Eljön a nagy nap. Reggel negyed nyolckor a szülői értekezletre szánt fellépő jelmezemmel a kezemben érkezem. Vállfára teszem, és titokban reménykedem, hogy legalább öltözékem normális lesz. Délutánig ugyanis garantált a leizzadás.

Az első napok olyan kihívást jelentenek az alsó tagozaton, mintha egy hangyabolyt akarnánk egy gyufaskatulyába gyömöszölni.

A tanítás, ebédeltetés és udvari ügyelet közt élménybeszámolók meghallgatása, az új barátok és ádáz ellenségek szemmel tartása, a már most elveszett szandálok, vadiúj ceruzák, radírok vadászata. Lelki erősítés Balázskának, aki közli, hogy a szerelem ismét beköltözött szívébe. Krisztike nem emlékszik, jön-e anyukája a szülőire, lehet, hogy a mamája jön, de az is lehet, hogy Ilonka néni. Ki az az Ilonka néni? Megpróbálom ezt az információt valahová elraktározni. Egy apuka telefonál – vajon hol csilingel a sulimobil? –, dugóba került, a neje megy szülőire, ő majd elragadja Jóskát, addig csináljunk vele valamit, majd rajzolgat. Jóskát leszedjük a kerítésről, papírt tolunk elé színezővel.

Ekkor gondolatban rendelek egy hintaágyat (nem kapom meg), és a gyakorlatban egy működő fénymásolót (ezt viszont tíz percre megkapom).

Gyors mosoly a tükörben (juj, kávébajszom volt!), bányászat a táska mélyére vándorolt fésű után. Paff, szép tiszta ruhámról leugrott egy gomb, sebaj, majd takarásként megfelelő szögben tartom a papíromat. Mert puska/papír nélkül egy lépést sem teszek!

A tudatalattira alapozva a tábla felső szélére írom: 18 óra 15 perc, busz hazafelé. Hátha elérem.

Színpadi fellépésemet osztályom anyukái és apukái előtt lámpalázas állapot előzi meg.

Papírkupaccal a kezemben lépek a tanterembe, remélhetőleg nem ejtek le semmit. A kiskorúakhoz teljes mértékben hangolódott agyam most butaság-üzemmódra kapcsol, és számolni kezd, hányadik szülői értekezletem ez, miként éltem túl az eddigieket. Feldereng egy jégkrémes doboz képe a hűtőnkből, talán már most jutalmazom magam gondolatban.

Kép: Veres Gabriella

Helyesek az anyukák, régi ismerősök vagyunk. Negyedik tanévünket kezdjük együtt, szeretem őket. Apukák is jöttek, üdítő foltok a nézőtéren. Humorérzékükre számítok. Tudom, hogy mindenki munkából jön, és senkinek sem a szülői értekezlet a vágyai tárgya. Itt vannak, és ez jó. Úgy teszek, mintha kizárólag a szülői konferenciák tartása miatt végeztem volna el a főiskolát.

Rövid ima, és nekifogok. Igyekszem nem vinnyogva beszélni, és le sem teszem papíromat. Főleg a hiányzó ruhagomb miatt.

Az anyuk és apuk figyelnek, sokan jegyzetelnek. Remélem, nem nonfiguratív ábrákat, ennyi előkészület után fájna. Belendülök, jönnek a kényesebb témák: kirándulás, szakkörök, szabályok. Nem hagyom őket unatkozni, no és motivál a 18.15.

Mély lélegzet után a még kényesebb témák jönnek: kiskamaszos dolgok, mosdóhasználat, igazolások, ebédrend. Házi feladatot is adok a szülőknek, számonkéréssel fenyegetve: mi szervezzük a farsangot.

Ekkor az a nyavalyás zoknim vidoran legurul a bokámra, a kis aljas, remélem, senki sem veszi észre.

Éppen az uszodát reklámozom, mégsem igazgathatok egy vacak zoknit! Lehajolnék, na de a gomb. Hagyom az egészet, különben is, majdnem rokonok vagyunk, párás tekintettel nézek az anyukákra, felváltva nevelgetjük a gyerekeket, mit számít egy kis öltözködési hiba.

Lassan kifogyunk a témákból, úgy tűnik minden információt sikerült átadnom. Nincs több kérdés. Az anyuk és apuk távozása után legszívesebben elhelyezkednék két összetolt padon, és elaludnék. No, majd a buszon! Most veszem észre, hogy iskolai váltócipő volt rajtam, mamusz fazonú papucs – nesze neked, csini ruházat! Dacból ebben megyek haza. Olyan fáradt vagyok, hogy ilyen kicsinység nem érdekel.

A szülőit kipipálhatom a naptáramban. Viszlát januárban!

Új tudományos vizsgálatok segítségével azonosítottak egy több mint 110 éve a Szépművészeti Múzeum gyűjteményében lévő antik szobortöredéket. A fej nélküli mellszobron látható viseletnek és a szobor anyagának közelmúltbeli vizsgálata során derült fény arra, hogy a szobor Hadrianus római császárt ábrázolja, ráadásul ebből a szobortípusból összesen csak négy darab lelhető fel a világon.

A szoborral az Antik Gyűjtemény „Muszeion” elnevezésű kamarakiállítás-sorozatának új tárlatán találkozhatnak a látogatók. Ez a sorozat a Múzeum 2018-as újranyitása után indult el, és folytatása nagysikerű elődjének (Az évszak műtárgya, 2003. tél – 2014. tél).

A töredékes mellszobor 1908-ban került a Szépművészeti Múzeumba. Első látásra nagyon kevés tárul fel belőle. A fej hiányzik, a ruhátlan férfi bal vállán csupán egy ruhakapcsoló tűvel rögzített köpenyt látunk, a mellén pedig egy keresztbe húzódó szíjat. Hogyan lehet ebből kitalálni, kit ábrázol a szobor?

A köpeny és a szíj könnyen meghatározható. Az előbbi a római hadvezérek jellegzetes rangjelző ruhadarabja, a paludamentum, az utóbbi pedig egy kardszíj. A büszt tehát harcosként és katonai parancsnokként jeleníti meg az ábrázolt személyt. Hans Rupprecht Goette berlini régész, aki az Antik Gyűjtemény készülő szobrászati katalógusának egyik szerzője, felfigyelt egy további részletre is: a kettős kardszíj megcsavarodik a mellen. Ez a látszólag jelentéktelen apróság segít eldönteni, hogy kiről készült a büszt. A motívum ugyanis mindössze három további római mellképen fordul elő, amelyek fürtös hajú, szakállas ifjút ábrázolnak. A budapesti büsztöt is hasonló fejjel kell elképzelnünk. Az ifjú könnyen azonosítható római éremképek alapján:

Hadrianus császár ő, aki 117–138 között uralkodott (korábban Pannonia helytartója is volt).

Ez a portrétípus eltér a császár szokásos ábrázolásmódjától, és csupán két nagyon rövid időszakban fordul elő. Kr. u. 118-ban, amikor Hadrianus trónra került, és uralkodása legvégén. A büszt stilisztikai jellemzői a későbbi keltezést támasztják alá – a szobor tehát Kr. u. 137–138 körül készülhetett.

Egy most lezáruló vizsgálat során a genfi kutató, Danielle Decrouez és munkatársai végigelemezték az Antik Gyűjtemény márványait, hogy meghatározzák, hol bányászták a követ. Sikerült megállapítaniuk, hogy a szobrot göktepei márványból faragták. Ezt a márványfajtát csak nemrégiben fedezték fel Törökországban, az ókori nagyváros, Aphrodisziasz mellett. A Kr. u. 2. században ez számított a legjobb minőségű márványnak, ebből faragták az uralkodó réteg és a császár számára készülő szobrok színe-javát. És végül még egy apróság: hátul a büszt támasztéka gomba alakú. Ezt a formát az athéni szobrászműhelyek használták.

Összegezve tehát: a büszt, amelyet athéni szobrász faragott a legjobb minőségű (göktepei) márványból, Hadrianus császárt ábrázolja élete végén (Kr. u. 137–138 körül), fiatal harcosként és hadvezérként.

