A vetélkedő keretében a diákok történelmi, földrajzi és néprajzi ismeretekben mérhették össze a tudásukat. Az első helyen idén a budapesti, a másodikon a békéscsabai, a harmadikon pedig az eszéki csapat végzett. Nyereményül a győztes osztály egymillió forintot, a másik két dobogós pedig háromszáz-háromszázezer forintot kapott. A táborban izgalmas történelmi, néprajzi és földrajzi játékok, vetélkedők vártak a fiatalokra. Az idei alkalom különlegessége volt, hogy már az „űrbe is eljuthattak” a középiskolások. Egy szimulátor segítségével azt próbálhatták ki, hogy milyen érzés lenne, ha elhagynák a Földet.

Dévényi Mózes Máté Monorról érkezett, aki benyomásait, élményeit így összegezte: „Meglepődtem, hogy mindenki milyen nyitott volt, pedig szigetként élnek egy idegen óceánban. A mindennapi beszélgetésekben is érdekes témák kerültek elő. 

Például valaki megkérdezte tőlem, hogy szeretek-e magyarnak lenni. Ez nagyon hosszú és érdekes beszélgetést eredményezett. Nem tudnám magam másképp elképzelni, mint magyarként. 

De jobban meg akarom ismerni a külhoni magyar vidékeket, mert rájöttem, hogy sokan élnek ott, és bár teljesen más körülmények közt töltik a mindennapjaikat, de sokkal közelebb állnak hozzánk, mint gondoltam.”

Palotás Petra a Vajdaságból érkezett a Honfoglaló táborba. Jelenleg a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium növendéke Zentán. A tábor nagyon sok új barátot adott neki, és egy új világlátással is gazdagította: „Az embereknek más a mentalitásuk, a neveltetésük, büszke vagyok arra, hogy magyar vagyok, és ez az érzés csak erősödött bennem a táborban.”

Kép

Fotó: Bocskai Zsolt

Garai Bendegúz, a Határtalanul program vetélkedőjének műsorvezetője maga is részt vett a program táboraiban, gyakran találkozik munkácsi és beregszászi fiatalokkal. Mosolyogva jegyezte meg, hogy milyen csinosak a kárpátaljai lányok.

De leginkább az döbbentette meg, hogy a fiatalok a háború idején is tanulnak, dolgoznak, és el tudtak jönni a táborba, miközben otthon minden bizonytalan, gyakran van légiriadó, a határon pedig fél napot is várni kell. 

Azt tapasztalta, hogy a közös együttlétek sokféle ajándékot tartogatnak a fiataloknak.

 „Az egyik zentai lány a barátom párja lett, és én magam is sok emberrel tartom a kapcsolatot. Itt rájövünk arra, hogy az anyanyelvünk és a kultúránk milyen nagy kincs. Én azt is megtanultam, hogy tudjam értékelni ahol és ahogyan élek, és hogy magyarnak születtem.”

Kozák Miklós Kárpátaljáról érkezett. A munkácsi diák szerint a különbségek ellenére a közös nyelv, a közös kultúrkincs segített neki abban, hogy barátokat szerezzen: „Nehéz a helyzet nálunk, ezért nagyon örülök, hogy eljuthattunk ide. Sokaknak már a napi többszöri finom falatok is rengeteget jelentenek.” 

Szintén Kárpátaljáról érkezett Bakos Erika, a Gáti Kovács Vilmos Líceum tanára, aki a Határtalanul vetélkedőt ösztönző és bátorító élményként írta le. „A diákok ismerik és tanulják az iskolában a magyar nép történelmét. Trianon a magyar történelem legszomorúbb eseménye. 

De száz év után sem sikerült beolvasztani, eltüntetni a magyarságot az elszakított területeken. 

Ez is mutatja, hogy a magyar nép erős és összetartó. A történelemórákon igyekszem tudatosítani a diákjaimban, hogy bárhol éljünk a világban, bármennyire szétszakított bennünket a történelem, mi is a magyar nemzethez, az összmagyarsághoz tartozunk.”

A pedagógusoknak is lehetőségük van részt venni különböző tanulmányutakon, így megismerkedhetnek a külhoni területeken élőkkel, kapcsolatokat alakíthatnak ki velük, és a megszerzett ismereteket oktatói munkájuk során hasznosíthatják. Az utak egyben lehetséges mintaútvonalak is a Határtalanul program osztálykirándulásaihoz. Már csaknem kétezer pedagógus vett részt a programban. A felkeresett úti célok között első helyen a legnagyobb régió, vagyis Erdély szerepel, amelyet a Felvidék, a Vajdaság és Horvátország magyarlakta területei követnek. 

Ez a cikk a Nemzetpolitikai Államtitkárság szakmai támogatásával készült.

Ez az „okos és mégis gyöngéd érzelmekkel átszőtt alapmagatartás” mutatkozott meg, amikor a hallgató a vizsgán nem a kihúzott tételre kezdett válaszolni, és a Tanár úr megengedő és bátorító gesztussal jelezte, hogy „egy másik fiókban kellene keresgélni". 

Azon a vizsgán először tapasztaltam meg, hogy valaki nálam is jobban bízik bennem, és nem arra szeretne rátalálni, hogy mit nem tudok, hanem arra kíváncsi, hogy mit tanultam meg. Ma már nem emlékszem, hogy Sík Sándor Esztétika című könyvének melyik része volt a válasz, de az az érzés, amit a bátorítás kiváltott, és a fiók-metafora most is elevenen él bennem. 

A támogatása a későbbiek során még számtalan formában megnyilvánult. 

Irodalomesztétika szemináriumon javasolta, hogy együtt nézzünk meg egy előadást, és utána beszélgessünk róla. Felvetettem, hogy mehetnénk akár Szabadkára színházba. „Ha megszervezi, menjünk!” – hangzott Jelenits atya válasza. Ennek a kirándulásnak az emlékét a hallgatók élményein, fotóin kívül Tolnai Ottó Eppur si muove című írása is őrzi: 

„A minap az egyik kis palicsi étterem teraszán furcsamód ismerősen, jóllehet abszolút egyedülállóan csillantak meg egy szemüveg lencséi. A fürdőhely persze éppen egy olyan hely, megfigyelőállomás, ahol sokféleképpen emelik a nap felé fejüket az emberek, sokféleképpen csillantják szemüvegeiket, ám nekem azonnal ismerősnek tűnt, valami boldog nyugtalanság vett rajtam erőt, mármint, hogy valaki éppen így, ilyen, nálunk szokatlan módon gyűjti fókuszba a fényt… Feleségem nem értette, mi van velem. Nézd, mondottam akkor, Jelenits István az ott az asztalfőn, diákjai között! Jól hallhattuk finom, ám mégis igen határozott szavait: egy anekdotát mondott el a terem burájáról, majd egy kis könyvet vett elő zakója zsebéből, és felolvasott. Ilyen még nem történt, hogy egy nyüzsgő, soknyelvű palicsi kávéház teraszán könyvből olvassanak föl, áhítatos irodalomórát tartsanak, hacsak nem az én szövegeimben, könyveimben, igen, hacsak nem az én hőseim, infaustusaim… A felolvasott fejezetben is vasárnap volt Szabadkán, mint akkor éppen. Felismertem, Szabó Zoltán Szerelmes földrajzának Szabadka-fejezetét olvasta Jelenits István.” 

