Az újévi fogadalmaknak komoly történelme van, amely egészen Julius Caesarig nyúlik vissza. Az év fordulója jó lehetőséget kínál mindannyiunknak arra, hogy áttekintsük és értékeljük a mögöttünk álló esztendőt, a jövőre nézve pedig jó célokat és irányokat fogalmazzunk meg. Ebben segíthet minket egy izgalmas és kreatív évrendező füzet. A YearCompass (Éviránytű) kiadványról és globális mozgalomról beszélgettünk az egyik alapítóval, Békéssy Lászlóval.
A YearCompass egy ingyenesen letölthető évrendező füzet, amely gondolatébresztő kérdések és kreatív feladatok formájában segít összegezni és értékelni előző évünket, majd megtervezni az előttünk állót. A kiadvány első része abban vezet minket, hogy kellő távolságból tekintsünk az elmúlt tizenkét hónapra, a hétköznapjainkra, kapcsolatunkra magunkkal és másokkal, észrevegyük az év legszebb pillanatait, felfedezzünk korábban jelentéktelennek tűnő, mégis fontos eseményeket, levonjuk a legnagyobb tanulságokat. A második rész pedig álmaink konkrét megfogalmazásában, a jó irányok és célok kijelölésében segít.
A kezdetek
A YearCompass (Éviránytű) mozgalom kezdete 2012-re nyúlik vissza. Három barát történetével indult, akik az egyetem befejezése után, fiatal felnőttként épp csak kiléptek a nagybetűs életbe.
Egy decemberi este Békéssy László, egy hirtelen jött gondolattól vezérelve leült íróasztalához, és számot vetett a mögötte álló év eseményeivel. Egy többoldalas esszé született mindebből.
„Ezt elküldtem a családomnak és a legjobb barátaimnak – emlékszik vissza László –, nagyon pozitív fogadtatásra talált, örültek annak, hogy megosztom velük a számomra legfontosabb eseményeket, érzéseket. Sőt ez közülük sokakat arra inspirált, hogy maguk is elkészítsék ezt az évvégi számvetést, amit aztán elküldtek nekem.”
A mozgalom másik alapítója, Feisinger Ádám hasonló indíttatásból kezdte felkutatni a világhálón akkoriban elérhető évrendező füzeteket, és ki is töltötte mindet. Hasznosnak találta őket, de azt érezte, hogy valami mindegyikből hiányzik. Ekkor vetette fel barátainak az ötletet: mi lenne, ha saját kérdéseket írnának. P. Tóth András egy társaságot hívott össze január elsejére egy budapesti kávézóba, hogy közösen értékeljék ki az óévet, és tervezzék meg az újat az összeállított kérdések segítségével. Akik nem tudtak személyesen jelen lenni, azok írásban küldték meg válaszaikat.
„Ebből a három tapasztalatból született meg a füzet ötlete. Láttuk, hogy az emberekben mekkora az igény a számvetésre és a tudatos jövőtervezésre – mondja László. – Az alapelvünk az volt, hogy tematikus kérdésekkel lefedjük életünk minden fontos területét. Így készítettük el a huszonnégy oldalas kiadványt. Ezt az első évben a Facebookra tettük ki magyarul és angolul, és YearCompassnek, azaz Éviránytűnek neveztük el.
Már az első poszt több százezer embert ért el, ami még inkább megerősített minket.
A következő évben született a gondolat, hogy legyen a füzetnek saját honlapja, építsünk fel egy brandet köré, hogy minél több embert érhessünk el. Hiszünk abban – vallja László –, hogy ha vannak céljaink, ha tudatosan jó irányba tartunk, ha jobb kapcsolatot ápolunk az érzéseinkkel, a pszichénkkel, akkor összességében maga a világ jobb irányba halad. Mi, az alapítók, egy ilyen szellemiségű baráti társaság vagyunk, és ezt akartuk valahogy átadni. A pénz sokszor gátló tényező, mi pedig azt szerettük volna, hogy minél több emberhez eljusson a füzet.”
Az évtervezésben segítség lehet a 2025-ös Családi naptár is, ami megrendelhető itt.
A cikk folytatása a Képmás magazin legfrissebb, 2025. január-februári számában olvasható. Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.
Ha a bútorok beszélni tudnának, a nagy kerek asztalnak a Képmás-irodában sok mesélnivalója lenne! Megállapodások köttettek, állásinterjúk, megbeszélések zajlottak a szobában, legutóbb mégsem üzleti ügyben ültük körül. Azért jöttünk, hogy megköszönjük az elmúlt évet, és hálát adjunk egymásért. A szép terítőn házi krémek, sonkák, aromás sajtok és fűszeres...
A daganatos betegségek kezelhetősége sokat javult az elmúlt évtizedekben, de a legnagyobb előrelépés a gyermekkori eseteknél figyelhető meg. Megnéztük, minek köszönhető ez, s hogy miért fontos figyelni az érintettekre a felépülésük után is.
A gyerekkori daganatos és leukémiás megbetegedések kezelése a gyermekgyógyászat egyik sikertörténete: ezek a rosszindulatú kórképek ma már nagy eséllyel legyőzhetők. Korábban ez nem így volt, ötven évvel ezelőtt szinte minden érintett a diagnózist követő néhány héten vagy hónapon belül meghalt. Ehhez képest, ma már a betegek nyolcvankét százaléka felépül, később szülővé, nagyszülővé is válhat.
„Magyarországon ma évente 250-280 gyereknél diagnosztizálnak ilyen betegséget, őket a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat központjaiban gondozzuk. Itt a felnőttkori onkológiai ellátástól eltérő a struktúra. A gyerekeknél egyszintű ellátásról beszélünk, azaz, ha bárkiben – akár a szülőben, akár a gyermekorvosban, akár az iskolaorvosban – felmerül a daganat gyanúja, akkor már magát a kivizsgálást is a gyermekonkológiai centrumban kezdik meg” – mondja dr. Garami Mikós PhD egyetemi docens, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének klinikai főorvosa.
Ez a gyorsaság sok esetben akár életmentő is lehet.
Más, mint a felnőttkori
A gyerekkori daganatos megbetegedések nagyban különböznek a felnőttkoriaktól. Míg utóbbiak között a tüdő, az ajak, a prosztata, a vastagbél vagy a nőgyógyászati szervek daganata számít gyakori daganatos haláloknak, addig gyerekkorban más a helyzet, ott az esetek egyharmada a leukémia és limfóma valamilyen formája, egyharmada pedig valamilyen agydaganat. A maradék egyharmad egyéb szervből – például csontból, májból és veséből – indul ki. Fontos különbség az is, hogy míg a felnőttkori tumoros betegségek jelentős része az életmóddal függ össze, a gyerekkoriaknál a helyzet nem ez.
„Ezek a betegségek nagyrészt de novo mutáció következtében kialakuló daganatok, ami azt jelenti, hogy mindkét szülő egészséges, a gyermek egészségben fogant és született meg, de a gyors növekedés során – ami nagyon sok sejtosztódással és ezzel együtt sok hibával is jár – a szervezet nem javított ki egy hibát. Ilyenkor alakulhat ki daganat. Hogy ez kinél történik meg, azt nem lehet előre jelezni, de a daganatból már pontosan meg tudjuk mondani, hogy mi az a hiba – az úgynevezett driver gén –, ami nem javítódott ki. Ez segíti a kezelést is” – magyarázza dr. Garami Miklós.
Lehet szűrni?
A gyerekkori daganatoknak nincs olyan szűrővizsgálata, mint a felnőttek esetében a mammográfia vagy a méhnyakszűrés.
A gyerekeknél minden orvos-beteg találkozó – például a kötelező szűrések, a lázas, hurutos vagy kiütéses betegségek során lefolytatott vizsgálatok – is felfoghatók egyben rákszűrésként is.
Ilyenkor a házi gyermekorvos a kicsiket alaposan megvizsgálja, megtapintja a hasukat, meghallgatja a szívüket és a tüdejüket. Ennél többre nincs szükség, ugyanis a gyerekkori daganatoknál jellegzetes tünetek nincsenek, csak olyanok, amelyek más betegségeknél is előfordulhatnak (ezek tehát nem tumorra specifikus tünetek). Sápadtságot és aluszékonyságot például sok probléma – akár egyszerű fáradtság vagy megfázás – is okozhat, extrém ritkán áll a hátterében kezdődő leukémia vagy limfóma.
Hasonló a helyzet a csontfájdalmakkal, amelyek mögött az esetek túlnyomó többségében egyszerű növekedési fájdalom, túlterhelés, esetleg csonthártyagyulladás áll, csontdaganat csak elvétve. A fejfájás mögött is nagyon ritkán áll gyermekkori agydaganat. Emiatt a gyanú felvetése a gyermeket először vizsgáló házi gyermekorvos feladata a panaszok alapján, ezt követően mondhatják meg a gyermekonkológiai hálózat központjaiban, hogy állhat-e a tünetek hátterében rosszindulatú betegség.
Kép
Fotó forrása: Profimedia − Red Dot
Iránytű a kezeléshez
A gyermekonkológusok az iránydiagnózist mindig az anamnézis és a fizikális vizsgálat alapján határozzák meg, ismerve a képalkotó vizsgálatok eredményét is. A tényleges diagnózist szövettani vizsgálat alapján mondják ki, és a kezelést is a patológiai lelet alapján kezdik meg.
„Gyerekkorban az onkológiai kezelés hatékonyabb, mint felnőttkorban. A gyermekonkológiai protokollok legtöbbször egyszerre három-négy vagy akár öt gyógyszert is alkalmazhatnak, mivel a gyermek csontvelői regenerációs képessége jobb, mint a felnőtteké.
Az erős, csontvelőt károsító citosztatikus készítmények mellett radikális, a tumor teljes eltávolítására törekvő sebészi kezelést is alkalmazunk, amelyet esetenként sugárterápiával is kiegészítünk.
Vannak daganattípusok, ahol a sikerhez egy nagyon korszerű terápia, a csontvelő-transzplantáció is hozzájárul, amely daganattípustól függően lehet saját vagy idegen donoros őssejtterápia. Utóbbit leukémiás, limfómás betegeknél alkalmazzuk az erőteljes kemoterápiás kezelést követően, előzőt pedig a szolid tumoroknál” – mondja dr. Garami Miklós.
