Sok tízezren a helyszínen várhatták Ferenc pápa megérkezését a somlyói nyeregbe. A szentmisét megelőző napokban óriási volt a készültség: délutánonként helikopterekkel gyakorlatoztak, a román rendőrség folyamatosan ellenőrizte a Somlyóra behajtó autókat, buszokat, a mise helyszínén szélesítették az utakat és kordonozták a látogatók szektorait, ugyanis a Szentatya biztonsága érdekében az eseményre előzetesen regisztrálni kellett, minden látogató vonalkódos jeggyel juthatott be a rendezvényre.
Sokan gondolhatták június elseje hajnalán, hogy az időjárás nem fogadta kegyeibe a zarándokokat. Reggel hét órakor a ködös, 13 fokos időben rászakadt az ég a keresztaljákra. Kövér cseppekben zuhogó, szűnni nem akaró esőben kaptattak fel a zarándokok a Kissomlyó száraz időben is csúszós, meredek ösvényein, hogy Ferenc pápa elé járulhassanak. Mégis nagyon kevesen fordultak vissza. Majdnem százezer elszánt zarándok kapaszkodott fel a szentmise helyszínére.

Amikor minden(ki) a helyére került, elállt az eső, és egyre nagyobb lett a csend. Előkerültek a távcsövek, sokan kémlelték az eget, de ekkor már terjedt a tömegben a hír, hogy a zord időjárás a Vatikán terveit is keresztülhúzta. A pápa ugyanis a moldvai Bákóból helikopterrel repült volna Csíkszeredára, de így Marosvásárhelyről érkezett autóval.

Lélegzetelállító élmény volt, ahogy 11 óra 15 perckor olyan csend ülte meg a nyerget, hogy szinte hallani lehetett minden egyes száradó esőkabát nyikorgását. Némán, feszülten várakoztak az emberek.

Aztán a keleti oldal völgyéből egyre erősödő morajlás hallatszott, a nyeregben szinte egyszerre fordultak a fejek az oltártól jobbra. Megérkezett őszentsége Ferenc pápa: integetett az embereknek, pápamobiljával lassan elhaladt a szektorok előtt. A zarándokok éljenzését a Nagysomlyó fenyőfáinak ezrei verték vissza, a hangtól borsódzott a jelenlévők háta.
Néma, gyermeki csodálatban telt el a mise. Alig beszélgettek egymással az emberek, mindenki csodálattal nézett az oltár irányába vagy a hatalmas kivetítőkre.
„Isten iránti örömmel és hálával vagyok ma itt, ezen a történelmi értékekben és hitben gazdag, kedves Mária-kegyhelyen, ahová gyermekként jövünk, hogy találkozzunk égi Édesanyánkkal, és hogy egymásban valódi testvérekre leljünk” – köszöntötte szentbeszédében Ferenc pápa a híveket. „Zarándokolni azt jelenti, hogy belekerülünk abba a kissé kaotikus tengerárba, amely a testvériség igazi megtapasztalásává válhat.

Zarándoklatunk során ne azt kutassuk, hogy mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el. … Aki kockáztat, annak az Úr nem okoz csalódást.

Járjunk az úton, járjunk együtt az úton, és engedjük, hogy az Evangélium legyen az a kovász, amely képes áthatni mindent, és képes megajándékozni népeinket az üdvösség örömével!”
Ezekkel a szavakkal ajándékozta meg a pápa nemcsak Csíksomlyón összegyűlt zarándokait, hanem az egész Egyházat. A csíksomlyói Mária-szobrot pedig – amelyet ez alkalomból a kegytemplomból a felújított Hármashalom-oltárnál helyeztek el – egy aranyozott ezüst rózsaszállal tisztelte meg a szentmise végén.

A zarándoktömeg meghatottan, gyermeki vidámsággal és lelkesedéssel indult haza. Csaba testvér a pápai misét megelőző napon nyilatkozott a kepmas.hu-nak, és szavai nagyon összecsengtek Ferenc pápa gondolataival: „Úgy gondolom, hogy az európai kereszténységre nagyon ráférne egy kis gyermeki vidámság, gyermeki lelkület. A nagy Isten gyermek lett, és azt mondja, hogy legyünk mi magunk is gyermekek. Én a mai és a holnapi szentmisét is, az 1000 gyermekünk látogatását, ennek minden anyagi és lelki terhét azért ajánlom fel, hogy a világegyház új ünnepet vezessen be: a gyermek Jézus ünnepét. Hogy az Isten gyermekarca ragyogjon fel mindannyiunknak!”  

„Én csak a tévéből tudtam követni Ferenc pápa látogatását, de minden közvetítést végignéztem. Szinte mindenhol esős, nagyon rossz idő volt, de ahogy megérkezett, elállt az eső és kisütött a nap! Így volt Jászvásáron, Csíksomlyón és Szebenben is, akkor sütött ki a nap, amikor a repülőgép lépcsőjéről integetett! Szerintem ez égi jel, csodát tett a pápánk!” László Demeter, Pusztina (Csángóföld, Moldva)

Ez a cikk a Képmás magazin 2019. júliusi számában, az „Erdély útjai” című mellékletben jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Mígnem a fejembe vettem, hogy kipróbálom a zumbázást. Igen, ez az, ahol nők (és elvétve férfiak is) színes ruhákban, latin zenékre táncolnak, izzadnak, és időnként visítoznak. Ezt a különös szeánszot csak azok érthetik igazán, akik már részt vettek ilyen órán. Engem leginkább a vidám zenék és az izgalmas, több táncstílust ötvöző koreográfiák fogtak meg. Mivel mindig is szerettem mozogni, arra gondoltam, miért ne tanulhatnék bele és lehetnék én is oktató. Ekkor kezdtem el tudatosan sportolni és egészségesebben étkezni.

Az elején nem voltam tisztában azzal, hogy a sport és az étkezés mennyire kéz a kézben járnak. De heti öt zumbaóra és három súlyzós edzés mellett rájöttem, nem mindegy, hogy mikor, mit és mennyit eszik az ember. Hogy egy divatos megfogalmazással éljek: életmódot váltottam. Kiiktattam a reggeli péksütemény-evéseket, rendszeressé tettem a főétkezéseket, és elkezdtem odafigyelni a vacsorára is. Közben pedig folyamatosan bújtam a recepteket, kerestem az egészséges, de egyszerűbb alternatívákat, amelyekkel finom és tápláló ételeket tudtam készíteni. A sorból persze az egészséges sütemények sem maradhattak ki. Merthogy valamilyen nassolnivalónak mindig kell lennie a háznál!

