| Képmás Ugrás a tartalomra
Képmás Magazin
  • Előfizetés
  • Támogatás
Toggle navigation
  • English
  • magyar
  • A hónap témája
  • Hírlevél
  • Termékek
  • Videók
  • Támogatás

Fő navigáció

  • Család
  • Életmód
  • Köz-Élet
  • Kultúra
  • Vélemény
  • Dunakavics
  • Podcast
  • Képmás-est
  • Előfizetés
  • Hírlevél
  • f_logo_RGB-Black_1024
  • yt_icon_rgb
  • Shape
  • linkedin_logo
  • Család
  • Életmód
  • Köz-Élet
  • Kultúra
  • Vélemény
  • Dunakavics
  • Podcast
  • Képmás-est
  • Előfizetés
  • Hírlevél
  • English
  • magyar
  • A hónap témája
  • Hírlevél
  • Termékek
  • Videók
Előfizetés Támogatás
  • f_logo_RGB-Black_1024
  • yt_icon_rgb
  • Shape
  • linkedin_logo
hirdetés

A tényleg távoli Kelet: Japán

2019. 08. 09.
Megosztás
  • Tovább (A tényleg távoli Kelet: Japán)
Kiemelt kép
japan1.jpg
Lead

Hófödte Fudzsi, évszázadok óta szinte változatlan szabású kimonó, centire kiszámított mozdulatsorokból álló teaszertartás, szofisztikált szusi és hangsúlyozott udvariasság az egyik oldalon – szupermodern technológia, a „nagyszemű-színeshajú” képregényfigurák, folyamatosan nyüzsgő és vibráló városok, tolakodás nélkül túlélhetetlen tömegközlekedés a másikon. A kétféle világ külön-külön és egymással karöltve is jellemzi a Felkelő Nap országát: Japánt.

Rovat
Köz-Élet
Címke
Japán
japán kultúra
japán szokások
Szerző
Matsuzaki Diána
Szövegtörzs

Ebből is látszik, hogy Japán egy borzasztóan összetett ország, ráadásul – az ázsiai országok többségéhez hasonlóan – a nyugatihoz képest gyökeresen más értékekre, alapgondolatokra épülő társadalom. Egyszerű lenne azzal elintézni, hogy megmosolyogjuk vagy furcsálljuk azokat a szokásokat vagy azt a hozzáállást, ami egyszerűen csak MÁS.

Japán 1868-ig el volt zárva a nyugati világtól. Ez a sokáig tartó elzártság egyrészt megóvta a hagyományos értékeket, másrészt viszont, amikor a japánok először találkoztak a nyugati kultúrával, elsöprő lelkesedéssel akarták beépíteni azokat saját világukba – lehetőleg minél előbb.

Ez a lelkesedés és a hagyományos értékrendből maradt tökéletesíteni vágyás volt az, ami miatt például a második világháború utáni amerikai megszállásból Japán úgy profitált, hogy megismerte és magáévá tette a nyugati stílust, tanult az – akkor még – technológiájában jóval fejlettebb Amerikától, majd az elsajátított ismereteket aprólékosan megvizsgálta, hol lehet tovább tökéletesíteni, esztétikailag és szerkezetileg is jobbá tenni.

Ez lett a titka annak a Japánnak, ami néhány évtized alatt a világ második legjelentősebb gazdaságává nőtte ki magát, és ami a mai napig, a gazdasági recesszió és a kínai előretörés dacára dobogós tudott maradni.

Beszélgetések során számtalanszor hallottam a sóvárgó sóhajt: „Olyan régen szeretnék eljutni Japánba!” Egyfelől megértem, mert olyan sok szépség és különlegesség várja az embert a szigetországban, hogy az tényleg felvillanyozó tud lenni. Magyar menetrendekhez szokott lelkünk boldog révületbe esik a másodpercre pontosan tartott menetidőktől, ha a szemünk megszokta a japán jelek látványát (és azt, hogy hol keressük a latin betűs átiratot), a közlekedés igazi – pozitív – élmény lehet.

Kép: Unsplash

 

Arra mindenképpen fel kell készülni, hogy lesznek helyek, ahol hatalmas a tömeg és a zsúfoltság, aki erre érzékeny, jobb, ha előre tájékozódik, hol melyik időszakban nehezebb az előrejutás, mert a tömegben nincs kecmec, fel kell venni a ritmust, vagy határozott lépésekkel tartani célunk felé.

A tájékozódás okozhat még néha nehézségeket, hiszen a térképeken nem biztos, hogy elsőre ki tudunk igazodni, a japánoktól pedig előfordulhat, hogy úgy kapunk – roppant udvarias – útba igazítást, hogy az valójában nem sokat fog segíteni helyzetünkön. Ennek oka, hogy a japánok nem szívesen mondanak szemtől szembe NEM-et, és ugyanez a helyzet azzal, ha valamit nem tudnak, vagy nem biztosak a tudásukban. Ilyenkor hajlamosak inkább ránk hagyni a dolgokat, és rendkívül udvariasan, de sajnos tévesen hagynak meg abban a hitben, hogy jó irányba megyünk, miközben egyáltalán nem.

Ahogy egyenes „nem”-választ nem hallunk, úgy azt sem, hogy „Nem tudom” – ezzel minket, kérdezőket sem akarnak megsérteni. A személy megsértése nagyobb vétek, mint hogy adott esetben hagynak eltévedni, így aztán arcvesztés (arc=becsület, a keleti társadalmi felfogás egyik legfontosabb eleme) nélkül mehet mindenki az útjára.

Ezen alapul az is, amit a legtöbben egyszerű udvariasságnak gondolnak – valójában ez a másik személy rendkívüli mértékű tisztelete. Ebben a kultúrkörben szinte kínosan vigyáznak arra, hogy ne sértsék meg a másik ember életterét és lényét, főleg, ha a másik „vendég”-státuszú – azaz tudják, meddig marad. Japán rendkívül végletes, és ez ebben is megmutatkozik: míg a látogató vendégekkel, külföldi üzleti ügyfelekkel minden részletre kiterjedően figyelmesek, a rezidens külföldivel már sokkal könnyebben éreztetik, hogy idegen, és még ha úgy is tűnik, hogy befogadtak valakit, biztosan lesz egy olyan pont, amikor érezhetjük azt, hogy nem vagyunk 100 százalékig otthon.

Kép: Unsplash

 

Az első és legfontosabb dolog, amit a Japánba utazóknak lehet tanácsolni, az az, hogy figyeljenek, és legyenek nagyon-nagyon türelmesek.

Hiába látjuk ugyanazokat a boltokat, mint itthon vagy a világvárosokban, a modern ruhák alatt nagyon zárt és mélyen hagyományőrző lelkek rejtőznek.

Nem érdemes legyinteni sem az elsőre furcsának ható dolgokra. Igen, sok helyen le kell venni a cipőt, igen, sok helyen a WC-be is külön papucsban kell belépni. Igen, van, hogy egy hétfős társaság nem fér be egy étterembe, mert összesen tizenkét hely van, és igen, a csúcsforgalom idején tényleg szó szerint betuszkolják az embereket a vonatszerelvényekbe. De ugyanígy az is megesik, hogy a záráskor érkező vendégeket a sarki kifőzde úgy fogadja, hogy minden, az üzletben fellelhető élelmiszert elkészítenek, és a tulajdonos a saját unokáját küldi el a szomszédos italautomatához (italautomaták minden sarkon! – személyes kedvencek), hogy mindent meg tudjon adni a betévedőnek (hiszen nem mondanak nemet).

Mindennapos dolog, hogy a legkülönfélébb helyzetekben kapunk akár minimális értékű, de annál látványosabban becsomagolt ajándékot, mert ajándékozni illő és kötelező. Nem mondom, hogy nincsenek olyan dolgok, amiket ne tudnánk máshogy, praktikusabban, esetleg logikusabban megoldani – de ez már az a fejezet, ami egy közös cél érdekében fontos együttműködésről szól.

Kép: Unsplash

 

A közelmúlt eseményei miatt kikerülhetetlen szót ejteni arról, hogy mennyire kell vigyázni a nyugati viselkedéssel japán közegben. Nagyon. A külföldiek a japánok többsége számára egzotikumnak számítanak, ezért – tisztelet, udvariasság! – kedvesnek mutatkoznak, ezt azonban ne vegyük közvetlenségnek. Az érintések, gesztusok felfogása sokkal visszafogottabb, mint a mi közegünkben, és az általunk ártatlannak vélt kontaktus is adhat okot félreértésekre.

Az érintés a másik ember személyes aurájának megtörése, ezt érdemes az elménkbe vésni, mielőtt akár csak megböknénk valakit.

Japánról napokig lehetne mesélni, és természetesen mindenkinek más élményei, benyomásai, véleménye van a szigetországról – és ez teljesen érthető. Van, aki szerelmes lesz Japánba (akár még úgy is, hogy sosem járt ott), és van, aki elveszettnek érzi magát. Ha azonban a tisztelet minden területre kiterjedő fogalmát tartjuk szem előtt, már nem is lesz olyan „furcsa” és egzotikus ez a szigetország.

