A díjat tíz évente adományozza a mozgalom, ezzel is kiemelve annak értékét, hangsúlyozva e különleges megtiszteltetést. Az ünnepélyen Családok Angyalai díjban részesült Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, Balog Zoltán volt emberierőforrás-miniszter, Böjte Csaba ferences szerzetes, Csehi Marianna, a Hungaropharma kommunikációs- és marketingvezetője, Kiss Gergő háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Lovasi András előadóművész, Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár, Oberfrank Pál rendező, színművész, Odor Andrea országos vezető védőnő, Pál Ferenc katolikus pap, Révész Bálint, a K&H Bank HR-főosztályvezetője, Szabó Zoltán, a BT (British Telecommunications) ügyvezető igazgatója, Szűcs Édua grafikus valamint Dr. Velkey György orvos, a Bethesda Kórház igazgatója.

A szervezet okleveleket adott át a szervezet egykori és jelenlegi munkatársainak, támogatóinak, jótevőinek. Az ünnepségen bemutatták Borsody István 52 perces dokumentumfilmjét, amelyben a mozgalom mellé állt meghatározó személyiségek mondják el személyes gondolataikat családalapításról, gyermeknevelésről, illetve az alapítvány ezt segítő munkájáról. A filmben többször is megszólal Kopp Mária, a mozgalom létrehozója, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Magatartástudományi Intézetének egykori igazgatóhelyettese, pszichiáter, akinek megállapítása  — "a magyar családok több gyermeket szeretnének, mint amennyi aztán megszületik"— a mozgalom jelmondata lett.

Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom elnöke arról beszélt, hogy a szervezet célja a gyermekvállalással kapcsolatos nemzeti minimum megteremtése. Ehhez az kell, hogy eloszlassák az emberek ezzel kapcsolatos félelmeit és ezáltal megszülethessenek a kívánt gyermekek. Szeretnék, hogy a következő években több ezer önállóan működő, helyi szervezete legyen a mozgalomnak - tette hozzá.

– Senki nem ússza meg? Előbb vagy utóbb mindenkit utolér a sokat emlegetett életközepi válság?
– A fejlődéslélektan szerint az ember élete kb. nyolc nagy szakaszból áll. Egy serdülőnek más az életfeladata, mint egy 40 éves embernek. Mások az örömei és keresztjei is. Az emberi élet folyása nem áll meg, erőszakkal, ideologikusan sem lehet feltartóztatni – így az életközepi nagy változások sem úszhatók meg.

Sajnos sokszor hívják ezt „válságnak”. Látni kell, hogy itt „normális” változásról van szó. Életünk minden szakaszának a vége krízis, hiszen kinőjük az addigi életstílusunkat, s az újba még nem nőttünk bele, de ez nem rossz: a növekedés, az érés, a fejlődés természetes útja.

Az érés krízisét jóra kellene használni: elhagyni a korábbi életszakaszból bizonyos dolgokat, elgyászolni, s érdeklődően nyitni az újra. A „válságot” fel lehetne használni tisztulásra, megbocsátásra, szortírozásra, de új energiák felfedezésére, nyitottságra, tanulásra is. Szóval egy jó „válság” lehet dobbantó – s ez különösen igaz Krisztus keresztje óta.

– Mindig valami nagy veszteség – párkapcsolati, anyagi, egészségügyi stb. – áll a háttérben, vagy negyvenéves kora körül az ember ösztönösen készít egyfajta számvetést?
– Jung úgy mondja, hogy az élet első fele a begyűjtésről szól: fiatalon „begyűjtjük” a szakmát, a végzettséget, a házastársunkat, a gyerekeinket, a kultúra elemeit, s bizonyos pénzt – az élet második felében nem lehet ugyanilyen „begyűjtő” program szerint élni. Ekkor következik az elmélyülés. Gyakran előfordul, hogy valaki nem akar, nem tud erre a szűkebb ösvényre lépni, hanem vissza akar térni a húszéves önmagához, s újra akarja kezdeni a „begyűjtő” programot. Új házastárs, másik vallás, kozmopolita életmód, ki nem próbált dolgok… Persze ezek egy darabig tudnak kábítani, de az életünk mélyén guruló vasgolyó nem engedi, hogy egy életen át hazudjunk önmagunknak.

Az életközép nagy kérdései elől nem lehet elmenekülni: sokkal inkább bátran meg kellene ragadni, s főleg azok után menni, akik jól léptek tovább.

Lelki dolgoknál én nem szeretem használni az „ösztönösen” kifejezést. Az ösztönösség testi, biológiai, állati síkon működik. A Lélek inkább „inspirál” mindenkit a nagy kérdésekre, a belátásokra, a mélyülésre. Bízhatunk benne, hogy a Lélek elvezet minket minden életszakaszban az adott korszakunk igaz boldogságára – de ez sohasem megy ösztönösen, mechanikusan, hanem csakis szabad, imádságos együttműködésben.

– A „Midlife crisis” intenzitása, hossza egyénenként eltérő. Mitől függ, hogy meddig tart, és hogyan éljük meg?
– Nagyon sok mindentől. Először is nem „ma született bárányként” csöppenünk az életközépbe: az a nagy kérdés, mit csináltunk korábban. Mennyire oldottuk meg korábbi életfeladatainkat, mennyi megoldatlan nagy ügyet odáztunk el, sőt, mennyi terhet, bűnt gyűjtöttünk be, amit nem olyan könnyű rendezni? Nagyon fontosak a jó modellek: ne fussunk hamis menekülések után, hanem találjuk meg az igazi „elitet”, akik jól mentek előbbre. Az ember társas lény: drágák nekünk a jó barátok, a tartós kapcsolatok, a család – aki ezekkel rendelkezik, annak van támasza a krízis idején. Kihagyhatatlan a spirituális érettség: a keresztények számára az imádság, a Biblia, a szertartások, a lelki vezető, a hittudás, az etikai képzettség. Jung szerint az élet második felében felbukkanó rendetlenségek mögött mindig a rendezetlen istenkapcsolat áll. Lehet, hogy családi, szakami, pszichés, kulturális köntösben jelentkeznek a problémák, de Jung szerint ezek gyökere sokszor a hanyag istenkapcsolatban, elégtelen spirituális életben van.

Az az okos, aki folyamatában okos – azaz megéli minden életszakasz örömét, búcsút tud venni az elmúlt életszakasztól, s nyitott tud lenni a következőre.

– A reklámok és a közösségi média sugallta hamis életideál is rátesz egy lapáttal, de alapvetően miért félünk annyira az idő múlásától?
– Az életközepi krízis egyik alkotóeleme az idő múlása. Olyan, mint amikor felér az ember egy hegycsúcsra, s már nem lesz többé fölfelé, csak lefelé. Már látja, hogy nem fog élni még egyszer annyit, mint eddig. Látja, hogy kb. milyen lehetőségei lehetnek még családalapításra. Megsejti, hogy a karrierjében milyen fokokat érhet még el, s mi lesz elérhetetlen. Elkezd hüledezni azon, mi mindent nem látott, nem élt át, nem próbált ki, hová nem jutott el. S kicsit látja a várható egészségügyi nehézségeit is. Az idő múlása valóban egy kemény prés.

