– Mivel foglalkoztatok az Art Bridge előtt?

Eszter: Pénzügy szakon végeztem a Corvinus Egyetemen, de egy sokkal kreatívabb, emberközpontúbb munkára vágytam, ezért egy nagy multi és egy hazai pénzügyi szolgáltató után a Zeneakadémián dolgoztam három évig, utána pedig egy egyetemistákkal foglalkozó oktatási alapítványnál tevékenykedtem. Idővel ez is kevés lett, olyasmit szerettem volna csinálni, ami belőlem fakad, aminek nap mint nap látom az eredményét.

Rita: A hátterünk hasonló, én is közgázt végeztem, és szintén több évet „lehúztam” multiknál pénzügyesként. A harmadik gyermekem születése után már egyértelmű volt, hogy a nagycsalád nem egyeztethető össze az akkori munkámmal, rengeteget kellett utaznom, hétvégén, éjszaka is dolgoztam. Szerettem volna a magam ura lenni, hogy én oszthassam be az időmet, és ez vállalkozóként sokkal megvalósíthatóbbnak tűnt.

– Hogy találkoztatok, kinek a fejéből pattant ki a közös vállalkozás ötlete? Honnan az érdeklődés a kortárs művészet iránt?

Eszter: Egy közös barátnőnk gondolta úgy, hogy nekünk találkoznunk kellene.

Rita: Engem a baráti köröm inspirált az ötlethez. Szerettem volna nekik segíteni abban, amiben általában a művészek nem túl ügyesek: az eladásban, a saját alkotások népszerűsítésében.

Eszter: Gyerekkorom óta érdekelnek a művészetek és a zene, voltam gyakornok galériákban, sok képzőművésszel megismerkedtem, sőt, még egy szakirányú továbbképzést is elvégeztem.

– Mire is vállalkozik az Art Bridge?

Eszter:

Ahogy a nevében is benne van, hidat szeretnénk képezni a kortárs alkotók és a nagyközönség között. Az eredeti kortárs művek reprodukcióit áruljuk elérhető áron.

Nem tömegtermékeket kínálunk, mint a nagy lakberendezési áruházak, hanem olyan alkotásokat, posztereket, amelyek mögött ott a művész, és egyediségük miatt nem jönnek szembe veled úton-útfélen.

– A pénzügyes háttér miatt a vállalkozásalapítás gondolom, nem jelentett nehézséget. Mi okozott kihívást az induláskor?

Rita: Tavaly augusztus óta üzemel az Art Bridge. Előtte kb. két évig terveztük, szerveztük az indulást, mindenki a saját főállása mellett, ráadásul akkor még tízezer kilométerre laktunk egymástól. Én külföldön dolgoztam, nemrég költöztünk csak haza. Online persze együtt intéztük, amit lehetett, de Eszterre az alapítással kapcsolatban több feladat hárult.

 

Eszter: A névválasztással, a logókészítéssel is hetek mentek el, de a platform, a webshop létrehozása is rengeteg munkát igényelt. Ezt egyébként állami pályázaton nyert pénzből finanszíroztuk. Nem volt egyszerű megtalálni azokat a fejlesztőket, akik pontosan értik, hogy mit szeretnénk. Az ötödik programozó csapattal sikerült végül megvalósítanunk az elképzeléseinket. Az adminisztráció sajnos még mindig nagyon bonyolult, időigényes, sokan már itt feladták volna szerintem.

– A művészek alkotásairól készült fotók hogyan jelennek meg a webshopban?

Eszter: Maguk a művészek töltik fel, de ebben nekünk is rengeteg munkánk van.

Ma már harminc feletti a velünk dolgozó művészek száma, akiknek az alkotásai poszter formájában rendelhetők az online galériánkból.

Most épp azon dolgozunk, hogy feltérképezzük a vásárlói igényeket, és kifejezetten ezek alapján is készüljenek a jövőben alkotások.

– Mit kaptatok a Design Terminál mentorprogramjától?

Rita: Rengeteg bátorítást. Üzletileg is, emberileg is. Egy elképesztően jó programról van szó. Már a kiválasztás négy napja is meglepően erős volt, 174 csapatból válogattak be minket abba a tízbe, akik részt vehettek ebben a programban. Kiderült, hogy nemcsak nekünk vannak kezdeti nehézségeink, hanem minden kezdő vállalkozónak, és ez természetes.

Eszter:

Bedobtak minket a mély vízbe. A feladatokkal felmérték a kreativitásunkat, a rugalmasságunkat, a problémamegoldási képességünket.

Nagyon fontos volt a gyorsaság, nagy hangsúlyt fektettek a csapatmunkára, a kommunikációra, mintha a valós piacra csöppentünk volna. Megtanultuk azt is, hogyan kell tárgyalnunk egy lehetséges befektetővel, a partnerekkel, a beszállítókkal.

– Hogy tudtátok ezt a három hónapot megoldani munka, család mellett?

Eszter: Tudtuk, hogy heti kétnapos elfoglaltsággal jár majd a program, ezért a szabadságaimmal így sáfárkodtam, a baba közelgő születése miatt pedig már nem is dolgozom.

 

Rita: Március 16-án költöztünk haza, és 18-án indult is a program. Hirtelen kellett óvodát, bölcsödét keresni, beszoktatni a gyerekeket, nem volt egyszerű. Ilyen helyzetekben mi, nők váratlan helyekről tudunk energiákat mozgósítani. Mindez persze komoly lemondásokkal is jár. A kislányom például épp akkor szerezte élete első aranyérmét az országos úszóbajnokságon, amikor nekem szintén minden erőmet összeszedve ki kellett állnom a többiek elé, és el kellett adnom a vállalkozásunkat, a termékeinket, mert épp ez volt a feladat. Szerencsére megértők, tudják, hogy jó ügyért dolgozom. A férjemnek is sokat köszönhetek.

Fontos, hogy a gyerekeknek is azt a mintát mutassuk, hogy ha jól működik egy család, akkor minden megoldható.

– Nem féltek attól, hogy egyszer majd egy nagy veszekedés fog véget vetni ennek az idillikus helyzetnek? Ki lehet ezt valahogyan védeni?

Rita: Bízom benne, hogy ez velünk nem fog előfordulni. Minden forinttal el kell tudni számolni, és mindent meg kell tudni beszélni – ezzel az egyezséggel indítottuk a vállalkozásunkat. A konfliktusokat, nézeteltéréseket nem elfedni, kikerülni kell, hanem kulturáltan kezelni. Egy értelmes vitából sokszor a legjobb dolgok kerekednek ki. El kell ismernünk a másik erőfeszítéseit, ez még nagyon fontos.

Eszter:

Egyszer nekem, máskor Ritának van több ideje, energiája foglalkozni a vállalkozásunkkal, hosszú távon viszont ez szépen kiegyenlítődik.

Negyedévente átbeszéljük a konkrét feladatokat, hogy éppen ki mit tud vállalni. Hamarosan megszületik a kisbabám, és bár a férjemnek is rugalmas a munkaideje, biztos, hogy nekem idő kell majd, míg alkalmazkodom az új élethelyzethez. Jó, hogy Rita ezt már többször átélte, így biztos vagyok benne, hogy megértő, segítőkész lesz.

– Mik a jövőbeni terveitek? Merre épül tovább az Art Bridge?

Eszter: Gondolkodunk a befektetők bevonásának lehetséges módjain, illetve azon, hogyan bővítsük a csapatot. Idővel szükségünk lesz egy marketinges kollégára, és a külföldi terjeszkedést is fontolgatjuk már. A mentorprogramnak köszönhetően nagyon jóban lettünk az egyik svéd csapattal, lehet, hogy rajtuk keresztül sikerül majd egy „svéd lábat” is kiépítenünk. Rengeteg terv van még a tarsolyunkban.

A nyaralás, hasonlóan a karácsonyhoz nem akkor kezdődik, amikor az esemény maga, hanem jóval korábban: az előkészületeknél. Az előkészületek a szervezéssel indulnak, és a csomagolásnál érnek a csúcsra. Már ott el lehet kezdeni meccselni, hogy ki mennyire veszi ki belőle a részét.