Bár jelenleg nem tartok zumbaórákat, és csak hobbiszinten sportolok, de most is fontosnak tartom, hogy odafigyeljek arra, mit eszem. Ez persze nem jelenti azt, hogy soha nem eszem pizzát, nachost vagy valamilyen cukros süteményt (bevallom, néha kifejezetten jól tud esni), inkább arra törekszem, hogy amikor csak lehet, egészségeset főzzek. És hogy miket szoktam összedobni, ha idő szűkében vagyok, vagy amikor nagyon ráérek? Mutatom!

Köretnek általában rizst, bulgurt, kölest, lencsét, édesburgonyát, sima burgonyát vagy sárgaborsót szoktam használni. Ezek egyikét sem nehéz elkészíteni, a bulgur például percek alatt megszívja magát a forró vízben, de a köles is nagyon hamar megfő. Ezekhez jöhet egy kis mexikói zöldségkeverék, és már kész is vagyunk! Mellé csirkemellet, csirkecombot, legújabban pedig zöldségfasírtokat vagy bundázott cukkinit készítek.

Panírozott halrudakat akkor vásárolok, amikor ihlethiányban szenvedek. Lehet kapni teljes kiőrlésű bundában is, így kevesebb lelkiismeretfurdalással lehet fogyasztani a készételt.

Amikor valami nagyon egészségeset és könnyedet kívánok, akkor mindenféle zöldséget összevágok, ezeket összekeverem apróra vágott csirkemellel, és megsütöm a sütőben.

Amikor pedig valami különlegesebbet, nem sovány húst ennék, akkor csirkemell helyett csevapcsicsát sütök (Erdélyben ezt miccsnek hívjuk). Tökéletes hétvégi ebéd. Persze, a zöldségek ekkor sem maradhatnak el.

Ha süteményről van szó, akkor nálam a zabpehely, kókuszreszelék és kakaó az alap hozzávalók. Ebből már össze is lehet állítani néhány egyszerű zabkekszet, a hozzáadott banán miatt nem is szükséges édesíteni semmi mással.

A zabkeksz után a palacsintát készítem leggyakrabban. Ennek alapja lehet apró szemű vagy darált zabpehely, de akár teljes kiőrlésű liszt is. Megtöltve és egymásra téve ízletes palacsintatortát kapunk. Töltelékként használhatunk túrót, (zab)pudingot vagy házi lekvárt.

Jelenlegi kedvencem az édesburgonyás brownie. Roppant egyszerű elkészíteni, és még tojás és tej sem kell hozzá. Ehhez elegendő három darab édesburgonya – ha megsütöttük, összetörjük, hozzáadjuk a darált zabpelyhet, kakaót, kókuszreszeléket, és vízzel összekeverjük. Tetszőlegesen adhatunk hozzá chiamagot, diót vagy mazsolát. Belerakjuk egy tepsibe, szépen elegyengetjük, és mehet is a sütőbe! Az édesburgonya kellőképpen megédesíti, így ehhez sem kell plusz édesítő.

Végül pedig legújabb próbálkozásom eredményét mutatnám be, a gyümölcsös sajttortát.

Ezt most készítettem el először, egy egyszerű receptből dolgoztam, szerintem elég jól sikerült.

Gyermekeim miatt eleve sokat vagyok itthon, így nem újdonság az otthonlét, de tény, hogy most még többet és máshogyan vagyok itthon. Mégsem élem meg nehézségnek, mert szeretem a lakásom – és persze a benne élőket is –, és nagyon hálás vagyok érte, hogy funkciójában teljesen kiszolgál, és esztétikailag – színeivel, formáival, tereivel, hangulatával – feltölt minket. A karanténhelyzethez nemcsak mi, de a lakás is azonnal alkalmazkodott: a pince egy diszkont ABC-re hasonlított, sokszor „leugrottam a boltba”, a piac a lépcsőfeljárón volt, a gyerekszoba délelőtt-délután kizárólag a babáé, a nappaliban kialakítottunk egy új tanuló- és rajzsarkot a nagyobbaknak, a hálóban pedig a férjem rendezett be home office-t magának.

A funkciók pillanatok alatt átrendeződtek, és igazodtak az új igényeinkhez! Mindig vannak új helyzetek, és jó, ha a lakásunk is rugalmasan alkalmazkodik ezekhez.

A járvány kitörése előtt éppen eladtunk egy könyves szekrényt, hogy egy új olvasósarkot alakítsak ki (ehelyett lett most a tanulósarok), korábban pedig a bababútorok költöztek a hálószobából a gyerekszobába, de karácsonykor is kicsit át kell rendezni a nappalit. Szóval sosincs megállás, a lakás is egy dinamikus képződmény, ami pontosan követi életünk változásait. A kérdés csak az, hogy észrevesszük-e, tudatosítjuk-e ezt magunkban? Törekszünk-e arra, hogy a lakásunk egy támogató közeg legyen, ami segít céljaink elérésében és biztosítja számunkra a pihenést és az inspirálódást? Nem árt néha újraértelmezni a lakást (és persze saját magunkat is), hiszen lakásunk a mi tükörképünk, és nem mindegy, hogy mit látunk benne…

Mindnyájan szeretünk kellemes környezetben lenni, hiszen egy szép helyen jobb a hangulatunk, kreatívabbak, egyszóval boldogabbak vagyunk. Saját lakásaink felújításánál órákig ültem minden sarokban, és elemeztem, lefuttattam különböző verziókat, hogy mi illene az adott térbe, azaz intuitív módon igyekeztem a lakást berendezni, stílusossá tenni, otthonná varázsolni. Az elmúlt időszakban azonban utánajártam a mögöttes „rendezőelveknek” is, így most már tudatosan is alakítom otthonunkat. Mert az otthon több, mint a négy fal, amelyek között élünk. Az otthon szinte azonos velünk, a lenyomatunk. Ez az a hely, ahol pihenünk, feltöltődünk, melegítőben elnyúlunk a kanapén.

Egy kellemes otthon inspirál, segít, támogat minket, de ha rendezetlen, piszkos, túlzsúfolt, úgy elszívja előlünk a levegőt, és kimerültek leszünk.

