„Foglalkozásom és hivatásom olyan, amilyet a sors csak kivételezetteknek nyújt, kivételes órákban. Megadatott, hogy művész lehessek, akinek mestersége szenvedélyből és játékból tevődik össze. Hálás, boldog és megelégedett vagyok, ha szabad festenem, mert festeni jó.” – Ez volt a 125 éve született Molnár-C. Pál (MCP) ars poeticája, erre utal az évforduló alkalmából megálmodott kiállítás címe is: a „Boldog művész”.

A feleség, aki teret adott a művésznek

„Hármas évforduló az idei, hiszen édesanyám, dr. Csillag Pálné Éva, aki elindította a múzeumot, 20 éve ment el, a múzeum pedig 35 éves” – mondja az unoka, Csillag Péter. Egy ráadás negyedik évforduló is kínálkozik: „125 éve született a nagymamám is, a művészfeleség Alice Gstettner. Bécsi születésű, kitűnő pedagógus volt, a Zeneakadémián berlini módszerrel éneket tanított, Pászthy Júlia ma is az ő iskoláját követi. A zene tehát kiemelt szerephez jutott a családban, hátteret, kiegyensúlyozottságot biztosított az érzékeny képzőművésznek. Enélkül nem született volna meg a hatalmas MCP-életmű. A családban megvolt mindenkinek a privát szférája. A nagymamám hagyta, hogy ha együtt nyaralnak is, töltsenek kis időt külön is, teret hagyott nagyapám inspirációinak, ötleteinek, ami hatalmas bölcsességre vall.”

Molnár-C. Pál – Kép: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

Rövid haj, rövid szoknya, kölcsönvett C betű

A „Boldog művész” kiállítás a teljes MCP-életműből szemezget. A „Tavasz” teremben kicsi remekművek, úti jegyzetek sokasága üti meg a szemem, a fal szinte végigvezet az életút helyszínein a szülővárostól, Battonyától a szigligeti – és zsennyei – alkotóházakig, Svájcon át párizsi és itáliai tájakig. A szomszédos falon a karakteres, jól felismerhető MCP-kézjegyek, a tusrajzok. Péter mesélni kezd: „Molnár-C. Pál Párizsból hazajövet 1923-ban állított ki először itthon, akkor kapta a művésznevét is Fónagy Bélától, a Belvedere szalon tulajdonosától, mert azt mondta, hogy Molnár Pál néven nem fog befutni… francia származású édesanyja, Jeanne Contat nevéből kölcsönözte a ’C’ betűt.”

Ezen a bizonyos 1923-as kiállításon ott volt Kemény Simon, az Est lapok szerkesztője is, és megismertette őt a tulajdonossal, Miklós Andorral. MCP kapott egy külön rovatot, amely a „Mindenről mindenkinek” címet viselte. Ebben a rovatban tehát helyet kapott minden, ami a közvéleményt akkoriban érdekelte – például a modern nő témája. Péter felesége, Éva rávilágít, hogy „az 1920-as években a nő teljesen megváltozik: levágatja a haját, a szoknyáját, kalapot vesz fel, charlestonozni kezd, sportol, felül a motorbiciklire és egészen új szerepet tölt be, mint korábban. Még ismeretlen festő volt, amikor jött ez a lehetőség, ami napi 400 ezer példányos megjelenést jelentett – MCP ezekkel a rajzokkal futott be.”

Modiano-reklám – Kép: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

A nők inspirálták a grafikus-festőt egy másik alkalmazott műfajban, a plakátok témaválasztásában is. A híres 1928-as Modiano-cigaretta plakátja 10 ezer pályamű közül került ki győztesként. És hogy honnan jön ez az akkoriban hihetetlen nyitott, újítónak számító lendület? „Párizsban tanultam a legtöbbet” – hirdette magáról a művész. Péter hozzáteszi: „Volt egy mecénása, aki egy évi párizsi tartózkodását fizette. A Louvre-ban aztán találkozott az itáliai reneszánsszal. E mellett Párizs a ’20-as évek elején a poszt-impresszionista irányzatok szellemében élt, a kubizmus, expresszionizmus is megérintik őt, és persze az art deco is. Hazatérése után születnek ezek a jellegzetes tusrajzok és plakátok.”

Szűz Mária és az „Angyali üdvözlet”

Molnár-C. Pál életművének jelentős részét teszik ki a vallásos témájú képek. A kiállításra Springer Ferenc restaurátor segítségével felújították azt az 1934-es Angyali üdvözletet, amelyen a párizsi és római hatás is érződik. Éva meséli az erős, élénk színű, ma is nagyon modernnek ható kép előtt: „A hátoldalán a restaurálás során különböző rétegeket találtunk. Úgy állítottuk ki a festményt, hogy akár mögé is be lehet bújni a tárlaton, mert a kép hátán ott egy másik angyali üdvözlet, egy önarckép, egy műterembelső jelenet – mindez nemrég került elő.”

„MCP rendkívül szépnek látta Máriát, a bűntelen embert, akinek arcán felragyog az az eredeti szépség, amilyennek Isten megálmodott minket. Ezért rengeteg Angyali üdvözletet készített, ennyi Madonnát és Szűz Máriát szerintem nem festett még senki.”

Angyali üdvözlet – Kép: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

Párizs után a festő életét az örök város is meghatározta. 1928–1931 között érkezett az olasz fővárosba a római ösztöndíjasok első csoportjával, Aba-Novák, Szőnyi, Pátzay és Patkó társaságában. Éva folytatja: „A jó gazda kincseiből elővesz régit és újat – mondja a Szentírás. A római ösztöndíj hatása volt az, ahogyan ők a régi és az új stílust gyönyörűen ötvözték. Művészetük egyszerre volt szakrális és avantgarde” – és ez tükröződik MCP bibliai témájú képein is. „Látásmódjuk fuvallatot jelentett a magyar egyházművészetben, Rómából hoztak friss levegőt. Azonban egy teljes új papi generációnak kellett felnőnie ahhoz, hogy befogadják a templomokba ezt az új irányt.”

Magyarországon 30 templomban találhatók MCP oltárképei, például Kőszegen, Szombathelyen, Balatonlellén és a szülővárosban, Battonyán. Budapesten 10 oltárképe található, többek között a Batthyányi téri Szent Anna-templomban, de a Béke téri Szent László-templom freskói és a Belvárosi plébániatemplom szárnyas oltárai is az ő munkái.