Az Antik Gyűjtemény Muszeion-sorozatának harmadik kiállításán látható ez a szobor, 2020. február 23-ig.

Bővebb információt olvashat a szoborról itt.

A meghívásos pályázatra 14 tervezőcsapat közül nyolcan adták be pályaművüket, amelyekből „dobogós” helyezésig a Nanushka, a Nubu és a Tomcsányi kollekciói jutottak el.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem campusán tartott eseményen – a köszöntő és bemutató beszédek során – Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke hangsúlyozta, a zsűri felé elvárás volt, hogy a sportolók véleménye is markánsan megfogalmazódjon.

A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökeként Szabó László köszönetét fejezte ki a MOB-nak, hogy a 2020-as olimpián és paralimpián a magyar csapat tagjai közösen, együtt fogják képviselni ezekben a ruhákban is Magyarországot. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a fogyatékkal élő sportolók miatt a ruhák készítésénél más típusú szempontokat is érvényesíteni kellett, mint az ép versenyzők esetében.

A pályázóknak olyan formaruha-kollekciót kellett megálmodniuk tokiói játékokra, amely színvonalas, reprezentatív megjelenést biztosít, és a magyar kultúra üzenetét hordozza jellegzetesen, de nem hivalkodó módon. Szempont volt, hogy figyelemfelkeltő és egységes vizuális élményt nyújtson a nagy létszámú csapatban, valamint nagy távolságból, a felvételeken keresztül is. Figyelembe kellett venni a konfekciómérettől eltérő alkati adottságokat, hogy a paralimpiai csapat tagjainak is megfelelő legyen, a japán időjárást, valamint hogy a bevonuláskor is kellemes viselet legyen a hosszú várakozás, sok ülés, állás alkalmával is. Szempont volt a könnyű tisztítás, szállíthatóság, a kollekció egyes elemeinek jó kombinálhatósága.

Kép: Földi Ádám

Harmati Hedvig, a MOME textiltervező tanszékének vezetője szerint nehéz helyzetben volt a zsűri, mivel mindhárom pályázat jól megfelelt az előírt kritériumoknak.

A nyertest Lakatos Márk stylist és Verrasztó Evelyn, ötszörös Európa-bajnok úszó olimpikon jelentették be: a NUBU divatcég formaruháit hordják majd a magyarok a jövő évi olimpián, majd a paralimpián.

A nyertes tervezőpáros előnyét adhatta, hogy egyrészt volt már tapasztalatuk, hiszen négy évvel ezelőtt is pályáztak (amit akkor végül a USE Unused csapata nyert meg), illetve hogy ezer szállal kötődnek a japán kultúrához. A NUBU tervezői – miközben tartották magukat a tőlük ismert modern, minimalista, kényelmes és egyben stílusos vizuális világhoz – a magyar nemzeti zászló színeit és formavilágát a japán zen filozófiával ötvözték. A designerek a kollekcióban a befogadó ország felé is tisztelegnek a szabásvonalakban elrejtett kimonó-motívumokkal, miközben egyértelműen hangsúlyozzák a magyar identitást a „team hungary”-feliratokkal és a dinamikus ecsetvonásokkal felvitt piros-fehér-zöld mintával.

A NUBU kollekciójában az elegáns és a sportos darabok jól kombinálhatók egymással. Judit és Adél a funkcionális és kényelmes öltözettel kiegyensúlyozottságot és magabiztosságot szeretnének ajándékozni a sportolóknak, ezzel segítve őket a kiemelkedő eredmények elérésében.

Az eseményen részt vettek élsportolók, iparművészek, ruhatervezők és a vendéglátó egyetem rektora, Fülöp József.

Vadkempingezés a vakítóan kék ég alatt a Csendes-óceán partján, a lakóautó árnyékában hosszú családi reggelivel, nagy sétákkal a homokos parton cammogó teknősökkel kísérve, hullámugrálással és esti tábortűzzel – egy átlagos nap a László család életében. Viki és Marci egész életükben szerettek utazni, s ez azután sem változott, hogy megszületett négy gyermekük: Zsombor, Luca, Fruzsina és Vilma (az utazáskor 10, 8, 6, 4 évesek). Az utazás iránti szenvedélyüket beoltották a gyermekeikbe, akik a nyári szünidő alatti sátrazós élményeken edződve készültek a latin-amerikai kalandra.

A család az Egyesült Államokban tett szert Goldie-ra, amely a nyolc hónap alatt tökéletes otthonuknak bizonyult; kényelmes, ugyanakkor kuckós, ideális tere egy másfajta létformának, ahol valóban csak a legszükségesebb tárgyaik férhettek el. A lakóautós lét csodáját néhány hétig az USA nemzeti parkjaiban tesztelték, majd nekivágtak Mexikónak.

„Amikor a rokonok és a barátok meghallották, hová tervezzük az utazásunkat, mindenki azt kérdezte: megőrültetek? – meséli Marci. –

„Útközben jöttünk rá, hogy a gyerekeink jelenléte önmagában nagy védelem. Megérkeztünk egy mexikói kisvárosba, kiszálltunk az autóból, és csend lett körülöttünk, mindenki abbahagyta a beszélgetést, minden tekintet ránk szegeződött. A latin népek imádják a gyerekeket. Ezek után kinek jutott volna eszébe, hogy megbabrálja a kocsinkat?”

„Bennünk is volt egyfajta egészséges izgalom, de ahogy átléptük az amerikai–mexikói határt, átjárt bennünket a hamisítatlan latin életérzés, tudtuk, hogy minden rendben lesz” – emlékszik vissza Viki.

Végigautóztak a Kaliforniai-félszigeten, majd onnan átkompozva folytatták útjukat a latin-amerikai földhídon. Mexikó észak-nyugati része a drogháborúkról, véres leszámolásokról, bűnözésről és szegénységről híres, ezen a területen működött a hírhedt Sinaloa-drogkartell, amelynek vezetőjét, El Chapot alig pár hónapja ítélték életfogytiglani börtönre. Lászlóék azonban magával ragadó, koloniális városkákat fedeztek fel, jóízű falatokat ettek a helyi piacokon, mariachi zenészeket hallgattak a főtereken.

A család négy hónapot töltött Mexikóban, majd Guatemala, Belize, Salvador, Nicaragua és Costa Rica következett. Kempingekben szálltak meg, egy helyen három-négy napot maradtak, kényelmesen utaztak, igyekeztek nem túlzásba vinni az autózást, hogy a gyerekek érdeklődése se lankadjon. Costa Rica után úgy döntöttek, hogy nem folytatják tovább útjukat Panama felé, hanem visszatérnek oda, ahová a szívük húzta őket: Nicaragua festői szépségű kis városkájába, Granadába.

Granada a Nicaragua-tó partján fekszik, a közelmúltban véget ért polgárháború miatt a helyiek hálásak minden turistáért, s ez látszik a kedvező árakon is. A család itt telepedett le három hónapra, házat béreltek, és a gyerekeket beíratták a helyi általános iskolába.

Még az sem okozott nehézséget, hogy év közben voltak, s hogy a nyelvet sem beszélték. Így volt alkalmuk belekóstolni a latin iskolarendszerbe, ahol hol azért maradt el az óra – vagy akár a komplett tanítási nap –, mert nagyon esett az eső, hol azért, mert felvonulás volt a városban.

László család 

A gyermekek taníttatását Viki és Marci nem bízták a véletlenre, a két iskolás korú gyermeküket csak úgy engedte el a magyar iskolarendszer, ha év végén leteszik a különbözeti vizsgát. Ezért a szülők a magyar tananyagot is magukkal vitték, és beosztva a tantárgyakat a gyerekekkel végigvették a harmadikos és negyedikes tananyagot. A László-féle homeschooling-rendszer jól vizsgázott, a gyerekek hazatérve remek eredménnyel tették le a különbözeti vizsgákat.   

A kicsik könnyen alkalmazkodtak új életformájukhoz, pozitívan hatott rájuk az utazás, az online teret felváltotta a valóság izgalma, visszanyerte értelmét a játék és a felfedezés, kapcsolatuk elmélyült.

