Este van, Péter már az ágyban olvas, Viki a szekrény előtt áll, és a ruhákat mustrálja. Sorra rakosgatja az ágyra az újabb és újabb darabokat, de egyikkel sincs megelégedve. Végül gondterhelten odaszól Péternek.

– Szerinted mit vegyek föl holnap az előadásomra?

Péter fölpillant, de már ismét a könyvbe mélyed, amikor válaszol:

– Te úgyis mindenben csinos vagy.

– Legalább segíthetnél választani!

Viki felcsattanása jelzi, hogy valami kezd félremenni. Erre nehéz jól reagálni: Péter választási lehetőségei szűkülnek. Vagy behódol és belemegy a ruhaválogatásba, vagy a támadásra reagál és védekezik, esetleg visszatámad. A beszélgetés mindegyik esetben megreked, és már nem arról szól, ami fontos lett volna Vikinek, fontos lehetett volna kettőjüknek.

– Jóóó (némi sóhaj), akkor vedd föl a pirosat! - mondhatja Péter kelletlen hangsúllyal, csak hogy megszabaduljon Vikitől.

Viki pedig bosszúsan feladhatja, vagy nyaggathatja tovább párját, de ebben az irányban ebből sok jó már nem sül ki.

De még rosszabb lenne, ha Péter a Vikiben meglévő, ki nem mondott vádra reagálna – ami Péter számára valahogy így szólhatott: Nem segítesz nekem! És erre Péter vissza is támadhatna, talán így:

– Hagyj békén, nem érdekelnek a ruháid! Mindig engem kell bosszantanod?

Egy ilyen válasz már szinte hadüzenet: kezdődhet a veszekedés a szokott forgatókönyvek szerint (ebben sokat „segít” a „mindig” szócska beszúrása). Szóval el lehet rontani a helyzetet még jobban is, nem vitás.

De Viki felcsattanása lehet a figyelmeztető jel is, hogy érdemes megállniuk: valamit kezdenek elrontani, érdemes lenne visszamenni a beszélgetés elejére és újrakezdeni. Vagy legalább megpróbálni. Valószínűleg Viki és Péter is – hasonlóan legtöbbünkhöz – azt tanulta meg felnövekedése során, hogy egy beszélgetésből, ha csak lehetséges, hagyják ki az érzelmeket. Érveljenek higgadtan, beszéljenek a tények. A vélemények és ítéletek megengedhetők, hiszen ezeket alá lehet támasztani érvekkel. De az érzelmek?

Ha Viki felcsattan, akkor elrontotta a beszélgetést. Pedig ez a nem is nagyon indulatos megjegyzés csak annak a jele: nem a lényegről beszélnek.

Hogyan hangozhatna az előző párbeszéd, amikor Viki arról beszél, ami igazán benne él? Gondterhelt, türelmetlen, és valószínűleg egyre jobban kezd arra vágyni, hogy valaki segítsen neki. Hogy Péter segítsen neki. A szavak nélküli közlés is kifejező: csak pakolja, csak pakolja, lassan Péterig érnek a ruhák az ágyon. Hogyan kezdjen bele, hogy a szavai is elérjenek Péterhez? Előszőr is meg kellene szólítania.

– Péter, akkor most figyelj kérlek egy pillanatra …

Viki így adja meg az esélyt Péternek arra, hogy a figyelmüket „szinkronba hozzák”. Ki tudja, hol van éppen Péter figyelme. Talán érzékel valamit Viki türelmetlenségéből, talán nem. Vikinek figyelemre van szüksége? Akkor mondja ki: Péter, figyelj, kérlek!

 

Persze nehéz lehet erre figyelni, amikor stresszes éppen a helyzet. Ha Vikit (vagy Pétert, vagy bárki mást) valami nyomasztja, akkor könnyebben indulnak el benne olyan ősi reakcióminták, amelyek a kisgyerekkorból származnak. Vedd már észre, hogy bajom van! Segíts nekem akkor is, ha nem mondom meg pontosan, hogy mit szeretnék! Ezek a gyermeki vészreakciók bármelyikünkben könnyen feltámadhatnak. Most éppen Viki kezdett ebbe belecsúszni. Ha észreveszi ezt, akkor fordíthat a beszélgetés menetén:

– Péter, figyelj kérlek egy pillanatra! Teljesen begörcsöltem azon, hogy mit vegyek fel holnap az előadásra. De a legjobban igazából attól tartok, hogy …

És itt Viki (ha látja, hogy Péter tényleg figyel) elmondhatná azt is, ami tényleg nyugtalanítja. Most már sokkal természetesebb lesz, ha azt kéri: Tudom, hogy sok a dolgod, de szeretném, ha eljönnél, megnyugtatna.

Persze Viki akkor igazságos, ha Péternek is meghagyja a lehetőséget, hogy a maga oldalát képviselje, és a beszélgetés újraindításakor próbálja meg azt mondani, ami valóban benne van. De az újfajta kezdés, amit Vikitől hallott, valószínűleg rá is más hatással lesz. Könnyebben hallja meg benne a kérést, azt, hogy Vikinek tényleg szüksége van most rá, és valószínűleg nem vádat, vagy követelést ért ki belőle.

– Viki, szeretném elolvasni ezt a pár sort, nagyon benne vagyok. Aztán szívesen figyelek rád.

Miért nem sikerül sokszor így odafigyelni magunkra, az érzéseinkre, az igényeinkre, azt mondani, ami tényleg bennünk van, és egyúttal megadni az esélyt a másiknak is, hogy ugyanezt tegye?Miért nem sikerül sokszor, hogy ebben találkozzunk azokkal, akik igazán fontosak a számunkra?

Mintha folytonos előadásban élnénk, rosszul betanult szerepeinkkel és közben nem lenne időnk a próbára, a megszólalásaink csiszolgatására, egymáshoz hangolására.

Viki és Péter rövid beszélgetése példa arra, hogy akkor is érdemes próbálkozni és valami újjal kísérletezni, ha már elindult az előadás. Próba szerencse.

A cikk a Képmás magazin 2012. májusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A lengyel-ukrán-litván-magyar-olasz koprodukcióban készült Éter története az első világháború előtt játszódik az Osztrák-Magyar Monarchia területén. Egy lengyel orvos (Jacek Poniedzialek) mániákusan kísérletezik az éterrel, a kvintesszenciával, amely megfosztja pácienseit szabad akaratuktól, tudatuktól, ugyanakkor teljesen megszünteti fájdalomérzetüket. Amikor egy fiatal nő belehal egy kudarcos kísérletébe, halálra ítélik, de a bitófától az utolsó pillanatban megmenekül. Az orvos a monarchia hadseregébe kerül, ahol parancsnoka jóváhagyásával katonaorvosként folytatja a kísérletezést, minden morális gátlás nélkül manipulálva az embereket.

Krzysztof Zanussi az MTI-nek elmondta: a film a saját lelkét az ördögnek áruba bocsátó tudós, Faust történetének az újragondolása. Mint elárulta, mindig is nagyon érdekelte a tudomány, mielőtt filmkészítésre adta a fejét, fizikát tanult négy évig a Varsói Egyetemen. Azért hagyta abba a tanulmányait, mert - mint fogalmazott - rájött, hogy a fizika iránti szerelme viszonzatlan maradt. „Ambiciózus voltam, ezért be kellett látnom, hogy soha nem lesz belőlem Nobel-díjas tudós" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Éter című új filmje fiatal kori tanulmányainak az egyik emléke is.

