Egy kattintás a tökéletesség

Sokan vágynak arra, hogy még tökéletesebben nézzenek ki. Ha a valóságban nem is, az online világban ez a lehetőség már pár kattintással mindenki számára elérhetővé vált a mesterséges intelligenciának (MI) köszönhetően. Sokan élnek is a lehetőséggel, elég, ha csak az új Facebook-filterekre gondolunk. A közelmúltban emberek milliói cserélték le a profilképüket a mesterséges intelligencia által „tökéletesített” másukra. 

Thoma Gábor szexuálpszichológus, a Dámia Szexuálterápiás és Mentális Egészség Központ munkatársa szerint nincs új a nap alatt, hiszen a közösségi médiában mindenki a legjobb arcát mutatja: milyen szép, hol nyaralt, nem azt, hogy rossz napja van, vagy épp összeveszett a párjával. 

A jelenség újdonságát a szakember az egyszerűségében látja: míg tíz évvel ezelőtt fotóink tökéletesítése a Photoshopban való jártasságot igényelt, ma már felhasználói szintű ismeret is elegendő hozzá. 

„Az MI roppant egyszerű megoldást ad az emberek kezébe, hogy olyannak láttassák magukat, amilyenek nem. Miért is küzdjön bárki fogyókúrával, miért dolgozzon önelfogadáson, önismereten, ha megteheti azt, hogy magára ránt egy filtert?” – véli a szakember, aki szerint akkor veszélyes ez igazán, ha valaki túlzásba viszi, mert akkor „könnyen torzulhat az önérzékelése, a testképe, mert a képek láttán elhiszi, hogy ő valóban úgy néz ki. Ám a valóság néha szembejön, akár egy randin, amikor a másik szembesíti azzal, hogy a képein máshogy néz ki. Ami aztán depresszióhoz vagy önbántalmazáshoz is vezethet, főleg tinédzser korban” – mondja a szexuálpszichológus. 

Természetesség hirdetése az MI-vel szemben

Az MI terjedésével párhuzamosan megjelentek olyan hangok, amelyek a természetes, valódi szépséget hangsúlyozzák. Ezen a téren élen jár a Dove cég, amely új kampányt indított: megtiltotta a mesterséges intelligenciával generált nők szerepeltetését a reklámokban. Thoma Gábor szerint, amikor valami szélesebb körben elterjed, mindig magával hozza, hogy megjelennek ellentétes vélemények, akik ebben az esetben azt fogják hirdetni, hogy igenis szedjük le a filtert, és mutassuk meg önmagunkat. 

„A nagy kérdés azonban az, hogy mit érnek vele, ugyanis, ha egy sztár smink nélküli fotót oszt meg magáról, a legtöbben azt mondják, milyen bátor, aranyos, aztán mégis a sminkelt fotóit nézegetik” – magyarázza a szakember, aki szerint az ember mindig – már az ókori Egyiptomban is – arra törekedett, hogy a szebb, vonzóbb énjét mutassa. Thoma Gábor nem gondolja, hogy komoly változást hozhatnak ezek a kampányok. Szerinte a szépség helyett inkább a mentális egészség oldaláról kell megközelíteni ezt a kérdést, ha ugyanis ez sokaknál mentális problémát, szorongást okoz, és ez biztosan a mesterséges intelligenciával hozható összefüggésbe, akkor idővel megálljt fognak parancsolni a jelenségnek az emberek. 

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Az MI által tökéletes párt is alkothatunk magunknak

Több hírt is lehetett hallani az elmúlt években arról, hogy emberek chatbotokkal alakítottak ki szorosnak tűnő kapcsolatot. Ugyanis ezek a fejlett szoftverek, amelyek képesek az emberihez rendkívül hasonló beszélgetésre és interaktív kommunikációra valós személy beavatkozása nélkül, képesek megadni azt az élményt is, hogy van egy társ, aki mindig elérhető, megértő és kedves. A mesterséges intelligencia térnyerése új utakat nyit meg azoknak, akik vágynak a kapcsolódásra, de nehezen teremtenek kontaktust másokkal, ugyanis ma már egy-két kattintással megalkothatjuk virtuális barátunkat/barátnőnket. 

Ő azontúl, hogy mindent megtesz nekünk, sohasem mond nemet, soha nincs rosszkedve, még tökéletesen is néz ki, pont úgy, ahogyan szeretnénk. 

Sőt még akár a plátói szerelmünknek vagy a volt párunknak is lehet a kiköpött mása, ha van néhány fotónk, videónk róla. Korábbi üzenetváltásaink felhasználásával az MI még a kommunikációs stílusát is képes elsajátítani. 

Mindez megadhatja nekünk egy valós párkapcsolat illúzióját. De csak az illúzióját, mert egy egészséges kapcsolatban nem mi mondjuk meg, hogy nézzen ki vagy mit mondjon a párunk.  „Az MI a legjobb képességeivel együtt sem tudja azt hozni, amivel egy valódi kapcsolat jár – mondja a szexuálpszichológus. – Hiszen nem úgy működik, mint egy valós viszony, nem kell pluszmunkát beletennünk, nem igényel tőlünk türelmet, toleranciát, sem energiát, amit időnként a másik elviselése követel. Ha nem használjuk ezeket a szociális képességeinket, idővel elsorvadnak, mint annak a testépítőnek az izomzata, aki abbahagyja az edzést.”

Az MI olyan lehet a fiataloknak, mint a drog

A szakember szerint ez a jelenség leginkább a fiatal korosztályra lehet káros hatással, ugyanis „ebben a hipermodern, túlhajszolt világban nagyon magányosak a fiatalok, nem randiznak, nem kötnek házasságot, nem vállalnak gyereket, mert nincsen rá idejük, ugyanakkor keresik a melegséget, a kapcsolódást, ahol csak tudják. Nekik az MI olyan lehet, mint a drog, mert itt könnyen, anélkül, hogy bármi energiát is belefektetnének, megkapják a szociális visszajelzést, még ha az nem is valós – mondja Thoma Gábor, aki szerint ez nemcsak elmagányosodáshoz vezethet, hanem komolyan kikezdheti a mentális egészséget is. – Gondoljunk csak bele, mi lesz azzal, aki valamilyen oknál fogva – például megszűnik a szolgáltatás – elveszti a virtuális társát, de a valóságos emberekhez már nem tud kötődni. Vagy azzal, akinek túl nagymértékű ellentmondás van a valós és a virtuális énje között...”

A szexuálpszichológus nem gondolja, hogy új parafíliával, szexuális devianciával állnánk szemben, de szerinte fel kell készülnünk arra, hogy lesznek olyanok, elsősorban a digitális bennszülöttek között, akiknek az MI által generált pár abszolút reális opcióként tűnhet fel. Ez mentális problémákat, szorongást, depressziót, illetve kapcsolatteremtési nehézségeket okozhat. 

A jelenség megjelenhet a függőségek sorában is, amire a szakembereknek fel kell készülniük.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Mindnyájan könnyen válhatunk áldozattá, főleg a gyerekek

Nekünk pedig érdemes felkészülnünk arra, hogy mi is könnyen válhatunk a mesterséges intelligencia áldozataivá. A mi fotóinkat, videóinkat, üzenetváltásainkat is bárki könnyen felhasználhatja anélkül, hogy az engedélyünket kérné. Nincs is rá szükség, hiszen tálcán kínálunk mindent a Facebookon, TikTokon, Instagramon és egyéb közösségi oldalakon. Joggal vetődhet fel bármelyikünkben a kérdés: vajon létezik-e már MI által generált hasonmásom, esetleg van-e az én arcomból összerakott MI-influenszer, vagy szerepelek-e pornófilmben. 

Ugyanis a mesterséges intelligencia korában a deepfake-képek és -videók több mint 90 százaléka pornótartalom, szereplőik pedig olyan nők és lányok, akiket senki sem kérdezett meg arról, hogy akarnak-e szerepelni benne. A technológia rohamtempójú fejlődése már azt is lehetővé teszi, hogy felhasználói szintű számítógépes tudással néhány másodperc alatt bárki valósághűen levetkőztethető és pornófilmbe montírozható legyen, ha a másik ember birtokolja az arcmását. 

Ezeket a hamisított pornótartalmakat aztán lehet szélesebb körben is terjeszteni. Ily módon bárkit le lehet járatni, megszégyeníteni. Ennek a jelenségnek a legnagyobb áldozatai nem a sztárok, a híres emberek, ahogy sokan gondolják, hanem a gyerekek, akikről jószerivel kortársaik készítenek ilyen tartalmakat, amelyekkel aztán zsarolják és nemegyszer öngyilkosságba is kergetik őket. Ezzel a témával már egy korábbi cikkünkben is foglalkoztunk.

Szigorú szabályozásra van szükség

Csak az MI-rendszerek működtetőinek lelkiismeretén és a jogi környezeten múlik, mire mondja nekünk azt a program, hogy a kérés nem végrehajtható. Ám ahogy a fenti példák is mutatják, jelenleg nem túl sok mindenre. Sőt ha bárki próbálja felelősségre vonni a technológiai nagyvállalatokat, azok széttárják a karjukat, hogy ők csupán megalkottak egy lehetőséget arra, hogy olyan képet és fotót hozzanak létre az emberek, amilyet szeretnének, rajtuk áll, hogy mit kezdenek vele. 

„Ha bemegy az ember a vasedényboltba, az eladó sem kérdezi meg, miért vesz konyhakést, azért, hogy remek vacsorákat készítsen, vagy azért, hogy embert öljön vele” – hozza fel példaként a szexuálpszichológus. 