Anyósról menyre

A családban mindenki kiveszi a részét a munkából, hiszen egy magánmúzeumot elhivatottság nélkül nehéz fenntartani. „Érdekes, hogy a múzeum anyósról menyre száll, hiszen én is nagyon sokat dolgoztam MCP lányával, aki az anyósom volt – tűnődik Éva. – Ő sok képet a bizományiból vásárolt vissza, hiszen nem volt értékük a szocializmus éveiben. Azóta a család minden figyelme arra irányul, hogy az életmű méltó helyére kerüljön. Most pedig már az én menyem, Nóra is a múzeum állandó munkatársa. Emellett a hatodik gyermekünk, a legkisebb fiunk hordja a székeket a padlásról, ha rendezvényt tartunk, az informatikai hátteret pedig egy másik fiunk biztosítja - és van két művészettörténész lányunk is…”

A múzeum különleges vonzerejét a tematikus estek, vezetett séták és kulturális rendezvények sokasága adja, hiszen a névadónak is sokat jelentett a társasági élet. 60 évet élt a Gellért-hegyen. „Volt egy ház a Kelenhegyi út alján, ahol összejárt egy művészkör Matzon Frigyes szobrászhoz, utána az összejövetelek helyszíne áttevődött ebbe a villába. Szalatnyai József festő – akit Kodály-portréjáról ismerünk leginkább – egyszer felkiáltott: ha már így együtt vagyunk, miért nem alakulunk egyesületté? Így jött létre az MCP Baráti Kör. A mai napig összejár, a hagyomány megmaradt. Közös kiállításokat rendezünk a tagok kortárs munkáiból, és büszkék vagyunk arra, hogy az idén ketten, Kisléghi Nagy Ádám és Madarassy István is Kossuth-díjat kaptak. Igyekszünk összehozni a művészeket a művészetpártolókkal, élő közösségek alakulnak itt ki.”

A Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum „Tavasz” terme – Kép: Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum

A rendkívül termékeny festő élete végéig alkotott, az ecsetet csak a halálos ágyán tette le kezéből.

„Mindig mondta, hogy az őrangyala vele volt, és tudta, hogy sok mindent kap fölülről. Ahogy haladt előre a művészi pályán, egyre erősödött ez a belső meggyőződése.”

Csillag Péter a nagyapjával való utolsó találkozásukra így emlékszik vissza: „Nem láttuk, amikor festett, mert az alkotás az ő magánügye volt. Amikor viszont nem dolgozott, az ajtaja nyitva állt előttünk. Filmeket vetített nekünk, igazi ezermester volt, kirándultunk sokat, úgy hívott bennünket: ’komám’. A halála előtt a kórházban találkoztam vele utoljára, ahol úgy búcsúzott, hogy ’viszontlátásra’. Soha nem köszönt el így tőlem, éppen ezért ez az én hitemnek fontos indítómondata lett. Hiszem azt, hogy viszont fogjuk látni egymást, és hiszem, hogy most is összekapcsolódunk.”

A „Boldog művész” című kiállítás június 29-ig látogatható a Molnár C. Pál Műterem-Múzeumban.

Megtudhatjuk, hogyan lehet miénk a hatodik érzék, a hit, és mi is az a nyolcadik szentség. Hogyan tud a szívünk lehorgonyozni, hogy biztonságban, védelemben legyen, hogy ott gyermeki lélekkel élhessünk. A szívünk szentélyét mindig magunkkal hordozzuk, itt mindig együtt lehetünk a mi Istenünkkel. Lélegzet visszafojtva nem lehet élni. Merjünk, tanuljunk meg elidőzni, hogy végre lélegzethez jussunk, hogy ne csupán hálni járjon belénk a lélek, hanem áradjon szét, és töltsön el élettel.

„Átnézve 2018 eseményeit, felemelve népem nagy fazekáról a fedelet, úgy látom, hogy mindenből van bőségesen. Ma nem pénzből, ruhából, házból, autóból, továbbtanulási lehetőségből vagy akár szabadságból van kevés, hanem élő hitből, mindent beragyogó reményből, életünket megújító szeretetből, igen, egyszóval – én úgy látom – ma Istenből van kevés. 2019-re éppen ezért én a magam és a népem számára nem az ajándékot, hanem az Ajándékozót kérem. Nem bölcs tanítást keresek, hanem Mestert, magát a Tanítót szeretném megismerni, megismertetni veletek. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy nem gazdagságra vágyunk, hanem az egyetlen igaz értéket, Istent szeretnénk átölelni, mert nélküle semminek semmi értelme nincs.” - Csaba testvér

Böjte Csaba: A lélek lélegzetvétele
Helikon Kiadó, 2019
A kötetet összeállította és sajtó alá rendezte Karikó Éva, a fotókat Lettner Kriszta készítette.

Könyvbemutató, beszélgetés és dedikálás az Ünnepi Könyvhéten: 2019. június 15. szombat, 17.30-tól a Vigadó téri színpadon Csaba testvérrel újkötetéről Süveges Gergő beszélget. A beszélgetést követően 18 órától Böjte Csaba ugyanitt dedikálja is köteteit. 

Minden gyermek jó valamiben.

Lehet, hogy pálcikaembereket rajzol, de színes ruhákat fest rájuk; állítólag botfülű, de lelkesen rázza a ritmushangszereket; sokáig gondolkozik a j és ly rejtélyein, de megpróbálja eltalálni; hatalmas energiákat fektet a szöveges feladatokba.

Ahhoz, hogy Balázska elégedetten vegye át tőlem a bizonyítványát, több dolognak kell harmóniába kerülni. Ezeknek koszorúként kellene ölelni a kisgyermeket.

1. Fontos, hogy a családja elfogadja Bazsi küzdelmeinek eredményeit. Örüljenek sikereinek, ösztönözzék, ha valamiben lemarad, és soha, de soha ne hasonlítgassák őt nővéréhez, Ágihoz!

2. Most jövünk mi, tanítók, akik Balázst tanítjuk, értékeljük. A nap legnagyobb részét velünk tölti, mi terelgetjük, tanítjuk, segítjük őt. Ki kell alakulnia egy bizalmi kapcsolatnak, amely segíti őt, hogy elfogadja saját gyengeségeit, és örvendezni kell az erősségein. Kisgyermekről van szó, ezért a dicséret, támogatás nagyobb szerepet kap. Ennek őszintének kell lenni: a gyerekek megérzik a sajnálkozást, az üres szavakat!

Bazsival alaposan kiismertük egymást, már a tekintetéből látom, hogy segítséget kér egy feladat megoldásához. Megérzem, ha nő benne a feszültség, és csak hunyorítással jelzem: Menj csak ki nyugodtan!

3. A többi gyermek elismerése is fontos. Nagyon! A gyerekek értékrendje gyakran teljesen más, mint a mienk. Egy ügyes focista, egy találékony játékmester vagy tehetséges sárkányrajzoló előkelő helyet tölthet be az osztály rangsorában. Ebbe csak akkor „nyúljon bele” egy felnőtt, ha ez negatív tartalmú! Sok közepes tanuló találja meg így örömét a közösségben.

4. A legfontosabb maga Balázs. Neki is akarnia kell, vágyni és törekedni, hogy teljesítse, amire képes, megelégednie azzal, amit kap. Ha biztonságban érzi magát, könnyebb. Így az erősségeket kiemelő bizonyítvány kiosztása nem a kudarc órája lesz, hanem egy reális értékelés.

Én sem voltam soha kitűnő, emlékszem egy hármasról négyesre javított érdemjegy örömére.

