Nem mindig könnyű megmondani egy állatról, hogy otthonosan mozog-e a vízben, vagy úgy, mint a nyeletlen balta. A tevéről például sokan azt feltételezik, hogy nem tud úszni – talán azért, mert a sivatagban él, ahol nem sok hasznát veheti ennek a képességnek. Ám a tapasztalat az, hogy a sivatag hajója nagyon is örömest vízre száll, és éppen úgy úszik, mint a lovak. Az elefántról is nehéz elhinni ránézésre, hogy oszloplábaival kiválóan úszik, pedig így van: a hatalmas test súlyából veszítve könnyeddé válik a vízben, s az állat még búvárkodni is tud, ormányát légzőpipaként használva, ha a víz alá merül.

A disznóról a dagonyázás jut eszünkbe, de hogy a mélyebb vízben sem süllyed el, azt már kevesen gondolják róla.

A házimacskáról közismert, hogy nem szereti a vizet (bár ez egyes macskafajtákra nem feltétlenül igaz), de ez nem jelenti azt, hogy szükség esetén ne tudna úszni – csak éppen nem szeret.

Sétálnak a vízben 

Kézenfekvő lenne a feltételezés, hogy az emlősök azért tudnak szinte mind úszni, mert négy lábon járnak, testtartásuk pedig járás közben is vízszintes, így könnyen ráfekszenek a hullámokra, és „kutyaúszásban” haladva voltaképpen csak a szárazon megszokott mozgásformájukat kell folytatniuk. Ez a legtöbb esetben így is van, de korántsem mindig. A kenguru például üldözői elől gyakran menekül a vízbe, és ott úszásba vált, holott esetében ez elég nagy mértékben különbözik a két lábon ugrálástól, amellyel a szárazon halad. A lajhár sem hátúszásban úszik, hanem a hasára fordulva; szüksége is lehet erre, hiszen a dél-amerikai őserdőkben gyakoriak az árvizek, amikor az egész talajt elönti a folyó. 
De még a denevérek is tudnak úszni, szárnyaikkal csapkodva a vizet, ami valamelyest az ember pillangóúszására emlékeztet.

Úszólecke vidra módra

Míg a legtöbb szárazföldi emlős „kutyaúszásban” úszik, vagyis tulajdonképpen úgy mozgatja a lábait, mintha járna, addig a kimondottan vízben élőknek sokkal kifinomultabb technikájuk van erre. Meglepő módon ők nem mindig született úszók.

A vidrakölykök eleinte kimondottan idegenkednek a víztől, az anyjuk szó szerint beledobja, kényszeríti őket az alámerülésre.

Amikor viszont ráéreznek a dolog ízére, hajlékony testük és farkuk kígyózó mozgásával suhannak a hullámok között. A jegesmedve a mellső mancsainak oldalirányú csapásaival úszik, a széttett hátsókkal inkább csak kormányoz. A fókák úszástechnikája csoportonként eltérő: míg a valódi, avagy fületlen fókák halak módjára a hátsó uszonyaikkal eveznek, és a mellsőkkel kormányoznak, addig a fülesfókák éppen fordítva: a hátsókat használják az irányváltáshoz, és a mellső uszonyok erőteljes csapásaival szinte repülnek a vízben, mint a pingvinek.

Lebegni vagy süllyedni

Az emlősök úszóképességéhez hozzájárul az az adottság, hogy szőrzetet viselnek. A szőrzet ugyanis tetemes mennyiségű levegőt ejt csapdába, ami segít a testet fenntartani a víz színén. Ennek jelentősége persze főleg az apró állatok esetében nagy. A vízibivalyt nyilván nem a bundája tartja a felszínen, a hajótörést szenvedett patkány azonban akár napokig is képes szétterpesztett lábakkal, szinte mozdulatlanul lebegve vitetni magát az áramlatokkal, míg egy elérhető lakatlan szigetet talál, ahol partra szállhat. A kutyák többsége ösztönös úszó, de vannak olyan egyedek is, amelyeknek az első próbálkozásai igencsak ügyetlenek: nem egyenletesen kalimpálnak, hanem kilépni igyekeznek a vízből, amitől a testük függőleges helyzetbe kerül, és süllyedni kezdenek, a víz pedig a szemükbe fröcsköl – némelyiküknek egy életre el is megy a kedve a strandolástól.

A zsiráf és az emberszabásúak

Voltaképpen csak két olyan állatcsoport van az emlősök között, amely nem tud ösztönösen úszni: a zsiráfok és az emberszabású majmok.

A zsiráfnak egyszerűen a testalkata nem alkalmas rá: annyira függőlegesek az arányai, hogy sehogyan nem tud az úszáshoz szükséges, vízszintes testtartást felvenni.

Az azonban rejtély, hogy miért veszítették el az emberszabásúak – az orángutánok, gorillák, csimpánzok, sőt, a gibbonok is – az úszás ösztönös képességét, amely egyébként annyira általános az emlősök világában. Míg a makákóknak több fajáról is köztudott, hogy szívesen vetik magukat a vízbe, akár hűsölés, táplálékszerzés vagy akár gőzfürdőzés céljából, addig legközelebbi rokonaink kimondottan idegenkednek a víztől: bár szívesen eljátszadoznak vele, mint izgalmas, érdekes anyaggal, de bele nem merülnek. Viszont megtaníthatók úszni; ezt bizonyítja egy 2013-ban készült filmfelvétel is, amelyen egy orángután lelkesen tempózik egy úszómedencében.

