– Július 9-én, csütörtökön egy francia tematikájú irodalmi-zenés esten találkozhatunk veled a Várkert Bazár szabadtéri színpadán. Várhatóak személyes történetek, versek és dalok is. Ha három fogalmat lehetne említeni, mit jelent neked Franciaország, a francia világ, mit mondanál?
– Franciaország a lelkem egy része. Amikor sikerül eljutnom az országba, mindig „hazaértem” érzés fog el. Gyerekkoromtól így van, ezért már akkor elhatároztam, hogy tanulni fogom a nyelvet, és elő úti célom Párizs lesz. Valamiért úgy alakult, hogy a nevemnek is van jelentése franciául, pedig a családomban senki nem élt francia nyelvterületen. Szóval előbb-utóbb rájöttem, hogy nincsenek véletlenek.

– Hosszabb várakozás után ez az első színpadi est a Várkertben, nemrég indult újra a kulturális élet. Milyen hatással volt rád, az életedre a kényszerű leállás? Alkotóként, előadóként hogy élted át a „szünetet” és az újrakezdést?
– A hirtelen váltás szerintem mindenkit megrémisztett az elején, hiszen ilyesmit még sosem kellett átélnünk. De egy-két hét elteltével átállítottam az agyamat arra az oldalra, hogy mi a jó nekem ebben a helyzetben. És rengeteg mindent találtam! Eddig a hétköznapjaim leginkább a szakmai életem körül forogtak, és most rengeteg lehetőség adódott más dolgokra is, amikben annyira elmerültem, hogy a szakmai visszarázódás – hogy már újra koncertezhetünk – nem volt olyan egyértelműen egyszerű, mint ahogy azt kívülről elképzelné az ember. Kimerítő gyakorlás és próbák előzték meg, de végre lett miért újra gyakorolni.

– Hogy fog telni a nyár, lesznek koncertek, vagy pihenéssel, töltekezéssel telnek az elkövetkező hónapok?
– A pihenésen, töltekezésen túlvagyunk, és a nyarat kihasználjuk zenélésre, amennyire csak lehet, és ameddig lehet. Az év legjobb dolgai nekem amúgy is a nyári időszakhoz kötődnek. Örülök, hogy ki lehet már mozdulni, és személyes találkozókat is lehet szervezni.

– Hangolódásképp a július 9-i estre, játsszunk picit. Mondj nekünk egy olyan dalt és egy olyan verset, amely nagyon jellemez téged.
– A karantén ideje alatt akadtam rá Földes Lívia: Isten tenyerén ébredtem című versére, és ez a vers rengetegszer eszembe jut! Ebben az elmúlt időszakban muszáj volt elgondolkodni azon, hogy milyen viszonyban vagyunk önmagunkkal, más emberekkel és a Földünkkel, ahol élünk. Ez a költemény jól kifejezi mindezt. Így szól:

Egyetlen dalt nehéz kiemelni, de az én repertoáromban van egy olyan dal Jacques Breltől, ami nagyon nagy hatással volt rám drámai mondanivalója miatt. Nem gondoltam volna, hogy valaha én is el fogom énekelni, de végül is összejött az Óbudai Danubia Zenekarral a 2018-as „Párizsi Szimfónia” című estünkön. Itt meghallgatható.

A többit nemsokára élőben, az Öntőház udvaron! Mivel a belépőjegyek hamar elfogytak, az estet élőben közvetítjük a Várkert Bazár és a Várkert Irodalom Facebook-oldalán, július 9-én, 19.00 órától!

„Volt egy eset, ami Lengyelországban újságok szalagcímeiben szerepelt. Egy Patryk nevű, 19 éves körüli fiúról szólt, aki papnak adta ki magát három hónapon keresztül – meséli Jan Komasa rendező a film történetét inspiráló, megtörtént eseménysorról. – Mi csak a srácot kereszteltük át Danielre, a többi karakter és a főhős faluba vezető útja a valóságot tükrözi. Ez a fiú esküvőket tartott, keresztelőket és temetéseket bonyolított le. Lenyűgözte az egyház, és ő maga is pap szeretett volna lenni, ahogy a mi Danielünk is” – mondta a 39 éves direktor, akinek a filmje tavaly ősszel a Velencei Filmfesztiválon debütált, majd alig négy hónap alatt összesen 34 díjat gyűjtött be, sőt, a legjobb nemzetközi film kategóriában Oscarra is jelölték, ám az aranyszobrot végül a dél-koreai Élősködők kapta meg.

Daniel a történetben egy javítóintézetből jön a faluba, ahol egyrészt erőszakos bűncselekmény miatti büntetését töltötte – már csak a múltja miatt sem lehetne tehát hivatalosan is pap –, másrészt a zárt falak között további erőszakra szocializálódott. Belül, a lelkében viszont vezekelt, szentmiséken ministrált, kitartóan imádkozott, ami segítette a benti pokol túlélésében, és közel hozta a valláshoz, azaz a mennyországhoz – amely számára már csak a földön érhető el, vagy pont, hogy ott nem?

A faluba érkezve valaki papnak nézi, s onnantól egyre mélyebben bele is merül ebbe a szerepbe.

Azért is érdekes ez a szerepazonosulás – amire a rendező is felhívta a figyelmet –, mert időnként úgy tűnik: sokkal jobban meg tudják szólítani a hívők tömegét azok, akiket nem korlátoznak az egyházi előírások, akik nem az egyházból valók – szemben például a Danielnek esélyt adó helyi plébánossal, akit neki egy ideig helyettesítenie kell.

A falu közössége a formabontó, meghökkentő módon gyóntató és miséző új atyát már csak azért is befogadja, mert egyfelől szinte meglepődni sincs idejük, olyan hirtelen előttük áll, és karizmatikus egyéniségénél fogva hatással van rájuk a titokzatos jövevény; másfelől súlyos közösségi traumától, egy számos helyi emberéletet követelő baleset következményeitől szenvednek. A gyászban pedig minden váratlanul friss, új nézőpontot kap, a feloldozást segítő impulzus pedig úgy kell az embereknek, mint egy falat kenyér. Daniel ezt mindenfajta számítástól mentesen, ösztönből, a saját bűnös lelkén is könnyítendő ismeri fel, és próbál rendhagyó módszereivel mások terhein is enyhíteni. Az őt alakító színész, Bartosz Bielina szuggesztív tekintetében ott vibrál a kettősség: a bűné és a vezeklésé, ha úgy tetszik, az ördögé és az angyalé, akik őt már egy életen át elkísérik. Egyedüli mentsvára az Istenbe vetett hite, ahogy mindenki másé is, akit pótolhatatlan veszteség ért.