A lakóautó valóságosan is az otthonukká vált, úgy emlegették, hogy „megyünk haza”. Azt gondolnánk, nehéz összezárva élni egy ilyen kis „lakásban”, de Viki szerint „itthon valóban megőrülnénk ilyen kis helyen, de a kempingekben a gyerekek szabadon jöttek-mentek a lakókocsi körül, így még több magánéletünk is volt Marcival.”

Az összezártság, egymásra utaltság nagyobb harmóniát hozott a család életébe. „Olajozottan működtünk – meséli Viki –, bármit mondtunk, a gyerekek azonnal megcsinálták. Budapesten mindig ment a hiszti és az unatkozás, hogy anya ezt vedd meg, azt vedd meg. Ott ez elmaradt, mert nem volt mit megvenni. Ez megnyugvás volt nekem.”

Egy ilyen út megtanítja az embert, hogy jobban értékelje a kevesebbet.

„Átlagos méretű hűtőnk volt, akkora, ami egy lakóautóban elfér, mégsem volt probléma, hogy nem férünk el benne. Itthon ez állandóan téma: tele van a hűtő, és nem tudjuk, hogy mit együnk. Ott sosem volt ilyen gond, mindent felhasználtunk, sosem dobtunk ki ételt” – meséli Viki.

„Nagyon szegény régiókat jártunk be, olyan otthonokat láttunk, amik Európában elképzelhetetlenek – magyarázza Marci –, mégis, az emberek sokkal boldogabbak, mint itthon.” Valóban, a Happy Planet Index szerint a latin-amerikai régió boldogságban rendre megelőzi a gazdagabbnak, kényelmesebbnek ismert európai országokat.  „Ha jó az idő, ha süt a nap, akkor alapvetően boldogabbak az emberek – folytatja Viki. – A boldogság Nicaraguában nem pénzkérdés, ott teljesen normális, hogy nincs feltöltve a telefonod. A szegény és gazdag egymás mellett él. A keveredéssel az emberek elfogadóbbak, empatikusabbak egymással.”

László család 

Mint minden utazásnál, a László család útja során is akadtak ijedtségek, balestek, váratlan események: defektek, homokba ragadás, egy kéztörés, egy ájulásos fáról leesés, csípések, no meg egy komikusra sikerült betörési kísérlet is, de a család egy pillanatra sem bánta meg, hogy útra kelt. „Ahol nincsenek turisták, ott nem épül ki iparág arra, hogy kifosszák őket.  Persze, mindent ésszel kell csinálni, nem szabad felelőtlennek lenni. Mi is utánajártunk mindennek, a szükséges oltásoknak, orvosi ellátásnak, vittük magunkkal, amit szükségesnek éreztünk.”

„Fel kell készülni, de nem szabad engedni, hogy az idegentől való félelem beárnyékolja az utazás örömét.”

„A gyerekek itthon is elveszhetnek. A minap Kispesten voltunk, a gyerekek a ház körül bicikliztek, az egyik tovább tekert és eltévedt, végül egy rendőr hozta haza” – meséli nevetve Viki.

A család már több mint két hónapja itthon van és igyekszik visszaállni a régi kerékvágásba. „Legnehezebb a reggeleket megszoknom, illetve azok hiányoznak a legjobban. A reggel a lakóautóban maga volt a teljes harmónia. Nem keltünk órára, nem siettünk sehová. Lassan megjelentek a gyerekek az ágyunkban, beszélgettünk, nevettünk, reggeliztünk. Nem volt TV, laptop, amit bekapcsoltunk volna. Csak mi voltunk.”

Egy ilyen kaland után nehéz megállni. Most viszont egy rövid megállóra kényszerülnek, hiszen Nicaraguából nem hatan, hanem heten jöttek haza, ugyanis Viki és Marci ötödik gyermeküket várják.

De a tervezés nem áll meg, szeretnének visszatérni Nicaraguába, lakóautóval bejárni Dél-Amerikát, Európát, Törökországot és Iránt. És ez csupán a következő négyéves terv!  

„Nagy tapasztalat, hogy az emberek azt gondolják, a messzi helyeken az emberek másmilyenek. Máshogy élnek, és ezért félnek tőlük, ezért gondolják azt, hogy például egész Latin-Amerika nagyon veszélyes hely. De az emberek mindenhol egyformák: barátaik vannak, családjuk van, sírnak-nevetnek. Boldogok akarnak lenni. Minden más csak színfal.”

Tagadhatatlan, hogy mindannyian zsonglőrködünk az idővel, kiváltképp reggel minden perc számít. Ugyanakkor azon spórolni, hogy reggelire nem készítek egy tartalmas szendvicset, tízóraira nem vágok össze egy almát, barackot, uzsonna kiegészítésére nem készítek be egy-két hétvégén elkészített zabpelyhes kekszet vagy egy kis répát, a kulacsot nem töltöm fel vízzel, nem biztos, hogy kifizetődő.

Sokan bele sem gondolnak, hogy egy reggelire bekészített cukros üdítő és csokis croissant, a tízóraira berakott édes nassolnivaló milyen hatással lehet a kicsik teljesítőképességére. Panaszkodnak, hogy a gyerkőc a második órára, 10 óra körül már fáradt, nyűgös, majdnem elalszik a padban, hogy az ebédet sosem eszi meg, hogy farkaséhes délután.

Nem mehetek el szó nélkül az ilyen megjegyzések mellett, mert sok esetben mi vagyunk a felelősek, ha csak egy kicsit másként alakítjuk a napi étkezési rutint, már megtettünk valamit a gyerek iskolai ébrentartásáért. (Legalább az a jó érzés megmarad, hogy nem az elfogyasztott étel miatt nyúlik el álmosan a padon, hanem valami más okból, legyen az tananyag vagy szerelem.)

A reggeli kezdés

Nagyon elcsépelt, de reggelizni kell: korgó gyomorral nem lehet a tanulásra koncentrálni. Azzal szoktam érvelni, hogy nekem az is elég, ha pár falatot eszik; amikor látom, hogy belekezd a szendvicsbe, már nyert ügyem van, mert általában a végére is szokott érni, mire beérünk a suliba. Mindig bebizonyosodik a mondás, hogy evés közben jön meg az étvágy.

Ugyanakkor az sem mindegy, hogy mit eszik a kicsi reggelire. Ha a napot palacsintával, fánkkal, csokis croissant-nal, tehát agyoncukrozott szénhidráttal kezdi, igaz, hogy felpörög egy időre, de utána sokkal mélyebbre esik vissza, kimerültnek fogja érezni magát, álmosnak, ugyanis hirtelen leesik a vércukorszintje, lelassulnak az agyi funkciói.

A legjobbat akkor tesszük velük, ha egy rostokban, zöldségekben, fehérjében gazdag reggelit készítünk nekik. Ez így nagyon tudományosan hangzik, ezért rögtön lefordítom.

Mivel mi útközben szoktunk reggelizni, ezért általában szendvicset készítek, rozs- vagy teljes kiőrlésű lisztből készített, néha magokkal szórt kenyérből, saját készítésű tonhalkrémet teszek bele, vagy sajtot, esetleg felvágottakat. A lehetőségek tárháza elég széles a gyerekek ízlésének megfelelően. Amire érdemes figyelni, hogy a kenyeret variáljuk, ne mindig ugyanolyan legyen, és ha lehet, ne mindig fehér kenyeret, zsemlét, kiflit fogyasszon. Nem kell semmit tiltani, de próbáljunk törekedni arra, hogy az étkezés kiegyensúlyozott legyen. A kenyérre kenhetünk otthon készített krémeket: csirke, tonhal, zöldség, tojás, sajt, de mindezeket rá is pakolhatjuk, ha nem daráljuk pépesre.

Kép: Designed by Freepik

Ha szereti a gyermek a répát, uborkát, paprikát, kis paradicsomot, és megeszi a szendvicsben is, akkor tegyük bele, ha mellé szereti enni, akkor pakoljuk mellé, a lényeg, hogy a lehetőség legyen felkínálva. Aki esetleg otthon reggelizik, ehet zab-, köles- vagy hajdinakását. Ezeket előre el lehet készíteni, és reggel csak melegíteni kell, de nem győzöm hangsúlyozni, hogy ha egy mód van, ezeket otthon készítsük el, a legtöbb bolti változat sajnos cukrot tartalmaz, akár nádcukor, barnacukor, glükóz (szőlőcukor), fruktóz (gyümölcscukor) formájában.

