„Szakállas” humor és galibakeresés

– Bohócszínházat nyitnék öt éven belül, és önismereti tréningeket is tartanék az itt megszerzett tudással – vág tervei közepébe Turóczi Levente, az Odesszában díjazott bohóccsapat egyik tagja, aki szerint a legendás Slava Polunin hazájában díjat kapni nagy elismerés, jó indulás lehet ezen a pályán. A fesztiválon előadott jelenetsort a bohócosztály tanárai és diákjai együtt találták ki, csiszolták készre. – Most, hogy az alapfelkészültségünk megvan, elkezdhetünk azon is dolgozni, amitől egy-egy karakter igazán „leventés”, „dávidos”, „artúros” lesz – utal a többiekre is. – Az öregember-szerepet például már egész jól működtetem, mégsem biztos, hogy ez lesz hosszú távon „Levente bohóc”. Gyereket játszani nekem amúgy is nagyobb kihívás – teszi hozzá a civilben egy ideje már deres szakállat viselő fiatalember. Megkérdezném, hogy a deres szakáll vajon már Polunin hatása-e, de ezen a ponton Csaba is bekapcsolódik a beszélgetésbe: – A szakáll sok mindent meghatároz a színpadon! A Pisztráng ötös című darabomban például egy lökött muzsikust alakítok, akit sokkal nehezebb volt megformálni, amikor átmenetileg szakállt növesztettem. Az ugyanis sokat letakar, kivesz az arcból, a mimikából. Egyébként akkor lesz jó egy szám, ha a bohócok személyiségére épül. Tanítunk hozzá technikákat, de kész darabot nem adunk a diákoknak, mert a jeleneteket nekik közösen kell megtölteni ötletekkel. 

A bohócokról elsőre a cirkusz, a festett arc és a piros orr (vagy újabban egy-egy horrorfilm) jut eszünkbe, ám Csabáék inkább a színház oldaláról közelítik meg a mesterséget.

Ebből adódik a kérdés: a bohócnak mennyire kell drámainak is lennie? – A humor és a drámaiság között vékony a határvonal, hiszen ugyanaz a helyzet kontextustól függően lehet igen drámai és nagyon vicces is – gondolkodtat el mindjárt egy érdekes felvetéssel Margilius Dávid, egy másik frissen végzett bohóc. – Ahhoz, hogy az egész megelevenedjen, kell egy konfliktus, amit a szereplő hoz, vagy a helyzet ad – teszi hozzá Levente, majd kiegészíti őt Csaba: – A jó bohócelőadáshoz kell egy mély gondolati alap, nem elegendők a tréfák. Ha nincs mögötte mondanivaló, akkor nem köti le a nézőt. Szerintem nincs is olyan, hogy gyerekelőadás, mert ha a szülőt, a felnőttet nem ragadja magával a cselekmény, és nem figyel oda, az a gyereknek se jó. A gyerek sem tudatlan lény, akit szórakoztatni kell, mert épp ráérünk, hanem neki is értékeket kell átadni – mondja. Ehhez Kőhalmi Natasa – természetesen ő is „tadamos” – nyomban hozzáfűzi a saját tapasztalatát:

– Szerintem a gyerekeket lekötni még bohócként is nagyobb kihívás, mint a felnőtteket. De nem baj, én már az életben is úgy közlekedem, hogy figyelem, mikor keveredhetek galibába, ahol valamit elronthatok. A múltkor például egy ajtón kellett kimennem, s azon agyaltam, hogyan tudnám rosszul megoldani, hogy humoros jelenet kerekedhessen ki belőle…    

Nem sötétben tapogatóznak

A képzés célja természetesen az is, hogy a lehető legtöbb, még oly szélsőséges helyzetre is felkészítsen. Színészmesterség, vizuális komédia, pantomimes technikák, zene, mozgásművészet: csak néhány az érintett tárgyak, irányok közül.

– Minden bohócnak más az erőssége – véli Csaba. – Persze nem árt egy derűs, játékos személyiség, empátia és kapcsolatteremtő készség annak, aki erre a pályára készül. Fontos, hogy befogadja a környezetéből érkező impulzusokat, ugyanakkor tisztában legyen a saját testével: mintha kívülről látná magát, a mozdulatait. Ennek elsajátításában mi is segítünk. Nem árt a mozgékonyság, de láttam már nagydarab bohócot is, akinek a mozgása helyett az agya meg az arca volt jó. Sőt, még a prózai bohóc is lehet szuper, igaz, nemzetközi karrier nem építhető rá. (Dávid közbeveti, hogy a stand up comedy műfajával szemben a bohócoknál inkább a helyzet szüli a komikumot, így egy-egy szófordulat inkább csak az adott helyzet részeként humoros.) Nagyon sokat tanulhatunk például a bohócdoktoroktól, akik egyrészt igen komoly képzést kapnak, másrészt nem a porondon, hanem kórházi keretek között kell viccesnek lenniük!

Akik már kevésbé példaértékűek: az utcára fehérre festett arccal, fekete-fehér csíkos ruhában kitelepülő „marcel marceau-k”. Ők – kisbetűvel – az egykori nagybetűs komikus utánzói, akik jellemzően csak a falat tapogatják, ami pár percig látványos lehet ugyan, de üres mutatvány, mert hiányzik az üzenete. Csaba szerint talán ez is oka volt, hogy Magyarországon a pantomim műfaja kiüresedett, átcsapott külsőségekbe. Most ők dolgoznak rajta, hogy életben tartsák. – Mert a pantomim mint testi kifejezésforma is csak egy eszköz, ahogy sok minden más: az ecset, a toll, a tánc...

Ha nincs benne tartalom, kiveti magából az élet. Az üres dolgok egy idő után szétpukkadnak.

A nevetés gyógyító ereje

Szóba kerül, hogy tőlünk „nyugatra” (Olaszországban, Németországban) és keletre (Ukrajnában, Oroszországban) mekkora igény van ma is a műfajra: nemcsak a pantomimre, hanem a bohócelőadásokra is. Van, ahol a cirkusz is a színház felé közelít, egy-egy előadás komplett történetet mesél el. Ahol pedig „állak hullanak a földre”, az a Polunin-féle szentpétervári iskola bármelyik előadása – például a Slava’s Snowshow – vagy a Familie Flöz nevű német „maszkos színház”.

– Amióta idejárok, nagyon kevés műsor akad, amit nem szakmai szemmel nézek, de a Flöz kábé öt perc alatt úgy behúzott a történetbe, hogy szinte el is felejtettem, mit viszek majd belőle tanulságként magammal, csak a háttérben működött a megfigyelőm – meséli Levente.

Persze, lehet a múltból, a klasszikusoktól is meríteni, hiszen Chaplin, Buster Keaton, Mr. Bean is gyakran ugyanazokból az ellentétpárokból – gazdag–szegény, sovány–kövér, civil–rendőr, komoly–bolond – dolgoztak. Piros orral a fején Mr. Beant is nevezhetnénk bohócnak, vagy angolosan clownnak. A szerepekben is vannak tehát alaptípusok, amelyek mintegy tananyagként elsajátíthatók, csak nem szabad bennük ragadni.

A Méhes Csaba – Greifenstein János duó által vitt OKJ-s képzés tehát nem tolja félre a hagyományokat, mégis kreativitásra ösztönöz.

Van, hogy a mozgáskoordinációs órán a hallgatók csak egy-egy botot használnak eszközként a saját testükön kívül, ám még ilyen minimális eszközzel is igen mulatságos szituációk alakíthatók ki. Erről személyesen is meggyőződöm. Még nem tudni, kiből lesz cirkuszi-, kiből lufihajtogatós születésnapi-, s kiből színpadi bohóc, de hogy a növendékek itt minden értelemben magukba szívják ennek az előadóművészeti ágnak a levegőjét, az bizonyos. Még a rossz vicceket is gyűjtik – hátha majd jó lesz valamire –, és strigulát húznak egy táblán annak neve mellé, aki kínos poént süt el. Ha például elhangzik, hogy „na jó, megyek és írok”, az illető tudja, hogy felkerül a „dicsőségtablóra”.

