Mitől lesz az otthon harmonikus?

Például attól, hogy olyan dolgokkal vesszük körbe magunkat, amiket szeretünk, és amik között jól érezzük magunkat. Sokszor azonban többféle stílus, hangulat is tetszhet egyszerre. A nekünk tetsző dologból ezért egy rendezőelv alapján haladva kell kiválogatnunk otthonunk darabjait, a „lakótársakat”. Ez a rendezőelv tulajdonképpen egy olyan belőlünk fakadó élet-sűrítmény, ami az összes eddigi tapasztalatunkat (pl. gyermekkori otthonunk, rokonaink lakásai, szálláshelyeken látottak, aktuális trendek) figyelembe véve határozza meg azt az ideát, hogy a tökéletes lakás megteremtéséhez mi számunkra a legfontosabb. Nincs tehát jó, vagy rossz megoldás, a lényeg, hogy tükrözzön minket a lakás, és személyes varázsunkat a térben is érzékelni lehessen.

Nálunk a rendezőelv, a lakás legjellemzőbb vonása a régi, az új és a „régies új” keverése. Most egy régi házban – régi, de felújított ablakokkal, ajtókkal – lakunk viszonylag sok új dologgal és néhány jelzésértékű régi darabbal, de ha új házban laknék, biztosan több régi darabot szereznék be. A régi–új téma mindig is foglalkoztatott, utazások alkalmával is szeretem az olyan kompozíciókat fotózni, amikor egy nagyon modern épület tövében megbújik egy régi. Régi házban régi bútorokkal azonban nem szeretnék élni, az már túl múzeumi, kényelmetlen, megáll bennük az idő, a csak új pedig egy kicsit lelketlen és túl gyors számomra.

Szeretem még a régies új, a vintage darabokat is, amikor egy régi formát újonnan legyártanak, így a hatása régi, de a kényelme új.

A rendezőelvünk mentén szépen lassan kibontakozik személyes terünk. Milyen eszközökkel, hogyan lehet személyessé és otthonossá tenni a teret?

1. Valami régi

A fenti példánál maradva egy régi bútordarab, családi ereklye, a régi ajtók-ablakok sokat segíthetnek. Gyerekkoromban volt egy börzsönyi kis faluban egy házunk, amelynek a teljes berendezését, a tulipános ládától a régi ágyakig, szüleim gyűjtötték össze. Egészen skanzenszerűnek hatott, bár a falusi környezetben teljesen autentikus volt. A nyaraló már nincs meg, de az egykori berendezés egy-egy darabjából nekünk is jutott, így a konyhánknak van egy kis vidékies/country-s beütése. Innen származik egy zöld komód is, amely korábban barna volt, de néhány éve átfestettem zöldre, így most elég karakteres darabként büszkélkedik az előszobában.

Kép

Kép: Unsplash

A régi-új tárgyak kiváló kontrasztot adnak egymásnak, és a különböző korok találkozása, kommunikációja új tartalmat – többletjelentést – hoz létre.

A régi daraboknak emberibb, természetközelibb formájuk van, a sokat látott darabok olykor kedvesebbek is, és az állandóságot, „slow life”-ot képviselik, míg új társaik a haladást, a lendületet, a tetterőt biztosítják. A régi tárgyak bevetése most egyébként is nagyon trendi, kár lenne kihagyni ezt a faktort!

2. Fotók

A fotók, gyerekrajzok, képek is nagyon személyessé teszik a lakást, és bennünk is jó érzést keltenek, ha rájuk nézünk. A képek rangját nagyban emeli, ha azok be is vannak keretezve. Több kép esetén találjunk ki egy jó kompozíciót! Lehetőleg ne elszórtan, hanem egymáshoz közel, valamilyen alakzatban tegyük fel őket. Az alakzatok kialakítását a szögelés előtt nézzük meg próbapapírokkal (a keret formájának és nagyságának megfelelő papírlapokat ragasszunk fel tesával a falra), hogy hogyan fog mutatni.

3. Feliratok

Nagy népszerűségnek örvendenek a különböző feliratok, falmatricák is, amik általában vagy nagyon humorosak, vagy valami „nagy igazságot” igyekeznek belesűríteni néhány szóba. Ezek segíthetnek bennünket abban, hogy üzeneteik a tudatalattinkat is elérjék. Nálunk kevés állandó felirat van, viszont van egy nagyobb táblánk, ahol sokszor váltogatom az éppen aktuális mondanivalókat.

4. DIY (Do it yourself)

Ha tudunk, igyekezzünk valami megmosolyogni való díszt saját kezűleg eszkábálni, ami ránk jellemző. Ez kötődhet hobbihoz, munkához, bármihez, amiről kiderül, hogy nem Gipsz Jakab, hanem TE laksz ott. A konyhánkban van két fa tolóajtó, amelynek a mintája a régi budi ajtókra vagy ólajtókra emlékeztetnek, de így újonnan legyártva nagyon is ízlésesek. Régi tárgyak átalakítására is rengeteg ötlet kering a neten, és így két legyet ütünk egy csapásra: újrahasznosítottunk és egyediesítettük a lakást.

5. Színek, minták, stíluspárok

A szín- és mintaválasztás is lehet nagyon egyedi, vagy ha valamiből, pl. textilből vagy egy adott anyagból túl sokat vagy keveset használunk. A sok különböző mintás textil nagyon vidámmá, otthonossá teheti a miliőt, míg a kevés, egyszínű textil nagyon letisztult hatást közvetíthet. Játszhatunk még a komplementer színek alkalmazásával, egy szín több árnyalatának megjelenítésével vagy többféle stílus keverésével (pl. modern és antik, minimál és rusztikus, country és ipari) és a szimmetria-aszimmetria alkalmazásával.