Még mielőtt valóban nagy számban megnövekednének a mesterséges intelligencia terjedésével összefüggésbe hozható lejáratások, zsarolások, öngyilkosságba kergetések, illetve a mentális problémák, szükség volna olyan jogszabályi környezetet teremteni, amely valóban elrettenti a felhasználókat attól, hogy másokat megalázó helyzetbe hozzanak. A deepfake-pornóval kapcsolatban már elindult valami, ám még mindig nincsen egységes jogi szabályozás. 

Az Európai Unióban már jóváhagyták a mesterséges intelligenciáról szóló törvényt, de az leginkább csak azt írja elő, hogy a manipulált képi, videó- és hangtartalmakat jelölni kell. A britek ugyan tiltják a deepfake-pornó terjesztését, az előállítását azonban nem. Hollandiában és az ausztráliai Victoria államban viszont már büntetik a szexualizált deepfake-ek beleegyezés nélküli előállítását. Az Egyesült Államokban pedig szövetségi törvényt fontolgatnak az áldozatok jogainak védelmében.

Ne veszítsük el a józan eszünket!

Amíg nincs egységes jogi szabályozás ebben a témában, mi magunk is rengeteget tehetünk azért, hogy se mi, se a gyermekeink ne váljanak áldozattá. Kétszer is gondoljuk meg, mit és mennyit osztunk meg magunkról és a gyermekeinkről a közösségi médiában. Thoma Gábor szerint a mesterséges intelligencia egyik legnagyobb veszélye, hogy csökkenti a valóságérzetünket, ezért javasolja, hogy ne veszítsük el a józan eszünket, amikor ezzel a technológiával találkozunk, vagy ezt használjuk, mert csak így tudjuk megkülönböztetni a valóst a nem valóstól, és tudjuk értékelni, mi jó számunkra a valóságban. 

Szülőként pedig figyeljünk oda, mit néz, mit használ a gyermekünk, és igenis kontrolláljuk, ahogyan a kisgyerekeknél is, hogy mit és mennyi ideig nézhetnek. A legfontosabbnak pedig azt tartja, hogy beszélgessünk sokat a gyermekkel a korának megfelelően. 

A mesterséges intelligenciáról is, annak jó és rossz oldaláról, attól kezdve, hogy komolyabb érdeklődést mutat a technikai dolgok iránt, és már nemcsak játékra, hanem keresgélésre is használja az okoseszközöket. 

„Ha nem mi, akkor ki beszélgessen vele?” – teszi fel a kérdés a szexuálpszichológus, aki ehhez elengedhetetlennek tartja, hogy kölcsönösen ismerjük egymást, mint embert, egymás vágyait, félelmeit, múltját, jelenét, jövőképét, mert a gyerek csak akkor lesz nyitott és bizalmas velünk. 

Ahhoz pedig, hogy beszélgetni tudjunk a mesterséges intelligenciáról, fontos, hogy mi is művelődjünk a témában, mert bármennyire ódzkodunk is tőle, már itt kopogtat az ajtónkon, és jobb, ha felkészülten fogadjuk, mintsem váratlanul érjen bennünket, esetleg úgy, hogy az áldozataivá válunk. 

A könyvek új világokat nyitnak meg, az olvasás fejleszti a gondolkodást és a problémamegoldó képességet. Az elmúlt évek nemzetközi felmérései, mint például a PISA-tesztek azonban aggasztó képet festenek: Magyarországon minden negyedik gyerek küzd olvasási és szövegértési nehézségekkel, a tendencia pedig romlik. A hátrányos helyzetű családokat vizsgálva ez az arány még magasabb.

A United Way az olvasásért pedagógiai program évek óta segíti az olvasásban lemaradt gyerekeket, azonban sokszor nincs elég vagy megfelelő könyv az iskolákban és a családoknál.  Ezért indult el idén szeptemberben a könyvgyűjtő akció, melyhez összesen 20 vállalat csatlakozott. 

Könyvek igénylésére 99 iskolai pályázat érkezett, ezek közül 47 iskolát választottak ki, amelyek közel 5000 könyvet kapnak majd november végéig. 

„Azok, akik olvasnak, könnyebben megértik egymást, nyitottabbak más kultúrákra és nézőpontokra. Az olvasás csökkenti az előítéleteket, és hidakat épít. Ezek a United Way alapértékei is” – mondta Nagy Andrea, a United Way Magyarország ügyvezető igazgatója.

„A Libri egyik legfontosabb missziója az olvasásnépszerűsítés, ezért nagy örömmel csatlakoztunk a United Way-hez ebben a szívmelengető projektben” – emelte ki Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója.  Ezért is biztosított a cég jelentős kedvezményt az iskoláknak szánt könyvcsomagok kapcsán, sőt maga is részt vesz a programban egy 100 könyves csomaggal. „Saját gyermekirodalmi programunkkal, a Libri Minivel is arra törekszünk, hogy megszerettessük az olvasást a legkisebbekkel, és támogassuk a családokat abban, hogy a megfelelő könyvet válasszák számukra. Ha ez a cél kiegészül azzal, hogy rászoruló családokon segíthetünk, annál nincs számomra felemelőbb élmény” – tette hozzá.

Kép

Fotó forrása: United Way

A United Way az olvasásért program újabb állomásaként zárásaként az Allee Scrutonban megrendezett tájékoztatón beszélgetett Nagy Andrea, a United Way Magyarország ügyvezető igazgatója, Ludvig Orsolya Stefanie, a Libri marketing- és kommunikációs igazgatója, Tóth Maja olvasást népszerűsító influencer, Kárpáti Anikó gyógypedagógus, a Tanulást Könnyítő Program megalkotója, valamint a moderátor, Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója.

A United Way az olvasásáért program 2024-es kampánya egy közösségi adománygyűjtéssel zárul, melynek célja, hogy a könyvek mellett a már bizonyított pedagógiai módszertanokat is eljuttassák a leszakadó térségekben élő hátrányos helyzetű gyerekekhez. 

A kampány az adjukossze.hu oldalon fut, december 15-ig mindenkinek lehetősége van támogatni a United Way az olvasásért programot, akár csak egy könyv árával is.

A szervezők hálásak a támogatásért az alábbi, a gyűjtésben résztvevő vállalatoknak/partnereknek:

Process Solutions, UpScale, Rossmann Magyarország Kft., LeasPlan Hungária Zrt., ALD Automotive Magyarország Kft., CEWE Magyarország, AMC Networks, Shapr3D, CIB Bank, Libri Bookline, MetLife, IKEA, Coca-Cola HBC Magyarország, OTP Bank, BlackRock, BP, Magyar Zene Háza, ExxonMobil, HBS Books, RealSchool, Britannica International School.

A könyvek iskolákba történő kiszállításához a MASPED nyújtott segítséget. 

A United Way Magyarország az olvasásért program támogatója a Courtyard by Marriott Budapest City Center.

A történet – Queenie 

A Harold Fry valószínűtlen utazása című film Rachel Joyce azonos című regényének adaptációja. Harold Fry (Jim Broadbent) visszahúzódó, idős angol úr, akinek minden napja ugyanúgy telik. Feleségével, Maureennel (Penelope Wilton) kettesben éldegélnek, és ezt az idillinek tűnő csendet forgatja fel egy levél, amelyet Queenie, vagyis a férfi volt kolléganője küld. Arról ír benne, hogy egy hospice-ban tölti utolsó napjait, ugyanis végstádiumban lévő rákos beteg. 

Harold először csak válaszlevelet szeretne küldeni, de közben meggondolja magát, és úgy dönt, hogy személyesen látogatja meg a nőt. Egyszerűen csak nekivág a nyolcszáz kilométeres gyalogútnak, keresztül Anglián, anélkül, hogy bárkitől elbúcsúzna, vagy felkészülne a zarándokút kihívásaira. Mi lehet az indítéka a zárkózott és csendes öregúrnak, aki soha előtte nem tett semmi hasonló meggondolatlan lépést? Unatkozik? Netán szerelmi szál fűzi Queenie-hez? Valamilyen elrendezetlen ügyük van egymással? Vagy más teher nyomja a lelkét?  

„Az emberek tejet vesznek, benzint töltenek az autójukba, vagy épp levelet adnak föl. És senki nem tudja, milyen ijesztő terhet cipelnek belül” – írja Rachel Joyce a regényében. 

Eleinte talán maga Harold sem sejti, hogy mi vette rá a hirtelen döntésre, azonkívül, hogy úgy hiszi, zarándoklata életben tartja régi barátját. Úgy tűnik, ő is azok közé tartozik, akik bár mélyen éreznek, de nehezen tudnak ezekhez az érzésekhez kapcsolódni, így olykor egy-egy hirtelen döntésükkel önmagukat is meglepik, hiszen észre sem veszik, hogy az érzelmi tompultság mögött milyen indulatok, vágyak és fájdalmak munkálkodnak bennük. 

Irvin D. Yalom amerikai pszichiáter szavaival élve: a bennük tátongó üresség minden érzést felzabál. Lassan azonban felszínre kerülnek az elnyomott emlékképek, a ki nem mondott szavak, a meg nem élt érzések, és kibomlik Harold múltja. Érthetővé válik, hogy a Queenie életéért induló utazás valójában egy vezeklő zarándoklat, a múlt felett érzett fájdalom és bűntudat feldolgozására tett kísérlet. Harold eddig mély megélés nélkül sétált keresztül a mindennapokon. Vajon azáltal, hogy keresztülsétál Anglián, elkezdi végre megélni az életét?