Az új évfolyam még nem feltétlenül tudja, mi vár rájuk, de őket is megkérdem a motivációjukról. Mimi gyermekkori álmát váltaná valóra, miután mindig is cirkuszban szeretett volna dolgozni – ha mást nem, a cirkusz zenekarában gitározni. Érettségi után jegypénztárosként helyezkedett el, ám most mégcélozza a „másik oldalt”: bohóc akar lenni, mert hisz a nevetés gyógyító erejében. Akik meghallják szándékát, előbb kinevetik (máris hat a „terápia”), majd pozitívan állnak hozzá. Gergely tinédzserként sportolt, aztán abbahagyta, most szeretné „újra megtalálni a testét”. Ez meg is történt: már az első négy-öt erőfelmérő akrobatika foglalkozás után masszív izomláza lett. Edwárd egy közszolgáltató ügyfélszolgálatán dolgozott jó ideig, most új kihívást keres. Neki is régi vágya, hogy – ha már kölyökként olyan jól ment neki a haverok megnevettetése – felnőttként is mosolyt csaljon az arcokra. László a tánc világából érkezett, szakmai továbbképzésnek tekinti a bohócoktatást. Amiben benne rejlik a horrorfilmek által felturbózott bohócfóbia ellenszere is:

Az itt végzők küldetésüknek tekintik, hogy a bohócoktól tartó gyerekekkel is elfogadtassák magukat. Azt mondják, a fóbiákkal szembe kell néznünk, hogy elmúljanak.

– Persze nem úgy, hogy „ugye, te vagy az a kislány, aki fél a bohócoktól? Jönnek a bohóóócok!” – kántálja Csaba félelmetesre változtatott bohóchangon. Erre mindenkiből kibuggyan a nevetés. Én pedig megyek és írok. Na, nem strigulát, hanem cikket. Róluk.

1. Fontos a logisztika 

Az élelmiszerek minőségmegőrzési és fogyaszthatósági idejére már a vásárlás pillanatában gondolni kell; jó, ha megnézzük, hogy az adott termék meddig tartható el. Érdemes eleve bevásárlólistával érkezni az üzletbe, előtte pedig fölmérni az otthoni készletet. Így elkerülhető, hogy hirtelen felindulásból megvegyük a sokadik üveg olívabogyót, vagy a joghurtnál a hűtőbe pakoláskor derüljön ki, hogy a legalsó polc már tele van vele.

Az akciós termékeknél különösen fontos a fogyaszthatósági időt jelző dátum, ha ugyanis nagyon közeli – gyakran ez a leárazás konkrét oka –, nem célszerű belőle rengeteget venni akkor sem, ha amúgy 30-40 százalékkal olcsóbb.

Ha valamiből több van otthon, akkor a legrégebbit használjuk fel először. Tehát azt, amelyiknek a legközelebb van a lejárati ideje – erre az üzletek is figyelnek, nem véletlenül vannak ezek a polcok elején akkor is, ha közben érkezik újabb áru.

Indokolatlanul – ha tudjuk, hogy hamarosan felhasználjuk – ne vegyük meg fölöslegesen a hosszabb ideig elálló terméket. 

2. Segít a fagyasztó 

Sok olyan élelmiszer van, amely többféle kiszerelésben is kapható, a nagyobb pedig rendszerint olcsóbb. A gond akkor kezdődik, amikor kinyitjuk, de egy részét nem használjuk föl. Ilyenkor a történet vége könnyen az lehet, hogy észrevétlenül megpenészedik a hűtőben, emiatt pedig ki kell dobni. Klasszikus példa erre a tejszín, de lehet akár a vaj is, ha abból csak kevés fogy. Ezeket az élelmiszereket felbontás után egyszerűen be lehet rakni a fagyasztóba – előtte akár kisebb porciókra osztva, a vajat késsel előre feldarabolva. Így egyrészt elkerülhető, hogy a hűtőben felejtett megbontott tejszín egy héttel később zölden kerüljön elő, másrészt mindig lesz otthon tartalék. A fagyasztott vaj sajtszeletelővel vékonyra szelhető. 

3. A dátum nem mindig végítélet 

A lejárati dátumokra mindig figyelni kell, de nem elég azokat nézni, értelmezni is kell. Ezt azért emeljük ki külön, mert a minőségmegőrzési idő és a fogyaszthatósági idő nem ugyanazt jelenti, de a felmérésekből kiderül, hogy az emberek nagyjából fele nincs tisztában azzal, mit takarnak ezek a fogalmak.

Előbbi pusztán azt mutatja meg, hogy a termék meddig őrzi meg minőségét, meddig várható el tőle, hogy megfelelő tárolás mellett ne változzon a színe, illata, íze és állaga. Ez a dátum jellemzően a hosszabb ideig eltartható élelmiszereken szerepel, lejártát követően pedig az adott termék veszít élvezeti értékéből.

Például a konzervek nem lesznek olyan ízletesek, ahogyan a gyorsfagyasztott élelmiszerek sem, a kekszek pedig kevésbé lesznek puhák, vagy éppen kemények. Ezeket a dátumokat a gyártók adják meg, rendszerint óvatosan, jócskán ráhagyással. Ebből viszont az is következik, hogy ha egy élelmiszert megfelelően tároltunk, nem sértettük meg a csomagolását, akkor nagy eséllyel elfogyaszthatjuk a minőségmegőrzési idő után is. Bajunk nem lesz tőle, maximum az íze, állaga lesz gyengébb.

A fogyaszthatósági időt már komolyan kell venni, ezt a jelölést ugyanis főképp a mikrobiológiai szempontból gyorsan romló élelmiszereknél használják. Ezek jellemzően hűtést igénylő áruk, például tejtermékek, felvágottak, hidegkonyhai saláták. Ezt a dátumot már kockázatos figyelmen kívül hagyni, mert utána a termék akkor is veszélyt jelenthet az egészségre, ha a romlásnak nincs látható jele. 

4. Maradékból új étel 

Az ételmaradékokból akár új ételek is készülhetnek, az interneten rengeteg ilyen receptet lehet találni. A megmaradt krumplipürével sűríthetők például krémlevesek, de liszt hozzáadásával csinálhatunk belőle szilvás gombócot és krokettet is. Szintén lehet alapanyaga pogácsának és számos egyéb finomságnak. A maradék rizsből készíthetünk tölteléket zöldségekbe vagy rakott ételeket, de finom desszert is lehet belőlük, ha hozzá gyümölcsöt vagy lekvárt adunk, míg a húsokból és némi zöldségből készülhet hússaláta. A megbarnult, csúnyácska banán remek hozzávalója lehet süteményeknek és turmixoknak, de felhasználható smoothie-ba. A kevésbé ízletes gyümölcsből süthetünk vagy levest készíthetünk. 

5. Figyelni az étteremben 

Az élelmiszer-hulladék jelentős része a vendéglátóhelyeken keletkezik – ez teszi ki az unió ilyen jellegű szemetének 12 százalékát –, ez ellen már azzal is tehetünk, ha maradékunkat elcsomagoltatjuk, és másnap megesszük. Persze nem mindegy, hogy miben visszük haza, ha lehet, ne egyszer használatos műanyagban. Ha rendszeres, hogy nem eszünk meg mindent, érdemes eleve kisebb adagot kérni, másrészt célszerű a vendéglőbe többször használható ételtárolót vinni. Ma már a boltok közül is egyre több engedi meg, hogy a zöldségeket, gyümölcsöket saját szütyőbe gyűjtsük. 