Kép

Kép: Unsplash

Újabb beérkező tárgyak esetén azonban végezzük el a „szükségességi és arányossági tesztet”, azaz, hogy, kell-e az új darab, beleillik-e a meglévő miliőbe, és nem viszi-e el aránytalanul a kívánt hatást valamilyen irányba.

Kísérletezni persze szabad, ha például bátortalannak érezzük magunkat az élet valamely területén, betehetünk egy merészebb darabot a lakásba felkészülés gyanánt. Ha folyton pörgünk, rohanunk, és otthon lenyugodni, feltöltődni szeretnénk, akkor a csendesebb darabokhoz, színekhez nyúljunk. A személyes változásainkat, fejlődésünket így már otthon előkészíthetjük, mivel a megváltoztatott vagy átrendezett lakás új perspektívája a mindennapi életünkre is visszahat. Persze fordítva is igaz ez, a külső nagy változások is lecsapódnak otthon.

A harmónia tehát a lakás, a lakó és a berendezési tárgyak között kialakult kölcsönös egyetértés.

Ebben a zavartalan viszonyban tárgyaink egymással kommunikálva kiegészítik, segítik és erősítik egymást. Ettől a támogatástól érezzük olyan édesnek az otthont!

Merjünk bátrak lenni és megjeleníteni belső énünket! Keverjük ki a rengeteg lehetőség közül saját koktélunkat! Recepteket – inspirációs képeket – persze mindig érdemes nézegetni, de az ízesítést ne bízzuk másra!

Most. Azt mondták, minden alkalommal, hogy most, a mai világban nehezebb gyermeket nevelni. Hogy miért? Mert az élet bonyolult, a kapcsolatunk szakadozottabb az utánunk következőkkel, mert a mai gyerekekre nem lehet hatni, mert már nem figyelnek, mert… Ilyesmiket hallottam.

Amikor visszakérdeztem, hogy ezt komolyan mondják-e, nem inogtak meg a válaszban. Ma nehezebb gyereket nevelni, mint 100 éve. Ezt a „laikus kutatást” megerősítette a Barna Group kutatóközpont felmérése az Egyesült Államokban 2017-ben. Az ő válaszadóik is azt nyilatkozták, hogy ma sokkal nehezebb gyereket nevelni, mint akár a saját gyermekkorukban volt. Ennek három oka szerintük: a digitális technológia (közösségi média), az, hogy a világ nagyon veszélyes hely lett, illetve, a közös erkölcsi rend hiánya. A legnagyobb nevelési kihívásként pedig a tiszteletet és fegyelmet, az időkezelést, a gyerekek közösségimédia‑használatának ellenőrzését és az erkölcsi tartás kialakítását jelölték meg. De fő nehézségként említették a médiaeszközök és platformok okos használatára nevelést.

Milyen különös, a világot ma tényleg zord helynek látjuk! Amióta szinte mindent láthatunk belőle, azóta sokkal jobban tartunk tőle.

A jelen reputációja igencsak rossz. Ahogy Hans Rosling 2018-as „Factfulness” (Tények) című könyvében hangsúlyozta, a tényeket nem ismerjük, a valóságot pedig sötétre torzítjuk. Mit gondol, a világon az egy éven aluli gyermekek hány százaléka oltott? 20? 50? 80? Ha utánanéz, meglepődik, mennyire lebecsülte a valóságot.

Nehezebb volna ma gyermeket nevelni, mint 100 éve?! Amikor nem volt oltás, automata mosógép, hűtő vagy hajszárító, amikor nagy háborúkban vesztek el kis emberek, amikor nem volt egész évben eper a boltokban, sőt százas zsebkendő sem, és ez még csak a lista legeleje… Persze nem illik kétségbe vonni a közhangulatot, de mégiscsak meg kellene élnünk végre a jót. Nem, az élet biztosan nem olyan könnyű, sokak számára nehezebb, mint másoknak. De mégiscsak jólétben, jövőkészen élünk. Biztonságban, gazdag információs környezetben, tervek lehetőségével.

Lehet, hogy valójában nem a gyereknevelés lett nehezebb, hanem mi tartunk egyre jobban a nagy életfeladatoktól.

Mert jobb volna, ha nem is lehetne idő, nemhogy mód a fájdalomra, aggodalomra. Mert lassan már a boldogság mindent átmozgató, változtató élménye is kényelmetlenné, vagy inkább „egészségtelenné”, esetleg veszélyessé válik. És egyébként is, az „énidő” korában a „miidő” afféle áldozatnak tűnhet.

A nyár forró perceiben – amikor azt hisszük, ilyen pokoli hőség még sohasem volt – érdemes néha ébresztő lelki (hideg)zuhanyt is vennünk.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Sorra vettük a karantén pozitív és negatív hatásait egy pszichológus segítségével, felelevenítettük az eredeti sziámi ikrek történetét, egy szakértőt kérdeztünk a prostitúcióról. Egy pszichológus és egy mérnök mesélnek a házasságuk kihívásairól és örömeiről, egy egész mellékletet szenteltünk a felfedezésre váró hazai tájaknak, és írtunk az unokák és nagyszülők kapcsolatáról is.

A lap kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben, vásárolja meg! 

Az esemény délelőttjén a városligeti Millenium Házának étterme zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel, számos bethesdás munkatárs is megjelent. Többen elkészítették ételeiket, és kóstolóval lepték meg a résztvevőket.

A főzési praktikáknak, az ételrecepteknek a megosztása a legtermészetesebb barátságos gesztus az egy munkahelyen dolgozók körében.

Az viszont szokatlan, hogy a kórházi dolgozók ételreceptjei egy könyvben meg is jelennek.