Kép

Harold és felsége, Maureen

Az értékes élet ára 

Harold zarándokol. Nemcsak úgy, céltalanul baktat, hanem vak hittel és reménnyel tesz meg minden egyes lépést. Motivációja egyértelmű: meg akarja menteni Queenie-t. Hogy valójában mi adta a lökést, hogy a spontán döntést meghozza, eleinte megfoghatatlannak tűnik. Bár Queenie-ért megy, mintha inkább futna valami elől. A bevillanó emlékképek és az útra kelés körülményei azt sejtetik, hogy barátja betegségének híre olyan sebeket tépett fel benne, amelyek elől igyekezett elszökni. Zarándokol, hogy maga mögött hagyja az otthoni csendet, a ki nem mondott feszültségeket és a megéletlen gyászt. 

Megfelelő cipő és felszerelés nélkül elkötelezetten megy előre. Lába kisebesedik, lelkének sebei pedig felszakadnak. Teste és lelke párhuzamosan készül fel az utazásra. 

Ahogy az úton egyre messzebbre jut, úgy kerül egyre közelebb a saját belső valóságához. Az eltemetett képek és emlékek, amelyeket egész életében igyekezett elzárni, lépésről lépésre utat találnak a lelkéhez. 

Állhatatossága és kitartása vonzóvá válik az emberek számára. A Forrest Gumpból ismerős képsorok következnek, amikor emberek szegődnek mellé, mert szeretnének részesülni abból, amit átél.  

Ahogy az életünkből kiveszik minden külső fogódzkodó, úgy vágyunk egyre inkább arra, hogy valaki irányt mutasson nekünk. Keressük azokat az embereket, akik mellett meg tudjuk élni, hogy tetteinkben hit, remény és szeretet van. Akik valamiképp értelmet kölcsönöznek az értelmetlennek tűnő mindennapoknak. Mindannyian vágyunk arra, hogy az életünket jelentőségteljesnek és értékesnek éljük meg. Mégsem az értékes élet lehetőségét, hanem a boldogságot hajszoljuk. A nagy boldogsághajszában, ahol az önmegvalósítás és élvezet oltárán mindent szabad, valójában pont az örömöt veszítjük el. 

„Az élvezet önmagában nem olyasmi, ami értelmet tudna adni a létnek” – fogalmazta meg Viktor Frankl, a logoterápia megalkotója. Éppen ezért a boldogság nem is válhat az életünk céljává, csupán következménye lehet valaminek. A Harold mellé szegődő emberek bár vágynak a jelentőségteljes, értelmes és értékes életre, az árát nem akarják, vagy nem tudják megfizetni. Úgy gondolják, ha csatlakoznak valakihez, aki végigküzdi az utat, ők is részesei lehetnek annak, amit a zarándok átél. 

Azonban ez nem így működik. Nincsenek könnyed séták, amelyekhez csatlakozva megúszható volna a belső munka és a találkozás saját emlékeinkkel, érzéseinkkel és vágyainkkal. 

Ebből születhet meg ugyanis a válasz, hogy mit szeretnénk kezdeni magunkkal, az életünkkel és a kapcsolatainkkal. Eleinte Harold tartózkodóan, de elfogadással fogadja az útitársakat. Nem könnyű ugyanis egyedül végigmenni egy olyan úton, amely nélkülözi a társakat. 

A beszélgetés velük, a foglalkozás a gondjaikkal azonban eltérítik a zarándokot attól a szándéktól, hogy saját belső történéseivel szembesüljön. Harold azonban már elköteleződött a változás mellett, vagyis hogy egyedül megküzd a belső árnyakkal. Nem akar többé egy helyben toporogni. Hátrahagyja útitársait, és vállalja azt a magányos utat, amely szükséges ahhoz, hogy valóban megérkezhessen önmagához és a kapcsolataihoz. 

Kép

Képkocka a filmből

Régi bűnnek hosszú az árnyéka 

Harold és Maureen közös története több évtizeddel korábbra nyúlik vissza. Mindaz, ami a jelenükben elsőre látható, egy hosszú házasság gyümölcse és hozadéka: rendezett otthon, pontosan egymáshoz igazított mindennapi rutinok, feszültségmentes feladatmegosztás, ugyanakkor az érzelmek és a kapcsolat hiánya, távolság és sokatmondó csend. A néző számára idővel kibomlik, hogy a kezdeti évek után súlyos krízis érte őket, amely katasztrófába torkollott. Sikeres megoldás híján előbb a veszekedések ideje következett, majd pedig eltávolodtak és elhidegültek egymástól. 

Nem állt rendelkezésükre olyan eszköztár, amely lehetővé tette volna, hogy fájdalmukkal, egymás iránt érzett vádjaikkal, veszteségükkel találkozni tudjanak. 

Harold Fry életében talán Queenie levele és az ahhoz kapcsolódó találkozások hozták el azt a felismerést, amelynek következtében kezébe vehette sorsát. 

Megjelent az életében a változásba vetett hit, a remény egy teljesebb életre és a növekvő, közelengedett szeretetre, hiszen szereti a fiát, a feleségét, és szereti Queenie-t is.  

A családterápiás munka során visszatérő tapasztalat, hogy a megcsillanó remény a legbiztosabb jele a változás lehetőségének. Amikor a családtagok remélnek, akkor egyik lépést teszik a másik után a változás érdekében. Sok esetben úgy, hogy még nem látják pontosan, hogy mi lesz a változás eredménye. Ez a remény a saját boldogság keresésének elengedésével, értékek, mindenekelőtt közös értékek alapján születik. 

Amikor az élet nagy miértjére elkezdünk válaszokat keresni, és jó esetben közös válaszokat találni, akkor közel kerül a vágy az őszinte találkozásra. Ez történik Harold és Maureen kapcsolatában is, már nem egymást hibáztatják, hanem közelednek egymás felé, hogy megértsék önmagukat és a másikat, hogy aztán közösen tudjanak továbbmenni.

Lépést tartani, vagy megvárni? 

Nincsen egyeztetett forgatókönyv, nincsen menetrend, nincsen tájékoztatás. Harold elindul, felesége pedig csak akkor érzékeli a hiányát, amikor a férj már messze jár. Maureen bármikor autóba pattanhatna, és férje mellé szegődhetne, azonban tudja, hogy ez nem oldaná meg a problémáikat. Harold ezzel az útnak indulással azt sugallja, hogy ki akar lépni egy huszonöt éve fennálló kapcsolatból. 

Egy olyan házasságból, amelyben ő bűnösnek érzi magát, közben kicsit papucsként is viselkedik, aki nem bolygatja sem a saját életének, sem a házasságának mélyebb érzelmi vetületeit.

A felesége pedig bármennyire is gondoskodó, a gyász és a keserűség fojtogató légkörében él. Házasságuk üres, de a hétköznapok szintjén élhető vagy legalábbis annak látszik. Egészen addig, amíg Harold angolosan távozik otthonról és azzal együtt a közös életükből is.  

Esetük nem egyedi. Bármelyik hosszú párkapcsolatban kialakulhat olyan helyzet, amikor az egyik fél lépéseket tesz az önismeret, a személyiségfejlődés, a hitfejlődés terén úgy, hogy közben a társa „lemarad”. A szétfejlődés időszakai általában komoly kihívás elé állítják a kapcsolatokat. Megjelenhet a meg nem értettség, a magány, az elhagyatottság, a düh, a hibáztatás vagy a kétségbeesés érzése.

Maureen minden bizonnyal dühös a férjére, mert azt tapasztalja meg, hogy Harold kezdi feldolgozni életük tragédiáit, míg ő egyedül marad annak terhével, ha nem képes lépést tartani a házastársával. Harold talán nem bírja tovább a tehetetlen és kiszolgáltatott bűnbakszerepet, és ez üzemanyagot biztosít számára a belső és külső utazásához egyaránt. 

Ilyenkor a párkapcsolatokban már nem az elfedett valóság feszítése okozza a mindennapokat átjáró, de megszokható mértékű, terhes vibrálását, hanem elkezd a valóság teljes súlya a felekre nehezedni. 

Ez eleinte sokkal terhesebb, de magában hordozza egy mélyebben megélhető és ezáltal összességében jelentősen könnyebb élet reményét. Fontos kérdés azonban, hogy a megnövekvő terhet vajon elbírja-e a kapcsolat? Tudnak-e a felek hinni, bízni, és megtenni mindent azért, hogy végül újra egymáshoz találjanak, elviselve annak feszültségét, hogy ennek előbb a már fennálló távolság beismerése az előfeltétele? 

Harold azt a benyomást kelti, mintha közönyös volna. Feleségének ez nehéz: „Te túlléptél rajta, amikor én nem tudtam” – mondja neki a telefonba. A zarándoklat végére felszakadnak az addig elfojtott érzések, Harold pedig képessé válik arra, hogy kapcsolódjon a saját fájdalmához, elkeseredettségéhez, és meg tudja mutatni azt a kapcsolatban is: „Mit gondoltam én? Hogy keresztülvágok az országon, és ezzel megmentem őt? A fiamat nem tudtam megmenteni.”

Maureen pedig a valódi érzésekhez valóságosan tud kapcsolódni: „Te drága ember! Felkeltél, nekivágtál a vadonnak, és vak hittel megcsináltad. Ha az, hogy úgy találod meg az utat, hogy azt sem tudod, egyáltalán odaérsz-e, nem csoda, akkor nem tudom mi az. Szeretlek, Harold Fry, ezt érted el.”  