Háttér szín
#bfd6d6

Minden esetben benne van a siker lehetősége – Beszélgetés Rabóczky Gyöngyi hajgyógyásszal

2019. 08. 09.
Megosztás
  • Tovább (Minden esetben benne van a siker lehetősége – Beszélgetés Rabóczky Gyöngyi hajgyógyásszal)
Kiemelt kép
hajgyogyaszat.jpg
Lead

Sokan járunk egyik orvostól vagy fodrásztól a másikig, mégsem sikerül megoldást találni hulló hajunkra, a korpás vagy más állapotú fejbőrünkre. Nekem többször is voltak ilyen problémáim, de csak nemrég tudtam meg, hogy létezik hajgyógyász szakma. Egyik fodrászom hívta fel rá a figyelmemet, így találtam Rabóczky Gyöngyire. A fejbőröm és hajam még nincs teljesen rendben, de szépen haladunk: látom a fejlődést, értem az okokat, és elhiszem neki, hogy meg fogok gyógyulni.

Rovat
Életmód
Címke
Rabóczky Gyöngyi
hajgyógyász
hajbetegségek
Szerző
Antal-Ferencz Ildikó
Szövegtörzs

– Honlapodon ez áll: „szenvedélyesen szeretem a munkámat”. Mi a szerethető egy korpás fejbőrön?
– Egy korpás fejbőrön, ha innen közelítjük meg a kérdést, természetesen nem sok szeretnivaló van.  A „szenvedélyesen szeretem a munkámat” inkább azt jelenti: nem tudom megunni. Nincs két egyforma probléma, így minden esetben benne van a siker lehetősége, és ez nagyon motiváló. Több mint 20 éve foglalkozom ezzel, mégis mindig találok benne újat, izgalmasat. A munkám során rengeteg emberrel találkozom, akik a segítségemet kérik és a bizalmukba fogadnak. Hónapokon keresztül dolgozunk együtt, sokszor évekig tartjuk a kapcsolatot, így kellemes ismeretségek és barátságok alakulhatnak ki olyan emberekkel, akiket egyébként nem biztos, hogy valaha megismerhettem volna. Erre úgy tekintek, mint a munkám jutalmára.

– Honnan és hogyan indul egy hajgyógyász karrierje?
– Az égvilágon semmi közöm nem volt sem a szépségiparhoz, sem az egészségügyhöz, és őszintén megvallva nem is érdekelt. Egészen fiatal koromban világossá vált, hogy belőlem nem lesz soha alkalmazott; az agyam vállalkozói üzemmódban működik. A mai eszemmel stílusosan azt mondhatnám: hajmeresztően bátor voltam. Bőripari végzettséggel 1991-ben cipészetet nyitottam, egy éven belül több bőripari vállalkozás kötődött hozzám, és csak az izgalom kedvéért kezdtem mellette ingatlanokkal foglalkozni. 1994-ben nyugdíjba készültem – volt egy gyerekem, olyan dolgokkal foglalkoztam amit élveztem, elégedett voltam a mindenapjaimmal.

Ekkor villámcsapásként berobbant az életembe a hajhullás. Nyolc hónapon keresztül orvostól-orvosig jártam, nem sok sikerrel.

Amire a haj- és fejbőrbetegség engem megtanított, az az alázat és a türelem, amiből nyolc hónap alatt igen kevés maradt bennem. Fogalmam sem volt, hogy létezik haj- és fejbőrbetegségekkel foglalkozó szakember, de egy szerencsés találkozás nemcsak a gyógyulást hozta el számomra, hanem egy hivatást is.

– A gyógyulásod után kezdtél hajgyógyászattal foglalkozni?
– Közvetlenül nem. Örültem, hogy meggyógyultam, hálás voltam, de nem voltak akkor még hajgyógyászattal kapcsolatos ambícióim.

Az én esetemben igaz a mondás, hogy nem én választottam ezt a szakmát, hanem az választott engem.

A '90-es években más dinamikával működtek a vállalkozások, mint ma. Eugenio Bandoria abban az időben nagyon sok embernek adta meg azt az alapot, aminek a segítségével a tehetségük később ki tudott bontakozni. Az ő biztatására kezdtem el én is megismerkedni a hajgyógyászattal, immár nem betegként.

– Mikor hoztad létre a saját üzletet?
– A tanulási időszak 1995-től 2002-ig tartott. A kezdeti években is nagyon szerencsésnek éreztem magam: egy csapat tagjaként, de mégis teljesen önállóan végezhettem a munkámat. Lehetőséget kaptam arra, hogy országszerte vizsgálatokat folytathassak, ez idő alatt sajátítottam el a szakmai alapokat, és sokat tanultam az emberi kapcsolatokról is. Fontosnak tartottam, hogy sokoldalú tudásra tegyek szert így 2000-ben fodrászvégzettséget is szereztem. Bármennyire is jól éreztem magam addigi közegemben, egyre világosabbá vált számomra: eljött a váltás ideje. Szerettem volna mélyebben foglalkozni a haj- és fejbőrbetegségekkel, és az ok-okozati összefüggéseket is átadni a hozzám fordulóknak. Ekkor jutottam arra az elhatározásra: önálló üzletet nyitok. Már éreztem magamban annyi tapasztalatot és tudást, hogy ezt felelősségteljesen vállalni tudjam.

Rabóczky Gyöngyi

 

– A haj- és fejbőrbetegségeknek nagyon komplex oka lehet. Mitől függ a kezelés eredményessége?
– Természetesen attól, hogy sikeresen tudjunk együttműködni. Az első és legfontosabb lépés, hogy a páciens megnyugodjon, értse a saját problémáját ok-okozati összefüggéseiben, és az előtte álló sokszor nehéz időszakkal is tisztában legyen. Hozzám általában olyanok jönnek, akik már megjártak pár helyet vagy komoly problémájuk van, de készek tenni az egészségükért, és vissza akarják kapni a hajkoronájukat.

Ami a legfontosabb ebben a szakmában is: a szakmai alázat és az önismeret.

Hajgyógyászként nem kompetenciám gasztroenterológiai, belgyógyászati vagy endokrinológiai problémák kezelése, de feladatom, hogy rálátásom legyen a szakterületek közötti összefüggések hatásaira. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nagyon sok orvos ajánl a betegeinek, akik haj- és fejbőrproblémákkal is küzdenek, így időről-időre ilyen típusú szakmai elismerésben is részesülök.

Hiszem, hogy értékálló, tartós szakmai sikert csak kiváló emberek együttműködésével lehet elérni. Itt szeretném megköszönni Dr. Völgyi Szilárdnak, Révész Christiannak és Róth Ádámnak, akik a maguk csodálatos módján az én mindennapi munkámat segítik.  

– Te így hívod: „a huszadik század népbetegsége”.
– Egy civilizációs betegségről van szó, rengeteg fizikai és egyre több lelki kiváltó okkal, amit még mindig nem vesznek elég komolyan. Ugyanakkor hozzáteszem: amikor elkezdtem, főleg 40 év feletti vendégeim voltak, most a legfiatalabb hároméves, aki nem az ilyen korban gyakori koszmó miatt került hozzám.

Fontos megérteni, hogy a hajgyógyászati betegségek nem esztétikai problémák.

– Nemcsak tanítasz, hanem idén saját képzést is indítasz. Miben lesz más az eddigiektől?
– A párnapos offline intenzív képzések is hasznosak és eredményesek lehetnek, mégis az a tapasztalatom, a fodrászok sok esetben a kezdeti fellángolásnál nem jutnak sokkal tovább. Őrült mennyiségű tudásanyagot kapnak két-háromnapos intenzív tréningen, de itt nincs idő elmélyülni a tananyagban, megismerni az összefüggéseket és megfogalmazni a releváns kérdéseket. Arról nem beszélve, hogy a 72 óra alatt melyik lesz az a pillanat, amikor ezt a szakmát meg is szeretik?...

Amit én szeretnék megvalósítani: pragmatikus oktatás.

Ez az Egyesült Államok oktatási rendszerére jellemző módszer, követői vallják: az a gondolat hasznos, ami a gyakorlatban is alkalmazható. Ez a képzés négy különböző szintű modulból álló, online letölthető tananyag, ellenőrző kérdésekkel, feladatokkal. Magában foglal egy kiscsoportban történő személyes konzultációt is, ahol az adott modulban tanultakat részletesen végigvesszük. Ezek a képzések nem termékekről, termékeladásról szólnak, hanem magáról a haj- és fejbőrbetegségekről. Az én célom a minőségi és nem mennyiségi képzés. A tananyagon túl szeretném átadni azt a lelkesedést, hitet és szeretetet ez iránt a szakma iránt, ami a mai napig bennem van.

További információ: www.hajbetegsegek.hu 

A támogatott tartalom a Képmás Natív Stúdió közreműködésével készült.

Háttér szín
#dcecec

Szabadság, szerelem, nosztalgia, bolgár tengerpart

2019. 08. 08.
Megosztás
  • Tovább (Szabadság, szerelem, nosztalgia, bolgár tengerpart)
Kiemelt kép
bulgaria01.jpg
Lead

A szabadságunk előtti héten, vagyis „last minute” találtuk ki férjemmel, hogy kapcsolatunk kezdetének egyik csodálatos helyszínét keressük fel, a bolgár tengerpartot. Harminckét év nagy idő: vajon mi változott azóta? Kiheverte-e a csodálatos üdülőkörzet a rendszerváltás utáni nagy visszaesést? És egyáltalán milyennek látjuk ma, más szemmel és lelkülettel a Fekete-tengert? Vajon megtartotta-e romantikus szépségét a szívünkben és a valóságban?