Ez az egymásra – és Istenre – utaltság nagyon fontos eleme a filmnek, hiszen kapcsolatok dinamikáját, jellemfejlődéseket alapoz meg. A karakterek egy percre sem válnak komikussá, de a drámájuk sem eltúlzott, hanem átélhető.

A saját közösségeinkben szerzett tapasztalatainkból tudhatjuk, kit milyen motiváció mozgat, mi az, amit érez, ám igyekszik elrejteni; s talán azt is, hogy ez az őszinte meggyőződését a világba kiáltó fiatal mitől képes minden előképzettség és allűr nélkül végig hiteles maradni. De leléphet-e úgy a színről, hogy a falu életében káosz helyett egyfajta modern értelemben vett „megváltást” hagyjon maga után? Ha igen, ha nem – milyen irányt vehet az ő további sorsa? Lehetnek illúzióink, de ne feledjük: a prófétai tudattal élő emberek elsősorban nem a saját sorsukon segítenek, sokkal inkább a körülöttük élők felé teljesítenek küldetést. Ahogy küldetést teljesít a Corpus Christi című film is, amely úgy fogalmaz meg egyházkritikát, hogy a vallási alapokat még véletlenül sem kérdőjelezi meg, sőt, megerősíti. Segít szembefordulni a tettetéssel, helyette felvállalni a valós érzéseket. Nem titkolja: sokszor épp bűnök, hibák, tévedések árán jutunk közel az Istenhez, amire a főhős személye a legerősebb példa, aki számára a javítóintézet nélkül talán soha semmit nem jelentett volna a keresztény hit. Így viszont már ő erősíti meg másokban a hitet – milyen sorsszerű!

A lengyel és a magyar néplélek sok szempontból igen hasonló, ezt régóta tudjuk. A lengyelországi faluban játszódó eseményeket épp ezért úgy tudhatjuk szinte észrevétlenül is a magunkénak, mintha szó szerint a szomszédban történtek volna. A mi környezetünkben is akad a hatalmával bűvészkedő kiskirály, a vallás jegyében manipuláló helyi szenteskedő, bosszúra vágyó, bűnbakot kiáltó haragos, és persze vívódó, de jólelkű, helyes értékrendű fiatal is. Őket kivétel nélkül emlékezetes alakítást nyújtó színészek formálják meg Komasa mozijában, általuk válhat a mást megalázóból alázatos, a gyűlölet szítójából megbékélő, a zavart lelkű tinédzserből jó ügyért kiálló szövetséges, az új identitását valótlanságra építő bűnözőből az isteni szikra és igazság hordozója.

Mert „lehet, hogy hatalma van, de én vagyok az, akinél az igazság lakozik” – hangzik el a filmben a főszereplő szájából egy igen fontos ember felé, aki ezt nem is vitatja.

Egyetlen értékes alkotás nyilván kevés bármilyen téren is a lelki megújuláshoz, de a Corpus Christi közelebb vihet az istenhit lényegéhez, a megbocsátás természetének megértéséhez. Az egyetlen esélyhez, amellyel a végzetesnek tűnő hibát elkövetők élhetnek. Ez a film él a maga 116 percnyi esélyével, és jól kihasználja azt. Érdemes a magyar nézőknek is esélyt adniuk a filmnek, az újranyitott mozikban.

Pedig különösebben nem vagyok az a sellő típus, kis koromban nagyon sovány voltam, emiatt reszkettem a vízben. Igaz, akkoriban hűvösebb is lehetett a tó; emlékszem, ha 24 fokra melegedett, mindenki lelkendezett, hogy ez már döfi, mostanában viszont a 26-27 fok sem ritkaság, sőt! Úszni is viszonylag későn tanultam meg, bár ez a déli parton nem számított létszükségletnek. Pesten, a Dagályban majdnem belefulladtam egyszer a medencébe, mert úgy képzeltem, hogy az egymással szemben lévő, a mély vízbe vezető lépcsősorok között át tudok evickélni, és végül persze sikerült is, de az a két-három méter életem talán leghosszabb szakasza volt. Hogy mindeközben a szüleim, a felnőttek és úgy általában a strand népe merre figyelt, arról fogalmam sincs.

Szóval, ha fáztam, vacogva felültem a gumimatracra, vagy kiültem egy stégre a zsebpecámmal, és paprikás kenyérgalacsinnal horgásztam snecikre és keszegekre. Nem is teljesen eredménytelenül.

A felkavart vizű, zöldes-szürkés, sekély Balatonban kétségtelenül van valami kisstílű az azúrkék, végtelen tengerhez képest, de a tengerrel úgy vagyok, mint Petőfi a Kárpátokkal. Tán csodálom, ámde nem szeretem.

Így aztán negyven éve, szinte azonos koreográfia szerint bandukolunk (esetleg biciklizünk) kis homokos strandunkra. Engem ez a változatlanság nem zavar, sőt, kifejezetten szeretem. Bizonyára ezt nevezik konzervativizmusnak, amikor az embernek úgy jók a dolgok, ahogyan vannak, örökkön örökké.

Ha van fogalom, ami tökéletesen hidegen hagy, az a divat. (Emlékszem, a nyolcvanas évek elején jöttek divatba az úgynevezett digitális órák. Ezeken nem mutatók haladtak körbe a tizenkettestől a tizenkettesig, hanem egyszerűen megjelentek a számok: 12:23. Hónapok alatt az egész osztály (de talán az egész ország) lecserélte a karóráit ezekre az új fajtákra, csak én ragaszkodtam Rakéta gyártmányú szovjet karórámhoz, nem is annyira elvből, mint inkább praktikusság miatt. Minek újat venni, ha a régi is tökéletesen működik. Ki is vártam, amíg 8-10 év alatt szépen lassan ismét visszatértek a hagyományos analóg időjelzők, igaz, ezeket már nem kellett felhúzni, mert elemmel működtek, akár a digitális forradalom termékei annak idején.

Hasonló divatként jelentkezett kábé tíz éve, hogy a férfiak elkezdtek térdig érő fürdőnadrágokat hordani. Kevés bosszantóbb érzés van annál, mint amikor az ember testére nedves ruha tapad, így én megmaradtam a mindig is viselt, úgynevezett fecskénél, és egy idő után elégedetten konstatáltam, hogy – ahogy a karórával is történt – egyedül én nem viselek ilyen lengő, hosszú gatyát a fürdéshez. Újabban egyébként már rövidülnek a nadrágok, szép lassan megint menő leszek…

Szintén trendi (az azonos című film óta feltétlenül) a bakancslista, ami azt jelenti, mit akarunk megtenni, megnézni, átélni, mielőtt meghalunk. Ezzel persze – mint általában a divatokkal – addig stresszelik az embert, amíg azt nem érzi, kimarad valami lényegesből. Az élet persze sokkal bonyolultabb (másrészt pedig sokkal egyszerűbb) annál, mintsem kipipálandó feladatként teljesíthetnénk.