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

A mozgás meditatív állapotba röpíthet

Az adventi elmélyülés és edzés ötletgazdája Dyekiss Virág néprajzkutató és dúla, kilencgyermekes édesanya. Amikor a Mozogjunk és imádkozzunk programról kérdezem, azzal kezdi, hogy életében a mozgás és a testkép mindig kritikus pont volt, iskolás kora óta hárította, hogy elkezdjen mozogni, pedig tudta és érezte is, hogy kellene. Különösen, amikor a babák után hormonális okból a kelleténél több kilót szedett magára. Főleg emiatt kezdett el tornázni, de az utóbbi fél évben túllendült ezen, már belső motivációból tornázik mindennap. 

Közben rájött, hogy van az intenzív mozgásnak egyfajta meditatív állapotba repítő pillanata: „Talán sokaknak ismerős érzés, amikor kiránduláskor egyszer csak megváltozik a fókusz, vagy akár szentségimádás közben, amikor már nem fészkelődsz, elmaradnak a szokásos gondolatok, és egy másik tudatállapotba kerülsz. Ehhez tudnám hasonlítani” – magyarázza Virág. Majd közbeveti, hogy szeretne egy kiránduláskor használható appot is, amelyik nézi, mennyit mentél, és kiírja, hogy Jézus és a tanítványai ennyi út megtétele után merre jártak, a Mester mit tanított éppen. 

„Voltak olyan gyakorlatok – folytatja az adventi torna ötletének történetét –, amelyek behívtak bennem szentírási mondatokat, és ilyenkor az igeszakasz betöltötte a testemet. Azok az imamódok, testhelyzetek jutottak eszembe, amelyeket Szent Ignác a Lelkigyakorlatos Könyvben felsorolt. 

Rájöttem, hogy a torna lehet az egész testünkkel végzett meditatív ima is. 

Az egyháztörténet kezdete óta jelen van a gondolat, hogy az egész testünkkel imádkozzunk, gondoljunk Szent Domonkos kilenc imatesthelyzetére. Nála semmi lelki nem történik a test jelenléte nélkül, és semmi testi a lélek távollétében. Ez a torna is erre épít. Az edzés bevezető imával kezdődik, utána bemelegítés, erősítés, levezetés, nyújtás. A nyújtás előtt van egy 2–3 perces elmélkedés, imaötlet, hogy mire fókuszáld a figyelmed. Amikor a gyakorlatok közben meditatív jellegű, instrumentális zene szól, a szentírási mondatot forgatja magában az ember, amikor meg dicsőítő zene, az magától is betölti a lelket. Szent Pál mondja, hogy a Szentlélek temploma vagyunk, és egész valónkat adjuk át. Ennek nagyon jó eszköze tud lenni ez az adventi torna: sűrítve meg tudjuk tapasztalni, amit igazából folyamatosan megélhetnénk. Miért ne lehetne bármilyen hétköznapi tevékenységet az Istenre figyelve végezni?”

Lebegő figyelem

A multitasking életünk része, talán az egyik legnagyobb kihívás a mai ember számára, hogy csupán egy dologra fókuszáljon. Ha nincs külső inger, az agyunk azonnal gondoskodik róla, hogy különböző gondolatok, problémák, elintéznivalók osztozzanak a figyelmünkön. Talán segít, ha feladatot adunk a testnek, de olyan feladatot, amely mégsem veszi el azt a fajta figyelmet, ami a meditatív állapothoz kell. Magam is megtapasztaltam, hogy sport közben filozofikusabb nézőpontból látom a világot, bevallom, sok ötletem is született már edzés közben. De az csak ritkán jutott eszembe, hogy ezt az időt imára is fordítsam. Érdekelt egy olyan ember véleménye, akinek a témához nemcsak teológiai és tudományos háttere van, hanem maga is megtapasztalta a mozgás adta különleges állapotot.

Versegi Beáta szerzetesnővér, teológus, keresztény antropológus, szupervizor és coach, és egy ideje megvalósította régi vágyát is: szabadidejében flamencot táncol. „Amikor feladat van, amikor csinálni kell a dolgokat, akkor problémamegoldó üzemmódban vagyunk, oda kell érni, el kell végezni, egyfajta számonkérhetőség is van a fejünk fölött, vagyis felelősséghelyzetben vagyunk. 

Ha a figyelem csak a mozgásra irányul, akkor azt tapasztalom, hogy az egy tágas jelenlét, úgy mondjuk, hogy lebegő figyelem. 

Ezt használjuk is különböző meditációs körökben vagy a szupervízióban is, ennek segítségével egy kicsit följebb emelkedsz, rálátsz a dolgokra, szemléled őket, csak engeded, hogy legyenek, veled együtt. A lebegő figyelem nem szétszórt, de nem is problémára fókuszáló, inkább beengedő figyelem. Minden mozgásnál fontos, ahogy a flamencónál: ha az agyadból indítod, akkor ugyanazt a funkciót kapcsolod be, mint a problémamegoldásnál, nem lesz igazán átélt a mozgás. Viszont, ha akár a testérzékelés, akár a ritmusérzékelés vagy a zeneérzékelés funkcióval nyitsz, akkor a tested és a lelked is együtt tud működni, akkor kezd el harmonizálódni ez a test, a szellem meg a zene.”

A test és a lélek együtt fejlődik

De kanyarodjunk vissza az adventi kettő az egyben programhoz, amelynek mozgásanyagát Mihályné Kintzli Erika állította össze, aki még az orvosi egyetemre járva elvégezte a Prímatorna oktatói képzését. „Ez a torna koreografált gyakorlatokból áll, de nem tánc. Havonta úgy négy gyakorlatot cserélünk benne, hogy változatos legyen, de a többit már ismerjük. A negyedik gyermekünk fél év körül lehetett, amikor a Szent Erzsébet Óvodából az egyik óvónéni szólt, hogy tartsak edzést a dolgozóknak a tornateremben, akkor jutott eszembe, hogy miért hozzak én ide mást, mint kortárs keresztény zenét.” 

A covid alatt Erika online tornákat tartott, dicsőítő zenére, Virág is ezekre tornázott. Amikor ötletét elmondta az anyukatársnak, Erika annyira belelkesedett, hogy a jövő évre tervezett program már idén adventre elkészült. Ahogy Virág mondja, mindkettőjüknek van már egy „fitneszlady nagylánya”, akik a keményebb edzést mutatják be, az anyukák pedig a kezdő vagy újrakezdő szintű gyakorlatokat. 

„Aki szeretné negyedóra alatt kiköpni a tüdejét, az figyelje a lányainkat, a közepes szint Erika, én meg vagyok a kezdő” – mondja. 

Ha pedig valakinek kevés a napi fél óra, megcsinálhatja mellé a negyedórást is. Erikát arról is kérdezem, hogyan lehet az online órákon biztosítani, hogy a lelkes tornázók a gyakorlatokat szabályosan, a sérüléseket elkerülve végezzék, miközben a lelki tartalomra is figyelni kell. Válaszában nemcsak a tornaoktató, az orvos is megszólal. 

„Sokat gondolkodtunk ezen. Külön videóban fogom elmagyarázni, mire kell odafigyelni, végigmutatok mindent, és javaslom, hogy bárki csak utána álljon neki a mozgásnak. Fontos, hogy a megfelelő pulzustartományban dolgozzunk, eközben nagyon sok jó élettani folyamat indul el a testben, kitágulnak az erek, javul az anyagcsere, a test oxigénellátása. A mozgás hat a hormonrendszerre, sokkal jobban fog például hatni az inzulin a sejtekre, hogy fel tudják venni a cukrot. Ha legalább heti három alkalommal edzünk, akkor hosszú távon a vérnyomás is csökkenni fog, az erek rugalmassága megmarad. Emellett saját magunkkal foglalkozunk és a Jóistennel, kizárunk minden mást a külvilágból.”

Kép

Dyekiss Virág és Mihályné Kintzli Erika − Forrás: Dyekiss Virág

Keresztényként tartozunk a test pozitív megközelítésével

Mondhatnánk, hogy az ötlet nem új: a keleti filozófiákhoz, vallásokhoz tartozó mozgásformák egységben látják, egyszerre edzik a testet és a lelket. Gyakorlásnak nevezik azt, amit a nyugati ember edzésnek, kihívásnak, flowélménynek. Bár szeretjük azt hinni, hogy a transzcendenssel való találkozás mindig átütő erejű, ritka pillanat, a gyakorlás, azt hiszem, általában mégis belépője a meditációnak, az elmélyülésnek és az imának is – sokatmondó a lelkigyakorlat kifejezés. 

Versegi Beáta úgy látja, hogy „a kelet többet tud a testben lévő, a teremtettségünkbe rejtett, kibontakoztatásra és gondozásra váró lehetőségekről, mint a mi nyugati, keresztény kultúránk. Holott a kereszténység az egyetlen, amelyben a személyes Isten testben jön el hozzánk, azt gondolom, hogy tartozunk magunknak, a hitünknek azzal, hogy a testet komolyan vesszük. Abban mindig jók voltunk, hogy ápoljuk a betegeket, de az egészséggel nem tudunk mit kezdeni. Mióta belépett a tudatunkba a jóllét a szó pozitív értelmében, felmerült, hogy akkor mi van a szenvedéssel, és kell-e tennünk, mit tehetünk a jóllétért, felelősek vagyunk-e azért, hogy jó állapotban legyünk. Szerintem igen, mert ha én jól vagyok, akkor például nem terhelek annyit másra. De, mint pozitív érték, ez mégis lassan érkezik meg hozzánk. 