Pisti is remek kisfiú. Már az iskolába érkezés pillanatában látni a huncutságot a tekintetében. Tervrajzokat készít, szerel, rejtvényeken töri a fejét, örökmozgó. Neki a tanulás könnyen megy, minden lazán jön. Nincs az a feladatmennyiség, amit ne tudna megoldani, ráadásul helyesen. Pistinél is működik a fent említett négy támogató. Család: erős, sokat és jól foglalkoznak vele. Az iskolában jól teljesít, tudja a huncut, hogy nagyon szeretjük. A gyerekek szeretik, ötleteit és mókáit szívesen fogadják, és ő maga is igényes magával szemben.

Péterkénk is jó képességű gyermek, de a bizonyítványba becsúsznak olyan érdemjegyek, amelyek lehetnének fényesebbek. Péterke szomorkodik is emiatt, de sajnos csak most, a tanév vége felé. Nála a családi erősítés hiányzik, szülei nagyon elfoglaltak, nincs idejük rendszeresen ellenőrizni őt. Nála marad tanítói és társai szeretete, biztatása, ösztönzése, de családi támasz nélkül önbecsülése és tanulmányi eredménye bizony gyenge.

Mindig látom magam előtt azt a gyermeket, akinek éppen a bizonyítványát írom. Tudom, mi az erőssége, miért fogom megdicsérni, mihez gratulálok.

Kép: pixabay.com

Harmadik osztályban a bizonyítvány mögött komoly munka áll. Aki versenyekre is járt, helyezéseket ért el, megérdemli az elismerést, a tapsot. Az is dicséretet érdemel, aki félénkebb, nem versenyző típus, de feladatait a legnagyobb erőbedobással készíti el. Ha elégedetlen vagyok valakivel, mert tudom, hogy lehetett volna jobb is, és csak egy falat szorgalom hiányzott, nem a bizonyítványosztáskor közlöm vele mindenki füle hallatára. Szeptembertől a kevésbé fényes bizonyítványt motivációként használom, hogy a negyedikes értékelés tényleg a képességeknek megfelelő legyen.

Az ünnepélyes bizonyítványosztást a névsor végétől fogom kezdeni, hogy egyszer végre a névsor végén szereplő Timike legyen az első, aki megkapja a kis kék könyvecskét.

Itt a sok jutalomkönyv, oklevél és más kisebb meglepetés. Köztük Csabié, aki ugyan messze nem kitűnő, de egész évben lelkesen naposkodott. Zsoltinak, aki rengeteget beszél, de ígéretes sakktehetség. Verácskának, aki a legtöbbet változott előnyére, gyönyörűen rajzol és nagy mókamester.

Mindenki kap valamit, aki a tanév elején nyújtott teljesítményén javított, fejlődött, dolgozott, akart és bizonyított.

Hogy hányan vannak? Ez még titok, de nem nehéz kitalálni.

Érdemes lenne megkérdezni őket, hogy én fejlődtem-e valamiben, és érdemelnék-e valami jutalmat. Egy sárkányos vagy macskás rajznak igazán örülnék.

Pedig furcsa volt, hogy a lakás különböző pontjaira – ablaküvegre, tükörre, sőt, szekrényajtóra, falra – filccel rövid mondatokat írt: kit kell felhívni, mit kell elintézni. Neveket (a sajátját is), telefonszámokat vagy egyszerűen csak rövid idézeteket. Kiküldte az unokákat a cukrászdába, adott pénzt a süteményre, majd amikor megjöttek, megint odaadta az árát. A fiúk hozták vigyorogva, hogy kétszer fizette ki, én csak legyintettem: a mama mindig ilyen volt. Vendégségben egyszer összefutott feleségem valamelyik unokatestvérével, és bemutatkozott neki. Pedig korábban már találkoztak.

Én csak a fejemet csóváltam, de hát a mamának legendásan rossz a memóriája, ezt mindenki tudja. Öt perccel később újra odalépett az unokatestvérhez. „Azt hiszem, mi még nem ismerjük egymást.” És megint bemutatkozott.

Mi még mindig azt hittük, hogy személyiségének és az idős kornak ez természetes velejárója. Noha nem számított még igazán öregnek, alig túl a hetvenen. Csak az Alzheimer-kór utolsó fázisára, örökös szorongásainak és alapvető képességeinek elvesztése láttán vált világossá, hogy nagy a baj. Amikor végre elvittük orvoshoz (igazság szerint korábban is próbálkoztunk vele, de nagyon erősen ellenállt; utálta az orvosokat, gyógyszerallergiája miatt került minden egészségügyi intézményt), már előrehaladott stádiumban járt. Aztán leesett az ágyról, eltört a combcsontja. Műtét, felfekvés, tüdőgyulladás, kórház.

Utolsó találkozásunkkor látszott, hogy lelkileg már nincs itt. Nem voltak fájdalmai, arca békésnek tűnt; biztosra vettem, hogy rövidesen elmegy. Szeme, amikor rám nyitotta, nem jelezte, hogy megismerne, csak édesapám láttán rezzent meg.

Amikor már indultunk, utoljára föléje hajoltam, megpusziltam a homlokát, és megkérdeztem: „Megismersz?” Egészen addig nem szólt egyetlen szót sem, ekkor hirtelen kitisztult az arca, és magától értetődően mondta: „Persze.”

Az Alzheimerre való hajlam öröklődik. Bár felfoghatatlan, hová tűnnek agyunkból az emlékek és információk a betegség hatására – igaz, még ennél is felfoghatatlanabb, hogy egyáltalán hol vannak olyankor, amikor elő tudjuk őket hívni –, láttam, hogy a legfontosabb események, nevek, arcok is el tudnak veszni. Azóta feleségem minden alkalommal, ha valamire nem emlékszem, félig viccesen – de azért félig komolyan – megkérdezi: „Megijedjek?” Hevesen tiltakozom, nem, nem, egyszerűen nem figyeltem tegnap, amikor ezt megbeszéltük, egyébként is szórakozott vagyok…

Sógornőm szerint az elme önellenőrzésének egyik módja, hogy száztól kettesével visszafelé kell számolni. Amíg ez megy, addig nincs olyan rettentő nagy baj.

100, 98, 96, 94…

Személyre szabott fogkefe, csokoládé vagy strapabíró, működőképes fegyver is nyomtatható már 3D nyomtatókkal. A technológia régóta lehetőséget ad arra, hogy a legkülönbözőbb tárgyakat készítsék el vele egyebek mellett műanyagból, titánból, élelmiszer-alapanyagból, vagy éppen homokkőporból. Az igazán nagy dobás viszont az, hogy a módszerrel élő szövetek, szervek is nyomtathatók. Ez esetben a tinta maga az élő, osztódni is képes sejt, amelyeket számítógéppel vezérelt pipetták segítségével visznek fel olyan struktúrákra, amelyekre ilyesmit nyomtatni lehet. Ezáltal hozhatnak létre az élő sejtek rétegei mesterséges szöveteket, szerveket.

Az így előállított szervek nagy előnye, hogy a betegek saját sejtjeiből készülhetnek, így – ellentétben a donoroktól származó szervekkel – nem fordulhat elő, hogy a szervezet elutasítja, kilöki őket. Emiatt adhat lehetőséget ez a technológia a személyre szabott szövet- és szervátültetésre.