Hosszas tusakodás után végre megértettem, hogy számomra a legfontosabb: minél több időt eltölteni azokkal (azon kevesekkel), akiket szeretek.

Így aztán minden izgalom és kényszer nélkül múlatjuk a napokat, heteket a Balatonnál, ahol a közös lubickolásokon, étkezéseken, biciklizésen és focizáson kívül semmi nem történik.

 „Mit tudtok csinálni ott egész nyáron?”, kérdezik ismerősék, akik nem bírnak egyhelyben maradni. Mindig mennek, hétvégén, nyáron, szabad délutánon; nincs otthon maradásuk. „Hát semmit”, mondom. Nekem ez a semmi a legjobb.

Ez a cikk a Képmás magazin 2016. augusztusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Tanárnő, kérem! podcast olyan emberekről szól, akik a jövőért dolgoznak. Innovátorokról, akik nem valamilyen jól menő vállalkozás formájában, hanem az oktatás és a pszichológia területén tesznek azért, hogy közös jövőnk olyanná váljon, amilyennek legszebb álmainkban látjuk. Joós Andrea  inspiráló, bátor és eredményes vízionáriusokkal beszélget a műsorban. Tanárokkal, pszichológusokkal, segítő szakemberekkel, akik egyre jobbá és jobbá teszik a világot – majdnem észrevétlenül. De most övék a mikrofon.
Az egyes epizódok meghallgathatók ill. visszahallgathatók a Képmás Podcast rovatában, a YouTube-, a Spotify- és a Soundcloud-csatornáinkon. A Képmás-podcast megtalálható a legnépszerűbb podcast-applikációkban is: Google Podcasts, Breaker, Pocket Casts, Radio Public. (Az applikáció letöltése után keressen rá a Képmás-podcastra, és iratkozzon fel a csatornára.) Hallgasson minket takarítás, főzés vagy kertészkedés közben, tömegközlekedésen, autóvezetés közben, vagy amíg a gyermekére vár a különóra vagy az edzés alatt!  

 

Zsuzsival új projektje kapcsán találkozunk Somogyi utcai műhelyében, ahol Stitch Budapest néven tavaly indította el a foglalkozásokat, amelyeket a divatmegreformálásának és demokratikusabbá tételének jegyében kezdett el. A vállalkozás mögött páratlan szakmai tudás és tapasztalat áll.
Egészen kisgyerekkorától közelről láthatta a ruházati ipart. Divattervező édesanyja mellett sokszor fordult meg a Magyar Divatintézetben, és az ottani tervezők munkája, valamint a vidéki gyárlátogatások életre szóló nyomot hagytak benne. „Belenézhettem a külföldi divatlapokba, láttam, hogyan jönnek létre a divatbemutatók, és hosszasan tanulmányozhattam a tervezők divatrajzait.

Az is előfordult, hogy én fordítottam a trendelőrejelzéseket a magyar nyelvű kiadványhoz, mert jobban tudtam angolul, mint anyukám” – mondja.

Érettségi után a Könnyűipari Műszaki Főiskolára jelentkezett ruhaipari mérnök szakra, ahol az oktatás még mindig a 60-as évek ruházati iparának korszerűtlen nagyipari technológiájánál tartott. Közben, a rendszerváltás után sorra szűntek meg a gyárak is, így perspektíva alig volt itthon ezen a területen. Zsuzsi már akkor nagyon tudatosan kereste a külföldi lehetőségeket, és egészen New Yorkig ment az elképzeléseinek megfelelő tudásanyagért: „Meg akartam ismerni a divatszakma működésének üzleti oldalát, mert ezt éreztem az itthoni tervezők legnagyobb hiányosságának, ezért jelentkeztem New Yorkban a Fashion Institute of Technology-ra. Itt megismerhettem a szakma rejtelmeit, a trendelőrejelzések módszertanától kezdve a divatlapok belső működésén, a piackutatáson át a divatesemények szervezéséig. Megtanultam, hogyan működik az a globális hálózat, ami mára sajnos az egyik legnagyobb környezeti terhet jelenti a Föld számára. Annyi fantasztikus anyaggal és információval találkoztam, hogy azt éreztem, életem végéig csak tanulni szeretnék.”

Zsuzsi a tanulmányai után New Yorkban kezdett el dolgozni, többek között egy ruhatárrendező webalkalmazás fejlesztésén. Ennek kapcsán megismerhette a New York-i informatikus köröket és a 2000-es évek start-up kultúráját. „Olyan szemantikus meetupokra jártam, ahol például ott volt a Metropolitan Múzeumnak és a New York Timesnak a fő archivistája. Olyan szakemberekkel ismerkedtem meg, akik azóta az innováció kulcsfigurái lettek a saját területükön.”
Tizenhárom év után visszavágyott Budapestre családot alapítani és a megszerzett szaktudását kamatoztatni. „Akkoriban olvastam Joseph Campbell The Hero's Journey című könyvét, amely a jungi elmélet továbbgondolása arról, hogy a saját életünknek is olyan mintái vannak, mint a meséknek és a mítoszoknak. Ebben szerepelt, hogy

az embernek van egy indíttatása, elindul megszerezni valamit, de aztán vissza kell térnie arra a helyre, ahol hiányzott az, ami miatt elindult. Ha a főhős ezt halogatja, akkor elvész az erdőben, azaz értelmetlen csalódások érik” – meséli.

Külföldön szerzett tudásának és tapasztalatának köszönhetően hazaköltözése után szinte azonnal állás­ajánlatot kapott egy frissen indult, svájci alapítású webshopnál. Hamar megtalálták a magyar divattervezők is, hogy közreműködjön nemzetközi megjelenéseikben, vagy a marketing stratégiájuk kialakításában. Akkoriban jutott el Budapestre a start-up kultúra, így aktív szerepet vállalt az első ilyen hazai események létrehozásában is.
Miután az egyik hazai inkubátorcég felkérte, hogy közgazdászok és designerek számára márkaépítésről tartson előadást, az ehhez kapcsolódó mentorprogramból megszületett az első tanfolyama divatmarketingről, kommunikációról és márkaépítésről. A program akkori résztvevői közül azóta sokan lettek sikeres, országosan ismert tervezők. Ezt követték az oktatói felkérések a Lucia Divatakadémiától, a KREA Design Iskolától és a Metropolitan Egyetem Divat- és luxusmárka-menedzsment szakáról, ahol azóta is divatmarketinget oktat.