A tízórait nem véletlenül hívjuk kisétkezésnek

Az iskolások általában délben, fél egy körül már ebédelnek, tehát ha elindítottuk egy teljes értékű reggelivel, akkor tízóraira elengedő nekik egy marék magmix, például mogyoró, dió, napraforgómag, tökmag, vagy egy kevés gyümölcs, például egy alma vagy pár szem szilva, egy körte vagy egy kis doboz bogyós gyümölcs, egy otthon bekevert túrókrém (túrót tejföllel homogénre mixelünk, és beledobunk pár szem édes gyümölcsöt). Ha túl sokat esznek tízóraira, garantált, hogy nem fogják megenni az ebédet, vagy válogatni fognak.

Uzsonnakiegészítők

Az első szülői értekezleten finoman jelezték nekünk, hogy a gyerekek délutánra megéheznek, uzsonnára néha péksüteményt kapnak, néha csak egy darab gyümölcsöt, ezért négy, fél öt körül már nagyon éhesek, ha tehetjük, csomagoljunk valamit nekik. Mivel este megint mi, szülők határozhatjuk meg, hogy a gyerkőc finomat és teljes értékűt egyen, ugyanakkor a szellemi aktivitás miatt a gyerek tényleg extra éhes tud lenni már délutánra, ezért érdemes az uzsonnakiegészítést átgondolni, de egyéntől függően. Ha valaki kisétkű, nem érdemes plusz egy szendvicset csomagolni, mert nem fog este jól vacsorázni. Nekünk ilyenkor kiváló megoldás a rágcsálnivaló répa, a hétvégén sütött zabpelyhes keksz vagy sajtos tallér. Ezek délután is még frissek, és csak rajtunk múlik, hogy mi kerül bele.

Folyadékbevitel napközben

Ha már biztosak vagyunk abban, hogy az étkezésével minden rendben a kis iskolásunknak, érdemes feltölteni a kulacsát friss vízzel, és délután megkérdezni, hogy hányszor töltötte újra. A cukros üdítőkkel, akár gyümölcsösként van eladva, akár nem, óvatosan bánjunk. A gyerek szervezetére ugyanolyan hatással lehet, mint egy rosszul megválasztott reggeli. A vízzel nem tudunk melléfogni, oltani fogja a szomját, feltölti a sejtjeit, hidratálja, pont erre lesz szüksége a tanórák között.

Szülői példa és kivételek

Ha nem vagyunk hitelesek, természetesen nem sokat ér, ha csak beszélünk arról, hogy mit és hogyan csináljon a kicsi az iskolában (amikor nem látjuk).

Nálunk reggel mindenki kulacsát feltöltjük, anya ugyanúgy dobozol: elpakolja a reggelit, az ebédet, és este együtt ülünk le vacsorázni. Hétvégén együtt reggelizünk, ilyenkor a zöldségek az asztalon sorakoznak. Ebédre a zöldségkrém-levesből, szószból vagy főzelékből mindenki eszik (legalább annyit, ahány éves).

Mindez persze nem jelenti azt, hogy néha nem csomagolok be tízóraira egy túró rudit, nem veszünk a pékségben egy mákos patkót reggelire. A legfontosabb, hogy ne ez legyen a mindennapi rutin. Minimális előre gondolkodással megoldható az egész hét, és elég egy kicsivel korábban kelni vagy este előkészíteni pár dolgot.

Hozzávalók:

50 dkg csirkemáj
80 dkg szőlő
1 zacskó gyorsrizs
1 tk keményítő
olívaolaj
2 dl fehérbor
1 ek méz
csípős paprika
fokhagymapor
őrölt bors
koriander
őrölt fahéj
só

Elkészítés:

A páchoz keverjünk össze ízlés szerinti mennyiségű koriandert (használhatunk friss fűszereket is, ez esetben viszont mozsárban törjük össze), szegfűszeget, csilit, sót, a fokhagymaport és az őrölt fehér borsot. Öntsük föl a keveréket 1 deci olívaolajjal, majd alaposan kavarjuk föl. Ha ezzel készen vagyunk, tegyük bele pácolódni a májat (legalább 20 percig, hogy az ízek jól összeérjenek).

Ha letelt a 20 perc, tegyük a májat az olajjal együtt egy serpenyőbe, majd többször átforgatva süssük meg. Ha ezzel is elkészültünk, szedjük ki a serpenyőből a májat, és hogy melegen maradjon, tegyük át egy előmelegített tálra.

A szőlőmártás elkészítéséhez használjuk föl a máj sütésekor visszamaradt olajat, méghozzá úgy, hogy először hozzátöltjük a két deci fehérbort, majd hozzáadjuk a mézet és ízlés szerint az őrölt fahéjat. Ezt az elegyet forraljuk pár percig, majd adjuk hozzá az előzetesen megmosott szőlőszemeket. Óvatos kevergetés mellett lassú tűzzön főzzük a keveréket 2–3 percig.

Eközben a keményítőt kevés vízzel keverjük simára, majd csorgassuk a szőlőszószba. Kevergessük óvatosan, hogy szépen besűrűsödjön.

Tálaláskor a tányér közepére helyezzünk salátalevelet, tegyük rá a májat, majd kanalazzuk mellé a szószt. Köretként főtt rizst fogyasszunk mellé.

– Milyen indíttatásra alapította a drogmentő missziót?
– Az állam az 1980-as években felkérte az egyházakat, hogy foglalkozzanak a deviáns fiatalokkal. Megkerestek engem is mint fiatal lelkészt, hogy legyek munkatárs. Nem volt idegen tőlem a rossz utakon járó fiatalok világa, magam is négy gimnáziumba jártam, több rendőrségi körözésen voltam túl, csöveztem... Mindig rossz gyerekekkel barátkoztam, szerettem őket.

– Hogyan látja a mai magyar droghelyzetet?
– A dizájner drogok nekünk mindennapos bajt okoznak. Például nemrég itt, a közelben egy 21 éves fiú megölte a húgát. Miután a rendőrök elfogták, másfél nap kellett ahhoz, hogy kijózanodjon. Szerintem most egy börtönben sírdogál, hogy megölte a testvérét, és ő erről nem is tudott. Régebben is voltak agresszív tünetek, mert minden drognak van tudatmódosító hatása. De olyan sok erőszakos esettel eddig nem találkoztunk a szakmában, mint amennyi mostanában kábítószerezés következményeként előfordul. Olyan pszichiátriai problémákkal kell megküzdenünk, amilyenekkel korábban nem. Nehéz eldönteni, hogy egy olyan, drog által indukált pszichózist tapasztalunk-e a drogfogyasztónál, ami majd feltisztul, vagy egy olyan pszichózissal állunk szemben, ami a drog következménye, de hosszabb távon se fog feltisztulni. Tehát elmúlik a függőség, és mégis megmarad a pszichiátriai tünet.

– Szokatlan tünetekről is lehet mostanában hallani.
– Egyesek például vetkőznek, mint az a turista is, aki kiugrott az ablakból a Kálvin téren. Teljesen meztelenül belekarolt egy vadidegen nőbe, valószínűleg azért, mert rossz volt az egyensúlyérzéke. Egy afrikai férfi volt.

Most gondold el: az utcán hirtelen beléd kapaszkodik egy afrikai, pucér férfi! És az a nő engedte, nem lökte el magától, hanem átvezette az úton. Gondoltam is arra, hogy meg kellene keresni ezt az asszonyt, mert fantasztikus.