Figyelni rájuk
Gyermekkorban a daganatok terápiái nagyon hosszúak, egy aktív onkológiai kezelés egy-másfél vagy akár kétéves is lehet. Ennek során a gyerekek nemcsak a szükséges terápiát kapják meg, hanem mellette – rögtön a diagnózis után – megkezdődik a testi, lelki és szellemi rehabilitációjuk is. A gyógytornaprogramok mellett a koruknak megfelelő foglalkozásokon is részt vesznek, játékterapeuták és pszichológusok is foglalkoznak velük, az iskolásokhoz kórházlátogató pedagógusok járnak. Így legalább részben megkaphatják azokat a korspecifikus élményeket, amelyeket a betegség elvesz tőlük. A gyerekek teljesen gyógyultnak azt követően mondhatók, hogy a terápiájuk lezárult, és eltelt ezután még öt év daganatmentesen.
Ebben az időszakban a gyerekeknek gondozásra kell járniuk az onkológiai centrumba, hogy kezelhessék a betegség esetleges kiújulását, illetve foglalkozzanak a korábbi terápia mellékhatásaival is. Utóbbiak lehetnek akutak, azaz rövid távúak és hosszú távúak is. „Előbbire jó példa a hányinger és a hányás, a haj és akár az egész testszőrzet kihullása, vagy a nyálkahártya nehezebb regenerálódása.
A hosszabb távú mellékhatások közé a zsigeri szervek – például a máj, a lép és a vese – károsodása tartozik. Jelentkezhetnek olyan problémák is, amelyek később a termékenységre vannak kihatással.
Ma már ezt is tudjuk orvosolni. A fiúknál például a serdülést követően bankoljuk a spermiumsejteket, a lányoknál pedig az ováriumszövetet” – emeli ki dr. Garami Mikós. A daganatos betegségből felépülő gyerekek társadalmi visszailleszkedése a gyógyulást követően sem egyszerű, az érintettek és családtagjaik kezét a gyógyulás után sem szabad elengedni.
Kép
Fotó forrása: Profimedia − Red Dot
Később is segíteni
„A felépült gyerekeknek sokkal több nehézséggel kell megküzdeniük, mint azoknak, akik nem estek át ilyen betegségeken. A súlyos betegség és az életveszélyes állapot komoly traumát jelent, amely hamar felnőtté, koraéretté teszi a gyerekeket. Előfordul az is, hogy ez a traumatikus helyzet valakiben szorongást alakít ki. Olyan társadalmi előítélet is létezik, amely szerint a gyermekkori rákból felépült betegek nem tudnak úgy teljesíteni, mint az egészséges kortársaik. Ez ellen is kell küzdeni, hogy ugyanolyan eséllyel kaphassanak munkát, mégpedig megfelelő bérezéssel, mint azok, akik nem estek át ilyen betegségen” – hangsúlyozza dr. Garami Miklós.
Ezekről a nehézségekről korábban nem voltak adatok, a felépült gyerekek kikerültek a társadalom látómezejéből. Ez most változott, nemrég ugyanis magyar kutatók közöltek egy átfogó, több tízezer kutatás eredményét összesítő tanulmányt az ilyen betegek utóéletéről.
Ez a tanulmány az elkövetkezendő öt-tíz évben iránymutatásul fog szolgálni a terület szakirodalmában.
A kutatást, amelyet idén áprilisban közölt a JAMA Pediatrics című tudományos folyóirat (ez az Egyesült Államok legrégebbi, magas presztízsű gyermekgyógyászati lapja), dr. Garami Miklós koordinálta, első szerzője pedig az ő PhDhallgatója. Dr. Hernádfői Márk a Semmelweis Egyetem Transzlációs Medicina Intézetében írja erről a témáról a doktori munkáját, aki csecsemő- és gyermekgyógyász rezidens a Bethesda Gyermekkórházban.
A kutatást a Semmelweis Egyetem szakemberei mellett segítették a Heim Pál gyermekkórház orvosai, a Pécsi Tudományegyetemen működő Transzlációs Medicina Intézet munkatársai és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem matematikusai is. Komoly összmunka volt ez, amellyel a szerzők az orvostársadalom és a politikai döntéshozók figyelmét is világszerte fölhívták arra, hogy mire kell figyelni annak érdekében, hogy a gyerekkori daganatos betegek felépülve sikeres és boldog emberek lehessenek.
Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
„Hálás vagyok, hogy ezen az egészen átmentünk. Sokkal többet adott nekünk, mint amennyit elvett tőlünk” – mondja a nehéz időszakról adásunkban egy érintett édesanya. Az Érintettek Egyesület azért dolgozik, hogy a daganatos betegséggel küzdő gyermekek és családtagjaik könnyebben vészeljék át a megterhelő hónapokat, éveket. Azonos című könyvükben (...
„A sikeres házasság titka az, hogy nem fogadunk el házassági tanácsokat hírességektől” – mondta egyszer Kyra Sedgwick, aki 36 éve él házasságban Kevin Baconnel. És valóban, kevesen büszkélkedhetnek példamutató, kiegyensúlyozott magánélettel Hollywoodban. Meg úgy általában a szórakoztatóiparban. A Sedgwick–Bacon színészpár üdítő kivétel. Érdemes megismerni kettejük történetét – ha nem is tanácsért, legalább azért, hogy higgyünk a csodákban. Bogos Zsuzsanna írása.
Kapcsolatuk olyannyira bővelkedik varázslatos fordulatokban, hogy megfilmesítésért kiált. A nyitójelenetben láthatnánk a kiskamasz Kyrát, amint bátyjával színházba megy. A lányt teljesen elbűvöli az előadás és nem utolsósorban az egyik főszereplő, az akkor még csak 19 éves Kevin Bacon. A két testvér a műsor után beül egy büfébe, ahol alighanem a színházi élményekről is szó esik. Ekkor nyílik az ajtó: Kevin Bacon érkezik meg egy szendvicsre.
Kyra kihasználja az alkalmat, elmondja neki, mennyire tetszett, amit látott. A színész kedvesen megköszöni, de nem hagy mély nyomokat benne a találkozás. Vágás.
Tíz évvel később elkezdik forgatni a Lemon Sky című filmet. A főszerepben Kevin Bacon és Kyra Sedgwick.
Kevinnek megtetszik partnere, ezért csoportos vacsorákat szervez a stábnak a nap végén, remélve, hogy így alkalma lesz közelebb kerülni Kyrához. Nem jár sikerrel.
Újabb cselhez folyamodik: úgy intézi, hogy éppen összefusson a szabadidejét töltő lánnyal, és elhívja vacsorázni. Néhány hónappal később, karácsony napján Bacon megkéri Sedgwick kezét. Az esküvő utáni évben megszületik a fiuk, Travis, majd három évvel később a lányuk, Sosie Ruth. A család azóta is boldogan él New York és egy connecticuti, idilli családi farm között megosztva idejét.
Van titok?
36 évnyi házasság önmagában is figyelemre méltó, hát még úgy, hogy a szereplők mennyit voltak rivaldafényben ez idő alatt. Pályájuk minden sikere, kísértése és hullámvölgye sem befolyásolta kapcsolatukat, ezért gyakori témája a velük készült interjúknak, hogy mi a titok. Kyra Sedgwick erre nem csak a már idézett vicces tanácsot adta. A People magazinnak úgy nyilatkozott, fontos, hogy magunkkal rendben legyünk.
Az emberek gyakran arra vágynak, hogy bárcsak ilyenek vagy olyanok lennének! Ehelyett meg kell békélnünk magunkkal, meg kell találnunk magunkban a harmóniát, mielőtt hagynánk, hogy valaki úgy szeressen minket, ahogyan szeretnénk, hogy szeressenek. „Mindig is egymás legnagyobb támogatói és rajongói voltunk” – mondta Sedgwick, hozzátéve, hogy emellett a humorérzék is kulcsfontosságú a kapcsolatukban. Ami Bacont illeti, ő fontosnak tartja, hogy minőségi időt töltsenek együtt kettesben.
„Még mindig jó érzés, ha az éjszaka közepén együtt sétálunk az utcán” – vallotta be.
Kép
Kevin Bacon és Kyra Sendwick 2018-ban Kép: Profimedia
Egyszer fent, egyszer lent
A helyes önszeretet és önbecsülés minden bizonnyal ahhoz is kellett, hogy a nagy sikerek ellenére megmaradjanak hétköznapi embernek. Sokszor ünnepelhették együtt közös filmjeiket a vörös szőnyegen, ám a csillogás ellenére sosem szálltak el a sikerektől, maradtak két lábbal a földön. Sedgwick szerint tudatosan vállalták, hogy kívülállók maradnak. Idegenkedtek a hollywoodi élettől, nem szeretik azt a világot, sosem akartak ott élni. Kevin Bacon egy interjúban elismerően szólt arról, hogy felesége mindig is a hírnév és a dicsőség elé helyezte a családját, a saját világukat. Emellett persze a közös munka is fontos: a sok újfajta helyzet, a díszletek és szerepek hozta változatosság, illetve a foglalkozásukból fakadó örök nyitottság és empátia még segíti is a házasságukat. Amelynek azért akadt hullámvölgye.
Bacon és Sedgwick azon kevés hírességek közé tartoztak, akik vagyonuk jelentős részét elveszítették Bernie Madoff pénzügyi befektető piramisjátékában. A történelem egyik legnagyobb csalójának tartott Madoffot 150 éves börtönbüntetésre ítélték, csaknem 65 milliárd dollárt sikkasztott, több ezer befektető életét tette tönkre. „Mindketten hivatásszerűen dolgoztunk. Kev tizenhét, én pedig tizenöt éves korom óta, ez volt a megtakarításunk, az összes pénzünk” – mesélte Kyra Segwick.
Majd így folytatta: „De aztán az ember nagyon gyorsan átvizsgálja a helyzetét, hogy valami új perspektívát kapjon. Muszáj, különben csak kiborul. A gyerekeink biztonságban vannak, még mindig dolgozunk, vissza tudjuk szerezni a pénzt. Szóval igen, sokáig szörnyű és ijesztő érzés volt, de tudtuk, hogy túl fogunk jutni rajta.”
Bacon így emlékszik: „Egymásra néztünk, és azt mondtuk, hát, ez szívás, és most felhúzzuk az ingujjunkat, és munkához látunk.”
