A kiállításhoz készült meghívón Eszter édesapjának ajánló sorait olvasom: „Miért koromsötét az űr, amikor telis-tele van fénylő csillagokkal? Ha a világegyetem végtelen, akkor éjszaka is mindenfelé világosnak kellene lenni! Ez az Olbers-paradoxon, amire a tudomány nem tudja a választ. A művészeknek meg nem dolguk, hogy válaszokat keressenek. Elég, ha fényt tartanak a sötétségben.” (Varga Szilveszter)

Nem vagyok műértő, művészettörténész. Egy vagyok a millió emberből, aki megáll egy kép előtt, és ott helyben érzéseire hallgatva gyönyörködik vagy halad tovább. Eszter festményei kíváncsivá tesznek. Elképzelem a képek születését, a tervezést, vázlatokat, a festékeket, azok illatát, szinte látom magam előtt Eszter mozdulatait.

– Hogyan jött létre ez a különleges témájú kiállítás? Tudom, hogy kisgyermekkorod óta szívesen és szépen rajzolsz, festesz, szobrászkodsz.

Finom mozdulatokkal igazítja meg haját, ahogy gondolatait rendezi.

Mindig mosolyog, ahogy beszél, derűje ragadós, jókedvem növekszik.

– Az ötlet, hogy több embernek megmutassam azt, amivel foglalkozom, pár hónapja született meg. Egy idő után már annyi képem készült, hogy többen kérdezték, tervezek-e kiállítást. Addig csak legyintettem rá egyet, de amikor már több barátnak is készítettem képeket, elgondolkodtam: lehet, hogy valakit tényleg érdekel, amit csinálok? Így elhatároztam, hogy megmutatom az alkotásaimat.

– Nem lehetett egyszerű a kiállításod megszervezése.

Most kicsit felnőttesebbé válik, de vidám macskaszeme csillog.

– Így van, ezt most tanulom. Nem jöhetett volna létre barátaim és családom segítsége nélkül. Ők az én támogatóim és első kritikusaim. Amikor vázlatokat készítek, majd megfestem a képet, nekik mutatom meg először.

– Modell után dolgozol?

– Kezdetben fotókat használtam, másoltam. Vonzanak a különleges arcok, arckifejezések, tekintetek. A portrék és kéztanulmányok érdekelnek leginkább. Szépen lassan alakult ki az önálló alkotás, egy bennem felderengő kép vászonra festése. Sok tanulmányrajz előzi meg a végleges művet, türelmesnek és alaposnak kell lennem. Ha kezemben lesz a biológusdiplomám, festészeti és grafikusi ismereteimet is szeretném tanulmányokkal megerősíteni.

– Hogyan találtad meg ezt a kellemes hangulatú helyet?

– Ez sem véletlen! Anyukám szeret itt vegán ételeket vásárolni – nagyon finomak –, mondhatnám, törzsvendég. Ő álmodta meg, hogy itt a falakon legyenek a festményeim, és a tulajdonosok azonnal beleegyeztek. A barátaim szépítették meg a megnyitó napját, Mira és Dominik adták az igényes zenei hátteret. Fantasztikusan oldott hangulat volt. Mindenki eljött, aki fontos nekem, mesélhettem a képeimről, érzéseimről. Szép este volt.

– Ugye jól tudom, hogy nem ez volt az első kiállításod?

Eszter felélénkül.

– Nem bizony! Az első Biatorbágyon volt, egy csodás helyszínen. Életem nagy élménye! Riport készült velem, és több festményem is elkelt. Ezután következett egykori iskolám, a Fasori Evangélikus Gimnázium.

– Hogy fogadták egykori diákjukat?

– Mindenki gratulált, és a rólam készült riport megjelent az iskolai újságban, amelybe valaha én is írtam cikkeket. Különös érzés volt, amikor egy olyan lány gratulált nekem, aki hatodikos volt, amikor én végzős, és emlékezett rám. Egykori tanáraim, iskolatársaim visszajelzései fontosak nekem. Meleg szeretet vett körül.

– Hol lehet megnézni eddig elkészült alkotásaidat?

– Az ismert közösségi oldalakon bárki megtalál, aki keres, mindenkinek nagyon örülök. Létrehoztunk egy virtuális galériát is, ahol a most kiállított képeimet is láthatják az érdeklődők.

– Mi az, ami a festészeten kívül foglalkoztat?

– Nagyon érdekel a ruhatervezés, varrás, díszítés. Terveim közt szerepel, hogy legközelebb én tervezem meg és készítem el zenész barátaim fllépőruháját.

– Hogyan oldod meg, hogy ennyi érdekes tevékenység közt ne vesszél el?

– Fontos a helyes sorrend felállítása és a jó időbeosztás. Csak ennyi a titok.

– Milyen közeli terveid vannak?

– Januárra tervezek egy új kiállítást, ez még meglepetés. Szeretném minden eddig elkészült munkámat bemutatni.  Remélem, több közülük gazdára is talál. Közben dolgozom, hiszen festékre, vászonra van szükségem, és nem titok, hogy az igényes megjelenést nyújtó keretezés sem olcsó. Természetesen szorgalmasan tanulok, hogy az álmaim valóra válthassam. Fontos, hogy kedves barátaimmal is minél több időt töltsek. Hálás vagyok mindenkinek, aki széppé és tartalmassá teszi az életemet.

Eszter elköszön, fontos megbeszélésre megy. Azon kapom magam, hogy fülig érő szájjal szinte ugrándozom a trolimegállóig. Feltöltődtem.

A magzat az anyaméhben töltött utolsó három hónapban már meghallja a különféle „zajokat”, beszédet, zenét. Az erős hanginger már a 28–29. terhességi héttől, úgynevezett tájékozódási reakciót hoz létre benne, vagyis megmozdul, rúgkapál. Ez a terhesség utolsó hónapjaiban rendszeresen megfigyelhető. A méhen belül a magzat hallja édesanyja hangját, szívverését, és mire világra jön, már ismerősek számára ezek a hangok.

Születéskor az újszülött hallása majdnem olyan teljes, mint egy felnőtté, hallásküszöbe viszont alacsonyabb, ezért a váratlan, ismeretlen hangoktól megriad, ám nyugodtan alszik a hangos, de állandó zajok között. Az újszülöttek szívesen hallgatnak ütemes, monoton zajokat, lágy dallamokat, melyek nyugtatóan hathatnak rájuk. Szabályosan ismétlődő ingerre, a kezdeti mozgást, nyugtalanságot követően megszokási reakció alakul ki. Ezért sokszor a mosógép, a hajszárító, a porszívó zúgására akár álomba is ringathatja a gyermeket. Természetesen azért sokkal jobb, ha a monoton „zaj” inkább lágy, andalító muzsika, egyenletes beszéd vagy énekhang. Nem véletlen, hogy az altató dalok, mesék megnyugtatják, álomba segítik a gyermeket.

A kisbaba egyébként reagál minden hangra, figyeli, ha beszélünk hozzá, éneklünk neki. Ha lassan, magasabb hangon és ritmikusan beszélünk, még élénkebben figyel ránk.

A kisbaba mások hallgatásán keresztül jut el korai szókincsének megformálásához, de már jóval azelőtt megérti a szavakat, hogy ő maga képes lenne utánozni azokat.

Árulkodó jelek

A hallásmagatartás egészséges fejlődésének ismerete, nyomon követése a nagyothallás, esetleges süketség felismerésben rendkívül fontos. Ezért már az újszülött osztályon megtörténik az újszülött hallás vizsgálata. Ennek ellenére a későbbi hetekben a szülőknek is figyelniük kell, hogyan reagál a csecsemő a különböző hangingerekre; fordítja-e a fejét a zajok irányába. A „pislogó reflex” segítségével is megbizonyosodhatnak gyermekük hallásáról. Ha csettintenek, vagy tapsolnak a csecsemő füle mellett – elkerülve, hogy maga a mozgás megzavarja a kicsit –, azonnal pislogással válaszol a hangra. Egy másik könnyen elvégezhető teszt; álljon gyermeke mögé, úgy hogy ő ne lássa önt, és zörgessen papírt, vagy kulcscsomóval keltsen zajt. A gyermeknek erre meg kell fordulnia, keresnie kell a zajforrást. 