Azért vetkőznek ezek az emberek, mert úgy érzik, hogy bogarak másznak rajtuk. Ma fantázianevük van a drogoknak: Zene, Kati, stb. Legtöbbször a dílerek sem tudják, hogy mi az összetétele annak, amit használnak, terjesztenek. Régebben, amikor beérkezett a detoxikálóba valaki, megmondta, hogy mit használt. De most hiába mond a beteg bármit is! Nemrég végeztek egy kutatást a páciensek között: megkérdezték, hogy mi volt a neve annak a szernek, amit bevett, és mit érzett. Sorra jegyzetelték az adatokat, és kiderült, hogy ugyanazon a néven más és más szert kaptak a drogosok. Most senkinek sincs fogalma a drogpiacról. Hosszú ideig nem találkoztunk például heroinhasználóval, most ismét megjelentek. A dizájner drogok pár száz forintért beszerezhetők, így teljesen átrendeződött a drogpiac.

Fotó: Nagy Szabolcs / Index.hu

– Mi a helyzet a drogosok életkorával? Úgy tudom, egyre fiatalabbak a szerhasználók.
– Nagy gond, hogy már gyerekek is droghasználók. Hátrányos helyzetű falvakban alsó tagozatos gyerekek is napi szinte drogoznak. Ezért alapítottuk a tinirehabot, vagyis a Fiatalkorúak Drogterápiás Otthonát itt, Ráckeresztúron. Amikor a serdülőkorúakkal elindultunk, azt mondtam a munkatársaknak, hogy ne tűzzük ki célul a teljes absztinenciát, mert akkor nagyon el fogunk keseredni az eredménytelenség miatt. Ezek a gyerekek általában szülői kényszerre jönnek hozzánk, valamilyen rendőrségi üggyel a hátuk mögött.

Ennek ellenére sokan leszoktak már, és ez jó hír, hiszen nem is számítottunk rá. Viszont egyben rossz hír is, hiszen annyi szörnyűségen mentek át már ebben az életkorban, hogy megértetették: bele fognak halni, ha nem szoknak le.

A szörnyű helyzetek, amiken átmentek, túl korán megérlelték őket – de ez részben jó, mert mások harminc évesen jönnek ide, három újraélesztés után.

– Azt hallottam, hogy a drogfogyasztó tinédzserek között sok a gazdag szülők elkényeztetett gyereke…
– A tinirehab résztvevői között jól látszik a két szélsőség: egyrészt ott vannak a nagyon gazdag fiatalok, akik ugyanakkor lélekben sérültek és elhanyagoltak. A másik végletet az állami gondozott és cigány fiatalok jelentik. Ők egy csoportban: szép érzékenyítő tréning! Egészen jól működik ez, nincsenek ebből a nagyon különböző társadalmi helyzetből adódó különösebb feszültségek. Van olyan fiú, akit azért nem tud meglátogatni az édesanyja, mert nincs rá pénze. A másik szülőnek pedig el kell magyarázni, hogy ne adjon plusz pénzt a függő gyerekének, mert az is a terápia része, hogy megtanuljanak bánni a pénzzel.

– Van-e gond a marihuánával, amelynek a használatát sokan szívesen legalizálnák?
– Tudjuk, nincsenek olyan kategóriák, hogy kemény és könnyű drog, mert szakmailag helytelen ez a szétválasztás.

A legnagyobb gond, hogy a marihuána és a hozzá hasonló kábítószerek fogyasztói fokozatosan elveszítik a motivációjukat. Csökken az érdeklődésük is, és a rövid távú memóriájukat is roncsolja.

Angliában vették észre, hogy a füvező emberek között több a szkizofrén, mert sok emberben van valamilyen látens pszichózis, amit a fű aktiválhat. Utána az illető leszokhat a fűről, de megmarad a pszichés tünet.

– A Válaszút Misszióban milyen ellátást biztosítanak?
– Itt úgynevezett alacsony küszöbű ellátás van, aktív drogosokat is fogadunk. Nem kell elmondani a nevüket, teljesen anonim módon, akár kapucniban is bejöhetnek. Ez azért fontos, mert így tudjuk felvenni a kapcsolatot. Úgy szokták ezt mondani, hogy tűcsere-akció, de ez ennél jóval több. Mi a kliensekkel családterápiát is végzünk, akkor is, amikor ezt nem finanszírozza az állam. Támogatott lakhatási lehetőséggel is rendelkezünk azok számára, akik absztinensek. Kapnak mentort, csoportokba járhatnak, védőhálót biztosítunk számukra.

Fotó: Nagy Szabolcs / Index.hu

– Mi a helyzet a droghasználók kriminalizációjával?
– Van nálunk elterelés, tehát nem kell börtönbe mennie, ha vállalja azt, hogy hat hónapon keresztül tizenkét órát havonta segítő beszélgetéssel tölt. Még angol nyelven is van erre lehetőség! Magyarországon tehát nem kriminalizálják, nem zárják automatikusan börtönbe a droghasználót! Aki nem ezt mondja, az téves információkat ad át. A világon nagyon kevés helyen van komoly lehetőség arra, hogy kétévente igénybe vehetik ezt az intézményt.

Laci itt, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonában szabadult meg a függőségtől. Így mondja el történetét:

– Tizenhat évvel ezelőtt egyszerű bulinak indult. Anyu gyakran volt a Balatonnál. Látta, hogy jól vagyok, rendben van minden, tanulok. Nem gondolt arra, hogy jobban figyelnie kellene. Akkor még speedet használtam. Pénzem volt, így gond nélkül hozzájutottam.

Nagyvonalú életet éltem: megvolt a kocsim, csajom, pénzem, drogom, és így azt hittem, hogy király csávó vagyok. El is hittem magamról, hogy az vagyok.

Aztán anyámmal megszűnt minden kapcsolatom. Reggeltől estig, estétől reggelig drogoztam, haza már nemigen jártam. Anyám kiborult, és védekezésül úgy döntött, hogy nem vesz tudomást arról, hogy a gyereke drogos, mert az kizárt dolog. Előfordult, hogy hetekig eltűntem. Egy idő után kezdtem belátni, hogy itt probléma van, és meg kellene valahogy állítani. Volt egy gyerekem, és ebből keletkezett egy gyermekelhelyezési per. Amikor eljött a tárgyalás napja, nagyon csúnyán be voltam szívva. A bírónő – soha nem fogom elfelejteni – megkérdezte, hogy ugyan, apuka miért mond le a gyerekéről? Már akartam mondani, hogy az anyagiak meg a körülmények, valamit hazudni akartam, de elkapott egy őszinteségi roham és azt mondtam: mert kábítószerfüggő vagyok, és nem tudok a magam életéért sem felelősséget vállalni, nemhogy a gyerekeméért. Ott, a bíróságon tudtam először bevallani, hogy ez van.

Akkor már nagyon rosszul néztem ki, hatvankilós voltam, az arcom beesett, a szemeim el voltak feketedve, szinte halálközeli állapotban voltam. Így jutottam el Ráckeresztúrra, magamért, hogy talpra álljak.

Aztán itt a misszióban szerveztek egy csendeshetet, és azért imádkoztam, hogy „ha vagy, add vissza a lányomat”. Unott, vállrángatós imádkozásomat meghallgatta az Úr, és egy évre rá, bár megint rehabon voltam, de visszakaptam a lányomat. Ez nekem egy bizonyság volt, hogy létezik az Isten, és bármit kérhetünk tőle, ő megadja. Most már megvan az Istenbe vetett hitem és a magamba vetett hitem. El tudom hinni azt, hogy tiszta életet tudok élni.

Az életemet, a múltamat bizonyos szinten hordozom tovább, de úgy érzem nem véletlenül került rám ez a kereszt. Tizenhat év kemény anyagozás után csodálatos az, hogy itt ülök, tudok beszélni, nem haltam meg. Rengetegen meghaltak mellettem, rengetegen börtönbe kerültek mellőlem, én meg itt ülök és beszélgetek – ez nem véletlen. Úgy jöttem be, hogy nem tudtam egy összefüggő mondatot elmondani. Ez számomra egy csoda, ami nem véletlenül következett be az életemben. Hogy milyen tervei vannak velem az Istennek, az nem tudom, de majd megtudom.