Tamásné Bese Nóra, a kórház kommunikációs vezetője és a könyv szerkesztője kiemelte, fontos számukra, hogy a könyv által a családok közelebb kerüljenek azokhoz, akik fáradságos munkájukkal a gyermekeikről gondoskodnak. Elmesélte, hogyan és miként pattant ki az ötlet, hogy egy gyermekkórház szakácskönyvet adjon ki: „A karantén 40. napja volt, amikor kezdett feszélyezni az a feszült várakozás, állandó készenlét, szervezkedés, ami a gyermekkórházunk – és az egész társadalom – életét átalakította. El akartam felejteni, túllenni rajta. Ugyanezt láttam a munkatársaimon, a Bethesda gyógyító közösségén. És akkor kipattant a fejemből, hogy állítsunk közösen emléket ennek a furcsa, egybekovácsoló, mégis távolságtartó karanténnak. Hogyan is? Meséljünk a mindennapok ételeiről, az életről, amely az ételeket ihleti. Meséljünk arról, milyen sokszínűek is vagyunk, milyen sokféle módon sütünk-főzünk, és miben változott meg az életünk a járványhelyzet alatt.”

A recepteknek történetük van, és mindhez fűződik egy kedves emlék, egy jelentőségteljes pillanat.

„A mesélő munkatárs leírásai és emlékei idővel közösekké, a közösségünk élményeivé válnak, hiszen az elmesélt ételek előkerülnek az ügyeleti vacsorákon vagy a közös ünnepi asztalainknál” – mondta Dr. Velkey György, a kórház főigazgatója.

A látványos fotókkal illusztrált könyvben leírt történeteken átsugárzik a Bethesda családias hangulata, és egyértelművé válik az olvasó számára, hogy egy jól működő közösség életében az együtt evés legalább annyira fontos, mint az együtt levés. A könyvben számos izgalmas recept között válogathatunk: a főigazgató gyógyteái, az égéssebész főorvosnő sztrapacskája, a főnővér tábori lecsója, a gyógytornász túrós nudlija, a gasztroenterológus bablevese vagy a kórházhigiénikus almáspitéje nemcsak elkészíthető ételek, hanem reményt keltő történetek, hogy az egészségünk, a gyermekek egészsége olyan gyógyító emberekre van bízva, akik minden körülmények között helytállnak.

A könyv megvásárlásával a Bethesda Gyermekkórházat támogatja, megrendelhető itt.

– Robi, 2020. március közepén nagy kitüntetést kaptál: a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.

– 2010-ben kaptam meg a Magyar Köztársaság Arany Érdemrend fokozatát, és most, tíz évvel később a lovagkeresztet. Ez a díjátadó is sajnos elmaradt a járvány miatt, de remélem, hamarosan már kézbe foghatom a díjat. Tudom, hogy ezeket a díjakat én kapom, de úgy tekintek rájuk, mint amit az egész zenekar kapott a munkájáért. Büszke vagyok az elismerésre, büszke vagyok a zenekarra, de a legnagyobb elismerés számomra az, ha sok ember kíváncsi a zenénkre.

Nagyon elkényeztetett helyzetben vagyunk, mert bárhova megyünk, tömegek várnak ránk, koncertjeinken idősek és fiatalok egyaránt kívülről fújják a dalokat.

– Házasok és egyben kollégák is vagytok. Andi a koncertszervezéssel foglalkozik és a menedzseri feladatokat látja el, te pedig, Robi a zenekarért vagy felelős. Szerintetek mi a jól működő közös munka alapja?

Róbert: A szakmai életünkben nagy könnyebbség, hogy férj és feleség is vagyunk. A magyar–cigány vegyes házasság és egymás tisztelete a Budapest Báron is tükröződik. A magunk terepén dolgozunk és vagyunk kreatívak. Én tiszteletben tartom Andi munkaterületét, soha nem próbáltam beleokoskodni, de sokszor kikérem, kikérjük a véleményét. Ő a külső fülünk és szemünk. Sokat segít az albumcímek kitalálásánál, figyelemmel kíséri a dalok születését is, és ha elkészül egy nóta, ő az első, akinek megmutatjuk, ugyanis, ha neki tetszik, akkor ezer százalék, hogy a közönség körében is sikert arat majd.

Andrea: A Budapest Bárt együtt találtuk ki, teljesen természetesen alakultak ki a feladatok, hiszen megismerkedésünkkor is már zenei menedzser voltam, Robi pedig aktív, koncertező zenész. Olyan vállalkozást működtetünk, amiben jól érzik magukat a résztvevők, és még másoknak is örömet okozunk. A Budapest Bár egy család, ahol több mint egy tucat emberért kell felelősséget vállalni. Ha konfliktus van köztünk, akkor a többiek véleménye, meglátása nagyon sokat tud segíteni. A súrlódás néha elkerülhetetlen, hiszen a privát életünk összefolyik a szakmaival: a mi házunkban van a próbaterem és az iroda is. Persze igyekszünk legalább részben különválasztani a két szegmenst.

– Hogyan ismerkedtetek meg?

Andrea: Egy Besh o droM koncerten találkoztam először Robival, aki ekkor még a 100 Tagú Cigányzenekarban is játszott, majd a Besh o droM együttes menedzsere lettem. Egy évig csak barátok voltunk, aztán jött 2000 nyara: rengeteget turnéztunk, sokat jártunk külföldre, fesztiválokon rendkívül népszerű volt a zenekar; egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Azóta már lassan húsz éve együtt vagyunk.

Róbert: 

Pontosan 2001 óta vagyunk együtt, és tizennégy éve élünk házasságban.

– Különleges a helyzetetek, hiszen egyrészt roma–magyar házasság a tiétek, másrészt Andi az idősebb fél a kapcsolatban. Szüleitek mit szóltak, amikor megtudták, hogy össze szeretnétek kötni az életeteket?

