Medveczky Ádám

„A tudásvágy a kíváncsiság egy emelkedett formája – kezdi gondolatait Medveczky Ádám karmester. - Az ember szeretné megismerni a természet ezer titkát, az élet rejtett csodáit. Ez a mozgatóerő, a motor, amely állandó fejlődésben tartja a világot és az emberiséget. De vigyázni kell, hogy a tudás ne legyen mindössze egy merev adathalmaz. Az ötvenes években minden iskolai füzetre rá volt  nyomtatva: „A tudás hatalom”, meg hogy „A tudás fegyver az imperializmus ellen.” Így hirdették a tudást azok, akik milliókat igyekeztek sötétségben tartani.

A tudás önmagában nem elég, kell még hozzá az emberközpontúság. Madách falanszter jelenetének tudósa érzéketlen robot, hiába van tele adattal, a gépiességen alapuló korai globalizmus rémalakja. Goethe Faustjának rengeteg tudása is semmivé vált, mert kirekesztette az emberi érzelmeket, és öregkorában rájött, hogy értelmetlen az egész.

Bennem a tudásvágyat a zene nyitotta meg, a zene volt a kulcs a hit és a nemzeti érzelem felé. Persze kellett hozzá 1956 élménye, 15 éves voltam akkor. A pedagógusoknak nagyon fontos a szerepe, az ő ihletettségük határozza meg a gyermekek tudásszomját. Velem Verne szerettette meg a földrajzot. A zeneirodalom viszont olyan végtelen nagy, hogy mindig van új, amit még meg kell ismernem."

Pokorny Lia

Pokorny Lia színésznő saját bevallása szerint sokat harcolt a reál tantárgyakkal, a kémia teljes rejtély volt számára. „Minden szeptemberben iszonyú vágyat éreztem, hogy na most, majd ebben az évben végre elkapom a kémia fonalát. De aztán fél év alatt mindig rá kellett jönnöm, hogy esélyem sincs a „megvilágosodásra”. Ez a felismerés borzasztó volt, azért is, mert ez a számomra titokzatos tantárgy valójában egy megfogható, kiszámítható rendszer, amely tényekről szól. Ellentétben az irodalommal, amely sokszor pusztán az ember fantáziájára van bízva, egy verselemzés, ahol minden szó mindenkiben mást ébreszt, ott teljesen magabiztosan mozogtam. Ezzel sokkal inkább tudtam mit kezdeni, mint azok az osztálytársaim, akik a számok világában voltak otthon. Arra is rá kellett jönnöm az évek alatt, hogy nálam az sem igaz, hogy amit egyszer megtanulok, az megvan. 

A konkrét tények, hiába tanulom meg őket, nagyon hamar elvesznek, újra kell ismételnem, mert az információk kipotyognak az agyamból. De egy színdarab elemzése, vagy akár egy mondat, amit játszottam, vagy aminek a mentén felépül egy szerep, az soha nem esik ki, nem kell felfrissíteni, mert megvan. Az is érdekes, ha egy színdarabot megtanulok, ha álmomból felriasztanak, akkor is tudom, és amíg műsoron van folyvást  keresem, kutatom, figyelem. Ahogy leveszik a darabot a repertoárról, egy pillanat alatt törlöm. Számomra minden, amit eddig megtanultam, akkor válik tudássá, akkor tudom megtermékenyíteni, ha használom.

Kétféle embert ismerek, az egyik, aki nem akar annyit tudni, lazuljunk, éljünk... És van a másik, aki mohón tanul, keres, kutat, raktározza az adatokat az agyában, egy beszélgetésben rengeteg mindent elő tud hozni, de semmilyen megélt tapasztalata, hozzáadott érték nem jön létre. Megspórolja az életet. A egyik tudni akar élet nélkül, a másik élni akar tudás nélkül. Kevés az olyan, aki a kettőt összekapcsolja. Akkor érdemes a tudást megszerezni, ha nem csak érti, hanem meg is éli az ember."

Adorjáni Bálint

„A mai kor sajnos egyre inkább csökkenti bennünk a tudásvágyat – mondja Adorjáni Bálint színész. - Egyrészt akkora az információáradat, ami szűretlenül folyik a különböző médiumokon, hogy már a valós tények kiválasztása is fárasztó. Másrészt az internet kultúra arra nevel, hogy nincs szükség valós tudásra, hiszen a világhálón minden fellelhető. Így a tudás megszerzése aktuális problémák gyors megoldásához szükséges információk letöltésére korlátozódik. Például: hogy helyezzem el az ágyam a feng-shui szerint, mivel kezeljem a pajzstetves leanderemet, melyik bolygó halad éppen át a nap előtt holnap reggel stb., de az érdeklődés befejeződik közvetlenül azután, hogy a probléma megoldódott.

Lépj tovább, ne maradj le, ne szalaszd el a lehetőséget, sulykolják a reklámok, és mi jó birkaként sodródunk is tovább. Holott a tudásvágy, a folyamatos tudásszomj az élet alapja, egy olyan folyamat, mely nélkül nincs fejlődés. Kérdés az, hogy van-e időnk, van-e merszünk megállni, és elmélyedni, és el tudjuk-e viselni, hogy egyre kevesebbnek fogjuk érezni a megszerzett tudást. Minden egyes újabb területen szerzett ismeret új univerzumokat nyit meg, tudva, hogy az is csak része a nagy egésznek, hiszen minden mindennel összefügg. 32 évesen természetesen az foglalkoztat, hogy mit keresek itt a földön, mi a feladatom, mi a sorsom. Honnan jöttem és hova tartok. Egyre jobban érdekel a családfám, az őseim. Úgy érzem, hogy ez is egyfajta tudás, mely bizonyossággá lesz az emberben, nyugalmat, tudatosságot és tartást ad."

A cikk a Képmás magazin 2012. szeptemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A fénytörési hibákat az emberiség régóta próbálja kezelni, már Néró császár is csiszolt drágakövön keresztül nézte a rabszolgák viaskodását. A nagy áttörést az üvegcsiszolás hozta el: Muránóban a mesterek a 12. században megalkották az első kétszer domború lencsét, amellyel a távollátást tudták korrigálni. „Ahhoz, hogy az öregszeműséget és a rövidlátást is képesek legyenek kiküszöbölni, két évszázadnak kellett eltelnie: megszülettek a kétszer homorú lencsék. Ezek kezdetben kis dioptriaértékűek voltak, csak pici fénytörési hibát lehetett velük korrigálni” – mondja prof. dr. Nagy Zoltán Zsolt szemész, egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetemen működő Szemészeti Klinika igazgatója. Amikor a 17. században Newton és Descartes leírták az alapvető fénytani törvényeket, lehetőség nyílt az asztigmia (szemtengelyferdülés) kezelésére is. Ezt követően már tudtak szemüvegeket is készíteni.

Út a kontaktlencséig

A kontaktlencsék a 20. század második felében jelentek meg, aminek magyar vonatkozása is van: Az első kemény kontaktlencsét Győrffy István professzor találta fel és készítette el az 1930-as évek végén, a Mária utcai szemklinikán.