Nyomtatott máj

Az eljárásnak a máj nagyon jó kísérleti terepe, ugyanis sejtjei könnyen regenerálják magukat. A szervvel kapcsolatos első eredményeket már 2013-ban bejelentették: az Organovo nevű biotechnológiai cég akkor tudott olyan 3D nyomtatott májat gyártani, amely több mint 40 napig képes volt ellátni a szerv feladatait. Ez hatalmas előrelépést jelentett, ugyanis a kutatók nagyjából egy évvel korábban még csak öt napig tudták életben tartani az ilyen szöveteket.

Ehhez képest a 2013-ban 3D nyomtóval létrehozott máj már több mint egy hónapig volt képes kiszűri a mérgező anyagokat, miközben megtartotta a tápanyagokat. A 3D nyomtatott májba érrendszert nem sikerült integrálni, ez állt annak hátterében, hogy a szerv pár hét után ismét elhalt. Az egészséges, valódi májat a vérkeringés tartja ugyanis életben. Ennek ellenére a szakértők már ekkor azt jósolták, hogy a módszerrel tíz éven belül a májon kívül is lehet majd olyan szilárd szerveket nyomtatni, mint például a bőr és a vese.

Hosszú út a szívig

Az elmúlt években a szervek 3D nyomtatásával foglalkozó kutatások még intenzívebbé váltak. A Tel-Avivi Egyetem kutatói idén tavasszal már arról is beszámoltak, hogy betegük sejtjeiből sikerült olyan szívet készíteniük, amely kamrákkal, véredényekkel is el van látva. A teljes nyomtatási folyamat mindössze három órát vett igénybe, tehát maga az eljárás – persze nem számolva az odáig vezető kutatásokkal – ez esetben sem időigényes. Szívet korábban már máshol is elő tudtak állítani 3D technológiával, de nem sejtekből, és nem véredényekkel. Magyarán eddig a tudósok csak egyszerű szöveteket tudtak sikeresen nyomtatni.

A nemrég elkészült szív nagyjából egyező méretű egy nyúl szívével, de a kutatók úgy gondolják: a technológia képes arra, hogy emberi méretben is előállítsák vele a szervet. Persze a sikeres nyomtatás csak az első lépést jelenti, hiszen a szívet „meg is kell tanítani” szívként működni. Emiatt célozzák a további kísérletek azt, hogy az így előállított szerveket először állatok, majd emberek testébe ültessék. Azt már sejteni lehet, hogy mivel az így készülő szívek is az érintettek saját sejtjeiből és biológiai anyagából készülnének, nem állna fenn a kilökődés veszélye. Mindez előrevetíti, hogy a technológia előbb-utóbb megváltoztathatja mindazok életét, akik szervdonorra várnak szívátültetéshez.

Csontok és porcok

A 3D nyomtatás a csontpótlások világában ugyancsak nagy lehetőségeket rejt. A módszer teljesen tönkrement csontrészek pótlására is használható lehet, a Washington State University mérnökei például már 2011-ben tesztelték az ötletet egereken és patkányokon. Akkor azt mondták, a mindennapi felhasználásra még nagyjából tíz évet kell várni. Öt évvel később a Wake Forest Baptista Egészségügyi Központ kutatócsoportja is előállt egy olyan technológiával, amellyel csont-, izom- és porcdarabokat tudtak nyomtatni. Ők olyan technológiát fejlesztettek, amellyel mikrocsatornákkal átszőtt, szivacsszerű szövetet voltak képesek létrehozni. Integrált szövet- és szervnyomtatási rendszerük a szerkezetet lebomló műanyagból építette fel, azt kombinálta az élő sejteket tartalmazó, a sejtek növekedését serkentő vizes géllel. Amikor a struktúrákat állatokba ültették be, a műanyagváz lebomlott, a sejtek termelte fehérjék pedig természetes szerkezetükkel helyettesíteni kezdték. Eközben vérerek és idegek is behatoltak az implantátumba, ami lehetővé tette, hogy a tápanyagok is bejussanak a szövetbe, az élő sejtek pedig ne „haljanak éhen”. Az állatokba ültetett pótlások teljesen normálisan működtek.

Kép

Kép: Profimedia - Red Dot

Idén év elején a San Diegó-i Kaliforniai Egyetem kutatói olyan eredményekről is beszámoltak, amely a gerinctörés kezelését segítheti. A megoldást ez esetben az jelentheti, hogy háromdimenziós nyomtatóval pontosan a sérülésbe illeszkedő gerincvelőszakaszt lehet nyomtatni. Módszerük kísérleti patkányon működött, segítségével részben helyre tudták állítani az állat lábainak mozgását. Arra persze még várni kell, hogy az eljárást gerincsérült embernél is alkalmazni lehessen.

Légcsőtől a pótlásokig

Nem élő szövetek esetében ilyen jellegű technológiát már sok éve alkalmaznak emberen is. Olyan plasztik légcső például már 2012-ben készült háromdimenziós nyomtatóval, amely egy születési rendellenességgel világra jött, a cső beültetésekor háromhónapos kisbabának mentette meg az életét. Az újszülött fejlődési rendellenessége a légcső porcgyűrűit és a hörgőket érintette, miatta a légutak gyengék voltak, könnyen összeomlottak. A megoldást egy olyan mesterséges légcső jelentette, amelyet úgy alakítottak ki, hogy ne akadályozza a légutak növekedését. Maga az implantátum nyitott cső formájú volt, és külső vázként rögzítették a légcső és a hörgők falához. A gyerek, akit előtte mesterségesen kellett lélegeztetni, három héttel a műtét után el is hagyhatta a kórházat. Mivel mesterséges légcsöve biológiailag lebomló anyagból készült, hároméves korára – amikorra az egészséges szövetek átvették a szerepét – teljesen el is tűnt a szervezetéből.

Pótlások is készülhetnek már 3D nyomtatással olyan esetekben, amikor az emberi test sérül. Arcsérüléseket például már többször korrigáltak úgy, hogy lényegében leképezték és kinyomtatták a hiányzó részeket, majd azokat beépítették az állkapcsoknál. Ismertek már olyan állatkísérletek is, amelyeknél fület pótoltak kísérleti patkányokon. E szervnek csak egy része készült 3D nyomtatóval, olyan műanyag struktúrából, amely köré szövetek „nőttek”, maga az eszköz pedig segítette azok növekedési útját. Ez a megoldás emberek esetében is segítheti majd a sérülések helyreállítását.  

Protézisek világa

Az amputált végtagok protézisének elkészítése már most lehetséges háromdimenziós nyomtatással, ilyesmivel a Stanford Egyetem kutatói már sok évvel ezelőtt előálltak. Alanyuk egy olyan iraki katona volt, akinek bal lábát térd alatt kellett amputálni. A számára készült művégtag nemcsak személyre szabott volt, hanem a hagyományos protéziseknél lényegesen olcsóbb is. Szintén sok évvel ezelőtti hír, hogy egy amerikai apa 3D technológiával fillérekből készített „kiborg kezet” tizenkét éves fiának. A gyerek bal kezéről születése óta hiányoztak az ujjak, egy hagyományos módon készített protézis viszont több tízezer dollárba került volna, amit nem fedezett a biztosító. Emiatt kezdett kutakodni az apa, majd akadt rá a megszokottnál jóval olcsóbb megoldásra. Általa fia képes lett arra is, hogy kerékpározás közben ugyanúgy két kézzel foghassa a bicikli kormányát, mint bármely más gyerek.