A zene
A sztárokra jellemző különféle függőségekről, hűtlenségről nem esik szó Baconék kapcsán. Hétköznapi problémákról igen, de Kevin szerint a felesége olyan ember, aki világosan elmondja, ha valamilyen problémája van, és megbeszélik azt. Egy interjúban viccesen a házasságuk legnagyobb kihívásaként azt említette, hogy megtalálják azt a hőmérsékletet a kocsiban, amivel mindketten elégedettek. Sedgwick komolyabb volt: „a kihívást az jelenti, hogy tudjuk, egyikünk egy nap egyedül marad.” Ugyanakkor hozzátette, ennek tudata segíti őt abban, hogy megbecsülje a jelent. Ennek ellenére, a covid-világjárvány idején arra is rájöttek, hogy néha még nekik is kell az egyedüllét.
„A feleségem és én rájöttünk, hogy már nagyon régóta vagyunk házasok, és a karantén tényleg elképesztő, afféle teszt volt a házasságunknak” – mondta Bacon. Az összezártságot átvészelték, a botrányokat elkerülték a közösen töltött 36 év alatt, szép pillanataikat pedig előszeretettel osztják meg rajongóikkal. Különösen az utóbbi években. Bacon az Insta-oldalán régi fényképeket és új, feleségével közösen készített videókat oszt meg követőivel. A családi farmon felvett közös dalaik elképesztően sok kedvelést kapnak. „30 év ezzel a csodálatos nővel. Ő a zene az életemben” – írta Bacon pár évvel ezelőtt egy videóhoz, amelyen a pár a Bee Gees To Love Somebody című dalát énekli. Ez lehet a titok.
Számomra Pierce Brosnan mindig is a tökéletes James Bond marad, aki Őfelsége 007-es ügynökének szerepét négyszer játszotta el, és aki kollégái szerint maga a megtestesült megbízhatóság. A magánéletében is legalább ennyire elkötelezett: 30 éve élnek szeretetben és boldogságban második feleségével, Keely Shaye Smith -szel, akivel két közös gyermeket...
Színes kulturális programokkal kezdi az új évet a Várkert Bazár, ahol a zenerajongók már januárban sem maradnak fület- és lelket melengető muzsika nélkül. Nóvé Soma és Ifj. Csoóri Sándor kedvenc népdalaikat adják elő gitárral, brácsával és tamburával kísérve. Februárban Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt, valamint Csík János invitálja izgalmas zenei utazásra a közönséget.
A Várkert Akusztik sorozat vendégei, Nóvé Soma és Ifj. Csoóri Sándor (Sündi) január 30-án a szívükhöz legközelebb álló népdalokkal érkeznek a Várkert Bazárba. Soma gitározik, Sündi brácsán és tamburán játszik majd, és természetesen mindketten énekelnek.
Nóvé Soma a Middlemist Red zenekarban kezdte zenei pályafutását, azóta számtalan zenei projektben részt vett, a Várkert Bazárban legutóbb tavaly nyáron lépett fel a When The Music’s Over trióval. Nevéhez fűződnek olyan zenekarok is, mint a MORDÁI, a The Night Of The Vampire és a Samurai Drive. Ifj. Csoóri Sándor "Sündi" a Buda Folk Band egykori és az Ötödik Évszak jelenlegi társvezetője ma már meghatározó táncszínházi előadások egyre keresettebb zeneszerzője (szerk.: Csoóri Sándor költő unokája).
Kép
Nóvé Soma és Ifj. Csoóri Sándor− Fotó: Wanda Martin
Bársony Bálint és a Magyar Rhapsody Projekt (MRP), valamint Csík János, a Csík zenekar alapítója, prímása ősi zenei utazásra invitálja a közönséget február 13-án. Az exkluzív produkció a nagy magyar zeneszerzők, és népdalgyűjtők munkássága előtt tiszteleg. Az MRP zenekar tagjai a Kárpát-medencei ősi hangszerei mellett moderneken is játszanak, gitár, zongora, tekerőlant, ősi dob, kobza, hegedű és nagybőgő is hallható majd az esten, amelyen így egyszerre jelenik meg a múlt és a jelen zenei hangulatainak rezgése.
Kép
Fotó forrása: Várkert Bazár
Az Erkel- és Fonogram-díjas szaxofonos és zeneszerző Bársony Bálint által vezetett együttes az elmúlt tíz évben két nagylemezt, 16 videóklippet, és 5 koncertfilmet jelentetett meg, emellett állandó fellépője a legnagyobb hazai és határontúli kulturális eseményeknek.
Január 26-án újra látható a Várkert Bazár népszerű előadása, amely életre kelti a legendás Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas írót, költőt, műfordítót, tanárt, Szabó Magdá t. A bensőséges hangulatú előadásban az írónő megjelenik gyermekként, serdülő leányként, szerelmesként, barátként, özvegyként és halhatatlanként.
Megdöbbentő életutak, személyes történetek, mély, őszinte beszélgetések. Az Eltökélt Szívű Nők című sorozat korosztálytól függetlenül minden nőnek szól. A válástól a késői társtalálásig, a gyászon, a függőségen, a döntéshelyzeteken, a megélt csodákon át sok érdekes téma előkerül. A harmincperces videókból álló, havonta megjelenő beszélgetéseket a közösségi oldalakon teszik közzé, valamint idén nyáron elindult a podcast is. A szolgálat megálmodója és működtetője három barátnő, Gér-Bódiss Tímea, Zilai-Mérges Beáta és Kovács Dorottya. Tímeával beszélgettünk, aki mindhármuk gondolatait tolmácsolta.
– Mi motivált titeket arra, hogy elindítsátok a sorozatot, és miért ez lett a címe?
– Kisgyerekes anyák voltunk, sok időt töltöttünk otthon, és kevés lehetőségünk volt mély és őszinte beszélgetésekre. Ha néha mégis sikerült, abból sokat épültünk, hiszen jó volt látni a másik példáját, küzdelmeit, hitét, és úgy éreztük, hogy ez nagyon hiányzik nekünk. Az interneten találtunk egy amerikai csatornát, amelyet Priscilla Shirer írónő működtetett, a beszélgetős műsorai – amelyekben bizonyságot tett az életéről – nagyon megérintettek minket. Bea gondolt először arra, hogy készítsünk ilyet magyarul, az ötlet pedig nekünk is tetszett. Az írónő egyik könyve, az Eltökélt szívű nők nagy hatással volt ránk, ezért választottuk ezt a nevet.
– Számotokra kik az eltökélt szívű nők?
– Azok a nők, akik meghozták azt a döntést, hogy az életük minden területén Isten vezetését keresik, és így járják a saját útjukat. Szerintünk ez az igazi nagy érték, és ez hatással van másokra is.
Ilyen nőkkel beszélgetünk, mi is azok vagyunk, és akik nézik a videókat, ők is.
Nem mindenre tudjuk a jó választ, de bizonyságtételt jelent a küzdelmeket megosztani.
– A beszélgetőtársaitok a kudarcokat, a mélységeket is megosztják veletek a nyilvánosság előtt. Van igény az ilyen jellegű őszinteségre?
– Igen, nagy hiány, hogy ma nem igazán alakulnak ki spontán módon ilyen beszélgetések, ebben tudatosabbaknak kellene lennünk. Főleg nekünk, nőknek erre nagy igényünk van. Magunk körül forgunk, rohanunk, kapkodunk, túlvállaljuk magunkat, kevés ideig tudunk valamire koncentrálni, néhány másodperces videókat nézünk az interneten. Értő módon figyelni a másikra, meghallgatni a történetét, belehelyezkedni a dilemmáiba, szerintem ez óriási érték, és ma nagyon hiányzik.
– Mindegyik epizód életigenlő és pozitív irányba mutat. Mit tanulhatunk az eltökélt szívű nőktől?
– Megdöbbentő, hogy a nagyon nehéz témák is tudnak békességet és örömet árasztani. Például egy anyukának a kisfia meghalt rákban, a beszélgetés alatt ő is, mi is elsírtuk magunkat. Ott volt a sokk, a gyász, mégis érezhető volt, hogy Isten jó, aki megmutatja a kiutat ebből a nehéz helyzetből. Az a koncepciónk, hogy ne feltétlenül olyanokat hívjunk meg, akik már túl vannak egy nehézségen, és visszanézve egy sikersztorit tudnak elmesélni, hanem inkább azokat, akik benne vannak akár egy dilemmában, mélységben, vagy nagyon közeli élményként tudnak mesélni egy hosszú várakozásról.
– Egy témához kerestek valakit, vagy a kiválasztott személyt hívjátok el?
– A munkánk eredetileg gyülekezeti szolgálatként indult, először a fasori református gyülekezetből merítettünk. A személy az első, hiszen nekünk tényleg fontos az, hogy akivel beszélgetünk, hiteles legyen. Különböző módon találkozunk ezekkel a nőkkel, személyes ismeretség vagy ajánlás útján is.
Vannak olyan témák, amelyekről mindenképp szeretnénk beszélni, ilyen volt a szülés után depresszió, a gyász, illetve a fiatalok társkeresése.
Ilyenkor a témához kutattunk fel beszélgetőpartnert, de nekünk fontos az is, hogy akivel beszélgetünk, hívő legyen. Igyekszünk odafigyelni arra is, hogy ne csak a saját korosztályunkból válasszunk beszélgetőtársakat, hiszen sok visszajelzést kapunk arról, hogy az idősebbektől és a fiatalabbaktól is egyaránt lehet tanulni. – Eddig milyen témák, élethelyzetek kerültek szóba? – Felsorolni is nehéz! Volt szó válás utáni újrakezdésről, döntéshelyzetekről, gyermektelenségről, meddőségről, örökbefogadásról, női barátságról, énképről és identitásról (ez minden beszélgetésünkben előkerül).
Volt téma a megbocsátás, a boldogság, különböző betegségek megélése, házasság, gyereknevelés, párválasztás, hála, imádság, szépség, hiteles nőiesség, karrier és anyaság, özvegység, környezettudatosság, depresszió, randizás, önismeret, lakberendezés… Minket, nőket ezek mind érdekelnek, de vannak olyan kérdések, amelyeket nem merünk feltenni. Kicsit félve nyúltunk hozzá a pornófüggőséghez, de nagyszerű lett az a bizonyságtétel, és meglepően sok embert érdekelt. Megdöbbentő életutak, sok személyes történet jelenik meg.
Kép
Fotó: Éder Vera
– A közösségi médiában is jelen vagytok. Kikhez jutnak el a videók?
– Kezdetben nem határoztunk meg konkrét célcsoportot, azóta is tartjuk magunkat ahhoz, hogy korosztálytól, felekezettől, lakóhelytől függetlenek a beszélgetések, sőt missziós célja is van. Tudatosan figyelünk arra, hogy a sorozat a nem hívők számára is elérhető és érthető legyen.
– Milyen visszajelzéseket kaptatok?