Rovat
Életmód
Köz-Élet
Címke
Bulgária
bolgár tengerpart
Fekete-tenger
Szozopol
Neszebár
nyaralás
Szerző
Kölnei Lívia
Szövegtörzs

Az 1980-as években, a „gulyáskommunizmus” utolsó évtizedében alapvetően két tengerpartra utazhattak azok a magyarok, akik már jobb anyagi helyzetben éltek, mint a megelőző évtizedekben: Bulgáriába és Jugoszláviába. A dalmát tengerpart – Jugoszlávia „különvonalas” politikájának köszönhetően – az akkori magyarok számára lenyűgözően szép, nyugatias jellemvonásokkal rendelkezett, és persze drágább is volt minden, mint otthon. Ideutaztak hát nyaralni a tehetősebbek, míg a szegényebb utazni vágyóknak maradt a keményvonalasan szocialista Bulgária olcsóbb tengerpartja, amely természeti és műemléki szépségekben hasonlóan gazdag, ám infrastruktúrájában elmaradottabb volt. Ez a különbözőség a két tengerpart között ma, bő három évtizeddel a rendszerváltás után is megmaradt, bár csökkenő mértékben. A dalmát part sziklás, a bolgár partot inkább homok borítja. Különbözik a két vidék növényzete is: a Fekete-tengert nem kopár mészkövek és ciprusok szegélyezik, hanem a közép-európaihoz nagyon hasonló dús erdők és bozótok.

Ha tehát tengerpartra vágysz, de a pénzed nem több, mint amit egy balatoni nyaraláson elkölthetnél, akkor a bolgár tengerpartot válaszd. A fapados repülőjáratoknak és a magyarnál szinte olcsóbb árszínvonalnak köszönhetően kifizethető a nyaralás a Fekete-tengernél.

Mi nosztalgiázni indultunk, és nem is csalódtunk. Szozopolban béreltünk szállást, ahol szerelmünk hajnalán is laktunk két utastársunkkal; ugyanazokon a partszakaszokon fürödtünk, ugyanazokat a kirándulásokat tettük meg, ugyanazon a sziklán fényképezkedtünk. Ám a valódi élményt nem a múlt helyeinek megtalálása, hanem az egykori és a mai dolgok különbözése és a jelen felfedezései jelentették.

Partszakasz Szozopolnál – Kép: Kölnei Lívia

 

Burgasz, Szozopol és Neszebár rengeteget gazdagodott és szépült az utóbbi másfél-két évtizedben. Pedig nagy hátrányokat kellett ledolgozniuk. Emlékszem, 1991-ben bolgár csoporttársnőm az egyetemen kétségbeesetten újságolta, hogy édesanyja azt tanácsolta neki, ne menjen haza, mert náluk „már virslit se lehet kapni”. 1996-ban élték át az államcsőddel fenyegető gazdasági mélypontot. Utána viszont lassan jobb irányba indultak a folyamatok, az utóbbi másfél évtizedben pedig újra vonzó célponttá vált a bolgár tengerpart a turisták számára. Szállodák, vendégek fogadására épülő magánházak tömege épült és épül most is. Némelyik nagy beruházás félbemarad valamiért, ilyenkor évekig ijesztő mementóként állnak ezek az üres épületek – például a szozopoli óváros strandján is meredezik egy szállodaméretű üres betonkasztni közvetlenül a part fölött.

Ha már a pozitív változásokkal kezdtem, folytatom is azzal: tapasztaltuk, milyen hasznos a bolgár távolsági és városi közlekedésben, hogy külön kalauzt alkalmaznak minden járművön. Így nem kell a buszra felvivő lépcsőn nagy pakkokkal szorongva sorban állni, amíg megvesszük az ideges buszsofőrtől a jegyet. A kalauz szépen odamegy mindenkihez, miután már az utas leült, és kényelmesen elintézzük az adásvételt. A sofőrnek pedig csak a vezetésre kell koncentrálnia, ami épp elég felelősség számára.

Szozopol régi városképét meghatározzák törökös stílusú, hangulatos házsorai, amelyek alsó szintjükön kőből, felső, kiugró szintjükön fából (vagy fával borított téglából) épültek.

Hagyományos építésű szozopoli házak - Kép: Kölnei Lívia

 

Az üdülőövezet magántulajdonú területeinek, a házaknak a szépsége és rendezettsége bármelyik nyugat-európai tengerparti kisváros látványával felvenné a versenyt – ám a közterületeket még bőven lehetne fejleszteni. A közparkokat nem locsolják, a gazt sok helyen nem nyírják, a szemét tárolása is szocialista színvonalú még. Bár épp itt találkoztam egy kreatív ötlettel: a ronda konténereket kulturális hirdetésekkel burkolták a strand mellett.

A bazárkapitalizmus a maga bóvlikínálatával persze itt is uralja a tengerparti városok utcáit, mint minden üdülőhelyen – mégis, olyan vidám forgatag népesítette be ezeket a sütödéket, bazárokat, hogy hangulatuk varázsa alól, különösen éjszaka, nem tudtuk kivonni magunkat. A vidámparkot idéző játszóházak, éttermek és boltok között egészen kreatív ötletekkel is találkoztunk: például a „Happy feet” nevű wellnes-bazárral. A vidám érzést az a sok-sok kis ragadozó hal okozza, amelyek tömegesen ellepik és csipkedve csiklandozzák az akváriumokba lógatott lábakat. (A vállalkozók nemcsak nagyon ötletesek, hanem viszonylag tisztességesek is higiéniai szempontból: a résztvevőknek hátul előbb le kell zuhanyozniuk a lábukat, mielőtt a halak megkóstolgatnák őket, és mások is használnák a lábáztatós vizüket.)

A helyi étkek mindig fontosak, és nemcsak azért, mert mérlegelnünk kell, mi nem tesz rosszat a gyomrunknak, hanem mert megkóstolásuk hozzátartozik a hely megismeréséhez. Harminckét évvel ezelőtt a sopszka saláta és a Monasztirszko Susukánye (monostori suttogások) nevet viselő vörösbor jelentette számunkra a finom újdonságot. Óvatosságra intett viszont, hogy a tengerparti sütödékben összevásárolt ételek komoly gyomorfájást és hányingert okoztak akkor régen csoportunk minden tagjának, ezért most szigorúan betartottuk, hogy csak szimpatikus, gusztusos, tisztának látszó éttermekben ettünk. A fogások alapját a tenger gyümölcsei adják, nem térnek el különösebben a dalmát tengerpart étkeitől, és a nemzetközi konyha sültjei, hamburgerei, tésztái is kaphatók.

Szozopoli éttermek – Kép: Gedai György

 

Számomra most a finom krém- és húslevesek jelentettek kellemes felfedezést.

A nyolcvanas évek végén még csak egyféle üdítőitalt lehetett kapni, a „sziropnak” becézett semmilyen ízű, pusztán édes szörpöt, amit merőkanállal mértek a poharakba. (Csak a nagyvárosokban lehetett egyetlen burzsoá üdítőitalt, citromos Schweppes-t vásárolni.) Ma persze már mindenféle világmárka kapható, és kiválóak a helyi, bolgár sörök. Nem hagyhattuk ki természetesen a fagyit sem. Régen csak egyetlen fajtát lehetett kapni: a lila árnyalatú fehér rózsa-fagyit, amelyet hokedlikre kitelepülve árultak a parkokban, és borzalmas szappaníze volt. Ráadásul nem fagyis kanállal mérték ki a gombócokat, hanem egy lapos kanállal kenegették bele az otyatölcsérbe a krémet, és kis mérlegen grammra lemérték. Ma már változatos ízű, jó minőségű fagyikat árulnak, de a mérleges méricskéléshez még mindig ragaszkodnak, ami persze számunkra nagyon idegesítő és vicces volt.

Apropó, rózsa! Bulgária országimázsának fontos eleme a rózsa, illetve a belőle nyert rózsaolaj.

Már három évtizede is minden bazárban árusítottak kis, népművészeti díszítésű fatégelyekben rózsaolajat, pontosabban valami utánzatot, ami szerintem nagyon büdös. Ma is. Sajnos a mindenütt kapható, tetszetős csomagolású rózsás kenőcsökről, szappanokról se tudok jobbat mondani – de hát az ízlések különbözők.

Hajóval átutaztunk Neszebárba, amely valódi gyöngyszem-városka annak, aki nemcsak a tengert kedveli, hanem a műemlékeket is. Az óvárosnak szinte minden második utcájában áll egy régi, bizáncias stílusú templomocska. Az elmúlt évtizedekben dicséretesen sok állagmegóvás történt, ezért ma minimális múzeumi belépő megfizetésével lehet megtekinteni ezeket a műemlékeket.

Neszebárban együtt él a múlt és a jelen – Kép: Kölnei Lívia

 

Az óvárosban egyetlen működő templom van, abban viszont a szent tér felét kegytárgybolt foglalja el, ami nem csupán rossz ízlésről, hanem rossz lelkületről is tanúskodik. Az egykori templomok látványa viszont valódi örömöt okozott művészettörténész szívemnek.

Szeretném is ajánlani a gyerekeimnek, ha egyszer elutaznak a bolgár tengerpartra, hogy feltétlenül Neszebárban keressenek szállást, mert itt csodálatosan keveredik a múlt és a jelen. De azért érdemes megmerítkezni Szozopol hangulatában is!

Neszebár egykori főtemploma, amelyet Szent Szófiának szenteltek - Kép: Kölnei Lívia

 

Összefutottunk egy magyar turistacsoporttal is a Keresztelő Szent Jánosról nevezett templom előtti téren. Az idegenvezető lelkesen magyarázta, hogy a templomban feltártak egy érdekes falképet, amelyen Szűz Mária egy kalapácsot tart a kezében. Mindjárt tudtam, hogy valami félreértésről lehet szó – és valóban, nemcsak a kép cirillbetűs, hanem angol felirata is világossá teszi, hogy itt Szent Marináról van szó. Róla pedig két kattintással kideríthető az interneten, hogy az ortodoxiában Antiochiai Szent Margitot, a középkor egyik legismertebb szentjét nevezték így. Legendájában szerepel az a mozzanat, amikor megjelent neki a gonosz lélek, de ő hite erejével legyőzte. A középkori festő ezt így ábrázolta: egy kalapáccsal éppen lecsapni készül az ördögfigura fejére. Valóban különleges kép, ebben az egyben igaza volt az idegenvezetőnek (aki akkor már rég messze járt, mire el tudtam volna mondani neki a valóságot).