– Fel tudod idézni, hogy mikor és minek a hatására kezdtél el jógázni?
– Pár évvel a gyermekem, Ármin születése előtt szerettem meg a jógát, de nem mondhatnám, hogy egyből beleszerettem, ugyanis némileg zavart a „lassúsága”, vagyis hogy túl hosszan kitartott testtartásokra és lassú mozgásokra épül. Egyszer kíváncsiságból beiratkoztam egy tizenhat alkalmas jógatanfolyamra, ahol egy remek oktatónak köszönhetően egy csapásra belopta magát a szívembe a mozgásforma. Miután saját magamon tapasztaltam a jótékony hatását, szerettem volna azt Árminnal is megismertetni.

Fontos lett, hogy átadhassak egy olyan szemléletmódot, ami a gyerekkorát izgalmassá és játékossá teszi, felnőttkorára pedig jó alapot biztosít a nyugodt és kiegyensúlyozott élethez.

– Bizonyára ez motivált akkor is, amikor egy különleges mesekönyv írására adtad a fejed: három éve készült el az Erdei jógakaland. Története Jógaországba repíti a gyerekeket, s játékos módon ismerteti meg a kicsikkel a gyakorlatokat.
– A YouTube-on véletlenül láttam egy angol jógás mesekönyv-bemutatót. A videóban szereplő könyv segített a szülőknek megnyugtatni a gyereket az esti alvás előtt. Nagyon megtetszett az ötlet, hogy a felnőtt világból ismert jógát és annak a jótékony hatásait lefordítják a gyerekek nyelvére. El is újságoltam ezt a páromnak, Salinger Richárdnak, mire ő azt felelte, hogy tényleg remek dolog ez, de ő ennél jobb mesét is tudna írni.

Innentől pedig már peregtek is az események: az egyedi illusztrációkat Széll Adrienn grafikus ismerősöm készítette, Csíki Mariann gyerekjóga-oktató (aki nem mellesleg több mint tíz éve foglalkozik a gyermekek mozgásfejlesztésével) kifejezetten a kicsik részére állított össze gyakorlatsort a mesekönyvbe. A történet főszereplője, aki maga a gyermek, újabb és újabb izgalmas kihívásokkal találja szemben magát, amiket úgy tud teljesíteni, ha elvégzi a soron következő jógagyakorlatot. A mesekönyvhöz nem szükséges semmilyen előzetes ismeret, a teljesen kezdő és a jóga iránt csak érdeklődő szülő is bátran elmesélheti gyermekének, és otthon, együtt élhetik át a mozgás örömét. Célul tűztük ki, hogy a jóga megismerése családi élmény és kaland legyen.

– A könyvetek tehát egyfajta közvetítő az egészséges, mozgásban gazdag életmód és a gyermekek között?
– Igen, workshopokat is tartunk, ahol minden alkalommal velünk tart egy szakképzett gyerekjóga-oktató, akinek segítségével a kicsik megismerhetik a mesekönyvet, és azzal együtt a jógázás játékos alapjait. Úgy tapasztalom, hogy ha a 3–10 éves korú gyerekeket a saját nyelvükön vonjuk be a könyvünkön keresztül a jógázásba, rendkívül nyitottá válnak. Egyébként nemcsak az apróságoknak, hanem szüleiknek, jógaoktatóknak, óvónőknek és a kisiskolás pedagógusoknak is hasznos lehet a könyv, vagyis mindazoknak, akik sokrétűen, mégis játékosan, könnyedén szeretnék a gyermekeket fejleszteni.

– Szerinted mit profitálhatnak a gyakorlatokból a kicsik? Milyen pluszt adhatnak nekik szellemileg, lelkileg és testileg az egyes testhelyzetek és mozdulatsorok?
– Minden gyereknek ott és abban segít, amiben szüksége van rá, és egyfajta megküzdési kulcsot ad (Ármin esetében az elalvást könnyítette meg).

Különösen előnyös a figyelemzavaros, hiperaktív, szorongó, magatartási vagy beilleszkedési nehézségekkel küzdő gyerekek számára, remek feszültségoldó, erősíti az immunrendszert, megtanít lecsendesedni, befelé figyelni, fejleszti a mozgáskoordinációt.

A gyermekek mozgása harmonikusabbá, stabilabbá válik, intelligenciájuk növekszik, segít a helyes önértékelés kialakulásában, nem utolsósorban pedig segít jelen lenni, ami a mai világban roppant nehéz, hiszen számos inger éri őket. Vannak családok, ahol az óvodai beszoktatást segítette elő a könyvünk, oldotta a kislány szorongását; volt olyan is, hogy a gyermek indulatait segített megtanítani kordában tartani. Figyelemzavaros kicsik esetében is javulást hozott, mivel a jógázás során először lehiggadt a testük, később a tudatuk is megnyugodott, következésképp mozdulataik összehangoltabbak lettek, koncentrációs készségük javult, tovább tudtak egy helyben ülni.

Kép

Kép: Bánhidi Dóra

– Jógával kapcsolatos társasjátékról, kártyajátékról és puzzle-ről is gondoskodtatok…
– Ilyen formában is szeretnénk segítséget nyújtani a minőségi együtt töltött időhöz, s ahhoz, hogy a szülők és a pedagógusok felkészíthessék a gyermekeket az egészséges és harmonikus felnőtt életre. A Napüdvözlet társasjáték a jógázás egyik alapját, a „napüdvözlet” nevű gyakorlatsort tanítja meg a gyerekeknek, amelyet úgy alkottunk meg jógaoktató és fejlesztőpedagógus segítségével, hogy egyszerre legyen hasznos a jógaismeretek megalapozásához, fizikailag kellemesen megterhelő és persze szórakoztató is.

Őszre pedig elkészül a második társasjátékunk is! A Jógakaland kártyajátékot úgy találtuk ki, hogy a gyerekek egyedül, párosan és nagyobb csoportban is jól szórakozzanak. Az egyes kártyalapok segítenek a gyerekeknek elsajátítani tizenöt izgalmas jógapózt; több játékos esetén memóriakártyákként is funkcionálhatnak a lapok, amelyek színek, grafikák és jógapózok alapján párosíthatók. Nemsokára elindul a Hogyan meséljünk a gyereknek? című kurzusunk, emellett tervben vannak aromaterápiás és a gyerekek jóllétét fókuszba állító workshopok is…

– Tele vagy energiával, elképesztő lelkesedéssel beszélsz a vállalkozásotokról, érződik, hogy valóban nagy kalandnak tekinted. Miben változott az életed leginkább, amióta édesanya vagy?
– Kitartás és türelem terén nagyon sokat változtam – az első két év elképesztően nehéz volt, kimerített a sok éjszakázás, ugyanis Ármin nagyon nehezen aludt el. Rájöttem, hogy sokkal összeszedettebben kell gondolkodnom, terveznem és léteznem. Az is világossá vált, hogy az anyaság sok egyéb mellett önismeretre is tanít: ma már jobban rálátok a pozitív és negatív tulajdonságaimra, ösztönösen érzem, mi az, amin még csiszolnom kell, s nagyon figyelek arra, hogy Ármin csakis a jó dolgokat tanulja el tőlem.

Mindennap teszek azért, hogy kiegyensúlyozott anya legyek, ehhez nagyon fontos, hogy külső energiákból is feltöltődjem, ilyen külső energia nálam például a blogolás. A PandArte blogomon már nyolc éve osztom meg DIY, azaz csináld magad ötleteimet és dizájnnal, barkácsolással, kézműveskedéssel kapcsolatos gondolataimat, és kreatív workshopokat is tartok. Azt vallom, hogy ha én jól érzem magam a bőrömben, akkor a gyerek is jól van, s erőt tud meríteni a jókedvemből és energiámból.

A Kána-hét vasárnaptól szombatig tart, és szokatlanul nagy létszámú. Idén ez kétszázhetven főt jelentett; ebből 70 „vendég”, 70 „szolgáló” (akik azért dolgoztak, hogy a résztvevők jól érezzék magukat), és összesen 130 gyermek, pici babáktól a kamaszokig. Amíg a felnőttek a kapcsolatukat ápolták (előadásokat hallgattak, kis csoportokban és párban beszélgettek), a gyerekek számára a hét lelkiségéhez szorosan kapcsolódó programokat szerveztek. Az iskolásokat kétnapos sátoros kirándulásra is elvitték, ahonnan fáradtan, sárosan, karcolásokkal tele, de boldogan és élményekben gazdagon jöttek haza. Luce elmondta: kérik, hogy a szervezők és szolgálók ne hozzák az összes gyermeküket, mert így jobban tudnak figyelni a feladataikra. Míg például Franciaországban nem kevés az ötven év feletti résztvevő, itt a párok zöme harmincas kisgyermekes volt.