Ember a vízben

És mi a helyzet velünk, emberekkel? Megoszlanak a vélemények arról, hogy nekünk ösztönös képességünk-e az úszás.

A csecsemőkori úszás hívei szerint az újszülött tud úszni, csak ha nem gyakoroltatják vele időben, akkor elfelejti.

Ezzel szemben áll az a vélemény, amely szerint ez tévedés: azt, hogy a csecsemő alámerítve ösztönösen visszatartja a lélegzetét, nem szabad összetéveszteni a tényleges úszással, még akkor sem, ha utána valóban gyorsan megtanul mozogni a vízben. Az viszont bizonyos, látva a különböző gyorsasági is ügyességi vízisportok legkiválóbb versenyzőit, a gyorsúszástól a szinkronúszáson át a vízilabdáig, hogy az ember olyan teljesítményeket képes elérni a vízben, amelyeknek egyetlen más, nem vízi életmódra specializálódott élőlény sem tud a nyomába érni.  

Az uszkárok és a portugál vízikutyák szőrzetének hagyományos nyírása eredetileg a vízben való könnyebb mozgást és az ízületek védelmét szolgálta.

A hüllők többnyire tudnak úszni. Érdekes viszont, hogy egyes víziteknősök, amelyek a sekély vizekben élnek, kimondottan ügyetlenek, ha nem ér le a lábuk; a mély vízbe akár bele is fulladhatnak. 

Míg a legtöbb röpképtelen madár szegycsontja lapos, addig a pingvineké tarajos, és fejlett repülőizmok is tapadnak hozzá. A pingvin ugyanis valójában repül, csak nem a levegőben, hanem egy sokkal sűrűbb, nagyobb ellenállású közegben: a vízben.

Számos állat van, amely a szárazföldi életmód után „meggondolta magát”, és visszatért a vízbe, ilyenek például a cetek. Ám ha egyszer már tüdejük fejlődött, újra kopoltyút növeszteni ennyi idő alatt nem tudtak, lélegezniük a légkörből kell.

Ez a cikk a Képmás magazin 2018. júliusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Élő kapcsolatban – online Képmás-est 5.

A párkapcsolati kommunikáció visszatérő témája a Képmás-esteknek. Mit jelent a szerelemben a bizalom, a féltékenység, a szabadság, a jelenlét? Hol a helye az okoseszközöknek és alkalmazásoknak az ismerkedésben, a szakításban és a párkapcsolatban? Közelebb vagy távolabb kerülünk egymáshoz és önmagunkhoz online? Erre, és ezekhez hasonló kérdésekre kerestük a választ szakértő vendégekkel és művészekkel a következő válogatásban.

Az emberi szervezetnek döntően a szénhidrát (legfőképpen a cukor) jelenti az energiaforrást. Az emésztőrendszerben a szénhidrátokból glükóz keletkezik és szívódik fel. A vérünkben ez a cukor kering. A normális vércukorszint többnyire 4 és 7 mmol/l között ingadozik. Étkezés hatására a vércukorszint emelkedni kezd, ami ingerlően hat a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteinek béta-sejtjeire. Ezek termelik az inzulin nevű hormont. Az inzulin (mint egy kulcs) „beengedi” a cukrot a sejt belsejébe, ahol az utóbbi energiává alakul át. Ebből következik, hogy ha a szervezetünkből hiányzik az inzulin, akkor a vérünkben keringő cukor nem jut be a sejtekbe, nem termelődik energia, a sejtek „éheznek”.

Az 1-es típusú diabétesz (cukorbetegség) egy autoimmun betegség, ami azt jelenti, hogy a genetikailag hajlamos egyéneknél az immunrendszer „idegenként” ismeri fel és ezért károsítja, elpusztítja a hasnyálmirigy inzulint termelő béta-sejtjeit, és fokozatosan fellép az abszolút inzulinhiány. Bizonyított tény, hogy genetikai tényezők is szerepet játszanak a diabétesz kialakulásában. Ameddig a béta-sejteknek csak kis része pusztul el, addig nincsenek klinikai tünetek. Ezek akkor jelentkeznek, amikor a béta-sejtek 75-80%-a elpusztult.

A gyermekkori cukorbetegség a következő tünetekkel jelentkezhet:

1. Extrém szomjúság, amely éjszaka is felébreszti a gyermeket.

2. Gyakori vizelés, éjszakai bevizelés.

3. Megtartott vagy fokozott étvágy ellenére bekövetkezett fogyás.

4. Bőr- és nyálkahártya fertőzések, lassan gyógyuló sebek.

5. Gyengeség, kimerültség, aluszékonyság már a betegség előrehaladtát jelzi.

6. A testet körülvevő gyümölcsillat (körömlakklemosó vagy savanyú gyümölcscukorka illat).

7. Megjelenik a cukor a vizeletben.

Amennyiben a gyermekénél a felsorolt tünetek valamelyikét észleli, a házi gyermekorvos első lépésként célzott kérdésekkel és a gyermek vizsgálatával elveti vagy megerősíti a cukorbetegség gyanúját, és ettől függően gyorsteszttel megvizsgálja a gyermek vizeletét. A vércukor 9-10 mmol/l feletti értékénél a cukor már a vizeletben is megjelenik. Hasonlóan egyszerű, pillanatok alatt elvégezhető vizsgálat a vércukormérés. A vizsgálathoz egy csepp vérre van szükség, amelyet a gyermek ujjbegyéből a vércukormérő készülék tesztcsíkjára cseppentve pillanatok alatt megkapjuk a pontos eredményt. A mért vércukorértéknél tudni kell, hogy a gyermek mikor (és mit) étkezett utoljára, hiszen éhgyomor esetén 5,5-6 mmol/l-ig számít az érték jónak, de ha közvetlenül étkezés után történik a vérvétel, akkor a normáltartomány magasabb is lehet.