Amíg a keleti gondolkozás preventív módon áll a betegséghez, addig a nyugat a gyógyítás oldaláról közelíti meg. Mindannyian tapasztaltuk már, hogy ha valaki nem „rendesen beteg”, vagyis nincs elég nagy baja, nem is értik az orvosok, hogy mi a problémája. 

Mi, keresztények tartozunk még a test pozitív megközelítésével, annak kimondásával, hogy a testünkkel való törődés nem önzőség vagy énközpontúság, hanem felelősségvállalás a közösség érdekében is. Szoktam mondani az előadásaimon, hogy nagyszerű, hogy mi a szenvedésről is tudunk tanulni a Mestertől, de hány napot és hány órát láttuk Jézust szenvedni, és hány órát láttuk működni mint felelős, a saját életét jól megélő ember, ezt mégsem domborítjuk ki eléggé.”

Adventi meglepetés

A két anyuka szerette volna megjutalmazni azokat, akik napról napra követik őket az adventi gyakorlásban, ez egy adventi naptárban öltött formát. Virág ezt egy 26 szereplős görögkatolikus, karácsonyi ikonhoz készítette el, elmélkedéseket írt mindennap másik szereplőre, az ikon valamelyik figurájára helyezve a hangsúlyt. Mindegyikük egy-egy út Jézushoz és saját magunk megértéséhez is. Papp Miklós atya A karácsonyi ikon etikája című könyvét gondolta tovább a görögkatolikus pap engedélyével. Az adventi gyakorlatokra a [email protected] e-mail-címen lehet jelentkezni.

A tartalomból:

•    Miért általános a prűd hozzáállás a szexualitás témájához?
•    Miért mondják szakértőink, hogy újra kell tanulnunk szavakat és kifejezéseket ebben a témában?
•    Lehet a családban nyíltan beszélni a szexualitásról?
•    Van jelentősége a nemiség szempontjából, hogy bizonyos dolgokban apa vagy anya segít?
•    Mikor beszélgessünk ezekről a témákról a családban?
•    Miért fontos szabályokat kialakítani a családban?
•    Mit takar a testtudat ebben a kontextusban?
•    Beszélünk a kamaszkor kihívásairól is.
•    Miért fontos az elfogadás a testünkkel kapcsolatban?
•    Foglalkozunk a párokkal is: felvillantjuk, milyen problémákkal fordulnak szexuálpszichológushoz.
•    Mit jelent tudatos szexuális életet élni?

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra!

A Spiritusz podcast a Képmás magazin pszichológiai podcast műsora. Önismeret, család, párkapcsolat, gyermeknevelés - bátorító beszélgetések a lelki egészségért. Vendégeink a lélek bonyolult működését jól ismerő szakemberek és olyan ismert személyiségek, akik bátran beszélnek küzdelmeikről és felismeréseikről. A boldogsághoz önmagunk és a többi ember viselkedésének megértésén keresztül vezet az út. A harmadik évad műsorvezetői Bóna Judit és Németh Szilvia. 
A Spiritusz podcastot megtalálja a Spotify-on, a népszerű podcast applikációkban, a Képmás.hu podcast rovatában és a Képmás magazin Youtube-csatornáján. Bárhol is hallgatja ezt a podcastet, kérjük, iratkozzon fel rá, hogy értesülhessen az új adások megjelenéséről.

Hernyóból textil 

A hazai textilipar gyökerei egészen a római korig nyúlnak vissza, már ekkor Óbudán működött a posztókészítők kollégiuma, de az első textillel foglalkozó üzem létrehozásáig hosszú út vezetett. A spanyol származású Valero család alapított elsőként selyemgyárat Pesten az 1770-es években, Mária Terézia és II. József uralkodása idején. Az uralkodók ösztönözték a selyemfeldolgozó manufaktúrák létesítését, így az 1780-as években elindult az óbudai filatórium, azaz selyemcérnázó – ennek emlékét őrzi ma is a Filatori-dűlő és a Filatorigát HÉV-megálló elnevezése –, öt évvel később pedig kezdetét vette a selyemgombolyítás, szintén Óbudán. 

Ezzel párhuzamosan kékfestő üzemek nyíltak, valamint üzembe helyezték az első kötőgépet. Az újítások ellenére a textil nagyüzemi termelésének elindulására egészen a századfordulóig kellett várni, az igazi áttörés pedig az 1920-as években következett be, amikor a magyar gyáripari beruházások fellendülésével negyvenhárom új textilüzem létesült, köztük a Filatorigáti Textilművek.

A textilművek 

A mai Bogdáni út és Ladik utca között 1923-ban egy négyezer négyzetméteres telken kezdték meg a Filatorigáti Textilművek komplexumának építését. A szecessziós elemekkel díszített kétemeletes főépületek, valamint az egyemeletes fehérítő- és melléképületek mind tűzmentes anyagokból, téglából, cementből és vasbetonból készültek, a nyílászárók pedig vasból. 

A főépület földszintjén és első emeletén a kikészítő üzem, a másodikon háromszáz szövőszékkel a szövöde kapott helyet. 

„Az épületek mintegy 60.000 köbméter térfogata a legmodernebb gépek százait foglalja magában, köztük olyan gépóriásokat is, amelyek a 60 méter hosszú munkatermeknek csaknem a felét betöltik” – számolt be 1925 májusában a Textil című lap a frissen átadott gyárról, amely csupán négy évig működött ebben a formában. Ezt követően egyesítették a pestszentlőrinci fonodával, az új vállalat Filtex néven folytatta textilipari tevékenységét egészen addig, amíg a Viktória Kötő- és Szövőgyár egyik telephelye nem lett.

A vastag zokniktól a finomharisnyákig 

A Budapesti Harisnyagyár 1951-ben hat kisebb üzem, többek között a Viktória beolvasztásával jött létre. Feladata a „harisnya, valamint hurkolt termékek gyártása, fonalak és kelmék kikészítése, tevékenységi köréhez tartozó termékek kiskereskedelmi értékesítése” volt (Figyelő, 1974). Az új gyárban a zoknik és vastag harisnyák készítéséhez ismét „a legkorszerűbb gyártástechnikai eljárásokat alkalmazzák korszerű munkatermekben, a legjobb berendezésekkel dolgoznak” – adta hírül a Magyar Nemzet 1951-ben. 

A finomharisnyákat azonban az 1924-ben alapított Guttmann és Fekete Kötszövöttárugyár utódüzemében, az Óbudai Harisnyagyárban gyártották egészen 1961-ig. Ekkor több üzem beolvasztásával létrehozták a Budapesti Harisnyagyárat, amely a szocializmus időszakának egyik legnagyobb hazai kötőipari nagyvállalatává vált. 

Az Esti Budapest 1952. novemberi számában arról számolt be, hogy „több dolgozó levélben kifogásolta, hogy a bokafixes harisnyákban a gumi igen rövid idő alatt kitágul és így hasznavehetetlenné válik”. 

A Budapesti Harisnyagyár nem teketóriázott, rögvest felhívta a Ruggyantaárugyár vezetőségének figyelmét a rossz minőségű a gumifonalra. „A gumigyár vegyészei ekkor megfogadták, hogy kivizsgálják a hiba okát és a bokafix gyártásához ezután kiváló minőségű gumit szállítanak.” 

Kép

Archív kép

„A textilipar kohászai” 

A finomtermékek gyártása a Budapesti Harisnyagyár főépületének első emeletén kapott helyett, míg a „durva” harisnyagyártás a másodikon zajlott. A padlástérben az 1950-es évektől tanműhely működött, emlékét ma is színes fonaltekercsek őrzik. A dolgozóktól megfeszített tempót követeltek, a második emeleten tíz-húsz, az elsőn ötven gép munkájának ellenőrzése, fonalcseréje hárult egy-egy kötőnőre. 

Ezt a feladatot ráadásul elviselhetetlen hőségben kellett végezni: „A megnedvesített zoknikat, harisnyákat a formázó-gépek láb formájú részeire húzták fel, majd szedték le. A formázólábak gőz- és villanyfűtésűek voltak, 90-120 Celsius-fokos hőmérsékletűek. Így a nyári melegben a műhelyben a hőmérséklet elérte az 50 Celsius-fokot is, állandóan gőz és pára terjengett. Ezért a formázóműhely dolgozóit azújságcikkekben a »textilipar kohászainak« is nevezték” – olvasható Tóth Eszter Zsófia történész a Múltunk című lap 2003. márciusi számában megjelent tanulmányában. 

A nehéz körülmények ellenére a dolgozók hosszú évtizedeket töltöttek el a gyárban, így a tanulmányban idézett T. Károlyné is, aki negyvenöt évig dolgozott a Harisnyagyárban, viccelődve megemlítette: „Ennyi idő egy férjből is elég, hát még egy gyárból.”

Kép

Forrás: Fortepan/Bauer Sándor

Nyolcvanmillió pár harisnya

A hatvanas évek végén a hazánkban gyártott harisnyák kilencvenöt százaléka már a Budapesti Harisnyagyárban készült – számolt be a Technika című lap –, és kétszáznyolcvan különböző divatcikket értékesítettek: zoknikat, harisnyákat, harisnyanadrágokat, „számtalan mintával és a szivárvány valamennyi színében, (...) ilyen széles skálájú választékból még soha nem volt módja válogatni a kereskedelemnek”. 