Valahogy mindig az a személy szokott megfelelő szállás után kutatni az interneten, családtagokból időpontokat kiimádkozni, aki télen is az ajándékokat szerzi be, vendégséget szervez, kitakarít.

Amíg nem volt saját családom, nem értettem, miért olyan nagy program a csomagolás – az ember fogja a ruháit, fogkefét, törölközőt, beteszi a táskába, és kész. Elvileg ugyanezt kell tenni a családban is, megszorozva a tagok számával, de valójában mégsem. Hatványozott mennyiségű lehetőséget pörget végig az agy, az összes lehetséges világban megnéz minden szereplőt. Mi van, ha Pityuka megint minden étkezésnél szalonképtelenné eszi a ruháját? És mi van, ha mindez nem kánikulában történik, hanem hidegben? És ha esni fog? Ráadásul valaki vagy mindenki kinőtte a szandálját, esőkabátját, fürdőruháját. Aki nem, az is töprengve áll a szekrény előtt: „Mi az ördögöt hordtam én tavaly nyáron?”

Ha már mindenki a kocsiban ül, elindultunk, akkor az emberek egyszerre fenyegető és szemrehányó tekintettel fordulnak ahhoz a bizonyos családtaghoz: „Éhesek vagyunk!” Ez hasonló hatást vált ki a megszólítottból, mit amikor december 24-én épp a karácsonyi pulykát tölti a vacsorához, a sütőben hópehely mintájú aprósütik sülnek, amik jól mutatnak majd a piros terítőn a zöldmázas fenyőfakekszek mellett, akkor beállít valaki a konyhába, hogy „mikor ebédelünk”.

A karácsonyi párhuzamot erősíti, hogy a nyaralás is egy olyan dolog, ami állítások és helyzetek felnagyítására késztet.

Aki egyedül van, sokkal jobban egyedül van, akinek nincs pénze, az sokkal jobban szembesül a csóróságával, ha elutazik. Vagy ha nem utazik el, mivel hogy nincs pénze. Egy hosszú autóúton sokkal rosszabb az a zene, amit a másik kedvel, és sokkal hisztisebb, aki csöndet akar.

 

Azt is el kell dönteni, hogy ki állítja fel a sátrat, ki beszél a szállásadóval, stb. Aki sátrat ver, azt illik hagyni békében szitkozódni, csakúgy, mint azt, aki a karácsonyfát faragja be a talpba. Esetleg lehet neki segíteni, mert legalább nincs a kezében fejsze.

Az ifjúkori utazások tele vannak remek útitársakkal, akikkel pont úgy jó, ahogy a körülmények alakulnak; de egy többgenerációs család még az azonos korúakból is kihozza az összeférhetetlent.

Van, aki fiatal anyukaként csak pörgésre vágyik, míg a férj, aki alig volt otthon egész évben, csak nyugiban sörözgetne. Lehet, hogy eddig te voltál az az ember, aki egy várost teljesen be akart kebelezni, a külvárosi kiskocsmáktól a templomokig, de harmincévesen rájössz, hogy minden perc elvesztegetett, amit nem természetközelben töltesz. Mi a garancia, hogy a társadban pont ez a folyamat zajlik le, pont ugyanakkor? Tulajdonképpen mindegy, mert a gyerekek úgyis csak strandolni akarnak, és megvannak az eszközeik, hogy elrontsanak bármilyen egyéb programot.

Ha vége a nyaralásnak, és mindenki feltöltődött és boldog, még fenyeget egy alattomos csapás: a világban, amit a nyaralás idejére elhagytál, nem állt meg az idő, a neked címzett feladatok nem váltak önjáróvá, csak rád várnak.

Ezért hiába vagy még lélekben mezítlábas, neki kell látni ellapátolni a felgyülemlett e-maileket, számlákat, elárvult hozzátartozók panaszait.

A legfurcsább az egészben, hogy mindez mégis nagyon jó, nagyon frissítő, és nagyon kell!

Az idei rendezvény a Kárpát-medencei népi gasztrokultúra sokszínűségének bemutatására helyezi a hangsúlyt, mondta el Novotny Antal, a Magyar Ízek Utcája főszervezője az esemény budapesti sajtótájékoztatóján. A legváltozatosabb, egy-egy tájegységet jellemző hagyományos étel elkészítésére érkeznek csapatok az ország minden tájáról és a határon túlról. Lesz egyebek mellett puliszka Pusztinából, öhön az Alföldről, káposztaleves a Felvidékről, dödölle Őrségből, paradicsomos töltött káposzta Szatmárból, halászlé a Dél-Duna mellől, birkapörkölt Karcagról, káposztás paszuly Kárpátaljáról, de készül pacal, tökös lecsó, kakastöke pörkölt, bárányragu is. Természetesen gondoltak azokra is, akik a könnyebb ízeket kedvelik vagy húsmentesen táplálkoznak, lesz jérceragu laskagombával, vajon pirított puliszka lecsómártással, és még sok más finomság.

A Magyar Ízek Utcáján debütálnak Magyarország legjobb kenyerei

A Magyar Pékszövetség idei, immáron VIII. kenyérversenyére csaknem félszáz nevezés érkezett 3 kategóriában. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke szerint a kenyér a magyarok számára ősidők óta egyet jelent az élettel, a búzában gazdag Pannónia vidékén a kenyér szeretete szinte belénk égett, így az évente megújuló Szent István napi kenyér bemutatására nem is találhatnának jobb helyet, mint a válogatott, minőségi magyar alapanyagokat, a magyar ízeket és recepteket felvonultató, valamint a magyar kézműves élelmiszerek garmadáját bemutató Magyar Ízek Utcáját.

A kétkörös szakmai zsűri döntése alapján kiválasztásra került az államalapítás évfordulójára készülő ünnepi Szent István napi kenyér, valamint a Rozskenyér és Innovatív kenyér kategóriák nyertes termékei, amelyek azoknak nyújtanak alternatívát, akik nem fogyasztanak búzakenyeret.

 

„Kívül ropogós, belül szaftos, csillog a nedvességtől” – mondta el a 2019-es év Szent István napi kenyeréről a Pedro Pékség ügyvezetője, Vajda Péter. A Szerencse Tarsoly búzalisztből, durumliszttel és 100% szűrt natúr almacukorral készülő, különleges formájú búzakenyér. A kézműves, hagyományos kovászolási eljárással készülő termék hozzáadott préselt élesztőt (Saccharomyces cerevisiae) nem tartalmaz, így az élesztőre kis mértékben érzékenyek számára is ajánlott fogyasztása. Cukorbetegeknek a lassan felszívódó keményítő tartalma miatt, míg a sportolók részére magas fehérje tartalma miatt javasolt. Magas víztartalmából kifolyólag sokáig friss, puha és jól élvezhető kenyér. Kiváló szendvicsalapanyag, reggeli, de akár ebéd mellé vagy pirítósnak vacsorára. Egészséges és finom, semmilyen mesterséges tömeg- vagy térfogatnövelő adalékanyagot nem tartalmaz, ezáltal mindenki számára egészséges és elérhető kenyérforrás.

A Pedró Pékség Innovatív kategóriában is elvitte az első díjat egy új nemesítésű búzafajtával, a királybúzával készült kenyerükkel, amelyben a tönke búza és a tönköly minden előnyös tulajdonsága egyesül. A rozskenyerek közül a Vela Kft. bizonyult a legjobbnak: a 60%-ban rozslisztet tartalmazó Beregi rozskenyér hagyományos technológiával, hosszú érésű rozskovásszal készül, amelynek érési ideje legalább 10 óra.

Boldogasszony csipkéjét és Kicsi gesztenyét is először kóstolhatunk a rendezvényen

A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizenharmadik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” versenyt az augusztus 20-i nemzeti ünnepünk, államalapító Szent István ünnepe, Magyarország szimbolikus születésnapja köszöntésére. Évről-évre egyre több cukrászda verseng a címért, idén 31 torta közül választotta ki a szakmai zsűri azt a süteményt, mely méltónak bizonyult a Magyarország Tortája címre.

