Hozzávalók:

• 500 gramm liszt
• 3 evőkanál xilit vagy egyéb természetes édesítő
• 1 rúd vanília kikapart belseje
• 75 gramm vaj/margarin (mentes!)
• 250 gramm növényi tej (mi zabitalt szoktunk használni, mert kicsit édesebb, és ettől már a kalács tésztája is finomabb lesz)
• 25 gramm élesztő
• 1 teáskanál szőlőcukor
• 1 csipet só
• 1 tábla csokoládé (mentes! a diétától függően)

Elkészítés:

Az élesztőt felfuttatjuk a langyos tejben a szőlőcukorral, közben a lisztet átszitáljuk, és összekeverjük a xilittel, a sóval és a vanília kikapart belsejével. A vajat/margarint kis kockákra vágjuk, a lisztes keverékre szórjuk, és jól összemorzsoljuk vele. Ehhez adjuk hozzá a felfutott élesztőt, és beledolgozzuk a tésztába. Addig dagasztjuk, amíg a tészta selymes, hólyagos nem lesz. Majd letakarjuk, meleg helyre tesszük, és a duplájára kelesztjük. (Ez kb. 1 óra.)

A tábla csokit kockákra daraboljuk, hogy könnyebben formázható legyen a fenyőfa. A megkelt kalácstésztát kerek formára nyújtjuk, majd ráhelyezzük a csokoládékockákat, hogy egy háromszöget formázzon, és alul egy kis talpat.

Kép

Kép: Varga Zita Hella

Ezután jobb és baloldalon harántirányban bevagdossuk a tésztát, és alul a talpat is ilyen formán.

Fentről kezdjük a hajtogatást, majd váltogatva jobb és bal oldalról behajtjuk a tésztacsíkokat, ettől lesz szép, formás a fánk. A végén a talpnál is ráhajtjuk a tésztát a csokoládéra.

Az elkészített csokival töltött fenyőfánkat a tepsire helyezzük, és még 20 percig kelni hagyjuk. Mielőtt a sütőbe tolnánk, egy kis szobahőmérsékletű növényi tejjel megkenjük a tetejét. (Vigyázzunk, hogy a tejet ne a hűtőből vegyük ki, ne legyen hideg, mert különben összeesik a tészta!) 180 fokra előmelegített sütőbe helyezzük, és kb. fél óra alatt aranybarnára sütjük. Amikor kivesszük, még megkenhetjük a tetejét egy kis tejjel.

Ha valakinél nem áll fent ételérzékenység, akkor a sütőbe kerülés előtt díszítheti a tészta tetejét cukorgyöngyökkel, cukorkonfettikkel stb., így egy feldíszített karácsonyfa kerülhet ki a sütőből. Boldog karácsonyi ünnepeket!

– Hamarosan itt a karácsony. Mennyire áll közel önhöz ez az ünnepnap?
– Számomra ez az év legfontosabb, legragyogóbb ünnepe. Decemberben sajnos mindig elég sűrű a programom, sok feladat hárul rám. A külső dolgokon nehéz változtatni, ezért tudatosan figyelek arra, hogy belül béke legyen bennem.

– Mi teszi igazán meghitté az adventet?
– A fények, a gyertyák és a finom illatok. Nem múlhat el a december anélkül, hogy mézeskalácsot ne sütnénk.

A lakást minden évben ünnepi díszbe öltöztetem. Egy ódon hangulatú, harmincas években épült zuglói házban lakom. Szeretem a faborítású lépcsőházat is ünnepivé varázsolni borostyánágakkal, füzérekkel.

Ez többnyire egy félnapos munka, de megéri a fáradságot, mert utána hetekig öröm hazajönni, és mindenki gyönyörködik benne. Olyan szép esténként a kivilágított lépcsőház az oszlopokkal!

– Az olvasás is egyfajta eszköze a lelki lecsendesedésnek. Van olyan könyv, amit decemberben rendszeresen újraolvas?
– Nincs olyan olvasmány, amit külön ilyenkor vennék elő. Mindig olvasok éppen valamit, de ez nem kötődik tematikusan az ünnephez. Most történetesen Kazuo Ishigurót olvasok, valamint Maylis Kerangal „Hozzuk rendbe az élőket” című könyvét. Ez utóbbit azért kezdtem el rögtön a megjelenés után, mert tavaly a Francia Filmhét nyitófilmjeként mutatták be az ebből készült 2016-os filmet. Teljesen lenyűgözött. Katell Quillévéré „Réparer les vivants” című filmje olyan remekmű, amit mindenkinek látnia kell.

Kép

Kép: Falus Kriszta

– A karácsony sarkalatos pontja az ajándékozás. Az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást, vagy már korábban beszerzi a meglepetéseket?
– Talán mondhatjuk, hogy egész évben a karácsonyra készülődöm. Az ajándékokat ugyanis nem az ünnep előtt szoktam megvenni, inkább év közben gyűjtögetek.

Ha meglátok valami apróságot, amiről azt gondolom, hogy egy szerettemnek vagy barátomnak örömet okozna, rögtön megveszem és elteszem. Így mindig személyre szóló ajándékok kerülnek a fa alá.

Emellett fontosnak érzem, hogy valamilyen saját készítésű aprósággal is megörvendeztessem a számomra kedves személyeket. Idén a kislányommal közösen készítettünk képeket falevelekből, de szeretnénk még egyéb, ehető ajándékokat is hozzátenni a meglepetésekhez. Nem tudom, máshol hogy szokás, nálunk a háziállatok is kapnak valamilyen apró ajándékot. Hörike tavaly például új futókereket kapott, de a cicánknak is jár a pofozgatható cicajáték. Bár akinek van macskája, az tudja, hogy a cicák azt hiszik, a sok vicces gömbdísszel az egész karácsonyfát nekik állítják. Rosszabb esetben fel is kapaszkodnak az ágak közé és lógnak ott, mint valami nagy, túlsúlyos, szőrös gömbdísz.

– Ha az ajándékokat említettük, volt olyan, amire ma is szívesen gondol vissza?
– Felnőttként egy rajz, amit a kisfiamtól kaptam. Gyerekként pedig egy baba, ami mennyasszonyi ruhát viselt. Nagyon vágytam rá. Akkoriban még nem lehetett Magyarországon ennyiféle babát meg babaruhát kapni, ezért anyám vett egy nagy, barna hajú babát. és megvarrta csipkés függönyanyagból a ruhát. Egy gyönyörű fátyol is tartozott hozzá. Amikor ott ült a baba a fa alatt, az maga volt a csoda! Megvan egyébként a baba is, a ruha is, mert vigyázok a dolgaimra. Most a kislányom játszik ezzel a babával, aminek közösen új ruhákat varrtunk.

– Emlékszik arra a pillanatra, amikor kiderült, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot?