Ehhez az eredményhez a kötőgépek fejlődése is nagyban hozzájárult, míg 1960-ban a varrás nélküli női harisnya kötési ideje tizenöt perc volt, 1964-ben már csupán másfél. A gyár az 1970-es években élte aranykorát, 1974-ben a hat gyáregység összesen 3900 dolgozót számlált, és évente nyolcvanmillió pár harisnyát állítottak elő. Nagy részüket külföldön, elsősorban Dániában, Németországban és a Szovjetunióban értékesítették. 

A belföldi piacon óriási sikere volt „az akril, polyamid fonalból készült, puha lágyfonású, gyapjú hatású férfizokniknak, amelyek jó tulajdonságaik miatt egész éven át viselhetők, tetszetősek. Mind nagyobb divat, hiszen jól öltöztet, elősegíti az esztétikus megjelenést, a praktikus térdharisnya, hullámosított polyamid fonalból, csipkekötéssel, tetszetős mintákkal, a tizenévesek és a nők számára sportoláshoz, kiránduláshoz új mintákkal, divatszínekben” – olvasható a Figyelő 1974-es cikkében, ahol egy újításra is felhívták a figyelmet. 

„Az állandóan növekvő közlekedési gyermekbalesetek nyomán kísérletezte ki a Budapesti Harisnyagyár vegyészgárdája az úgynevezett fluoreszkáló színeket, amelyek rendkívül élénkek, szürkületben is messziről jól látható, fényvisszaverő, világító hatásúak.” 

„Bár e termékek a múlt évi Budapesti Nemzetközi Vásáron nagy elismerést arattak, díjat nyertek, nem keltették fel a kereskedelmi vállalatok érdeklődését, nemigen rendeltek belőlük.” 

A rendszerváltás idején a Budapesti Harisnyagyár üzemei önállósodtak, a privatizáció során folyamatosan leépült a gyártás, emellett megjelentek a piacon a külföldi, elsősorban kínai exportcikkek, amelyekkel nem tudták felvenni az árversenyt. A gyárat 1994-ben számolták fel. Az épület jelenleg a Viking Ingatlanforgalmazó és -hasznosító Zrt. tulajdona, körülbelül hetven vállalatnak adnak bérbe helyiségeket. A loft hangulatú irodák főként rendezvényhelyszínként, film- és fotóstúdióként működnek, többek között a Képmás magazin címlapfotói is itt készülnek.

 Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Fókuszban az érmek és a történelem

A kiállítás középpontjában az 1878-as berlini kongresszus és Andrássy Gyula gróf diplomáciai munkássága áll. A korszakot az új nemzetek létrejötte és saját pénzügyi rendszereik kialakítása tette különlegessé, amelyet a tárlat 50 érme – köztük 28 aranyérme – segítségével mutat be.

A nagyhatalmak, például az Osztrák–Magyar Monarchia vagy a Német Császárság aranyérme-párokkal szerepelnek, míg a kisebb balkáni nemzetek valutáit vegyesen arany- és fémérmék képviselik. 

Az interaktív kiállítás a pénztörténeti érdekességeken túl a diplomácia, a művészet és a gazdaságtörténet összefüggéseit is bemutatja, modern technológiai megoldásokkal kiegészítve az élményt.

A kiállítás, mely 1 évig lesz látható egyszerre látványos, tanulságos és lenyűgöző, illetve bármely korosztály számára tartogat érdekességeket. A Pénzmúzeum modern és informatív tárlata a kastély történelmi környezetében igazi kulturális kalandot ígér. A látogatás során nemcsak a pénztörténet rejtélyei tárulnak fel, hanem egy különleges atmoszférájú időutazás részeseivé válhatunk.

Kép

Fotó forrása: Pénzmúzeum

A kastély, mint időutazás helyszíne

A tárlat különleges kulisszáit a tiszadobi Andrássy-kastély biztosítja, amely már a Loire-völgyi kastélyokat idéző eleganciájával is lenyűgözi az érkezőket. A park liliomformájú bukszus labirintusa és az arisztokratikus belső terek tökéletesen egészítik ki a pénztörténeti kiállítást, így a látogatók egyszerre élhetik át a 19. századi Magyarország hangulatát és az európai történelem sorsfordító pillanatait.

Szinte napra pontosan két éve annak, hogy egy szakítást követően külön költöztem egy albérletbe – életemben először egyedül. Anyagi szempontból megnyugtatóbb lett volna, ha valamelyik barátnőmmel vagy ismerősömmel bútorozom össze, de erre nem volt akkor kilátás, és igazából én sem akartam senkivel sem közösködni, mert úgy éreztem, mindennél jobban szükségem van az egyedüllétre. 

Ugyanakkor félelmetes is volt meghozni ezt a döntést, mert fogalmam sem volt arról, milyen egyedül élni, egyedül fenntartani magam, csak azt tudtam, hogy nekem most ezt kell tennem.

Az első egyedül töltött heteket nagyon nehezen éltem meg. Bár a lakás tetszett, barátságos és világos volt, eléggé nyomasztottak a kiadások. Sokáig nem aludtam jól, nem találtam otthon a helyem. Azt éreztem, hogy hatalmas üresség vesz körül, ami erősebb nálam, olykor fojtogat és elgyengít. Nagy volt a kontraszt a munkahelyen és a lakásban töltött órák között is, ugyanis a munkában folyton történt valami, nagy volt a nyüzsgés, de amikor hazaértem az üres lakásba, szinte fejbe kólintott a nagy csend és a semmi.

A kapcsolat elgyászolása hosszú időnek tűnt, azt hittem, sosem lesz vége, sosem leszek jobban. Bárhol és bármikor el tudott érni a sírás: az utcán, a buszon, az üzletben. Visszagondolva viszont szerencsés voltam, mert a feldolgozási folyamatban nem voltam teljesen egyedül. Ott voltak a barátaim, akik figyeltek rám, támogattak, segítettek, és ott volt a pszichológusom is, aki a szakértelmével végigkísért a hullámvölgyeken. Sokat segített, hogy megoszthattam az érzéseimet, a kételyeimet, és reményt adott az, hogy helyt tudtam állni a mindennapokban, ahol sokszor egyik megoldandó probléma követte a másikat.

Kép

A kép illusztráció − Forrás: Freepik

A nő, aki mellett nem fekszik senki sem

Egy adott ponton feltettem magamnak a kérdést, hogy tulajdonképpen ki és mi vagyok ebben az új élethelyzetben. 

Éppen a villamoson állva utaztam, amikor belém nyilallt a gondolat, hogy nem is egyedülálló nő vagyok, hanem egyedülfekvő, hiszen nem fekszik mellettem senki sem. 

Ez a fogalom annyira megtetszett, hogy azóta is így nevezem magam. Nem sokkal később elkezdtem kacérkodni a gondolattal, hogy mi lenne, ha az egyedülfekvőségemmel, vagyis az egyedülléttel és az egyedül éléssel kapcsolatos megéléseimmel kezdenék valamit.

Ekkor már csillapodott a bennem lévő sok rossz érzés. Elkezdtem megszeretni az egyedüllétet, megláttam azt is, hogy mennyi fejlődési lehetőség rejlik benne, és onnantól kezdve igyekeztem erre fókuszálni. Lassan elérkeztem a megnyugváshoz, amely egyben az ürességet is megszelídítette, onnantól kezdve már nem fojtogatott. Sőt azt éreztem, hogy most már én uralom az ürességet, és nem ő engem. 

Az egyedül élők tényleg magányosak és boldogtalanok?

Ezzel párhuzamosan azt is észrevettem, mennyire megosztóan vélekednek a környezetemben élők az egyedüllétről. Bár voltak, akik ezt az élethelyzetet könnyebben megértették és elfogadták, több olyan megjegyzést is kaptam, amelyek arról tanúskodtak, hogy elég sokan gondolják úgy, nem jó hosszú ideig ebben az állapotban lenni. Voltak, akik ebből kifolyólag az ismerkedésre bátorítottak, voltak, akik arra, hogy tartsak otthon kisállatot, és voltak, akik a biológiai óra ketyegésével próbáltak arra ösztönözni, hogy mielőbb párt találjak magamnak. 

Elkezdett komolyabban foglalkoztatni a kérdés, hogy vajon mit gondolnak az emberek az egyedülállókról, illetve az egyedül élőkről. Kíváncsi voltam, mit mondanak a szakértők, és mit mutatnak a tudományos kutatások, ezért beszereztem néhány témába vágó kötetet. 

Ezek olvasásakor szembesültem azzal, hogy bár az egyedül élés globálisan egyre elterjedtebb jelenség, sokan mégis furcsán tekintenek azokra, akik ezt az életmódot választják. Mi több, magányosnak és boldogtalannak tartják őket.

Mivel Magyarországon is számottevő az egyedül élők aránya – a legutóbbi népszámláláskor több mint 1,4 millió egyszemélyes háztartást vettek nyilvántartásba –, adta magát az ötlet, hogy elindítsak egy olyan társadalmi kommunikációs projektet, amely felhívja a figyelmet az egyedül élőkhöz kapcsolódó sztereotípiákra, és több szemszögből is megvizsgálja ennek a csoportnak a helyzetét. Így jött létre az Egyedülfekvők.hu oldal, amelynek elsődleges célja, hogy párbeszéddel segítse az egyedül élők megértését és elfogadását. 