Amennyiben a gyermekorvos magasabb vércukor értéket mér vagy az érték határeset, akkor laboratóriumi vérvizsgálatra, illetve további kivizsgálásra van szükség. Az orvos beutalja a gyermeket egy gyermekkórház belgyógyászati osztályára, ahol kezdetben egy napszakos vércukormérést végeznek, majd szükség esetén egy orális glükózterheléses tesztet. Ennek során megmérik a gyermek vércukorszintjét éhgyomorral, majd egy cukros folyadék fogyasztása után két órával.

Mi történik akkor, ha gyermekénél 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizált?

A diabéteszes gyermek a diagnózis felállítása után átlagosan két hetet tölt kórházban. Ez idő alatt az orvos beállítja a szükséges inzulin adagokat, a dietetikus összeállít egy megfelelő étrendet, és az ápolók megtanítják a gyermeket/szülőt az inzulin beadására. A kórházi bentlét során a szülők megtanulják a diabéteszes gyermek gondozását, a lehetséges vészhelyzetek elhárítását. Kórházunkban a gyermekek és a szülők is kapnak pszichés segítséget az új élethelyzettel járó nehézségek feldolgozásához. A tapasztalat szerint a hír először sokkhatást vált ki, elkeseredést, haragot, félelmet. Ezt az érzést percről percre, óráról órára felváltja a kételkedés és a remény, hogy „hátha téves a diagnózis” vagy „rossz az orvos”. Amikor bebizonyosodik, hogy sem az orvos, sem a diagnózis nem hibás, akkor a szülő „más” alternatív megoldásokat próbál keresni (természetgyógyászat, paleolit diéta).

Bizonyára könnyebb lenne elfogadni a diabéteszt, ha ez egy „náthaszerű”, átmeneti, visszafordítható betegség lenne, amire a gyermek gyógyszert kap és meggyógyul, de sajnos ez életre szóló diagnózis. Ezekben az esetekben nagyon fontos a szülő lelki támogatása, a megfelelő tanítás. Ez nemcsak az orvos, hanem egy egész csapat munkáját jelenti. Amikor az orvos és a szülő is úgy érzi, hogy „most már menni fog”, hazamehet a gyermek.

Hogyan illeszkedjen vissza a diabéteszes gyermek a közösségbe?

A diabétesz az óvodai és iskolai dolgozóknak is új, gyakran ismeretlen kihívást jelent. Fordulhatunk például a Szurikáta Alapítványhoz, amelyet egy három és fél éves frissen diagnosztizált diabéteszes kislány édesanyja alapított azzal a céllal, hogy segítsen a diabéteszes gyermekeknek a közösségi életbe történő beilleszkedésben, illetve a hasonló helyzetben lévő szülők megoszthassák egymással gondjaikat, támogathassák egymást.

Az alapítvány különböző ismertető és oktató programokat ajánl azoknak az óvodai és iskolai dolgozóknak, akik diabéteszes gyermekeket látnak el. Szükség esetén az érintett intézmények vezetői, dolgozói segítséget kérhetnek kórházunktól is, ebben az esetben egy hozzáértő szakember segít megtanulni a legfontosabb tudnivalókat. Ahhoz, hogy egy cukorbeteg gyermek maximálisan egészséges és teljes életet éljen, nemcsak a szülőknek, hanem a gyermek egész környezetének a segítségére kell lennie. Ez mindenki feladata, mindenki felelőssége.

Ez a cikk a Képmás magazin 2016. októberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A szabad mozgás öröme

A legtöbb szülő úgy gondolja, gyermeke eleget mozog, hiszen jár focira, karatéra, balettre, gyerekjógára. A szakemberek szerint azonban a különböző, adott sportokhoz tartozó mozgásformák elsajátítása messze nem egyenlő azzal a mozgásfejlesztéssel, melyet a gyerek a szabadban, a játszótéren ösztönösen végez.

 „Sajnos egyre több olyan gyerekkel találkozom, akik nem mernek függeszkedni, leugrani, mászni, egyensúlyozni, vagy éppen hajtani magukat önállóan a hintán. Pedig a játszótéren számos olyan dolog van, mely úgy fejleszti az idegrendszert és ezáltal az érési-, kognitív folyamatokat is, mint semmi más” – állítja Brecz Vera óvodapedagógus.

„Az idegrendszer működése ugyan genetikailag előreprogramozott, de az idegrendszeri struktúrák érése, a funkcionáló képességének kialakulása kizárólag megfelelő környezeti tényezők biztosítása mellett valósulhat meg – mondja Tóth Anett, gyógypedagógus, az inkluzív nevelés okleveles tanára, fejlesztőpedagógus. – Ilyen környezeti színtér a játszótér, amely biztonságot, mozgásélményt, örömet, kikapcsolódást nyújt kicsiknek, nagyoknak egyaránt.”