Szent Marinát (Antiochiai Szent Margitot) ábrázoló falkép Kép: Kölnei Lívia

 

S hogy mit nem találtam meg most, harminc évvel később? Nem találkoztam például medúzákkal a vízben.

Hiányoztak, annak ellenére, hogy régen féltem a csípésüktől, ám áttetsző, csillámló testük gyönyörű volt, ahogy ellebegett a vízben. Nem árusították már azokat a kék-fehér, sűrűn csíkozott tengerészpólókat se, amelyeket kötelezően megvett minden magyar turista, és otthon még évekig hordtuk, mert valamiféle státuszszimbólumnak számított. Matrózmintás ruhákat persze ma is árulnak, de másféléket. És írhatnám még itt a végén, nosztalgikus költőiséggel, hogy az elröppent fiatalságom is hiányzott. Ez azonban nem igaz. Annak a fiatal lánynak a tudatlanságáért, ismeretlen jövője izgalmáért nem adnám cserébe az azóta szerzett tapasztalataimat és a mai bizonyosságomat: a bolgár tengerparton indult „életprojekt” hasznos és szép volt. Megérte – ahogy a mostani utazás is.

Háttér szín
#f1e4e0

„Háromféle hang kavarog bennem” – Bolyki Sára már a Bolyki dinasztia új generációját képviseli

2019. 08. 08.
Megosztás
  • Tovább („Háromféle hang kavarog bennem” – Bolyki Sára már a Bolyki dinasztia új generációját képviseli)
Kiemelt kép
01bolykijazzation2017foto-varallyaynora.jpg
Lead

Jazzénekes, népdalénekes vagy mindkettő egyszerre? A zene bármelyik formájához nyúl, arannyá változik. A Bolyki Brothers dinasztia fiatalabb generációjának képviselője, Bolyki Sára lubickol a különféle stílusokban és színpadi közegekben, mégis mindegyikben őszintén és hitelesen szólal meg.

Rovat
Kultúra
Címke
Bolyki Sára
Bolyki Brothers
interjú
jazz
népdal
gospel
Szerző
Lipták Dániel
Szövegtörzs

– Az egyre népszerűbb magyar a cappella kvintett, a Jazzation legfiatalabb tagja vagy. Kakukktojásnak érzed magad?
– Egyáltalán nem. Igaz, van köztünk pár év korkülönbség, de ezt kevés dologban lehet tetten érni. Jól megtaláltuk a közös hangot.

– Na de a népzenész háttér?
– Persze, a Zeneakadémia Népzene Tanszékének hallgatójaként csatlakoztam hozzájuk, de közben jazzt is tanultam a Bartók konziban, papírom is van róla!

– Könnyűzene? Rétegzene? Hol a helyetek a honi zenei életben?
– Ez a kérdés minket is foglalkoztat, és a válasz folyamatosan formálódik. A csapat lassan tizenöt éves, és egyre szélesebb közönséget szólít meg. De könnyűzene helyett inkább szórakoztató zenét mondanék. Tavasszal a dániai Aarhus Vocal Festivalra egy Adele-dalt kellett feldolgoznunk kötelező anyagként. Ez annyira érdekes volt, hogy most próbálunk ebbe az irányba is nyitni, népszerű dalokat a saját szánk íze szerint feldolgozni. Mert azért a jazzes hangzásvilághoz ragaszkodunk – így bizonyos szempontból rétegzene is a mienk.

A jazz-a cappella műfaj még nem túl ismert Magyarországon, megvan a maga sajátságos közönsége. De azért egyre többen szeretnek meg minket, gondolom, a sokszínű repertoárunk miatt.

– Az a cappella és az amerikai zenei nyelv jóformán családi örökségedhez tartozik…
– Igen, örökség, de mégsem a zenei anyanyelvem. A szüleim igazából klasszikus zenészek. Édesapám, Bolyki András persze a Bolyki Brothers tagja, de amúgy hegedül és brácsázik, anyukám pedig csellótanár, és a biatorbágyi zeneiskolát vezeti, amelyet nagymamám hozott létre. Ha szólt otthon zene, az leginkább a Bartók Rádió volt. A jazzel is aránylag későn ismerkedtem meg. Egyébként szuper a családom, tele van példaképekkel, akikre felnézek. Gyerekkoromban ingergazdag közeg vett körül, könyveket nyomtak a kezembe, koncertekre mentünk…

Nagy bizalmat és nagy szabadságot éltem meg a családban, és ez olyan útravaló, amit nem tudok eléggé megköszönni. 

– Hogy jutottál mégis a magyar zenei hagyomány közelébe?
– Mivel szépen énekeltem, a tanító nénik elküldtek a népdaléneklési versenyre. Ott felfigyelt rám Magdó Ildikó népzenetanár; az ő szárnyai alatt egyre inkább megszerettem ezt a kultúrát, ezt a zeneiséget. Népzene, klasszikus zene, jazz – ez a háromfajta hang kavarog bennem még mindig.

– És hol vagy ebben te magad?
– Amikor népzenét tanulunk, akkor – legalább is kiindulásképpen – bizonyos emberek hangfelvételeit másoljuk. Másrészt viszont kollektív, közösségi tudást és ízlést próbálunk elsajátítani. Hogy hol vagyok ebben én magam, arra a mesterképzés vége felé kezdtem ráérezni, mert egyfajta érési folyamat kell hozzá. És erős önkifejezési vágy, amely a hagyományos dallamokban és szövegekben jól használható eszközöket lát. Ahogy az ember érzi, hogy egyre jobb fogalma van az egészről, úgy egyre bátrabban elszakad a másolástól.

– Ösztöndíjasként fél évet töltöttél Grúziában. Mi vitt oda? És mit hoztál onnan?
– Egy grúz a cappella együttes – The Quintessence – keltette fel az érdeklődésemet a grúz népi többszólamúság iránt. Az ő meghívásukra, a Jazzationnel jártam először Tbilisziben. Egyszer el akartunk menni egy ortodox liturgiára, de mire odaértünk, már vége volt. Viszont éppen próbált ott egy hagyományos grúz zenét éneklő kórus, tizenéves fiúk énekeltek egy idősebb énekes vezetésével, vagy nyolcan.

Több mint egy órán keresztül ültünk ott, és az a zeneiség, a rezgések, a teltség, az erő, amit ott testközelből tapasztaltunk, engem teljesen lenyűgözött.

Akkor már forgattam a fejemben, hogy jó lenne Erasmus-ösztöndíjjal külföldön tanulni, és ekkoriban lett a Zeneakadémia partnerintézménye a Tbilisi State Conservatoire. Sasvári Bori évfolyamtársammal ketten bele is vágtunk. Egyik tanárunk rögtön kezünkbe is nyomta a grúzok kedvelt pengetős hangszerét, a csongurit. Addig a zongorán kívül más hangszeren nem játszottam, és nagyon felszabadító volt újra kezdőnek lenni. Grúzia gyönyörű ország, csodálatos helyekre jutottunk el. És elkezdtem saját dalokat írni. Még csiszolgatom az anyagot, és keresem a zenészeket, akikkel szívesen elénekelném.

Kolostor Grúziában - Fotó: Bolyki Sára

 

– Hallgatóból oktató lettél a népzene tanszéken. Hogy boldogulsz az új generációval? Vagy ugyanahhoz a generációhoz tartoztok?
– Nagyon izgalmas kihívás, hogy ilyen fiatalon, épp csak formálódó elképzelésekkel milyen utat válasszak, amelyen hatékonyan tudjuk egymást inspirálni.

Az énektanítás voltaképpen pszichológiai stratégiák felállításából áll.

Adott a tananyag, az eszköztár, a hangképzési feladatok, de hogy mindez mennyire összekapcsolódik a személy belső világával, fejlődésével, azt nem is gondoltam volna.

– Népzenész barátokkal is zenélsz, a legújabb ilyen formáció a Babcsán Projekt, ugye?  
– Igen, ez a kiváló fúvós Babcsán Bence régóta érlelődő, izgalmasan organikus zenei világa. Leginkább verseket dolgoz fel, a zene pedig balkáni és magyar népi gyökerekből táplálkozik., Energikus, friss, jól meg lehet rá mozdulni minden tekintetben, úgyhogy nagyon élvezem! A Babra zenekar fellépésein is gyakran közreműködöm. Fekete Bori pedig megkért, hogy énekeljek vele a szólólemezén. Ez már meg is jelent, december 4-én mutatjuk be a Zeneakadémia Solti termében.

– Muszáj megint a Bolyki Brothers-szel előhozakodnom, hiszen tudjuk, hogy ők nem pusztán jó zenét, hanem gospelt adnak elő, vagyis tudatosan hirdetik az evangéliumot. Neked vannak tapasztalataid a szakrális zenében?
– Édesapámék harminc éve állnak a színpadon, és sajátosan új felfogást hoztak a keresztény zene világába. Több fronton meg kellett küzdeniük azért, hogy elfogadják őket. Az ő úttörő munkájuknak köszönhetem, hogy annyi szabadságot élhetek meg a gyülekezeti zenei szolgálatban. A biatorbágyi Keresztyén Testvérgyülekezetben zenélek rendszeresen, valamint a felekezetközi Magyar Evangéliumi Keresztény Diákszövetség (MEKDSZ) rendezvényein vezettem dicsőítést éveken keresztül.