Rejtély, hogy hány könyvet bírt el a fekete táskája, de az bizonyos, hogy mindig előkerült egy  alkalomhoz illő vers. Kérdés, hogy hányan is voltak a tanítványai, milyen is egy jó Jelenits-tanítvány, de amikor kiállításmegnyitóra készültem, és megláttam a halálhírét, csak az adott erőt a nyilvános megszólaláshoz, hogy akár méltó, akár méltatlan, de tanítványa lehettem a sokezer közül. Tanítványi hűséggel és hálával őrzöm minden tréfáját, a terem búrájától a „nyúl az ilyen”-en keresztül egészen addig, amikor az ócsai templom szentélyében szelíd mosollyal, csendesen így reagált az idegenvezető fehérlóról és a fehérló fiáról szóló felszínes mondataira: „és vannak emberek, akik lóvá tesznek minket”. 

Tanítás volt minden megnyilvánulása, minden gesztusa: az amikor egy-egy hosszabb autóbuszos kiránduláson – látva, hogy mennyi időt vesztegetünk az evés-ivás ördögi köre miatt – megemlítette, hogy miért célszerűbb ilyenkor egy szem cukorka; az, amikor vajdaságiként (a provinciális művészet bélyegtől tartva) félve javasoltam egy ottani szerző művét a szemináriumi kiselőadásra, ő pedig kifejtette, hogy nincs olyan, hogy kis- vagy nagy művészet, és az is, ahogyan szenvedélyesen ragaszkodott a szemináriumi időkeretek betartásához, és dühösen pakolta egymásra a székeket az ajtó elé, hogy többször még véletlenül se tudjon valamely, a következő órára érkező hallgató idejekorán bejönni a terembe. És tanított azzal a kijelentésével is, miszerint nincs már ideje rossz könyvet olvasni. Bizonyos, hogy alaposan kihasználta a rendelkezésére álló alkalmas időt, mégis mintha állandóan résen lett volna, nehogy az idő csak múljon, és ne teljen. Az örökkévalóságba ágyazott idő immár nem nyugtalanítja...

...Isten nyugosztalja, Jelenits atya! 

Az est fénypontját látta abban az olimpiai öt karikát formázó pályán zakatoló szerelvényben, én meg csillogó tekintettel követtem, ahogy máris megindult a jegypénztár felé. Ilyen eszelős kalandról álmodni sem mertem!

„Isten éltessen sokáig!” – nyomta a kezembe néhány perccel később már a megváltott tikettet, a sajátját pedig olyan izgatott várakozással szorongatta, mintha nem is én ünnepeltem volna aznap a tizedik születésnapomat.

Végtelennek tűnő sort kellett kiállnunk, az Oktoberfest vidámparkjának szédületes hang-, fény- és illatkavalkádjában mégis repült az idő, ahogy átpörgettem, mi minden történt addig is azon a napon, amit amíg élek, sosem fogok elfelejteni. Ezt akkor is így éreztem.

Kezdve azzal, hogy reggel még otthon édesanyám kezébe nyomtam egy szerelmeslevelet azzal, hogy mielőbb dobja be a legközelebbi postaládába, hogy biztosan eljusson ahhoz, akinek címeztem. Majd buszra szálltunk édesapámmal, és a Duna vonalával párhuzamosan haladva átszeltük Ausztriát, végül kikötöttünk Bajorországban. 

A rendszerváltás után szűk egy esztendővel ez a különleges apa-fia program nekem a világot, neki a szabadságot jelentette.

Münchenben előbb jól körbenéztünk az Olimpiai Stadionban, majd vettünk nekem egy menő karórát, aminek a memóriája kereken ötven telefonszámot tudott tárolni: az összes lányét bele fogom írni az osztályból, aki tetszik, tervezgettem. 

Aztán jöttünk erre a hihetetlen fesztiválra, ahol akkora sátorban itták a felnőttek a sörüket, hogy se végét, se hosszát nem láttam, én meg vagy fél tucat bajor kolbászt befalhattam egymás után. Édesapám videókamerával azt is rögzítette, ahogy a számhoz emelem a korsóját, mintha én is vele söröznék. Ezt a felvételt meg majd a fiúknak mutatom meg az osztályból, hadd irigykedjenek!

Az a videókamera mindhárom szellemvasúton előkerült, amiket a kedvemért végigcidriztünk – na, nem a hidegtől, hanem a rettegéstől. Imádtam rettegni, ki nem hagytam volna mindjárt három lehetőséget! 

Azután Apa mutatta, hogy az az óriási olimpiai öt karika ott a távolban nemcsak a vidámpark csilivili díszlete ám, hanem azokon a karikákon végigszáguld egy hullámvasút, amiben ötször is átfordul fejjel lefelé az, aki benne ül, és mégsem potyognak ki az emberek. 

Nem akarom-e kipróbálni, kérdezte, és már húzott is a kezemnél fogva arra, mert igazából ő szerette volna kipróbálni, persze én sem tiltakoztam.

Mire mindezt végiggondoltam, és újra felnéztem rá, hogy még mindig olyan kisfiús mosollyal örül-e a ránk váró fejen átfordulásoknak, sorra is kerültünk. Nem volt idő kérdéseket feltenni, pláne válaszolni, már csatolták is be a biztonsági öveinket, és indult velünk a jármű. Először nagyon lassan araszoltunk felfelé, sima lesz ez, véltem magabiztosan, majd, amikor lejtmenetbe váltva úgy igazán begyorsultunk, az volt az egyetlen gondolatom, hogy innen már nincs visszaút. 

Végigszáguldottuk a mi apa-fia olimpiánkat. A legmeglepőbb az volt, hogy amikor fejjel lefelé suhantunk is, ahelyett, hogy kiesni akartunk volna az ülésből, inkább belepréselt minket az - Apa elmagyarázta, milyen erő, de a fizikai definíciókat már akkor se tudtam megjegyezni.

Úgy sajnáltam, hogy olyan gyorsan vége lett, hogy amikor kiszálltunk, meg akartam kérdezni Apát, nem megyünk-e még egy kört, de láttam rajta, hogy bár elképesztően boldog, esze ágában sincs újra felülni. „Mit szólsz, hogy elhoztalak a legnagyobbra?” – ismételgette.

Sokkal később, már felnőttként értettem meg, amikor ő már nem volt velem, hogy ezen az évtizedekkel ezelőtti születésnapomon engem valójában akarva-akaratlanul is az életre készített fel. 

Arra, amit csillogó szemmel várunk, amiről először azt érezzük, hogy ez sima, aztán persze tele lesz hullámhegyekkel és -völgyekkel, sőt fejre állásokkal, s amin mégis pillanatok alatt végigszáguldunk, ahogy édesapám is tette. És aminél nincs olyan, hogy üljünk fel még egyszer, miután kiszálltunk.

Akkor persze dehogy agyaltam ilyeneken. Hazatérve a feledhetetlen kalandból, büszkén mutattam édesanyámnak a karomon az új órámat, mondván, így a szerelmemnek sem kell többé levelet írnom, mert mindig itt lesz a pulzusom fölött a telefonszáma, és fel tudom majd hívni. Az se zavart, hogy a szülei fogják felvenni, hiszen mobil még nem létezett, csak vonalas. Leveleket meg persze, hogy utána is írtam.

Az öt karika sokáig kettőnk titka maradt – Anya kikészült volna, ha megtudja, hogy fejjel lefelé parádéztunk negyven méter magasban. Azt is csak felnőttkori utánaolvasásból tudtam meg, hogy valóban a világ legnagyobb szállítható hullámvasútján ültünk. Az egy héttel később tartott szülinapi zsúromon pedig levetítettük a müncheni videót, amin „sörözök”, ebből oltári balhé lett, mert otthon az összes srác hasonló élményt követelt az apjától, alig lehetett őket leállítani.