A 2019 év nyertese a Boldogasszony csipkéje, Tóth Norbert, a dunaföldvári Tóth Cukrászda cukrászmesterének alkotása. A Boldogasszony csipkéje a málna népies elnevezése. Nevét csipkézett leveleiről kapta és ízletessége mellet gyógyhatása is figyelemre méltó, magas vitamintartalma miatt az egyik legegészségesebb gyümölcsünk. A nyertes torta méltán viseli ezt a nevet, hiszen az összes rétegében megtalálható ez a rendkívül ízletes gyümölcs. Egy torta több, mint hatszáz gramm málnát tartalmaz.

 

Roppanós réteg, málnás áztatóval átitatott piskóta, málnás-fehércsokoládés krém, citromos-bazsalikomos felvert ganache, málna lekvár és málnás meringue alkotják a tortát. A csipkét a torta tetején a citromos, bazsalikomos felvert ganache idézi, melyek közeit málna lekvár tölti ki. Liofilizált málnadarabokkal megszórt meringue-gekkel és zöldre színezett fehércsokoládé lapkákkal díszítjük.

Üde, friss és nagyon gyümölcsös az idei győztes, mely jellegében közelebb áll a hazai tradicionális sütemények világához, készítésének technológiája viszont ötvözi a hagyományt és az új trendeket.

A Magyarország Cukormentes Tortája versenyt az Egy Csepp Figyelem Alapítvány minden évben a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületével együtt hirdeti meg, párhuzamosan a Magyarország Tortája versennyel. Idén Gyuris László, a szegedi A Cappella Cukrászda aranykoszorús cukrászmestere győzött a Kicsi Gesztenye elnevezésű kreációjával. A torta ízvilágát a gesztenye alapozza meg, melyet a kellemesen savanykás áfonya és a mogyorós ropogós teszi teljessé. Az édesség tetejét cukormentes tejcsokoládé borítja, amit koronaszerűen vesznek körbe a csokoládé ívek. Így a torta a harmonikus, egyedi ízvilágához elegáns küllemet is kapott. A hozzáadott cukor nélkül készült Kicsi Gesztenye szeletenként csupán 14,9 g szénhidrátot és 204 kcal-t tartalmaz, így a cukorbetegek számára jó választás lehet.  (Az árusító cukrászdák listáját augusztus 14-től a www.cukraszat.net oldalon lehet majd megtalálni, de a torták minőségének védelme érdekében az idei évtől mindkét recept csak az év végétől lesz nyilvános, addig csak az ipartestület tagjai készíthetik.)

A győztes tortákat augusztus 18-tól lehet megkóstolni, országszerte több száz cukrászdában és természetesen 18-a és 20-a között a Magyar Ízek Utcájában, a budapesti Várkert Bazár területén.

– Nem furcsa egy olimpikonnak, hogy hosszú hónapok óta nem mozog?

– Eddig két hónapos kihagyásnál nem volt több szünetem, amióta sportolok; talán a leghosszabb két és fél hónap szünet volt az olimpia után. Nehéz is volt utána visszaállni. Az az igazságtalan a sportban, hogy hiába sportol az ember több mint 20 évig, a kihagyás után pár napig olyan, mintha csak a nulláról kezdené. Vannak edzőtársaim, akik végigsportolják a nyarat, de én nem. Én ha pihenek, akkor tényleg pihenek fizikailag is. Ilyenkor ősszel Győző bácsi mindig azzal fogadott, hogy akkor kezdhetek fogyókúrázni. Mindig örömmel kezdem újra az edzést, de a másnapi izomláz azért rendesen elveszi a kedvem. Két hétbe telik, mire tényleg belerázódom az alapozásba. Azért mindez soha nem túl nagy teher, mert nagyon szeretem, amit csinálok.

Az első trimeszter után már alig vártam, hogy edzhessek, már hiányzott, és úgy gondoltam, hogy hát a terhesség nem betegség… De mivel ikerterhességem van, nem ajánlották, hogy 120 fölött legyen a pulzusom, nekem viszont már attól eléri a 120-at, ha fölmegyek a lépcsőn. Így maradt a heti egy gyógytorna. Most, a vége felé már abban is elfáradok.

– Akkor most sok szabadidőd lett. Olyasmivel telik, amire rég vágytál, vagy a készülődés tölti ki?

– Valahogy elúszik. Mindig azt hittem, hogy ha nem edzek napi kétszer, időmilliomos leszek, és már szinte uncsi is lesz otthon ülni. De már nagyon szeretnék két napot, amikor csak otthon ülök. Valahogy annyi intéznivaló van, ismerősök, régen látott rokonok, családi programok, angol… De hát én ebbe nőttem bele, hogy sosincs mindenre időm, amit szeretnék. Elfogadom, hogy így van és így lesz, hiszen, ha itt lesz a két baba, és ha majd valamikor vissza is szeretnék menni vívni, akkor ennél csak kevesebb szabadidőm marad.

– A vívás a testi feltételeken túl az összpontosításról, a gyors döntésekről is szól. Az anyaságra is lehet ilyen tudatosan készülni?

– A nővérem mindig mosolyog rajtam, hogy nekem ezzel kapcsolatban is milyen határozott terveim vannak. Például arról, hogyan fogom majd elérni, hogy egyszerre aludjanak; vagy hogy leszek képes összehangolni az etetésüket. Viszonylag határozott elképzeléseim vannak arról, mit fogok nekik megengedni.

Azt mondja, majd jót fog nevetni, amikor sorban elengedem az elveimet. Mindenesetre én felállítok egy rendszert, akkor is, ha a gyakorlat úgy hozza, hogy a felét…na jó, lehet, hogy a 80 százalékát elengedem.

– Érzel valamiféle teljesítménykényszert az anyasággal kapcsolatban?

– Szerencsés vagyok, egyelőre a környezetemben senki nem akarja megmondani, mit hogyan csináljak, nekem vannak terveim. Persze el sem tudom előre képzelni, hogy ott leszünk majd négyen. Attól a perctől kezdve mi ketten a férjemmel azért létezünk majd, hogy nekik jó legyen. Ezt komolyan így gondolom, és ez a felelősség akkora változás az eddigi életünkhöz képest, amihez viszonyítva csak szervezési kérdés, hogy egy vagy két baba érkezik-e. A korom miatt ez még sokkal szerencsésebb is, ráadásul egy kisfiú és egy kislány.

– Van olyan nő a környezetedben, akire hasonlítani szeretnél anyaként?
– A nővéremben nagyon bírtam, hogy laza kisgyerekes anyuka volt, a játszótéren oda se nézett, mit csinálnak a gyerekek, amikor beszélgettünk. Közben én mintha egy rémparkban lennék, azt figyeltem, honnan fognak leesni. Félek, hogy én ezeket túlaggódom majd. Anyukám pedig – aki most is nagyon sokat van a legkisebb unokaöcsémmel, aki hároméves – nagyon következetes. Nála mindig időben elmegy este a gyerek aludni, és délutánonként is órákat alszik. Ezt tőle szeretném átvenni.

– Az életed évtizedeken keresztül a sportról szólt. A párbajtőrben egyedül vagy: ha már két ember van a páston, azok ellenfelek. Ilyenkor az ember nem akarja a magánéletben is legyőzni a másikat? Például a kommunikációban?
– Ezt a férjemtől kellene megkérdezni.

Jellemző, hogy a páston nem vagyok valami kedves, győzni akarok. Viszont, ha az ellenfelem győz, sohasem haragszom rá, mindig csak magamra vagyok mérges. Ugyanakkor, ha például kártyázunk vagy bármilyen más játékban versenyzünk, nincs bennem ez a nyerni akarás. Szerintem a párkapcsolatomra, most már házasságomra is ez a jellemző.

Nyilván vannak viták, és mindenki szeret az igazáért megküzdeni, de nem akarom legyőzni a férjemet.