Egy német moralista, Klaus Demmer szerint, aki nem hozott meg maga jó döntéseket (jó társak, nevelők, józan ész, hittanóra, etika, kultúra stb.), azt majd az idő prése fogja rákényszeríteni nagy döntésekre. Az idő múlását komolyan kell venni. A keresztények nagy sansza, hogy Krisztus feltárta az idők teljességét, azt, hogy merre is halad a történelem, benne az én életem. Így minden életszakaszt ezen örök perspektívák szerint élhetünk, tudunk bánni a lehetőségekkel és a beteljesületlenségekkel is. Azt kell mondanunk, hogy a keresztény hit protektív: minden életszakaszban segít igaz módon élni, s védőfaktort jelent a krízisek, az életközepi „válság” idején is.

– Egy jól működő házastársi kapcsolat optimális esetben mentsvár lehet. De mi a helyzet, ha férjre és feleségre egyszerre tör rá az életközepi válság, és azt érzik, épp a másik tehető felelőssé a boldogtalanságukért?
– Házasságot optimális esetben jóra és rosszra is kötünk – azaz társak lehetünk a krízisben is. Lehet megterhelő is, ha egyszerre vannak „rossz csillagállások”, de látni kellene ebben a sanszot is. Empatikusabban megérthetik, hogy mi van a másikban. Kereshetnek közös lépéseket, amelyek mindkettejüknek segítenek. Mozgósíthatnak közös barátokat. Közösen vehetnek fel új szokásokat, mélyülhetnek el spirituálisan, járhatnak valamilyen képzésre együtt is.

Nagy csapda egymás vádolása.

Egyrészt biztosan van benne igazság: amikor házasságot kötöttünk, nem egy istent vettünk el, hanem egy véges embert – bármilyen csodás is a lénye. A magunk egyoldalúságaival eleve okoztunk a házastársunknak beteljesületlenségeket: miattam nem vált olyanná, nem jutott el oda, nem lett olyan az élete, ezt alázatosan be kell látni. Aki menetközben nem engesztelődött ki, abban valóban fel tud gyülemleni a sok elégedetlenség, s életközép idején robbanhat. Szóval az egyik tanácsom: alázatosan vegyük tudomásul, hogy hozzájárultunk egymás beteljesületlenségeihez. Bár nem szabad csak ezt nézni, látni kell azt is, hogyan fejlesztettük egymást, mennyi örömünk volt, hogyan vittük egymást az üdvösség felé – de azért a beteljesületlenségekre jó reflektálni. Egy részét elengedni, de talán van olyasmi, ami régi álma a másiknak, s most nagy húzás lenne azt beteljesíteni. Én így vittem el 20 év ígéret után a feleségem Velencébe.

– Szomorú adat, hogy a házasságok közel fele válással végződik. Amikor úgy tűnik, mindennek vége, miért éri meg mégis kitartani?
– A sok váláshoz, a kapcsolatok nagy bomlékonyságához csak két dolgot mondanék. Egyrészt borzasztóan hiányzik, hogy a teológia jobban az életvezetésünk közepében legyen. A teológiai igazságok nem lehetnek lapszéli jegyzetek életünk fő csapásirányában, hanem motornak, vezetőnek, inspirálónak kellene lenniük. Elszomorít, amikor nagy döntéseket ösztönök, vágyak, félelmek alapján hozunk meg, vagy akár csak „humanista szinten”, pszichológiai, szociológiai szempontok alapján. Olyan sok erőt, látóhorizontot, választási alternatívát, megküzdési modellt kínálnak fel a teológiai igazságok – segítenek élni.

Persze hogy kifárad az ember élete közepére, ha csak emberi erőből akar futni! Egy maratoni távot futó barátom mondta: a maratoni táv lefutásához csak annyi izom kell, amennyi a feléhez kell. A második feléhez lelki erő kell. Az élet ugyanilyen: csak emberi erőből nem lehet jól végig futni.

A teológia tud olyan szempontokat hozni, amit a pusztán evilági tudományok nem, így a „miért éri meg kitartani?” kérdésre is tágabb keretekben tud válaszolni. Egészen szárnyra tudnak kapni azok, akik előtt feltárul ez a látóhatár. A másik fontos szempont, hogy a nagy döntésekbe önmagunkat mondtuk bele: azaz nincs egy atomizált „én”, aki egy döntésbe belép, aztán veszteségek nélkül ki is léphet belőle. Ha egy nagy döntésbe belemondom az „énem”, azonosulok vele, akkor a döntés felrúgásával önmagamat is feladom. Azt kell mondanom: azért ragaszkodj a nagy döntéseidhez, mert az vagy te. Fontosnak tartom a „dinamikus hűség” fogalmát: a hűség nem lehet statikus (ugyanazt csináljuk, mint 20 éve…), hanem dinamikusnak kell lennie. Az egykor meghozott döntést egyre jobban ki kell bontani: a mustármagból nagy fa lehet, bő gyümölccsel. Életközép táján különösen élesen vetődik fel az istenkérdés, megkerülhetetlen válaszolni az idő múlása, az élet értelme, a halál utáni élet kérdéseire. Mindenkinek fontos éretten Isten szemébe nézni: levedleni a gyerekes-fiatalos vallásosságot és nemvallásosságot, s érett felnőttként viszonyulni Istenhez.

A 72 óra kompromisszum nélkül célja felhívni a társadalom figyelmét a fiatalok erejére elkötelezettségére, lelkesedésére és segítőkészségére. Az akció évről évre 7-9000 fiatalt mozgat meg, akik országszerte és határon túl akár több mint 400 önkéntes projektet valósítanak meg, száznál is több településen. Az akció „Több vagy, ha adsz!” szlogene rávilágít, hogy az akció szervezői és résztvevői számtalanszor megtapasztalhatták az elmúlt években, hogy mikor önzetlen segítségnyújtásra vállalkozunk, mindig képesek vagyunk többet adni, mint gondoltuk volna. A szervezők reményei szerint az idei évben is csaknem tízezer fiatal fog válaszolni az akció idei bilbiai mottójának felhívására: "Szeretettel szolgáljatok egymásnak” Gal 5,13.

A vállalkozó önkéntesek, iskolai csoportok, közösségek olyan feladatokat kapnak majd, mint intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek, például fogyatékkal élőknek, időseknek. A 72 órában végzett önkéntes munka gimnazista diákok számára iskolai közösségi szolgálatként is végezhető.

A szervezők a legújabb, „Legyél Te is a 72 óra nagykövete” című akciójukkal szeretnék felhívni a figyelmet az önkéntes segítségnyújtás fontosságára, és még több fiatalt meghívni az októberi akcióra, hogy megtapasztalják a segítségnyújtás örömét és fontosságát!