Andrea: Egy érdekes kettősség jellemezte a mi családunkat: szerették a muzsikus cigányokat, családunk idősebb tagjai imádták a cigányzenét, apukám sokat mulatott, a környékbeli romagyerekekkel azonban rendszeresen meggyűlt a bajunk – nagymamámtól gyakran loptak lekvárt, engem pedig rendszerint megtámadtak iskolából hazajövet kislánykoromban. A rossz tapasztalatok és előítéletek miatt nagyon féltettek a szüleim a vegyes házasságtól, de bármennyire is aggódott értem az édesapám, szerintem titokban nagyon élvezte, hogy cigányprímás lett a veje.

Kép

Farkas Róbert és Gáncs Andrea 

Róbert: Az én családom a korkülönbség miatt aggódott inkább, és emiatt bennünk is több volt a kétség, hogy működni fog-e a kapcsolatunk, de szerencsére az idő minket igazolt. Andit a családom ismerte és kedvelte, tudták, hogy együtt járunk, hogy sokszor nála alszom, tehát amikor bejelentettem, hogy elveszem feleségül, nem ért senkit váratlanul a hír.

– Andi, van olyan eleme a roma kultúrának, ami a meglepetés erejével hatott rád a kezdetekkor?

– Egy elég vicces jelenet jut erről eszembe: a kapcsolatunk elején valamin összevesztünk Robival, aki nagy lendülettel ki is viharzott a lakásból, de még visszaszólt, hogy lapozzam fel Révai nagy lexikonát a „c” betűnél.

Vagyis meg kellett szoknom, hogy más a temperamentum, a habitus, mások a szokások. Színesebbek voltak a lakásokban a falak, hangosabbak a családi ebédek és szorosabbak a családi kötelékek.

És persze volt jó néhány szó, amelynek a jelentését meg kellett fejtenem egy beszélgetés közben.

– Melyek azok a tulajdonságok, amiket különösen szerettek egymásban, és ami miatt felnéztek egymásra?

Róbert: Andi éleslátását nagyon csodálom. Elképesztően gyorsan átlátja a szakmai helyzeteket, ösztönösen ráérez a jó dallamokra, és több ember fejével is képes gondolkodni. Órákig sorolhatnám, mit szeretek benne, de inkább azt mondom, hogy mindent. Úgy szeretem, ahogy van!

Andrea: Én egyrészt nagy csodálója vagyok Robi művészetének, másrészt kissé irigylem a kitartását és a szorgalmát. Sosem elégszik meg a félmunkával. Ha elhatároz valamit, azt nagy energiákat mozgósítva végig is viszi. Én hajlamos vagyok a második-harmadik próbálkozásra feladni bármit, ha nem megy, de ő nyolcvanadszorra is nekifut a kitűzött céljainak. Ilyen volt a gitártanulás is: beiratkozott magántanárhoz – egészen Brazíliáig ment, hogy tanuljon –, és ott volt olyan nap, hogy húsz órán keresztül gyakorolt.

– Vannak, akik azt mondják, hogy nincs szükség elköteleződésre és papírra, hiszen ezek nélkül is szeretik egymást. Szerintetek mitől lehet mégis szerethető és izgalmas „kaland” a házasság?

Róbert: Mi még gyerekcipőben járunk azokhoz a párokhoz képest, akik 30–40 évet élnek le együtt. Fiatalon, 14 évesen kezdtem a pályát, és a fél életemet utazással töltöttem, éppen ezért számomra a biztonság, a stabilitás, a nyugalom idővel nagyon fontosak lettek. A nyugodt háttér elengedhetetlen ahhoz, hogy az ember a saját szakmájában is kiteljesedhessen. Ha ez nincs meg, akkor jönnek a pótcselekvések, mint például a züllés, a féktelen bulizás, az italozás, ami hosszú távon sehova nem vezet, és nem is lehet cél! Nekem legalábbis semmiképp. Én akkor vagyok kiegyensúlyozott, ha egy szerető társ, pontosabban Andi motivál.

Kép

Gáncs Andrea – Kép: Erdélyi Gábor

Vele bármikor meg tudom osztani az örömöm és bánatom. Nem is szeretem, ha sok időt kell egymástól távol töltenünk.

Andrea: Nem egyszerű fenntartani egy házasságot ebben a rohanó világban, de úgy vélem és tapasztalom, hogy a türelem, a kitartás, az alkalmazkodás és kompromisszumkötés csodákra képes. Minden házasság egy hullámvasút, a mi házasságunkban is voltak mélyebb gödrök és csúcspontok, de ha nem lett volna meg köztünk az együttműködni akarás, akkor az a sok remek szakmai dolog sem jöhetett volna létre, amelyek a Budapest Bár égisze alatt születtek. Vannak, akik számára négy-öt gyermek jelenti a kiteljesedést, nekünk ez sajnos nem adatott meg, de nem szomorkodunk, inkább igyekszünk megbecsülni azt a sok szép privát és szakmai élményt, amit az élet folyamatosan ad nekünk.

– Tizenhárom éve működik töretlen sikerrel a Budapest Bár – filmslágereket, kuplékat, táncdalokat és egyéb híres slágereket dolgoztok fel mívesen hangszerelt cigányzene kíséretében. Idén a nyolcadik lemezzel jelentkeztek, Ha megtehetnéd címmel. Mindig van egy vezérmotívum, egy téma, ami köré a dalaitok szerveződnek. Ezúttal mi ez?

Róbert:

A tizennégy dalt tartalmazó lemez témája a szerelem és a vágyak. A címadó dalt Lovasi András írta – mondhatni, „kigurult” belőle.