+1. Használni a technikát 

Létezik már olyan mobiltelefonos app, amely a megmaradt, ám még jó minőségű élelmiszerek másodlagos piacát teremti meg. A Too good to go nevű alkalmazás 13 országban működik, Európa több mint 2000 városában. Sok millió felhasználója van, partnerei közt pedig éttermek, szállodák és üzletek ezrei találhatók meg. Azt teszi lehetővé, hogy kidobásra ítélt termékeket rajta keresztül olcsón el lehessen adni. Maga a fizetés az appon keresztül történik, a termékeket viszont át kell venni. Emiatt a módszer csak akkor jelent segítséget, ha a két fél közel van egymáshoz. A megoldás mindkét félnek megéri, hiszen a vevők olcsón jutnak feleslegessé vált ételhez, míg a vendéglátóhelyek és boltok némi pénzért adhatnak túl azokon a termékeken, amit amúgy ki kellene dobniuk. Az alkalmazás nálunk sajnos még nem elérhető, és a szomszédos országok közül is csak Ausztriában használható.

Itthon egy olyan kezdeményezés bontogatja szárnyait, amelyet három fiatal fejlesztő készített egy idei versenyre. A FoodOverflow felhasználói egy weboldalon keresztül tölthetik fel felesleges ételeiket, megadva az átvétel helyét, a kategóriát és a lejárati dátumot. Ezt követően a többiek láthatják azokat a felajánlásokat, amelyek a közelükben vannak. A weboldalt tudják használni éttermek is, ahol nagyobb mennyiségben keletkezik felesleges étel, rendelni pedig bárki tud.   

Mit tehetünk az élelmiszer-pazarlás ellen? További cikkek a témában>>

Támogatott tartalom. A cikk a Tesco szakmai támogatásával készült.

A kvantitatív kutatás során 1000 embert kerestek meg, közülük 500 fő 18 és 25 év közötti fiatal, 500 fő pedig 65 és 75 év közötti idős ember volt. A két lekérdezést egy összehasonlító, ún. intergenerációs vizsgálat követte, amely segít annak megértésében, hogyan változtak a családdal kapcsolatos elvárások és a családi élet néhány évtized alatt.

A válaszokból kiderült, hogy mindkét megkérdezett korosztály alapvetően házasság- és gyermekpárti, és mindkét generáció számára értékes a családtagok közötti szoros kapcsolat és egymás támogatása. A fiatalok 88%-a, az idősek 93%-a szerint a szülők segítsége nagyon fontos egy fiatal pár számára, és több mint háromnegyedük szerint elősegíti a gyermekvállalást, ha az unokákat alkalmanként a nagyszülőkre is rábízhatják.

A fiatalok 80%-a, míg az idősek 88%-a szerint az idős generációk segítsége pozitívan hat a gyermekvállalásra, ami arra mutat rá, hogy a generációk közötti jó kapcsolat és a nagyszülők aktív jelenléte hozzájárul a fiatalok gyermekvállalásához.

A fiatalok 71%-a, illetve az idősek 89%-a gondolja úgy, hogy a szülőkkel való gyakori találkozások hasznosak egy fiatal pár számára, és a fiatalok 72%-a, és az idősek 74%-a szerint a fiataloknak minden kérdésben tisztelettudóan kell viszonyulniuk a szüleik álláspontjához. Ugyanakkor lényegesnek tartják, hogy a fiatalok maguk alakíthassák az életüket, és a szülők, nagyszülők ne szóljanak abba bele – érdekes módon utóbbi állítással teljes mértékben inkább az idősebbek értenek egyet.

A segítségnyújtás és a támogatás mindkét irányban működik, hiszen a fiatalok háromnegyede nyilatkozott úgy, hogy szívesen gondoskodik idős szüleiről. A nagyszülőkkel is többet szeretnének találkozni, mindössze egyharmaduk gondolja úgy, hogy most elég időt töltenek együtt. Úgy tűnik, minkét korosztályban elfogadják, hogy a konfliktusok elkerülhetetlenek a generációk közt, de ez nem akadálya annak, hogy a fiatalok tanuljanak a szülőktől – a fiatalok 90%-a egyetért ez utóbbi állítással.

A gyerekkorra és a családi életre vonatkozó kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy jelentős változások történtek az utóbbi évtizedekben Magyarországon is, mind a szülők és a gyermekek kapcsolatában, mind a családi környezetben.

Az idősebbek nagyobb arányban számoltak be arról, hogy a szüleik párkapcsolata jó volt, boldogabban éltek és a konfliktusokra vonatkozó kérdésekre is kicsit kedvezőbb választ adtak. Érdekes, hogy a szerepek szempontjából is az idősek számolnak be kiegyenlítettebb viszonyokról, a házimunka nagyobb mértékű megosztásáról. A szülők és gyermekek kapcsolatának jellemzői is jobb értékeket kaptak az idősek válaszaiban: gyermekkoruk tekintetében arról nyilatkoztak, hogy szüleik jobban megbíztak egymásban és jelentősen szeretetteljesebb, támogatóbb volt a kapcsolatuk.

A közös programok mennyisége ugyanakkor nőtt: a fiatalok sokkal többször vettek részt gyermekkorukban családi szabadidős programokon és nyaraláson, mint az idősebb korosztály tagjai.

Ezzel szemben az idősebbek 60%-a nem vagy csak ritkán vett részt családtagjaival együtt szabadidős elfoglaltságon, 62%-uk esetében nem került sor családi nyaralásra. A fiataloknál ez a mérték a szabadidős programok tekintetében csak 27%, a családi nyaralás esetében 16%.

A családdal, gyermekneveléssel kapcsolatos érzések, tapasztalatok kapcsán ugyanazt a kérdést tették fel a két korosztálynak, kicsit másképpen megfogalmazva. Az idősebbektől azt kérdezték meg, hogy mit változtatnának, ha újrakezdhetnék az életüket, a fiataloktól pedig azt, hogy szülőként mit csinálnának máshogy, mint a szüleik.

A fiatalok is és az idősek is nagyobb arányban kevesellték a családdal töltött időt, mint amennyien sokallták azt. Azonban az idősek jóval nagyobb részének (65%) hiányzott a családdal töltött több idő, mint a fiatal válaszadóknak (45%).

A többség elvetette a saját életükben jellemzőnél szigorúbb és az engedékenyebb nevelési stílust is. A leginkább elfogadott az volt, hogy „ahogyan engem neveltek a szüleim, illetve, ahogyan én neveltem a gyermekeimet”. A fiatalok nagyobb arányban hajlottak a kevésbé szigorú mentalitás felé, mint az idősek, de abban mindkét korosztály egyetértett, hogy többet kellene dicsérni a gyerekeket.

Figyelemre méltó, hogy míg az idősek 39 százaléka, ha újrakezdhetné az életét, több gyermeket vállalna, és csak egynyolcaduk kevesebbet, addig a fiatalok 44 százaléka szeretne több gyermeket, mint amennyi a szüleinek van. Komoly sikert jelentene, ha a mostani fiatalok idős korukban nem éreznék úgy, hogy több gyermeket kellett volna vállalniuk életük során.  

Készült a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) együttműködésével. 

A Pillangó utcai Tescóban láttuk útra kelni a mentett élelmiszereket, a Magyar Élelmiszerbank rákosligeti raktárában pedig az érkezést nézzük meg. A szervezet munkatársai és önkéntesei rutinosan kezelik az árut, minden pillanatok alatt a helyére kerül, már tervezni is tudnak vele. A raktárban máshonnan érkező élelmiszerek is bőséggel sorakoznak, ami nem véletlen, hiszen a szervezet támogatói között a Tesco mellett az Aldi, az Auchan, a Metro és a Penny is fellelhető. Ők a napi árumentésben vesznek részt, összesen 180 ezer embert segítve ezzel nap mint nap.

A kisebb üzletekkel nem igazán tudnak foglalkozni, rájuk csak akkor lenne kapacitásuk, ha legalább a raktárba történő beszállítást maguk intéznék. Az ugyanakkor jó hír, hogy a nagyobb áruházak mellett van még rengeteg – nagyságrendileg hetven  – gyártó is a partnerek között. A nagyobbak közül ilyen a Bonafarm, a Bonduelle, a Coca‑Cola, a Nestlé, a Nissin, a Kométa vagy éppen a Ferrero. Tőlük szintén rendszeresen érkeznek adományok. Ez fontos is, hiszen az Élelmiszerbank célja az, hogy áruházi és gyártói partnereivel az élelmiszerek minél szélesebb palettáját lefedje.