A nagyfokú rövidlátás kezelésére alkalmas lencse kicsit túlért a szaruhártyán, az ínhártyán támaszkodott. Kutatások máshol is folytak, nem sokkal később fölfedezték azt az anyagot is, amit már a szemre lehetett illeszteni, és nem irritálta annyira. A lágy lencsék később, az 1970-es, 1980-as években jelentek meg. Ezek gázáteresztő-képessége egyre jobb lett, már alig zavarják a szaruhártya anyagcseréjét. Azért még ma is okoznak problémát, 10–15 éves lencseviselés után a hipoxia (oxigénhiányos állapot) miatt jellemzően szemüveggel vagy refraktív sebészeti beavatkozásokkal kell kiváltani a lencsét.

Műtéti megoldásokkal már a 18. században is próbálkoztak a szemészek: Vincenz Fukala volt az, aki Németországban a szemlencse teljes eltávolításával kezelte a nagyfokú, mínusz 20 dioptriát meghaladó rövidlátást, de módszere az érzéstelenítés hiánya és a szövődmények veszélye miatt nem terjedt el. A megoldást akkor vették újra elő, amikor a 19. században megjelent a kokainos helyi érzéstelenítés. Ez ugyan a fájdalmat kiküszöbölte, de a mikrosebészeti módszerek hiánya miatt a komplikációk száma nem csökkent, így újból felhagytak a megoldás alkalmazásával.

Megérkeznek a szemműtétek

Újabb előrelépés a 19. század végén történt, amikor Amerikában és Európában egyszerre próbálták a szaruhártya bemetszésével kezelni a szem keratokónusz nevű degeneratív elváltozását. A műtét megoldást jelentett rá, de az eredményt nehéz volt megjósolni, így a módszert elvetették. Az eljárást az 1970-es években két orosz szemorvos, Fjodorov és Jenaljev elevenítette fel radiális keratómia néven: a módszert a rövidlátás kezelésére kezdték el alkalmazni, mínusz 4–5 dioptriáig jó eredményeket értek el vele. A megoldás a lézerkezelések megjelenését követően szorult vissza.

A mai műtétekhez használt excimer lézerek kifejlesztése Roald Hoffmann nevéhez fűződik, ő volt az, aki felfedezte az ilyen eszközök alapvető fizikai egységét adó argon-fluorid molekulát. Ez az anyag nagy energiakoncentrálódása miatt a szaruhártya minden kémiai kötését képes felbontani, méghozzá olyan rövid idő alatt, hogy az nem jár a szövet felmelegedésével. Hatásmélysége mindössze 1 mikrométeres, mélyebb rétegekben nem okoz semmiféle morfológiai vagy biológiai változást.

A módszer hatékonyságát a ’80-as évektől állatkísérletekkel igazolták, majd 1988-ban emberen is elvégezték az első excimer lézeres beavatkozást.

A fénytörés-változtató kezelések fénykora az 1990-es években volt, Magyarországon 1992-ben hajtotta végre az első ilyen műtétet Nagy Zoltán professzor. A módszer felfutása azóta is tart.

Szélesedő paletta

„A 2000-es évek végétől verseny kezdődött a cégek között abban, hogy a lézersugarat hogyan adagolják, illetve milyen műtéttípust válasszanak. A döntés a sebészen múlik, megnyilvánul az árban és a marketingben is. Viszont bármilyen módszerrel történik a kezelés, az alapja ugyanaz” – emeli ki Nagy professzor.

A beavatkozások lényege minden esetben az, hogy a szem fókuszpontját a rövidlátóknál hátrébb hozzák, a távollátóknál pedig előrébb tolják.

Az erre alkalmas eljárások közül a napi gyakorlatban a PRK, a LASIK, valamint a femto-LASIK technikát alkalmazzák. Létezik úgynevezett LASEK eljárás is, de azt hátrányai miatt már nem nagyon használják. A kezeléseket a rövidlátás, a távollátás, bizonyos esetekben pedig a szemtengelyferdülés korrigálására is alkalmazzák. Pontosságuk a két évtizeddel ezelőtti induláskor plusz/mínusz 1 dioptria volt, viszont ma már plusz/mínusz 0,5 dioptria. Az elvárható maximális pontosság 0,25 dioptria lehet, ez alá azért nem lehet menni, mert az eredményre a sebgyógyulás is hatással van. Például, ha egyetlen sejtsorral vastagabb lesz a szaruhártya 4–5 soros hámrétege, akkor az már jelenthet negyed–fél dioptriát is.

Különbség a részletekben

A lézeres beavatkozások kivitelezése a részletekben különbözik, az eredmény végeredményben ugyanaz. A PRK néven emlegetett szemműtétnél cseppekkel történő érzéstelenítés után eltávolítják a szaruhártya hámrétegét, majd elvégzik alatta a szaruhártya kezelését, vékonyítását. Ezt követően az érintett területre kontaktlencsét helyeznek, a védelmet azzal biztosítják. Létezik úgynevezett no touch PRK eljárás is, ami ugyanolyan, mint a hagyományos PRK, csak a hámréteg eltávolítását lézerkészülékkel végzik. A professzor kiemeli, hogy ehhez nagyon pontos előmérések szükségesek, mert mindenkinél más a szaruhártya hámrétegének vastagsága.

A PRK kezelés után a ledörzsölt hámsejtek 2–3 nap alatt nőnek vissza, ez idő alatt a szaruhártyát ingerli a fokozottan termelődő könny. Jelentkezik még idegentestérzés és fényérzékenység is, de a panaszok gyógyszeresen csökkenthetők. Ahhoz, hogy vissza lehessen térni a megszokott életmódhoz, nagyjából egy hétnek kell eltelnie.

A kezelés után néhány hónapig szemcseppet kell használni, valamint napos időben UV-szűrős napszemüveget célszerű viselni. Emellett azt is javasolják, hogy az érintett fél évig ne napozzon és ne szoláriumozzon.

Dörzsölés helyett lebeny

A LASIK eljárás abban más, hogy annál az orvos egy számítógéppel vezérelt mechanikus vágóeszköz segítségével lebenyt képez a szaruhártya felső rétegeiből, majd azt fölhajtva végzi el a lézerkezelést az érzéketlen, felszín alatti területen. A beavatkozás végén a lebenyt visszahajtja.

Ez a metódus teszi a beavatkozást fájdalommentessé, ugyanis a lebeny visszatételével az érzőidegek nincsenek már szabadon. A megoldásnak ugyanakkor hátránya is van: mivel a lebeny lapszerűen fekszik fel a vágási felületre, erős mechanikus hatásra (például légzsák kinyílása miatt) elmozdulhat. A femto-LASIK csak abban különbözik a LASIK eljárástól, hogy annál a lebenyt nem késsel, hanem a lézerrel képezik. Az elmozdulás ellen ez sem jelent védelmet, így légzsák nyílásakor vagy ütés hatására ez is elmozdulhat. Tehát ilyen szempontból nem jelent előnyt a lézer.