A Stitch Budapest műhely létrehozásával a nagyüzemi divatipar helyett visszakanyarodott az egyéni ruhakészítés irányába. A fő célja olyan szabásminták készítése, amelyek a nem konfekció méretű nők számára nyújtanak segítséget a divatos és egyedi öltözködésben.

Külföldön már egyre többen készítik maguk a ruháikat, sokan kevesebb mint egy éves gyakorlattal. Óriásira nőtt a független szabásminta készítők piaca, akik korszerűbb mérettábla alapján, mai igényekre tervezik a szabásmintákat részletes elkészítési útmutatókkal, segédeszközökkel és oktatóvideókkal.

Ezeknek a cégeknek az egyik fő célcsoportja a molett nők.
Itthon ezzel szemben felnőtt egy olyan generáció, akik nem tudtak otthon, a szüleiktől megtanulni varrni. Így az induláskor Zsuzsi a környezettudatos termékek készítésén keresztül a kezdő varrótanfolyamokra fókuszált. Ezek tökéletes gyakorlási lehetőséget adnak a varrási műveletek és a varrógépkezelés elsajátítására, és közben gyors sikerélményt is nyújtanak. Zsuzsi számára fontos az is, hogy a gyakorló darabokkal nem termelnek hulladékot, hisz minden tárgy, ami a tanfolyamokon készül, hasznos. Újra-szalvétákkal, bevásárláshoz használható vászonzsákokkal, konyhai törlőkendőkkel és egyéb apróbb lakástextilekkel kezdik a varrást, majd ezt követi az egyszerűbb ruhadarabok készítése. „Az óra elején a legtöbben nem hiszik el, hogy az óra végére ilyet tudnak majd varrni. Aztán persze teljes az extázis. A látásmódjuk is megváltozik. Akár négy óra alatt meg lehet tanítani valakit arra, hogy elkészítsem egy viszonylag komplikált dolgot úgy, hogy akkor lát először varrógépet. Ha ezt nem láttam volna, nem hinném el” – meséli.

Az új készségek megszerzése mellett ez a manuális tevékenység szellemileg is feltölti a hozzá érkezőket. A gyakorlati tudás mellett Zsuzsi nagyon sok elméleti ismeretet is átad az alapanyagokról, a technológiai lehetőségekről és a design szemléletről. A tavalyi indulás óta legalább 160 ember fordult meg a pici műhelyben. Néhány hónapja a tanfolyamok már a Budapesten élő külföldiek számára is elérhetőek angolul.

A műhely kiscsoportos foglalkozásai azonban nem csak a sikerélmény miatt működnek valódi önbizalom növelő terápiaként.„A Stitch Budapest egy »biztonságos zóna«. Mi, nők hajlamosak vagyunk rá, hogy folyamatosan megfeleljünk valaminek. Ide viszont nem kell tökéletes frizurában érkezni, egymás között vagyunk. Amikor méretvételkor kiderül, hogy mindenki eltér a konfekció mérettől, és vannak »problémás« testrészei, akkor a résztvevők a saját testüket is könnyebben el tudják fogadni és lehetőséget kapnak arra, hogy így is csinosan tudjanak öltözködni.”
Zsuzsi idei tervei között szerepel egy online tanfolyam létrehozása, egyedi méretre készült szabásminták készítése és egy webshop, ahol a varráshoz szükséges eszközöket szeretné forgalmazni. A hosszú távú terv pedig egy gyerekek számára készült pedagógiai program kidolgozása más szakemberek bevonásával. „8–12 éves kor között még nagyon nyitottak a gyerekek, a játékokból hozott manuális készségük is jó és könnyen tanulnak. Később viszont már sokkal nehezebben tudják elsajátítani a kézimunkázás mozdulatait, ezért nagyon fontosnak tartom, hogy időben kapjanak olyan lehetőségeket, ami a kézügyességük fejlesztésén felül a matematikai képességeiket és a térlátásukat is fejleszti. Azt szeretném, ha olyan taktilis élményben lehetne részük, ami fontos nemcsak a fejlődésükben, hanem az életvitelükben is. Ahogy szükség van a mozgásra, az ének-zene órára, legyen része a mindennapjainknak a varrás tudás is, hogy ne kelljen kidobnunk valamit csak azért, mert elszakadt, vagy leszakadt róla egy gomb.”  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. márciusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az elmúlt években rengeteg új és hasznos információval lettünk gazdagabbak a cukorral kapcsolatban, abban viszont a legtöbb szakíró egyetértett, hogy káros és egészségtelen. Vagyis „a cukorevés a gazdagság jele” végletéből átestünk a másik végletbe, amely méregnek tekinti a répacukrot. Pedig a cukorral önmagában nincsen baj, a gond általában velünk van, ugyanis ha mértéktelenül sokat fogyasztunk belőle, az már valóban probléma lehet.

Étkezési cukorként hazánkban elsősorban a cukorrépából nyert répacukrot vagy a cukornádból készített nádcukrot tartjuk számon, de éghajlatonként és földrészenként is eltérő lehet, hogy miből állítják elő. Az északi országokban például gyakori a juharcukor, amelyet a juharfa nedvéből gyártanak, Ázsiában pedig közismert a kókuszcukor és a pálmacukor is. Arról, hogy melyiknek a fogyasztása egészségesebb a másikénál, megoszlanak a vélemények, no és a kereskedelmi érdekek is gerjesztik a versenyt.

A sima étkezési cukor (szacharóz) remekül használható ételek édesítésére, de nagy mennyiségű, túlzott fogyasztása – magas kalóriatartalma miatt, az elhízás miatt – közvetlenül lehet felelős több tucat megbetegedésért. A fogszuvasodás a legismertebb, ám még számos egyéb betegség kialakulásával is összefüggésbe hozható. Gyermekek túlzott cukorfogyasztása hatással lehet a hangulatukra, akár figyelemzavart, viselkedési zavart is kiválthat, fokozhatja a hiperaktivitást. Hajlamosabbak lehetnek az allergiára, az elhízásra, valamint növeli az inzulinrezisztencia és a cukorbetegség kialakulásának kockázatát.

Sokan nem tudják, de az alkoholhoz hasonlóan a cukor is függőséget okozhat.

Cukor helyett édesítőszerek, cukorpótlók

A világnak viszont kimeríthetetlen igénye van az édes ízekre, az édességre, így az étkezési cukor kiváltása napjaink egyik központi problémája lett. A ma használatos édesítőszerek, cukorpótlók a cukor kalóriatartalmának csupán töredékével rendelkeznek. Ám egészségügyi, élettani hatásuk sok szempontból kérdéses: egyes fajtái például emésztőrendszeri panaszokat okozhatnak (pl. hasmenést). Ebből adódóan 12 év alatti gyermekek számára nem javasolt a cukrot édesítőszerekkel, cukorpótlókkal helyettesíteni.