A Tarzan Park™  nem csupán egy játszótér, hanem igazi játékbirodalom. Mitől különleges? Attól, hogy miközben a gyerekek kúsznak, másznak, csúsznak, billegnek és csimpaszkodnak, vagyis önfeledten játszanak, fejlesztő játékokon élvezhetik a mozgás örömét. Itt ugyanis minden szakemberek segítségével, tudatosan lett kialakítva.

1.000 Ft kedvezmény
A Képmás magazin augusztusi lapszámában 1.000 Ft-os kedvezménykupont talál, mely a belépőjegy árából biztosít engedményt, és 2020. augusztus 31.-ig vehető igénybe. A Képmás magazint keresse az újságárusoknál.

A 13 tematikus játéksziget eszközei a nagy- és finommozgások kivitelezésére, mozgástervezésre és szerepjátékra is alkalmasak. Mindamellett, hogy az idegrendszer fejlődését segítik elő, barátságos környezetben biztosítanak a gyermekekhez illő, koruknak megfelelő mozgáslehetőséget.

Íme a gyerekek legnagyobb kedvencei a játszótérről!

A hinta

Honnan tudja egy kisgyerek, hogy neki mi a jó? Nem tudja, csak ösztönösen csinálja. A szakemberek szerint a gyerekek azért szeretik például a hintázást, mert ez a mozgásforma fokozott stimulálást jelent az egyensúlyi-kisagyi rendszernek, a fejlődéshez pedig ezek az ingerek nélkülözhetetlenek. Ezen kívül a hintázás a ringatás élményét, az egyensúlyozás gyakorlását is biztosítja.

Tarzan Park™ tippje: A Hintarét valóságos paradicsom a hintázást kedvelő kicsik és nagyok számára. Van itt egyszemélyes és csoportos hintázásra alkalmas eszköz, körlap hinta, laphinta, páros hinta is.

Mászóka, függőhíd, kötélhágcsó, pókháló

A lendülés, a száguldás élménye minden gyermek kedvence. Mi is lehetne a hinta után a legkedveltebb játszótéri eszköz? Hát persze, hogy a mászóka és minden egyéb, amin mászni, csüngeni lehet, akár fejjel lefelé is. Nem is gondolnánk, hogy ez a tevékenység mennyi mindent fejleszt! Az élvezetes elfoglaltság közben javul a gyerekek térlátása, térérzéke, szem-kéz-láb koordinációja, egyensúlyi rendszerük differenciálódik, de növekszik önbizalmuk, bátorságuk is.

Tarzan Park™ tippje: A Liándzsungelben a kötélhágcsókból kialakított két mászóka rész a kisebb és nagyobb gyerekek számára is kiváló helyszín a kapaszkodásra, mászásra. Ezen a játékszigeten minden megtalálható, amin mászni lehet: kötelek, hágcsók, mászófalak, pókháló, ráadásul a Hintarétről drótkötélpálya vezet a Liánvárba, így egy lépést sem kell tenni a gyerekeknek, hogy átjussanak az egyik játékszigetről a másikra.

Játszótornyok

Felnőttként csodáljuk gyermekeinkben, hogy teljesen beszippantja őket a játék: csúsznak, másznak, kúsznak, futnak, ugrálnak. A mászóvárak és tornyok azonban nem csak azért nagy favoritjai a gyerekeknek, mert nagyon sokféle mozgásos tevékenységet végezhetnek rajtuk, hanem mert megadják a felfedezés örömét, ezen kívül pedig nagyszerű színterei a szerepjátékoknak.

Tarzan Park™ tippje: A Felhővárakat kicsik és nagyok egyaránt szeretik. Nem véletlenül, hiszen úgy lettek kialakítva, hogy a különböző képességű, érettségű és eltérő életkorú gyerekek számára is „bevehetők” legyenek. A kisgyerek maga döntheti el, hogy falmászással, mászással, lépcsőn, kötélhágcsókon szeretne-e a vár ura lenni és melyik csúszdán kívánja megtenni az utat lefelé. A Felhővárakat a gyerekek azért is kedvelik, mert a magasban közlekedhetnek, a szülők pedig azért, mert csemetéik mindezt biztonságosan tehetik, hiszen az átjáró teljesen körbe van véve hálóval.

Homokozó

A homokozó a játszótér legegyszerűbb, egyben legkreatívabb helyszíne is. Itt aztán lehet alkotni és rombolni, kísérletezgetni és megfigyelni! A legtöbb kisgyerek akár több órán át képes „elszöszmötölni” a homokozóban, pláne, ha van vizezésre vagy sarazásra is lehetőség. A maszatolással, dagonyázással a kicsik értékes tapasztalatokat szereznek a környezetükről. A homokozóban végzett jellegzetes mozdulatokkal, a gyúrással, hengerítéssel, csipegetéssel, formákba öntéssel, szitálással pedig a kéz finommozgását fejlesztik, amely később a görcs nélküli, helyes ceruzafogás, a szépírás alapja lesz.