A látásjavító beavatkozások típustól függetlenül pár perc alatt elkészülnek, de előtte szükség van hosszabb szemészeti vizsgálatra. Ha a szaruhártya elég vastag, mindegy, milyen műtét történik. A LASIK eljárás magas dioptriák kezelésére nem alkalmas. Szempont az életkor is, LASIK ugyanis nem ajánlott a 45 év fölötti nőknek. Ennek oka, hogy náluk változik a hormonális állapot, és azzal a könny összetétele: miatta a szemet védő filmréteg hamarabb elpárolog, így a szem szárazabbá válhat.

A LASIK során elvágják a mélyebb szaruhártyaidegeket is, ezek regenerációja 40–50 éves kor körül már problémás lehet. Emiatt a száraz szem-szindróma tünetegyüttese felerősödhet.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. januári számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT.

Szakértő vendégeink voltak Csáky-Pallavicini Zsófia, klinikai szakpszichológus és családterapeuta, Kozma-Vízkeleti Dániel kiképző család-pszichoterapeuta, klinikai szakpszichológus, valamint Egerházi Attila, koreográfus. A beszélgetést Szám Kati, a Képmás főszerkesztője vezette. A beszélgetés előtt a Székesfehérvári Balett Színház BLA-BLA-BLA… című előadást láthatták nézőink.

Amit kínálunk:

- részt vehetsz a szerkesztőség munkájában, valódi újságírói feladatokat kapsz,
- több éves gyakorlattal rendelkező szerkesztők és újságírók mentorálnak,
- megtanulhatod az újságírás gyakorlati oldalát, megtanulhatsz jól és rutinosan írni,
- cikkeid megjelenhetnek a Képmás.hu online magazinban,
- megjelenő cikkeidért fizetünk,
- bepillanthatsz a kulisszák mögé: részt vehetsz címlapfotózáson, Képmás-esten, videó forgatáson,
- igazolást adunk a gyakornoki időről, amennyiben az iskola kéri

Amit kérünk:

- rendszeres kommunikációt e-mailben, telefonon és személyesen,
- a feladatok elvégzését határidőre,
- lelkesedést és nyitottságot.

A program nem igényli a bejárást a szerkesztőségbe heti fix óraszámban, bár rendszeres személyes találkozókra sor kerül majd.

Idegennyelv-tudás előnyt jelent.

A gyakornoki program időtartama: 2019. október - 2020. szeptember

Gyakornoki helyek száma: 3

Ha tudsz azonosulni a Képmás értékrendjével, tematikájával, és szeretnél a gyakornokunk lenni, küldd el jelentkezésed a [email protected] e-mail címre. A jelentkezésedben kérjük, írj arról, hogy milyen tanulmányokat folytatsz, miért írnál szívesen a Képmásnak, milyen témakörök, rovatok érdekelnek (család, életmód, kultúra, közélet stb.). Kérjük, hogy csatolj egy próbaírást is - ez lehet egy frissen megírt cikk, de lehet egy korábban más célra írt cikk, irodalmi alkotás, tanulmány is. Az írásos jelentkezés alapján, személyes találkozás után választjuk ki a gyakornokokat. Jelentkezési határidő: 2019. szeptember 30.

„Amerikai egyetemen diplomáztam, ahol a konzervatív keresztényeket fasisztáknak tartották”. Alvino-Mario Fantini, újságíró, a The European Conservative főszerkesztője

„»Mosolyogj, bár a szíved fáj«, ha vitába keveredsz hittestvéreiddel a katolikus Twitteren. Könnyű műfaj, ne legyünk hát apokaliptikusak.” Eduard von Habsburg, filozófus, kommunikációs és sajtószakértő, nagykövet

„Aquinói Szent Tamás a vele ellenkezők véleményét néhány napra átvette, mérlegelte, fontolgatta – mielőtt saját véleményt alkotott.” Eduard von Habsburg, filozófus, kommunikációs és sajtószakértő, nagykövet

„A konzervativizmus a tradicionális életrendnek és önazonosságunknak a védelmét jelenti. Nem egy elméletet – ideológiát – erőltet rá a társadalomra, hanem történelmi és emberi tapasztalatok által szerzett ismeretek alapján építi a társadalmat.” Balog Zoltán református lelkész, országgyűlési képviselő, volt miniszter

„A szabadság nem képzelhető el rend (a keresztények számára: a teremtési rend) nélkül. A rend nélküli szabadság: anarchia. A szabadság nélküli rend: diktatúra.” Balog Zoltán református lelkész, országgyűlési képviselő, volt miniszter

„A svéd szexuális morált nem lehet Lengyelországban alkalmazni, és viszont. A nemzetek feletti jogalkotás nem felelhet meg mindenütt, mert lesznek, akik kényszernek fogják érezni, szemben a sajátosságaikkal.” John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke, a „Hungarian Rewiev” és a „Quadrant Magazine” szerkesztője

„Nem hibáztathatjuk a szekuláris erők előrenyomulását – minket a Jézusba és saját magunkba vetett hitünknek kell előrelendítenie.” Chris Finlayson, új-zélandi ügyvéd és politikus, volt miniszter

„Biztos vagyok abban, hogy Európában a kereszténység válsága is a polkorrekt beszédmódból fakad: nem mertük kimondani mindazt, ami a kereszténység tanítása. Azt hittük, hogy a politikailag korrektté tett evangéliummal megúszhatjuk a vértanúságot, egy kis kompromisszummal nem halunk bele az igazságba.” Soltész Miklós, a KDNP elnökhelyettese, egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelős államtitkár

„Erős üzenet sugárzik a magyar fővárosból a szenvedő közel-keleti keresztények felé: »Nem vagytok egyedül!«” Johannes Singhammer, 2013 és 2017 között a Bundestag elnökhelyettese

„Fenyegettek, kifosztottak, elüldöztek, méltóságunktól megfosztottak minket. Mindez az egész világ szeme láttára történt!” Nicodemus Daoud Matti Sharaf, Moszul (Szíria) érseke

„A globális keresztényüldözés az egész emberiség problémája. Mindenki szegényebb lesz általa.” Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Máltai Szeretetszolgálat alapítója

„1989-ben lettem teljes értékű magyar állampolgár katolikus papként.” Kozma Imre irgalmasrendi szerzetes, a Máltai Szeretetszolgálat alapítója

„A vallásellenesség emberellenes.” Schmidt Mária történész, a Terror Háza Múzeum főigazgatója

„Woody Allen mondta: »Isten halott, Marx halott, és én se érzem valami jól magam«.” Chantal Delsol filozófiaprofesszor, a Francia Katolikus Akadémia tagja, a „L’incorrect” és a „Le Figaro” szerkesztője

„A középkori Európában a demokrácia a kolostorokban született.” Chantal Delsol filozófiaprofesszor, a Francia Katolikus Akadémia tagja, a „L’incorrect” és a „Le Figaro” szerkesztője

„Egyetlen ókori példa van a törvényes homoszexuális házasságra: Néró császáré, aki köztudottan őrült volt.” Chantal Delsol filozófiaprofesszor, a Francia Katolikus Akadémia tagja, a „L’incorrect” és a „Le Figaro” szerkesztője 

