A dinoszauruszok kiszabadultak a ketrecből – Hogyan hat ránk a technológiai magzatburok?

Mi ez a megváltozott „technológiai magzatburok”, ami körülvesz bennünket?

Hadd lépjek hátra kettőt. A digitális világgal való kapcsolatunk leginkább a Jurassic Park című film történetére hasonlít. Megérkeznek a látogatók a szigetre, és mindenkit lenyűgöznek a fantasztikus dinoszauruszok. Ilyen élményünk volt a digitális világgal a ‘90-es évek elején, amikor elkezdtek begyűrűzni a különböző eszközök: PC, szélessávú internet, okosodó telefonok. 

Harminc évvel később pedig azt érezzük, hogy ezek a dinoszauruszok kiszabadultak a ketrecből, és egyre több olyan probléma vesz körül minket, amelyek valamilyen módon a technológiához kapcsolódnak. 

Társadalmi polarizáció, fake news, digitális függőségek, a mesterséges intelligencia kérdésköre és még sorolhatnánk. A körülöttünk lévő technológiai magzatburok radikálisan megváltozott, és ennek hatása van a viselkedésünkre, a döntéseinkre, a közösségeinkre és a társadalmunkra.

A statisztikák szerint a fiatalok mentális egészsége különösen 2010 és 2015 között, az okoseszközök elterjedésével azonos időszakban romlott sokat. Melyek a legfontosabb tendenciák?

Több párhuzamosan zajló tendencia egyszerre okozta a fiatalok mentális egészségének romlását, amelyet egyre több meggyőző adat támaszt alá. A szorongás, a depresszió és az ADHD-ra jellemző tünetegyüttes radikálisan megnőtt a fiatalok körében. Például az USA-ban 139 %-kal gyakoribb a szorongás, míg a depresszió 161 %-kal. Ezek dinamikus emelkedése valóban a 2010–2015-ös időszakra tehető, amikor a társadalom körében elterjedtek az okostelefonok. 

A technológia hatása azonban közvetett. Kicsit olyan, mint egy erősítő: mind a negatív, mind a pozitív hatásokat sokszorosára erősíti. Például, ha egy diszfunkcionálisan működő családba bekerül az okostelefon, akkor el fogja mélyíteni a már meglévő problémákat. Elveszi az időt és a teret attól a nagyon kevés protektív faktortól, amelyek amúgy meglennének a családban. Ilyen protektív faktor például egy nyugalomban elköltött családi vacsora, ahol beszélgetünk arról, hogy kivel mi történt aznap. Ha ehelyett mindenki a telefonját nyomkodja, akkor ezek az apró pici hatások napról napra, mint a tenger hullámzása erodálják a kapcsolataink sziklafalát.

Elvárhatunk-e tudatosságot a médiahasználatban a gyerekektől, fiataloktól, akik éretlen idegrendszerrel és érzelmi rendszerrel rendelkeznek, és nem tudnak uralkodni magukon?

A XXI. század egyik legfontosabb kérdése, hogy hogyan tudunk olyan technológiai ökoszisztémát építeni, amely valóban az egészségünket és a mentális jóllétünket szolgálja. Nemcsak arról van szó, hogy nem megfelelően használjuk az eszközöket, hanem arról is, hogy szabályozni kell bizonyos technológiai dizájnmegoldásokat, amelyekről már megbizonyosodtunk, hogy károsan hatnak a felhasználókra. A különböző platformok (TikTok, Facebook) üzleti modelljének lényege, hogy a felhasználó a lehető legtöbb időt töltse az adott felületen. Ennek érdekében számtalan dizájnmegoldást alkalmaznak, amelyek erős, de sokszor nem tudatosuló ingerként befolyásolják a döntéseinket. 

A fiatalok azért sérülékenyebbek ezekkel szemben, mert 21 éves korunkig fejlődik a prefrontális kéreg, amely az impulzusok gátlásáért és a hosszú távú célok megvalósításáért felel. 

Megtanítani valamit felelősséggel használni csak akkor lehet, ha az illető birtokában van a megfelelő képességeknek. Lehetne frissíteni a közmondásunkat, miszerint: kés, villa, okosteló gyerek kezébe nem való…

Mik ezek a technológiai dizájnelemek, amik befolyásolják a viselkedésünket? 