– Nekünk az igazi gyümölcs az, ha ezekből a rövid beszélgetésékből továbbiak születnek azok között, akik hallgatnak minket, ha van, aki tud ebből inspirálódni. Bízom benne, hogy ezt a harminc percet Isten sokszorosítja. Sokat jelent számunkra minden komment, privát üzenet.
A hallgatók gyakran kérik, hogy kössük őket össze egy-egy beszélgetőpartnerrel, mivel komoly kérdésük van az adott témával kapcsolatban. Ebből egyszer kialakult egy mentor-mentorált kapcsolat is.
Az is visszajelzés, hogy már több média is megkeresett bennünket. Megismernek minket, és odajönnek hozzánk rendezvényeken, elmondják, hogy nézik a videókat, amelyek sokat adnak nekik.
– Hogyan tudjátok hárman egymást kiegészíteni, támogatni ebben a közös szolgálatban?
– Hasonló korosztályba tartozunk, Beának, Dorottyának és nekem is három gyerekünk van. Más adottságokat kaptunk, különböző módon közelítünk meg egy-egy kérdést, kiegészítjük egymást. Közeli barátnők vagyunk, egymással is sokat beszélgetünk. Nekünk nagyon fontos az, hogy hármunk közösségéből fakad ez a szolgálat, ezt egyedül nem is tudnánk megvalósítani. Mindenki csinál mindent: posztot írunk, részt veszünk az előbeszélgetésben, a felvétel készítésében. Közösen találjuk ki a témát, dolgozzuk ki a kérdéseket, ezeket egyeztetjük a beszélgetőpartnerünkkel. Mivel nincs vágás, harminc perc alatt kell elhangoznia mindennek a felvételen. Áldozatnak tűnik, sok a szervezési feladat, de a végén kiderül, hogy nekünk is megéri. Feltöltenek minket a beszélgetések!
– Életörömet, belső-külső szépséget, természetességet közvetítenek a videók, de azt is vállaljátok, hogy nem kell tökéletesnek lennünk…
– Tökéletes egyébként sem létezik, bár sokan megpróbálják elhitetni ennek az ellenkezőjét.
Éppen az a jó, hogy bármennyire különbözünk, felismerjük Isten munkáját egymás életében. Ezeknek a beszélgetéseknek ez az értéke.
Nem jó út, ha tökéletes ideált akarunk követni vagy valaki máshoz akarunk hasonlítani, hiszen mindannyiunknak egyedi útja van. Hibázhatunk, vállalhatjuk a nehézségeinket. Az őszinteség erejével sikerül másokat és önmagunkat is elfogadni. Nem vagyunk profik, csak azt adjuk, ami belőlünk fakad. Személyes gondolatokat osztunk meg, nem marketingszöveget. A videókat nem stúdióban, hanem Beáéknál, a nappaliban vesszük fel. (A felvételeinket a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány készíti, összesen ennyi külső segítséget kapunk.) Fontos számunkra, hogy szép legyen a videó, amelyet szívesen néznek az emberek. Talán olyanok is megnézik, akiknek prekoncepcióik vannak a keresztényekről és a keresztény nőkről. Nőként szeretünk csinosak lenni az egyéniségünk és a stílusunk szerint, de ebben is lehetünk szabadok. Igazából az a lényeg, hogy akármilyenek is vagyunk, szeretnénk, hogy Isten használjon minket.
Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2024. októberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
2023-ban egy joghallgató és egy gyógypedagógia szakos hallgató elhatározta, hogy a kórházban hagyott csecsemőket önkéntesként felkarolják. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) szegedi képzési központjának diákjaiként kidolgozták az Örökké Haza projektet, amivel az MCC és a Design Terminal közös versenyén elnyerték a fődíjat. Kezdeményezésükre 2024 szeptemberében elindult egy egyetemi...
Ha a bútorok beszélni tudnának, a nagy kerek asztalnak a Képmás-irodában sok mesélnivalója lenne! Megállapodások köttettek, állásinterjúk, megbeszélések zajlottak a szobában, legutóbb mégsem üzleti ügyben ültük körül. Azért jöttünk, hogy megköszönjük az elmúlt évet, és hálát adjunk egymásért. A szép terítőn házi krémek, sonkák, aromás sajtok és fűszeres sütemények sorakoztak. Az asztali áldást idén is András mondta, akinek a Képmás a „hatodik gyereke”, hiszen már több mint 20 éve dolgozik a magazinnak, a magazinért. Meghatottan hallgattuk szavait arról, mennyi mindent köszönhet közösségünk ennek az évnek, majd az ámen elhangzása után élénk társalgásba kezdtünk arról, mit tartogat számunkra a jövő. Ezeket a gondolatokat olvasóinknak is szeretnénk tolmácsolni, megannyi jókívánságunkkal együtt. Áldott, boldog új évet kíván a Képmás csapata!
Jelenits István egy korábbi interjújában olvastam azt a gondolatot, hogy ahogy a Jóisten nem adja fel a velünk való bajlódást, úgy nekünk sem szabad feladnunk a magunkkal való bajlódást, a munkát önmagunkkal és a másik emberrel kapcsolatban. Bármilyen mérföldkőhöz érve, mint amilyen az új esztendő megérkezése is, talán ez a legfontosabb tudás, hogy magunkat, akik mégiscsak Isten képmására teremtettünk, az ő képmását hordozzuk, igyekezzünk a lehető legjobban karbantartani, minden értelemben.
Ha azon vagyunk, hogy a világ jobb legyen velünk, mint nélkülünk, ha ezt az életprogramot komolyan vesszük, akkor nagy baj nem lehet.
És persze néha belebukunk ebbe, néha elfáradunk, néha nincs hozzá kedvünk, és még ez is belefér, ha egyébként az irányzék jól van beállítva az életünkben.
(Molnár-Bánffy Kata, kiadóvezető)
Készülünk az ünnepekre, a 365 napos táv utolsó húzós szakaszára, aztán a célban vár minket a szilveszter tűzijátékkal, harsány vidámsággal és pezsgőpukkanással. Mégis, talán többen ültünk már január elsején a piszkos poharak és csillogásukat vesztett konfettik között, az éjjel magunkra csavart vendégtakaróba és valamiféle csalódott melankóliába burkolózva.
17 évesen ilyen hangulatban éltem meg Újév reggelét, életem első házibulija után, amelyet annyira vártam. Emlékszem, a szűk előszobában cipőjüket és kabátjukat válogató kóválygó fiatalok között arra gondoltam: hát, ez a szabadság? Hazafelé hullani kezdett a hó, és az utcánkban összetalálkoztam a szüleimmel meg az öcsémmel. A Kiscelli dombra indultak sétálni, én meg nem akartam egyedül hazamenni, felszaladtam hát egy melegebb cipőért, és utánuk eredtem. Eleinte nem esett jól a tempós fölfelé menet, de megtelt a tüdőm a friss hideg levegővel, és elszálltak a borongós másnapos gondolatok. Föntről le lehetett látni Óbudára, már hófehérre takarták a kövér pelyhek.
A város fölött mintha az elmúlt évem fölött is álltam volna. A hangtalanul hulló hó betemette tavalyi rossz döntéseimet, kudarcaimat, az első bulizós éjszakát, és tiszta lapot terített elém.
Álltunk ott csöndben, mi négyen. Egy kis felhőrésen fénynyaláb szúrta át a szürke réteget, mintha a mi utcánkra mutatott volna, de lehet, hogy csak úgy akartam látni. Anyu ekkor megszólalt: „Nem vagytok éhesek? Lencseleves van.”
Életem legszebb évkezdése volt, mindenkinek hasonlót kívánok, és nemcsak hasonló lencselevest –bár az is világbajnok –, hanem hogy tudja összegezni és megbocsájtani a múltat, érezze a jelenben, hogy nincs egyedül, és legyen lendülete nekiindulni az év első kis dombocskájának. Hogy Újév napja egy áldott új esztendő első napja legyen!
(Szám Kati, főszerkesztő, Képmás Magazin)
Kép
Kép forrása: Freepik
Nagyon sok szívmelengető gondolat kavarog a fejemben, mégsem tudok igazán felhőtlenül gondolni a jövőre. Amikor eszembe jut, hogy megint jön egy új év, inkább aggodalommal vegyes izgalom lesz úrrá rajtam. Ilyenkor egy olyan zsákként képzelem magam elé a jövőt, ami telis-tele van mindenféle kinccsel, bóvlival meg szeméttel. Egyrészt élettelen, fekete törmeléket: háborút, becsvágyat, felelőtlenséget, erőszakot, szegénységet és közönyt látok, de mellettük megannyi drágakő is ragyog.
A törődés, a szeretet, a kedvesség, az önzetlenség, az alázat, a bátorság, a bölcsesség és a remény ugyanúgy látható és kitapogatható ebben a feneketlen tarisznyában, amiben az emberiség gyűjti minden álmát és terhét.
Szeretünk arra gondolni, hogy csak a nagy hatalmú emberek képesek befolyásolni a jövőt, de az igazság az, hogy mi is minden nap odajárulunk ehhez a zsákhoz, és ha a nehéz kénköveket és aranytömböket nem is tudjuk elhordani, azért rajtunk is áll, mit húzunk ki belőle.
Kívánom, hogy soha ne hagyjunk fel a kincskereséssel!
(Jámbor-Miniska Zsejke, főszerkesztő, Képmás.hu)
„Az ember csak egészen kicsiny feladatot kap, és bajunk az, hogy túl sokat akarunk megoldani, ahelyett, hogy a kicsinyt észrevennénk” – írja Hamvas Béla. Milyen igaz gondolat! Életünk legnagyobb ajándékai sokszor az apró örömökben rejlenek: egy mosolyban, egy jó szóban vagy egy csendes pillanatban, amelyben valóban jelen vagyunk egymás számára.
Szívből kívánom, hogy tanuljunk meg figyelni egymásra – igazán meghallani a másikat, észrevenni, mi táplál minket, testileg vagy lelkileg.
Találjunk időt a nyugalomra és az elcsendesedésre, és töltsünk minél több értékes percet szeretteink körében.
Legyen az új év az öröm, a hálás jelenlét és a belső béke időszaka mindannyiunk számára!