„Két tragikus folyamat zajlik Európában: a bevándorlóké, akiknek új egzisztenciát kéne teremteniük új országokban; és az európai őslakosoké, akik már nem hisznek hagyományaikban, egyre inkább elveszítik önbizalmukat, nincs már miért küzdeniük.” Frank Füredi, szociológus, a University of Kent professzora, a XXI. Század Intézet vezető kutatója

„Az Európába érkező muszlimok szkizofrén helyzetben találják magukat: miközben ők büszkék hagyományaikra, és elvárnák, hogy mások igazodjanak hozzájuk, lenézést érzékelnek.” Speidl Bianka iszlám-szakértő, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója

„Ausztrália, bár eredetileg bevándorlóország, ma már szigorúan kontrollálja a bevándorlást – ez mintát és reményt adhat Európának is.”  Mark Higgie, volt ausztrál nagykövet Magyarországon, az EU-ban és a NATO-nál

„Politikai karrierem kezdetén arra intettek, hogy a keresztény hitem ne gyakoroljon semmiféle hatást a döntéseimre. Én nem így gondoltam.” Timo Soini finn katolikus politikus, volt külügyminiszter

„Az Angliában terjedő szabadelvűség legfőbb törekvése napjainkban, hogy a »kivel szexelhetsz« lehetőségét egyre szélesebb körre kiterjesszék.” Phillip Blond angol politológus, anglikán teológus, David Cameron volt tanácsadója

„Posztkeresztény korszakban élünk, ezt el kell fogadnunk, de ettől még a Biblia nem veszítette érvényét.” Rod Dreher, író és újságíró, a „The American Conservative” felelős szerkesztője

„Kulturális háborúban állunk az emberi méltóságért – ha elveszítjük Istent, nem lesz fegyverünk. Magunkat térítsük meg először, utána gyermekeinket, utána mutassuk meg másnak is az Igazságot.” Rod Dreher, író és újságíró, a „The American Conservative” felelős szerkesztője

(A mondatokat a Budapest Forum for Christian Communicators-on elhangzottak alapján jegyeztem le. A szerző)

1. Akkor rakd be az ágyába, amikor még nem alszik, hogy megtanuljon magától elaludni.

Azt hiszem, elégedett lehet az az anyuka, aki a jól bevált rituáléjával napról napra, hónapról hónapra könnyedén altatja el gyermekét. Történjen az akár szoptatással, ringatással, énekkel vagy fűzfánfütyüléssel. Az, hogy az altatás nem kínszenvedés egyik félnek sem, már önmagában siker. Előbb-utóbb úgyis meg fog tanulni magától elaludni – legalábbis nagyon remélem.

2. Két-három naponta vágd le a körmét, akkor nem fogja magát összekarmolni.

Egyszer egy cikkben azt olvastam, hogy onnan lehet kiszúrni az ápolatlan csecsemőket, hogy össze van karmolva az arcuk. Hát… ezután megnőtt bennem a kedv a miniatűr babakörmök vágására. Korábban, mivel a kisfiam tövig vágott körmökkel is képes volt összekarmolászni magát, az volt a taktikám, hogy megvártam, amíg legalább olyan hosszúra nőtt, hogy könnyebb legyen levágni – így erre a procedúrára körülbelül egy-másfél hetente került sor. Akik a fenti tanácsot osztogatják, azoknak vagy nem volt még dolguk félmilliméteres minikörmökkel – a rúgkapálásról nem is beszélve –, vagy az már olyan rég volt, hogy púderszagú rózsaszín ködbe burkolózott a többi babaápolási mókával együtt.

3. Tedd tisztába evés előtt és után is!

Papírpelenka ide, mosipelus oda: rendben van, hogy nem lehet túl felemelő pisiben, kakiban étkezni, és az is igaz, hogy a babák emésztése beindul evés közben. Az evés előtti pelenkázás még kevésbé bonyolult; de képzeljétek el, ahogyan egy tejesdobozt lecsavart kupakkal, vízszintesen letesztek, majd emeljétek meg a doboz alját. A végeredmény egyértelmű. Na, ebben az esetben pont ez történik a legtöbb csecsemőnél, ha közvetlenül étkezés után a fenekét emelgetik. Ezért aztán kezdődhet elölről az etetés… de legalább már előre tisztába tetted!

4. Ne tedd pihenőszékbe, hiszen te is fekve tudsz a legjobban pihenni!

Kétség nem fér hozzá, hogy fekve tudok a legjobban pihenni, ezért fekve szoktam pihenni. Sőt, időnként azért a gyerekemet is lefektetem, ha álmos – bár, ő amúgy is egész nap fekszik. A pihenőszék a nevével elletétben nem a csecsemők pihenését szolgálja elsősorban, inkább a szülőkét. Mivel ebben a helyzetben a babák nem vízszintben vannak – és olyankor is használható, amikor még a babócák nem tudnak sokáig hason fekve nézelődni –, jobban látják, hogy mi történik körülöttük, sőt később, amikor még ülni nem tudnak, etetni is lehet benne – bár ez utóbbiban, mint sok másban is, megoszlanak a vélemények.

5. Féléves koráig nem kell a babának vizet adni, nagy melegben szoptass sűrűbben, akár 15 percenként!

A szoptatás csodálatos dolog, és nyilván nem véletlen, hogy úgy vagyunk kitalálva, hogy egy darabig nem kell víz a babáknak – hiszen nem mindig biztonságos, tele lehet bacival, így a szoptatással az anya gyakorlatilag megszűri a folyadékot a csecsemőjének. A tej első fele híg, kvázi italként szolgál, és csak utána jön a kalóriadús adag. Viszont útközben nem mindig kivitelezhető a szoptatás, pedig 35 fokban – amikor én is ötpercenként víz után nyúlok – a babának is muszáj inni.

+1 Ne hallgass senkire, tedd, ahogy jónak látod! De szerintem…

Ti mivel folytatnátok a sort?

Egyszerű lenne azt mondani, hogy ha az állatokat nem kényszerrel és fájdalommal, hanem pozitív ösztönzéssel, jutalommal tanítják meg a produkciókra, és nem a természetes viselkedésformáiktól eltérő, hanem arra épülő tevékenységet várnak el tőlük, akkor az nem tekinthető állatkínzásnak. Miért ne ugorhatna át az oroszlán egyik emelvényről a másikra, miért ne sétálhatna végig a párduc egy gerendán, vagy miért ne állhatna két lábra a medve, ha ezt a természetben a megfelelő helyzetben magától is megteszi? Ha sikerül rávenni őket arra, hogy ezeket az egyébként természetes mozgásformákat egy meghatározott jelre megtegyék, anélkül, hogy ostorral kellene hozzá csapkodni őket, akkor mi kifogásolhatót lehet találni a produkcióban? A választ a színfalak mögött kell keresni.