Fontos, hogy az otthon nemcsak az enyém, hanem mindenkié, aki ott él. Ezért nem erőltethetem rá a stílus- és színvilágomat a páromra, függetlenül attól, hogy a férfiak általában a háttérbe húzódnak, ha színválasztásról, stílusról van szó. Az nem működik, hogy én elhalmozom a lakást a nekem tetsző chabby chic darabokkal, a férjem pedig fémvázas bútorokat rendel magának, hanem meg kell találni azt a közös stílust, ami nekem nem túl kevés, neki pedig nem túl sok. A lakás színeit is érdemes a benne lévőkhöz igazítani. Érdemes olyan színeket választani, amik személy szerint is jól állnak neked/nektek. Ha tudod, hogy milyen színek állnak jól az öltözködésnél, akkor az egy jó kiindulási alap lehet a lakásnál is. Ha a párod teljesen más színtípus, mint te, akkor érdemes valahogy ezt a két színtípust összekeverni, ami ugyan kihívást jelent, de nem lehetetlen. Bár korábban nem voltam ennek tudatában a színválasztásnál, de utólag bebizonyosodott, hogy remekül keverednek a lakásban az ő és az én színeim. A párkapcsolati egyensúly tehát a lakásban (és a lakás színeiben) is visszaköszön, ezért ne akarjuk párunk minden elképzelését a szőnyeg alá söpörni, hanem igyekezzünk olyan színeket, stílust összeállítani, hogy abban mindketten jól érezzük magunkat, és mindkettőnk számára harmonikus legyen.

Pünkösdkor a Szentlélek eljövetelére emlékezünk. A Szentháromság harmadik tagjának kiléte azonban titokzatos. A teremtő Atya és a testet öltött Fiú fogalmilag sokkal inkább befogadhatóbb, elképzelhetőbb számunkra, mint a Szentlélek, akit a teológusok úgy definiálnak, hogy az Atya és a Fiú kölcsönös szeretetének kiáradása.

Ám bármennyire is elvontnak tűnhet első pillantásra jelenléte a mi életünkben és kapcsolódásunk hozzá, valójában épp a Szentlélek személyében merítkezünk meg legtöbbször, csak épp ezt nem tudatosítjuk.

A természet szépen, az emberi szónál sokkal érthetőbben mesél minderről: a böjti szelek és a húsvét táján beköszöntő első, reményt adó tavaszi napsugarak megtapasztalása után, pünkösdre eláraszt bennünket a Jóisten legszebb ajándékaival: a madarak éneke, a harsogó színek és a termést ígérő virágok illata felerősíti a bensőnk legmélyéről fakadó Isten-szeretetet, buzgalmat és tettvágyat – ha van fogékonyságuk észrevenni ezeket a csodákat.

Ez nem valamiféle panteista gondolat, hanem a Szentlélek által belénk oltott fogadókészség a jóra, szépre, Isten és a teremtett világ szeretetére, benne saját küldetésünk felismerésére. Ő vezet el minket életünk legszebb – pénzzel, sikerrel nem mérhető – pillanataihoz és bennük Isten felismeréséhez.

Ez a belső ujjongás és vele az Istenbe vetett hit mélyülése tesz bennünket nagyvonalúvá életünk fontosnak vélt, de isteni perspektívából jelentéktelen gondjainak elengedésére. Ez sarkall arra, hogy ne csak magunkban hordozzuk örömünket, hanem késztetést érezzünk, hogy másokkal is megosszuk azt.

Ez a Szentlélek, s vele pünkösd ünnepének legfontosabb üzenete: hírül vinni, továbbadni az Isten létébe és gondviselésébe vetett szent meggyőződést, a belőle fakadó békességet és örömöt.

Ez a küldetés a mai kommunikációs hangzavarban és ebben a nyomasztó híráradattól letaglózott világban különösen fontos, és nem is olyan könnyű feladat. A Szentlélek kétezer éve, a Jézus feltámadását követő ötvenedik napon szállt le a tanítványokra, beleoltva szívükbe a vágyat, hogy beszéljenek a hitükről és tapasztalataikról, és megtanította őket, hogy miként tegyék azt. A Szentlélektől kapták a személyes, emberi kapcsolatok útján közvetíthető Isten-szeretet átadásának képességét. E megbízatással jött létre az egyház maga, amely nem jogi és társadalmi fogalom, hanem a tekintetüket Istenre emelő emberek titokzatosan ható, evilági közössége.

A Szentlélek nem idegen, elvont fogalom. Itt is, most is működik. Nap mint nap megtapasztaljuk áldó munkáját, csak legtöbbször elsétálunk mellette, akár a kertünkben virágzó százszorszép mellett.

Ha azonban a lelkünkben egy ölelés, egy jó szó vagy a „semmiből” megfogant gondolat láttán megrezdül valami, és oktalan örömöt vagy fontos felismerést érzünk, és ha késztetés fakad bennünk, hogy ezt a fentről kapott ajándékot továbbadjuk másoknak, tudhatjuk: a titokzatos isteni hármasság most ünnepelt tagja bennünk is munkál. Hagyatkozzunk rá, hadd formáljon, hadd vezessen bennünket!

Az adás meghallgatásához kattintson a lejátszóra:

A Túlélők podcast a Képmás magazin műsora. Tóth-Fazekas Andrea műsorvezető negatív fordulatok túlélőivel beszélget, akik tragédiájuk által erősödtek meg. Gyakran bosszankodunk azon, hogy az élet nem mindig felfelé ívelő változás. Ezért is fontos olyanokkal találkozni, akiknek egy- egy válsághelyzetben is megtalálták a lehetőségeket. Az egyes epizódok meghallgathatók ill. visszahallgathatók a Túlélők podcast Facebook-oldalán, a Képmás Podcast rovatában, a YouTube, a Spotify és a Soundcloud csatornáinkon és a legnépszerűbb podcast-applikációkban.

 

Az ülőmunka és a mozgásszegény életmód melegágya az ízületi és izomfájdalmaknak, derékproblémáknak. Ezek a panaszok ráadásul nemcsak az időseket érintik, hanem egyre több fiatalt is, éppen az irodai munka miatt.