Pirulák a nyomtatóból

Komoly lehetőségeket rejt a gyógyszerek 3D nyomtatása is. Az első ilyen készítményt – egy gyorsan felszívódó epilepsziagyógyszert – pár éve hagyott jóvá az amerikai gyógyszerhatóság. A pirulát rétegről rétegre nyomtatják, így az gyorsabban oldódik, mint egy átlagos tabletta. A másik előny, hogy több hatóanyagot tudtak kisebb méretű tablettákba tenni, ami megkönnyíti a gyógyszer lenyelését.

A cikk a Képmás magazin 2019. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Meghökkentő, erős hatású sorok olvashatók dr. Tamási Béla blogbejegyzésében, aki Magyarország egyik legelismertebb nemi betegségekkel foglalkozó szakorvosa:

„»Szégyellje magát, hogy ennyire felelőtlen volt.« Ha ezt a bélyeget kapja meg egy páciens egy nemigyógyászati ellátóhelyen, akkor komolyan azt gondolom, hogy nagy a baj a magyar STD-ellátás háza táján. Csak egy kicsivel több kurázsi és empátia kellene, hogy végre elrugaszkodjunk az óvszer–monogámia–önmegtartóztatás ortodox szentháromságától. A megbélyegzéssel és szégyenkeltéssel pontosan az ellenkezőjét érjük el: gyarapítjuk az STD-k számát.”

„Kíváncsi lennék, hogy a társadalomból áradó, iszonytató mértékű megbélyegzés és előítéletesség mennyire változna meg, ha például a #metoo kampányhoz hasonlóan elindulna egy #youtoo kampány?! Mert igen, Te is lehetsz nemibeteg, kedves olvasó!”

„És tudod, mi kell hozzá? Nem, nem az, amire az emberek általában gondolnak (hogy menj el egy szexmunkással, vagy férfi létedre szexelj férfival, vagy csak legyenek romlott erkölcseid). Az kell hozzá, hogy fertőzött partnerrel szexelj! És tekintettel arra, hogy az STD-k nagyjából 70%-a tünetmentes, pont ekkora eséllyel nem fogod se Te, se a partnered kiszúrni, hogy gond van.”

A Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikán működő Országos STD Centrum helyettes vezetőjének véleményét Kati története is alátámasztja (az érintett nevét kérésére megváltoztattuk). Kati felsőfokú végzettséggel rendelkezik, egyházi gimnáziumba járt, voltak párkapcsolatai, és mindig megbecsült tagja volt a társadalomnak. Ma már boldog családanya. Soha nem dolgozott a szexiparban, nem váltogatta naponta a partnereit, nem vett részt orgiákon és nem lőtte magát intravénásan, mégis nemi beteg lett, ráadásul tovább is adta a fertőzést.

„Monogám párkapcsolatban éltem az akkori külföldi barátommal. Pár nappal azután, hogy meglátogattam, felhívott és elmondta, hogy a vizelése fájdalmassá vált, a szűrésen pedig megállapították, hogy chlamydiája van, amit valószínűleg tőlem kapott el. Rohantam az orvoshoz, ahol megerősítették, hogy fertőzött vagyok, és elmondták azt is, hogy a chlamydia általában csekély tünetekkel vagy tünetmentesen zajló bakteriális fertőzés, amely hosszú távon gyakran vezet meddőséghez. Az orvos felírta a megfelelő antibiotikumot, és rövid idő alatt meggyógyultam. Szerencsém volt, mert noha a HIV-szűrésről sokszor hallottam, a chlamydiát nem ismertem, és ha a párom is tünetmentes marad, ahogy a legtöbben, akkor lehet, hogy ma nem lenne gyerekem” – fejezte be nem egyedi történetét a fiatal nő.

Sajnos a nemi betegségekről sokaknak a mai napig az AIDS, a homoszexualitás, a prostitúció, a heroinisták, az igénytelen kinézetű életművészek, a kicsapongó „bulikirályok” jutnak elsőként eszükbe. Pedig valójában a teljesen hétköznapi életet élő emberek vannak a legnagyobb veszélyben, mert úgy gondolják, hogy nekik nem kell szűrésre járniuk.

Tagadhatatlan, hogy minél kevesebb partnerrel lépünk szexuális kapcsolatba, matematikailag annál kisebb az esélye annak, hogy elkapjunk egy nemi betegséget. Ugyanakkor ne felejtsük el, hogy a fertőzéshez elég egyetlen partnerrel szexuálisan érintkezni! Ráadásul a több mint húsz betegségtípusnak, amiről tudomásunk van, nagy része tünetmentes, sokáig észrevehetetlen. A sajtóban se szeri, se száma azoknak a történeteknek, ahol teljesen hétköznapi emberek fertőződtek meg. Van, aki terhessége első trimeszterében, a férjétől kapott gonorrhoeát. Egy HIV-vel fertőzött idős asszony szintén a házasságában betegedett meg, más a szüzessége elvesztésekor kapta el a HPV-t szerelmétől, aki hazudott a korábbi partnereivel kapcsolatban. A fent említett esetek jól szemléltetik, hogy a nemi betegek megbélyegzése valójában csak hamis biztonságérzetbe ringatja a társadalmat. A valóság tagadása pedig beláthatatlanul súlyos következményekkel jár, főleg a globalizáció korában, amikor szinte lehetetlen megfékezni a vírusok és baktériumok kontinenseken átívelő terjedését.

 Kép forrása: ELTE

Mekkora problémát jelentenek Magyarországon a szexuális úton terjedő betegségek?

Kolumbusz tengerészei „indián kanyaró”-ként emlegették a szifiliszt, a törökök pedig „keresztény betegség”-nek nevezték. A „ragadós nyavalyák”, vagyis a szexuális úton terjedő betegségek valószínűleg egyidősek az emberiség történetével, mára azonban odáig fajult a helyzet, hogy mindennap egymillióan fertőződnek meg valamilyen nemi úton terjedő kórral. Magyarországon a leggyakoribb nemi betegségek: a HPV, a herpesz, szifilisz, a chlamydia és a tripper. A betegek számát azonban csak megbecsülni lehet, mert itthon nagyon kevesen járnak szűrésekre, és sokszor tudtuk nélkül terjesztik tovább a különböző kórokat. Dr. Tamási Béla a Képmás.hu-nak elmondta, hogy évente 1200–1600 új gonorrhoeás, 600–700 új szifiliszes, 900–1100 új chlamydiás és 250–300 új HIV-fertőzöttet regisztrálnak hazánkban. Ám a legtöbb betegségnek az optimista becslések szerint is ötszöröse, a realistábbak szerint hússzorosa valószínűsíthető. Sok várandós nő is fertőzött, amelynek következtében akár maradandó károsodás is kialakulhat a születendő gyermeknél. Magyarországon 2016-ban három olyan nőnél is HIV-et diagnosztizáltak, akikről csak a terhességük kapcsán derült ki, hogy betegek. Ekkor merült fel az ötlet, hogy kötelezővé kellene tenni a HIV-szűrést minden kismamának, de ebből azóta sem lett semmi.