Életem legszebb születésnapja volt, többé mégsem jutott eszembe az Oktoberfestre ellátogatni. Nem is tervezem, azt szeretném, ha úgy maradna meg az emlékeimben, ahogy 1990-ben megéltem. 

Örökké tartó vidámparkként, ahol édesapámmal egyszerre, együtt rettegünk és nevetünk, de mindegyik közben fogjuk egymás kezét, s ahol mindkettőnk tekintete kisfiúsan csillog. Ha szeptember utolsó napjaiban felnézek az égre, a lelkemet ma is annak az éjszakának a fényei ragyogják be.

Az önkiszolgáló pénztárnál várakozom az egyik népszerű kiskereskedelmi bolthálózat üzletében. A sorban állás közben bámészkodom: mellettem egy nagyobb polc előtt több ember is nagy dobozok közül válogat. Körülöttem szinte minden második embernek van a kezében egy ilyen doboz. „Megy?” – zökkent vissza hirtelen a valóságba a mögöttem várakozó úr. Én következem. Gyorsan a pénztárgéphez lépek. 

Miközben pakolok, még visszapillantok a ládás polchoz: Mentsük meg! – így szól a felirat. 

No, majd rákeresek a neten, gondoltam.

A Lidl akciója nem új: már 2022 őszén elindult, és 2023 tavasza óta az összes üzletükben elérhető. A még fogyasztható, de külső megjelenésükben már nem tökéletes zöldségekből és gyümölcsökből készítenek 3,5 kilogrammos csomagokat, és ezeket egységesen 399 forintért vásárolhatjuk meg.

De hasonló ételmentő lehetőségeket találunk szinte minden bolthálózatunkban. Az Aldinál például A nap fogása akcióban mindennap délig féláron elérhetők az előző napról megmaradt pékáruk. A zöldség-gyümölcs részlegnél pedig 30-50 százalékos kedvezménnyel vásárolhatunk szépséghibás termékeket.

Ma már a Spar, Interspar és Auchan minden áruházában muncholhatunk. A Munch olyan alkalmazás, amelyen keresztül éttermek, pékségek, szállodák és élelmiszerláncok el nem adott, de jó minőségű ételeit vásárolhatjuk meg kedvezményesen. A népszerű szolgáltatáshoz 2023 tavasza óta egyre több Penny áruház is csatlakozott, 2023 végére már nyolc vármegyében és Budapesten volt elérhető. De egyes CBA és Coop áruházak ajánlatait is megtalálhatjuk az alkalmazásban.

A Munchot 2020-ban négy, az ételpazarlás ellen küzdő fiatal hozta létre Magyarországon. Mára számos élelmiszerbolt, pékség és egyéb szolgáltató csatlakozott hozzá, így egyre bővülő kínálatból válogathatunk, ha letöltjük az alkalmazást. Saját tartózkodási helyünk vagy egy tetszőlegesen megadott hely környékén láthatjuk a Munch-kínálatokat, vagyis azokat a csomagokat, melyeket az adott Munch-partner aktuálisan elérhetővé tesz a vásárlók számára. Az appban megtudhatjuk a csomagok kedvezményes árát és azt, hogy mikor vehetők át a nap során. De csatlakozhatunk a Munch Markethez is; ebben az esetben kedvezményes áron vásárolhatunk élelmiszereket, amelyeket házhoz szállítanak számunkra.

A kifli.hu oldalán is megtalálhatjuk az ételmentő célkitűzést. A Mentsd meg az élelmiszereket! felhívás alatt sárga mentsd meg ma / holnap ikonnal jelzett termékeket vásárolhatunk, amelyek lejárata már közeli, de még fogyasztásra kiválóak. Együttműködését a Tesco Élelmiszerbankkal idén Civil Díjjal jutalmazták. 

Az áruházak nyolcvan százaléka adományoz napi szinten élelmiszert a rászorulóknak, 2016–17-hez képest hetvennégy százalékos élelmiszerhulladék-csökkentést értek el. 

Két budapesti Tesco Express áruházban pedig 2023 végén elindult a hagyományos Munchhoz hasonlóan működő MunCharity szolgáltatás is, amelynek segítségével rászorulók ingyenes csomagokhoz juthatnak.

Kép

Kép forrása: Profimedia – Red Dot

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület tizenkilenc éve foglalkozik élelmiszerek mentésével Magyarországon. A Tesco mellett az Aldi, a Lidl, az Auchan, a Metro, a Penny, a foodora market, a kifli.hu és a KFC is partnerei közé tartoznak. Indulásuk óta 107 200 tonna élelmiszert osztottak szét az országban rászorulóknak. Adományaik összesített értéke meghaladta a nyolcvanmilliárd forintot. Tavaly összesen 239 ezer emberhez juttattak el ingyenesen 10 103 tonna élelmiszert. 

Globálisan naponta egymilliárd adag étel ment a szemétbe 2022-ben. Ez éves szinten egymilliárd tonna ételhulladékot jelentett, amelynek 60 százaléka a háztartásoktól, 28 százaléka a szolgáltatóktól és 12 százaléka a kereskedelemből származott. Az ENSZ Fenntartható Fejlődési Céljai közül a 12.3 számú azt tűzi ki maga elé, hogy 2030-ra (2015-höz képest) a felére csökkentsük az élelmiszer-hulladékok mennyiségét.

Az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Kft. 2022-ben jött létre, és állami szervezetként 2023 karácsonyán és idén húsvétkor is bekapcsolódott az ételmentésbe a civil szervezetek mellett. Karácsonykor az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, húsvétkor pedig a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége segítségével juttattak el tartós élelmiszerekből álló csomagokat a rászoruló családoknak.

A fenti kezdeményezések mellett még számtalan kisebb-nagyobb akciót találhatunk egyéb civil és szakmai szervezetek szervezésében.

Globális probléma – helyi megoldások

Az élelmiszermentés célja, hogy az élelmiszerek minél kisebb hányada váljék hulladékká – mondja dr. Brandenburg Tamás, a Pest Vármegyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági, Állategészségügyi, Növény- és Talajvédelmi Főosztályának vezetője. Ez közvetlen anyagi érdeke a termelőnek és a forgalmazónak, emellett további költségeket és többlet környezeti terhelést is okoz az eladatlan élelmiszerek hulladékként való elhelyezése. 

A főosztályvezető arra is felhívja a figyelmet, hogy erkölcsi kötelességünk támogatni a feleslegek eljuttatását, adományozását a rászorulókhoz, karitatív szervezetekhez. 

Az élelmiszerpazarlás kérdése világszintű problémákra világít rá, de helyi megoldásokra van szükség.

Magyarországon az Agrárminisztérium az évente 10 ezer tonna élelmiszer újraelosztását végző Magyar Élelmiszerbank Egyesület közreműködésével elindította Az élelmiszer érték fórumot (www.azelelmiszerertek.hu), amelynek célja a széles körű szemléletformálás mellett, hogy megoldási lehetőségeket találjon az érintett szereplők bevonásával. 