– A sportban mindig ott az edző vagy más segítő, aki túllendít a krízisekem. Egy egész stáb áll mögötted, hogy sikeres legyél. A privát életben ki az, akire ilyenkor számíthatsz?
– Szerencsés vagyok, mert a családom és a barátaim is mellettem állnak, ugyanakkor gyakran jól jön egy külső, objektív szemlélő. A szerető család és a barátok néha akkor is simogatják az ember lelkét, amikor valamit nem jól csinál. Ezért alkalmanként jártam életvezetési tanácsadóhoz is, és azt gondolom, erre a mai világban szinte mindenkinek szüksége lenne. Például vannak dolgok, amelyek miatt pufogok, és a tanácsadás rádöbbent, hogy felesleges. 

– Amikor interjút készítettünk veled az olimpia után, nagyon pontos jövőképet festettél: gyermeket szeretnétek és 2020-ban vissza szeretnél térni, ahogy Nagy Tímea is…
– Ez picit azért elcsúszott. 2016-ban, az esküvőnk előtt beszélgettünk, a gyerekvállalás viszont nem ment olyan hirtelen, és közben Kulcsár Győző, a mesterem is elhunyt. Már ő is látta rajtam, hogy néha nem csak a víváson járt az eszem. A halála után két és fél hónappal jöttek a babák – talán nem is véletlenül. Elméletben még most is megvan a lehetőségem, hogy visszaérjek a 2020-as olimpiára, fizikálisan és mentálisan fel tudnék rá készülni, de még fogalmam sincs, mi lesz, ha négyen leszünk. Az a legfontosabb szempont, hogy a babák táplálása – és semmi, ami számukra fontos – ne sérüljön.

– Édesapád halála után Kulcsár Győző őt is pótolta egy kicsit?
– Hát persze. Mondtam is, amikor elment, hogy most már mind a két apámat elvesztettem. Győző bácsi mindent tudott rólam. 2012-ben halt meg édesapám. Addig a családunk igazi burok volt, a szüleim harminc évig imádták egymást.

– Akkor lettél felnőtt?
– Valahogy úgy. Aztán nem ment jól a londoni olimpia, 2013-ban pedig egy nagyon hosszú párkapcsolatom is tönkrement. Onnan kellett a felnőtt énemet újraépíteni. Szerintem Rio azért is sikerült, mert mindezeken átjutottam.

– Azért, mert egyfajta menekülés volt a sport, ahol sikeres lehetsz? Vagy egyszerre küzdöttél és erősödtél a magánéletben és a hivatásban?
– Az életem minden területén lekerültem a medence aljára. Először túl kellett jutnom a párkapcsolati válságon. Ahogy ezt le tudtam zárni és elindulni egy másik úton, elkezdett jól menni a vívás, világkupaérmeket kaptam, és elkezdtem hinni az olimpiában. Közben pedig megismerkedtem a férjemmel is.

– Mi segített, hogy túljuss a kudarcokon, miben kellett ehhez neked változnod?
– Nagyon sokat segített a családom, a barátaim és a terapeutám.

Sokat kellett dolgoznom magamom, ami néha nagyon fájdalmas, de megéri az embernek szembenézi a démonjaival, mert ha tényleg keményen dolgozik saját magán, hatalmas változásokat tud elérni. Vívásban a legfontosabb dolog, amit elértünk, hogy végre hittem magamban, hogy képes vagyok egy olimpián is jól vívni, és ki tudom hozni magamból a legjobb tudásomat.

Ha teljesen őszintén néztem vissza az előző két olimpiára, be kellett vallanom, hogy hiába volt már világbajnoki érmem, nyertem világkupákat, vagy akár vezettem a világranglistát, nem hittem el, hogy olimpián is képes vagyok jól vívni… De ehhez mélyre le kellett ásni, hogy ki tudjam mondani magamnak.

– Most hiányzik a vívás?
– Tavaly júliusban léptem pástra utoljára, de most máson van a fókusz. Nem érzem, hogy a vívás nélkül kellene élnem, most is követem másoknak az eredményeit; de ha abbahagyom, mindenképp a sport közelében szeretnék élni.

– Mi a legjobb a vívásban? 
– Amikor egy jó tust beviszel, amikor kitalálsz valamit és ott, abban a szituációban ki tudod magadból hozni. Ez valójában a fizikai sakk. Olyan öröm, amikor a másikat át tudod verni!

Pláne, amikor fiúkkal edzettem, annyira tudtam örülni egy jól kivitelezett találatnak! És persze szeretek utazni is, sok helyre eljutottam, ami a vívás nélkül csak beteljesületlen álom lett volna. Szeretem az edzőtáborokat is a társaság miatt, mindig megy az ugratás, jó a hangulat. Nehéz ettől megválni, mert olyan, mintha lenne egy másik családom.

– A privát életben is kicsit csipkelődős vagy?
– Hát, nem kicsit… Szeretem a szóvicceket, a kis zrikákat, aztán valaki vagy megszokja, vagy megszökik.

– Emlékszel még, mi járt a fejedben, amikor az olimpiai döntőben négy ponttal vezetett az ellenfél?
– Nem igazán foglalkoztam az eredménnyel, persze tudtam, hogy vezet, de abban biztos voltam, hogy most jól megy nekem az előnye ellenére, és mindent meg fogok tenni, hogy megverjem abban az asszóban. Semmi más nem járt a fejemben, csak a következő találat. Az, hogy ez egy olimpiai döntő, még amikor beadtam az utolsó találatot, akkor sem esett le, csak ahogy rohant be a Mesterem és mondta, hogy „olimpiai bajnok vagy!”

– Az ilyen fontos pillanatok megítélése idővel változik benned? Másképp látod a sikereidet, ahogy telik az idő?
– Nagyon boldog vagyok a pályafutásommal, akárhogyan is alakul a folytatás. Győző bácsival közös korszakunk mindenképpen lezárult, sajnos. Volt benne sok szép eredmény és kudarc is. Lehetett volna benne még több siker, de nekem tényleg mindent meg kellett élnem ahhoz, hogy Rióban ki tudjon csúcsosodni a közös munkánk. A riói győzelmem gyönyörű emlék. Néha eszembe jut, hogy nekem sikerült elérnem azt, amiért egy sportoló nap mint nap dolgozik, miközben reméli, hogy egyszer felállhat az olimpiai dobogó legmagasabb fokára. De nem ekörül forognak a napjaim, néha hetek telnek el enélkül, aztán elmegyek otthon az érmem mellett, ránézek és elmosolyodom: „De jó, sikerült!”

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

– Az első szülésed után, 2007-ben kezdtél el kocogni, amikor kiköltöztetek Hűvösvölgybe. A triatlonozás pedig „pótcselekvésből” lett szerelem, miután egy félmaratonon saroksérülést szenvedtél. Ennyi idő alatt bizonyára megérlelődött benned a válasz arra a kérdésre, hogy mit jelent számodra a futás és a triatlonozás. Miért éri meg nap mint nap – akár még fáradtan is – űzni ezeket a könnyűnek nemigen mondható sportágakat?
– A futás számomra az élet sava-borsa, ami a mindennapi rutinom része. Az évek során folyamatosan változnak a motivációim, mindig egy adott élethelyzethez igazodva találom meg a futásban azt a mentsvárat, amivel teljesebbé válhatok. Korábban az alakformálás és az új terepek felfedezése hajtott, aztán átcsapott szenvedéllyé, testi és lelki igény lett.

A futás új dimenziót tárt fel előttem: a kikapcsolódás, a befelé figyelés élményét és a magány élvezetét.

Elsősorban a meditatív jellege tart benne, persze kell hozzá monotonitástűrő képesség is. Jövőre az Ironman-re készülök. Minden évben kell egy fő verseny, ami az egész év ritmusát meghatározza. A család, a három gyermekem természetesen a legfontosabb az életemben, de merem vállalni, hogy az anya–feleség szerep, a munka és a sport együtt jelentik számomra a százszázalékos önmegvalósulást. Ahhoz, hogy tartalmasan tudjam az időt a gyerekekkel eltölteni, szükségem van a magammal töltött időre, amit a sport ad nekem. Amikor a gyerekek még kicsik voltak, nem tudtunk aktív családi programokat szervezni, most viszont már olyan korban vannak – kilenc-, tizenegy és tizenhárom évesek –, amikor partnerek tudnak lenni, remekül értik a felnőttek nyelvét is. Nagyon élvezem, hogy végre bevonhatom őket a saját szenvedélyembe.