Tarzan Park™ tippje: A Homoktenger játékszigeten faasztalkák és fémből készült forgó sziták találhatóak, amelyek a finommozgás, a kézügyesség fejlesztésére szolgálnak. A Homokbányában a gyerekek a vízzel és homokkal történő dagonyázással fejleszthetik kreativitásukat, finommozgásukat. Megfigyelhetik a víz útját, zsilipekkel zárhatják és engedhetik tovább, a homokot pedig kibányászhatják, csillékbe rakhatják és elszállíthatják. A vízmerítő körforgású edény a vízi-malomhoz hasonlóan működik, amelyet a gyerekek különböző gyorsasággal, kézi erővel hajthatják.

Vizezés és vizes játékok

Ha megkérdeznénk tíz gyereket, mit gondolnak a dagonyázásról, vizezésről, bizonyára mindannyian csak annyit válaszolnának: „király”. Nincs ugyanis olyan gyerek, aki ne szeretne vízben tapicskolni, „vízipisztolyozni”, és eközben még az sem zavarja őket, ha talpig vizesek lesznek.

Tarzan Park™ tippje: A Placcs Placcon csobogók, vízágyúk és mindenféle spriccelő eszközök állnak a lurkók rendelkezésére és itt bizony minden engedélyezett, ami vízzel kapcsolatos: legyen szó vizes lövöldözésről, locsolásról vagy éppen vízben tapicskolásról. Közvetlenül a Placcs Placc mellett található a Tornyoktava, amelyet egy vizes árok vesz körbe, az átjutást pedig egy fahíd biztosítja, majd a létrán felmászva itt is jó magasan, de biztonságosan juthatunk át a kanyargós csúszdához.

Csúszda

A száguldás élménye félelmetes, mégis ez a legnépszerűbb játék, hiszen itt a veszély, a kihívás mértéke a gyerek irányítása alatt áll, ezért biztonságos. Kicsik és nagyok is szeretik megtapasztalni a sebességet, akár százszor is képesek újra meg újra lecsúszni, s miközben nagyon élvezik ezt a játékot, észrevétlenül javul a koordinációjuk és a téri orientációjuk.

Tarzan Park™ tippje: A park területén több játékszigeten is lehet csúszdázni: a Liándzsungelben, a Felhővárban és a Zsiványtenger kalózhajóján is. Ez utóbbi egy szuper fahajó, rengeteg be- és lejutási lehetőséggel és játékelemmel, forgó gumikerék hintával, ágyúkkal és csőcsúszdával.  Kalóz- és kapitányjelölteknek kötelező!

Tarzan™  védjegy, Edgar Rice Burroughs, Inc. tulajdonában és engedéllyel használva.

Támogatott tartalom. 

A főszereplő Tompay Wajtha Mátyás II. Rákóczi Ferenc bizalmi embere, aki a fejedelem kérésére jegyzi fel a kuruc zendülés történetét a trencséni csatával (1708) kezdődően. Nagyra tartja urát, de a rettenetes dúlással szembesülve a háborút egy életre meggyűlöli. Amióta a fejedelem szolgálatába állt, elhanyagolta a családját, szép feleségét, gyermekeit és birtokát. Amikor végre hazatér, a feleségét már nem találja.

Mint kiderül, egy ismeretlen lovas rávette az asszonyt egy hamisított levéllel, hogy keresse fel férjét a közeli táborban. Az asszony fogatát elnyelte a befagyottnak vélt láp. 

Harminc évvel később folytatódik a regény. Wajtha Mátyás egy újonnan létesített kicsiny vármegye főbírójaként ítélkezik az eléje hurcolt állítólagos boszorkányok, javasasszonyok és szegénylegények felett. A vármegye urai látványos kivégzéseket várnak, hiszen azok rettentik vissza a népet a bűnözéstől, meg persze a bakónak is kell a feladat, de a főbíró nem enged. A regény háromnegyednyi része a bíráskodásról szól. Wajtha nyakára küldenek egy besúgó jegyzőt és mellé rendelnek egy tisztes szolgabírót. Hármójuk dialógusát, vitáját követheti az olvasó – konkrét ügyek kapcsán. Az idős főbírót már nem érdeklik a világi hívságok, neki csak a Teremtővel van elszámolnivalója. Vajon a törvény betűje, vagy az isteni irgalom az első? 

Az archaikus szóhasználat, a régies nyelvi fordulatok ellenére nagyon mai dilemmákkal szembesülünk, és Tompay Wajtha Mátyás is – kételyeivel, titkaival – a mi kortársunk. 
A jogot végzett Szilágyi István rövid bírósági gyakorlat után huszonéves korában úgy döntött, nagy ívben elkerüli a bírói pályát. A Messze túl a láthatáron elolvasása után pontosan értjük, miért. És hálát adunk, hogy az irodalom felé kanyarodott az útja. 

Osztovits Ágnes további könyvajánlóit az augusztusi Képmásban találja. Fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

 

Ebből kiderült, hogy a csöppségek gyakran azért sírnak, ha idegen babusgatja őket, mert attól tartanak, hogy „elviszik” őket. A nagynéniről azonban már gyűjtött a gyerek elegendő tapasztalatot, miszerint nem kell tartani tőle, hiszen csak „megnézi”. Zsombor, a legkisebb is viszonylag gyorsan eljutott a verbális kifejezőkészség magas fokára: néhány hónapos volt, és esténként, ha letettük az ágyba, és leoltottuk a villanyt, kétségbeesetten sírni kezdett. Később ilyenkor egyre egyértelműbben mindig a „já-já” hangsort ismételte. Egy idő után kiderült számunkra, hogy a lámpát hívja „já-já”-nak, s ettől kezdve nem kapcsoltuk le; cserébe pedig ő nem sírt.