Dr. Brandenburg Tamás kiemeli, hogy 2021 óta európai szinten, így hazánkban is megnyílt a lehetősége a lejárt minőség-megőrzési idejű élelmiszerek adományozásának. Hozzáteszi, hogy kereskedelmi forgalomban árusítani továbbra is tilos lejárt élelmiszereket, azonban megfelelően tárolt tartós élelmiszerek ingyenesen adományozhatók.

A legnagyobb élelmiszer-kereskedelmi láncoknak törvényben előírt kötelességükké vált, hogy élelmiszermentési felelőst alkalmazzanak, és élelmiszerhulladék-csökkentési tervet készítsenek – hangsúlyozza a főosztály vezetője. Az élelmiszermentési tevékenység koordinálására az állam létrehozta az Élelmiszermentő Központ Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaságot.

Az élelmiszerek adományozása során is fontos az élelmiszer-biztonsági szabályok betartása. Hűtést igénylő termékek esetében fontos a hűtési lánc megtartása egészen a végső felhasználóknak történő átadásig. Lehetséges a vendéglátásból és közétkeztetésből származó feleslegek adományozása is – itt különösen fontos a gyors és megfelelő körülmények közti szállítás és tárolás – ismerteti dr. Brandenburg Tamás.

A digitális technológiák fejlődése új lehetőségeket nyitott az élelmiszermentés területén is.

Különböző mobil­alkalmazások és online felületek segítik a felesleges élelmiszer gyors és hatékony elosztását. Az ilyen platformok lehetővé teszik a kereskedők és a vendéglátóegységek számára, hogy a megmaradt élelmiszert kedvezményes áron kínálják fel, ezzel csökkentve a pazarlást. 

A cikk a Pest Vármegyei Kormányhivatal támogatásával készült. 

Milyen céllal indult 2011-ben a program?

A fiatalok nagy része 2010 előtt azt sem tudta, hogy a mai Magyarországon kívül is élnek magyarok. Szerettük volna, ha a mostani gyerekek fizikailag is megtapasztalják, hogy tőlünk akár több száz kilométerre is találkozhatnak magyar emberekkel, városokkal, tájakkal, élő magyar jelennel és kultúrával. Nyilván az iskolában tanulnak minderről, de amíg a valóságban nem érzékelik, hiába beszélünk nekik róla. 

A Határtalanul Program keretében a résztvevő magyarországi iskolások a szomszédos országok magyarlakta területeire látogatnak el. 

Abban bízunk, hogy az út során szerzett élményeknek hosszú távon is lesz hatásuk, és felnőve visszatérnek a látott régióba a gyerekeikkel. Tehát nemcsak a mostani fiatalokat szólítjuk meg, hanem a jövőnek is dolgozunk.

A programot hetedikeseknek hirdetik meg. Miért ez a korosztály a célcsoport?

Úgy vélem, annál erősebb a nemzeti összetartozás érzése, minél fiatalabb korban tapasztalja meg valaki. Az óvodás és alsós gyerekek még túl fiatalok egy ilyen kiránduláshoz, kevésbé maradna meg bennük az élmény. Hetedikes korukra már elég érettek hozzá. A nyolcadikosok már a felvételire, ballagásra készülnek, így ebben az évfolyamban nehezebb volna lebonyolítani az utazásokat.

Milyen visszajelzések érkeztek a diákoktól?

Több kutatást végeztünk a korábbi résztvevők körében. Az egyik felmérésünkben a megkérdezettek több mint fele azt válaszolta, hogy életre szóló élményt adott neki a program, egy másik, egyetemisták körében végzett felmérés során pedig a fiatalok kétharmada úgy nyilatkozott, hogy a kiránduláson megismert határon túli barátaival azóta is tartja a kapcsolatot. A barátságok mellett rengeteg ismerettel is gazdagodnak a fiatalok, könnyedén el tudják helyezni a térképen például Beregszászt vagy Komáromot. Emellett különleges élményekből sincs hiány: megnézhetik például, hogyan tereli egy pásztor a nyájat az esztenákba (hegyoldalban álló juhkarám – a szerk.) – erre itthon még falun sincs nagyon lehetőség. 

Egy ilyen tanulmányút erősíti az osztályközösséget, és a tanároknak is sokat ad: szélesedik a kapcsolati hálójuk, és olyan régiókat, településeket ismernek meg, ahol korábban még ők sem jártak.

Hogyan valósulnak meg a találkozások a külhoni magyarokkal?

Van, amikor a csoportok egy helyi iskolát keresnek fel, és közös programot szerveznek annak tanulóival. Olykor egy nemzeti ünnep napjára időzítik a kirándulást, és együtt emlékeznek meg a magyar történelem jeles eseményeiről. Máskor egy helyi kisüzembe látogatnak el, például egy sajtkészítőhöz. A résztvevőket arra buzdítjuk, ha ajándékot vennének, a helyi termelőktől vásároljanak, ezzel a helyi gazdaságot is támogatják.

Milyen változásokon ment át a program?

A diákok és a tanárok visszajelzéseit mindig igyekszünk figyelembe venni és beépíteni, így már nemcsak magyarlakta településeket választhatnak, hanem olyanokat is, ahol magyarok már alig élnek, de egykor az anyaországhoz tartoztak, vagy ahol fontos magyar emlékek vannak. Ilyen például Nándorfehérvár (Belgrád), a mai Szerbia fővárosa, vagy Fiume, ahol a kikötő bójáin ma is magyar felirat olvasható. A változások közé tartozik, hogy idén megemeltük a támogatás összegét és a kísérők napidíját is.

Kép

A Határtalanul Program közvetve a szülőkre, a társadalomra is hatással van...

Nagyon sok család kerekedett fel, és látogatott el azokra a helyszínekre, ahová a gyermeke eljutott. De van egy kevésbé kézzelfogható hatása is a programnak: akadnak olyan ismerőseim, akik a kettős állampolgárságról szóló 2004-es népszavazáson nemmel voksoltak, miután viszont a gyermekük részt vett a Határtalanul Programban, megváltozott a gondolkodásuk, és ma másképp döntenének.

Kárpátalján jelenleg szünetel a program. Hogyan tudnának az ottani magyarok újra bekapcsolódni?

Bár a háború miatt Kárpátaljára jelenleg osztálykirándulásokat nem szervezünk, valamennyi egyéb nemzetpolitikai programunk jelenleg is zajlik ebben a régióban is, a támogatásaink folyamatosak. 

A Határtalanul Programhoz kapcsolódóan minden évben megrendezzük a Határtalanul Középiskolai Vetélkedőt, amelyen évente 160 ezer anyaországi és külhoni diák vesz részt. 

A kárpátaljai diákok rendszeres résztvevői ennek a versenynek, tavaly például kárpátaljai, beregszászi csapat hozta el a harmadik helyet.

Munkájából adódóan rengeteget utazik, így olyan jól ismerheti a Kárpát-medencét, mint a tenyerét. Milyen látnivalókat ajánlana a programra jelentkezőknek?

Igazság szerint én is folyamatosan fedezek fel új látnivalókat. Csíkcsicsó és Csíkszereda között, a semmi közepén áll egy gótikus templom, amely mellett korábban vagy ötszázszor elmentem, de csak idén januárban tértem be először. Gyönyörű templom, évszázadokra visszanyúló, izgalmas történelemmel. Hasonlóan lenyűgöző a vajdasági Aracs pusztatemploma is. Vagy a hargitai tanyák alkotta falu, Szencsed, ahol összesen nyolcan élnek – a világ egyik csodája. Érdemes ismerkedni az adott régió gasztronómiájával is. Erdélyben például a legtöbb helyen még most is házi kenyeret kínálnak, ami szintén különleges élmény.