A színfalak mögött

A cirkuszi állatok szerepeltetésével ugyanis a legnagyobb probléma nem maga a produkció, hanem az, ami két előadás között történik. Elsősorban az, hogy ezeknek az állatoknak egyfolytában utazniuk kell, így pedig aligha biztosíthatók számukra azok a körülmények, amelyek a természetessel ugyan nem vetekedhetnek, de egyfajta minimumát már kielégítik az állat igényeinek: megvan a kellő mozgástér, ingergazdag környezet, búvóhely, nyugodt pihenés stb.

Meg lehet kétszerezni egy lakókocsi méretét, de az akkor sem lesz akkora, mint egy állatkerti kifutó, nem lesz benne biztonságérzetet nyújtó fedezék, természetes talaj vagy növényzet, és így tovább. Az előadáson ugyanakkor a környezet túlságosan is ingergazdaggá válik: a tömeg, a hangzavar, az erős fény stresszt okoz az állatnak. Az állatok általában az állandóságot szeretik, és pontosan ez az, ami egy folyamatosan utazó egyed életéből hiányzik.

A tekintély ára

További stresszforrás, hogy a produkcióban nemegyszer természetellenesen sok egyed kényszerül elviselni egymás közelségét, vagy olyan állatokkal kell együtt dolgozniuk a porondon, amelyek a természetben a ragadozóik vagy a zsákmányállataik. Az embernél jóval erősebb vadállatok biztonságos kezeléséhez pedig, ha tetszik, ha nem, egyfajta megfélemlítésre van szükség. Ez érvényes még az elefántra is, pedig ezt az alapjában véve szelíd óriást Kelet-Ázsiában háziállatként munkára fogják, ám ahhoz, hogy egy három-négy tonnás állat minden körülmények között alárendelje magát egy mázsát sem nyomó kis „mitugrász” parancsainak, bizony valamilyen módon erőt kell mutatni neki.

A nagymacskákból vagy a medvékből pedig nem véletlenül nem lett háziállat soha, pedig kísérletek történtek a domesztikálásukra: többségük még csak nem is közösségben, hanem magányosan él, tehát teljesen idegen a természetüktől a rangsoron alapuló együttműködés.

Megöli az unalom

Mi a helyzet akkor az állatkerti állatbemutatókkal, mint a fóka-show, az elefánttréning és egyéb mutatványok, amelyek során az állatok olykor szinte cirkuszinak mondható mutatványokat hajtanak végre: labdáznak, szaltót ugranak vagy tótágast állnak? Rájuk nem vonatkozik ugyanez? Az ő esetükben a helyzet egészen más, hiszen a saját állandó lakóhelyükön, az állandó lakótársaikkal együtt dolgoznak, és a közönséget is egész nap láthatják, tehát nem okoz nekik stresszt a produkció. Ellenkezőleg: intelligens, aktív állatok lévén, feladatot ad nekik, megkíméli őket az unatkozástól, annyira, hogy a szokásos időpontban ők maguk reklamálják a bemutató kezdését, még mielőtt a gondozó megérkezne. Ám ha valamiért nincs kedvük dolgozni, nem erőlteti őket senki, hiszen az állatkertben az állat látványa önmagában, mutatvány nélkül is produkció.

Vizsgálatért jutalom

A tréning azért is jó, mert bizalmas kapcsolatot épít ki az állat és a gondozó között, ami megkönnyíti például az orvosi ellátást. Sok állat a vizsgálattól, vérvételtől csak a bizonytalanság, a szokatlan helyzet miatt fél, hiszen egy tűszúrás egyébként meg se kottyan nekik.

Az állatkerti tréningeken az állatokat sohasem fizikai kényszerrel vagy büntetéssel veszik rá a feladatok végrehajtására. Ez sokszor nem is lehetséges: a kaliforniai oroszlánfóka például másfél-két mázsás, dinamikus torpedó, amelyen fogást találni sehol nem lehet, a szája pedig tele van erős, kúpos fogakkal: csakis türelemmel és jutalmazással, az állat mérhetetlenül nagy étvágyát kihasználva lehet rávenni a látványos produkciók végrehajtására.

Ma már a legtöbb állat, így az elefántok esetében is az oktatás úgynevezett biztonságos kapcsolat formájában, azaz a korláton keresztül történik: így nem szükséges az állatot a gondozó biztonsága érdekében megfélemlíteni, nyomás alatt tartani.

Hogy ne legyen cirkusz

Ugyanezt érdemes alapul venni a házi kedvencek gondozásánál is. Tévedés azt gondolni, hogy a kutya számára az a szabadság, ha hagyjuk mindig azt tenni, amit akar, és nem követelünk meg tőle semmit. Ellentétben a tigrissel, amely se nem háziállat, se nem társas lény, a kutyáról mindkettő elmondható, tehát számára természetes dolog az alkalmazkodás, az együttműködés.

Az a kutya, aki engedelmes, irányítható és betart bizonyos szabályokat, sokkal nagyobb szabadságot élvezhet, mint amelyiket nem tanítottak meg viselkedni, és ezért mindenütt pórázon kell rángatni, és sokszor kényelmesebb otthon hagyni, mint magunkkal vinni.

A testi és szellemi igényei egyaránt kielégíthetők a gyakorlással, ami a közös vadászatot helyettesíti számára. De még a macskát is érdemes már kölyökkorban hozzászoktatni például a szőrzet vagy a fogak gondozásához – éppen azért, hogy ha valóban szükségessé válik, ne legyen belőle cirkusz!  

Érdekességek:

• Bizonyos állatokról nem is olyan könnyű eldönteni, hogy vadállatok-e. Ahogy Délkelet-Ázsiában az elefántot, úgy a világ sivatagos tájain a tevét tartják háziállatként.
• Az állatvédő mozgalom és a törvényhozás ugyan a cirkuszok porondjára fókuszál, de fontos, hogy a tilalom kiterjedjen az utazó menazsériákra is, amelyek ugyan nem szerepeltetnek idomított állatokat, de az elhelyezés körülményei itt általában még rosszabbak.
• A háziállatok cirkuszi szerepeltetését nem tiltja törvény, de őket is meg kellene kímélni a stressztől, és biztosítani számukra a kényelmes, kielégítő elhelyezést.
• Otthon nemcsak a kutyát, esetleg a macskát taníthatjuk különböző mutatványokra: egyszerű feladatokat jutalomért cserébe egy papagáj vagy egy patkány is meg tud tanulni. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. januári számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT.

A tiszteletet parancsoló Gertrude Margaret Lowthian Bell néven született 1868-ban, hamisítatlan, elegáns brit családból származott. Dúsgazdag környezetben nőtt fel, apja angol nagyiparos, malomtulajdonos volt. Gertrude szoros kapcsolatot ápolt vele még felnőttkorában is, mivel édesanyja nagyon korán meghalt, így egymásra voltak utalva. Gertrude egészen fiatalkorától kezdve olyan férfiak között nőtt fel, akik komoly, felelősségteljes döntéseket hoztak. Nagyapja és apja is vállalt politikai szerepet különböző brit kormányokban, és az élénk, érdeklődő kislányt a kezdetektől fogva élvezettel okították a hatalomgyakorlás technikáira.