Harmadik csemetém viszont kétévesen még nem beszélt. Vele egyidős unokatestvére már szemrehányóan hánytorgatta fel, hogy „Elvette a Boti a karikámat!”, amit a fiam egyetlen szóra sem méltatott. Azt viszont bebizonyította, hogy szavak nélkül is tökéletesen kifejezhetők az érzések. Egy tíznapos külföldi utazásról hajnalban értünk haza. A nagyobbak rögtön beájultak az ágyba, feleségemmel együtt mi is szívesen így tettünk volna, ám Botit hihetetlen lelkesedés fogta el, amint másfél hét elteltével benyitottunk a lakásba. Hangosan kacagva rohangászott fel-alá konyhától a szobáig, minden játékot megfogott, ujjongott, az arca ragyogott. Ráugrott az ágyára, kiszaladt a hűtőszekrényhez (az egyébként is nagy kedvence volt mindig), gurult a szőnyegen, és simogatta a plüss állatokat. Valószínűleg azt hitte az idegenben töltött hosszú napok során, hogy ezentúl már ott lesz az otthonunk, és most, amikor visszatértünk a megszokott, szeretett környezetbe, rátört az eufória.

Így utólag szívesen rákérdeznék, vajon csakugyan erre gondolt-e, vagy valamit végzetesen félreértettünk, de természetesen nem emlékszik az egészre. Csak kamaszosan a vállát vonogatja, mint általában, ha beszélni kéne.

Ez a cikk a Képmás magazin 2016. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

– Mesélj egy kicsit magadról, és áruld el, hogyan szereztél tudomást a Petőfi Sándor Programról!
– Móron születtem, Bodajkon nevelkedtem, ahol először művészeti iskolába jártam, majd tanítóképzőt végeztem, de előtte még Székesfehérvárott csináltam végig egy intenzív kétéves gyógypedagógusi képzést, ami – így visszatekintve –, életem egyik legjobb döntése volt, mert amit elméletben megtanultunk, a gyakorlatban is kipróbálhattuk. Tizenéves koromtól végzek segítő munkát a Magyar Vöröskeresztnél: először apróbb feladatokat bíztak rám, később tréningeken vettem részt, szervező lettem, nyaranta pedig hátrányos helyzetű gyerekek nyári táboroztatását szervezem, segítem.  

A tettek embere vagyok, a célom, hogy hasznossá tegyem magam. Mindig is vágytam arra, hogy gyerekek közt lehessek, s hogy átadhassam nekik a tudásom.

Egy főiskolai csoporttársam mesélt a Petőfi Sándor Program ösztöndíjáról, elmondta, hogy Brassóban töltött közel egy évet, és mesélt a tapasztalatairól. Mindez annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy elhatároztam, én is pályázni fogok.

– És így is lett. Először 2018/2019-ben, majd 2019/2020-ban nyerted el a Petőfi Sándor Program ösztöndíját. Pozsonyban végeztél közösségszervező, identitáserősítő munkát, fogadószervezeted a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Kulturális Szövetség (CSEMADOK) volt.  Milyen kvalitásokkal, készségekkel kell rendelkeznie annak, aki egy ilyen projekt részese kíván lenni?
– A legfontosabb szerintem a nyitottság, a lelkesedés, az empátia, a kreativitás és az alkalmazkodóképesség. Úgy kell tudnod „megmozgatni” a határon túli magyar közösségeket – fiatalokat és idősebbeket egyaránt –, hogy közben te is aktív részese légy a csapatnak. Ami a CSEMADOK-ot illeti: ez a felvidéki magyarság legnagyobb taglétszámú kulturális ernyőszervezete, 1949-ben alapították, tavaly ünnepeltük fennállásának 70. évfordulóját. Társaimmal kulturális programokon keresztül igyekszünk minél több fiatalt bekapcsolni az egyesület életébe. 

– Miért éppen Pozsonyt, Szlovákia fővárosát választottad célállomásul?
– A pályázati lapon több helyszínt lehetett megjelölni, én 2018-ban elsőként Erdélyt, másodikként Felvidéket jelöltem meg. Az első év nagyon intenzív és élményekben gazdag volt számomra, így amikor másodszor jelentkeztem, nem volt kérdés, hogy ugyanoda szeretnék visszamenni, folytatni az elkezdett munkát.

Amennyiben a jelentkező átjut a felvételi beszélgetésen és az egyéb szűrőkön, az Államtitkárság összeveti a célország és a pályázó igényeit, s javaslatot tesz egy célországra. A kiutazást tréningek előzik meg, különösen hasznosak voltak azok a foglalkozások, amelyek során korábbi Petőfi-programosok mutatták be Pozsonyt, meséltek a tapasztalataikról, gyakorlati információkkal láttak el, átfogó képet kaphattam a kint élő közösségről, valamint arról, hogy milyen kulturális programokat érdemes szervezni számukra. A pozsonyi mentorom roppant türelmes volt velem: megvárta, amíg megszokom a várost, hagyta, hogy átjárja a lelkem az új helyszín szellemisége. Csak azután kérdezte, hogyan és miként tervezem a magyar közösségekkel az együttműködést. Én felvázoltam vagy tucatnyi ötletet, ezek közül első körben kiválasztottunk egyet, s elkezdtünk közösen ötletelni a megvalósításon. Persze a kivitelezés oroszlánrésze az én feladatom volt.