A probléma itthon is rengeteg ember mindennapjait keseríti meg: amikor a KSH legutóbb felmérte a hazai lakosság egészségét, a felnőttek 21 százaléka tett említést hát- és gerincfájásról. Míg ezek rizikóját az ülőmunka önmagában is emeli, addig a helytelen ülés még inkább fokozza a bajt: ilyenkor majdnem kétszeresen terhelődnek a porckorongok az álláshoz képest

 – erre dr. Darabosné Tim Irma, a Semmelweis Egyetem oktatója is felhívta a figyelmet az intézmény egyik korábbi hírlevelében. A gyógytornász azt is kiemelte, hogy ha ez a nyomás állandóan féloldalasan és egyenetlenül jelentkezik, az egyszerűbb mozgásszervi betegségek mellett porckorongsérv és meszesedés is kialakulhat. A rossz tartás a vázrendszer mellett az izmoknak és a szalagoknak is árt, a túlterhelés miatt pedig romlik a szövetek keringése, anyagcseréje is. Ez olyan elváltozásokhoz vezet, amelyek veszélyeztetik a csonthártyát, a szalagokat és a porcfelszínek épségét, kedveznek a degeneratív elváltozásoknak. Mindezek elkerülését az aktív mozgás és az ülőmunka rendszeres megszakítása segíti, és persze elengedhetetlen a megfelelő ülőalkalmatosság is. Ha már kialakult a baj, különböző krémek jelenthetnek segítséget, de jót tesznek a fizikoterápiás kezelések is.

Ha hirtelen érkezik

Az akut reumás fájdalom a legtöbbször egyik napról a másikra jelentkezik, méghozzá úgy, hogy azt megelőzően szinte teljesen panaszmentesek voltunk. Aztán egy rossz mozdulat után – például harisnyahúzás közben – ránk tör a derékfájdalom. „Rossz mozdulat következtében a gerinc melletti izmok feszülése, és egy esetleges ideggyök nyomása okozhatja a fájdalmat. Megesik, hogy a derék korábban is fájt egy picit, de maga a lumbágó mindig váratlanul jelentkezik. A fájdalom oka nem is minden esetben derül ki ilyen egyértelműen, de azt tudjuk, hogy

az ilyen panaszok gyakrabban érintik azokat, akiknek gerincferdülésük, csigolyakopásuk vagy gerinctájéki degeneratív elváltozásuk van. Hajlamosító tényező az is, ha a gerinc melletti izmok nagyon gyengék, illetve az, ha a csigolyák el vannak csúszva egy kicsit egymáson” – mondja dr. Podlovics Ágota reumatológus főorvos.

Ha lumbágóról van szó, a betegeknek az első pár napban muszáj feküdniük, a fájdalmas területet pedig nem szabad melegíteni. Ez azt is jelenti, hogy ellenjavallott mind a forró fürdő, mind a termálvíz. Segítséget a fájdalomcsillapítók és az izomlazítók jelenthetnek, ha pedig hatásukra a panasz nem javul, fizikoterápiára is szükség lehet. A pihentetés és a házi kezelés jellemzően két-három nap, de maximum egy hét alatt megszünteti a panaszokat. Ha mégsem, akkor nem lumbágóról, hanem egyéb problémáról van szó, így azt már annak megfelelően kell kezelni.

A huzattól a kopásig

A derékfájdalom hátterében nemcsak hirtelen mozdulat állhat, hanem lappangó megfázás, huzat és a légkondi is. Utóbbi azért okozhat gondot, mert a hideg hatására a szalagok és íntapadások begyulladhatnak. Ilyen panaszok nem is annyira az idősekre, inkább a negyvenes-ötvenes korosztályra jellemzők, sőt, már a harmincasoknál is előfordulhatnak. A gerinc akut fájdalmát kezdődő meszesedés és kopás is okozhatja, idősebb korban erre is gondolni kell.

Ha a fájdalom emelés után alakul ki, lehet a kiváltó ok egyszerű húzódás, de ha van rá gyanú, érdemes megnézetni, hogy nem kezdődő, még tünetmentes gerincsérvről van-e szó.

Ez azért fontos, mert ilyenkor már egy hirtelen, erős csavaró mozdulat hatására is kiszakadhat a sérv. Erre a problémára akkor derülhet fény, ha röntgent vagy MR-vizsgálatot végeznek. Ha a komolyabb okok kizárhatók, és csak akut panaszokról van szó, érdemes pár napig fájdalomcsillapítót szedni. A fölösleges gyógyszerszedés persze kerülendő, viszont az erős fájdalmat mindenképpen érdemes csillapítani, mert ezzel elejét lehet venni annak, hogy azok krónikussá váljanak, másodlagos károsodások, például fájdalmas izomgörcsök, lágyrészzsugorodások alakuljanak ki, beszűküljön a mozgás. Ha ez megtörténik, a probléma kezelése már sokkal nehezebb.  

Köze van a depresszióhoz?

Bár a fordított összefüggés logikusabbnak tűnik, több vizsgálat kimutatta, hogy a krónikus derékfájás hátterében depresszió is állhat. A Spine című tudományos folyóiratban publikált kutatás szerint ez a mentális probléma jelentős rizikótényezője lehet a derékfájásnak: azoknál, akik depresszióról számoltak be, több mint kétszer nagyobb eséllyel alakult ki derékfájás. A tanulmány szerint ez a mentális probléma még a képalkotó vizsgálatoknál is jobb előrejelzője a deréktáji panaszoknak. Ezért ha az ízületi fájdalmak mellett lelki problémákkal is küzdünk, érdemes pszichológustól, pszichiátertől segítséget kérni. Ezt akkor is megtehetjük, ha nem vagyunk depressziósak, de sejthető, hogy a gerincpanaszokban, derékfájdalmakban és izomfeszülésben a stressznek is szerepe van.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. februári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

– Hogyan kerültél Magyarországra?
– Nem az én döntésem volt, de kellett hozzá az én igenem is. Az egyetemet követően otthagytam a szüleimet, a karrieremet, és beléptem a Fokoláre Mozgalomba, hogy Istennek szentelt életet éljek. Ezt a döntésemet Loppianóban két évnyi noviciátushoz hasonló időszak követte, amely főképp tanulásból és munkából állt, és eközben jobban megismerkedhettünk, elmélyedhettünk a fokolár életformában. A két év leteltével nagyon nagy örömmel jöttem Magyarországra, azt éreztem, a világ az enyém, akárhová mehetek. A mi mozgalmunknak a nemzetköziség az egyik alappillére, mehettem volna Dél-Amerikától Afrikáig bárhova, de éppen itt volt akkor szükség egy fiatalra. Egyetlenegy dolgot kértem Jézustól, mégpedig azt, hogy ne maradjak Olaszországban. Jézus meghallgatta a kérésemet, ő igazán tudta, hogy mire van szükségem.