Az album készítésében a Budapest Bár öt kiváló művészén kívül tizenegy énekes – Behumi Dóri, Németh Juci, Rutkai Bori, Frenk, Keleti András, Kiss Tibor, Kollár-Klemencz László, Lovasi András, Mező Misi, Szűcs Krisztián, Tóth Vera – működött közre.
Andrea: Utoljára 2017-ben jelent meg tematikus lemezünk Budapest címmel, azóta jó sok nóta gyűlt össze – ezekből válogattunk most. Azért választunk mindig témát a lemeznek, mert nagyon sok előadót és sokféle előadói stílust kell összefognunk, úgyhogy mindig kijelölünk egyfajta sorvezetőt, ami mentén alkotunk.

– Márciusra készült el a lemez, de épp jött a világjárvány és a korlátozások…

Andrea: Igen, sajnos le kellett mondanunk a MOM Kulturális Központba, március 15-re tervezett lemezbemutató koncertünket. Hiába építettük fel a lemez beharangozó kampányát, március közepétől az embereket kizárólag a koronavírusos hírek érdekelték. Tudomásul vettük, hogy le kell állni. Ez idő alatt erősítettük az internetes jelenlétünket YouTube-on, Facebook-on és Instagramon, és pihentünk. Egyébként is tartottunk volna tavasszal egy másfél hónapos szünetet. Szerencsére kifejezetten jól állunk a nyári koncertek szervezésével, mert előre dolgoztunk.

Május elején kezdett el újra próbálni a zenekar Rejtő Jenő „A tizennégy karátos autó” című művéből készült zenés színházi előadásra, amelynek bemutatója a Városmajori Szabadtéri Színpadon lesz augusztus 13-án és 14-én.

Az előadás a TRIP Hajó produkciója, a rendező a Jászai Mari-díjas Keresztes Tamás, ő tervezte a díszletet is. A dalok túlnyomó részét Szűcs Krisztián írta, a dalírásban Kollár-Klemencz László is közreműködött, a hangszerelésen pedig az egész zenekar dolgozik. A szereplők között lesz Dankó István, Mentes Júlia, Mikó István és Rába Roland is. A Budapest Bár élőben, koncertszerűen játszik, a dalokat színpadi jelenetek, etűdök fűzik majd össze. Ha minden jól alakul, akkor ősztől az újpesti UP tűzi műsorára a produkciót.

Néhány évvel később már önállóan indultunk el és fedeztük fel Horvátországot. Valami különös érzés vezetett és fogadott, hiszen sok helyen visszaköszönt a közös történelem, a Monarchia virágzásának idilli korszaka. Magyar feliratok, táblák, emlékek kerültek elénk. Ami az első és második alkalommal számunkra még idegen volt, talán még frusztráló is, az a harmadik és sokadik találkozás során már az otthonosság és a harmónia érzését jelentette, és jelenti mind a mai napig.

Ma már szinte letaglóz a hiányérzet, ha egy-egy évben valamilyen okból nem jutunk el a szeretett Adriánkra.

Ha nem suhanhatunk el Fiume / Rijeka magasra nőtt toronyblokkjai, az egykori magyar kikötőváros mellett. Ha nem sétálhatunk önfeledten Abbázia / Opatija promenádján, a híres Ferenc József tengerparti sétányon, ha nem csodálhatjuk meg sokadjára is a tengerparti Bécs részleteit és összhatását. Ha nem indulhatunk felfedezőútra Porečben, amelyet Velence és Ravenna után a harmadik legjelentősebb Adria-vidéki bizánci műemlékvárosnak tartanak, és a zegzugos óvárosi utcáival velencei hangulatot árasztó Rovinjban. Már nem esik jól a nyaralás, ha a napozást, fürdést, a gondtalan időtöltést nem egészíti és teljesíti ki a műemléképületek közötti korzózás, rácsodálkozva egy-egy, addig észre nem vett épületrészletre, homlokzati díszre. Talán fellengzősen hangzik, de így vált észrevétlenül a nyaralásaink szerves és megszokott részévé a kultúra, amiből igyekszünk nem engedni, mert szellemi feltöltekezésben részesít, és hangulatosan kiegészítik egymást a laza pihenéssel.

Lelkiekben is gazdagodunk, mert ahol kulturális látnivaló van, ott mindig találni több templomot is, ami lebilincsel, amiben jólesik felfelé nézni, befogadni magunkba a szakralitás csodáját, majd elcsendesülő lélekkel leülni pár percre, és hálát adni mindezért.

Azért, hogy újra eljutottunk valahová, először vagy sokadjára, és kiszakadva a saját, megszokott környezetünkből rácsodálkozhatunk valami újra. Értékes mindez, mert ilyen élményekből nagyon kevés jut egy-egy évben vagy éppen egy-egy életben is. Ezért szinte már patikamérlegen porciózzuk és méricskéljük utazásainkat, és igyekszünk elraktározni minden egyes percét, illatát, hogy később újra elővehessük; belefeledkezve a pillanatok csodájába.

Ez a cikk a Képmás magazin 2017. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

Az Istenélmények sallang nélkül podcast a Képmás magazin műsora. Valódi emberek valódi történetei istenélményeikről. Sallang nélkül. A vendégekkel Tóth-Fazekas Andrea beszélget. Az egyes epizódok meghallgathatók, ill. visszahallgathatók az Istenélmények sallang nélkül podcast Facebook-oldalán, a Képmás Podcast rovatában, a YouTube, a Spotify és a Soundcloud  csatornáinkon és a legnépszerűbb podcast-applikációkban.

Élnek a Földön olyan szerencsések, akik tizenhét-tizennyolc éves korukban megszerzik a jogsit. Egyesek rögtön autót is kapnak a fenekük alá, mások jogosítványa évekig porosodik a fiókban, míg lassacskán a vezetési gyakorlat is a feledés homályába merül. Vannak azonban olyan hozzám hasonló egyedek, akik legelőször a harmadik x betöltése után nyomják tövig a kuplungot. Nincsen könnyű dolguk.