Az üzletekkel mindenképpen szeretnének eljutni odáig, hogy az összes termék be tudjon kerülni a rendszerbe, ne csak a zöldségek és gyümölcsök, pékáruk és tartós élelmiszerek legyenek menthetők. Hosszabb távon szeretnének hűtött élelmiszereket is adományként fogadni. Ez segítené azt, hogy a rászorulók változatosan táplálkozhassanak. 

Kisebb veteránautó-találkozó fogadta az Eszkuláp Állatvédő Egyesület mányi telephelyén az arra sétálókat, ahol közel egy tucat régi Lada, Skoda és Renault gyűlt össze. A járművek tulajdonosait viszont ezúttal jótékony cél vezérelte: egy fotósorozathoz álltak kamera elé a menhely lakóival.

A képek és a hozzájuk kapcsolódó médiamegjelenések az idős kutyák örökbefogadására buzdítják a háziállatra vágyókat.

A RoadWalkerS oldtimer- és állatbarát csoport tagjai, Kádár Zsuzsi és férje, Zsolt maguk is kutyatulajdonosok: Bejgli másfél éve a Futrinka Egyesülettől került hozzájuk. A menhely lakóinak életét ezután is nyomon követték, otthonuk szűkössége miatt azonban le kellett mondaniuk egy újabb négylábúról. Különösen az idős gazdakeresőkért fájt a szívük, akik nehezebben tudnak érvényesülni a fiatalabbak mellett. Aztán rájöttek, azzal is segíthetnek, ha mások figyelmét is felhívják az öreg kutyák helyzetére, aminek hatékony eszköze lehet egy őket bemutató fotósorozat. Annak idején a házaspár is egy fényképet látva „szeretett bele” Bejglibe. A portrék készítésére pedig a szóban forgó felvétel szerzőjét, Kalácska Jánost kérték fel, aki a Futrinka gondozójaként jól ért az állatok nyelvén, és más menhelyekkel is kapcsolatban áll. Azóta már három fotózáson is túlvannak: első két alkalommal még csak pár barátjuk jött el, legutóbb viszont már jóval több oldtimerest sikerült mozgósítaniuk, akik az Eszkuláp tíz lakójával álltak modellt. Az elkészült sorozatból ebben a cikkben megtekinthetnek néhány képet.

Zsuzsinak azért jutott eszébe ez a szokatlan ötlet, mert Bejgli mellett egy 1971-es Fiattal és egy 1986-os Ladával is büszkélkedhetnek, és párhuzamot fedezett fel az öreg négylábúak és a veterán autók között. Mindkettő speciális törődést igényel, és csak kevesen fedezik fel benne az értéket. „Korábban csupán egy régi járgányt láttak a kocka Ladánkban, amióta viszont felújítottuk és megkapta a muzeális autóknak járó jelzést, még a modern autók sofőrjei is irigykedve nézik” – meséli. Hasonló a megítélése az idős kutyáknak is, akik kevésbé kelendőek az örökbefogadók körében.

„Sokan félnek az együtt töltött idő rövidségétől, én viszont fontosabbnak tartom annak mélységét, intenzitását: pár tartalmas év többet ér, mint egy üres évtized” – véli János, aki gyakran megy kirándulni tizenhét éves, vak kutyájával, és sétáik végén a fűbe heveredve élvezik a napsütést.

Fenntartani egy veterán autót és magunkhoz venni egy idős, olykor beteg menhelyi ebet egyaránt felelősségteljes feladat. Az Eszkuláp csak benti tartásra ad örökbe kutyákat, akik még több gondoskodásra, esetenként egyedi étrendre és orvosi kezelésre szorulnak. Egy régi járgánynál az UV-sugárzás és a magas páratartalom elkerülésére ajánlott odafigyelni, mivel könnyen berozsdásodhat, ahogyan a hóeséstől is kímélni kell. A tulajdonosok jellemzően csak különleges alkalmakkor, például veteránautós találkozók idején használják, bár vannak, akik hétköznapokon is azzal járnak vagy hosszú, akár külföldi túrákra indulnak el vele: Hegyi Zsolt egyszer egészen Németországig robogott 1989-es Wartburgjával.

„Ezeknek az autóknak története van” – pillant zöldalma színű Renault-jára a Pázmándi Nosztalgia Jármű Egyesület tagja, Kerkuska Eszter, aki több veterános találkozóról is elhozta a legrégebbi autónak járó díjat. A fiatal lány gyűjtő szüleitől kapott kedvet a muzeális járművekhez: egy Panni robogóval kezdte, majd jött az 1955-ös Renault, amelyet vezetve úgy érezheti magát, akár a klasszikus francia filmek sztárjai.

Tóth Norbert és Hencsey Rita garázsában szintén több régi autó is pihen, ebből három még most is üzemképes. A fotózásra elhozott Skodáról senki sem mondaná meg, hogy negyvennégy éve gyártották – egykoron Zenthe Ferenc lovas dublőrétől vették meg, aki kiutalásra kapta, és úgy vigyázott rá, mint a szeme világára. A tizennyolc esztendős Nagy Bálint harmincéves Skodája ezzel szemben családi örökség: annak idején a nagymamája vásárolta, később szülei is sokat jártak vele, és az autó még a nászútjukra is elkísérte őket.

Ahogyan az autóknak, úgy a fotózott ebeknek is megvan a maguk története. Többen nemcsak korukat tekintve számítanak veteránnak, hanem a menhelyen töltött évek alapján is „oldtimerek”. „A 11 éves Mogyit hét év után hozták vissza hozzánk a gazdái, mintha csak egy családtagtól váltak volna meg” – meséli az Eszkuláp gondozója, Németh Tamara. Régi bútordarab a staff-keverék Pejva is, aki a fél életét az egyesületnél töltötte, és már negyedik esztendeje várja, hogy valaki hazavigye. „A kutyák számára traumát jelent, ha folyamatosan azzal szembesülnek, hogy nem kellenek senkinek. Emiatt később nehezebben fognak tudni újra kötődni valakihez” – világít rá Zsuzsi.

János rajtuk kívül olyan ebekről is portrét készített, akik fizikai állapotuk miatt indulnak hátrányos helyzetből. A különleges szépségű Töpi Pierrot szimmetrikus, fekete-fehér ábrázatát genetikai tenyésztésnek köszönheti, ennek eredményeként azonban károsult a hallása, fél szemére vak, és az immunrendszere is nagyon gyenge. Sok pillantást vonzott magára a mozgáskorlátozott tacskó, Matyi is, akinek egy baleset következtében bénult le két hátsó lába, és azóta két kerékhez kötve kénytelen élni, ez azonban nem akadályozza meg a szaladgálásban.

A kutyák a fotózásra mellényt, hajpántot, csokornyakkendőt kaptak, s néhányan még a volán mögé is beülhettek.

A fotózás csúcspontja az volt, amikor a három legkisebb kutyát, Matyit, Pierrot-t és Szimfóniát betették az egyik Skoda csomagtartójába, ahonnan nyelvüket lógatva tekintettek a kamerába – ebben valószínűleg nem kis szerepe volt a János zsebében lapuló jutalomfalatoknak is.

A fotósnak egyébként a kellékekkel és beállításokkal nem a cukiságfaktor növelése volt a célja, ezeket csupán a figyelem megragadása miatt érezte szükségesnek. Azt szeretné, hogy a körítés helyett az állat lénye fogja meg az embereket. A munka során törekedett rá, hogy a kutyák feloldódjanak és sikerüljön elkapni egy-egy rájuk jellemző pillantást vagy testtartást – elvégre nincs két egyforma eb. Ezt megerősíti Tamara is, aki elengedhetetlennek tartja, hogy az örökbefogadók személyesen is találkozzanak a fotón kinézett állattal. „Előfordult, hogy valaki a tervezett kutya helyett végül egy másikat vitt haza, akivel jobban működött köztük a kémia” – magyarázza. Az veterán autósok pont ezt tartják az idősebb négylábúak fő erényének: hogy kiforrott személyiséggel rendelkeznek, így az állattartók olyan kutyát választhatnak, aki nemcsak lakó-, de lelki társuk is lehet.