– Annak idején már régóta sejtettem, hogy az ajándékot a szülők teszik a fa alá, de szerettem a meglepetést, és még kiskamaszkoromban is ragaszkodtam hozzá, hogy a feldíszített, csillogó fenyőfa meglepetésként várjon.

Szerintem a gyerekek jelzik, mikor jön el az a pillanat, amikor részt szeretnének venni az ünnepi készülődésben, és mikor okoz nekik nagyobb örömet, ha a felnőttek feladataiból kapnak egy-egy kisebb szeletet. 

Kép

Kép: Falus Kriszta

– Gyermekként hogy élte meg, hogy a születésnapján jött a Mikulás?
– Külön ünnepeltünk. Jött a Mikulás, aztán hétvégén, amikor mindenki otthon volt, megtartottuk a születésnapomat. Vagyis két, egymástól független esemény volt, sohasem mosódott egybe. A csizmába rejtett csomag egészen másféle izgalom, mint a szülinap.

– Hogyan telik a szenteste önöknél?
– Nálunk a piros alma családi hagyomány, amely az egységet és az egészséget jelképezi. Mindig nagy gonddal választom ki a legmegfelelőbb gyümölcsöt. A közepébe egy gyertyát tűzünk, és annyi szeletre vágjuk, ahányan az asztal körül ülünk. Mindig megesszük az egészet, hogy jövőre is együtt lehessünk. Korábban anyám volt a felelős a karácsonyi menüért, most már évek óta én készítek el mindent. A káposzta otthon készül, a halászlé nem, mert azt túl nagy feladatnak érzem.

Sokkal fontosabb, hogy az ember vidáman érkezzen meg ehhez a fontos naphoz, mint az, hogy mindent saját maga állítson elő. Nem ezen múlik az ünnep. Nem kell megszakadni!

Manapság hajlamosak vagyunk a reklámfilmekhez igazítani az életünket. Szerintem akkor meghitt és szép az ünnep, ha mindenki jól érzi magát.

Én szeretem külsőségekkel is megadni a módját az ünneplésnek, örömet okoz a szép tálalás, az öltözék, de ha ez teher valakinek, akkor nem kell energiát fektetni bele, mert nem ezen múlik az este fénye, hanem azon, hogy belülről meg tudjuk-e élni az ünnepet. 

„Elég szép ez a csomagolás, vagy rakjak rá még egy masnit?” „Inkább főzök még egy fogást, nehogy azt higgyék a rokonok, hogy az ételen spórolunk.” „Ő biztos egy méregdrága ajándékkal készül, nekem is muszáj vennem még valamit!” Vajon hányunk fejében nem fordultak már meg ezek a gondolatok az advent folyamán? De mikor és miért változott az áldott várakozás a lelkiismeret-furdalás, a stressz és a mértéktelen pazarlás időszakává?

A válasz ez esetben is a fogyasztói társadalom alapvetően hazug alaptételében rejlik: hogy attól leszünk boldogok (és azzal teszünk másokat is boldoggá), ha materiális javakat halmozunk fel.

Ám nem pont a karácsony lényege, az egymás iránt érzett szeretet és odafigyelés veszik el azzal, ha a kívülről ránk erőltetett mintázatok miatt, kényszerből vásárolunk?

Jó hír viszont, hogy a zöld életmód most is a segítségünkre siet! A minimalizmusra törekvéssel mérsékelhető ugyanis az ünnepekkel járó stressz, és nem utolsósorban a bolygó terhelése is. Érdemes tehát a családdal közös nevezőre jutni, akár hetekkel karácsony előtt lefektetni azokat a szabályokat, amikkel környezetbarátabbá és meghittebbé tehetők az ünnepek.

1. Fából vaskarika?

A karácsonyról az ünnepkör központi dísze ugorhat be először. Hogyan terhelhetjük kevésbé a környezetet úgy, hogy a karácsonyfa sugározta hangulat se vesszen kárba?

A legjobb megoldás egyértelműen a földlabdás fenyő vásárlása, amit néhány hétig gondosan ápolunk beltéren, majd a díszektől megfosztva kiültetjük kora tavasszal. Ha viszont nincs kertünk, dönthetünk az élő fa bérlése mellett is, ami szerencsére már Magyarországon is egyre népszerűbb, fenntartható szolgáltatás.

Sok bolygóvédő tévesen borzalmas fairtási időszaknak bélyegzi a karácsonyt, pedig az igazság az, hogy a vágott fenyőnek még mindig kisebb az ökológiai lábnyoma, mint a műanyag társainak.

A fákat ugyanis nem barbár módszerekkel, az erdőből vágják ki, hanem kifejezetten erre a célra termesztik. Ráadásul használat után ledarálhatók és szerves komposztként felhasználhatók. A műfenyők ellenben nem újrahasznosítható anyagból készülnek, és minimum 10 karácsonyt meg kell érniük, hogy az előállításukkal járó CO2 kibocsátás megegyezzen a vágott fenyőkével.

Kép

Kép: Unsplash

Ha mégis sajnáljuk a kivágott fákat, akkor lehetőleg vásároljunk second hand műfenyőt, vagy természetes anyagokból, például fából készült példányokat. Ugyanez igaz a díszekre is: amennyire lehet, törekedjünk a környezetbarát, lehetőleg újrahasznosítható dekoráció használatára.

2. A kevesebb néha több

A környezettudatos karácsony egyik legfontosabb területe az ajándékozás. Itt talán a legnehezebb, hogy a család konszenzusra tudjon jutni, de érzelmi és észérvek felsorakoztatásával azért elérhetünk némi változást.

Vessük fel, hogy a felesleges rohanás és ünnepi eladósodás helyett a család inkább közösen találjon vissza a szeretet elsődleges nyelvéhez: az együtt töltött, minőségi idő legyen az érték a szimbolikus ajándékozás mellett.

Több ismerősnél bevált stratégia, hogy csak a gyermekek kapnak ajándékot. Ez esetben is érdemes a minimalizmusra törekedni, hogy a kicsik meg tudják becsülni a meglepetés értékét: a túl sok ajándék ugyanis kontraproduktív lehet, és nem feltétlen az erősebb szeretetet fejezi ki. A gyerekek figyelme szétaprózódik a csomagtól csomagig rohanás közben, és nem tudnak mindennek egyformán örülni.

Egy kedves kolléganőmnél pedig az iskolákban megszokott „húzás” vált be: advent kezdetén egy kalapban összesítik a családtagok neveit, majd mindenki húz egyet belőle, és csak azt a személyt ajándékozza meg Szentestén.

Így mindenki kap és ad is, de csak egy személyre kell koncentrálni a figyelmet, így jó eséllyel az ajándék is személyesebb lesz.