Évente hány gyerek vesz részt a programban?

Bár a résztvevők száma rendkívül magas – évente több tízezer gyerek vesz részt a programban –, szeretnénk, ha ez a szám még tovább nőne, és minden magyarországi hetedikes lehetőséget kapna, hogy tanulmányai során legalább egyszer magyar kormányzati támogatással a határon túlra utazzon. Arra biztatom tehát az oktatási intézményeket, hogy pályázzanak, hisz a program során nemcsak történelmünket és kultúránkat ismerhetik meg mélyebbről, de magyarságukban és hazaszeretetükben is megerősödhetnek. 

Ez a cikk a Nemzetpolitikai Államtitkárság szakmai támogatásával készült.

Intimitás vagy izoláció

A függetlenség, a karrierépítés és az önmegvalósítás fontos értékekké váltak. A felszínen úgy tűnhet, hogy ezek a törekvések szemben állnak a hagyományos értékekkel, az alkalmazkodással, az elfogadással és a hűséggel. Ez a kettősség pedig gyakran járhat belső feszültséggel, hiszen a fiatal úgy érezheti, hogy egy elkötelezett párkapcsolatban fel kell adnia a személyiségét és a céljait.

Lehetséges teljes odaadással fordulni egy szeretett személy felé, és közben nem elveszíteni önmagunkat? Manapság ezek a kérdések nagyon erőteljesen érintik a fiatalokat, hiszen a társadalom részéről kettős elvárással szembesülnek. Egyrészt úgy érezhetik, hogy be kell bizonyítaniuk, hogy autonóm és független emberek, akik egyedül is boldogulnak az életben. Másrészt viszont megjelenik az az elvárás is, hogy elköteleződjenek valaki mellett egy tartós párkapcsolatban, házasságra lépjenek és családot alapítsanak.

A felnőttkori kölcsönös kapcsolódás képessége a korábbi fejlődési szakaszokban megtapasztalt szeretetélményekre épül. 

Ezek alapján adja meg a fiatal a választ arra a dilemmára, hogy mennyire ijesztő számára egy olyan kapcsolat, amelyet a teljes odaadás és a másikban való feloldódás jellemez. A korábbi kapcsolati sérülések esetén az elköteleződés rémisztő lehet, mert azzal fenyeget, hogy az egyén feladja és elveszti saját magát, vagy bántani, elutasítani fogják. A védelem fala számos formát ölthet. 

Egyesek gyermekként azt tanulhatták meg, hogy érzelmeik és szükségleteik nem számítanak, mivel a szüleiknek nem volt idejük vagy képességük figyelni rájuk, sőt az intenzív érzelemkifejezést akár büntették is, hisztinek vagy önzésnek bélyegezve. Lehetséges, hogy nekik kellett folyamatosan a szüleik nehéz érzéseihez alkalmazkodniuk, így a saját érzésvilágukat háttérbe kellett szorítaniuk. Ők olyan mélyre temethetik az érzéseiket, hogy alig emlékeznek a gyermekkoruk első tíz évére, hiszen a fájdalommal együtt a konkrét emlékképeknek is búcsút intettek. 

Ez megnehezíti, hogy önmagukhoz kapcsolódjanak, így a párkapcsolat elmélyítése is kihívást jelent, mivel az intim kapcsolódás idegen terep számukra. Az is előfordulhat, hogy olyan párt választanak, aki az érzelmi nehézségei vagy a fizikai távolság miatt nem képes rájuk hangolódni, és így újra megélik a kapcsolati távolságot, illetve az elhagyatottság régi, ismerős érzését. 

Gyakran számolnak be arról, hogy olyan emberekhez vonzódnak, akik elérhetetlenek, maguknak valók, házasok vagy külföldön élnek. 

Azt veszik észre, hogy mielőtt kialakulhatna egy szorosabb viszony, a kapcsolat rejtélyes módon elakad. (…)

Amikor valaki elszigetelődik, vagy érzelmileg (sőt ­olykor fizikailag is) elérhetetlen partnert választ, esetleg számos, felszínes kapcsolattal veszi körbe magát, akkor egyértelműen kerüli az intimitást. A személyiség gazdagodását szolgálja, ha elég bátrak vagyunk ahhoz, hogy a mélyére ássunk annak, hogy milyen belső sérülékenységtől óvjuk magunkat, és mi akadályozza meg a másik személlyel való valódi kapcsolódást.

Ennek a cikknek a folytatása a Képmás magazin legfrissebb, 2024. októberi számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A magazinra előfizethet itt.

Somoskői Rita stylist, a StyleMentor tulajdonosa kezdeményezésére, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) és a Mentés Másként Alapítvány együttműködésével egy különleges jótékonysági eseményre kerül sor, amelynek bevétele állami gondozásban élő gyermekek és hajléktalan szüleik kapcsolattartását segíti. Az esemény megnyitója 2024. október 4-én, 11.00 órakor kezdődik a K11 Művészeti és Kulturális Központban, Budapest belvárosában.

Az esemény célja egy olyan helyiség felújítása és berendezése, ahol a hajléktalan élethelyzetben lévő szülők és állami gondozásba került gyermekeik találkozhatnak egymással, néhány órát vagy egy hétvégét is eltölthetnek együtt zavartalanul, biztonságos környezetben, szakemberek támogatása mellett. „A családjukból kiemelt gyermekeket megilleti a szüleikkel való kapcsolattartás joga, ami sokszor sérül például a távolság miatt, ha a nevelőszülő vagy a gyermekotthon nem azon a településen, megyében, országrészben van, ahol a szülő lakik” – hívják fel a figyelmet a szervezők. 

Az is előfordulhat, hogy csak egy játszótéren, plázában, pályaudvaron vagy egy nagy teremben, több másik különélő családdal egy időben tudnak futólag együtt lenni a gyerekek a szüleikkel. A kapcsolattartó helyiségekben viszont maguk lehetnek, intim családi körben, háborítatlanul, ami hozzájárulhat a kötődéshez, a köztük lévő kapcsolat és a szülői készségek erősödéséhez, szociális és gyermekvédelmi szakemberek segítsége mellett pedig végső soron ahhoz, hogy a lakhatási és szociális krízis megoldását követően ezek a családok újra együtt élhessenek. 

Ez az élethelyzet újraírja a család fogalmát

Bár Magyarországon a gyermekvédelmi jogszabályok nem engedik, hogy gyermeket anyagi okok miatt emeljenek ki egy családból, a szegénység, kilátástalanság mégis nagyon gyakran jár együtt a családok széthullásával: a gyerekek állami gondozásba, a felnőttek hajléktalanszállóra kerülnek, nincs lehetőségük együtt maradni. A családok átmeneti otthonában és az anya-gyermek szállásokon –ahová mindkét, vagy legalább az egyik szülőjével beköltözhet egy kiskorú gyermek – nagyon kevés a férőhely, a meglévő helyek többnyire tele vannak és hosszú a bekerüléshez a várakozási idő. (A hajléktalanszállások csak 18 éven felülieket fogadhatnak.) Egy hirtelen fellépő krízis esetén, vagy ha túl későn értesül a problémáról az ellátórendszer, egyszerűen nincs idő, hely megvárni, míg együtt tudnak költözni valahová. 

A bántalmazott nők is nagyon gyakran válnak kiskorú gyerekeikkel földönfutóvá, mert nekik kell a közös otthont elhagyni, ha menekülni akarnak egy rossz kapcsolatból. 