– Megérkeztél Pozsonyba. Hogyan találtad fel magad hagyományőrzésért felelős szervezőként, mik voltak az első lépések?

– Az első napokban kinéztem egy pozsonyi körtúrát, ahol szakképzett vezető kalauzolta végig az érdeklődőket, s mutatta be a pozsonyi palotákat magyar nyelven. E néhány óra alatt elképesztő mennyiségű tudást szívhattam magamba.

Legközelebb már én vittem a „családom”, barátaim, s beszéltem nekik büszkén a nevezetességekről. Már az első hónapban ellátogattam a Szőttes Kamara Néptáncegyütteshez is, amely a szlovákiai magyar népművészet reprezentatív együttese.

Tagjai olyan amatőrök, akik szeretik a néptáncot a maga eredetiségében színpadra vinni, szívügyük annak ápolása és továbbadása, rendszeresen szerveznek gyerekeknek táncházat élőzenével, emellett mindig készülnek kézműves foglalkozásokkal is. Ekkor a kicsik megtapogathatják és kipróbálhatják a hangszereket.

– A koronavírus-járvány miatti korlátozások hogyan írták át a tervezett programokat, elképzeléseket?
– Meglepően jól tudtunk alkalmazkodni a helyzethez. A közösségi programokat és a beszélgetéseket online platformra helyeztük át, így volt ez a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versennyel is, amelynek Szlovákiában nagy hagyománya van, a gyerekek roppant lelkesen készülnek rá minden évben. Olyan sok volt idén a jelentkező, hogy kilenc ösztöndíjas társammal együtt a Kárpát-medencére is kiterjesztettük, s Verselő Kárpát-medence címmel hirdettünk online szavalóversenyt. Több mint 450 pályázat érkezett, a zsűri tagjai, kilencen a Kárpát-medence különböző pontjairól „érkeztek”, köztük volt például Rubold Ödön, Kubik Anna és Ráckevei Anna.

 – A közösségi lét, a csapathoz tartozás olyan számodra, mint a levegő. Jól érzem?
– Igen, így van. Csapatban tudod igazán megismerni önmagad. A Pozsonyban élő magyaroktól olyasmit kaptam, amit nem lehet történelemkönyvekből megtanulni.

Ott kell lenned közöttük, részesévé kell válnod a mindennapjaiknak ahhoz, hogy megismerhesd a szokásaikat, az emlékeiket, az érzéseiket.

Emlékszem, volt egy tréningünk, amelynek a végére mindenki kellemesen elfáradt. Este tízkor el is akartuk engedni a „népet”, mire meglepetten, már-már csalódottan kérdezték: „De hát nem maradtok még közöttünk? Nem játszunk valamit?” Tízen-huszonéves emberekről van szó, akik hozzám hasonlóan szomjazták a magyar nyelven zajló foglalkozásokat, a közösségi élményt. A közös nyelv és egymás múltjának az ismerete nagyon fontos, mi több, ez az önbecsülésünk egyik fokmérője. Az idősebb generáció tagjai az évzáró gyűlés után például elmondták, hogy miken mentek keresztül régen, milyen traumákat cipelnek. Elég csak ott maradnod, kinyitnod a füled, a szíved, és máris részese lehetsz egy komplett történelemórának. Aki kisebbségi magyarként nő fel, annak mindennap tudatosítania kell magában, hogy hova tartozik, s ezt ők meg is teszik. Nem kevesebbek, sokkal többek! Gondoljunk csak az intézményekre, ahol a magyar oktatás mellett kötelező a szlovák, majd vagy a német vagy az angol nyelv! Történelmük az élő környezetük, és nem restek ápolni a kultúrát. Nekik csak a „motor” kell, aki lelkesíti őket és kitart velük egy-egy projektben. Számomra ők a kincsesláda.

Mindannyiunknak megvannak a sok-sok kicsiny, megrázó, keserűséggel cipelt történetei arról, milyen irgalmatlan lény tud lenni az ember. Rólunk is beszélnek Ady sorai: „Mikor elhagytak, / Mikor a lelkem roskadozva vittem…”.

Ilyenkor, mint a költőfejedelem, mi is csöndes, váratlan ölelésről álmodunk. Az irgalmasság megtapasztalásáról.

Arról, hogy valaki a valóságban is megáll, odafordul, megszólít, meghallgat. Legalább egy kézmozdulattal, szemei csillogásával, ajka mosolyával. Hogy kellünk valakinek, mert végső soron ettől lesz szép és tartalmas az élet, a sokszor embertelenné váló, arctalan és egyre inkább a félrenézést gyakorló mindennapokban.

Persze rögtön megtaláljuk az önfelmentést is, hiszen olyan sok zilált élethelyzetünk van, amikor magunkba temetkezünk, és képtelenek vagyunk megállni valaki mellett. Ilyenkor önmagunk, szűkebb családunk számára is kevésnek bizonyulunk. A sikersztorikat elénk terelő világban éppen az tud igazán hiteles lenni, aki azt is elmondja, hogy vannak olyan napjai is, amikor ólomlábakon jár, és sírni volna kedve.