A magyarok közel fele borúlátó az egyedül élés kapcsán

Az indulás alkalmából egy kreatív ügynökséggel közösen reprezentatív kutatást végeztünk az egyedül élők megítéléséről. A felmérés eredményei igazolják, hogy a magyarok is megosztóan vélekednek erről a csoportról. Bár a többség önállónak és függetlennek látja az egyedül élőket, a lakosság ötöde azt nyilatkozta, hogy ezek a személyek magányosak és boldogtalanok. Kiderült továbbá, hogy az egyedül élésre szinte minden második ember negatívan tekint – a kutatásban részt vevők szerint ez az élethelyzet unalmas, kiszolgáltatottsággal jár, sőt természetellenes, mivel az ember társas lény. Ezek a válaszok is azt mutatják, hogy van még mit tenni az egyedül élők elfogadásáért. 

A projekttel nem az a célom, hogy népszerűbbé tegyem az egyedül élést – ez már amúgy is eléggé elterjedt, és valószínűleg a jövőben még többen fognak így élni. Ugyanakkor nem szól a családok ellen sem, hiszen bárkivel megeshet, hogy egyedül marad, mert véget ért a kapcsolata, a házassága, elveszítette a párját, vagy épp ellenkezőleg, még nem talált rá a társára. 

Ilyen esetekben jó, ha azt érezzük, többek vagyunk, mint amit a családi állapotunk sugall. 

Én azt gondolom, hogy az egyedül élőknek ugyanolyan életük van, mint bárki másnak, csupán annyi különbözteti meg őket a többiektől, hogy este nem fekszik mellettük senki sem, ezért egyedülfekvők. Az egyedül élés pedig épp olyan hétköznapi, mint bármelyik más élethelyzet, se nem rossz, se nem jó, egyszerűen csak van, a maga pozitívumaival és negatívumaival. Továbbá az, hogy valaki egyedül él, nem jelenti automatikusan azt, hogy egyedül is érzi magát.

Személy szerint nagyon hasznos életszakaszként tekintek az egyedülfekvőségemre. Ez a két év sok nehéz pillanatot, de rengeteg erőt, kitartást, önismeretet és önszeretetet is adott nekem. Hálás vagyok, hogy lehetőséget kaptam arra, hogy feszegessem a határaimat, mert így megtapasztaltam, hogy a legfélelmetesebb helyzetek legyőzésével lehet a legjobban fejlődni. És bár az egyedülfekvésemben olykor ott lapul a félelem és a bizonytalanság, jó tudni, hogy most már megbújik mellette a megbékélés, a szabadságérzet és a vágyakozás is egy másfajta élet iránt.

Mi lesz veled, orrszarvú? 

Tam és Iman. Két szumátrai orrszarvú, akiknek a története néhány éve bejárta a világsajtót. Az utolsó hím és nőstény szumátrai rinocérosz 2019-ben pusztult el, ennek következtében Malajzia területéről kihalt ez az orrszarvúfaj, így a szumátrai orrszarvú már csak Indonéziában található meg. Pedig a szumátrai rinocéroszok hajdan Ázsia nagy részét benépesítették, a vadon élő populációk azonban szinte teljesen kihaltak. A faj a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) vörös listáján a súlyosan veszélyeztetettek között szerepel. 

A szumátrai rinocéroszokat az orrvadászat és az élőhelyük elvesztése sodorta végveszélybe. 

A fajt ma leginkább a populációk széttöredezettsége fenyegeti, emiatt képtelenek szaporodni. Ma már ötvennél is kevesebb példány él belőlük. Ez az öt orrszarvúfaj közül a legkisebb: 700–800 kilogrammosra nő, kis szarvairól és rövid, vöröses-barnás bundájáról ismert, illetve a jégkorszak egyik jelentős faja, a gyapjas rinocérosz legközelebbi élő rokona.

Öt faj, mind veszélyben

A 20. század kezdetén még félmillió, napjainkban már összesen csak 28 ezer orrszarvú él a földön! Az orrszarvúfélék családjának öt faja létezik. Az afrikai fajok a szélesszájú vagy fehér orrszarvú és a keskenyszájú vagy fekete orrszarvú. Ezenkívül Ázsiában él az indiai, a jávai és a szumátrai rinocérosz. Eltérő mértékben, de mind az öt faj túlélése veszélyben van. 

A bolygónk egyik legnagyobb szárazföldi emlősének szarva iránti kereslet, különösen Kínában és Vietnámban, továbbra is komoly fenyegetést jelent. Egy évtized alatt kilencezer állattal végeztek az orvvadászok Afrika- és Ázsia-szerte, azért, hogy a szarvukat eladják a feketepiacon. „Tavaly minden tizenötödik órában megöltek egy orrszarvút” – hívja fel a figyelmet az International Rhino Foundation jótékonysági szervezet, amely az állatfaj védelmét tűzte ki célul. 

Térjünk még vissza a szumátrai orrszarvúhoz, aminek utolsó egyedeit az állatvédők rezervátumokban próbálják megvédeni. Egy kisborjú születése ritkaságszámba megy, ezért óriási örömhírként számolt be arról az indonéz kormány pont tavaly november végén, hogy Delilah és Harapan, a Way Kambas Nemzeti Park két szumátrai orrszarvú lakója szülő lett, ezzel 2023-ban már a második kisborjú született a fajmegőrzési programban. 

Elefánttól a kaktuszig

A Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) idén nyáron tette közzé a veszélyeztetett fajok legújabb vörös listáját, amely szerint jelenleg több mint 45 ezer fajt fenyeget a kihalás – ezerrel többet, mint tavaly. 

Rákerült a listára például a borneói törpeelefánt, aminek mára körülbelül ezer egyede maradt a vadonban. 

Élőhelyük hatalmas részét, mintegy 60 százalékát elvesztették az erdőirtás következtében. A malajziai népességrobbanás miatt korábbi otthonukat mezőgazdasági területek, különösen olajpálma-ligetek, valamint bányák, utak, autópályák váltották fel. Így sokszor művelt ültetvényekben kénytelenek élelmet keresni, emiatt a gazdák kilövik őket. Ahogy az orrszarvúk szarva, úgy az elefántok agyara is értékes zsákmány az orvvadászoknak. 

Újjáéledt az ibériai hiúz

Egykor a világ egyik legveszélyeztetettebb vadmacskafajának tartották, 2001-re teljesen a kihalás szélére sodródott, azonban a természetvédelmi erőfeszítéseknek köszönhetően húsz év alatt 62-ről 2000-re nőtt a számuk. Az ibériai hiúz megmenekült, miután Portugáliában és Spanyolországban helyreállították a természetes, mediterrán bozótos és erdei élőhelyeit, több száz fogságban tartott hiúzt engedtek szabadon, valamint növelték elsődleges zsákmánya, az üregi nyúl egyedszámát.

Nemcsak állatok, hanem növények is helyet kaptak a listán. A chilei Atacama- sivatagban őshonos Copiapoa kaktuszok léte is veszélyben van. Ezek a kaktuszok manapság közkedvelt dísznövények Európában és Ázsiában is, ezért a legális kertészeti ágazat mellett megjelent a természetből rabolt csempészáru a világ feketepiacán. 

Ibériai hiúz − Forrás: Wikipedia

A mangalicák magyar megmentője

Az, hogy egy faj életét veszély fenyegeti, nem csak a bolygó másik pontján valós probléma. Sok magyarországi faj fennmaradása napjainkban is veszélyben van. Itthon kétezer védett fajt tartanak számon, köztük 58 gombafajt, 17 zuzmót. A védett növények száma 782, ebből 87 növény fokozottan védett. Az állatok közül 1193 védett, 186 fokozottan védett, utóbbi kategóriába tartozik például az európai vidra, a fekete gólya vagy a vadmacska. 

A mangalica sertésfajta őshonos, több mint kétszáz éves múltra tekint vissza a hazai agrárkultúrában. Azonban több mint harminc évvel ezelőtt a teljes kihalás stádiumába jutott: kevesebb mint 200 tenyészállat volt belőle az egész világon. 

Egy magyar–spanyol együttműködésnek köszönhetően azonban a fajt sikerült megmenteni, majd sikeres agrárvállalkozást építettek rá.

„1991-ben mindössze 200 példány maradt a mangalicából, míg a fecskehasú, valamint a vörös mangalica kocák száma 30-ra csökkent. Gyakorlatilag hónapokon múlt a fajta fennmaradása” – fogalmazott Tóth Péter, az Olmos és Tóth Kft. tulajdonosa. A magyar vállalkozó és spanyol üzlettársa, Juan Vicente Olmos összegyűjtötték az utolsó megmaradt állatokat Magyarországon, és a húszas éveikben közös erővel céget alapítottak, amely 1991-től kezdve a mangalica fajta újjáélesztésén dolgozott. 

Tóth Péter, a cég igazgatója, a Mangalicatenyésztők Országos Egyesületének elnöke pár éve a Katolikus Izabella-rend tisztikeresztjét is átvehette, amelyet VI. Fülöp, Spanyolország királya adományozott neki a magyar–spanyol kereskedelmi kapcsolatok fejlesztéséért valamit a spanyol sonka magyarországi megismertetéséért végzett felbecsülhetetlen munkájáért.

Kép

Fotó forrása: Store Norske Leksikon

Feltámasztani a kihalt fajokat – lehetséges lenne?