– Biztosan te is ismered az érzést, amikor visszahúz az ágy, amikor fáradt vagy felhúzni a futócipőt. Ilyenkor mi motivál? Hogyan veszed rá az agyad és a tested, hogy nekivágj a napi penzum teljesítésének?
– Azt mondom magamnak, hogy a mai edzés elhalasztása nem pótolható. Megcsinálhatod holnap, akár duplázhatsz is, de az nem lesz ugyanaz. Mindennap van egy lehetőséged, amivel élni kell. Egyébként csak elindulni nehéz, tíz perc elteltével rendszerint megjön a kedvem a futáshoz, a végén pedig már teli vagyok energiával. Nagyon ritkán hagyok ki edzést, de ha mégis előfordul, akkor az azért van, mert túledzett vagyok, vagy mert nem regenerálódtam kellőképpen. Ilyenkor tudni kell elengedni az edzést, de bevallom, ezt még tanulnom kell.

– Az Instagramon 83 ezer követőd van, vagyis nyugodtan mondhatjuk rád, hogy influenszer vagy. Szerinted miben áll egy influenszer felelőssége? Valóban lehet szemléletet jó irányba formálni egy profillal?
– Szerintem igen. Példaképnek lenni persze nagy felelősség, hiszen az influenszereknek hatalmukban áll befolyásolni követőik véleményét, életmódját, gondolkodását és adott esetben a vásárlási döntéseiket. A közösségi oldalakon közzétett képeim és a tartalmak (például edzéstervek, tapasztalatok) képesek ösztönözni másokat a sportos életre. Régen csak néhány réteglapnak számító magazin létezett, ami nem mindenkihez jutott el. A közösségi oldalakon elképesztő gyorsasággal terjed az információ, és már nemcsak egy bizonyos réteghez jut el, hanem a hobbifutókhoz, az életmódjukat megváltoztatni vágyókhoz is.

 

Az emberek elkezdik elhinni, hogy a lehetetlen nem létezik: látják, hogy valaki előtted megcsinált valami olyat, amire te is vágysz.

Hiszek abban, hogy jó és hasznos, amit a közösségi oldalaimon közkinccsé teszek, s örömmel tölt el, hogy az életem egy szelete hatással lehet mások életére is. Nyilván van az egésznek egy exhibicionista oldala, egyfajta önerősítő jellege is, mert hát valljuk be, nagyon jóleső érzés, amikor kommentek és lájkok formájában megerősítéseket kapok.

– Erre a befolyásoló hatalomra a márkák is felfigyeltek, és egyre több cég használ influenszereket saját kínálata népszerűsítésére. Vagyis a pénzkeresés és az influenszerség mára összeforrt.
– A kettő nem zárja ki egymást. Időbe és néha bizony költségbe is telik, hogy minőségi tartalmat gyárts, az idő viszont pénz, amit jó néha visszakapni. Nincs abban semmi rossz, ha pénzt is keresel az influenszerkedéssel. A gond akkor van, ha a pénz motiválja az embert, s ez visszaköszön a tartalmon.

A jó véleményvezér kreatív, önazonos, hiteles, fontos, hogy szeresse a témát, amelyről kommunikál, legyen benne jártas és tapasztalt.

– Rendkívül magabiztos, határozott, céltudatos nőnek látlak, emellett még intelligens és szép is vagy. Ez azért veszélyes kombináció. Szoktad úgy érezni, hogy tartanak tőled az emberek, vagy hogy irigyek rád?
– Néha egy kicsit nyersebben fogalmazok, de alapvetően elfogadó, empatikus vagyok, igyekszem megérteni, hogy mások hogyan működnek és gondolkodnak. A szikár, izmos alakom miatt sokan hihetik, hogy szigorú vagyok, és sokszor megkapom, hogy túl fegyelmezettnek tűnök. Azok, akik nem ismernek, sokszor rendelnek a kinézetemhez olyan tulajdonságokat, mint például akaratosság vagy keménység, de én igyekszem megőrizni a lágyságom. Mindig az aktuális cél lebeg a szemem előtt, valamint az, hogy a közösségi oldalaimon sportolásra buzdítsam az embereket, de soha semmit nem erőltetek másokra. Azt mondom el, ami nekem beválik. Nem kell, hogy mindenki szeressen vagy úgy gondolkozzon, mint én – a lényeg, hogy mindenki megtalálja a maga komfortzónáját.

– Milyen értékek mentén neveled a gyermekeid?
– Fontos, hogy minőségi tartalommal töltsem meg az együtt töltött időt. Fontos, hogy ne csak testben, hanem lélekben is velük legyek, s hogy az élet dolgait együtt éljük meg. Azokat az értékeket igyekszem „továbbörökíteni”, amiket az édesapámtól kaptam. Ő egy okos, művelt ember, aki mindig hű maradt az elveihez. A gyerekekkel gyakran beszélgetünk arról, hogyan illik viselkedni, hogyan kell az érzéseinken uralkodni, az indulatokat kezelni.

 

Sok időt töltünk együtt, remélem, hogy ez erősíti bennük a testvéri szeretetet, mert azt vallom, hogy a legfontosabb, hogy testvérként jól működjenek.

Mondogatom is nekik, hogy amíg nincsenek saját gyermekeik, addig ők egymásnak kell hogy a legfontosabbak legyenek. Ezek mellett fontosnak tartom, hogy a sport a mindennapjaik része legyen, ugyanis a rendszeres sport a tanulásban is kitartáshoz vezet, fegyelmezettséget ad az élet más területein is. Akkor lehet a legjobban hozzászoktatni ehhez őket, ha én is ugyanezt a példát mutatom.

– A teljesítménykényszer, a maximalizmusra való ösztönzés korán, már a kisiskolás években bekúszik az életünkbe. A reklámok is folyton azt hirdetik, hogy légy jobb, légy szebb, te légy az első! Nálatok mennyire nagyok az elvárások?

– Hogy magukhoz képest jól teljesítsenek, az mindenképpen fontos, de nem várom el tőlük, hogy mindig mindenben a legjobbak legyenek.

Fontos, hogy jól tanuljanak és rendszeresen sportoljanak valamit, és egészségesen táplálkozzanak – de ha egy rosszabb jegy becsúszik, nincs világvége. Nem várom el, hogy a város legszuperebb iskolájába menjenek továbbtanulni, és azt sem, hogy élsportolók legyenek, de a tanulás az első! A nővérem és én mindig jó tanulók voltunk, és nem rokkantunk bele. Szerintem az iskolák nem várnak el teljesíthetetlen dolgokat a gyerekektől, habár azzal is tisztában vagyok, hogy a mai követelmények jóval nagyobbak, mint a mi időnkben, és a befogadásra váró információ mennyisége is jóval több. A jó teljesítmény szerintem nem nagy elvárás, hiszen tömegek képesek megugrani a lécet. A nagy dolgok mindig azok, amik csak keveseknek sikerülnek.

Eozintól Cirfandliig

Augusztusra Pécsett nagyon fel tud melegedni az idő, nem ritkák a 35 fok feletti hőmérsékletek néha magas, 60-80 százalékos páratartalommal. Erről magunk is meggyőződhetünk a Széchenyi téren felállított, 1908 óta üzemelő, 2010-re gyönyörűen felújított időjelző házikó műszerein. Ezért érdemes a nevezetességek megtekintését a délelőtti órákra időzíteni, illetve úgy szervezni, hogy a déli órákban látogassuk meg a város földalatti világát, az ókeresztény sírkamrákat, amelyek az UNESCO Világörökség részei.