(Fodor Krisztina, ügyvezető, Média a Családért Alapítvány)
Kép
Fotó forrása: Freepik
Azt kívánom 2025-re, hogy mindenki készüljön fel a meglepetésekre! Mert azok biztosan jönnek. Legyen ez egy olyan év, amelyiktől nem várjuk el, hogy a terveink szerint alakuljon, hanem fogadjuk, ami érkezik, élvezzük, ami jó belőle, és igyekszünk formálni, ami kevésbé az. Amin nem lehet formálni, azt meg tudomásul kell venni – ez a legnehezebb. De 2024-ben egy szicíliai bácsitól erre is tanultam két bölcs mondást, amik talán másoknak is segítenek.
Az egyik, hogy nem minden fájdalom azért jön, hogy ártson nekünk. A másik, hogy az egér is azt mondta a fán csüngő diónak: csak idő kérdése, és elérlek.
Úgyhogy legyünk tűrőképesek és türelmesek is.
(Szász Adrián, szerkesztő, Képmás.hu)
Az új esztendőbe lépve bizonyára sokan tűznek ki új célokat, és tervezgetik a következő hónapokat. Nálam is gyűlnek már a programok a 2025-ös naptárban, ugyanakkor a 2024-es kalendárt sem süllyesztettem még a fiók mélyére. Az első tervem ugyanis az új évre, hogy visszatekintsek, és erre buzdítom az olvasókat is. Mert mennyi minden történt a tavalyi évben! Sok apróság, ami feltöltött és örömet okozott, és ami az adott pillanatban nem tűnt jelentősnek, de utólag értelmet nyert, vagy épített engem. Ami sokaknak talán természetes, mások viszont csak álmodnak róla. Ezekért szeretnék hálát adni az Istennek, és erre törekedni a jövőben is.
Kívánom, hogy – a nehézségek közepette is – mind vegyük észre és becsüljük meg a kincseinket, és ne rejtsük őket egy ládába, hanem legyenek mindig előttünk!
Talán egyre kevésbé trendi a fiatalok, különösen a Z generáció tagjainak köreiben a rendszeres alkoholfogyasztás – legalábbis bizonyos felmérések erre engednek következtetni. A részegeskedés, partiivászat helyett kezd divatba jönni az egészséges életmód, nem utolsósorban az alkohol káros hatásait sulykoló kampányoknak, programoknak köszönhetően, ennek ellenére még mindig vannak társaságok, helyszínek és időszakok, ahol és amikor egyértelmű az italozás, a „bemelegítés” az esti bulira.
Az utóbbi években úgy tűnik, a tizen- és huszonéves korosztály, leginkább a Z generáció (jellemzően az 1995–2009 között születettek) tagjai szívesebben mondanak nemet, mint igent az alkoholra, az alkoholos italok fogyasztására. Most, a közelgő szilvesztereste kapcsán is aktuális a téma, amellyel több médium is foglalkozott az utóbbi időben.
Egy angol kutatás szerint a Z az ötvenes évek óta a leginkább absztinens generáció. Ennek egyik oka az egészségtudatosabb életmód, vagyis például annak felismerése, hogy a túlzott és rendszeres alkoholfogyasztás szorongást és egyéb egészségügyi problémákat okozhat. Ezt a hozzáállást igazolja egy, a Forbes által hivatkozott kutatás, amelyre szintén utal az említett cikk.
A már digitális bennszülöttnek nevezett generáció tudatosabb a róla a közösségi médiában kialakuló kép kapcsán.
Nem igazán szeretnének a profiljukon vagy más profilján róluk illuminált állapotban készült fotót látni, illetve esetleg olyan posztot közzétenni, amelyet később megbánnak.
Az angol Red Brick Road reklámügynökség felmérésében a megkérdezett Z generációsok 49 százaléka nyilatkozta azt, hogy a baráti iszogatás közben sem feledkeznek meg az online imidzsükről.
Az alkoholos italok helyett e fiatalok körében egyre népszerűbbek az alkoholmentes vagy az alacsony alkoholtartalmú italok, ezt a trendet NoLo-nak (no alcohol, low alcohol) nevezik. A hagyományos sörök és borok helyett ezek alternatív változatait, a gyümölcsös söröket, alkoholmentes borokat, pezsgőket isszák. Mindez természetesen hatással van a piacra is, ahol kezdenek egyre inkább teret nyerni az olyan vállalatok, amelyek alkalmazkodnak a változáshoz.
Az Index is részletesen foglalkozik azzal a ténnyel, hogy a fiatalabbak, különösen a Z generációsok kevesebb alkoholt fogyasztanak (mondjuk ez a tendencia főleg a magasabb jövedelmű országokban észrevehető, ám például Magyarországon is visszaesett valamelyest a sör- és a borfogyasztás).
Interaktív prevenciós előadássorozat
Az általunk megkérdezett három, Z generációs fiatal nem éppen a NoLo-trendet igazolja, ám ez nem jelenti azt, hogy Magyarországon ne lennének követői az új irányzatnak. Köszönhetően például az olyan, az alkohol, a részegség káros hatásait bemutató programoknak is, mint amilyet az alkoholos italokat gyártó és forgalmazó vállalat, a Diageo szervez a Momentán Társulattal közösen.
A prevenciós előadássorozat 2019 óta zajlik, és azóta már körülbelül százhúsz intézménybe (főleg általános és középiskolákba) jutott el a fővárosban, de vidéki helyszíneik is vannak.
A találkozókon a diákok interaktív módon, szórakozva, ugyanakkor elgondolkodva szembesülhetnek az alkoholfogyasztás kockázataival és a tudatos, felelős alkoholfogyasztás előnyeivel.
A program – amelynek már online változata is van SMASHED néven – kapcsán kitöltetett kérdőív alapján a diákok 62%-a nyilatkozott úgy, hogy a jövőben kevésbé valószínű, hogy fiatalkorúként alkoholt fogyasszon – szerepel egy sajtóközleményben.
Kép
A kép illusztráció − Forrás: Freepik
Az érintett korosztályból három fiatalt sikerült szóra bírni. Mindkét fiatalember és az ifjú hölgy is friss egyetemista, az előző tanévben még középiskolások voltak. Nyilatkozataik alapján elmondható, hogy az új helyzet, a környezetváltozás, a nagyobb szabadsággal járó egyetemista lét hatására mindannyian rendszeresebben fogyasztanak alkoholt – még ha ez egy-egy alkalomra koncentrálódik is. Igaz, a két fiú már a középiskola (gimnázium) utolsó évében kezdte emelgetni a poharat, egyikük az érettségivel együtt járó feszültség levezetése okán az osztálytársakkal, másikuk pedig azért, mert megkedvelte a kulturált alkoholfogyasztás szokását.
Isznak, de igyekeznek tudatosak lenni
Vilmos családjában sem vetik meg az alkoholt, a whisky-t szeretik időnként kóstolgatni. Ő 17 éves kora óta érdeklődik az alkoholos italok iránt, és leginkább a bort szereti, konkrétan a borkóstolókat, azok hangulatát. Iszik azonban időnként sört, gint, whisky-t, házi pálinkát is – az utóbbi időben, amióta a fővárosban egyetemista, számít az ár is.
Azt mondja, számára egy kellemes esti borozgatás olyasmi, mint amikor színházba készül az ember – tehát kicsit emelkedettebb lesz tőle a hangulat.
Szereti azt az enyhén spicces, mámoros érzést is, amit a kissé fejébe szálló alkohol okoz, ugyanakkor állítja, hogy tudja a mértéket, és a szervezete – konkrétan a gyomra – jelez neki, ha már több a mennyiség a kelleténél. Bízik abban, hogy bírja a „kiképzést”, és egyelőre az alkoholfogyasztás hosszabb távú következményeitől sem tart.
Természetesen társaságban gyakrabban kerül a kezébe alkoholos itallal teli pohár, ám ez leginkább a hosszú, hajnalig tartó mulatságokon van így. Viszont, ha jó a társaság, a beszélgetés, akkor – állítja – nincs is szükség szeszre. Olyan ismerőse van egyébként, aki absztinens, és tartózkodik az alkoholtól, ugyanakkor olyan középiskolásokat is látott már, akik nagyon nem tudták, hol van a kulturált alkoholfogyasztás határa.
János is viszonylag sokáig, a középiskola végéig tartotta magát ahhoz, hogy nem iszik alkoholt. Azért is döntött így, mert a családjában van néhány rossz példa apai ágon. Az utolsó gimis évében aztán lazított a hozzáállásán, és amikor a többiek az órák vagy érettségi után beültek egy közeli sörözőbe, bárba, ő is velük tartott. Jólesett neki egy-egy fröccsöt meginni, kicsit kirúgni a hámból.
Szerinte nem ördögtől való dolog az alkohol, csak tudni kell a mértéket. Azóta már gyakrabban iszik, főleg, amióta egyetemre jár. Ám nem naponta – az ivás egyelőre megmaradt amolyan közösségi tevékenységnek, nem a hétköznapok része.
A megfelelési kényszer Jánosnál nem játszik szerepet, nem azért iszik, hogy jobban elfogadják, beilleszkedjen.
Réka szintén szeptembertől egyetemista, és azt mondta: az utóbbi hónapokban nála is megugrott kissé az alkoholfogyasztás gyakorisága. Ám így is csak korlátozott mennyiségben iszik, mert a savat nem bírja a gyomra, illetve figyelembe veszi azt is, hogy sok alkoholos italnak magas a kalóriatartalma. Ő is leginkább a hangulat fokozásáért nyúl a pohárhoz, a mennyiség és az alkohol típusa kedvtől, alkalomtól is függ. Fontosnak tartja azt a jó, biztonságos és elfogadó társasági légkört, amelybe belefér, ha valaki egyáltalán nem iszik, de az sem probléma, ha alkoholt fogyaszt. Szem előtt tartja továbbá a saját korlátait, nem akarja pusztítani magát.
A NoLo szemlélet tehát hozzájuk még nem ért el, vagy ha igen, egyelőre nem foglalkoznak vele – mindenesetre reméljük, hogy valóban tudnak majd mértéket tartani.
Csetelünk, lájkolunk, vásárolunk, filmet nézünk… Beszippantott minket az online tér. Hogyan találjunk egyensúlyt a digitális és a való világ között? Miért ne legyünk „helikopterszülők”? Mely dizájnmegoldások befolyásolják a viselkedésünket? Hogyan különböztessük meg a parazita és a hasznos technológiákat? Ezekről is beszélgetett Halász Kinga Sipka Bence pszichológussal.