Mindeközben a tudomány mostanra odáig jutott, hogy a korábban kihalt fajok feltámasztásán munkálkodik. Valósággá válik a Jurrasic Park? Ha nem is dinoszauruszok, de egyes tudósok szerint az elképzelhető, hogy újra mamutok sétáljanak a földön. Nem is a túl távoli jövőben. 

Egy kecske, ami kétszer is kihalt 

A kőszáli kecskék a magashegyeket lakják, ahol csupán kevés emlősállat tud megélni. Egyik alfajuk, a pireneusi kőszáli kecske – ahogy a spanyolok nevezik, bucardo – 2000 januárjában kihalt a földről. Több sikertelen kísérletet követően 2003-ban klónozással bucardo-bébi született, ám tüdőrendellenessége miatt csak pár percet élt. 

Egy texasi biotechnológiai startup vállalkozás, a 2021-ban alapított Colossal Biosciences – amit amerikai sztárok, Paris Hilton és Chris Hemsworth is támogatnak – azt állítja, 2028-ra képesek lesznek a gyapjas mamut, a dodó, vagy a tasmán tigris feltámasztására génszerkesztés technológiával. A gyapjas mamut 4000 évvel ezelőtt, a dodó a 17. században, a tasmán tigris (erszényesfarkas) pedig 1982-ben halt ki. 

Módszerük lényege, hogy a legközelebbi rokonfajokba ültetik a már kihalt állatok génjeit. 

 „A mamutok genetikája jobban hasonlít az ázsiai elefántokéhoz, mint az ázsiai elefántoké az afrikai elefántokéhoz – amikor ezt meghallják az emberek, általában eldobják az agyukat” – mondta Ben Lamm, a cég vezérigazgatója. A mamut legközelebbi rokona az ázsiai elefánt, a dodóé a sörényes galamb, míg a tasmán tigrisé a duzzadtfarkú erszényescickány, így ezeket az állatokat használná majd a vállalat. De hogyan tudna világra hozni egy elefánt egy mamutot? Miután sok más mellett ez a jogos dilemma is felvetődött, a cég közölte, hogy méhszövettel bélelt mesterséges elefántméheket fognak kifejleszteni. 

Kép

Fotó forrása: Profimedia − Red Dot

Dr. Beth Shapiro amerikai evolúciós molekuláris biológus, a Colossal Biosciences tudományos főigazgatója  és Ben Lamm, a cég alapítója a kihalt dodó fotójával

A projektet tudományos és etikai kritikák is érték. A kezdeményezés ellenzői szerint a Colossal Biosciences nem a kihalt fajokat hozná vissza, hanem hibrideket teremtene. A kicsinyek közül kezdetben sokan meghalnának. Ha életben maradnak, akkor ki nevelné fel az így született mamutborjakat, vetik fel a bírálók.  
Szerintük attól még, hogy feltámasztják a mamutot, nem oldódnak meg azok a problémák – vadászat, betegségek, élőhelyek hiánya –, amik miatt évezredekkel ezelőtt kihaltak, ezért a felsorolt fenyegetések kezelésének kell a legsürgetőbb természetvédelmi feladatnak lennie. 

Állítják, a jégkorszakhoz szokott gyapjas mamutok valószínűleg nem is tudnának életben maradni bolygónk éghajlati viszonyai között, hiszen olyan hőmérséklettel találkoznának, amit kihalt őseik soha nem tapasztaltak meg életük során. Véleményük szerint hiába hoznak vissza bizonyos fajokat, megfelelő védett élőhely nélkül azok csak állatkerti látványosságokká vagy egzotikus háziállatokká válhatnak, és ez további etikai kérdéseket vet fel.

Az étlap a híres városligeti vendéglőből származik, amelyet Gundel Károly 1910-ben vásárolt meg. Budapest ekkor fejlődött világvárossá. Az étterembe az európai kontinens első földalattijával érkezhettek a vendégek. A szomszédban volt a világ első nyilvános parkja, az 1876-ban nyílt állatkert, a cirkusz, a vurstli. A közelben már megépült az 1896-os ünnepségsorozatra elkészült Vajdahunyadvár és a Hősök tere a két múzeummal. Kis sétával pedig könnyűszerrel el lehetett érni az 1913-ban átadott Széchenyi gyógyfürdőt.

A Gundel konyháján is megjelent a modernitás, a magyar ízeket francia technológiával ötvözték. Ahogyan az egykori tulajdonos-alapító fogalmazott: „Végy egy konyhát, amelynek ükapja kaukázusi, dédanyja olasz, nagyapja török, sógora osztrák, nagybátyja francia. Keress ehhez egy népet, amelynek fejlett ízlése van, érzéke és kedve a főzéshez. Ha mindez elkészült, ne feledd, milyen sok függ a tálalástól, a körítéstől.” Erre a kreativitásra 1919-ben igen nagy szükség lehetett. 

Az első osztályú étel titka 

A kreativitáson kívül azonban a jó alapanyag is fontos volt. 

„Első osztályú nyersanyagból nagyon könnyű rosszat főzni, de másodosztályúból biztosan nem lehet jót!” – fogalmazott Gundel Károly 1937-ben megjelent Kis magyar szakácskönyvében. 

Ennek szellemében a vendéglő sertéshizlaldát bérelt, ide vitték az éttermi moslékot. Budafokon saját kertészetük volt, ahol még virágokat is termesztettek. Lokalitás, újrahasznosítás, biztos forrás. Ma is népszerű hívószavai az etikus vendéglátásnak. Az étlapot így könnyen igazították a szezonhoz. Nos, 1919. június 23-án ez a következőt jelentette: „zöldborsóleves, csicseriborsófőzelék, ízes tekercs”. Tovább nincs. Hús sincs. 

Kép

Vendégek a Gundel étteremben − Forrás: Fortepan/Magyar Bálint

Egyszerű klasszikusok 

Nem fényűző ételsor, de lelkiismeretesen elkészítve ma is érdemes asztalra tenni ezeket a fogásokat. A borsólevesnek az igazán friss, zsenge alapanyagok és a diszkrét fűszerezés a titka. Régen a zöldséget vajon vagy zsíron pirították elő, Simai Kristóf korában (1795) bazsalikommal és kakukkfűvel, az 1900-as évektől azonban jellemzően csupán petrezselyemmel fűszerezték. Kerülhetett bele nokedli vagy csipetke, de a Ragyogó szakácskönyv (1920-as évek) rizzsel dúsított változatról ír. 

A Gundel desszertjeként tálalt ízes (lekváros) piskóta sem nyújt sok izgalmat, talán annyit érdemes megjegyezni a régi receptekről, hogy sosem sütőporral, hanem a felvert tojás habjával érték el, hogy levegős, puha legyen a tészta. 

Persze régen eleve sokkal több tojással készültek az édességek. 

Meglepőbb lehet Gundel étlapján a csicseriborsó, hiszen azt hihetnénk, ez az alapanyag csak néhány éve került a köztudatba. 

Az ismeretlen bagolyborsó 

A növényt már 1410-ben említik cicer néven, bagolyborsóként pedig megtalálhatjuk a Zrínyi-udvar 1660-as években keletkezett szakácskönyvében. Ugyanekkor említette Lippai János a márciusi kerti teendők közt a növény ültetését. A Szakáts mesterségnek könyvetskéje (1695) az alábbi receptet őrzi: „áztasd jól meg, és tedd fel vízzel, petrezselyemlevéllel, gyökérrel is, és metéld meg, zsályával főzd meg, akár vajban, akár olajban, (húsevő nap szalonnával, zsályával) ránts meg egy kis lisztet, bors, gyömbér belé, és vagy két szeletetskére add fel”. Ez értelmezhető krémként vagy főzelékként. 

Kép

Kép forrása: Freepik

Sajnos Gundel csicseriborsó-főzelékének receptjére nem akadtam rá, így csak találgatni lehet, az miként készülhetett. A zöldséget nyilván megfőzték, jó esetben alaplében vagy a zöldborsó levében. Ahogyan a Kis magyar szakácskönyvben írja, sok híve van az ételízesítőnek, az ő konyháján ilyennel mégsem élnek. 

A főzeléket aztán sűríteni kell, Gundel maga is a magyar konyha jellegzetességeként hivatkozik a rántásra. 

Ekképp ismerteti: „felhevített, de nem túl forró zsiradékban (nálunk többnyire sertés, ritkábban vaj) lepirított liszt, amelyet az étel jellegének megfelelően mérsékelt tűzön, állandó keverés mellet hevítünk: egy-két pillanatig (fehér rántás), néhány percig (világos, rózsaszínű rántás), vagy kevés cukor hozzáadásával hosszabb ideig (barna rántás). Forró állapotban hideg folyadékot (vizet, tejet, csontlevet, főzőlevet) öntve hozzá, simára, csomómentesre keverve adjuk az ételhez. A felöntés előtt azonban különféle fűszereket, ízesítőanyagokat tehetünk a rántásba, és részben azzal együtt pirítjuk.” 

Fontosak az arányok: „a berántandó lé ne legyen több, mint amennyi a főzeléket éppen ellepi, és a rántáshoz használt liszt is inkább kevesebb, mint több legyen. Ellenkező esetben csirizszerű mártást kapunk, amiben csak itt-ott úszkál” a zöldség. Ha mégis sűrűre sikerülne, hígítsuk, ha híg lett, akkor habarjuk be tejszín és tejföl fele-fele arányú keverékével. Igaz, így elkészítve ma nem számít divatosnak, de nem kell ódzkodni a rántásos ételtől sem.  

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.