„A magyarok egészségtudatossága sajnos hagyományosan hagy kívánnivalót maga után, és ha ez összekapcsolódik a nemi betegségek démonizálásával, akkor kijelenthetjük, hogy nem járnak elegen és elégszer szűrésre” – tette hozzá a szakértő.

A szex igen, az erkölcstelenség nem feltétele a fertőzésnek!

Dr. Tamási Béla felhívta a figyelmet arra is, hogy sokan hajlamosak azt gondolni: ezek a fertőzések kizárólag a társadalom bizonyos csoportjait érinthetik.

„Ez a gondolkodásmód igaz is lehetett a XX. század elejéig, amikor szigorú szabályok kötötték a szexuális életet a házassággal egyetemben. Manapság azonban a házasság előtt vagy után élt nemi élet teljesen elterjedt jelenség, mi több, vannak, akik házasság közben fertőződnek meg. Ezek statisztikai tények, bármennyire nem tudják ezt sokan elfogadni. Próbálunk küzdeni a stigma és a tabu ellen, de nagyon nehéz dolgunk van, mert az emberek többsége nem szeret erről beszélni vagy hallani, ahogy a szexualitásról magáról sem.”

A szűrővizsgálatok, a biztonságos szex és a monogámia

A szakorvosok határozott álláspontja az, hogy a rendszeres szűrés, az ítélkezésmentes hozzáállás és a biztonságos szex a nemi betegségek megelőzéseinek alappillérei. Hozzátehetjük még, hogy a monogám párkapcsolatban élők mentesülhetnek a nemi fertőzések okozta aggodalomtól, amennyiben mindketten megbízhatóan kizárólag partnerükkel létesítenek szexuális kapcsolatot, nem érintkeznek fertőzött vérrel, és előéletükben is mentesek maradtak a fertőzésektől (vagy már eleve nem is volt mással szexuális kapcsolatuk).

Monogám párkapcsolatban azonban egyre kevesebben élnek, így a többség számára marad az óvatosság és a szűrés. A korai stádiumban felfedezett betegségek jelentős része ugyanis maradéktalanul gyógyítható.

Tünetmentes esetben a HIV és szifilisz szűrése (vérből), illetve a gonorrhoea szűrése a fertőzés valószínű lokalizációjából ingyen elvégezhető. Ha valakinek tünete van, akkor az orvos kifejezett rendelkezésére szintén ingyen elvégezhető vérből a B és C típusú hepatitis szűrése, illetve a tünetes területről a herpesz és a chlamydia nevű baktérium szűrése. A HPV szűrése majdnem minden körülmény között díjköteles, kivéve, ha valakinek P3-as vagy annál súlyosabb citológiai eredménye van. Az, hogy milyen gyakran érdemes szűrésre járnunk, nagyban függ az életmódunktól. Dr. Tamási Béla szerint a 16 és 35 év közötti korosztály a leginkább veszélyeztetett.

A szakorvos úgy véli, hogy a szexuálisan aktív, nem állandó párkapcsolatban élő felnőtteknek legalább évente egyszer részt kellene venniük szűrésen, de bizonyos esetekben akár ennél nagyobb gyakoriságra is szükséges lehet.

További információk a HIV-ről és az anonim szűrésről ezen a honlapon érhetők el.
További információk a nemi betegségek szűréséről az országos STD Centrum honlapján elérhetők.

A kongregáció e hét elején több nyelven kiadott, 31 oldalas dokumentuma „Férfinak és nőnek teremtette őket. Párbeszéd a genderelméletről a nevelésben" címet kapta. (A genderelmélet a társadalmi nemek tudománya, amely a tanult - nem biológiai - nemi szerepekkel és mindennek a társadalmi vonatkozásaival foglalkozik.)

A római kúria illetékes központi hivatalának a kérdést teológiai és tudományos szempontból is részletesen tárgyaló dokumentuma nem képvisel egyházi nyitást a genderelmélet felé.

Leszögezi a gyerekeknek azt a jogát, hogy „apa és anya alkotta családban nőjenek fel". Hasonlóképpen hangsúlyozza a katolikus családok választási szabadságát a szexuális nevelés terén, valamint a katolikus oktatási intézmények legitimitását a szexualitással kapcsolatos nézeteik fenntartásában.

Demokratikus államban az oktatási modellt nem uralhatja „egyengondolat", különösen ennyire jelentős kérdésben - olvasható a katolikus nevelési kongregáció dokumentumában, amely az európai országok oktatásában terjedő genderelmélettel kíván szembehelyezkedni.

A vatikáni hivatal szerint a genderelméletek, főleg ezek radikálisabb irányzatai, fokozatosan és teljesen eltávolodnak a természettől, a szexuális és családi identitástól az úgynevezett folyékony dimenzió felé, amelyben „minden egyforma, különbség, rend és cél nélküli". A szöveg kiemeli, hogy a relativizmus „kulturális és ideológiai forradalma", amelyben a gender fontosabb lesz a nemnél, jogi következményekkel is jár sajátos egyéni és társadalmi jogok követelésével.

A dokumentum ugyanakkor nem utasítja el a genderkutatást, ha ez „lehetséges találkozási pontokhoz vezet": közös célként jelöli meg a gyerekek és fiatalok mások iránti tiszteletre nevelését, nehogy bármilyen személyes körülmény (fogyatékosság, faj, vallás, „érzelmi tendencia") visszaélésre, támadásra, diszkriminációra adjon okot.

Giuseppe Versaldi, a kongregáció prefektusa a Vatican News vatikáni hírportálnak úgy nyilatkozott, a „genderelméletről párbeszédre van szükség, jelszavak és szélsőséges nézetek hangoztatása nélkül".

Megjegyezte, hogy a dokumentumot az európai püspökök szorgalmazták, „mivel a kérdésben nagy a kavarodás, és fennáll a veszély, hogy a genderelméletet egyengondolatként tanítják az iskolákban".

Hozzátette, hogy a genderjogok már nemzetközi és nemzeti jogszabályokban is szerepelnek.

Most először fordult elő, hogy egy vatikáni dokumentum az egyik nemi kisebbséget jelölő queer kifejezést használta. (Ez olyan embereket jelöl, akik számára a szexuális irányultság és a nemi identitás képlékeny.)

A szöveg elutasította azt a nézetet, hogy a férfi és nő közötti házasság a „patriarchális társadalom maradványa" lenne.

A dokumentum kiemeli a nők nevelési szerepét a családban éppúgy, mint az iskolákban és a társadalomban. Az utolsó részben a kongregáció a katolikus oktatási intézmények és katolikus pedagógusok együttműködését szorgalmazza a párbeszéd érdekében, hangsúlyozva, hogy a párbeszéd kultúrája nem mond ellent a katolikus iskolák jogos elvárásának, hogy hűek maradjanak a szexualitásról és a családról vallott nézeteikhez.