Ha viszont mindenkit szeretnénk meglepni, akkor zöldülés útjára vezet az is, ha az ajándékkeret pár ezer forintban maximalizáljuk, amihez aztán mindenki szigorúan tartja magát, és eldönti, hogy mit gazdálkodik ki belőle. További lehetőség, ha az ajándékok jellegét határozzuk meg: a kézzel készített, személyes dolgok talán mindenkit boldogabbá tesznek, mint egy századik háztartási gép vagy pulóver. Ugyanígy a „fogyasztható” ajándékok (különleges ital, édesség, fűszer) vagy a közösen átélt élmények is: például egy hétvégi pihenés, élményfestés, masszázs, színház- vagy koncertjegyek.

3. Csörög, zörög, díszít. De csak tíz percig…

A felesleges és aztán kidobott ajándékok mellett az ünnepi környezetszennyezés a rendkívül rövid ideig funkcionáló csomagolásban tud még kicsúcsosodni.

Csaknem 10-15 %-kal több szemetet termelünk decemberben, és ebben jelentős szerepe van a karácsonynak: csak Kanadában évi 540.000 tonna (!) csomagolás kerül a szemetesbe. Ráadásul ezek nagy része csillogó, műanyaggal vagy bársonnyal kevert papír, így nem is újrahasznosíthatók.

Kép

Kép: Flickr / Weekendknitter

De mit tehetünk, ha környezetbarát alternatívára szeretnénk váltani? A legoptimálisabb persze a csomagolás teljes elhagyása vagy kiváltása: például egy családi rituálé bevezetésével, az ajándékok kreatív „leleplezésével”. Takarjuk le a meglepetést egy szép, külön erre a célra tartott ünnepi lepellel, majd közösen, akár énekszóval kísérve fedjük fel az ajándékokat!

Ha az ajándékok bontogatásának szertartását mégis szeretnénk megtartani, akkor érdemes sokszor újrahasználható alternatívákra váltani.

Használjunk már meglévő tasakokat, befőttesüvegeket, fémdobozokat, kézzel készített vagy erre a célra vásárolt vászonzsákocskákat. De példát vehetünk a japánokról is: a furoshiki csomagolásnál egy dekoratív kendőt használnak, ami egyben az ajándék részét képezi.

Amennyiben a csomagolás széttépésének élményétől sem szeretnénk megfosztani a szeretteinket, akkor inkább vegyünk natúr színű, újrahasznosított papírt, és azt díszítsük terményekkel. Vagy kerítsük elő a pincében, padláson bújó régi könyveket, füzeteket, retró újságokat, és fejlesszük tovább azokat csomagolássá!

4. Mértékletes lakoma

Az ajándékozás mellett a karácsonyi pazarlás a sütés-főzés terén érvényesül leginkább, hiszen sok családnál a mai napig az elsődleges szeretetnyelv az étel.

Érdemes azonban e tekintetben is magunkra parancsolnunk, mert a túl sok fogás nemcsak mérhetetlen kiadással és stresszel jár, de a kidobott étel a környezetet is feleslegesen terheli. Emellett persze az egészségünknek sem feltétlenül kedvez az ünnepi torkosság.

Kép

Kép: Pexels

Ahelyett, hogy mindenből elfogyaszthatatlan mennyiséget készítenénk, inkább a fogások különlegességére helyezzük a hangsúlyt: egyen a család olyat, amit korábban még sosem kóstolt!

Tervezzük meg előre a karácsonyi menüt, akár egyeztessünk a rokonokkal, hogy ki milyen téren tudja kivenni a részét az ünnepi lakomából.

Ez persze némi plusz logisztikát igényel, de a közösen létrehozott „terülj-terülj asztalkámnak” közösségépítő jellege lehet, és a túlterhelt házigazdát is kikönnyíti. Éljen a stresszmentes meghittség!

Főzzünk szezonális alapanyagokból, valamint azokat szerezzük be helyi, magyar termelőktől, mert így a szállításból fakadó CO2 kibocsátással sem terheljük annyira a bolygót. Ha mégis megmarad némi étel a karácsonyi lakomából, az se landoljon a kukában: lefagyaszthatjuk a maradékot, vagy új köntösben főzhetjük újra, de az ünnepi jótékonykodás szellemiségében rászorulóknak is adományozhatjuk.

Pakolászás közben valamiért belopódzok a hálószobába, ahol 10 hónapos unokám altatása közben a lányom is elaludt. Az elégedetten szuszogó babát kiflibe öleli kamaszos, vékony alakja, de már nem olyan szorosan, ahogy kislányként a kapaszkodót adó alvós babát, hanem mintha egy láthatatlan glóbuszt ölelne körbe, amelynek közepébe kuporodott a kisfia. Lélegzetük lassan felelget egymásnak. Ismerem ezt a semmihez sem fogható nyugalmat.

Ez az ágyunkon fekvő anyuka ugyanilyen törékeny volt kicsinek is, ugyanebben az ágyban feküdtünk ketten negyed évszázada… bőre friss levegőillatú a délelőtti játszótéri küldetéstől, a ruhája kicsit foltos a különböző cselekkel belekunyerált, neki készített babaebédtől, én pedig hihetetlenül álmos a tucatnyi énektől, ami után végre elaludt. Emlékszem, ahogy hallottam az utcai zajokat, azt is, ahogy a szomszéd megnyitja a csapot, hogy a lépcsőházban csoszog a szomszéd néni, mégis végtelen csendnek éltem meg mindezt, ahogy álomba zuhantam. Talán mert felszabadító volt, hogy most egészen biztosan ott vagyok, ahol lennem kell, talán a mellettem szuszogó kis metronóm miatt, aki létezésével egyszerre sajátosan kezdte mérni az időt és az örökkévalóságot.

Most is óvatosan lefekszem az ágy másik oldalára, és eszembe jut, milyen jó érzés volt, amikor ebéd után friss anyukaként a baba mellé dőltem, miközben a konyhából hallottam a poharak óvatos koccanását, az evőeszközök súrlódását a mosogatóvízben, ahogy anyu mosogatott.

Később pedig, ahogy áthullámzik a másik szobából a hangja, miközben a nagyobb tesóknak mesél. A nagyi. Az én anyukám. Úgy, ahogy nekem is mesélt. És félálomban, csukott szemmel is látom, melyik szónál hogyan mosolyodik el. A biztonság zajai, hogy még mindig van, aki vigyázza az álmom, pedig én is anyuka lettem.

Aztán eszembe jut az is, amikor anyu szívbeteg lett, és orvosi utasításra le kellett feküdnie ebéd után. Mindannyian nagyon aggódtunk. A kisiskolás öcsém mellé kucorodott és átölelte. Anyu annyit mondott, „de jó, hogy melegíted a fájós hátamat”. Mi nem ölelgettük egymást ok nélkül. A szüleim is így nőttek fel.