De édesapák is válnak gyerekkel otthontalanná, számukra olykor még kevesebb az együtt maradásra a lehetőség amiatt, hogy az anyaotthonok csak nőket fogadnak, olykor még 14 évesnél idősebb fiú gyerekeket sem.

Ezek a családok nemcsak a statisztikákban nem jelennek meg, de gyakran még a szociális szolgáltatások számára is láthatatlanok: nem családként tekintenek rájuk, hanem egyedülálló felnőttként, gyermekotthonban lévő kiskorúként – akikkel a szociális ellátórendszer más-más tagjai, más-más jogszabályi háttérrel, más felelősséggel, más szemléletmóddal foglalkoznak. Mindenki sérül ezekben az élethelyzetekben, az a szülő is, aki elveszíti a gyermekét, de főleg az a gyermek, aki hirtelen egy teljesen idegen környezetbe csöppen, csupa ismeretlen ember közé, távol mindattól, ami korábban biztonságot jelentett számára. 

A hajléktalanság átírja a család fogalmát és a családi szerepeket. Különböző szállásokon élve rendkívül nehézzé válik a rendszeres kapcsolattartás. Sok szálláson nincs hely, tér, ahol nyugodtan együtt lehetnének. 

Kerekasztal-beszélgetésen kérdezhetjük a szakértőket

A kezdeményezés egyszerre szolgálja a divat és a társadalmi felelősségvállalás ügyét, és arra ösztönzi a közösséget, hogy tegyenek a rászorulókért. 

Az esemény szeretné megszólítani mindazokat, akik elkötelezettek a fenntartható divat és a fast fashion ipar környezeti ártalmainak csökkentése mellett, értékelik a minőségi, pre-loved ruhák vásárlását, gardróbvásárokon keresik a különleges darabokat, illetve azokat is, vásárlásukkal egy jó ügyet kívánnak támogatni. A Somoskői Rita által megálmodott Jótékonysági gardróbvásár válogatott, márkás ruhadarabokkal, rendkívül kedvező árakon várja az érdeklődőket október első hétvégéjén, 4-én pénteken 11.00 és 18.00, 5-én szombaton 10.00 és 16.00 óra között. A kezdeményezéshez több neves hazai tervező, divatmárka és híresség csatlakozott felajánlásaival.   

Kép

Somoskői Rita a tavalyi Jótékonysági Gardróbvásáron – Forrás: Somoskői Rita

Az esemény egy kerekasztal-beszélgetéssel indul, melynek részvevői:   

Somoskői Rita – stylist, a StyleMentor tulajdonosa, az esemény házigazdája         
Szilvási Léna – közgazdász, szociális munkás, az SOS gyermekfalvak szakmai vezetője          
Fehér Boróka – szociális munkás, kutató, a BMSZKI módszertani munkatársa          
Vida Judith – szociálpolitikus, a BMSZKI társadalmi és sajtókapcsolti referense   

A beszélgetésen szó lesz az esemény célkitűzéseiről, és hogy egy ilyen esemény hogyan lehet híd a divatszerető, társadalmi kérdések iránt fogékony közönség és a nélkülöző nők és gyermekek között. A beszélgetést követően a résztvevők szívesen válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.   

Ha valaki nem tud részt venni a jótékonysági eseményen, de szívesen támogatná a kezdeményezést, adományát eljuttathatja a BMSZKI adománykezelési számlájára.   

Bővebb információ itt és itt.

Amikor a kicsi a nagyokat is megváltoztatja

„Amikor a harmadik gyerek születése után hét évvel bejelentettük, hogy babát várunk, döbbenten néztek a rokonaink, ismerőseink. Megrökönyödésük csak tovább fokozódott, amikor megtudták, hogy nem »hoppá« baba, hanem tervezett” – meséli Zsófi, aki szerint sokaknak érthetetlen, hogy egy többgyermekes házaspár, aki már túl van a kisgyermekes korszakon, és kicsit fellélegezhet, miért vállal még egyet, és kezdi elölről az egészet. Ők sem gondolták a férjével, hogy három gyermek után újra vágyakozni fognak egy kisbaba után. Örültek, hogy már minden gyermekük iskolás, és kezdenek egyre önállóbbak lenni, nekik meg ismét több idejük jut egymásra. 

Zsófi gyógytornászként több pacienst is tudott már vállalni. „Teljesnek hittük az életünket, beállt egy rend, sikerült jól menedzselnünk a három gyereket és a munkánkat” – mondja Zsófi. Aztán hirtelen két barátnője is, aki jóval később ment férjhez, gyermeket szült. A csecsemőkkel való találkozások vágyat ébresztettek Zsófiban egy kisbaba iránt. 

„Irigykedve néztem a barátnőimet, és sajnáltam, hogy én már nem tarthatok a kezemben ilyen kisgyermeket, nem nézhetem, ahogy a karomban szuszog.” 

„Próbáltam elnyomni magamban az érzést, és megmagyarázni, hogy miért is ne vállaljunk még egy babát: »már nagyok a gyerekeink, mi sem leszünk fiatalabbak, most minden jó, felbolygatnánk az életünket. Biztos, hogy a gyerekek sem akarnának még egy testvért« – meséli.

Már egy ideje viaskodott magában, végül feltette a kérdést a férjének, hogy mit szólna a családbővítéshez. Meglepetésére nem zárkózott el, hanem azt mondta, tulajdonképpen ő is örülne neki. Egy év múlva már jött is Áron, aki teljesen megváltoztatta a család életét. „A nagyok még önállóbbak lettek és türelmesebbek, de csak akkor, ha a kicsiről van szó. Valahogy elnézőbbek, ha miatta nem ugrunk vagy figyelünk rájuk rögtön” – mondja Zsófi, aki nem gondolta volna, hogy a tizenhárom éves fiából is milyen atyai érzések törnek elő, ha az öccséről van szó: vigyáz rá, játszik vele. 

Több idő van gyönyörködni benne

Kinga és Bence a negyedik gyermekük születése után hat évvel vállaltak még egyet. Mivel mindketten nagy családból jönnek, négy gyermeket terveztek. „Az első négy hat év alatt született. Annyira el voltunk fáradva, hogy szóba sem került a családbővítés” – mondja Kinga. Amikor a legkisebb is bőven óvodás volt, és nagyobb házba költöztek, kezdtek azon gondolkodni, hogy vállaljanak-e még egyet. „Úgy voltunk vele, hogy mindketten vágyunk rá, bírjuk anyagilag, a ház is elég nagy, van még szabad kapacitásunk, akkor miért ne? – meséli, majd hozzáteszi: – Csak két dilemmánk volt: nem fog-e túl sok időt, energiát elvenni a nagyoktól, illetve nem vagyunk-e már idősek hozzá”. Végül arra jutottak, hogy majd megoldják, az életkoruk miatt pedig felesleges aggódniuk, hiszen mások negyvenévesen az elsőt vállalják, nem az ötödiket. 

Zalán most másfél éves, a testvérei rajonganak érte, kézről kézre adják, mindig akad valaki a családban, aki szívesen foglalkozik, játszik vele. „Vele egészen más a testvérek viszonya, rá senki sem féltékeny, őt nem tekintik riválisnak” – meséli Kinga, aki úgy érzi, sokkal könnyedebben veszik a gyermekneveléssel járó kihívásokat, mint korábban. „Már van elég tapasztalatunk, nem aggódunk, hogy megtanulja-e ezt vagy azt, hiszen már láttuk a másik négynél, hogy menni fog. 