– Van-e átjárás a dicsőítő és a profán színpadi zenélés között?
– Mindenképpen. Számomra természetes, hogy az életet fájdalmaival, örömeivel együtt átszövi a hit, és ha egy művész ezt megéli, akkor a munkásságában is óhatatlanul megnyilvánul. Dicsőítés közben egy éneklő közösség tagja vagyok, ahol egyértelműen Isten a figyelmünk fókusza. A legmélyebb, legragyogóbb lelki élményeim ilyen helyzetekhez kapcsolódnak, éppen mert nem én vagyok a fontos.

Színpadon, mások szeme láttára megnyílni egy befolyásolhatatlan erő számára, ami a Szentlélek… nagyon félelmetes dolog! Fejest ugrani a szakadékba – jöhet bármi!

Ennek a bárminek kiszolgáltatni magamat, ez sokáig nem volt magától értetődő. Aztán amikor új és új lehetőséget kaptam, és egyre nagyobb alázattal és bizalommal mertem „ugrani”, úgy jöttek egyre mélyebb pillanatok. Ezek felbecsülhetetlen értékűek számomra. Alázatra tanítanak, mert rajtam csak annyi múlik, hogy le tudom-e tenni magamat, tudok-e csatorna, közvetítő lenni. Amikor improvizálok, vagy nem spirituális témákról éneklek, az is lehet ilyesféle ugrás, csak olyankor egy-egy érzelem számára igyekszem megnyílni. Persze tudom, hogy Isten ezekben az érzelmekben is ott van... De volt már úgy, hogy szembefordultam száz vagy tízezer emberrel, akikkel éppen összekapcsolt az éneklés és a hallgatás, és magamban fohászkodtam értük.

Babcsán Projekt - Fotó: Szimpla Lemming Program

 

– Egyik koncertednek ezt a címet adtad: „Égre házat.” Milyet építesz?
– Egy René Magritte-kép volt a meghívón: a tenger fölött lebeg egy gigantikus szikla, azon egy kastély. A címválasztással a transzcendens iránti bizalomra akartam utalni. De a dalszöveg, amelyből idéztem, a kivonulásról is szól: „Ki nem akar búval élni, / Menjen mennyországba lakni / Építsen az égre házat, / Ott nem éri semmi bánat.”

Most jobb szeretnék mégis inkább a földön járni, jelen lenni abban, amit csinálok, aki vagyok.

 Ha nem is házat, de saját magamat ráépíteni a földre. Ez sokunknak nagyobb feladat, mint az égre házat építeni.

A Jazzation lejátszási listája
A Babcsán Projekt lejátszási listája
2019. augusztus 10-én a Zempléni Fesztiválon, Tarcalon, 11-én Zamárdiban, 13-án pedig a Szigeten, a Papageno színpadon énekelnek.

Háttér szín
#bfd6d6

Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatást kaphatnak a munkába álló szülők

2019. 08. 08.
Megosztás
  • Tovább (Havi 40 ezer forint bölcsődei támogatást kaphatnak a munkába álló szülők)
Kiemelt kép
bolcsodeitamogatas.jpg
Lead

Havi 40 ezer forint támogatást kaphatnak azok a munkába visszatérő szülők, akik gyermeküket a munkavégzés idejére családi vagy munkahelyi bölcsődében helyezik el – közölte a foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár az MTI-vel.

Rovat
Dunakavics
Címke
családtámogatás
bölcsőde
bölcsődei támogatás
munkaerőpiac
Szerző
MTI
Szövegtörzs

Bodó Sándor hozzátette: a kormány jövőre is több mint 2 ezer milliárd forintot fordít a gyermeket nevelő családok támogatására, amiben a bölcsődei férőhelyek bővítése, támogatása kiemelt helyen szerepel. Elmondása szerint a kisgyermekes nők foglalkoztatási helyzete az elmúlt évek során a kormány intézkedéseinek köszönhetően folyamatosan javult: a 15-64 év közötti, 6 év alatti gyermeket nevelő nők foglalkoztatási mutatója 2018-ban elérte a 41,8 százalékot, amely 2010-hez viszonyítva jelentős, több mint 9 százalékpontos növekedést jelent.

E célcsoport foglalkoztatásának elősegítése szempontjából egyik kulcselem a kisgyermekek napközbeni ellátásához való  könnyen elérhető, anyagilag megengedhető hozzáférés. Ebbe a törekvésbe illeszkedik a bölcsődei intézményrendszer fejlesztése, a bölcsődék számának növelése, aminek érdekében számos intézkedést tett már a kormány, többek között a családvédelmi akcióterv keretében is 2022-re 70 ezer férőhely létrehozása a cél – ismertette az államtitkár. Jelezte: az új férőhelyek kialakításáig biztosít átmeneti segítséget a program a munkahelyi vagy családi bölcsődei díjhoz nyújtott anyagi támogatás formájában.

Bodó Sándor a programról elmondta, hogy támogatásban az a szülő részesülhet, aki 20 hetesnél idősebb gyermeket nevel, olyan településen vagy kerületben él, ahol nincs bölcsődei ellátás vagy az igénylők száma meghaladja a rendelkezésre álló férőhelyeket, emellett rendelkezik bankszámlával és Ügyfélkapu-hozzáféréssel.

Felhívta a figyelmet arra, hogy egy szülő több gyermek után is részesülhet támogatásban. Amennyiben a gyermek elhelyezéséért fizetett díj kevesebb, mint 40 ezer forint, akkor a támogatás összege a bölcsődei havidíj összegével megegyező lesz, amennyiben pedig meghaladja azt, akkor csak a különbözetet kell a szülőknek fedezni. 

A rendelkezésre álló közel 12 milliárd forintos forrásból három év alatt a program akár 10 ezer kisgyermekes szülőnek is segíthet a munkába való visszatérésben. A támogatás iránti kérelmet a Magyar Államkincstár felé kell benyújtani elektronikus formában, a kincstár honlapján kifejezetten erre a programra létrehozott felületen keresztül augusztus 9-től. Ez az eljárás biztosítja a gyors, kényelmes és egyszerű ügyintézést – szögezte le az államtitkár.

Háttér szín
#dcecec

Nem csupán egy borbár, hanem egy hely, ahová jó betérni

2019. 08. 08.
Megosztás
  • Tovább (Nem csupán egy borbár, hanem egy hely, ahová jó betérni )
Kiemelt kép
boriroda.jpg
Lead

„Az Irodában ragadtam, nem tudok elszabadulni, ne várjatok” – jut eszembe a tökéletes kifogás, ahogy meglátom a cégért. Köztudott, hogy mi, nők sosem hazudunk, csupán az igazság egy részét hangsúlyozzuk. Így tettem én is azon a koraestén, amikor ott ragadtam a Borirodában. 

Rovat
Életmód
Címke
Boriroda
borüzlet
pincészet
Szerző
Ivády Nóra
Szövegtörzs

Ugyanis Buda szívében, a Németvölgyi út elején nemrégen megnyílt Boriroda igazán marasztaló hely: bolt is és bár is, rendezvényhelyiség is és közösségteremtő tér is. Az üzlethelyiségben – egészen a közelmúltig – egy borkimérés működött, linóleum padlóval, hordós borokkal, műanyagkannákkal. A régi borozóból ma már csak a cégér maradt. A Boriroda letisztult enteriőrje, elegáns, mégis otthonos hangulata vendégcsalogató és vendégmarasztaló.

Egy hely, ahová jó betérni.

„Szeretnénk a borokat testközelbe hozni – meséli Dura Emese, a Boriroda tulajdonosa –, ezért alakítottuk ki a borszoba koncepcióját, valamint a szokásos bárpultot helyettesítő, a tér közepén elhelyezett jeges asztalt, ahonnan a poharazott tételeket kínáljuk.”

A hangsúly a harmónián és a minőségen van. Európa klasszikus bortermelő vidékeiről sorakoznak itt borok: olasz, francia, spanyol területekről, ismert és kevésbé ismert fajtákkal. Az ember nem is tudja, hol kezdje, aztán meg hol folytassa. Az elmúlt évtizedek utazásainak és kóstolásainak eredményeként kialakított szelekció összeállításánál fontos volt, hogy személyesen teszteljék, válogassák a borokat. Minden bor egy-egy történet, minden borász egy-egy barátság.

Boriroda – Kép: Sziráki Lili

 

„A bor mindig bizalmi termék – teszi hozzá az üzletvezető, Nyerges Márton. – Hogy hitelesen tudjuk képviselni azt, amit itt kínálunk, fontos a személyes kapcsolat a borászatokkal, és ezért lényeges a kapcsolat a vevőinkkel is.”

„Egyszerre adunk el egy bort, egy ízt, egy történetet, egy életérzést.”

„Az összes pincészetnek régi története van, szerves részét alkotják az európai bortörténelemnek, van köztük akár 4-500 éves családi pincészet is”  – magyarázza Emese. – A bor mindig összefügg a történelemmel, a kultúrával. Ahol a bortermelés kialakult, ott mindig magas szintű volt a kultúra. A bortermelés egészen összetett gondolkodást igényel, a bor szellemi termék. Ahogy a szőlőből bor lesz, az nem pusztán fizikai folyamat. Azok a borászok, akik magas minőségű borokat készítenek, egyben a terroir tudósai is, együtt élnek a tájjal, az éghajlattal, a szőlővel, legyen az bárhol is a világon.”