A  #tobbvagyhaadsz és #segitsszeretettel megjelölésekkel olyan képeket, videókat, történeteket várnak a közösségi médiában, ahol a fiatalok megmutatják, számukra mit jelent önkénteskedni, miért jó segíteni, és a mindennapokban hogy élik ezt meg. A legkreatívabb fiatal „nagykövetek” díjazásban részesülnek!

Regisztráció és bővebb információk a 72 óra honlapján. 

Ki irányít?

„A fogamzásgátlási módszerekkel a nők maguk dönthetnek arról, mikor legyenek állapotosak vagy mikor menstruáljanak – kezdi a témát dr. Gyovai Gabriella nőgyógyász. – Ehhez a szabadsághoz képest furcsa és ijesztő lehet az a tünetegyüttes, amely a termékeny kor végét harangozza be. Ezek a jelenségek ugyanis kevésbé kontrollálhatók, ráadásul a kezelésekről is megoszlanak a vélemények.”

Önmagában már az is megtépázhatja az önbizalmunkat, ha úgy érezzük, nincs a kezünkben a gyeplő, nem mi irányítunk, nincs ráhatásunk a dolgokra. Emellett még szembe kell néznünk az öregedéstől és az ismeretlentől való félelmeinkkel is. Ráadásul a változókort számos olyan panasz kísérheti, amely testileg-lelkileg megviselheti a nőket. Ha ez a folyamat a vártnál évekkel vagy akár évtizedekkel korábban következik be, még inkább ijedtséget szülhet.

„Orvosi szempontból azt tekintjük természetes menopauzának, ha az utolsó menstruáció időpontjában a nő életkora 45 és 55 év között van. Utolsó menstruációról, azaz menopauzáról pedig akkor beszélünk, ha legalább egy év eltelt a legutóbbi menzesz óta” – magyarázza a doktornő.

Sokasodó tünetek, sokkoló diagnózis

A korai, azaz perimenopauzát rendszerint akkor diagnosztizálják, amikor egy harmincas-negyvenes éveiben járó nő orvoshoz fordul, mert menstruációs zavarokkal küzd vagy nem sikerül teherbe esnie.

Néhány esetben viszont már a nőgyógyászati vizsgálatot megelőzően is árulkodnak jelek a testünkben végbemenő változásokról. Ezek többnyire megegyeznek azokkal a tünetekkel, amelyek a természetes menopauzát is kísérik.

„A korai menopauza során az agyalapi mirigy tüszőserkentő hormonja magas, és a hormonszintek sem teljesen stabilak. Ez idő tájt hőhullámok, mellfeszülés, alvászavar, ingerlékenység, ízületi fájdalom, vagyis klimakterikus arthropátia, valamint gyors csont- és kollagénvesztés jelentkezhet” – sorolja dr. Gyovai Gabriella.

Akkor is érdemes korai változókorra gyanakodnunk, ha ez a családban már előfordult, ha cukorbetegségben vagy korai petefészek-elégtelenségben szenvedünk, esetleg ha korábban kemo- vagy sugárkezelésen estünk át. Menstruáció kimaradása és esetleges hőhullám esetén vizeletből mi magunk is elvégezhetjük a menopauza-tesztet.

Változókor – változó tüszők

De miért köszönthet be túl korán a klimax? A választ az agyi központok vezérelte működés zavarában, a tüszők számának gyors csökkenésében kell keresnünk.

„A 20 hetes magzat petefészkében már ott vannak a tüszők, összesen kétmillió” – mutat rá a doktornő. – Amikor megszületik egy kislány, 700 ezer tüszője van, és ahogy növekszik, ez a raktár egyre csak apad. Mire a pubertáshoz ér, már csak 400 ezer tüsző van a petefészkekben. A serdülőkortól a menopauzáig hozzávetőleg 500 peteérés lehetséges. Minden ciklusban 10–30 tüsző indul fejlődésnek, de csak egy – ritkábban kettő, még ritkábban három – éri el azt a fejlettségi szintet, hogy megrepedjen. Ahogy telik-múlik az idő, a petefészekben megcsappan a petesejtek mennyisége. A tüszők száma egyre csökken, a megérő tüsző sem jól ágyazódik be, mert a peteérés után gyenge a sárgatest progeszterontermelése. Elmarad egy-egy ovuláció, és a menstruáció is késhet. Közben a felső agyi központok működése is zavart szenved: a hangulati életért, memóriáért, alvásért felelős centrumok eddig összehangolt szabályzása szétesik.” A doktornő ezt ahhoz hasonlítja, mint amikor egy zenekar tagjai össze-vissza, egymástól függetlenül zenélnének, a karmester se nagyon tudná, hol is keresgéljen a kottában, és az összkép kiszámíthatatlan, fülsértő zenebona lenne.

„Azt hittem, meghalok”

Valami hasonlót tapasztalt a 44 éves Vali is. „A ciklusom mindig olyan pontos volt, mint egy óramű, így könnyen tudtam tervezni. Egy éve azonban furcsa változást vettem észre magamon. Először autóvezetésnél tűnt fel, hogy hamar kiborulok, ha valaki nagyon lassan megy előttem vagy ügyetlenkedik. Az irodában – ahol vezető beosztásban dolgozom – elkezdtem máshogy viselkedni, mint eddig. Ha nem értette valaki a feladatot, amit kiadtam, hamar elkezdtem kiabálni. A férjemnek is feltűnt a változás, és megkérdezte, miért tart nálam ilyen sokáig a menstruáció előtti idegbaj. Azt mondta, egy-két napig még meghúzzák magukat a gyerekkel, de egész hónapban nem fognak előlem bujdosni. Ekkor még rendszeresek, de már rövidebbek lettek a ciklusok. Aztán kimaradt egy menstruáció. Először terhességre gyanakodtam, de negatív lett a teszt. Heteken át éreztem tompa alhasi fájdalmat, ami mindig annak a jele volt, hogy „mindjárt megjön”, de nem történt semmi. Néha feszültek a melleim, olyankor rohantam a patikába újabb tesztért. Végül hat hét késéssel beköszöntött a vérzés – hihetetlen mennyiségben. Azt gondoltam, meghalok, mert ennyi vért nem veszíthet egy ember. A negyedik napon már nagyon gyenge voltam, ezért a férjemmel bementünk a kórházba. Rögtön a műtőbe vittek, mert gyógykaparás kellett, vagyis altatásban eltávolították a méhnyálkahártyát. Elkezdtem olvasgatni az interneten, hogy mi is történik velem. Persze sejtettem, hogy ez a fajta információgyűjtés nem lesz elég, orvoshoz kell fordulnom, de nem tudtam, pszichiátert vagy nőgyógyászt keressek-e fel.”