Évekig halogattam a jogosítványszerzést, hol anyagi okokból, hol időhiányra hivatkozva, mintha éreztem volna, hogy nem lesz sétamenet. Közben egyre jobban nyomta a vállam a felelősség súlya, amibe tizenévesen bele se gondol az ember: tényleg akarom én mások és a magam életét kockára tenni? Nem lesz jó nekem élethossziglan vonatok biztos acélszerkezetében ücsörögni, kell nekem saját fémdoboz kerekekkel?

Végül úgy éreztem, bár sok nő megfutamodik, és bérletet vált az anyósülésre, én nem erre vágyom. Ebben az elhatározásomban némileg erősített, hogy egy jogsi nélküli anya gyermekeként sokszor álmodoztam róla, milyen más lenne minden, ha anyám tudna vezetni. Én egy olyan anya akarok lenni, aki kocsival hozza haza a buliból kamasz gyerekét. Persze, lehet, hogy ő jobban örült volna, ha végül nem iratkozom be a KRESZ-tanfolyamra – de nem így történt.

KRESZdetek

Nosztalgikus érzések fogtak el újra az iskolapadban, és remekül el tudtam magamat szórakoztatni, mert a tananyagban használt összes fénykép gyermekkorom helyszínén, Debrecenben készült. Sokszor az elsőbbségadás szabályai helyett azon agyaltam, hol járunk éppen a cívisvárosban. A számítógépes KRESZ-vizsga napján kicsit megilletődötten utaztam át Budapestet.

Az omladozó épület egyik ajtaján kilépő pocakos úr a vizsga pontos időpontjában közölte, a rendszer meghibásodása miatt három hét múlva kell jönnünk újra.

Kicsit aggódtam, hogy amit aznap még tudok, az idő múlásával elvész a kereszteződések tengerében, de végül is sikerült levizsgáznom. Mégis úgy tűnt, az elsősegély-tanfolyam elvégzése után ki kellett pihennem a fáradalmakat, mert egy kerek évig nem kezdtem el a gyakorlati vezetést. 

Rögtön a forgalomban

Amikor végre az óbudai lakótelepen megláttam hózentrógeres oktatómat, büszkén pattantam be az autóba, és azonnal a lényegre tértem: autót eddigi életemben soha, egy centimétert sem vezettem, ne 0-ról, hanem mínusz 100-ról induljunk ismeretügyileg. Rendben – mondta, majd felsorolta melyik pedál mire való, és már indultunk is a pénteki csúcsforgalomba. Sose fogom elfelejteni, mennyire remegtem az előttem és mögöttem haladó Lexusok és BMW-k láttán, azt sem tudtam, melyik tükörbe kellene épp néznem, és nem értettem, hogy száguldhatunk 70-nel. Igaz, hogy pedálok az oktatónál is voltak, de a kormány mégis csak énelőttem ágaskodott. Az eredeti terv szerint csak a Hajógyári-szigetig kellett volna elevickélnünk, ami gyakori kezdő vezetői helyszín, amióta a rutinvizsga eltörlésével az autósiskolák bezárták rutinpályáikat. Csakhogy a Sziget Fesztivál miatt már nem tudtunk bejutni a szolíd autóforgalmú szigetre, így közel két hónapon át folytathattam a csúcsforgalomban autóvezetési tanulmányaimat.

Később ez a fenomenális oktató azt is az orromra kötötte, hogy én már harmincévesen kissé benne vagyok a korban, ezért megy ilyen nehezen a motorikus koordináció, azaz a pedálok és a kezeim összehangolása.

Az órák során, mint minden kezdő vezető, követtem el hibákat, de ez az ember (tanárnak inkább nem nevezném) nem segített tisztességesen, nem érzett együtt velem, pedagógiai véna híján csak kiabált és fenyegetett, hogy „még egyszer ilyet meg ne lássak, mert akkor felfektetem ide a combomra, és nagyon elfenekelem” – mondta egy 30 éves, „öreg” nőnek! Minden órán más útvonalon mentünk, a legkevesebb sikerélményem sem volt, végül a kötelező óraszám lejártával, amikor már másodjára törölgettem a könnyeimet a dugóban araszolva, közöltem vele, hogy nem bírom tovább, keresek egy másik oktatót. Ő nem értette az indokaimat, szerinte ő teljesen normálisan bánt velem, jól folyt a munka. Mondtam, hogy lehet, én vagyok akkor gyenge, de bízom abban, hogy találok majd egy olyan kedves, türelmes oktatót, akire szükségem van. Erre jött a gyenge ember legravaszabb fegyvere: „Kislányom – mondta –, az ilyen kedves, dicsérgetős tanárok tanítványai kerülnek halálos balesetük képeivel az újságok címlapjára.” Ezt hallva egy pillanatra elbizonytalanodtam, de végül nagy lendülettel kiszálltam a kocsiból, és elviharzottam. Lábaim remegő, idegen test darabjaiként billegtek alattam, amíg elértem a buszmegállóig.  

Károly, a megnyug(ok)tató

Talán érthető, miért vártam újabb hónapokat, mire egy jó ismerősöm által ajánlott oktatónak, Károlynak bemerészkedtem az autójába. Nála is egy kisebb monológgal kezdtem, elmondtam, hogy kezdjünk mindent az elején, mert traumatizálódtam, mindig lefulladok, egyedül a körforgalmakhoz értek, mert abból Óbudán annyi van, mint az egész országban összesen. (Erre tessék, az új tanulói körzetemben egyetlen körforgalom sem volt!)

Sose fogom elfelejteni, ahogy először kigurultunk az Erkel Színház parkolójából, és tudtam, le fogok fulladni, de Károly nem hagyta: amikor hallotta, hogy kevés lesz a gáz, belenyomott egy kicsit, úgy, hogy csak egy idő után vettem észre.

