Gyerekkoromban Pétfürdőre jártunk nyaralni, Édesanyám nővéréhez. Amikor leszálltunk a vonatról, öreg kutyájuk, Bandi mindig ott várt minket a vasútállomáson. Volt, hogy a gazdái is vele voltak, de sokszor volt, hogy csak úgy, egyedül. A ház nem volt körbekerítve, és az állomás nem volt messze, de azért nem mondhatni, hogy Bandi állandóan ott őgyelgett volna. Azt viszont mindig tudta valahonnan, hogy mikor jöjjön ki elénk. Rengeteget találgattuk, de ma sem tudunk rá biztos magyarázatot. Talán az előkészületekre figyelt fel, vagy az emberek szavaiból lesett el számára érthető információkat? Sosem fog kiderülni: Bandi magával vitte titkát a sírba.

Kifinomult érzékek

Bizonyára sokan felfigyeltek már hasonló jelenségre: sok kutya, macska megérzi, és előre jelzi is a családtagok érkezését. Tény, hogy érzékszerveik kifinomultabbak, mint a mieink, árnyalatnyi hangokat is képesek megkülönböztetni, például a léptek zaját, vagy az egyes motorok hangját, és mindezt sokkal messzebbről meghallják, mint mi. A szaglásunkban még nagyobb a különbség: az ember még elképzelni is képtelen azt, hogy a kutya hányféle szagot tud megkülönböztetni egymástól, és ezeket milyen nagy távolságból megérzi.

Háziállatainknak az időérzéke is kiváló: mintha csak karórájuk lenne, pontosan tudják, hány óra van éppen, és ha egy esemény (mondjuk, a gazda hazaérkezése) rendszeresen ugyanabban az időpontban érkezik, az állat egy idő után tisztában van vele, mikorra várhatja haza.

Sokszor azonban ezeknek a tényezőknek mindegyike kizárhatónak tűnik, és az állati ösztönök mégsem tévednek.

Mondd, hol fáj?

Azt is sokan tapasztalhatták, hogy az állatok átveszik a gazdájuk hangulatát, együtt örülnek vele, ha boldog, és lehangoltak, ha szomorú. Megérzik az ember félelmét, feszültségét vagy haragját, és ez egyértelműen meglátszik a viselkedésükön. Különbséget tesznek a játékos birkózás és a valódi, indokolt fenyítés között: néhai boxeremet játék közben néha úgy oldalba találtam a lábammal (miközben ő a bokámat igyekezett elkapni), hogy csak úgy döngött, és sosem vette rossz néven, de ha két ujjal feddően a tarkójára legyintettem, szégyenkezve csapta hátra a fülét. Közismert tény továbbá, hogy a háziállatok, kiváltképp a macskák, megérzik, ha a gazdájuk beteg, ha fáj valamije, és a testére telepszenek, lehetőleg oda, ahol fáj, mintha enyhíteni szeretnék a fájdalmat, ami gyakran sikerül is. Mondhatja persze bárki, hogy mindezt az ember csak beleképzeli a kedvence viselkedésébe, ám ennél többről van szó.

Kép

Kép: Unsplash

A lélekkísérő macska 

Az állatbarátok saját megfigyelésein túl az állatok rendkívüli képességeit ugyanis hivatalosan elismert módon, vagy csak úgy félhivatalosan, a gyakorlati orvoslás és betegellátás is alkalmazza. És itt nem csupán a terápiás állatokról van szó, amelyeknek a puszta jelenléte és érintése, minden rendkívüli képesség bevetése nélkül is pozitív hatással van a beteg vagy lelkileg, szellemileg sérült páciens hangulatára, vérnyomására stb.

Ma már célzottan képeznek ki ugyanis olyan kutyákat, amelyek az epilepsziás rohamot jelzik előre, és figyelmeztetik gazdájukat, hogy elkerüljék az eszméletvesztéssel járó baleseteket, és alkalmaznak kutyákat bizonyos daganatos betegségek diagnosztizálására is.

Az Egyesült Államok egyik rehabilitációs intézetében pedig él egy Oscar nevű macska, aki halálpontosan jelzi előre a halált: tíz év alatt több mint százszor vált be a jóslata, és egyszer sem tévedett.

Mindennek van szaga

Hogy csinálják? Mi a titkuk? Minden valószínűség szerint nem a túlvilági erőkkel állnak kapcsolatban. Egyszerűen csak érzékelnek olyan dolgokat is, amit mi nem. Az állatok kiváló megfigyelők, és azok, amelyek olyan szorosan élnek együtt az emberrel, mint a kutya vagy a macska, kiváltképp érzékenyek minden jelzésünkre. Figyelik a testtartásunkat, a szemünk pillantását, a hanglejtésünket, olyan apró, finom jeleket, amelyeket öntudatlanul adunk le.

A macskák igen érzékenyek a hőmérsékletre: megérzik, hogy a testnek melyik része melegebb a többinél, ami könnyen utalhat gyulladásra.

Talán mindezeknél is fontosabbak a szagok: a hangulatunk és az egészségi állapotunk megváltozása, de még a halál közeledte is egyaránt különböző vegyületek (hormonok, bomlástermékek stb.) képződését eredményezi a szervezetben, amit az állatok érzékeny szaglószerve érzékelni képes.

Kép

Kép: Getty Images

Mindenre van magyarázat

Az állatokhoz kapcsolódó titokzatos jelenségeknek nem mindegyikére tudjuk ma még a választ. Az állatoknak olyan érzékszervei is lehetnek, amelyekkel mi nem rendelkezünk: érzékelhetnek hőmérséklet-különbségeket, mint egyes kígyók; elektromos impulzusokat, mint a cápák vagy a kacsacsőrű emlős; a fény polaritását, mint a rovarok; rezgéseket, mint az elefánt; ultrahangokat, mint a denevér; a víz áramlását, mint a halak; vagy éppen a föld mágnesességét, mint a vándormadarak. És olyan információkat is a környezetből, amelyekről ma még azt sem tudjuk, hogy léteznek. Lehet, hogy még sok évtized kell ahhoz, hogy az állatok titokzatos „hatodik érzékének” megtaláljuk a magyarázatát. De hogy van rá magyarázat, az biztos.  

Oscar, a lélekkísérő macska felugrik a haldokló ágyára, dorombol neki, és nem mozdul mellőle. A rehabilitációs otthon személyzete ilyenkor már értesíti a hozzátartozókat, akiknek így van idejük elköszönni, felkészülni. Még sohasem tévedett.

A rohamjelző kutyákat epilepsziások számára képzik ki. Ugatással vagy egyéb módon jelzik a roham közeledtét, de az is előfordul, hogy a testükkel akadályozzák meg, hogy a beteg olyan helyre kerüljön, ahol baleset érheti (például lépcső).

Közhelynek számít, hogy a kutya megérzi, ha félnek tőle. Ennek alapja egyrészt az, hogy a félelem bizonytalanná teszi az ember mozdulatait, másrészt az, hogy hatására megnövekszik a szervezetben az adrenalinszint, aminek a kutya érzi a szagát.

Egykor nagy sikert aratott az „Okos Hans” néven elhíresült cirkuszi ló, aki számolni tudott: patájával koppintva adta meg a választ a matematikai feladatokra, akkor is, ha a gazdáját nem láthatta, így az nem adhatott jelt neki. Végül kiderült, hogy a közönség önkéntelen jelzéseiből tudta, mikor kell abbahagynia a kopogtatást.

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

A 24 órás jeggyel a Pilis, a Duna és a Börzsöny bármelyik népszerű kirándulóhelye felkereshető szeptember végéig. A felnőtt napijegy ára 1999 forint, a 26 éven aluliaké 1499 forint lesz.

A napijegyeket a bevezetéskor a MÁV-START Zrt. állomási és partneri pénztáraiban lehet megváltani, augusztus 15-étől várhatóan a MÁV mobiltelefontos alkalmazásból is megvásárolható lesz.

A jegyek vasúton a MÁV-START 2-es (Budapest-Esztergom), 70-es (Budapest-Vác-Szob) és 75-ös (Vác-Diósjenő-Balassagyarmat) vonalain érvényesek, közúton a Volánbusz 300-399 és 800-898 számcsoportba eső járatain, amelyek érintik többek között Esztergomot, Szentendrét és Vácot. A HÉV-en a H5-ös vonalon Békásmegyer és Szentendre közötti szakaszon lesz érvényes a napijegy.