Anyu talán most is épp elaludt a nappaliban, rádióhallgatás közben. Egy dédnagymamának ez már igazán kijár. Talán arról álmodik, milyen volt egyéves korában az óvóhelyen, mielőtt végleg kivették az édesanyja mellől, nehogy elkapja a halálos tüdőbajt. Anyai ölelés nélkül nőtt föl…

Mégis neki köszönhetjük, hogy ölelni tudunk. Hogy ennyien vagyunk most itt ebben a 30 éves, hepehupás, leselejtezésre ítélt franciaágyban.

Közelegnek az ünnepek, és olyan jó lenne átélni az érzést, hogy most pont ott és azokkal vagyok, akikkel lennem kell, hogy nem kell minden percben teljesítenem és adnom, elég csak léteznem a jelenben. És esetleg megengedni még a délutáni alvás luxusát is.

Egy közelmúltban készült felmérés szerint, a gyerekek 13,2 százaléka napi 4 óránál is több időt tölt el internetezéssel. Nemcsak az idősebb (13-18 év) korosztály, hanem a fiatalabbak (6-12 év) is napi szinten barangolnak a világhálón, és az ott eltöltött idő egyenes arányban nő az életkor emelkedésével. Ezekhez az adatokhoz hozzájárul az is, hogy a kiskorúak napjainkban egyre korábban kapják meg az első okoseszközeiket, amik révén kitárul előttük a digitális világ kapuja.

A gyerekek legtöbbször a szüleiktől kapják a különböző okoseszközöket, akik általában alapos beszélgetés és szabályok felállítása nélkül adják a gyermekeik kezébe a kütyüket. Ezek az eszközök azonban a megfelelő felkészítés és védelem hiányában rengeteg veszélyt hordoznak magukban. Mire érdemes figyelni, amikor az említett eszközöket megvesszük a gyereknek, mit beszéljünk meg vele, amikor átadjuk az áhított ajándékot?

Az érem két oldala és a veszélyek tisztázása

Fontos, hogy tisztázzuk, az internetnek rengeteg pozitív oldala van, temérdek lehetőséget nyújt a szórakozásra, hatalmas zenei archívumokkal, kimeríthetetlen olvasnivaló könyvtárral, film és videó nézési lehetőségekkel, illetve társ lehet a tanulásban is, hiszen szinte korlátlan hozzáférés biztosít a tananyagokhoz.  Nem szabad elfelejtenünk azonban azt sem, hogy az online térnek van sötét oldala is, amelynek veszélyeiről muszáj beszélnünk a gyerekekkel, természetesen az életkoruknak megfelelően.

Az online világ sötét oldala

A veszélyek tárháza sajnos hatalmas, de van pár téma, amit mindenképp érdemes átbeszélni annak érdekében, hogy megóvjuk a gyerekeket a lehetséges veszélyektől. Beszéljünk velük, az informatikai higiénia alapjairól, mutassuk meg, hogyan kell tartalmakat letölteni a netről, és tisztázzuk az egyedi és erős jelszavak használatának fontosságát. Térjünk ki arra is, hogyan lehet biztonságos a böngészés a neten, illetve hogyan kezeljék az életkornak nem megfelelő tartalmakat. Világosítsuk fel a gyerekeket arról is, hogy mit érdemes tudni a közösségi hálózatokról, mik az alapvető chat szabályok, illetve miket lehet és miket nem szabad megosztani magunkról a világhálón. Tudniuk kell, hogy léteznek internetes pedofilok, és hogy hova fordulhatnak segítségért virtuális zaklatás esetén.

Állítsunk fel (idő)korlátokat

A képernyő(k) előtt töltött idő mennyisége folyamatosan növekszik, nemcsak a felnőtt társadalomban, hanem a gyerekek körében is. Jelenlegi adatok szerint a fiatalok hétköznapi szabadidejük 70%-át a számítógép és a televízió előtt töltik, a különböző közösségi médiafelületek a 44%-át, a „telefonozás” pedig a 32%-át veszi el az idejüknek. Ezzel egyidőben sajnos erősen csökkenő tendenciát mutat a kulturális terek használata, ugyanis a fiatalok 91%-a soha nem járt még operában, 87%-uk egyáltalán nem volt hangversenyen, de múzeumban és színházban sem járt még 67%-uk.

Próbáljunk közösen kialakítani olyan szabályokat a családban, amik keretek közé helyezik a mobiltelefon és internethasználatot, a tévézést és a számítógép előtt töltött időt is. Fontos, hogy a szabályok mindenkire vonatkozzanak, és a szülőknek is be kell tartani ezeket, hiszen Ők mutatnak példát a gyerekeknek. Kiköthetjük például azt, hogy vacsorázás közben senki nem használhat okoseszközt, vagy dönthetünk konkrét időkorlátozásról is, a lényeg az, hogy a saját szokásainkhoz mérten, közösen húzzuk meg ezeket a határokat.

Ne adjunk teret a zaklatásnak

Az internethasználat terjedésével együtt a zaklatás online formája is megjelent a mindennapokban. A cyberbullying egy új típusa az elsősorban tinédzser korúak közt tapasztalható iskolai kiközösítésnek, ami csúfolódásokból és fenyegetésekből álló, az áldozathoz elektronikus úton eljutó üzenetek sorozatát jelenti. Az online zaklatás hosszútávú károkat okozhat a gyerekek személyiségfejlődésében, mert nem tudják kezelni az őket ilyenkor érő agressziómennyiséget.

Szülőként fontos, hogy megértsük és elfogadjuk az online világ térnyerését a mindennapi életben. Azzal, ha elvesszük a gyerekektől az elektronikus eszközöket, töröljük a profiljukat a közösségi oldalakról, vagy „kémkedünk” utánuk, valójában nem tudjuk kontrollálni a helyzetet, hiszen a bántalmazás az internethez való hozzáférés megszüntetésével nem fog megszűnni. Próbáljuk tiszteletben tartani azt, hogy nekik is van már saját magánéletük, és azzal, ha elszakítjuk a gyerekeket a mindenki által használt kapcsolattartási formáktól, csak kárt fogunk okozni.

Amit tehetünk, hogy nyíltan és őszintén beszélgetünk velük a témáról. A számonkérés helyett igyekezzünk az internetről való beszélgetést a közös mindennapok részévé tenni, hogy a gyerekek érezzék, velünk nyugodtan megoszthatnak bármit és nem lesz részük elutasításban.

Amennyiben tudomást szerzünk róla, hogy gyermekünket már érte konkrét zaklatás az interneten, próbáljuk bátorítani arra, hogy beszéljen a problémáról. Támogatnunk kell Őt és közösen megoldást találnunk a helyzetre.

Legyünk naprakészek

A gyermekek online tevékenységeit illetően kulcsfontosságú szerepet tölt be a szülők tudatos hozzáállása. Sajnos még mindig kevés az olyan szülő, aki teljes mértékben tisztában van az internethasználattal, illetve annak veszélyeivel és kockázataival. Fontos, hogy időben észleljük a problémát és neveljük gyermekeinket a biztonságtudatos internethasználatra. Erre egyre inkább odafigyelnek a vírusvédelmi programokkal foglalkozó cégek, hiszen ők is küldetésüknek érzik az online tudatosságra való figyelmet.