Krzysztof Zanussi megjegyezte, hogy mindig is közel álltak hozzá az egzakt tudományok és a barátai között is sok tudós van.

Véleménye szerint az egzakt tudományok világa sokkal előrébb tart ma, mint a humanista világ: a humanizmus a 19. századi állapotában maradt, a determinisztikus világképben. De manapság a világ nem tekinthető determinisztikusnak, a mai világ szerinte probabilisztikus. „És ez kinyitja a rejtélyek kapuját és a vallási dimenziókat, ez sokkal modernebb felfogás, mint ami annak idején volt" - tette hozzá.

Mint mondta, azért is helyezte a történetet az első világháború előtti időszakba, hogy megmutassa a humanizmus fájdalmát ebben a büszke és nagyszerű korban. A tudomány abban az időszakban Európában a világ összes problémájára megpróbált választ adni. A 19. század a nagy illúziók és csalódások időszaka volt és közben elfelejtkeztek a lélek létezéséről - 
hangsúlyozta.

A Faust-mítosz az utóbbi időben kicsit háttérbe szorult, ezért szerette volna feleleveníteni újra ezt a történetet, hogy az emberek miként képesek eladni a lelküket például a korrupciónak vagy más gonosz erőnek - mutatott rá.

Kifejtette, hogy a tudomány a 19. század folyamán megpróbálta helyettesíteni a vallást, de mára kiderült, hogy ez nem lehetséges. „Tudjuk, hogy a misztériumok léteznek és azt nem tudja helyettesíteni semmi más, még a tudomány sem, ami sok mindent adott az emberiségnek, többek között a kényelmes életet" - magyarázta.

Az Éter szereplőgárdája nemzetközi, a főszerepet Jacek Poniedzialek alakítja, az elöljárót pedig László Zsolt játssza. Zanussi elmondta, hogy nagyon elegáns és tehetséges színésznek tartja László Zsoltot, akivel könnyű volt együtt dolgozni, mert nagyon jól megértették egymás gondolatait.

Zanussi a Saul fia sikerei miatt kereste meg a Sipos Gábor, Rajna Gábor, Stalter Judit producerek vezette Laokoon Filmgroup produkciós céget, hogy vegyenek részt a közös munkában. Stalter Judit, az Éter magyar koproducere elmondta, hogy a világhírű lengyel rendező a produkciós cégen keresztül találta meg László Zsoltot, aki mellett epizódszereplőként több fiatal magyar színész is feltűnik, köztük Sztarenki Dóra vagy Spak Polett. A forgatás 2017 novemberében kezdődött Budapesten, a fővároson kívül Magyarországon Esztergomban forgattak még.

Az öt ország koprodukciójában készült filmet Lengyelországban, Ukrajnában és Olaszországban már bemutatták, de nemsokára Litvániában és Magyarországon is látható lesz. Kiemelte, hogy eddig mindenhol sikerrel vetítették, Ukrajnában például száz mozi tűzte műsorra a filmet, amelyet több fesztiválon is bemutatnak majd Zanussi közelgő 80. születésnapja alkalmából. Az Éter elkészítését a Magyar Nemzeti Filmalap 58,5 millió forinttal támogatta. 

A települési körbe az olyan ötezer lélekszám alatti helységek tartoznak, amelyek népessége 2003-2018 között csökkent, továbbá azok, amelyek a leghátrányosabb helyzetű járásokban találhatók. Ez összesen 2486 település. 

A most megjelent részletszabályozás az általános csok-rendeletet egészíti ki, július 1-jétől hatályos, egyelőre három évre szól, de folyamatosan ellenőrzik a falusi csok hatásait, és legkésőbb három év múlva döntenek arról, folytatódjon-e a rendszer, bővüljön-e a települési kör - közölte Gyopáros Alpár.

A kormánybiztos az általános csoktól eltérő szabályokat ismertetve elmondta: ha valaki a falusi csokot akarja igénybe venni használt lakás vásárlására, egyidejűleg korszerűsítésére, illetve bővítésére, akkor ugyanazt a támogatási összeget kaphatja, mint az általános csoknál új ház építésére.

Vagyis egy gyermek esetében 600 ezer forint, két gyermeknél 2,6 millió, három gyermek esetében pedig 10 millió forint a vissza nem térítendő támogatás. Az esetleges árfelhajtó hatás csökkentése érdekében ugyanakkor ingatlanvásárlásra ezeknek az összegeknek legfeljebb a fele fordítható, a fennmaradó rész pedig bővítésre vagy felújításra.

A falusi csok - az említett támogatási összegek fele - meglévő lakás korszerűsítésére, bővítésére is igényelhető - tájékoztatott Gyopáros Alpár.

Ezen felül kettő, három vagy több gyermek vállalása esetén állami kamattámogatású hitelt is felvehetnek a családok: kombinált vásárlás és korszerűsítés, illetve bővítés esetében két gyermeknél 10 millió forintot, legalább három gyermeknél 15 millió forintot igényelhetnek, meglévő ingatlan korszerűsítésére pedig az összeg ezek fele, azaz 5 millió, illetve 7,5 millió forint lehet - közölte.

Arról is beszámolt, hogy a falusi csok országosan elérhető lesz minden tanyán, ahol van lakóingatlan.

A visszaélések kiszűrése érdekében erkölcsi bizonyítvánnyal szükséges bizonyítani a büntetlen előéletet, közeli hozzátartozótól, saját cégtől nem lehet ingatlant venni falusi csokkal, és bővítik a jegyzők hatáskörét, hogy ellenőrizhessék a szerződésszerű teljesítést.

Részletesen ismertette, mi tekinthető korszerűsítésnek, így például közműszolgáltatás bevezetése, fürdőszoba, mosdó létesítése, központi fűtés kialakítása - beleértve megújuló energiaforrások használatát is -, épületszigetelés, nyílászárócsere, tetőfelújítás, kéményépítés, illetve -korszerűsítés, belső terek felújítása, valamint melléképület felújítása és kerítés építése, korszerűsítése.

Kérdésre közölte, úgy számolnak, hogy a falusi csok éves költségvetési hatása több tízmilliárd, de akár százmilliárd forintos nagyságrendű is lehet.

„Beszélj keveset, hallgass sokat, mondj éppen eleget! És mindig nézz az emberek szemébe!” – adja mintegy használati utasítás gyanánt a film elején szavait a főszereplő, Ferenc pápa. És noha azt mondja, inkább figyelni szeretne, mint beszélni, a rendező inkább a szavaira helyezi a hangsúlyt. A film eredeti címe A Man of His Word – vagyis „szavainak embere” – azt sugallja: nem kell ide a szó szoros értelmében vett életrajzi film, elég csak Ferenc pápa üzeneteire támaszkodni. Wenderst Dario Viganò, a Szentszék akkori kommunikációs referense kereste meg a film ötletével, amit a rendező először visszautasított. Győzött azonban a kíváncsiság, azt azonban továbbra is fenntartotta: „Nem a film számít, hanem az ő szavai. Megpróbálom megmutatni, miért olyan fontosak ezek manapság egy olyan világban, ahol sok a töltelékszó.”