A Mahart PassNave menetrend szerinti dunakanyari körjáratain is használható a jegy. Az utasok a Vác-Visegrád, az Esztergom-Zebegény, a Szentendre-Visegrád vagy a Visegrád-Nagymaros-Zebegény-Dömös viszonylat közül választhatják ki, hogy melyik vonalon használják fel a jegyet.

További részletek az érintett járatokról és útvonalakról itt>>

– 1989-ben jött Magyarországra, hét évvel később kapta meg diplomáját a szegedi Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetemen. Az egyetem után két évig szülőhazájában, Jemenben sürgősségi ellátásban dolgozott, és trópusi betegségekkel foglalkozott, majd 1999-ben visszajött hazánkba. Azóta a gyulai Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház Csecsemő- és gyermekosztályának munkatársa. Pályaválasztása mögött egy családi tragédia áll. Megtenné, hogy beszél róla?
– Gyerekként nyolc testvéremmel éltem Jemenben, szerény körülmények között. Én is, éppúgy, mint a korombeli gyerekek, rendőr, pilóta vagy tanár szerettem volna lenni, orvosi álmokat egyáltalán nem dédelgettem. Aztán egy nap a kétéves húgom félrenyelt egy pénzérmét. Fuldoklott, és mi nem tudtunk szakszerű segítséget keríteni, hiszen a legközelebbi kórház több mint száz kilométerre volt tőlünk, a mentőautó pedig ismeretlen fogalom volt. Próbáltunk segíteni rajta, de nem sikerült. Kétségbeesetten néztük végig a szenvedését, végül elvesztettük. Hosszú évekig nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy esetleg megmenthettem volna őt. Vagy ha esetleg ott lett volna egy orvos, akkor talán továbbra is szaladgálhatott volna körülöttem. Így elhatároztam, hogy orvos leszek, és akin csak lehet, segíteni fogok, ha már rajta nem tudtam. Rengeteget tanultam, ösztöndíjjal Magyarországra, a Szegedi Egyetemre jöttem.  A nyelvet is itt, az egyetemi évek alatt tanultam meg. A kórházi gyakorlatok során a felnőttosztályokon nem voltak igazán jó tapasztalataim: a betegeket nem a nevükön szólították, hanem „beszámozták”. Ehhez képest sokkal személyesebb, üdítőbb világ tárult elém a gyermekklinikán, ahol Petinek és Katikának szólították őket. Itt láttam magam előtt a húgomat.

Munka közben ma is gyakran a szemem előtt van a testvérem képe, és amikor sikerül megmentenem egy újszülöttet, egy gyermeket, úgy érzem, érte, az emlékéért is tettem valamit.

– A családja mit szólt ahhoz, hogy távol a hazájától szeretne tanulmányokat folytatni és dolgozni?
– A nagymamámnak tudtam csak elmondani a vágyaimat, ugyanis édesanyám meghalt, amikor az öcsémet szülte. Másfél éves voltam akkor, sajnos az arcára sem emlékszem. Édesapámat tizennégy éves koromban veszítettem el. Nagymamámnak nehéz volt szembesülnie azzal, hogy több ezer kilométerre leszek tőle, de teljes mértékben megértette a motivációm és biztatott.

– „A doktor úr egy angyal!” „Rengeteget köszönhetünk neki. Isten áldja ezt a jó embert, ezt a kitűnő orvost!” – ilyen és ehhez hasonló méltatásokat olvasok-hallok azoktól, akik önhöz fordultak az elmúlt évtizedekben, ráadásul 2016-ban megkapta „Az év orvosa”  Astellas-díjat. Mit gondol, miért szerethetik önt ennyire szülők és gyermekek egyaránt?
– Úgy viselkedem az emberekkel, ahogy szeretném, hogy velem viselkedjenek, és hiszek abban, hogy a szeretet, a mosoly a legjobb dolog a világon. Szükséges gyógyszerekkel gyógyítani, de a lélekkel is foglalkozni kell. Fontos, hogy a szülők érezzék, hozzám bármikor fordulhatnak. Ez azt jelenti, hogy ha valami baj van, mindig elérnek telefonon, akár éjjel is. A gyerekekkel mindig beszélgetek, megpróbálok az ő fejükkel gondolkodni, elmondok nekik mindent előre arról, ami a rendelőben történni fog, hogy értsék: minden az ő érdekükben történik. Hogy azért kapnak szurit, hogy utána jobban legyenek.

Így, hogy őszinte vagyok hozzájuk, nemcsak az orvosuk, de a barátjuk is leszek egyben, kialakul a bizalom, ami mindennek az alapja ebben a szakmában.

A parancsolgatás, a hangos szó nem vezet jóra, őszinteségből, tiszteletből, udvariasságból viszont baj nem lehet. Egyébként sose éreztem azt, hogy különb lennék másoknál, csak mert orvos vagyok. Számos barátom van, köztük nem egy szobafestő, tehergépkocsi vezető. A pénz sem fontos nekem, és ezt komolyan mondom! Persze, kell az élethez, és megkönnyíti a dolgokat, de nem ezért csinálom ezt az egészet. A legnagyobb öröm számomra az, amikor látom, hogy egy kisgyerek – akit csecsemőként még lélegeztető gépre tettünk – önfeledten ugrál a játszótéren, és mosolyogva kiabálja a nevem, ha meglát. Ez sokkal fontosabb, mint az anyagiak. 

Kép

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed  - Kép: Lehoczky Péter

– Mi volt eddig a legmegrázóbb eset a praxisában?
– Mai napig élénken él bennem egy tragikus ikerszülés emléke. Az egyik magzat vére méhen belül átkerült a másikéba, így az egyik gyermek halva született. A másikat sikerült újraéleszteni, de nagyon beteg volt, s az utána következő időszak is kritikus, küzdelmekkel teli lett. Oxigénhiányos állapot és epilepszia is fellépett, a csecsemőt szondán tápláltuk. Amikor jobb lett a helyzet, a család hazavitte, de a gyermek még sokszor visszakerült hozzánk a kórházba. Felajánlottam a szülőknek, hogy bármikor hívhatnak, ha baj van, és soron kívül felvesszük az osztályra, ellátjuk a gyermeket. Szerettem volna megkönnyíteni kicsit az életüket. Több év után sajnos súlyos, visszafordíthatatlan állapotba került a gyermek, tudtuk, hogy elveszítjük. Az anyuka nagyon rossz állapotba került lelkileg, éreztem, hogy bele fog roppanni a fájdalomba.

Bementem hozzá, megfogtam a kezét, és úgy beszéltem vele, mint egy ember, akinek az embertársán segítenie kell. Azon voltam, hogy megértessem vele, hogy el kell engednie a gyermekét, és hogy ne lássa értelmetlennek az életét, mert igenis van kiút.

Az anyuka túljutott a krízisen, egy év múlva köszönőlevelet írt nekem. Elmesélte benne, hogy rendszeresen kijár a gyermekek sírjához, és hálás nekem a beszélgetésért, a sok segítségért. Néhány évvel később egy gyönyörű, egészséges gyermeknek adott életet. A mai napig nagyon jó barátságban vagyunk.

– Hogyan tudja feldolgozni egy kis beteg halálát? Fel lehet egyáltalán? 
– A halált nem lehet megszokni. Van, hogy fájó szívvel dolgozom, de tudom, hogy tovább kell lépnem. A gyerekeket, akik eltávoznak az élők sorából természetesen nem felejtem el, bennem él az emlékük. De muszáj erős maradnom, mert a kórházi ágyon vár rám a következő, akinek szintén segítenem kell. Időnként szakpszichológus segítségét is igénybe kell venni – muszáj kiadni magunkból a fájdalmat, letenni a terhet, megelőzni a kiégést.

– Van különbség az ön népének gyásza és a miénk között?
– A gyász sokkal inkább ember-, mint nemzetiségfüggő. Lehet valaki keresztény vagy muszlim, a szeretteink elvesztése mindannyiunknak fáj. A muszlim vallás szabályozza a fájdalom feldolgozását: nem szabad például kiabálva sírni, hajat, ruhát tépkedni, törni-zúzni, mert a halott hozzátartozó ezt látja fentről.

