A legszebb hollywoodi szerelem: Pierce Brosnan és felesége 30 éve boldog házasok

Számomra Pierce Brosnan mindig is a tökéletes James Bond marad, aki Őfelsége 007-es ügynökének szerepét négyszer játszotta el, és aki kollégái szerint maga a megtestesült megbízhatóság. A magánéletében is legalább ennyire elkötelezett: 30 éve élnek szeretetben és boldogságban második feleségével, Keely Shaye Smith-szel, akivel két közös gyermeket neveltek fel. A párosuk valahogy sohasem a külvilágnak élt, szövetségük a mai napig erős és töretlen, sőt idővel még szorosabbá és bensőségesebbé vált.

Pierce Brosnan és felesége, Keely Shaye Smith
Pierce Brosnan és felesége, Keely Shaye Smith - Kép: Profimedia

Mr. és Mrs. Brosnan

Pierce Brosnan legnagyszerűbb színészi alakításait talán már nem kell bemutatnunk, de azt bizonyára sokan nem tudják róla, hogy 2001 óta a UNICEF jószolgálati nagykövete. 2003-ban II. Erzsébet királynőtől megkapta a nem brit állampolgároknak adható legnagyobb kitüntetést: a brit filmiparnak tett szolgálataiért a Brit Birodalom tiszteletbeli parancsnoka lett. Brosnan, aki 2004 óta amerikai állampolgár is, szabadidejében fest, a rákos betegek számára létesített alapítványokban dolgozik, és feleségével együtt a környezetvédelem is a szívügye.

Keely Shaye Smith amerikai újságíró, író, televíziós műsorvezető, színésznő, producer és rendező. Pierce Brosnan-nel 1994-ben találkoztak, és 2001-ben mondták ki egymásnak a boldogító igent. Keely modellként kezdte a karrierjét, de a kifutót gyorsan lecserélte a színészi pályára, majd a televíziós újságírás felé fordult. Az Entertainment Tonight and Today tudósítójaként olyan hírességekkel készített interjút, mint Oprah Winfrey, Madonna, Cameron Diaz és Michael Jordan. Mindig is szívén viselte a bolygó és az állatok sorsát, a mai napig minden platformot, amelyen jelen van, arra használ, hogy felhívja a figyelmet a természettel szembeni visszaélésekre.  

Megtört szívvel

Keely Shaye Smith nem az első szerelme volt Brosnannek: amikor találkoztak, a színész már túl volt egy házasságon.  

Első felesége Cassandra Harris ausztrál színésznő volt, akivel 1980-ban kötötte össze az életét, ám 1991-ben a nő petefészekrákban elhunyt.  

A férfi teljesen összetört, három éven át gyászolta őt. 1994-ben találkozott az akkor televíziós riporterként és szerkesztőként dolgozó Keely Shaye Smith-szel egy mexikói bárban, aki azonnal levette őt a lábáról.

„Tudom, milyen özvegynek lenni, és milyen újra megtalálni a szerelmet… Keely az én sarkcsillagom, aki minden erejével segített nekem, hogy feldolgozzam életem feldolgozhatatlannak tűnő fájdalmait” – mondta a színész a Mirrornak. Ám nemcsak Brosnant varázsolta el a nő szépsége, kedvessége és intellektusa, Keely is ugyanígy érzett: „Pierce magával ragadó volt. Magas, sötét hajú és jóképű, minden megvolt benne, amitől azonnal vonzódni kezd hozzá az ember” – mesélte 2001-ben a People magazinnak.

A család, ami végre megadatott

Hiába volt világéletében a nők kedvence, Brosnan azon ritka hollywoodi sztárok közé tartozik, akik valóban mintaférjek, és a családjuk a mindenük. Nem véletlen, hogy az otthon melege ennyire sokat jelent számára. Ő maga ugyanis soha nem ismerte az apját, még egyéves sem volt, amikor az kilépett a család életéből. Anyja Írországból Londonba költözött, hogy ápolónőként pénzt keressen, mialatt a kisfiút anyai nagyszülei nevelték. Nem csoda, hogy ilyen háttérrel Brosnan számára azóta is a családja a legfontosabb. Keely és Pierce első gyermeke, Dylan 1997-ben született, de a pár csak négy évvel később házasodott össze. 2002-ben második fiuk, Paris érkezésével lett teljes a családjuk.

„A mai napig életcélom, hogy a gyerekeimnek meg tudjam adni azt a figyelmet, szeretetet és törődést, ami nekem nem adatott meg. Az élet illékony, bármikor véget érhet, miért pazarolnánk lényegtelen dolgokra?”

