Tóth Krisztina, költő: „Figyelek arra, hogy béke legyen bennem.”

– Hamarosan itt a karácsony. Mennyire áll közel önhöz ez az ünnepnap?
– Számomra ez az év legfontosabb, legragyogóbb ünnepe. Decemberben sajnos mindig elég sűrű a programom, sok feladat hárul rám. A külső dolgokon nehéz változtatni, ezért tudatosan figyelek arra, hogy belül béke legyen bennem.

– Mi teszi igazán meghitté az adventet?
– A fények, a gyertyák és a finom illatok. Nem múlhat el a december anélkül, hogy mézeskalácsot ne sütnénk.

A lakást minden évben ünnepi díszbe öltöztetem. Egy ódon hangulatú, harmincas években épült zuglói házban lakom. Szeretem a faborítású lépcsőházat is ünnepivé varázsolni borostyánágakkal, füzérekkel.

Ez többnyire egy félnapos munka, de megéri a fáradságot, mert utána hetekig öröm hazajönni, és mindenki gyönyörködik benne. Olyan szép esténként a kivilágított lépcsőház az oszlopokkal!

– Az olvasás is egyfajta eszköze a lelki lecsendesedésnek. Van olyan könyv, amit decemberben rendszeresen újraolvas?
– Nincs olyan olvasmány, amit külön ilyenkor vennék elő. Mindig olvasok éppen valamit, de ez nem kötődik tematikusan az ünnephez. Most történetesen Kazuo Ishigurót olvasok, valamint Maylis Kerangal „Hozzuk rendbe az élőket” című könyvét. Ez utóbbit azért kezdtem el rögtön a megjelenés után, mert tavaly a Francia Filmhét nyitófilmjeként mutatták be az ebből készült 2016-os filmet. Teljesen lenyűgözött. Katell Quillévéré „Réparer les vivants” című filmje olyan remekmű, amit mindenkinek látnia kell.

Kép

Kép: Falus Kriszta

– A karácsony sarkalatos pontja az ajándékozás. Az utolsó pillanatra hagyja a vásárlást, vagy már korábban beszerzi a meglepetéseket?
– Talán mondhatjuk, hogy egész évben a karácsonyra készülődöm. Az ajándékokat ugyanis nem az ünnep előtt szoktam megvenni, inkább év közben gyűjtögetek.

Ha meglátok valami apróságot, amiről azt gondolom, hogy egy szerettemnek vagy barátomnak örömet okozna, rögtön megveszem és elteszem. Így mindig személyre szóló ajándékok kerülnek a fa alá.

Emellett fontosnak érzem, hogy valamilyen saját készítésű aprósággal is megörvendeztessem a számomra kedves személyeket. Idén a kislányommal közösen készítettünk képeket falevelekből, de szeretnénk még egyéb, ehető ajándékokat is hozzátenni a meglepetésekhez. Nem tudom, máshol hogy szokás, nálunk a háziállatok is kapnak valamilyen apró ajándékot. Hörike tavaly például új futókereket kapott, de a cicánknak is jár a pofozgatható cicajáték. Bár akinek van macskája, az tudja, hogy a cicák azt hiszik, a sok vicces gömbdísszel az egész karácsonyfát nekik állítják. Rosszabb esetben fel is kapaszkodnak az ágak közé és lógnak ott, mint valami nagy, túlsúlyos, szőrös gömbdísz.

– Ha az ajándékokat említettük, volt olyan, amire ma is szívesen gondol vissza?
– Felnőttként egy rajz, amit a kisfiamtól kaptam. Gyerekként pedig egy baba, ami mennyasszonyi ruhát viselt. Nagyon vágytam rá. Akkoriban még nem lehetett Magyarországon ennyiféle babát meg babaruhát kapni, ezért anyám vett egy nagy, barna hajú babát. és megvarrta csipkés függönyanyagból a ruhát. Egy gyönyörű fátyol is tartozott hozzá. Amikor ott ült a baba a fa alatt, az maga volt a csoda! Megvan egyébként a baba is, a ruha is, mert vigyázok a dolgaimra. Most a kislányom játszik ezzel a babával, aminek közösen új ruhákat varrtunk.

– Emlékszik arra a pillanatra, amikor kiderült, hogy nem a Jézuska hozza az ajándékot?

– Annak idején már régóta sejtettem, hogy az ajándékot a szülők teszik a fa alá, de szerettem a meglepetést, és még kiskamaszkoromban is ragaszkodtam hozzá, hogy a feldíszített, csillogó fenyőfa meglepetésként várjon.

Szerintem a gyerekek jelzik, mikor jön el az a pillanat, amikor részt szeretnének venni az ünnepi készülődésben, és mikor okoz nekik nagyobb örömet, ha a felnőttek feladataiból kapnak egy-egy kisebb szeletet. 

Kép

Kép: Falus Kriszta

– Gyermekként hogy élte meg, hogy a születésnapján jött a Mikulás?
– Külön ünnepeltünk. Jött a Mikulás, aztán hétvégén, amikor mindenki otthon volt, megtartottuk a születésnapomat. Vagyis két, egymástól független esemény volt, sohasem mosódott egybe. A csizmába rejtett csomag egészen másféle izgalom, mint a szülinap.

– Hogyan telik a szenteste önöknél?
– Nálunk a piros alma családi hagyomány, amely az egységet és az egészséget jelképezi. Mindig nagy gonddal választom ki a legmegfelelőbb gyümölcsöt. A közepébe egy gyertyát tűzünk, és annyi szeletre vágjuk, ahányan az asztal körül ülünk. Mindig megesszük az egészet, hogy jövőre is együtt lehessünk. Korábban anyám volt a felelős a karácsonyi menüért, most már évek óta én készítek el mindent. A káposzta otthon készül, a halászlé nem, mert azt túl nagy feladatnak érzem.

Sokkal fontosabb, hogy az ember vidáman érkezzen meg ehhez a fontos naphoz, mint az, hogy mindent saját maga állítson elő. Nem ezen múlik az ünnep. Nem kell megszakadni!

Manapság hajlamosak vagyunk a reklámfilmekhez igazítani az életünket. Szerintem akkor meghitt és szép az ünnep, ha mindenki jól érzi magát.

Én szeretem külsőségekkel is megadni a módját az ünneplésnek, örömet okoz a szép tálalás, az öltözék, de ha ez teher valakinek, akkor nem kell energiát fektetni bele, mert nem ezen múlik az este fénye, hanem azon, hogy belülről meg tudjuk-e élni az ünnepet.