Megoldás lehet a hormonális kiegyensúlyozás

„Az egyénre szabott terápia kiválasztásánál számos szempontot figyelembe kell venni, például hogy a páciensnek van-e hajlama magas vérnyomásra, depresszióra vagy csontritkulásra, valamint hogy a kórelőzményben szerepel-e policisztás petefészek-szindróma” – fogalmaz szakértőnk.

A doktornő azt javasolja, hogy ha valaki nem ódzkodik a hormonkezelésektől, minél hamarabb, de legfeljebb hat évvel az utolsó menstruáció után kezdje el a szükséges terápiát.

A perimenopauza kellemetlen időszaka ugyanis áthidalható természetes hormon tartalmú gyógyszerrel, amelyek a bő és rendszertelen vérzést is megakadályozza. Ez azonban csak olyan nők számára jelenthet megoldást, akik nem dohányoznak, nem túlsúlyosak, és nem visszeres a lábuk.

A budapesti viadalon a többi közt a BMX freestyle, breaktánc, 3x3 kosárlabda, valamint a parkour öt kontinensről érkezett, több mint háromszáz versenyzője, köztük a világranglistát vezető legnagyobb sztárok mérkőztek meg. Az esemény egy nagy sport- és kulturális fesztivál is volt, ahol a több mint ötvenezer látogató valódi résztvevő lehetett: a nézők minden sportot kipróbálhattak, grafittizhettek, szurkolhattak, koncerteken vehettek részt az elhagyatott és lakatlan ferencvárosi Nagyvásártelep csarnoképületében és közel 10 hektáros környezetében.

„A hétvégén Budapest forradalmat csinált a sportban. Nem véletlenül kerülnek be az olimpia programjába ezek a sportágak: látványosak, akrobatikusak, izgalmasak, közösségteremtők és felkeltik a fiatalok figyelmét.

Ez az új irány: lebontani az akadályokat, a sportot behozni a városba és közel vinni az emberekhez.

Szabaddá tenni a belépést, egésznapos családi élményt kínálni, miközben a nézők nem puszta szemlélők, hanem résztvevők, akik minden sportot ki is próbálhatnak, és a sportesemény egy kulturális és zenei fesztivál is egyben” – hangsúlyozta Fürjes Balázs, a szervezőbizottság elnöke.

Raffaele Chiulli, a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségének (GAISF) elnöke leszögezte: „Budapestnél nem lehetett volna jobb házigazda, hihetetlen, hogy a szervezők alig fél év alatt mit valósítottak meg, ez az esemény minden várakozásunkat felülmúlta.” A GAISF elnöke emlékeztetett rá, az esemény megrendezése iránt csaknem ötven nagyváros érdeklődött, a legjobb négy közé Budapest mellett Barcelona, Los Angeles és Tokió jutott be. A rangos mezőnyben a magyar főváros értette a legjobban, mi a lényege ennek az eseménynek.

Az eseményre kilátogató Gyurta Dániel, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja elmondta: „Egészen biztos vagyok benne: a sportesemények nagy része ebbe az irányba fog átalakulni, kezdve a tokiói olimpiával. A NOB a sportrendezvények forradalmát pont ebbe az irányba képzeli el. A fiatalok bevonásával, fesztivál jelleggel és aktív sportolással kötné össze a jövő sporteseményeit.”

Az eseményt óriási nemzetközi érdeklődés övezte. Élő közvetítést adott róla az Eurosport, élőben és folyamatosan közvetítette a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tv-csatornája, az Olympic Channel, megfigyelőként jelen volt a tokiói és a párizsi olimpia szervezőbizottsága és a NOB is, félszáz külföldi tudósító váltott ki sajtóakkreditaciót. A közösségi médiafelületeken keresztül világszerte milliók figyelték az eseményt, a sportágak sztárjai – többmillió követőjük előtt – posztjaikban áradoznak Budapest szépségéről és a szervezés profizmusáról.

Sebek és jelek

„Az ilyen alkalmakat egyre többre értékelem, igyekszem is megadni a módját: csak nézem az embereket, elbeszélgetek a felbukkanó régi ismerősökkel” – mondja, noha most egy budapesti kávézóban ülünk és tea van előttünk. Hogy jött szóba Mohács? „2011-ben ott kezdtük el a többiekkel azt a szabadtéri edzést egy játszótér mászókáin, amit a rendőrség oszlatott fel. Azóta viszont épült a városban kifejezetten erre a célra egy kondipark, amelyben egy hónapja ugyanazokkal az arcokkal futottam össze, akikkel anno még „illegálisan” tréningeztünk. Jó volt látni, hogy ők is kitartottak a sport mellett! Így kötődik ide a felszolgálós sztori is, hiszen átvitt értelemben mi is italt szolgálunk fel másoknak, csak a mi italaink a gyakorlatok. Régen az alkohollal együtt az utcai edzés is tiltott volt, de mára elértük, hogy az emberek a szabadban tréningezhessenek. Kaptunk sebeket is a cél érdekében, de ezeket a sebeket büszkén viseljük…”

Ahogyan Norbi büszkén viseli a testét borító tetoválássorozatot is, amelynek epizódjaiban egy-egy életszakaszát ismeri fel. „Van, amelyik erőt ad, de olyan is, amelyik negatív tartalmat hordoz: valamit ki akartam szabadítani vele magamból, ahogy egy író is az írásaival. Utáltam például a pénz hatását a világra, ezért magamra tetováltattam egy köteg dollárt, és ez megtanított együtt élni vele, mert nélküle nyilván én sem boldogulnék.” Van hősünk bőrén még sok más izgalmas szimbólum, védőangyaltól és bibliai idézettől kezdve az egyetemista éveire emlékeztető pécsi tévétornyon át a viharfelhőket megvilágító villanykörtéig, betonból kinövő rózsáig. Néma, de beszédes jelek, sportos életképek, a múlt és a jelen fontos állomásai. Mindezt mégis kevesen láthatják rajta – de miért is?

Nem valóságshow, hanem életérzés!

„A közösségünk szellemiségének az is része, hogy mi sokakkal ellentétben nem úgy edzünk a szabadban, hogy magunkat, a testünket mutogatjuk. A bemutatóinkon sem vesszük le a pólót.

A gyakorlatok mögötti fizikai és mentális erőt csak sejtetni szeretnénk, nem vagyunk cirkuszi produkció vagy valóságshow. A médiában a nonstop félmeztelenkedés hódít, és a neten is azzal tudnánk beállni a fősodorba, de nálunk más az irány.

Egy kicsit művészetként is szeretnénk bemutatni a mozdulatsorainkat, amelyek kívülről így akár könnyednek is hathatnak. Persze, aki megpróbálkozik velük, rájön, mennyi munkát kell beléjük fektetni. Bárki megteheti!”