Az első órákat így csináltuk végig, amíg el nem kezdtem bízni magamban.

A vizsgára két nappal az esküvőm előtt került sor. Aznap reggel volt az egyetlen kis híján drámai jelenetünk Károllyal, amikor észrevette, hogy a másfél évvel ezelőtti orvosi papírjaimban az szerepel, csak szemüveggel vezethetek, és hiába mondta azóta egy másik szemészorvos, hogy semmi szükség arra a szemüvegre, a papírok makacs dolgok, főleg egy vizsgán. Egy-két percre magunkba zuhantunk Károllyal, hiszen nem is volt kiváltott szemüvegem. Végül neki, mint mindig, támadt egy mentő ötlete. Van nálad napszemüveg? – kérdezte. Hála Istennek, ott lapult egy a táskámban. Vedd fel, mondta, majd azt mondom, muszáj hordanod, mert szemműtéted volt, és érzékeny vagy a fényre.

Így végül az április elejei borongós időben napszemüvegben szereztem meg a jogosítványt. Ettől persze még királyabbnak éreztem magam.

Károlyhoz még egy darabig jártam vezetni, mert úgy gondoltam, nem tudok még eleget a felelősségteljes közlekedéshez. Az egyik búcsúzó mondata még sokáig velem maradt: „Nyugi, senki sem akarja összetörni az autóját, ha csak kicsit hibázol, mások kompenzálják, mint ahogy te is fogod mások hibáit kompenzálni. Így működik a közlekedés.”

Több száz órát vezettem 120-as pulzussal, még most is felismerhető vagyok peckes ülésemről, ahogy feszesen bámulom közlekedő pajtásaimat, de sose gondoltam volna, hogy minden egyes alkalommal átjár majd a büszkeség, hogy én erre képes vagyok. Felnőttként, hatalmas félelmeimet legyőzve elsajátítottam egy képességet, amit imádok. Mert tényleg azt a szabadságot adja, amit csak az autóvezetés tud. És közben megtanultam azt is, hogy ha nem állok ki magamért, és feladom, most mennyivel kevesebb lennék.

A trianoni döntés ennyi év elteltével is meghatározza a külhoni magyarok életét. „Szorongással tölt el, ha erre gondolok. Bennünk van eleink fájdalma, élettörténete, a hit, a remény és a szeretet, az elfogadás, de a bánat is. Jó lenne megtanulni együtt élni ezzel, csakhogy az igazságtalanság nem múlik el az emberek bölcsességével” – osztja meg érzéseit a székelyföldi Tiboldi Bea. A II. világháború veszteseként tovább zsugorodott az ország. A kommunizmus éveiben Trianonról beszélni sem lehetett. A rendszerváltást követően Antall József megjegyzése, miszerint 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni, bizakodásra adott okot, ám csak 2010-ben indult érdemi párbeszéd az anyaországtól elszakadt honfitársaink helyzetéről. Ebben az évben június 4-ét a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánították, az ekkor életbe lépő törvény pedig megerősítette, hogy „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek.” Bevezették az egyszerűsített honosításról szóló törvénymódosítást, ami lehetővé tette, hogy a magyarországi lakcímmel nem rendelkezők magyar állampolgárságot szerezhessenek. „A határok ellenére együvé tartozhatunk, ami megerősített minket hitben, erkölcsben és nemzettudatban” – emlékezik vissza egy erdélyi tanítónő, Marschal Ildikó.

Kép

Kép: Freepik

Az asszimiláció és az elvándorlás ugyanakkor továbbra is probléma, a romániai magyarok száma például 1991 és 2011 közt 13%-kal csökkent. Ezen a negatív tendencián értelemszerűen a gyermekvállalás javíthatna, ennek azonban több akadálya is van. A Nemzetpolitikai Kutatóintézet (NPKI) és a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) 2019-es, Kárpát-medencében végzett felmérése szerint a gyermektelenek 77%-a szeretne családot alapítani, az ideálisnak tartott gyermekszám 2,4 a határon túli magyarok körében.

Magyarország Kormánya a legfiatalabbak jövőjére gondolva 2018-ban, a Családok és Külhoni családok évében indította el a Köldökzsinór Program keretén belül a határon túl élők – akárcsak a magyarországiak – számára, hogy újszülött gyermekük után anyasági támogatást és fiatalok életkezdési támogatását, Babakötvényt vehetnek igénybe, amelyek együttes összege meghaladja a 100 000 forintot.

Az anyasági támogatásnak és a Babakötvénynek, azaz a fiatalok életkezdési támogatásának nem feltétele, hogy mindkét szülő magyar származású legyen, azonban a programhoz csatlakozáskor elindul a gyermek magyar állampolgárságának vagy magyar igazolványának kérelmezése is. Mindez erősítheti a fiatalok magyar identitását.

A vajdasági Szabó Viktória harmadik gyermeke születése után igényelte a Babakötvényt. „Nagyon jó kezdeményezésnek tartom, mert az összeg a lányunk 18 éves koráig évente kamatozik, amit majd az egyetemi tanulmányaira szeretnénk fordítani” – árulta el. Mivel későn értesült a lehetőségről, az anyasági támogatást már nem tudta igénybe venni, azt ugyanis a gyermekek hat hónapos koráig lehet kérelmezni, a fiatalok életkezdési támogatásának viszont nincs ilyen időbeli korlátja.

Kép

A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) adatai szerint a bevezetés óta 2020. május végéig összesen 22.340 külhoni magyar család igényelte az anyasági támogatást, és 19.289-en kérték az életkezdési letéti számla megnyitását gyermekük részére.

Ez azt jelenti, hogy a külhonban született gyermekekkel együtt minden évben legalább 100 ezer magyar kisbaba jött a világra. A Köldökzsinór programmal a magyar családtámogatási rendszer átlépte a trianoni határokat, kifejezve ezzel azt, hogy minden magyar gyerek kincs, szülessen bárhol is a világban.