– Mikor kezdtél ékszereket készíteni?
– Kilenc-tízéves koromban mindenféle természetes alapanyagból készítettem ékszereket, barátnőimnek és magamnak. Anyai nagyapámtól kaptam az első ékszerkészítő fogókészletemet – amit azóta is nagy becsben őrzök –, akkor indult el a máig tartó folyamat. Egy iparművészeti ruhákat értékesítő hölgy megkérdezte, honnan vannak az ékszereim, és amikor megtudta, hogy magam készítem, rendelt belőlük, így tízévesen már eladásra is készítettem ékszereket. Nagyon szerettem festeni, agyaggal dolgozni, de bőrrel is próbálkoztam. Amikor felnőttkoromban visszatértem az ékszerekhez, ösztönösen rátaláltam a legfinomabb, legnőiesebb anyagra: a gyöngyházra, és arra kezdtem festeni. Így találkozott a két kedvenc elfoglaltságom: az ékszerkészítés és a festés.

– Ékszereid egyediek, messziről felismerhetők. Mitől olyan Balázs Katásak?
– Én találtam ki a technológiát – mit, hogyan keverek, égetek –, ami legalább egy év kísérletezésbe és nagyon sok alapanyagomba került, és azóta folyamatosan fejlesztem. Édesanyám mindig mondta, hogy utat törő ember vagyok, járatlan utakat járok, és ez ebben a tekintetben is igaz volt. De nem is volt kitől tanulnom, 20 évvel ezelőtt nem volt hagyománya, legalábbis tudtommal senki nem készített ilyesmit.

Ékszereim azóta is egyediek, mind a motívumok, mind a színek keverése, mind az alapanyagok tekintettében.

– Honnan vannak az alapanyagok, és honnan jön az ihlet?
– Eleinte a saját felhalmozott készleteimből dolgoztam, ugyanis gyerekkoromban imádtam gyűjteni az ásványokat, csigaházakat, ammoniteszeket (őskövületi lenyomatok). Egy idő után feléltem azokat, és azóta külföldről rendelem az alapanyagokat. A beszerzési források gyakran változnak, sok energia és idő mindig újat felkutatni, kipróbálni, fejleszteni.

Alapvetően a magyar motívumvilágból és a természetből ihletődöm. Azért is élünk ilyen környezetben – a zselici tájvédelmi körzet szélén egy pár hektáros területre építettünk egy bioházat –, hogy a természet közvetlen közelében tudjak alkotni.

Növényi ábrázolásokból, napszimbólumokból, állatmotívumokból – bogár, pillangó – és az ősi magyar motívumvilágból merítek, de soha nem másolom őket, hanem hagyom, hogy belülről jöjjön a minta. Vannak gyakori alapmotívumok, például a tulipán mindig velem van, de annak is mindig változik a színkombinációja; nincs két teljesen egyforma ékszerem.

– Letisztult elegancia jellemzi az ékszereidet. Mi van emögött a természetközeliségen túl?
– Azt érzem, valahol „vezetik” a kezem. Létezik egy olyan lelki-szellemi kapcsolódás, amit szeretnék közölni az ékszeremmel – minden formának, színnek, motívumnak van egyfajta üzenete. Úgy gondolom: aki rátalál, aki viseli, az megérzi, hogy szüksége lehet erre az üzenetre; akkor is, ha konkrétan nem mondjuk ki. Egy értékrendet szeretnék közvetíteni, hogy ezáltal egy picit gazdagabbá, teljesebbé váljon azok élete, akik viselik.

– Jellemzően kik viselik?
– Egy olyan igényes réteg, akik meglátják a munkát, a mívességet az ékszerekben; akik nem a felszínen mozognak, hanem egy mélyebb, tartalmasabb értékrendet képviselnek, azaz mélyebb gondolkodású, egészségtudatos, művészetek iránt fogékony emberek. Azt vettem észre, ahol találkozhatnak velem, ott kialakul egy törzsvásárlói kör – nagyon sok a visszatérő vásárlóm, és ez nagy öröm a számomra. A budapesti nagyobb rendezvényeken külföldiek is találkoznak velünk – amerikaiak, skandinávok, japánok –, akik aztán később a Facebook-oldalamon keresztül rendelnek további ékszereket. Postáztam már Új-Zélandtól kezdve New Yorkig sokfelé, nemcsak Magyarországon belül.

– Melyek azok a rendezvények, ahol általában megtalálhatunk téged?
– Ez most egy nehéz kérdés és időszak a számomra, épp most szeretnék váltani. Közel húsz évig folyamatosan rendezvényről rendezvényre jártam a párommal, és nagyon belefáradtam, semmi időm nem maradt a feltöltődésre, az ihletgyűjtésre, nem tudok fókuszálni a fejlődésre, ami nagyon fontos lenne. Nem tudom kinyitni a következő ajtót, ha folyamatos nyomás alatt vagyok. Ráadásul mindent a párom segítségével, de egyedül csinálok, és nem értek a marketinghez.

Feltett szándékom, hogy elsősorban online fogok értékesíteni, és csak a legnagyobb vásárokon – például a Mesterségek Ünnepén – fogok személyesen árulni, ahol találkozni tudok a vásárlóimmal is.

Hogy a karácsonyi időszak hogyan alakul majd, az még nagy kérdőjel – ugyanis idén először nem jelentkeztem a Vörösmarty téri vásárra. Jelenleg négy helyen forgalmazzák az ékszereimet: a Váci utcai Violin Travel nevű boltban, Szentendrén két helyen is: az Oringo Ékszerboltban és a „Montázs-művészet és ajándék egy helyen” nevű üzletben, valamint Kaposváron az Édesség-ajándék boltban. Weboldalam még nincs, egyelőre csak az BalazsKata.ekszer oldalon lehet elérni, de hosszabb távú terveimben szerepel egy webshop is. Rövidebb távon pedig nagyon érdekel a www.etsy.com, amely többmillió kézművest – iparművészt, alkotót, designert – összegyűjtő, hatalmas nemzetközi platform.

– Csak megrendelésre alkotsz vagy a magad örömére is? Nem esik nehezedre megválni tőlük?
– Teljes mértékben a magam örömére alkotok, és örülök, ha tetszik az embereknek.

Időnként készítek megrendelésre is – például menyasszonyi vagy alkalmi ruhához kiegészítőnek –, de azt csak akkor vállalom, ha azonosulni tudok azzal, amit szeretnének, hogy Balázs Katásan tudjam elkészíteni. Tehát nem a megrendelések irányítanak.

Viszont van egy kedves történetem, amikor a megrendelő erősen hatott rám: megkeresett egy kaposvári volt tanítónőm, hogy készítsek neki egy szitakötős ékszert. Igent mondtam, de mivel nem volt sürgős, közel egy évig gondolkodtam, hogyan is fessem meg a leheletfinom szárnyakat. És nem azért tartott ilyen sokáig, mert annyit dolgoztam volna rajta, hanem mert – ahogy már említettem – a napi rutin mellett alig van időm újdonságok létrehozására. Mire elkészült, annyira beleszerettem, hogy azóta is készítem különböző formátumban. Ami pedig az elválást illeti, én olyan típus vagyok, hogy nem ragaszkodom a munkáimhoz; gyerekkorom óta azért készítem őket, hogy mások hordják. Nekem örömet okoz látni, hogy szeretik, és nagyon jó érzés, amikor az egyik vevő elmeséli, hogy külföldön szembejött vele egy másik, ékszeremet viselő hölgy, és megszólították egymást. Szerintem így teljesedik be maga az alkotási folyamat, amelynek a lényege, hogy valamit hozzá tudjak tenni mások életéhez.

Támogatott tartalom.

A grúz rendező a németes hagyományú magyar színjátszás útjától meglehetősen messzire kalandozik. A színészek nem annyira a hangjukkal, szövegükkel játszanak, sokkal inkább a testükkel.