Ferenc pápa mondanivalója valóban szuggesztív, a film azonban vizuális műfaj.

Ha mégoly fájó is, adja magát az összehasonlítás a rendező korábbi filmjével, A föld sójával. A brazil fotós, Sebastiao Salgado munkásságát és gondolatait bemutató 2014-es alkotás nagyban hasonlít ehhez a filmhez, mint ahogy hasonló a két film főszereplőjének karaktere is. Viszont míg a fotós az objektíven keresztül mutatta meg a szegénységet, a kiszolgáltatottságot, a gazdagok kizsákmányoló természetét és úgy általában a veszélyben lévő teremtett világot, úgy itt ugyanezt Ferenc pápa a szavaival teszi – és a tetteivel, hitével. De amíg a fotók önmagukért beszélnek, addig a pápáról készült archív felvételeket elmondott gondolatokkal kell kiegészíteni, és itt ezek az erőteljesebbek.

„Amíg az Egyház a reményét anyagi javakba helyezi, Jézus ott nincs jelen. Addig az csak egy jótékonysági vagy kulturális civil szervezet, egy NGO; de nem Jézus egyháza” – mondja például kétszer egymás után a film egy pontján, mélyen a kamerába nézve.

A forma és a tartalom egyaránt mellbevágó, és eszünkbe juttatja mindazt, amit Ferenc pápáról az elmúlt évek híradásaiból megtudhattunk: hogy ő az első nem európai egyházfő, akinek forradalmár megnyilvánulásai miatt megosztó a személyisége, akire jellemző a felhajtást kerülő egyszerű életvitel és a szegényekkel való azonosulás. (A filmben szerepel az a mára ikonikussá vált jelenet is, amikor az amerikai delegáció óriási páncélozott autói között egy kicsi, „Mr. Bean-kocsi”-nak csúfolt járgánnyal hajtott végig.) Instant legenda lehetősége rejlik benne, látszott ez már 2013-as megválasztása idején is.

Mindez csak a felvezetése volt annak, amiről a pápa a megválasztása óta eltelt hat évében a világhoz szólt. Ahogy a rendező mondja, 2015 júniusában rendkívüli dolog történt: a főpap nyilvánosságnak szóló levelét, a Laudato Sí enciklikát olvashatta az egész világ, ami alcíme szerint közös otthonunk gondozásáról szól. A globális témát a rendező is fókuszba állítja, és megmutatja, hogyan gondolkodott az egyházfővel együtt az ENSZ vagy az amerikai szenátus. Utóbbi képsorok különösen hatásosak: republikánusok és demokraták tapsolnak állva a pápa egyszerű, de világos, hídépítő szavai után. Szegények, menekültek, más vallásúak és a világ nagy döntéshozói szerepelnek az írásában – mindazok, akik előtt Krisztust szeretné képviselni. Mégis, mi újdonság van ebben? Jogos a felvetés: semmi.

A pápa szavai, megnyilatkozásai azonban kétségtelenül nyomot hagynak.

Ferenc pápát egyszerűségében és hatásában Assisi szentjéhez hasonlítja a rendező. A Szent Ferencre való utalás többször is megjelenik a filmben, sugalmazva a hasonlatosságot. A nézőben pedig megfogalmazódik a kérdés: talán újra változásokra van szüksége az egyháznak? Netán az egész világnak?

– Pontosan most hol is tanítasz?
– Hol nem? Jelenleg a MOME-n és a Budapesti Metropolitan Egyetemen. A Mod'Art-on is tanítottam tíz évig, amit abba kellett hagynom, amikor ide kerültem, a múzeumba.

– Divattörténetet oktatsz, de jogot is végeztél.
– Nem volt egyenes út, bár utólag szépen összeáll. Gyerekként a Képes divattörténet az ókortól napjainkig című klasszikus könyvet forgattam. Utána tervezni akartam, de a szüleim ezt a művészi vonalat kevésbé támogatták. Jó gimnáziumba jártam, nagyon jól tanultam, adta magát a jog. Párhuzamosan ugyanakkor felvételiztem a MOME-ra is, de akkor nem vettek fel, a jogra viszont igen. Elkezdtem, azt hittem, megszeretem, de nem így lett. Negyedéves voltam, amikor rádöbbentem, hogy muszáj csinálnom valamit, különben menthetetlenül jogász leszek. Újra felvételiztem a MOME textil szakára, és akkor felvettek.

– Májusban hunyt el F. Dózsa Katalin, a hazai viselettörténet-kutatás nagy mestere. Ő terelt a divattörténet irányába?
– Az sem volt sima út. A jogi államvizsgák miatt egyéni tanrendet kértem a MOME-n, és F. Dózsa Katalin volt az egyetlen, aki nemet mondott. Akkor ez nem volt nekem könnyű. Ráadásul a divat- és textiltörténet szigorlat előtt egy nappal tettem le az utolsó, legnehezebb államvizsgámat polgári jogból. Úgy mentem be „Dózsa tanárnő” vizsgájára másnap, hogy azt sem tudtam, hol vagyok, olyan fáradt voltam. Kihúztam egy tételt, és semmi nem ugrott be. Tudta, hogy nem hanyagság, így csak annyit mondott, hogy vissza kellene jönnöm. Felkészültem, visszamentem, leszigorlatoztam, és akkor kérdezte meg, hogy nem érdekelne-e mélyebben a divattörténet. Harmadéves voltam ekkor, és felkínálta, hogy egy tanfolyamon helyette én tanítsak. A teljes anyagot magamnak kellett összeraknom egy olyan időszakban, amikor az internet még alig jelent meg, magyar nyelvű szakirodalom is kevés állt rendelkezésre, így egy német kiadványból készültem fel.

– Milyen hatással volt rád a munkája, személyisége?
– Kati a szakma úttörője. Korábban senki nem foglalkozott ilyen szinten itthon a divattal a textilgyűjteményekben. A hetvenes években személyesen találkozott azokkal az idős hölgyekkel, akik bevitték a múzeumba a dolgaikat, és mindenkit kikérdezett. Közben régi divatlapokat tanulmányozott, bécsi gyűjteményeket látogatott, és a tudásanyagot a téma első, összegző könyvében 1989-ben adta ki Letűnt idők, eltűnt divatok címmel. Harminc évig tanított. Aki a divattörténettel bármilyen kapcsolatba került, előbb-utóbb hozzá jutott el, ha nem is volt közvetlenül a tanítványa. Nagyon szerette mindenki. Elképesztően lelkes volt, 50 év kutatás után is talált új témát, amiért rajonghatott. Mert a divattörténet által nagyon sok mindent meg lehet érteni…

– Az életről, a történelemről, önmagadról?
– Tulajdonképpen ezekről mind. Szerintünk a divat annak, aki komolyan kutatja, figyeli, egy tükör: leképezi az adott kor és hely világát. Nagyon sok mindenre lehet következtetni belőle. Hogy milyen alapanyag áll rendelkezésre, milyen struktúrában gyártanak, milyenek a gazdasági viszonyok, kivel van kereskedelmi kapcsolatunk; milyen a politikai helyzet: van-e előírás az öltözködésre; mi kapható a boltokban. Aztán leképezi a társadalmi helyzetet, hogy hierarchikus-e, hogy vannak-e benne jól elkülönülő rétegek, vagy inkább egymás mellé rendelt csoportokból áll; van-e az öltözködésben erre vonatkozó előírás vagy szokásrendszer. Elképesztően összefüggő háló. Katival mindig úgy mondtuk, hogy egy puzzle-t rakosgatunk. Ahhoz, hogy a helyére kerüljön egy momentum, hogy összeálljon egy kép, nagyon sokat kell keresgélni. Rendkívül komplex tudományág, a design mellett van benne közgazdaságtan, szociológia, pszichológia és sok minden más...