Eddig összesen 68 országból jelentkeztek a programra. A támogatások csaknem kétharmadát a Kárpát-medencében élők vették igénybe, azon belül is 70 százalékuk Erdélyben, 15 százalékuk a Vajdaságban, 9 százalékuk Kárpátalján, 6 százalékuk pedig Felvidéken. Emellett a történelmi Nagy-Magyarország határain kívül, diaszpórában élő magyarok is rácsatlakoztak a Köldökzsinórra, hiszen a kérelmek egyharmada elsősorban Európából, a legtöbb Németországból érkezik, de akadnak köztük iráni, új-zélandi és ausztráliai családok is.

„Magyarország feldarabolásával megpróbáltak minket is szétszakítani, de az elmúlt száz év bizonyította, a magyar nemzettel ezt még ilyen eszközökkel sem lehet megtenni” – vallja Ildikó. Beát büszkeséggel tölti el, hogy magyarnak született: „Okozhatnak ugyan fájdalmat, de valahogy mindig felállunk, mert az Anya láthatatlan keze fogja a kezünket” – teszi hozzá. 

Készült a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) együttműködésével. 

Az elkészült remekművekre a KEDD Facebook oldalán lehetett szavazni. A legtöbb voksot kapó harminc óvoda Bogyó és Babóca ajándékcsomaggal gazdagodott. A nyerteseknek Bartos Erika egyedi Tündérkártya memóriajátékot készített, emellett a szerző a rajzpályázat összes résztvevőjének egy-egy Bogyó és Babóca matricacsomaggal kedveskedett. Az első helyezett Erzsébetvárosi Magonc Óvoda fődíja pedig egy Bogyó és Babócás léggömb, amit szintén az írónő készített el számukra. Különdíjként Bartos Erika meseprogramot is tart a nyíregyházi Szent Imre Óvodában.

Kép

Kép: Bartos Erika

„A gyerekek nagy rajongói Bogyónak és Babócának, ezért lelkesen fogadták a rajzpályázatot. Sokszor meséltük nekik a történeteket, amik mély nyomot hagytak bennük. Az epizódokat azért is szeretjük, mert kapcsolódnak a mindennapjaikhoz és a köztük előforduló konfliktusokra is megoldást kínálnak” – meséli a fődíjas óvoda óvodapedagógusa, Koltai Krisztina.  

„Óvodásainknak hatalmas élmény volt részt venni a rajzpályázaton, végig figyelemmel kísérték a szavazatok alakulását. Kíváncsian várják a Bogyó és Babóca 4. – Tündérkártyák mozifilmet is” – árulta el a második helyen végző Pillantó Kutya Alapítványi Óvoda vezetője, Rácz Gabriella. Óriási rajongói a katicalánynak és a csigafiúnak a harmadik helyezett Sülysápi Csicsergő Óvoda 3. sz. Tagóvodájának óvodásai is, akik közt olyanok is ceruzát ragadtak, akik egyébként nem gyakran rajzolnak „Szoktunk nekik vetíteni Bogyó és Babóca epizódokat, és a történetek sokszor visszaköszönnek a játékaikban” – árulta el Varga Renáta, az intézmény óvodapedagógusa.

 A Bogyó és Babóca 4. ‒ Tündérkártyák ‒ 13 + 1 új mese az elmúlt évtized legsikeresebb magyar gyerekfilm-sorozatának negyedik része, amely az előző három mozifilmhez hasonlóan elsősorban a 2-6 éves gyerekeket szólítja meg. A Pro Familiis, Aranykönyv és Janikovszky Éva-díjas író, Bartos Erika bájos karakterei játékosan, különböző kalandokon keresztül fedezik fel az őket körülvevő világot, a mesék a természet szeretetére, a békességre ösztönzik a legkisebbeket. A kis nézők a 14 új epizódból megtudhatják, kinek gyűjtötte a tengerparton a legszebb kagylókat Ugri és Szellő, hogyan jut el egyedül a tücsök koncertjére a Holdbogár, aki nem tud járni, vagy hogy mi sül ki abból, ha a kicsiknek és nagyoknak együtt kell fociznia, míg a Buborék és a Tündérkártya című epizódok az óvodások közti konfliktusok feloldására mutatnak példát.

A gyermekek új szereplőkkel is megismerkedhetnek: a kerekesszékes Holdbogár megjelenésével az animációs film forgatókönyvét is jegyző Bartos Erika a fogyatékossággal élők mindennapjait szeretné megmutatni a legkisebbeknek. „A Holdbogár gyenge lábai ellenére semmiképp sem kiszolgáltatott szereplő, sokkal inkább az önállóságot testesíti meg” – mesélte az új karakterről egy interjúban az írónő.

Kép

Kép: Holdbogár ​​​​​​​Bogyó és Babóca 4. ‒ Tündérkártyák ‒ 13 + 1 új mese

A mozifilmet ezúttal is az Oscar-díjra jelölt M. Tóth Géza és Antonin Krizsanics alkotópárosa rendezte. „A negyedik Bogyó és Babóca sorozat és mozifilm azzal a felelősség-érzéssel és alapossággal készült, amellyel csakis a legkisebbek számára készít ajándékot az ember” – emelte ki M. Tóth Géza. A mesélő és a szereplők hangját ismét Pogány Judit Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész kölcsönözte, a produkció zenéjét és hangzásvilágát pedig a Kifli Zenekar szerezte.

A Bogyó és Babóca 4. ‒ Tündérkártyák ‒ 13 + 1 új mese széles vásznon való megtekintése remek kikapcsolódás és egyben méltó megünneplése lehet a karantén végének a családok számára.