A biztonságos szövegközpontúság helyett a néző erős, elementáris érzelmeknek lesz nemcsak tanúja, hanem részese is.

A látvány, a különleges, szinte önálló életet élő jelmezek (Bánki Róza), az erős hanghatások, a zene elragadja a befogadót oda, ahol a saját érzelmeit is megérintheti.

Doiasvili színháza nem akar okos lenni, nem távolságtartó. Nincs benne nagyképűség, és legfőképpen nincs benne képmutatás: soha nem arról szól, hogy a világ felosztható jókra és rosszakra, ahol természetesen a színházcsináló mindig a jók csoportjába tartozik. Ő arra kíváncsi, hogy milyen is az ember, hogy kik vagyunk valójában.

Különösen izgalmas ez a hozzáállás a Tartuffe esetében. Moliére remekművét szinte mindig úgy állítják színpadra, hogy azzal valamit, valakit ki akarnak figurázni. A darab alcíme, „A képmutató” jó lehetőség az emberiség több évezredes társasjátékára: mindig a másikat nevezzük rossznak, képmutatónak – magunkat soha.

Doiasvili egy másik játékra hív, s a darab értelmezési lehetőségeit messze kitágítja ezzel: nem „a képmutatókról” rántja le a leplet, akik mindig „mások”, hanem a képmutatásról, ami valamilyen módon, formában mindannyiunk személyiségének, életének része, világunknak szinte alkotóeleme.

Meglehetősen bizarr hallani a szöveg aktualitását, Tartuffe vallomását: „Egyébként is csak az számít bűnnek, ami napvilágra kerül, aminek híre megy.” Ismerős az üresség, ami Orgon családját jellemzi, és az is, hogy a gazdátlan vágyak szabad prédává tesznek mindenkit. A szereplők nem ismerik ki magukat az életükben, keresnek valamit, valakit. A fiatalok infantilisek és súlytalanok, függőségeik rabjai, a felnőttek magányosak és kiábrándultak. Van, aki „a józan” szerepét ölti fel, mint Cleante (Berettyán Nándor), de így unalmas és sablonos lesz. Van, aki ideált keres magának ebben a hősök nélküli világban, mint Orgon (Horváth Lajos Ottó), de így végtelenül kiszolgáltatott lesz. Van, aki pedig egyszerűen csak magányos, unatkozó, elhanyagolt, mint Elmira, a luxusfeleség (Ács Eszter). Dorine szerepét Szűcs Nelli alakítja nagy kedvvel és lendülettel. A hétköznapiság és bölcsesség egyvelegét sok humorral mutatja meg, de alakításában finoman ott van az is, hogy az okos szolgáló sem képes mindent előre kiszámítani, sőt, van, amikor maga is kiszolgáltatottá válik.

„És Tartuffe?” – kérdezhetjük a darab ismert poénjával. Bármilyen kiábrándító is ezt beismerni, de úgy tűnik, ő korunk hőse. Jól helyezkedik, megtéveszt, kihasználja a lehetőségeket, és minden kell neki.

A darab egyetlen igazi nagyformátumú figurája. Nem véletlen, hogy a szerepet Trill Zsolt kapta, aki a hátborzongató álszentségben mégis ellenállhatatlanul vonzó, fekete szárnyakkal felékesített bukott angyal, luciferi figura, aki egyszerre hidegvérű erőszaktevő és érzelmeinek, érzékeinek maga is kiszolgáltatott kísértő. Ellen lehet-e állni neki? Orgon nem tud.

És Elmira?

Legyen ez az előadás titka.

Lehet, hogy valakinek nem fog tetszeni Doiasvili rendezése, de hogy érdekes és egyben felkavaró színházi élmény lesz, az egészen bizonyos.

 

– Nehéz a szülőket elérni, megszólítani?
– Rendkívül nehéz. Bár már egyre többeket foglalkoztat a téma, a szülők többsége még mindig távolinak érzi ezt a problémát, és nem készíti fel magát tudatosan, pedig fontos lenne ezt időben elkezdeni. A rendőrség már közel 30 éve foglalkozik drogprevencióval. A szülőket is már egy jó ideje próbáljuk bevonni ebbe a munkába. Újdonság, hogy a BRFK bűnmegelőzési és kommunikációs szakemberei nemrég készítettek egy profi, alapvetően a szülőknek szánt prezentációt, „A szer, ami megváltoztat” címmel, amellyel idén szeptembertől igyekszünk minél többekhez eljutni. Közel 200 iskolában, a szülői értekezletek keretében vetítjük le ezt az összeállítást, majd beszélgetünk a szülőkkel a felmerülő kérdésekről. A program további két pillérén, a diákoknak és a pedagógusoknak szóló friss prevenciós anyagokon dolgozunk, célunk, hogy naprakész és a gyerekekre valóban hatni tudó, a „nyelvükön szóló” tájékoztató szülessen.

– Hasonló iskolai ismeretterjesztő előadások eddig is léteztek. Miben újszerűek a mostaniak?
– Sokkal interaktívabbak, emberközelibbek. Kisfilmekben szólalnak meg érintettek, szakemberek, szerfüggő fiatalok szülei, akik saját tapasztalataikat osztják meg, és hitelesen tudnak beszélni az igencsak veszélyeztetett korosztály, a 7. 8. 9. osztályos gyerekeket nevelő szülők kérdéseire.

Fontos, hogy még mielőtt a drogokkal először találkoznának, együttes erővel felvértezzük a fiatalokat egy csomó olyan ismerettel, érvvel, amelyek segítségével majd nemet fognak tudni mondani a szerhasználatra.

A „legrendesebb” családokban is, a nevelés részeként, fontos beszélni a kábítószerezés veszélyeiről, sajnos ez ma már kihagyhatatlan.

– Hogyan reagálnak a szülők az előadásra?
– A legtöbben megdöbbennek, hogy már mik vannak. Eddig nem érezték ennyire közelinek ezt a problémát. Sokan azt hiszik, hogy ez a szörnyűség mással történik, az ő gyerekével biztosan nem fog. A tájékozottság a témában igen széles skálán mozog. Ritka a könnyű drogok legalizálását szorgalmazó szülői hozzáállás, a többség elítél mindenfajta szerhasználatot, és a gyerekét is meg akarja ezektől védeni.

– A túlzott szigor, a bulizás vagy gépezés letiltása biztos hogy nem megoldás… Milyen konkrét eszközei vannak egy szülőnek, ha meg akarja védeni a gyerekét a drogoktól?
– Lassan tíz éve foglalkozom drogprevencióval, nekem is vannak gyermekeim, rengeteg szakmai anyagot elolvastam, és az állt össze a fejemben a tapasztalatokból, hogy a gyereket meg kell tanítanunk normálisan működni.

Képessé kell tennünk arra, hogy átmeneti enyhülést hozó pótszerek helyett igyekezzen valós megoldásokat találni a problémáira.

Ehhez nem kell több, mint egy bizalmi alapon működő, kiegyensúlyozott szülő-gyerek kapcsolat, hogy a gyerek érezze: szeretik és mellette állnak a bajban. Fontosnak érzem azt is, hogy a gyerek szabadideje értelmes dolgokkal legyen kitöltve: sportoljon, legyen olyan elfoglaltsága, ami élmény a számára, amiben sikeresnek érezheti magát.

– Mikor kezdjen el aggódni a szülő? Mik az árulkodó jelek? Észrevehető a gyereken már az is, ha füvezik?
– A kisfilmben erről dr. Zacher Gábor toxikológus beszél. Az elsődleges jelek többnyire rejtve maradnak a szülők előtt, hiszen este elmegy bulizni a gyerek, reggelre pedig kialussza magát, a szerhasználat látható jelei eltűnnek.