 

A kereszténység legkorábbi időszakából származó leletek a belváros északnyugati részén, a székesegyház környékén találhatóak. A 4. századból fennmaradt nekropolisz első sírkamráját a 18. század elején találták, ez azonban időközben megsemmisült. 1872-ben bukkant elő a Péter-Pál sírkamra, amely mind a mai napig fennmaradt, azóta pedig újabb 16-ot, több száz sírt és sok ezer tárgyat tártak fel a régészek. Az európai szinten is kiemelkedő értékeket a Cella Septichora Látogatóközpontban és az Ókeresztény Mauzóleumban tekinthetjük meg, a késő római temetőkápolna Apáca utcai helyszínei jelenleg nem látogathatók. A Cella Septichora reggel 10-kor nyit (hétfő szünnap!), a teljes árú belépőjegy ára 1 900 forint.

Itt hívjuk fel a figyelmet az Irány Pécs! kártyára, amely számos ingyenes és kedvezményes szolgáltatást tartalmaz pécsi és Pécs környéki helyszíneken, így a legtöbb múzeum és látogatóközpont árából is 15-20 százalék kedvezményt kaphatunk. Kiváltható a Pécs Pontban (Széchenyi tér 1.), ára 2990 forint az első 34 órára.

Kitűnő társunk lesz a kártya a Zsolnay‑negyedben is. A város ékkövének számító, az egykori porcelánmanufaktúra rossz állapotú műemlék épületeinek felújításával kialakított negyed látogatása ingyenes, a területén található kiállítások és műhelyek látogatása viszont belépődíjas. A városban számtalan helyen – köztéri szobroktól a porcelánüzletek kirakatáig – találkozhatunk eozinmázas alkotásokkal, ami a Zsolnay család saját találmánya. Az 1890-es években fejlesztette ki Zsolnay Vilmos ezt a sok színben pompázó különleges bevonatot, ami azóta Pécs védjegyévé is vált. A Zsolnay‑negyed állandó kiállításain többek között az eozin történetével is megismerkedhetünk, a Gugyi gyűjtemény kiállításán vagy a Rózsaszín kiállításon pedig felbecsülhetetlen értékű kerámiákat nézhetünk meg. A negyedben találjuk az ország első optikai Planetáriumát is. Az időszaki kiállításokat, nyári koncerteket és a belépőjegyek árait a www.zsolnaynegyed.hu oldalon találjuk meg részletesen.

 

„Aki mennyországot akar látni, az jöjjön Pécsre!” – így írtak a budapesti újságok 1891-ben, amikor felszentelték a Szent Péter és Szent Pál‑székesegyház különleges épületét. Altemploma 12. századi, itt találták meg, majd temették újra Janus Pannonius pécsi püspök és humanista földi maradványait. A 19. századi újjáépítés során is megőrizték a középkori katedrális varázsát, a kórus 6101 sípos orgonájának különleges hangzása miatt érdemes úgy érkezni, hogy egy koncertet is meg tudjunk hallgatni a katedrálisban.

Mediterrán hírnevéhez méltó a pécsi gasztronómia is. Földrajzi helyzete miatt is erős konyhájában a balkáni hatás, de a 90-es évek délszláv háborúi elől idemenekülők is frissítették ezt a vonalat. A Ferencesek utcájában a Balkán bisztró tökéletes helyszín, hogy elmerüljünk a déli ízvilágban. Az étteremben csevapcsicsa, plejskavica, házi kolbászok készülnek mindig frissen, faszenes grillen.

Újhullámos kávézó a Pécsi Kávé (Irgalmasok utcája 6.), fenntartható forrásból származó kávékülönlegességei mellett szendvicseket és salátákat is találunk az étlapon, így könnyed ebédhez is ideális választás.

Kánikulában két legyet üthetünk egy csapásra a Littke Palace látogatóközpontban. A Dóm szomszédságában található modern fogadóközpont azért jött létre, hogy az ország legrégebbi pezsgőjének történetét bemutassa és tovább írja. Itt van az ország egyik leghosszabb, egybefüggő pincerendszere, a két kilométeres túrára érdemes meleg ruhát is vinni, a pince 14 fokos! A borkóstolással egybekötött pincetúrákra előzetesen kell jelentkezni, infó a www.littkepalace.hu oldalon.

 

Pécs éjszakai élete a nyári szünetben kevésbé zajos, azonban kitűnő helyszíneket találunk szórakozáshoz a belvárosban, elsősorban a Király utcában és környékén. A teljesség igénye nélkül mi a Nappalit, a Szabadkikötőt és a Bohemia Sörkonyhát ajánljuk.

Érdemes az estét a belvároson kívül, a Mecsek-oldalban kezdeni: a Radó pincében megkóstolhatjuk a Cirfandlit, amely egy különleges szőlőfajta, és az országban a Mecsek déli lankáin találta meg a legjobb talajt, hogy kitűnő bor készülhessen belőle. Borkóstoláshoz a Radó család (7-8 fajta, borkorcsolyával és szikvízzel 3500 Ft-tól) előzetes bejelentkezést kér, keressük fel a www.radopince.hu oldalt.

Mecsek túra hedonistáknak

Nem is gondolnánk, hogy a Mecsek meredek ösvényei nem csak sportoláshoz ideálisak, igazi gasztro- és wellnesstúrát csaphatunk Pécstől egy kőhajításnyira. Kezdjük kultúrával Pécsváradon, hiszen hazánk egyik legősibb, igen gazdag történelmi múltú települése. A pécsváradi várat mint bencés monostort, államalapítónk, Szent István király alapította, az itt található 10. századi kápolna Géza fejedelem idejéből származik, korabeli freskómaradványokkal. Jegyárak és nyitvatartás: www.pecsvaradivar.hu.

 

Pécs irányába a következő falu Hosszúhetény, ahol az Almalomb étteremben „kötelező” ebédszünetet tartanunk. Konyhája a legmagasabb kategóriát képviseli, patakparti kerthelyiségében és a 19. századi vízimalomban kialakított főépületében a legapróbb részlet is kifinomult és letisztult. Hétfőn és kedden zárva tart, ezt vegyük figyelembe az utazás tervezésénél; www.almalomb.hu. A falu központjában térjünk be a Hosszú kávéba egy igazi hosszú kávéra. Családbarát hely, rendszeresen szerveznek kézműves foglalkozásokat gyerekeknek, apró üzletükben helyi termékeket is vásárolhatunk (www.hosszukave.hu).

 

Továbbutazva Orfű felé kanyarodjunk! Itt három strand közül is választhatunk, az Orfű Aquapark 2016-ra újult meg, a tó mellett családi csúszda és élménymedencék várnak mindenkit. A mi titkos favoritunk pedig a tótól 3 kilométerre található magyarhertelendi termálfürdő. Barátságos beltéri kialakításával és nyugalmat árasztó kertjével olyan helyszín, ahol csendben kipihenhetjük a fáradalmakat. A bevezetőben is emlegetett kinti fekvőmedencéje pedig különleges panorámát biztosít, amit akár a medencéből is megfesthetünk, lefényképezhetünk. A délutános felnőttbelépő ára 1500 forint (információ: www.hertelenditermal.hu). 

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. 

Az influenszer leegyszerűsítve egy olyan ismert ember, aki valamilyen hatással, befolyással van másokra, és sokezres követőtáborral rendelkezik a közösségi médiában.

Belle Delphine magát alternatív influenszernek tartja, és többnyire arról híres, hogy nagyon sok energiát fektet abba, hogy úgy nézzen ki, mint egy mangafigura (japán képregényhős). A fiatal Insta(nt) sztár a közelmúltban feltöltött egy videót, amin megfürdik, majd kis tégelyekbe öntötte a vizet, és 9 ezer forintnak megfelelő angol fontért áruba bocsátotta az interneten. Belle összesen 500 tégelyt értékesített, és három nap alatt az egész készletet eladta.

Az influenszerek ismertsége mára elérte a hollywoodi filmcsillagokét. A közösségi média sztárjai magas színvonalon élnek az Instagramnak, Facebooknak és YouTube-nak köszönhetően.

Bár a technológia elméletileg lehetővé teszi, hogy bármelyikünk sokmilliós nemzetközi rajongótáborra tegyen szert és akár a fürdővizéből is megéljen, de a siker mögött általában profi marketingstratégia áll.

 

Hogy lesz az influenszerkedésből pénz?