Mivel a szülők vannak állandó kapcsolatban a csecsemővel, leggyakrabban ők veszik észre, vagy feltételezik a hallás zavarát, amikor öt-hat hónapos csecsemőjük keveset, vagy egyáltalán nem gügyög, nem fordítja a fejét a hang irányába, és úgy tűnik, hogy viszonylag erős zajok sem zavarják.

Magatartása közönyösnek, egykedvűnek tűnik. A gagyogást, gügyörészést – mint reflextevékenységet – a nagyothalló csecsemő is elkezdi, de hangja fokozatosan elszíntelenedik, elsivárosodik. A beszéd kialakulása rendszerint késik. A halláscsökkenésben szenvedő gyermek inkább vizuális beállítottságú, feltűnően keresi, figyeli a beszélő szájmozgását. A lassan kialakuló beszéd akusztikailag is eltér a megszokottól, jellemző rá a monotónia, a rossz szóhangsúly, a magas hangszín, a halk vagy túl hangos beszéd. A kiejtés zavara is megfigyelhető, elsősorban a sziszegő hangok helytelen képzése észlelhető, gyakori a selypítés. A nagyothalló kisgyermekek viselkedése, magatartása gyakran megváltozik, zárkózott, mogorva, máskor makacs, figyelmetlen benyomást keltenek.

A hallászavarok formái

A nagyothalló gyermek kivizsgálásával, kezelésével és gondozásával az audiológia foglalkozik. A gyermekek mintegy 3%-a kezelésre szoruló nagyothalló. A hallászavaroknak két formája ismeretes.

Vezetéses zavarban a hanghullámok átvezetése, továbbítása, ill. felerősítése károsodott. Az elváltozás a hallójáratot, a középfület érinti. A leggyakoribb okok a hallójárat-elzáródás (csontkinövés, fülzsírdugó) idült középfülgyulladás, fülkürthurut, vagy tartós fülkürt elzáródás (nagy orr, -garatmandula). Vezetéses hallászavar esetén a szakorvosok gyógyszeres vagy műtéti úton törekszenek a hallás javítására (orrcseppek, a garatmandula eltávolítása, a középfülgyulladás és az orrmelléküregi kóros folyamatok kezelése, fülműtét, hallásjavító műtétek).

Idegi eredetű nagyothallás esetén a belsőfül, a hallóideg vagy a központi pályák károsodnak. Öröklött, máskor toxikus okok idézik elő. Méhen belüli fertőzés, a szülés során vagy a fejlődés korai szakaszában elszenvedett fertőző és egyéb betegségek következménye is lehet. Idegi eredetű nagyothallás esetén főleg a magas hangok, a súgott beszéd hallása zavart. Az ilyen jellegű halláskárosodás esetén hallókészülék adása és logopédiai úton való hallásfejlesztés javasolt.

A hallászavar legcsekélyebb gyanúja esetén, késedelem nélkül feltétlenül meg kell vizsgáltatni a csecsemőt egy fül-orr-gégésszel. A korai felismerés nagyon fontos, mert jó hallás nélkül a gyermek nem tanul meg beszélni.

Az orvosi vizsgálat hallótesztekkel történik, illetve megalapozott gyanú esetén eszközös hallásvizsgálatot is kell végezni. Amennyiben a hallászavar igazolódik, minél korábban hallókészülék alkalmazása szükséges.

A világon rengeteg Juditot és Holofernészt ábrázoló festmény van, de Firenzében, az Uffizi Képtárban található talán a legérdekesebb. Két eltökélt, kíméletlen tekintetű nő leszorítja a rettegő férfit, és egy karddal elvágják a torkát. A jelenet brutalitása, a hóhérok arckifejezése szokatlan volt a XVII. század elején, amikor egy tizennyolc éves lány megfestette. Az sem mindennapos, hogy egy ilyen fiatal festőnő ennyire érett technikával, gyakorlott ecsetvonásokkal alkosson. De a kép története még ennél is tanulságosabb.

Róma egyik jó nevű és sokat foglalkoztatott festőjének, Orazio Gentileschinek volt egy lánya, Artemisia. Kamaszkorára veszélyes keveréke lett a szépségnek és a kivételes tehetségnek. Apjával együtt dolgozott, tőle tanulta a festészetet is. A természete zabolátlan volt, állítólag zilált hajjal, merész dekoltázzsal járkált, és a férfiak előtt kifejezetten kihívóan viselkedett. Érezte is az apja, hogy előbb-utóbb baj lesz, ezért gondosan őrizte, szinte bezárta a házába.

Kivételt akkor tett először, amikor festőtanítót keresett a számára, hogy még tovább fejlessze a lánya tudását. Oraziónak volt kik közül válogatnia, mert a kor Rómája hemzsegett a nagy művészektől, ő pedig szinte mindegyiküket ismerte; Caravaggióval például rendszeresen együtt iszogatott. A választása végül régi barátjára, Agostino Tassira esett. A harmincas éveiben járó férfi hírneves festőművész volt. A leggazdagabb római uraknak és a pápának is teljesített megbízásokat. Formabontó, az emberi szemet becsapó műveit a mai napig tisztelettel mutogatják a turistáknak. Szabad bejárást kapott a Gentileschi-házba, és rendszeresen kettesben is maradt Artemisiával.

Amikor a lány tizenhét éves volt, a férfi egyszer berántotta egy szobába, és megerőszakolta. Artemisia nem mert szólni az apjának, mert pontosan tisztában volt vele, hogy a becsületét már semmilyen módon nem szerezheti vissza. Az ellentmondásos viszony még hónapokig folytatódott, mert Tassi – hogy mentse a menthetőt – megígérte, hogy elveszi a lányt feleségül.

Erre persze nem került sor. Orazio is tudomást szerzett a lánya megerőszakolásáról. Felháborodott levelet írt a pápának. Az iromány máig fennmaradt, és pontosan tükrözi a kor felfogását. Szó sem esik benne Artemisia szenvedéseiről, a panasz kizárólag az apát érinti. Igazságtételt követel, amiért megkárosították, amiért megbecstelenítették a lányát, lehetetlenné tették, hogy rendesen kiházasítsa, tulajdonképpen megrongálták a tulajdonát képező értéktárgyat. A vád nem is maga a nemi erőszak volt – ezt a bűncselekményt a kor igazságszolgáltatása a mai formájában nem ismerte.

Az egyetlen bűn, amit Tassi elkövetett, az volt, hogy a lány deflorálása és értéktelenné tétele után nem volt hajlandó becsületből feleségül venni. Orazio ezen az alapon indított pert a volt barátja ellen.

Artemisia a per idején festette meg Judit és Holofernész bibliai történetét, és így már könnyebben érthető, miért ebből a szokatlan, sajátos szemszögből ragadta meg a jelenetet. Sokan kifejezetten nemes bosszúnak tekintik ezt a művet, csakúgy, mint sok későbbi alkotását is.

Az eljárás hónapokig elhúzódott, mivel a vádlott mindent tagadott, és rengeteg tanúval bizonygatta az ártatlanságát. Időközben kiderült, hogy megerőszakolta a saját sógornőjét is, sőt, a saját barátjától, Orazio Gentileschitől nemcsak a lánya becsületét rabolta el, hanem festményeket is lopott tőle. Az is napvilágra került, hogy semmiképpen nem házasodhatott volna meg, mivel volt már felesége. A bíró az ítéletet végül az akkori törvényeknek megfelelően hozta meg: kínvallatásnak kellett döntenie. Azt kellett bebizonyítani, igazat mond-e a lány, így őt fogták vallatóra. A törvény által nők számára előírt legenyhébb módszert alkalmazták: zsinórt tekertek az ujjai köré, és addig feszítették, amíg úgy gondolták, hogy már biztosan az igazat mondja. Tassit – mint neves festőt – nem lehetett megnyomorítani, főleg, mert a férfiak számára a zsinórba fa- és fémdarabok is voltak fűzve, amelyek tönkretették volna az értékes kezet.