Tizenhét évesen beíratták a hírneves londoni Queen’s College-be, majd az Oxfordi Egyetemre küldték, ahol történelmet tanult. Ez volt a kedvenc tudományága, és ez vezette első közel-keleti útjaira is. Sőt, ez kísérte végig meglehetősen férfias karrierjén – soha nem ment férjhez, és gyerekei sem születtek.

Ehelyett huszonnégy évesen, amint befejezte az egyetemet, elindult világot látni. Először Perzsiába – a mai Iránba – utazott, majd két évvel később „Perzsiai képek” címmel nagy sikerű könyvet adott ki az élményeiről. Ezek után Svájcba utazott, ahol belevetette magát a hegymászásba.

A régészet és a nyelvtanulás iránt is egyre behatóbban érdeklődött; nemsokára folyékonyan beszélt arabul, fárszi (perzsa) nyelven, franciául és németül, de elboldogult az olasszal és a törökkel is. Az elkövetkező tizenkét évben bejárta az egész Közel-Keletet, megismerkedett lakóival és az ottani kultúrákkal.

Közben pihenésképpen megmászta az Alpok összes jelentős csúcsát, a Gertrudspitze nevű hegy ma is az ő nevét viseli. A sport korai művelőjeként jóval nehezebb dolga volt, mint a mai hegymászóknak, de már-már felelőtlen rettenthetetlensége itt is megmutatkozott: egy elhúzódó hóviharban több mint két napig fagyoskodott egy jeges lejtőn, egy kötél végén, mire le tudott ereszkedni és kezeltethette a fagyási sérüléseit. Ebben az időben, a 20. század első éveiben kezdett régészeti ásatásokon is tevékenykedni. Az egykori sumér birodalom, Babilon, Szíria területein részt vett az első feltárásokon, és a kor egyik legnagyobb tudású régészévé képezte magát.

Amint kitört az első világháború, addig kardoskodott, amíg végül a brit titkosszolgálat alkalmazásába került. Kihasználta a sok utazás során szerzett terepismeretét, és katonákat kalauzolt keresztül a Közel-Kelet kegyetlen sivatagain.

Ahogy egyre nőtt a megbecsültsége, a hatalma is gyarapodott: egész csapatokat toborzott helyi lakosokból, és őket is felhasználta a küldetéseihez. Mindezt a lehető legravaszabb módszerekkel vitte véghez, főleg a helyi vezetők és törzsfőnökök feleségein keresztül.

Nemsokára összehozta a sors a hírneves Arábiai Lawrence-szel is, akivel korábban együtt járt az Oxfordi Egyetemre is. Sok küldetésben dolgoztak együtt az ottomán török birodalom végleges legyőzése és feldarabolása érdekében, miközben Gertrude egyre magasabb szinten képviselte a brit birodalom gyakran önző és kíméletlen érdekeit. Saját szemével nézte végig az örmény holokausztot, jelentéseiben leírta, hogyan gyilkolták a törökök tervszerűen a férfiakat, gyerekeket, időseket, és hogyan árulták hatalmas rabszolgapiacokon a nőket.

Soha korábban nő nem emelkedett olyan magasra a brit birodalmi, katonai, hírszerzési ranglétrán, mint ő. Magas beosztásokban dolgozott a háború befejezése után is, amikor a nagyhatalmak mesterségesen létrehozták a Közel-Kelet mai, éppen széthullóban lévő elrendezését.

Irak, Szíria és több más ország nem kis részben Gertrude Bell tapasztalatai és szándékai szerint nyerte el a mai határait, az arab országok az ő közreműködésével lettek önálló államok, a kurdok pedig részben az ő hatására veszítettek el szinte mindent, ami fontos volt nekik.

A hatalma olyan nagyra nőtt, hogy 1921-ben Winston Churchill őt és Lawrence-et tanácsadóként vitte magával a történelmi jelentőségű kairói konferenciára, a végső nagypolitikai döntések meghozatala érdekében. Ezek után sokáig élt az újonnan létrehozott Irakban, ahol a kormány egyik legfontosabb tanácsadója volt, miközben – mintegy mellékesen – létrehozta az iraki nemzeti könyvtárat és a nemzeti múzeumot is. A nevét a mai napig is kegyelettel, „nagy tiszteletű asszonyként”, „királynőként” emlegetik Irakban.

Amilyen sikeres volt azonban a nagy hatalmú férfiak világában, olyan szerencsétlenül alakult a magánélete. Az első nagy szerelme a 19. század végén egy Henry Cadogan nevű katonatiszt volt, Gertrude apja azonban nem járult hozzá a házassághoz, mert Cadogan a bohém, adósságokban fürdő szerencsejátékosok életét élte.

A második próbálkozása egy másik brit katona, Dick Doughty-Wylie volt. Vele egészen komolyra fordultak a dolgok, szenvedélyes levelezést folytattak és össze akartak házasodni. Ennek az volt az akadálya, hogy Doughty-Wylie-nak már volt felesége, aki öngyilkossággal fenyegetőzött, de így is csak ideiglenesen tarthatta meg a férjét, mert az 1915-ben elesett Gallipolinál.

Gertrude Bell felfokozott életvitele rányomta a bélyegét a lelkiállapotára, és viszonylag hamar, 1926-ban, ötvennyolc évesen egy reggel holtan találták az ágyában.

Előző éjjel olyan sok altatót vett be, hogy soha többé nem ébredt föl. Hogy a halála véletlen volt vagy öngyilkosság, már soha nem fog kiderülni.

Nagy-Britanniában a mai napig nagy megbecsülés övezi a személyét, bekerült a történelemkönyvekbe, és természetesen Hollywood is felfedezte őt. 2015-ben Nicole Kidman főszereplésével forgatták róla „A sivag királynője” című filmet. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. januári számában jelent meg. Keresse a lapot az újságárusoknál, vagy fizesse elő ITT.

Tavaly hatalmas indulathullámokat keltett a digitális térben Varró Dániel „Hat jó játék kisbabáknak” című verse, amelyben a megszólaló óvodás hang azon gondolkodik, beledugja-e a tollat a konnektorba. Az olvasók egy része attól féltette a gyerekeket, hogy a verset hallgatva tömegesen szenvednek majd áramütést. Mások úgy vélték, a költő szülői hitvallásnak szánta művét, és ezzel buzdítja rosszaságra a babákat. Végül Varró Dániel feleségének kellett bizonygatni, hogy férje jó apa, csak éppen bátor költő. Arról pedig már igazán nem tehet, hogy az emberek nem tudnak mit kezdeni a versekkel. Hiszen akik olvassák és elemzik a konnektoros botránykölteményt (iskolások, szülők), már rég kinőttek abból a korból, amelyről az elképzelt kisbabahang beszél (és nem a költő!). Nekik inkább abban segít a vers, hogy megértsék a még kúszó-mászó egy-kétévesek világát.

De úgy látszik, iskolakezdéskor mindig szükség van egy kis irodalmi botrányra. Ilyenkor a szülők megkapják a tankönyveket, végiglapozzák, és ha találnak olyan részt, amiről szerintük nem kellene beszélni, akkor mobillal befotózzák, és fellövik az netre.