Korábban öt házasságban eltöltött évet szabtak a részvétel feltételéül, de ezt az egyre gyakoribb korai válások miatt eltörölték; idén is jött néhány egészen friss házas pár.

Ennyi embert egy hétig ellátni, szellemileg és fizikailag foglalkoztatni hatalmas szervezési feladat, de kitűnően megoldották: a „házigazdák” és a „szolgálók” a mintegy húsz házaspárból álló magyar Kána-közösségből és a tágabb magyar Chemin Neuf Közösségből jöttek. Gergő elmondta: az előző két év során kétszeresére növekedett a Kána-hét résztvevőinek száma, de most elértek fizikai határaikhoz. Egyes résztvevők számára a körülmények tűrőképességük határait feszegetik, mert a bodrogolaszi Chemin Neuf lelkigyakorlatos ház és néhány falubeli épület mellett sokan sátorban, mások egy sárospataki kollégiumban aludtak. Ennek ellenére csak pozitív fejleményekről számoltak be a házasságukkal és a hitéletükkel kapcsolatban.

A Kána-hét jóval több, mint párkapcsolat-építés és ezzel párhuzamos gyermekvigyázás: ez házaspárokkal foglalkozó misszió, illetve gyermekmisszió is. Itt a résztvevők nemcsak párkapcsolatukat, hanem Isten-kapcsolatukat is mélyíthetik.

Kép: Antal-Ferencz Ildikó

Erre nyújt lehetőséget a mindennapi közös mise, a rengeteg közös éneklés és imádság, valamint az elmélkedéssel töltött csendes idő. Az előadók tanúságtételei nemcsak a házasságukról, hanem a hitükről is szóltak, a Kána-hét végén pedig nemcsak a házassági fogadalmat lehetett megújítani, hanem lehetőség nyílt a Szentlélek-keresztség felvételére vagy megújítására, és elköteleződhettek Isten szolgálata mellett. A közösség tagjai által tartott napi előadásokat kiscsoportos beszélgetések és párosban töltött idő követte. Olyan témákban lehetett elmélyedni, mint a boldog és szenvedéssel teli pillanatok megosztása, megbocsájtás, intimitás.

Az egyhetes programot úgy építették fel, hogy mindenki a maga (és párja) ütemében jusson el a számára komfortos szintig a kapcsolatépítésben, a hitéletben és az azzal kapcsolatos vállalásaiban. Gergő így fogalmazott: „Ha messziről jössz, nehéz öt nap alatt eljutnod a teljes átadásig; velem sem az első lelkigyakorlaton történt meg. Jellemzően hívők jönnek, akik közül sokan el tudnak érni egy hét alatt oda, hogy felajánlják életüket Jézusnak; de fontos, hogy a többiek is meg tudjanak állni ott, ahol szeretnének.” Mi is azok közé a hívő házaspárok közé tartoztunk, akik némileg más módon éljük meg a személyes hitünket; a Kána-hét mégis mindkettőnk számára „komfortos” volt; vagyis mindketten olyan mélyre (magasra?) jutottunk, ahol még jól éreztük magunkat. Ez a fajta szabadság a Chemin Neuf alapja – árulta el Gergő. Annak idején, egyetemistaént három dolog miatt érezte magát jól ebben a közösségben: a saját szavakkal mondott ima, a Szent Ignác-i lelkiségből átvett csönd és meditáció, valamint a testvériség érzése miatt. „A végső cél Jézus örömhírének a terjesztése, de vannak köztes állomások.”

Luce elmesélte, hogy ő is egyetemistaként találkozott a Chemin Neuf Közösséggel, számára ökumenikus jellege volt a legfontosabb, mert édesapja katolikus, édesanyja protestáns.

Kép: Antal-Ferencz Ildikó

Megragadta a karizmatikusság is, nagyon élvezte a heti dicsőítő imaesteket, ezért hamar elköteleződött, és az orvosi egyetemet felfüggesztve egyéves missziót vállalt Kongóban. Onnan hazatérve ismerkedett meg Gergővel, összeházasodva két évig éltek Franciaországban, s amikor befejezte az egyetemet, Magyarországra költöztek, rezidensként dolgozik. „Hat év után kezdtünk gyökeret ereszteni Magyarországon; ebben sokat segített, hogy találtam itt állást, és persze a közösség is, akikkel hetente találkozunk. Kongóban élve hatalmas kulturális különbséget tapasztaltam, mégis nagyon otthon éreztem magam az ottani közösségben, és ez Magyarországon is így van.”

Amikor arról kérdeztem, miért vállalták a Kána-hét szervezését három pici gyermekük mellett, megtudtam: a Chemin Neuf Közösség minden tagjának van egytől öt évig tartó missziója (vállalása), amit a magyar közösség felelőse, az ún. országfelelős felkérésére vállalnak. Gergő már volt ifjúsági missziófelelős, együtt vigyáztak gyermekekre a Kána-héten és az egyedülállóknak is szóló Emmausz-képzésen, voltak Emmausz-szervezők, és most két éve a Kána-hét felelősei. Gergő hangsúlyozta: ez nem karrierút, ha egyszer voltál felelős, nem azt jelenti, hogy mindig az leszel; sőt, kifejezett cél a feladatok és felelősségek váltogatása.

„Ez az élet nagy iskolája: a különböző felelősségi szintek megtapasztalása nem könnyű, sőt, időnként nagyon nehéz, de hasznos és jól kamatoztatható a magánéletben és a munkahelyen is” – állította.

„Együtt csináljuk, és ez nagyon jó. Közös nehézségeket és közös örömöket élünk át. Idén is ugyanúgy szerveztünk mindent, mint tavaly, de belül sok mindent másképp éltünk meg” – mondta Gergő. Luce a kisgyerekeik miatti szervezési nehézségekhez nevetve csak annyit fűzött: „Hát, nem unatkozunk, sem ott, sem itthon.” Inkább az együttmunkálkodás örömét emelte ki. Búcsúzáskor nem tudtam nem megkérdezni, hogyan tud ennyire jól magyarul, mire Luce elárulta: még egy évet halasztott az egyetemen azért, hogy megtanuljon magyarul; gyermekeik neve francia, de magyar bölcsődébe, óvodába és iskolába járnak. Nem tudják még, mit hoz számukra a jövő, de állnak elébe, ahogy eddig is. Gergő hozzátette: a következő Kána-hetet 2020 júliusában tartják majd, a jelentkezés szeptembertől nyitott, és minden párt szeretettel várnak.

Szinte mindannyian ismerünk olyan házaspárt, aki örökbefogadásra vár – hiszen 19,6% a meddőségi arány Magyarországon, azaz minden ötödik párnak nem születik természetes úton gyermeke.

Olyanokat már sokkal kevesebben ismerünk, akiknek az örökbefogadást követően, abban a bizonyos rettegett hat hétben kellett visszaadniuk a gyermeket a vér szerinti szülő(k)nek. De mi is áll a hat hetes terminus mögött? Miért van szükség rá, és hogyan lehet átvészelni ezt az időszakot? Ezekről kérdeztem Dr. Lantai Csillát, az EMMI Gyermekvédelmi és Gyámügyi Főosztályának vezetőjét, az Együtt az Életért Egyesület örökbefogadásra váró házaspároknak rendezett találkozóján.

– A gyámügyi rendszerben nemcsak a nyílt örökbefogadásokat kell a törvények szellemében előkészíteni és véghezvinni. A legbarátságosabb része a gyámügyi munkának talán az újszülötteket ringató örökbefogadó szülők megismerése – akiknek szintén rögös utat kell bejárniuk, mire meghozzák döntésüket és megkapják gyámhivatali határozatukat. Hiszen minden örökbefogadható gyermek mögött egy olyan élethelyzet van, amiből valószínűleg az örökbe adás az egyetlen kiút. Legalábbis az esetek nagy részében.