 

Nekem ebben a jog segít, és erre mondtam, hogy utólag összeállt a kép. A jog megtanította, hogyan működik a hatalom, a politika, az írott vagy íratlan szabályok, az emberi együttélés. Kaptam egy alapvető gazdasági tudást, tanultam statisztikát, amit forrásként szintén sokat nézünk. A MOME hozzátette a szakmai és művészeti részt, így nálam összhangban működik a tudósok elméleti, összefüggéseket kereső gondolkodása és a muzeológusok tárgyközpontú megközelítése. Mert a ruhák történeteket mesélnek.

– Mesélj a Kiscelli Múzeum gyűjteményéről!
– Nem nagy, de nagyon jó gyűjtemény, Budapest fókusszal. Legrégebbi darabunk egy 18. századi ruhaderék; a 19. századból az 1830–1840 közötti időszak erős, a többi kicsit hiányos. Igazán gazdag anyagunk a 19. század végétől, illetve a szocialista korszakból van, ami elődömnek, Simonovics Ildikónak köszönhető.

– A nagyközönségnek mikor tudod bemutatni?
– Ez nehéz kérdés. A ruhákat kiállítani ugyanis rendkívül pénz- és időigényes. Az állandó kiállítás nem tesz jót a tárgyaknak, de az időszakos kiállításnak is olyan komoly tárgyi, anyagi feltételei vannak, amit csak saját forrásból nem lehet finanszírozni.

– Annak, aki ennyire ismeri a divattörténetet, tudnak a mai tervezők még újat mutatni?
​​​​​​​– Nagyon szeretem a kortárs divatot, és kíváncsian várom mindig az újak munkáit, viszont itthon nagyon sok külső tényező korlátozza azt a szintű fejlődést, amelyet Nyugaton látni. Évtizedes válságban lévő textil- és ruhaiparból próbálunk felállni. A legmodernebb gyártási technológiák nehezen érhetők el, a fiatalok korlátozott anyagi háttérrel gyakran kompromisszumokat kénytelenek kötni. Az is kérdés, hogy azt az értéket, amit előállítanak, hogyan tudják eladni. Te meg tudod venni? Én meg tudom venni? Ezek a kérdések az egész ágazatot érintik. A divattörténet múltbeli példákon keresztül mutatja meg, hogyan ágyazódik be a divat a világba, de ez a mai társadalomra is igaz.  

A cikk a Képmás magazin 2018. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

A gyerekek digitális vírusvédelme a felnőttek felelőssége

A világháló temérdek lehetőséget nyújt tanulásra, szórakozásra, információgyűjtésre, és azonnali kapcsolattartásra, amelyek az élet számos területén előnyt, gyorsaságot és kényelmet jelentenek, de fontos, hogy tisztában legyünk az online tér lehetséges veszélyeivel is. A nem megfelelő internethasználatnak ugyanis számos árnyoldala van, melyek főleg a gyanútlan kiskorúak biztonságát fenyegetik. A mai fiatalok gyakorta jártasabbak az eszközök technikai kezelésében, és számtalan modern programot, szolgáltatást, új lehetőséget ismernek és használnak napi szinten, ám online viselkedésük sok esetben nem felelősségteljes és érzelmileg sebezhetőek. Emiatt biztonságos digitális szocializációjukért a felnőttek, a szülők felelnek. A még kiegyensúlyozatlan értékrenddel rendelkező fiatal generáció tagjai ugyanis csak fokozatosan ébrednek rá az interneten rájuk leselkedő kockázatokra, vagy éppen saját tetteik felelősségére.

Egy 2018-as kutatás azt mutatja, hogy a millenniumi nemzedék tagjai egy nap akár 11 órát is képesek a különféle digitális eszközeiken tölteni, ez a növekvő használati tendencia pedig világszerte érzékelhető. Az internet számukra nem eszköz, hanem élettér, érdekli őket a rengeteg lehetőség, nekünk felnőtteknek pedig az a hatalmas kihívás, hogy bár közben mi is tanuljuk az online jártasságot, itt kell őket hatékonyan megvédeni. Egy európai felmérés szerint például a két éves gyermekek 30%-a használt már táblagépet, 10 %-uknak pedig a tablet volt az első szava, ami elég ijesztő statisztikai adat. Ez a határok és korlátok nélküli, túlzottan engedékeny online jelenlét, mindamellett, hogy komoly függőséget okozhat, személyiségtorzuláshoz is vezethet, hiszen a virtuális információáradat hatására fokozatosan gyengül a fiatal szervezet valóságérzete, beszűkülnek az érzelmek, és gyengül az élőbeszédes kommunikáció, egyre emelkedik az online tartalmaktól elvárt izgalmi ingerküszöb.

Tízből 4 gyermeket érint a „cyberbullying”

A folyamatos internethasználat mellett az online tér egyik legjelentősebb veszélye az úgynevezett „cyberbullying”, azaz az online megfélemlítés, bántalmazás, zaklatás, kiközösítés, csúfolás. Ennek sokféle megjelenési formáját ismerjük, mivel pedig online csatornákon zajló folyamatról van szó, nem zárul le, ha a tanuló kilép az iskola kapuján, hanem 0-24-ben kaphatja a becsmérlő, fenyegető üzeneteket, kommenteket. Egy korábbi budapesti iskolákban készült statisztikából is az derült ki, hogy maguk a gyerekek pontosan ettől a veszélytől félnek a leginkább. Az online világ térhódításával emellett a gyermekek már egyre fiatalabb korukban ki vannak téve a digitális tér szexuális bűnözőinek, ez ellen is fel kell készítsük, és meg kell védelmeznünk őket. Egy magyar kutatás szerint gyermekeink átlagosan 9 éves korukra már önállóan használják a világhálót. Ez az egyre korábbi életkorra tolódó tendencia pedig azt vetíti előre, hogy pár éven belül akár már az 5-6 éves korosztály tagjai is állandó felhasználóivá válhatnak az internetnek a túlzott szülői engedékenység miatt, így idővel még fiatalabbak lehetnek a célpontjai a digitális világ veszélyeinek.

Értékteremtő internethasználat

A szülők, illetve a család felelős hozzáállása kulcsfontosságú szerepet tölt be a gyermekek online jelenlétét illetően. Sajnos azonban csak kevés szülő rendelkezik megfelelő tudással és tapasztalattal a tudatos internethasználatot illetően, továbbá annak veszélyeivel és kockázataival sincs teljes mértékben tisztában.

Fontos, hogy hatékonyan megvédhessük családunkat, szeretteinket az internet veszélyes fenyegetéseitől, nagy részben azáltal, hogy felkészítjük gyermekeinket a biztonságtudatos, értékteremtő internethasználatra.