A másodlagos jelekre kell nagyon figyelni. Ha megváltozik a gyerek viselkedése, sokkal beszédesebb lesz, túlmozgásos vagy épp ellenkezőleg, lelassul, bezárkózik. Intő jel lehet a baráti kör megváltozása vagy az elmagányosodás. Ha nem tudja tartani a napirendjét, mindenhonnan elkésik, titkolózik, rejteget dolgokat, nagyobb lesz a pénzigénye, vagy hirtelen drága holmikat vásárol magának, ezek is mind gyanakvásra adhatnak okot.

– A tíz évvel ezelőtti állapotokhoz képest mennyit változott a droghelyzet itthon? Milyen új praktikái vannak a dílereknek a fiatalok becserkészésére?
– Nagyon más most a helyzet, mint egy évtizede. A dizájner drogok megjelenésével korábban ismeretlen nehézségekkel szembesültünk. Ezek a hihetetlenül erős, gyakran kiszámíthatatlan hatású vegyületek összetételüket illetően merőben eltérnek a korábban ismert ún. klasszikus kábítószerektől. Fontos, hogy az ún. party drogok minél előbb a látókörünkbe, majd tiltólistára kerüljenek, hisz enélkül nem lehet felelősségre vonni az ezekkel „ügyködőket”. Évente kb. 700–800 új anyag jelenik meg a piacon, amit beazonosítani, listázni rendkívül komoly feladat, szinte szélmalomharc, hiszen akár már egy molekula megváltoztatása is elég ahhoz, hogy egy újabb „legális”, a tiltólistán nem szereplő szert lehessen piacra dobni.

Ezek az anyagok nagyságrendekkel olcsóbbak a klasszikus kábítószereknél, nagyon könnyen hozzáférhetők, az internetről úgy rendelhetők, mint a pizza.

Megnő a felhasználó személyes felelőssége, hiszen nem áll mögötte a törvény tiltó ereje. A másik komoly probléma, hogy időről-időre felröppen, hogy legalizálni kellene a marihuánát, vagyis a füvezést, mondván, hogy az nem is olyan ártalmas. Pedig bizonyított, hogy ezek az ún. kapudrogok is képesek függőséget okozni, és „élvezőik” gyakrabban nyúlnak más kábítószerekhez a későbbiekben. A terjesztők fantáziája pedig határtalan, legyen szó bármilyen bódító szerről. Találkoztunk olyan esettel is, hogy egy szórakozóhelyen hostessnek adta ki magát az, aki később a szexdrogként is emlegetett GINA-t tette a fiatalok italába.

– Hogy lehet kivédeni egy ilyen helyzetet?
– Azt tanácsoljuk a fiataloknak, hogy egy szórakozóhelyen a hostesstől is csak lezárt és a szemük előtt felbontott italt fogadjanak el. Ha kell, még a mosdóba is vigyék magukkal az innivalójukat, soha ne hagyják őrizetlenül az asztalon, még egy rövid tánc erejéig se. Eléggé tipikus jelenség az is, ha valaki „véletlenül” nekünk jön, kilöki a kezünkből az italt, és lovagiasan felajánlja, hogy hoz egy másikat. Nyilván ezt sem szerencsés elfogadni.

Az ily módon áldozattá váló fiatalokat legtöbbször szexuális bántalmazás éri, de gyakori az is, hogy az értékeiktől fosztják meg bódult állapotukat kihasználva.

– Az iskolákban az igazgató vagy a szülők hívására tartanak előadásokat, vagy pedig „hivatalból” is igyekeznek eljutni minél több intézménybe?
– Budapest minden kerületében dolgozik egy bűnmegelőzési referens, hozzá lehet fordulni bármilyen kábítószerekkel kapcsolatos kérdéssel, kéréssel. Most ősszel a tankerületekkel együttműködésben jelentünk meg a szülői értekezleteken, de természetesen egy szülői munkaközösség vagy az iskolavezetés kérésére is szívesen tartunk előadást. Igyekszünk minél több fórumon hallatni a hangunkat, „DADA” programunk az általános iskolásoknak szól, legalább két órában beszélgetünk velük erről a témáról. A középiskolásoknak szól az „Ellenszer” program, amelyben már több órában is foglalkozunk a témával. Ezeken felül az országosan működő iskolai bűnmegelőzési tanácsadói hálózat munkatársai, jellemzően osztályfőnöki órák keretében szerveznek hasonló ismeretterjesztő programokat, de rendszeresek az egészségnapok is, amelyeknek szintén részét képezi a drogprevenció.

Nagyon keressük az utakat, amelyeken keresztül valóban el lehet érni a fiatalokat: az előadásokon túl készült egy speciális társasjáték is ezekre az alkalmakra, és a fiatalok körében egyre népszerűbb az ingyenesen letölthető „Volt egyszer” mobil applikációnk is. Ez egy „drogkarriert” mutat be képregény formájában.

A telefonjával mindenki kiválaszthatja az utakat, hogy milyen irányba indul, halad tovább. Az út során hasznos háttérinformációk is megjelennek a kijelzőn. Aki sikeresen teljesíti a pályát és megszerzi a szükséges ismereteket, az valós szabadidős programot nyerhet.

– Milyen fórumon, telefonszámon kérhet a szülő tanácsot vagy tehet bejelentést, ha gyanúsat észlel?
– A rendőrségi telefontanú száma 06 80 555111, és kérdéseiket, észrevételeiket várjuk az [email protected] is.

A sorozat ajánlójának apropója, hogy november 4-én startol – illetve a szolgáltató jellegénél fogva inkább landol – a széria 3. évada, amelyben az uralkodó szerepét a fantasztikus Olivia Colman veszi át. Az első évad váratlanul nagy sikert aratott Anglián kívül is, hiszen mindenki kíváncsi volt a jelenlegi uralkodónő életének részleteire – főleg a Netflix híresen merész tálalásában. A főszerepet elsőként a szériával befutó fiatal színésznőre, Claire Foy-ra osztották, akinél keresve sem találhattak volna alkalmasabb karaktert az ifjú Erzsébet megformálására: esendő, törékeny, fiatal lányból válik határozott, enyhén hűvös nagyasszonnyá, aki az évek során megtanul távolságot tartani mind fizikailag, mind érzelmileg gyakorlatilag mindenkitől.

Energiáit a jó kormányzásra fordítja, és szép lassan megtanulja, hogy a magánélet mint olyan neki sohasem lesz osztályrésze.

Saját viselkedésén kívül rokonaiéra is oda kell figyelnie, hiszen nagybátyja, a lemondott VIII. Eduárd botrányos házasságától kezdve húga, Margaret hercegnő kétes magánéleti húzásain keresztül férje, Fülöp herceg diszkréten soha ki nem mondott félrelépéseiig minden történés az ő uralkodói mivoltával lép kölcsönhatásba. Hiába tőle független események ezek, a közvélemény őt ítélte és ítéli meg ezeken a történéseken keresztül.

A The Crown első évada Erzsébet királynő és Fülöp herceg házasságkötésével kezdődik 1947-ben, és az akkori uralkodó, VI. György király hatalomátadását mutatja be érzékletesen. Fontos észben tartani, hogy az öröklési rend szerint nem hogy Erzsébetnek, de még apjának sem kellett volna soha trónra kerülnie. Hiszen a korona törvényes örököse az a VIII. Eduárd volt, aki mindössze egy évig birtokolta az uralkodói címet, amikor is a kétszeresen elvált, amerikai Wallis Simpsonnal kötött házassága miatt inkább úgy döntött, nem vállalja tovább a koronával járó kötelezettségeket. Szintén ekkoriban, II. Erzsébet trónra lépése előtt tért vissza a Downing Street 10-be az újraválasztott Winston Churchill is, akinek újbóli színrelépése nem kevés feszültséget okozott a brit belpolitikában, így az újdonsült és fiatal királynő – akit 1952-ben, 26 évesen koronáztak meg – rögtön mély vízben találta magát.

Ami talán a legérdekesebb és legmegdöbbentőbb II. Erzsébet történetében, hogy a történelmi események és a személyén kívül álló történések hogyan befolyásolják lényegében minden lélegzetvételét.