Az ESET, az Európai Unió kiemelt végpontvédelmi partnere is szeretné biztonságban tudni a családokat, ezért hogy valami igazán hasznosat vásárolhassunk a gyermekeink védelme érdekében, 2020. január 6-ig 3-felhasználós licencet biztosít bármilyen számítógépen (Windows, Macintosh, Linux) és okoseszközön (Android) használható 1 éves, 1-felhasználós ESET Internet Security licenc áráért.

Bővebb információ: karacsony.eset.hu

A Sicontact Kft. hazánkban az egyik legjelentősebb IT biztonsággal foglalkozó cég, az ESET termékek kizárólagos magyarországi forgalmazója. Mottója és küldetése, ami köré termékportfolióját kialakította: „biztonság a digitális világban”. A Sicontact Kft. Magyarországon az ESET NOD32 technológiára épülő termékeivel mind a lakossági, mind a vállalati szegmensben meghatározó piaci szereplő. A cég 2007-ben megszerezte az ESET ausztriai képviseletét, így azóta regionális piaci szereplőként tevékenykedik. A Sicontact Kft. több ízben elnyerte a kitüntető Business Superbrands díjat. Az ESET Smart Security programcsomagot többször is az év antivírus megoldásának választották. A Sicontact Kft. az ESET szoftvereit a lehető legrugalmasabb konstrukciókban, magyar nyelvű terméktámogatással kínálja. Az ESET már több mint 25 éve biztosít védelmet a digitális világ fenyegetéseivel szemben. Egy kicsi és dinamikus vállalatból mára egy több mint 100 millió felhasználót számláló és 202 országot és területet lefedő globális márkává nőtte ki magát. Rengeteg minden változott, de az alapvető törekvéseik és a hozzáállásuk változatlan maradt, továbbra is céljuk egy biztonságosabb digitális világ felépítése, amelyben mindenki élvezheti a biztonságos technológia előnyeit.

Támogatott tartalom.

Ebben a lüktetésben döngettem az autóval az autópályán, amíg egyszer csak szinte az orrom előtt tíz autó össze nem ütközött. Akkor megálljra szólított az élet. Az ember első gondolata ilyenkor az, hogy milyen jó, nem én voltam ott. Ha valaki, én a tíz autóban simán benne lehettem volna. De a Jó Isten úgy időzített mindent, hogy nem én voltam ott: köszönöm, Uram! Persze van némi önzés ezekben az imákban. Mégis, még azok az emberek is Istenhez kiáltanak ilyenkor, akik ritkán imádkoznak. Fel-felsóhajt az ember az égbe: hála legyen! Aztán ott álltam tovább.

Ahogy ez lenni szokott, elpárolgott a hála belőlem, és helyére beömlött a türelmetlenség. Jó, rendben van, hogy nem én voltam, köszönöm, de most már menjünk, mert idő van!

Azonban a rendőrök manapság szeretik igen hosszan leállítani a forgalmat, amíg szép komótosan a maguk munkáját el nem végzik. Nem serénykednek abban, hogy mindenki dolgára mehessen. Ezért aztán én is ott álltam, és álltam, és álltam.

Mit tesz ilyenkor az ember? Megpróbálja kihasználni az időt. Először telefonáltam. Mindig vannak elmaradt dolgok. Elővettem a laptopomat, el akartam kezdeni írni. Hiszen az idő, mint valami rossz konyhai eszköz, mindig megmutatja tekerőjét, mi pedig rátesszük a kezünket, és daráljuk. Én is ezt tettem. Aztán hamar lemerült a laptopom, és még másfél órát ültem a kocsiban. Akkor már muszáj volt megértenem, Valaki most azt szeretné, hogy nyugton legyek. Inkább most tényleg várjak, hiszen advent van! A teljes ráhagyatkozás jött el az életembe egy egyszerű dugó miatt.

Két óra után egyszer csak intett a rendőr, hogy menjünk. De akkor szinte már nem is érdekelt semmi. Teljesen mindegy volt, hogy elkésem-e, hogy a napomat át kell-e még rendezni, hogy nem tudok semmit megcsinálni, amit terveztem. Csak mentem, mint aki repül, de nem gyorsan: csak emelgeti a szárnyát, mint a sasmadár. Haladtam egy olyan úton, amely már nem az enyém, ami nem az én dolgom – igazi adventi utam lett ez.

Várok valakire, aki a jövőből rendezi a jelenemet. Nem fájdalom, nem a bukás volt az, ami történt, hanem egy olyan veszteség, amivel többet kaptam.

Hát, lássuk csak. A cél, hogy estére a gyerek kellőképpen kifáradjon, jó nagyot szundizzon, te pedig kellőképpen ne, hogy még ébren meg tudd várni, amíg életed párja hazatér. Mindezt persze úgy, hogy a nap harmóniában és vidámságban teljen a játék–mozgás–evés–alvás–levegőzés kényes egyensúlyát betartva. Hol itt a gond?

Játék

Amit a barátaid hisznek: A baba a járókában játszik, te pedig egy csésze forró teát szürcsölgetve lapozgatod kedvenc magazinodat, miközben az ebéd a tűzhelyen rotyog.

A valóság: Eljött az az időszak, amikor már magukban is eljátszik a kicsi, viszont ezzel együtt megnőtt a mozgásigénye, és sokkal leleményesebb is lett, így nem lehet őt huzamosabb ideig magára hagyni. Visszajár hozzád tankolni, hol csak egy puszi vagy buksi-simi erejéig, hol a szó szoros értelmében, aztán megy tovább babrálni. A járókában csak kis ideig vagy annyi időre sem marad meg – ami persze nem is baj, hiszen nem vitrinbe készül. Elég ügyes ahhoz, hogy mindent kinyisson, kipakoljon, megszerezzen.

Így hiába van el jól magában, egy titkosügynök diszkrécióját és egy nindzsa gyorsaságát ötvözve árnyékként kell követned minden mozdulatát – amit időnként ki is kér magának.

Mozgás

Amit a barátaid hisznek: A kezedet fogva lépeget, egyébként pedig jól elvan ott, ahova leteszik. Biztosan nyugis baba, hisz látszik rajtad, hogy van időd edzeni.