A legtöbb netes sztár abból él, hogy különböző termékeket reklámoz a közösségi médiában, de a videómegosztóktól is komoly összegeket kapnak. Ha a youtuberek engedik az oldalnak, hogy hirdetéseket helyezzen el a videóikban, akkor a videómegosztó fizet a megtekintések után. A 24.hu kiszámolta, hogy egy közepes méretű követőtáborral rendelkező hazai véleményvezér, akinek 50 ezer követője van, nagyjából 50–275 ezer forint közötti összeget kérhet el posztonként.

A hírnevet jóra is lehet használni

Magyarósi Csaba vlogger az Appleblog, valamint az Egy nap a városban blog alapítója, az I love Balaton főszerkesztője és a Zöldítsük ki Budapestet mozgalom kezdeményezője. Áprilisban ő lett a Cif Ragyogjon Magyarország Programjának reklámarca. A kezdeményezés célja, hogy a közösségi életterek tiszták legyenek. Ezáltal a közterek, parkok, homlokzatok, térplasztikák visszanyerik eredeti vonzerejüket, és a hétköznapok apró örömforrásaivá válnak az ott élők számára.

A népszerű vlogger YouTube-csatornájának köszönhetően negyedmillió feliratkozónak juttatja el azt az üzenetet, hogy tiszta környezetben mindenki jobban érezheti magát.

 

„Bezzeg az én időmben…”

A valóságshowk és a közösségi média megjelenésével elindult egy folyamat, ami új típusú ambíciót ültet el a fiatalokban: az, hogy vagy, hogy létezel, már önmagában érték, és rongyosra keresheted magad azzal, hogy nem csinálsz semmit.

De ez valójában keveseknek sikerül, a legtöbben kipróbálják a műfajt, és amikor jön a kudarc, visszaállnak a normál kerékvágásba. Nem tudom elképzelni, hogy egy netes sztár 10–20 év múlva is meg tudjon élni influenszerként, főleg azért nem, mert a hírnevüket sokkal inkább köszönhetik a külsejüknek vagy a provokatív viselkedésüknek, mint a mondanivalójuknak. Kétségtelenül ijesztő, amikor az ember azt látja, hogy a „futkosó ánusz/vagina kihívást teljesítők videójára (a férfiak a hátsó felüket, a nők a nemi szervüket mutatva ugranak az objektívre) milliók kíváncsiak, de ez nem jelenti azt, hogy az új generáció értéktelen. Nagyszerű vívmányai vannak a 21. századnak, és a „mai fiatalok” már digitális bennszülöttek, vagyis már gyerekként olyan képességekre tesznek szert, amelyek számomra olyan elérhetetlennek tűnnek, mint egy hét alatt megtanulni kínaiul.

A tinik kedvenc videóit böngészve (a fürdővizes lány extrém eset, a legtöbb videó divattippekről vagy egyszerű kommentárokról szól) azt látom, hogy már egészen fiatalon nagyon ügyesen bánnak a számítógéppel, próbálgatják az effekteket, rendeznek, szerepeket játszanak, vágnak.

Ki tudja, mennyi értéket fognak még létrehozni ezzel a határtalan kreativitással, technológiai tudással, amivel már egészen fiatalon kezdeni akarnak valamit!

Szerintem nem Belle Delphine az első olyan kattant (vagy gátlástalan és élelmes?) ember, aki megpróbálta eladni a fürdővizét a világtörténelemben, de az biztos, hogy ő volt az első, aki a hirdetésével milliókat el tudott érni a közösségi médiának köszönhetően, és így a nagy számok törvénye alapján talált olyan furabogarakat, akik meg is vették a „termékét”.

Az influenszer-jelenség tehát nem más, mint egy modern marketingeszköz, és csak rajtunk áll, hogy öncélúan használjuk-e, hogy meggazdagodhassunk akár a koszos fürdővizünkből, vagy a társadalmi felelősségvállalás szolgálatába állítjuk.

A rakott ételek egyik fő varázsa a tejfölös vagy tejfölös-sajtos tető, amely igazából bármilyen hús–köret–zöldség kombinációt fel tud dobni, és megadja azt az ízvilágot, amit annyira szeretünk. Amikor kiderült a kislányom ételérzékenysége, és elkezdtünk a laktóz-, fruktóz-, tej- és tojásmentes diéta szerint étkezni, főzni, sütni, nagyon sok rakott étel tetejét égettem oda. Tejföl és sajt híján növényi alapanyagokkal próbálkoztam (mindez hét éve volt, így akkor még csak rizs- és zabtejszínt lehetett kapni, azt is kevés helyen, néhol kókusztejszín, de azt a picinek még nem mertem adni), ezek a típusú tejszínek azonban lecsorogtak az edények aljára, az étel tetejét nem védték meg, a megpirult rizs/hajdina/zöldségek nem voltak a gyerekek kedvencei. Próbálkoztam a vegareceptek szerint natúr besamelmártással, ez már olyan kérgesebb tetőt képzett a rakott tetején, mint a tejföl, de növényi tejjel készítve az ízük inkább édeskésebb volt – agyonsózni pedig nem szerettem volna –, sehogysem illettek az ételhez.

Egyik nap rakott karfiolt készítettem, a karfiol felét hozzákevertem a megfőtt rizshez és a megpárolt darált húshoz, a másik felét pedig – nem tudom, milyen sugallatra – összeturmixoltam a rizstejszínnel (kb. egy fej karfiol kicsit több mint felét 200 gramm tejszínnel, kevés sóval), és elkezdtem rácsurgatni a kivajazott jénaiba elsimított rakott tetejére. Már akkor meglepődtem, milyen szépen beteríti, és nem folyt le az aljára, a sütés során pedig gyönyörű réteget képzett. Hatalmas sikere volt a kicsinél, repetázott, elnevezte hamis sajtnak, és azóta is az egyik kedvence.

Ezek után persze bátran turmixoltam össze a növényi tejszíneket mindenféle zöldséggel: répával, padlizsánnal, brokkolival stb. – lehet is kísérletezni, a tejszín ilyen formában fél-egycentis rétegben megmarad az ételen. A kicsik pedig úgy jutnak zöldséghez, hogy nem is figyelnek rá. Az én lányaim például a mai napig kiturkálják a nagyobb karfiolrózsákat a rakottból, míg a (karfiolos) hamis sajtot élvezettel fogyasztják. Egy pici turpisság belefér.

Hozzávalók:

– 1 fej karfiol
– 200 gramm növényi tejszín (mi rizstejszínt használtunk)
– 1 bögre hántolt hajdina vagy (barna)rizs
– 500 gramm pulyka/sertésdarálthús
– 1 fej vöröshagyma
– só, bors

Ha a rizst választjuk, akkor azt a szokásos módon készítjük: kicsit átmossuk, olívaolajon (ez lehet mentes vaj/margarin, de akár kevés víz is) üvegesre pároljuk, majd kétszeres vízzel felöntjük, és forrás után takaréklángon 15 percig főzzük, utána még – továbbra is lefedve – 10 percre otthagyjuk a tűzhelyen.

Ha valaki bátrabb, csak ajánlani tudom a hajdinát, mert magas az ásványi anyag-, a vitamin- és az élelmi rosttartalma. Van benne minden, ami egy mentes étrend esetén fontos lehet, például fehérje, kalcium, kálium, magnézium, vas, réz, cink stb., valamint jó C-, E-, B2- és B1-vitaminforrás.

 

A rizshez képest a hajdina elkészítése kicsit hosszabb időt vesz igénybe, és a gyerekek miatt érdemes a hántolt változatát venni, így véletlenül sem fogja zavarni őket a sok kis lepergett héj étkezés során. Ezt az úgynevezett (gluténmentes!) szupergabonát kétszer-háromszor átmossuk, hogy véletlenül se legyen majd olajos íze, majd két és félszeres vízben felrakjuk főni. Amikor felforrt a víz, picit megsózzuk, letakarjuk, alacsony fokozaton puhára főzzük kb. 20–25 perc alatt. Amikor elkészül, kicsit még a tűzhelyen lefedve hagyjuk.