Ez lassan néphagyomány lesz Magyarországon. Így járt a másodikosoknak szánt olvasókönyv és az ahhoz tartozó munkafüzet néhány feladata is.

A könyvben szerepel Vesztergom Andrea „Saroklakó” című verse, amelyben egy „égedelem” kisgyerek beszél arról, hogy őt szinte minden hibájáért a sarokba állítják. Pedig ha jobban megnézzük, egy olyan gyerekről van szó, aki kiönti a csokis tejet, kirúgja labdával az ablakot, a falhoz dobja az ételt. Lehet ő egy átlagos vagy egy hiperaktív srác is (szakszóval: ADHD-s, ami figyelemhiányos hiperaktivitás-zavart jelent), aki úgy zárja mondandóját: „Azt szeretné sok-sok gyerek, minden szoba legyen kerek. / De ha addig megjavulok, / üres lesz az összes sarok.” A vers kiváló lehetőséget teremt arra, hogy beszéljünk az ilyen helyzetekről, a büntetésről és arról, kinek mi a véleménye a szituációban résztvevő családról. Kívülről nézhetünk rá egy olyan fegyelmezési módra, amely már idejétmúlt, és nevelési haszna nincs.

A vers arról is beszél, hogy a saroklakó kisgyerek együttérez a többiekkel, és legszívesebben átalakítaná a világot maga körül (kerek szobákról álmodozik, amelyekben nincs sarok), minthogy elszenvedje a büntetést. De azon is elgondolkodik, hogy esetleg neki kell-e valamin változtatnia, hogy a dolgok megváltozzanak. (A vers teljes terjedelmében és a tankönyvi feladatokkal együtt itt érhető el a 35-38. oldal között.

A vers lehetőséget teremt arra, hogy a problémamegoldásról beszéljünk második osztályban. A „Saroklakó” számomra – és a feladatok alapján – nem azt sugallja, hogy a gyerek a hibás, hanem azt, hogy ő is részt tud venni a konfliktusok elsimításában, az általa okozott bajok helyrehozásában (például ha kiömlött a kakaó vagy kitört az ablak). Arra ad lehetőséget, hogy közelebbről és mélyebben megvizsgáljuk, elemezzük az adott problémát egy szakavatott pedagógus segítségével. Az egyik feladat például arra kéri a másodikost, hogy a hat felsorolt válasz közül a számára legjobb döntést válassza ki, és indokolja meg, miért éppen azt érezte célravezetőnek. Tehát a gyerek alakíthatja ki a viszonyát a versben megjelenített problémához.

Miért gond az, ha a gyerekkel beszélünk a fegyelmezésről, ami a szocializáció elengedhetetlen része? Mert azzal még a legliberálisabb gyermektelen olvasó is egyetérthet, hogy az óvodásoknak és az iskolásoknak is meg kell tanulniuk a világ szabályait.

Ennek egyik abszurd és értelmetlen módja a sarokba állítás. De akkor mi lenne a jó megoldás? Gondolkodjunk! Erre hív a vers tanárt, diákot és szülőt. Igen, a szülőt is. Hiszen éppen a szülő háborodik fel azon, hogy a gyereke a sarokba állításról tanul az iskolában. Azzal pedig, hogy dühbe gurul, ő is érintetté válik, és felülvizsgálhatja a nevelési módszereit, párbeszédet kezdeményezhet erről a magyartanárral és az internet népével.

Mert ahogy a Hupikék törpikékben is elhangzik: az élet nem csak játék és mese. Ezt tudták a legnagyobb magyar gyermekversírók, például Weöres Sándor is, aki A Tündérben arról is mesélt, milyen az, ha a kis Bóbitát befogadják az angyalok (azaz meghal). Más olvasat szerint nem erről van szó, és ezzel sincs semmi gond, mert ahány olvasó, annyi értelmezés. Weöres versében pedig éppen az a szép, mint Vesztergom Andreáéban is: sokféleképpen megközelíthető. Lehet jóhiszeműen vagy támadóan, azzal az attitűddel, ahogy maga Weöres is írja: „KARESZ HÜJE / GYÖNGYI HÜJE / csak én vagyok okos / énnekem a segembe is felyem van.”

Kedves Szülők! Tessék reklamálni Weöres miatt is, mert csúnyán beszél és nem ír helyesen, valamint arra tanítja a diákokat, hogy mindenkit hülyézzenek le!

Akkor már támadjunk minden gyerekverset, ami nem arról szól, hogy kék az ég, zöld a fű és az élet felhőtlen gyerekmese!

– Ikerkutatásaikat önszorgalomból végzik, lelkes önkéntes hallgatók segítségével. A kétezres évek közepén önök élesztették újra a magyar ikerregisztert. Mi ez pontosan?

Ádám: Dr. Métneki Júlia és Prof. Dr. Czeizel Endre az 1970-es, 1980-as években tették világhírűvé a magyarországi ikerkutatást. Ők három különböző ikerregiszter vezettek, a rendszerváltás idején azonban abbahagyták az ezzel kapcsolatos kutatásokat. 2006-ban felkerestük dr. Métneki Júliát, és vele próbáltuk újraéleszteni az ikerkutatást a meglévő adatok alapján. Először önkéntes alapú regisztert hoztunk létre, oda csak azok csatlakoztak, akiknek kedvük volt. Így most egy 1000 ikerpárt tartalmazó adatbázisunk van, azonban ez nemzetközi szinten még mindig kevés. Ezért úgy döntöttünk, hogy az adatbázist szeretnénk populációalapú ikerregiszterré kiszélesíteni, vagyis az ország összes ikerpárját kiértesítjük, és arra kérjük őket, hogy regisztráljanak a honlapunkon.

Dávid: Négy éven keresztül a technikai, jogi előkészítés zajlott, részben a Semmelweis Egyetem támogatásával. Már csak az ikrek kiértesítésére várunk.

Ha a 60 000 ikerpár töredéke regisztrál, akkor is egy több tízezer fős adatbázis jön létre, és ez nemzetközi szinten is benne lenne az első tízben.

Az ikerregiszter egyébként általános, születéssel, betegséggel, műtétekkel, szociológiával, pszichológiával, rokonok egészségi állapotával kapcsolatos adatokat tartalmaz.

– Miért fontos begyűjteni ezeket az adatokat, mi az ikerregiszter jelentősége?

Ádám: Többek között olyan egypetéjű ikreket szeretnénk vizsgálni, ahol az ikerpár egyik tagja krónikus betegségben szenved – ez különösen akkor érdekes, ha egy ritka betegségről van szó –, a másik pedig egészséges. Ilyen testvérekből olykor világszinten is nagyon kevés akad, viszont ha összegyűjtjük őket, akkor meg is van az egészséges egypetéjű ikertestvér személyében a tökéletes kontrollcsoport. Így meg tudjuk határozni, hogy – többek között – a beteg ikernek milyen epigenetikai elváltozás történt a génjeiben, ami kiválthatta a kórt.

– Ez azért lehetséges, mert az egypetéjű ikrek genetikai állománya száz százalékban azonos?