– Mit tudtál Magyarországról a gyönyörű Toszkánában felnőve?
– Az iskolában leginkább a nyugati történelemről tanultunk, a kelet-közép európai országokat egy kalap alatt tárgyaltuk, nem tanultunk részletesen erről a régióról.

Magyarország egy titokzatos ország volt számomra, és örültem neki, hogy nem egy nyugati országba kell költöznöm, de mégsem leszek messze a hazámtól.

Így lesz rá lehetőségem, hogy hosszú évek alatt rendezzem a viszonyomat a szüleimmel.

– Nem támogatták, hogy a lányuk a Fokoláre Mozgalom tagja legyen?
– És akkor még finoman fogalmaztál… A szüleim egy külön fejezet az életemben, tragédia volt a reakciójuk, mondhatjuk így. Én nem hívő családból jövök, hiába tartják mindenfelé nagy katolikusoknak az olaszokat, ez egyre kevésbé igaz. Toszkána ezen belül is egy eléggé kommunista régió, és bár mindenki megkapta a vallási alapot, voltunk elsőáldozók is, de csak marginális dolog volt az életünkben a vallás, sose volt az életem fontos része gyerekkoromban. Nem imádkoztunk, Istenről sem beszélgettünk, nem éltük az evangéliumot, egyáltalán nem is volt ez téma közöttünk.

Fiatalon megismerkedtem egy olyan társasággal, akiknél ott ragadtam, mert egyszerűen éreztem, hogy bennük van az Élet, és akarnak tenni az emberiségért.

A jugoszláv háború idején élelmiszereket gyűjtöttünk együtt, csodálatosan éreztem közöttük magam. Nem tudtam, hogy keresztények, hiszen soha nem beszéltek nekem Istenről. Vonzott bennük, hogy boldogok voltak. Ugyanakkor előtte én is boldognak tartottam magam, nem volt rossz sorsom egyáltalán, de bennük másféle örömöt tapasztaltam. Akkor már tudtam, hogy én is ezt akarom. Úgy éreztem, egy új világ nyílik meg előttem. Jártam korábban fiúkkal, jó tanuló voltam, a családom szeretett engem, semmi sem hiányzott anyagilag sem – de emlékszem, ahogy néha vasárnap esténként kinéztem az ablakon, úgy éreztem, nem csak kint, hanem bennem is sötétség van. Nincs fény, nincs vidámság. Később aztán rájöttem, hogy Valaki, nagy V-vel, áll az ő vidámságuk és örömük mögött: egy nagy ideál, nagy karizma, akiről én innentől kezdve mindent meg akartam tudni. Kérdeztem, mentem, felfedeztem, és ezzel elindult a megtérésem útja. Elkezdtem templomba járni és megélni az evangéliumot. Igazi találkozásra vágytam az élő Istennel, aki közöttünk van, akiből erőt, energiát, impulzusokat kapok, és motiválja az életemet.

– Ebben a mozgalomban civil munkát is végeztek. Hol dolgozol?
– Istennek szentelt életet élünk, aminek nagyon fontos része a munka. Én gyógyszerész és vegyész vagyok, ahogy megtanultam a magyar nyelvet, rögtön kerestem munkát a szakmámban. Elég régóta a Semmelweis Egyetemen dolgozom. Mi nem kolostorban élünk, azt nem is bírnám, nem ilyen hivatásra születtem. Szeretek az emberek között lenni. A munkahelyemen igyekszem nem Istenről, Jézusról beszélni, hanem az ő szeretetében lenni. Ez nagyon nehéz feladat, de az egyetlen, ami nekünk maradt: nem őt hirdetni, hanem vele együtt lenni, hogy átmenjen rajtunk a szeretete. Nagyon élvezem, mert nap mint nap másképpen kell szeretnem a kollégáimat, keresni kell az új utakat az emberek között, ez kreativitást is igényel.

A másik ember fontosabb nálam, én a másik szolgája vagyok, nekem ez nagyon fontos. Csak akkor beszélek a hivatásomról másoknak, ha konkrétan megkérdezik, hogy miért vagyok itt, miért élek Magyarországon.

– A szüleid végül megbékéltek a helyzettel?
– Hosszú, szenvedős és fájdalmas út volt ez, de azt mondhatom, hogy most már megbékéltek vele. Többször jártak is már Magyarországon, lassan megismerték, hogy kikhez tartozom, és látták, hogy nem vagyok elveszve a világban. Az elején sok mindent nem értettek: miért pont ide kell jönnöm segíteni, miért hagytam ott a karrieremet. Az elmúlt években viszont nagyon sok szeretetet kaptak a közösségemtől, és az én családom is megnyerte az egész fokoláros családot magának. Sokan megállnak az anyukámnál egy ebédre Toszkánában, amikor Rómába utaznak. Neki ezáltal sok gyermeke lett. Olyan szépen és szimbolikusan alakultak az apukám halála körül történtek is. Régóta meg volt már beszélve, hogy októberben pár barátom eljön Magyarországról Toszkánába olívabogyó-szüretre, viszont apukám egy héttel előtte váratlanul meghalt. Megvolt a temetése, és mi úgy éreztük, hogy ő is azt szeretné, ha a szüret ettől még nem maradna el a birtokán. Kiutaztak hát a barátaim, és együtt szedtük napokon át a finom olívabogyót, ez a családomra is gyógyítóan hatott. A halál is közösségi pillanattá vált.

– Toszkánát mennyire érintette a koronavírus-járvány?
– Szerencsére elég jól kezelték abban a régióban a helyzetet. Az elején nagyon feszült voltam én is az olasz helyzet miatt, de aztán újra tudatosult bennem, hogy Isten kezében vagyunk. Azóta is mindennap beszélek telefonon anyukámmal, a WhatsAppon keresztül „sétáltattam” őt a Duna-parton, igyekeztem a szeretet fantáziájából merítve mindennap kitalálni valami kedvességet neki, hogy kísérjem őt távolról is. 82 éves, de nagyon egészséges felfogással tudta kezelni a helyzetet: úgy állt hozzá, ha véletlenül pozitív lesz, kap egy újabb tapasztalatot az életről.

– Hihetetlen jól beszélsz magyarul, helyi kifejezéseket, szófordulatokat is használsz. Hogy csináltad?
– Az elején olyan voltam, mint egy szivacs, mindenek előtt meg akartam tanulni a nyelvet.