Erre természetesen egyre inkább odafigyelnek a vírusvédelmi programokkal foglalkozó cégek is. Csizmazia-Darab István, a Sicontact Kft. IT biztonsági szakértője például arra is felhívja a figyelmet, hogy nem elegendő a hagyományos asztali számítógépek védelme, hanem kiemelten fontos a mobileszközök vírusmentességére is figyelni, valamint érdemes külön mobileszközös szülői felügyelet megoldást is választani. „Az a célunk, hogy a világhálón jelentkező veszélyektől megóvhassuk internetező gyermekeinket, ehhez pedig korszerű megoldások és eszközök kellenek, hiszen szinte naponta bukkannak fel új típusú veszélyforrások, fenyegetések.”­ – mondta a szakértő.

Május a családok hónapja

A gyerekek a megnövekedett online jelenlét miatt egyre gyakrabban kerülhetnek veszélybe. Technikai oldalról is kulcsfontosságú a védelmük, ugyanakkor biztonságtudatos viselkedésre is meg kell őket tanítani, amiben a tájékozott és jó példát mutató szülő felelőssége megkerülhetetlen. Tájékozottságuk, tudatosságuk az internetes térben manapság sokkal fontosabb, mint valaha, felnőve pedig munkájuk és magánéletük során ezek az ismeretek nélkülözhetetlenek lesznek. Ennek sikeréhez pedig az okos szabályokhoz kötött internet használat, a naprakész védelmi program, és az online élet történéseiről való rendszeres beszélgetés a szülőkkel, a felnőttek mutatott jó példája járulhatnak hozzá.

„Mindig is fontosnak tartottuk a gyerekek digitális biztonságát, amely most a családok hónapja során még inkább előtérbe kerül. Küldetésünknek tekintjük, hogy minél több család számára elérhetővé tegyük a biztonságos és minőségi vírusvédelmet” – tette hozzá Csizmazia-Darab István.

A májusi promócióról bővebben az alábbi linken tájékozódhat.

Támogatott tartalom. A cikk megjelenését a Sicontact Kft., az ESET biztonsági programok magyarországi forgalmazója támogatta.

Müller Dia, az F&M Fitness and More csoportos órákért felelős szakmai vezetője:

– Tavaly az egyik spinningoktatónk keresett meg azzal, hogy jár hozzá egy vendég, aki az SOS Gyermekfalvaknál dolgozik, és gondolkodtak rajta, milyen jó lenne együttműködni – meséli. Leültünk beszélgetni, és több ötlet is eszünkbe jutott. Első állomásként tavaly szerveztünk egy spinning maratont. Az összes oktatónk tartott egy előre meghirdetett különleges órát, amelynek teljes bevételét felajánlottuk az SOS Gyermekfalvak javára. Szerencsére mindegyik óra teltházas volt. Tervezzük egyébként, hogy a jövőben rendszeresítjük ezeket az „adományozós” órákat, hiszen látszik, hogy nyitottak rá a vendégek.

Idén, a közös akció folytatásaként pedig kitettük azt a bizonyos „Oda, ahol szeretnek” feliratú stoppolós táblát, valamint az SOS Gyermekfalvak roll-upját is a recepcióhoz, hogy ezzel is segítsük a szervezet egyszázalékos kampányát.

Eiles Tibor, az F&M ügyvezetője:

– Az egyik vendég azt mondta nekem, hogy amikor megpillantotta a stoppoló kisgyerekekről készült táblát, rögtön az ugrott be neki: „hú, ez milyen nyomasztó”. Tehát megszólította, hatott rá, és ez már önmagában jó szerintem. Az igazi persze az lenne, ha ténylegesen fel is ajánlaná nekik az adója 1%-át.

Romet-Balla Ágnes, az SOS Gyermekfalvak adománygyűjtési igazgatója:

– Érdekes, hogy tőlünk nyugatabbra ez máshogy működik: ott az ösztönöz adományozásra, ha boldog, mosolygós gyerekeket ábrázolsz, és azt üzened, hogy a te segítségeddel ide, ebbe az állapotba szeretnénk eljuttatni a nálunk nevelkedő fiatalokat is. Magyarországon épp fordított a helyzet: a tragédiát kell láttatnunk ahhoz, hogy felkapják a fejüket az emberek, hogy hatni tudjunk rájuk.”

– Gondolom, nem fűződik gazdasági érdeke ehhez a kampányhoz a teremnek, a vezetőségnek. Mi motiválta mégis, hogy nyitottak voltak erre az együttműködésre?

Dr. Magyar Mátyás, az F&M szakmai partnere, a Fájdalom Ambulancia vezető szakorvosa:

– Nekünk is vannak gyermekeink, de mi szerencsére csak sejtjük, hogy milyen borzasztó lehet szülők nélkül nevelkedni. Fontosnak tartjuk, hogy a vállalkozásunkban rejlő lehetőségeket kiaknázzuk a nehéz sorsú gyerekek érdekében. Tibivel régóta dédelgetett álmunk egyébként, hogy egy saját alapítványt is létrehozzunk. 

Eiles Tibor: – Azon túl, hogy nekünk fontos, hogy a vendégek jól érezzék itt magukat, a terem alapvetően egy gazdasági vállalkozás, tehát profitorientált. Itt naponta nagyjából 800 ember fordul meg. Nem titok, hogy mi is igyekszünk a reklámfelületeinket maximálisan kihasználni, értékesíteni, hiszen a hozzánk járó vendégek sok nagy cég számára komoly célközönséget jelentenek. Az SOS Gyermekfalvak ügye viszont egy teljesen más kategória. Amikor megkerestek minket, nem gondolkodtunk sokat, egyértelmű volt számunkra, hogy segítünk. Ez az életszemléletünkből fakad, és nem szeretnénk, ha azt hinnék, hogy ezzel a „húzással” is csak a teremnek akarunk reklámot csinálni.

Romet-Balla Ágnes: – Nekem viszont nincs azzal semmi bajom, ha valaki az SOS Gyermekfalvakat „arra használja”, hogy a saját cégét is reklámozza, ha ezzel egyébként a mi tevékenységünket is támogatja.

 

Az egész adományozói piac annyira gyerekcipőben jár még nálunk! Ha valaki meg tudja mutatni, hogyan lehet egy kreatív ötlettel, együttműködéssel másokon segíteni, azt érdemes kirakni a kirakatba, és meg lehet tapsolni.

A kis- és közepes vállalkozások körében, úgy érezzük, elindult egyfajta pozitív változás: egyre többen kezdik fontosnak érezni, lassan már presztízskérdésként tekintenek a társadalmi felelősségvállalásra, és büszkén teszik ki például a honlapjukra annak a civilszervezetnek a logóját, amelyet támogatnak. A nagyvállalatokkal van a legnehezebb dolgunk! Olyan ez, mint a magánszemélyeknél: akinek kisebb a pénztárcája, és már megtapasztalta, milyen nehéz körülmények között élni, sokkal könnyebben adakozik, akár pár száz forinttal is, mint az, aki jómódban él. Tisztelet persze a kivételnek.

– Az SOS Gyermekfalvak kis lakóinak életében mekkora segítséget jelentenek évről-évre a magánszemélyek egyszázalékos felajánlásai?