Beszélgetésünk során értem meg, hogy az üzletben használt poharak kiválasztását nemcsak a jó dizájn, vagy a Riedel márkához is kapcsolódó személyes kötődés indokolja, hanem egy sokkal lényegesebb szempont is: hogy jól működjenek a borok a pohárban.

A megfelelő pohár katalizálja a minőséget, a bor élvezetét magasabb szintre emeli.

A Riedelnél a kehely formáját az egyes borfajták karakterének megfelelően, szőlőfajta-specifikusan tervezik. A tizenegy generáción keresztül hagyományozott tudás a garanciája a minőségnek, és annak, hogy a különböző borfajták a legteljesebben érvényesülhessenek egyediségükben és ízgazdagságukban. Erről bárki meg is győződhet, hiszen egy négytételes pohárbemutató a mindenkori napi ajánlat része.

Boriroda – Kép: Sziráki Lili

 

„Programjainkkal szeretnénk minden érdeklődési körnek és szintnek kínálni valami vonzót” – teszi hozzá Márton. Szakmai előadásokat, mesterkurzusokat tartunk a borászatok képviselőinek részvételével, de lazább, beszélgetős esteket is, amelyeken közérthetően, szórakoztatóan, kötetlenebb formában mutatjuk be a borokat.

„Olyan helyet álmodtunk meg, ahová jó betérni, de fontos, hogy igazi élményt is tudjunk adni” – emeli ki Emese, aki szívvel-lélekkel mesél a különböző borfajtákról, poharakról, rendezvényekről, magával ragadó személyisége és vendégszeretete átszövi a Boriroda szellemiségét.

A szinte családias légkörben nemcsak a borok vannak otthon, hanem mi is.

Időzzünk el nyugodtan náluk, ismerjük meg Európa borörökségét, ragadjunk le, kóstolgassuk a különböző ízeket; borokat, sajtokat, sonkákat, kovászolt kenyereket! S ha kifutunk az időből, mondjuk nyugodtan, hogy az Irodában voltunk, túlóráztunk.

A támogatott tartalom a Képmás Natív Stúdió közreműködésével készült.

Háttér szín
#eec8bb

Kiben bízhatnék a sok csalódás után?

2019. 08. 07.
Megosztás
  • Tovább (Kiben bízhatnék a sok csalódás után?)
Kiemelt kép
csalodas.jpg
Lead

Az utóbbi időben nagyon sok csalódás ért. Megtörténik ez mindenkivel. Az ember sokszor illúziókat kerget, és félreértelmezi környezetét. Amikor csalódunk, nem történik más, mint végre a valóságos talajra huppanunk. Amikor ezen merengtem, reggel kibotorkálva a tyúkólba azt láttam, hogy két kedves kutyus csahol, miközben az általunk keltetett csirkék mind vízszintesen hevernek. A kutyák szinte várták, hogy megdicsérjem őket. Igyekeztem a kotorékkutyusokat lakat alá helyezve megkeresni a gazdát. Nem volt egyszerű történet. Mindenki védte magát. A gazda a kutyát, a kutya a zsákmányt, én a csirkéket. Voltaképpen ez egy természetes láncolat. Mondhatom, hogy csalódtam – de ez a valóság.

Rovat
Életmód
Címke
csalódás
csalódottság
bizalom
hit
Szerző
Fekete Ágnes
Szövegtörzs

A magyar csalódás szó jól mutatja azt a lelki folyamatot, amin átmentem minden szempontból, mert a csalás szó rejtezik benne. Csalódom, amikor magamra visszahat a csalás, és kicsit magamat is megcsalom, vagy legalábbis hagyom, hogy elhitessék velem a hazugságot. Nincs értelme károgni. Üdvözlet a való világban, ahol a kutyák megeszik a csirkéket! Még sűrűbb hálót tegyél az ólra!

No de itt a kérdés: hol van ennek a határa? Végül a való világ egy önvédelmi rácsrendszerré lesz? Itt segített nekem Jób könyve.

Isten, akiben mindvégig bízik a beteg, mindenét elvesztett Jób, nem dicséri meg, amikor véget vet szenvedéseinek. Egy óriási állatot hoz például, a Behemótot. „Nézd, milyen erős a dereka, milyen kemények testén az izmok! Nyúlj hozzá, majd nem gondolsz többé a harcra. Hiszen aki ebben reménykedik, csalódik!”  (Jób könyve 40,15-41,1) Mintha ezt mondaná: Látod-e, hogy kétféle, önmagába visszaforduló folyamatban vehetsz részt. Vagy álmokat kergetsz, azok illúziókba vezetnek, és egyre távolabb kerülsz a valóságtól; vagy pedig reménykedsz Istenben, csakis benne. Őbenne egyre jobban bízhatsz. Ez a bizalom átvezet egy másik világba, ahol jobban látszik, hogy neki nagyobb ereje van, mint bárkinek a földön. De ez egy másik látás, másik világ, más erőforrás. Fölötte van a földi illúziónak.

Érdemes az önmagába visszaforgó illúzió és csalódás világából a továbbmutató, isteni bizalom világába átlépni. Ha ezt megértjük, akkor nem rácsrendszerrel fogunk védekezni a csalódás ellen, hanem egyre nagyobb bizalommal. 

Háttér szín
#f1e4e0

Ízelítő a Hagyományok Háza szeptemberi programjaiból

2019. 08. 07.
Megosztás
  • Tovább (Ízelítő a Hagyományok Háza szeptemberi programjaiból)
Kiemelt kép
tanckanon.jpg
Lead

Évadnyitó táncház, népi ékszerkészítő tanfolyam, japán antik gyermekkimonó kiállítás – a Hagyományok Háza idén ősszel is rengeteg színes programmal várja a kicsiket és nagyokat egyaránt.

Rovat
Dunakavics
Címke
Hagyományok Háza
programajánló
Szerző
kepmas.hu
Szövegtörzs

Hagyományok Háza évadnyitó táncház

Időpont: 2019. szeptember 21., 28., 19:00 órától
Helyszín: Hagyományok Háza
 
A Hagyományok Háza fontosnak tartja, hogy a hagyományozódás nagyrészt a táncházmozgalom képviselői által történjen, ezért kötelességüknek tartják, hogy saját, mintaszerű, rendszeres táncházat működtessenek. A hangsúly a tánctanításon van, több hónapon keresztül tanítják egy-egy tájegység táncát, a ciklusok zárásait bállal ünnepelik, és minden alkalomra meghívják az adott tájegységről származó helyi zenészeket. Szeptember 21-én évadnyitó táncházzal jelentkeznek.
 
A szeptember 21. és október 12. között, szombatonként Méhkeréki román táncanyaggal ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Táncot tanít Galát Péter és Baloghné Vattai Barbara. A Méhkeréki tanfolyamot az Almárium sorozat keretében szervezett bállal zárja a Hagyományok Háza. Az esten közreműködnek a méhkeréki hagyományőrző vendégek. A szeptember 21-i nyitótáncház egy vonós és moldvai mulatsággal veszi kezdetét a Hencida Népművészeti Egyesülettel közös szervezésben.

Magyar Állami Népi Együttes: Tánckánon – Hommage à Kodály Zoltán

Időpont: 2019. szeptember 13., 19:00 órától
Helyszín: Hagyományok Háza, Színházterem
 
A Magyar Állami Népi Együttes produkciójában a kodályi életmű szolgál hivatkozási alapul. Egy képzeletbeli közösség életének apró mozzanataiból bontakozik ki a történet, melynek zenei keretét Kodály Zoltán (és kortársa, Bartók Béla) kompozíciói, illetve a zeneszerző által gyűjtött népdalok alkotják. A jelenetek során emberi kapcsolatok kialakulását, azok elvesztését, örömöket és bánatokat, valamint a mindennapok és ünnepek rituáléit követhetjük nyomon. A Tánckánonban olyan ismert és népszerű Kodály-művek idéződnek fel, mint a Háry János, a Hét zongoradarab (Op. 11), a Kilenc zongoradarab (Op. 3) vagy az Esti dal.

A népmese mai élete
Toldi István: Mesefa Bácskertesről, egy palóc Vajdaságból

Időpont: 2019. szeptember 13., 18.00
Helyszín: Hagyományok Háza      
 
Beszélgetés-sorozat a népmesemondásról

Szeptembertől folytatódik a Hagyományok Háza előadás- és beszélgetéssorozata, melyben a népmesei hagyomány szakértőivel beszélgetnek. A volt és jelenlegi népmese-tanfolyamos hallgatóik mellett minden érdeklődőt, meseszeretőt szívesen látnak. Olyan témákkal, kérdésfölvetésekkel, előadókkal lehet itt találkozni, akik-amik az élőszavas mesemondással foglalkozók, az azt kedvelők érdeklődésére számot tarthatnak.

Szőjük-fonjuk a mesét… Lányok, asszonyok

Időpont: 2019. szeptember 19., 18.00
Helyszín: Hagyományok Háza, Gyerekjátszó műhely
 
A Hagyományok Háza mesemondó-mesehallgató sorozatában egy-egy, a népművészethez kapcsolódó témára fűzik fel a meséket. A tematikus estek mindegyikén két-két mesemondó adja egymásnak a szót, szövi-fonja a mesét, ügyesen kalauzolva a közönséget a mesék a gazdag motívumkinccsel díszített, szóval festett világában. A szeptemberi alkalmon a téma központjába azok kerülnek, akik a hétköznapoknak keretet, az otthonnak meleget, a tűzhelynek ki nem alvó parazsat adnak: a nők, asszonyok, anyák. Mesélők: Hajós Erika (Budapest, Kolozsvár) és Pál Anna (Kézdivásárhely).