A kezdeményezés célja, hogy a zene varázslatával életre keljenek a főváros történelmi terei, helyszínei. A koncerthelyszínek száma idén is tovább bővült: a már említett Millenáris és a Magyar Nemzeti Múzeum mellett, a Budai vár Hollós kapuja, a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézó-terasza, a Március 15. tér, a Szépművészeti Múzeum, valamint a Várkert Bazár Szárazárok színpada jelentkezik új színhelyként 2019-ben. 

A korábbi koncert színhelyek nagyrésze változatlan: a Várkert Bazár Gloriettje, a Szent István Bazilika előtti tér, a Vajdahunyadvár udvara, a margitszigeti Zenélő kút, a Műcsarnok lépcsője, a Központi Vásárcsarnok, a Szentháromság téri zenepavilon és a Magyar Nemzeti Galériánál, a Savoyai terasz.

A Zenélő Budapest sorozatban összesen közel négyszáz zeneművész lép fel, a gyönyörű történelmi színhelyekhez köthető – külön erre az alkalomra készült – kamarazenei műsorokkal, melyek a zeneirodalom remekeiből, többek között Liszt, Erkel, Bartók, Bach, Haydn, Mozart, Schubert, Csajkovszkij, Chopin, Paganini, Bizet, Verdi, Debussy, Ravel, Muszorgszkij műveiből válogatnak.

A fellépő művészek Budapest kiváló zenekarainak – a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, a Magyar Állami Operaház Zenekara, a Budapesti Fesztivál Zenekar, a Duna Szimfonikus Zenekar, a Concerto Budapest – rendszeresen együtt kamarazenélő muzsikusai, valamint kiváló népzenészek, világszínvonalú jazz formációk és szólisták, kiváló vokális kórusok, illetve az új generációk kimagasló tehetségei.

A Vajdahunyad várában erdélyi népzenét élvezhet a közönség, a Várkert Bazár Gloriettjénél, stílusosan, huszárruhás rézfúvós kvintett, a Szárazárok színpadon fiatal tehetségek lépnek fel. A Szent István Bazilika előtt harangjáték csendül fel egy ütőegyüttes és fuvolaművész előadásában, míg a margitszigeti Zenélő kút pavilonjánál rokokó ruhába öltözött hölgyek vonósnégyese és egy klarinétművész idézi fel a polgári korok hangulatát. A Műcsarnok lépcsőin szaxofon együttes játszik, klasszikusokat szólaltatnak meg jazz hangszerelésben; a Központi Vásárcsarnokban cigányzenét húznak majd. A Magyar Nemzeti Galériánál, a Budavári Palota Savoyai teraszán gitárosok, valamint a képzőművészeti egyetem festő hallgatóinak performansza varázsolhatja el – Budapest fenséges panorámája mellett – a közönséget. A Szentháromság téri zenepavilonnál kórusfesztivál várja az érdeklődőket.

Az új helyszíneken is gazdag a programkínálat: a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében fafúvósok operaénekessel és a Millenáris Parkkal együtt gyerekelőadások, könnyűzenei tehetségek műsora, a Szépművészeti Múzeum előtt szaxofon kvartett emeli majd a hangulatot. A Budai vár Hollós kapujánál huszárzenekari térzene harsan majd fel. A régi pesti kávéházak hangulatának felidézéséhez a Március 15. téren és a Hegyvidéki Kulturális Szalon kávézójában szerveznek koncerteket. 

A helyszínekről és a koncertek kezdési időpontjáról a http://zenelobudapest.hu weboldalon tájékozódhatunk.

Persze maradtak tárgyak, amiktől még nem tudtam megválni, ezeket továbbra is hurcolom magammal az Atlanti-óceánon át oda-vissza, mint egy nagyvonalú hordár. Maradtak még érzelmek is, amiktől szintén nem sikerül megválni; hiszen gyökeret eresztettem itt, minden tiltakozásom ellenére.  

Az utolsó éjjelt töltöm a dzsungelben és nyelem a könnyeimet. Azt hittem, könnyebb lesz a búcsú. 

A reggeli napfényben a pálmák és a páfrányok levelei úgy csillognak, mintha éjjel egyenként polírozták volna őket. Hozzám nőtt a természet, a dzsungel növényei tanúi voltak életünknek, egy zen szerzetes közönyével nézték végig boldog-szomorú napjainkat. Szótlanságuk is folyamatos tanítás volt: akárhányszor rájuk néztem, azt juttatták eszembe, hogy saját magunk állandó megkérdőjelezését abba kell hagyni, és csak menni kell előre, nőni, fejlődni kell. Minden nehézség – legyen az szárazság vagy monszun – csakis a fejlődést szolgálja. Úgy érzem, mintha kitépnének valamit a lelkemből. Repülőnk is nehezen száll fel, mintha a lelkem súlya tiltakozna a felszállás ellen. Fáj elmenni, pedig maradni nincs kedvem. Egyfajta tranzitban lenne jó időzni, még nem búcsúzni, de tudni, hogy az utazás már közeleg.    

Az Atlanti-óceán fölött a képzeletem már a jövőt pedzegeti. Mit csináltál Costa Ricában? – kérdezik majd Pesten, mindenütt. Mit, mit… hát anya voltam, anya vagyok. Ez egy 24 órás elfoglaltság, akárhol vagy a világban. De tényleg, mit is csináltam ebben a nyolc hónapban, amióta utoljára otthon voltam? Nehéz megfogni, hiszen minden cselekvés az idő függvénye, idő pedig a dzsungelben nem létezik. Ami történik, az belül történik, s mint minden belső történés, nehezen megfogható, nem is biztos, hogy történés. Éppen úgy, mint az anyaság. Látszólag minden nap egyforma, látszólag nem történik semmi. Mégis, e nyolc hónap alatt a lányom olyan léptékű változáson ment keresztül, amelyhez fogható már nem fog történni vele az életében: megtanult járni, és elkezdett kommunikálni két nyelven.  

Az anyaságban és a természetben a legnagyobb lelki kihívást az élet monotonitása jelenti. Ebben a monotonitásban irányjelző világítótoronyként emelkedett ki ez a tárcasorozat. Megírtam 15 dzsungel-tárcát, amely segített tájékozódni a dzsungel időtlen útvesztőjében.  

Ezen kívül – ha még kellene egyéb magyarázat – megmásztam a Himaláját. Házunk a Kesu-hegy oldalában állt, amely naponta legalább 40 méter szintemelkedés megtételét jelentette számomra. Napi negyven méter nyolc hónap alatt bizony eléri a Himalája magasságát, sőt, meg is haladja. A nem mindennapi sportteljesítményt növeli, hogy mindezt nem gyalogosan, hanem biciklivel, egy tíz kilós gyermekkel és a bevásárlással együtt sikerült megtennem. Serpát és oxigénpalackot nyilván nem vettem igénybe. 