Ha online vásárlás során azt látjuk nagy, villogó vörös betűkkel, hogy már csak 5 darab van raktáron, és közben azt is látjuk, hogy másik 100 vásárló nézi épp most ezt a terméket. Vagy a videójátékokban használt loot boxok pszichológiai dinamikája egy az egyben megfelel a szerencsejátékok működési logikájának. Ezek olyan ajándékcsomagok, amikből értékes tárgyakat nyerhet a játékos. A felhasználó egyre többet és többet vásárol belőlük annak érdekében, hogy a játékban előnyre tegyen szert. 

Kevesen gondolják, de a képernyő élénk, kontrasztos színei is olyan örömteli élményt nyújtanak, ami miatt tovább használjuk a telefonunkat, mint ahogy azt valójában szeretnénk. Az ELTE-n végzett kutatásunkban a kísérleti résztvevőknek szürke-fekete árnyalatú képernyőszűrővel kellett használniuk a telefonjukat két héten keresztül. Átlagosan hatvan perccel csökkent a képernyőidejük naponta, és a depresszió-, szorongás- és stresszpontszámuk is alacsonyabb lett. Ha valaki vissza akarja szorítani a képernyőidejét, akkor ez az első számú javaslatom. 

Kép

Sipka Bence pszichológus − Forrás: Sipka Bence

Korábbi előadásában a technológiai eszközök elterjedése mellett a szülői magatartásminták megváltozását is megnevezte mint problémát. A legtöbb szülő félti a gyerekét és segíti, de mit tehetünk, hogy ne legyünk helikopterszülők?

A helikopterszülő abban látja elsődleges feladatát, hogy megvédje a gyermekét minden kockázattól, negatív érzelmi behatástól, stressztől és bizonytalanságtól. Azonban a pszichológiai immunrendszerünk is úgy működik, mint a biológiai. Ha nem kap elég stresszt, akkor nem fog megerősödni. 

A gyerekeknek szükségük van felelősségre, szabadságra és kockázatokra ahhoz, hogy egészségesen fejlődjenek, és hogy az élet kihívásaira felkészüljenek. 

Szülőként például azt tehetem, hogy az életkorához illeszkedő felelősségeket, önállóságot és szabadságot biztosítok neki. Például: hatéves kortól elkezdjük bevonni a gyermekünket a ház körüli feladatokba (saját szoba rendben tartása), nyolcéves kortól engedni, hogy kortársakkal szülői felügyelet nélkül játsszon, 10–12 éves kortól pedig biztatni, hogy önállóan hazajöjjön az iskolából, ha ezt a közlekedési körülmények megengedik.

Egy X generációs szülő hogyan tud határokat szabni a Z vagy alfa generációs gyerekének az eszközhasználatban és a tartalomfogyasztásban, miközben nincs ehhez mintája és elég tudása az online világról?

Kezeljük úgy a helyzetet, mintha egy kalandos külföldi utazásra készülnénk a gyermekünkkel. Rengeteg új izgalmas és akár kockázatos dolog várhat bennünket, de szülőként én vagyok a felelős a gyermekem biztonságáért a digitális környezetben is, csakúgy, mint a fizikaiban. Az ismeretlenség és a bizonytalanság nem szabad, hogy aláássa a szülői magabiztosságunkat, és nem szabad, hogy emiatt egyedül hagyjuk a gyermeket a digitális térben, mondván, ő már jobban ért hozzá. A digitális eszközhasználat mindig legyen közös cselekvés, és beszélgessünk sokat a gyermekünkkel arról, hogy miért szereti a különböző platformokat, miből ismeri fel, ha valami esetleg veszélyes, milyen kockázatai vannak annak, hogy képeket oszt meg magáról, miből ismeri fel a hamis információkat? Tudom, sokszor a szülőnek nincs se ideje, se energiája, se motivációja, hogy jobban megismerkedjen a digitális világ működésével, de a XXI. században a tudatos technológiahasználat lesz az egyik legfontosabb készség, ami meghatározza majd a mentális egészségünket. Elzárkózás helyett fedezzük fel közösen!

A médiához is másképp viszonyulunk: amíg nekem információ, tartalom, látókör, kapcsolat, addig nekik szokás, identitás, a létezés új módja. Más „platformon” vagyunk, mégis van valahol átjárás? Tudunk szót érteni egymással?

A média egyik funkciója, hogy a közösség számára fókuszt teremt a fontos ügyekben, így a közösség képes a problémát elemezni, értékelni, prioritásokat kijelölni és konszenzusra jutni. 

A közösségi média ilyen szempontból nem média, és nem is közösségi, hanem hirdetési platform. Nevezzük a nevén! Leginkább egy olyan egyszemélyes moziterem, ahol mindenki a saját kedvenc filmjét nézi. 