A Képmás magazin január-februári összevont számában Nagy Katica színésznővel, Nedeczky Júlia hegymászóval és Dallas Jenkinssel a The Chosen író-rendezőjével találkozhatnak. Az újévi 148 oldalas lapban ismét sokat olvashatnak családi és emberi kapcsolatainkról, szakértők segítségével vagy szórakoztató módon, humorral, költészettel átszőve. Találhatunk cikket a termékeny párkapcsolatról, a gyász családi feldolgozásáról, egy drogfüggőségből felépült családapáról, a kastélyról, amelyet több mint száz éve az irgalom működtet és egy másikról, ahová visszatérhetett tulajdonosának unokája, Tisza Ilona. Megtudhatjuk, mire jó a robotsebészet, érdemes-e tanulni ötvenen túl, és tudunk-e még magyarul főzni, barangolhatunk Wales tájain vagy a Szent Anna-tónál.
Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.
Ha a bútorok beszélni tudnának, a nagy kerek asztalnak a Képmás-irodában sok mesélnivalója lenne! Megállapodások köttettek, állásinterjúk, megbeszélések zajlottak a szobában, legutóbb mégsem üzleti ügyben ültük körül. Azért jöttünk, hogy megköszönjük az elmúlt évet, és hálát adjunk egymásért. A szép terítőn házi krémek, sonkák, aromás sajtok és fűszeres...
Nem tudtam igazán tetten érni, mikor is lett Máriából Marcsi, tévébemondóból és országjáró műsorvezetőből gasztroangyal és ökotudatos kertművelő. De az, ami a kívülálló számára néha meglepő fordulatnak látszik, sokszor valójában organikus fejlődés. Ahogyan egy pici magból is méteres növény lombosodik. Borbás Marcsi évek óta újra és újra ebben bízva veti a magokat, hogy egyszer csak szárba szökkenjenek. Nemcsak a kertjében, hanem a gondolkodásunkban is.
– Az Egy.hu-n látható egy videó, amelyben így nyitsz be egy portára: „Most azzal az emberrel találkozhatunk, aki megváltoztatta az életemet”. Egy újságíró számára azonban nem csak egy ilyen személy létezik. Ha visszanézel, kik voltak azok, akiknek sokat köszönhetsz?
– Ezt nagyon át kell gondolnom, mert az ember hajlamos csak az utóbbi tíz évről beszélni. Akinek igazán nagy hálával tartozom, az dr. Ragadics Erzsébet. Gyerekkoromban nagyon beteg lettem, és ő akkor volt medika Baján, a gyermeksebészeten. Neki köszönhetem, hogy élek. Barabás Évi egyszer meghívott egy pódiumbeszélgetésre Óbudán, és képzeld, megkereste a doktornőt, és elhívta. Mivel neki gyermekorvosként én voltam az első életmentése, így mindenre emlékezett. Elmondta, hogy milyen gyereknek látott, hogy hatévesen mindent tűrtem, és amit mondtak, azt lehajtott fejjel végigcsináltam. Majdnem egy évig voltam kórházban. De nem szeretném, hogy erről sokat beszéljünk, mert a bulvársajtó szereti fölkapni.
– Ezután nagyon féltettek a szüleid?
– Ilyenkor mindenki azt mondja, hogy jaj, biztosan elkényeztetik majd az ilyen gyereket, azonban nem ez történt.
Nagyon szerettek, de ugyanúgy sportoltam és dolgoztam velük mindennap a földeken. Tízéves koromtól megfőztem, rám bízhatták a nagymosást is, soha semmilyen féltés vagy kivételezés nem járt.
– Visszatérve életed meghatározó személyeihez, a pályád elején volt ilyen?
– A következő, aki eszembe jut, Kertész Zsuzsi. Huszonhat éves voltam, amikor bekerültem bemondó gyakornoknak a tévébe.
– Tudjuk, hogy a környezetedben fontos volt a hagyományos női szerep, a föld, de hogy lettél bemondó gyakornok?
– A családom nyüstölt. Akkor hirdette meg először a Magyar Televízió a szerkesztő-riporter- és műsorvezetőképző tanfolyamát. Valójában akkor én még csak egy ballagóbeszédet mondtam el, azt is végigsírtam nyolcadikban, soha semmiben nem szerepeltem előtte.
– De ott már az a Borbás Marcsi zokogott, aki a szívét-lelkét belerakja a műsoraiba…
– Igen, kicsit túl érzelmes vagyok. Most is a legnagyobb veszély, hogy túlságosan magamra veszem az emberek gondját, amit elmesélnek nekem, a riporternek. Amikor a családmese-sorozatot forgattuk, már jöttünk el, ott ült mellettem a kocsiban Niki, a szerkesztő, és én nagyokat sóhajtottam. Megkérdezte, hogy rosszul vagyok-e. Én pedig rájöttem, hogy tulajdonképpen csak próbáltam „kilehelni” magamból azt a sok terhet, amit néha egy-egy családmesében hallottunk, hiszen a XX. század családtörténetei tényleg nagyon kemények.
– Szóval jelentkeztél a képzésre…
– Addig nyüstöltek, hogy az utolsó negyedórában beadtam a jelentkezésemet. Fölvettek.
– Kertész Zsuzsa miért volt olyan meghatározó számodra?
– A személyisége és az önzetlensége a tudásátadásban. Az őszinte odafigyelése, a hihetetlen jókedve, a pozitív látásmódja. Eltelt közel harminc év, azóta is tartjuk a kapcsolatot, és látom, hogy ő is szeret engem, ez jó érzés. Aztán a férjem is nagyot változtatott rajtam, és ezek nem üres szavak. Számtalan embert ismerek a munkám révén, de ő kivételes az intelligenciájában, a műveltségében. Mindegy, hogy képzőművészet, zene, irodalom, film, csillagászat vagy pszichológia a téma. Elképesztően mély tudással rendelkezik, szinte kurzusszerűen vettük végig azt, ami érdekelt.
Mentünk úgy nyaralni három hétre, hogy olvastunk, és közben az érdekességeket egymásnak meséltük. Az olvasás gyermekkorom óta az életem része. Abban a határszéli faluban is, Madarason, ahol felnőttem, már velem voltak a könyvek, a könyvek szeretete.
Apukámnak, anyukámnak is az olvasás volt a hóbortja, a falunak pedig szép kis könyvtára volt. De a filmművészetben és a komolyzenében már nem voltam ennyire otthon. A férjemmel az egész filmtörténeten végigmentünk, megkaptam az alkotók, a szereplők életéről szóló könyveket, a naplóikat. Az is óriási kincs, hogy ma már úgy hallgathatok komolyzenét, hogy ismerem hozzá a szerző életét, az adott mű keletkezési hátterét. Mindez a tudás, amit kaptam a férjemtől, nagy ajándék pluszban a szerelmen kívül. Változtatott a gondolkodásomon, és sokkal higgadtabb lettem. Éppen ma reggel mondtam neki útközben, hogy „örök életemben hálás leszek, hogy megkaptalak”, és ő is megosztotta velem, hogy mit változtatott rajta a kapcsolatunk.
– De úgy tudom, hogy a gasztronómia és a kertművelés kettőtök közül leginkább neked fontos. Mi kellett ahhoz, hogy a műsoraiddal és a videóiddal visszatalálj ehhez a két, gyerekkorodból hozott témához?
– Ez folyamatosan bennem volt. Rengeteg portrét olvastam, hogy mások hogyan költöztek ki a nagyvárosból, hogyan hagyták hátra az addigi értelmiségi életüket. Nekem nem volt ilyen, hogy nagy levegőt veszek, és… Az igaz, hogy azt hittem, hogy soha egy tenyérnyi földem nem lesz, hiszen annyit dolgoztam fiatalon, gyerekként, tinédzserként a földeken. Nagyon nehéz munkákat végeztünk. Apukám meg csak kajánul mosolygott, amikor mondtam, hogy nekem ez sem lesz, az sem lesz. Sajnos nem élte meg, amit magában gondolt és remélt, hogy dehogyisnem...
– Miért kellett aztán mégis a föld? Mit jelent számodra?
– A nyugalmat, a biztonságot, az antidepresszánst, mindent. Amikor látom, hogy egy hangya mászik föl az almafára, és rágcsálja azt az almát, arra gondolok, hadd rágcsálja, neki is kell. Én pedig ettől megnyugszom, hiszen az élet megy tovább ugyanúgy. A legszembetűnőbb az volt, amikor a koronavírus-járvány miatt beszorultunk a házba, a kertbe. A feje tetejére állt a világ, senki sem tudta, hogy mi lesz, és a százötven éves almafánk egyszer csak nagy fehér habbá változott, kivirágzott. Mit érdekli, hogy mit kínlódik az ember? Éli úgy az életet, ahogyan kell. Csak az ember nem érti eléggé, hogy hogyan kéne élni.
Kérdezte a férjem, hogy el tudnám-e adni ezt a portát, a kertet. El tudnám. Ha van egy másik, amelyikben dolgozhatok, mivel kert nélkül már nem szeretnék élni.
Ha megnézzük a kék zónákat, ahol az emberek hosszú életűek, látjuk, hogy az egészségben töltött időskorhoz nemcsak az erős fizikai aktivitás kell, ami lehet sport is, hanem az állandó mozgásban levés, amit egy kert kér tőlünk. Persze ki tudja ezt szolgálni az is, ha rengeteget gyalogolsz. De azt nem biztos, hogy olyan levegőn teszed, amilyenben szeretnéd. Nagyon furcsállom, hogy ezt elengedték az emberek, régebben szinte minden városi családnak volt egy kis hétvégi kertje. És most nincs. A rendszerváltozásig még megvolt.
Kép
Fotó: Emmer László
– A vágy talán megvan, de a gondozásához szükséges erőfeszítés nem mindenkinek vonzó. Hiszen a kert az időnket, a figyelmünket kéri, és túl sok minden verseng ezért. Az ember persze egy idő után felismeri az élete fontos alkotóelemeit. De ahhoz megfelelően össze kell gyúrni a nap huszonnégy óráját, és mindez folyamatos döntéseket igényel. Te könnyen meghozod ezeket a döntéseket?
– Sokat változtam ebben is. Kényszeres pakolós, takarítós voltam. Most sincs rendetlenség nálunk, de már nem zavar, hogy most ez vagy az nincs kész. Egy ideje eszembe jut Borbás mama: „Kicsi lányom, most nincs annak itt az ideje. Most ennek van itt az ideje, azt majd akkor megcsináljuk.” Előtte okozott lelkiismeret-furdalást, hogy mondjuk nem úgy néz ki az ajtó mögött az a szekrény, mint ahogy szeretem. Korábban még a zoknit is kivasaltam, ahogy egy igazi sváb lány. Ma már inkább csinálom a kertet, majd télen rendezkedek.