A bartendaz mozgalom hazai elindulása óta az elmúlt néhány évben gombamód szaporodtak a kültéri szabadidőparkok Magyarországon. A Budapest Európa Sportfővárosa 2019 projekt keretében tizenkettő, a Magyar Szabadidősport Szövetség segítségével további ötven ingyenes edzést tarthattak Norberték Budapesten – s még néhány városban az új helyszíneken – idén tavasszal és nyáron. Aki csak egy ilyenen is részt vett, az utána akár a saját baráti körével, internetes oktatóvideók alapján is boldogulhat e mozgásformával, nem muszáj személyi edzőhöz járnia, noha egyre többen rendelkeznek a csapatból tréneri papírral: „Nem egyszemélyes hadsereget építek, nem magamat akarom híressé tenni, hanem egy életérzést népszerűsíteni. Már csak azért is, mert a mozgalom arcaként nem tudnék mindenütt személyesen ott lenni, a szellemiségünknek nélkülem is működnie kell. És működik is: volt, hogy egy nálam sokkal fiatalabb csapattársamhoz álltam be magam is edzeni, és óriási öröm volt átélni, hogy aki velem kezdte, az milyen szuper edzést tart! Főleg, hogy közben így, harmincévesen már magamat is karban kell tartanom. Ha egy autót nem viszel olajcserére, előbb-utóbb elromlik – ebben a sportban az olajcsere az ízületekkel való törődés. Nem szabad mindig csúcsra járni!

A növekedés nemes dolog

A nyári bemutatók – idén ebből is volt vagy ötven – sűrű szezonja után ősszel-télen Norbi is újraépíti magát. A mennyiség helyett a minőségre megy rá: amit a hétköznapokban másoknak tanít, azt a saját repertoárjában is tökéletesítené, néha pedig már nemcsak tréner, hanem üzletember is, aki egy rendszert működtet. Sportolónak nem tekinti magát, mert: „Sportoló a barátom lánya, aki tizenöt évesen nemcsak brutálisan sokat edz, hanem akkor is elutazott egy világversenyre és kiúszta magából a maximumot, amikor előtte egy vírus ledöntötte a lábáról. Én csak addig voltam sportoló, amíg az NB II-ben kosaraztam.”

Mert ilyen is volt, sőt, az utcai kosárlabda vitte őt közel a hiphop zenéhez, amelyben már saját videoklipet is alkotott Nincs végszó címmel, a Bartendaz közösséggel, Gabó énekesnővel és a Stereo Kollektív pécsi rapcsapattal. A hiphop Harlemben is kapcsolódik a mozgalomhoz, ahol Norbi már kétszer is járt, többek között GIANT, a Bartendaz kinti „atyja” látta őt vendégül. A neve mozaikszó, jelentése: Growing Is a Noble Thing, vagyis „a növekedés nemes dolog”.

Az ebből kiinduló szemléletmód pedig a Giant Thinking, amely az USA-ban bűnmegelőző célt is szolgál: a veszélyes közegben felnövő fiatalokat tereli a szabadtéri mozgás eszközével helyes irányba. A hazai Bartendaz-nak is szándéka eljutni javítóintézetekbe és büntetésvégrehajtási intézményekbe, ha sikerül mindezt kellő védelem mellett megszervezni.

Az „Óriási Filozófia” importálója dolgozik rajta, de közben Harlemet is fel-felidézi: „GIANT társaságában nem voltam ott veszélyben, de azért akadtak érdekes helyzetek, amikben nem szívesen lettem volna egyedül, sötétedéskor pedig siettem haza… Az egyik amerikai csapattársam viszont elvitt kint egy gospel-misére, ami felejthetetlen volt!” – bukkan fel egy-egy maradandó emlék az utazásából.    

Közös nevező a túléléshez

Norbert nem ragadt le a kinti szemlélet átvételénél. „Egy olimpikon barátommal szoktuk beszélgetni, milyen jó volna, ha minden ember közös nyelve a sport volna! Mert akik mozognak vagy rajonganak a sportért, sokkal könnyebben megértik egymást. A jó kommunikációhoz kell a közös nevező. És remek párkapcsolat-építő lehetőség is: vannak, akik nálam találtak egymásra, és ma már házasok, gyerekük is van. Nyilván a kicsi is szeretni fogja majd a mozgást” – véli interjúalanyom, aki azért tudja: nem foroghat a világ a sport körül, nem sikerülhet mindenkit kiszakítani a szobája nyugalmából. Szerinte a sportolás egy túlélési esély, amely révén egészségesebbé válhatunk másoknál, de senkinek sem kötelező élnie vele.

„Azért jó volna, ha idővel – ahogy a keleti országokban leállnak az emberek az utcán is tai chi-zni – úgy nálunk a szabadtéri kondiparkokban jönnének össze minél többen!”

A Bartendaz Hungary vezetője közösségben gondolkodik. Korábban hajléktalanoknak is szervezett ételosztást, de úgy látta, egy-két alkalom nem oldotta meg a problémát, az edzések viszont sorsokon változtatnak. A korosztály és a nemek szerinti részvétel vegyes, a nulláról is belevághatunk a saját testsúlyos edzésbe. „Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, megfogadtam, hogy addig folytatom, amíg azt nem látom valamelyik év végén, hogy hátrébb tartunk, mint 365 napja. Ilyen még nem volt, csak előre léptünk! A kevésbé fontos dolgok lepotyognak rólunk, ám az irányt tartjuk, és ez az irány jó” – összegez Norbi, aki ezek szerint a karjaira tetovált – jó és rossz időket jelképező – könnyező, illetve mosolygó bohóc közül a mosolygó idejét éli. Még jobb, hogy amit képvisel, az másokat is mosolyhoz segíthet.

A NOE még januárban tett közzé egy felhívást arról, hogy három fiatal pár esküvőjét segít megszervezni. A pályázatra harminc év alatti, elsősorban gyermektelen jegyesek jelentkezését várták. „Az ötlet tavaly, bugaci találkozónk során fogalmazódott meg bennem, amikor néhány szülő arról számolt be, eladósorba került a gyermeke, ám aggodalommal tekint a lagzi költségeire” – meséli Kardosné Gyurkó Katalin, az egyesület elnöke, aki a beszélgetés hatására úgy döntött, virágkötő és grafikus tagjaikkal összefogva valóra váltják néhány házasság előtt álló pár álmát, akiknek szintén problémát jelentenek az anyagiak.

A pályázatra összesen tizennégyen jelentkeztek, akik közül végül öt párt választott ki a zsűri.

A szerencsések nevét februárban, a Házasság Hete során hirdették ki, az esküvőre pedig az egyesület szeptemberi találkozóján került sor, amelyre több mint négyezer nagycsaládos látogatott el.

A nyertes jegyeseket különböző motivációk vezérelték, amikor neveztek: Péter Erzsébetnek és Hamar Péternek azért volt vonzó a felhívás, mert maguk is nagy családot terveznek, Varga Evelin és Németh Tibor stresszes esküvőszervezés helyett spontán menyegzőre vágytak, Bagdi Boglárka és Benkó Zoltán pedig szimpatikusnak találták, hogy megoszthatják boldogságukat négy másik jegyespárral.