A valóság: Kúszik, mászik, már semmi nem elérhetetlen. Mindenhova felkapaszkodik és leesik. Ebből kifolyólag a kiságy, ami eddig a biztonság alfája és ómegája volt, az egyik legveszélyesebb hellyé avanzsált, merthogy nem túl széles, ám mindenhol kemény, így ha esik a kis akrobata – és persze, hogy esik –, tuti biztos, hogy beüti a fejét. Tehát az egyetlen biztos – és mindkettőtökre nézve biztonságos – módja, hogy a babázáson kívül valamibe ténylegesen bele tudj merülni a nap folyamán, ha a hátadra varázsolod valami jó kis hordozóban. Remekül lehet így takarítani, főzni, mosogatni, teregetni, miközben a potyautas is élvezi, hogy mindent lát. Az viszont garantált, hogy így a délutáni alvásnál te is kidőlsz majd. B-tervnek persze időnként beválhat az etetőszék is, amíg rá nem jön, hogy milyen jól le lehet dobálni a magaslatról a figyelemelterelésre szolgáló játékokat. Ezután ha elég kitartó vagy, és tündérkeresztanya módjára mindig visszavarázsolod a holmikat kis gazdájához, te még altatás előtt kidőlsz.

És ha már a mozgásnál tartunk, kardioedzésre egy darabig biztosan nincs szükséged, és a gyereknek hála – vele együtt – a comb- és karizmod is szépen gyarapodik.

Evés

Amit a barátaid hisznek: Kibontasz egy üveg bébipapit, és belapátolod a gyerekedbe, aki fenntartások nélkül mosolyogva megeszi, amit a szája elé tartasz.

Kép

Kép: Freepik

A valóság: Üveges kaját csak kivételes helyzetekben vagy hajlandó adni, mert elhatároztad – elvi kérdés –, hogy te magad fogsz főzni elsőszülöttödnek, aki viszont fenntartással kezeli a dolgot. Ráadásul amióta rájött, hogy ő maga is képes kis falatkákat bejuttatni a szájába – sőt, a tiédbe is –, már nem is hajlandó máshogyan enni. Erre viszont viszonylag hamar ráun, kevésbé produktív, és sokkal nagyobb maszattal jár, mint a kanalazós projekt, így neked esélyed sincs, hogy megedd az ebéded, azonban minden evés után fel kell seperni, átöltöztetni a kis trancsírozót – ha szerencséd van, magadat nem – és megszoptatni, merthogy biztosan nem lakott jól.

Alvás

Amit a barátaid hisznek: Fél nyolckor berakod a gyereket az ágyba, ’jóéjtpuszit’ nyomsz a homlokára, betakargatod, és ő édesdeden alszik egészen reggel nyolcig.

A valóság:

A jól bevált altatási praktikák mostanra már csődöt mondtak.

Szoptatás közben nem akar elaludni, az ágyba betéve rögtön felkapaszkodik és hancúrozni kezd, ha a saját ágyatokba teszed le, akkor pedig megszökik. Így marad a hancúrozás, viháncolás, egészen addig, amíg ő magát ki nem fárasztja, ami a megszokott fél nyolc helyett olyan kilenc-fél tíz magasságában következik be. Addigra te is kifáradsz, így az esti énidő alvásba fullad. Az elveidet pedig már rég feladtad, hogy mindenki a saját ágyában töltse az éjszakát, az első ébredéskor átveszed magatokhoz, így együtt alszotok, amíg a kis pacsirta fel nem kelt benneteket.

Levegőzés

Amit a barátaid hisznek: Milyen jó neked, sétálgathatsz egész nap.

A valóság: Sosem voltam az a sétálós típus. Ha megyek valahova, gyorsan lépkedek és nagyokat. Egy ideig a kisfiammal is így sétáltam, minden alkalommal emlékeztetnem kellett magam, hogy nem megyünk sehová, a levegőzés a lényeg, de a jobbra-balra bóklászás nem az én műfajom. Azt gondoltam, na majd nyáron tuti kint leszünk egész nap a friss levegőn. Ennek két akadálya volt csak, amivel nem számoltam. 1. Budapest belvárosából viszonylag sokat kell utazni ahhoz, hogy az ember friss levegőn találja magát. 2. A hőség és napsugárzás miatt gyakorlatilag 16.00 óra után tudtunk (volna) csak elindulni, de a délutáni szundi miatt ez is tolódott olyan 18.00 óra magasságába. Az egész napos frisslevegő-projektből alább kellett adnom. Mostanra pedig, amikor végre jönne a játszóteres időszak, beköszöntött a tél. Ezért beérem azzal, hogy altatni kirakom az udvarra. Most is kint vagyunk, ő öt rétegben meg egy bundazsákban szundikál a babakocsiban, én pedig itt ülök mellette mind az 5 fokban – és írom ezt a cikket.

Kesztyűben nehéz gépelni, és kezd hideg lenni, azt hiszem, rövidre fogom.

Ha valaki most megkérdezné tőlem, mivel telik egy napunk, én is csak annyit felelnék, hogy valahogy eltelik. Mert én magam sem értem, hová tűnt az a sok nap, hét és hónap, hová lett az a pici baba, akit nemrég a kezemben tartottam.

Amikor a december eleji hétfő reggeli hóesésben csaknem egy órát késel, rád izzad a kabát a tömött metrón, majd a céges e-mailjeidet pörgeted végig a hányásszagú villamoson, hogy valamelyest kompenzáld, 8 helyett csak 9 után esel be a munkahelyedre – akkor is karácsony van.

Amikor konstatálod, az idei decembered is úgy néz ki, hogy három hétbe kell sűríteni négy vagy inkább öt hét munkáját, és te úgy döntöd magadba a kávét, mint gyermekkorodban a szomszéd alkesz a feleseket – akkor is karácsony van.

Amikor este 11-kor még begyúrod a mézeskalács tésztáját, pedig már hulla fáradt vagy, de a gyerek annyira akar sütni meg díszíteni másnap – akkor is karácsony van.

Amikor azon gondolkodsz, ki minek örülne, és nem akarod csak egy pénzes borítékkal letudni az ajándékozást, pedig egyszerűbb lenne, és az ötletek se jönnek könnyen – akkor is karácsony van.

Amikor egy ledolgozós szombattal tarkított hétvégén végignézel a lakáson, és megállapítod, hogy gyakorlatilag katasztrófa sújtotta övezetben éltek, ahol bár ott fénylenek az adventi díszek az ablakban, a porcicák őrült bulit csaptak a nappaliban, a konyha tele van mosatlannal, a szennyesből meg gyakorlatilag kifolynak a ruhák – akkor is karácsony van.

Amikor büszke és elégedett vagy, hogy idén időben lett adventi koszorúd, de a harmadik hétnél rájössz, hogy csak az első gyertyát volt időd meggyújtani, pedig milyen hangulatos, és különben is eldöntötted, hogy az idei ünnepvárás lelassulós meg elmélkedős lesz – akkor is karácsony van.