– A Perzsa-öböl menti országok szülési népszokásaival kapcsolatban olvastam egyszer, hogy ha egy család azt akarta, hogy a gyermek később örömét lelje például a tanulásban, akkor a köldökzsinórja egy darabkáját iskolaépület udvarába temették. Előfordult, hogy a köldökzsinórcsonk mellé olyan foglalkozással összefüggő tárgyat tettek, amilyet az utódnak reméltek.
– Erről nem tudtam, de való igaz, hogy az emberi testrészt, vagy bármit, ami emberhez tartozik, nálunk tilos elégetni. Még a levágott körmöt sem szabad szemétbe hajítani, be kell csomagolni valamibe és földbe eltemetni. Egy szüléssel kapcsolatos érdekesség: nem jó, ha a terhesség alatt az asszony csúf, negatív dolgokra néz, mert úgy tartják, emiatt olyan gyermek születhet, aki ezeket a tulajdonságokat hordozza.

Én is bátorítom az állapotos pácienseket, hogy pozitív dolgokra gondoljanak.

– Kuratóriumi elnöke a 2016-ban létrehozott Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak. Egy ideje már koraszülött speciális mentőautó is rendelkezésükre áll, amelyre az Alapítvány és számos Békés megyei civil szervezet, önkormányzat gyűjtött.
– Amikor Gyulára kerültem, magasabb volt még a csecsemőhalálozás aránya, mint napjainkban. Összefogtunk a kollégákkal annak érdekében, hogy csökkentsük: konferenciákra jártunk, tájékozódtunk hol, milyen terápiát alkalmaznak, folyamatosan fejlesztettük magunkat és a kórházi felszereltséget. Szerettünk volna speciális felszereléssel rendelkező mentőautót, de amikor megtudtuk, mennyibe kerül, nagyon elkeseredtünk. A gépjármű nagyságrendileg 30 millió forintba került, míg a szükséges eszközök mintegy 20 millió forintba. Az alpolgármester biztatott, hogy szervezzünk gyűjtést. Megható volt látni, ahogy elindult az egész megyét, sőt az országrészt megindító gyűjtés 2016 őszén. 38,5 millió forint gyűlt össze. Meglett a vágyott mentőautó. Eddig 215 esetben tudtunk segíteni, és a járműnek folyamatosan van munkája. Az első hívás Orosházáról érkezett, azóta Békéscsabáról, Gyuláról Szegedre, illetve Szeghalomra, majd onnan Debrecenbe is szállítottunk műtétre váró koraszülötteket. 

Kép

Dr. Abdulrahman Abdulrab Mohamed  - Kép: Lehoczky Péter

Volt olyan eset, amikor Kecskemétre, majd pedig Budapestre került szívműtétre egy-egy csecsemő, de több alkalommal vittünk súlyos szívfejlődési rendellenességgel világra jött újszülötteket lélegeztetve az Országos Kardiológiai Intézetbe sürgős beavatkozás miatt. Aki teheti, az adója egy százalékát ajánlhatja az alapítványnak. Az, aki kisebb-nagyobb összeggel szeretné támogatni, az alapítvány bankszámlájára utalhat. Minden forint, minden élet számít.

– A munka előbb-utóbb megcsapolja az ember energiáit, különösen igaz ez önre, aki folyton ad, és feltétel nélkül segít. Miből töltekezik?
– Ha be kell mennem a kórházba, ha beteghez hívnak, vagy ha helyettesíteni kell, az sosem fáraszt. Talán azért, mert ezt az egészet én nem munkának tekintem. Van, hogy épp sétálok, kirándulok, grillezem a gyermekeimmel, amikor megcsörren a telefonom.

Ők sosem sopánkodnak, sőt, miután hazaérek, kérdezősködnek, hogy mi történt a csecsemővel, jobban lett-e, hogyan tudtunk segíteni rajta. Rendkívül megértőek és empatikusak.

A feleségem is teljes mértékben támogat. Ha hajnalban hívnak, ő már keresi is a kocsikulcsom meg a cipőm, hogy megkönnyítse az indulásom. Meggyőződésem, hogy ha szenvedéllyel végezzük a munkánkat és még egy támogató családi háttér is van mögöttünk, akkor folyamatos lehet az „energiaellátottság”.

A történet

A Hector a boldogság nyomában című film címszereplője (Simon Pegg) karakteres neve ellenére meglehetősen furcsa és különc szerzet, nem mellesleg jól menő pszichiáter kiépült pacientúrával, akinek minden napja ugyanolyan kiszámítható és biztonságos légkörben telik el. Barátnője minden igényét kielégíti, szinte már nem is a pár, hanem sokkal inkább az anya szerepét tölti be Hector számára, miközben közös gyerekük még nincs. Ez a fásultság szép lassan felemészti Hectort, így kénytelen befelé irányítani a figyelmét, aminek következtében rájön, hogy egyáltalán nem boldog és elégedett az élete folyásával.

Úgy érzi, a pácienseinek sem képes segíteni, megakadnak a terápiás folyamatok, és egyre kevesebb empátiával és figyelemmel tudja őket kísérni, hiszen ő sem érzi jól magát a bőrében. Elhatározza, hogy utazik egy kicsit a világban, s közben megpróbálja felkutatni, kideríteni, kinyomozni, mi lehet a boldogság titka, és hogyan lehet rátalálni. Kalandozásai során sokféle emberrel találkozik, ráadásul mindegyik mást felel ugyanarra a kérdésre, hogy őket mi teszi boldoggá.

Segítség, segítő vagyok!

Hector a segítő szakemberek egyik igen gyakori csapdájába esik: elfelejt töltődni, megújulni, új célokat kijelölni, és emiatt beszűkül az élete, egy idő után pedig nem tud mit adni a betegeinek, mert nincs miből. Mindemellett kicsit úgy viselkedik, mint a páciensei: elnyomja saját érzéseit, szükségleteit, míg végül odajut, amire az egyszerű ember azt mondaná: ,,Ez az ember se tudja már, hogy jó dolgában mit csináljon.” Nem véletlen, hogy ilyenkor sorsszerűen olyan páciensek jönnek szembe hősünkkel, akiknek problémái szöget ütnek a fejébe, és elkerülhetetlenné teszik, hogy a terapeuta magába nézzen és megfejtse, miért hat rá annyira a másik ember helyzete – így aztán a folyamatból mindkét fél profitálni tud, mert mindkét felet megdolgoztatja.

A kiégés olyan fásult állapot, amikor az egyén kiábrándul a munkájából, reménytelenül és negatívan tekint a jövőbe, saját magát pedig alkalmatlannak találja feladatára. Ez az attitűd átterjedhet az élet valamennyi színterére, és a családi életet is megkeserítheti. Olykor viszont éppen a magánéleti kudarcok hatnak a munkához való hozzáállásra, különösen a segítő szakemberek esetében, ahol a személyiség is munkaeszköz. Hectornak is az okozza a legnagyobb dilemmát, hogy miként is segíthetne a pácienseinek boldogabbá válni, amikor ő maga sem tudja, miként váljon azzá.

Ezért meghozza szakmája és magánélete szempontjából is a lehető legjobb döntést: megajándékozza magát az aktív pihenés és feltöltődés szabadságával, így elindul a gyógyulás útján.

Ez persze sokak számára nem járható út, hiszen nincs módjuk arra, hogy kiszálljanak a mókuskerékből. Ők is tehetnek azonban a boldogságukért, ha a hétköznapokban is szakítanak időt a sportra és más hobbikra, csak annyi és olyan feladatokat vállalnak, amelyekkel megbirkóznak, és gondot fordítanak a személyes kapcsolataik ápolására. Emellett nagy szerepet játszik a kiégés megelőzésében az is, ha elengedjük a tökéletesség ábrándját, és nem rágódunk folyamatosan azokon a hibákon, amiket a múltban elkövettünk, sem azokon a nehézségeken, amik megtörténtek velünk, hanem tudatosan a pozitív történésekre irányítjuk a figyelmünket, s hálával szemléljük az átélt eseményeket.

A boldogság nyomában

Hector éppen úgy indul el szerencsét próbálni, mint a legkisebb királyfi a mesében. Nem tudja pontosan, merre tart és hogyan fog elérni odáig, csak abban biztos, hogy meg kell tennie, és ahogyan az a mesében is lenni szokott, felbukkannak a segítők. Hector néha elbukik, de végül számos próbát kiáll, és jócselekedetei később megtérülnek. Világosan láthatóvá válik, hogy amilyen energiákat tesz bele az életbe, olyanokat is kap vissza. Útja során számos tapasztalattal, élménnyel és tanáccsal gazdagodik, ahogy szép lassan kezdi megsejteni a valódi boldogság titkát.