Bár a szervezés oroszlánrészét a NOE végezte, mindenben kikérték a párok véleményét, akik interneten keresztül egyeztettek egymással, emellett személyesen is többször találkoztak, a nagy napot megelőzően pedig el is próbálták annak forgatókönyvét.

A nem mindennapi esküvő menete egyébként nem sokban tért el egy átlagos menyegzőétől: a menyasszonyokat édesapjuk vezette az anyakönyvvezető elé, aki rövid szertartás keretében, a feldíszített Amfiteátrumban adta össze a párokat. Az első (és második) hitvesi csókot követően az újdonsült házasok pezsgővel koccintottak közös életükre, majd már mint férj és feleség léptek a közönség elé. A sajtónyilvánosság és a kíváncsi tekintetek hada láthatóan nem zavarta az elegáns vendégeket: az egyik koszorúslány szemét törölgetve figyelte „saját” menyasszonya érkezését, az örömszülők pedig meghatottan vették át a csokrokat, amiket gyermekeiktől kaptak a ceremónia végén. „Kicsit meg voltunk szeppenve, de jó volt látni, hogy mások is velünk együtt örülnek” – vallotta be az egyik férj, Oltványi J. László. A hangulat feloldásáról vőfély gondoskodott, aki tréfás megjegyzésekkel és vicces játékokkal szórakoztatta az összegyűlteket: ugyan nem sok feladatra jutott idő, a csokor- illetve harisnyakötő-dobás nem maradhatott el. A násznépet ezután ünnepi ebéd – újházi tyúkhúsleves, vegyes sültek, majd öt torta – várta a Skanzen éttermében, ahol délután négyig maradhattak, este pedig saját városukban folytatták a mulatást.

A mostanihoz hasonló esküvőknek nincs nagy hagyománya Magyarországon, korábban a Pest megyei Gyömrő éves rendezvényén, a Romantika Ünnepén volt rá példa, hogy egyszerre több párt adtak össze.

„Sok különleges ceremóniában volt már részem, de ötös esküvővel ez idáig még nem találkoztam” – mondja Vas Lajos vőfély, akinek eddigi „rekordja” egy kettes esküvő, amikor is két ikerpár állt oltár elé. Szokatlan jellege ellenére Lajos jó ötletnek tartja az egyesület kezdeményezését. – Minél nagyobb a násznép, annál színesebb az esküvő” – vallja.

Aki kedvet kapott hozzá, hogy ötödmagával járuljon az anyakönyvvezető elé, annak azért nem árt számolnia az elérő igényekkel: egyetlen menyasszony és vőlegény közt is lehetnek nézeteltérések, tíz fél kívánságait pedig még nehezebb összehangolni, ráadásul a szervezőknek nemcsak öt pár, de azok családjainak elvárásaira is oda kell figyelnie. A ceremóniamester épp ezért több feladattal is készült, mivel nem tudta, mire lesz vevő a vendégsereg.

A pályázat nyerteseinek azonban hasonló volt a látásmódjuk, ezért nem volt köztük konfliktus a készülődés során. „Miután megismertük a többieket, közös projektünkké vált az esküvő. Kiderült, nemcsak az ízlésünk, de a gondolkodásmódunk is nagyon hasonló, és fél év alatt igaz barátokká váltunk” – mondja a Benkó házaspár. Ebben valószínűleg annak is szerepe volt, hogy mindannyian huszonévesek – a NOE kifejezetten az ő korosztályukat kívánta megszólítani a pályázattal, a családalapítás szépségét hirdetve számukra. Hogy az érettség nem korfüggő, arra jó példa Evelin és Tibor, akik 22 és 23 esztendősek, de már öt éve alkotnak egy párt. Ám nem holmi diákszerelem az övék: egy kárpátaljai táborban ismerkedtek meg, s eleinte kéthavonta, hosszú vonatozások árán tudtak találkozni, azonban ez csak még inkább megerősítette kapcsolatukat.

Lacit és hitvesét, Rácz Annát szintén kamaszként, a katolikus Lelkes Napok ifjúsági tábor résztvevőjeként sodorta egymás mellé a sors, de a fiú csak hét évvel később kezdett el udvarolni a lánynak. Mint mondják, ismertségi körükben leginkább a keresztényekre jellemző, hogy ilyen fiatalon kötelezzék el magukat, Laci viszont minden kortársát arra biztatja, kövesse példájukat. „Az élet a döntésekről szól, amikből a legjobbat kell kihozni, huszonévesen pedig már elég idős ahhoz az ember, hogy egy ilyen komoly lépést megtegyen.”

A friss házasokban az is közös, hogy valamennyien három-négy gyermeket terveznek.

„Szeretnénk továbbvinni generációnkat és átörökíteni azokat az értékeket, amiket a szüleinktől kaptunk” – mondja Boglárka. Anna és Laci maguk is nagy családban nőttek fel, a lánynak négy, a fiúnak öt testvére van. „Számos előnye van a nagycsaládos létnek; a legfőbb, hogy az ember már kiskorában megtanul alkalmazkodni, ami elengedhetetlen a mai világban” – véli a férj, aki feleségével önmaguk és mások tiszteletére fogja tanítani saját gyermekeit is.

A napokban jött a hír, hogy Kijevben, a Kinolitopys Filmfesztiválon három kategóriában is jutalmazták a hazai alkotást. A főszereplő, Irén karakterét alakító Gera Marinát az ukrán filmes szakmai kör a legjobb színésznő díjával tüntette ki.

„Idén ez a harmadik fesztivál, ahol a Legjobb Színésznőnek választanak, de minden ilyen elismerés egy fantasztikus visszajelzés, hogy különböző nemzetek és kultúrák ennyire látják, értik és szeretik azt, amit csinálok.” – mondta Gera Marina.

Az „Örök tél” Kaliforniától Portóig több fesztiválra meghívást kapott, és szinte mindenhonnan díjakkal tért haza.

„Ilyenkor természetesen nemcsak bezsebeljük az elismeréseket és örülünk a sikereknek, hanem új projektekről is tárgyalunk. Külföldi producerek és rendezők kerestek meg olyan együttműködési ajánlatokkal, amikről még sokat nem árulhatok el, de több nemzetközi, illetve koprodukciós alkotás van kilátásban.”

Marinát a színházba járók Bodó Viktor társulatából ismerhették meg, majd Vajdai Vilmos állandó színésznője volt. Jelenleg egy angol nyelvű előadáson is dolgozik, a jövő héten pedig Mundruczó Kornél darabjában játszik Pilsenben.

A tévénézők az HBO „Aranyélet” című sorozatában láthatták, a moziba járók pedig Török Ferenc „Senki Szigete” című filmjében, illetve Pálfi György „Szabadesés” produkciójában, amellyel Karlovy Vary-ban is ott volt az alkotócsapat.