Aprók tánca
Gyermektáncház a Hagyományok Házában

Időpont: 2019. szeptember 6., 13., 20., 27., péntekenként, 17:00-18:30
Helyszín: Hagyományok Háza

A Hagyományok Háza gyermektáncházaiban hétről-hétre fogadják régi és új családokat, gyerekeket! Szeretettel várják azokat a játszani, táncolni, énekelni, kézműveskedni vágyó gyerekeket és szüleiket, akik szeretnének megismerkedni az évkörhöz tartozó ünnepeink és jeles napjaink szokásaival! Minden héten más hangszeren szól a talpalávaló: duda, tekerő, furulya, citera, hegedű, koboz, gardon.

Népi ékszerkészítő tanfolyam

Tanfolyam kezdete: 2019. szeptember 3., 15.00
Helyszín: Hagyományok Háza, Kosárfonó-nemezkészítő műhely
 
A tanfolyamon a résztvevők megismerhetik a magyar népviseletek és ékszerek táji jellegzetességeit, típusait. A 60 órás népi ékszerkészítő tanfolyam mindazok számára szól, akik már valamilyen jártasságot szereztek a gyöngyfűzés területén. A tanfolyami képzés során a résztvevők megismerhetik a magyar népviseletek és ékszerek táji jellegzetességeit, típusait. Megtanulhatják a népi ékszerek díszítő–jelölő funkcióit és hagyományosan felhasznált anyagait. Jártasságot szereznek a gyöngyből készült ékszerek tervezési módjaiban és a különböző fűzési technikával készült gyöngyszalagok, gyöngygallérok, csipkegyöngyök elkészítése során. Részletesen megismerik a kalotaszegi párta készítési módját, megtanulják a gyöngyfűzéshez kapcsolódó textilmunkák alapjait, a gyöngyhímzés területéről szerezhetnek alaptechnikákat, melyeket mai viselhető darabokra alkalmazni tudnak. A tanfolyam vizsgával zárul, melyen a gyakorlati bemutató része a tanfolyam közben elkészített és befejezett magas színvonalú tárgyak bemutatása, valamint egy tájegységről kiválasztott ékszerről pontos néprajzi- elméleti, gyakorlati és technikai leírás készítése.

A természet színei – Növényi festés a néphagyományban

Időpont: 2019. augusztus 15- szeptember 20.
Helyszín: Hagyományok Háza, Kallós Zoltán terem
 
Hogyan kapcsolódik India Székelyföldhöz? Mi a közös egy székely festékes szőnyegben és egy bengáli patachitrában? Mit jelentenek a megfestett színek, történetek? Hogyan használják a természet színpalettáját? Ezekre, és sok más kérdésre is választ ad a Hagyományok Háza új időszaki kiállítása.
Kiállításmegnyitó: 2019. augusztus 15., 17 óra.

Japán antik gyermekkimonó kiállítás

Időpont: 2019. szeptember 9-25.
Helyszín: Hagyományok Háza, Maácz László galéria

Szeptemberben egy különleges kiállítás érkezik a Hagyományok Házába. A Japán Antik Gyermekkimonó kiállítást, amelyre kb. 40 darab kimonó érkezik a Budai Vigadóba. Szeptember 21-én a kiállításhoz kapcsolódva a Sowa Kimono Gakuin című programot rendezik meg a Hagyományok Háza Színháztermében, mely egy érdekes kimonó show lesz. 
Kiállításmegnyitó: 2019. szeptember 9., 16 óra.

További programok a Hagyományok Háza oldalán.

Háttér szín
#dcecec

Két nő, öt gyerek, egy közös vállalkozás – az Art Bridge-story

2019. 08. 07.
Megosztás
  • Tovább (Két nő, öt gyerek, egy közös vállalkozás – az Art Bridge-story)
Kiemelt kép
artbridge1.jpg
Lead

Zborai Eszter a családalapítás előtt, Ábrahám Rita pedig négygyermekes anyukaként döntött úgy, hogy végleg hátat fordít a „multis” munkavállalók világának, hogy aztán együtt belevágjanak valami egészen újba. Közös vállalkozásuk hozta őket össze, és úgy tűnik, a kémia nagyon is jól működik kettejük között: egyre népszerűbb online művészeti piacterük révén immár egy éve építgetik a hidat a kortárs képzőművészek és az egyedi posztereket, dekorációs termékeket kereső nagyközönség között. Az Art Bridge csapata nemrég részt vett a Design Terminál kifejezetten kezdő vállalkozásokra szabott mentorprogramján is; az ott szerzett tapasztalatokról, a női vállalkozói lét szépségeiről és kihívásairól kérdeztem a startupper anyukákat.

Rovat
Köz-Élet
Címke
Art Bridge
nő vállalkozók
Design Terminál
Design Terminál mentorprogram
Szerző
Németh Szilvia
Szövegtörzs

– Mivel foglalkoztatok az Art Bridge előtt?

Eszter: Pénzügy szakon végeztem a Corvinus Egyetemen, de egy sokkal kreatívabb, emberközpontúbb munkára vágytam, ezért egy nagy multi és egy hazai pénzügyi szolgáltató után a Zeneakadémián dolgoztam három évig, utána pedig egy egyetemistákkal foglalkozó oktatási alapítványnál tevékenykedtem. Idővel ez is kevés lett, olyasmit szerettem volna csinálni, ami belőlem fakad, aminek nap mint nap látom az eredményét.

Rita: A hátterünk hasonló, én is közgázt végeztem, és szintén több évet „lehúztam” multiknál pénzügyesként. A harmadik gyermekem születése után már egyértelmű volt, hogy a nagycsalád nem egyeztethető össze az akkori munkámmal, rengeteget kellett utaznom, hétvégén, éjszaka is dolgoztam. Szerettem volna a magam ura lenni, hogy én oszthassam be az időmet, és ez vállalkozóként sokkal megvalósíthatóbbnak tűnt.

– Hogy találkoztatok, kinek a fejéből pattant ki a közös vállalkozás ötlete? Honnan az érdeklődés a kortárs művészet iránt?

Eszter: Egy közös barátnőnk gondolta úgy, hogy nekünk találkoznunk kellene.

Rita: Engem a baráti köröm inspirált az ötlethez. Szerettem volna nekik segíteni abban, amiben általában a művészek nem túl ügyesek: az eladásban, a saját alkotások népszerűsítésében.

Eszter: Gyerekkorom óta érdekelnek a művészetek és a zene, voltam gyakornok galériákban, sok képzőművésszel megismerkedtem, sőt, még egy szakirányú továbbképzést is elvégeztem.

– Mire is vállalkozik az Art Bridge?

Eszter:

Ahogy a nevében is benne van, hidat szeretnénk képezni a kortárs alkotók és a nagyközönség között. Az eredeti kortárs művek reprodukcióit áruljuk elérhető áron.

Nem tömegtermékeket kínálunk, mint a nagy lakberendezési áruházak, hanem olyan alkotásokat, posztereket, amelyek mögött ott a művész, és egyediségük miatt nem jönnek szembe veled úton-útfélen.

– A pénzügyes háttér miatt a vállalkozásalapítás gondolom, nem jelentett nehézséget. Mi okozott kihívást az induláskor?

Rita: Tavaly augusztus óta üzemel az Art Bridge. Előtte kb. két évig terveztük, szerveztük az indulást, mindenki a saját főállása mellett, ráadásul akkor még tízezer kilométerre laktunk egymástól. Én külföldön dolgoztam, nemrég költöztünk csak haza. Online persze együtt intéztük, amit lehetett, de Eszterre az alapítással kapcsolatban több feladat hárult.

Art Bridge 

 

Eszter: A névválasztással, a logókészítéssel is hetek mentek el, de a platform, a webshop létrehozása is rengeteg munkát igényelt. Ezt egyébként állami pályázaton nyert pénzből finanszíroztuk. Nem volt egyszerű megtalálni azokat a fejlesztőket, akik pontosan értik, hogy mit szeretnénk. Az ötödik programozó csapattal sikerült végül megvalósítanunk az elképzeléseinket. Az adminisztráció sajnos még mindig nagyon bonyolult, időigényes, sokan már itt feladták volna szerintem.

– A művészek alkotásairól készült fotók hogyan jelennek meg a webshopban?

Eszter: Maguk a művészek töltik fel, de ebben nekünk is rengeteg munkánk van.

Ma már harminc feletti a velünk dolgozó művészek száma, akiknek az alkotásai poszter formájában rendelhetők az online galériánkból.

Most épp azon dolgozunk, hogy feltérképezzük a vásárlói igényeket, és kifejezetten ezek alapján is készüljenek a jövőben alkotások.

– Mit kaptatok a Design Terminál mentorprogramjától?

Rita: Rengeteg bátorítást. Üzletileg is, emberileg is. Egy elképesztően jó programról van szó. Már a kiválasztás négy napja is meglepően erős volt, 174 csapatból válogattak be minket abba a tízbe, akik részt vehettek ebben a programban. Kiderült, hogy nemcsak nekünk vannak kezdeti nehézségeink, hanem minden kezdő vállalkozónak, és ez természetes.

Eszter:

Bedobtak minket a mély vízbe. A feladatokkal felmérték a kreativitásunkat, a rugalmasságunkat, a problémamegoldási képességünket.

Nagyon fontos volt a gyorsaság, nagy hangsúlyt fektettek a csapatmunkára, a kommunikációra, mintha a valós piacra csöppentünk volna. Megtanultuk azt is, hogyan kell tárgyalnunk egy lehetséges befektetővel, a partnerekkel, a beszállítókkal.