– Azért a kert sem csak a kisujjadat kéri, inkább az egész karodat.
– Az egész karomat, az egész testemet. Karel Čapek A szenvedelmes kertészben azt írja, hogy a kertész legfölöslegesebb testrésze a lába, mert azzal csak eltapossa a dolgokat. Szóval az egész testedet követeli, de közben annyira szépen megsimogatja a lelkedet, sokkal többet ad vissza. Ma már nem szakadsz bele az ásásba, mert más módszerrel kertészkedünk, mint hajdanán, de azért komoly fizikai munka most is. Reggel a kertben kezdem a napot, este ott fejezem be, és egyszerűen boldoggá tesz, hogy ezt csinálhatom.
Boldoggá tesz, hogy a természet szeret engem, hogy meghálálja a munkámat.
– Talán egyetlen növény gondozásával is meg lehet tapasztalni ezt a hálát. Hiszen, ha az erkélyen meglocsolsz egy bazsalikomot, az megköszöni az illatával. Sok embernek nincs lehetősége földközelben élni.
– Azért hoztam szóba, hogy régen léteztek a hétvégi kertek, ahol az emberek levezették a feszültséget, sikerélményben volt részük, közben egészséges élelmiszert tehettek az asztalra. Például lehetne sokkal több közösségi kert is.
– Nemcsak valóságos közösségeknek vagy tagja, hanem az oldalad virtuális közösségének is. Ez egészen másfajta kapcsolódás, mint a hagyományos.
– Én kezelem ezeket a közösségi oldalakat, hálás vagyok a követőkért, nagyon értékes közönség, szeretem őket. Örülök, ha valahol összefutok valakivel, aki azt mondja, hogy követ és szeret. Az emberek nagyon kedvesek. De nem tudok mindenkire emlékezni, azokra sem, akikkel az elmúlt harminc évben találkoztam. Ez sokszor kellemetlen, mivel a munkám miatt is nagyon sok emberhez kerülök közel. Beszélgetünk, s ha az illető mélyen kitárulkozik, szövődik egy érzelmi szál közöttünk, de mindenkivel nem maradhat ép ez a szál. Sajnálom, nagyon szeretnék mindenkire emlékezni, de ez nem reális. Sokszor igyekszem azt is elmagyarázni, hogy azért kell a követőimnek reklámot nézniük, mert ingyen kapják a tartalmat, és ezt valamiből finanszírozni kell. Akik viszont rombolják a közösséget, azokat azonnal tiltom, de nem akarom ezt túldimenzionálni.
Kép
Fotó: Emmer László
– Miközben kint vagy a kertben, min jár az eszed? Mennyire tudod kiüríteni a problémákat a gondolataidból?
– A kert a legkreatívabb hely, egy csomó dolgot ott oldok meg, ott találok megoldást, az új ötletek is ott jönnek. A fizikai munka segít abban, hogy forogjon az agyam. Nem véletlen, hogy a századelőn a nagy íróink, például Hamvas Béla, Jókai Mór vagy Móricz Zsigmond is kertészkedett, nem is akármilyen szinten, és hogy mennyire központi témája volt ez az életüknek.
– Van, aki szerint könnyű a kerttel foglalkozni, hiszen nem beszél vissza, mint egy gyerek, nem ugat, mint egy kutya, nem követeli az igényeit…
– Szerintem sokkal erősebben jelez. Manapság nagyon sokan feszegetik azt a kérdést, hogy vajon milyen módon kommunikálnak a növények. Vannak-e emlékeik, érzéseik?
Én azt gondolom, hogy a növényvilág szól hozzánk, de ha valaki nem hallja meg időben azt, amit egy növény „mondani akar”, és ezért aztán később már „üvölt”, akkor vége.
Nagyon-nagyon finom jelzésekkel kommunikálnak, például, hogy fölfelé vagy lefelé kezd pöndörödni a paradicsom levele, vagy hogy az a kis folt rajta állati szívás-e, esetleg valamilyen gomba vagy hiánybetegség jele. Ha időben kapcsolódsz a növényhez, akkor tudsz neki segíteni. „Meg kell hallani”, hogy például vashiányban vagy kalciumhiányban szenved-e, nincs-e túl melege az egyik helyen, vagy éppen nincs-e több fényre szüksége egy másikon. Ma mindenki állatvédő, én meg a növényekkel vagyok és a talajjal, hiszen mindig a talaj a lényeges. Ha jó talajt csinálok, erős növényem lesz.
– Sok lelkes hobbikertész van, rengeteg Facebook-csoport, ahol megtanuljuk a mélymulcsos kertészkedést, a magaságyásépítést, a vegyszermentes növénytermesztést, közben az élelmiszereink nagy részét még mindig szántással, vegyszerekkel állítjuk elő. Optimista vagy ez ügyben?
– Nagyon rövid idő telt el azóta, amióta elment az emberek esze – bocsánat, hogy így fogalmazok –, tehát sokkal hosszabb időn át csináltuk jól, mégis tönkretettük az életterünket. Ma már a földalatti forrásokból kinyert vízben is mikroműanyag van. Szoros kapcsolatom van dr. Gárdos Lászlóval, a zalaegerszegi koraszülött és gyermekintenzív osztály főorvosával. Tizenöt éve vagyok a nagykövetük. Innen tudom, hogy tíz éve megszületett az első csecsemő, aki Crohn-beteg, addig ez elképzelhetetlen volt. A táplálékunk ennyire tele van méreggel. Nem mondom, hogy nincsenek kezdeményezések, de ezt nem lehet ennyire lassan csinálni. Néha őrjöngeni tudnék a dühtől. Látunk persze jó példákat.
Tavalyelőtt a Highlights of Hungaryn, amely évente, kategóriák nélkül díjazza a legkiválóbb magyar teljesítményeket, az én jelöltjeim éppen ilyen fenntarthatósági témakörhöz kapcsolódtak. Berend Ferenc meg is nyerte, aki no-till (szántás nélküli) gazdálkodó, és több mint négyszáz hektárt művel így. Az ilyenek adnak nekem is erőt. De az elkeserít, amikor azt mondják: „A bió nem is bió, hanem megveszik a nagybanin, és eladják drágábban.” Vagy ezt: „Jó nekem az egészségtelen étel is, azt tudom megfizetni.”
Mindezt óriási szélmalomharcként élem meg, és sok támadást is kapok. Mondván, könnyű nekem, meg biztos a háttérben egész csapatok dolgoznak helyettem, és én csak odaállok a kamera elé.
Könnyű? Iszonyú sokat dolgozom. De nem is az keserít el, ha meghazudtolnak, hanem az, ha mégsem lesz hatása annak, amit mondok, csinálok. Hiszen a médiát azért „használom”, hogy trendivé váljon ez az életmód, hogy az emberek kedvet kapjanak, hogy hú, de jó ez, gyerünk mi is! Persze tudom, sokan kezdenek el kertészkedni az ösztönzésemre, szerencsére jönnek ilyen visszajelzések is.
– A negatív vélemények fakadhatnak abból is, hogy olykor így működik az én védekezési mechanizmusa. Hiszen nem mindenkinek sikerül úgy a rétes, vagy nem biztos, hogy jó lesz a borsótermése. Ugyanakkor nem megugorhatatlan az, amit megmutatsz. Lehet, hogy valaki nem ragad rögtön palántázópoharat, de megérti, hogy mindez érték, és ha döntést kell hoznia, a te ösztönzésedre hozza meg.
– Ebben reménykedem. Nekem ez nagyon sokat ad, minden egyes ebédnél elmondom, milyen jó érzés, hogy amit eszünk, azt én termesztettem. Szerintem régen ezért sem pocsékoltak az emberek, mert tudták, hogy az a termés mennyi munka és türelem eredménye. Ha tél végétől dolgoztál a palántákkal, hogy majd nyáron legyen cukkini, paradicsom, padlizsán, bármi, akkor biztosan nem fogod a kukába dobni, hiszen végignézted a fejlődését.
A terményeket szívesen tovább is ajándékozza az ember, és annyira jó érzés, hogy örülnek nekik. Amikor elindul végre a kerti munka, onnantól kezdve jól alszol, és ennek nem csak az elfáradás az oka. Bebizonyították, hogyha napfelkeltekor és naplementekor kint vagy tizenöt-húsz percet abban a furcsa fényben, akkor az a melatoninszintedet is beszabályozza, hiszen természeti lények vagyunk mi is, akárhogy tiltakoznak egyesek ez ellen.
– Hogyan éled meg a természet szélsőségeit?
– Az idei nyáron is közel jártunk ahhoz, hogy elérjük a tavalyelőtti aszály szintjét, bár a nyár eleji esők sokat segítettek, de félő, hogy nem eleget. Mindennap figyelem, hogy lesz-e csapadék, és mindig megnézem, hogy mit ígérnek az Alföldre. Onnan származom. Drukkolok, hogy menjen el odáig az a felhő.
– Ez a hazaszeretet?
– Lehet.
– Meddig tartanak a kertedben az őszi munkák?
– Egészen télig, hiszen mindent komposztálok, hatvan centit kell rápakolni a nagy ágyásba, majd visszametszeni, amit kell, azt is mulcsolva betenni az ágyásba.
Aztán januárban már jön bennem a bugi… keresem, hogy mit tudnék csinálni, elkezdek kutatni, vetőmagokat rendelni, tervezni. Februárban már lesem a palántáimat, hogy kikeltek-e.
Szóval én annyira függővé váltam, hogy valószínűleg már nem tudnám kert nélkül jól érezni magam.
– Mit gondolsz a szabadságról? Hiszen a kert olyan napi törődést kíván, mint egy háziállat, de utazni nem viheted magaddal.
– Abszolút nem élem meg teherként, sokkal inkább érzem azt, hogy rend van a szabadságomban. Tehát ez az én választásom. Az is, hogy azt fogok ma enni, amit reggel kínál nekem ebédre. Ez sorvezető az életemre. Szerintem mindenkinek kellene valami olyasmi, amin belül szabad tud lenni. Ha nincsenek kapaszkodóid, akkor elcsúszol. Szerencsés az, akinek vannak ilyen rendteremtői. Ez lehet a család, egy kisebb régió, egy nemzet szokásai és ünnepei, ezek mind azok. Ezen belül sokkal könnyebb szabadnak lenni, mint nélkülük.
Ez az interjú eredetileg a Képmás magazin 2024. szeptemberi számában jelent meg. A magazinra előfizethet itt.