Kép

Hector a boldogság nyomában

„Lehet, hogy azért tűnök boldognak, mert olyannak szeretnek, amilyen vagyok” – hangzik el az egyik szereplő szájából. Vajon hány ember mondhatja el magáról, hogy minden hibájával, furcsaságával és emberségével együtt elfogadja a környezete? Egész életünkben fontos szükségletünk a valahová tartozás érzése, ehhez azonban ügyesen kell megválasztanunk azt a közeget, amelynek teljes értékű tagja tudunk lenni. Több felmérés is alátámasztotta, hogy a számunkra fontos emberek, a barátok, az osztálytársak, a kollégák, a tanárok támogatása szoros kapcsolatban áll a jóllét szintjével. A család szerepe ebben különösen jelentős, mint ahogy azt a Skrabski Árpád és Kopp Mária nevéhez fűződő Hungarystudy-vizsgálatok is bizonyították. Eredményeik szerint azok, akik úgy érzik, nehéz helyzetekben támaszkodhatnak családtagjaikra, jobb pszichológiai életminőségről és egészségi állapotról, valamint kevesebb önkárosító magatartásformáról számolnak be. A férfiak esetében főként az élet értelmének tudatát erősíti, míg a nők esetében a depresszió, illetve a reménytelenség érzését csökkenti a szerető, elfogadó családi környezet.

„A figyelem: szeretet”

A terápiás folyamat egyik alapvetése az osztatlan figyelem a páciens felé, amelynek önmagában is gyógyító hatása van, és ez olyan értékes dolog, amelyet az életben is elvárunk szeretteinktől, és jó esetben örömmel ajándékozzuk meg őket vele. Manapság azonban egyre kevesebb időnk és erőnk van a létfenntartás mókuskereke mellett odafigyelni a környezetünkre és egymásra, emiatt sok lehetőséget és meghitt pillanatot szalasztunk el, amelyek végső soron boldoggá tehetnének minket.

Érdemes lehet megfontolni azoknak a vizsgálatoknak a konklúzióját, amelyek szerint az olyan belső célok, mint az önelfogadás, a közösségi érzés és az értékes kapcsolatok magasabb szintű jólléttel járnak együtt, mint az olyan külső célok, mint a pénzügyi siker vagy a fizikai vonzerő.

Hasonló következtetésre juthatunk annak az amerikai vizsgálatnak az eredményeit olvasva, amikor a kutatók 6928 idős személy életét követték nyomon, és azt találták, hogy az elhalálozás kockázata és a társas támogatás hiánya, vagyis a magány között szoros összefüggés van.

„Azért vagyok boldog, mert sok mindenen mentem keresztül” – mondja az egyik szereplő a filmben. A történet egyik fő tanulsága, hogy a negatív érzéseket sem söpörhetjük szőnyeg alá, minden érzelemre szükség van ahhoz, hogy megélhessük a valódi boldogságot. Hectornak rá kell ébrednie arra, hogy nem elég elkerülni a problémás helyzeteket, a boldogtalanságot, mert ettől önmagában még nem leszünk boldogok. Kell a kockázatvállalás, a félelem és a negatív tapasztalás is az életünkbe, hogy megteremtődjön az egyensúly, és értékelni tudjuk a nyugodtabb napokat. A megküzdés a problémás élethelyzetekkel sokat lendíthet önbecsülésünkön, fejleszti a személyiségünket, és bátrabban jelölünk ki új utakat önmagunk számára.

„Ahelyett, hogy hajszoljuk a boldogságot, tegyen inkább boldoggá maga a hajsza!”

Gyakran gondoljuk úgy, hogy ha elérünk, megszerzünk vagy megveszünk valamit, az boldoggá fog tenni bennünket. Ugyanakkor a kutatások szerint ez a boldogság rövid időre szól, a pozitív esemény csupán pillanatnyi elégedettséggel és boldogsággal tölt el bennünket, az érzelmek rövid idő elteltével gyengülnek, alkalmazkodunk az új helyzethez, és a hangulatunk visszaáll az alapszintre. Az örömteli élmények önmagukban nem elegendők a boldogság fenntartásához, ezért a pozitív pszichológiával foglalkozó szakemberek úgy tartják, hogy a boldogság második szintje a tevékeny, kreatív és örömteli energiákat felszabadító élet. A kutatások szerint ehhez elengedhetetlenül fontos, hogy legyenek olyan céljaink, amelyek mellett elköteleződünk, és azt érezzük, hogy képesek vagyunk megvalósítani azokat, illetve ezek a célok jól körülhatárolhatóak legyenek, az elérésük pedig ellenőrizhető legyen. Emellett a boldogságnak van egy harmadik szintje is, amely az értelmes élet érzésével függ össze: amikor úgy érezzük, hogy életünk egy nagyobb egész része, hitünk és értékeink pedig az iránytű, amelyek vezetnek a mindennapokban.

Ne feledjük tehát, a boldogságunk rajtunk is múlik, mert bár a boldogságszint felének oka a génekben keresendő, tíz százaléka pedig a környezeti feltételek számlájára írható, de negyven százalékát mi magunk tudjuk irányítani.

Lehet, hogy nem kell körbeutaznunk a világot, mint Hectornak, de nyitott szemmel és szívvel kell élnünk, hogy megtaláljuk a hétköznapok apró örömeit, illetve a helyünket a világban, hogy értékes, tevékeny és értelmes, végső soron pedig boldog életet élhessünk.

Ez a cikk a Képmás magazin 2016. novemberi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Olvashatunk arról, hogy a testképünkre is ráfér a gyúrás, miért jó az ősgabona, hogy le kell-e foglalni az unatkozó gyerekeket, és miért kellene védenünk őket a koronavírustól. Pszichológusok írnak a Zöld könyv című film kapcsán az előítéleteink hasznáról és árnyoldaláról; arról, hogy hogyan készítsük fel a diákokat a rendhagyó iskolakezdére; Pataki Zita és Szárnyas Attila házasságuk nehézségeiről és örömeiről mesélnek.

Fizesse elő a lapot ITT!

Az aktuális Képmás kapható a nagyobb Relay és Inmedio üzletekben is; egyes újságos pavilonokban; a forgalmasabb MOL, OMV és Shell benzinkutakon; Auchan, Interspar és Tesco hipermarketekben; egyes Spar és Tesco szupermarketekben; egyes Bee, CBA, Coop és Real üzletekben.

A koronavírus-járvány okozta megváltozott körülmények miatt sok, amúgy is hátrányos helyzetű család került még nehezebb anyagi helyzetbe. Nekik rendkívül nagy kihívást jelent a szeptemberi iskolakezdéshez szükséges felszerelés előteremtése, különösen több gyermek esetén. Az Ökumenikus Segélyszervezet a koronavírus miatt idén az előző évekhez képest dupla annyi, azaz 2000 nehéz sorsú gyermeket szeretne támogatni Iskolakezdés együtt! elnevezésű felhívásával. A segélyakcióhoz kapcsolódó pénzadománygyűjtés célja az iskolaszerek beszerzéséhez szükséges forrás előteremtése.

„Stratégiai partnerként évek óta támogatjuk az Ökumenikus Segélyszervezetet adománykuponok értékesítésével. A Felhőtlen gyermekkor, illetve a karácsonyi szeretet.éhség. kezdeményezések során vásárlóink tavaly mintegy 100 millió forintot gyűjtöttek össze. Biztosak vagyunk benne, hogy ebben a rendkívüli helyzetben is számíthatunk rájuk, ezért is döntöttünk úgy, hogy idén először a Segélyszervezet iskolakezdési kampányához is csatlakozunk, és segítünk a személyre szabott, minőségi tanszercsomagok összeállításában” – mondta Hevesi Nóra, a Tesco Magyarország kommunikációs vezetője.

A kuponok augusztus 3. és szeptember 6. között vásárolhatók meg az áruházlánc kasszáinál. A 250 forintos felajánlásokból befolyt összegből az Ökumenikus Segélyszervezet az országos intézményhálózatával kapcsolatban álló, előre kiválasztott hátrányos helyzetű gyermekek iskoláztatását szeretné támogatni. A 2000 személyre szabott, illetve egységcsomagok összeállításához szükséges pénzen felül beérkező adományokat a gyermekek felzárkózását elősegítő egész éves munka támogatására fordítja a Segélyszervezet.