Egy másik fazékban egy kevés olívaolajon (ez lehet mentes vaj/margarin, de akár kevés víz is) üvegesre pirítjuk az előzetesen megmosott, apróra kockázott hagymát, majd hozzádobjuk a darált húst, és gyakori kevergetés mellett puhára főzzük. A vége felé borssal, sóval fűszerezzük.

A harmadik fazékban olívaolajon (ez lehet mentes vaj/margarin, de akár kevés víz is) egy kicsit előpirítjuk az előzőleg megmosott és rózsákra bontott karfiolt, és puhára főzzük.

Ha minden elkészült, kivajazhatjuk a jénait, és előmelegíthetjük a sütőt 200 fokra. Ha szeretnénk, rétegezhetünk is, de én a gyerekek miatt a rizst/hajdinát, a húst és a párolt karfiol felét össze szoktam finoman keverni, ugyanis így a karfiol kicsit összeesik, és ha nem veszik észre a köret között, akkor megeszik. A tetejére kerül a főtt karfiol másik fele, amelyet előzőleg a növényi tejszínnel teljesen homogénre turmixolok.

200 fokra előmelegített sütőben kb. fél óra alatt elkészül, de érdemes figyelni a tetejét.

„Van három jó érvem a pedagógus szakma mellett. A június, a július és az augusztus" – említette egyszer félig viccesen egy pedagógus ismerősöm, amikor a szakmai megbecsültségről, a társadalmi elismerésről, az anyagi javakról és egyéb kevésbé szembeszökő előnyökről kérdeztem.

Hogy a pedagógus szakma mégis milyen erős hivatás, mi sem bizonyítja jobban, minthogy a kihívások ellenére nehezen megy ki a divatból. Sőt mi több, népszerűségére tévésorozatok épülnek.

Már két évad lement A Tanárból Nagy Ervin főszereplésével, és Magyarországon kedvelt közszereplő lett Jocó bácsiból, vagyis Balatoni József történelemtanárból és Joós Andreából, akit tisztelői csak élménybiológusnak neveznek. Gyakran generációk öröklik egymástól ezt a pályát. És noha sok szakmában találkozhatunk hasonló családi mintázattal, élhetünk a gyanúval, hogy a pedagógusok esetében az öröklés és az ismeretek, élmények, tapasztalatok átadása között különösen szoros az összefüggés.

De vajon ki számít pedagógusnak? Bölcsész egyetemistaként a legtöbbünknél ott lebegett a gondolat a tanári hivatás választása vagy annak kikerülése kapcsán: ezzel a végzettséggel akár még tanítani is lehet.

Az egyetemi tanárok véleménye és a társadalmi elvárás mind ez irányba hat: diplomád van, hát taníts! Pedig a kérdés talán több óvatosságot érdemelne.

A spontán pályára kerülő és ugyanúgy röptében pályaelhagyó pedagógusok akár külön szakszervezetet is alakíthatnának, miközben a gyerekekkel való érdemi foglalkozás sok esetben nem az iskolai keretek között kap teret, hanem azon kívül. Mert mi a helyzet a zenetanárokkal, az edzőkkel, az egyházi közösséget vezetőkkel, akiknek ugyanannyira életük része a nevelés és az oktatás? Akikre ugyanannyira rá van bízva egy gyermek nevelése? Függetlenül attól, hogy náluk nincs ki- és becsengetés, vajon nem életük része-e mások megismertetése valami nagyobbal, szebbel? Nem egyszerűen életformáról van szó inkább – diploma, csengő, osztályzatok ide vagy oda?

Az én anyukámnak 673 gyereke van

A Médiaunió Alapítvány újságírókból és kommunikációs szakemberekből álló csapata immáron tíz éve minden évben kiválaszt és zászlajára tűz egy témát, amit társadalmi tudatformáló szempontból fontosnak tartanak hangsúlyozni. Ilyen volt korábban az egészséges életmód, a mindennapi mesemondás fontossága, a fogyatékkal élők helyzete, idén pedig a pedagógus hivatás megbecsülésének kérdése.

A kampányt indító reklámfilm főszereplője különösen jól egyensúlyoz a szülői és a pedagógusszerep között. „Az én édesanyám” – kezdi a monológot a filmet narráló kislány, a képek alatt mégis mindig a tanárt látjuk.

Persze óriási közhely, hogy a pedagógus hazaviszi a munkát, de – ahogy a legtöbb – hivatásként űzött szakma esetében, ez a kettő itt sem választható szét.

„Egy évtizede lassan, hogy minden nyáron Erdélybe utazom székesfehérvári és határon túli magyar középiskolásokkal a Székelyföldi Varga Sándor Verstáborba. Ilyenkor a csíkcsomortáni Szellő Szálló az otthonunk tíz napig, ami felejthetetlen élmény évről évre, mindannyiunk számára!”

Csíkcsomortán a Csíki-medencében található, Hargita megyében, az egykori Csík vármegye területén. Egy 530 lakosú kis falu, festői környezetben, az Olt folyó árterén, a Remete-völgy közelében. A települést hatalmas fenyvesek és bükkerdők határolják. „A falut székely magyar emberek lakják, akiknél lassan mi, táborlakók, családtagok leszünk. Csíkszereda úgy 7 km-re található, Csíksomlyó pedig ide kevesebb, mint 3 km, így aztán mindig szerét ejtjük, hogy fölzarándokoljunk a Nyeregbe, miután természetesen meglátogatjuk a Somolyai Szűzanyát a Kegytemplomban, s elsóhajtjuk imáinkat, kéréseinket a lábánál. A csíksomlyói búcsúba hosszú évekig azért nem jutottam el, mert pünkösdkor a Csíksomlyói passió című előadásunkat játszottuk Budapesten, az akkori Várszínházban. Az első ilyen zarándoklat aztán, amin részt vehettem Vértesaljai László jezsuita atya vezetésével, életem végéig meghatározó élményem marad. Több százezer ember együtt imádkozik, énekel… Úgy gondolom, a magyarság fennmaradásának egyik záloga ez az évenkénti együttlét, ahol megtapasztalhatjuk a Szűzanya szeretetét, s hitünk által egyesítve a világ magyarságának összetartozását!”

Anna számára már az első látogatás is emlékezetes volt. „Sosem felejtem, amikor első alkalommal begördült buszunk a csomortáni Szellő Szálló udvarára, Ferencz Csaba polgármester úr köszöntött bennünket, kaláccsal, itókával, székely népviseletben a helyi fiatalokkal együtt, akik zenéltek, s hamar táncra is perdültek! Hazaérkeztünk, ezt éreztették velünk!”

 

Innen aztán naponta más és más tájakra kirándulnak, és akik először járnak a táborban, szinte mindig elámulnak Erdély atmoszféráján: „Otthonosság érzetünk napról napra nő, a fájdalmasan szép környezet láttán! A ’tőből levágott kezek fájdalma a tájban’ – ahogy Csoóri Sándor fogalmazott találóan! Leírhatatlan élmény Milus Mariann beszédóráin részt venni a fiataloknak az égbetörő fenyvesek tiszta levegőjén, vagy énekelni, verselni, táncolni a patak partján, a Varga Sándor által saját kezűleg felépített színpadocskán. Mindig rendezünk egy gálaműsort a falunak, hálából a vendéglátóinknak. Szakmai segítőim ebben Ráckevei Anna és Rubold Ödön kollégáim, akik ugyanúgy rajonganak a költészetért, mint jómagam. A helyi táncokat a Cédrus együttes koreográfusai, Lőrincz Beáta és Varga Zoltán oktatja, s hamarosan esténkénti táncház veszi kezdetét! Különösen szép, megható a nyergestetői emléktúránk, kevés szem marad szárazon, amikor a fiatalok megismerkednek a maroknyi hős honvédő székely huszár történetével, akik sok ezer orosz és osztrák katonát állítottak meg 170 éve…” 

„Aki egyszer járt a csíki medencében, a Hargita közelségében, az Ezeréves határ Őrházánál, a Gyimesek völgye falvaiban, mindig visszakívánkozik majd, s apránként megismerheti a székelység történelmét, kultúrkincseit, természeti csodáit!”