Úgy kell navigálnia a politikai játszmák, az emberi gyengeségek és az érzékeny diplomáciai helyzetek sűrűjében, hogy mindenkinek megfeleljen. A cselekmény ilyen esetek és momentumok láncolatából fűződik össze, és mindennek a közepén ott áll egy erős és fiatal nő, akinek jellemfejlődését ténylegesen és közvetlenül a korszak legjelentősebb eseményei alakították.

Napjainkban, amikor már elvárás, hogy szuperhősfilmek készüljenek csak női karakterekkel, különösen aktuális egy valódi uralkodónő életének bemutatása. Mondhatnánk, hogy de hát ő beleszületett ebbe az élethelyzetbe, egész kislánykorától erre lett nevelve, de mindarra, ami rá várt, lehetetlen bárkit is a megfelelő módon felkészíteni. Bár a legtöbbször úgy tűnik, hogy a királynő inkább elszenvedője – vagy legalábbis elviselője – az eseményeknek, az évek előrehaladtával egyre inkább ezek alakítójává is válik. Míg eleinte empatikusan és türelemmel viseltetik rokonai és közeli tanácsadói hibái iránt, úgy később egyre keményebben, szinte már kegyetlenül torolja meg, ha valaki ellentmond neki vagy veszélybe sodorja a korona hitelét. Ennek egyik legfájóbb példája az volt, amikor támogatta a parlament azon ötletét, hogy húga, Margit hercegnő szerelmét, Peter Townsendet Brüsszelbe delegálják, csak hogy távol tartsák őket egymástól, így meghiúsítva a botrányos nászt. Más kérdés, hogy végül Margit hercegnő feleségül ment a még kétesebb alaknak tűnő Anthony Armstrong-Jones fotóshoz, hogy aztán 1978-ban elváljon tőle.

A második évad a királynő és Fülöp herceg házasságának kihívásait állítja középpontba, megfűszerezve Margit hercegnőnek Anthony Armstrong-Jones-szal kibontakozó, botrányoktól szintén nem mentes kapcsolatával.

Visszatekintést kapunk Fülöp herceg gyerekkori emlékeire is, párhuzamba állítva ezeket Károly herceg iskoláztatásának problémáival, és a népszerű Kennedy házaspár is feltűnik a Buckingham-palota vendégeként. Az alkotók érezhetően törekedtek a személyesebb hangvételre, és nagyobb hangsúlyt fektettek II. Erzsébet mint nő, feleség, anya szerepére, akinek mindezek mellett még egy országot is vezetnie kell. A szereposztás továbbra is parádés, Claire Foy királynője és Matt Smith Fülöp hercege remekül működik együtt, de külön ki kell emelni Vanessa Kirby hitelesen szabadelvű Margit hercegnőjét, Matthew Goode szemtelenül romlott Armstrong-Jones karakterét, Alex Jennings tenyérbemászó VIII. Eduárdját vagy a Churchillként kiemelkedően nagyot alakító John Lithgow-t.

Az új, nemsokára érkező harmadik évad különlegessége, hogy az egész szereplőgárdát idősebbre cserélik, így megoldva az idő múlásának érzékeltetését.

Csalódottság helyett azonban csakis a várakozásteljes izgalomnak van helye, ugyanis a királynő szerepét a zseniális Olivia Colman (Broadchurch, Fleabag, A homár, A kedvenc) viszi tovább, míg férjét Tobias Menzies fogja alakítani, a főbb szerepekben pedig Helena Bonham-Carter, Ben Daniels vagy az X-akták híres nyomozónője, Gillian Anderson tűnnek fel.

– Korábban már megjelent egy szakácskönyv az általa gyűjtött receptekkel, Marosi Ildikó az előszóban bemutatta az életútját. Én most nem a receptjeire és a korabeli vendéglátásra koncentráltam, hanem az ápolónői tevékenységére, illetve az irodalmi és színházi életben betöltött szerepére. Az I. világháborúban szakszerszámos ápolónőként dolgozott (ez műtősnőt jelentett). Az arisztokrata hölgyek között sokan voltak, akik segítettek a kórházakban, de Szilvássy Carola képzett ápolónő volt, és 10-12 órákat dolgozott a műtőben. Ráadásul hadisírápolással is foglalkozott. A román betörés alatt pedig, amikor mindenki menekült Nagyszebenből, neki eszébe jutott, hogy az árvaházból ki kellene menekíteni a gyerekeket, mert róluk mindenki megfeledkezett a nagy káoszban. Bánffy Miklóssal és Bethlen Margittal több mint 60 csecsemőt mentettek meg.

A feljegyzésekből megtudtam, hogy színésznő akart lenni, és számos adottsága meg is volt hozzá, de sajnos raccsolt – ezért nem valósulhattak meg az ilyen jellegű tervei. Amatőr színjátszónál azért több volt, hiszen Janovics Jenő színpadán lépett fel, és a filmvásznon is kipróbálta magát. Úgy gondolom, hogy egy külön tanulmányt megérne az is, hogy miket olvasott. Nem azokat a könyveket, amelyeket a fiatal arisztokrata hölgyeknek szántak, hanem a korabeli gondolkodók legjelentősebb munkáit. Négy nyelven olvasott; ismerte az irodalmi újdonságokat; szerkesztette, lektorálta sok szerző szövegeit, például Szántó György, Bánffy Miklós és Bethlen Margit munkáit. Okos, lendületes, sportos nő volt, mecenatúrával is foglalkozott, illetve olyan munkát végzett, amelyet ma egyesületek, szociális és civil szervezetek végeznek. Pontosan tudta, hogy ha az erdélyi magyar íróknak estet szervez a Zeneművészeti Akadémián, akkor oda fontos pozícióban lévő embereket is meg kell hívnia (például a londoni és a román nagykövetet), mert ha nem így tesz, nem fog elindulni az erdélyi irodalom elismertetése.

A kötetben tehát ezekről van szó, de még sok a feldolgozatlan anyag. Szeretnék majd egy külön összeállítást azokról az irodalmi alakokról, amelyeket az ő személye inspirált. Nagyon izgalmas, hogy például Kemény János vagy Kuncz Aladár milyennek látta őt.

– Szilvássy Carolának és férjének egy gyermeke született, aki sajnos hatévesen meghalt. Elképzelhető, hogy ez a tragédia arra ösztönözte őt, hogy még aktívabban folytassa jótékonysági munkáit?
– Igen, vannak feljegyzések, amelyek ezt igazolják. A gyermekük, Hubertus halála után gyerekkórházra kezdtek gyűjteni, ezt nagyon komolyan gondolták, sok pénz össze is gyűlt, de a projekt végül nem valósult meg. Egy óvodaátadásnak is volt a házigazdája, az egyik szobát az ő hozzájárulásával hozták létre – ő pedig kitetette a kisfia képét a falra. Ezen kívül többször szervezett nyaralást beteg gyerekeknek, és istápolta a Kolozsvárra kerülő fiatal cselédlányokat.

– A Carola Egyesület milyen jellegű munkát végez?
– Olyan ügyeket igyekszünk felvállalni, amelyek egyrészt emlékmegőrzésnek számítanak, másrészt Szilvássy Carola életútjának szellemiségével összeegyeztethetők. Támogattunk már kiállítást, könyvkiadást, meseversenyt, elkészítettük a bárónő receptjeit egy jótékonysági est keretében. A sepsiszentgyörgyi Irisz Házban megnyitottuk a Carola Café, ahol megváltozott munkaképességűek szolgálnak fel – ez az első ilyen jellegű vendéglátóhely Romániában, és lehet, hogy franchize lesz belőle. Egyébként ebben a kávézóban látható állandó tárlatként a Szilvássy Carola-kiállításunk, és itt szoktunk programokat is szervezni. Az aradi vértanúk feleségeiről szóló kiállításunk negyedik éve vándorol, rengetegen látták már. Idén Benedek Eleknek állítottunk szobrot, kiadtuk a könyvet, és persze rengeteg tervünk van még. Gondolkodunk többek között azon is, hogy szervezzünk egy olyan estet, ahol báró Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola és Augusta Paton receptjei szerint fogunk főzni.  

Támogatott tartalom.