Persze nem így képzelted, a tahó trolivezető, a pluszmunka és a többi nem szerepelt az előzetes terveidben. Te úgy gondoltad, hogy az advent a várakozás megszentelése, és a slow life meg a mindfulness szellemében idén ez majd össze is jön. Ehhez képest azt érzed, hogy ha még egy plázába be kell menned, harakirit követsz el, márpedig be kell menned, mert hiába rendelsz meg szinte mindent a neten jó előre, valami mindig kimarad. Majd megszakadsz, annyi a dolgod, és csak azt érzed, nyűg ez az egész.

Cikkek tucatjai szólnak arról, hogy mekkora problémaforrás ez az ünnep – holott a karácsony nem nyűg.

Persze nem is egy katalógusba illő idilli pillanat plafonig érő fával, ünneplőbe öltözött, jó magaviseletű gyerekekkel, szerelmes pillantásokat váltó férjjel és feleséggel, akik boldogan bontogatják a csodálatos ajándékcsomagokat, a szalag színe harmonizál a díszekkel, a háttérben pedig karácsonyi dallamok szólnak. Ha sikerül ilyet összehozni, akkor vállon veregetheted magad, de nem ez a lényeg.

A karácsony csodája nem akkor veszi kezdetét, amikor ott álltok mind a nappaliban, valaki hamisan rákezd a Mennyből az angyalra, és neked rendre bekúszik az a torokszorító, egyszerre boldog és fájdalmas érzésed, miközben bámulod a csillagszórót. Már jóval előbb megszületik. Ott van a bosszankodásodban, a türelmetlenségedben, a kapkodásban, a fáradtságodban.

A karácsony ott volt akkor is, amikor szállást keresett a mindenórás Mária és József, és senki nem nyitotta ki a szívét és az ajtaját. Ott volt, amikor mélyponton voltak, lelkileg és fizikailag egyaránt.

Mélység nélkül nincs magasság. Az ünnep sosem nyűg, hanem mindig lehetőség arra, hogy kiemeljen a hétköznapiból, hogy feltöltsd a szeretettankod, egyszerre legyél nagyon távol és nagyon közel. Távol attól, ami nem fontos, és közel ahhoz, ami igazán lényeges, de a szemnek láthatatlan.

A krízisre nem megoldás az abortusz, az anya élethelyzetére nem megoldás gyermeke életének elvétele. Ők még ezzel is tisztában vannak.

Mintha a fejlett – és progresszív –, civilizációjukra oly büszke nyugati országok elfelejtették volna, hogy az anyaméh az emberi élet kezdetének a helyszíne.

Amikor az Egyesült Nemzetek Szervezetében a világ országainak delegáltjai összegyűlnek, hogy a közös pontokat megkeressék a közös ügyeikben, akkor a kompromisszumok ingoványos mezején egyensúlyozva megtalálják a megoldásokat a globális problémákra. Vagy nem. Ez utóbbi jellemzi az abortusz kérdését is.

Az elmúlt 25 évben néhány harcias csoport küzd az abortusz elterjedéséért, akiket többek között a magzati szervek kereskedelmével foglalkozó cégek is támogatnak. A különböző országok még különbözőbb kormányai sokféleképpen reagáltak ezekre a progresszív felvetésekre, de mindig sikerült megállítani az életellenes törekvéseket. Néhány ország, arabok és afrikaiak, oroszok és egy-egy európai – köztük egyre gyakrabban hazánk is – fellép a legkisebbek védelmében: nem engedik, hogy az „abortuszhoz való jog” bekerüljön a nemzetközi dokumentumok egyezményes nyelvezetébe. A lábukat a küszöbre téve igyekeznek megállítani az abortusz-lavinát, ami már sokak számára elfogadhatónak állítja be az abortusz intézményét. És valljuk be, a mi portánkon is lehetne még mit seperni.

A legtöbben valószínűleg elfogadhatatlannak tartják a művi terhességmegszakítást, de amikor egy ismerősük kerül ilyen nehéz döntés elé, vagy nemi erőszak áldozatairól van szó, megenyhülnek, mintha ezekben a helyzetekben nem emberi életről lenne szó, hanem csak egy szövetcsomóról.

Az abortuszok propagálása a természettől elszakadt, szexuálisan „felvilágosult” nyugati társadalmakra jellemző, ahol rengeteg pénzt ölnek az egészségügyi ellátórendszer korszerűsítésébe vagy az oktatás magas színvonalának fenntartásába. Itt többféle fogamzásgátló módszer érhető el, könnyebben megismerhető a termékenység ciklusaira épülő családtervezés is, mégis ők költenek az emberéletek szisztematikus kioltására. Mintha nem tanulnának nők és családok ezreinek tapasztalatából, az abortusz okozta sebek terhéből.

A gazdag országok elvégezhetnék saját felméréseiket az abortuszok lelki és demográfiai eredményeiről, amiből kiderülne, hogy mennyire nem kifizetődő az abortuszbiznisz: szétszakadt kapcsolatokat, elmagányosodott embereket és makroökonómiai szinten hiányzó munkaerőt eredményez a társadalomban.

Az abortuszjog továbbra sem létezik, viszont a legutóbbi megakonferencián, amit az ENSZ Népesedési Alapja, Dánia és Kenya szervezésében tartottak, összegyűjtöttek az abortuszpárti országok és szervezetek 8 milliárd dollárt (USD), hogy harmadik országokban segítség a nőket reproduktív jogaik gyakorlásában. Pénz tehát van.

De mikor jönnek rá a nők (és a férfiak), hogy az abortusz nem oldja meg a problémákat, nem segíti a nőket, és egyértelműen kárt tesz a gyermekekben?

A jég – csakúgy, mint a víz – sokak számára hívogató, ám az élmények mellett komoly veszélyeket is tartogathat. Ezért is fontos, hogy mindenki, aki a téli sportolás helyszínéül szívesen választja a szabad vizek jegét, tisztában legyen a jég tulajdonságaival és az adott partszakasz jellemzőivel. Vegyük most sorra a legfontosabb tudnivalókat.

Mikor mondhatjuk, hogy biztonságos vastagságú a jég?

Van egy nemzetközi szabály, a „4-8–12–16-os szabály”, amely a fagyásban (vagy más néven hízásban) lévő jég vastagsága alapján – 4, 8, 12, illetve 16 centiméteres jégvastagságot alapul véve – határozza meg a biztonságos jégen tartózkodás szabályait. Ezt a szabályt figyelembe véve általánosságban elmondható:

Legalább 12 centiméter vastag, egyenletes jégnek kell lennie ahhoz, hogy egyszerre többen is biztonságban tartózkodhassanak rajta.

Arról, hogy alkalmas-e a jég a sportolásra, soha ne magunk próbáljunk meggyőződni, hanem minden esetben a friss híradásokat és a helyi önkormányzat által közölt információkat vegyük figyelembe. Amennyiben korcsolyázásra alkalmassá válik a jég, akkor a helyi önkormányzatok kijelölik a sportolásra alkalmas területeket. Fontos, hogy mindig csak a kijelölt területeken lépjünk jégre! Minden más jégfelület veszélyes lehet!