Sokkal jobban élvezzük most a kisgyermekes időszakot, mint a nagyoknál, igaz, most nincs még ott egy két-, négy- és egy hatéves. Több időnk is van gyönyörködni benne. 

Zalán valahol olyan, mintha első gyerek lenne, csak aggodalmak nélkül” – mondja Kinga, és őszintén bevallja, hogy most kevesebb figyelem jut a nagyokra. 

Amikor leül valamelyikkel tanulni, rögtön ott terem Zalán, és figyelmet követel, de úgy gondolják a férjével, hogy összességében többet kapnak azáltal a testvérek, hogy ő van. Mivel semmiképp nem akarták, hogy néhány év múlva, amikor a nagyok kirepülnek, egyedül maradjon, ezért – már amikor az ötödiken gondolkodtak – megbeszélték, ha vállalnak még gyereket, akkor nemcsak egyet, hanem kettőt. „Reméljük, hogy a Jóisten hamarosan megajándékoz bennünket még egy babával, aki korban közelebb lesz Zalánhoz, és akivel együtt nőhet fel” – fejezi be Kinga.

Új generáció, új kihívások

Judit és András is mindig nagycsaládra vágyott, ebben a kérdésben már a házasságuk elején egyetértettek. Ám miután két év alatt született három gyermekük, köztük egy ikerpár, sokáig fel sem vetődött bennük a családbővítés. Ahogyan Judit mondja, hat-hét évig csak a túlélésre játszottak, el sem tudták képzelni, hogy még egy gyermeket vállaljanak. Majd eljött az a pillanat, amikor újra elkezdtek vágyakozni egy kisbaba után. „Épp leküzdöttem egy nagy betegséget, úgy voltam vele, ha azt túléltem, akkor jöjjön még egy gyerek – meséli Judit, majd hozzáteszi: – Nem is gondolkodtunk rajta túl sokat, akartuk, és rövid időn belül jött is Lilla”.

Rokonaik igen meglepődtek, nem gondolták, hogy még egy gyermeket szeretnének. „Nem is értették, hogy három egészséges gyerek után miért vállalunk még egy negyediket, minek kockáztatunk” – mondja Judit, aki, ha ma újrakezdhetné, sem tenne másképp. 

Lillát első pillanattól nagyon várták a testvérei, ma is ő a kedvenc, óvják, féltik, ölelgetik, puszilgatják, pedig már tízéves. Igazi pótanyaként és pótapaként viselkednek vele. 

Judit három évig volt otthon Lillával úgy, mint a nagyokkal, de figyelt arra, hogy ne minden csak Lilláról szóljon.

„Tulajdonképpen az egész család élvezte, hogy újra otthon vagyok, van melegétel az asztalon, mindenben lehet rám számítani, legyen az házi feladat, projektmunka vagy a gyerekek fuvarozása – meséli Judit, aki Kingához hasonlóan teljesen máshogy élte meg az újbóli babázást. – Végre élvezni tudtam, nem csak kapkodtam a fejem, mint a három nagynál, hogy mindenkinek mindene meglegyen és rendben legyen – mondja. – Érdekes élethelyzetben vagyunk most, van három felnőtt (18 és 20 évesek – a szerk.) és egy kisiskolás gyermekünk, még mindenki otthon lakik, de teljesen más problémákkal, kihívásokkal küzdenek. Próbálunk mindenkire külön időt is fordítani, ki mennyire igényli. Vannak olyan programok, amikre Lilla nem jöhet, mert még nem neki valók, vagy későn vannak” – meséli Judit a jelenről. 

Úgy érzi, a gyermeknevelési elveik nem változtak az évek során. Ugyanúgy próbálják nevelni Lillát, mint a nagyokat, azzal a különbséggel, hogy most nagyobb hangsúlyt helyeznek a vallásos nevelésre, és korlátozzák a digitális eszközök használatát. „A nagyoknál ez még nem volt kérdés, nem voltak jelen az életükben ilyen eszközök. Igyekszünk haladni a korral, de muszáj ennek keretet szabnunk az ő érdekében” – mondja Judit, aki azért időnként megkapja a férjével a nagyobb gyerekeiktől, főleg a nagylányuktól, hogy Lillával sokkal engedékenyebbek, és legyenek vele is olyan kemények, mint velük voltak. 

„Már látom, milyen kívánságokkal fog előállni Lilla pár év múlva, és neki engedni fogjátok, amit nekem nem, de majd én ott leszek, és figyelmeztetlek benneteket!” – idézi lánya szavait. S mi lesz, ha a nagyok kirepülnek? 

„Érdekes helyzet lesz, tulajdonképp egyke gyerekünk lesz. Ki kell majd találnunk valamit, hogy újra olyan izgalmas legyen az életünk, mint négy gyerekkel.” 

„Még egy babát biztosan nem vállalunk, bár a férjem benne lenne” – válaszolja nevetve. 

Majd arra biztat mindenkit, aki azon gondolkodik, hogy több év kihagyás után vállaljon-e még egy gyermeket a nagycsaládba, „ne habozzon, ha megvan hozzá a megfelelő háttér. Rengeteg örömben, izgalmas dologban lesz része! Nagy ajándék a késői gyermek az egész családnak!”

Egy féléves színészkaland

„Nincs tapasztalatom, nincs egy ruhám se, de bármit megtennék a színházért” – egy alig 19 éves fiatal, Istók ezekkel a szavakkal jelentkezik színésznek egy debreceni színtársulathoz, 1836-ot írunk. 

Arról álmodozik, hogy színész lesz, így hátat fordít a tanulásnak, és otthagyva a neves Debreceni Kollégiumot csatlakozik egy vándorszíntársulathoz. Kezdetben csak színfalak mögötti munkákat kap, de igyekszik elérni, hogy a világot jelentő deszkákra léphessen, ráadásul ezt a vágyát még inkább felkorbácsolja a társulathoz kalandos úton csatlakozó ifjú színésznő, a rejtélyes múltú Sári, akibe beleszeret. A lány sem közömbös iránta, de a kapcsolatukat olyan viharok kísérik, amelyek Istók reményeit és szándékait a színpadon és a kulisszák mögött egyaránt próbára teszik. Nehéz döntések várnak rá, amik az egész életére hatással lesznek.

A fiatalember nem más, mint Arany János, de ha mindenféle előzetes tudás nélkül ültünk volna be a moziba, akkor az, hogy a magyar irodalom egyik legnagyobb költője a címszereplőnk, csak a film utolsó képkockáin vált volna nyilvánvalóvá. Ez tudatos rendezői döntés volt, és működik is. Az alkotók célja ugyanis nem az volt, hogy hőstörténetet forgassanak. 

A Bolond Istók egy road movie-val kevert felnövéstörténet, amelynek elején egy naív, a színészetért bármire képes tinédzsert látunk, míg a film végén egy érett, kudarcokat megélt fiatalt, aki már költőként bontogatja szárnyait. 

A film Arany János életének sokáig féltve takargatott, szégyellt – és ezért titokban maradt – zsákutcáját, féléves színészkalandját mutatja be, amely őt művésszé és emberré formálta, egyúttal azzá az Arany Jánossá tette, akit mindannyian ismerünk. Van benne valami furcsa, valami humoros, ami fáj – így emlékezett vissza Arany élete ezen időszakára, amiről bár évtizedekkel később, de ő maga is írt. 