Mégis, mennyit adhatok a gyermekemnek?

 

Az egészséges életmód egyik alappillére az egészséges táplálkozás, ez pedig nemcsak a kiegyensúlyozott, változatosan összeállított étrendet jelenti, hanem feltétele a mérsékelt cukorfogyasztás is.

Szakértők szerint viszont nem indokolt a teljes cukormegvonás, ha azt egészségügyi probléma nem teszi szükségessé (pl. cukorbetegség), viszont mindig elengedhetetlen odafigyelni a bevitt mennyiségre!

Az egészséges életmód és a tudatos vásárlás kéz a kézben járnak

Feltételezzük, hogy mindenki a WHO által javasolt 5% alatti fogyasztást tartja irányadónak. Ez átlagosan 25 grammnak, kb. 6 teáskanálnyi cukorbevitelnek felel meg – ami első hallásra őrületesen soknak tűnhet, legalábbis nekem annak tűnt. Csakhogy jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy ma már szinte minden előre csomagolt étel tartalmaz hozzáadott cukrot, olyan ételek is, amelyekre nem is gondolnánk.

 

Nem árt vásárlás előtt alaposan tájékozódni az ételek összetevőiről, hozzáadott cukortartalmáról, ugyanis nem csak a kifejezetten édességnek mondható ételek rendelkeznek magas cukortartalommal. Azért nem kell rögtön elátkozni az összes ételgyártó céget, hisz főzés-sütés során sokszor mi magunk is cukrozzuk az ételeinket, így hiába figyelünk oda, hogy a gyermek kevés süteményt, csokoládét fogyasszon, mert főtt étel formájában is hozzájuthat a már nem javasolt mennyiséghez.

A kávé és a cukor nem feltételezik egymást

Általánosságban a szülők nagy része odafigyel erre, és törekszik minél egészségesebben táplálni a gyermekét, minimalizálni az ételekhez adott cukrot. Ám sajnos még mindig nagyon sok szülő hordoz rossz családi mintát az étkezés terén is, és rengetegen nincsenek tisztában az egészséges táplálkozás jelentésével. Mi itthon tudatosan figyelünk a cukorfogyasztásra. Férjemmel még a főiskolán „szoktunk le” a cukorról. Akkoriban napi átlag 3–5 kávét fogyasztottunk cukorral, vizsgaidőszakban akár ennél is többet. Egy idő után rájöttünk, hogy cukor nélkül is meg tudjuk inni, sőt, annyira hozzászoktunk, hogy a mai napig sem teszünk bele semmilyen édesítésre szolgáló szert. Sütésnél viszont használunk sima fehér répacukrot, csakhogy igen ritkán sütünk süteményt vagy készítünk bármilyen édességet.

Egy kilogramm cukor a mi háztartásunkban 6-8 hónapig elegendő.

A csokoládé viszont a gyengém, sűrűn fogyasztok is belőle. A kisfiam is ehet édességet, néha csokoládét is, csak meg van határozva, hogy mikor, mennyit és milyen minőségűt!

A mértékletesség erény, és tanulni is lehet

A cukor témájának – az egészségügyi vonatkozásain kívül – van egy másik oldala is, amellyel szintén érdemes foglalkozni: a mértékletességre nevelés. Azt vettem észre, hogy kevés édesanyának sikerül megtalálni az arany középutat, megszabni az egészséges határokat a cukorfogyasztás terén (is). Ennek pedig sajnos sokszor az az oka, hogy mi, felnőtt emberek sem vagyunk mértéktartók, így elég nehéz mértékletességre nevelni gyermekeinket.

Találkoztam már mind a két véglettel: a teljes tiltással és a túlzott cukorfogyasztás engedésével is.

Van olyan ismerősöm, akinek a gyermeke egyáltalán nem ehet édességet, csokoládét, még életében nem is evett, de még olyan cukros ételt sem, amelyet az édesanya maga készítene el, például császármorzsát vagy aranygaluskát. Talán ez mégis a jobbik véglet, mert a másik ismerős családban a két kisgyermek az édes tésztaféléket napi szinten fogyasztja, tejszelet, túró rudi és krémtúró kíséretében.

Szülőként ebben is hatalmas felelősség hárul ránk, az étkezés területén is nekünk kell határokat szabni, amelyeket aztán be kell tartanunk és be kell tartatnunk. A mi feladatunk odafigyelni gyermekeink egészségére, mi tanítjuk meg nekik, hogy mennyit szabad és mennyi az elég, hogy az édesség jó dolog, de a jóból is megárt a sok.

Ezzel lehet vitatkozni, vannak elképzelések, tapasztalatok, érvek és ellenérvek. Sokkal fontosabb kérdés, hogy mit kezdjünk 2700 gramm kapálózó szeretettel sürgősségi császármetszés esetén, ha az anya altatásban van, így nem tehetjük azonnal mellre. A szeretet ugyanis hiperérzékeny dolog. Mégsem helyezhetjük egy műanyag bölcsőbe, miközben kétségbeesetten üvölt a közelségért. 

Ilyenkor próbáljunk találni egy jó apát. Honnan tudjuk, hogy jó? Onnan, hogy jelen van. A többi tulajdonsága ilyenkor nem számít.

Jelen van, és ez elég ahhoz, hogy jó apa legyen. Általában a műtő melletti szobában találjuk. Néha zokog, máskor kiabál. De az sem ritka, hogy teljesen nyugodt. 
Ha megtaláltuk, kérjük meg, hogy vegye le a pólóját. Lehet, hogy kérni sem kell, ösztönből tépi le magáról, mint Superman. Megesik, hogy követeli a gyerekét: adják ide, adják ide! Máskor csak szemérmesen figyeli a szoba sarkából az eseményeket. Mindez nem számít: a lényeg csupán annyi, hogy a szőrös, forró mellkas fedetlenné váljon. Helyezzük rá a gyereket. 

Ezt úgy hívják, hogy szőrkontaktus. A csecsemő megnyugszik, mert meleg, puha felületen fekszik, miként az anyaméhben. Minden valószínűség szerint érzi, hogy nem valamin, hanem valakin van. Amennyiben apja korábban beszélt hozzá, talán még a hangját is felismeri.

Olyannyira biztonságban érzi magát, hogy megpróbál szopni a mellbimbóból. Szemrehányóan felnéz. 
Az apa ilyenkor jóízűen nevet. Szoptatni valóban nem tud, de már ott és akkor érzi: 2700 gramm szeretetért a világon minden másra képes lesz.  