„Célunk, hogy olyan gyermekeknek segítsünk, akiknek már az első becsengetés előtt rosszabbak lennének az esélyei társaiknál, mert családjuk nem tudja biztosítani számukra az iskolakezdéshez szükséges eszközöket. 10 ezer forintból már komoly segítséget jelentő csomagot tudunk összeállítani, ami a legszegényebb gyermekeknek többet jelent bármilyen ajándéknál: egy jó minőségű tolltartó, füzetcsomag, tornazsák vagy ünneplő ruha esélyt kínál arra, hogy ők is büszkén és örömmel ülhessenek be az iskolapadba. Örülünk, hogy partnerként ismét számíthatunk a Tescóra egy újabb fontos célkitűzésünk megvalósításában!” – mondta Gáncs Kristóf, az Ökumenikus Segélyszervezet elnökigazgató-helyettese.

– Gyakran használjuk a superfood kifejezést, és talán sejtjük is, hogy miről szól – de tudjuk-e, mit jelent pontosan?
– Nem csoda, ha kissé homályos sokak számára a superfood (szószerinti fordításban: nagyszerű, kimagasló élelmiszer) kifejezés, hiszen nem egy egzakt meghatározásról van szó, nem a táplálkozástudomány hozta létre a definíciót, hanem marketingszakemberek. A cél pedig nem az informáltság elérése volt, hanem csak a kedvezőbb eladhatóság. A „szuper” jelző valamilyen feltételezett, pozitív, egészségtámogató hatásra utal, amely néhány így címkézett élelmiszerre igaz is. De abban hibázik a koncepció, hogy az éppen divatos superfoodok (avokádó, lazac, chiamag, gojibogyó, kókuszolaj, alga, kakaóbab, mikor mi...) erejét és gazdag hatóanyagtartalmát magasztalják a többi nyersanyag és élelmiszer rovására, holott kiemelkedő tulajdonságú tápanyagforrás lehet számunkra oly sok minden. Illetve azt is fontos tudatosítani, hogy bár lehet a feketeribizli superfood, de ha csak néha-néha fogyasztjuk, semmit sem ér.

A superfoodok önmagukban nem váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, nem néhány piedesztálra emelt nyersanyag a hosszú fiatalság és a betegségek elkerülésének forrása.

Továbbá ebbe a csoportba nem objektív mérőszámok alapján kerülnek be nyersanyagok (például hogy melyiknek a legmagasabb a szabadgyökkötő kapacitása, a bioaktív vegyülettartalma vagy egy adott vitamintartalma), hanem az kapja a kitüntető jelzőt, amelyik épp divat, amit épp a vezető influencerek annak tartanak, tehát nincs mögötte tudományos kategorizálás.

– Nemrég jelent meg a könyved „Magyar superfood” címmel. Miért tartottad fontosnak megírni?

– Úgy láttam, arról még nem született könyv, hogy hogyan együnk egészségesen szélsőségek nélkül. Talán még olyan látványos szakácskönyvet nem alkottak, amely nem abban látja az egészség kulcsát, hogy valamitől mentes, hanem a mértékletes és kiegyensúlyozott mindennapi étkezéseket szorgalmazó alapelven nyugszik.

Az egészségünk támogatása és a Föld ökoszisztémáját tiszteletben tartó táplálkozás összefonódása is hiányként jelentkezett eddig. Itt volt az ideje egy ilyen könyvnek, mert már sok tematikus Facebook-csoportot találtam arról, hogyan éljünk otthon vegyszermentesen, miért ne vegyünk ruhát havonta, hogyan vásároljunk csomagolásmentesen, támogassuk a hazai ipart, de olyat még nem, ami azt mutatja be, hogyan lehet egészségtudatosan táplálkozni kis ökológiai lábnyomú, hazai alapanyagokkal. Sajnos, hazánkban a dietetikus szakma megítélése nem mindig ideális. Gyakran azt tapasztalom a közösségi médiában, hogy előnyösebb visszhangja van egy influencernek vagy egy táplálkozási tanácsadónak, akit épp valamilyen márka lekötelezett, és egy többszörösen feldolgozott, sokszorosan csomagolt instant vagy import terméket promotál.

Az is a céljaim között szerepelt, hogy a fenntartható táplálkozás területén az emberek kapjanak egy olyan alternatívát, amely tudományos alapokon nyugszik és szélsőségektől mentes. Azt szeretném, hogy ne higgye azt senki, hogy csak az a fenntartható, ha valaki vegán életmódra tér át, hiszen ezzel a környezettudatosság lehetőségét elvesszük attól, aki elképzelni sem tudja az életet hús nélkül. Nekik azt kell megtanítani, hogyan lehet mértékkel fogyasztani. A vegánoknak pedig azt tanítja a könyv, hogy a vegánság önmagában nem elég, kell, hogy csomagolásmentes és hazai is legyen az az alapanyag ahhoz, hogy igazán környezetbarát legyen. Tehát ha iparilag előállított, nagyüzemi vega-kolbászt és húsmentes szalámit fogyaszt, akkor az ő szokásai szintén még csak félúton járnak a megoldás felé. Amikor a BOOOK kiadónak vázoltam az ötletem, gyakorlatilag tíz perc után már arról egyeztettünk, milyen határidőket tűzzünk ki a könyv elkészítésére. Azonnal felismerték a téma fontosságát, egyediségét, igent mondtak az ötletemre és rám is. Pedig tudták, hogy még sosem írtam könyvet, nem is volt célom a publikálás, de azt éreztem, hogy ezért a misszióért érdemes belevágnom.

– Melyek a legfontosabb magyar „superfoodok”?
– Az összes, könyvben felsorolt nyersanyag!

A megszámlálhatatlan sokféle színű zöldségeink és gyümölcseink, a ropogós olajos magvak, a változatos gabonaféléink, de ugyanígy a tejtermékeink, a hazai vizek halai és az erdők vadjai mind-mind fontos szerepet töltenek be az egészség támogatásban és a betegségek megelőzésben.

Ezek egymás hatását erősítve szerepet játszanak az áhított életminőség elérésében. A kulcs az, hogy nem kampányszerűen esszük ezeket, nem kúraszerűen szedjük, mint a multivitamint, hanem naponta minden étkezésnél, hosszú évtizedeken keresztül figyelünk arra, hogy milyen minőségben és mennyiségben kerülnek az asztalunkra.

– Sokat hallhatunk arról is, hogy a külföldről behozott élelmiszereknek nincs is olyan vitamin- és ásványianyagtartalma, mint amit remélünk azoktól.
– Az avokádót sokszor a kedvező zsírsavtartalma miatt fogyasztjuk, az megmarad; a chiamag rosttartalma nem változik a szállítás során, tehát a helyzet nem azonnal fekete vagy fehér. De, amikor a túltenyésztett, táppal etetett lazac omega-3 zsírsavtartalmát mérlegeljük, vagy a szállítás során használt vegyszerek és növényvédőszerek maradékát kell megítélnünk, arra már nem ilyen egyszerű a válasz. Az biztos, hogy ha kisebb a szállítási lánc, kevesebb a közvetítő a termőhely és az asztal között, kevesebb országon (más és más szabályrendszerrel és előírásokkal) halad át egy termék, akkor könnyebb ellenőrizni a minőséget. Könnyebb átlátni, hogy a pénzünk hova kerül, milyen munkakörülmények és termelési viszonyok fenntartására szavazunk a forintjainkkal. 
A határon túlról érkező terményeknek egyébként általában magasabb a növényvédőszer-maradék szintje, mint a hazainak, és ez még magasabb az óceánon túlról érkező áruk esetén. Egyébként valóban fontos tényező a vitamintartalom szempontjából is a hazait választani, mert a legtöbb zöldség és gyümölcs frissen szedve bír a legmagasabb vitamin- és ásványianyag-tartalommal, ezért együnk sok paradicsomot most, és télen lehetőleg ne terheljük sem a környezetünket, sem magunkat a behurcolt árukkal.

– Nemcsak a külföldi, de az itthoni zöldségekről, gyümölcsökről is azt mondják, már közel sem akkora a tápanyagtartalmuk, mint régen. Erről mi a véleményed?
– Ebbe a „bezzeg régen” mondatba egy kis panaszkodás, sopánkodás is fűszereződik, de tény, hogy nem hasonlítható össze a szabadföldi paradicsom a fűtött fóliasátras paradicsommal. Viszont, manapság már sok hazai kistermelő teszi elérhetővé a portékáját kisebb piacokon, divatos lett a közösségi kert és balkonos termelés, valamint olyan gazdálkodási formák jelennek meg, mint a permakultúra – így már nem mondhatjuk, hogy nincs olyan, mint a békebeli időkben, legfeljebb nem szánunk rá időt, hogy megtaláljuk.