Artemisia kitartott, így a törvény értelmében is igazat mondott. Bebizonyosodott az erőszak, Tassit pedig elítélték. Több nő megerőszakolása és lopás miatt eltöltött néhány hónapot egy római börtönben, és öt évre kitiltották a városból, ezt persze nem tartotta be. Sok nagy hatalmú embert ismert, komoly baja nem eshetett.

 

Artemisia és családja viszont örökre meg volt bélyegezve. El kellett költözniük Rómából. A lányt gyorsan kiházasították. A perben őket képviselő ügyvéd öccse, egy jóképű, de nem túl sikeres festő vette feleségül. Az esküvő teljes titokban zajlott egy templom oldalkápolnájában. Firenzébe költöztek, ahol a fiatal, de már sok keserű tapasztalaton átment festőnő merőben új oldaláról mutatkozott be. Ettől kezdve ugyanis habozás nélkül kihasználta minden kedvező adottságát. Korabeli leírások alapján lélegzetelállítóan szép volt, megdöbbentően okos és tehetséges. Minden pénzét drága ruhákra költötte, és naponta nagyúri hölgyként vonult végig a városon. Ugyanazt csinálta, mint az összes akkori festő: gazdag megrendelőket, befolyásos mecénásokat keresett. Hamarosan már a Medici‑családnak dolgozott, és bejáratos lett a legfelső firenzei körökbe.

A tragédia továbbra sem kerülte el ezt a makacs tehetséget. Négy gyereket szült, de csak egyetlen kislánya maradt életben. A férjétől elhidegült, valószínűleg elváltak, majd Artemisiának – nem tudni, kitől – született még egy gyereke.

Költséges életmódja miatt persze hamar eladósodott, és bár egy ideig festményekkel fizetett, hamarosan tovább kellett állniuk. Ettől kezdve Itália-szerte sok helyen dolgozott, sőt, más országokba is eljutott. Mindenütt szívesen látták. Egy ideig az apjával együtt alkotott Londonban, ahol a királynak, I. Károlynak az udvarában is kapott megrendeléseket. Levelezett Galileo Galileivel, a francia királyi udvarnak dolgozott. Igazi sztárrá vált a XVII. századi Európában.

Mindeközben pedig kialakította saját, senkiével össze nem téveszthető festői stílusát. A szenvedést, a tragédiát a saját hasznára fordította. Sok festményén ábrázolt erős, bosszúálló nőket, legyőzött, megalázott férfiakat. Az akkor már szinte unalomig ismételt bibliai jeleneteket új tartalommal töltötte meg. Zsuzsánna nem kihívó, hanem védekezik az erőszakos vénemberek ellen, Jáel eltökélten ver szöget az alvó Sziszera halántékába (ez a kép egyébként Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban van), Alexandriai Szent Katalin pedig győzedelmesen tartja a magasba a szöges kerék szilánkját. A bátor dac sem hiányzott belőle: egyik festményén – „A tehetség allegóriája” címűn – a saját testét használta modellnek olyan kihívóan meztelen pózban, hogy a tulajdonos évekkel később egy másik festővel festetett drapériát a szemérmetlennek tartott aktra.

 

 

Hatvanas éveiig alkotott. Művei között ugyanúgy találhatunk elkapkodott rutinmunkákat, mint igazi nagy műveket. Időről időre előkerül egy-egy új festménye, és azt sem könnyű megbecsülni, hány bukkan még fel, mert több beosztott festőt alkalmazó vállalkozóként sok alkotását alá sem írta. A halálának sem a helye, sem az ideje nem ismert. 

 

 

 

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. decemberi számában jelent meg. Fizessen elő a lapra  ITT. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

„A 67 éves maszáj asszony, Nepapa Kishoivan mindennap öt órát gyalogolt 30 éven át, hogy a családja ne haljon szomjan” – éppen vacsorát készítettem, amikor fél füllel meghallottam ezt a mondatot egy Kenyáról szóló dokumentumfilmben. Akkor még nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, lefoglalt a szokásos esti program. Aztán később, amikor lefekvés előtt a zuhany alatt álltam, hirtelen eszembe jutott a kenyai asszony, aki az egész életét vízhordással töltötte, úgyhogy spórolni kezdtem. Megnyitottam a csapot, a hajamra engedtem egy kis vizet, majd elzártam, aztán újra és újra. Figyeltem, ahogy a víz vastag sugárban folyik a lábam előtt, egyenesen le a csatornába, a szennyvízbe. Vajon Nepapa hány órát gyalogolt, hogy annyi vizet szerezzen a családnak, amennyit az imént egy mozdulattal kiengedtem a csapból?

A világban nem mindenki olyan szerencsés, mint én, 844 millió embernek nincs közvetlen hozzáférése tiszta vízhez, és becslések szerint évente mintegy 17 millió nő szül olyan kórházban, ahol még kézmosásra sincs lehetőség.

Pakisztánban és más aszály sújtotta területeken egyre több drogbanda állt át az illegális vízkereskedelemre, mert lassan értékesebbé válik, mint az arany. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen az édesvíz elengedhetetlen az élethez, és hiába megújuló erőforrás, a kőolajhoz hasonlóan korlátozottan áll rendelkezésünkre. Vagyis ha valaki többet használ, akkor a másiknak kevesebb jut, és ez sokszor fegyveres konfliktussá fajul.

Upmanu Lall, a Columbia Egyetem professzora szerint a vízkészletek elégtelensége elsősorban azokban a régiókban jelent gondot, ahol eleve küszöbön áll a háború. Ugyanakkor, ahol valamilyen más okból harcolnak, ott a kiépített ivóvízellátás válik a konfliktus egyik első áldozatává. A különféle népcsoportok között 1980 óta kirobbant fegyveres összecsapások 23 százalékának hátterében az ivóvízhez való hozzáférés problémája állt.

A víz nem folyik, a vér viszont igen

„Korábban búzamezők terültek el a tó felé vezető út mentén, megszámlálhatatlan hajó ringatózott a vízen, és hatalmas halpiacok voltak” – így nézett ki a Csád-medence néhány évtizede egy helyi lakos szerint.

A tó 40 év alatt elveszítette felületének 90 százalékát, ezzel párhuzamosan a régióban élők száma a ’70-es évektől 7 millióról 30 millióra duzzadt.

Azok, akik már nem tudnak megélni a halászatból, a mezőgazdaságban keresnek munkát, de a pásztorok és a farmerek közötti állandó feszültség miatt egyre nehezebb boldogulni. Az előbbiek, a részben a túllegeltetés következményeként kialakuló elsivatagosodás hatására új területre hajtják az állataikat, ahol már élnek földművelők, akik értelemszerűen nem szívesen osztoznak az egyébként is szegényes erőforrásokon. Ráadásul a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet is állandó fenyegetést jelent a régióban. A terroristák elfoglalják a földművelők területeit, kisajátítják a kutakat, és rettegésben tartják a lakosságot. Ez csak egyetlen példa a megszámlálhatatlan konfliktus közül (Dél-Afrika, Dárfúr, India, Pakisztán, Szíria, Gázai övezet stb.) amely a víz körül alakult ki, és amely sokakat kényszerített menekülésre.

Egyetlen csöpögő vízcsap havonta kb. 170 liter vízveszteséget jelent!

Szakértők szerint a fejlett ipari országok jelenleg két-háromszor annyi vizet használnak, mint amennyit a természetes vízkörforgás biztosít, világszerte pedig a vízvezetékrendszerek, csőtörések vagy szivárgások miatt a szállított víz 30 százaléka vész el. 