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. áprilisi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

„A csodálatos helyszín a Vármegyeháza patinás szívében található” – mondta Kiss-B. Atilla főigazgató a sajtótájékoztatón. – „Ez egy ékszerdoboz hangulatú félig zárt tér, amely felül nyitott, így ki tudunk menni a szabad ég alá, de körben zárt, ezáltal remek akusztikával rendelkezik, tehát nem is szorul hangosításra.”

A főigazgató arra is kitért, hogy a hosszú bezártság után milyen fontos a találkozás a művészek és a nézők között. „A pandémiás időszak mindannyiunkat próbára tett. Próbára tette a türelmünket, az egymásba vetett bizalmunkat, a hitünket, a kitartásunkat. Azt gondolom, hogy az Operettszínház remekül állta és állja a próbát. Sikerült a közalkalmazott dolgozóinknak és művészeinknek megélhetést biztosítani, és biztonságban tudhatták magukat a szabadúszó művészeink is, akik hűségesen teljesítettek az Operettszínház irányába. Egyedülálló módon sikerült egy olyan forrást elkülöníteni, amely biztosítja megélhetésüket egészen szeptember végéig.” – mondta el beszédében. – „A csoda az előadók és a közönség között jön létre valahol félúton, és ezekre a találkozásokra lassan sort tudunk keríteni.” – tette hozzá Kiss-B. Atilla.

„Na végre!” – így indította beszédét a Pesti Vármegyeháza képviseletében dr. Tarnai Richárd kormánymegbízott, kifejezve ezáltal az üdvözletet, amellyel fogadja a Vármegye háza udvara az Operett intézményét és műfaját. 

Bori Tamás rendező kiemelte, hogy a koncertsorozathoz egy új hangszerelés készül, mely illeszkedik a helyszín különleges akusztikájához.

„A Vármegyeháza udvarán vetített hatások egészítik ki a látványt”– folytatta Somfai Péter műszaki igazgató. „Közel visszük a közönséghez az előadást, az akusztikus produkció szinte együtt lélegzik a nézőkkel.”

A sajtótájékoztató kellemes nyitóhangulatát Janza Kata és Szabó P. Szilveszter duettje teremtette meg az Elisabeth című musical egyik részletével. Elhangzott Kálmán Imre Marica grófnő című operettjéből a Hej, cigány Dolhai Attila előadásában, végezetül pedig Dancs Annamari és Laki Péter perdült táncra a „Cintányéros cudar világ” közkedvelt slágerével.

Talán ezért is faltam olyan mohón a visszajelzéseket. „Olyan a hajad, mint…” „Teljesen úgy beszélsz, mint…” „A mosolyod ugyanolyan, mint…” És ezekből a mintekből próbáltam összerakni magam, ki vagyok én a világ szemében. „Modellalkatnak” túl sportos, nőiesnek meg túl sovány. A hajam – amit a fodrászom egyszer seszínűnek nevezett –, ha egyenesre szárítottam, begöndörödött, ha göndörre, kiegyenesedett, tényleg se ilyen, se olyan nem volt. Kamaszként az ember amúgy is két világ közé szorul. Túl gyerekes a felnőtt dolgokhoz, de túl felnőtt, hogy gyerekesen viselkedjen. A testemmel is valahogy így voltam, sehova se tartoztam igazán. Ennek ellenére sértetlenül kievickéltem az ingoványos kamaszévekből, talán a biztos és elfogadó családi hátterem miatt, talán mert nem ért olyan trauma ebben az érzékeny időszakban, ami elindított volna a lejtőn. Elfogadtam magam, azt a fiatal felnőttet, később feleséget, majd anyát, akivé lettem.

Van, aki nem jut ki sérülés nélkül, mások pedig benne ragadnak a saját testükről alkotott képük és a szerintük elvárt testkép különbségének rögeszméjében.

Mindennap azon vannak, hogy a kettő között tátongó szakadékot eltüntessék. Ez feléli az életüket, a kapcsolataikat és mindent, amit korábban az élettől vártak. Ma pedig végképp nehéz kamasznak lenni. A közösségi média irreális elvárásokat támaszt felénk, a reklámok viszont azt sugallják, hogy a tökéletes test mindenki számára elérhető. A „tökéletes” bizony nem egyenlő az egészségesen normálissal, az átlagosnak pedig közelében sincs.

De várhatunk-e megoldást onnan, ahol maga a probléma gyökerezik? Nem olyan régen jelent meg, de mondhatni divattá nőtte ki magát a „recovery” mozgalom.

Ha Instagramon rákeresünk a kifejezésre, fiatal lányok profiljait találjuk, akiknek a képe alatt a „BIO”-ban a megszokott kor, nem, származás mellett az érdeklődési kör helyett cuki emotikonokkal díszítve az „anorexia nervosa”, „AN” vagy „ANA” kifejezéseket látjuk.

Esetleg, hogy hányszor kerültek kórházba, vagy kellett szondán táplálni őket. Képeket többnyire az elfogyasztott ételekről, tápszerekről töltenek fel, és szelfiket a kórházakból, hogy hol tartanak a gyógyulásban, mert a kitűzött cél a gyógyulás, az egészséges testsúly elérése. A lényeg azonban a kiposztolt képek alatti eszmefuttatásokban rejlik. Milyen problémák foglalkoztatják őket, lent vagy épp fent vannak a hullámvölgyeikben, milyen napjuk volt. A kommentek pedig nem maradhatnak el. „Különleges vagy”, „meg tudod csinálni”, „úgy aggódunk érted”, „nagyon szeretünk”.

Segíthet az online nyilvánosság „kiegészítő kezelésként”, közösséget formálva a hasonló problémával küzdő embereknek? Vagy pont ellentétes hatást ér el, hiszen ezen a platformon, a sztárok és szupermodellek mellett jelenik meg saját képünk is, és az összehasonlítás elkerülhetetlen. Közönség elé tárjuk a legintimebb problémáinkat. Ráadásul a visszacsatolás minden esetben pozitív, pozitívabb, mint máskor: ebben a helyzetben ugyanis sokkal többen szeretnek és aggódnak értem, figyelnek rám, érdekesebb vagyok és tényleg más. De úgy vagyok más, hogy közben tartozom is valahová…

…ahová csak addig tartozhatok, amíg nem gyógyulok meg.