– Akkor elképzelhető, hogy csak egészséges táplálkozással fedezni tudjuk a napi vitamin- és ásványianyag szükségleteinket?
– Bizony, ez így van.

A mesterségesen elkészített vitaminok, étrendkiegészítők csomagolásán azért szerepel, hogy nem helyettesíti a kiegyensúlyozott táplálkozást, mert valóban csak akkor szívódnak fel hatékonyan, ha jelen van mellette a természetes forma.

A probiotikus készítmények sem olyan hatékonyak, mint a hosszú ideig kivitelezett rostgazdag, természetes pro- és prebiotikumokban gazdag táplálkozás. Gyakran az is a probléma a porított, tablettába tömörített étrendkiegészítőkkel (amellett, hogy elképesztő mennyiségű hulladékot termelünk velük), hogy gyakran olyan kategóriába sorolja őket a gyártó, amely által kikerül a szigorú ellenőrzés hatálya alól, és nem is bizonyított a hirdetett pozitív hatás.

– Dietetikusként dolgozol, egy kórházban is. Mióta érdekel a táplálkozás? Hogyan alakultak az elveid a táplálkozás, illetve a diéták terén?
– Az egészségügy, a kórházak, a gyógyítás, az emberek segítése mindig is vonzott. Nem is merült fel bennem soha semmi más szakma, tudtam, hogy az egészségügyben fogom megélni a hivatásomat. Emellett mindig szerettem enni, a családom visszajelzése szerint már tízéves koromtól ügyesen főztem és sütöttem. Az elveim pedig aszerint alakultak, ahogy egyre inkább gyakorlattá vált az egyetemen megszerzett elméleti tudásom. Mondok egy példát: amikor megtanultam az egyetemen, hogy az elhízás vagy épp a cukorbetegség mennyiféle betegség előszobája lehet, ha nem kezelik mihamarabb, kevésbé tűnt veszélyesnek, mint amikor napi szinten találkoztam a betegekkel, az ő problémáikkal, és azok kezelésével vagy épp elhanyagolásával.

Igen hamar a szakmám lett a hobbim. Utazásaim során, ha csak tehetem, megnézem a helyi kórházat, és olyan étteremben eszem, ahol a helyiek, hogy inspirációt meríthessek itthonra másoktól. Ha könyvet viszek magammal a szabadságomra, akkor egy szakmai anyagot kapok fel a könyvespolcomról. Facebookon nemcsak a lakóhelyem szerinti csoportban vagyok jelen, hanem rengeteg hazai és nemzetközi betegcsoportban is, hogy még jobban megismerjem a betegek kérdéseit, érdeklődését, aggodalmait, az aktuális újdonságokat. Ezek mind-mind alakítják szakmai világnézetemet. Érdekes a dietetikában, hogy kicsit sem kényelmes. Sosincs megállás, mert a táplálkozástudomány dinamikus fejlődése miatt hamar le lehet maradni. Ezt pedig észreveszi a szakma, és a betegek is mindig a legújabb, legkorszerűbb megoldásokat kínáló szakembereket keresik. Ahhoz, hogy topon legyek, és reflektálni tudjak minden újdonságra vagy újonnan lángra kapott városi legendára, folyamatosan változnom, fejlődnöm kell.

– A saját étkezéseddel kapcsolatban is ilyen alapos és körültekintő vagy?
– Figyelek rá, hogy meglegyen a napi öt étkezés, mert sajnos volt idő, amikor kihagytam a reggelit, mert esetleg előző nap többet ettem, és azt hajlamos voltam túlkompenzálni.

Kiskoromban sokszor piszkáltak, hogy ne egyek, sokat eszem, így is kövér vagyok (pedig nem voltam kövér sosem), ezért gyakran estem abba a hibába a magam uraként is, hogy azt mantráztam, nem szabad ennem. Ma már tudom, hogy ha most nem teszek meg mindent az egészséges táplálkozásomért, akkor később kellene duplán figyelnem a rendszertelen evésből adódó problémák kezelésére.

Egyik legfontosabb alapelvem, hogy minden étkezéskor szerepeljen a tányéromon egy nagy adag zöldség és/vagy gyümölcs. Figyelek arra, hogy minél kevesebb húst és tejterméket fogyasszak. Fontos, hogy változatosan variáljam a teljesértékű gabonákat, és amire még mindig figyelnem kell, hogy elég vizet igyak.

– Sokszor halljuk, hogy mi, magyarok vagyunk az egyik legelhízottabb nép. Szerinted is így van? Hol rontjuk el az étkezést?
– A statisztikák szerint valóban rossz helyen állunk, és azért is fontos ezzel foglalkozni, mert már a gyermekek is elhízottak, egyre fiatalabb generációnál jelenik meg a túlsúly. Két tényező tehető felelőssé ebben: elégtelen mennyiségű mozgás, valamint a rossz minőségű és túlzott mennyiségű tápanyagbevitel. A túlsúly mellett megjelenhet alultápláltság is: ha valaki édességtől, alkoholtól, sok egyszerű szénhidráttartalmú étkezéstől hízik meg, a többletkilók ellenére sem hívhatjuk jól tápláltnak. A leggyakoribb hiba az étkezésekben, hogy azt tartjuk „normálisnak”, ha reggelire nagy adag kenyeret eszünk margarinnal és szalámival, és már „nyúlnak” vagy „vegának” tituláljuk azt, aki reggelire sok zöldséget eszik, vagy épp lenézzük, hogy „persze, neki van erre ideje és pénze”. Aztán van, aki eszik nyers kerti veteményt, de még nem ismeri a javasolt mennyiséget, és egy kis fej retket felkarikázva a reggeli szendvicsbe, már kipipálta a napi bevitel jelentős részét. A kevés zöldség és gyümölcs mellett jellemző a túlzott zsírbevitel.

Kép

Szabó Adrienn dietetikus

Talán mindennek a forrása az információ hiánya. Mert nem tudják az emberek, hogy a sok reklám, rövid cikk, hangzatos interjú, látványos vitaminkampány és sokféle influencer javaslatai között hogyan igazodjanak el. Megfelelő, hiteles, tudományos szakmai segítség nélkül nem lehet a napi rutinban megvalósítani egy olyan tiltást, hogy „ne egyen zsírosan”. Szerintem nem én vagyok az egyetlen dietetikus, aki arról álmodik, hogy az országban lehetne egy kampány: ahol oktatóprogramokat tartunk az óvodákban, a szülőkkel együtt, az általános iskolában játékos programokat szervezünk, a tévében műsorsorozat szól a valóban egészséges táplálkozásról, és így tovább. Nem tízperces reggeli műsoridőben, amikor egyetlen kérdést sem lehet igazán körbejárni. És a megfelelő tájékoztatás után lehetne mire építeni az ország egészségnevelését.

– Szerinted létezik olyan táplálkozási rendszer, amely mindenkinek megfelelő?

– Már a suliban megtanuljuk, hogy az helytelen mondat, amely úgy kezdődik, hogy „mindig” vagy „mindenki” – mindenkinek teljesen megfelelő táplálkozás tehát nincs.

De általánosságban elmondható, hogy az egészségmegőrző, betegségmegelőző (prevenciós) táplálkozás alapja a sok-sok hazai, szezonális zöldség és gyümölcs, majd ezt követik a teljesértékű gabonák és malomipari termékek, és ezt egészítik ki a sovány húsok, halak, tejtermékek és a tojás. Napi szinten ehetünk kis maroknyi mennyiségben sótlan és pörköletlen olajos magot, mértékletes mennyiségben növényi olajokat és zsírokat változatosan; édesség, alkohol pedig legfeljebb heti egy-két alkalommal szerepeljen. Fontos a bőséges vízivás, szemben a szénsavas, édesítőszeres italokkal, valamint a mértékletes sózás és a változatos zöldfűszerhasználat. Fontos alapelv saját és környezetünk egészsége érdekében, hogy a készételek helyett minél inkább a feldolgozatlan, csomagolásmentes nyersanyagokat szerezzük be, és otthon készítsük el ételeinket.