Marina elkötelezett híve a magyar márkáknak és tervezőknek is, így a jövőben több divateseményen találkozhatunk majd vele.

Bővebb információk a színésznőről hivatalos Facebook-oldalán és Instagram-oldalán találhatók. 

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) négy éve csatlakozott a „Zöld egyetem" programhoz, amelynek egyik legfontosabb üzenete a környezettudatos szemlélet erősítése és a folyamatos nyitottság, fogékonyság az ökológiai lábnyomot csökkentő újdonságok iránt.

A „Zöld Egyetem” program vezetője és a „PET palack mentes intézmény” projekt ötletgazdája Jenei Zoltán kancellár, aki a döntés kapcsán elmondta: „Csak Magyarországon évente 1,4-1,5 milliárd PET palack kerül forgalomba, azaz fejenként mintegy 150 palack, amely környezetszennyezési szempontból nem túl jó hír, mint ahogy az sem, hogy a palackok töredéke, csupán 7-8%-a kerül újra-felhasználásra, a maradék nagyobb hányad pedig a környezetet terheli."

Az egyetem azt is tervezi, hogy újrahasznosított, komposztálható anyagból készült tányérokat, evőeszközöket, poharakat, dobozokat használnának az egyetem büféjében és egyéb vendéglátóegységeiben, valamint minden, az intézményhez köthető rendezvényen.

Az adatvédő aktivisták hevesen tiltakoznak, amikor a köz- és nemzetbiztonság érdekében szabadságjogokat korlátozó intézkedésekről hoznak törvényt (például térfigyelő kamerákat helyeznek ki). Ugyanakkor az emberek többsége gyanútlanul oszt meg magáról (és családjáról…) mindennemű információt: lakcím, munkahely, telefonszám, általános szokások, tartózkodási hely, betegségek, kapcsolati hálók – csak hogy néhányat említsünk.

Ez bőségesen elég ahhoz, hogy valakinek teljes mértékben feltérképezhető lehessen az élete – és feltételezhető, hogy a világ nemzetbiztonsági szolgálatai igyekeznek is indokolt (de éppúgy indokolatlan…) esetekben élni ezzel a lehetőséggel.

Rendszeresen robbannak ki botrányok a rendvédelmi szervek adatgyűjtései körül, holott ez a jogállamokban szigorú kritériumokhoz és törvényes fékekhez kötött. A gond ott kezdődik, hogy ugyanezek a szigorú adatgyűjtési szabályozások a magáncégekre máshogy vonatkoznak.

A kezdet

Sokan tudják a Facebookról, hogy egy Mark Zuckerberg nevű egyetemista hívta életre a Harvard Egyetem kollégiumának egyik szobájában.

Ez azonban csak az igazság egy szelete: egy 2008-ig tartó per szerint Zuckerberg három barátjától lopta mind az ötletet, mind pedig a közösségi felület létrehozásához szükséges programozó kódot.

Zuckerberg egy évvel korábban a Facemash nevű közösségi oldalt hozta létre, amin meg lehetett tekinteni az egyetemi hallgatók arcképét és értékelni a képen látható személyek vonzerejét. Az oldal mintegy 450 felhasználót és közel 22 ezer szavazást generált működésének pár napja alatt. A képek hozzáféréséhez feltörte (modern kifejezéssel: meghackelte) az egyetem digitális adatbázisát, ezért két napon belül törölték a honlapot, miután kiderült a törvénytelenség (és noha cselekedete súlyosan sértette az egyetem szabályait, mégsem zárták ki az elkövetőt…).

Ez a két nap – és az erkölcstelen húzás – viszont elég volt Zuckerbergnek ahhoz, hogy rájöjjön, mekkora potenciál van a közösségi médiában.

Hamarosan megszületett az egyetem hallgatóinak kapcsolattartására kitalált új oldal: The Facebook. Innentől futótűzként terjedt más egyetemekre, pár hónapon belül pedig már elérte az egymillió felhasználót. Egyre több funkciót szerkesztettek a közösségi oldalhoz: megjelent az üzenőfal, a fényképek feltöltésének lehetősége, a mobiltelefonra letölthető applikáció, a videóhívás-funkció, felbukkant a lájk-gomb, a piac-funkció és az élő közvetítés lehetősége. Ma már 2,4 milliárd aktív felhasználója van az oldalnak, bevétele és nyeresége évről évre exponenciálisan nő (az idei év első hat hónapja alatt már elérte a szinte csillagászati 16,9 milliárd USD bevételt, ami éves szinten elképesztő, 28 százalékos emelkedést jelent). Az évek folyamán pedig Zuckerberg egyéb cégeket vásárolt fel nem kis összegekért, mint például a szintén egymilliárd felhasználóval rendelkező Instagram közösségi hálózatot és a WhatsApp chatprogramot.

Adatkereskedelem

A Facebookot alapítása óta egyik botrány követte a másik után. A botrányok egy része a felhasználók tudomása nélkül zajló adatkereskedelemre vonatkozik, ennek legjelesebb példája a tavaly nyáron kirobbant ügy, amely a Cambridge Analyticabrit cég nevéhez fűződik. A politikai tanácsadással foglalkozó cég hozzáférhetett 87 millió Facebook-felhasználó személyes adataihoz annak érdekében, hogy online politikai marketingüket tökéletesítsék. Ezért az amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (FTC) eddig soha nem látott, csillagászati büntetést szabott ki a Facebookra: ötmilliárd dolláros pénzbírságot kell fizetniük. De az eset nem egyedülálló.

Személyes fényképeinket használja a Facebook saját arcfelismerő algoritmusa, illetve más cégek hasonló programja is, fejlesztés és finomítás céljából.

Ugyanez a helyzet például minden régi fénykép feltöltésére bíztató „játékkal” vagy hirdetéssel is, vagy csak szimplán mindazzal a számtalan fényképpel, amit magunkról töltünk fel. Emellett egyéb vállalatok is kaptak hozzáférést személyes adatainkhoz, kedveléseinkhez és hozzászólásainkhoz – ezeknek alapos elemzése szintén a hirdetések tökéletesítését szolgálták. De nem csak cégek csinálnak nagy pénzeket személyes adatainkból. „Tudd meg, hogy milyen személyiség vagy!”, ugrik fel egy hirdetés hírfolyamunkban, vélhetően azért, mert több ismerősünk végezte már el és posztolta ki büszkén a teszt eredményét.

De ha kicsit kapirgálunk a felszínen, hamar megtudhatjuk, hogy a teszt mögött a szcientológia „egyház” áll.

Ezzel a legtöbb felhasználó nincs tisztában, amikor kitölti a tesztet, mint ahogy azt sem tudják nyomon követni, mire használja a szervezet a megszerzett információkat.

Kit rejt a profil valójában?