Sokunknak az irgalmasságról az a bizonyos samaritánus jut eszünkbe, aki megáll az elesett mellett, és odahajol hozzá. Meg az, hogy ez mennyire nem kifizetődő, mert annyi gondba, időveszteségbe, problémahalmazba kerül irgalmasnak lenni. Ma, amikor sok érték nélküli képet és szót látunk és hallunk, amikor az emberi kommunikáció sokszor csak megkötöz, de nem feloldoz, talán éppen ezt kell újra megtanulnunk.

Jó szóval segíteni. Egy mosollyal erősíteni. Feloldani a görcsöket. Olyan kevés ez, és mégis, éppen a magunk életéből kiindulva látjuk, hogy mennyire nehéz.

Talán mert görcsös rugalmatlansággal éljük a mindennapokat. Feszült koncentrálással, mindig csak magunkra fókuszálva.

Valaki arra biztatta hallgatóságát a minap: ha rendben vagy Istennel és önmagaddal, akkor rendezetté válhat a másik emberrel való kapcsolatod is. Ami nagy érték, kimondva-kimondatlanul mindannyian erre vágyunk. Ahhoz, hogy adni tudjak, kell a kiegyensúlyozottság, letisztultság az életemben. Hogy ne a folyton megkötöző, a reakciókat figyelő megfelelési kényszer befolyásolja irgalmasságomat, mert akkor ezzel tolom el magamtól az odahajlást: ha nem áll meg a pap és a lévita, akkor miért éppen én?!

A mindennapi jót könnyű megszokni, beépül az életünkbe, egy idő után észre sem vesszük, csak valami kellemes, nyugtató érzésként van jelen.

Mert amíg adhatok, ez azt is jelenti, van miből adnom. Hogy vannak tartalékaim, erőforrásom. Van erőm mosollyal, szóval, simogatással erősíteni valakit. Hogy merek samaritánusa lenni annak is, aki nincs túl vonzó állapotban, akinek élethelyzete a többséget egyenesen taszítja, távol tartja.

Nem mindig az áll meg mellettünk, akitől elvárnánk. Az irgalmasság tele van meglepetéssel, csöndes, váratlan öleléssel.

Ez a cikk a Képmás magazin 2016. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Kiss-B. Atilla főigazgató szavaival élve „Jó látni, hogy nem csak mi vagyunk kiéhezve a közönségünkre, hanem a közönségünk is ránk. Egy nagyon jó helyszínre találtunk itt a Vármegyeháza belső udvarában. Érezzük, hogy pozitív energiák tudnak itt megszületni, ezért belevágunk abba, hogy augusztusban is visszatérjünk ide, hogy nézőinkkel együtt újabbnál újabb csodákat produkáljunk. Augusztusban is lesz külön musical gálánk, de vegyes, egyestés musical-operett gála is.”

Dr. Tarnai Richárd, Pest megyei kormánybiztos arról beszélt, hogy a művészet belopózott a Vármegyeháza fala közé. „Az épület, ahol a Pest megyei kormányhivatal működik, az Operett jóvoltából átalakult egy varázskastéllyá. Királyok, grófok, grófnék jöttek-mentek, cigányprímások hegedültek”.

Dancs Annamari 164 nap után állt először színpadon, Dénes Viktor pedig azt emelte ki, hogy „Mi nagyon sok szeretetet kaptunk és a ráadás ráadása sem sok”.

További részletek és jegyvásárlás itt.

Szabad ég alatt - Open Air Musicalestek

• 2020. augusztus 7-8. 20.30

Fellépő művészek: Janza Kata, Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter, Mészáros Árpád Zsolt, Bálint Ádám

• 2020. augusztus 9. 20.30

Fellépő művészek: Siménfalvy Ágota, Vágó Zsuzsi, Szabó P. Szilveszter, Sándor Péter

 

Szabad ég alatt – Operett- és musicalgálák

• 2020. augusztus 14. 20.30

Fellépő művészek: Lévai Enikő, Dolhai Attila, Janza Kata, Szomor György, Nádasi Veronika, Németh Attila

• 2020. augusztus 15. 20.30

Fellépő művészek: Frankó Tünde, Dolhai Attila, Bordás Barbara, Szomor György, Nádasi Veronika, Széles Flóra

• 2020. augusztus 16. 20.30

Fellépő művészek: Nádasi Veronika, Sándor Péter, Széles Flóra, Pálfalvy Attila, Frankó Tünde, Vadász Zsolt

• 2020. augusztus 20. 20.30

Fellépő művészek: Bordás Barbara, Dolhai Attila, Szendy Szilvi, Laki Péter, Vágó Zsuzsi, Sándor Péter

• 2020. augusztus 21. 20.30

Fellépő művészek: Fischl Mónika, Dolhai Attila, Dancs Annamari, Dénes Viktor, Janza Kata, Kocsis Dénes

• 2020. augusztus 22. 20.30

Fellépő művészek: Füredi Nikolett, Szabó P. Szilveszter, Vágó Zsuzsi, Mészáros Árpád Zsolt, Kékkovács Mara, Peller Károly