Romet-Balla Ágnes: – A statisztikákból kiderül, hogy egy embernek az 1%-os adománya átlagosan 4-5000 forint körül van. Ennyi egyébként a gyermekpszichológusaink óradíja is. Ha belegondolunk abba, hogy a nálunk nevelkedő 400 gyerek 99 százalékának szüksége van segítségre a lelki traumák feldolgozásában, könnyen belátható, mekkora szükség van ezekre az egyszázalékos felajánlásokra. A sok kicsi itt nagyon sokra megy.

A tavalyi évben közel 30 millió forint gyűlt össze az egyszázalékos támogatásokból. Ennyi egyébként hozzávetőlegesen a kecskeméti gyermekfalu éves fenntartási költsége.

Mi is az ún. „etikus adománygyűjtők” körébe tartozunk, ami azt jelenti, hogy évről-évre kőkeményen ellenőrzik, hogy az utolsó forintot is az alapító okiratunknak megfelelően költöttük-e el.

Egyébként az, hogy a NAV átvállalta az adózóktól a bevallások elkészítését, nagy érvágást jelentett a civilszférának. Tavaly emiatt hétmillió forinttal kevesebb felajánlás érkezett hozzánk. Az eddiginél is jóval nagyobb tudatosságra kell ösztönöznünk tehát az embereket az egyszázalékos felajánlásokkal kapcsolatban. Sokszor elhangzik, hogy tényleg csak két perc kitölteni a nyomtatványt, sokan mégsem veszik erre a fáradtságot, pláne most, hogy már az adóbevallással sem kell bíbelődniük.   

– A magánszemélyek adományain és a vállalati szféra felajánlásain túl miből gazdálkodnak?

Romet-Balla Ágnes: – Három forrásból táplálkozunk: nagyjából egyharmad-egyharmad részben az állami normatívából és az adományokból, a fennmaradó harmadot pedig eddig az osztrák SOS pótolta ki kb. 600 millió forinttal. Ezt a jövőben fokozatosan, de jelentős mértékben le fogják csökkenteni, vagyis az így kieső részt is nekünk kell majd előteremtenünk. Tényleg minden forintra égető szükségünk volt eddig is, ezután pedig még inkább.

– Mennyire jellemző egyébként a kollégáira, hogy a munkaidő végeztével sem tudják „letenni a lantot”, hanem a szabadidejükben, jelen esetben még spinningelés közben is az SOS-gyerekek segítésén jár az agyuk?

Romet-Balla Ágnes: – Nemrég a lányom legjobb barátnőjének volt születésnapi bulija. Az ő anyukája egyébként egy menő belvárosi szórakozóhely marketingese. Úgy voltam vele, hogy, bár annyira adja magát, de ezt a lehetőséget talán most mégsem használom ki. Aztán két falat torta között végül mégis csak elkezdtünk gondolkodni egy jövőbeni nagy, közös projekten.

Szóval igen, a fodrásznál, a gyerek szülinapi zsúrján, de még a fitness-teremben is képesek vagyunk kampányolni a kollégáimmal, ha éppen úgy adódik, az egyszázalékos időszak hajrájában meg pláne!

– Hogy ismerkedtetek meg?

Hanna: A gimnáziumban egy évvel fölötte jártam. Egy évig a legjobb barátok voltunk, mindenhova együtt mentünk, mindent együtt csináltunk. Közben pedig végignéztük egymás kapcsolatait és láttuk, hogy ugyanazért szenvedünk, mindketten ugyanazt hiányoltuk a párkapcsolatainkból: az empátiát, a romantikát, ezt szerettük volna kapni és ezt tudtuk volna adni. Végül Ali hozakodott elő azzal, hogy valójában ugyanazt akarjuk, csak valaki mástól, pedig valójában itt vagyunk egymásnak. Miért nem próbáljuk meg együtt?

– Ez szokatlanul racionálisan hangzik ilyen fiatal korban…

Hanna: Azért az nagyon romantikus pillanat volt, amikor beleszerettem. Karácsony után, egész pontosan szilveszter előestéjén átmentem hozzájuk, és ő egyszercsak elkezdett verekedni az egyik barátjával.

Ali: …csak bunyóztunk…

Hanna: Ali a fotel mellé esett, ahol ültem, és leesett a szemüvege. Akkor láttam életemben először szemüveg nélkül, megláttam a szemét, és kész – szerelmes lettem belé.

– Ali, tényleg véletlenül estél oda?

Ali: Hát, most már ki tudja? Bevallom, kinéztem én már őt régen, de én egy zárkózott zenész vagyok, nem a szavak embere.

– Hogy lett ebből egy év múlva házasság?

Hanna: Az első igazi, „hivatalos” randevúnk januárban volt, és 14 nappal később kérte meg a kezemet. Az egy év barátság alatt jobban megismertük egymást, mintha pár lettünk volna, mert nem akartunk másnak, jobbnak mutatkozni, mint amilynek valójában vagyunk. Nem éreztük szükségét, hogy halogassuk.

– És mit szóltak a barátok, a család, hogy ilyen korán házasodtok?

Ali: A barátaim is húszéves koruk körül házasodtak.

 

Hanna: Ali szülei nagyon támogatók voltak. Az én szüleim akkor találkoztak vele először, amikor megkérte a kezemet, bár mint a legjobb barátomról már előtte is sokat hallottak róla.

– Ali, emlékszel, hogy indultál lánykérőbe, hogy indítottak útnak?

Ali: Nem otthonról indultam, én már elég korán egyedül laktam. Életemben nem izgultam annyira, összevissza mardostam magam a HÉV-en. De nagyon jó fej apósom van.

– A korai különköltözésed a zenei karrierrel függ össze?

Ali: Először a különleges tehetségek osztályába jártam a bécsi Zeneakadémiára, aztán amikor megszaporodtak az óráim, ki kellett költöznöm, akkor lettem önállóvá.

– Olyan volt a házasság ebben az egy évben, amilyennek elképzeltétek?

Hanna: Az elején nagyon sokat veszekedtünk, és Ali mindig azonnal azt kérdezte, hogy el akarok-e válni. Erre mindig mondtam, hogy dehogy, ez még nem a végítélet, csak veszekszünk. Anyuék szerencsére nagyon segítőkészek voltak ebben az időszakban.

– Mi volt köztetek a konfliktusforrás?

Hanna: Talán leginkább az, hogy onnantól minden közös, semmi nem a sajátom, amihez a másik ne nyúlhatna vagy ne lenne köze hozzá.

Ali: És az idő is közös, többé nem csak az enyém.

Hanna: Nem tehetem meg bármikor, hogy most elvonulok, hagyj egy kicsit békén, mert akkor a másik lehet, hogy megsértődik.

– És a gyakorlás a hangszeren?

Hanna: Mivel Alinak a karrierjéhez kell, ez nálunk a munkához tartozik. Az nem csöndben elvonulás vagy gondolkodás, hanem a jövőjének az építése. Persze amióta kisbabánk van, nemcsak „énidő”, hanem „teidő” se nagyon van, csak „babaidő”.

 

Ali: De ez így nagyon jó! Jó érzés, hogy az ember hazajön, és rámosolyog a kisfia.

– És Hanna, a te jövőd hogyan épül?