És ez még mindig nem minden. Egyes felhasználók egymástól is lopnak nyilvános fotókat, hogy aztán egy másik ember bőrébe bújva társalogjanak, flörtöljenek gyanútlan idegenekkel, de rengeteg álprofilt hoznak létre világszerte üzleti céllal is. A Facebook szerint tavaly 2,8 milliárd kamu profilt szűrt ki a cég, ennek ellenére a New York Times újságírója egyáltalán nem tartja biztonságosnak az ellenőrzési rendszert. Jack Nicas tizenegy egyforma profilt gyártott a Facebookra, tízet az Instagramra, amelyek gond nélkül működtek öt napon keresztül, egészen addig, amíg az újságíró bejelentést nem tett az „imposztorokról”, és a jelzés után is csak öt kamuprofilt törölt a közösségi oldal. A Facebook szabályai eredetileg tiltják az egyforma profilok létrehozását, a cikk szerint mégis több mint 200 millió van belőlük az oldalon, mert az imposztorok hatékony szűrése egyelőre lehetetlen.

Ideológiai cenzúra?

Magáncég lévén a Facebook (szinte) olyan elveket alkalmaz a megjelenített tartalommal kapcsolatosan, amilyeneket csak akar. A tartalom felülvizsgálata alvállalkozó cégeken keresztül történik, akik moderátorok segítségével végeznek állandó felügyeletet, hogy a feltöltött tartalom nem ütközik-e a meglehetősen homályosan megfogalmazott „közösségi elvekbe”. Természetesen vannak teljesen magától értetődő esetek, mint például a gyilkosságok, állatkínzás, nemi erőszak, pornográfia, de akadnak már jóval árnyaltabb kérdések is, mint például az erdélyi magyarokat a román többségi társadalom részéről érő jogsértéseket dokumentáló és bemutató oldalak (amik közül többet letiltottak).

A moderátoroknak átlagosan 15 másodperc áll rendelkezésére, hogy eldöntsék, maradhat-e egy bizonyos oldal vagy egy személy, ami értelemszerűen nem ad sok mozgásteret a jól átgondolt döntések meghozására.

Ahogy a Google-t is, a Facebookot is már számtalan támadás érte amiatt, mert úgy tűnik, igyekszik háttérbe szorítani a konzervatív politikai tartalmakat. Mindemellett az is bizonyított, hogy az orosz állami apparátushoz köthető szereplők vehettek minimum 3 500 hirdetést a Facebookon, amivel kényes kérdésekben igyekeztek szítani a társadalmi feszültséget az Amerikai Egyesült Államokban a 2016-os elnökválasztás kampányideje alatt (ezzel főleg a jelenlegi elnök és pártjának malmára hajtva a vizet). Ilyen kérdés volt például az illegális migráció, a fekete amerikaiak identitását erősítő mozgalom és a fegyvertartás joga. A moderátorok döntései sokszor megkérdőjelezhetőek és érthetetlenek, ezért egyre többen teszik fel a kérdést:

Ki felügyeli a cenzorok munkáját, és milyen alapon dönthetnek arctalan moderátorok arról, mely törvényes posztok lépik túl a véleménynyilvánítás szabadságának határait?

Álhírek alapján döntünk a jövőnkről

A közösségi média talán legnagyobb veszélye a tömeges (és a legtöbbször nagyon is szándékos) félretájékoztatás. Nem túlzás azt állítani, hogy a Facebookon információs hadviselés zajlik az élet minden területével kapcsolatban.

A rákot is gyógyító csodaszerektől kezdve a világkormányról szóló intergalaktikus összeesküvésen át a fiatal lányokat zaklató politikusnőkig mindenről fellelhetőek olyan alaptalan híresztelések, amelyeket ezrek lájkolnak és osztanak meg. Indiában például egyre több emiatt a lincselés: emberek halnak meg azokban a közösségekben, ahol hazug vádaskodásokat terjesztenek a Facebookon. 2016-ban pedig arról cikkezett a sajtó, hogy egy hajszálnyira voltunk a háborútól, amikor két atomhatalom feszült egymásnak a közösségi médiában terjedő hamis híresztelések miatt.

Azért van jó oldala is!

Ezt a cikket is úgy írtuk meg közösen – több ezer kilométeres távolságot áthidalva –, hogy a Messengeren egyeztettük a szempontjainkat. A közösségi médiával gyakorlatilag minden ember egy kattintásra van egymástól, és ez sok szempontból megkönnyíti a kommunikációt. A felhasználók sokszor civil újságíróként működnek, a tapasztalataikat, felvételeiket, képeiket gyakran használja fel a média vagy a rendvédelmi szervek, akik sokszor éppen egy „amatőr videós” felvétele alapján tudnak rekonstruálni bűneseteket, szabálytalanságokat. A Research gate-en elérhető egy tanulmány, amely rövid pontokba szedi a közösségi média pozitív és negatív hatásait a társadalomra. Az előnyökhöz sorolja többek között azt, hogy egy kattintással akár többszázezer felhasználóval megismertethetjük a vállalkozásainkat, véleményezhetünk termékeket és szolgáltatásokat. A közösségi médiában könnyű elérhetővé tenni a tanulmányi segédanyagokat, valamint hallgatói és szakmai fórumokat hozhatunk létre. Segítséget kérhetünk, segíthetünk, közvélemény kutatásokat végezhetünk, jótékonysági rendezvényeket és gyűjtéseket szervezhetünk.

„A pokol: az a másik ember”

Az internetfüggőséget 2013 óta tartják számon pszichológiai zavarként, ebbe beletartozik a Facebook-függőség is.

Már három évvel ezelőtt kimutatta egy tanulmány, hogy egy átlag okostelefon-felhasználó naponta mintegy 2617 alkalommal érinti meg telefonja képernyőjét, és joggal feltételezzük, hogy ezeknek nagy része a közösségi média használatával hozható összefüggésbe. A függőségért nem a technológia a hibás önmagában, de tény, hogy olyan funkciókkal látták el a Facebookot, ami egyenesen az agy jutalmazó központjára hat, és mechanizmusai egyes drogok használatához hasonlítható. Szakértők szerint a függőség gyakran pont az azonnaliság miatt alakul ki: nem kell várni az ismerősök reakciójára, hanem akár pár másodpercen belül érkezik az áhított visszacsatolás. Az efféle függőségre talán Jean-Paul Sartre francia filozófus szavai illenek a legjobban: „A pokol: az a másik ember”, vagyis: énképünket a más emberek tekintetétől és véleményétől tesszük függővé. Több tanulmány született már arról is, hogy azok a fiatalok, akik sokat használják a Facebookot, hajlamosabbak a depresszióra és a nárcizmusra, illetve rosszabbul teljesítenek kortársaiknál az oktatási rendszerben.

A közösségi média létrehozásával Zuckerbergék kiengedték a szellemet a palackból, és hiába követeli a világ az erősebb szabályozást, a Facebook egyelőre irányíthatatlan, és létezésének hosszú távú következményeit felmérni se tudjuk.