Habár könnyű generációs különbségekként érzékelni ezeket a problémákat, valójában a társadalom egészét érintő jelenségről beszélünk: nemcsak a gyerekemmel, de a szomszédommal, a kollégámmal és a barátaimmal sem vagyok egy platformon. Ahhoz hogy szót értsünk egymással, be kell merészkednem a másik területére, meg kell ismernem, hogy mit fogyaszt, kik a meghatározó „influenszerei”, és törekednem kell arra, hogy közös platformokat találjak ne csak a gyerekemmel, hanem az ideológiai buborékomon kívül lévő másik honfitársammal is.

Kép

Illusztráció forrása: Freepik

Milyen eszközei vannak a szülőnek, hogy felkészítse a gyerekét a digitális környezetre?

A digitális tér radikálisan más környezet, mint a valódi környezetünk. Gyermekemet a közhiedelemmel ellentétben nem azzal tudom felkészíteni a legjobban a digitális környezetre, ha minél hamarabb hozzáférést adok neki. Hanem azzal, ha erős „offline” készségeket fejlesztek, amelyekre utána később lehet építeni a digitálisakat. Legyenek erős szociális készségei, barátai, stresszkezelése, érzelemszabályozása, lássa el az életkorához kapcsolódó feladatokat és felelősségeket önállóan, és utána vezessük őt be a digitális világba. 

Az első okostelefon-vásárlással várjunk 12 éves, a közösségi médiával pedig 16 éves korig. Általános szabály: eszköz vásárlása előtt vizsgáljam meg a kapcsolatomat a gyermekemmel. Minden rendben van? Erős bizalom és megértés jellemzi a kapcsolatunkat? Azt látom, hogy a gyerekemnek nem okoz problémát az iskolai feladatok teljesítése? Vannak barátai? Közösségei? Ha igen, akkor gond nélkül vehetek neki telefont, de ha ezekkel küszködik, akkor a technológiai eszköz biztosan el fogja mélyíteni a problémákat, és megnehezítem vele a gyermekem életét.

Milyen jó gyakorlatok segíthetnek megtalálni az egyensúlyt a digitális és a való világ között?

Az okoseszközök annyira erős ingerekként hatnak ránk, hogy ha a közelünkben vannak, akkor használni fogjuk őket. Ezért a legjobb módszer az elérhetőség korlátozása. Vagyis jelöljünk ki az otthonunkban technológiamentes zónákat és időkereteket. 

Például étkezéseknél nincs telefon, a hálószobába nem lehet bevinni, hetente legyen egy technológiamentes este, havonta egy technológiamentes hétvége. 

Tegyük rendbe a saját kapcsolatunkat a technológiával, mert ez lesz a minta, amit a gyermekünk is magáévá tesz. Ha rendszeresen önkéntelenül pörgetem az Instagramot, amikor unatkozom, rossz kedvem van és levert vagyok, akkor a gyermekem számára is tudattalanul olyan érzelemszabályozási mintát tanítok, amivel megnehezítem az életét.

Hogyan tudjuk megkülönböztetni az addiktív, káros platformokat a hasznos technológiáktól?

Ha egy alkalmazás ingyenes, akkor nagy valószínűséggel alkalmazni fog valamilyen addiktív dizájnelemet. Összességében azt lehet mondani, hogy a káros platformokat onnan lehet felismerni, hogy a használatuk rendkívül élvezetes, figyelemfelkeltő, örömteli élmény (rövid videók, TikTok), és valójában nem igényelnek mentális erőfeszítést a felhasználótól (Candy Crush, Farmville). Ezeket hívom parazita technológiáknak. Tipikus érzés az ilyenek használata után, hogy kimerültnek, frusztráltnak, unottnak, üresnek és szorongónak érezzük magunkat.

Azok a technológiák, amelyek sok erőfeszítést, tanulást, komplex gondolkodást igényelnek (Photoshop, programozás, videóvágás, zeneszerkesztés, egyes videójátékok), nem károsak, sőt egészségesek. A cél, hogy felhasználóként egyre kevesebb parazita technológiát használjunk (például közösségi média), és helyette több olyat, amely valóban hozzájárul az életminőségünk javulásához. A felhasználói igények változásával pedig bízhatunk abban, hogy egyre több olyan vállalati szereplője lesz a technológiai ökoszisztémának, akik szolgáltatása az emberi kiteljesedésünket szolgálja.