Nyilván a világ politikai döntéshozóinak és a tudósoknak van a legnagyobb szerepük abban, hogy az új technológiák bevonásával tartós megoldás szülessen a vízválság kezelésére. Mi, hétköznapi emberek annyit tehetünk, hogy takarékoskodunk a vízzel és nem szennyezzük.

Nem folyatjuk feleslegesen, nem öntünk sütőzsírt vagy környezetkárosító vegyszereket a lefolyóba, megcsináltatjuk a csöpögő csapot, esetleg felfogjuk az esővizet (vagy a kád vizét), hogy kiváltsunk néhány WC-öblítést, és ami a legfontosabb, a gyerekeinket is arra tanítjuk, hogy becsüljék meg a vízkincsünket. Mivel a klímaváltozás a vízhiány egyik legjelentősebb kiváltó oka, azzal segítünk a legtöbbet, ha környezettudatosan élünk. Hiszen a vízválság már rég nem csupán egy horrortörténet, amivel a kicsiket ijesztgetik, amikor úgy felejtik a csapot, hanem a jelenkor egyik legégetőbb, megoldásra váró problémája. Egyik fogyatkozó erőforrásunk sem jelentett élet-halál kérdést, egészen mostanáig. Egy biztos, a víz korlátlan rendelkezésre állását nem vehetjük többé magától értetődőnek, és ha nem teszünk valamit, hamarosan hiába nyitjuk meg a csapot.  

Ki számít népszerű írónak? Egy olyan szerző, akinek szavára sokan figyelnek, művei jelentős példányszámban kelnek el. A sztáríró tízezres nagyságrendű követői táborral rendelkezik a közösségi oldalakon, de offline jelenléte is meghatározó: meg tud tölteni egy színháztermet, a Könyvhéten kígyózó sorok várják, hogy belefirkantson valamit új kötetébe. Műveit lefordítják idegen nyelvekre, képes betörni a külföldi piacra. Ezért sem mindegy, miről ír egy népszerű szerző, mit emel ki a jelen fontos kérdései közül.

Grecsó Krisztián véleményformáló író. Ráadásul a Verát a kritika elkezdte ifjúsági regényként kezelni. Előfordulhat, hogy otthon az anyuka elolvassa Tátraiék életét, és az előszűrés után a kamaszlány kezébe kerül a könyv.

A Vera több generációt szólít meg, célközönsége elég széles: nők, anyák, fiatal kamaszlányok. Én azért vettem a kezembe, mert kétlányos apukaként már előre készülök gyermekeim kamaszkorára, tanárként pedig az izgatott, mivel gazdagodhat egy fiatal gimnazista és rajta keresztül a vele gyakran együtt olvasó szülő a friss Grecsó-regénnyel. Merjem-e ajánlani apaként, tanárként szülőknek, diákoknak, lányaimnak?

A regény központi kérdése az örökbefogadás. Mi tartja össze a családot? Mitől lesz több a család, mint szülők és gyermekek vér szerinti köteléke? Milyen volt a családom múltja? Mennyire valódi az a szülő–gyerek kapcsolat, amelyben élek?

Ehhez hasonló kérdésekkel szembesülhet szülő és kamasz. Grecsó könyve ifjúsági regényként ügyesen orientálja a fiatal olvasót a család mibenlétének kérdése felé, éppen abban az életkorban, amikor a kortárs közösség válik fontosabbá.

 

Az örökbefogadás mellett a másik lényeges, aprólékosan ábrázolt probléma a regényben a kamaszodás. Az iskolai felvilágosításokon és az otthoni feszengős nagybeszélgetéseken kívül kevés az olyan hiteles fórum, ahol érzelmi és gyakorlati kapaszkodót kaphat egy tizenéves lány a benne zajló folyamatok megértéséhez. Miért lázadok a szüleim ellen? Miért bizsereg olyan furcsán a testem, ha egy szimpatikus fiú közelében vagyok? Kik a valódi barátaim? Ilyen és ehhez hasonló kérdések köré épül a Vera. Különös, hogy a kamaszlányok kérdéseire egy férfi író könyve adhatja meg a választ. Egy olyan regény, amelyik tisztában van az akcelerációval, vagyis azzal, hogy az érzelmi-biológiai érés ma a lányoknál korábban kezdődhet, mint évtizedekkel ezelőtt.

Grecsó Krisztián az első szerelem mellett kitér az első nagy lázadásra, az első menstruációra, az első nagy szerelmi csalódásra és sok más kamaszos határátlépésre is. Egy kamaszodó lány szülei ezáltal ahhoz kapnak segítséget, hogy elképzeljék, mi játszódhat le gyermekük fejében.

Nem elhanyagolható szempont a Vera esetében, hogy több oldalról mutatja be a bullying (az iskolai zaklatás) témáját. Egy pillanatban a címszereplő, Vera ráébred arra, hogy ő tulajdonképpen megalázta, érzelmileg zaklatta egyik osztálytársát. Ez éppen akkor világosodik meg számára, amikor őt közösítik ki és ő válik áldozattá. A zaklató és a zaklatott közötti vékony mezsgyéről gyakran megfeledkezünk, de a fiatal olvasó, vagy akár az aggódó szülő a könyv által a diákok világába belepillantva szembesülhet az osztályteremben, akár éppen a tanórákon zajló bullyinggal.

Ez a három kiemelt probléma is mutatja, hogy Grecsó Krisztián jól bánik azzal a felelősséggel, ami a népszerűséggel együtt jár. Mindemellett az olvasók megismerhetik a Kádár-rendszer végének, az 1980-as éveknek a mindennapjait, az elfojtásra ítélt családi titkok működését és egy kicsit Szegedet is – igaz, utóbbi marketingfogásnak bizonyul, hiszen a napfény városa inkább mellékesen felvillantott díszlet, mint valódi téma, így a tetszetős borító könnyen összezavarhatja az olvasót.

Nyugodtan oda lehet tenni a Verát az egykori csíkos és pöttyös könyvek mellé, és az sem véletlen, hogy a regény mottójában az Abigélt és A Pál utcai fiúkat idézi meg a szerző. Mindkettőt, sőt mindhármat érdemes gyerek- és felnőttfejjel is elolvasni, hiszen kamaszként és szülőként egyaránt formálódunk. Ideális esetben szülő és gyermek együtt beszéli meg a Vera tanulságait, ami esélyt teremt az iskoláról, barátságról, családról és kamaszodásról folytatott, konfliktusmentes társalgásra. Gátak szakadhatnak át.

„A Balaton már gyerekkorom óta fontos szerepet tölt be az életemben. A déli parton, Siófokon kezdődött minden a Nemzeti Színház üdülőjében: óriási nyarak voltak azok, hosszú heteket töltöttünk lent sok színésszel, színházi dolgozókkal, és persze ott voltak mindenkinek a gyerekei, unokái, akik hordákba verődve naphosszat együtt lógtak. A hozzám közel álló brigádhoz tartoztak Cseke Péter és Sára Bernadette lányai, Sára és Dorka; Koós Olga unokája, Bakos Fanni; Körtvélyessy Zsolt lánya, Kinga vagy Mihályi Győző gyerekei, Dávid és Barbara. Olyanok fordultak ott meg, mint Benedek Miklósék és fiuk, a ma már jól ismert háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibi, akit ott tanítottak meg úszni.”

A színészüdülő a siófoki hajógyári szigeten volt, ahol napközben rendesen folyt a munka, reggel 6-kor már dolgoztak a lángvágóval a munkások. „Át kellett menni a hajógyár területén, hogy elérd az üdülő területét. Egy érdekes, elszigetelt világ volt, ahol a kis csapatommal voltak különféle játékaink. Az egyik ilyen, hogy kincseket kellett gyűjteni: amikor elmentek a munkások, akkor beszabadultunk a hajógyárba, elbujkáltunk, konténerekből gyűjtöttük a kincseket, a rugószerű fémforgácsokat. Volt réz, ezüst és arany színű, mindig hasonlítgattuk, kié ér többet… A másik nagy játék az István, a királyos volt. Egy nagyon hosszú felfordított csónakot használtunk rámpának, és akkor a tákolt színpadunkon két oldalról jöttünk fel előadni a rockopera dalait, torkunk szakadtából énekeltük, hogy ’Felkelt a napunk, István a mi urunk…’ A nagy szerelmeink pedig általában a szomszéd Mahart kikötős vitorlástáboros fiúk voltak… ment a harc, hogy ki melyiket stoppolja le.”

 

Ez a miliő es persze az ott szerzett élmények annyira összekovácsolták a hajógyár kincskereső csapatát, hogy barátságuk a mai napig tart.

Későbbi élményeiket már a Balaton túlsó partján gyűjtötték. „A szüleim vettek egy házat Paloznakon, amely akkoriban még nem volt olyan felkapott, mint most. Olyan érdekes, valahogy most nőttem fel hozzá, hogy van egy balatoni nyaralónk, ahová bármikor lemehetek, ahol csönd van és erdő. Ezt három-négy éve érzem át igazán, azóta a szívem csücske az egész környék… az északi part, a Káli-medence, a Balaton-felvidék. Most élvezem igazán, hogy egyedül is le lehet menni, nem kell feltétlen hozzá társaság, család vagy barátok. Semmi más nem tölt fel ennyire.”

A Veszprém megyei Paloznak község alig 400 lelket számlál, ám nyáron igencsak felpörög az élet. A Bakony déli lábánál fekvő település Csopakkal határos. A két meghatározó tevékenység itt a borászat és a turizmus, jó pár éve itt rendezik meg a népszerű Paloznaki Jazzpikniket, de számos más kulturális és sportrendezvény is itt talált otthonra. „Megnyílt egy szuper menő étterem, a Sáfránykert, amit én is szeretek, emellett a Homola pincészet szervez olyan programokat, mint a »DJ a szőlőben«. Múltkor tapasztaltam, hogy a kis utcám, ahol általában senki nem jár, tele van autókkal és már nem szomjas emberekkel.”

„De ez csak pár nap egy évben, ki lehet bírni, és az ilyen rendezvények gyarapodása inkább pozitív, azt jelenti, hogy fejlődik a falu.”

 

Édesapja, Trokán Péter színművész is – aki jelenleg a szombathelyi Weöres Sándor Színházban játszik – sokat tartózkodik Paloznakon. Onnan tavasztól őszig könnyebben eléri a színházat, második otthonként tekint rá. Ahogy Nóri is.  „Szokták kérdezni, hogy megyek-e nyaralni valahova. Most egész nyáron át, egészen októberig forgatjuk a »Tanár« című sorozat új évadát, nem jut sok időm a pihenésre. Úgy érzem, hogy ha csak két-három napot is lent tudok tölteni, az is nyaralás! Kimegyek a kertbe, leszedem a friss bazsalikomot az ebédhez, vagy elviszem a kutyát sétáltatni az erdőbe. Eljött az az idő, hogy már az tölt fel, ha el lehet menekülni, a szabadnapjaimon nem Budapesten keresem, hogy hová tudnék elmenni bulizni, nem a nyüzsi érdekel már, hanem a csendes nyugalom.”

— Elkéstek-e már azok, akik ebben az esküvőszezonban szeretnének egybekelni, de még nem jelezték házasságkötési szándékukat az anyakönyvvezetőnél?
— Semmiképp, de kicsit nehezebb dolguk van azoknak, akik az utolsó percben jelentkeznek be, ugyanis kevesebb szabad időpont közül válogathatnak. Mivel a bejelentkezéskor fölvett jegyzőkönyv egy évig érvényes, ezért a legtöbb pár jóval korábban jelzi házasságkötési szándékát. Egyébként a törvény azt írja elő, hogy a házasulandóknak minimum 30 nappal a házasságkötés tervezett időpontja előtt meg kell jelenniük az anyakönyvvezetőnél. A 30 napos várakozási idő alól egyedül a jegyző adhat felmentést.

— Milyen esetekben?
— Különösen indokolt esetekben, például külföldi kiküldetés esetén. A házasulók valamelyikének közeli halállal fenyegető egészségi állapota esetén pedig a bejelentést követően a házasság azonnal is megköthető.

Nálunk a jegyző akkor is ad felmentést, ha a pár gyermeket vár, és az utolsó pillanatban dönt úgy, hogy az apasági nyilatkozattétel helyett inkább összeházasodik. Ugyanis a városvezetés mindenekelőtt támogatja a házasságot.

— Milyen papírokra van szükség a házasságkötéshez?
— Magyar állampolgároknak — amennyiben első házasságra készülnek — érvényes személyigazolványra, születési anyakönyvi kivonatra, lakcímkártyára. Elváltnak a jogerős válási ítéletet, özvegynek pedig az elhunyt házastárs halotti anyakönyvi kivonatát kell bemutatnia. Külföldi állampolgárok esetében kicsit bonyolultabb a helyzet, ugyanis az ő személyes anyagukat fel kell terjesztenünk a Kormányhivatalba, hogy ellenőrizzék, megfelelőek-e az iratok. Ennek ügyintézési határideje 60 nap.

— Milyen akadályai lehetnek a házasságkötésnek?
— Ha a felek közeli rokonok, vagy egyikőjük még tizenhat éven aluli. A törvény szerint tizenhat éves kortól lehet házasodni, de tizennyolc éves korig gyámhivatali engedély szükséges hozzá. Az is akadály, ha fennáll egy másik házasság, vagyis csak akkor lehet újra házasodni, ha a bíróság jogerősen fölbontotta a korábbi köteléket.

— Melyik korosztály házasodik manapság?

— A KSH adatai szerint 1991 és 2016 között több mint nyolc évvel emelkedett mind a nők, mind a férfiak átlagéletkora az első házasságkötéskor.

Az 1990-es évek elején gyakori volt a 20 év alatti lányok házasságkötése, az átlagéletkor 22 év volt. Az ezredfordulóra ez a szám 25 évre emelkedett. 2016-ban többnyire 30 évesen vagy annál idősebben kötöttek házasságot a párok.

— Érzékeli-e a kormány családpolitikai programjának hatását a házasulási kedvre?
— Érezzük a pozitív változást, az emberek egyre jobban hisznek, bíznak a jövőjükben. Hét éve végzem ezt a szép hivatást, látom a házasságkötések számának folyamatos növekedését.

 

— Hogyan készülsz az esküvőkre?
— Már akkor figyelem a párt, amikor megjelennek a jegyzőkönyv felvételére. A házasságkötés előtt egy-két héttel még egyszer leülök mindenkivel, és átbeszéljük a szertartást az első perctől az utolsóig. Megnyugtatom őket: mindent mondok vagy mutatok, amit tenniük kell. Nem lehet elrontani, kimondják az igent, és minden rendben van.

Mindig meghallgatom, mit szeretnének, milyen zenét, milyen jellegű beszédet. Megkérdezem azt is, van-e esetleg tabutéma, amit ne érintsek a beszéd során. Kérem őket, hogy meséljenek magukról, hogyan ismerkedtek meg, mi a hobbijuk. Igyekszem pár perc alatt minél több információt gyűjteni, hogy személyes lehessen a beszédem. Nincs két egyforma pár, így két egyforma szertartás sem lehet.

— Mik a trendek manapság? Milyen kéréseik vannak a pároknak?

— A szertartásnak egyetlen kötelező eleme van: fölteszem a kérdést, hogy kívánnak-e házasságot kötni, és ők igennel válaszolnak. A többi megbeszélés kérdése.