Azt éreztem, hogy itt minden olyan szép, meleg, befogadó, mindenütt hatalmas vendégszeretetet tapasztaltam. Aztán ahogy telt az idő, már nem volt olyan érdekes, vonzó, sőt, az árnyoldalakat is kezdtem meglátni.

Ezt követte egy nagyon nagy mélypont, amikor felerősödött bennem az olasz identitásom, és azt éreztem, hogy nem akarok elvegyülni a magyarok között. Ez kritikus időszak volt, itt elkezdődhetett volna egyfajta ítélkezés bennem; fontos volt itt megállni és újra megerősíteni, hogy miért, vagyis inkább kiért vagyok itt. Úgy éreztem, hogy teljes egészében szeretném elfogadni a helyzetemet, tiszteletben tartva az országot és a kultúrát így, ahogy van. Magamon sokat dolgoztam, hogy megtanuljak együtt élni azzal, ami egy idő után nem tetszett.

– Mondasz néhány dolgot, amit nehéz volt elfogadni, megszokni?
– Már nem is emlékszem ezekre, mert a másság szupererejét látom csak. Annak, ami szép, az is a része, ami hiányzik.

– Rendszeresen jársz Ózdra segíteni, és alapítottál egy csoportot is az ottani roma családok megsegítésére. Mesélj erről egy kicsit!
– Valahogy az én életemben mindig jelen voltak a cigányok. Az egyetemem közelében volt egy cigánytelep, és többször elmentem megnézni az ottani pappal, hogy mit csinálnak ezek a számomra érdekes emberek. Magyarországon, amikor valaki ment Ózdra, mindig utaztam vele, akkor is, amikor még alig tudtam magyarul. Elkezdtem ott barátkozni az emberekkel, és közben dolgozott bennem Ferenc pápa kérése: „A perifériákra menjetek, ne maradjatok a templom falain belül!”. Éreztem egy meghívást, nem tudtam pontosan, hogy mit fogok csinálni, csak tudtam, hogy kell egy csoport, akikkel együtt meg tudjuk mutatni, hogy a testvériség lehetséges. Szerencsére sokan csatlakoztak hozzám. Sportnapokat, családi napokat rendeztünk, karácsonykor meglátogattuk a családokat, és vittünk nekik ajándékot.

Megtanultuk időközben, hogy nem lehet asztalnál eldönteni a dolgokat. Egyszer észrevettük, hogy a gyerekek úgy fociznak, hogy amikor az egyik lejön a pályáról, odaadja a másiknak a cipőjét, hogy aztán ő is beállhasson.

Rögtön meg is hirdettük a „Legyen mindenkinek sportcipője” akciót, és nagyon sikeres volt, egy hónap alatt összejött egy csomó sportcipő.

– Gondolom, most be kellett szereznetek annyi digitális oktatási eszközt, amennyit csak lehetett.
– Felajánlottuk, hogy szívesen szerzünk okostelefont, tabletet a tanuláshoz, de az igazgatónő, akivel kapcsolatban vagyunk egy ottani iskolából, azt mondta, nem az a megoldás. Sokkal nagyobb szükség van tisztítószerekre, ezért ki is szállítottuk már „A kód neve: szappan” gyűjtési akciónkra érkezett higiénés eszközöket.

A legújabb hír pedig, hogy éppen most mondott igent a Semmelweis Egyetem az együttműködésre ezzel az ózdi iskolával. Erről még nem tudok beszélni, de jó érezni, hogy elindult a folyamat, és nem is a végeredmény a lényeg, hanem az út, amin járunk. A lényeg, hogy legyen egy közös szív, ami Valakiért él. Erről szól a Fokoláre Mozgalom.

Nyilván fel sem merül, hogy a buszsofőr, az agysebész vagy a rendőr otthon végezze a munkáját. Ám a kreatív szellemi munka, amit szigorú irodai időkorlátok közé gyömöszölünk, néha kicsit olyan, mint amikor ősszel lenyirbálom a citromfám életképes leveleit, hogy beférjen az erkélyajtón. Életben marad, csak sosem lesz az a mesés, izgalmas, erős fa, ami lehetne. Sokan belekóstoltunk most a home office szabadságába. Olykor csak vegetáltunk, de érleltünk ismeretlen gyümölcsöket is, és növesztettünk vadhajtásokat, amelyek nem feltétlenül fognak termést hozni. Most pedig közeledik az idő, hogy kicsit vissza kell metszenünk sarjadó vagy már lombosodó új munkamódszereinkből, hogy beférjünk a régi irodaajtókon. Kérdés, hogy mennyire.

Hogy mit érdemes megtartani a munkakaranténból? Néhány alaphelyzet pro és kontra.

Ha beszippant a feladat…

Irodában:

Ülsz az irodai gépnél órák óta, és csak az okosóra pittyenésére ocsúdsz fel, hogy meg kellene mozdulnod, innod kellene egy pohár vizet, hogy más folyó ügyeket ne is említsünk, mert arra még azt hiszem, nincs alkalmazás. A kollégák néha kérdeznek valamit, ha azt, hogy kérsz-e kávét, akkor kérsz, mert ahhoz nem kell felállni, ha a kérdés a munkával kapcsolatos, talán válaszolsz is, de három perc múlva már nem fogsz erre emlékezni. Lekésed az ebédrendelést, és már megint csak a kis boltba tudsz kimenni kifliért, aztán amikor legközelebb kipillantasz az ablakon, meglepődve konstatálod, hogy besötétedett, hogy megint nem jelentkeztél be a rendes orvosi időpontra, amit csak egyig lehetett.

Otthon:

A feladat otthon csak akkor szippant be, ha ki tudod kapcsolni a „mosógép lejárt”, „gyerek hazaért és éhes”, „házastársad kérdezgeti, meddig dolgozol még, lejárt a munkaidőd”, „kutya sétálni akar”, „anyukád telefonál” ingereket. Viszont a kollégák kérdése és kérése csak e-mailen, Messengeren, Viberen vagy telefonon érkezhet, vagyis ráérsz akkor válaszolni, amikor vége a munkaflownak (lehet, hogy addigra már épp csak galambpostával nem próbálkozott). És a koffeinbevitelt is mérsékelheted, ha neked kell megfőznöd a kávédat.

Activity e-mailen

Irodában:

Bizonyos munkahelyeken vagy projekteknél több körből is kimaradhat, aki nem tartja kezét az események ütőerén. Megvannak azok a társasjátékok, amikor egyik pillanatról a másikra megfordul a kör, más lesz az ellenfél, vagy 180 fokkal elfordul a játéktábla?