Dávid: Vizsgálatok bizonyítják, hogy a DNS és a génjeik azonosak, azonban a génszakaszok aktivitása nem. Ennek vizsgálatát hívjuk epigenetikának. A kétpetéjű ikrek pedig olyanok, mint az egyszerre született testvérek, genetikai állományuk átlagosan ötven százalékban azonos, úgyhogy őket kontrollcsoportként szoktuk használni az egypetéjű ikrekkel való összehasonlításban a klasszikus ikervizsgálatok során.

– Az ikerkutatásért számos elismerésben részesültek, sőt, van olyan eredményük, amelyet önök fedeztek fel legelőször a világon.

Ádám: Végeztünk klasszikus ikervizsgálatokat egy- és kétpetéjű ikerpárokat bevonva. Sok betegségnek vizsgáltuk a genetikai hátterét, azt kerestük, öröklődik-e az adott kór, és ha igen, milyen mértékben. Mi mutattuk ki először a világon precíz ultrahangos paraméterek vizsgálatával, hogy a nyaki ütőér meszesedése genetikailag nagymértékben meghatározott, ami a stroke-rizikóval áll összefüggésben. Vizsgáltuk az érelmeszesedés összefüggéseit más szervekkel is. De megnéztük az alvási apnoe-szindrómát, vagyis alvás alatti légzészavart is, amiről szintén kiderült, hogy öröklődik. A zsírmáj kialakulásánál úgy találtuk, hogy nem örökletes, hanem életmódbeli tényezőktől alakul ki. Most indítjuk be a mikrobiom ikervizsgálatot. Az angolok aktívan kezdtek ezzel foglalkozni, és rájöttek, hogy számos betegség hátterében a bélbaktériumok adják az egypetéjű ikerpárok különbözőségének bizonyos hányadát, így a különböző betegségek kialakulásáért is felelősek.

Nemcsak bélrendszeri betegségekről van szó, egyre több kór esetében derül ki, hogy a bélflóra kóros elváltozása áll a hátterükben, például az angol ikerkutatás igazolta, hogy az elhízás is ettől függ. Most éppen Alzheimer-kórral, demenciával kapcsolatban végeznek vizsgálatokat. Ez mind azért érdekes, mert kezd bebizonyosodni, hogy a táplálkozással is lehet kezelni különböző betegségeket.

A skandináv országokban már régóta létezik populációalapú ikerregiszter, így ott nagyszámú ikerpárt tudtak bevonni a kutatásba. Azt találták, hogy a sporadikus daganatok többsége kevésbé örökletes, ezen esetekben a környezeti hatások a legerősebbek. A japán ikerregiszter munkatársai a pajzsmirigy-gyulladásokat elemzik. A holland ikerkutatók azt vizsgálják, hogy a születés körüli tényezők hogyan befolyásolják bizonyos betegségek kialakulását.

– Arról születtek már vizsgálatok, hogyan lesznek ikerbabái egy édesanyának?

Dávid:

Bárkinek lehet ikergyereke. A kétpetéjű ikrek örökletesek, az egypetéjűek pedig random módon születnek. Az ikerszületések kétharmada kétpetéjű, egyharmada egypetéjű.

A kétpetéjű ikerpárok születését lehet befolyásolni például mesterséges megtermékenyítéssel, folsavszedéssel, tej fogyasztásával.

– Mindketten radiológusok, ráadásul együtt végeznek ikerkutatásokat. Egyértelmű volt, hogy ugyanazt a pályát választják?

Ádám: Édesanyánk révén tetszett az orvosi pálya, de az, hogy radiológusok lettünk, a szerencsének köszönhető: a nagymamánk fogorvosa hozott össze minket az Amerikában dolgozó magyar radiológus vejével, ő szerettette meg velünk a képalkotást. Mindig is vizuális típusúak voltunk. Ez egy olyan nagy szegmens, ahol az orvoslás szinte minden területéhez kell érteni, mi ezért szeretjük. Nagy kihívást jelent a radiológia, hiszen sorsdöntő egy beteg életében, hogy felfedezzük-e a betegségét.

Dávid: A radiológia más-más területén dolgozunk párhuzamosan, kiegészítjük egymás munkáját.

– A személyiségük mennyire hasonló?

Dávid: Egypetéjű ikrek esetében sokszor előfordul, hogy nemcsak külsőre, de a személyiségüket tekintve is nagyon hasonlítanak, hiszen a személyiségjegyek is öröklődnek. Természetesen ezt a családi környezet is befolyásolja. Ez ránk is igaz, de Ádám a domináns. Általában az elsőszülött irányít, ez különbözteti meg az ikreket egymástól. Bizonyos esetekben előfordulhat, hogy a dominánsabb elnyomja a nem domináns testvért, ilyenkor szokták javasolni a szülőknek, hogy ne írassák őket egy iskolába, hogy a második iker is tudjon érvényesülni. Szerencsére nálunk nem így volt.

– Dominancia ide vagy oda, az ikrek között különleges kapcsolat van, például sok esetben saját nyelvet is kitalálnak.

Ádám: Igen, ennek az az alapja, hogy már a méhen belül is kapcsolatban vannak egymással. De azt is kimutatták, hogy többször érintik meg egymást, mint a méh falát.

Ez a bensőséges viszony folytatódik a születés után is. Mivel ők állandóan együtt vannak, hasonló neveltetést kapnak, ezért kialakul közöttük egy ikernyelv, amit csak ők értenek. Ezért is fordul elő olyan sokszor, hogy az ikrek csak később szólalnak meg.

Dávid: Volt egy amerikai ikerpár, akik annyira elzárkóztak a külvilágtól, hogy csak egymással beszéltek, ráadásul a saját nyelvükön, amit rajtuk kívül senki nem értett.

– Az ikreket mindig csodálkozó tekintetetek követik. Önök ezt hogyan élik meg?

Ádám: Hozzászoktunk. Ezért nem is öltözünk hasonlóan. Inkább vicces szituációk szoktak előfordulni. Például az rendszeres, hogy valaki rám köszön az utcán, pedig nem is ismerem, picit gondolkozom, aztán rájövök, hogy biztosan Dávid ismerőse. De betegeknél is előfordul, hogy mondja, hogy én vizsgáltam a múltkor, próbálom felidézni, majd rádöbbenek, hogy Dávid vizsgálta.

Dávid: Volt olyan beteg, aki ragaszkodott Ádámhoz, kijelentette, hogy mást nem szeretne. Mondták neki, hogy ugyan Ádám nincs, de jöjjön el, van egy másik orvos is. Végül így tett, meglátott, rögtön mondta, hogy jó leszek én is.

Ádám: Egy másik beteg pedig Dávidhoz ragaszkodott, azonban amikor jött, Dávid nem volt ott, csak én. Gondolkoztunk, hogy szóljunk-e neki, hogy én nem ő vagyok, de végül nem tettük, és fel sem tűnt neki.

– Soha nem éltek vissza az ikerséggel, akár egy vizsgán vagy randin?

Dávid: Nem. Inkább csak az volt az előnye, hogy mindig tudtuk segíteni egymást.