Most például lesz egy olyan szertartásom, ahol a polgári esküvőt megelőzi az egyházi, és a pár azt kérte, itt már ne legyen gyűrűhúzás. A beszédben szülőköszöntést majdnem mindenki kér. Sőt, ha a nagyszülők is jelen lesznek a szertartáson, javasolni szoktam, hogy őket is köszöntsék, nagyon jólesik nekik. Ha idősebb a pár, nem élnek már a szülők, de vannak gyermekeik, akkor őket is bevonom egy köszöntő erejéig. Gyakori kérés a közös életet jelképező gyertya meggyújtása vagy a homokszórás: különböző színű homokot öntenek össze egy üvegbe vagy képkeretbe, amely szintén az együvé tartozást fejezi ki. Manapság egyre divatosabb a faültetés, sokan saját szülőföldjükről hozzák a földet. A fát később saját kertjükben is elültethetik, gondozhatják.

— Mi az a kérés, amelyre már inkább nemet mondasz?
— Például pillangóröptetést és hasonlókat már nem szívesen vállalok.

— Melyek voltak a legkülönlegesebb helyszínek?
— Vezettem már szertartást az Öreg-tó partján, az Angolkert fái között, a Tatai vár udvarán, az Esterházy-kastély teraszán, az Agostyáni Arborétumban, golf pályán és stégen is.

A stégen a szél befújta a vízbe a házassági anyakönyvi kivonatot. Pecabottal próbáltuk kihalászni, de nem sikerült. Végül az egyik tanú hozta ki csónakkal.

— Van-e kedvenc szerződ, akit szívesen idézel, vagy akitől ihletet merítesz beszédeidhez?
— Ma például Pál apostol Szeretethimnuszából idéztem. Mindenki ismeri ezeket a sorokat, ebben az ünnepélyes pillanatban azonban mégis máshogyan hangzanak. Szívesen olvasom Márai Sándor és Müller Péter írásait. Ha találkozom olyan gondolattal, amelyet érdemes megjegyezni és továbbadni, akkor leírom, és elmondom az arra alkalmas párnak. Azt a szertartást azonban nem szeretem, ami telis-tele van idézettel. Tanácsot soha nem adok, ezt már az elején megfogadtam, de a szerelemről, szeretetről szívesen beszélek.

 

— Milyen tulajdonságokkal rendelkezik a jó anyakönyvvezető?
— Kiemelten fontos a jó beszédkészség. Legyen empatikus, kedves, jókedvű, rugalmas, precíz. Nem mindegyik tanulható. Vagy rendelkezik valaki ezekkel a tulajdonságokkal, vagy sem, itt nem lehet pókerarcot vágni.

— Előfordult-e, hogy meghiúsult az esküvő?

— Körülbelül ezer esküvőt tartottam már, de nemet még soha senki nem mondott.

Olyan előfordult, hogy a pár két nappal a szertartás előtt megjelent és lemondta – nagyon fiatalok voltak. Még mindig jobb, hogy előtte gondolják meg magukat, mint hogy néhány év múlva elválnak. Arra is volt már példa, hogy a bejelentkezéskor derült ki, a férfi még házas, nem volt jogerős a válási ítélet. Egy szimpatikus ötven év körüli férfi pedig többször is kimondta az igent: először nekem, aztán a mennyasszonynak, majd a szülőknek, gyerekeknek és a vendégeknek is szépen sorban.

— Manapság egyre többen veszik igénybe a szertartásvezetők szolgáltatásait. Mi ennek az oka?
— A szertartásvezetők vállalkozók, akik — nem kevés pénzért — gyakran elviszik a házasságkötést a show irányába. Sajnos, sokszor valótlant híresztelnek rólunk: nem megyünk ki külső helyszínre és nem veszünk figyelembe bizonyos kéréseket, holott ez nem igaz. A szertartásvezetők OKJ-s tanfolyamot végeznek. Az egyik ilyen képzést hirdető cég oldalán olvastam a következőket: „A legfontosabb a hiteles színészi alakítás, hogy a résztvevők biztosak legyenek abban, hogy valódi szertartást látnak”.

Tulajdonképpen hazugsággal indítják a pár életét: címer nélküli vállszalaggal állnak ki, és levezetik – érvénytelenül – ugyanazt a szertartást, amelyet az anyakönyvvezető, megtévesztve a jelenlévőket.

De a szertartásvezetők által semmilyen családjogi aktus nem jön létre, a párnak mindenképp el kell mennie az anyakönyvvezetőhöz, ha érvényes polgári házasságot szeretne kötni.

Ugyanis a polgármesteri hivatal alkalmazottjaként ő felel annak törvényességéért, ő adja ki a házassági anyakönyvi kivonatot és jegyzi be az elektronikus anyakönyvbe.

A házasságkötés nem lehet üzlet! Mert úgy éppen a lényeg tűnik el: két ember örök hűséget fogad, mert szeretnék jóban és rosszban együtt leélni az életüket.

Valamiért azt gondoltam, manapság csak a wellness és a kényelmes semmittevés vonzza az embereket. Ehhez képest péntek estére ki lehetett volna tenni a „megtelt” táblát a kemping bejáratára. A lakók Európa számos országából érkeztek: a magyarok voltak többségben, de sok német turistával is találkoztunk. Rajtuk kívül franciák, olaszok, lengyelek, csehek, dánok, belgák, hollandok, osztrákok egyaránt pihentek a magyar tenger partján. Bandázó tinik, gyermekes családok és nyugdíjasok is voltak szép számmal.

A mosogató környéke mindig remek lehetőséget teremtett egy kis tereferére az itt lakókkal. Először egy idősebb hölgy köszönt oda hozzánk. Mint kiderült, Németországból érkezett, hogy két hónapot a Balatonon töltsön. Mivel úgy érzi, a magyar klíma jót tesz az asztmájának, az élettársával húsz éve rendszeresen jár a magyar tenger partjára. Másnap ugyanitt futottam össze egy ötven év körüli, rutinos kempinglakóval. Míg én műanyag tányérokon egyensúlyozva vittem a mosatlant a vizes blokkhoz, ő egy profi, szűrőbetétes műanyag vödröt használt erre a célra. Korábban ő is sokat sátrazott, de az elmúlt években lakókocsira váltott, mert úgy érezte, kiöregedett ebből a műfajból.

Mások azonban nem osztották a véleményét, a mellettünk lévő sátorban például egy hatvanas úr tanyázott. Reggelente hosszasan hallgattuk a horkolását. Egy ötödik X-ben járó motoros pár szintén egy egyszerű sátorban aludt éjszaka, napközben pedig mindketten a fák közé kifeszített függőágyaikban pihentek. No és a hölgy reggel egy igen rövid hálóingben fésülgette a haját, míg mások pizsamában, alsógatyában vonultak a vizes blokkok felé.

Ahogy megfigyeltem, a kempingezők nem a szégyenlősségükről híresek, hiszen a tusolást, a fogmosást is ismeretlenek közelében kellett végezni.

Az „Élni és élni hagyni” jelmondat itt kimondottan aktuális volt, engem ez a fajta szabadságérzet vett le leginkább a lábamról.

Amikor átléptük a kemping bejáratát, valahogy rögtön megéreztem, hogy itt nem kell azon görcsölnöm, vajon ki mit gondol rólam. Ez nagyon felszabadító volt.

Esténként olyan érzés kerített hatalmába, mintha egy giccses romantikus filmben lófrálnék. Bár az egyik lakókocsi előtt három kamasz megállás nélkül a telefonját nyomkodta, több helyen is előkerültek a gitárok, egy idősebb házaspár pedig egy csomag kártyát vett elő. A tárcsákon, grillrácsokon ínycsiklandó illatot árasztottak a készülő vacsorák. Fényfüzérek, szolár lámpák is gondoskodtak a kellemes hangulatról, s mint utóbb kiderült, ezeknek sötétedés után is hasznát vettük.