– Hogy tudtátok ezt a három hónapot megoldani munka, család mellett?

Eszter: Tudtuk, hogy heti kétnapos elfoglaltsággal jár majd a program, ezért a szabadságaimmal így sáfárkodtam, a baba közelgő születése miatt pedig már nem is dolgozom.

Art Bridge

 

Rita: Március 16-án költöztünk haza, és 18-án indult is a program. Hirtelen kellett óvodát, bölcsödét keresni, beszoktatni a gyerekeket, nem volt egyszerű. Ilyen helyzetekben mi, nők váratlan helyekről tudunk energiákat mozgósítani. Mindez persze komoly lemondásokkal is jár. A kislányom például épp akkor szerezte élete első aranyérmét az országos úszóbajnokságon, amikor nekem szintén minden erőmet összeszedve ki kellett állnom a többiek elé, és el kellett adnom a vállalkozásunkat, a termékeinket, mert épp ez volt a feladat. Szerencsére megértők, tudják, hogy jó ügyért dolgozom. A férjemnek is sokat köszönhetek.

Fontos, hogy a gyerekeknek is azt a mintát mutassuk, hogy ha jól működik egy család, akkor minden megoldható.

– Nem féltek attól, hogy egyszer majd egy nagy veszekedés fog véget vetni ennek az idillikus helyzetnek? Ki lehet ezt valahogyan védeni?

Rita: Bízom benne, hogy ez velünk nem fog előfordulni. Minden forinttal el kell tudni számolni, és mindent meg kell tudni beszélni – ezzel az egyezséggel indítottuk a vállalkozásunkat. A konfliktusokat, nézeteltéréseket nem elfedni, kikerülni kell, hanem kulturáltan kezelni. Egy értelmes vitából sokszor a legjobb dolgok kerekednek ki. El kell ismernünk a másik erőfeszítéseit, ez még nagyon fontos.

Eszter:

Egyszer nekem, máskor Ritának van több ideje, energiája foglalkozni a vállalkozásunkkal, hosszú távon viszont ez szépen kiegyenlítődik.

Negyedévente átbeszéljük a konkrét feladatokat, hogy éppen ki mit tud vállalni. Hamarosan megszületik a kisbabám, és bár a férjemnek is rugalmas a munkaideje, biztos, hogy nekem idő kell majd, míg alkalmazkodom az új élethelyzethez. Jó, hogy Rita ezt már többször átélte, így biztos vagyok benne, hogy megértő, segítőkész lesz.

– Mik a jövőbeni terveitek? Merre épül tovább az Art Bridge?

Eszter: Gondolkodunk a befektetők bevonásának lehetséges módjain, illetve azon, hogyan bővítsük a csapatot. Idővel szükségünk lesz egy marketinges kollégára, és a külföldi terjeszkedést is fontolgatjuk már. A mentorprogramnak köszönhetően nagyon jóban lettünk az egyik svéd csapattal, lehet, hogy rajtuk keresztül sikerül majd egy „svéd lábat” is kiépítenünk. Rengeteg terv van még a tarsolyunkban.

A Design Terminál mentorprogramjáról, a női vállalkozókat, kismamákat támogató ösztöndíj lehetőségről itt olvashat bővebben.
A Design Terminal következő, őszi mentorprogramjára augusztus 11-ig lehet jelentkezni az innovációs ügynökség honlapján.

Háttér szín
#c8c1b9

A nyaralás majdnem olyan durva, mint a karácsony

2019. 08. 06.
Megosztás
  • Tovább (A nyaralás majdnem olyan durva, mint a karácsony)
Kiemelt kép
nyaralas1.jpg
Lead

Most, hogy a nagy családi nyaralás előtt sokadszor meditálom végig az egész ruhatárunk hajtogatását, megvilágosodtam, és rájöttem, hogy a nyaralás olyan, mint a karácsony. Durva. Mindenki elvárja magától, hogy jól érezze magát, és a többiektől, hogy ne akadályozzák meg ebben. Mindezt egy olyan terepen, ami alaposan alá van aknázva, hiszen a megszokottnál jobban együtt kell működnünk, és olyan dolgokban, amiket ritkán csinálunk.

Rovat
Család
Címke
családi nyaralás
csomagolás
pakolás
nyaralás gyerekekkel
sátrazás
Szerző
Gerzson Éva
Szövegtörzs

A nyaralás, hasonlóan a karácsonyhoz nem akkor kezdődik, amikor az esemény maga, hanem jóval korábban: az előkészületeknél. Az előkészületek a szervezéssel indulnak, és a csomagolásnál érnek a csúcsra. Már ott el lehet kezdeni meccselni, hogy ki mennyire veszi ki belőle a részét.

Valahogy mindig az a személy szokott megfelelő szállás után kutatni az interneten, családtagokból időpontokat kiimádkozni, aki télen is az ajándékokat szerzi be, vendégséget szervez, kitakarít.

Amíg nem volt saját családom, nem értettem, miért olyan nagy program a csomagolás – az ember fogja a ruháit, fogkefét, törölközőt, beteszi a táskába, és kész. Elvileg ugyanezt kell tenni a családban is, megszorozva a tagok számával, de valójában mégsem. Hatványozott mennyiségű lehetőséget pörget végig az agy, az összes lehetséges világban megnéz minden szereplőt. Mi van, ha Pityuka megint minden étkezésnél szalonképtelenné eszi a ruháját? És mi van, ha mindez nem kánikulában történik, hanem hidegben? És ha esni fog? Ráadásul valaki vagy mindenki kinőtte a szandálját, esőkabátját, fürdőruháját. Aki nem, az is töprengve áll a szekrény előtt: „Mi az ördögöt hordtam én tavaly nyáron?”

Ha már mindenki a kocsiban ül, elindultunk, akkor az emberek egyszerre fenyegető és szemrehányó tekintettel fordulnak ahhoz a bizonyos családtaghoz: „Éhesek vagyunk!” Ez hasonló hatást vált ki a megszólítottból, mit amikor december 24-én épp a karácsonyi pulykát tölti a vacsorához, a sütőben hópehely mintájú aprósütik sülnek, amik jól mutatnak majd a piros terítőn a zöldmázas fenyőfakekszek mellett, akkor beállít valaki a konyhába, hogy „mikor ebédelünk”.

A karácsonyi párhuzamot erősíti, hogy a nyaralás is egy olyan dolog, ami állítások és helyzetek felnagyítására késztet.

Aki egyedül van, sokkal jobban egyedül van, akinek nincs pénze, az sokkal jobban szembesül a csóróságával, ha elutazik. Vagy ha nem utazik el, mivel hogy nincs pénze. Egy hosszú autóúton sokkal rosszabb az a zene, amit a másik kedvel, és sokkal hisztisebb, aki csöndet akar.

Kép: Needpix

 

Azt is el kell dönteni, hogy ki állítja fel a sátrat, ki beszél a szállásadóval, stb. Aki sátrat ver, azt illik hagyni békében szitkozódni, csakúgy, mint azt, aki a karácsonyfát faragja be a talpba. Esetleg lehet neki segíteni, mert legalább nincs a kezében fejsze.

Az ifjúkori utazások tele vannak remek útitársakkal, akikkel pont úgy jó, ahogy a körülmények alakulnak; de egy többgenerációs család még az azonos korúakból is kihozza az összeférhetetlent.

Van, aki fiatal anyukaként csak pörgésre vágyik, míg a férj, aki alig volt otthon egész évben, csak nyugiban sörözgetne. Lehet, hogy eddig te voltál az az ember, aki egy várost teljesen be akart kebelezni, a külvárosi kiskocsmáktól a templomokig, de harmincévesen rájössz, hogy minden perc elvesztegetett, amit nem természetközelben töltesz. Mi a garancia, hogy a társadban pont ez a folyamat zajlik le, pont ugyanakkor? Tulajdonképpen mindegy, mert a gyerekek úgyis csak strandolni akarnak, és megvannak az eszközeik, hogy elrontsanak bármilyen egyéb programot.

Ha vége a nyaralásnak, és mindenki feltöltődött és boldog, még fenyeget egy alattomos csapás: a világban, amit a nyaralás idejére elhagytál, nem állt meg az idő, a neked címzett feladatok nem váltak önjáróvá, csak rád várnak.

Ezért hiába vagy még lélekben mezítlábas, neki kell látni ellapátolni a felgyülemlett e-maileket, számlákat, elárvult hozzátartozók panaszait.

A legfurcsább az egészben, hogy mindez mégis nagyon jó, nagyon frissítő, és nagyon kell!

Háttér szín
#d0dfcb

Oldalszámozás

  • Első oldal « Első
  • Előző oldal ‹ Előző
  • …
  • Oldal 660
  • Oldal 661
  • Oldal 662
  • Oldal 663
  • Jelenlegi oldal 664
  • Oldal 665
  • Oldal 666
  • Oldal 667
  • Oldal 668
  • …
  • Következő oldal Következő ›
  • Utolsó oldal Utolsó »
Képmás

Lábléc

  • Impresszum
  • Kapcsolat
  • Hírlevél
  • Médiaajánló
  • ÁSZF előfizetők
  • Adatvédelem
  • Erdélyi előfizetés
ESET
A szerkesztőségi anyagok vírusellenőrzését az ESET biztonsági programokkal végezzük, amelyet a szoftver magyarországi forgalmazója, a Sicontact Kft. biztosít számunkra.
MagyarBrands - Kiváló fogyasztói márka Média kategória, Az Év Honlapja, Minőségi Díj
Barion logo