Na, ilyen, amikor egyetlen telefon vagy e-mail, amely futótűzként terjed az irodában mint pánik a csirkeólban, megváltoztatja a játékszabályokat.

Új célokat és feladatokat jelöl ki, azonnal megválaszolandó kérdéseket vet fel. Az irodai személyes jelenlétben a különböző stresszkezelési stratégiák összecsapnak, a feszültség levezetődik, a kérdéseket megválaszoljátok, és optimális esetben 10–15 perc múlva dolgozik mindenki tovább az új szabályok szerint.

Otthon:

Otthoni magányodba viszont általában sosem attól érkezik a hír, akivel ennek kapcsán dolgod lesz, többnyire 20–30 perc csak az alapinfó kibányászása a rárakódott rétegek alól. Közben azonban már mindenki átment ezen a felgöngyölítő fázison több-kevesebb eredménnyel, és kisebb csoportokban el is kezdik a stresszfeldolgozást, aminek legtöbbször áldozatul esik valamelyik épp el nem érhető munkatárs. Eközben többnyire mindkét fél másképp értelmezi a telefonban négyszemközt elhangzottakat, a kör-e-mailről lemarad az, akinek leginkább tudnia kellene az ügyről, és miután pár óra elteltével végre úgy érzed, tisztázódott a feladat, kapsz egy addigiaknak ellentmondó üzenetet. Egyszóval ezeket a helyzeteket home office-ból kezelni olyan, mint e-mailen activityzni (bár az épp nem stratégiai játék).

Kreativitás felszólításra

Irodában:

Vannak napok, amikor fel kellene találnod a spanyolviaszt, de nincs egyetlen ötleted se, ezért, hogy mégis hasznosnak érezd magad az irodában, kitörölöd a fölösleges e-maileket, rendet raksz a számítógépes mappákban (ilyenkor törölsz ki mindent akaratlanul, ami holnap kelleni fog). Mindenkinek lefőzöd a kávét, nyomtatópapírt teszel a gépbe, előkerülnek a dugi nasik a fiókból, elhangzanak a „nincs valakinek egy kis csokija?” költői kérdések, vagy éppen a sokadik cigit szívod el.

Jelentéktelen dolgokkal zaklatod a melletted épp munkaflowban úszó kollégát, és alig várod, hogy ebéd ürügyén kimehess az iroda ajtaján.

Szélsőséges esetben elkezded házastársad szülinapi ajándékát keresni a neten, hiszen mire hazaérsz, már bezár a biciklibolt, ahol meg akartad venni az új ülést. Eszedbe jut, hogy nem teregettél ki, nem jelentkeztél be a szervízbe, hogy fogalmad sincs, mit főzz vacsira. Ezt többnyire a szoba többi tagjával is közlöd, nem egyszer hosszas ötletelést provokálva, ami, lássuk be, csak akkor nevezhető szigorú értelemben vett munkának, ha épp főzős blogot írsz vagy az urbánus vacsorakészítési szokásokról készítesz szociológiai tanulmányt. És egy idő után már csak arra tudsz gondolni, hogy fáj a hátad, nincs levegő a szobában vagy épp túl erős a légkondi.

Otthon:

Ezzel szemben otthon, amint hatékonyságod lankadna, lenyomhatsz egy negyedórás frissítő gerinctréninget, összedobhatsz egy gyors ebédet, elmehetsz egy kapcsolatépítő sétára a szintén home office-ban lévő pároddal, ahelyett, hogy esetleg ellenkező nemű kollégáddal tennél ilyesmit; vagy lejátszhatsz a gyerekekkel egy rövid kártyapartit. Közben pedig általában már csak a lelkifurdalás miatt is a munkán jár az agyad, és jönnek az újszerű gondolatok, heuréka-ötletek. És végső esetben, amikor már minden hiába, elgurulhatsz a bicikliboltba, inkább majd este visszaülsz a gép elé. Mindenki jobban jár, a párodról nem is beszélve, mert így megtapogathatod a biciklis üléseket, és az eladó tényleg olyat ajánl, ami jó is a bringájához.

Ha monoton munkát kell végezni, ami nem kihívás

Irodában:

Őszintén szólva nekem nem éppen irigylésre méltó a monotónia-tűrésem. Ezért aztán a hosszú irodai megbeszéléseken mindig rajzolok az előttem lévő papírokra, ez nem is elég környezettakarékos, és mivel ilyenkor nem születnek maradandó művészi alkotások, nem is túl hasznos – szemben a zoknipárosítással, borsópucolással vagy viráglocsolással. És mondjuk ki: videókra vagy hanganyagokra is sokkal jobban lehet figyelni az otthoni ruhahajtogatás mellett, mint irodai facebookozás vagy csetelés közben.

Otthon:

Aki hozzám hasonlóan nehezen viseli a monoton munkát és az egyhelyben ülést, annak ilyen jellegű munkanapokhoz megváltás a home office. Korábban elkezdheted a munkát, vagy később fejezheted be, viszont többször megszakíthatod, akár csak átülhetsz a fotelba, fejen állhatsz, kimehetsz a teraszra.

Az otthoni munkához jobb időmenedzsment és nagyobb önuralom szükséges, de ilyenkor sokkal kevesebbszer érzed azt, hogy rángatózik a vállad, hogy máshol kellene lenned, és hogy csinálnod kellene már egy ADHD-tesztet.

Heti meetingek

Ebben van talán a legkevesebb különbség az otthon és az iroda között.

Irodában:

Nálunk, a Képmás szerkesztőségében tíz emberből három az egy emelettel lentebbi irodából érkezik, persze nem egyszerre, ezért a fentiektől mind udvariasan megkérdezik, hogy vannak, némelyik pedig nem átall válaszolni. A lentiektől megkérdezik, kérnek-e vizet vagy kávét, azok nem átallanak olykor kérni. Mire mindenki megfelelő helyet talál magának és csatlakozást a laptopjának, negyedóra is eltelik; ekkor érkezik a rutinos, aki amúgy is későbbre jár dolgozni.

Otthon:

A webmeeting tökéletesítéséhez kevés volt a két hónap, azt hiszem. A „Most hallotok? Láttok? Melyik chatszobába kellett jönni?” kérdések után mindig akad, akire rá kell írni vagy csörögni, hogy igen, ahogy gyanítottuk, a hétfő 11 óra ezen a héten is hétfőn 11-kor következik be. Viszont az online értekezletek nagy előnye, hogy nem maradnak kávéscsészék a tárgyalóban, mert mindenki maga után mosogat.