 

A kisfiaink is nagyon élvezték ezt a „nomád” életformát. Lelkesen hancúroztak a sátorban, rohangáltak a friss levegőn, lubickoltak a habokban. Az egyik szomszédunk is kisgyermekekkel érkezett, de ők velünk ellentétben bérelt lakókocsival keltek útra, és már több kempingben is megfordultak, mire lehorganyoztak mellettünk. „Szeretünk kempingezni – mondta az édesanya. – Három gyermek mellett hatalmas előnyt jelent, hogy nem kell előre lefoglalnunk a helyet. Áprilisban úgysem tudnám előre, júliusban vajon beteg lesz-e valamelyikük. Mielőtt megszülettek a gyerekek, már jártunk itt a férjemmel. Az északi part mélyebb vize viszont nem igazán gyerekbarát. A gyerekek délután még szoktak aludni, a lakókocsiban viszont nincs klímánk, napközben meleg van odabent. A nappali fény és a kinti zajok miatt sem tudnak napközben pihenni, így este korán kidőlnek. Menetközben kiderült, hogy ötünknek túl kicsi a lakókocsi. Legközelebb körültekintőbben fogunk választani.”

Egy negyvenes házaspár két kiskamasz lánnyal érkezett. Amióta nagycsaládosok lettek, rendszeresen kempingeznek, mert a gyerekek élvezik, hogy a szabadban tölthetik az egész napot. „A sátrazás legnagyobb előnye a kedvező ár – meséli az édesanya. – Amióta felfújható matracokat vettünk, a kényelemre sem panaszkodhatunk. Mindig igyekszünk olyan sátorhelyet választani, ami közel van a vizes blokkhoz. Persze mint mindennek, a kempingezésnek is van hátulütője. Ilyen például a közös WC- és tusolóhasználat. Emellett az időjárásnak is ki vagyunk szolgáltatva. Az éjszaka például azt hittem, elvisz a vihar, de szerencsére jól vizsgázott a sátrunk, és nem áztunk be.

Az elmúlt évek alatt megtanultuk, hogy alaposan fel kell készülnünk, mielőtt elindulunk otthonról. A férjem mindig ír egy listát azokról a holmikról, amiket feltétlenül magunkkal kell hoznunk. Bakik persze mindig becsúsznak.

Idén új elosztót kellett vennünk, mert elfelejtettük bepakolni a meglévőt. Kávéfőzőt hoztunk, de a bögréink otthon maradtak. Mivel az egészségügyben dolgozom, számomra az a legfontosabb, hogy alapvető gyógyszer, kötszer, fertőtlenítő mindig legyen nálunk.” A család lábasoknak és alapvető élelmiszereknek sem volt híján, az utánfutóról előkerülő kellékekkel pedig reggelenként az apuka tejbegrízt, rántottát és palacsintát készített.

Amikor étkezésre került a sor, meglehetősen zöldfülűnek éreztük magunkat: míg mások főtt és sült étellel kényeztették magukat, mi többnyire szárazat ettünk, mert nem tudtuk, hogyan kerülhetjük el a hangyák invázióját, és fazekakkal, serpenyőkkel sem készültünk.

Legközelebb már rutinosabban – és valószínűleg több csomaggal – fogunk útnak indulni, mert hogy újra át szeretnénk élni a kempingezés örömét, ahhoz kétség nem fér.

 

A városmajori plébániatemplom a 20. századi magyar művészet és különösen az egyházművészet kiemelkedő értéke. Az építészekhez társult más alkotók révén valódi összművészeti alkotás, amelyet méltán nyilvánítottak műemlékké. A templombelső rendkívül fontos részét alkották az Árkayné Sztehlo Lili tervezte színes üvegablakok.

A művész az 1933-ban épült templom nyolc nagyméretű ablakából hatra készített terveket. Az ezek alapján elkészült gyönyörű díszüvegablakok azonban egy 1942-es bombatámadás során megsemmisültek. A rekonstrukció hosszú időszakot foglalt magába, amely véglegesen 2018-2019-ben zárult le, amikor a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület célkitűzése nyomán az utolsó, Szent Erzsébetet ábrázoló üvegablak is a helyére került.

Felmerült az igény arra, hogy a még két fennmaradó ablakba is kerüljön színes kompozíció, amelyekre Sztehlo Lili nem készített terveket. Első lépésként ezt a Sztehlo Lili Kulturális Egyesület és a Mindszenty Alapítvány egy pályázat kiírásával szeretné elősegíteni.

Pályázók köre: A pályázat nyilvános, részt vehetnek benne megfelelő szakmai felkészültséggel bíró magyar (és külföldi) állampolgárságú alkotóművészek, tervezők, hazai felsőoktatásban jelenleg hallgatói jogviszonyban lévő alkotók vagy alkotói csoportok. Egy személy vagy egyéni, vagy csoportos pályázatot adhat be, mindkét formában nem pályázhat.

Az ablakok témái:

• Isten Tiszteletreméltó Szolgája Mindszenty József bíboros
• Az Eucharisztia forrás a világ életéért

A pályázat lebonyolításának módja: A pályázat kétfordulós. Az első fordulóban a pályázatok név nélküli elbírálása történik meg, ennek során a zsűri kijelöli a második fordulóba kerülő pályaműveket. A zsűri által kiválasztott pályaművek jeligéjét a  www.sztehlolili.hu honlapon tesszük közzé. A második fordulóban már a pályázó neve is ismertté válik.

Díjazás: A második fordulóba bejutott, de nem nyertes pályázók mindegyike egyenlő arányú, 30.000 Ft-os díjazásban részesül.

A nyertes pályázók díjazása:

1. helyezett : 500.000 Ft
2. helyezett: 300.000 Ft
3. helyezett: 150.000 Ft

 

• Helyszíni művészettörténeti tájékoztató időpontja: 2019. szeptember 6. 15–17 óra.

                Vezető: Ritoók Pál művészettörténész

• A pályázat első fordulójának beérkezési határideje: 2019. november 30.

A pályázati kiírás teljes szövege a www.sztehlolili.hu/palyazat/ címen található.
Kapcsolat: [email protected], +36207708751

 

 

A tesók

Kérdésemre, hogy milyen az élet ilyen sokan együtt, a 17 éves Bogi válaszol: hangos, hétvégén nem hagyják aludni, de más baja nincs a testvéreivel, szereti őket. A 11 éves Dóri elmeséli, hogy a szüleik is nagycsaládban nőttek fel, 21 unokatesójuk van. A nagycsalád természetes közegük, sőt, apai nagyszüleik négy testvér mellé még két gyermeket kivettek a budapesti Aga utcai nevelőotthonból. Ági, az édesanyjuk hozzáteszi: „Szerettünk volna legalább három gyermeket; de ha Kinga állapotáról hamarabb tudunk, később vállaltuk volna a következőt”.

Amikor ugyanis lányukról kétévesen kiderült, hogy autizmussal él, Bogi már megszületett, a fejlesztőszobák előterében nőtt fel – talán ezért olyan fegyelmezett, rendszerető.

Dóri akkor született, amikor Esztergomba hordozták Kingát – nehéz időszak volt, ő türelmetlenebb is Kingával. A nyolcéves Keve és az ötéves Hanga már „jókor” érkezett: Kinga élete akkor már sínen volt. A fiú ragaszkodó, türelmes testvére Kingának, a legkisebb lány pedig így éli meg a helyzetet: „Mi nem is ismerjük Kingát, mert alig látjuk”.

Amikor Kingáról tovább kérdezgetem őket, először zavart csend támad, de sorra megnyílnak. Elmesélik, hogy testvérük néha idegesítő és fárasztó, de nagyon szeretik. Hétvégén és az iskolai szünetekben mindig velük van. Megmondja, ha éhes vagy szomjas, de arról már nem tud mesélni, hogyan telt a napja. Keve szerint Kinga jó fej, ha elkezdenek egy éneket vagy mesét, rögtön tudja folytatni; tudnak vele játszani kirakóst is. Többször elszökött otthonról, egyszer vetetett egy Túró Rudit magának egy idegen nénivel, máskor átment a szomszédokhoz WC-re vagy születésnapozni. Amikor édesapjuk koccant a kocsijukkal, annyira élvezte a rázkódást, hogy hahotázva nevetett.

