle: miért szereti jobban az unokáját? A következőt válaszolta: „A gyermekemért százszor feláldoznám az életemet, az unokámért ezerszer.” Megmagyarázhatatlan, de tényleg így van. Akkor vagyok a legboldogabb, amikor velük lehetek.

Számomra a legnagyobb kiváltság, amikor azt mondják az unokáim: „A papához akarok menni!”

Magától értetődő, hogy nyáron csak fényvédőkrémmel szabad napozni, arról viszont sok a tévhit, hogy egy-egy naptej meddig alkalmazható. A szavatossági idő, amin túl a termék elvileg nem használható, mindig rá van írva a csomagolásra. Viszont attól, hogy egy májusban lejárt naptejet még augusztusban is használunk, nem lesz semmi bajunk. Azért van ez így, mert a naptejek összetételének stabilsága a klinikai vizsgálatok szerint nagyjából három évig tart, ennyi ideig ugyanazt a fényvédelmet biztosítják. A tárolásukra persze figyelni kell: ha előző nyáron végig a tűző napon hagytuk, és télen sem raktuk hűvös helyre, akkor már nem tud úgy védeni. Ugyanakkor, ha többnyire árnyékban tároltuk, nem nyitottuk meg sokszor, és télen hűtőben tartottuk, ugyanazt nyújtja.

Túl a faktorszámon

Nem mindegy, hogy ki milyen típusú naptejet használ, önmagában ugyanis nem elegendő a faktorszámot szem előtt tartani. Emellett érdemes nézni azt is, hogy milyen hatóanyagok vannak bennük. Ezeknek alapvetően két típusuk van: kémiai vagy fizikai úton szűrik a fényt. A kémiaiak úgy hatnak, hogy kölcsönhatásba lépnek az UV-sugarakkal, energiájukat pedig hővé és rádiófrekvenciává alakítják. Ezáltal kiiktatják a napfény okozta pigmentációt, leégést, bőrgyulladást. A fizikai szűrők kis mikroszemcsék, amelyek sem a bőrrel, sem az UV-sugarakkal nem lépnek kölcsönhatásba, egyszerűen visszavetik a fénysugarakat.

Fontos tudni, hogy a kémiai szűrőket tartalmazó naptejekre az érzékeny bőrűek allergiásak, illetve túlérzékenyek lehetnek. Ez az oka annak, hogy az amúgy is kényesebb bőrű gyerekeknek a bőrgyógyászok kizárólag fizikai szűrőket tartalmazó fényvédőket javasolnak.

Általában a legtöbb fényvédő szer keverve tartalmazza a két hatóanyagot, mert így lehet teljes védelmet biztosítani. Persze a 11 és 15 óra közötti napozást lehetőleg még alkalmazásuk mellett is kerülni kell.

Kép

Fájdalmas bőrszárazság

Túl azon, hogy a leégés veszélyes, a napozást azért sem szabad túlzásba vinni, mert szárítja a bőrt. A kiszáradt bőr mindig védtelenebb, lipidrétege könnyebben sérül. Ilyenkor nagyobb eséllyel jelentkezik atópiás dermatitisz, illetve ekcéma okozta bőrirritáció, bőrviszketés is. Ezek a panaszok sok esetben könnyen enyhíthetők, kellő odafigyeléssel akár meg is előzhetők. Ha ilyesmit észlelünk, akkor érdemes a bőr külön ápolásáról is gondoskodni. Az egyszerű pirulások, illetve a nyári bőrszárazság miatt olyan bőrvédő, bőrgyógyító krémeket érdemes választani, amelyek gyorsítják a természetes gyógyulási folyamatot. Ezek a készítmények általában láthatatlan, légáteresztő réteget képeznek a bőrön, az irritáció elkerülése végett pedig mentesek az illatanyagoktól, tartósítószerektől, színezőanyagtól, illetve a parabéntól. Nemcsak nyugtatják és táplálják a bőrt, hanem segítik, gyorsítják a hámosodást is. A megpirult, kiszáradt bőrt házi módszerekkel – például tejföllel, káposztával vagy éppen paradicsommal – nem szerencsés kezelni, azok csak tovább tetézhetik a bajt.

Kímélő hatású szereket használjunk!

Az egyszerű ekcéma mellett nyáron fotoallergiás kontakt ekcéma is könnyebben alakul ki. Erre akkor kell számítani, ha a bőrünk bizonyos kozmetikai anyagokkal vagy tisztítószerekkel érintkezik – például fényvédőkkel, borotválkozás utáni szerekkel, egyes parfümökkel vagy olajokkal –, majd napsütés éri. Ilyenkor a legfontosabb teendő a tüneteket kiváltó allergén felkutatása, és ha az lehetséges, eltávolítása. Emellett szükség van helyi kezelésre is, amelynek célja a gyulladás csökkentése, másrészt a felülfertőzés megelőzése. Ha szükséges, a nedvedző, gyulladt területre első lépésként fertőtlenítő és hűtő borogatás is kerüljön! Ezt követően gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő ecsetelőket, kenőcsöket is tanácsos használni. Súlyosabb esetekben erősebb helyi gyulladáscsökkentő kezelés is indokolt, a kezeléshez pedig orvosi segítségre is szükség lehet.

Ahhoz, hogy az ilyen helyzeteket megelőzzük, érdemes arra is figyelni, hogy a tisztálkodószerek eleve semleges kémhatásúak és kímélők legyenek, ne távolítsák el a bőr természetes zsír- és faggyútartalmát.

Ezek mellett az alkalmazott krémeket, kenőcsöket is meg kell válogatni. Olyanokat kell használni, amelyek a bőrt hidratálják és helyreállítják védekezőrétegét. Különösen a kiszáradásra leginkább hajlamos bőrterületekre érdemes figyelni, így a lábra, a kézre, a könyökre és térdre, az arcra és a nyakra.

Női higiénia

Nyáron a nőknél az intim területek is nagyobb veszélyben vannak, ilyenkor könnyebben fölborul a hüvelyflóra természetes egyensúlya. Ennek rizikóját az növeli, hogy a nagy meleg kedvez a kórokozó baktériumoknak, szaporodásukat kifejezetten segíti a nyári kánikula. A strandokon a tömeg miatt is könnyebb intim fertőzéseket összeszedni.

Emiatt célszerű ebben az időszakban panaszok nélkül is olyan hüvelyi probiotikumot használni, amely a tejsavbaktériumok számának növelésével megerősíti a hüvelyflórát, így segít megelőzni a fertőzéseket.

Még akkor is, ha ezeket eredetileg fertőzések után, illetve antibiotikumkezeléseket követően érdemes alkalmazni. Ugyancsak célszerű figyelni arra, hogy ne viseljünk műszálas, szűk ruhákat és alsóneműket, kerüljük a nagyon forró fürdőket!