A Lónyay Utcai Református Gimnáziumban tett érettségi után a pesti egyetem orvoskarára iratkozott be. Ám mire végzett 1917-ben, javában dúlt a világháború, amelynek utolsó éveiben katonaorvosként a keleti fronton, majd a hátországban szolgált. A háború végén Pozsonyba került, az ottani egyetemi klinikára, Csehszlovákia megalakulása után azonban távoznia kellett. Mivel továbbra is a kutatómunka, az orvosi vegytan és élettan érdekelte, állás után kellett néznie. Trianon után azonban ilyen állás Magyarországon nem kínálkozott. Barátja és kollégája, a később ugyancsak Nobel-díjas osztrák Carl Cori társaságában Prágába ment, majd Németországban és Hollandiában talált állást, ekkor kezdte el a mellékvese működésére vonatkozó, lényegében orvoskémiai kutatásait. Különösen az általa hexuronsavnak nevezett anyag és annak élettani hatása érdekelte, amelyet a mellékvese termel. Ért is el eredményeket, publikációival pedig egy oxfordi ösztöndíjhoz is hozzájutott. Ekkor már, az 1920-as évek dereka után az izomműködés kémiáját, a szerves savak élettani jelentőségét vizsgálta.

Az ekkor még titokzatosnak számító C-vitaminnak a kinyerési módját és hatásmechanizmusát is kereste. 

A paprikasalátától a Nobel-díjig

Miután idehaza – főleg Klebelsberg Kunó erőfeszítései jóvoltából – az oktatás, a kultúra és a tudomány virágkora érkezett el, másokkal együtt a miniszter őt is hazahívta. Egy hosszabb tanulmányutat követően a szegedi egyetemen kapott tanári állást és kutatási lehetőséget, munkáját pedig a Rockefeller Alapítvány is támogatta. Ebben a közegben született meg az a nagy felfedezése, amely meghozta számára a nemzetközi elismerést és a világhírt. Az úgynevezett citrátkör biokémiai működését vizsgálta, az általa aszkorbinsavnak elnevezett, a skorbut ellenanyagának számító, évtizedek óta keresett C-vitamin kinyerésével és pontos meghatározásával foglalkozott. Kiderült, hogy ez a kis mennyiségben a mellékveséből, nagy fáradsággal a citrusfélékből kivonható anyag azonos az általa korábban hexuronsavnak nevezett vegyülettel, amelynek a biológiai oxidációban van meghatározó szerepe. 

Sikerült paprikából kinyernie azt a csodaszert, amit azóta is C-vitaminként ismerünk. 

Mások már más alapanyagból is próbálták kivonni ezt az anyagot, valójában egy szerves vegyületet, Szent-Györgyit azonban egy véletlen segítette a nagy eredményhez. Egy este felesége paprikasalátával kínálta, amit nem volt kedve megenni. Inkább bevitte a laboratóriumba, ahol megvizsgálva kiderült, hogy a jóféle Szeged környéki paprika bőséges forrása az oly nagyon keresett anyagnak. Az ellenőrző vizsgálatok, az előállítási technika kidolgozása következett, majd nemzetközi fórumokon és publikációkban az eredmények ismertetése. A fogadtatás, a siker egyértelmű volt, hiszen az 1937-es esztendőben Szent-Györgyi Albert lett az orvosi és élettani Nobel-díj kitüntetettje, máig az egyetlen Nobel-díjas magyar tudós, aki eredményét itthon, a Tisza partján érte el. Nem maradtak el a hazai elismerések sem, hiszen 1938-ban tagjai közé választotta a Magyar Tudományos Akadémia, két évre rá pedig ő lett a szegedi egyetem rektora. 

Fordulat és emigráció

Mint ismert és elismert tudós, ekkor már közéleti személyiségekkel, tudósokkal, írókkal, politikusokkal is tartotta a kapcsolatot. Fontossá akkor vált ez, amikor már javában dúlt a II. világháború. Szent-Györgyi ellenezte a háborút, így békepárti, Magyarország kilépését szorgalmazó értelmiségiekkel, polgári ellenzéki pártokkal került kapcsolatba. Szent-Györgyi Szervezet néven ellenállói kört szervezett, amikor pedig Kállay Miklós miniszterelnöksége idején Horthy kormányzó jóváhagyásával a háborúból való kilépés előkészítésével próbálkozott, titkos küldetést is vállalt.

Kép

Fotó forrása: Fortepan; adományozó: Semmelweis Egyetem Levéltára

A kormány és a németellenes polgári pártok nevében titokban Isztambulban tárgyalt a szövetséges hatalmak képviselőivel, ami miatt felkerült a Gestapo feketelistájára. 

A német megszállás után bujkálni kényszerült, az ostromot pedig a pesti svéd követségen vészelte át. 

1945-től szinte azonnal szerepet vállalt az új, demokratikus magyar közéletben. Miközben vezetője lett a pesti egyetem biokémiai tanszékének, a koalíciós időkben nemzetgyűlési képviselő volt, az Országos Köznevelési Tanács elnöke, a Magyar Tudományos Akadémia másod­elnöke. Kezdetben szerepet vállalt a Szovjet–Magyar Baráti Társaság munkájában, kültagjává választotta a Szovjet Tudományos Akadémia, ám a fordulat évének közeledtével belátta, hogy semmivé válik a független, polgári, demokratikus Magyarország megteremtésének esélye. Így még 1947-ben emigrált, előbb Svédországba, majd az Egyesült Államokba ment, a Kossuth-díj 1948-as, elsők közötti elnyerése idején már nem volt idehaza. 

A tudós közéleti hangja

Massachusetts-ben, Woods Hole-ban telepedett le, alapítványi támogatással folytatta oktató- és kutatómunkáját. 1955-ben lett amerikai állampolgár, tekintélyes tudományos testületek tagja. Folytatta az izomműködés biokémiáját, a sejtlégzést és az oxidánsokat érintő kutatásait, és bár áttörő eredményre ő sem jutott, a rák elleni küzdelembe is beírta a nevét az élő sejtekben meglévő úgynevezett szabad gyökök vizsgálatával. A hatvanas években ismét vállalt közéleti szerepeket. Aktívan részt vett a világ tudósainak a nukleáris fegyverkezést elítélő mozgalmaiban, fellépett a vietnami háború ellen. 

Ekkor írta Őrült majom című nagyhatású könyvét, amelyben civilizációnk önpusztítása ellen emelte fel a szavát. 

Tudósi sikerei mellett magánélete zaklatottan alakult. Négyszer nősült, kétszer vált el, egyszer megözvegyült, és egyetlen lánygyermekének halálát is meg kellett élnie az 1960-as években. Szívben, lélekben mindig magyar maradt, haza azonban csak két ízben látogatott. 1973-ban ott volt Szegeden az új Biológiai Kutatóközpont átadásán, 1978-ban pedig tagja volt a Szent Koronát hazahozó amerikai delegációnak. Élete során számos külföldi és hazai elismerésben volt része, így egyebek között 1937-ben lett a Corvin Koszorú, 1983-ban a Magyar Népköztársaság Zászlórendje kitüntetettje. Szent-Györgyi Albert hosszú, tudományos eredményekben gazdag élet után kilencvenhárom évesen, 1986-ban távozott az élők sorából. Kívánságának megfelelően Woods Hole-ban, tengerparti háza kertjében helyezték örök nyugalomra. 

Hazája azóta is tisztelettel emlékezik meg róla, mint egyetlen olyan tudósáról, aki nem a messzi idegenben elért eredményeivel, hanem hazai kutatásaival és a magyar paprikával lett a Nobel- díj kitüntetettje. 

Alakját nevében őrzi ma a Szegedi Egyetem orvoskara, a Szent-Györgyi Albert-díj rangos tudományos elismerés, de neveztek el róla közterületet, szobrai és emléktáblái idézik alakját. Valójában előtte tisztelegnek mindazok, akik egészségük megőrzését a C-vitamin‑készítményeknek köszönhetik.  

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazin 2020. januári számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>

Az ezer, gyermekvállalási korban lévő válaszadó megkérdezésével készített közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, hogy az utóbbi év hét új családtámogatási lépése töretlenül népszerű a magyarok körében: a válaszadók nagy része (84,6%) egyetért az intézkedésekkel, közel háromnegyede pedig elégedett azokkal. A legtöbben a bölcsődei férőhelyek bővítését tartják a leghasznosabbnak. Ezt követi a babaváró támogatás, a CSOK és a négygyermekes anyák szja-mentessége. A KINCS tavalyi felmérése óta a nagycsaládosok autóvásárlási támogatása és a nagyszülői gyed előnyeit is egyre többen fedezik fel.