Kép: Ivády Nóra

Frankfurtban száll le a gépünk. Furcsa időtlenség uralkodik a reptéren, minden utazó a szubjektív időzónájában van. 17 órája vagyunk úton, még egy percet sem aludtam. Nem vagyok fáradt, kifejezetten energikus vagyok. Megkeressük a kedvenc német pékségemet, amíg sorban állunk, öltönyös üzletemberek boldogan nézik a Bambit kislányommal együtt a tabletemen. Már csak másfél óra Pestig.   

Budapest a dzsungel éles színei után mindig kicsit kopottas formáját mutatja, mintha az ember egy régi, kifakult emlékbe térne vissza. Valóban. Hiszen három év nagy idő, sok víz lement a Dunán. Az a Pest, amit itt hagytam, már nem létezik, a városban új éttermek, kávézók nyíltak, a barátok családot alapítottak, feljebb kerültek a ranglétrán.  

De az esszencia érintetlen, éppen olyan, ahogy álmaimban megőriztem. Szöszöl a nyárfa a parkban, a napfényben cigarettafüst száll, a májusi égszakadás jellegzetes betonillatot hagy maga után.  

Naplementekor diákok ülnek a hidak láncain. A régi kávézókban még emlékeznek rám a pincérek. Az utcákon nemcsak ismerősökbe, hanem barátokba botlik az ember. 

A lakásom évek óta nem tapasztalt luxussal kényeztet: a csapból nagy nyomással melegvíz folyik, a konnektorok nem ráznak, és gekkóürülékkel sem kell számolnom. Boldogság, hogy sem gázpalackkal, sem gázsütővel nem kell többet bajlódnom. Nem pereg le előttem életem filmje, akárhányszor erősebb szél fúj és suhognak a fák a fejem felett. (A dzsungelben a szél nemcsak azért veszélyes, mert kettétörnek tőle az elkorhadt fák, hanem azért is, mert állítólag lefújja a viperákat a fákról!) 

Újra a saját ágyamban fekszem, körülöttem a jól ismert neszekkel. Villamos siet a távolban, galambok kurrognak a lichthofban, az öreg lift lassan vánszorog az emeletek között.  

Érzem, hogy a testem elernyed, elengedi a folyton figyelő, éber, ugrásra kész üzemmódot, és hosszú idő után először minden sejtemet átjárja egy régen nem érzett érzés: biztonságban vagyunk. Itthon vagyunk. 

Mi lesz a jövő? Hazaköltözünk? Csillagom most Budapest felett áll. Az idő majd megválaszolja, útra kel-e újra a bennem szunnyadó kalandor.  

Köszönöm, hogy velem tartottak az elmúlt hónapokban, hálás vagyok minden olvasónak!  

Sókápolnák – Wieliczka

A Krakkótól 12 kilométerre található wieliczkai sóbánya 1978 óta az UNESCO világörökségi listáján is szerepel. A sóvidék 13,5 millió éve tenger elpárolgásából keletkezett, az egykori tengerfenék alján vastag rétegben maradt vissza a só. A Kárpátok hegyláncának kiemelkedésével ez felgyűrődött, és az összefüggő sórétegek a mélyebben levő részekre kerültek.

A sóbányászat megindulása a legenda szerint IV. Béla magyar király lánya, Kinga nevéhez fűződik, akinek egy máramarosi sóbányába dobott gyűrűjét egy itteni sótömbben találták meg.

A sókitermelés ma is folyik, de a sót ma vízzel kioldva és lepárolva nyerik. A bányajáratok hossza 300 km, ennek 1%-át lehet a turistáknak bejárni 2-3 óra alatt. Visszafelé lift viszi fel a látogatókat, 90 méter mélyről.

A kilenc szinten elhelyezkedő járatokból kb. 3000 kisebb-nagyobb, a sófejtés során kialakult kamra nyílik. Ezekből többet is kápolnának alakítottak ki. A leglátványosabb közülük a 10 méter magas 54 méteres hosszú Szent Kinga-kápolna. Falain sószobrok, domborművek láthatók, köztük a névadó Szent Kingáé és II. János Pál pápáé is. A II. világháború alatt gyártottak itt repülőgép-alkatrészeket is.

A tordai sóbánya – Kép: Wikipédia

Gyógyító aknák – Torda

Különleges élmény a tordai sóbánya, monumentális, 100 méternél is magasabb termeivel. A só itt is tenger eltűnésével ülepedett le, mintegy 45 km2-es területen és átlag 250 m vastagságban.

A sókitermelés már a római időkben elkezdődött, a létrejött aknák kezdetben lefelé fordított harang alakúak voltak, azért, hogy a megmaradó sóréteg fent boltozatként boruljon az alatta levő üregre, később trapéz keresztmetszetűek, így több sót tudtak kinyerni. A bányában a termelés 1932-ben állt le. A II. világháború idején légvédelmi óvóhelyként, később sajtérlelőként használták.

Az öt legnagyobb régebbi akna a felső-, az alsó-, a kolozsi-, a Terézia-akna, míg az ötödik Szent Antal nevét viseli. Ezek impozáns méretű termeket képeznek, akárcsak a XIX. században megnyitott új Rudolf-akna, amelynek sófalába szédítő magasságban befogott fapadlós járókarzaton lehet végighaladni, egészen az akna aljára levezető, sokemeletes falépcsőig.

A sós levegő gyógyhatású, van itt orvosi rendelő, fitnessterem, minigolfpálya, bowlingpálya és óriáskerék is. A 10-12^oC-os hőmérséklet miatt nyáron is melegen kell öltözködni. A látogatók csak gyalog közlekedhetnek, a látnivalók bejárásához bő egy óra szükséges.

Parajdi sóbánya – Kép: Wikipédia

Gyógyulás és strandolás – Parajd

A parajdi sóbánya Hargita megyében található, az itteni Sóvidék központja. A bánya tiszta és száraz levegője megöli a kórokozókat, és az egyenletes 16^oC körüli hőmérséklettel jótékony a légúti betegségben szenvedőknek.

Ezt is ismerték már a római korban. A környék lakói 1562-ig szabadon bányászhattak itt, János Zsigmond fejedelem ekkor a sóbányákat állami monopóliummá nyilvánította. A bányászok a XVIII. században bivalybőr alkalmatosságokban ereszkedtek le a bányába, ugyanis a só maró hatásának egyedül ez állt ellen. A ma kitermelt tisztítatlan sót főként Magyarországon használják fel, a jeges utak szórásához. 

A hatalmas csarnokok közül egyet látogathatnak a turisták, akiket 20 percenként induló buszok szállítanak ide. Egy kis ökumenikus templomot is kialakítottak itt, amelynek oltárát is sóból faragták, terében hangversenyeket is rendeznek.

Nemcsak a sóbánya, de környéke is sok látványosságot kínál, a sókibújásokkal, sósziklákkal. Az 576 m magas Sóháta (Sóhegy) csúcsa egy csupasz kősó-szikla, a közeli 951 m magas Vár-hegyen pedig megtekinthető egy sziklaszirten Rapsóné vára. A magyarok lakta faluban sós vizű szabadtéri strand is van, vizében a fürdőző lebegve a víz színén marad. A szomszédban van a szintén sós tavairól, sóképződményeiről nevezetes Szováta.

A cikk a Képmás magazin 2012. júniusi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt>>