– Kétféle örökbefogadásról beszélünk, nyílt és titkos örökbefogadásokról. Mi a különbség a kettő között?
– Titkos örökbefogadások esetén az örökbe adó és az örökbefogadó szülők nem ismerik egymást. A nyílt örökbefogadások esetében – amelyeket civil szervezetek is előkészíthetnek – a szülő vagy szülők lemondanak szülői felügyeleti jogukról az örökbefogadó házaspár javára, amit az illetékes gyámhivatal jegyzőkönyvbe vesz.

Ezt a lemondó nyilatkozatot visszavonhatják a gyermek születését követő hat héten belül nyílt és titkos örökbe adások esetén is.

Hiszen minden gyermek elsősorban a biológiai szülője gyermeke, legyen akármilyen anyagi helyzetük vagy támasz nélküli családjuk. Minden gyermeknek a szüleinél van a helye, így az örökbeadás csak akkor lehet megoldás, ha nincs más lehetőség a gyermek elhelyezésére. A kismamának lehetőséget kell adni, hogy ha a szülés után az anyai érzései képessé teszik a gyermek nevelésére, emellett dönthessen.

Nyílt és titkos örökbefogadás esetén is lehetnek félelmek, szorongások. Hogy is lesz, ha a vér szerinti szülő visszavonja a szülői felügyeleti jogáról szóló lemondó nyilatkozatát? Erre 2014. március 15-től van lehetősége az örökbe adó szülőnek nyílt örökbefogadás esetén. A titkos örökbefogadásoknál már korábban is így volt. Mindkét esetben a gyermek hat hetes koráig lehet ezt megtenni, anyának és apának egyaránt, de nem bármilyen okból, hanem csak abban az esetben, ha saját maga vagy valamelyik hozzátartozója neveli a gyermeket. Más örökbefogadó házaspár javára nem teheti meg.

– Mi az oka ennek a 2014-es változásnak?
– Nagyon fontos a gyermek–szülő kapcsolat, az egyik legfontosabb az ember életében Lehet, hogy a szülés körül történik valami pozitív az anya vagy az apa életében, ami miatt megváltozik a helyzet. Az új szabályozással egyidőben történt a nyílt örökbefogadásoknál az a változás, hogy minden esetben kell hogy legyen közvetítő szervezet – vagy működési engedéllyel rendelkező civil szervezet vagy területileg illetékes szolgálat – az örökbe adó(k) és -fogadók között. Hiszen mindkét oldalt segíteni kell az örökbefogadás során. Történjen meg minden olyan kérdésnek a tisztázása, ami ilyenkor felmerülhet: tud-e az apa a gyermekről? Tesz-e apai elismerő nyilatkozatot? Felbukkanhat-e később? Egy apasági per indítása megállíthatja az örökbefogadási eljárás folyamatát.

– Ez mennyi idő lehet?
– Ha az örökbefogadás megtörtént és lezárult, akkor védett a gyermek. Még ha fel is bukkan az apa, az örökbefogadáson utólag ez már nem változtat. Ha még nem zárult le az örökbefogadás folyamata, akkor több évet is jelenthet.

Érdemes előre végiggondolni, hogy mi fér bele az örökbefogadásra készülő házaspárnak. Nem mindenki képes arra, hogy egy ilyen történetet átéljen, nem mindenki terhelhető ezzel, de be kell kalkulálni ezt a lehetőséget is az örökbefogadás folyamatába.

Ezért is gondolkozunk azon, hogy az örökbefogadást védettebb helyzetbe hozzuk, hogy az apasági perek viszonya az örökbefogadáshoz rendezettebb legyen. Egy fennálló örökbefogadást nem szabad így felborítani.

Nagyon fontos az előkészítés! Az anyának el kell mondani minden olyan lehetőséget, ami segíti, hogy megtartsa a gyermekét, és ha tudható, hogy ki az apa, neki is meg kell tennie a lemondó nyilatkozatot. Inkább ebben a szakaszban tegye ki mindenki a kártyáit, ne utóbb. Ha az apa személye tisztázható, akkor tisztázni kell. Az örökbefogadás után már nincs esélye az apának, hiába lennének jók a körülményei, hiába verték át és nem értesítették arról, hogy gyermeke született.

– Miért épp hat hét, amely alatt egy biológiai anya visszavonhatja lemondó nyilatkozatát?
– Az örökbefogadások terén vannak nemzetközi egységesítési törekvések. Az örökbefogadásokat egyébként nagyon kötötten leíró Hágai egyezmény, amelynek Magyarország is részese, célul tűzte ki, hogy a gyermek ne váljon gyermekkereskedelem áldozatává. Ennek köszönhetően egy nagyon ellenőrzött rendszeren keresztül kerülhetnek magyar gyermekek nemzetközi örökbefogadáson keresztül külföldi örökbefogadó szülőkhöz. A hazai örökbefogadások pedig az Európai örökbefogadási egyezmény szabályaihoz igazodnak, amelyet Magyarország 2010-ben aláírt, bár még nem hirdetett ki törvénnyé, de ezzel harmonizálunk. E dokumentum egyik pontja a visszavonó nyilatkozat, amelynek alsó időhatára a hat hét. Tehát minimum hat hét adatott a vér szerinti szülő számára a szülést követően, hogy változtasson döntésén.

– Megoszlanak a vélemények arról, hogy méltányos-e a hat hét, vagy mennyire tud racionális döntést hozni a szülőszobáról éppen csak kikerült nő. De milyen lehetőségeket ad még a jogszabály?
– Nem mindenkinek ugyanaz a megfelelő.

Aki bevállalja a nyílt örökbefogadást, tudnia kell, hogy előfordulhat: annak a pici babának az első heteiben tud csak szeretetet adni, csupán egy jó kezdést. De nem mindenki tudja ezt vállalni, és nem is kötelező.

Ha egy házaspárnak ez olyan terhet jelent, amivel nem tudnának megbirkózni, akkor érdemes elgondolkozni, hogy egy kicsit nagyobbacska gyermeket fogadjanak örökbe. Van olyan helyzet, hogy a kismamának esze ágában sincs visszavonni a nyilatkozatát, és még ő nyugtatgatja az örökbefogadó házaspárt e téren. Van olyan helyzet is, amikor a kismama körülményei megengednék, hogy ő nevelje a babát, talán fel is merül benne többször ez a lehetőség, de nem teszi meg. Ilyenkor előfordul, hogy az örökbefogadást előkészítő munkatárs jobban izgul, mint az örökbefogadó szülők.

– Mi történik a gyermekkel, ha visszakéri a vér szerinti anya? Az ő helyzetét vizsgálják?
– Minden ilyen esetben a kicsi gyermek szempontjairól van szó, ezért hatalmas felelősséggel jár az elhelyezése. Ne úgy képzeljük el, hogy a vér szerinti anya beugrik, és viheti a babát. Mindig megvizsgálják a körülményeit is.

A gyámhatóság döntésében megnevezi, hogy ki az, aki a gyermeket átveheti, aki a gondozását-nevelését vállalja. Ez lehet a vér szerinti szülő, az ő hozzátartozója vagy akár nevelőszülő is. A gyermek érdekében a legnagyobb biztonságra kell törekedni!

– Mennyi örökbefogadás történik nálunk?

– Évente körülbelül 1000 örökbefogadás van Magyarországon. Visszavonó nyilatkozat ebből 5 alatt.

Ha már a számoknál tartunk, érdemes tudni, hogy nagyjából 1000 gyermek kerül vissza évente a családjához, akik állami gondoskodásból, részben nevelőszülőktől kerülnek vissza eredeti családjukba. Nem feltétlenül a vér szerinti szülőkhöz, hanem valamelyik hozzátartozójukhoz, nagyszülőkhöz vagy nagynénihez-nagybácsihoz.

Ahány ember, annyi sors. Az örökbefogadások kapcsán az élethelyzetek széles palettájával találkozhatunk, ezért a szabályozás nem könnyű feladat, hatalmas felelősség terheli a gyermek életében döntést hozó szakembereket.