#anorexianervosa #anorexiarecovery #believeinyourself #anorexiafighter #weightgainjourney #motivation

Régen szúnyogriasztót inkább csak a horgászok használtak, vagy azok, akik olyan területen jártak, ahol hemzsegtek a szúnyogok. Ma már a hétköznapi estéken is megfontolandó ennek alkalmazása, a szúnyogháló pedig nálunk is több lett egyszerű praktikumnál. „A szúnyogok elleni védekezés nemcsak a viszkető csípések elkerülése végett fontos, hanem azért is, mert egyes típusaik veszélyes betegségeket hordozhatnak. Ilyen például a tigrisszúnyog, amely az agyvelőgyulladás vírusait is terjesztheti, és amely már nálunk is megjelent” – mondja dr. Kádár János infektológus főorvos. Erre a veszélyre az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete is fölhívta a figyelmet, amikor nemrég közzétette a klímaváltozás egészségügyi hatásait összegző jelentését. Az ázsiai tigrisszúnyog az agyvelőgyulladás kórokozója mellett hordozhatja a nyugat-nílusi láz, a Chikungunya-láz, a dengue-láz, a sárgaláz és a Zika vírusát is. A moszkitó egyre jobban terjed Európában, a következő évtizedben várhatóan Nyugat-Európa túlnyomó részén is megjelenik.

Elvétve derül ki

A tigrisszúnyog által terjesztett betegségek közül itthon a nyugat-nílusi láz fordul elő, ami az esetek nagy részében tünetmentes. Olyannyira, hogy fertőzéskor még influenzaszerű panaszok is csak elvétve jelentkeznek. Ha mégis, akkor a tünet hőemelkedés és láz, izomfájdalom, hányinger és hányás, fejfájás lehet. Ezekhez neurotikus panaszok ritkán társulnak, ha igen, akkor jellemzően hangulati ingadozásról, rossz közérzetről, tudatzavarról és agyi működési zavarról van szó.

A fertőzés legsúlyosabb tünete a komoly idegrendszeri gyulladás, ami agyvelőgyulladást vagy agyhártyagyulladást is jelenthet.

Mivel az esetek többsége tünetmentes, a fertőzés előfordulásáról megbízható hazai adatok nincsenek. Az mindenesetre ismert a gyakorlatból, hogy míg a kullancs okozta idegrendszeri gyulladások száma mostanában csökkent, addig a nyugat-nílusi vírus okozta gyulladások száma nő. Az ilyen esetek kezelése nehézkes, nincs ugyanis olyan gyógyszer, amely a vírus ellen hatna. Emiatt csak az agyödémát csökkentő tüneti terápia jöhet szóba. Ez általában szteroidokkal történik, amit a beteg addig kap, amíg tünetei fennállnak. Ha az állapota nagyon súlyos, intenzív osztályos ellátásra is szükség lehet.

Kinek a feladata?

A vérszívók irtásnak fontossága idén nemcsak az új betegségek miatt került be jobban a köztudatba, hanem azért is, mert idén a szokásosnál jóval több szúnyog van. Ennek oka, hogy az esők után hirtelen jött nagy meleg felgyorsította a lárvák fejlődését, így a májusi esőzések után kialakult több ezernyi pocsolyából és árokból kikelt szinte minden szúnyog. A védekezés ellenük a katasztrófavédelem feladata, az ő internetes felületükön érhető el az a naptár is, amelyik heti bontásban mutatja, hogy az adott időszakban hány hektáron, milyen településen és kerületben terveznek légi vagy földi védekezést.

A városokban és falvakban gyakorlatilag mindenhol vegyi módszerekkel dolgoznak – ott a kifejlett szúnyogok likvidálása a cél, csak azok ellen védekeznek –, míg a vízparti agglomerációs területeken biológiai megoldást alkalmaznak. Az alacsony dózisban kijuttatott kémiai irtószer az érzékenyebb rovarokat – köztük a szúnyogokat – pusztítja el, a biológiai készítmény pedig kizárólag a szúnyoglárvákra veszélyes. A felhasznált irtószerek emberekre, háziállatokra és növényekre nem ártalmasak, a szabadban néhány óra alatt lebomlanak.

A szúnyogok gyérítését házilag akkor is segíteni kell, ha amúgy a védekezés rendben zajlik. Ennek oka, hogy sok az olyan szúnyogfaj, amelyek lárvái kisebb vízgyűjtő edényekben, de akár a keréknyomban megülő esővízben is fejlődnek. Városi környezetben különösen sok az olyan tárgy, amelyben az összegyűlő víz lehetővé teszi a vérszívók szaporodását. Mivel az ezekből kikelő rovarok akár napokon belül pótolhatják az elpusztított vérszívókat, fontos a fölszámolásuk. A megfelelő védekezés érdekében figyelni kell arra, hogy a kertben tárolt vödröket és kannákat, talicskákat és ponyvákat, vagy éppen gyerekjátékokat úgy tárolják, hogy azokban esővíz véletlenül se tudjon összegyűlni. Az sem szerencsés, ha a virágcserepekben hosszabb ideig áll a víz. Ugyancsak fontos, hogy az állatok itatóvizét ne csak utántöltsék, hanem teljes egészében cseréljék. Az esővízgyűjtő hordókat le kell fedni, vagy sűrű hálóval letakarni.

Bőrféreg és szívféreg

Szintén szúnyogok közvetítésével terjed az usutu vírus és a bőrférgesség, de ezek járványügyi jelentősége nagyon pici. Az usutu madárról terjed az emberre, az esetek nagy része pedig tünetmentes. Ha mégis jelentkeznek panaszok, akkor az általános rosszullét, fejfájás, láz, izomfájdalmak, esetenként kiütés a jellemző. A tünetek egy-két hét alatt maguktól elmúlnak. A bőrférgesség embereken szintén nagyon ritka, itthon évente csak átlagosan hat esetet diagnosztizálnak.

Rengeteget hallani a szívférgességről is, ami elsősorban a kutyákat betegít meg, emberre ez a parazita nem jelent veszélyt: Magyarországon még nem diagnosztizáltak humán megbetegedést, de világviszonylatban sem gyakoriak az ilyen esetek.

Kullancs a kertben

Kullancsokkal nemcsak a kirándulók találkoznak gyakran, hanem azok is, akik kertben tartják a kutyájukat: ha az eben nincs kullancsriasztó, mondhatni napi rendszerességgel kell belőlük kiszedegetni a vérszívókat. A helyzet hasonló bármilyen terepen, ezért a többféle betegséget is terjesztő pókszabásúak ellen mindenütt fontos védekezni. „A közép-európai erdők kullanccsal alaposan fertőzöttek, jelentős részük pedig hordozza is a kullancs okozta agyhártyagyulladás vagy a Lyme-kór kórokozóját” – hívja fel a figyelmet Kádár János. Az infektológus kiemeli, hogy az ellenük használható riasztók alkalmazásakor mindig el kell olvasni a termékleírást, és azt, hogy azok kullancs ellen mennyi ideig jelentenek védelmet. Ugyanis ez jellemzően nem egyezik azzal az időtartammal, amíg a szúnyogokat távol tartják. Nem jelentenek védelmet a közvélekedés szerint kullancsriasztó, ám valójában hatástalan praktikák, például a fokhagyma evése.