A természet, s benne a kertek szerepe az egészség megőrzésében, valamint gyógyító erejük évezredek óta ismert. Nem meglepő, hogy a kék zónák ma élő szépkorúinak életében is kulcsfontosságú volt a rendszeres kerti munka. A jó hír az, hogy ez az áldásos hatás akkor is érvényesül, ha a balkonon...
Egy vulkáni kráterben jött létre Erdély egyik legismertebb tengerszeme, a Hargita megyei Csomád-hegységben található Szent Anna-tó, amely nem csupán keletkezése miatt egyedülálló. A tengerszint feletti 950 méteres magasságban található, pusztán csapadék által táplált tavat évente több tízezer turista látogatja meg.
„Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava… Háromezer lábnyi magasban a tengerszint felett, körös-körül ezerkétszáz lábnyi magasban a bércek által képzett medencében, vad erdők árnyékában terül el egy gömbölyű, nagyszerű tengerszem, melynek körülete egy negyedrész mérföldet meghalad. Sima tükörlapja sötétzöld a belenéző erdős bércektől, a legnagyobb vihar sem ingatja azt meg, hab sem fodorul rajta. A körülfekvő bércek ideforduló oldalát cser és bükk fedi, míg a tó partján körül roppant fenyők emelkednek, mint egy sötét rámába fogva az ércvilágú vizlápot” − írta Jókai Mór a világszinten egyedülálló Szent Anna-tóról, amelyet a Hargita-hegylánc legfiatalabb tagja, a Csomád-hegység rejt.
A Csomád vulkáni tevékenysége egymillió évvel ezelőtt kezdődött, és körülbelül harminc-harminckétezer ezer évvel ezelőtt tört ki utoljára, egyben ez volt az utolsó Kárpát-medencei vulkánkitörés is.
A tó keletkezése a víz és a láva találkozásának köszönhető, ugyanis az így létrejövő gőz-gázkitörés hatására vulkáni kráter született, amelyet az esővíz töltött fel – a tónak a mai napig nincs más vízforrása.
A tó születését több legenda is övezi, ezek egyik közös eleme egy egymással versengő, gőgös testvérpár. A történet szerint a tó helyén egykor hegy magasodott, ennek tetején állt az egyik testvér, a szemben lévő Bálványos-hegy tetején pedig a másik testvér vára. Egy alkalommal egyikük cselhez folyamodva pompás hintót szerzett magának, a másik azonnal megirigyelte, és még különlegesebb paripákat akart befogni a saját hintója elé. Hosszas gondolkodás után összehívta a környék szebbnél szebb lányait, hogy lovak helyett közülük válasszon ki tizenegyet. A legszebb közülük Anna volt. „A lányok azonban meg se bírták mozdítani a hintót. Az úr szörnyű haragra gerjedt, és ostorával rávágott Annára, aki legelöl állt. Patyolatfehér húsából kiserkedt a vér, s jajszava felhangzott a magas egekig. Az úr másodszor is rávágott, ekkor Anna megátkozta, hogy süllyedjen a föld alá. S abban a pillanatban az ég elfeketedett, és szörnyű mennydörgés között a vár összeomlott. A romok egyre lejjebb süllyedtek, mígnem az egész víz alá került, és egy tó alakult ki. A tó vizén tizenkét hattyú úszott, majd kijöttek a partra, megrázták magukat és visszaváltoztak leányokká. Mind hazasiettek a falujukba, Anna kivételével, aki kápolnát épített a tó partján, s ebben a kápolnában töltötte életének hátralevő részét csendes imádkozással” − olvasható Benedek Elek interpretációjában.
A hatszázhúsz méter hosszú, négyszázhatvan méter széles tó körbejárható, így írt erről Orbán Balázs 1867-ben A Székelyföld leírása című művében: „A tavat minden oldalról sürűn nőtt fiatal fenyves környezi, s e meglepően szép erdő szegélye közé vágott ut folyja körül a tavat. Gyönyörü árnyas sétány ez, melynek talaja bársony-puha s élénk szinezetü mohaszövedék szőnyegével van bevonva. (...) s lépteinket pontosan számitva, azon eredményre jutottunk, hogy a szabályszerüenköridomu tónak kerülete 2350 lépés.” Az ötven évvel későbbi feljegyzések szerint az ösvény 1749 méter volt, 1999-ben pedig már csak 1617 méter. Nem csupán a kerülete, a mélysége is változott az évtizedek során. Míg Orbán Balázs feljegyzése szerint negyven láb, azaz tizenkét méter mély volt, a meder feltöltődése és a növények elszaporodása miatt mára hét méterre csökkent.
„Két-háromszáz apróbb-nagyobb gömbölyű tengerszem, mint megannyi csillag ragyog a veszélyes bérci ingoványon, miknek hatása leírhatatlan. Az ember a tündéreket véli látni, kik tengerszemeikből feljőnek, hogy a halandót a vészes síkra csalják” − írta Jókai Mór a Szent Anna tava című úti levelében a Csomád másik kráteréről, amelyben ma a Mohos-tőzegláp terül el. Helyén egykor több tucat apró tó, illetve a nyolcszáz méter átmérőjű Mohos-tó állt, amely az eróziós folyamatok eredményeképpen fokozatosan alakult át sűrű növényzetű, tőzegmohával benőtt láppá. Több mint tízméteres tőzegvastagságával egyedülálló Európában, 1980 óta élvez védettséget. A Szent Anna-tó és a Mohos-tőzegláp a Mohos Természetvédelmi Terület része.
Kép
A Szent Anna-tó egy 1943-ban készült fotón − Forrás: Fortepan/Kurutz Márton
A hol volt, hol nem volt kápolna és búcsú
A Szent Anna-tónál álló kápolnát egyes források szerint már a XIV. században említették az oklevelek. A fatemplom helyére 1764-ben emeltek egy újat kőből, más források szerint ezzel párhuzamosan 1775-től egy másik kápolna is működött, azonban végül mindkettő romba dőlt. A különleges helyszín már a kezdetektől vonzotta a zarándokokat, a XVII−XVIII. században akár húsz-harmincezer ezer hívő is részt vehetett a hagyománnyá vált Anna-napi búcsúkon.
Meglepő fordulat, hogy 1786-ban gróf Batthyány Ignác erdélyi püspök betiltotta az eseményt, ugyanis botrányok és véres verekedések sorozata övezte az ünnepségeket.
Újra engedélyezték a búcsúkat 1830-ban, de a kihágások nem szűntek meg, így 1844-től ismét elmaradtak az események. A ma látható kápolna 1927-ben épült fel, ekkortól ismét megrendezték az éves búcsút, 1942-ben így ír az eseményről az Uj Magyarság: „Óriási vad rengetegen keresztül visz az út a Szent Anna-tóig. A tengerszemnél éppen búcsú van, tenger sokadalom. Közel s távoli környék székelyei zarándokoltak ide, hogy a tó szentjének tiszteletére rendezett misén búcsút nyerjenek. (...) A tó partján álló parányi kápolnában lezajlik a szagos mise, aminek illatát nem a tömjén, hanem a havasi rétek fűszeres illata adja meg. (...) A parton portékás sátrakat vertek élelmes székely kereskedők, taplósipkát, mézeskalácsot, cukorfütyülőt, kaczot és imakönyvet vehet az ember, sőt még imádságot is. Az imádságot a vak és nagyothalló »Mári néni« árusítja, a Miatyánkért 20 fillért, az Üdvözlégyért 10 fillért számítva a bűnbeesett halandónak, aki vétke lerovatalát hajlandó az istenes öregaszszonyra bízni…” A hagyomány 1944 és 1990 között szünetelt, de napjainkban ismét várja a látogatókat az Anna-napi esemény.
Négy évszaknyi élmény
A tavat csupán esővíz és hólé gyarapítja, egy 1909-es vizsgálat pedig azt állapította meg, hogy még a desztillált víznél is kevesebb volt az oldott ásványianyag-tartalma. Ez nem kedvez a változatos állat- és növényvilág kialakulásának, ellenben ennek köszönhetően a víz sokkal könnyebben befagy: „micsoda pompás korcsolyázó hely van a Szent Anna tónál. Az a vidék még kirándulási szempontból is gyönyörűség. Most amióta a turista szálló megvan s ott télen is laknak, semmi lehetetlenség sincsen az ottani korcsolya, ródli és a Mohos környékén a sielő kirándulásoknak” − írta a Székely Újság 1932-ben.
Bár azóta folyamatosan csökken a jég vastagsága, még 1999-ben is átlagosan hetven centiméteres, sőt néhol egy méternél vastagabb jégréteget mértek.
A tó „vize tiszta, átlátszó és iható, bár szélein nyárban meleg, de benn jéghideg; (...) befelé az uszás könnyü, mint vizmentében, de kifelé igen fárasztó” − írta Orbán Balázs 1867-ben a fürdőzők között nagy népszerűségnek örvendő állóvízről. Az Uj Magyarság 1942-es számából az is kiderült, hogy a hagyományos Anna-napi búcsún „a templomi ájtatosság után tulipiros mulatság kerekedik a tó körül s a tavon. A lányok ingben, a legények gatyában feredeznek, ahogy egy villabajszú székely mondja, »őszinte módon«. A kedvelt szórakozás a tutajozás. A fenyőből összeeszkábált alkalmatosságra mindig kelleténél többen szállnak fel s aztán van nagy visongás, mikor belefordulnak a vacogtatóan hideg tóba. Ez a vízi vigasság távol áll a nagyvárosi strandkultusztól minden tekintetben, aminthogy az alig tíz s néhány fokos víz elviselésére is edzett bőr kell.”
Csónakázni, szánkót és korcsolyát bérelni ma is lehet, a fürdést azonban 2017-ben betiltották. A tó vízminősége az elmúlt években sokat romlott, részben a fürdőzők által használt naptej miatt, hiszen a tónak nemcsak forrása, hanem kifolyása sincs. Az egyre melegedő Szent Anna-tó helyén a kutatók szerint évtizedek múlva a Mohos-tóhoz hasonló láp maradhat. A Szent Anna-tó és környéke értékeinek megóvásáért és fejlesztéséért jött létre 2012-ben a Pro Szent Anna Egyesület, amelynek tagjai szívükön viselik a terület megőrzését. A festői helyszín ma is közkedvelt úti cél. A tó körbesétálható, a kápolna mellett kilátó is várja a turistákat, azonban nem árt az óvatosság, mivel a medvék legalább annyira szeretnek itt időzni, mint a kirándulók.