A Bolond Istók ugyanis Arany János elbeszélő költeménye. (Azonos címmel egyébként Petőfi Sándor is írt egy művet.) Arany saját magát nevezi Bolond Istóknak. Az első ének, amelyet néhány hónappal a világosi fegyverletétel után írt, tele van keserűséggel. A második énekben viszont a már ötvenen túli költő saját ifjúsága történetét meséli el, ekkor vetette először papírra féléves színészkalandját. A két ének megírása között húsz év telt el, és Arany sosem fejezte be a művet.

Kép

Képkocka a filmből – Fotó: Gordon Eszter/Filmsquad

Valóság vagy fikció?

Arany 1836 februárjában Debrecenben a Fáncsy Lajos és László József igazgatása alatt működő színtársulathoz szegődött egy évre. Azonban pár hónap múlva feloszlottak, így a fiatal színészpalánta egy Hubay nevű színész által toborzott és részben a feloszlott társulat romjaiból szervezett vándorszínész-csapathoz csatlakozott.

Vándorlásuk során Nagykároly, majd Szatmár, végül Máramarossziget lett a célállomás. Arany a néhány hónapig tartó hányattatás során megtapasztalta az egyre érezhetőbb nyomort, végül kialudt a színészet iránti rajongása.

Egy éjszaka állítólag álmában halottnak látta édesanyját, ezért elhagyta a társulatot, és gyalog hazaindult. 

Ezt a Hubay Emmánuel Színi Társulatával töltött féléves színészkalandot mutatja be a film. A kiindulópont valós tehát, viszont maga a történet fikció.

Hegedűs Georgina forgatókönyvíró, társrendező részletes kutatómunkát végzett Arany János életének eddig titkolt, kevéssé ismert fejezetéről, azonban nagyon kevés forrás van arról az időszakról. Arany János maga úgy nyilatkozott róla, hogy fordulópontot képezett az életében, de szeretné, ha erről senki nem beszélne.

Akkoriban az irodalomtörténészek körében – Gyulai Pál irodalomtörténész, műkritikus révén – elterjedt, hogy Arany Petőfihez hasonlóan csapnivaló színész volt. Ezt megcáfolni sem merték abban a korban, viszont napjainkban megjelentek új szempontok, amik szerint egyáltalán nem biztos, hogy ők olyan tehetségtelenek lettek volna a színpadon. 

Az 1800-as évek közepén ugyanis harsány, nagy gesztusokra épülő színészi előadásokat láthatott a közönség, de feltehetően Arany és Petőfi is egy másik irányt hozhattak be, amit később Egressy Gábor honosított meg itthon. Ő alapított erre iskolát, amely a beleélésen, átélésen alapult. Feltehetően Arany is ezt követte, mint drámaszerető és -értő ember. 

Kép

Képkocka a filmből – Fotó: Gordon Eszter/Filmsquad

Pályakezdő színészek a főbb szerepekben 

Nemcsak Bolond Istók, vagyis Arany János karaktere, hanem például Hubay, Szákfy és Hegedűs is létező személyek voltak. Szákfy József társigazgatója is volt annak a színháznak, ahová Arany először felvételt nyert. 

Ő volt az első színházigazgató, aki fix bért fizetett a színészeinek, sőt színész-szakszervezet – akkori nevén Színészölelde – megalapításában is részt vett. 

Hubayról – aki a filmben egy darabig Istók mentoraként jelenik meg – annyit lehet tudni, hogy a valóságban a Debreceni Színház színész-rendezőjeként működött. Érdekes adalék, hogy később, amikor Arany már Nagykőrösön élt, megjelent a városban Hubay a későbbi társulatával. Ám hiába hívták, Arany nem ment el az előadásra, nem akart a rendezővel találkozni. 

Hegedűs a filmben Istókhoz hasonlóan a társulat kezdő színésze. Hegedűs Lajos is létező személy, kicsit fiatalabb volt Aranynál, szintén otthagyta a kollégiumot, hogy színésznek álljon. Viszont ő nem hagyta el a színészi pályát, hanem sok nélkülözés után felvételt nyert a Nemzeti Színházba, ahol később mint drámaíró és igazgató dolgozott, nagy karriert futott be. Nyughelye a Fiumei úti sírkertben található. 

Pályakezdő színészek 

A címszerepben, Istókként a Színház- és Filmművészeti Egyetemen 2024-ben végzett Liber Ágoston látható. Mellette Gellért Dorottya (Sári), továbbá Jordán Adél (Anna, Hubay felesége), Hajdu Steve (Szákfy József, színész), Pál András (Hubay) és Puskás Balázs (Hegedűs, kezdő színész) tűnik fel a vásznon. Liber Ágoston második nagyjátékfilmjében – Kárpáti György Mór 2022-ben megjelent Jövő nyár című filmjében már főszerepet játszott – bizonyíthat, de ki kell emelni a szintén pályakezdő Gellért Dorottya és Puskás Balázs játékát is. A Bolond Istók tévéfilmnek készült, idén a Legjobb tévéfilmnek járó díjat hozta el a Magyar Mozgókép Fesztiválról. Október 3-ától a mozikban is vetítik majd. 

Miért nem írt szerelmes verseket Arany?

A tévéfilm romantikus történetszála Istók és Sári szerelmét mutatja be. Sári egy kitalált karakter, akit a költő életének nőalakjaiból gyúrtak össze az alkotók. Arany nővérét és anyját is Sárának hívták, illetve a Bolond Istók című elbeszélő költeményben is van egy Klárcsi nevű, könnyűvérű színésznő, akivel Istók szöveget tanult.

Írj egy verset vagy szerenádot!

A Filmsquad Kft. Vers- és szerenádíró pályázatot hirdetett a film közösségi oldalán. „Írj egy legfeljebb 12 soros szerelmes verset vagy egy legfeljebb 1 perc hosszúságú zenés szerenádot, amit előadsz és videóra veszel, és oszd meg a poszt alatt kommentben!” – kérik. A legjobbnak ítélt verset Liber Ágoston főszereplő szavalja el egy videóban a film közösségimédia-oldalain. A legjobb szerenád szerzőjét, egyben előadóját egy látogatással jutalmazzák a Fóti Filmgyárban. A győztes beleshet a kulisszák mögé, megnézheti a díszletet, körbevezetik a jelmeztárban, sőt még jelmezeket is felpróbálhat. Beküldési határidő: szeptember 29. vasárnap éjfél.

Mint a forgatókönyvíró hangsúlyozta, Arany Jánosnak markáns nőalakok voltak az életében, viszont nincs klasszikus szerelmi költészete. Mi lehetett az az első szerelem, amely után ő nem írt több szerelmes verset? Erre is magyarázatot adhat a Bolond Istók című film. 

A film producere Major István, az ő nevéhez a kötődik az Aurora Borealis, a Szia, Életem!, a Liza, a rókatündér. Rohonyi Gábor (Brazilok, Szia, Életem!) rendező mellett társrendezőként közreműködött Hegedűs Georgina, a Bolond Istók forgatókönyvírója. A film képi világáért Gosztola-Schenker Ábris (Mellékhatás, A Király, A tanár) operatőr felelt, míg a látvány Valcz Gábor, a jelmezek Kemenesi Tünde munkáját dicsérik. A Bolond Istók vágója Czakó Judit, a zeneszerzője pedig Csengery Dániel (Liza, a rókatündér, A nemzet aranyai, Ida regénye) volt. A Bolond Istók című filmet a Filmsquad gyártotta és forgalmazza.