Dóri szerint Kinga azért is jó fej, „mert ha leültetjük valahová, ott marad addig, amíg azt nem mondjuk neki, álljon fel”.

Mosolyogva, de torokszorító érzéssel hallgatom őket, majd Ágit, aki elmeséli, mit mondott egyszer Keve: „Jó lesz a mennyországban, ott Kinga már egészséges lesz, és akkor ki fog derülni, milyen is ő igazából”.  

A szülők

„Kinga jól kezelhető, de önállóan nem tesz semmit, és talán ez a legnehezebb” – mondja édesanyja. Mindig figyelni kell rá, és adni neki elfoglaltságot. Szeret tornázni, biciklizni, kirándulni, fürödni. Artikulációja nem tiszta, de ők megértik. Vannak fura szokásai: például kiskanállal eszik, megigazítja az elmozdított tárgyakat; tegnap is úgy hámozta a krumplit, hogy minden héjcsíkot pontosan egymás mellé rakott le. „Nagyon szeret dolgozni, és ha van erőnk-időnk bevonni, sok mindent el tud végezni: gyümölcs- és zöldségpucolást, rendrakást, és segít Balázsnak is a méhészkedésben” – sorolja az édesanya.

De ha nincsenek mellette, elkezd „rosszalkodni”: elcsen egy játékot, bedob valamit a WC-be, elszökik. A szidást érti, de a következményeket nem tudja felmérni. „Mint egy kisgyerek, aki fejlődik, de soha nem nő fel”.

Balázs, az apuka elmeséli: egy balatoni utazáson egyik szandálját, egy másik útjukon egy szerszámot dobott ki az autó ablakán, mert nem érezte odavalónak. De ma már nem tesz ilyet. Templomba is együtt járnak, Kinga most már végigüli a miséket. Miközben megtanulták kezelni őt, megtanították a közösségüket is, hogy a másság bár nehézséggel jár, de lehet áldás. Ági szerint a Jóisten fiatal koruk óta készíti őket erre a feladatra, a perifériára szorult emberek gyakran megtalálták őket. „Különleges helyzetekben és módokon tapasztalhattuk meg Isten gondviselő és léleknevelő szeretetét, erejét. Ha nem lettünk volna ilyen szoros kapcsolatban Vele, nem tudom, hogy bírtuk volna ki ezeket az embert próbáló helyzeteket. De utat találtunk, és ma már nyugodtabbak vagyunk. Sokat imádkozunk, értünk is sokan imádkoznak.”

Kinga és az ő ajándékai

Nevét hallva Kinga odajön az asztalhoz. „Süti, süti” – ismételgeti. Amikor Ági megkérdezi: csokisat vagy simát kér, a válasz mindig az, amit anyja utoljára mond. Vagyis nem tud választani, csak ismétli a szót. A kislány kétéves koráig semmilyen jele nem volt a betegségnek, azon kívül, hogy nem beszélt és nagyon rosszul aludt. Amikor kiderült a probléma, elkezdték intenzíven fejleszteni: zeneterápia, lovaglás, vízi terápia, oltáskivezetés, diéta, szenzoros torna. Ezek sokat javítottak a helyzetén: négy-ötéves korára szobatiszta lett, beszélni kezdett, jobban aludt, és elkezdett enni olyasmit is, amit előtte nem.

Az orvostudomány folyamatosan fejlődik, de még mindig nem tudni, mi okozza, s így azt sem, mi gyógyítja az autizmust, de nagyon sokat lehet elérni a korai fejlesztéssel és a diétával.

Az ötévesnél idősebb gyerekekkel már nem is nagyon foglalkoznak, mert olyan végleges, visszafordíthatatlan elváltozások alakulnak ki az idegrendszerben, amivel már nem tudnak mit kezdeni. Amit Kinga azóta megtanult, az „csak” funkcionális tanulás (étkezés, öltözködés, WC-használat), de az idegrendszerét már nem tudják gyógyítani.

Balázs átveszi a szót: „sokszor próbáltuk integrálni, de nem működött”. A helyi katolikus oviban nem voltak rá felkészülve, de nagy szeretettel és szakértelem nélkül befogadták. Viszont csak Ágival együtt maradhatott bent, így nem sokáig járt oda. Az állami óvodában a fejlesztőpedagógus nem értett az autizmussal élőkhöz. Így került Kinga az esztergomi Montágh Imre Iskolába, ahol nagyon jól bántak a magasan funkcionáló autizmussal élőkkel, de vele nem tudtak mit kezdeni. Szülei belátták: ez így senkinek sem jó, keresniük kell másik helyszínt. Így került a gyöngyösi Autista Segítő Központba, amelyet a ferences rend tart fenn.

Az itteni általános iskola és gyermekotthon nagy változást jelentett a távolság és a bentlakás miatt is. A tágabb család véleménye megoszlott, ők mégis mellette döntöttek, mert azt érezték: az állandó készenlét felemészti őket, és a többi gyerekükkel alig tudnak foglalkozni. Az orvosoktól tudták: minél hamarabb kerül valaki otthonba, annál gyorsabban és jobban fog beilleszkedni.

„Amikor Kinga elköltözött, nyolc év után először tudtunk nyugodtan aludni” – sóhajt fel Ági.

Gyöngyösön szigorú menetrend szerint élt: délelőtt iskola és fejlesztés, délután kiscsoportos foglalkozások. Maradhatott volna a hétvégékre is, de ők mindig hazahozták. Édesapja ragaszkodott hozzá, hogy ő vigye oda minden hétfő reggel és hozza haza péntek este. Szeretik a közös utazásokat, csendben nézelődnek és közben ropit majszolnak.

 

Nyolcadikos koráig volt Gyöngyösön, utána került a tatai Szent Gergely Lakóotthonba. Isteni gondviselésnek tartják, hogy ez sikerült, ugyanis oda szinte lehetetlen bekerülni.

Magyarországon mintegy százezer autista él, de csak nyolc kifejezett autista-specifikus bentlakásos intézmény működik felnőttek számára. Több ismerős szülő döbbenetes helyzetekkel szembesül: sok helyen azt sem tudják, mi az autizmus, a fogyatékosokkal együtt kezelik őket, elkerített helyiségekben üldögélnek, elfoglaltság nélkül.

A következő kihívás a szoba berendezése, majd a havidíj előteremtése volt. Ági segítséget kért a rokonoktól és a barátoktól arra hivatkozva, hogy Kinga ki fog repülni az otthoni fészekből, és beleadhatnának a „nászajándékába”. Pillanatok alatt össze is gyűlt a berendezéshez szükséges pénz, a havidíjat is átvállalták a rokonok addig, amíg Kinga saját jogon nem kap állami támogatást.

A lakóotthon családias, tíz lakóval, köztük az intézmény vezetőjének fiával. Önállóságra nevelik őket, és elvárják a szülők aktív együttműködését. Van egy üzenőfüzet, amibe minden héten beragasztják, mi történt velük, ez alapján már tudnak Kingával beszélgetni. A szülők meg is mutatják a napi kártyákat, heti tervezőket és üzenőfüzetet, és hozzáteszik: ijesztőnek tűnhet így élni, de nekik is segített rendszerezni a család életét.

Búcsúzáskor Balázs így fogalmaz:

„Kingával nagyon nehéz, de jó együtt élni. Néha úgy érezzük, Isten nem adta nekünk teljesen őt, hanem egy kis részét megtartotta magának. Egy csodálatos misztérium, amit soha nem fogunk megérteni; majd csak a mennyben”.

Ági hozzáteszi: „Nagy ajándékot kaptunk Istentől: Kingát, aki segít, tanít, nevel minket az Isten felé vezető úton. Biztos vagyok benne, Isten nem hagyja el az ő kiválasztottját, és mindig a tenyerén hordoz mindannyiunkat.”