Hanna: Az enyém az opera, operát tanultam és énekeltem. A felvételire készültem, amikor kiderült, hogy gyereket várok. De eldöntöttem, hogy nem fogok bánkódni egy olyan karrier miatt, amit még el sem kezdtem. Ha elindultam volna már ezen az úton, biztosan ment volna baba mellett is.

– És miért jobb ketten, mint egyedül, miért jobb házasnak lenni, mint együtt járó párnak?

Hanna: Erősít minket az, hogy tudjuk, nem vagyunk egyedül, van, aki szeret; nem félünk, hogy a másik elhagy, elmúlik az a bizonytalanság, ami egy párkapcsolatot sokszor meggyengít. A házasság a szerelmet is megerősíti.

Ali: A szerelem olyan, mint egy fellángolás a zenében, egy szép dallam. A házasság a teljes, feltétlen szeretetet adja, olyan, mint egy szimfónia. Ez az érzés a zenében is óriási inspiráció, sokkal jobban el tudok mélyülni benne, ha az érzelmi életem biztos hátteret ad.

– Amikor először láttalak a képernyőn játszani a Virtuózokban, engem is elragadott az a hihetetlen játékosság és öröm, ahogyan klarinétoztál. Amikor viszont beszélgettünk a Képmás-esten, nagyon visszafogott voltál, és most is ezt érzem. Apaként lettél kicsit óvatosabb?

Ali: Nem, ilyen alkat vagyok. Persze, kellett változtatnom nekem is az életemen, egy jó ideig például két munkát végeztem egyszerre, a művészit és azt, amivel el lehet tartani a családot. De alapvetően sokkal könnyebb számomra zenében megnyilvánulni, mint szóban. Igyekszem azért ebben is fejlődni. Hannával ez nem okoz gondot, ha az ember úgy ismeri a másikat, mint a saját tenyerét…

– A kisgyerekes hétköznapokba hogy fér bele az a romantika, amelyet annak idején egymásban találtatok meg?

Hanna: Ha Alex nyugodtabb, Ali betesz valami romantikus jazz-zenét, felkér táncolni, a kisfiunk pedig mosolyog rajtunk. A nagyszülők is szívesen vigyáznak rá, amíg elmegyünk kettesben sétálni.

– Látod Alin, amikor zenél, hogy milyen hangulata van?

Hanna: Ha szomorú, akkor sosem játszik, csak behúzódik a sarokba és hallgat. Ha dühös, akkor szétnyűvi a hangszert…

Ali: …olyankor veszem elő a legnehezebb darabokat…

Hanna: …ha pedig boldog, összevissza táncol közben, vagy odabújik hozzám, és úgy zenél. És az is előfordul, hogy beteszünk egy zenét, én karaokézom, Ali meg kísér klarinéton, improvizál.

– Az otthonról hozott családi mintáitok fontosak számotokra?

Ali: Hozunk valamit mindketten, nyilván mi magunk is azért vagyunk családcentrikusak, mert ebben nevelkedtünk. Az ember persze mindig eldönti, hogy ő jobb szülő lesz, de amikor benne van, nem igazán tudatos, hogy valamit máshogy csinálunk-e. A szeretet a fontos, az kell, hogy irányítson.

– Tíz év múlva hogy képzelitek el az életeteket?

Ali: Szeretnénk egy szép nagy családi házat. Szeretnénk három gyereket. Esetleg külföldi munkát. De itthon mindenképpen szeretnék fellépni, mindig ez lesz az igazi otthonom. Éltem más helyen is, de a magyar az anyanyelvem, bár nagyon jól tudok németül, mégis itt tudom igazán kifejezni magam.

Hanna: Van egy olyan tervünk is, hogy közösen zenélnénk, akár jazz, akár opera kategóriában. Szeretnénk, ha Alex is zenélne, én a zongorát választanám neki, mert amikor kisebb korában klasszikus zenét hallgattunk, valamelyik hangszertől még sírt is, de a zongorától csak ellazult és nézte a plafont.   

A cikk a Képmás magazin 2019. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>> 

- Miben tud segíteni egy szupervizor?
A szupervízió olyan helyzetekben segít, amikor egy ember a munkahelyén valamilyen oknál fogva elakad, demotivált lesz, képtelenné válik bizonyos szituációk, személyek kezelésére, vagy akár már a kiégés jelei figyelhetők meg nála. A közös szupervíziós munka az elakadási helyzetek személyes háttérösszefüggéseire, ezek felismerésére irányul. A szupervízió lényege a felülről, a távolról nézés. A szupervizor a kliens helyzetét bizonyos távolságból, érzelmi elfogultság nélkül nézi, így képes a problémát objektíven, felülről láttatni.

Az elakadásokat egy egyszerű fiziológiai tény okozza. Az agykéreg az agy gondolkodásért, az érzelmi agy pedig az érzelmekért felelős része és nehéz szituációkban az érzelmi agy aktivizálódik. Ugyanakkor, ha az érzelmi agy beindul, akkor az befolyásolja az agykérget és torzítja az érzékelést, az indulatok, az érzelmek elárasztják az agyat, képtelenné téve azt a józan gondolkodásra, objektivitásra. Pont az az agyterület, amelyik értelmezni tudná, hogy mi történik velünk, le van blokkolva, vagy rosszul értelmezi a jeleket.

A szupervizor ezt az érzelmi vihart látja kívülről és segít visszaállítani az agykéreg kontroll funkcióját, és hogy a tudatos én megfelelően felügyelni tudja az érzelmi ént. 

Vegyünk egy gyakorlati példát ennek a folyamatnak a szemléltetésére! Mindenkinek vannak idegesítő kollégái, rosszabb esetben a főnöke az. Eljuthatunk arra a szintre, amikor már képtelenek vagyunk az illetővel együtt dolgozni. Ilyenkor már csak az jár a fejünkben, hogy a másik mennyire borzasztó ember, és bizonyára csak azért van a vállalatnál, hogy minket bosszantson. Igen ám, de ilyenkor jön a kérdés, hogy ez a kétségkívül nehéz alak miért csak engem bosszant ennyire, a többieket miért nem? Ennek a kiderítése a szupervízió feladata, hogy megtaláljuk azt az érzékeny pontot, ami miatt így reagálunk a másikra. Ez azonban már rólam szól és nem róla! Ezt kideríteni  rendkívül nehéz egyedül, hiszen a benyomott „piros gombok” miatt pont az az agyterület van elárasztva, amelyiknek ez lenne a dolga.

Hasonló okokra vezethető vissza, amikor tudja valaki, hogy delegálnia kéne, mégsem teszi. Tudja, hogy pihennie kellene, mégis folytatja a munkát és még hétvégén is megnézi az e-mailjeit, holott tisztában van vele, hogy azzal vége a nyugalmának. A szupervízió ezeknek az irracionális döntéseknek a mélyebb megértését segíti és teszi őket racionálisabbá, azaz kezelhetővé.

- Miben más a szupervízió, mint a megszokott vállalati fejlesztési módszerek?
A szupervízió szemléletében, a probléma megközelítésében különleges. Míg a megszokott vállalati fejlesztő módszerek fókuszában legtöbbször az eredményorientált működés és a teljesítőképesség növelése áll, addig a szupervízió az önreflexión keresztül a túlfeszített emberhez szól.