Jól jön az építkezéshez

A program főképp anyagi segítséget jelent a megkérdezettek szerint, amelynek köszönhetően nagyobb jólétben tudják felnevelni gyermekeiket. Andrea és férje meglévő gyermekük után vették igénybe a CSOK-ot, valamint a városuk által biztosított lakásvásárlási támogatást, és most vettek házat. „A támogatások révén több pénzünk maradt a felújításra és magunkra is. Elindítottunk egy vállalkozást, és a lehetőségeinkhez képest próbálunk félretenni belőle a kicsinek is” – meséli. Böbe és párja szintén a CSOK-ra és a babaváró támogatásra jelentkeztek. Mivel két gyermeket szeretnének, a második baba érkezése után a visszafizetendő összeg 30%-át elengedik, ezt Andreáékhoz hasonlóan ők is otthonuk csinosítására fordítják. „Nemrég építkeztünk, és még bőven van teendő a ház körül, így jól fog jönni a pénz, amit a kerítésre és a melléképületekre fogunk költeni.”

Nem kell aggódni a bölcsi miatt

A KINCS felmérésének eredményeiből az derül ki, hogy a válaszadók gondolkodását is befolyásolta az akcióterv: a megkérdezettek közel 40 százaléka magabiztosabbá vált. Böbe azt mondja, az önbecsülésüket nem a pénz határozza meg, viszont kevesebbet aggódnak az anyagiak miatt, mert szükség esetén van mihez nyúlniuk. A bölcsődei férőhely-növekedés népszerűségének ugyancsak nem anyagi okai vannak. Anasztázia csak nemrég adott életet második gyermekének, de már most látja a kezdeményezés pozitívumát. „A kislányomnál, aki 2015-ben jött világra, szinte már a születésekor jeleznünk kellett, hogy mikortól szeretnénk bölcsődébe adni, most viszont nem kell amiatt aggódnunk, hogy fel tudják-e venni az öccsét” – osztja meg tapasztalatait.

Hány gyermek az ideális?

A KINCS arra is rákérdezett, segíthet-e a népességfogyás megállításában az akcióterv. A válaszadók közel háromnegyede úgy véli, az intézkedések javítják Magyarország népesedési helyzetét – ez 7 százalékos emelkedés a tavalyi felmérés eredményéhez képest. A megkérdezettek majdnem 20 százaléka valószínűleg nem vállalt volna (újabb) gyermeket a támogatások nélkül.

Kép

A felmérésben részt vevők fele szerint a gyermekek ideális száma kettő, valamivel kevesebben (41,7%) pedig a háromgyerekes családmodellt preferálják. Az egygyermekességet mindössze 1,5% választotta követendőnek, ami kevesebb, mint a 2019-es évben. A megkérdezettek 49%-a két gyermeket tervez, közel 15%-a egyet, további 37% pedig nagycsaládot. Saját kis közvéleménykutatásom némileg eltérő eredményt mutat: az általam kérdezett kilenc szülőből öten három gyerekkel képzelik el a jövőjüket, négyen pedig kettővel. Az ő döntésüket nem befolyásolta az akcióterv. Sok tényezőtől függ, mennyi a megfelelő gyerekszám, mint a lakás mérete vagy a szülők keresete.

„Van, ahol az egy gyereket is soknak tartom, máshol simán belefér négy is. A mi családunk egy testvérpárral vált teljessé” – mondja Lilla. A KINCS adatai szerint minél több gyermeke van valakinek, annál magasabbnak mondja az ideális gyermekszámot. Ezenkívül az otthonról hozott minta is meghatározó lehet a párok számára, mint a két fiút nevelő Fanni és férje esetében: „Szeretnék még egy gyereket, de nem a támogatások motiválnak. Mindig is nagycsaládra vágytam, magam is nagycsaládban nőttem fel.”

A gyermekek számát a (leendő) szülők kora is befolyásolja: a gyerekvállalás valószínűsége az életkor előrehaladtával érthető módon csökken. „Szerintem a gyerekek ideális száma kettő, ám a párom már elmúlt 45, így csak egy babát vállalunk” – árulta el Andrea. A családtámogatási intézkedések ettől függetlenül az idősebb korosztály számára is előnyökkel járnak: míg a babaváró támogatás a legfiatalabbak körében vezet (az elmúlt évben a 18 és 29 éves megkérdezettek 16%-a vette igénybe), addig a legtöbb harmincas és negyvenes életére a CSOK és a bölcsődei férőhelyek bővítése gyakorolt kedvező hatást.

Készült a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) együttműködésével.

Van olyan dal, amelyik egy esős délutánra emlékeztet, amikor az első szerelmeslevelet kaptam. Egy másik az osztálykirándulásra, amikor busszal utaztunk, és mindannyian ugyanazt a slágert harsogtuk. Egy harmadik az álomszerű bálra, amikor körbe-körbe keringőzhettem a táncparketten. Egy sokadik a gimnáziumi osztályra, akikkel egy kollégiumi szobában, összekapaszkodva, kört formálva énekeltünk, a búcsúillatú estében. Meg sem tudom számolni azokat a dallamokat, amelyek belém ivódtak egy-egy emlékhez kapcsolódva.

Nagyon közel áll hozzám a hegedű hangja. Szinte belém költözik, és keresztül-kasul jár minden porcikámban, láthatatlan húrokat pendítve. Érzéseket csalogat elő, amelyek egyszerre adnak örömet, simogatják a szépérzékemet, borzolják az emlékeimet, és rettenetesen fájnak is. Majd’ kifacsarják a szívem, mégis jólesnek.

A férjem szokta mondani, hogy nekem mindig az a dal tetszik, amelyik fájdalmas. És igaza van. Ami fáj, arról szebbet lehet írni, alkotni. Valahogy hatásosabb, mert benne van a teljesség a mélységtől a magasságig. Egyszerre taszít a mélybe és emel föl.

Minap egy csodálatos hegedűszólót hallottam az utcán felcsendülni. Azt, amit hat évvel ezelőtt, egy hétfő reggelen, hétkezdő imádság aláfestéseként játszottam le egy katolikus iskolában.

Akkor, azon a régi reggelen a zene szólt, de a hangok nem jöttek elő a torkomból. Pedig leírtam a szöveget, a biztonság kedvéért, csak fel kellett volna olvasnom. De nem ment. Hogy is ment volna, amikor hétvégén az angyalok magukkal vitték a tizenkét éves tanítványomat. Őt, aki pár héttel korábban a műtét vágását viselve glóriaként, alakját veszítve a szteroidoktól, hófehérbe öltözve, angyalpostásként szállította az adventi üzeneteket. Aki életrevaló, vidám fiúként egy évvel korábban, még mit sem sejtve betegségéről, az egyik osztályfőnöki óra végén váratlanul felállt, és bocsánatot kért azoktól, akiket korábban megbántott.

Egyik napról a másikra változott meg minden a rosszindulatú daganat megjelenésével. Fél éven át küzdhettünk, reménykedhettünk együtt.

Édesanyja is félig-meddig diákká vált erre a néhány hónapra, mert mindig elkísérte a fiát a távol eső faluból, és beült az iskolapadba. A lányok a barátnőjüknek tekintették. Egy család lettünk, és különös, meghitt színezetet kaptak a magyar- és hittanórák. Mindegyiknek külön üzenete volt – nekik és nekünk. Soha olyan büszke nem voltam még tanítványaimra – sem versenyen, sem fellépésen –, mint akkor.

Szeretettel és természetességgel vették körbe beteg osztálytársukat.

Mindig meglepték valamivel, elhalmozták, látogatták az utolsó napokig. Középpont lett, aki köré elválaszthatatlanul kovácsolódtunk. Aztán egyszer csak eltűnt a kör közepéből, és nélküle imádkoztunk könnyeinkkel küszködve, kéz a kézben.

Igen, vannak dallamok, amelyekben összefonódik az öröm és a fájdalom, az együttlét és az elvesztés, a reménytelenség és a felemelkedés érzése. Finom erezetű emlékmedreket vájnak belénk, ahol kitörölhetetlenül rezegnek, örökkön örökké.