A jég olykor megtévesztő

Van olyan, amikor látszólag megfelelőnek tűnik a jég vastagsága, ám jól tudjuk, hogy a látszat néha csal. A jég esetében ez különösen igaz: szerkezetét, vastagságát, minőségét számos tényező befolyásolja. Például a víz mozgása, a széltevékenység, az élőlények – madarak, halak – jelenléte, a jég alatt húzódó meleg áramlatok és feltörő források, a vízbefolyások, a víz és a külső hőmérséklet változásai miatt a jég vastagsága és minősége adott területeken belül is változó lehet.

Mire figyeljünk? Mire vigyázzunk?

Közvetlenül a part közelében, a parti kövek mentén vékonyabb a jég, ezért könnyebben törik.

Kerüljük a nádasok környékét és azokat a jégfelületeket, ahol a jég tele van levegőbuborékokkal, mert ezeken a helyeken a jég szerkezete gyengébb. Gyengébb szerkezet jellemző a rianások közelében is.

Figyeljünk az időjárás változásaira. Ha napokig jelentős a nappali felmelegedés, az meggyengíti a jég szerkezetét (olvadásnak indul), ám az éjszakai visszafagyás miatt ennek jelei nehezen észrevehetőek.

Nem ajánlatos hóval borított jégfelületre lépni. Egyfelől mert nem tudhatjuk, mi van a hóréteg alatt, másfelől a hó szigetelő hatása miatt a jég nem tud hízni, ezért a hótakaró alatt mindig vékonyabb a jég vastagsága. Ha nem fedi hó a jeget, sokkal jobban hízásnak tud indulni, hisz a víz fagyása mindig felülről, a hideg levegő hatására következik be.

Nem árt odafigyelni a tavakon vágott lékekre sem. A lékekre valamilyen kiálló tárgy – például nád, fadarab vagy piros-fehér szalaggal körbekerített terület – figyelmeztet, amelyet a halászok és horgászok helyeznek ki. (A lékek megjelölése kötelező! A jól látható jelölés elmulasztása komoly balesetveszélyt jelent a jégen tartózkodókra nézve!)

Erősen ajánlott elkerülni a bányatavakat, mert a meder mélysége miatt nagyon veszélyes lehet egy esetleges beszakadás esetén.

Egy fontos figyelmeztető jel:

Ha a jégen tartózkodásunk során gyanús ropogást, recsegést hallunk, azonnal feküdjünk le a jégre.

Testsúlyunk eloszlatásával kisebb nyomást gyakorolunk a jégre, ezért minél nagyobb testfelülettel – hason vagy háton fekve, karjainkat oldalra nyújtva, lábainkat terpeszben tartva – próbáljuk meg óvatosan csúszva elérni a partot.

Mit tegyünk, ha mégis megtörténik a baj?

Amennyiben váratlanul, minden előjel nélkül beszakadna alattunk a jég, akkor azonnal tárjuk szét kezeinket, mert azzal esélyt kapunk, hogy megtartsuk magunkat. Törekedjünk arra, hogy ne kerüljünk a jég alá, fejünket próbáljuk mindvégig kiemelve, a vízfelszín fölött tartani.

Beszakadás esetén a legtöbb ember pánikba esik és ösztönösen intenzív mozgásba kezd. Azonban, hogy minél tovább meg tudjuk őrizni a ruházatunk és testünk között kialakult szigetelő légréteget, tudatosan kerülni kell a felesleges mozdulatokat.

Kép

Kép: VMSZ Média

Fontos, hogy a lehetőségekhez képest próbáljunk meg nyugodtak maradni és nyugodtan lélegezni. Kapaszkodjunk meg a jég szélében, testünket pedig igyekezzünk vízszintes helyzetbe hozni (párhuzamosan a jég felületével). Amennyiben lehetséges próbáljuk meg elérni lábunkkal a jég szélét és lökjük el magunkat a part irányába, kezeink segítségével pedig húzzuk fel magunkat a jég felületére. Ha sikerült a jég felszínére jutni, maradjunk fekve és gördülve távolodjunk el a beszakadás helyétől, csakis a part irányába. Mindenképp ügyeljünk rá, hogy minél nagyobb testfelülettel feküdjünk és mozogjunk a jégen.

Beszakadás esetén nagyon jó szolgálatot tehet, ha van nálunk jégszög.

A speciálisan erre a célra kifejlesztett önmentő eszköz segítségével könnyebb a jégen megkapaszkodni és felhúzni magunkat a felszínre. Ezt az eszközt boltban is megvásárolhatjuk, vagy akár otthon, házilag is könnyedén elkészíthetjük. (Nem kell más hozzá, csak egy seprűnyél, két erős szög, vagy nagyobb csavar és egy darab kötél.)

Kép

Kép: VMSZ Média

Ha sikerül partot érnünk, azonnal menjünk meleg, fedett helyre (de ne túlfűtött helyre, mert kihűlés esetén a hirtelen melegítéssel akár árthatunk is). Szabaduljunk meg a jeges ruházattól, és testünket dörzsöljük át jól, ezzel is serkentve a vérkeringést. Vegyünk fel száraz ruhát, vagy takarózzunk be egy pléddel és fogyasszunk meleg italt. Amennyiben jeges vízbe estünk, mindenképp orvosi vizsgálatra és szükség esetén szakszerű ellátásra lesz szükségünk!

Hogyan segíthetünk annak, aki bajba került?

Újra és újra hangsúlyozzuk, hogy soha ne kezdjünk felelőtlenül mások mentésébe, mert ezzel saját életünket is kockáztathatjuk. Igaz ez a vízből mentésre és a jégről mentésre egyaránt.

Lehetőleg azonnal hívjunk segítséget és a mentéshez használjunk valamilyen eszközt. Nézzünk körül a parton és keressünk mentéshez használható eszközöket, például egy szélesebb deszkát, egy létrát vagy egy leakasztható ajtólapot, amire a mentést végző személy rá tud feküdni. Ha más nincs kéznél, akkor keressünk egy hosszú, erős ágat vagy egy ruhadarabot, és azt nyújtsuk oda a jégbeszakadtnak. Ha többen vagyunk, akkor hason fekve, egymás lábát fogva alkossunk élőláncot, hogy elérjük a bajbajutottat. Óvakodjunk a közvetlen – eszköz, vagy társ nélküli – mentéstől. Veszélyes lehet.

A lényeg, hogy készüljünk fel tudatosan! Ha betartjuk a jégen tartózkodás alapvető szabályait, akkor nagy valószínűséggel megóvhatjuk magunkat a nagyobb bajtól. Legyen elsődleges szempont a megelőzés és a biztonság! Igaz, hogy a jég látványa erősen vonzza az embert, de ennek ellenére soha ne menjünk meggondolatlanul a jégre! A tudatosság és a felkészültség életet menthet!