Nem azt mutatja meg a kliensnek, hogyan tud még keményebben dolgozni a céljaiért. Hanem azt, hogy hogyan teheti le a terheit, az elakadásait és ily módon hogyan lehet eredményesebb.

Észreveteti vele, hogy azért nem halad, mert hatalmas súlyt cipel a hátán és ahhoz, hogy tovább haladhasson - és ne roppanjon össze-, ezt a terhet le kell raknia. Ön mit tenne, ha egy futóversenyen az egyik versenyző hátán egy kövekkel megrakott zsákot látna? Arra bíztatná, hogy szedje össze magát és dolgozzon keményebben, vagy arra, hogy álljon meg, vegye le a zsákot és utána kezdjen el szaladni?

- Hogyan képzeljünk el egy szupervíziós ülést?
A szupervíziós ülés egy irányított beszélgetés, amely során a szupervizált egy számára nehézséget okozó munkahelyi eseten keresztül feltárja problémáját, vagyis a szupervízió mindig konkrét helyzetből indul ki.  Az ülésen a kliens ezt a problémát járja körbe a szupervizor segítségével: mi történt, miért okozott neki nehézséget. Ha rájön, hogy pontosan miért volt számára nehéz az adott helyzet, akkor általában megérti a mögöttes okokat is és a következő hasonlóan nehéz szituációba már sokkal tudatosabban megy bele.

A szupervíziós folyamat során az a cél, hogy a szupervizált egyre nagyobb rálátást kapjon az adott helyzetre, a felismerés élményét megélve lássa meg a saját lehetőségeit a helyzet kezelésére. A szupervizor irányítottan kérdez, és mint egy külső megfigyelő segíti a klienst az önreflektív tanulási folyamatban. 

A szupervizor nem ad tanácsot, a fejlődést, a reflektív tanulást támogatja, egy régi mondással élve „nem halat ad, hanem megtanít halat fogni”.

A szupervízió egy hosszabb tanulási folyamat, amely ülésekből és az azt követő komoly belső munkából áll. A 7-8 alkalom során és az ülések közötti időszakban a kliens próbálgatja magát, tanulja saját működését, fejleszti önreflexiós képességét. Ezen keresztül válik képessé arra, hogy a munkahelyi nehéz helyzeteket tudatosan tudja kezelni.

- Hogyan válasszunk szupervizort?
Szupervizorrá csak egyetemi, posztgraduális képzettségű szakember válhat, de mint minden, emberi problémákkal és lélekkel, bizalmas információkkal dolgozó szakma esetében, itt is kulcsfontosságú a szimpátia és a bizalom.  Ennek tesztelésére nagyszerű lehetőség a próbaalkalom. Éljünk vele bátran!

Ujváry András szupervizor és tréner
„Célom, hogy segítsek letenni, vagy legalább könnyebbé tenni a munkával járó nehézségeket. A terhektől megszabadított ember pedig már magától tud előrehaladni." 
Bővebb információ ide kattintva>>

Támogatott tartalom. A cikk Ujváry András megbízásából, a Képmás Natív Stúdió közreműködésével készült.

Mindhárom településre sok programot szerveztünk, nyitottunk Vigántpetend felé. Célunk, hogy a fesztivál önmaga is fenntartható, emberléptékű maradjon. A 35 programhelyszín és a 40 további vásáros és kiállítási helyszín között több új lesz, így az alkotóművészeti MANK Artporta Taliándörögdön, a fővárossal foglalkozó kapolcsi Pest-Buda Udvar, illetve a vigántpetendi Fülig Jimmy Fényudvar az alternatív zenekarokkal – mondta Oszkó-Jakab Natália főszervező a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Mint kiemelte, tovább zöldül a völgy, ennek jegyében bevezetik az újrapohár rendszert, a tányérok és evőeszközök pedig lebomló anyagokból készülnek. Hozzátette: a tavalyi 47 tonna hulladékot idénre drasztikusan szeretnék lecsökkenteni. Utóbbi kapcsán Csobay Krisztina, a Zöldövezet Társulás elnöke hangsúlyozta: a 70 ezer látogatót vonzó fesztiválnak felelőssége van a társadalom felé.

Hont Angéla, a Hagyományok Háza szervezési és kommunikációs vezetője arról beszélt, hogy ötödször lesznek jelen a Művészetek Völgyében FolkUdvarukkal, ahol kézművességtől a néptáncon, a népmesén át a táncházas folkkocsmáig várják a látogatókat különböző programokkal.

„A fenntarthatóság számunkra azt jelenti, hogy korunk elmagányosodó embere a néphagyományokban találhat ismét közösséget magának. A falusi paraszti gazdálkodáshoz is érdemes visszanyúlni a 21. század környezeti problémái közepette” – fogalmazott. A FolkUdvar esti zenei sávját Bartók és Kodály szellemisége fogja meghatározni, a fellépők között lesz például a Muzsikás, Szalonna és Bandája, Dresch Mihály, a Romengo és Ágoston Béla vagy a Vujicsics.

A fő könnyűzenei helyszínen, a kapolcsi Panoráma Színpadon fellép a német Alice Francis, a brit Amber Run és a Kosheen is, Palya Beával zenél együtt a Boban Markovic Orkestar, a hazai élvonalból mások mellett a Quimby, a Csík Zenekar, a Péterfy Bori & Love Band, a Kiscsillag, a 30Y, a Vad Fruttik, az Irie Maffia, Dés László (vendége Básti Juli), a Budapest Bár és a tizedik születésnapját a Modern Art Orchestrával közös produkcióval ünneplő Szabó Balázs Bandája lesz ott. Az Ivan & The Parazol a Kőbánya Udvaron és a a Pest-Buda Udvaron is koncertet ad – utóbbi helyszínen a zene mellett napközben a főváros problémáit is átbeszélik szakértők bevonásával. Könnyűzene szól a Hobo Klubban, a klinikA Udvaron és a Hangfoglaló Udvaron is.

A Cirque du Tókert bemutatja az újcirkuszt és a kortárs táncot, de felvonultatja az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorát, Kern Andrást, és napközben a Csodák Palotájának is helyet ad. A Papageno Klasszik udvarban ismeretterjesztő előadások vezetik fel az esti koncerteket, a Csórompusztán felvonulnak a Hello Wood tábor installációi, a Világzenei Udvar külföldi és hazai előadókat is kínál, a Muharay Udvar néphagyományokat Sebestyén Mártával, Szokolay Dongó Balázzsal és a Budapesti Vonósokkal, a Színház Színpadon többek között a Trafó, az Örkény Színház és a Nézőművészeti Kft. is ott lesz előadásaival. A Momentán Udvar a Momentán Társulat otthona az idén is, a Harcsa Veronika Udvar és a Muflon Jazz Udvar a dzsessz helyszíne, Szőke András a taliándörögdi Ősök Házában napi három előadással készül.

Kitelepül a Művészetek Völgyébe a Színház- és Filmművészeti Egyetem, vetítenek archív, gyermek- és dokumentumfilmeket, programokat tart a Magyar Írószövetség, és ismét lesz Kaláka Versudvar, itt az 50 éves házi zenekar adja a helyszín záró koncertjét.

„Számos fellépőnk lesz a kilencéves versudvarban, például mi is készülünk egy Máté Gáborral közös Kosztolányi-műsorral” – mondta Gryllus Dániel, a Kaláka vezetője.