Ez nem jelenti azt, hogy ne venném észre, mi a divat (persze sok esetben, főleg öltözködési kérdésekben azért simán vak maradok), de nem hat meg különösebben. Még általánosba jártam a nyolcvanas években, amikor a szocialista Magyarországon felbukkant a technika csodálatos vívmánya, a digitális kvarcóra. Mindenkinek olyan kellett, és néhány hónap alatt az egész osztálynak lett is. Akadt, akinek még világítás vagy stopper is tartozott hozzá. Nekem egy Rakéta gyártmányú szovjet karórám volt, anyukámtól kaptam, remekül mutatta az időt, és bár naponta fel kellett húzni, és hetente késett fél percet, nem láttam okát, hogy lecseréljem.

Aztán teltek az évek, szép lassan visszatért a mutatós óra, és nem lógtam ki többé az emberek közül. Gimnazista koromban aztán a fiúk a hagyományos iskolatáskák helyett elkezdtek aktatáskát hordani. Roppant felnőttesen és vagányan vonult be reggelente a diáksereg a fekete egyen aktatáskákkal. Ezzel az volt a fő bajom, hogy – az általam preferált vállra akasztóssal szemben – lefoglalta volna az egyik kezemet, amivel például kapaszkodni lehetett a villamoson, míg a másikkal a könyvet vagy újságot tarthattam. Ez a divat sem hagyott nyomot sem a pénztárcámon, sem a lelkemen.

Kiemelném még a fürdőnadrágok sajátos metamorfózisát, ami abból állt, hogy egyszer csak a férfiak a strandon mind hosszabb szárú gatyákban fürödtek. Sajnálkozva és rémülten figyeltem, mert ha valamiért jó dolog férfinak lenni, az elsősorban az, hogy a lehető legminimálisabb testfelületünknek kell elviselnie a rátapadó undok, hideg, vizes fürdőruhát. A hosszú szárú férfi fürdőnadrág térhódítása volt annak a hihetetlen ténynek a bizonyítéka, hogy még az erősebb nem képviselői is rávehetők arra, hogy puszta megfelelési kényszerből, divatból vagy birkaszellemből szándékosan kiszúrjanak magukkal, és kellemetlenné tegyék a saját életüket. Mivel ez tőlem mindig távol állt, így évekig én voltam az egyetlen hímnemű lény a szántódi strandon, aki úgynevezett fecskében abszolválta a nyarakat. Egy ismerősöm ugyan rákérdezett, nem cikiznek-e miatta a gyerekeim, mert őt bizony a lányai belehajszolták, hogy divatos, ám kellemetlen fürdőgatyát hordjon. Mondtam, hogy amiképpen én nem háborgatom sem a fiaimat, sem a lányomat az öltözködésük miatt, úgy ők is békén hagynak engem. Nálunk az ilyesmi nem divat…

Ez a cikk a Képmás magazin 2017. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Fotóalbum-szerkesztésre fel!

Ha több ezer képet őrzöl a nyaralásokról, családi eseményekről, de még sosem válogattad ki, rendezted el és nyomtattad ki, akkor itt az idő! Ha klasszikus fényképalbumba rendeznéd a képeket, és van otthon nyomtatód, akkor egy szép albumot, fotópapírt és színes tintát kell venned, ezek mind rendelhetők házhozszállítással. Már a válogatás is élmény: rengeteg emléket idéz fel az ember, ha mappákba rendezi a képeket! Ha pedig a ma már népszerűbb fotókönyvre vágysz, akkor csak be kell töltened (és persze elrendezgetned) a kiválasztott képeket valamelyik fotónyomtatós hely online szerkesztőjébe, majd megrendelni a kész könyvet.

Társasozz online!

Amíg nem társasozhatunk személyesen a családdal és a barátokkal, keressünk online lehetőségeket a játékra! A méltán népszerű Carcassonét és a 7 csodát is lehet már így játszani, illetve az új kedvenc Fedőnevek is elérhető (bár csak angolul). 

Iktass be új szokásokat az életedbe!

Ha neked is megváltozott az időbeosztásod és az életviteled a home office hatására, akkor ez az átmeneti időszak jó lehetőség arra, hogy új szokásokat vezess be. Egy szokáskövető app nagy segítség lehet ebben: megadja az elégedettség érzését azzal, hogy az adott napnál (vagy hétnél, hónapnál) kipipálhatod a tevékenységet, illetve motivál arra, hogy menj tovább, a következő alkalmat se lustuld el. Itt az ideje, hogy végre elkezd a tornát, igyál elég vizet, hogy újra időt szánj a légzőgyakorlatokra, az olvasásra vagy a zenélésre! Íme egy lista a népszerűbb szokáskövető alkalmazásokról, lehet válogatni. Fontos tudni, hogy a legtöbb app az ingyenes verzióban három tevékenység beiktatását teszi lehetővé, a fizetős verziókban azonban további szokásokat is be lehet írni. Gamereknek mondom, hogy már olyan is van, amely a gamification elvére épít, van saját karaktered, pontokat gyűjthetsz stb.

Próbáld ki a zöldségdobozos rendelést!

Mivel az elmúlt időszakban csak itt, a településen vásároltunk, elég sokszor vettünk íztelen zöldséget, éretlen gyülmölcsöt. Úgy döntöttük, kipróbáljuk végre a zöldségdobozos rendszert, amelynek köszönhetően közvetlenül a termelőktől vehetünk szezonális alapanyagokat. Budapesten több ilyen is működik (átvevőpontokkal vagy házhozszállítással), de egy kis böngészéssel megtalálhatjuk, hogy a mi településünkön melyik érhető el. Mi az első adagot néhány nap múlva megkapjuk, és mivel mindketten itthon dolgozunk, egyikünk akkor is át tudja venni, ha a másik éppen videómegbeszélésen vesz részt.

És persze a közhelyek, amelyeket nem lehet elégszer elismételni: vedd le azt a könyvet a polcról, amelyet olyan régóta el akarsz olvasni; táncolj felszabadultan a lakás közepén; kertészkedj; beszélgess rendszeresen a barátaiddal online; ha ott porosodik a sarokban a varrógép, végre kezdd el használni! A lényeg, hogy találj ki jobbnál jobb dolgokat, ne vesztegesd az időt, mert mindenkinek abból van a legkevesebb!