„Én minden pillanatot kiélvezek, amit a családommal tölthetek” – nyilatkozta a The Heraldnak 2015-ben. A színész Keelytől született két fia már nagykorú, s mindketten modellkednek, Dylan emellett zenél, öccse pedig a festészetben mutat apjáéhoz hasonló tehetséget. Dylan és Paris, a People.com kérdésére, hogy milyenek a szüleik, csak annyit válaszoltak: „Nekünk vannak a legfantasztikusabb szüleink a világon.”

A család ideje nagy részét a kaliforniai Malibu és a hawaii Kauai tengerpartjain tölti, emellett gyakran utaznak Európába, többek között például a nagy sikerű Mamma Mia! filmek forgatási helyszínére, Görögországba – amiről a közösségi médiában is megosztanak néha egy-két fotót.

Kép
Pierce Brosnan és felesége, Keely Shaye Smith
Pierce Brosnan és Keely Shaye Smith - Kép: Profimedia

Az igazi szépség a lélekből árad

Keely-t és Pierce-t azonban nemcsak a gyönyörű gyermekeik, de a közös értékrendjük is összeköti. Lassan harminc éve vannak együtt, és bár Brosnant 2001-ben a People magazin a világ legszexibb férfijának választotta, a színészt ez egyáltalán nem érdekelte. „Megértem, hogy a nők miért találják őt szexinek, mert valóban nagyon intelligens és vonzó férfi... ám igazi szépsége a lelkéből árad. Olyan, mint egy finom bor, amelynek az értékét az évek csak növelik” – nyilatkozta Keely férje 70. születésnapjakor.

A pár a mai napig nem engedi, hogy a felszínes elvárások közéjük férkőzzenek, és a közösségi oldalaikon közzétett fotóik is tökéletesen mutatják a köztük lévő harmóniát. Pedig Brosnan feleségét rengetegen támadják a túlsúlya miatt, de Pierce mindig megvédi őt. „Az én szememben ő a legszebb… Most pedig csak még jobban szeretem, hogy a gyermekeim anyja.”  

„Nagyon büszke vagyok rá, és állandóan keresem a módját, hogy méltó maradjak a szerelmére” – írta a színész egyik közösségi posztjában.

Elég végigpörgetni Brosnan Instagram-feedjét – amelyben rendre feltűnnek gyermekei és persze imádott felesége is a képeken –, hogy lássuk, mennyire boldogok. Felnéznek egymásra, és bár Pierce Brosnan a filmjei miatt sokkal ismertebb, mint Keely, a színész sokszor beszél arról, mennyire fontos neki a felesége, aki jegyzett producer. Brosnan, hogy tiszteletét kifejezze, több filmjében is elrejtett már olyan apró tárgyakat és gesztusokat, amelyeket csak a felesége ismerhetett fel. Így például a 2022-ben bemutatott Black Adam című filmben a karaktere megformálása közben sem vette le karikagyűrűjét és a Keelytől kapott óráját.

„Egy időutazó varázslót alakítok a filmben, és mivel neki is van egy csodálatos felesége, Enza, semmi kivetnivaló nincs abban, ha karikagyűrűt hord. És akkor már miért ne viselhetném azt a gyűrűt, ami azzal a nővel köt össze, akit a legjobban szeretek a világon?” – kérdezte a film bemutatásakor az Entertainment Tonightnak adott interjújában.

A titok

Pár hónapja pedig a feleségét igazán rendkívüli ajándékkal lepte meg 60. szülinapja alkalmából: 60 szál vörös rózsát adott át neki, és egy elbűvölő fotót is posztolt a ragyogó nőről és a hatalmas csokorról. „Örökké boldognak és áldottnak érzem magam, amiért ott ültem, amikor egy kora reggel besétáltál az életembe Cabo San Lucasban” – hálálkodott a színész.

S hogy szerintük mi a boldog házasságuk titka? Többek között az, hogy nem a külsőségekben keresik a boldogságot, hanem igazi lelki társai, egyben legjobb barátai is egymásnak. Pierce nemrégiben így nyilatkozott kedveséről: „Szerencsés vagyok, mert a legfantasztikusabb nőt találtam meg, és bármeddig kereshetnék, nem találnék olyat, mint ő.”

Forrás: https://people.com/movies/who-is-keely-shaye-brosnan-pierce-brosnan-wife/ 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti