Az ember szépnek mondja az eléje táruló természetet – ritka, különleges jelenségeit csakúgy, mint az emberkéz alkotta impozáns alkotások sorát. Szépnek talál szobrokat, festményeket, fülbemászó muzsikákat. De embertársait is képes, önmagát pedig szeretné szépnek látni – dicséri vagy éppen irigyli mások szépségét, a sajátját ápolni igyekezve komoly áldozatokra is képes. Elfogultan, mint a csemetéjét gyönyörűnek látó édesanya, szépnek, másoknál szebbnek tartjuk szerelmesünket, rokonainkat, barátainkat, akikhez közünk van, azokat a dolgokat – házat, autót, utazást, kedvtelést, tárgyakat – amelyek a mieink, amelyek fontosak nekünk. Ám ha megkérdezik, hogy miért is szép ez vagy az a személy, tárgy, jelenség, már bajba kerülünk, hiszen arra, hogy mi is valójában maga a szépség, módfelett nehéz felelni.

Amikor szépnek, gyönyörűnek mondunk valamit, valakit, döntően személyes benyomásainkra hagyatkozunk. Tetszik nekünk, kedvünkre van, gyönyörködtet, de érezzük azt is, hogy mindez elillanó, múlékony, kérészéletű, mások által vitatható. Ilyen esetekben azt mondjuk valamire: én szépnek látom, ám ezzel azt is elismerjük, hogy ítéletünk érvénye nem terjed túl önmagunkon, érvelnünk kell, hogy – mint bíráló a szépségverseny zsűrijében – meggyőzzünk másokat. Van, aki Rembrandtért, a másik Van Goghért vagy Daliért lelkesedik, Mozart, Schönberg vagy a Beatles zenéje ragadja magával, a balatoni naplemente vagy a csillagos augusztusi égbolt szép a számára, Katában vagy Annában látja a női szépség teljességét. Ám ilyenkor is érezzük azt, hogy személyes tetszésünk mögött kell lennie valamilyen közös alapnak, ami széppé tesz.

Maga a szépség igenis létezik, és nem a pillanat játéka, múló benyomásaink szeszélye csupán.

Arra a kérdésre, hogy mi is ez a titokzatos valami, választ kerestek már a régiek is. A görögök úgy gondolták, a szépség forrása a létezőkben, dolgokban és személyekben is megmutatkozó arány, mérték és szimmetria tökéletessége, magukat az embereket pedig küllemük és jellemük változatossága mellett az teszi széppé, ha testi és lelki értelemben is rendben, harmóniában vannak önmagukkal. Évezredek alatt a szépség természetének tisztázását az az elemi emberi igény ösztönözte, hogy szép dolgok, szép társak, szép környezet vegye körül, hogy szép legyen az, ami körülötte és benne valódi. Nem változtat ezen az sem, hogy aki szép volt, megcsúnyulhat, ami szép volt, elenyészhet. A szépség kontrasztjaként mindig ott a rút, és mi, emberek is változunk abban a tekintetben, hogy mi a szép számunkra.

Ha a szépség állandó és örök titkát keressük, a görög bölcselő, Platón ideje óta abból kell kiindulnunk, hogy szép az, ami van, ami létezik, akár még vágyaink, álmaink tárgyait is ideértve, hiszen azok is vannak, legalább a képzeletben. Arisztotelész pedig ezt azzal toldotta meg, hogy a szépség az, ami a lelki katarzis, megrendülés élményét kelti bennünk, ami átjár, megérint. A középkorban Szent Tamás ugyanezt úgy fogalmazta meg, hogy „a szépség nem más, mint a lét tökéletessége, teljessége, harmóniája”, amely felé úton van minden és mindenki, ami és aki van. Jól rímel erre kortársának, Szent Bonaventurának a gondolata is, aki szerint „mindannak, ami létező, van valamilyen formája; mindaz pedig, aminek valamilyen formája van, szépséggel bír.”

A pillanat szépségeire vágyó ember számára persze nehéz elfogadni, hogy belső természete szerint a szépség túl van a pillanatnyi benyomások látványpékségének világán, és valami olyan létadottság, amely benne van fűben, fában, a természetben, a tudományban, a technikában, kiváltképpen pedig minden ember életében.

A szépség, amelyet egy-egy ihletett pillanatban egy katedrális fenségében, egy dallam harmóniájában, egy arc, egy alak, egy forma tökéletességében, egy természeti tüneményben, egy technikai csodában, tudományos felismerésben, emberi kapcsolataink egy-egy felejthetetlen pillanatában megtapasztalunk, mind abba az irányba mutat, amit Heltai Jenő bölcs tapasztalata így általánosít: „az élet szép, tenéked magyarázzam?”

A szépség valójában nem más, mint a létezés csodája, részesedés a Létből, az Igazságból és a Jóságból. Lehetősége szerint minden szép, ami van, és akkor válik egyre szebbé, ha a benne rejlő lehetőségek, képességek, adottságok a természete szerinti teljesség felé közelítenek. Ha pedig ezt belátjuk, akkor megérezzük azt is, hogy a szépség olyan misztérium, titok, öröm- és boldogságforrás, amely hozzátartozik az ember lényegéhez, és amely a Teljes Valóságnak, a végtelen isteni tökéletességnek a fényét sugározza az életünkbe.

Ez a cikk a Képmás magazin 2017. októberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az INNObyte Informatikai Zrt. nem reprezentatív, online, országos kutatásában* április 10.– május 10. között az online oktatással kapcsolatos tapasztalatairól kérdezte a szülőket, valamint érintett munkatársait. A 210 iskoláskorú gyermek esetében a megkérdezett 106 család több mint a fele (63%) felső tagozatos, másik fele (53%) alsó tagozatos, 36%-a gimnáziumi és 3% szakiskolai, szakközépiskolai tapasztaltairól tudott beszámolni.

A szülők általában négy részre osztották a tanulással kapcsolatos teendőket, amelyből kettő: az új anyag tanulása, illetve gyakorlása már az offline tanítás során is létezett, azonban a tanár által kiadott tananyagok és feladatok összegyűjtése, valamint rendszerezése és az elkészült feladatok, számonkérések dokumentálása, beküldése új feladatcsomagokként kerültek be a családok életébe.

Tehát a megkérdezettek felénél a gyerekek kis segítséggel boldogulnak a digitális oktatásban, 14% teljes mértékben önállóan tanul, ugyanakkor több mint egyharmaduk komoly szülői figyelmet és segítséget igényel.

Átlagosan minden negyedik szülő két óránál többet, körülbelül ugyanennyien pedig egy-két órát tanulnak a gyerekekkel. A nagyobb gyermekek, tinédzserek már be tudják küldeni a feladatokat maguk is, azonban a kisebbeknél ez a feladat a szülőre hárul. Ráadásul az informatikai rendszerek sokszínűsége miatt ezt ellenőrizni is kell a szülőknek.

A felmérés ugyanis azt mutatja, hogy a tanárok nagyon sokféle informatikai rendszert használnak, beállítottságtól, életkortól, iskolai szintű előírásoktól függően – például: Kréta, Google Classroom, Skype, Zoom, Microsoft Teams, e-mail, Discord, Facebook, Google hangouts meet, DC, Bookrclass, Readmenta, Learningapps, Quizlet stb. –, így más-más csatornákon keresztül küldik a feladatokat, amelyeket követni és rendszerezni kell, hogy a gyermekek egyedül fel tudják dolgozni azokat. A legnépszerűbb a Kréta (63%) és Google classroom (71%), a videókonferenciára 42% használja a Zoomot, 36% a Skype-ot vagy a Teams-t.

Ami külön nehézség, hogy nemcsak az egyes iskolák vagy osztályok, hanem osztályon belül használnak eltérő digitális megoldásokat a tanítók – a kérdezettek 66%-a számolt be erről a problémáról. 34%-nál már felismerték, hogy fontos egységesíteni ezeket a csatornákat osztályon belül.

Kép

Kép: Freepik

Ugyanakkor a megkérdezett családok döntő többsége (64%) követhetőnek tartja a tanárok elvárásait, tisztában van azzal, mi-miért történik, a gyerekek fejlődési, tanulmányi haladásával elégedett (61%)., csak néha fordul elő az ellenkezője, amikor céltalannak éreznek egy-egy feladatot (35%), vagy úgy érzik, kevesebbet tanulnak a gyerekek az iskolában (40%).

Az eddigi tapasztalatok alapján a távértékelési módszerek közül a beküldendő fotó/videó a legelterjedtebb (94%), valamint a feleletválasztós tesztek (71%) és a beadandók (68%), a kérdezettek egyharmadánál jelent meg az élő feleltetés.

A nyitott kérdésekre adott válaszokból az derül ki, hogy a legtöbb családban valamiféle időrendet vezetnek be, így a szülők tudnak dolgozni, miközben a gyermekek tanulnak. Többen úgy oldották meg az átállást a digitális tanulásra, hogy elszakadtak az iskolai napirendtől. Ahol a tanároktól csak feladat érkezik, megtehetik, hogy maguk ütemezik a különböző tantárgyak feldolgozását, az új témák elsajátítását, a fő tantárgyakat egy-egy napra beosztva.

A válaszok alapján sok szülőnek segítséget jelent az, ha egy meghatározott rendszert tudnak tartani, például reggel végignézik a különböző felületeket és összegyűjtik az aznapi feladatokat – teszi hozzá Molnár József, az INNObyte kommunikációs igazgatója a kutatás kapcsán. Az informatikai cégnél lekérdezett szülők esetében van, aki ezt egy lépéssel tovább viszi és saját Google Drive mapparendszerbe rendszerezi a gyermeknek az aznapi feladatokat, amely extra erőfeszítést igényel, azonban könnyebbé teszi a megoldások visszatöltését, illetve az ellenőrzést is. Az INNObyte munkatársainál találkoztunk olyan szülői megoldással, ahol hasonló célra a Trello feladatkövető rendszerét vagy egyszerűen egy papírlapot használnak, ahol követik a feladatok teljesülését. Az időbeosztást az a család vitte a maximumra, aki bevezette az agilis szoftverfejlesztés módszertanát a tanulásra. Reggel megbeszélik az aznapi teendőket, feladatokat, és napközben folyamatosan frissítik a státuszt, pénteken átnézik az adott hétre esedékes határidőket, és hogy mindent sikerült-e teljesíteni, illetve felveszik a naptárba a következő hét feladatainak határidejét és az online órák időpontjait.

A COVID19 vírus okozta helyzet komoly feladat elé állította nemcsak az oktatást, a tanárokat, de a gyerekeket nevelő munkavállalóinkat is – magyarázza Lengyel Kálmán, az INNObyte vezérigazgatója, ebben próbálunk nekik mi is segítséget adni az INNObyte-nál, támogatni a rugalmas munkavégzést a home office-ban, megteremtve a szükséges technikai feltételeket.

*Az országos, online, nem reprezentatív kutatás 2020. április 10–május 10. között zajlott 106 család bevonásával, 210 iskolás korú gyereket érintve. A válaszadók lakhely szerinti megoszlása: 51% Budapest, 18% megyei jogú város, 18% falu, község, 16% vidéki város.

Az utolsó órában megmentett berek

Másik kísérőnk, Rozner György tájegységvezető közben a tőzegpáfrányra hívja fel figyelmünket, amely „egy olyan fontos lápjelző növény, hogy ahol megjelenik, azt a területet az országban szinte azonnal védetté nyilvánítják”. A Kis-Balaton Európa hatodik legnagyobb összefüggő nádasa, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett, kizárólag szakvezetői kísérettel látogatható területe. A szervezett túrák első állomása a tó történelmében központi szerepet betöltő Diás-sziget. A jelenleg mintegy 150 négyzetkilométeres, országos jelentőségű védett terület hosszú ideig a Balaton szerves része, lényegében a Zala folyó kiszélesedő, mocsaras torkolata volt. A 18. században az ipari forradalom Magyarországon is népességrobbanást hozott, szükség volt új földterületekre, hogy a mezőgazdaság kiszolgálhassa a megnövekedett igényeket. A környék a Festeticsek uradalmához tartozott, nekik anyagi lehetőségük is volt arra, hogy a mocsár lecsapolását elkezdjék a 19. században. Ez a munka hosszú évtizedeken át gyökeresen megváltoztatta a tájat és kialakult a Balaton ma ismert formája.

Kép

Kép: Páczai Tamás

„A termőterület gyarapításon kívül a tőzegbányászat is virágzott, az 1800-as években a mai Kis-Balatonhoz közeli, a Balatontól délre található Nagy-Berekként ismert terület 80 százalékát fél-egy méter mélységben lepucolták és elvitték főleg az Alföldre talajjavító anyagnak” – meséli Rozner György, majd hozzáteszi, hogy „csak a Nagy-Berekben 1300 kilométer hosszú csatornarendszert ástak ki teljesen kézi erővel, azonban a helyi lakosok annyira ragaszkodtak a régi berekhez, hogy az abban a korban rendkívül jónak számító napszámért sem voltak hajlandóak a lecsapolásban részt venni.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

A sok évtizedes munkák miatt a Zala folyó széles tölcsértorkolata – amit ma Kis-Balatonként ismerünk – és vele együtt a párját ritkítóan buja vízi paradicsom a 20. század közepére csaknem teljesen eltűnt, mindössze egy 1400 hektáros terület maradt meg a Diás-sziget körül, amit végül az „utolsó órában”, 1951-ben védetté nyilvánítottak.

Kép

Kép: Páczai Tamás

„Fekete István tehát a legrosszabb állapotában láthatta a Kis‑Balatont, mégis páratlan gazdagsággal örökítette meg a berek életét a Tüskevárban. Azt szoktam mondani a látogatóknak, ha az akkorra fennmaradt parányi területen olyan dús élet volt a nádasban, képzeljék el, hogy most mennyi csodát rejthet az akkorihoz képest tízszer nagyobb terület” – mondja Fejes Éva már a Diás-sziget közepén, Matula bácsi rekonstruált kunyhója mellett. „Fekete István a Tüskevár megírása előtt is járt több ízben a Kis-Balatonnál. Életvitelszerűen ugyan soha nem élt itt, de volt egy egy-két hónapos periódus, amikor kutatóengedéllyel lakott a szigeten, pont egy olyan kunyhóban, ami aztán Matula kunyhójaként vált híressé.”

Kép

Kép: Páczai Tamás

Benépesülő vízi világ kócsagőrrel

A Kis-Balaton életében az igazi fordulatot a terület újra elárasztása hozta meg az 1980-as években, ekkor kezdték el kialakítani a Kis-Balaton vízvédelmi rendszert. Kezdetben nem kifejezetten természetvédelmi célok vezérelték a döntéshozókat, hanem a Balaton vízminőségének javítása volt az elsődleges cél, ugyanis a Zala folyó a szabá­lyozást követő évtizedekben feltöltötte hordalékával a Keszthelyi-öbölt, a beömlő szerves anyagok pedig eutro­filizálódással fenyegették a tó teljes vizét. A Kis‑Balaton újra feltöltésével a vízügyi szakemberek visszaállították a magyar tenger természetes vízszűrőjét, és az azóta eltelt évtizedekben a természet is visszahódította a területet, nemzetközileg is jelentős madárvonulóhelyként a Ramsari Egyezmény védi 1979 óta, a hazánkban előforduló 421 madárfajból területén 300‑at figyeltek meg. Ezek fele rendszeresen költ itt, köztük olyan fokozottan védett, ritka fajok, mint a rétisas, kis kárókatona, cigányréce, nagy kócsag, bölömbika, hogy csak néhányat említsünk.

Kép

 Kép: Páczai Tamás

Kevesek által ismert ugyanakkor, hogy a Kis-Balatonnál ragadozó emlősök számottevő populációi, így vidrák, hermelinek, vadmacskák és aranysakálok is élnek. A Diás-sziget házában Fekete István mellett Vönöczky-Schenk Jakab (1876–1945) ornitológusnak is emléket állítottak, aki elsőként vezette be Magyarországon a madarak gyűrűzését 1908-ban, 1922-ben pedig Gulyás József személyében kinevezte az első kis-balatoni kócsagőrt, ezzel ő volt az első természetvédelmi őr egész Európában. A túrát a tengernyi nádasok közt kanyargó utakon folytattuk, ahol szinte másodpercenként észleltük a különböző madárfajokat. „Az ott egy barna rétihéja!” „Nézzétek, egerészölyv kergeti a molnárfecskéket!” „Aszta, de örülök ennek a fehérszárnyú szerkőnek!” „Mindjárt megérkezünk a búbos bankához, gyakran itt szokott repülni a kocsi előtt!” „Hallottátok a bakcsót?” „A fekete harkály mindig a fa túloldalán kopácsol!”

Kép

Kép: Páczai Tamás

Tutajosként ámulva vizslatjuk a levegőt, kutatjuk a nádast, hogy láthassuk a cserregő nádiposzátát. „...Itt mindennek, minden valóságnak neve van, értelme, jelentősége és ideje; itt nem becéznek és nem rövidítenek le semmit, és ha valaki szilfából szilcsit, szárcsából szárcsikát és kunyhóból kuncsit csinálna, Matula jól megnézné magának és sajnálná...”

Tippjeink: A Kis-Balatont csak szervezett túrán ismerhetjük meg igazán, ezek időtartama nagyjából 3 óra. A BfNP munkatársai hétköznaponként kettő, szombatonként egy csoport vezetését vállalják, ezért időben szervezzük meg a látogatást. Info: www.bfnp.hu/hu/szakvezetes-a-kis-balatonnal A koronavírus okozta helyzetre való tekintettel kérjük olvasóinkat, hogy a legfrissebb információkért a nemzeti park honlapján tájékozódjanak körültekintően!

Tiszteljük a természeti értékeket, gyalogosan vagy kerékpárral se menjünk be a lezárt utakra.

A Kányavári-sziget szabadon látogatható, igényesen kialakított kirándulóhely, kilátótornyokról innen is bepillanthatunk a Kis-Balaton pezsgő életébe. Érdemes naplemente környékére időzíteni a látogatást, amikor a halászni induló gémfélék mellett vadászó denevérek százait is megfigyelhetjük.

Kép

Kép: Páczai Tamás

A Kápolnapusztai Bivalyrezervátum Magyarország legnagyobb ilyen jellegű látogatható intézménye, ahol akár közelről is megnézhetjük az állatokat, lovaskocsizásra van lehetőség, a fogadóépületben berendezett tárlat pedig a tó élővilágát mutatja be.

A vörsi tájházban a balatoni a kis-balatoni emberek, így pákászok, halászok, nádaratók régi világával ismerkedhetünk meg. A Hévízi-csatorna meleg vize miatt télen népszerű (vízitúrákat szerveznek itt), azonban nyáron is páratlan élmény a virágzó tavirózsák és vízitökök látványa. A Kis-Balatonról részletes ismertetőt, programokat, belépő­jegyárakat a nemzeti park honlapján (www.bfnp.hu) találunk.

Kérjük olvasóinkat, hogy a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben az operatív törzs legfrissebb rendelkezései szerint járjanak el a túra tervezésekor!

A cikk a Magyar Turisztikai Ügynökség szakmai támogatásával készült. 

Kép

A családok környezettudatosan nevelik gyermekeiket

A nagy többség szerint a Földet érintő környezetvédelmi problémákat komolyan kell venni (89,5%), a válaszadók 60,4 százaléka szerint pedig nagyon súlyos problémával állunk szemben. A nők 62,8 százaléka, míg a férfiak 52,5 százaléka elkötelezett a környezet védelme iránt.

A kutatás során három markáns csoport képe rajzolódott ki: a környezetvédelem iránt elkötelezettek (57,9%), az érdeklődők (28,6%) és az érdektelenek (13,5%) csoportja. A gyermekes családok 65,1 százaléka aktívan elkötelezett a környezetvédelem iránt, míg a gyermektelen felnőttek esetében ez mindössze 41,6 százalék. A magyar családok ismerik a környezetünket fenyegető problémákat és gyermekeik jövője érdekében hajlandóak is tenni a környezetvédelemért. 94 százalékuk környezettudatosan neveli gyermekét,közülük is leginkább a nagycsaládosokra jellemző ez a hozzáállás.

A legsürgetőbb kérdések

Az emberek csaknem 40 százalékát leginkább a hulladék növekvő mennyisége és annak nem megfelelő kezelése zavarja, ezt követi a levegőszennyezés (18,6%) és az éghajlat megváltozása (15%). Legégetőbb megoldandó problémának a nagy mennyiségű egyszer használatos műanyagok feldolgozását és a vállalatok károsanyag-­kibocsátását tartják. A válaszadók kevesebb, mint 30 százaléka tartja problémának az ’élelmiszer-túlfogyasztást’, a ’nem megújuló energiaforrásokat’, a ’vízhasználat mértékét’ és a ’húsfogyasztást’. A lakóhelyen történő szemetelés és illegális szemétlerakás leginkább a gyermekeseket zavarja, 31,5 százalékuk ezt tartja a legsúlyosabb problémának.

Mennyi ebből az én felelősségem?

A válaszadók több mint fele (58,3%) érez személyes felelősséget a környezet romlása miatt, de leginkább a gyárakat,üzemeket (61,7%), a közlekedést (51,1%), valamint a multinacionális cégeket (50,3%) teszik felelőssé. A felmérésből az is látható, hogy a legtöbben sokkal inkább érzik indokoltnak a klímavészhelyzetet országos szinten és világviszonylatban, mint a saját lakóhelyükön. A helyi szintű esetleges klímavészhelyzet kihirdetését inkább a megyeszékhelyen (35,9%) és a fővárosban élők (33,7%) gondolják indokoltnak, a kisebb városokban és a falvakban élők kevésbé.

Környezettudatosság

A válaszadók több mint kétharmada „inkább környezettudatosnak” tartja magát más emberekhez képest, s közel egyharmaduk gondolja úgy, hogy kifejezetten „környezettudatos”. A többség úgy nyilatkozott, hogy igyekszik csökkenteni az eldobható dolgok használatát, spórol a vízzel, mindig lekapcsolja maga után a villanyt és próbálja a szemetet csökkenteni és szelektíven gyűjteni.

Kép

A válaszadók 90,5 százaléka részben már szelektíven gyűjti otthonában a hulladékokat. Azoknak, akik környezettudatosan nevelik a gyermeküket, több mint fele már legalább 5 éve szelektíven gyűjti a szemetet.

A többség rendelkezik valamilyen energiatakarékos háztartási eszközzel, pl. mosógép, hűtőgép vagy televízió. A megkérdezettek nagyobb részének viszont nincsenek kifejezetten környezetvédelmi szempontból kifejlesztett eszközeik, például vízújrahasznosító berendezés, napelem vagy napkollektor, illetve elektromos vagy hibrid autó. Viszont mindegyik esetében 10 százalék körüli azon válaszadók aránya, akik az elkövetkező 5 évben szeretnének majd ilyen eszközökhöz hozzájutni. Legnagyobb arányban a napelemnél és a napkollektornál láthatjuk ezt az igényt.

Egy átlagos napon a megkérdezettek 45,1 százaléka gyalog, 43,3 százalékuk pedig autóval szokott közlekedni. Ezek mellett gyakoriak még a tömegközlekedési eszközök (32%) és a kerékpár (31%) is. Pozitív, hogy az első helyen nem az autós közlekedés áll, nagyon sokan gyalog járnak, illetve magas arányú a tömegközlekedés és a kerékpár használata is.

Többségben az optimisták

A megkérdezettek 80 százaléka teljes mértékben egyetért azzal, hogy a klímaváltozás gyermekeink jövőjét fenyegeti, de emiatt nem keseregni kell, hanem tenni ellene. Csaknem ugyanennyien egyetértenek azzal, hogy már néhány fa elültetésével is segítünk a Földünkön. Ez az állítás egybecseng a Klímavédelmi Akcióterv egyik intézkedésével, miszerint minden újszülött után 10 fát ültetnek Magyarországon. Azzal az állítással viszont, hogy nem érdemes erre a világra gyermeket szülni a közelgő klímakatasztrófa miatt, a megkérdezettek mindössze 9 százaléka tud azonosulni. A gyermekes válaszadók csaknem fele véli úgy, hogy nem szabad a klímaváltozás miatt riogatni a fiatalokat. Összességében a magyar családok érzékenyek a környezetvédelem ügye iránt és az is elmondható róluk, hogy jobban szívükön viselik környezetük állapotát.

Készült a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) együttműködésével. 

Tudom. Mégis vannak az életemben irracionális cselekedetek, amelyeket nem szeretnék megmagyarázni. Akár értik mások, akár nem. Mert így vagy úgy, de nyomot hagyunk.

Jó pár éve meghalt az apám. Fél évig nem fogtam fel. Néha felhívtam a mobilját, amikor jogi kérdésekben szerettem volna tanácsot kérni tőle. Úgy egy éve töröltem csak a számát. Amikor az apám városában járok – és látom a főtéren a szökőkutat vagy a szép térkövet, amelyeket még az ő idejében újított fel a helység – mintha mellettem sétálna. Mindenkinek köszön, mindenki köszönti. Amikor az anyám kertjében megpillantom Zöld Nyilat, a régi biciklit, nevetek, mert apám a gyerekeimet szállította rajta a strandra.

Jó nagypapa volt, sokkal jobb, mint apa. Bár kevés ideje maradt törleszteni.

A temetésén több százan vettek rész, akik úgy érezték, el kell kísérniük utolsó útjára. A helyi újságba egyik igaz barátja írt nekrológot „A mi Sanyink” címmel. (Neki erről az „Indul a bakterház” című film jutott volna eszébe, amelyen sokadszor nézve is nagyokat kacagott.) Igen, ő egy város embere volt. Számára szűkösnek tűnt egy kis család élete, ahol alig volt jelen. Gyerekkoromban olykor elgondolkodtam, vajon elvált szülők gyerekei nem látják-e többet az apjukat, mert nekik legalább kéthetente hétvégén elvileg kötelező együtt lenniük. Az én apám ilyenkor biztosan valamilyen közösségi programon vett részt, gyakran egyik-másik kevéssé belevaló polgármester helyett. Vagy csak kártyázott a haverjaival, esetleg az ivócimboráival kocsmázott. Sokan választották volna a város első emberének őt, de nem kívánt politikai pozíciót betölteni. Inkább maradt hivatalosan állandó második.

Lényegében azonban első emberévé vált a városának, amelyért rengeteget tett, amely máig őrzi cselekedetei nyomát. És milyen nyomot hagyott a lányában?

Megtanultam tőle, milyen egy közösségért létezni. Milyen egy igazi vezető. Hogyan lehet becsületesnek megmaradni komoly kísértések kereszttüzében, és közben felőrlődni. Miként lehet elveszíteni az egyensúlyt, feladva a személyes intimitás igényét a legközelebb álló emberekkel. Hogyan lehet hosszú időre elfelejtkezni Istenről, miközben a legjobb szándékkal munkálkodunk másokért. És azt is, hogyan ne éljek.

Fél évig szenvedett nyugdíjasként, majd sebtében meghalt. Előtte egyszer kicsúszott a száján: „Senki sem vagyok többé.” Eggyé vált a szerepével, és elveszítette önmagát. A tisztelendő úr sóhajtva jegyezte meg a búcsúzó istentiszteletre készülve: „Így van ez minden másokért dolgozó emberrel, aki magára veszi a felelősséget. Hamar kopogtat értük a halál.”

Amikor dolgozom, családok lelki békéjét, emberek belső egyensúlyát, gyerekek mentálhigiénés állapotát igyekszem helyrebillenteni.

Évente akár száz emberben is hagyok valamiféle nyomot. De a felelősség a közös munkáért nem csak az enyém.

Aki segítséget kér egy szakembertől, egyben kötelezettséget is vállal. A saját részét ki kell vennie a feladatokból. A pszichológusok nem varázslók, én a legkevésbé. Tudom, hogy néha nem vagyok elég akkor sem, amikor minden résztvevő beleadja magát a lelki munkába. Ilyenkor Pál Feri atya szavai biztatnak: én egyedül kevés vagyok, de Istennel együtt mégis elműködünk. És nekem ez elég.

Milyen nyomot hagynak a gondolatok, az írás, amelyek közül a sikerültebb alkotások ezreket érhetnek el? Ha néhányan felkiáltanak magukban, hogy „nahát, én is épp így gondolom, csak eddig nem fogalmaztam meg!”, már tettem valamit. Vagy, ha „de jó, hogy valaki ki merte mondani, ami olyan régóta nyomaszt!”, akkor volt haszna. Esetleg (egy írogató ember vágyainak netovábbja egészen szerénytelenül): „Milyen jó, hogy elolvastam ezt a cikket, a mai nap sem múlik el értelmetlenül.”

Minden ajándék, szó, gesztus maradandó lehet valaki számára, akit megérint.

És mit jelentenek ezek a hátrahagyott nyomok személyesen, önmagunknak? Ezek jelentik cselekedeteink lenyomatát, amelyek talán túlélnek bennünket ezen a világon, és tovább élnek másokban. Lehet, hogy sokakban súrolja a felszít, ha sokakhoz kapcsolódunk. De az is lehet, hogy csak kevesekhez ér el, bennük azonban kicsírázik valami igazán szép.

Hátrahagyott nyomaink – életünk térképe, fotóalbuma, emlékkönyve és naplója egyben – az életművünk, amelyet, ha senki más nem, de egyetlen Létező bizonyosan minden részletre kiterjedően ismer és értékel.

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Tanárnő, kérem! podcast olyan emberekről szól, akik a jövőért dolgoznak. Innovátorokról, akik nem valamilyen jól menő vállalkozás formájában, hanem az oktatás és a pszichológia területén tesznek azért, hogy közös jövőnk olyanná váljon, amilyennek legszebb álmainkban látjuk. Joós Andrea  inspiráló, bátor és eredményes vízionáriusokkal beszélget a műsorban. Tanárokkal, pszichológusokkal, segítő szakemberekkel, akik egyre jobbá és jobbá teszik a világot – majdnem észrevétlenül. De most övék a mikrofon.
Az egyes epizódok meghallgathatók ill. visszahallgathatók a Képmás Podcast rovatában, a YouTube, a Spotify és a Soundcloud csatornáinkon. A Képmás podcast megtalálható a legnépszerűbb podcast-applikációkban is: Google Podcasts, Breaker, Pocket Casts, Radio Public. (Az applikáció letöltése után keressen rá a Képmás podcastra, és iratkozzon fel a csatornára.) Hallgasson minket takarítás, főzés vagy kertészkedés közben, tömegközlekedésen, autóvezetés közben, vagy amíg a gyermekére vár a különóra vagy az edzés alatt!

A videóban helyes bébiszittereket mutatnak a kicsikkel, és a „reprodukciós” intézmény egyik vezetője arról beszél, milyen gondosan foglalkoznak a kis megrendelt csecsemőkkel, akikért sajnálatosan nem tudtak eljönni szüleik különböző országokból a járvány miatti határzár miatt. Jogi útmutatást adnak, hogyan tudják kérvényezni a beutazásukat.

– A modern társadalomnak egy olyan krízissel kell most szembenéznie, amivel korábban nem találkozott. Hogyan hat a koronavírus az életünkre? 

– Az emberek váratlanul kerültek ebbe a veszélyes helyzetbe, amiről az orvosok nem tudják, meddig tart és hogy hogyan kezeljék, így nagy a félelem és a reménytelenség. Az egyetlen megoldás ebben a bizonytalanságban a társadalmi összetartás és egy biztonságot adó párkapcsolat, illetve ha a szeretteinkkel vesszük körül magunkat. Az egyik vizsgálatunknak (Soothing the Threatened Brain: Leveraging Contact Comfort with Emotionally Focused Therapy – a szerk.), amit Jim Coan neurológussal végeztünk, egy terápiánkra járó házaspár volt az alanya. A feleség úgy érezte, már senkiben sem tud megbízni. Az első beszélgetés előtt koponyavizsgálatnak vetette alá magát. Amikor befeküdt az MR-berendezésbe, egy X jel háromszor figyelmeztette, hogy a gép egy kicsit meg fogja rázni a bokáját. Az első jelzésnél egyedül volt, aztán egy idegen, majd a párja fogta a kezét. Mindháromszor, amikor jött a jelzés, az agya vészreakcióval válaszolt, és a nő fájdalomról számolt be. A kísérletet megismételték egy húszalkalmas érzelem fókuszú terápia után is, amelynek hatására sokkal erősebb lett a köztük lévő kapocs. A gépben fekvő nő agyában, az idegen kezét fogva csökkent a stressz, amikor pedig a párja állt mellette, teljesen megnyugodott és fájdalom helyett csak egy kis kellemetlenséget érzékelt. Ez a kutatás bizonyítja:

ha tudjuk, hogy támaszkodhatunk valakire, sokkal erősebbnek érezzük magunkat, jobban kezeljük a bizonytalanságot vagy a betegségeket, az idegrendszerünk pedig nyugodtabb. Az érzelmi egyensúlyra nemcsak azért van szükség, hogy meg tudjunk birkózni a nehézségekkel: a párkapcsolatunk minősége a mentális és fizikai egészségünket is befolyásolja. 

A járványhelyzettel kapcsolatban jó hír, hogy a social distancing nem feltétlenül jelent érzelmi távolságot: ahogyan egy videóban láttam, az olaszok operát énekeltek egymásnak az erkélyről, Iránban pedig védőruhájukban táncoltak és daloltak az egészségügyi dolgozók a kórház folyosóján. Az emberek megtalálják a kreatív módját, hogy kapcsolatban maradjanak egymással. A kutatások azt mutatják, azok a legsérülékenyebbek, akik nemcsak fizikailag, de érzelmileg is izolálva érzik magukat, mert egyedül laknak és nem számíthatnak a szűkebb családjukra vagy a társadalomra, depresszióval küzdenek vagy egy problémás párkapcsolatban élnek. Az emberek idegesebbek, és ez a párkapcsolatok töréséhez vezethet: Kínában a vírus megjelenése óta megnövekedett a válási kérelmek száma, a nyugati sajtó pedig az otthoni erőszak gyakoriságának növekedéséről számolt be. 

– Hogyan kerülhetik el a párok a köztük lévő konfliktusokat? 

– Minden pár más és más, különböző táncot járnak. A valódi probléma pedig nem velük van, hanem azzal, ahogyan táncolnak. Például az egyik fél mindig arra hivatkozik, hogy elfoglalt, emiatt a másik egyedül érzi magát és a partnerére támad, hogy miért nincs ott mellette, a partnere viszont a vita elől inkább elmenekül. 

Az Ölelj át! könyvem segít tudatosítani, milyen mintákat követnek, és amikor később azon kapják magukat, hogy ismét ugyanazt a táncot járják, ahelyett, hogy folytatnák a harcot, egymásra nézhetnek és azt mondhatják: „Már megint ezt csináljuk! Ez ijesztő, nem?” A módszerünk azért is hatékony, mert külső szemmel figyelhetik meg magukat, ezáltal kívülről, és nem a másiktól érkezik a felismerés, hogy mit rontanak el. Az Ölelj át! program során megmutatjuk nekik, hogyan tudják átformálni a negatív mintákat pozitívvá. A párok feltárják egymás előtt érzéseiket és vágyaikat: aki például azt gondolja, partnere nem akar vele lenni, vádaskodás helyett megkéri, hogy biztosítsa ennek ellenkezőjéről. A másik fél ilyenkor meglepődik, mert nem is gondolta, hogy ennyire hiányzik a társának. A veszekedéseknek van egy pozitív üzenete is, hiszen a párunk azért morog velünk, mert szüksége van ránk.

– Hogyan lehet hosszú távon megőrizni egy párkapcsolatban az intimitást, különösen kisgyerekek mellett?

– Dolgoztam olyan párokkal, akik kijelentették, nincs ­idejük közös programokra. Nos, stresszelni egy párkapcsolatban sokkal több időt és energiát felemészt. A feleknek fel kell ismerniük, hogy fontos nekik a kapcsolat. Ha mindig a lista aljára sorolják, és nem foglalkoznak a házastársuk érzéseivel, nem fog hosszú távon működni, ez tény. Egy terápia alkalmával egy nő azt mesélte, megváltozott a kapcsolata.

Kiderült, a férfi most újra azt teszi, amit egymásra találásuk idején: ágyba hozza neki a reggelit, csókot ad a homlokára.

Az egész nem több egy másodpercnél, de a nő ezalatt azt érzi, hogy a párja különlegesnek látja őt. Nem kerül sokba kimutatni a másiknak, hogy gondolunk rá, megkérdezni, hogy hogy van, a becenevén szólítani. Amikor az emberek azt mondják, nincs idejük egymásra, valójában azt gondolják, „Nem tudom, hogyan csináljam.”

– Mi a helyzet azokkal, akiknek egyedül kell megküzdeniük a válsággal?

– Az emberek biológiailag úgy vannak kódolva, hogy ha magukra maradnak egy veszélyes helyzetben, az elméjük előhívja azoknak a képét, akik fontosak az életükben. Sok évvel ezelőtt pénz nélkül szálltam hajóra, hogy Észak-Amerikába utazzak, ahol senkit sem ismertem, az agyam pedig azt súgta, nagy bajban vagyok. Aztán meghallottam az apám hangját, aki megnyugtatott, hogy erős vagyok és bármi történik, hazamehetek hozzá. Ez az idegrendszerünkből érkező inger képes minket megnyugtatni és biztonságérzetet adni számunkra. Amikor egy páciensem ideges, arra kérem, emlékezzen arra a személyre, aki közel állt hozzá gyerekkorában, például a nagymamájára, és képzelje el, mit tanácsolna neki most. Bizonyára azt mondaná, amit akkor is, hogy milyen különleges, és hogy mindig gondol rá.

Ellentétben más módszerekkel, mint a mindfullness, ez egy természetes módja önmagunk megnyugtatásának, mert ösztönből tesszük. Ezenkívül a szorongás csökkentésére elolvashatjuk a kedvenc könyvünket, meghallgathatunk valamit a neten. De mi magunk is tudunk segíteni krízisben lévő ismerősünknek, főleg a szomszédok tehetnek sokat értük. Az utcánkban van egy hölgy, aki egyedül él, egy idős férfi pedig a feleségét gondozza. Mindkettőjüknek kérdéseket ragasztottunk az ajtajára: megkérdeztük, hogy jól vannak-e, szükségük van-e segítségre vagy hogy van-e kedvük kijönni a kertbe kicsit beszélgetni.

– Mit tanácsol azoknak, akik még csak keresik az igazit?

– A lányom és a környezetem példájából látom, hogy ma különösen nehéz dolga van az egyedülálló fiataloknak, mert nagyon sok a bizonytalanság arról, milyennek kell lennie egy romantikus párkapcsolatnak, hogyan válasszunk, mit keressünk a másikban vagy hogy lehetséges-e a szexuális szabadság tartós partner mellett. A középiskolában tanítani kellene, hogy milyen egy jó kapcsolat és hogy miről szól a szerelem. Ez egy ősi, túlélési kód, ami melletted tartja azokat, akikre számíthatsz. Sokan mondják, hogy a fiatalok párt találhatnak az interneten, de ott nem mindenki árulja el magáról az igazat, és sokan elutasítva érzik magukat, amiért nem őket választják a társkereső oldalakon. A fiataloknak azt tanácsolom, ne figyeljenek a média és a sztárok szavára, akik valós tények helyett azt hirdetik, amivel szenzációt kelthetnek, hanem hallgassanak arra, amit a tudomány mond! A zöldségest sem keresik fel fogfájással.

Nagyon fel tud bosszantani, amikor a talkshow-k vezetőitől azt hallom, aki hosszú távon akar elköteleződni, annak unalmas lesz a szex. Ez nem igaz!

Egyetlen kutatás sem bizonyította ezt, viszont épp ennek ellenkezőjét tárta fel a Chichagói Egyetem vizsgálata, amiről Edward Laumann ír az A szex Amerikában című könyvében (Sex in America: A Definitive Survey – magyarul nem jelent meg – a szerk.). Eszerint azoknak van a legjobb szexuális élete és azok élvezik a legjobban, akik tartós, romantikus kapcsolatban élnek.

– AZ EFT-nek elkészült a keresztény változata is. Ez miben más, mint az eredeti változat?

– A nyugati országokban a legtöbb szervezet, intézmény, amely párkapcsolati oktatást végez, az a keresztény egyház, és nem az állam vagy mondjuk egészségügyi szervezetek alá tartozik. Egy kollégám keresett meg azzal, hogy nagy segítség lenne az egyháznak, ha keresztény nyelvre fordítanánk a kötődések tudományát. Mivel katolikus nevelést kaptam, nem volt nehéz átültetni, a keresztény hagyomány összhangban van a kötődés tudományával. Jézus egy csodálatos összekötő erő, akin keresztül láthatjuk, milyen egy jó anya-gyermek kapcsolat vagy egy jó barátság. Krisztus mindig nyitott, megértő és elkötelezett az emberek iránt, akiknek azt üzeni, hogy ott van nekik. A keresztény változatban erről beszélünk a hívőknek, bibliai történeteket használunk és speciális feladatokat adunk ezeknek a pároknak. A kereszténység legjobb részének tartom, hogy arra tanít, a kapcsolat egy titok és hogy szükségünk van egymásra. Minél több emberhez kapcsolódnak a hívők, annál inkább azt érezhetik, nemcsak más emberhez, hanem az egész világhoz és Istenhez tartoznak.

Egyébként úgy vélem, a módszer adaptálható más vallásokhoz is. Mind a nagy vallások, mind a kötődés tudománya tükör számunkra, amely megmutatja, kik vagyunk és hogy milyen nagy szükségünk van egymásra. 

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. májusi-júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Miért szorongunk?

A 21. század technológiai és emberjogi vívmányainak köszönhetően egyre többen élünk egyre nagyobb szabadságban. Sokat utazunk, társaságba járunk, építjük a karrierünket és családi eseményeken veszünk részt. Egészen mostanáig egyikünk sem gondolta volna, hogy mindez egy csapásra megváltozhat. A koronavírus-járvány kirobbanása óta világszerte többmilliárd ember várja otthonába zárva a „vihar” elvonulását.

Szakértők szerint természetes, hogy ilyen helyzetben az ember egy idő után szorongani kezd, egyrészt azért, mert el kell nyomnunk a kapcsolattartási ösztöneinket, amelyek az evolúció során emberi mivoltunk lényegévé váltak, másrészt nem tudjuk pontosan, hogyan érinti a jövőnket a világjárvány.

Kovács Orsolya pszichológus, a BeBalanced Pszichológiai Pont szakmai vezetője úgy látja, hogy bár egy bizonytalan, szorongató légkörben elveszítjük a kontrollérzetünket, tudatossággal a rossz érzések járvány idején is kezelhetők. Gyermekek és felnőttek esetében is segíthet egy napirend felállítása, amiben fontos, hogy helyet kapjon olyan időszak is, amit munkával vagy tanulással töltünk. Oldhatja a szorongást, ha megpróbálunk új dolgokat elsajátítani, kereshetünk magunknak hobbikat, a testedzés pedig kifejezetten jót tesz a mentális egészségnek. Mozgás közben a szervezet dopamint termel, ami csökkenti a szorongás tüneteit, az edzés emellett növeli az önbizalmat, és pozitívan alakítja a testünkhöz való viszonyunkat. A szakember arra is felhívja a figyelmet, hogy fontos beszélgetéseket kezdeményezni rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel a virtuális térben, ugyanakkor a járványról vagy annak következményeiről szóló híreket, és úgy általában a kütyühasználatot érdemes keretek közé szorítani. 

„Nagyon fontos, hogy az izoláció okozta szorongásban is megőrizzük a tudatosságunkat, és minél több jó érzést csempésszünk a mindennapokba! Vannak olyan élethelyzetek, amikor az a legtöbb, amit tehetünk, hogy a negatív érzéseinkkel dolgozunk, tehát nem söpörjük őket a szőnyeg alá, vagy teszünk úgy, mintha megbarátkoztunk volna velük. Amint foglalkozunk ezekkel az érzésekkel, kevésbé válnak szorongatóvá, és ha külső szemlélőként, megfigyelőként nézünk a történésekre, akár építő gondolataink is lehetnek, amennyiben sikerült elfogadnunk azt a helyzetet, amiben vagyunk. Ehhez jó technikák lehetnek a tudatos jelenlétet, vagy »mindfulnesst« alkalmazó módszerek, például a meditáció, de az is hasznos, ha csupán légzőgyakorlatokat végzünk” – teszi hozzá a pszichológus.

Szakértők arra is felhívják a figyelmet, hogy ilyenkor a szorongásunk azokat is rosszul érintheti, akikkel egy háztartásban élünk, ezért lényeges, hogy egy újfajta együttműködési keretet határozzunk meg azokkal, akikkel otthon maradtunk.

„Fontos, hogy kimondható legyen: az összezártság nem jelent mindig örömöt. Csakis akkor tud örömforrássá válni, hogyha nyíltan tudunk kommunikálni egymással, és összehangoljuk az igényeinket. Érdemes olyan terveket kidolgozni, ahol mindenkinek meghatározott feladata és felelősségi köre van. Az „énidő”, szabadidő beiktatása kulcsfontosságú minden családtag esetében. Sok anyuka fordul hozzám azzal a problémával, hogy szoronganak, mert naponta fél órát sem fordíthatnak magukra. Ez a feszültség, amit éreznek, aztán meghatározhatja az egész családjuk hangulatát” – fűzi hozzá Kovács Orsolya.

Kép

Kép: Unsplash

A koronajárvány a társadalom minden tagját érinti, ám a pszichológus szerint a változás nem mindig rossz: „Minden krízisállapot, így ez a vírushelyzet is arra készteti az embert, hogy elgondolkodjon azon, hogyan éli az életét, és mik számára a fontos dolgok. Mindez nem feltétlenül vezet rosszabb pszichés állapothoz, hanem az is elérhető, hogy fejlődjünk a krízis hatására, ehhez azonban arra van szükség, hogy nagyon tudatosan kezeljük azokat az érzéseket, amelyeket az új helyzet vált ki belőlünk.”

Mi lesz a járvány után?

Sokszor elképzeltem azt a pillanatot, amikor az operatív törzs bejelenti, hogy a munkájuk véget ért, az éttermek, bárok, szórakozóhelyek újra kinyithatnak, a rokonok meglátogathatják egymást, és a barátok ismét koccinthatnak a világ egészségére. Lapzártánkig mindez még nem történt meg, és nem tudjuk, hogy a pandémia pontosan milyen nyomot hagy majd a világon. Mi történik majd, amikor elhárul a veszélyhelyzet? Az emberek kicsődülnek az utcára, idegenek borulnak majd egymás nyakába, csak azért, mert megtehetik? Vagy továbbra is szorongva elhúzódunk egymástól, amikor leugrunk a boltba kenyérért? Mikor merünk majd újra jegyet venni egy fesztiválra, vagy az Operába? A szakemberek szerint több forgatókönyv létezik. A Magyar Tudományos Akadémia a közelmúltban közzétette néhány kutató véleményét arról, hogy milyen következményei lehetnek a koronavírus miatt terjedő közösségi távolságtartásnak.

Julianne Holt-Lunstad, a Brigham Young Egyetem kutatója szerint az elszigeteltség és a magány káros hatásainak a társadalom valamennyi korcsoportja ki van téve. A National Academy of Sciences közelmúltban publikált jelentése azonban arra mutat rá, hogy az idősebbek nemcsak a vírusfertőzés tekintetében számítanak sérülékenyebbnek, hanem a szorongásra, depresszióra is hajlamosabbak, hiszen a családtagok és barátok elvesztése, a krónikus betegségek vagy az érzékszervi károsodások, mint például a hallásromlás, számukra különösen megnehezíti a társas érintkezést. Nem beszélve arról, hogy a korosztály egy része „digitális analfabéta”, tehát a szeretteivel kizárólag telefonon tud kapcsolatot tartani.

Chris Segrin optimistább véleményt fogalmaz meg. Az Arizonai Egyetem viselkedéskutatója úgy véli, hogy az egyes emberek társadalmi elszigeteltség- és stressztűrő képessége között óriási eltérés lehet: „Aki például már eleve szorongással, depresszióval, magánnyal, kábítószer-használattal vagy más egészségügyi problémával küzd, az különösen sebezhető. Összességében azonban az emberek meglepően ellenállók. Sokan átvészeltek már nehezebb helyzeteket is” – véli a szakértő. Kovács Orsolya szerint a járvány végeztével nem egyformán fogunk reagálni a korlátozások feloldására: „A veszélyhelyzet elmúltával a bizalmatlan és óvatos, valamint a »most aztán mindent bepótolok«reakciók is megfigyelhetőek lesznek, hiszen nem egyformán dolgozzuk fel a veszteségeinket. Lesznek olyanok, akik azonnal elárasztják magukat ingerekkel, mások fokozatosan kapcsolódnak újra egymáshoz, és olyanok is akadnak majd, akiknek ez az időszak mélyíteni fogja a szorongásait, depresszióját. Utóbbi esetben fontos felismerni a problémát, és szakemberhez fordulni segítségért” – teszi hozzá a pszichológus.

A szakértő arra is felhívja a figyelmet, hogy sok múlik azon, hogyan vészeljük át a járványt: szolidaritással és együttműködéssel, vagy pánikkal és bizalmatlansággal. Szerinte fontos, hogy se a veszélyhelyzetben, se a járványt követő időszakban ne ítélkezzünk egymás felett, inkább próbáljuk megérteni a másik reakcióját, és legyünk türelmesek!

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. májusi-júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A szék, amin ülök. Az irodánkból került ide, haza, a home-office idejére, mert fájt az ebédlőszékeken a derekam. Jó szék, ergonomikus, gerinckímélő. Az asztal lapja, kicsit kopott, szétnyitható, belül filccel borított, valójában egy kártyaasztal. Tarokkozás a kártyaasztalon. Barátok, akikkel tarokkoztunk. Anyósom emléke, akitől kaptuk az asztalt. És a nénié, akitől anyósom kapta. A könyvespolc széle. Tompa Andrea, Szécsi Noémi, Dragomán György, Agatha Christie, Robert Galbraith.

Az ablakon beáramló napfény.

Az ablak maga, a függöny, a karnis – 18 éves „egyelőre jó lesz, majd lecseréljük” felkiáltással került fel ide. Nem cseréltük le. Virágláda, rózsaszín és fehér begóniák.

Az ablakon túl a kert.

Sok kicsi zöld szilva a legközelebbi gyümölcsfán. 14 éve ültettük, a két fiúnk akkor ki-be ugrált nyakig sárosan az ültetőgödörbe. Egy ág az ablak alatti rózsából. Egy részlet a levendulabokorból. A másik szilvafa, messzebb. Ennek a terméséből pálinka lesz minden évben. Barackfa, körtefa, gyepnek nem nevezhető fűfélék, a keresztbefutó slag, a mellette ugráló érdekes, fekete torkú madár, napok óta nézem, nem tudom, milyen fajta.

Vakondtúrás.

Az ismeretlen kommentelő, aki szerint szeretnem kellene a kertemet tönkretevő vakondot, a virtuális valóság első nyoma a valódi valóságban. Telefon, a telefon hangja, a kolléganőm, aki hív. A probléma, amiben segítségre van szüksége. A jegyzetfüzetem, kihúzott és átfirkált elvégzett feladatok, jegyzetek.

Vissza, vissza, vissza.

Tükör, szuszék, a lányom kinőtt ruhái nagy kupacban. A húgom mákszemkisasszony kislánya, aki kapni fogja. Vetett francia ágy. Húsz éve, nászajándékba kapott ágytakaró. Az unokatestvérem, akitől kaptuk, és akivel ma üzenetet váltottam, mert az ő fia is ma érettségizett le meg a miénk is. Régi, keleti szőnyeg a falon, itt-ott foldozva. A szülői ház, ahol ilyenek voltak, és ahonnan ez is származik.

Molylepke.

Molylepke pókhálóban – takarítanom kellene. A sarokban kicsit beázó plafon. A bádogos, akinek jönni kéne javítani a tetőt, hogy ne ázzon be a plafon ezután. A bádogos felesége, akit annyira szeretett a lányom, amikor még hozzá járt németórákra. Iskola, tanárok, szülők, gyerekek – digitális oktatás. Ezt a bugyrot visszazárjuk. Szemetes kosár, a szemetesben egy harisnya doboza, a bosszankodás a harisnyákon örökké felfutó szemek miatt. Ajtócsapódás, fiúk harsány nevetése, egymás húzása, visítás, csapkodás. Nevetés megint. Lábak dobogása, ajtó, kiabálás. Az óra a falon, ahogy ketyeg.

A múló idő.

Ahogy telnek a percek, az órák, a napok, a hetek a karanténban, itthon. A tudás, hogy ez van – nincs előtte és utána, nincs „elmúlik” meg „vége lesz”. Ez az életünk, az egy. Az állapotunk, a van. Hamis lenne várakozással tölteni azt. Élni kell, dolgozni, szeretni, tartalommal megtölteni ezeket a múló perceket. Úgy átmenet, ahogy az élet maga – átmenet az örök felé. Maga a valóság. Vakonddal, molylepkével, munkahelyi problémával. Rendben. Minden rendben.

Család, kultúra, zarándoklat, természetjárás, vállalkozás, kommunikáció - Molnár-Bánffy Kata Instagram posztjait is érdemes megnézni, a profilja ITT érhető el.