Megelőzni vagy kezelni

A súlyos agyvelő- és agyhártyagyulladást okozó kullancsencephalitis védőoltással megelőzhető, viszont ehhez nem elég a három alapoltás, ötévente emlékeztető oltásra is szükség van. Aki ezt elmulasztja, nem lesz kellőképpen védett. A Lyme‑kór ellen nincs oltás, a feltételezett betegség kezelését pedig nem szabad megkezdeni pusztán egy kullancscsípés miatt. Ennek oka, hogy olyankor a betegséget jelző Lyme‑folt nem jelenik meg, viszont a kórokozó ettől még életben maradhat úgy, hogy közben nem tudnak antitesteket kimutatni – erre dr. Lakos András infektológus is felhívja a figyelmet az érintetteknek szóló tájékoztatóban. Ha ez a helyzet, akkor a későbbiekben nem sok esély marad a fertőzés felismerésére, szövődmények viszont kialakulhatnak.

Magyarán a Lyme-foltot azért kell megvárni, hogy a pontos diagnózis fölállítható legyen. Mivel ez a betegség bármikor gyógyítható – tévhit, hogy minél előbb kezelni kell –, ez fontosabb, mint a gyorsan megkezdett kezelés.

Fölösleges a kullancs bevizsgáltatása is, e vérszívóknak ugyanis jelentős része, akár ötven, de egyes vizsgálatok szerint akár száz százaléka is fertőzött lehet Lyme-baktériummal. Emiatt minden kullancsot fertőzőnek kell tekinteni. Ugyanakkor annak valószínűsége, hogy a fertőzést a vérszívó az embernek átadja, csupán két százalékos.

Ne égjen a zsír!

Nyáron nemcsak a vízparti programok és a kirándulások gyakoriak, hanem a grillezések, szalonnasütések is. Az ilyen eseményeknél a füst belélegzését mindenképp kerülni kell, az ugyanis egészségre káros anyagokat tartalmazhat. A füst bizonyos vegyületei az ételekbe kerülve is veszélyesek lehetnek, főképp, ha a tűzre zsír vagy páclé csöpög, esetleg húsdarab esik. „Ha ezek megégnek, belőlük policiklusos aromás szénhidrogének képződnek, majd visszacsapódva a sültekre kerülnek. Mivel a zsírosabb húsokból nagyobb eséllyel csöpög ki zsír, grillezéshez tanácsos soványabbakat választani” – mondja Antal Emese dietetikus, a TÉT Platform szakmai vezetője.

Emellett figyelni kell arra, hogy ha mégis zsiradék csöpög a tüzelőanyagra, annak hatására pedig felcsapnak a lángok, akkor a sütögetést szüneteltessük addig, amíg a tűz alább nem hagy. Azzal nincs probléma, ha valaki a szalonnából kisülő zsírt csöpögteti kenyérre, ugyanis a zsír olvadáspontja és lobbanáspontja nagyon távol van egymásról. Magyarul az, hogy a szalonnából csöpög a zsír, nem jelenti azt, hogy az ég is.

Jóból is megárt a sok

Túl gyakran – havonta többször – semmiképpen nem szerencsés grillezni vagy szalonnát sütni, mert a húsban természetes módon is jelen vannak olyan anyagok, amelyek komoly és tartós hő hatására egymással reagálva rákkeltő vegyületté alakulhatnak. Mivel ezek leginkább a hús felületén, a picit megszenesedett részekben gyűlnek össze, ezeket mindig érdemes levagdosni az elkészült szeletekről. Füstölt, sóban tartósított húsokat, vagy éppen a sült bacont soha nem szabad grillezni, a bennük lévő nitrites pácsóból ugyanis egészségre káros nitrozaminok képződnek.

Mi van a hús alatt?

Szalonnát sütni és grillezni lehet hagyományos keményfán, vagy ha valaki nem akar sokat várni a parázsra – vagy egyszerűen csak nem kertben, hanem teraszon grillezik –, akkor faszénen. Alternatívát jelent még a faszénporból formára préselt brikett is, viszont arra figyelni kell, hogy annak milyen típusát választjuk.

Azokat érdemes kerülni, amelyeknél a faszenet vegyi anyagok tartják össze, érdemes inkább olyat vásárolni, amelynél kukorica- vagy burgonyakeményítő az a kötőanyag, amely préseléskor összetartja a brikettet.

Ez a tüzelőanyag általában könnyebben gyullad a hagyományos faszénnél, a hőt pedig tovább tartja. Gyújtófolyadékra persze ennél is szükség lehet, amelyet körültekintően kell használni: csak arra, hogy a fából, faszénből vagy brikettből stabil tűz, illetve parázs képződjön. Mire az kialakul, a gyújtófolyadék teljesen elég, az élelmiszerrel nem is találkozik, nem szennyezi be. Gondot csak az jelenthet, ha akkor tesszük a tűzre, amikor a grillezés már kezdetét vette. Ha ilyenkor van kialvóban a parázs, le kell róla húzni a rácsot, majd csak akkor folytatni a sütögetést, amikor a gyújtófolyadék már elégett.

Kellemetlen társaság: a vándorpatkány

Budapesten is egyre gyakrabban érkezhet váratlan vendég a kerti programokra, ugyanis elszaporodtak a patkányok.

A vándorpatkány a nedves, hűvös, sötét környezetet kedveli, legszívesebben az épületek közvetlen közelében, földlyukakban él. Fészkét közvetlenül a házak alatt, védett helyen alakítja ki, de gyakran telepszik meg kész üregben is, amelyet kibővít. Járata a felszín alatt 30–50 centiméter mélyen halad, annak kitáguló része a fészek. Egy-egy fészeknek legalább kettő, de inkább három-négy kijárata van: az egyik jellemzően az épület közvetlen közelében van, a másik magába az épületbe vezet.

Nagyvárosokban az állat a csatornahálózatban is megtelepszik, de az épületeken belül felhalmozott lomok, törmelékek között is fészket rakhat. A házi patkány az ember közvetlen környezetében él, fészkét leggyakrabban a padláson, meleg, száraz helyen alakítja ki. A kártevők az épületek szerkezetében is kárt tehetnek – a beton és a kemény fém kivételével mindent, így az alumíniumot, rezet, ólmot, követ, fát is megrágják –, és több betegséget is terjeszthetnek. Ilyen például a leptospirózis, a trichinellózis, a kiütéses tífusz, a patkányharapási láz és a vírusos hemorrágiás láz. Ezért kulcskérdés a közösségi védekezés ellenük.

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>